Azt mondod, ugyanaz van, elcsüggedtél, belefáradtál?

Hogy már megint úgy viselkedik, elzárkózik, pedig volt egy kis változás?

Hogy próbálsz vele beszélni, de csak nem juttok előre?

Hogy némaság van, morózus, tévét néz?

Hogy szeretnél más szabályokat, meg is fogalmaztad, de nem érti, ideges lesz, elnémul? Vagy megígéri, de nem tartja?

Hogy szerinted nincs minőségi idő, szerinte pedig nincs szex?

Hogy nem szereted és nem élvezed a saját testedet?

Hogy ugyanazokat a köröket rójátok?

Hogy alig van otthon?

Azt mondod, hogy ez, akivel mindez van, még csak nem is a férjed, hanem a megváltásnak indult történeted, a szeretőd?

Tudod, hányan küszködnek így, reménykednek, keresik a megoldást? Ugyanezt mondja még tízezer magyar nő, ha egyáltalán mond még valamit. Ami legalábbis gyanús kéne legyen: nem az adott nővel, sőt, nem is az adott férjjel van a gond. (Hanem mivel? A szerepekkel, a kötelező forgatókönyvvel, a házasságról való elképzeléseinkkel.)

Mostanában beszélgetek értelmes, jóravaló férfiakkal, és nem tagadják: alig vannak otthon. “Pénzt keresnek.” “Sok a munka.” Valójában: az ambícióik, jövés-menésük sokkal fontosabb, mint a családjuk, a gyerekeiket is beleértve. Mindenféle tennivalók ürügyén felejtik magukat itt meg ott, és élveznek egy olyan szabadságot az időbeosztásukban, amit te, aki nő vagy, és, mint ilyen, tekintettel vagy a szeretteidre és a háztartásra, el sem tudsz képzelni. Aki vanogat otthon, az is tévézik, garázsban szerelget, eszik-alszik, de semmiképpen nem egy nagy randevú az élet.

Valaha azt hitted, egy nagy randevú az élet, ezt jelenti a házasság: gyönyörködés a gyerekekben, közös programok, nagy beszélgetések.

Van persze, aki nem ilyen érzelmes meg lelki típus: ő a megfelelő embert kereste a jó élethez. A biztonságot. Az se vidám. Ők sosem élvezték lényege szerint a szexet, az egy érv volt csak. Most is akként vetik be.

Gyanítják is, hogy “csalják” őket, és az mindig úgy van, sőt, akkor is, ha nem gyanítják. Nem tudod elérni, hogy hű legyen hozzád, elérni a monogámiát, ha az nem saját vállalás. Kikövetelni csak a legbűntudatosabb legsakkbantartottaktól lehet, az igazi, alakoskodó papucsoktól, akikkel rémálom az élet, annyira lefojtottak és hazugok. Vagy rusnyák. Mindenki vadássza az örömöt, vagy fantáziál róla. Hogy te vagy az only one, és ettől jó az évtizedes házasságod, azt mint alapvető hitet érdemes elengedni. Ne akard tudni.

Én nagyon lassan eszméltem rá, hogy a házasság, ahogy ma létezik és működik, és nem csak a sűrűn ordibálós, hanem az el nem váltak nyugis élete is még annál is borzalmasabb, megalkuvóbb, üresebb, sivárabb, mint hittem. A médiából dől a szextanács, az okosabbja sem tud leszállni arról, hogy mentsük meg a házasságot, te, a nő viselkedj így vagy úgy, csináld ezt meg azt, keress ilyen terápiát. És amelyik elismeri, hogy baj van, az is ilyen kamu magyarázatokig jut el, hogy a stressz, idő meg a pénz, gyerekszületés, nincs szex, de azért biztosan szeretitek egymást, majd helyrejön, meg amúgy is felvették a hitelt.

Senki nem beszél az okokról. Középkorú, rossz életbe fulladt, megalkuvó, szerepjátszó emberek mentális állapotáról, nők kizsigereltségéről, sokszoros sérültségéről, arról, hogy belefáradtak a szexbe és a rendelkezésre állásba, hogy gyűlölik az énjüket, a testüket. Arról, hogy ránk van kényszerítve egy norma, amelyről gondolkodni sem vagyunk hajlandóak, mert természeti törvénynek gondoljuk: a feladat mindig előbbre való az örömnél. Hogy soha nincs spontaneitás. A saját öröm egy nő életében nem lehet szempont. Én nem függök senkitől, nem kontrollál senki, kritikus és tudatos vagyok, és amikor megyek a saját kiteljesedésem után, akkor én is beleütközöm a külvilág véleményébe és a saját interiorizált bűntudatomba – pedig semmi durvát nem csinálok.

Senki nem beszél az iszonyatos erőszakos képzetekről, amelyek mindent megmérgeznek: a férfiak pornófüggéséről és lelki bénultságáról, az intimitástól való rettegésüktől. A pótcselekvésekről, a siralmas testi állapotokról – egyáltalán, fizikailag hogy bírják a szexet?

Mit tehetsz?

Ismerd fel, hogy a média hazudik, nem nyújt megoldást. Ahhoz, hogy a lényegről lehessen szó, le kell bontani a tabukat – nők elleni erőszak, hatalmi különbségek, pornó, a nők fagyottsága, neurózisa, önutálata –, attól meg félnek.

Csak magadért tehetsz valamit. Nem változtathatod meg az ő viselkedését, nem tudod semmilyen trükkel rábírni, hogy ne azt csinálja a férjed, ami a számára a legelőnyösebb.

Ne kérdezd a viselkedésével kapcsolatban, hogy miért. Soha. Nem érdekes a gyerekkora, a traumái, az egyéni gyalóságai, a jelen túlórái, mert a deal az volt, hogy nektek egymással kölcsönösségben jó életetek lesz. Azzal a deallel mi lett? Ne is nagyon gondolkodj az okokon, mert akkor mentségeket fogsz keresni (és találni). Nem ő a lényeg ebben a sztoriban.

Helyette azt kérdezd: ez, ami van, nekem milyen? Hogy érzem magam? Jó ez a kapcsolat nekem, akarom ezt? Hiszek benne? Van türelmem kivárni a változást? Ha öt év múlva is ugyanez lesz, akkor nem fogom megbánni, hogy nem léptem? Ezt mi nők nem szoktuk megkérdezni, bennünk az van, hogy végig kell csinálnunk, másokért, és bűntudatunk van, ha nem. 

Úgy érzed, vele rossz, de nélküle nem is tudod, ki lennél, félsz attól, hogy egyedül kell megoldanod az életed, félsz a magánytól. Ez nagy baj, társfüggés a neve. Szükséged van egy sávnyi külön életre, amibe ő nem szól bele.

És: ha kimászunk a hullámvölgynek nevezett mocsárból, akkor nem azért lesz-e minden jobb, mert lejjebb adtam az igényeimből, elkoptam, már nem is remélek izgalmat, csillanást, mély közelséget, jó szexet? Akarni kell, hogy ez működik, és győzködni magad, hogy “végül is voltunk wellnessezni”?

Magaddal legyél őszinte. Kérlelhetetlenül, mindig, akkor is, ha fáj. Ne vedd át mások hazug mondókáit, maygarázatait, “a lángolás elmúlik“, “nincs olyan, hogy tizenöt év után is lobog a láng”, “a veszekedés egészséges, az ágyban ki lehet békülni”. Vele nem kell feltétlenül őszintének lenned, ami azt jelenti, hogy nem érdemes a felismeréseidet elősorolni neki és követelésekké alakítani, és főleg ne reméld, hogy ha feltárod neki az érzéseidet, akkor meghatódik és megsajnál, hogy neked ennyire rossz, és majd jól megváltozik – ha eddig nem érzékelte, mennyire nem vagy jól, akkor hogy is van ez…?

Dönthetsz úgy is, hogy ez a válság a te ügyed, te magadon dolgozol, és vele tapintatos vagy, nem hozod őt helyzetbe, nem szegezed neki a problémát. De tudd, és ne engedj belőle: “nekem ez nem jó”. Mármint ha így van. De boldog nők nem szoktak ilyeneken rágódni.

Nem, nem túlzás azt várni, hogy a házasságodban boldog és kiegyensúlyozott legyél.

Ezt a blogot se told diadalmasan az orra alá, ne én legyek a család ellensége. Kérlek, ne tegyél ki ennek, te mondd el neki, mi a bajod. Nem korrekt, hogy férjek tömegei projektálják rám az indulatukat, írnak agresszív leveleket, vagy állnak neki kommentben vitázni úgy, hogy meg sem említik, hogy a feleségük idegesítette föl őket velem.

Határokat húzhatsz, azonban, ha eddig hosszan nem tetted, és most egyszer csak előállsz vele, és nemet mondasz, akkor számíthatsz dühre, értetlenségre, ellenállásra. Senki nem adja fel szívesen a biztonságát, előjogait, jóember-énképét.

Ne szülj rá a problémákra újabb gyereket, főleg ha a szex amúgy döglődik.

Foglalkozz a szexszel, olvass, van remek feminista irodalma. Ne kezdeld magad a férjed tulajdonaként, bátran figyeld meg a testi érzeteidet üres óráidban, ha érted, hogy mondom. A szexualitásod a tiéd. Engedd meg magadnak a tág értelemben vett, mindenféle testi örömöt!

Keress örömöket, tudatosan, sokat, állhatatosan tágítsd a szuverenitásod, éned, jólléted határait. Ne neheztelj, ne balhézz, ne durcáskodj, ne ebből határozd meg magad, hogy te haragszol. Lépj egyet hátra. Ez van, most nincs mit tenni, de felépítheted magad: te legyél a fontos magadnak, erősítsd az énedet.

Ennyit tehetsz. Én már azt se mondom, válj el, persze az lenne a legjobb, csak hát szomorú, hogy annak is milyen borzalmas következményei vannak, teljes zskutca tud lenni a házasság, nincs kijárat. De a reménykedést fejezd be, és ha rossz érzésed van, ne kezdj bele a nagy akarásba, ne feladatnak fogd fel “a kapcsolat megmentését”, csakis azon dolgozz, hogy te jobban érezd magad. Ha nem a saját jólléted a legfontosabb, akkor hisztis és frusztrált leszel a legapróbb feszültségben is, és akkor bántani fogod a másikat, és akkor egy kicsit igaza lesz, amikor ő is bánt, sajnos.