23 thoughts on “legyen már ciki”

1. ‘Legyen már ciki reflexes, gondolkodás nélkül anyázó-szidalmazó módon lenni ellenzékinek, unalomból, érvek és építő tettek nélkül, pletykásan!’

   Ez a gondolat forog a fejemben hetek óta.
   Hogy milyen ciki az én oldalam, a baloké, az ellenzéké éppen mostanában. Hogy nem látják, hogy lassan egy színvonalon mozognak azokkal, akikkel szembe mennek. Nyelvtanilag hibás, helytelen és érv nélküli mondatokkal kérik számon a jobboldal szellemi színvonalát.
   Mintha az elég lenne bármire, hogy ‘én a másik oldalon állok’.

   KedvelésKedvelik 1 személy

   Hozzászólás ↓

   • Unalomból facebookoznak, trágárkodnak, és ettől hősnek érzik magukat. Öncélú akciókhoz tapsolnak…

     KedvelésKedvelik 1 személy

     Hozzászólás ↓

   • Másokra gondolunk most valószínűleg, de nekem -igaz, elég messziről – most tűnik először nem cikinek, amit és ahogy a kormány ellen tüntetők többsége mond, ír. “Meglehetősen elégedetlen vagyok” “Olyan dühös vagyok, hogy csináltam róla egy transzparenst” – most màr nemcsak a reflexből anyázóknak lett elege.Néztem online a festékdobálási kísérletért 72 órára bezárt aktivisták bírósági tárgyalását is, nagyon jól megállták a helyüket a kirakatperben, és az egyébként béna kis akciójuk sikeresebb lett így, mintha sikerült volna. Lehet, hogy semmin nem változtat a mai tüntetés, de most először érzem azt, hogy szívesen lennék ebben a tömegben valami kis frappáns táblával 🙂 (meg beállok a Sorba, és utaok majdi külföldről pár civil szervezetnek…)

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

     • Én ezt most nem így látom, sőt, már jó ideje nagyon kritikusan viszonyulok a baloldalhoz is.
       Kezdem azt érezni, hogy kinőttem, üres lózungokat puffogtatnak, ami mögött sem valódi koncepció, sem az egyén szintjén elhatározás nincs. Olyasminek látom ezt, hogy most van kit szidni, és ezért hőbörögnek az emberek, de valójában teljesen mindegy, ki állna ott, és hogy Őszöd a téma vagy a CEU. Kevés olyat látok, aki valódi alternatívát kínál, és olyat is, aki árnyaltan gondolkodik. Minden vagy fekete, vagy fehér. Én ezt nem tudom elfogadni, mert nem elég azt mondani, hogy a liberális eszmék mezsgyéje a közép, és az olyan jó, mert ez a humánus. Tudni kellene ezt a gyakorlatba ültetni, ésszerűséggel összevetni, és lépéseket tenni, akár a saját életemben, vagy neked a tiédben. Félreértés ne essék, azt hiszem, mi épp így cselekszünk. De attól tartok, oldaltól függetlenül mi vagyunk a kivétel. Én lehetnék éppen jobboldali konzervatív is, ha ugyanígy élnék és gondolkoznék, már többet tennék mint az átlag, aki még gondolkozni is lusta, csak épp most Orbánt utálja, ezért jobb színben tűnik föl. Aztán meg majd Gyurcsányt vagy Bajnait vagy akárkit, akire ki lehet vetíteni az egyéni sikertelenséget.
       Nem, nem hiszem, hogy elvi problémája van a tömegeknek. Bár tévedhetek is. 🙂

       KedvelésKedvelés

     • Tévedsz, és ez kényelmes, fitos orrú, téttelen tévedés. Bocs, én tudom, hogy fiatal vagy, és volt erdélyi hatás, de az nem lehet, hogy ennyire ne tudd, mi a különbség a “két” “oldal” között (nem, a liberalizmus nem középen van), és mi a te alapvető értékrended. Rend vagy szabadság? Hierarchia vagy egyenlőség? Elitizmus vagy szociális érzékenység? Állami beavatkozás vagy felelős polgárok? A különbségek élezése vagy nyomorenyhítés? Kirekesztés vagy tolerancia? Keletiesség vagy nyitottság? Érdekes lendülettel nevezed baloldalnak mindazokat, akiket nem kedvelsz. A baloldal és a liberálisok maradéka nem egyenlő a munkásőrreflexűekkel és a Gyurcsány-éra haszonélvezőivel. Az egész tömbnek minőségibb a médiája, több az elvi módon és igényesen gondolkodó közöttük, a kulturális ízlésem is az ottani értelmiségére hasonlít, állam és civilek szerepéről, egyenlőségről is hasonlóan gondolkodunk. Különállni elegáns és biztonságos, okosabbnak lenni vonzó póz, de nekünk itt az a feladatunk, hogy ezekkel és itt változást érjünk el a lassan mindenestül szétcsesződött országban. Pont nem ugyanazok szidták Őszödöt, mint  akik most a CEU mellett állnak ki. Előbbiek 60+ búbánatos bajszosok voltak, és ők, már aki ki nem ábrándult és apatikus nem lett, következetesen ugyanazokat utálja azóta is, csak most lett néhány zsíros állás. Ők élnek a férjem hagyatékából, úgy, hogy engem nem kérdeznek meg. A jelen tüntetők meg kisiskolások voltak akkor. Én veszélyesnek tartom ezt a fajta minden mindegy, úgyis mindenkit szidnak, nem lesz változás hangot, amit te külföldről tolsz. És nagyon más stílusban is tolták a 2006-os tiltakozók. A beleszületett, érdeklapú pesties facebookon dühöngő szalonbaloldaliakat nehezen viselem, távolságot tartok, de akkor is több közös van bennem és bennük, például ízlés, kultúrafogyasztás terén. A jelen tüntetők (vagy épp Szent Erzsébet, aki felírta néhányadmagával A walesi bárdokat a két utcával odébb lakó vezér kapujáig) pedig egészen más stílus, hang, szándék még a 4k! vagy a többihez képest, ezt nehéz nem észrevenni. De már Sándor Mária is, a Momentum is, a Kétfarkú meg főleg. A fiam már ebbe nő bele.

       KedvelésKedvelés

     • Elnézést.

       KedvelésKedvelés

     • Azért most idekeverni Erdélyt nem elegáns reszedrol, mert nem tudod mi a véleményem róla, arról, amit ott tapasztaltam. Meglepodnel.
       Nem vagyok tétlen, es kissé vicces is ahogy az elit értelmiség önmagával azonosítja a haragvó ember tömeget, es ennek semmi köze szerintem Orbánhoz.
       Ahogy te ezt a ket oldalt itt szembe állítod, az azt sugallja, mintha en éppenséggel a másikon állnék, éspedig Erdély miatt.
       Megértettem.

       KedvelésKedvelés

     • Én csak arra emlékszem, hogy amikor ott voltál, akkor írtál ilyen magyarkodós dolgokat.

       Én is csak érvelek.

       KedvelésKedvelés

     • Nem azonosítja senki a tömeget az elittel, annak ellenére, hogy ez egy meglepően jóarcú és tanult tömeg most. Csak elfogadjuk, hogy nem mindenki értelmiségi, és még az értelmiségiek közül is kevesen elviek (nem csak saját érdekeket látók, igazságosságra törekvők). Miért lenne ez másképp?

       KedvelésKedvelés

     • Mindenkitől elnézést, mert személyes és sztereotip, de én 2013-ban meg Kozmáék meg egynémely ember miatt viszketek Erdélytől. Eleve sem volt romantikám, de éreztem a nyomást, hogy ők az igaziak, és hű meg ha. Hát, nem.

       KedvelésKedvelés

     • Nekem inkább negatív a véleményem, mióta testközelből és hosszabb távon tapasztalatokat szereztem ott.
       Néhány ember szerethetővé tette, és a természet is. Volt is hatása rám a helynek, az ottaniak Magyarország -ellenességének, rengeteget bántottak, például, és idő kellett, mire kialakult a véleményem, az, ami az enyém és nem az ottani hatások és a megfelelési igény eredménye. Ha magyarkodós voltam, vállalom, bár nem maradt rajtam.
       Most, amikor látom, hogy teleszájjal röhögnek a kétfarkú poénjain, miközben kormánypénzekből újítják a templomokat, elszorul a torkom. Nem azért, mert kiröhögik a kormányt. Hanem mert olyasmin röhögnek, ami nem az ő börükre megy, mégis ők is a haszonélvezői.
       Igazad van, nem vagyok otthon és nem láttam a tömeget.

       KedvelésKedvelés

     • Valahogy sejtettem, nagyon értem, meg volt is szó talán erről. Az az igazság, hogy annyi visszásság volt, meg mentalitásbeli különbség, hogy nincs kedvem külön erőfeszítést tenni, hogy árnyalt legyek.

       KedvelésKedvelés

     • Tétlen se vagy, de nem vagy itt, és ezt a tömeget nem láttad.

       KedvelésKedvelés

     • Tök igazad volt.

       KedvelésKedvelik 1 személy

     • Fortalesa, a te példád szerintem se ciki, legalábbis nekem semmiképpen sem az. A birkulás viszont eléggé az, jobbról-balról egyaránt.
       Gondolom erről lehet szó a posztban – a jelenségről, amikor odaállunk tapsikolni az egyik oldalra és kritikátlanul sarazni a másikat. Pl ahogy az erre fogékonyak egzaltáltan becstelenséget üvöltve nekirohantak Ürge-Vorsatz Dianának, pont akkor, amikor bevallotta, hogy őt is hülyére vették, és ezen ő most kivan (rengeteg embernél, értelmes felnőtteknél is szinte hitkérdés a politika, erre épít Pártunk és Izénk. Hogy lesz, aki nem meri meglátni, hogy para van, amíg nem az ő háza ég). Hörgésre még egy eklatáns példa: azt se csípem, ha Orbánt czigányozzák – népnevet eleve nem használunk becsületsértésnek (mert nem az), meg ez különben is félrevivő, bunkó személyeskedés. Ha valakivel bajom van, azt mondom, nem ilyen hülyeségeket, hogy nagy az orra meg büdös a lába, meg biztos ezmegaz.

       KedvelésKedvelés

     • Én nem a posztra, hanem elsősorban Pikareszk kommentjére reagáltaml, mert függetlenül attól, hogy a kormány ellenzői és támogatói körében egyaránt van butaság meg fröcsögés, sztem nem ugyanúgy ciki a kormány kommunikációja és intézkedései meg a tüntetők megnyilvánulásai. Meg nem is lehet homogén táborként tekinteni “a baloldalra” vagy az “ellenzékre”. És szerintem oda lehet szerintem állni valamilyen politikai mozgalom vagy cél mellé anélkül is, hogy az ugyanazt a célt támogatókkal mindenben azonosulnánk, mentegetni akarnánk őket vagy úgy éreznénk, azonnal el kell határolódni, ha valami nem tetszik. Orbán cigányozása számomra elfogadhatatlan, Ürge-Vorsatzból nem csinálnék se hőst, se áldozatot, nem tetszik, ahogy egyesek nekimentek, meg károsnak is tartom, ha a Fideszből nagysokára kiábrándulókat nem potenciális szövetségesként, hanem “priuszosként” kezelik. De sokkal nagyobb gondnak tartom a politikai kommunikációban az állami pénzekből folytatott, tudatos megtévesztésen alapuló propagandahadjáratot, mint azt, hogy a Facebookon úgy általában milyen hangnemű kommentek vannak többségben, vagy hogy a tüntetéseken bajszos szaroznak. Az ellenzéki politikai pártokat csak most kezdtem el újra közelebbről követni, és pl. Szél Bernadett legutóbbi parlamenti beszéde előtt le a kalappal, tisztelem azért, ahogy pillanatok alatt visszanyerte az önuralmát, mikor kikapcsolták a mikrofonját és folytatni tudta a jogos felháborodást kifejező, ám tényszerű és nem fröcsögő beszédét, és ahogy nem adja fel a szélmalomharcot.

       KedvelésKedvelik 1 személy

     • Igen, gyakorlatilag ez az a hozzáállás, amire nem ártana jobban rászoknia a népnek.
       Esetek vannak, helyzetek vannak, amiket meg lehet látni és helyén kezelni (ezt arra értem, hogy mondod, hogy máshogy para a jobbos meg a nemjobbos típusú pogózás, illetve a nagy kormányzati szarkeverés).
       Meg ahogy mondod, hogy ÜVD se hős, se áldozat, se priuszos (eleve mit pörgünk rajta, felnőtt ember), na az is. Nem kell az egzaltált hörgés, ítélkezés, garasletételi kényszer, másik hajkurászása – azzal tele a padlás.
       Tavaly vesztem össze politikán egy, “nem politizálását” fennen hangoztató (és kukorékolva politizáló:) repülős ismerőssel. Azóta is ég a pofám, mert több kilométer hisztis, ingerlékeny, és mint ilyen tök meddő vita előzte meg azt, hogy ő letiltson, és utólag visszatekintve megint én voltam az, aki egy felnőtt embert baszogat óvodás módon azzal, hogy miért úgy gondolkodik, miért nem amúgy. Abból is tanultam valamit.

       KedvelésKedvelés

     • Kicsit ugyan megint úgy érzem ettől az első mondattól, mintha “a nép” gondolkodásmódját akarnám megkezelni kisbaltával. Miközben van is eszembe, ezt inkább arra értettem, hogy örülök az ilyen józan, értelmes, hangnak és nem dróton szaladó gondolatoknak.

       KedvelésKedvelés

2. Napi ciki: szembe szomszéd udvarán az ittas fiú szidja az anyját, lesem őket, hogyha ütne, rendőrt hívhassak. Tojok rá, hogy magánterület, hogy ismerem őket gyerekkorom óta. Ütés nem lesz – az udvaron legalábbis nem, a házba nem látok be -, ám amikor említem a családnak, mi volt (nem először, évek óta megszokott[!] részeg jelent ez) és mit tettem volna, megrökönyödve rosszallóan néznek: minek akarok én ebbe beleavatkozni? Nehogy odacsődítsem a zsarukat! Elment az eszem?
   Miért ment volna el? Hol a határ önkéntes kéretlen rendrakó és kötelességeit ismerő, bántalmazást nem tűrő honpolgár között?

   KedvelésKedvelik 1 személy

   Hozzászólás ↓

3. Nem tudok kapcsolódni most. Jobban szeretek kifele nézni, aktívnak lenni, tüntetnék is (amúgy is, de van bennem egy nyugtalan szomorúság most, és van ez a főoldalra kitett “csak a cselekvés” elv), de majdnem három év után először beteg vagyok, és a lakásban rekedtem.

   Tudom, hogy sok ez így, nehezen átélhető, tudom, hogy erről már volt szó. De azt kérem, ha már itt vagy, hogy próbáld empatikusan befogadni, megérteni, mert én pontosan ezt gondolom.

   Keresek a régi szövegeim között, és meg vagyok döbbenve. Nem dühös vagyok, hanem döbbent, és olyan élességgel látom ezt az egészet, a játszmákat, mint ha nem lennék benne, mint ha kiszálltam volna egy időre. Szeretném nektek elmesélni, és szeretném, ha nem úgy tűnne, hogy dicsekszem: ez a nyomás, ez az örökös kóstolgatás iszonyú teher és nagyon etikátlan. Nagy erő kellett hozzá, hogy ne torzuljak bele, ne legyek paranoid vagy depressziós, hanem… milyen szóval írjam? megizmosodjak.

   Boldog-boldogtalan itt nézegetett, írogatott, vagy e-mailben, mutatta az okosat, a jóindulatút, a jópofát. El akarta nekem magyarázni a saját témáimat, felismeréseimet, életeimet, nálam rosszabb kvalitású, írásban is döcögő, ráadásul lustán figyelmetlen emberek tömegei. Hozzám szóltak, és éreztették, de én is elhittem: hiszen ezt akartam, ezzel jár a blogolás, “te tetted ki magad”, örülj, hogy érdeklődnek, “van olvasó”. Egy csomó sunyi, cinikus féreg volt köztük (és nem csak a híres trollokra, a zaklatókra, ideológiai erőszakolókra gondolok), aki normálisnak gondolta a saját kóstolgató, gúnyos, ellenséges, megítélős viszonyulását. Mindenki akart valamit: a legjobb esetben csak izgalmat, pezsgést, vagy igényt formált egy helyette is erős gondolokodóra, egy hős ideológusra, rám rótta, hogy én segítsek, én legyek, aki neki megfogalmazza, aki kiáll, akit oda lehet tolni anyósnak és férjnek, gyűlölt kolléganőnek, aki elviszi a balhét a kompromisszumaiért, a mérgező kapcsolatárért vagy a megrekedtségéért. Akinek ő elsírja, hogy neki nehezebb, vagy neki szegezi a nőkkel, az anyjával való konfliktusát, a depresszióját. Más vadul elemzett, passzióból, pletykásan: legyek szimpatikus, legyek ilyen vagy olyan, mert ez meg az NEKI komolykodó, érthetetlen, sznob, túl éles, keserű, férfihibáztató, akármi – ő azzal nem ért egyet. Fintorgott, hogy neki mi nem tetszik itt, sunyin, utólag előállt összegyűjtögetett részletekkel, a Hajdu Lacival való fornettis poénkodásból az lett, hogy én az ő fornettijét támadom (mit nem lehet érteni, hogy minek a szimbóluma a fornetti? és komolyan, a hideg vízben fürdő, fürdővízzel vécét öntögető, gyalogló-fűrészelő-bicikliző egyedülálló nőről gondoltátok, hogy sznob, csak mert nem arra költ, mint ti? és mi ez, ha nem irigység…?). Fullánkok a sorok között, rajtakaphatatlanul homályos célzások, nyomor idekenése, látszólag ártatlan önsajnálat, később kipattanó durva irigység, csak mert ő egy szerencsétlen közegben él. Az olthatatlan kíváncsisággal kinézegetett részletekből vagy Villő pletykálásából pedig az lett, hogy én _dicsekszem_ a Prada szemüvegemmel vagy az edzőcuccommal. Az irodalmi szerkesztő: írjam azt, hogy (…), és szépen bepötyögte, ahelyett, hogy (idézet), mert így FÉLREÉRTHETŐ, nem így kellett volna (???), illetve: arról miért nem írtam, hogy (“másik oldal”, bármit is jelentsen ez), neki az hiányzik. Mindez csupán azért, mert neki érzékeny volt, őt eltalálta, neki az nem jön jól… minden dühük ideért valahogy, becsomagolva, józannak álcázva, amiért kényelmetlen dolgokat írtam. Sokan csinálták ezt úgy is, hogy ők jóindulatúak, nem bántanak, csak kiegészítenek, ők “segítenek”, mert jó az nekem, ha más véleményt is kapok, ha más hang is szól és rálátok magamra. De ilyen bornírt, elécsépelt, gyáva mondatokkal és sima ellenséges rosszindulattal ám, szóval semmi színvonal. Én felelősséget vállaltam értük, megelőlegeztem, ők, a egítők semmiért, soha, úgy hugyoztak oldalba, kotorásztak a magánügyeimben, a pénztárcámban, vagy terjesztettek dühödt hazugságokat, hogy nem hittem el.

   Sokkoló ez, főleg ilyen tömegben. Ugyan, ez a más hangot szükségesnek és értékesnek látó, az én posztjaim ürügyén és blogfelületemen erőltető sok wannabe miért nem élte ki a blogján, saját jellemfejlődésében ezt a tisztánlátást? És miért nem önmagán kérte számon a normáit? És, még egyszer: az egész mindvégig úgy volt beállítva, hogy én akarom ezt a figyelmet, ez nekem jó, én élvezem, örüljek, el kell viselni, sőt: tőlük, általuk létezik a blog. Hát én most kimondom: ugyan megerősödtem, de magán a blogon, a szavakon, a szellemi teljesítményen, az üzeneten, az “ügyön” ti ezzel a butus kíváncsisággal és a “közönyös vagyok, de azért beszólok” viselkedéssel csak rontottatok.

   Miért nem írok zárt blogot, a fióknak, miért engedem a kommentelést – valójában: ha nem fogadom el a bújtatott erőszakot, akkor hallgassak. Vagy csak nyomás, lejáratási rohamok, pletykaözön, hogy ne bírjam. kicsit se gondoltak a jó ügyek barátai, a másokért szisszenők: hogy esne, ha veled csinálnák, vagy a lányoddal? Mindig azt mondtam: ne kelljen nekem elfogadni, hogy ha én állítok valamit az internet egy saját kis zugában, akkor te majd megleckéztetsz. Hanem inkább te viselkedjél rendesen, inkább te fogadd el az én ellenvéleményemet, mert nekem is lehet, és olyankor vagy betegesen vitakényszeresek lettek, ki bírja tovább alapon (miközben ez az én blogomon ment, az én szerkesztői jogommal, addig provokáltak, amíg aztán jöhetett a mártírkodás, hogy őt betiltották). Vagy inkább ne írj, ha sértődsz és basztatsz. A te döntésed, írsz-e, olvasol-e, én nem loholok utánad a blogommal.

   A lényeg, az eredő egy nem szándékos, de összességében erős nyomás, egy Barabás-kiabálás, a karinthy-i értelemben. Bosszú a blogért, azért, mert nem érti, összezavarodik, vagy mert pont nagyon is érti: hogy ne írhassam, ne merjem, én se csináljam meg, én se lehessek szuverén, engem is fojtogasson valami. Vagy legalább legyen egy jelentős “ellenzék”, kevesebben legyenek, akik hisznek nekem, támogatnak, fogyjanak el a lehetőségeim, a levegő. Azt a nagyon egyszerű szabályt nem tartják értelmes, kedves, magasan képzett olvasók se, amit a való életben gond nélkül: hogy ha odamész valakihez, akkor legyél vele normális, kedves, jóhsizemű, ne basztasd, ne magyarázz bele mindenfélét, ne számoltasd el. Joga van a véleményéhez, ahogy neked is. A te döntésed, hogy odamész, kapcsolódni akarsz, ezért nem jár neked semmi különös. És nem, attól, hogy te is ideírod az okosságot, hogy használod a blogot, nem nyersz belépést az alkotó elmék közé, nem leszel rögtön nagy hatású író.

   Nagyon levesen tudtak úgy kapcsolódni, hogy valóban a témáról, magukról, továbbgondolásról írtak, és nekik nagyon köszönöm. Teljes félreértés viszont, hogy nekem kell másképp viselkedni, nekem kell jó fejnek lennem meg türelmesnek. Balek voltam. Ezt én nem fogom többet hagyni. Bár a munka nagyja már elvégeztetett.

   KedvelésKedvelik 1 személy

   Hozzászólás ↓

4. ❤

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

5. Azért jó egyébként teljesen kibelezve, mindennek lehordva lenni, és még mindig írni-élni-szeretni, hogy összegezzek így az ötödik születésnap előestéjén, mert én már nem félek semmitől. Engem már nem lehet semmivel zsarolni, nyomasztani, nekem nincs (nem is volt, egyébként) kínos titkom. Én már nem bízom, nem adom ki magam olyanoknak, akik méltatlanok.

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

6. “azt felhozni ellenem, hogy a blogom keserű és nyomasztó.” – mondjuk akinek ennyi jön le ebből a blogból – amire pont ez a két jelző nem igazán áll, akkor se, amikor kritikus és nem csak babarózsaszín dolgokról ír -, az tényleg mi a tökömöt bosszantja magát itt. Jó, nyilván megvan ennek a lélektana, de bröáf:(

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .