111 thoughts on “gyerekkel a teremben”

1. Jó reggelt kívánok!

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

2. Tetszik az új hajszíned.
   Jó lehet, hogy ki tudsz kapcsolni mellettük, én itthon edzek, de előre szólok mindháromnak, hogy kimegyek a garázs elé edzeni, senki ne merjen basztatni. Maximum egy darab kérdést viselek el, utána ordítok, hogy tünés!

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

   • És elmennek? És konstruktívan játszanak bent, vagy veszély- és károkozás megy figyelemfelkeltés gyanánt? Hány gyerek is, ja, három, na, milyen korúak?

     Elég módszeresen találják ki pont akkor, hogy semmit nem tudnak egyedül megoldani, a cipőkötést se, és fáj a hasuk meg minden.

     Olyan furcsa, hogy ezt az egészet régen nem így képzeltük, azt hittük, majd mindig figyelünk és reagálunk és bírni fogjuk, és minden könnyet letörlünk és persze, a gyereknek segíteni kell, meg megérteni és értő figyelem és énközlés, érzelmi biztonság, és ők, e sok együttműködő, kedves, türelmes megnyilvánulásunkért mintegy cserébe majd respektálják az igényeinket, meg jól eljátszanak, amikor mást csinálunk, mélyen alszanak, és kiegyensúlyozottak lesznek. De basszus, játszmáznak. A kötődve neveltek is, sőt.

     Amikor János haldoklott, én még szoptattam a legkisebbet. És nekem, mivel így egyedül belesorvadtam volna abba, hogy (ovisként is) totyog a nyomomban, nem tudok elmenni pisilni, nem érzékeli, hogy telefonálok, és sírva követelőzik, és huzakodik a világgal, hogy nehogy az övé legyek, és csak nyafogva bír bármit is igényelni (megrendítő “éhes vagyok”, naponta hússzor), és megy az árulkodás, eléggé tudatosan kellett jeleznem, hogy mit nem, hogy a kajával nem játszunk, hogy megbecsüljük a tárgyak értékét, hogy nem derogál gyalogolni és szemetet szedni, vagy hogy időt kérek, vagy hogy te is tudsz venni magadnak kiskanalat, és nem szolga vagyok, és jófejségem abban áll, hogy letisztogattam és felfúrtam a hintát, most pedig oldjátok meg az egy hinta-két gyerek problémát.

     És nincs bűntudatom.

     Mostanra lecsupaszodott a dolog: az maradt, ami működik, kész. Könnyebbek a napok, és nincs neheztelés, kifosztottság, nemjutokeledzeni. Azt látják, hogy értelmes elfoglaltságokba merül az anyjuk, vannak saját kajái, szép a fülbevalója, sok ember van, sok poén, szeretet, helyszín, és ők is ezt követik, egyre inkább, maguknak teremtik a világukat. És tévé nincs (rajzfilm van, háromnaponta). És ha nem vagyok kifosztva, akkor ölelek és én akarok játszani és jó a légkör.

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

     • És kétéves korától mostanra, ötéves korára sikerült ezt elérni?
       Szerintem a gyerek olyan, mint a víz, kitölti a rendelkezésre álló kereteket. Én a gyerekvállalás előtt nem képzeltem úgy, hogy majd mindig türelmes és figyelmes leszek, nekem egyszerűen lövésem sem volt, hogy milyen igénybevétel egy kisgyerek szükségleteit napi 24 órában ellátni. Ezt nem nagyon lehet előre elképzelni.

       KedvelésKedvelés

     • Asszem, az utóbbi egy évben történt ez meg, rutint szereztem abban, hogy magamat képviselem. Nincs vécére utánamjövés, például. Ha elkészült, kimegy (induláskor), fölmegy (alváskor), ne kóvályogjon körülöttem, hadd mossak én is fogat, nem bírom, nem tudok lépni. Hangulatától függően próbálkozik még, meg duzzog, de a szabályok világosak, és sajnos, ha azt mondtam, hogy nem (nem bújhat ide, amikor határidőset írok, mert tekereg és a fejével lökdösi a kezemet vagy a gépet), akkor nem. De utána igen.

       KedvelésKedvelés

     • Az első két-három (ez kötőjeles?) alkalommal próbálkoztak, hogy “Luca megveeeeert!”, de megmondtam nekik, hogy MOST nem érdekel, húzás van. Szerintem látták, hogy komolyan beszélek, mert nem igen zavarnak. Bent is jól elvannak. 4, 6, 8 évesek.
       Az, ahogy én a gyereknevelést képzeltem valami egészen elképesztő. Azon túl, hogy én sosem fogok kiabálni, arról fantáziáltam, hogy minden ünnepen majd otthon is felöltözünk ünneplőbe, verset tanulunk, és kiállunk a zászló alá szavalni.
       Röhögnöm kell.

       KedvelésKedvelés

     • Jaj, de jó, ahogy ezt írod.

       KedvelésKedvelés

3. Én nagyon örülnék neki, ha lennének gyerekek a mi termünkben is. Szeretem nézni a mozgékonyságuk. Ha egyszer megadatik, hogy anya lehessek, szeretnék minél több mozgásformát megismertetni velük, hogy tudjon választani. Én mindig küzdősportot akartam tanulni, de nálunk a kislányok zongoráznak, nem “verekszenek”. Nekem meg remélem, mindegy lesz, mit csinál, csak mozogjon annyit, amennyi boldoggá és egészségessé teszi!

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

   • A nyári bevésődés nagyon jó volt, hihetetlenül tanulékonyak, ügyesek és akarnak mozogni, ez a lételemük. Babadávidnak elmúlt az a csecsemőhája, és látszik a “cuki mellizma”.

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

     • Engem az nyűgöz le leginkább, ahogy négykézláb másznak. Próbáld meg egyszer utánozni!!! Baromira nehéz! A csípőjük nem billen ki oldalra, a törzs feszes és ellentétes kéz és láb mozdul. Nekem nagyon nehezen megy, pedig anno milyen természetes mozdulat volt!

       KedvelésKedvelés

     • Ez mondjuk azért is lehet, mert mások a testarányaik.

       KedvelésKedvelés

     • Ez tényleg nehéz mozdulat? kipróbáltad? fejleszthető?

       KedvelésKedvelés

     • Igen, kipróbáltam, nekem először nagyon nehezen ment. Főleg azt megcsinálni, hogy a csípő ne billegjen jobbra balra! Feszes törzs kell hozzá szerintem!

       KedvelésKedvelés

4. Most bevillant 20 évvel ezelőtti gyerektelen,gyökér önmagam:callaneticsre jártunk,egy anyuka magával hozta problémás kislányát,aki hol ordítozva rohangált körbe körbe a teremben,hol rászállt valakire és mondott a fejébe. Már látszott,hogy mindenkit nagyon zavar,mikor odajött hozzám hasizmozás közben és bejelentette,hogy az apukája nagyon erős és meg fog engem verni. Én felültem,a szemébe néztem és kijelentettem,hogy én őt nem szeretem és üljön az anyukája mellett. Onnantól a hangját sem lehetett hallani,mindenki csodálkozva nézett rám,hogy mit mondhattam neki,az én napom meg el volt rontva annyira bántott már,hogy a kislánynak ilyet mondtam,máig tervezem,hogy az anyukától bocsánatot kérek. Nagyon jó lenne egy ilyen teremben elkülöníteni egy sarkot ahol játszani,rajzolni tudnak a kisebbek,vagy mozogni a nagyobbak,ahol nem kell balesettől tartani,idegen gyerekkel akit nem ismerek én is túlaggódós vagyok,ne történjen baja míg velem van. Másik: az este lányom nézegeti a lapos hasiját,és megjegyzi,hogy B.nak bezzeg kockás a hasa. Szinte kiszaladt a számon,hogy igen,de ő fiú,aztán megkérdeztem inkább,hogy mit sportol?( a régi beidegződések működnének ennyire,hogy csak a fiúknak jár a kockás has?)

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

   • Hát,,,, azért ez a szitu teljesen más volt, mint amiről Éva írt. Szerintem nem voltál gyökér. Az anyukának kellett volna felmérni, hogy képes-e a gyerek úgy viselkedni, hogy ne zavarja a többieket a teremben. (Az ordítva rohangálás szerintem nem fér bele ebbe.)

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

     • Nem, mások zavarása sem, de egyébként tkp. ugyanolyan jogon használja a szereket és ugrabugrál az én gyerekem ott, mint bárki más. 14 év alatt nincs jegy.
       És ez tök fontos élmény nekik. Mondjuk a Flexnek ezen szintje nem veszélyes-gépes, hanem igazi, mozgásra csábító játszótér.

       Van egy kislány amúgy, nem akartam beleírni a posztba, egy elég komoly bikinimodell lánya, hat körül lehet, van nála hercegnős barbi és pónis gyémántpalást, nagy doboz ciniminiz, világító cipő, csak maradjon nyugton, minden van, de ő nem.

       Láthatólag egyke, ő az, aki ül elkeseredetten akárhol és nyávog, és láthatólag azt hiszi, majd odaszaladnak hozzá, hogy jaj, mit szeretnél, és akkor akármit szerethet és kap még valamit. Nem nagyon rohangál, de teljesen elviselhetetlen, ahogy így zsarolná a figyelmet az anyja egyórás edzései alatt, illetve nem elviselhetetlen, mert átmegyek lábtolózni ilyenkor, csak ha az én gyerekem ennyire nem tudna mit kezdeni magával, és így gyakorolna rám nyomást, akkor nagyon szarul érezném magam.

       KedvelésKedvelés

     • Szerintem pedig egy optimálisan működő gyerekbarát társadalomban az ilyen helyzetekre van megoldás, szolgáltatói szinten. Bevonni a nagyobb gyereket adott esetben vagy biztosítani neki valamit, amivel lekötheti magát, plusz a szülőket figyelmeztetni, hogy szóljanak előre ha jön a gyerek, lehet hogy egy összeszokott csapatból a 2-3 gyerek számára is társasági esemény lenne az anyu sportol… Sok mindenen kell mentalitásbelien változtatni, pl. hogy a gyereket nem lehet a társadalom számára nevelni a 4 fal közé bezárva, a csak ne zavarjon minket felkiáltással, vagy addig jó, míg a statisztikába bekerül és biztosítva lesz a nyugdíj, de ezentúl maradjon titokban és láthatatlan minden gyerek. Én ezt látom a társadalmi hozzáállás 70%-ában. A maradék 30% az üdítő kivétel, nah jó 25, ha leszámoljuk a pedofil gyanúsokat, akik más miatt szeretik a gyerekeket.

       KedvelésKedvelik 1 személy

     • Nem, nem kell 4 fal között nevelni a gyerekeket, de a neveléshez az is hozzátartozik, hogy bizonyos helyzetekben, társaságban hogy kell viselkedni. És ha nem úgy viselkedik, teszek ellene – mondjuk elviszem onnan.

       KedvelésKedvelés

     • “a neveléshez az is hozzátartozik, hogy bizonyos helyzetekben, társaságban hogy kell viselkedni” — hogy a kis gyerektelen, önös, a termet sajátjának képzelő ficsúrt meg ne zavarjuk, ne kelljen kikerülnie őket vagy elviselnie a látványukat sem.

       KedvelésKedvelés

     • Nem épp erre gondoltam. 🙂 Inkább arra, hogy felnőttként se legyen undok, önös, a többieket leszaró. Szerintem fontos megtanulni az alkalmazkodást.

       KedvelésKedvelés

     • Persze, én ezt nagyon is elvárom: annak jogán, hogy gyerek, ne éljen vissza, ne legyen idegesítő, állandóan a felnőtteket nyektetős.

       Illetve egy kicsit lehet az, nem tud felnőttként fegyelmezett lenni, őt még jobban dobálja, ha fáradt, éhes, fél, szorong vagy nem tud valamit feldolgozni, és egy kicsit lesz szíves ezt tolerálni a világ, mert én sokszor csak így tudok edzeni.

       KedvelésKedvelés

     • Vagyis ürügyekkel senki ne kössön belém, ez a minimum.

       KedvelésKedvelés

     • Ezzel szerintem az a baj, hogy sokaknak (nemcsak teremben, étteremben, repülőgépen vagy csak a postán is) zavaró tényező már az, ha a gyerek ott van és nem síri csendben, hanem kicsit hangosabban beszél, kurjant, elsírja magát, hisztizik.
       Nagyon régen jártam tae bo-ra, ott az egyik egyetemista csoporttárs behozta a két év körüli kislányát. Az oktató szánt rá három percet és csinált kis akadálypályát neki. Így is lehet.

       KedvelésKedvelés

     • lorax önfeledten kommentelget, hát végül is mi történt, használjuk csak a felületet, kapcsolódjunk, olyan érdekes.

       KedvelésKedvelés

     • “lekötheti magát”, “elfoglalja magát”, “elvan” — árulkodóak ám ezek a szavaink. Szerintem a nem félrenevelt gyerek alapállapota az, kb. nagyovis kortól, hogy a világ érdekes, ő abban elvan, jól érzi magát, önállóan találja ki, mihez kezdjen, megoldja az apróbb problémáit, és nem a szülőn csüng, nem neki nyavalyog, amikor nem vele foglalkoznak. Rohadtul visszaélnek azért néha a szülővel és a világgal ezek a mi gyerekeink.

       Mintha ez valami exta esemény volna, hogy a gyerek leköti magát, és kivételesen nem az anyját nyúzza, nem tőle vár szórakoztatást, figyelmet, vagy nem rombol, nem okoz problémát. És hogy erre hajlandó legyen, kell a játszósarok, a tárgyak, sok tárgy, nagy infrastruktúra, lekötni, hát ne unatkozzon szegény.

       Én ezt nem várom el a helyektől, viszek papírt, ceruzát, könyvet, kirakót, tornadresszt, uzsonnát, meg lesz majd csirkerizs meg gyümöcslé, és akkor ez van, ezek a lehetőségek, nincs csillámos póni meg olyan sem, hogy egy kicsit levegőbe dobállak, hancúrozunk. Kénytelen vagy ellenni, drága gyermek, mert én ez alatt az idő alatt (vagy amikor írok, vagy felnőttel beszélgetek) ugyan nem szórakoztatlak, és nem is teljesítek öt percenként mindenféle ürügykéréseket, ne zökkents ki folyton. Ez csak következetesen megy, és akkor nem is próbálkoznak. Nyílt törés esetén szakítom meg az edzést. Nem is figyelek, a rajzodra se, meg hogy milyen ügyes vagy, mit tudsz, mert én most másra figyelek, arra, amiért idejöttem, most nem veled foglalkozom. Tudom, ez durva, de én egyedül vagyok, nem jutnék el edzeni, és ha már eljutok, akkor komolyan csinálom.

       Volt, hogy B. eljött velünk felügyeletnek, de akkor is hozzám jöttek, és akkor sem hagytam.

       A Flexbe az jöhet, aki ezt megérti (akarnak jönni), és akkor felőlem rohangálhat meg ugrálhat a szereken, bizonyos, előre megbeszélt szabályok betartásával (edző/súlyzózó ember közelébe nem megyünk, nem hangoskodunk, sprintsávnál körülnézünk áthaladás előtt, cuccokat nem pakolunk szét kaotikus mértékben, nem megy ki a szintről, pisikaki egyedül). És engem utánoznak, és egyedül kitalálják, mihez kezdjenek, állati ötletesek, és egymást motiválják, ezt hihetetlen jó látni. És hogy veszélyes-e? Én nem vagyok parás. Csak egy apróbb összefejelés volt a bokszketrecben, meg egy túlméretezett ugrásból származó gumipadlóra esés, félszaltóval, ami szerintem bőven normális, sőt, fontos tapasztalat a biztonságos mozgáshoz. A kötözködő edző szerint meg nyilván lám, lám, borzalmas felelőtlenség, és ő megmondta.

       KedvelésKedvelés

     • A csillámos póni meg azért ragad meg engem íróilag, mert az abban a reményben van megvásárolva és elhozva, hogy azzal majd jól ellesz a kislány, és nincs el. A pónival a kezében nyafog, és akar még egy pónit, ami beszarás szerintem. (Utóbbit Dávid is csinálja: kap egy nagy doboz legót, és a megtekintés első két percében jön, hogy “akkor veszel olyan legót, ami…” — nem, nem veszek, most kaptál, örüljél ennek, karácsonyig semmi nem lesz.)

       Vannak gyerekek, akik hétféle tárggyal és külön kistáskával, cumival, koronával a fejükön járnak ilyen helyekre, ezen mindig megdöbbenek, ez a sok tárgy, és minek, sírnak a koronában.

       KedvelésKedvelés

     • Nagyon, nagyon kevés szülőt ismerek ezzel a józan tudatossággal.Túlterhelt, fáradt, kedvetlen embereket ismerek, akik nagyon vágynak egy kis föllélegzésre, de úgy, hogy ezt közben nem ismerik be és nem tudják megvalósítani.

       KedvelésKedvelés

   • Szegény anya, ez jut erről eszembe, el akart jutni tornázni ő is, mint más, remélte, hogy hátha a kislánnyal is megy, és akkor az ő szégyene lett ez is. Apuka meg megint sehol.

     Nem ülnének ők abban a sarokban, ha lehet rohangálni, az tuti. Nagyon kevés gyerek van, aki képes elmélyülten, csendben rajzolni vagy könyvet nézni vagy kirakózni, a többiek az ún. mozgékonyak, elevenek, ami szerintem sokszor viselkedészavar.
     Aki képes nyugisan rajzolni, ha arra kérik, az többnyire nem tévénéző, nem csillogó-pittyegő játékokkal meg édességgel túlingerelt gyerek.

     A kockás has és a hozzá tartozó zsírarány fiús dolog, ez nem gender-, hanem anatómiai kérdés: ugyanannyi sporttól és ugyanolyan mértékletes, izokalóriás evéstől nem lesz egy nőnek kockás hasa. Nőnél a 20-22 zsírarány már karcsúság, férfinél az már kis pocak, nekik 12-16 volna hasonlóan jó.

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

5. Nekem sokszor nagyon rosszul tud esni, amikor felnőtt terekbe gyerekek mókáznak, bármennyire is cukik, de tényleg. Mi például imádjuk a natúr szaunát. Ma is voltunk, még friss az élmény és élvezem, ahogyan a testem izzad és áradok, amikor észlelem, hogy fürdőruhás kisgyerekek rohangálnak a szaunában, mert a szüleik hagyják nekik(nyilván ők is szaunáznak, s addig kérik a gyerekeket, hogy a szaunavilágban próbálják elfoglalni magukat), de én szeretnék belevetődni a merülőmedencébe pucéran, de úgy nekem tök kellemetlen és szerintem a gyerekeknek is, hogy ott vannak, nézegetnek, kérdezősködnek. A tepidáriumban beszélgetnek, nevetgélnek – amivel semmi baj, örülök a boldog gyerekeknek, de tényleg! de most attól én rossz fej vagyok, ha szeretném élvezni a csöndet és a pucéran izzadást, amiért nem mellesleg baromi sokat is fizetek? Hogy gondoljátok, rosszul látom? Tényleg érdekel. Amúgy engem az is zavar, ha találkozom valakivel bármilyen munka-ügyben, aki elhozza a gyerekét és nem nyilvánulhatok meg nyíltan, mert “gyerek van a közelben”. Az is zavar, ha ülök egy étteremben, ami nekem élvezet és valakinek a kisebb gyereke nem tud nyugton ülni és a szülei elengedik, hogy sétálgasson az asztalok között, mellett és mellettünk kezd ácsorogni, esetleg hozzánk is szól, nézeget, stb. Megértem, hogy pici, nem tud annyit ülni, megértem, hogy az ő szülei is szeretnének enni, de ezért én nem szeretnék részesülni a gyerek-közelségben. Ez rosszfejség? Mit gondoltok?

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

   • Szerintem nem, pont emiatt értettem, hogy szolgáltatói szinten kellene megoldani. Pl. egy baromi drága helyen simán benne lehetne hogy fizetnek egy személyt, aki a játszóházban foglalkozik a gyerekekkel, ezzel a plusz szolgáltatással nagyon sok minden megoldható lenne, ha ilyen nincs, akkor írják ki az ajtóra, hogy kutyát ennivalót és gyereket ne hozz be. A gyerek szülei is sokat fizetnek, hogy ott legyenek és könnyen lehet, hogy némi szabadidőért fizetnének egy kicsit többet is. Viszont sokszor van olyan helyzet, hogy nem megoldható a gyerekfelvigyázás, ilyenkor kellene a szolgáltató és az emberek részéről több megértés.

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

   • Két éve minket az egyik wellness hotelben nem engedtek be a szaunába az egyévessel, aki akkor még se nem futkározott összevissza, se nem kérdezgetett hülyeségeket, se más hasonló, mert ott globálisan senkit nem engedtek be tíz év alatt. (És ellentétben a lejjebbi megjegyzésemmel, itt teljesen világosan emlékszem erre.) Én elég morcos voltam ezért, mert szerettem volna bemenni, olyan csomagot fizettem, amelyikben benne volt a szauna használata is (és nem szóltak előre, pedig a gyerekkel együtt jelentkeztünk be), de a gyereket meg nem hagyhattam kint játszódni egyedül.

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

     • Én is szaunáztam volna, de az akkor még nem egész egyévesemet, nem mertem bevinni. Ilyen kicsi gyerekkel is lehet szaunázni, nem tesz rosszat neki? (Tényleg érdekel, mert szívesen szaunáznék már egyet, akár gyerekkel is.)

       KedvelésKedvelés

     • Be lehet őket vinni, persze. (Most mondjam, hogy nézd meg a finn gyerekeket?) Nyilván sokkal jobban oda kell rájuk figyelni, és az első legapróbb problémagyanúnál érdemes kimenni velük. Kivinni, ha csak szimplán nem tetszik neki, ha túl piros lesz, ha gyorsabban veszi a levegőt, ha a szívverése gyorsul, meg csupa ilyesmi. És mindez az egyébként egészséges gyerekre vonatkozik, beteg gyereket meg nem viszünk be, maximum ha specialisták vagyunk a téren (orvosilag értem) és tudjuk, hogy úgy is oké. Arra azért ne számíts, hogy tizenöt percet fogsz nyugodtan a 90 fokban ücsörögni, de szoktatgatni őket lehet. És természetesen alaposan meg is kell őket itatni, akkor is, ha ők esetleg nem is érzik rögtön, hogy kell a pótlás. És az egészen kicsit nem érdemes szoptatni bent, mert az túl sok munka neki – ez kb. ugyanaz, mint hogy nagyon vonzóan tud az hangzani, hogy az ember a szaunában szeretkezik, de nem teszi, legalábbis felfűtött szaunában nem teszi (vagy csak nagyon szőrmentén teszi), mert szétmegy a szíve a megterheléstől. Ja és a regényekben, amikor a szaunában szültek például, az mind a kihűlt vagy épp hogy befűtött szaunát jelenti, ugyanis az volt a legtakaríthatóbb és a legtisztább helyiség.

       KedvelésKedvelés

   • Nekem kicsit úgy tűnik, téged bármilyen gyerek közelsége bármilyen helyzetben tud zavarni. Rosszul látom? Csak mert túlzásnak tűnik számomra, hogy már attól is oda a komfortérzeted, mert megáll melletted az étteremben egy gyerek, és rád néz, ne adj isten hozzád szól.

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

     • Inkább azt nem szeretem, ha egy bármilyen helyzet rám van kényszerítve. Hiszen, ha egy felnőtt ember odaáll mellém, nézni kezd, megszólít, akkor megkérem, hogy távozzon, esetleg elmondom, hogy nincs kedvem társalogni, stb. De ha egy gyerek teszi ugyanezt, akkor az érint kellemetlenül, hogy én úgy gondolom, hogy a szüleinek kellene arról gondoskodni, hogy engem nyugodtan hagyjon a gyermeke vacsorázni, így a gyereknek nem szeretnék szólni, hiszen senkit nem szeretnék megbántani, így úgy érzem, kényszerhelyzetbe kerülök. És gyakran érzem úgy, hogy a gyermekkel rendelkező szülőket nem annyira érinti meg ilyen helyzetben az, hogy én nem szeretnék az ő gyermekükkel társalogni, nem szeretném, ha az ő gyermekük miatt nem beszélgethetnék az orgazmusomról a kagylóvacsora mellett a barátnőimmel, stb. Úgy érzem, elvárják, hogy szépen beszéljek és tartsam cukinak a gyermeküket. Engem ez a kényszerhelyzet zavar.

       KedvelésKedvelés

     • A helyzet az, hogy akinek egy ilyen szituáció frusztráló, feldolgozása és kezelése problémát jelent, annak valami más, lappangó feszkó, frusztráció van a hátterében.
       Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem legitimek az ellenérzéseid a gyerekkel kapcsolatban, sőt. Minden ilyen jelzés az önfejlesztés, önmegismerés fontos állomása lehet. Nem állítom, hogy nem idegesítőek a gyerekek, enyém pl. most pont abban a korban van, hogy folyamatosan beszél, méghozzá folyamatosan azt az általa legszebbnek vélt öt szót ismételgeti. (kaka, mamuci, apuci, pisiltem, kééész) de idegesítőek a büdös kéregető hajléktalanok is, a kellemetlen leheletű BKV utastársak, a hegyesorrú cipőt viselők, a folyton balhézók, a sorban csak egy kólát vevő tolakodó építőipari munkások, a cigiszagú tinilányok akik visítoznak, és nagyjából minden második ember valamiért kurvára idegesítő.
       Társadalmunk sajnálatos módon tele van feszült, saját életútjukban megrekedt emberrel (itt most nem rád gondolok) akik egyszerűen képtelenek a saját feszültségeiket úgy elintézni, hogy az ne a mások hibáztatására, megbélyegzésére, kárára menne ki. Ezért utáljuk egymást, a gyerekeinket, a szembejövőt, vagy a hátunk mögött állót. Mindenkit. Ezek tünetek.

       A másik pedig a pénz. Fizettem érte, tehát legyen olyan, amilyennek azt én szeretném a mi…az elképzelt az étterem, az esküvő, a szomszéd, a feleség, az élet…hol van az a határ amire nyugodt szívvel mondhatja, hogy megvettem kilóra, tehát az van amit én akarok? Még a virágom se úgy nő, ahogy én azt elképzeltem. Pedig a képen más volt. Most meg nézhetem. Pedig fizettem érte…

       KedvelésKedvelés

     • “A helyzet az, hogy akinek egy ilyen szituáció frusztráló, feldolgozása és kezelése problémát jelent, annak valami más, lappangó feszkó, frusztráció van a hátterében.” Asszem ez egy nagyon durva általánosítás én pont erről beszélek. Ha valaki meg mer fogalmazni eg yilyen véleményt, mint én, annak a többségi társadalom szerint tuti, hogy valami baja, mert hát a “cuki gyerekek”. Én egészen konkrét és megtörtént helyzetekről beszéltem. Másrészt a többi általad felhozott példa nem egyenrangú, mert ott felnőtt emberekről van szó, akiket bátran elküldhetek a fenébe, konfliktust vállalhatok fel velük szemben, kiállhatok amellett, amit arról gondolok, hogy túl közel állnak hozzám és a számba lehelnek, míg egy gyerekkel szemben ez csak közvetett módon valósítható meg, ami egy egészen más helyzet. A fizettem érte kérdéskört viszont jól értetted, én igenis elvárom, hogy az általam vásárolt szolgáltatás egy általam meghatározott és elvárt határon belül essen, ha nem így van, többé nem fizetek érte. És én nem utálok senkit, “sem egymást, a gyerekeinket, a szembejövőt, vagy a hátunk mögött állót. Mindenkit.” Egyszerűen csak van egy véleményem valamiről és problémám is sok szülő hozzáállásával. Mert olyan vagyok amilyen, de nem azért, mert lappangó problémáimat projektálom bele.

       KedvelésKedvelés

     • Miért akarsz felnőtt embereket elküldeni a fenébe?

       KedvelésKedvelés

     • Ez így igazságtalan. Leírta az érzéseit , őszinte volt, joga van hozzá.
       Én számos gyereket felneveltem, sokat dolgozó édesapával, nulla számú segítő nagymamával. Sok odafigyeléssel, közös programmal, megválaszolt kérdésekkel. Az enyémek felnőttek, de most is gyerekek között dolgozom,nagy kedvvel, lelkesen, belemenősen. Nem gondolom ördögtől valónak, hogy a szabadidőmben, sportidőmben, pihenőidőmben nem szeretnék gyerektársaságban lenni. Pláne nyűgös, sírós, hullafáradt gyerekek között, akiknek a szülei sziszegéssel és rángatással próbálják meg orvosolni a bajokat.

       KedvelésKedvelés

     • Jogot ki vitatja?

       KedvelésKedvelés

     • Ezek szerint akkor a szülő is viselkedjen már úgy ahogy azt kell. Nem elég hogy a gyerek legyen jó, de ha mégse (mert a kis szemétládának ugye úgysem lehet beszólni, milyen kár, ez a fő baj velük, ahogy az előbb kiderült) szóval ha úgy adódik, akkor majd TÖKÉLETES Anya oldja meg. Szerelje le, foglalja el, de ne ám csillámos pónival, hanem szép ízléses, korának megfelelő holmikkal, és ne ciccegjen, ne mondjon egy befejezetlen mondatot indulatában, esetleg nehogy a kutya nevét üvöltse a gyerek helyett, mert aztán ott kő kövön nem marad.

       Örülök, hogy ilyen sok szép gyereket felneveltél, nekem segítséggel, és gyesen lévő apukával is sok a kettő, bár nem értem hogy jön ide.

       Érezze jól magát mindenki a szabadidejében, csináljon pont úgy mint egy gyerek! Akarjon ő a középpontban lenni, akarjon mindent úgy és akkor mikor kigondolta és sehogy máshogy, és mutogasson ez a ki nem fejlett tudattalan gyermek féltékenyen a valódi gyerekekre, mert nekik lehet ingyen és bérmentve, nekünk felnőtteknek, meg sajnos még pénzért sem mindig.

       KedvelésKedvelés

     • De jó ez, igen. Élményparkok, paintball, transztánc, óriáscsúszdák… mennyi ilyen van. Vagy csak simán, az önző, alkotói lét, egy kis időre nem alkalmazkodni és nem szolgáltatni, azt érezni, én vagyok a fontos, jó vagyok, számítok.

       “a kis szemétládának ugye úgysem lehet beszólni” én simán, sokkal inkább, mint hogy a túlterhelt anyát basztassam ezzel is. Ezért akadtam ki az edzőn. mondjuk ő a gyerekre se szóljon, neki az volt a baja, hogy úgy általában idegesíti a szabadon jövő-menő gyerek, nem az, hogy kellett neki a TRX, és ezt öltöztette be trükkösen abba, hogy veszélyben van a gyerek.

       KedvelésKedvelés

     • Nemazalényeg, hogy miért vagy mérges. Beszélgetünk. Ha csapkodni akarsz, nem vagyok alkalmas felület.

       KedvelésKedvelés

     • “A helyzet az, hogy akinek egy ilyen szituáció frusztráló, feldolgozása és kezelése problémát jelent, annak valami más, lappangó feszkó, frusztráció van a hátterében.” Szerintem a kérdés konstruktív volt és önreflexióval tette fel Barbara, kérlek, ne diagnosztizálj és ne minősíts itt egyetlen kommentelőt sem így.

       KedvelésKedvelés

     • Nekem a lappangó feszkó egy természetes és felvállalható dolog. Nem egy sértés, hanem a szemszínhez hasonlatos. Mindenkinek van. Csak van aki nem nézett még életében tükörbe, és senki nem mondta neki, hogy milyen színű.
       Diagnóznisnak nem mondanám, mert az egy komplex ügy, és általában, ha elfogadjuk a skálaértékeléses rendszer szerinti diagnosztizálást, vehetjük úgy, hogy a nem kiugró esetekre nincs is diagnózis.
       Az, hogy minden embernek vannak rejtett érzelmei (melyeket sok esetben maga elől rejt a legjobban) nem ítélet. Egyszerűen ebből a kijelentésből táplálkozik a pszichológia tudománya (korábban pedig a vallások).
       Aki nem engedi meg magának azt a luxust, hogy felszabadultan, felvállaltan legyen gyarló-hibázó-szorongó-frusztrált ember, és a saját tudatát egy általa tökéletesre gyúrt önképhez akarja minden áron igazítani (nekem nincs semmi bajom, pszichológushoz csak a bolondok járnak stb) nem tud eljutni egy magasabb szintű önszeretetig, amiből a környezete, tágabb értelemben pedig az egész emberiség iránt érzett elfogadás táplálkozik.
       .
       (És itt most nem az utóbbi időben nagyon népszerű sallangot a “fogadd el önmagados” hülyeséget értem, amibe aztán az asszonyverő köcsögösködő szemétládák és a 120 kilósra hízott foodaholic-ok fogadják keblükre önnönmaguk testi és lelki gyarlóságait, és aztán élnek tovább boldogan, amíg meg nem halnak. Hanem egy lelki utat, ami ezután a felismerés után jön. Ami egy csodálatos dolog. Megtanulni szeretettel uralkodni önmagunkon.

       KedvelésKedvelés

     • Ööö, azért ez nagyon nem így indult, ilyen megértően. A másik gond, hogy beálltál fölé, feltartott mutatóujjal, egyszerűen ne legyen ilyen pozíció, jobbantudás. Tudom, mi a szakmád, azért írom.

       Itt volt valaki tavaly, aki idehozta a “szakmázást”, mert ő pszichológus, de még milyen, kiépített egy elég jó praxist magának (kommentben is szakmázott, meg privátban is, kérték a tanácsát, adta is, és imádta ezt a szerepet), aztán sértődötten távozott, hihetetlen műsort rendezett, én lettem a hálátlan és a gonosz, amikor ugyanezzel a lendülettel engem is kielemzett volna, olyan ügyben, amiről nem tud eleget, és amihez amúgy semmi köze nem volt, csak hát kukkolt, ahol bírt.

       KedvelésKedvelés

     • Hú nem tudom hova meg most ez, én erre a szakmázós részre írnék:
       Nekem van egy ilyen “szakmám” de nem ez a hivatásom, nem ezzel foglalkozom, jobbára magam miatt csináltam végig, művészpályára álltam rá, hogy úgymondjam:)
       Mostanában nekem sok feltartott mutatóujj jött szembe, például az általam nem túlságosan nagyra becsült “megélhetésibölcselkedők” egyikétől, PálFeritől. Igaz, én igényeltem, én mentem oda a könyvespolchoz, és vettem le, és én olvastam el döbbentem a szilárd önbeszülésről szóló könyvét, ahol ennél sokkal szemléletesebben, vesébe mászóbban fogalmaz meg hihetetlenül fontos dolgokat, a maga nagyon neutrális stílusában.
       Mostanában nagyon sok mutatóujj kellett nekem ahhoz is, hogy felismerjek pár igencsak rossz szokást magamon, és persze jobb lett volna, ha ez buksisimivel társul, de 12 kilót adtam le azzal hogy változtattam.
       Határozott mondatok néha kellenek (határ ugyebár az ebből szintén gennyesre kereső csernus doki) amire úgy éreztem, hogy akár félreérthető, azt zárójelben jeleztem is, hogy nem rá értem, mert tényleg nem.
       Megbántani, sőt még megjavítani sem akartam senkit, elgondolkodtatni, saját magamból ezeket kiírni talán.

       KedvelésKedvelés

     • Szerintem okés ez, és tényleg ne vegyétek tanárnénis kontrollnak, de lorax kommentözöne után megerősödött bennem, hogy nagyon fontos az itteni normális, egymást tisztelő, biztonságos légkör.

       Aki meg koslató troll, az menjen a picsába.

       KedvelésKedvelés

     • “Társadalmunk sajnálatos módon tele van feszült, saját életútjukban megrekedt emberrel (itt most nem rád gondolok) akik egyszerűen képtelenek a saját feszültségeiket úgy elintézni, hogy az ne a mások hibáztatására, megbélyegzésére, kárára menne ki. Ezért utáljuk egymást, a gyerekeinket, a szembejövőt, vagy a hátunk mögött állót. Mindenkit. Ezek tünetek.”

       Erre a permanens érzésre, hogy gyűlölöm azt, aki ott mászkál a biciklisávon, és mindenkit, tökre emlékszem, ez még nemrég is így volt. Sok volt a stressz. Most nem gyűlölöm, de ugyanúgy szólok.

       És drámai a változás ebben is. Mióta biokémiailag jól vagyok (kaja), nem szorongok, dinamikusan megyek bele a világba (testérzet), a saját dolgaim járnak az agyamban, nem vagyok úgy leterhelve sem, azóta nem nagyon érdekel a többi ember, ismerősök ügyei sem, híreket is tizedannyit olvasok, én kifejezetten SZERETEM az embereket mostanában, mosolygo rájuk, segítőkész vagyok, telik ilyesmire.

       A dolog nem kölcsönös. Tudom, hogy nem annyira bír az egyik recepciós a teremben, furcsának talál, meg a gyerekek, meg egyszer nem volt ott a bérletem, és beimádkoztam magam, meg miért hagynak ott nekem tárgyakat olvasók, szóval van oka rá, de mindig kedves vagyok vele, és nem bánom, hogy nem bír, meg tökre értem, ha fáradt vagy nem azonnal ugrik.

       KedvelésKedvelés

     • “Még a virágom se úgy nő, ahogy én azt elképzeltem.” Ez nagyon érdekes. Van ez a fogyasztói öntudat, és ez nagyon ront sokak életén, közérzetén. Az asztalverősök, akiknek állandóan a pénz kattog az agyukban, kérik vissza, meg kedvezményt, meg sopánkodnak, hogy milyen drága, tiszta ár
       átverés, és ez nem rászorultságtól függ, ez egy gőgös kismagyar mentalitás.

       Én lehet, hogy balek vagyok, de soha nem érzem magam átbaszva, valami alázatféle van bennem: annyi az ára, nem kötelező megvennem, ha megvettem, akkor az enyém, onnantól rajtam múlik, milyen lesz, és hát a dolgok néha elromlanak, sajnos, van hibaszázalék. Soha nem éreztem átbaszva magam, legfeljebb azt, hogy az a valami mégsem nekem való, mégsem úgy áll, de majd máskor jobban választok. Lásd Oxygen: az én felelősségem, hogy annyiért bemegyek, és nem kötelező. Valahogy megbecsülöm a drága dolgokat, és rajtuk keresztül a pénzemet, amit én kerestem, és az egészből egy ilyen életminőség lesz, nem a hülye filléreskedés.

       Elég kínos a sztori, de az elhíresült napszemüvegemet, amiről írtam, hogy tökéletes állapotú, és megérte az árát, tegnapelőtt egy virágládában találtam meg a teraszon, arasznyi vízben ázott hetek óta. Elkeseredetten néztem a színét, meg a fülrészen azt a hajdan sötétszürke betétet, ami fehér lett és darabos és csomós, mint amikor elfárad a gumi, jó, hát nem látszik végül is, de nabazmeg, csak tönkretettem.

       Aztán lepucolgattam, és semmi nyoma a többhetes ázásnak, a fehér is lejött, basszameg, nem lett rozsdás még a csavar sem, ugyanolyan a színe és karcmentes. Az isten szeret engem, vagy ez ilyen jó minőség?

       KedvelésKedvelés

     • “Ezek szerint akkor a szülő is viselkedjen már úgy ahogy azt kell. Nem elég hogy a gyerek legyen jó, de ha mégse (mert a kis szemétládának ugye úgysem lehet beszólni, milyen kár, ez a fő baj velük, ahogy az előbb kiderült) szóval ha úgy adódik, akkor majd TÖKÉLETES Anya oldja meg. Szerelje le, foglalja el, de ne ám csillámos pónival, hanem szép ízléses, korának megfelelő holmikkal, és ne ciccegjen, ne mondjon egy befejezetlen mondatot indulatában, esetleg nehogy a kutya nevét üvöltse a gyerek helyett, mert aztán ott kő kövön nem marad.”
       összekeversz és koncepciózusan félreolvasol három különböző kommentelő több mindenre írt sorait.
       kérlek, ne így.
       Ebből a csillámos póni vagyok én:
       nem az ízlés a baj a pónival, nem az bánt, hogy nem szép, hanem hogy annak reményében adják a kezébe, hogy ellesz, és nincs el, csupa improdiktív válasz. A gyerek nem zavar, de egy jelenség ez is, az anyját sajnálom, meg nem szeretnék ilyen gyereket. Kurva drága a póni, és ez nem járható út.

       Én nem várom, hogy anya tökéletes legyen, de hogy ne gyerekuralom legyen, meg állandó zaj, azt igen.

       Barbara nem tartja a gyerekeket szemétládának, hanem tudja, hogy nem értenék, nem tudnak úgy felelősséget vállalni, és nem akarja őket megbántani.

       Annának igaza van abban, hogy emberek közé visznek a szülők hullafáradt gyerekeket program vagy bevásárlás címén, de nem értőn kezelik őket, hanem ott az erőszak. Én is szoktam, kikészítenek már olyankor, mostanában lettem sokkal empatikusabb.

       KedvelésKedvelés

     • gyorsan összeírtam ami megragadta a szememet itt, mert éreztetni akartam, hogy mennyi mindenre kell figyelni egy nőnek, ha a társadalmi térben kénytelen felvállalni, hogy ő a gyerek anyja.
       Persze a póni állati gáz, nekem is volt 3, amerikai rokonok küldték, kikapartam a szemüket:))–nem tudom miért, nem rongáltam amúgy. Meg a mobilozó 2 éves is, meg a nyüszögő 4 éves is, meg a kapaszkodórúd körül tébolyultan karikázó 5 éves is, aki mindenkinek nekimegy.
       Csak ez attól függetlenül, hogy nekünk nem okés, másnak még megfelelhet. Nagyon sokminden belefér a nevelésbe, és társadalmi szinten minél több, annál jobb. Hiszen így lesz sokszínű, szorongásoktól mentes közegünk. hogy ha nem akarjuk már a 2 évest is moderálni folyton, ha nem kell közvetetten azt éreztetni a gyerekkel, hogy ha vlaami baja van, akkor az egész világ őt figyeli, és hát kurvasok embernek ez nem tetszik, nem kell azt a görcsöt továbbadni, hogy “mostmitgondol a sporttárs, a nyugdíjas néni, a buszsofőr, vagy a szomszédok” A gyerek játszik, iszonyúan aranyos. Sír, és néha nagyon hülye. Nyilván egy fáradt gyerek sanszosabb, hogy hülyén viselkedik, vagy egy felfedezésre váró étterem túlingerelheti, de ha minden ilyesmi szituációt igyekszünk elkerülni, mert kiborító (az) egy csomó helyzetből kihagyjuk, nem beszélve arról, hogy a saját életünket csak egyszer éljük, nem hozhatunk mindig áldozatot.

       Nekem egyébként nagyon szigorú neveltetésem volt, illetve inkább megfélemlítő. Mindenki el volt ájulva a boltokban, köztereken, hogy milyen jógyerek vagyok, anyám meg mekkora jó anya, egy nézés elég, és én már viselkedem is…Nos. semmiképp nem akarok a gyerekemből jógyereket nevelni. Aki igazodik, aki fél, aki szorong, aki másoknak akar megfelelni minden áron, aki valójában már 3 éves korában felnőtt.

       (bocsi most kicsit mennem kell, köszönöm a beszélgetést, majd még visszaolvasok.)

       KedvelésKedvelés

     • Nagyon egyetértek.

       KedvelésKedvelés

     • “Örülök, hogy ilyen sok szép gyereket felneveltél, nekem segítséggel, és gyesen lévő apukával is sok a kettő, bár nem értem hogy jön ide.
       ” Sértő és arrogáns vagy, állj le ezzel.

       Úgy jön ide, hogy Anna igazán ért a gyerekek nyelvén, szereti őket, rutinos, nem az a gond, csak néha szeretne egy kis távolságot, és szerinte a szülők basszák el leginkább, olyan helyzetekbe viszik a fáradt gyerekeket, amelyekben zavaróak lesznek.

       KedvelésKedvelés

     • Nem értem hogy jön ide az, hogy ő ért a gyerekek nyelvén. Ezt fogalmaztam meg. Hol ebben az arrogancia? Ráadásul megírtam azt is, hogy ő van előnyösebb helyzetben ezzel a tudásával.
       Válaszoltam minden bekezdésre amit írt, külön-külön. Ő csapkodásnak vette, noha ő az első mondatában ítélkezett az én írásomról.

       KedvelésKedvelés

     • Csak hogy nem az van, hogy eleve nem bírja elviselni a gyerekeket.

       Másnak is feltűnt, légyszi, ne, kösz. Támadó volt.

       KedvelésKedvelés

     • Az én számomra találó, amit Nemazalényeg írt. Mondom ezt úgy, hogy pontosan ugyanúgy érzek gyerek-témakörben, mint Barbara, vagy még úgyabbul. Nekem ez mélyre visszanyúló, gyerekkori gyökerű dolog, kistestvérekkel kapcsolatos, komoly frusztráció, nem viselem el a kisgyerekeket könnyen, és nem vagyok hajlandó nekik előjogokat biztosítani, és nem érdekelnek, sőt, ideges leszek tőlük. Tudom ezt és figyelek, de mégis gyakran leszek ideges. És ez nálam igenis frusztráció, valamint traumatünet.
       Ezen kívül: volt már szó arról itt korábban, hogy felnőttvilágot építettünk ki, olyat, amelyben egy gyerek egyszerűen nem tud egyedül létezni, önállóan, szinte semmit nem csinálhat, egy szimpla utcán sétálás is veszélyforrás, mert olyan járművek cikáznak, amelyek az emberi közlekedés tempójának soksokszorosával, brutálisan kemény anyagból építve, bárkit elsodorhatnak, aki csak egy kicsit is nemfigyel. (Ez mondjuk engem felnőttként is nagyon zavar, nem akarom megszokni, pedig mióta ebben élek.) Ezért aztán kitaláltuk, hogy alkossunk külön gyerektereket, játszótér meg játszósarok, plázában pénzbedobós mozgós autó, ugrálóvár, strandon gyerekmedence. (És almakoncert, ez toposz, és Éváé.) A gyerek megy oda, mi meg a felnőtt világba, mindenki a saját helyére. Ebből egyrészt az lett, hogy a gyerekek kis ufók, akik menjenek már innen, mit keresnek itt, ez felnőtteknek való, másrészt az, hogy el van várva, hogy a gyerek csakis az ő számára kialakított terekbe vágyjon. Az elsőhöz azt teszem hozzá, hogy ebből adódóan beterelgetjük ugyan a kölköket a játszótérre, de aztán aggodalmasan ott is ácsorgunk, mi közben nem igazán csinálunk mást, mint hogy most a gyerek játszik, mi meg asszisztálunk. A mi időnk üres. Aztán vége, végre, akkor hazamegyünk, gyerekidőnek vége, ő akkor most innentől unatkozik, jobb esetben ún. “elvan”, mi meg végre csinálhatjuk a magunk dolgát. Most az ő ideje üres, és a mienk telik értelmes elfoglaltsággal. Az az egésznek a vége, hogy egy csomó időt baszunk el értelmetlenül, nem működünk párhuzamosan a kicsikkel, azt hisszük, hogy el kell különítenünk, most játszunk, akkor játszótér, de csak háromig, utána boltba kell menni, játszás óver, most jön a felnőttdolog, viselkedjél már. És vérig vagyunk sértve, hogy a gyerek nem kisfelnőtt és nem áll át (igen, én is). A másikhoz pedig (tudniillik, hogy a gyereket csak a játszótér érdekli) azt tenném hozzá, hogy én kisgyerekként utáltam és untam az összes ilyen kisgyerekeknek való izét, játszóteret, papírsipkás zsúrt, vurstlit, cirkuszt. De nekem azt mondták, hogy ez kell, mert kisgyerek vagyok, és azt hittem, hogy muszáj úgy tennem, mintha élvezném, mert ha azt mondtam, hogy nem, akkor a felnőtteknek az rosszul esett egyrészt, másrészt rám haragudtak, hogy nekem semmi se jó. Így lettem szerepjátszóvá, és kurva nehéz volt levetkezni, huszonkilenc évembe telt.

       KedvelésKedvelik 1 személy

     • Úgy örülök, amikor kommentelsz.

       KedvelésKedvelés

     • Milyen okos és árnyalt komment! Ez tényleg igy van, tök jól leirtad.

       KedvelésKedvelés

   • Szerintem ezek egyéni tűréshatárok, részben egyéniségből, részben élethelyzetből fakadnak.
     Van egy barátnőm, tízgyermekes nagycsaládban nőtt fel, neki magának is van egy rakat gyereke, hát ő pl tényleg el sem tudja képzelni, hogy valakit bármiben is – elmélyülés, koncentráció, beszélgetés, stb – zavarna a gyerekek (pláne, ha nem saját gyerekek) jelenléte. Más meg nehezebben találja a szavakat, koncentrál, nem tudja úgy szórni a figyelmét, hát őt meg baromira zavar minden, ami kizökkentheti a helyzetéből. Mások vagyunk. Nyilván aki szokva van a gyerekekhez, aki benne él egy (nagy)családban, esetleg soha nem volt saját szobája magára csukható ajtóval, könnyebben veszi, hogy mindig van valaki a közelében.

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

     • Nem biztos. Én pl. elfáradtam a nagycsaládban és marha jól esik a csend. Gyerekzsivaj volt elég.

       KedvelésKedvelés

     • Szerintem a csend amúgy mindenkinek jól esik.
       Nem örök érvényű, általános dolgot fogalmaztam meg :-), de azért nagyrészt ezt tapasztalom, igen. akinek vannak a jelenében nyüzsgő kisgyerekei maga körül, az könnyebben veszi ezeket a helyzeteket, akinek nincsenek/már nincsenek, az meg nem annyira. Nyilván nem mindig, mindenki, minden helyzetben… Nagyrészt egyébként konkrét eseményekre gondoltam a saját életemből, előadásra meg workshopokra, vagy közös aktivitásra, baráti vagy témamegbeszélésre, esemény megszervezésére, önkéntes munkára, stb. A kisgyerekes anyákat (magam is köztük vagyok) zavarja legkevésbé az ott lábatlankodó gyerekhad, pedig nekik kell ugrani, ha valamelyik akar valamit…

       KedvelésKedvelés

     • És ez – hogy kit zavar legkevésbé – nem érdem, csak állapot, ami ráadásul időben változhat is.

       KedvelésKedvelés

   • “nézegetnek, kérdezősködnek” mit, ki, gyerekek?

     Ilyenkor van a jogszerűség elve: ami le van írva. Vagyis, az ember elolvassa, mi a hely szabályzata, akkor az van, azt kell betartani, és amit megengedett, az a kockázat. itt tilos volt a gyerekjelenlét?

     Az Oxygen azért is olyan extra, mert ott vannak ilyen garanciák, csak egyes idősávokban lehet bent gyerek, és van külön meztelen szaunarész.

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

     • Hát ez egy Szaunavilág. Sok szülő és nem szülő a szaunákban pucéran izzad, míg a gyerekek a Szaunavilág tereiben, tepidárium, merülőmedence -környéke, pihenőszoba – “elvannak”. Nekem kellemetlen, amikor kivágódok a szaunából és pucéran a vízbe ugrok, akkor fürdőruhás kisgyermekek, zavartan néznek (persze, hogy zavarba jönnek egy pucér, idegen nőtől) és ettől én is zavar jövök. Persze, megértem, hogy az ő szüleinek is jólesik az a tíz perc a szaunában, de ezzel együtt én a tepidáriumban melegedés közben , nem szeretném azt hallgatni, hogy hogyan kell kirakni a bogyóésbabócapuzzle-t, sem ötletek adni hozzá, ha kérdeznek. De én rosszfej vagyok, jelzem ezt és intézkednek is. De nekem nem is ezzel van bajom. Hanem azzal, ahogyan a szülők erre reagálnak. Egyszerűen úgy érzem, hogy baromira nem érdekli őket, hogy a gyerekük jelenléte, viselkedése mások számára zavaró. És mit képzelek én, hiszen az ő gyerekük olyan cuki, biztos hülye vagyok, hogy én nem vágyom gyerek-társaságra, amikor végre kijutok az őrületből(életem-munka) és szeretnék tíz percig csöndben ülni, amire a hely eleve hivatott. Úgy érzem, hogy a gyerekkel rendelkező emberek még az ezzel kapcsolatos véleményem megfogalmazását sem tűrik el, evidensnek kell tekinteni, hogy a gyerek cuki és tolerálni kell őket és én biztos hülye vagyok.

       KedvelésKedvelés

     • Naphe@yi Oxi@énben az életem társa a recepción kint leültette a fiát mert ő ment 1 órát edzeni. A recepciós kislány kérte h le@közelebb ide se hozza be. Hm… (11 éves fiú) idősávot nem nézett. Ez a szabály. Azóta lejárt a bérlete.

       KedvelésKedvelés

   • Az a gond itt, az eredeti kérdésre felelve, és szülői szemmel, hogy annyira nem lehet tudni előre, hogy ki hogy reagál majd a gyerekre az egyes helyszíneken. Biztos, hogy valamivel több tolerancia kéne, és hogy az anyáknak baromi nehéz kiegyensúlyozni a helyzeteket, meg a saját frusztrációikat is kezelni, szusszanni egy kicsit, de az is tendencia, hogy felértékelődött az egy szem/kevesebb gyerek, ez ilyen nagyis dolog: a mi kis drágánknak mindent szabad, csak mert létezik, hadd rohangásszon, mit ennél, akármit megveszek, büszkélkedés, gyönyörűen szavalsz (második sorba belesülő stréberül hangsúlyozó raccsoló), arra van a tárgy, hogy tönkretedd (szülőként szigorúbbak voltak). Utóbbitól megőrülök, nagyon más értékek közepette nevelkedtem.

     Nincs egységes norma, etikett társadalmilag, ebben pedig segítene. Ami az idegen felnőtteket illeti, van a túlajnározás, van a direkt szemét gyerekbasztatás, a védtelenség kihasználása, tekintélyelvű-értelmetlen fegyelmezés, van a túlóvás, van a jajdearanyos, csak mert gyerek, de közben lenézi és nem emberként kezeli, és van a szülők megszégyenítése a gyereken keresztül, ezek mind különböző viselkedéseket eredményeznek, és tényleg nem lehet tudni, felkészülni előre, és akkor a gyerek hangulata, állapota is változó, folyton elkapnak valamit, betegség előtti állapotukban vagy álmosan, éhesen nyűgösek.

     És ugye a családok pénzét is akarják helyek (éttermek is), aztán olyan felnőtteket is ki akarnak szolgálni, akik gyerek nélküli terekben szeretnének lenni, meg ahol a rohangászó gyerek veszélyes. Nem mindenhol van szabály, és ahol van, ott se nagyon tartják be.

     Én eléggé nehezen viselem mások kisgyerekeit, és azt is, ha a szülő jelenlétében rám lőcsölődik, hogy rájuk kelljen szólnom, én még az ötödikesekkel is nehezen voltam, inkább nagyobbakkal értettem szót tanárként. Azért is,mert én már megtettem a magamét, szeretnék csöndet meg nyugit, és nem bűvöl el a kakiszag, megőrültem a sajátgyerekajnározó kismamatársaktól is.

     De nincs ilyen élményem étteremjáróként se, hogy mellettem áll és néz, és ez zavaró volna, valahogy nem jellemző. És eléggé vittük a sajátjainkat is mindenhová, természetesen, elvártuk a világtól, hogy ne kezelje őket zavaró tényezőnek, és nem is nagyon voltak azok, ha meg igen, rájuk szóltam, eléggé szoktam figyelni, pl. lépcsőn menet vagy buszon férjen el más is tőlük, tanuljanak meg odafigyelni, ilyesmi.

     És néha, amikor a gyerekem már majdnem érti, hogy más is van a világon, a buszon szemben néni szól, hogy ó, nem baj, ha rugdos — ez nagyon kedves, de aláássa az igyekezetemet.

     Szóval nem könnyű.

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

     • ÓÓÓ, a másik, jó, hogy mondod. Múltkor ülök a villamoson, abban a fajta harisnyában, ami milliókba kerül…najó, nem milliók, de 4000 forint és az nekem baromi sok egy harisnyáért, ami egyébként gyönyörű…négyes helyre ültem, egyedül. Mire jön az anyuka, az egyébként nagyon cuki, négy év körüli kislányával és leülteti szemben a kislányt. Mivel nekem nincs gyerekem, eszembe sem jutott, hogy baj lehet ebből, de a kislány a nagyon koszos cipőjével megrúgta a lábam, ami a nagyon érzékeny és finom harisnyán egyértelműen javíthatatlan nyomot ejtett. Én mélyen megdöbbentem, erre az anyuka reakciója: “Bocs” Hát mit is mondjak…valami mást vártam, nagyon megrendülést a másik oldalról, legalább szabadkozást, őszinte sajnálatot, ha már az fel sem merült benne, hogy esetleg kifizetné.

       KedvelésKedvelés

     • Érdekes ez, amit írsz. Mennyire látszik a harisnyádon, hogy mennyibe került? Nem biztos, hogy annak értékét mindenki fel tudja mérni első látásra.
       Veled sosem fordult elő, hogy nem szándékosan, összekoszoltad valakinek a ruháját? Ha esetleg igen, felajánlottad, hogy kifizeted? Hovatovább, ki állapítaná meg ilyen helyzetben a ruha értékét? Megvan a blokk a vásárlás után? Vagy mondanak egy összeget, ami eszükbe jut?
       Én értem, hogy miért idegesítő az ilyen helyzet, de ne haragudj, kicsit irreális elvárásnak érzem azt, hogy a te értékrended szerint reagáljanak a körülötted lévő emberek. Talán az anyuka nem rendülne meg attól, ha összekoszolódna a harisnyája.
       A másik pedig, hogy azért az ilyen helyzetek egy része kivédhető lehetne, mondjuk, nem ülsz le olyan helyre drága holmiban, ahová rajtad kívül más is leülhet, és négyes helyekre igen jellemzően kisgyerekkel utazók, és idősek ülnek le (nyilván nem kizárólag).

       KedvelésKedvelés

     • Nem koszolódott, hanem tönkrement, térdnél. Üdv a blogon, egy kicsit jobban érezném magam, ha nem félremagyarázós belekötéssel indítanál. Nem csak a négyezres harisnyát nem rúgjuk szét, és ők ültek oda utólag, szóval nem ilyen egyszerű a szitu.

       KedvelésKedvelés

     • Elnézést, lehet, sőt valószínű, hogy én értettem félre.
       Nem kötözködni szerettem volna, és természetesen nem elfogadható, hogy tönkre tesszük mások ruháját, nem is ezt írtam, hanem valami olyasmire akartam célozni, hogy a történetben szereplő anyuka nem biztos, hogy azonos módon viszonyul a helyzethez, hogy talán számára nem volt egyértelmű, hogy a harisnya javíthatatlanul tönkrement (ha kiszakadt, ilyesmi, nyilván más a helyzet), így talán érthető, hogy miért nem kezelte a helyzetet nagyobb empátiával. Nem is felmenteni szeretném az ilyen viselkedést, hiszen a busz közösségi tér, a rajta utazóknak kölcsönösen figyelnünk kell(ene) egymásra.
       Ami miatt hozzászóltam az az, hogy kicsit erősnek érzem az elvárást a harisnya kifizetésére vonatkozóan, én nem várnám el (voltam hasonló helyzetben, amikor au pairként dolgoztam Angliában, és a host-anyukám véletlenül összemosta az egyik igen drága blúzomat a színesekkel, a hófehér blúzból valamilyen meghatározhatatlan rózsaszín színű borzalom lett. Ez az eset talán nem a legjobb példa, mert itt azért érzelmi kötelék is kialakult a család és köztem, viszont, mondjuk úgy a “szabályok” értelmében jogos elvárás lett volna, hogy kifizessék az árát.)
       De a lényeg, tényleg nem kötözködni akartam, és mint említettem is, érthető az, hogy miért idegesítő az ilyen szituáció.

       U.i.: A bemutatkozást kihagytam, mert már írtam hozzászólást itt, igaz régebben, Bölcsészlány néven.

       KedvelésKedvelés

     • Oké, oké, kösz.
       A harisnyakifizetés a legteteje volt, Barbara inkább a kára szóbeli elismerésért várta, és elég pontosan fogalmazott.
       Villamos. 🙂

       KedvelésKedvelés

     • Kisgyerekkel szemben a villamoson az komoly kockázat. Előbb-utóbb megrugnak. Én biztosan együttérzőbben reagálok ha átlátom a helyzetet.De ezek nagyon nehéz szituk a szülőknek is, persze embere válogatja ezt is. (Amikor grószmuter áthúzta a 40ezres cipőmön a banyatankot nekem se volt természetes a mosolyom. Néni nagyon morcos volt, hogy ott volt a lábam és ettől döccentek a tojások.)

       KedvelésKedvelés

   • Amikor a gyerekeim kaját kérnek, és én összeütök valamit, akkor meg — most vettem észre magamon — mindig rájuk szólok, hogy CSÜCCS. Ami azt jelenti, hogy nem mellettem toporognak, hanem az asztalnál ülnek, van távolság. Régen nem tudtam, miért leszek olyan robbanósan ideges a konyhában, de most már tudom, és megelőzöm. Ott a feladat, kaja kell, én is éhes vagyok mondjuk, és járkálnak körülöttem, nyúlkálnak, nem tudok lépni, hűtőt nyitni, taszigálják a pultot. Azért amiket én csinálok, az elég komplex, egyszerre többfélét is, figyelni kell forró meg zsíros meg vizes dolgokra, és figyelemelterelés és állandó beszéd, és ezt kér, azt kér kaja előtt/helyett — így nem lehet. A konyha az enyém, punktum, és az a kaja, ami készül. Hahh, amikor még azt hittem, ott lesz a játszósarok a konyha tűzhelyközeli sarkában, mert ott jó meleg van. Hát ha én főzök, pakolok, mosogatok, ne legyenek a közelemben, az más, amikor van nekik is feladat, vagy beszélgetünk muffinsütés közben.

     Máskor is kérek egy kis távolságot, tök más, ha tőlem három, mint ha egy méterre civakodnak. Mondjuk én nonstop velük vagyok, nincs bébiszitter sem.

     És én enni is egyedül szeretek, az az én időm, nem annyira jó se az, ha bohóckodnak, se azt nézni, ahogy az étellel bánnak, se az, ha az enyémet is megennék, meg én nem is akkor vagyok éhes. Ők esznek, én főzök, pakolok, mosogatok, lehet azért beszélgetni. Így alakult.

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

     • én is azt gondolom, hogy a magyar társadalom kurvára nem gyerekbarát, illetőleg főleg nem anyabarát. iszonyú nagy kultúrája van az anyabasztatásnak. a gyerek a buszon, akik egy fél decibellel hangosabb, vagy ott van kb bárhol, az már mindenkit zavar, de azért megy a miért nem szülsz, mikor szülsz már. teljesen kifordult dolognak tartom ezt. nálam például az a kulcs, hogy ha zavar is a gyerekvisítás a buszon vagy étteremben, mindig próbálok erősen az anyára gondolni, hogy neki milyen kellemetlen ez ilyen közegben, nehogy még én vágjak pofákat, mikor én leszállok, ez az élet része, ez közös tér, a gyerek is ember, én is voltam gyerek, és biztos visítottam a buszon. és más az olyan hely, ahova direkt nyugodni megy az ember, ott meg jogosabbnak érzem a saját érzésemet, hogy idegesít a visító gyerek, mondjuk a szauna vagy ilyesmi hely (oda pont nem járok, mert meleg van :D, de mindegy, lehet jacuzzi is) ott elvárható, hogy kuss legyen. amikor úgy vagyunk társaságban, hogy sok felnőtt, egy gyerek, mindig bele próbálok érezni a helyzetébe, hogy én is unatkoztam ötévesen, amikor a felnőttek felnőtt dolgokról beszélgettek, és milyen imádattal csüngtem azon a felnőttön, aki aztán végül foglalkozott velem.
       de tényleg iszonyú különbség van az elkényeztetett kishercegnők, akikre folyton reagálva van, és a bizonyos korlátokkal nevelt gyerekek között. a barátom másik barátnőjének van egy ötéves kisfia, vele elég sokat vagyok, és rendszeresen megdöbbent, hogy milyen jó arc, normális, és egyáltalán nem különösebben erőszakos. más gyerekeket látva mindig meglepődök rajta, amikor ennél a kissrácnál nem tör ki a hiszti akkor, amikor más gyereknél már kitörne. néha persze kitör, de közel sem azon a szinten. ő egyébként ilyen kötődve nevelt-hordozott gyerek, elég hasonló korlátokkal, mint amiket te szoktál írni: oldd meg magad, nem kell mindig anyát basztatni, nincs vattacukor és kész, ezért és ezért, és el vannak neki értelmesen magyarázva a dolgok, úgy, hogy megértse, és akkor megérti. és akkor én is megértem, hogy a gyerek nem hülye, csak gyerek, csak szerintem iszonyú sok gyerekkel van úgy bánva, hogy hülye, de cuki és a világ közepe, és jaj, nem lehet szólni neki. ezen a srácon kezdem én is kitapasztalni, hogy miért ne lehetne, nem porcelánbaba az. nyilván kedvesen (az első öt alkalommal 🙂 ).biztos szülőként fura, ha más szól rá a gyerekre, most nem arra gondolok, hogy hülye ürüggyel, anyarendszabályozás céljával, csak úgy, hanem mert tényleg zavarja, de szerintem ha a tereink tényleg közösek lennének, és az egész egymás tolerálása komolyabb szinten működne, és természetesebb lenne mindenkinek, hogy mindenféle ember van a buszon meg az étteremben, akkor a gyerek nélkül lévő felnőttnek is természetesebb lenne, hogy vannak időnként gyerekek a köztérben, nem csak a játszótér kerítése mögött, és a szülőknek is, hogy más is reagál a gyerekükre, néha úgy, hogy de cuki, persze, megnézem a kirakódat, néha meg úgy, hogy bocs, öcsi, de most nem alkalmas.
       még valami az elkényeztetésről: anyámat kérdeztem a múltkor, hogy hogy van ez, olyan sok négy-öt év körüli gyereket látok az utcán vagy babakocsiban, vagy úgy, hogy tolják utána a babakocsit, kérdeztem tőle, hogy normális vagyok-e, ha úgy gondolom, hogy egy négyéves bizonyos távokat menjen a saját lábán, ha tetszik, ha nem, vagy intoleráns szemétládaság tőlem ezt gondolni, mert engem is babakocsiban toltak négyévesen, de nem emlékszem. azt mondta, hogy ez szerinte is újabb keletű dolog, és olyasmire jutottunk mi is, mint amit írsz, hogy felértékelődött az egy szem gyerek, hogy ehhez lehet köze. vagy ez nagy baromság?

       KedvelésKedvelés

     • Anyaként is biztatnék mindenkit: szóljanak nyugodtan a gyerekekre, kedves, asszertív hangon, tök határozottan, érteni fogja. Meg vagyok öbbenve, mennyire nyüzsgősek és problémásak az elsősök, sokat ront ez az iskolai hangulaton, folyamatos stressz tanítónak, gyereknek is. Meg kell tanulni alkalmazkodni, neki nem annyira nehéz, mint amekkora szívás tud lenni mindenkinek, ha nem teszi. Utálom az elfogult szülőket, akik szerint nem baj, mert gyerek (az ő gyerekük), ez jellemhiba. (És ne mutogassa, hogy milyen szép, mert nem szép. 🙂 ) Szerintem egy gyereknek sokkal jobbat tesz, ha néha kicsit unatkozik, viselkednie kell, mint ha nem kap jelzéseket arról, hogy a viselkedése zavaró lehet. Akármire meg lehet kérni a gyereket, ha normális hangon teszed, egy idegenre jobban is hallgatnak néha, és nem, nem jár neki minden, és kuss legyen.

       Nekem is feltűnt a nagy gyerek-babakocsi tendencia, és én sem értem, mi mondjuk háton hordoztunk, nagy gyereket is. Hajszoltabbak a szülők, jobban szeretnének haladni, többet vannak az utcán/boltban alvásidőben, és veszélyesebb az utca is, a gyerekek meg a tévé elé deformálódtak, kocsival viszik őket, zinte elfelejtettek járni, oviban ki se mennek, mert borús az ég… nekem ezek az okok jutnak így hirtelen eszembe.
       Korszerűbbek és átalakíthatók a babakocsik is, autósülés illeszthető hozzájuk, valamint összecsukhatóak, csak berakjuk a kocsiba.

       Ja, és a mai háromévesek ötéveseknek tűnnek a sok ciniminiz meg az akceleráció miatt.

       KedvelésKedvelés

     • Hasonlóan gondolom, az előbb írtam is valahol, hogy én is azt érzem, a gyerek valahogy oda nem tartozó lett. Ez is hozzátehet az anya bezártság-érzetéhez, ide se mehet, meg oda se, mert mi van, ha sír. Amit mondtál, hogy hogyan kezeljük a buszon síró gyereket, nagyon jó stratégia, én is hasonlót alkalmazok. Azzal nem nagyon tudok mit kezdeni, ha odajön a kisgyerek és kapcsolódni akar. Én még idegen felnőttekkel se beszélgetek, gyakorlatilag soha, nemhogy gyerekkel. Mondjuk én simán elküldöm. De ha sír és elesett és nem látok a közelben felnőttet, akkor meg felszedem és megtörlöm az orrát, míg odalohol az anyja a babakocsival meg az öt rossmannos szatyorral. Tehát funkcionálisan hajlandó vagyok együttműködni – a sírás az tartozék – de már emberileg kapcsolódni nem. Súlyos, mi?

       KedvelésKedvelés

     • nekem anyám azt mondta, hogy én másfél éves koromtól kézen fogva jártam vele az utcán, nem volt más lehetőség, mert akkor megszületett az öcsém, és neki kellett a babakocsi, kész, punktum, persze nyilván kurvaidegesítő volt, mert még egy négyévessel se egyszerű haladni, nemhogy a másfél évessel, szerintem agyrém lehetett, és persze semmi segítség. és anyám épp ezért még nálam is ferdébben néz a babakocsis ötévesekre, ez nyilván kicsit az én is megoldottam, mit kell itt kényeskedni-érzés, de meg tudom érteni. nem mintha amúgy közünk lenne hozzá, csak jó néha másokon csámcsogni. amúgy meg lesz közünk hozzá, mert lehet, bár erre még nincs teszt, hogy az ilyen gyerekekből lesznek majd a mindenjárnekem felnőttek is. anyám azt is állította, hogy ő manapság több gyereket lát a boltban magából kivetkőzve ordítani, úgy, hogy semmiféle eszközzel nem lehet hatni rá, mint húsz-harminc éve. ezt én ugyebár nem tudom cáfolni vagy megerősíteni, mert húsz-harminc éve még biztos én is ordítottam a boltban, úgyhogy nem tudom, más is észrevette ezt? érdekeseket beszélgetek anyámmal ilyenekről, ő 53 éves, és egyáltalán nem ilyen bezzegazénidőmbenező, teljesen fiatal tulajdonképpen, de olyat mondott már, és ezt értem is, hogy ugyenezen húsz-harminc éve, tehát amikor minket szült, még természetesebb volt, hogy vannak mindenkinek gyerekei, fiatalabbaknak is, kisebb ügy volt és kevesebb egyszem gyerek, és valahogy mindenki túlesett ezeken dolgokon, meg a terhesség is kisebb téma volt, mert természetesebb már fiatalabb korban, mint most. ebben van valami, nem? persze amgy biztos, hogy ezer dolog sokkal szarabb volt, ez nem ilyen bezzegrégenmindenjóvolt, az ő részéről sem, inkább csak jelenség. például tuti, hogy akkor még sokkal patriarchálisabb volt minden, és még kevésbé elvárás, hogy az apák is résztvegyenek.
       ami a gyerek tévéztetését illeti, ez a kissrác, akiről meséltem, ettől beszarok olyan cuki, anyja mesélte, hogy leginkább főzőműsorokat szeret nézni 🙂 persze azért is, mert az volt az egyetlen kompromisszum tulajdonképpen, mert az anyját idegesítik a gyerekcsatornák, a felnőtt műsorokat meg nem engedi neki nézni, a beszélgetős nyilván műsorokat unja a gyerek, és csak ez van, amit mindketten szeretnek 🙂

       KedvelésKedvelés

6. Én semmiképp sem viszem el a gyerekeimet a terembe. Onnantól nekem nem lenne kikapcsolódás az edzés, mert folyton rájuk figyelnék, idegeskednék és ettől el is romolna nekem az egész élmény. Majd, ha annyi idősek lesznek, hogy használhatják a gépeket jöhetnek velem. Én a teremben kikapcsolódni szeretnék.

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

   • Jó neked, hogy meg tudod oldani. Én mit csinálhatok? Itthon hagyom őket egyedül, szívességet kérek, vagy nem megyek edzeni. Megszoktam, hogy valamenyire kell figyelni, nem pont olyan, mint nélkülük, és ők is alkalmazkodnak.

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

     • Nem mindig tudom megoldani, de akkor inkább nem megyek. Sőt, pont emiatt 10 évig nem csináltam semmit. Ez sem volt jó megoldás, tudom. Most épp őszi szünet van és két hete nem tudtam edzésre menni. Viszont pl. futni tudok már velük. Ők bóklásznak a tó körül, békén hagynak, elvannak. Nem működik nálam ez az osztott figyelem jól, nagyon bestresszelek, feszült leszek.

       KedvelésKedvelés

     • Ez attól függ, milyenek a gyerekek. Sehol nem tartanék, ha nem szoktatom rá őket, hogy hárman ellegyenek itthon, vagy ketten mellettem a teremben. Egyszerűen nem megy másképp. És elpusztulok, ha ennyi sincs.

       De a lényeg az, amit írsz, és hogy a nők nem mennek sportolni, tornázni, főleg ha teljes állásuk van 8-tól 4-ig.

       Látjuk az eredményt közérzetben és kinézetben.

       KedvelésKedvelés

     • Amikor a második szülése után gyógytornára kellett (volna) járnom, TB-re, napközben, nem engedtek be, mondván, hogy két gyerekkel (az egyik csecsemő és végig aludt a kocsiban) ne jöjjek. Sima sztk-s tornaszoba, nincs semmi veszélyesnek látszó gép vagy ilyesmi, max néhány nyomorult bordásfal. Elfértünk volna. Nem mentem. Mondjuk olyan bunkó volt a gyógytornász, hogy akkor se mentem volna, ha van gyerekvigyázóm. De meg lett a negatív eredménye a nemmenésnek.

       Viszont van sok pozitív tapasztalatom kedves, segítőkész emberekről, akik nagyon jófejek az ilyen szituációkban.

       KedvelésKedvelés

7. Én azt hiszem láttam a teremben olyasmit kiírva, hogy tíz év alatt belépni tilos. De nem vagyok benne teljesen biztos, majd ha eljutok megint, megnézem.

   Aztán vannak olyan élményeim is, hogy régen a lánnyal, amikor mondjuk ötéves volt, elmentünk olyan gyerektáncházba, amelyik direkt ötéveseknek volt meghirdetve. Ehhez képest egy rakás szülő a játszótér helyett odahozta melegedni a kétévesét (nem, nem az ötéves testvérét, hanem csak a kétévesét), akik megállás nélkül fel-alá motoroztak a teremben, és mindent lehetett, csak épp “normálisan” táncolni, táncot tanulni nem. Engem iszonyatosan zavart, még egy-két alkalommal próbálkoztunk, aztán pont emiatt hagytuk abba.

   Meg olyan élményem is van, ezt lehet, hogy írtam már, hogy egy étteremben megkértek, hogy üljek át a szemközti másikba, mert rontom a képet a (totál csöndben és nyugiban levő, félig már elalvó, de előtte még gyorsan ebédelő) egy- és háromévesemmel. Egyébként nagyon udvariasak voltak, meg adtak forró vizet megmelegíteni a kicsi ennivalóját, csak legyek szíves üljek át a szemközti asztalokhoz.

   A mostani háromévesemet meg nagyon sok helyre épp amiatt nem lehet elvinni, mert se csöndben, se nyugton nem tud maradni egy fél percig sem, Mondjuk nyáron voltunk egy esti orgonakoncerten, de sikerült bealudnia előtte pár perccel, és végigaludta az egészet, így én végig tudtam hallgatni egy egész koncertet (kár, hogy a művésznő teljesítménye nem ütötte meg az elvárásaim, de azért így is örültem az élménynek). Anno a legnagyobbal simán el lehetett menni koncertre vagy operába, legrosszabb esetben a felénél kijöttünk, a kicsimmel egy percig nem lehet ilyen helyen megmaradni. A lányom vizsgakoncertjein szoktam nagyon centizgetni, erősen lesem kintről, hogy mikor jön ő, csak akkor megyünk be, szerencsére ő már ismeri az öccsét annyira, hogy őt nem zavarjuk meg, és a következő fellépő előtt gyorsan kijövünk. Azért persze ahogy nő, fejlődik ő is, csak néha úgy el bírnám viselni, ha gyorsabban fejlődne ezen a téren.

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

8. Az nehéz még ebben a helyzetben (nem a konkrét, fenti helyzetben, meg írta is Éva, hogy olyan időpontban mentek, amikor kevesen voltak), hogy oké, hogy én elviszem a gyerekeimet – nem terembe, oda nem járok – akik, mint Éva gyerekei, eléggé feltalálják magukat és “tudnak viselkedni” (nem vagyok elfogult). De akkor holnap más is elhozza, mert neki is nyűgös és konfrontálódós megoldania a gyerekvigyázást, csak eddig valahogy mégis kisajtolta, de most, hogy látja, hogy tulajdonképpen LEHET és hogy a gyerekek milyen jól ELVANNAK egy amúgy nem nekik való helyen is… és a sok gyerek együtt már nagyon zavaró tud lenni, pláne, ha nincs mindegyik kondicionálva arra, hogy ilyen helyzetekben hogyan viselkedjünk, de akkor is, ha magában mindegyik gyöngybaba… És az előadó/edző/felügyelő/foglalkozás vezető nem mondhatja, hogy a tied ott lehet, de a másiké nem, valahogy határt kell szabni. Nekem volt ebből kellemetlenségem, nem kevés. Másnak meg – teljesen érthetően – az esett rosszul, hogy ő konfrontálódások árán megoldja a gyerekvigyázást, esetleg fizet is érte sokat vagy benyeli anyóstól a benyelnivalót cserébe, ellenben az, aki nem vállalja ezeket a konfliktusokat miért élvezze azt az előnyt, hogy az övé ott lehet? Mert azt mindenki elismerte, hogy ha mindenki elhozza a sajátjait, az túlterheli a helyet.

   Ennek tipikus példája, amikor megszületik egy baráti társaságban/családban az első baba és a szülők ejjdebüszkék arra, hogy ők nem adják fel a barátkozós életüket, mert hiszen milyen jól elvan az ő kicsikéjük a baráti beszélgetéseken, nyaralásokon, partikon és kirándulásokon, veregetik a vállunkat. Ja, mert a nyolc felnőttre van egy gyerek, húúú. Mihelyt a többinek is lesz egy-két gyereke, megváltoznak az erőviszonyok és nem azért, mert a többiek bénábbak lennének, hanem mert egy pillanat alatt túlterhelődik a rendszer.

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

   • 15-16 család, sok gyerekkel rendszeresen járt közösen túrázni, nyaralni. Az elején lefektettük a szabályokat. Pl. függetlenül attól, hogy otthon kinél mi a szokás, a nyaralás alatt este tízkor takarodó. Fagyi-nasi-jégkém naponta egyszer, és akkor közösen. (Kivédi azt a fajta nyafogást, hogy “Én mééér nem kaphatoook, ha a Pistike már a hetediket eszi ma?”) Milyen alapvető magatartási szabályok vannak; azok megszegéséért bármelyik felnőtt rászólhat bármelyik gyerekre. Közös bográcsos vacsoráknál nem ugrunk és főzünk a paprikás krumplit nem szerető gyerekünknek tejbegrízt, mert akkor a többi is azt kérne stb. Az enyémeknél kevésbé ridegtartásban nevelkedett gyerekek is igen hamar megtanulták, hogy ilyenkor ez a szabályrendszer, próbálkozni lehet, csak nincs értelme.
     Így leírva kiképzőtábornak tűnik, viszont ezen elvek alapján 50-60 ember tizenévig jól elvolt egymással, a gyerekek hihetetlenül élvezték, felnőtteknek pihenni is lehetett.

     KedvelésKedvelik 1 személy

     Hozzászólás ↓

     • Ez nekünk is megvan, de ez a szabadidő családos eltöltése, ami szuper dolog! De pl csinálunk olyat, hogy van egy kijelölt könyv, amit olvasunk és akkor arról beszélgetés – néhány gyerek még abszolút oké, na de egy falka visongó már nem. És van egy csomó ilyen helyzet.
       Lelkivezetés. Tanfolyam, előadás. Felnőtt Bibliaórák. Kórus. Workshop. Hobbi-újságszerkesztés. Hobbi-színielőadás. És a többi. Ezek valós események. Mondjuk nem mind olyan, ami engem személyesen érint, de olyan, ami a látóteremben van.

       KedvelésKedvelés

     • Keresztény közösségben nincs több tolerancia, ilyen huzakodás van előnyökön, meg azon, hogy ki mit old meg?

       KedvelésKedvelés

     • Ott is csak emberek vannak, van, aki ilyen, van, aki olyan.

       Amúgy ez egy kifejezetten ronda kérdés, nekem arra rímel, mint mikor egy hivatással rendelkező embertől elvárják, hogy nyelje le a szar munkakörülményeket, kevés pénzt, merthát.
       Mondhatnám, hogy jóval több toleranciát tapasztalok, mint máshol, ahol eleve szóba sem állnak veled, be sem engednek, részt sem vehetsz, ha gyerekkel mész. Amúgy nem egy konkrét közösségről vagy gyülekezetről írtam, de több ilyesmi is van a látóteremben.

       Mondjuk mi már ezt megoldottuk a magunk embereivel és programjaival és senkiben nem maradt tüske, meg a gyerekek nagy része is kinőtt a pelenkás totyogó korból, klasszul elbandáznak együtt.

       KedvelésKedvelés

     • Aszem, árnyékol a gyerekkorom és apám borzalmas képmutatása, de tényleg többet várok azoktól, akik keresztények és annyit mélyednek el igeversekben és önvizsgálatban, és a szeretetről beszélnek. Ők viselkednek úgy, hogy legyen plusz elvárás, és tűnjön képmutatásnak az, amit hirdetnek, ha ők sem jobbak. Egy sima fogyasztóitársadalom-polgártól én nem sokat várok, class fm horizont, akciós virsli, de aki lelki értékekről beszél, meg azt reméli, hogy majd mások is megtérnek, az legyen jobb, igen.

       KedvelésKedvelés

9. De nem az van, hogy több gyerek együtt sokkal jobban elvan, és épp azért hozzák el a többiek is, hogy hadd barátkozzanak, játsszanak? Egy nyaraláson…? Életidegen, amit írsz. Méricskélős, kinek mi jár, előny és jog, én ezt nem is értem.

   Majdnem mindenki jobban szeret gyerek nélkül menni, az viszi, aki szoptat, vagy aki tudja, hogy a gyereke bőgne a szitterrel vagy apával, meg az, aki nem tudja megoldani sehogy.

   “Másnak meg – teljesen érthetően – az esett rosszul, hogy ő konfrontálódások árán megoldja a gyerekvigyázást, esetleg fizet is érte sokat vagy benyeli anyóstól a benyelnivalót cserébe, ellenben az, aki nem vállalja ezeket a konfliktusokat miért élvezze azt az előnyt, hogy az övé ott lehet?” Nem tudom elképzelni, hogy valaki ne a saját gyerekét, szitterét nézze, hanem azt elemeze, hogy ki mit nyelt be. Mindenki felszabadultabb, ha nincs ott a gyerek, és mindenki igyekszik megoldani, főleg ha ez deklarált kérés is. Anyós nagy probléma, ha benyelős, ez igaz, de mit izélünk ennyit azon, hogy másnak mi jár? Ez nem a Harvard felvételije.

   Én rengeteget jártam olyan helyekre ilyen kötődőnevelés- meg otthonszülés-ügyekben, ahová természetszerűeleg mindenki vitte a magáét, mégpedig az összes sarjat, point ez volt a buli, és zaj volt, igen, meg kosz. Nem mindig voltak ínyemre más családok, a túl hangosak, a méteres tönkölykekszdarabok a fél pár frottírzoknikra ragadva, de annyira az volt a lényeg, hogy sokan vagyunk és jó együtt.

   KedvelésKedvelés

   Hozzászólás ↓

   • Nem életidegen, nagyon valós dologról írtam, csak nem akartam részletezni és nem ment jól át, meg az utolsó bekezdéssel kicsit összemostam a mondandómat. Oké, az utolsó bekezdés nyaralásról meg kirándulásról szól, ott természetes, hogy együtt zajong a banda, mi is így megyünk, van egy fix baráti kör és mostmár nagyon sok gyerek van.
     De én sok olyan alkalomra megyek, ami előadás, meg kiscsoportos megbeszélés, műhelymunka, egy esemény megszervezésére alakult team, kalákamunka, ilyesmi, ahol a találkozókra egy-három gyerek belefér, de nem több, viszont mindenkinek van gyereke. És igen, van (volt, mostmár meg lett beszélve és vannak játékszabályok vagy központi gyerekvigyázás) belőle feszültség, meg játszma, hogy ha én otthagyom a bőgő gyerekemet anyósnál, aki megjegyzésekkel illet engem, majd egész délután tévézteti a gyerekemet, akkor te se tartsd fel a kezed, hogy nem tudod megoldani. Vagy ha mi a férjemmel megosztjuk magunkat és egyikünk otthon marad a gyerekekkel, akkor ezt ti is megtehetnétek. Mert az is tapasztalat, hogyha mindenki elhozza a magáéit, akkor káoszba fullad a megbeszélés. Vagy a kóruspróba (konkrét esemény).
     Ezeken az alkalmakon pont nem az a buli, hogy ott vannak a gyerekek, hanem van egy konkrét, gyerekektől független cél, ami esetleg határidős, ütemezett, akinek vigyáznak a gyerekére, az sietne, tartaná a napirendet, aki meg elhozza, az nem érzékeny a záróidőpontra, ellenben a gyerek jelenléte miatt értelemszerűen lassítana a menetrenden.

     KedvelésKedvelés

     Hozzászólás ↓

     • “ha én otthagyom a bőgő gyerekemet anyósnál, aki megjegyzésekkel illet engem, majd egész délután tévézteti a gyerekemet, akkor te se tartsd fel a kezed, hogy nem tudod megoldani. Vagy ha mi a férjemmel megosztjuk magunkat és egyikünk otthon marad a gyerekekkel, akkor ezt ti is megtehetnétek.” Nem tudok elképzelni ilyen mértékű egymásba mászást és viszonyítást. Mintha másnak ab ovo rosszabb lenne attól, hogy nekünk jó.

       De értem, milyen jellegű eseményekről írsz, eleve is értettem.

       KedvelésKedvelés

     • “Mintha másnak ab ovo rosszabb lenne attól, hogy nekünk jó.”
       Igen, rosszabb, mert ha az enyém nem lenne ott, akkor az övé ott lehet, mert valamennyi gyereket el tud viselni a rendszer. Neki lelkiismeret-furdalása van és rosszul érzi magát, mert a gyerekét nem jó helyen tudja vagy kellemetlensége van belőle otthon férjével, akármi. Én tökre megértem. Én ugye a másik végén vagyok, én vagyok az, aki nem tudja megoldani és elhozza (és a gyerekei szuperül feltalálják magukat (szokva vannak, meg szerintem ügyesek is)), de nagyon megértem, hogy ez másnak miért akad be.

       KedvelésKedvelés

10. Bár már mindent leirtatok, mire ídeértem, én is azok táborát szeretném gyarapitani, akik higgadtan és határaozottan megmondják az idegen gyereknek is, ha zavar a viselkedése, akkor is, ha hallótávolságon belül van az anyja. De lehetöleg ne úgy, hogy az anyának szóló üzenet, kódolt szemrehányás legyen. Ha ezek után az mégis annak veszi (lehet, hogy én is annak venném), az az ö baja, az én bajom.

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

11. Zumbázni járok, és ide jöhetnek a gyerekek is. Van is jónéhány, a nagy részük be is áll. Az edző okosan csinálja, a csipet-csapat az első sorban áll, elmászkálni a számok közötti pár másodperces szünetben lehet, hogy ne legyen baleset. Ha már ismertebb a koreográfia, a buli kedvéért megkéri a gyerekeket, hogy jöjjenek fel a színpadra és ott rázzák együtt – nagyon viccesek.
    Van olyan, hogy anya-nagymama-unoka is együtt jönnek. Egy eléggé túlsúlyos kisfiú is jár.
    Tudom, hogy nem hardkór edzés a zumba, de mégiscsak mozgás, és így, hogy a gyerekek is jöhetnek, anya is tud mozogni egy kicsit.

    Van olyan “zumbatárs” aki viszont azt mondja, hogy azért jött el otthonról, hogy végre ne legyen gyerekek közelében.

    KedvelésKedvelik 1 személy

    Hozzászólás ↓

12. Szerintem mindenkinek, akinek 5 éves alatti gyereke van, most rögtön el kéne indulnia a gyerekeivel étterembe, annyira katasztrófálisan el vannak szokva a magyar vendéglátóhelyek a gyerekek létezésétől. Az, hogy most mindenki hisztérikusan akarja a szolgáltatást a pénzéért, egy válaszreakció arra, hogy milyenek a szolgáltatások amúgy, mert mi onnan indulunk, hogy a szolgáltatók néznek le ránk a magasból, közben valami épphogy alsó kategóriát nyújtanak.
    Mi gyakran járunk étterembe, és a három éves belenőtt ebbe, anélkül, hogy bármilyen agressziót kellett volna bevetnünk ellene. Nyilván azt nem fogom megengedni, hogy mások asztalához odamenjen, és zavarja őket, ez szerintem mindenkinek alapnak kéne legyen, van nálam mindig valami, amivel elfoglalhatja magát, és igyekszünk nem a feje fölött beszélgetni, hanem bevonni. Ennek ellenére, ha magyarországon vagyunk úgy néznek és kezelnek a pincérek sokszor, mintha leprát hoztunk volna be, pedig ha fel-leakarna rohangálni a gyerekem, nekik azt is le kéne nyelniük. Ez az éttermes csak egy példa, más közösségi helyeken is megy ez a mentalitás.
    A másik oldalról pedig a gyerek érdeke is, hogy vigyük őt magunkkal, igy fogja megtanulni, hogyan kell élethelyzetekben viselkedni, nem az etika tankönyvből 12 évesen, és nem látom, hogy ez akkora teher lenne, ahogyan a rendrakás is tud nekik játék lenni, úgy lehet az is érdekes, hogy miért nem szabad rugdosni a villamoson. Az még nem a gyerek elnyomása, hogy nem hagyom, hogy például bántalmazó legyen.

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

    • “Az, hogy most mindenki hisztérikusan akarja a szolgáltatást a pénzéért, egy válaszreakció arra, hogy milyenek a szolgáltatások amúgy” — azért ebben a jó ravasz filléreskedő túlfejlett ügyeskedős tempó is megjelenik szerintem, színtiszta jóljárni akarás, ennek köze nincs minőséghez, a tárgyak-szolgáltatások értékének megbecsüléséhez és igazságossághoz. A cipőt háromszor visszaviszem a Deichmannba, mert tudok úgy érvelni, hogy mindig kicseréljék, és társai. Kevés pénze van, mindent akar, több pénze van, akkor is mindent akar, a legjobban hőbörögni imád — a mentalitás nem változik a kereset növekedésével vagy a szolgáltatás színvonalának javulásával.

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

13. 2 eves fiam szopranban üvölt a buszon mert fáradt: egyutterzo pillantasok es viccelodnek.
    Gyermekem az utcasarkon fekszik, mert nincs kedve tovább gyalogolni, én pedig állok és várok amíg ujraindul: … nos semmi…. semmi…. megy tovább az elet. Étterembe járok két gyerekkel (2 es 4, fiuk) rendszeresen; rajzolnak, beszelgetnek, autoznak, futkosnak, senkit sem zavarnak!
    Bevasarolok ket gyerekkel, aztán csak eggyel mert a másik elveszett biciklistul: megfogjak, visszaadjak, kedvesek.
    2 évesem úgy eszi a fagyit, hogy utána át kell öltöztetni – néhányan mosolyognak, hogy milyen cuki, többséget hidegen hagyja, minden gyerek így eszi a fagyit.

    Aztán hazamentem két hétre a nyáron. Kultursokk!

    KedvelésKedvelik 1 személy

    Hozzászólás ↓

    • “Megfogják,visszaadják” de jó! Énlányom 3évesen négykézláb jött utánam a járdán,legalább haladtunk. Néni:”fehér harisnyáááában? Miért hagyod?” Mert 5év múlva nem fog_és tényleg nem.

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

14. És Európa-bajnok!

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

15. Ez azért van olyan a díványon, mint Joós István a nlc-n. Gratulálunk.
    http://divany.hu/eletmod/2013/01/04/a_noknek_erre_van_szukseguk_egy_dominalo_tipusu_ferfikepre/
    “Nem tudom, hogy hogyan fogod magad érezni a program alatt, nem is érdekel, hogy jól érezd magad, de ha ez kell hozzá, hogy végigcsináld a diétát és utána viszont tényleg jól érezd magad, akkor ezt kell csinálni. Plusz a nőknek erre van szükségük: egy domináló tipusú férfiképre.”
    “Az érzelmi alapú működés miatt az életet nem mindig látjátok reálisan, és a kitartással is problémák vannak, ha diétáról van szó. Én azt írom le, hogy tudom milyenek vagytok, és hogy mit kéne csinálnotok.”

    Nem, nem az van, hogy “kicsit szexista, de amúgy működik”, hanem a teljes kívülre helyezése, kiszervezése annak, amihez neked, kedves fogyni/izmosodni vágyó, kellene értelmes, önálló, erős akaratú, és sok tekintetben senkire nem hallgató, ellenben ennek a programnak a töredékébe kerülő saját út. Ez a bajom a mindenféle sztárolt, megdizájnolt módszerekkel.

    Csak az önállóságon alapuló változás lesz saját és tartós. Aki ilyeneknek bedől, az lenézett eszköze lesz mások érdekeinek. Iszonyat, ahogy ezek a nők használva vannak, píárra és pénzkeresetre, és ahogy bebetonozza őket, hogy ők egyedül nem tudják, mit kell csinálni az ellipszisen, mit kéne enni és hogyan kellene megfogni egy súlyzót, hanem azt csinálják, amit a Tomi mond, akkor lesz a nagy jóság, jelez valamit a testük, de nem értik, nem érzik, hanem megkérdezik a Tomit. Ez behódolás — hangzatos ígéretek, ítéletek, nagypofájú, önfényező állítások a cikkekben és a honlapon, logók és logóval ellátott termékek, ezeknek a nőkhöz semmi közük, ellenben benne tartják őket a dependenciában.

    Ez az egész életmódprogram és fogyós reality ott zajlik egy meg öt méterre az edzéseimtől, ott edzik ezeket a lenézett nőket jó sok pénzért LifeTiltes pólóban, adják el nekik a LifeTiltes kiegészítőket, ja és piszkálnak a gyerekeim miatt, hogy nekik legyen kényelmes.

    És persze én, a konfliktusos vagyok az, akinek nem kell (ilyen) edző, hányok tőlük, sajnálom az edzettjeiket, és tudom, mit gondolnak, mondanak róluk, mennyire lenézik őket. Ilyen emberek közelébe nem szabad kerülni, szekerüket semmilyen módon nem szabad tolni, akkor nincs gond. Ha a közelébe kerülsz, vitatkozhatsz vele, akkor dől az agresszió, de talán még jobban lenéz, ha behódolsz.

    KedvelésKedvelés

    Hozzászólás ↓

    • “Ne a fogyás legyen a lényeg, hanem, hogy a nő olyan dolgokat kapjon meg, amikre vágyik. Ez a LifTilt lényege, nem a fogyás.

      Hogy vannak azok a nők, akiket lefogyasztottál? Megélik ezt, vagy még mindig kövérnek érzik magukat?

      Van, aki elhagyta a többéves kapcsolatát, van, akinek rendbejött a kapcsolata, de van, aki benne maradt abban az állapotban, ahol előtte volt. Ha a fejben nem változik meg a dolog, akkor semmit nem ér a kúra. Emberek közt is vannak minőségi különbségek. Akiben benne van a potenciál, abból kihozom, de akiben nincs, az hiába fogy le, nem tud vele mit kezdeni. Az különbözteti meg őket egymástól, hogy hogyan tud élni a lehetőséggel, amit kap.”

      Kap…

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

    • “3 szelet csoki is 100 kalória, 10 dkg csirkemell is annyi, mégis, micsoda különbség van a kettő közt! Annál egészségesebb egy étel, minél több fehérje van benne, és, hogy megfelelő a zsíraránya.”

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Holholhol lehet ilyen csokit kapni?????

        KedvelésKedvelés

    • “Miért gondolod, hogy értesz hozzá, hisz sosem tanultad?

      Tegyük fel, felfedezed magadban, hogy tudsz táncolni. Ha aztán nem jársz a Táncművészetire, akkor nem táncolhatsz? Én ennek az egésznek nagyon utánanéztem, mielőtt megírtam volna. 21 évesen kezdtem el kondizni, és találkoztam egy nagyon jó szakemberrel, aki minden tanfolyamot elvégzett, és átadta a tudását nekem. Plusz kiolvastam egy csomó irodalmat a témában, szóval nem arról van szó, hogy valami egyéni intuíció alapján cselekszem.”

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

    • “Az egész nem arról szól, hogy jó csajokat gyűjtesz magad köré?

      Dehogynem. De enélkül is rengeteg jó nő van körülöttem, akiket meghúzhatok. Adok egy férfiképet, alternatívát nyújtok, és ez a nőknek nagyon imponál.”

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

    • http://lifetilt.blog.hu/2012/11/10/eletmod_mother_fucker_788
      fejlett norbigyűlölet és most is 15 kiló felesleg

      KedvelésKedvelés

      Hozzászólás ↓

      • nemmellesleg ez egy undorító ember a nőgyűlölő, önistenítő hányingereivel, de speciel ebben az írásában azért pont van valami. szerintem se az a baj vele, hogy bebaszik és dohányzik és úgy ad edzési tanácsot, ha amúgy az edzési tanács működik, valóban nem atól fog az működni vagy nem működni, hogy ő bebaszik-e, hanem az, hogy istennek képzeli magát, és a saját célközönségét nézi le olyan förtelmes mértékben, hogy én nem értem, de tényleg, hogy hogyan lehet annyira internalizálni az elnyomást, hogy valaki ennek a kis takonypócnak még fizessen is, ahelyett, hogy leverné a derekát.

        KedvelésKedvelés

      • A maga keretén belül ez a poszt hiteles, igen, az odamondás bátorsága, az elvárások leszarása, öntörvényűség még tetszik is. Itt a sok kedves, izmos ember között mondjuk eléggé röhejes ő maga is (még a hetven napos végeredménye is: http://lifetilt.blog.hu/2011/05/02/vege_2545 , komolytalan), meg ez a tempó, és komoly túlsúlyunk is van, ezért bő, vastag cuccokban mutatkozunk csak.

        És azért itt a módszeréről is szó van: semmi nem működik, ami program, a csajok lefogyása sem fog. Az érzelmi zsarolás meg, hogy egy jellemgyenge fos átlagember vagy, ha abbahagyod, és majd jól szétszopatlak itt a blogon, igen gyenge. Meg hogy nincs miről beszélni, hát ezek a csajok arra várnak, hogy valaki erőt adjon nekik, amit belsővé tehetnek, de ez nem sikerül. Elég visszás ez, mert ő pont a csodaváró, tekintélytisztelő, tanácstalan nőkre épít, az ő pénzüket tudja eltenni.

        Szerintem minden kampány, a versenyzők lezsírtalanodása-visszahízása, sőt, a tömegelés-szálkásítás is olyan, mint ha egy nem különösebben rugalmas tárgyat ide-oda hajlítgatnánk, aztán egyszer csak eltörik. Rohadtul nem egészséges, hogy föl-le, és folyton csokira, pizzára sóvárognak, nem is értem, mert annyival hatékonyabb kint lenni abból a dimenzióból.

        Most mondjuk csabai kolbászba harapok itt, tegnap meg baconkockák, de volt csoki is, néznek erőst…

        Közben kitolási szakhoz hasonlóan üvölti túl a zenét itt valaki…

        KedvelésKedvelés

      • De amúgy innen sok mindent meg lehet tudni arról, hogyan lesz valaki sikeres, vagy legalábbis mi az a tudatállapot, amelyben ezt képzelheti.

        KedvelésKedvelés

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .