levenának
A minapában (!) egy kommentfolyamban felmerült a kérdés, mi a gond a szófogadó gyermek mítoszával, amely nem mellesleg asztrológusék eszménye is.
Miért baj az, ha egy gyerek szót fogad?
Nem baj, csak a fókusza rossz. Úgy értem: előfordul, örvendetes, de nem ér meg mindent önmagában, és nem lehet központi cél.
Tulajdonképpen szellemi fejlődésében hátráltatjuk azt a gyermeket, amelyet egyrészről a „széltől is óvunk”, másrészről semmiféle hibás magatartását, ön- és környezete veszélyeztetését magában hordó tettét és megnyilvánulását nem reagáljuk le egy memória-segítő testi benyomással, szülői fegyelmezéssel, egészséges pofonnal, „nyaklevessel”, vagy a hibás tettet végrehajtó kézre való rácsapással. Hiszen ezzel az „elnézéssel” semmi jót nem tettünk, csupán megfosztottuk attól, hogy megtanulhassa, hogyan vigyázhat a saját testi épségére, és más gyermekek testrészének az épségére. Azért említem legtöbbször ezeket, mert többek között ez a kisgyermekkor legfontosabb tanulási – tanulói feladatai. S persze a gyermeknek saját testi épsége és szellemi, értelmi, érzelmi fejlődése érdekében is meg kell tanulnia a családi hierarchiát és a szófogadást, máskülönben a szülő nem felelhet érte maximálisan.
Kozma Szilárd, www.thesecret.hu/blogok/joo-violetta/modern-gyermekneveles-vegzetes-hibai
a “szót fogad”-nak a fókusza nem jó: a szülőt állítja középpontba, nem a gyerek jóllétét.
…általában csak a szülő kényelméről van szó, aki nehezen tudja elfogadni, hogy a gyerek szuverén lény, saját hajlamokkal, kedvtelésekkel, célokkal, és nem az a dolga, hogy ne okozzon gondot a szülőknek, hanem hogy tisztelet és figyelem közepette békében kibontakozhassék, és ehhez az kell, hogy ne akarja minden áron kontrollálni a szülő. Ezt nevezik ők liberális, elhanyagoló nevelésnek, amelynek deviancia az eredménye. És szidják a gyerekeimet.
Ezt pedig Violettáék petíciójához írta Libera (?), vélhetően — az első szóból következtetem — Violetta:
…leelmebetegeznek, Merthogy nehogy már ők ne tudnák!!! Az anyarabszolgák. Elvégre liberalizmus van! Nem ám, tradicionális gyereknevelés! Hogy is ne! Nekem aztán ne engedelmeskedjen a gyerekem! Szólok neki egyszer és megértse! Pfúj, micsoda barbárság!
Szólok 10x és rám se nézzen, rántsa meg a vállát.
Aki azt gondolja, az a cél, hogy a gyerek engedelmes legyen, az a jó a gyereknek is, és persze a szülőnek, az valami nagyon fontosat nem ért a gyereknevelés lényegéből.
Bizony, vannak négyéves gyerekek, akik tudnak hátraszaltózni, és vannak két lábon járó kutyák is. Debbi és Michael Pearl gyermekei vezényszóra kiugranak a száguldó autóból, csak úgy, ternírozásképpen.
Aki a natúr, be nem idomított gyerektől retteg, az alulbecsüli a saját szülői kompetenciáját, nem hisz a gyerek egyértelmű és szinte bonthatatlan szülő iránti szeretetében, megfelelni vágyásában, és azt hiszi, a gyerek lesben áll, hogy vele kitoljon, túljárjon az eszén, szétdúlja a világot. Az is lehet, hogy önkéntelen bosszút áll a saját sanyarú gyerekkoráért, annak meg nem kérdőjelezett normáit alkalmazva. És az is, hogy — mint az én apám — a keresztény tanítás legsötétebbé torzított dogmáját tette a magáévá, amelyet az eredendő bűnből vezettek le. A jelenség neve fekete pedagógia. Eszerint a gyereket drasztikus eszközökkel formálni, állandóan felügyelni, kontrollálni kell. Magánügye, privát szférája nem lehet, mert kis gonosztevőként érkezik a világra, aki minden lehetőséget megragad, hogy romboljon, ellenkezzen, hiábavalóságot csináljon, és ezért, ez ellen kell a szülőnek tudatosnak és ébernek lennie. Az idomítás, a testi-lelki terror, a manipuláció a garancia arra, hogy a gyerek a szülőnek tetsző módon viselkedjék.
Beláthatnánk végre évszázadok tévedését. A gyereknevelésnek nem az a célja, hogy a gyerek lényének közepét a lehető legkisebbre szorítsuk, és a világ számára tetszetős csomagolópapírok rétegeivel fedjük el, hogy ne hozzon ránk szégyent. Igen, van, hogy magyarázkodunk a világnak, és nem hiszünk a gyerekünkben, sőt, van, hogy kínos, amit a kamasz vagy a felnőtt gyerekünk csinál. De itt nem arról van szó, hogy mennyit és miért hibáztunk, hanem arról, hogy mit tartunk szem előtt. Senki sem mondta, hogy könnyű lesz. Ki ígért ilyet? Az a lényeg, hogy van olyasmi, amit semmilyen cél érdekében, soha nem követhetünk el a gyerek ellen — erre kell törekednünk.
Kozma Szilárd egyik videójának leírása volt ez:
A rendeltetésünk megértéséből könnyen ki következtethető az, hogy mit ajánlatos tennünk és mit nem az életünkkel és az életünkben, annak érdekében, hogy ezt a rendeltetést beteljesítve, ténylegesen, tehát egész lényünkben beteljesülten, boldogak és egészségesek lehessünk. Valamint azt is, hogy miként kell nevelnünk a gyermekeinket, annak érdekében, hogy kamaszodván és felnővén ne keserítsék meg és ne szomorítsák el az életünket, hanem éppen fordítva: az életben való “jól járásukkal”, elégedett szülői lelkiállapothoz juttathassanak és miért ne: ez által is fokozzák a boldogságunkat és egészségünket, öregkori erőnlétünket.
A gyerekvállalás mint wellness — csodálatos elképzelés!
A gyereknek nem dolga a jóllétünket biztosítani, reprodukálni a mi világnézetünket, érdeklődésünket, meggyőződéseinket, pályánkat, és nem dolga az álmainkat beteljesíteni sem. A gyerek önmaga, mi csak mellette állunk. És főleg: nincs a kezünkben a teljes kontroll, a garancia. Nem igaz, hogy csak akarni kell, tenni érte, és akkor majd olyan lesz, mint amilyennek mi elképzeljük. Van, hogy sok a szülőből.
A gyereknek az a dolga, hogy nálunk vendégeskedve a lénye, a valódi lénye biztonságban és szeretetben kiteljesedhessék, és ez a lényeg tanuljon meg a világgal együttműködni, hasznos lenni, értelmes célokért dolgozni, csomagolópapírrétegek nélkül.
A szülőnek az a dolga, hogy segítse azt, hogy a gyerek lényének lényege, ama titkos és egyedülálló szoftver biztonságban és szeretetben elindulhasson. Akkor is, ha a gyerek teljesen más lesz, mint a szülő. Ha nem akar vallásos lenni, ha húst enne a vegán család tagjaként, ha transznemű, azt nem szabad beléfojtani.
A liberálisnak vagy személyiségközpontúnak nevezett nevelési iránnyal kapcsolatban olyan sok szorongó, kontrollmániás szülő vizionált már deviáns, hasznavehetetlen, destruktív gyereket, de ez az összefüggés babona, oda nem figyelő, löttyös, erőszakos ítélkezők kliséje. A gyerek akkor destruktív, ha az icipicire préselt lényege robban a nyomástól, vagy ha nem kapott elég figyelmet, személyes odafordulást. És bekövetkezhet a robbanás akkor is, ha minden rendben, sőt, sok a jóból: nagyon is szép, szeretetteli családok gyerekei is végezték zsákutcában. Ehhez alázattal el kell ismernünk, hogy a gyerek teljes életért nem lehetünk mi felelősek, mert sok más hatás is éri, a családnál tágabb kontextus is keretezi a létét, és hiába vagyunk mi elfogadóak például a homoszexualitásával kapcsolatban, attól még jelen viszonyok között nem lesz könnyű élete. A világ tele van kirekesztéssel, visszaélésekkel és fatális véletlenekkel, és csak bizakodhatunk, hogy megússza.
Nagyon nehéz az élet, ha egy gyerek folyton hisztizik, ez igaz. De a gyerek, az olyan, hogy majd megfeszül, bármit megtenne a szülő elismeréséért, közelségéért, és csak ha ez nem sikerül, akkor a figyelméért. Az a hiszti.
És mi félünk az anyósunk, az óvónő, a szomszéd néni pillantásától, ítéletétől. Szelíd és durvább idomítási módszereket vezetünk be, hogy a gyerek olajozottan működjön. Pedig a hisztiző gyerek többnyire egyáltalán nincs elrontva: leginkább fáradt, pörgött, túlterhelt, fél, beteg, álmos, leesett a vércukra, nincs elég tere, ideje játszani, feszültségeit levezetni, vagy valami olyan emészti, amit mi nem látunk át. Ezért kell biztosítanunk a jóllétéhez szükséges kereteket.
Hátborzongató történet volt azé az anyáé, aki nem értette, egyszerűen nem fért a fejébe, a hozzájuk látogató gyerekorvos láttán miért tör ki üvöltő hisztiben a négyévese. Meg is büntette érte: hisztizni, felnőttel udvariatlanul viselkedni nem szabad! Hogy mi volt az ok, azt csak nagylánykorában mondta el a hajdani hisztiző, és bár elévült, a büntetőjog körébe tartozott.
Nem hallgathatok a gyerek testi, érzelmi, szexuális biztonságának szempontjáról sem. A tekintélytiszteletre nevelt gyerek nem fogja megkérdőjelezni a bántalmazást, a megalázását, sőt, nem is fogja mindezt akként értelmezni, ami, hanem jogosnak és természetesnek veszi. Nem tudja, mi ez, hogy ez az-e, és mégis árt neki. Hogy gyermekeinket megszégyeníteni, sarokba térdepeltetni, meglegyinteni (de szép eufémizmus lett ebből is) helyes vagy helytelen-e, atekintetben sufnifilozófia helyett jobb, ha törvényeinket és a haladó normákat tartjuk szem előtt, a tradíciónak nevezett visszaéléstömeg ellenében.
A szófogadó, a felnőttet kritikátlanul tisztelő gyerek komoly veszélyben van. Meg kell tanítanunk a gyerekeket nemet mondani. Tudnia kell, hogy nem kell engedelmeskedni senkinek pusztán azért, mert felnőtt, és felszólította őt valamire. Bizonyos testrészeihez csak akkor nyúlhat bárki, ha ő megengedi. Tudnia kell, hogy ha arra kérik, valamit ne mondjon el senkinek, akkor azt azonnal el kell mondania annak a felnőttnek, akiben megbízik.
Hagyjátok békén a gyerekeiteket. Tegyétek gyerekszerűvé és minél stresszmentesebbé az életet, a lakást, a napirendet, a teendőket. Hántsátok le a sok kellt az aktivitásról és az örömről, vigyétek bele őket az élet áramába, érdekes helyekre, tevékenységekbe, felnőttek és gyerekek közé. Ne szorongjatok folyton, ne legyetek hajcsárok. Adjatok a kezükbe könyvet, színes papírt, labdát, akrilfestéket, úszósapkát, csavarhúzót, laptopot. Éljetek erős szövetségben. Álljatok ki mellette, ha bántják, forduljatok szembe az iskola gyereknyomorító megnyilvánulásaival, töröljétek le a gyerek könnyeit, és mutassatok példát együttműködésből, derűből, értelmes tevékenységből, ötletességből és megbocsátásból. Nevessetek velük sokat, motiváljátok, tegyétek kíváncsivá, vegyétek ölbe, aludjatok összebújva — szeressétek őket.
És népszavazzuk már meg a 9 órás iskola- és munkakezdést.
A fekete pedagógiáról kihagyhatatlan Alice Miller könyve: Kezdetben volt a nevelés.
csak az olvassa. én szóltam 
“Meg kell tanítanunk a gyerekeket nemet mondani.”
Nagyon fontos. Köszönöm!
KedvelésKedvelés
Hű, ez nagyon jó lett. Engem Kozmáék csiklócsapkodása akasztott ki a legjobban. Borítékolhatóan tönkretették a lányaik szexuális életétyrészt mert automatikusan bűntudatot és fájdalmat kondicionáltak beléjük a csiklójukkal kapcsolatban, másrészt pedig így semmit nem fognak tudni a saját testükről. Na azt várni ezután, hogy a szent fallosz megérkezésével lesz itt rövid úton hüvelyi orgazmus, hát finoman szólva is botorság. Főleg úgy, hogy a Hite jelentés szerint a nők kb. 70%-a nem képes csak hüvelyi izgatàssal elélvezni. Meg a szex messze nem csak ez. Abba már bele se merek gondolni, hogy mi van, ha az egyik lány esetleg leszbikus vagy 18 éves kora előtt akar szexelni.
A fejlődéslélektan könyvem a fekete pedagógiát 200-300 éve elavult pedagógiának tekinti. Elképesztő, hogy vannak, akiknek még mindig etalon.
KedvelésKedvelés
Pontosan ez borított ki engem is nagyon, bár én nem olvastam az összes (jelzőt most direkt nem írok) hozzászólását a kedves párnak, de ez, na ezen kibuktam. Kétes, hogy valaha is lesz egészséges szexualitása a lánynak, lányoknak. Annyira dühítő ez, hogy… ihaj… 😦
A Hite-jelentésről tudnál még írni? Nem hallottam még róla. (Valahogy nem lepődöm meg ezen.)
KedvelésKedvelés
Ugyanezeket a kérdéseket tettem föl Violettának a facebookon, választ nem kaptam.
Micsoda férfifüggés alakul ki már kislánykorban? Saját testét nem ismeri, csakis férfival élvezheti, tehát nem tudja képviselni a saját igényeit sem, teljes kiszolálgatottságba kerül.
Felháborító.
KedvelésKedvelés
ÉS engedik, hogy megtegye. Ő is és mások is.
KedvelésKedvelés
Saját példából okulva tudom, hogy milyen óriási rombolás ha büntetjük, tabusítjuk és bűnnel egyenértékűvé tesszük egy gyerek (kislány – kisifú mindegy, ezerszer láttam a kisfiával ordítozó anyukát, hogy ne fogdossa a kukiját) szexualitását, szexuális érdeklődését.
És ezzel egyidőben, elnémítjuk azt a hangot is benne, ami elmondja, hogy baj van, hogy a bácsi furcsát csinált, hogy valaki máshogy nyúlt hozzá.
Komolyan, ez hanyagság és veszélyeztetés adott esetben. A molesztált gyerekek szüleit miért nem vizsgálják a szexuális bűncselekménytől függetlenül?
KedvelésKedvelés
pont erre megy ki az egész végülis, nem? történelmileg. ne legyen a nőnek saját vágya, saját igénye, szolgálja a férfit, azt akarja amit a férfi, azt gondolja, hogy neki ez kell. évezredes agymosás, erről szól a Rend. közben már haladgatunk szép ügyesen és óvatosan a szeméremplasztika felé. FGM önkéntes alapon, csodás. dübörög a status quo.
már ha hagyjuk.
KedvelésKedvelés
Mii??
Uramisten, erről nem is olvastam, igaz, nem nagyon bírtam átrágni magam egyik szövegükön sem, hamarabb elfogyott a tűrümolajam, mint egy rohadt “gondolatnak” a végére érjek, amit ez a két … személy világgá eresztett.
Agyam eldobom.
KedvelésKedvelés
Ez szerintem is iszonyú durva. Holott teljesen természetes, hogy már egy egészen kicsi lány is ismerkedik a testével – borzasztó belegondolni, hogy ezért így büntették őket.
KedvelésKedvelés
Nem örülök, hogy felhívtátok erre a figyelmemet, de most már beégett.
Én bizony öt-hat éves korom óta igen intenzíven ismerkedtem a testemmel, ennek le is arattam/aratom minden gyümölcsét 🙂
És ezért a lányaimnak is igyekeztem olyan környezetet teremteni, ahol senki sem zavarja őket ebben.
KedvelésKedvelés
Halottam már olyan kislányról az egyik ovónéni közeli ismerősömtől aki 4-5 évesen folyamatosan önkielégítve aludt el a napiban. Hát az sem jobb.
Ugyanis ne felejtsük el azt sem, hogy nem véletlenül fogják többet a nemi szervüket a kellettnél egyes gyerekek. Amennyiben két, három napnál, egy hét, max. egy hónap ez többet tart, az véleményem szerint, már nem tartozik a megismerés kategóriába. Felmerül a kérdés ugyanis, miért nem ismeri meg akkor így hosszú fogdosásokon keresztül a gyerek a fülét, vagy a fogait, a derekát? Azt tudjuk a lábacskáit, meg a kezeit nézegeti baba korában, de elég hamar kiismervén, túllépik rajta. Nem marad szokás.
Amikor hosszabb ideig foglalkozik vele ott egészen biztos más tényezők is közrejátszanak.
Több oka is lehet. Tény azonban, hogy a nemi szervvel való foglalkozás már kicsi korban is többlet ingerületet, ha úgy tetszik többlet élvezetet okoz más testrészekhez képest.
Ezt azért nem tartom jónak, mert a szexuális tevékenység s a hozzá tartozó élmények kifejezetten a felnőtt korhoz kapcsolódnak. Felnőtt tudatra lenne szükség a használatukhoz, feldolgozásukhoz, felnőtt boldogság igényeket szolgálnak, a gyereket max. csak zavarják, mert nem időszerűek.
A nemi szervek mégiscsak a páros, a mi esetünkben, a férfivel való örömteli együttlétért vannak, s nem azért, hogy magunknak örömet okozzunk általuk, egyedül. Már megbocsássatok. Persze a közös gyönyör csupán következménye, mellékterméke a finom egymásra hangolódásnak, áthatásnak, ami a szexuális együttlétben megvalósul.
Nem azt mondom nem lehet, vagy nem jó a csikló orgazmus, de azt igen, hogy amennyiben igazán szerelmesek vagyunk a párunkba akkor valahogy az ember ezt nem igényli az ember. Más dolgokra figyel, más élményeknek adja át magát. Illetve kevesebbszer igényli. Valamint, ha valaki pusztán csak a csikló orgazmus által képes élvezni az együttlétet, akkor jó ha utána néz annak, hogy mind lelkileg mind gyakorlatilag mi az akadályozza őt a hüvelyben megélhető orgazmus elérésében. Vannak gyakorlati jó eligazító oldalak a neten is, ez ügyben.
Érdekes, nem, mennyire szánalmas (vagy mondhatom számomra némiképp undorító) mikor egy férfi önkielégít. Mégis magunkkal nőkkel szemben elnézők vagyunk, s kikérjük. Illetve kikérik egyesek. Persze szükség törvénybont, de azért ne állítsa be senki véglegesen rendjén való dolognak, boldogságnak az önkielégítést. Ez a kicsinyke boldogság körébe tartozik. Nincs bennem semmi bűntudatkeltés e tekintetben, mindenki úgy él ahogy tud s amire igénye és bátorsága van. Mielőtt rám ugranátok. Pusztán megállapítás, az önálltatás elkerülésére való törekvés részemről mindez.
Ezekről beszélt Kozma Szilárd meg Viola, csak mindent képtelenség leírni. Meg aztán ha szurkálják, lenézik, butának titulálják, tiszteletlenül viselkednek, az emberrel, meg mindenki olyan ultra okos, akkor kedve sincs magyarázni. Ez érthető. Elnézni még kevésbé.
KedvelésKedvelés
Őszintén szólva én nem bántam volna, ha ezt nem lett volna kedved magyarázni. Az okfejtésed egyszerűen nem igaz és kártékony. Nem is lehet érvelni az állításaid ellen, nem érdemes. A szexualitás, a szexuális öröm nem függ se az életkortól, se a partnertől, egyszerűen a sajátunk, létezik.
KedvelésKedvelés
Amúgy meg fórumszag van.
KedvelésKedvelés
Érzem én is egy ideje…
KedvelésKedvelés
Nekem az a fura, hogy milyen visszafogott.
KedvelésKedvelés
Höhöhö! xD
Úgy sejtem, tanult az előzőkből.
KedvelésKedvelés
szerintem meg elhiszi, hogy itt mindenki tok hulye…
KedvelésKedvelés
Azt hiszem ismerem Annabalt. Nem az akire gondoltok.
KedvelésKedvelés
Laci! Nekem ez a stílus nagyon márianénis, mit szólsz? Hülyeség?
KedvelésKedvelés
hát akár ő is lehetne, de valahogy mégse.
KedvelésKedvelés
Igen, nálam is villog a piros lámpa, pedig én elég befogadó és nőies vagyok. De ennyi értékelés és címkézés kicsit sok.
KedvelésKedvelés
“Befogadó és nőies” 😀
Én az első hsz-től szagot fogtam, de hát gondoltam, majd meglátjuk.
KedvelésKedvelés
Mindannyian tudjuk, ki ez, de most mondjátok meg, nem vicces? Szerintem igazán vicces.
KedvelésKedvelés
Ja, minden világoss.
KedvelésKedvelés
Csíkszeredai IP cím, mellesleg.
KedvelésKedvelés
de hát hogy került ide?
korábban is szólt már? nekem rémlik, mintha már lett volna egy teljesen semleges hsz.-a. nem?
nem értem a motivációit.
hiszen nem tudom elképzelni, hogy kommenteljek pl. a kurucon, vagy a faszkalapzajokatgyűjtőhelyen
KedvelésKedvelés
Az volt a próbálkozás, meg a beetetés.
KedvelésKedvelés
de miért jó ez valakinek?
értetlenül állok a dolog előtt. tényleg.
(azt gondolja, hogy beágyazódik ide. jól megszeretjük. még csokit is küldünk neki, aztán onnan majd elfogadjuk az agymenéseit? )
KedvelésKedvelés
Ezt én sem értem
KedvelésKedvelés
Akartam volt mondani: még tanulmány lesz belőlünk, meglássátok!
KedvelésKedvelés
És: a pszichoszexuális fejlődés nagyjából a születésünkkel kezdődik, és nem árt, ha nem külső elvárásokkal és bűntudattal van kikövezve (ez sem, ill. a személyiségfejlődés úgy általában). Bocsánat, ha tudálékosra sikerült. De egy dolog a személyes vélemény, és egy másik a látszat-erkölcsbe bújtatott súlyos tájékozatlanság. Utóbbinak többszáz éves történelme van.
KedvelésKedvelés
Imádlak Csigu! Teljesen egyet értek veled. Én nem tudtam volna válaszolni, mert indulatos vagyok. Én óvónő voltam. Láttam maszturbáló gyereket. Aki azt állítja, hogy ez tiltandó, azt én… inkább nem írom ide.
KedvelésKedvelés
Egyetértek. És én is ovinéni. És oka van, ha egy gyerek ezt csinálja. Amíg nincs meg az ok, addig nincs jogunk beleszólni!!!!
KedvelésKedvelés
No ezt aztán jól elintézted. 🙂
“A szexualitás, a szexuális öröm nem függ se az életkortól, se a partnertől, egyszerűen a sajátunk, létezik.”
A szexuális öröm, mint bármely öröm, vagy boldogság érzés visszajelzés, ha úgy teszik melléktermék. Tessék Csíkszentmihályit olvasni. Remélem nem túl magas még ez is. Talán megértesz valamit a boldogság és öröm kérdésköréből.
A szexualitás igenis életkor függő, mert ha nem lenne az, akkor pedifilia sem létezne.
Felnőtt korban igenis függ a partnertől, különben bárkivel, bármikor menne.
Kérdés miért létezik? Ez soha nem merült fel benned?
KedvelésKedvelés
Visszakérdeznék: miafaszvan?
KedvelésKedvelés
Aki még nem tudná annabál kicsoda, annak egy idézet a gurutól:
“Marikát (Anna Bál nick-névvel volt ott) el küldték az anyjába,, amiért ezen felháborodva meg próbálta ezeket az elvetemült feministákat, az igazság irányába próbálta terelni és a gonosz hülyék által “tényként” közölt őrületetet, helyre igazítani.”
Na, szóval annabál Marika helyre tenni és megmondani a frankót ereszkedett le közénk 😉 Hálásan köszönjük, a felettébb épületes (és rémületes) hozzászólásait!
KedvelésKedvelés
Ó, köszönöm, így már mindjárt más!
***
Mondd csak, még, figyelek! 😀 😀
KedvelésKedvelés
Mi a francért vagy itt?
KedvelésKedvelés
Minden érdekesebb, mint amennyire elkeserítő – köszönjük az élő példát.
KedvelésKedvelés
És meddig???? Azért ez a kioktatós “remélem nem túl magas….” stílus eddig itt még nem volt, remélem nem is fog meghonosodni…
KedvelésKedvelés
“A szexualitás igenis életkor függő, mert ha nem lenne az, akkor pedifilia sem létezne.” – Ez azért bonyolultabb, ójajj. Pld. Rómában éltek gyerekkel és mindössze kulturális/politikai/akármilyem értékválasztás az oka annak, hogy az akkor és ott elfért. Szexualitása akkor és ott is volt a gyereknek. A pedofília nem önmagában a szexualitástól az, ami, hanem attól, ahogyan az benne van és tudjuk, hogy ez mit okoz és elítéljük. Azaz egy nemiségében, akaratában, mentálisan-pszichésen kiforrott /nem abban az értelemben, hogy értékesebb!/, de legalább ilyen téren fölénnyel bíró tudatosan visszaél egy ezeken a területeken kiforratlannal úgyhogy az utóbbinak – legtöbbször többsíkú kiszolgáltatottsága miatt – esélye nincs felmérni, mérlegelni, elfogadni, visszautasítani. Az, hogy a kiforratlan mindezeket nem tudja tenni, nem azért van, mert nincs neki szexualitása, hanem azért, mert az más. És nem kevésbé értékes, vagy még más, hanem más, azaz van neki. Éppen ezért biológiailag lehet öröm a kiforratlan oldalán is, de másként nem, sőt talán nem ez a lényeg. A lényeg az egyensúlytalanság, az erőfölény a szexualitásban (is) és az azzal való visszaélés útja, módja, valamint annak következményei.
KedvelésKedvelés
Feljebb már írtam: a szexualitás születésünktől halálunkig elkísér, létezését tagadni tájékozatlanság vagy fanatizmus. A szexualitás=közösülés sem állja a helyét semmilyen szinten, utóbbi csak egy kis része az előbbinek.
Csíkszentmihályi hogy jön ide? Tudtommal a gyermekkori önkielégítésről nem írt. És hát ha valaki, Csíkszentmihályi pont nem a külső normák szószólója, sokkal inkább a belső vezérlésű tudatos cselekvésé. Elég légbőlkapott ezzel itt hadonászni.
De nem is értem, mit mind próbálok vitázni, mikor te szabályszerűen kötekedsz.
KedvelésKedvelés
És a mai bejegyzés tanulságaképpen idekívánkozna egy jó vaskos káromkodás. Kár, hogy a neveltetésem ezt kiirtotta. Pótolni fogom.
KedvelésKedvelés
Csíkszentmihályit idehozni olyan, mint Hamvasra hivatkozni annak teljes meg nem értése mellett.
KedvelésKedvelés
Én olvasok Csíkszentmihályit, a gyerek a maszturbálás során simán megélhet flow élményt. A modern pszichológia szerint semmi abnormális nincs a gyerekkorban megélt szexualitással, ezt elfojtani csak torz, buta, prűd, maguk is sérült szülők igyekeznek csak, a gyerekük kárára.
http://www.webbeteg.hu/cikkek/csecsemo_gyermekneveles/9322/gyermekkori-maszturbacio
A népesség kb.10%-a homoszexuális, ennél nagyobb százaléka biszexuális. A szexualitásunk a magunk örömére van, egyátalán nem függ partnertől, és NEM heteronormatív. Errefelé amúgy sem szoktunk előíróan nyomulni meg hülye picsaként erőszakolni a nézeteinket.
KedvelésKedvelés
Csíkszentmihályi nevére már nem is reagáltam, csak legyintettem.
Nem ismerem mélyen, de olvastam a két ismertebb könyvét, és úgy gondolom megértettem, szemben a kedves kioktató hozzászólóval.
Köszönöm, hogy megtettétek helyettem.
KedvelésKedvelés
Devorah-val egyetértve hozzátenném, hogy én PONT egy olyan ovis gyerek voltam, aki rendszeresen maszturbált alvásidőben. És tökre normálisnak érzem magam. 🙂
“Már megbocsáss”, de itt nem nagyon van helye ilyen heteronormatív és egyéb előíró, megmondó izéknek. Nehezen viseljük.
A homofóbia egyébként is tök ciki, nem tudtad?
A stílusod eléggé bűntudatkeltő, és bicskanyitogató, bocsá’.
(É!!!)
KedvelésKedvelés
hajaj. én nem is mertem elaludni, mert attól féltem, hogy megszégyenítenek, ha úgy ébredek fel, hogy a takaró a lábam között van. úgy szerettem aludni. nem volt apukám.
KedvelésKedvelés
te!
nagyon fárasztó és egyben lesújtó volt végigolvasni mindezt.
de legalább tudjuk itt a blogon többen, hogy milyen jó itt nekünk együtt, hogy te egy kis sziget lehetsz, ha egyáltalán maradsz még.
KedvelésKedvelés
“A nemi szervek mégiscsak a páros, a mi esetünkben, a férfivel való örömteli együttlétért vannak, s nem azért, hogy magunknak örömet okozzunk általuk, egyedül. Már megbocsássatok.” Úristen.
KedvelésKedvelés
Ezt mondom én is!
KedvelésKedvelés
mivelhogy rend kell a világba,
a rend pedig arravaló,
hogy ne legyen a gyerek hiába
s ne legyen szabad, ami jó.
KedvelésKedvelés
a Lend a lelke mindennek. na.
KedvelésKedvelés
De nem bocsátunk meg! Eddig itt nem vót ilyen szemetölés. Mosmé?
KedvelésKedvelés
Már megbocsátok. 😀
KedvelésKedvelés
A nemi szervek nem azért vannak, hogy gyerekeket szüljünk? Én kérek elnézést.
KedvelésKedvelés
Höhöhöhö!
KedvelésKedvelés
A férfi nemi szervek nem azért 😉 Azok a nemzésért vannak. Az csak véletlen, szegény férfiak nem tehetnek róla, hogy az nem megy máshogy, csak a férfiak élvezetével. De tisztességes férfi csak a nemzés céljából veszi igénybe az élvezetet.
KedvelésKedvelés
Ez kurvajó lett, Laci! 😀
KedvelésKedvelés
Hát ja. Nem őszinte a mosolyom. Mert eszembe jut katolikus egyházunk katekizmusa, ami kerek perec kimondja, hogy a szex a házasfelek közötti szeretet testi megnyilvánulása, de minden aktusban nyitottnak kell lenni arra, hogy gyerek foganjon. Ez engem azért kicsit lebénított időnként.
KedvelésKedvelés
Na igen, én is azért írtam, hogy legalább röhögjünk, ha már sírni kellene rajta.
KedvelésKedvelés
Olyan no vagyok, aki óvodás korában rendszeresen maszturbalt. Leírom, hogy mi volt az oka, es annak is hogy kozmaek fele módszernek mi lett a következménye. Kártékony amit írsz.
Es kikérem magamnak minden ettől szenvedő óvodás korú gyerek minősítését, aki szenved ettől a hozzaallastol, kedves Valaki, tudom hogy ki.
KedvelésKedvelés
Te menj a picsába a beteg dumáddal innen.
KedvelésKedvelés
Egyébként mi dolgod azzal, ah egy férfi vagy nő önkielégít? Tökéletes magánügye. Senkinek nem árt vele, ez garantált, ellentétben a többi szexuális formával, amelyben nagy az esélye a nem kölcsönös, nem biztonságos aktusoknak. Sajnálod tőle? Meg akarod mondani erkölcsileg, mit tegyen? Ki fogja ahhoz igazítani a szexuális viselkedését, hogy téged undorít-e?
KedvelésKedvelés
” Hite jelentés szerint a nők kb. 70%-a nem képes csak hüvelyi izgatàssal elélvezni. ”
ez még mindig súlyos tévedés. nincs szervi alapja, hogy hüvelyen keresztül lehetséges legyen az orgazmus. tehát ez egy szocializáció vezérelt csapda, hogy úgy tudja megélni a csikló általi orgazmusát, hogy hüvelyiként értékeli.
KedvelésKedvelés
Nyilván marhaság a 70 %, sőt maga az, hogy csak hüvelyi orgazmus. De az, hogy egyáltalán nem létezhet, szerintem szintén nem igaz.
KedvelésKedvelés
Drága Lacikám :D, szerintem ebbe a vitába most ne mássz bele! 😀
KedvelésKedvelés
Személyes tapasztalatom nyilván nincs. Csak elbeszélés, meg bizonyos jelek 😉 olyan pózoknál, ahol csikló nem ingerlődik. Hogy ott is csak a szocializáció működik-e, az jó kérdés.
KedvelésKedvelés
Árnika! Mondjuk el neki? 😀
KedvelésKedvelés
😉 Na ja, a saját testemen nincs tapasztalatom e téren, az biztos. Ezzel együtt, tény, hogy az olyan pózokat nem (okvetlenül) én javasoltam 😉
KedvelésKedvelés
mi is?
🙂
ezt?
vagy konkrétabbat?
KedvelésKedvelés
Olvastam 😉
KedvelésKedvelés
köszönöm a figyelmedet.:)
KedvelésKedvelés
De nem akarok nagyon belepof!…
KedvelésKedvelés
🙂
figyelsz.
KedvelésKedvelés
pedig de:
KedvelésKedvelés
Ismertem ezt a videót számos érdekes és tárgyszerű ismeret van benne.
Viszont ti ismeritek ezt a blogot?
http://szexistenno.blog.hu/
Én azért szeretem mert túlnő ezen a filmen.
KedvelésKedvelés
itt jó neked?
miért vagy itt?
komolyan érdekel
KedvelésKedvelés
Kedves annabal! Nagyon köszönöm ezt a hozzászólást, borzasztóan jólesett. 🙂
KedvelésKedvelés
Őőő, nem lehet, hogy ennél a szövegnél kimaradt egy vessző?
Az én értelmezésem szerint azt mondja, hogy a nők 70%-nak _nem okoz orgazmust_ önmagában a hüvelyi impulzus.
KedvelésKedvelés
igen. így helyes.
KedvelésKedvelés
Ja! Hát ki mondta, hogy önmagában? Legfeljebb akkor, abban a pillanatban épp önmagában.
KedvelésKedvelés
Az úgy volt, hogy szültem, Este fél tízkor. Hajnalban arra ébredtem, hogy orgazmusom van, úgy fájt, majbe szartam. 😀
Csak ennyit akartam mondani.
KedvelésKedvelés
A csak itt kétértelmű volt, ha behelyettesíted a kizárólag szóval, akkor kiderül, ugyanarra gondolunk.
KedvelésKedvelés
aha
így aszem oké
KedvelésKedvelés
Gondolkodtam, hogy javítok, mert tényleg kétértelmű lett amit mondani akartam. De tableten elég macerás.
KedvelésKedvelés
Olyan, de olyan szófogadó voltam, hogy nem is hitt senki a szemének. Öncél volt és igen: szülői wellness. “egy memória-segítő testi benyomással, szülői fegyelmezéssel, egészséges pofonnal, „nyaklevessel”, vagy a hibás tettet végrehajtó kézre való rácsapással” – ennek a logikája félelmetes és ismerem testközelből. Nem más, mint szülői feszkólevezetés, a tehetetlenség, a frusztráció, a hatalom, az erőfölény és az, hogy te a gyerek nem tudsz védekezni, ellenállni, elmenni. Tény: működik. Nem vagyok hálás érte, ahogy a tekintélyelvű nevelésért sem, az nem kifejezés. Ma is van, mit lebontanom belőle. Egyébként a tekintélyelvű nevelés, különösen verbális és testi fenyítéssel megspékelve roppant veszélyes kombináció, félelemmel és szeretettel átitatott függés (érzelmi, fizikai, gazdasági, lelki) és örök felnőttkorig elkísérő elismerésre vágyás, kaparás. Aztán folyton ilyen kapcsolatokba is keveredsz és újra, meg újra lejátszod. Sőt, a bántalmazás (nemcsak fizikai, de verbális is) aztán egyenesen bele is fér, ha olyantól kapod, aki állítólag szeret, már várod, elébe mész, tudod, hogy be fog következni tőle is. Szeret, ó hogyne, azért, mert olyan vagy, ami neki wellness, ez elég, s nem azért, mert olyan vagy, amilyen. Aztán nagyon nehéz, ha gyereked is lesz, mert zubog, tör fel mindenhonnan és túlcsordul mindenfelé a reflex. Érzem apám kezét az emelkedő, majd visszahulló kezemben, a torkomig csapó frusztrációban, a visszanyelt szavaimban és vissatekert hangerőben. És küzdök, néha könnyig, de nagyon nehéz megtörnöm ezt magamban, nagyon dolgozok rajta. Nem fogjuk ezt továbbvinni. Nekem ne legyen szófogadó. Joga van, hogy megbeszélés/meghallgatás legyen és együtt csináljuk az egészet.
A könyv tényleg kihagyhatatlan, a sufnifilozófia kifejező, de mi a löttyös?
Itt 9kor kezdődik, de a 8órás kezdést én is nagyon utáltam, megértelek.
És tényleg jó lett.
KedvelésKedvelés
A tiéd is nagyon jó lett.
Példaértékű a kitartásod!
És nagyon szomorú ezt olvasni.
Most is eszembe jut, hogy örülök, hogy a szüleim elváltak, és anyámmal nőttem fel.
KedvelésKedvelés
Az apám kitartása másképp példaértékű :(. Az, hogy neki mi jutott, az az ő terhe, de amit ebből nekem adott, rám rakott az az ő jéghegyének csak a csúcsa. Nem mentem fel, nem sajnálom, nem szánom, nem is vagyok elnéző vagy megértő. Az az érdekes, hogy éppen ő beszélt nekünk a gyerekkoráról és onnan kezdtem el megérteni nagykamaszként, mi ez az egész, honnan való. Amúgy tisztes és köztiszteletben álló ún. jó családapa. Anyagiakban, anyagi és egyéb, úgymond a társadalmi érvényesülésünket elősegítő támogatásban egyikünk se soha nem szenvedett hiányt, ahogy büntetésben, fenyegetésben, elvárásokban, a tekintély előtti meghajlásban és bűntudatkeltésben sem. Amióta egyszer anno kimondtam, hogy hogy látom, hol vagyok, mire jutottam, gyakorlatilag nem tud hozzám szólni, nem tud velem beszélni. Egyszerűen néma.
Pontosan ezek miatt tudom, hogy ami a bejegyzés apropóját adja, az megbocsáthatatlan, nem elnézendő, siralmas és ellent kell állni.
KedvelésKedvelés
Az apám kitartása másképp példaértékű :(. Az, hogy neki mi jutott, az az ő terhe, de amit ebből nekem adott, rám rakott az az ő jéghegyének csak a csúcsa. Nem mentem fel, nem sajnálom, nem szánom, nem is vagyok elnéző vagy megértő. Az az érdekes, hogy éppen ő beszélt nekünk a gyerekkoráról és onnan kezdtem el megérteni nagykamaszként, mi ez az egész, honnan való. Amúgy tisztes és köztiszteletben álló ún. jó családapa. Anyagiakban, anyagi és egyéb, úgymond a társadalmi érvényesülésünket elősegítő támogatásban egyikünk se soha nem szenvedett hiányt, ahogy büntetésben, fenyegetésben, elvárásokban, a tekintély előtti meghajlásban és bűntudatkeltésben sem. Amióta egyszer anno kimondtam, hogy hogy látom, hol vagyok, mire jutottam, gyakorlatilag nem tud hozzám szólni, nem tud velem beszélni. Egyszerűen néma.
KedvelésKedvelés
Nálunk anyám érdeme a váltás. Őt a nagyanyja nevelte (okáról már írtam többször, azt hiszem), iszonyatosan kemény kézzel, és igen, puszta szeretetből, mert egyébként mindent, még annál is többet megtett érte, amit csak egyáltalán lehetett abban az időben (a II. vh. előtt). De valóban, ő még nem ismert másféle nevelési elvet (a legendárium szerint amikor az esküvője előtti napon a vőlegényével kis késéssel értek haza sétából, az apja – az én ükapám – ott a vőlegény szeme láttára pofozta fel…), a gyerekeit is ennek megfelelően nevelte, a legkisebb 1917-ben született.
Nos, anyám egyetlen kivétellel (amely valóban frusztráció levezetés volt, maga is elismerte) soha nem nyúlt hozzám, a hangját fel nem emelte velem szemben, ha csak lehetett, magyarázott és nem parancsolt, nem utasított. Egyenrangúként kezelt. Amúgy kénytelen is volt, mert vagy ez, vagy a betörésemre kellett volna igyekeznie, hiszen mindkét ágról igen kemény fejet örököltem.
A korát messze meghaladóan liberális nevelést nekem csak tovább kellett vinnem 🙂
KedvelésKedvelés
“Tudnia kell, hogy nem kell engedelmeskedni senkinek pusztán azért, mert felnőtt, és felszólította őt valamire”
én ezt másoltam ki olvasás közben, a nemet mondás is fontos és a kilenc órai kezdés az nagyon jó, megszavazom én is 🙂
Amitől a szőr a hátamon feláll mondatok: “az én gyerekem aztán nem fog hisztizni” , “még most kell betörni, letörni! ”
A nevelés szót sem bírom, vannak akik ezen szó mögé bújva idomítanak szerintem…
Együtt élni, igaz nem mindig könnyű, de ez működhet, működik.
KedvelésKedvelés
NÖVELÉS
KedvelésKedvelés
A magát nagyon liberálisnak képzelő anyósommal és exemmel szemben én (a szerintük túl szigorú apa) magyarázom ezt a gyerekeimnek.
KedvelésKedvelés
A lányoméknél 7:45-kor csöngetnek az első órára. A busz menetrendjéhez van igazítva állítólag (nem, nem jár a fél iskola busszal). Kár, hogy nem inkább a gyerekek biológiai órájához…
KedvelésKedvelés
Akkor most elmesélem, hogy annak idején, amikor én jártam suliba (60-as évek), az osztálytársaim nagyobbik fele úgy 6 óra magasságában jelent meg az iskolában, mivel a felnőtteket szállító keskeny nyomtávú gazdasági vonat akkor ért be az állami gazdaság külső területeiről, a felnőtteket szállította munkába-munkából.
A gyerekeknek kinyitottak és befűtöttek (igen, kályhával) egy tantermet, ott a padokra dőlve aludhattak a tanítás megkezdéséig.
Ez persze régen volt, és nem állítom követendő példának, de – lehet, hogy megköveztek érte – némileg túlzásnak tartom, hogy ekkora probléma lenne a 8 órai sulikezdés. Ismerek bagoly típusú gyereket/felnőttet, nem is egyet, de koránkelőt is 🙂
Egyébként pedig: belegondoltatok, hogy a 9 órai kezdés milyen logisztikai problémával járna a dolgozó szülőknek? Mainapság a gyerekek szinte a teljes iskolai pályafutásuk alatt kísérettel közlekednek, legalábbis ahogyan a fórumokon, blogokban látom (amit erősen túlzásnak érzek). Azt sem hiszem, hogy a későbbi iskolakezdés sokat számítana, egyszerűen még később feküdnének le. Gondolom, mindenki tapasztalta, hogy hét végén meg szünidőben a gyerekek még korábban kelnek, mint máskor. Meg a kicsi gyerekek is fent vannak hajnalok hajnalán.
KedvelésKedvelés
Igen, igazad van, de az én generációm (hetvenes években születettek) ezzel nem nagyon tud mit kezdeni. ez kábé olyan, mint mikor nagyanyám mondja, hogy “Örülj, hogy lyuk van a seggeden, és szelel, nekem rendes cipőm se volt gyerekkoromban.” Én sem akarok 9-kor kezdeni, de bagoly vagyok, és nekem első órára szintén 7:45-kor csöngetnek, a gyerekemnek 7:30-ra kell a terembe érni, hogy 7:45-kor elkezdhesse az önálló munkát (iskolaotthonos rendszerben). Ezek az ilyen éjszakázós embereknek brutál időpontok. Befejeztem a nyavalygást.
KedvelésKedvelés
Én is bagoly vagyok 🙂 – ebből a szempontból is.
Jó lenne egy későbbi munka és iskolakezdés, de ha belegondolok, hogy akkor tovább is tart, akkor már nem biztos, hogy támogatnám.
Viszont halálos kínzásnak tartom a nulladik órákat …
KedvelésKedvelés
Szerintem ez nem nyavalygás, Gyöngyi! Én is bagoly vagyok. És szerintem most is a pacsirtáknak kedvez a világ, akik 10-kor már álmosak és 6-kor kipihenten ébrednek. Maguktól! 🙂
Nehéz ezt általában elmagyarázni, hogy a bagolyság nem egyenlő a lustasággal, csak egy más bioritmus. Én pl. a munkában is legaktívabb délután és este vagyok, és ha nem kell hatkor kelnem, egész nap sokkal kedvesebb vagyok! 🙂
A koránkelés monnyjon le! 🙂
KedvelésKedvelés
Abszolúte egyetértek!
És igen: A koránkelés monnyjon le! 🙂
KedvelésKedvelés
😉
KedvelésKedvelés
Bocsássál meg, én nem este 10kor vagyok álmos, hanem már 8 után, hát még jó, hogy felébredek 6 ELŐTT magamtól 😛
A probléma az eltérő ritmusú családtagokkal van; 3-2 a baglyok javára a pacsirtákkal szemben.
KedvelésKedvelés
Bagolyként öt évig éltem együtt egy pacsirtával, ha volt olyan napunk, hogy két órán át mindkettőnk ébren is volt és rá is ért, már örültünk neki.
KedvelésKedvelés
Hát, én bagolyként egy gigabagollyal (van erre jobb szó?) élek együtt, ez eleje rázós volt, de már meglett a ritmus. Én fekszem éjfélkor, ő ötkor, amikor dél körül hazaérek, ébresztem, ő eszik egy első, én egy második reggelit, aztán ő elvonul dolgozni, én alszom egy-két órát, este hat-hét körül meg elkezdünk úgy viselkedni, mint a normális emberek.
Nem mondom, hogy nem kaptam rángógörcsöt az első pár hónapban, mert rohadtul idegesítő volt (mé’ nem lehet az én ritmusomban élni), de sok előnye van. Pl a velünk egy házban lakó anyósomék pacsirták, és mivel tiszteletben tartjuk egymás életritmusát, kb napi 2 óra van, amikor esélyes hogy kontaktba kerüljünk 🙂 Hátrány a mosogatás és a porszívózás zaja, mert azt is este esne jól csinálni, de valamit valamiért.
KedvelésKedvelés
Nálam a szófogadás, bagolyság, otthoni oktatás, otthoni munka egy témakört jelent. Mivel nagyon bagoly vagyok, az iskolai szófogadatlanságomnak is ez volt a legnagyobb gyökere, mert soha sem bírtam korán felkelni, ezért mindig elkéstem. Kezdődött a reggeli cirkusszal otthon, majd folytatódott az első órákon még tartó félkóma okozta figyelmetlenséggel, aztán a korai lefekvés elutasításával. A gimnáziumban is problémát okozott a korai kelés, sokszor elkéstem. Utólag felmerült bennem, hogy talán nem is szerettem iskolába járni, de ez nem igaz, mert szerettem tanulni, szerettem a tanáraimat, az iskolatársaimat is.
És most, felnőttként ugyanitt tartok, ezért ideális képként, életmódként jelenik meg nálam az otthoni munka, amikor majd teljesen én oszthatom be az időmet, és akkor kelek, amikor akarok.
Hiába szocializálódtam úgy, hogy a napomat teljesen közösségben töltsem, örömmel feladnám a közösséget, ha megszabadulhatnék attól a kötöttségemtől, hogy minden nap ütemre, ugyanakkor (korán) keljek. A munkahelyemen elértem, hogy járhassak egy órával később, ezért tovább is maradok, de nekem ez így még mindig könnyebb. Küzdöttem már párszor a rugalmasabb munkaidőért is, de mindig az lett a vége, hogy én lusta vagyok. (Itt írtam a bagolyságomról, ha esetleg érdekel valakit: http://tollampapirom.wordpress.com/2013/11/24/bagoly-vs-pacsirta-avagy-az-elet-orokos-idoeltolodasban/ )
KedvelésKedvelés
Én is csak utólag értem meg, mit miért nem szerettem. De látom, hogy a fiam is ilyen, 9 előtt nem lehet betakarni, mert egyszerűen akkor él. Reggel meg még nem él. Az összes első órában írt felmérőjén messze maga alatt teljesít. Ha második-harmadik órán íratják a dolgozatot, 90% fölött szokta megírni.
KedvelésKedvelés
szerintem a rugalmas iskolakezdés lenne a megoldás, ami mindenki számára ideális (az oviban is ez volt lényegében, 9-ig kellett beérni)
tehát az első érdemi oktatás 9-kor kezdődne, de az iskola 06.30 tól nyitott. és nem ügyelet van 9-ig!!!!
hanem normális üzemszerű működés keretében lényegében szabad foglalkozás.
– aki akar magol még (nekem, mivel én pacsirta vagyok ez a kánaán, lényegében amit tudok az hajnali 4-7 között tanultam meg és ez még most is így van. 10-re fáradok el) kinek milyen a biológiai ritmusa!
– aki akar olvasgat
– aki bagoly és olyan a helyzete, hogy nem kell sietnie reggel az szépen beérkezik 9 előtt 5 perccel
ez a legjobb megoldás mindenkinek.
KedvelésKedvelés
olvastam valahol, hogy hosszú távon az az egészséges, hogy 23.00-tól reggel 06.00-ig aludni és kora délután 13.00-13.30 között egyet pihenni,aludni.
az biztos, hogy pacsirta vagyok és nagyon szeretnék hétköznap is délután egyet aludni (hétvégén igyekszem mindig egy kicsit pihenni délután, ebéd után, mint az oviban)
KedvelésKedvelés
Én is ovis akajok lenni! Délutáni alvást akajok!
KedvelésKedvelés
most mé má! nem aszontad bagoly vagy?
vagy akkor a baglyok fenntartják magunknak a jogot arra, hogy bárhol, bármikor fáradtak és álmosak legyenek?
🙂
mert akkor szarom le a pacsritaságomat átállok a baglyokhoz:)
KedvelésKedvelés
Én rendszeres 23:00-s elalvástól zombi lennék, tartósan 8 óra kell éjszakánként. És hatkor kelek. Mondjuk a délutáni alvással együtt kiegyeznék a tizenegyes elalvással, de inkább csak nyáron, télen elalszom már akár kilenckor is. Nyáron, mikor sokáig van világos, akkor néha nem tudok este elaludni, és inkább a szieszta tetszene. Nyári hétvégéken szoktam is alkalmazni 😉
KedvelésKedvelés
A Hite report:
http://books.google.hu/books/about/The_Hite_Report.html?id=s3OZaVn2wfkC&redir_esc=y
új kiadás lehet, nem most jelent meg, én a 80-as években olvastam
KedvelésKedvelés
Nagyon köszi!!!
KedvelésKedvelés
itthon is kiadták: http://bookline.hu/product/home.action?id=2101719961&type=10&_v=Shere_Hite_Hite_riport_A_nok_szexualis_eleterol
KedvelésKedvelés
Neked is nagyon köszi!
KedvelésKedvelés
Köszi, hogy linkelted, most kerültem blogközelbe megint.
KedvelésKedvelés
Azzal jött ma haza a gyerek, hogy cirkusza volt az angoltanárral, aki üvöltött (nem kiabált, üvöltött) vele perceken keresztül, többek között: arról én nem tehetek, hogy te ilyen hülye vagy! (ezt nem a lányom szellemi képességeire értette, az egyik legjobb angolos, hanem a személyiségére). Vett az én gyerekem egy nagy levegőt, és megkérdezte a tanárnőt, hogy milyen jogon, hogy merészeli őt lehülyézni? Valamit utána még ordibált a tanárnő, aztán elhallgatott.
A múltkor ugyanez a nő rossz teremkulcsot kapott, késve érkezett az órára, és szintén magából kikelve kiabált, hogy szar ez az iskola, ezért kell neki M-ről (Bp. közeli település) bejárnia? elege van az egészből!!! (a gyerekek meg: és nekünk ezt miért kell végighallgatni? mi közünk a tanárnő magánéletéhez? )
Megölelgettem a lányomat a bátorsága miatt, megvigasztaltam, folytak a könnyei, de csak dühében.
És nem, nem fogom arra kondicionálni, hogy hallgasson, és nem, nem fogom rögzíteni benne, hogy minden lelkibeteg, hatalommániás, torzult személyiségű alak átgyalogolhat rajta következmények nélkül.
Holnap megyek az iskolába, beszélgetni a tanárnővel. Roppant szolgálatkész volt telefonon.
KedvelésKedvelés
Ó!… Nagyon vagány lányod van! Ő hány éves? Nagy bátorság kellett ahhoz, hogy megvédje magát.
Jó ilyet olvasni nagyon.
KedvelésKedvelés
Nyolcadikos.
Szeptember óta csak ötöse volt angolból, ötösre zárták félévkor, 1 hónap múlva szóbeli felvételi. Tanárnő: “tudom ám, hogy szóbelizel nemsokára és vinned kell az ellenőrzőt, garantálom, hogy lesz benne egy két egyes!”
A tanárnő holnap az én ígéretemmel fog szembesülni, hogy ha rossz jegyet hoz haza a gyerek angolból, akkor nagyon alaposan körül fogom járni, hogy mire és miért kapta.
KedvelésKedvelés
Egyem a szívét! Mármint a lányodnak.
Majd mesélj, mi volt! (Ha lehet kérni.)
KedvelésKedvelés
Nagyon klassz lány! És az anyukája is hasonló, hogy nem hagyja félelemben tartani.
Gimiben kettes-hármas voltam matekból, (nem hülye voltam, hanem abban az évben nem indult humán fakultáció, és rendkívüli bölcsességgel a 10 hoppon maradt bölcsészjelöltet betették matek speckóra… ) a tanárnőm utált és csesztetett még másodikban beígérte, hogy nem fogja felfelé húzni a jegyem érettségin. Az érettségi jól sikerült, ponthatáron voltam, övé meg a döntés: és betartotta az ígéretét. Így nem lett kitűnő az érettségim. Sajnálom, hogy anyukám akkor nem állt ki értem úgy, mint te most a lányodért.
(A konfliktusunk ezzel a nővel onnan eredet, hogy t _hetesként rendszeresen nem mostam ki a szivacsot_. 15 évesen, lázadóként eleve utáltam a katonás jelentést, “tanárnőnek tisztelettel jelentem”, most is hánynom kell, és a tízpercekben enni és pisilni szerettem. Gyűlölte az elég extravagáns külsőmet, és hülyének tartott. Ő is rendes katolikus asszony volt, a templomi kórus oszlopos tagja.)
KedvelésKedvelés
Ó, be kár! Pedig örülhetne, hogy van, aki ötös. Mondom én, akinél szinte soha nincs ötös, de nem azért, mert szigorú vagyok. Jól teszed, ha számon kéred a jegyeket, nagyon meg lehet fogni vele a tanárokat. Nálunk állandó fegyvertény, hogy a bukásokat meg kell alapozni, nekem pl egész évben őrizgetni kell minden dolgozatot, a feleleteknél pedig jelezni kell az e-naplóban, hogy milyen témából feleltek. szerintem ha találkozik az angoltanár egy gyerekére figyelő szülővel, vissza fog venni a nagy pofájából. Bocs, de szerintem is megengedhetetlen, hogy a gyerekeken vezesse le a saját frusztrációját. Néha az én agyamat is elborítja a lila köd, de időben észbe szoktam kapni.
KedvelésKedvelés
MI is őrizzük a dolgozatokat, bár nem kötelező, de magunkat védjük vele. Én elteszem a sima szódogákat, röpdogákat is, ha jön a szülő értekezletre, tudjak mit lobogtatni. Már ha jön értekezletre…
KedvelésKedvelés
Ezek fontos szempontok aritareal. És akkor ehhez kapcsolódva fel is veszem a fonalat. Voltam a tanárnőnél, aki elismerte, hogy túllőtt a célon (a hangerővel, a stílussal, mindennel), de azt állította, hogy hosszú hónapok óta frusztrálódik, és most pattant el a húr, de egyébként “számtalan feljegyzése van a lányom viselkedéséről”. Bátorkodtam megkérdezni, hogy ezeket miért nem jelezte felém, miért a húrelpattanás jutott el hozzám? Én kérek elnézést, hogy miután semmiféle problémáról nem érkezik hozzám jelzés, a gyerek nem szól, hogy gond lenne (és rengeteget beszélgetünk, tehát arra sem lehet fogni, hogy nem tájékozódnék az életéről), a tanárnő nem értesít, hogy problémái vannak, hát úgy döntök, hogy felesleges fogadóórákra járnom, szóval, mennyire jogosan hivatkozik a tanárnő arra, hogy neki most telt be a pohár, és ezért ordítozott tűrhetetlen stílusban perceken át (tanú rá egy egész angolcsoport….)?
Ami miatt ő frusztrálódott, az volt, hogy szerinte a lányom őt hülyére veszi, és blokkolja az óráit. Konkrétan pedig az történt, hogy a gyerekem, egyik legjobb angolosként, az osztály angolból leggyengébb tanulójával került párba, és ők megdumálták, hogy tök értelmetlen próbálkozniuk, mert a lányom legegyszerűbb kérdésére T. percekig gondolkodik, mire összerak egy háromszavas mondatot válaszként. Feltették a kezüket, és megkérdezték udvariasan a tanárnőt, hogy esetleg lehetne párt cserélni? Tanárnő frusztráltan beült T., a gyenge tanuló mellé, és gúnyosan odavágta a lányomnak, hogy te meg fordulj az ablakhoz, teremts szemkontaktust magaddal, és csevegjél, ha tudsz. A lányom pedig vágott egy pofát erre, mert arra van kondicionálva (ó, én elvetemült anya), hogy elvárjuk, hogy normálisan beszéljenek hozzánk, és ha ez nem így történik, arra reagálunk.
Hát ez volt az “utolsó csepp”.
Érdekes volt figyelni, ahogy a tanárnő megpróbált manipulálni, mondok példát:
Tanárnő: és anyuka, az osztályfőnöknek nem is mondtam el (néz rám tágra nyílt szemekkel, és várja a hálát és elismerést, hogy én értékelem, hogy ő ennyire rendes velünk, és nem “árulkodott”.) Én: nyugodtan mondja el neki, sőt, bevonhatjuk É.nénit (ig.h.), sőt az igazgató urat is.
Pár perccel később, Tanárnő: hát igen, az osztályfőnök is mondta, hogy hívassam be önt (az előbb mondta, hogy nem mesélte el a sztorit az ofőnek). Én: látja tanárnő, nem kell engem hívatni, bejövök magamtól is, sőt, innentől nagyon komolyan fogom figyelni, hogy mi történik önök között a lányommal, és mindennel képben leszek…
Mindkét reakciómra teljes megrökönyödés a válasz.
KedvelésKedvelés
Klassz vagy Naja, sokat tanulok tőled.
KedvelésKedvelés
Eh, hát köszi, persze az tenne igazán hozzá az önbizalmamhoz, ha nem buknék meg folyton Éva kvízein 🙂
KedvelésKedvelés
én inkább úgy érzem, hogy a tanárnő megpróbált egy általa a főiskolán tanult differenciálási módszert, ami kifejezetten arról szól, hogy egy jó tanulót egy gyengével teszünk párba, azzal a céllal, hogy mindketten tanuljanak valamit, a gyengébb tananyagot, az okosabb empátiát. Tanárnéni ezt jól megtanulta a főiskolán elméletben, de mivel a gyakorlaton soha nem került sor arra, hogy azt is megtanulja hogy kell csinálni, hát kínosan belebukott.
Mivel azonban a tanári kézikönyvek ezen módszert kifejezetten szuper követendőnek írják le, nem tudott mit kezdeni azzal, hogy a szakemberek által istenített módszert egy gyerek bojkottálja.
KedvelésKedvelés
Jó sztori!
KedvelésKedvelés
Szerintem maximálisan igaza van az angoltanárnak: ő frusztrálódott. Ő nem tud mit kezdeni bizonyos helyzetekkel, ő nem képes differenciálni, és azért frusztrált, mert az ebből a kurdarcból fakadó konfliktusokat nem tudja megoldani. Pedig rettentő egyszerű lenne, csak ezt nem tanítják az egyetemen.
Én mindig inkább fölé lövök, mert az okos gyerekeket akarom elsősorban tanítani, és hiába vannak többen a gyengébbek, nem vagyok hajlandó lehúzni az értelmesebbeket. Akkor adok nekik külön feladatot, ha kell, még el is ültetem őket, hogy tudjanak nyugiban dolgozni. Meg is becsülöm, ha valaki képes erre, mert ő az, akivel érdemes foglalkozni, nálunk általában a többieknek mindegy, mit nem tanulnak. Én is ilyen gyerek voltam, pofákat vágó, sőt, provokatív, és úgy örültem, mikor az egyik nem túl tehetséges, de végtelenül empatikus angoltanárom félrehívott, mondta, hogy sajnálja, hogy nekem nem tud segíteni a felvételire felkészülni (magántanárhoz jártam, csak ezt ő nem tudta), ezért hetente egy órát szánt rám a szabadidejéből, hogy a könyvtárban mindenféle fincsiséget tanítson nekem. Azóta is szeretettel gondolok rá, pedig nem volt kifejezetten jó tanár, de nem akadt ki rajtam, mikor látványosan untam az óráit.
Lehet, hogy a lányod tanára a másik típus volt. Vagy mondjuk stréber. Fogalma sincs, milyen unatkozni órán, küzdeni a gyengébbekre várva. Vagy simán csak jókislány, azokkal a legnehezebb.
KedvelésKedvelés
Köszönöm gyöngyi, segítesz nekem továbbvinni magamban ezt a témát. Amit most be, vagyis visszahoztál nekem, a tanárnőnek az a mondata, vagyis hozzáállása volt, hogy hát pedig mivel olyan jó angolból a gyerekem, igazán segíthetne neki, hogy gördülékenyebben menjen az óra, és a rosszabbak is felzárkózzanak.
Félreértés ne essék, nem a jó értelemben vett, természetes szolidaritást kívánom el a tanárnőtől, hanem az én fejemben az van, hogy nem a jótanuló gyerek dolga, hogy mintegy a tanár partneréül szegődve támogassa a gyengébb tanulókat. Nekem ez ugyanolyan, mint amikor a nagyobb testvért felnőttszerepbe helyezik a kisebb testvér mellé, és olyan feladatokat delegálnak neki, amelyek meghaladják a kompetenciáját, életkorát.
KedvelésKedvelés
Hát, ez kissé wtf-kategória, hogy a gyereked segítse őt? HÖ?
KedvelésKedvelés
ezt láttátok? nagyon tanulságos, egy bántalmazott gyerek/fiatal beszél a gyerekkoráról, az apjáról, a terveiről, és mi meg tudhatjuk hogy mi lett belőle felnőttként:
http://m.blikk.hu/blikk_aktualis/orban-viktor-hihetetlenul-elvert-az-apam-2232717
KedvelésKedvelés
Azta! Ez kemény…
(És deérdekes, hogy pont most vagyok feleannyi idős, mint ő.)
KedvelésKedvelés
Igen, tényleg tanulságos. Meg a Szegény Dzsoni is, abban focistát játszik, Ipiapacs csapatában.
KedvelésKedvelés
Hümm! Köszi a linket.Nagyon érdekes volt.
KedvelésKedvelés
Osztható a bejegyzés?
KedvelésKedvelés
Hogyafenébene! Ott a fészbuk-gomb, ehun! 😀
KedvelésKedvelés
A teknolodzsit tom, csak szabade.
KedvelésKedvelés
Ólrájt, indíd, máj plezsör.
KedvelésKedvelés
Thanks, bossi 😀
KedvelésKedvelés
és mégegy: Alice Miller könyve: Kezdetben volt a nevelés. egy-két kötelező olvasmányt lecserélnék erre és testvérére:
http://www.libri.hu/konyv/alice_miller.a-tehetseges-gyermek-dramaja-es-az-igazi-en-felkutatasa.html
meg a tanárképzésben is jó lenne ha olvasnák ezeket a népek. 😦
KedvelésKedvelés
kölcsönzendők listájára feltéve!
KedvelésKedvelés
A bejegyzés végén említett könyv angolul itt olvasható: http://www.nospank.net/fyog.htm . Úgy vettem ki ott, ahonnan idejutottam, hogy nem illegális megosztásról van szó. Ha mégis gyanús, persze ki lehet venni a linket.
KedvelésKedvelés
hú, nagyon kösz!
KedvelésKedvelés
Engem két könyv fordított meg teljesen a harmincas éveim közepén: az említett Alice Miller, és A. S. Neill Summerhill című könyve. Igazi világrengés volt, és nagyon nagy szerencsének érzem, hogy megtaláltam ezeket. Pedig nem volt sanyarú gyerekkorom, sőt, de még így is nehéz levetkőzni bizonyos dogmákat, pl. hogy a gyerek legyen hálás,hogy. És felismerni, hogy nekem. mint szülőnek kell hálásnak lenni, és megérteni, mit jelent lehetőséget adni valakinek ahhoz, hogy az lehessen, aki. Született gyilkosok ugyanis nincsenek.
KedvelésKedvelés
Én Máté Gábor Szétszórt elmék c. könyvével vagyok így most. Bár a figyelemhiányról ill. a figyelemhiányos gyerekekről szól a könyv, rengeteg “normális” gyereket nevelő szülő is profitálhat a könyvben írottakból. Az egyik alap gondolata, ami abszolút Éva írásához illik az az, hogy a gyerekeket nem büntetésekkel vagy jutalmakkal kell “beidomítani”, hanem teljes odafordulással, hatalmas szeretettel teret kell hagyni nekik önmaguk megismeréséhez, a saját akaratuk kifejlődéséhez. Majd, ha lesz időm, megkeresem, amit írt és bemásolom ide, mert annyira idetartozik – és teljesen ellent mond a “hagyományos” nevelés hívei által hangoztatott elveknek.
KedvelésKedvelés
Most kérte ezt a könyvet a férjem karácsonyra, majd én is leemelem a polcról. Pont múltkor néztem egy ismerősömet, aki gyerekpszichológus, és irigyeltem, mert a hároméves fiához olyan teljes odaadással beszélt, hallgatta, figyelt rá, hogy majdnem könny szökött a szemembe.
KedvelésKedvelés
“És népszavazzuk már meg a 9 órás iskola- és munkakezdést.”
Támogatom! Hol lehet szavazni? 🙂
Ez pedig egy nagyon fontos rész. Jó lenne, ha bozóttűzként terjedne, mert egyszerűen nem lehet elég sokszor elmondani:
“A szófogadó, a felnőttet kritikátlanul tisztelő gyerek komoly veszélyben van. Meg kell tanítanunk a gyerekeket nemet mondani. Tudnia kell, hogy nem kell engedelmeskedni senkinek pusztán azért, mert felnőtt, és felszólította őt valamire. Bizonyos testrészeihez csak akkor nyúlhat bárki, ha ő megengedi. Tudnia kell, hogy ha arra kérik, valamit ne mondjon el senkinek, akkor azt azonnal el kell mondania annak a felnőttnek, akiben megbízik.”
KedvelésKedvelés
Koránkelő gyerekek anyjaként sajnos nem tudok csatlakozni a 9 órás kezdésre szavazókhoz, és azt is utálnám, ha délután egy órával tovább tartana minden.
KedvelésKedvelés
Dehogy tartana tovább egy órával minden, mérpont egy órával, ippeg rövidebb lenne, érted-e a logikámat, te? 😀
KedvelésKedvelés
Így már igen. 🙂 Az iskola-, és munkaidő lerövidítését én is maximálisan. 🙂
KedvelésKedvelés
Nagyon bólogatok 🙂
KedvelésKedvelés
Én is csatlakozom!!!
KedvelésKedvelés
Ez a bejegyzés nekem nagyon szorosan kapcsolódik a tegnapihoz. Mert akkora kísértés, hogy méricskéljük, minősítgessük a gyermek teljesítményét, képességeit, viselkedését, ha csak nagyon finoman és látszólag erőszakmentesen is. Sokszor reprezentációs célra használjuk a gyermeket, de a gyermek nem politikusfeleség! — Mikor nagyon büszke vagyok a legapróbb rezdüléseire is, megtorpanok: örülhetek neki, hálás lehetek, hogy az életem része, de ő a saját életének, érzelmeinek, reakcióinak az ura, én pedig csak hozzásegíthetem, hogy egyre önállóbban kezébe vegye a sorsát. Megtalálja a saját hangját, akkor is, ha nekem nem mindig zene füleimnek, amit hallok.
A tehetséges gyermek… tizenkilenc éves koromban került a kezembe, gyógyítólag hatott. Akkortájt kezdtem a leszámolást a “családi mércével”, ahogy apám nevezte. Akkor mondtam ki hangosan, hogy én konkrétan magasról le. Üvöltve, mert azelőtt hallgattam. “Redus la tăcere”: annyira érzékletes ez a román szófordulat, ‘hallgatásra lefokozott, csendre redukált’. Fogadalomtételként olvastam újra Millert, mikor egyéves lett a lányom.
Az én gyermekem legyen hangos és szófogadatlan, mondogattam, de ez is elvárás. És nem is olyan. Eleve békülékeny, igazodó, barátkozó, beszédes. És akkor ezért kezdenek dicsérni engem. Duplán kényelmetlen. Apám meg azzal jön, hogy hisztis, fegyelmezni kell.
Amikor ellenkezik, rá szoktam kérdezni: és mit szeretnél? Általában egész jól meg tudja fogalmazni, pedig még nincs hároméves. (Ilyenkor ünnepel a lelkem, mert én felnőtt koromban sem tudtam volna megmondani nagyon sok helyzetben.) Jobbnál jobb ötletekkel képes előállni, egyezkedik. Máskor meg el kell magyaráznom, hogy azt most éppen miért nem lehet. Érdekes, általában megérti. Ha meg nem, akkor is úgy érzem, hogy megmarad benne a bizalom irántam, s elhiszi, hogy nyomós okom van a nemre.
Ne haragudjatok rám, ez most mind olyan rózsaszínre sikerült, pedig sok vívódás, önmarcangolás van mögötte, mert nem akarom történelem előtti fájdalmaimat, sértettségemet rápakolni. És igen, néha előjönnek a rég hallott mondatok, hajdani mozdulatok, és borzadok magamtól. De ha leállok, és bocsánatot kérek, az felemelő.
Ma hiszti volt: anya, nem akarok óvodába menni, álmos vagyok, és veled akarok maradni mindig. Igen, a közelségért bármire képes. A szokásos szerdai szabadnapot előrehoztuk, és összebújtunk, mesét olvastunk, énekeltünk, játszottunk. Nem szoktam engedni a reggeli időhúzásnak, de ez ma más volt, hangos, elkeseredett, könyörgő. Előzménye, hogy az este kijelentette: velem akar jönni a kórházba, mikor szülni megyek.
Ó, holnap reggelig tudnék itt írogatni. Nézzétek el szószátyárkodásom. De a tegnapi és mai bejegyzés meg a kommentek is nagyon sok gondolatot indítottak el bennem. Hálás vagyok nektek ezért nagyon.
KedvelésKedvelés
Nekem nagyon jólesett olvasni minden sorodat. Ha van még, ahonnan ez jött, akkor azt is szívesen olvasom, és biztosan nem vagyok egyedül. 🙂 (Legalább itt nem.)
KedvelésKedvelés
ez nem szoszatyarkodas es nincs mit elnezni. Orom volt olvasni
KedvelésKedvelés
Igen, tényleg jó ezt olvasni. Én ezt is a férjemtől tanultam, hogy lehet legálisan lógni, majd leigazoljuk a gyereknek. Egy irigyelt barátnőm úgy hívja az ilyet, hogy “csaptunk Petivel egy görbe napot” – Peti meg egy boldog tízéves.
KedvelésKedvelés
Jófej férjed van! 🙂
Én azért nem engedem a “legális” lógást, mert olyankor valami hazugságot kell kitalálni, hiszen az iskola nem fogadja el azt az érvet, hogy a fiam nem ment ma suliba, mert nem volt kedve. Én pedig nem akarom öket megtanítani hazudni, hogy pl. mondják azt, hogy betegek voltak. Ti ezt hogy csináljátok? Ha tudnék erre valami értelmes megoldást, akkor idönként én is megengedném ezt a fiaimnak.
KedvelésKedvelés
indoklás: családi ok -ezt általában nem firtatják, mert lehet, hogy valami kellemetlenbe tenyerelnének bele 😛
KedvelésKedvelés
Évi három napot igazolhatok szülőként, ezt mindig igénybe is vettük, nem kell hozzá különösebb indoklás, “családi ok”, ennyit szoktam írni. Előfordult, hogy az ofő rákérdezett a lányomnál, a válaszunk az, hogy: kimerült voltam, anya úgy döntött, egy napot pihennem kell.
Volt, hogy valóban pihent a gyerek, azaz arra volt szüksége, hogy aludhasson reggel, ameddig csak akart, jellemzően 11 előtt fel sem ébredt. Olyan is volt, hogy egy nap anya-lánya programot csináltunk, moziztunk, uszodába mentünk, csak mi ketten.
Bennem van egy olyan “mozgó” indoklás, hogy nincs nagy különbség aközött, hogy beteget jelentek, vagy azt mondom, hogy iszonyú kimerült vagyok, ugyanis ez utóbbi is egyfajta betegség, vagy legalábbis határeset, mert olyan energiavesztésben vagyok, hogy közel van a fizikai szinten is manifesztálódó energiahiány, értsd: betegség.
KedvelésKedvelés
Nálunk is van legális lógás – családi okokra hivatkozva.
Van 3 olyan nap az évben, amikor a szülő is igazolhat távollétet – ezt mi rendszeresen kihasználjuk. A gyerek szülinapja konstansan az egyik, a másik kettőt pedig akkor, amikor látom, hogy már tényleg nagyon szükség van rá, és én is szabadságon vagyok.
Többet is lehet igazolni, csak ahhoz talán igazgatói engedély kell.
KedvelésKedvelés
“XY mai napi hiányzását igazolom.” aláírás.
KedvelésKedvelés
Köszi a tippeket. A családi okokat kipróbálom. Nálunk annyit igazolhat a szülő, amennyit akar. Reggel be kell telefonálni, ha nem megy a gyerek, írásos igazolást sem kell írni. Orvosi igazolás sincs, mert az pénzbe kerül, így nem várható el, hogy vigyünk.
KedvelésKedvelés
Ezt csak azért nem én írtam, mert nem vagyok ilyen összeszedett, nem írok ilyen jól. De majd’ minden mondat stimmel. Még az is, hogy majdnem három a lányom (csak éppen bölcsibe jár), hogy tegnap nem akart bölcsibe menni, hogy én is nemsokára szülök. Még azt is értem, hogy mit jelent a “Redus la tăcere.” Nemsokára hosszabb időre együtt lesz a lányom édesapámmal. Kíváncsi vagyok, hogy “hisztis” lesz-e, “fegyelmezni” kell-e?
Írjál még, hogy fogalmazd meg helyettem is a gondolataimat! 😉 😀
KedvelésKedvelés
Csodálatos komment. Ebből csokoládé lesz, aztán kirúgja majd a hasfaladat a ded. Én szóltam.
KedvelésKedvelés
Nagyon tetszik a poszt!
Okvetlenül is egy barátom gyerekeire gondoltam olvasás közben. Nincs jogom hogy beleszóljak a nevelési módszereikbe, és eszembe sincs azt mondani, hogy én jobban csinálnám, de azt látom, hogy agyonszabályozzák a négyéves kislányt. Eleven, önálló, kíváncsi, aktív, akaratos kislányról van szó, aki borzasztó hisztis és szófogadatlan – tényleg soha nem fogad szót, akkor se, ha húzós helyzet van, például a saját egészségét veszélyezteti. De vajon miért nem fogad szót? Azért, mert annyira megfojtják a sok “nem szabad”-dal és az állandó utasításokkal, hogy szerencsétlen nem bírja befogadni, és egy idő után már semmire se hallgat. Főleg az apuka elég rugalmatlan, vannak dolgok, amiket mindig be kell tartani – este közös meleg vacsora és társai – ami sokszor szerintem csak nehezíti és bonyolítja a helyzetet, stresszeli a szülőt is és a gyereket is. Egyszer elmentünk együtt strandra, apuka, gyerekek és én a férjemmel, és komolyan a nap végére ott tartottam, hogy bár apukát hagytuk volna otthon. Feleannyi bajunk nem lett volna. Nem csodálom, hogy a gyerek hisztizett, délután kettőkor már közel voltam hozzá, hogy magam is toporzékolva visítani kezdjek, ha meghallok még egy utasítást. Pedig 33 éves vagyok…
KedvelésKedvelés
kicsit idevág:
http://uh.ro/itthon/oktatas/16222-amikor-a-pszichologus-javasolja-a-logast
KedvelésKedvelés
“A tantervi kereteken, a tananyagon, a tankönyveken, a tanárképzésen kell módosítani.
A tanári pályán hosszú évek óta kontraszelekció van. Mivel a tanári pálya presztízse olyan, amilyen, a középszerű, „jólseggelő” lányok mennek ma tanárnak, mert az igazán jófejű gyerek elmegy orvosira, fogorvosira, jogásznak, közgazdásznak, informatikusnak.
Ezek a középszerű emberek tanítanak, az olyan tanárképzés miatt, ami ebben az országban zajlik – mert itt nem tanárképzés zajlik, hanem matematikusokat, fizikusokat vagy biológusokat képeznek.”
Ezzel teljesen egyetértek. Amit még hozzátennék, hogy ezekből a jólseggelő lányokból sem lesz mind tanár, talán csak a töredéke, mert aki tud, elmegy más pályára egy multihoz, a közigazgatásba, vagy külföldre mosogatni – mindenütt többet keres, és a stressz sem okvetlenül több, sőt. A tanárképzés meg olyan, amilyen, főként semmilyen. Nagyon kevés olyan tanárképzős órám volt, amit tényleg tudtam hasznosítani, egy-két módszertan, meg a pszichológia, a többi nem ért semmit. Olyan oktatók tartották őket, akik évtizedek óta nem léptek be egy átlag normál középiskolába vagy szakmunkásképzőbe. Az embernek, ha tanítani megy, mindent ott élesben, magától vagy az idősebb kollégáktól kell megtanulnia.
“Sajnos azt tapasztalom, hogy nem igazán hajlandók a szülők a közös munkára – azokban a családokban, ahol sokat lóg a gyerek, vagy iskolai problémák jelentkeznek, a szülőt ez nem fogja érdekelni.
Annál a szülőnél, amelyik rendszeresen érdeklődik, általában nincs baj a gyerekkel.”
Ez is igaz sajnos. Van olyan szülő, akinek több tárgyból is bukik a gyereke, de szülőire nem jön, és nehezebb vele időpontot egyeztetni, mint Obama elnökkel. Van olyan, akinek az általános iskolás gyereke már a sokadik szaktanárit, ofőit kapja a viselkedése miatt – látszik, hogy figyelemhiányos, elhanyagolt gyerek, akivel otthon semmit sem foglalkoznak – de a szülőt lehetetlen felhívni, soha nem veszi fel a telefont, és az iskolának a közelébe sem jön. Minden esetben látszik, hogy a gyerekkel azért van gond, mert otthon a családban gond van, és ezt csak az iskola nem tudja megoldani – de a tisztelt szülő magasról leszarja az egészet.
KedvelésKedvelés
Aki a gyereke teljesítménye miatt kudarcot él át, akinek, ha feltűnik a kapuban, fejcsóválás és fenyegetés jut, az messziről el fogja kerülni az iskolát, ha van egy csepp esze. Így vagyok ezzel magam is, tanár létemre, az oviban és az iskolában is, egyszerűen szégyellem magam, nem szeretem a pillantásukat. Mi mások vagyunk, röhögünk, amikor mások sírnak és viszont, a Himnusz alt szólamát szoktam énekelni, nincs autónk, nem rajzolok sormintát, a fiam túlzás nélkül zseni — más a fontos, mint a darálónak, idehaza nem egységes a szemcseméret, és nem áll módomban elmagyarázni.
KedvelésKedvelés
Itt olyan gyerekekről van szó, akik láthatólag nem igazán részesülnek törődésben otthon, akik nincsenek rendesen szocializálva, agresszívak, feszültek, frusztráltak. Akik iskola után késő estig tudvalevőleg az utcán kódorognak (ötödikes!), nincsen rendes ruhájuk, ha a tanárok gyűjtenek nekik, akkor azt utána soha nem látják rajtuk, mert a szülő eladja, hogy piát és cigit vegyen az árából. Vagy arról, hogy egy kislánynak öt kistesvére van, akikre ő vigyáz, míg a a szülő isten tudja, hol van, és nem jut ideje se tanulni, se pihenni, reggel elalszik az iskolában. És nem, nem zseni gyerekek, nem az a baj, hogy nem ötösök mindenből, már az jó lenne, ha a kettesünk meglenne. Ők nem fognak otthon hobbiból megtanulni angolul, németül, nem élnek tanulásra motiváló környezetben, és ha így folytatják, 16 évesen kipotyognak az oktatásból, szakma, érettségi, minden nélkül.
Nem arról van szó, hogy a magasan kvalifikált értelmiségi szülő nem ért egyet az iskola elvárásaival – az ő gyerekéből így is diplomás ember lesz majd, akinek jó szakmája, megélhetése lesz – hanem arról, hogy a nehéz helyzetből induló gyerek csak további hátrányokat halmoz fel. Valahol ez is a rendszer hibája persze, mondhatjuk, hogy az iskolarendszer rossz, ez tény, benne dolgozom, látom – a családból hozott hátrányokat, néha irtózatos hiányosságokat, elhanyagoltságot nem tudja pótolni. De az egyik nagy hibája pont az, hogy nem tudja rávenni az ilyen szülőket az együttműködésre, és nem tud a gyereknek hatékonyan segíteni.
Igaz, mit is várunk, amikor bárki is a fenntartód, a pedagógiai szempontok szinte semmit sem számítanak, csak az anyagiak, és ha kérdéseket teszel fel, az a válasz, hogy örülj, hogy van munkád.
KedvelésKedvelés
Régi tapasztalat, hogy az iskolákban, mindig a középosztálybeli gyerekek teljesítenek a legjobban.
Az elitnek már más elvárásai vannak a gyermekeivel szemben, és az iskolától kapott pozitív visszajelzések nélkül is tovább tudja örökíteni az előnyöket.
Az alul lévőknek nincsenek meg az eszközeik, és sok esetben az iskolát nem látják a boldogulás zálogának. Ez a réteg, ahol a hátrányok hátrányokkal kapcsolódnak össze.
A középosztályban (kertváros, különórák..stb) meghatározó, az iskolától kapott visszajelzés. Ismerek ilyen családot, és komolyan attől függ a nyaralás helyszíne, hangulata, hogy mi van a bizonyítványban.
A szülő esténként telefonon, e-mailben egyezteti a házi feladatot, szorgalmi feladatot és egyéb teendőket a szülőtársakkal. Felső tagozatos gyereknél is.
A tanárok általában ilyen környezetből érkező gyerekeket szeretnek tanítani, ezért az általad említett kontraszelekció a szakképző iskolákban hatványozottan érvényesül. Pedig nyilván itt lenne a legnagyobb szükség pedagógiailag felkészült, toleráns, motivált tanárokra.
És teljesen igazad van. Az nem motiválás, hogy , hogy van munkád.
KedvelésKedvelés
Van egy svéd ismerősöm, aki 18 éves. Gimi utolsó évében depresszió miatt pszichológusi javaslatra kihagyott egy évet, jövőre normálisan befejezi. Ahelyett, hogy bekényszerítették volna a suliba, elment világot látni, körbestoppolta Európát, alapított egy szervezetet az állatok védelmében, ami miatt több konferencián is részt vett, és megismerkedett egy csomó érdekes emberrel.
Most jól van, és szeptemberben kezdi az utolsó évét.
Tele vagyok féltékenységgel… Ilyen mikor lesz már Magyarországon?
KedvelésKedvelés
Oh, ez a cikk címéről jutott eszembe. Azt hiszem, egy kicsit csapongok… 🙂
KedvelésKedvelés
ez de nagyon jó, egek
KedvelésKedvelés
dekurrvajó sztori!
KedvelésKedvelés
Nekem is nagyon tetszik a történet, példásnak tartom, aztán elgondolkoztam rajta. Hogy mi lenne, hogy az én gyerekem indulna stoppal Európába, 17 évesen, érettségi előtt.
Magamba nézve látom, hogy gyakorlatilag minden emberi eszközt bevetnék, hogy ne tegye ezt, félteném, aggódnék, hogy elkallódik, hogy nem fogja befejezni a sulit. Akkor is, ha pszichológus tanácsolta a szünetet, inkább arra törekednék, hogy városon belül maradjon. Minden elismerés annak a szülőnek, aki tudott nagy levegőt venni, és támogatta.
Azt hiszem, nekem csak elméletben, vagy mások kapcsán nagy a szám az alternatív életutakkal kapcsolatban, saját gyerekkel nagyon nehéz lehet.
Jó lecke volt ez a példa, én sem vagyok különb, pedig hogy haragudtam a szüleimre, amikor nem mentek bele egy egy éves koppenhágai cserediák-programba.
KedvelésKedvelés
Nagy bólogatás, igen. Igyekszem, hogy ne legyen egyik diákommal sem olyan jellegű konfliktusom, ami miatt nem mer órára jönni, bár nálunk a kettes-hármas sokszor vágyálom. Nem értem, hogy az a kollégám, aki rendszeresen baszogatja a gyerekeket ahelyett, hogy tanítaná őket, hogy képes lehúzni egy napot. Az a legfárasztóbb.
KedvelésKedvelés
Bizony, bizony, a nem idomított gyerek fárasztó. Mindenre rákérdez, mindent meg kell magyarázni, minden érdekli. Folyton dumál, folyton jön, folyton akar valamit. Mondja, ha nem jó neki. Arra reagálni kell, napirendet áttervezni, programokat lemondani, kifizetett pénzeknek integetni. Iskolát váltani, óvónőnek szólni, szomszédot nem meghallani, nagymamát nevelni. Pihenést eltolni (Istenem, hova, ha csak 24 órás a nap, és a suli sem 9-kor kezdődik!), filmet hajnalban nézni, könyvet vécén és kádban olvasni. Barátokat vendégül látni, falatkákat készíteni, gyurmát szőnyegből kikaparni. Villanypásztort elfelejteni, társasjátékokat játszani, úgy tenni, mintha izgulnánk, hogy ki győz. Ez mind nagyon fárasztó. Egy pofon sokkal gyorsabban megold mindent. Az uramtól tanultam, hogy a fárasztót kell választani.
KedvelésKedvelés
Ezt most lájkolom, Gyöngyi! 🙂
KedvelésKedvelés
Köszi.
KedvelésKedvelés
“társasjátékokat játszani, úgy tenni, mintha izgulnánk”
Ez olyan megkapóan őszinte volt! 🙂
Ámbár meglepetéseket mindig tartogat az élet: a fiam karácsonyra kapott egy kombinált csocsó- és biliárdasztalt. Azóta állandóan biliárdoznom _kell_, no de neki meg csocsóznia, ha tetszik, ha nem. 🙂 Persze mindig leboltoljuk: két parti biliárd, minimum egy party csocsó, s közben szófogadatlanul nem megyünk vacsorázni, fürödni, lefeküdni időben, hehe…
KedvelésKedvelés
Nekem ez most olyan volt, mint egy külön poszt, el is mentem magamnak… Nagyon jól írod…
KedvelésKedvelés
Ez szép!
KedvelésKedvelés
Itt 9-kor kezdodik az ovi/iskola, szuloknek is van lehetoseg ugy dolgozni ha akarjak, vagy van ra mas megoldas..az iskolai szunetek jobban el vannak osztva eves szinten, bar igy a husveti szunet majdnem egy honapos lesz…
KedvelésKedvelés
Bárhol is van az az ITT, én ott akarok lenni!
KedvelésKedvelés
egyenlore en is szeretem hogy 9kor kezdodik, igy is 7kor van az ebreszto nalunk. kerdes hogy munkaba hogy tudok majd menni ilyen kesoi iskolakezdes mellett. az itt az Anglia.
KedvelésKedvelés
Kosz a valaszt heleyttem is Semese:)En is sokaig fent vagyok, nagyon durva lenne,ha meg korabban kellene kezdeni. Igy neha van ido egyutt reggelizni,stb
KedvelésKedvelés
Ez most nagyon jól jött! Beköszöntött a másodiknál is a “hiszti-korszak”, minden nap 2-szer, 3-szor látszólag ok nélküli vergődés, ordítás, sírás 20-30 percig, vagy teljes szófogadatlanság… nehezen bírom cérnával (főleg így az utolsó hónapban szülés előtt), hiába tudom elméletben, hogy ez normális, ilyen korban normális. De az írás most újabb löketet adott, köszönöm! 🙂
KedvelésKedvelés
Gondolok rád, sok erőt kívánok!
KedvelésKedvelés
Nagyon tetszik és nagyon aktuális a téma. A fiam tegnap kórházban volt, mert kiszáradt a sok hasmarstól, én meg éppen dolgoztam. A férj dolgozott, anyósék szintén lebetegedtek, hát nem maradt más, mint ingázni le-fel a gyerekosztály és a gyereksürgősség között. Estére teljesen ki voltam fáradva. Elém áll a gyerekosztályos főorvos, és mondja, hogy gratulál a fiunkhoz, nagyon jól nevelt gyerek, hogy nem sírt utánam, és egyedül is csendben elvolt. Hát mi tagadás, nekem ez wellness volt, mert én éppen az ellenkezőjére számítottam. Az este kijöttünk a kórházból, olvasom a bejegyzést, mondom a férjnek, hogy olvassa ő is. Mondom neki, hogy mit mondott az gyerekorvos, hogy milyen jól nevelt fiunk van, erre ő: Verés nélkül ilyen. Milyen lehetne, ha még vernénk is? :))
KedvelésKedvelés
Világos, hogy miért szeretne sok szülő szófogadó gyereket: kényelmesebb, stresszmentesebb, ráadásul a társadalmi közeg is kívánatosnak tartja. A szófogadó gyermekből nyilván engedelmes feleség, beosztott, tisztviselő válik, s végül is ki kíváncsi folyton okvetetlenkedő, kellemetlen alakokra?
A saját szülői gyakorlatomban azt kellett elsajátítani – hitegetem magam, hogy sikerült – hogy a gyerek korával haladva egyre kevesebb szófogadást „követeljek”, közben kompromisszumkészséget is tanuljon. Amig pici, egyszerűbb a helyzet, a totyogónak azért kell szinte mindenben szót fogadnia, mert szemrebbenés nélkül megfogja a tüzes kályhaajtót és ilyen esetekben nem feltétlenül kell érvényesíteni a „Saját hibáiból tanul legjobban az ember.” örökbecsű elvét. A veszélyektől megóváson túl persze még ilyen kis korukban sem követeltem drillszerű fegyelmet, főleg nem akkor, ha a szófogadás az én, mi kényelmünket szolgálta volna. Mindig idegesítettek a szülők, akik „Koszos lesz a ruhád!” sopánkodásokkal terrorizálták a gyermekeiket. Koszos lesz, hát kimossuk, elesik, hát majd feláll, ilyesmiben nem is kell szófogadónak lenni.
Igazán izgalmassá a kamaszoknál válik a dolog. Szimpatikus volt az egyik komment sztorija, ahogyan egy nyolcadikos kislány kiáll magáért, de egy kamasznál (saját lányomom látom) kockázatos lehet a „Mindig állj ki az igazadért!” utasítás, főleg, ha csak ennyiből áll. A kamaszoknak általában igen erős az igazságérzete, de korántsem biztos, hogy mindig igazuk is van és azt sem árt megtanulni, hogy mikor érdemes, mikor éri meg belemenni egy konfliktusba. Én arra biztatom a kölköt, hogy ha tényleg úgy érzi, hogy igaza van akkor küzdjön, de ne hanggal, gorombasággal, flegmázással _és_ tudnia kell, adott esetben az ellenfél visszaélhet az erőhatalmával, vesztesként kerülhet ki. Szeretem vele átbeszélni a konfliktusait és ha úgy áll a helyzet, megmondon azt is, ha szerintem hibázott. Legtöbbször némi pöfögés, cöccögés után elismeri. Az evidens, hogy vannak dolgok, amit senkitől, soha nem kell eltűrnie, de ezek szerencsére nem is kérdések, az emberi méltóság, testi integritás, privátszféra és egybek témáit már tisztáztuk.
Ezek hiányában (kompromisszumkészség, empátia) a „szófogadatlanság”, a mindig minden igazamért kiállás szerintem veszélyes vadhajtássá fajulhat. Mindenki ismeri azt az igazság bajnoka típust, aki mindig, minden, akár a legjelentéktelenebb kérdésben is, mindenkivel szemben görcsöl az igazáért, nem hajlandó kompromisszumra, egyaránt leoltja az öt éves gyermeket és a nyolvcvanötéves, demens aggastyánt – mert neki van igaza és ki is áll érte. Ez nekem ellenszenves viselkedés (pláne, ha nincs is igaza az illetőnek).
A másik, amikor valaki élete fontos kérdéseiben nem tud kiállni az igazáért, tehát szófogadó, ezért azután jelentéktelen dolgokban irritáló módon lázadozik, ellenszegül. Példa: egy szerencsétlen kolléganőm igazi elnyomott pozcióban él a házasságában, így a munkahelyen viszont a legjelentéktelenebb kérésnek, utasításnak is görcsösen ellenáll, csapkod, idegbajoskodik. Mert neki van igaza. (Ami de facto lehet, hogy úgy is van, csak épp semmi jelentősége. Példáúl holnaptól nem Timesszal, hanem Ariellel kell gépelni a hivatalos leveleket. Nyilván tökmindegy, ettől semmi nem lesz jobb vagy rosszabb, ilyesmivel felesleges szembemenni, de ő akkor is.)
KedvelésKedvelés
Nálunk amúgy nagyon egyszerű a szabály: “Mindent szabad, de nem minden hasznos. Amíg kicsi vagy, addig még nincs rálátásod a döntésed következményeire, tehát lehet egyeztetni, de én döntök. Szeretlek, és jót akarok neked. Ahogy nagyobb vagy, egyre több és több területen veszed majd át tőlem a felelősséget, hogy eldöntsd, mi a hasznos neked.”
Ez már olyan, mint egy mantra, annyiszor elmondtam. Magam miatt is. 🙂
És mindig próbálom megmutatni neki, hogy mi a logika, ami alapján szabad valamit, vagy nem. Sőt, sokszor rábízom, hogy menjen végig a gondolatfolyamaton, és hozza meg a döntést. Zseniálisan meg tudja magyarázni a gyerek, hogy miért nem jó ötlet megenni 5 tábla csokit (amiért 2 perce még ajtót csapkodva hisztizett).
Ezzel együtt én abban a légkörben nőttem fel, hogy “tőlünk azért kapsz pofont, hogy az élettől már ne kapd meg”, és ezt rémesen nehéz leküzdeni. Nagyrészt ennek a blognak az érdeme, hogy ez ellen a gondolat ellen sziklaszilárd érveim vannak, és legalább logikusan le tudom győzni. De a beidegződések, automatikus reakciók nem múlnak olyan könnyen.
KedvelésKedvelés
Hasonlóképpen gondolkodunk, működünk 🙂
Nekem az nagyon fontos volt mindig, hogy amikor a gyerek elért egy-egy fejlődési szintet és kompetenssé vált azon a területen, akkor elkezdtem ráhagyni a döntéseket. Például: megtanultuk és begyakoroltuk a tömegközlekedést, átadtam, amit a pontosságról és az időkezelésről (ún. time-management) gondoltam, és innentől övé volt a pálya. 4-re kellett odaérnie az edzésre, pontosan tudta, hogy az mennyi időbe telik itthonról, és ha előtte még intézni akart valamit (papírbolt, beugrani ide-oda), akkor tessék kérem kinézni a netről, hogy mikor megy a busz (egy idő után letöltötte az app-ot a mobiljára), és megtervezni a délutánt, hogy mikor kell elindulni, mi fér bele, mi nem.
Nem szállítottam sehová kocsival, és nem felügyeltem, hogy jaj, csak el ne késs az edzésről édeslányom. Tanuljon, okuljon, hozzon döntéseket, merjen bízni a megérzéseiben, rögzüljön benne, hogy kompetens, és képes biztonsággal mozogni a világban.
KedvelésKedvelés
Én a mai napig mindig mindenhonnan elkések, mindig mindent elhagyok, és egyáltalán nem vagyok rendezett. 🙂
Így sajnos az a helyzet, hogy amikor átadom neki a felelősséget, valószínűleg ugyanezt várhatom tőle.
Anyám is rendetlen/elhagyós/elkésős típus, én persze büntetést kaptam mindenért. Visszás volt, utáltam, nem tiszteltem miatta.
A tervezett eszköztáram lehetséges darabjai:
– “szerinted mi fog történni, ha…”
– “nézd, amikor én elfelejtem, annak az a következménye, hogy…”
– “ugye te szeretnél odaérni időben? Van valami ötleted?”
– …
És majd meglátjuk, hogy ő hogy jön ki ebből azonos mintákkal, de erőltetés nélkül. Ha meg mindent elfelejt majd és mindenhonnan elkésik, akkor remélem lesz elég humorérzékem azon, hogy együtt röhögjünk egymás szerencsétlenségén, és ne bántsam őt.
Ez még nem téma, de már most mantrázgatom, hogy “ne várj el tőle többet, mint amire mintát kapott”, és persze próbálom magamat fejleszteni. De basszus, már most tudom, hogy nagyon nehéz lesz.
KedvelésKedvelés
Ez nagyon tetszett! Épp erről van szó. Meg ott vannak a különböző fejlődési fázisok, amelyek szerint nagyobb tömbökben is lehet látni, megközelíteni mit is jó és kell már ráhagyni a gyerekre és mi az amiben még segítségre, iránymutatásra és megfékezésre is szorul.
KedvelésKedvelés
Muszáj az a megfékezés? A segítség, iránymutatás elég kell legyen, nem megbokrosodott lóról van szó.
KedvelésKedvelés
Ezt is olyan jó volt olvasni!
Fogsz jönni blogtalira?
Megkérdezhetem, merrefelé laksz?
KedvelésKedvelés
Örülök 🙂
Nagyon szeretnék menni, remélem sikerül megoldani. Budapest, XI. kerület!
KedvelésKedvelés
Úúúú, tök (jaj, ezt a szót ígérem, megpróbálom elhagyni!!) közel vagyunk egymáshoz! 🙂
KedvelésKedvelés
Hajnikám megadná nekem az emilcímedet, ha megengeded – írhatok neked?
KedvelésKedvelés
Hát persze! 🙂
KedvelésKedvelés
De nem is tudom az emilcímed, hát így hogy adjam meg!? Kérlek, add le az adminisztériumban!
Köszönnyem!
KedvelésKedvelés
Bocsi, kissé félreértettük mink egymást Hajnalkámmal, a csokimisszóba legyél szíves jelentkezni! 😀
Ide:
És főleg ide:
eztnemtudhatodhajnalka@gmail.com
😀 Köszi!!!
KedvelésKedvelés
használhatom a mantrádat? Nagyon tetszik!
KedvelésKedvelés
hát ez máshova ment…ClaraOswin alá szántam
KedvelésKedvelés
Olyan jókat írtok a nagyon jó cikkhez 🙂 Nálam a szófogadás csak akkor megkövetelt viselkedésmód, ha valami veszélyes helyen vagyunk, de ilyenkor előre egyeztetünk: azért kell mellettem maradnod, mert sokan vannak vagy azért kell azt csinálni, amit mondok, mert itt sok az autó, stb. Amúgy elmagyarázom, elmondják a véleményüket, én is az enyémet, és van, hogy közlöm velük: értem, mit szeretnél, de valamiért nem lehet (pl. hétköznap éjfélig fennmaradni).
Ami nekem nehéz: amikor megvadulva bolondoznak, és tulajdonképpen imádom, hogy ezt csinálják, mégis sokszor rájuk szólok, Pedig ez tényleg csak az én kényelmemről szólna, semmi más nem indokolja. Igyekszem ilyenkor átgondolni, mielőtt szólok és egyre többször jutok el a felismerésig. Olyan jó lenne részt venni benne inkább, de ez még nem mindig megy. Pedig jó ez az önfeledt vidámság, szeretném, ha megőriznék. Ez valami hozott csomag nálam, most épp ezt kell letenni.
KedvelésKedvelés
Nemtom, nálatok hogy van, de úgy gondolom, hogy azért jogos igényeim nekem is vannak, és mondjuk előfordul, hogy meló után este már pont nem a pankrációzást meg az óbégatást akarom hallgatni, hanem pihenésre vágyom. Nagyobb gyerekek ezt már megérthetNÉK, de abban is egyetértek, hogy folyton rájuk szólni, hát az sem jó. Rövid idő után azért én is rájöttem, hogy nem feltétlen arra irányul az ő bolondozásuk, hogy engem kikészítsenek, csak úgy tesznek, ahogy arra tőlük számítani lehet.
Nem egyszerű, most nem hoznám fel a tökéletesen átbeszélt és sokat ismételt témát a sokszor agyonhajszolt szülőkről.
(Most ezzel nagyjából semmi újat nem mondtam. 😀 )
KedvelésKedvelés
Igen, én is ezt próbálom szétválasztani: mi az, ami jogos igény és mi az, ami csak fárasztó, de elviselhető. Mert nekik meg erre van szükségük, mert valahogy le kell vezetniük, hogy egész nap jók voltak. Ilyenkor vagy ölik egymást, vagy megbolondulnak. Akkor már inkább az utóbbi. Jó dolog a lelkiismeret, csak ne piszkálna állandóan…
KedvelésKedvelés
Ezért érdemes bevezetni a sajátidő-intézményt, amit én a gyerek 2 éves kora óta használok, és azóta továbbörökítettem az egész baráti körben 🙂
KedvelésKedvelés
És milyen nevetséges, hogy egy ilyen totál természetes dolognak külön intézményt vagyunk kénytelenek bevezetni, nem??? Mintha legalábbis a spanyolviasz volna. Á.
KedvelésKedvelés
Hát, remélem, még olvasod, mert erre nagyon kíváncsi vagyok! Hogy vezeted be a sajátidőt egy két éves gyereknél?
KedvelésKedvelés
Köszi a cikket, hát van mit tanulnom:-). Lehet a rengeteg hozott beidegződésre figyelni. Sokat kellene olvasnom a témában. Az biztos, nekem nem megy, hogy ne szóljak rá semmiért a lányomra. Szerintem létezik az a fajta korlát, ami meg is tart és eszköz az önismeretben, védelem a világ ellen. Nagyon fontos, hogy kiálljon magáért és ebben a poroszos iskolarendszerben, ahol a tanárnéni az istennő elég nehéz erre rávezetni – ezt roppantmód igyekszem ellensúlyozni. De szülői wellnessként (is), nekem baromi fontos, hogy igenis legyen tekintettel másokra, rám is – és lássa,hogy én is ember vagyok, hibákkal, vágyakkal, igényekkel. Nyilván mammutként látom a dolgot, de nagyon zavarónak tartom, ha valaki a nevelést kizárólag a gyerek hibásan értelmezett önkiteljesedésében látja – mások kárára. Igenis veszélyes helyzetekben fogadjon szót, és tartsa be az alapszabályokat, amiben megállapodtunk. Legyen tekintettel a többi emberre, mert nem egy szigeten élünk (ez az ami a felnőtt társadalmunkban sincs meg és igencsak hiányzik). Talán sok rossz példát láttam: nem arra gondolok, hogy engem zavart volna (ilyen is van), hanem olyat is, amikor valakit azért nem fogadnak el a sokadik közösségben, mert anno mindent ráhagytak. Bocsánat, elég katyvasz lett, talán vmennyire érthető és remélem valaki megvilágítja számomra a középutat végre… Szófogadó-jótanuló-tündibündi – itthon hisztis és szorongó nagylány nevelését rontom el – el lehet? vajon elrontom?, a saját személyiségem korlátai miatt. Jól felkavarodtam, megyek is dolgozni vissza a wordomhoz, de még annyit, hogy…
Másik téma: Marginális az össz cikket nézve, de a kilenc órás kezdés akkor van rendben, ha az átlag (pl. irodai )munkaidő 10-kor kezdődik és az ovi, iskola valóban biztosít felügyeletet, foglalkozást mondjuk ehhez képest 8-tól (de akkor a pék sem lesz nyitva, csak 9től:-). A mostani 8-as kezdés és a fél5-ig elhozni is iszonyat logisztikát követel. Egyébként – lehet, hogy meghaladott elmélet – de az éjfél előtti alvás az igazán sejtmegújító, szval annyira nem mindegy, hol van az a +1 óra ide-oda. (A 9-es kezdés nekem a wellness kategória.) Persze, ha nyerek a lottón, akkor tőlem bármikor kezdődhet a suli. Ja és Máté Gábor pedig big-big like, azaz imígyen szólt…MG:-)
KedvelésKedvelés
Para van a soraidban. Én nem mondom, hogy ne szóljunk rá,azt mondom, ne idomítsunk, és hogy van, amit semmi nem ér meg. Én nem mondom, hogy mások rovására teljesítse ki magát, sőt, és nem mondom, hogy a szülőnek nem lehet wellness-szempontja. Az állandó baszogatást, aggodalmat, kontrollt, terrort kárhoztatom itt.
KedvelésKedvelés
“a “szót fogad”-nak a fókusza nem jó: a szülőt állítja középpontba, nem a gyerek jóllétét.
…általában csak a szülő kényelméről van szó, aki nehezen tudja elfogadni, hogy a gyerek szuverén lény, saját hajlamokkal, kedvtelésekkel, célokkal, és nem az a dolga, hogy ne okozzon gondot a szülőknek, hanem hogy tisztelet és figyelem közepette békében kibontakozhassék, és ehhez az kell, hogy ne akarja minden áron kontrollálni a szülő. Ezt nevezik ők liberális, elhanyagoló nevelésnek, amelynek deviancia az eredménye. És szidják a gyerekeimet.”
Kedves Éva,
Itt valamit nagyon félreértettél, hiszen éppen egy asztrológus, hivatásánál fogva is, már a kezdetektől fogva látja, nem csupán a hajlamokat és kedvteléseket, hanem azt is miben vannak hasonlóságai és miben vannak különbségei a gyerekének hozzá képest is, mi fontosabb számára és mi nem annyira. Sőt, azt is látja melyek, milyen személyes gyengeségek lesznek majd felnőttkorában a buktatói, hiszen rengeteg emberi sorsot végig hallgatott, követett. Tehát a szülő kényelméről szó sincs, arról meg végképp nincs szó, hogy gyerek bármilyen saját, a szülőjének be nem teljesült álmát beteljesítse. Köztudott, hogy senki soha nem fog tudni élni a másik, még a szülei helyett sem, ez azért kemény lenézés részedről. Amiről Kozma Szilárd beszélt, az a jól végzett munka és személyes áldozat öröme, amely valljuk be nem kevés, ha látjuk a gyerekeinken azt, hogy boldogak és megtudnak állni a saját lábukon az életben, a közösségben, az életfeladataikban.
Aki a natúr, be nem idomított gyerektől retteg, az alulbecsüli a saját szülői kompetenciáját, nem hisz a gyerek egyértelmű és szinte bonthatatlan szülő iránti szeretetében, megfelelni vágyásában, és azt hiszi, a gyerek lesben áll, hogy vele kitoljon, túljárjon az eszén, szétdúlja a világot.
Natur. Jó kifejezés, de nem találó. Ugyanis a natur azt jelenti természetes. A természetben pedig rengeteg a határ, meg a határmeghúzás. Ebből eredően van arányosság, egyensúly, szimbiózis. A természet kifejezetten olyan hely ahol a belső igények és a külső körülmények hatásaképpen létrejött és létrejön mindaz, amit nap mind nap látunk és nem arról van szó, hogy minden manifesztálja magát privát kénye, kedve szerint.
Az, hogy a gyermek spontaneitása, kreativitása ne legyen lefojtva nem zárja ki, hogy nem ismerteted meg vele és nem várod el a határokat, a normákat, szabályokat, bizonyos esetben elvárásokat. Ez nem szól a gyerek lénye ellen. Ez az életnek természetes velejárója. Sőt, fegyelmezettség nélkül kreativitás sincs. Láttam már olyan gyereket akit azért kellett eltanácsolni, kivenni a művészeti iskolából, mert képtelen volt a megfelelő szintű önmérséklésre és összpontosításra. Otthon pedig folyamatosan ment a cirkusz és civakodás, sőt, verekedés a két fiú testvér között, pedig már nagyobbak 11, 13 évesek voltak. Sokat panaszkodott az anyjuk ez miatt. Aztán válás, gondolom nem pusztán a gyerekek miatt, de az biztos, hogy ilyen gyerekekkel egy fedél alatt, amikor napi tízszer kell legalább szétszedni őket s csitítani a zsivajt, az önzést, meg a kiabálást, bármi másra igen nehéz koncentrálni, nem egy leányálom senkinek. Pár év (négy) alatt az ilyen gyereknevelésbe (is) alaposan beleöregedett anya. Ez csak egy laza példa a „natur” gyerekekre, de ezeregy ilyen esetet lehet felhozni. Jelzem értelmiségi szülőkről van szó.
Másrészt egyáltalán nincs szó arról, hogy ne hinne valaki a gyerekek ragaszkodásában, megfelelni akarásában. Ezt nap mind nap lehet tapasztalni, plusz régi gyerekkori élményeinkből átéléseinkből is lehet tudni, (nem is értem miért kérdőjelezed meg). Sőt, éppen Szilárd hangsúlyozta, hogy a gyerek már úgymond „programozottan” meg akarnak felelni leginkább az apjuknak, mert az, az ők, rövid és hosszú távú túlélését is szolgálja. Így van beivódva.
Azt senki nem mondta sehol, hogy a gyerek azon ügyködik, hogy szétdúlja a világot, hol olvastad ki ezt? Egyáltalán nem erről van szó. Arról van szó, hogy a gyereknek meg kell ismernie a fizikai és emberi világot, de még önmagát is, s ebben szükséges terelgetni és nevelni a szülőnek. A gyerek nem egy virág, amit csak öntözni, napfényre kitenni, ennél még az magasabb rendű emlősök is többet nevelnek. A szülőnek pedig felelőssége ezeket megfigyelni, elgondolkozni rajtuk, mert a gyerek még nem éppen az önnevelés bajnoka, nincsenek meg sem az biológiai, sem pszichés eszközei, sem az élettapasztalatai hozzá.
A természetességről jut eszembe a huszadik század elején mekkora szám volt a gyógyszerezés, s mennyire le voltak sírva a korábbi gyógymódok, most meg visszatérés van a gyógynövényekhez s más természetes gyógymódokhoz. Véleményem szerint nem kell annyira lesírni a régi nevelési elveket sem, mert nem biztos, hogy nem fog még oda visszanyúlni s kivenni néhány elemet a pszichológia a gyermeknevelés területén.
KedvelésKedvelés
Szia, köszönöm, hogy megosztottad velünk a véleményedet, üdv a blogon, nézz szét!
A natúr nem feltétlenül jelenti azt, hogy természetes, jelentheti azt is, hogy panír- (hús esetében), öntet- (saláta) vagy befolyásolásmentes. Itt nem fogod jól érezni magad, ha ráülsz egyetlen értelmezésre, és sebesen elszáguldasz vele.
KedvelésKedvelés
Ó, “személyes áldozat öröme”, azért ez milyen árulkodó…
KedvelésKedvelés
Mire érted, hogy árulkodó?
KedvelésKedvelés
Az Éva szája íze szerint írtam egyrészt, mert ő írta, hogy az anyaság rabszolgaság, vagy valami hasonlót. Már nem tudom miképp volt pontosan. Meg aztán a Kozma Szilárdékkal való vita kapcsán a Transzindexen olvastam, pár anyaság és szülés ellen íródott szöveget nőktől, lányoktól. Tulajdonképpen elég szégyenletesen önminősítőt. Hiszen, ha mi nem értjük, értékeljük magunkban és az életünkben az anyát, akkor milyen alapon várjuk el, hogy a környezetünkben a férfiak ezt megtegyék, elfogadják, ez előtt fejet hajtsanak. Illetve, ha mégis megteszi némelyük, nem értjük, legjobb esetben elmegyünk mellette, mint a gyorsvonat, rosszabb esetben azt hisszük manipuláció az egész. Az elnyomás fenntartásának kifinomult formája. Ezt nem is kívánom tovább részletezni.
Az áldozatra visszatérve, másrészt igenis van áldozat is a gyereknevelésben, miért lenne baj az. Már csak abból kifolyólag is, hogy a megkeresett pénzedet nem saját szórakoztatásodra és kényelem biztosítására, vagy vállalkozás fejlesztésre, költöd nagyobbrészt, mint ahogy teszik azok, akik nem alapítanak családot. Nincs ebben semmi irigység az irányukban. Miért is lenne? Viszont azért ki lehet, s ki kell mondani időnként, hogy aki így él annak is van ám valós s sokszor mélyebb értéke. Az én olvasatomban az áldozat az, amikor teszel valamit, de elsősorban nem a saját kis egyéni boldogságodért, a kicsinyke (ahogy a Tao te King mondja) vagy pillanatnyi jóllétedért, hanem valamilyen nagyobb egységért a családért vagy más közösért, a közös boldogságért.
Amúgy azért jó áldozatokat hozni, mert akkor nem válsz áldozattá, tehát nálam ehhez a szóhoz nem kapcsolódik sem öntetszelgés, sem patetizmus, hanem igyekszem a normalitás körébe hozni. Már amennyire lehet, mert akár a szeretetnek, vagy a Istennek, meg több más ilyen lényegi szavunknak, ennek is rengeteg mellék zöngéje van.
KedvelésKedvelés
Egy klasszikus után szabadon: én szeretetet akarok, nem áldozatot. Az áldozattal az a baj, hogy túl sok manipulatív beszélgetésben hangzott már el szülő részéről: pedig én mennyi áldozatot hoztam… Olyan zsarolós mondat ez, hogy fiam azt tedd, amit én helyesnek látok, mert ha nem, hálátlan vagy.
Az anayság kritikátlan dicsőítésében is ezt látom visszásnak: hogy tetszelegni kezdjek az anya szerpében magam, a gyermekem vagy a világ előtt, és többlet-elismerést várjak érte. Mert akkor a motivációm hamis. Lehet dicshimnuszokat zengeni az anyaságról, s közben semmibe venni az anyát, nem segíteni, figyelmen kívül hagyni jóllétét, szükségleteit — egyéni és társadalmi szinten elég elterjedt jelenség, és sajnos sokszor kéz a kézben jár.
Úgyhogy én személy szerint nem várok dicséretet, nem hozok áldozatot. Megelégszem azzal ha tisztelnek, emberszámba vesznek. És hálát sem várok a gyermekemtől.
KedvelésKedvelés
“ha mi nem értjük, értékeljük magunkban és az életünkben az anyát, akkor milyen alapon várjuk el, hogy a környezetünkben a férfiak ezt megtegyék, elfogadják, ez előtt fejet hajtsanak. Illetve, ha mégis megteszi némelyük, nem értjük, legjobb esetben elmegyünk mellette, mint a gyorsvonat, rosszabb esetben azt hisszük manipuláció az egész. Az elnyomás fenntartásának kifinomult formája.”
Én nem várok ilyet. Én nem azért szülök, hanem mert elfér belém, az életembe, a vállalásaimba egy gyerek, értelmesnek tartom mint lehetőséget, a gyerekes életet meg viccesnek. Nem várok társadalmi megbecsülést. Mi van a meddő nőkkel így?
Nem vagyunk egyformák, ezt kéne megérteni.És az anyaság tisztelete, a nőkultusz, amely szerint a nők lényegileg mások, más a rendeltetésük, misztikusak, ugyanúgy szexizmus. Jóindulatú szexizmus. Ugyanolyan átgondolatlan, ugyanúgy zsákutca. Ember volnék elsősorban.
KedvelésKedvelés
Ja. És nem szeretném magamat kevésbé értékes embernek érezni azért, mert plö nincs gyerekem.
KedvelésKedvelés
Száguldócsiga tetszik a hozzászólásod.
Amúgy nem zárja ki azt amit mondtam.
Személy szerint, habár, nem igazán vagyok egy közösség előtt, anyaságával tetszelgős típus, amikor hangsúlyozom a fontosságát, annak oka van, nem saját magamért teszem elsősorban, hanem inkább a nőkért. A többi nőért. Mondhatni, kis önkéntes munka.
Én úgy látom az anyaság, a gyermekvállalás, a családcentrikusság nem örvend elég társadalmi elismertségnek. Több okom is van ezt hinni. Pl. egy, két gyerekben gondolkoznak a emberek általában.
Vagy nemrég olvastam az egyik fb.-s csoportban, hogy az yoga oktató megkérte emelje fel kezét aki a kb. 100 főből álló csoportból, a következő életében nő szeretne lenni. 5 ember emelte fel a kezét. Megdöbbentő, nem? Itt most nem az a fontos ki hisz, vagy ki nem a reinkarnációban, hanem a maga a válasz. A nők (akik odajártak) nem érzik jól magukat a bőrükben, (sors) kényszerállapotként élik meg. A kérdés miért? Biztosan csak a munka miatt? A férfiak is dolgoznak. A kétségkívül felmerülő gyakorlati okok mellett, szerintem (s nem csupán amúgy) általános életszemléleti, életideálbeli, értékrendbeli problémák tömkelege is ott van még.
Az én ideálom, hogy mind magam, mind a nők akik körülöttem élnek, meg találkoznak velem, mondhassák azt, jé ebből kérek még. Én szeretek nő, anya, feleség, szerető lenni. Nem is tudtam, hogy ez ilyen örömteli is lehet. Ezért érdemes tisztázni jelenségeket, lelki folyamatokat, általános értékeket stb. és egy, egy érték mellett kiállni, még akkor is, ha netán elvakultnak, vagy öntetszelgőnek, vagy esetleg egyenesen hamisnak (nem rád értem) néznek egyesek időnként. Aztán ez vagy sikerül, vagy csupán részben, helyzet és ember függő is. Mindig lesznek melletted és ellened is amúgy. Ezt már meg kell szokni.
KedvelésKedvelés
Nem értem, mi a baj azzal, ha valaki “egy-két gyerekben gondolkodik”. Vagyunk elegen a földön, nem?
Amúgy nem hiszem, hogy a nőknek kellene még több elváráshoz igazodniuk ahhoz, hogy jobb legyen nőnek lenni. Olyan ez, mint mikor a gyerek, akire üvöltenek vagy akit vernek, próbál szeretetreméltóbb lenni. Ne már.
A magasztos szólamok csak a problémák elmaszatolására jók, s az okok fenntartására. Attól, hogy sűrűbben mosolygunk a szarnak, még szar marad. Azok a jógázók felismertek valamit. Biztosan értelmes magyarázatuk is lenne rá. A konkrét problémákra rákérdezni, konkrét megoldásokat keresni, vagy a “miért nem jó ma nőnek lenni?” kérdésre adott válaszokat kihangosítani – az lehet misszió. Ehelyett azt magyarázni, hogy nem jól látja, aki igazságtalanságot lát, s még bűntudatklető “lelki” maszlaggal is leönteni – az szemfényvesztés, vagy legalább is veszélyes butaság.
Nem látom, hogy a fentiek tükrében bármiben is egyetérthetnénk. Mondom én, hogy túl “nőiesen” fogalmazok, így nem hallható a véleményem (különbözősége).
KedvelésKedvelés
Úgy értem, hogy árulkodó, hogy ez egy megnyomorító hazugság.
Ugyanolyan, mint az anyaság felmagasztalása, arra való, hogy a szart letolják a torkunkon a legbensőbb és legvalósabb igényeink ellenében.
És igen, hímsovén társadalmakban élünk, könnyebb férfinak lenni, a yoga csoport tagjainak csak az őszintesége és önismerete meglepő. Agyfaszt kapok ezektől a bájos, lélekre ható, misztikus maszlagoktól, amivel még mindig a nőkön kérik számon, hogy nem “akarnak kiteljesedni nőiességükben”, azaz nem akarnak saját életük másod- vagy akárhányadrangú szereplőjévé válni.
Egyetlen racionálisan végigkövethető érvet kérek arra, hogy hogyan és mitől működhetne mégis ez: “azért jó áldozatokat hozni, mert akkor nem válsz áldozattá” . Mert az én személyes tapasztalatom az, hogy aki mindig áldozatokat hoz, az kifosztott áldozat lesz.
KedvelésKedvelés
Köszönöm az üdvözlést! Olvasgatom.
A natúr másik értelemben történő használata egyszerűen nem ugrott be. Nem használom. Amikor először hallottam az egyik kedves, közeli ismerősömtől, már akkor mosolyogtam magamban, hogy mióta lett a sima, főtt krumpliból natúr krumpli. Amolyan rongyrázósnak találtam.
Viszont nem ezért nem használom, hanem azért döntöttem el tudatosan, hogy nem veszem be a szótáramba, mert nem magyar szó és nem kívánom a magyar nyelvünket tovább szennyezni, a jelenlegi tudásom szerint, a magyarnál értéktelenebb idegen nyelvű szavakkal. Ugyanakkor ezt terjeszteni akarva, akaratlanul.
Persze ez nem jelenti azt, hogy a már beivódott, megtanult és nap mind nap használt szavak, nem ugranak elő fogalmazás közben, de igyekszem kerülni őket.
KedvelésKedvelés
“a magyarnál értéktelenebb idegen nyelvű szavak” – ezt hogy érted?
KedvelésKedvelés
Ne haragudj, de nagyon nagy műveletlenségre valló butaságot írtál most. Így jár, aki nem veszi komolyan az anyanyelvét, és amit tud, azt is eltompítja benne a löttyös ideológia.
“nem magyar szó és nem kívánom a magyar nyelvünket tovább szennyezni, a jelenlegi tudásom szerint, a magyarnál értéktelenebb idegen nyelvű szavakkal. Ugyanakkor ezt terjeszteni akarva, akaratlanul.”
Mit szólsz a pásztor, az alma, a táncol, a kocsma, az eke, a miniszter, az iskola, az ibolya, a szexuális, a telefon, a blog, az internet és a mobbing szavakhoz? Vagy éppenséggel a Medárd névhez, a turul szóhoz? Mind idegen eredetű. Egyik sem “szennyezi”, hanem gazdagítja a nyelvet, és a magyar nyelv részei, éppúgy, mint az ősi alapszókincs szavai. Az a különbség köztük, hogy mikor kerültek a nyelvünkbe, és mennyire érezzük az idegenségüket. Nem, az idegen eredetű szó nem értéktelenebb, mint a finnugor, a magyar nyelv nem szebb és nem értékesebb egyetlen másiknál sem. Egy kicsit változott a világ az uráli őshaza óta, mindenféle népekkel vagyunk kapcsolatban, feltalálnak ezt-azt, lett telefon, rádió, tévé, sajtó, internet, a szavak jönnek-mennek, a jelentésük változik, cserélődnek, eltűnnek, átalakulnak. Intelligens ember nem esik ettől kétségbe. És nem idegenkedik és nem gyanakszik más nemzetekre és kultúrákra, és nem akarja magát mesterségesen elválasztani tőlük.
Szerintem aki fontosnak tartja az anyanyelvét, és felelősséget érez érte, az mindenekelőtt olvasson sok igényes szépirodalmat, tanulja meg a gördülékeny fogalmazást és a tökéletes helyesírást, és semmiképpen ne terjesszen buta nyelvi babonákat.
Te milyen nyelveken beszélsz amúgy? Szerintem aki nem beszél rendesen legalább egyetlen másik nyelvet, annak nincs joga a magyar nyelvről egyetlen állítást sem tenni.
Jól sejtem, hogy a finnugor eredettel kapcsolatban is van mondandód?
Örülök, hogy idetaláltál. Mindenki idetalál előbb-utóbb, és napi olvasó lesz.
KedvelésKedvelés
Vagy épp a viola (latin), szerda (szláv), burgonya (francia) illetve krumpl-li (német) eredetű szavakkal mi van?
KedvelésKedvelés
„Tudnia kell, hogy nem kell engedelmeskedni senkinek pusztán azért, mert felnőtt, és felszólította őt valamire. Bizonyos testrészeihez csak akkor nyúlhat bárki, ha ő megengedi. Tudnia kell, hogy ha arra kérik, valamit ne mondjon el senkinek, akkor azt azonnal el kell mondania annak a felnőttnek, akiben megbízik.”
Egyoldalú lennék, ha nem mondanám el, hogy ez a rész tetszett. Ezt nagyon fontosnak tartom.
Egyébként ez ellen Kozma Szilárd soha nem beszélt. Sőt! (Már csak a tisztázás végett.)
KedvelésKedvelés
“a magyarnál értéktelenebb idegen nyelvű szavak” – ezt hogy érted?
Ezt úgy értettem, amire Éva utalt. Egyre kevésbé hiszek a finnugor elméletben.
KedvelésKedvelés
Aztán milyen tanulmányaid, információid vannak, hogy kétségbe vond? Hol tájékozódtál?
KedvelésKedvelés
Ne haragudj, de ezen a blogon, vagy úgy általában a világmindenségben kinek referencia Kozma Szilárd?
KedvelésKedvelés
„Intelligens ember nem esik ettől kétségbe. És nem idegenkedik és nem gyanakszik más nemzetekre és kultúrákra, és nem akarja magát mesterségesen elválasztani tőlük.”
Ettől én egyáltalán nem esek kétségbe, azért sem mert a kétségbe esésem sem nem oszt, sem nem szoroz a kérdésben.
Azt pedig, hogy mit, miként és mennyit foglalkozzak a magyar nyelvvel, engedd meg hadd döntsem el jómagam az ajánlásod mellett.
Egyébként románul érettségiztem.
Tudok valamelyest németül, meg angolul. Tanultam oroszul az iskolában, azt elfelejtettem nagyobbrészt. Egy időben személyes kedvtelésből nézegettem a japán nyelvet.
KedvelésKedvelés
Szuper. Tudsz egy másik nyelvet igazán jól? Vagy most a kettőtök identitása mosódik össze? A magyarok történelmi eredet szerint kettős gyökerűek, ez ha jól emlékszem a nyelvünkön is látszik, de ha nem jól tudom, majd Éva kijavít.
A natúr szó egyébként latin eredetű, a római kultúra az smafu? 😀
KedvelésKedvelés
A nyelv eredete és a népé nem okvetlen jár együtt.
KedvelésKedvelés
Tudod, mi a rongyrázós? Megmondom neked. Kozma szili présidentes pólóban. Na az az. 😀
KedvelésKedvelés
Nincs időm semmire ( értekezlet, jelentés írása értelmetlen témákban, semmire nem való megbeszélések), de erre képtelen vagyok nem reagálni.
😀 😀
KedvelésKedvelés
Puszivödöl!
Értelmetlen témákról ne írjál jelentést, mer ráncosít.
KedvelésKedvelés
Bingó 😀
KedvelésKedvelés
Én mindig fakeretet vizualizálok a feje köré, annyira korlátolt. Ha jól látom, az embléma az a francia sajté, az idegenszívű mindenit ezoszilinek! 😀
KedvelésKedvelés
Fakeret! 😀
Milyen igazad van! Idegenszívű! Ménem miccses vagy zakuszka emblémás pólót hord? Meg is kérdem tőle.
KedvelésKedvelés
“Köztudott, hogy senki soha nem fog tudni élni a másik, még a szülei helyett sem”
Sajnos,ez egyáltalán nem köztudott. Elég sok szülő próbálja rákényszeríteni a gyerekét, hogy élje az általa áhított életet, teljesítse be mindazt, ami neki nem sikerült.
KedvelésKedvelés
Azt nem hiszem, vagy nehezen hiszem, hogy egyáltalán nem köztudott. Még akkor sem, ha ellenpélda erre van elég, az kétségtelen.
Pl. már az én szüleim sem voltak a nagyszüleim beteljesületlen álmainak megvalósítói. Nekem, akinek sok tekintetben, teljesen ellentétes születési képletem van mint édesanyámnak, s nehezen is értett meg sokszor, nekem sem volt megmondva ez lehetsz, vagy ez kell lenned. Akárcsak a testvéreimnek. Az lettem amerre hívott a szívem, meg amit jónak láttam. Ez nem jelenti azt, hogy pl. édesanyámnak ne lennének elképzelései mi lenne a jó nekem, vagy mi a számára a foglalkozásbeli önmegvalósítási ideál, de soha nem igényelt semmi ilyent tőlem, tőlünk, akárcsak apám. Attól még ugyanolyan értékesek voltunk és maradtunk továbbra is a szemükben.
Épp elgondoltam kár, hogy nem éri meg már lányomnak a felnőtt korát, mert a kettőjük képlete összecseng s biztos nagyon elégedett lenne azzal amit lát.
KedvelésKedvelés
Az megvan, hogy sokunknak az asztrológia buta babona?
KedvelésKedvelés
Ehhez éppen tegnap találtam egy érdekes képes cikket:
http://dekooder.blog.hu/2014/01/20/anyam_segits?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook&utm_campaign=blhshare
Hmmm…
KedvelésKedvelés
Mi vaaan??? Na hess!
KedvelésKedvelés
‘Sőt, éppen Szilárd hangsúlyozta, hogy a gyerek már úgymond „programozottan” meg akarnak felelni leginkább az apjuknak, mert az, az ők, rövid és hosszú távú túlélését is szolgálja.’
A szülőnek való megfelelést programozni életveszélyes, felelőtlen, így omlik majd rá felnőttként a ház. Az egy nagyon kemény sztori ám, amikor jön a felismerés, hogy hoppá, eddig a szülőm életét éltem, nem a sajátomat. Nekem bőven elég volt, amit Szilárdból láttam, az ellenségem gyerekének sem kívánnám, mint apát, egy zsarnok. A gyerek képességeit kell kibontakoztatni, nem lenyesegetni mindent. Nekem megdöbbentő volt látni a Kozma gyerekeknél az egyen művészeti iskolát, a kötelező karatét, a kortól függetlenül, egyébként teljesen feleslegesen, betanított Hermész Triszmegisztoszt, az egyformára nyírott hajakat.
Nem értem ezt a legyen sok gyerekünk sztorit sem, mi van a meddő nőkkel, azokkal, akik örökletes betegség miatt nem kockáztatnak, vagy ökológiai megfontolásból nem szülnek, esetleg egyszerűen nem akarnak gyereket, nem érzik, hogy az anyaság kellene ahhoz, hogy teljes értékű nők lehessenek? És miért ne lehetne az anyaságon túl valakinek egy-két karrierje még?
KedvelésKedvelés
“A gyerek önmaga, mi csak mellette állunk. És főleg: nincs a kezünkben a teljes kontroll, a garancia. Nem igaz, hogy csak akarni kell, tenni érte, és akkor majd olyan lesz, mint amilyennek mi elképzeljük.”
Nekem ezek a sorok fénylenek ki az egészből. Remélem, mindig szem előtt tudom majd ezt tartani. Egy rokon úgy fogalmazott egyszer, hogy “a gyerek egy üres doboz, amit te töltesz meg”. Olyan jó, hogy nem voltam ott, amikor ez elhangzott, mert nagyon üvöltöttem volna.
KedvelésKedvelés
Pedig már Kalil Gibrán (avagy Halil Dzsibrán) már vagy száz éve megírta a kilőtt nyílvesszős példázatát.
KedvelésKedvelés
Khalil
KedvelésKedvelés
Nekem a hisztiről mindig az ugrik be, hogy 4-5 évesen, gyermekem első “én már nagylány vagyok” életszakaszában sokszor előfordult, hogy nem engedte magát felvenni vagy nem akarta a kezemet fogni. Ezt mindig meg is engedtem neki, csak az volt a szabály, hogy látó/hallótávolságon kívülre ne menjen. Aztán séta vagy bevásárlás közben időnként belebotlottunk olyan családba, ahol egy kicsi sírt vagy hisztizett, hogy őt azonnal vegyék fel, a szülő meg vagy ignorálta (nem feltétlenül szemétségből, csak harmadik kar híján, mert az első kettő teli volt a napi bevásárlással) vagy leszidta a gyereket. Az enyém ilyenkor mindig megtorpant, egy darabig nézte a történéseket, láttam a fején, hogy kattognak a fogaskerekei erősen. A vége mindig az volt, hogy hozzám fordult, és megkérdezte: anya, felveszel? Mindig felvettem, mert egyértelmű volt, hogy nem fáradt, csak tudni akarja, hogy ha szüksége van rám, kéznél vagyok. Ha ma látok hisztiző gyereket, most is az jut eszembe, vajon tényleg fáradt, vagy beteg, vagy csak a korábban említett, sokak által rühellt anyáknapi vers mintájára “csak látni akarlak, anya, fényes csillag, látni ahogy jössz, jössz, mindig jössz, ha hívlak.” 🙂 Persze kikerülhettem volna azzal, hogy játszmázik a gyerek, de így láttam jobbnak. Egy idő után ez el is múlt, titkon remélem, hogy azért, mert nem kell rákérdeznie, számíthat-e rám azért, hogy tudja.
KedvelésKedvelés
Gyerekem nincs, így csak magamra tudom vonatkoztatni a szófogadást. Ezen gondolkoztam meg a társadalmi megközelítésén, ennek tulajdonított jelentőségén (ha van neki egyáltalán).
Én nagyon jó gyerekként indultam, szófogadó kisangyal voltam. Viszont minél többet tapasztaltam, annál több mindent kérdőjeleztem meg az általam hallottakból. Nagyon hamar vált belőlem szófogadatlan tinédzser. A szófogadatlan mellett az önfejű, makacs, betonagyú jelzőket kaptam igen sokszor, amiért nem fogadtam meg a szót a…. Kitől is? A nálam okosabb, bölcsebb, mindenebb felnőttektől. Ha boldogultam így is és ugyanolyan, sőt jobb megoldásra jutottam a saját utamat járva, akkor rám hagyták. Na, nem a megértés és az odafigyelés miatt, hanem mert legalább baj nem let belőle. Én sokszor gondolkozom azon, hogy hol tartanék az életben most, ha szófogadóbb és szabálykövetőbb lettem volna. Persze fogalmam sincs, de szerintem nem itt, kevésbé lennék sikeres.
Nekem a szófogadás is a Rend része. Nem csak nőként nézve, hanem általánosan is. Aki szófogadó, szófogadásra és engedelmességre lett nevelve, az jól viselkedik, engdelmes, kiszámítható és megbízható, ugye. Nem kérdez, nem keres más utakat, csinálja és kuss van. Ez kellett a szocializmusban. Ez kellett az érvényesüléshez és hogy a dolgok úgy menjenek, hogy “ne legyen baj” belőlük…. Aki ebben nőtt fel, élte le az élete javát, annak úgy érzem sokszor hiába is próbálom mondani, hogy én nem egy “kekeckedő”, csakazért is szembemenő, “kiállhatatlan természetű nő” vagyok (mert for your info: az vagyok állítólag 🙂 ), amiért nem tűrök némán semmit. Még felnőtt koromban is mondta rám rokon, amikor egy munkahelyi konfliktusomat elmeséltem, hogy nagyon szófogadatlan vagyok (was?! 30 évesen ki a pöcsöm öccsének fogadjak szót?) és ki fognak rúgni, ha így folytatom. Mondtam, hogy rúgjanak, akkor amúgy is rossz helyen vagyok, ha szakmai blődségre egyáltalán nem mondhatok nemet. Nem rúgtak ki, akivel a konfliktusom volt azonban igen… A szófogadás sok esetben belesimulást jelent és abba az irányba nyom, hogy cselekedjünk, ne gondolkodjunk. Szerintem ez nagyon súlyos hiba. Épp ezért egy gyerektől azt követelni, hogy 100% szófogadó legyen, az pontosan a nem gondolkodás felé löki őt. Szerintem az oktatásnak kulcsszerepe van (vagy volna) abban, hogy a gyerekek megtanuljanak gondolkozni, kompetenciákat gyakorolni különböző helyzetekben és dönteni. Ha ez Magyarországon még mindig nem világos, akkor le fognak maradni nagyon sok helyzetről és lehetőségről, ami szomorú. 😦
KedvelésKedvelés
Csatlakozom.
Én is igazságkereső tinédzser voltam, felnőttként meg kekec munkavállaló lettem. Fentebb írta ursus arctos, hogy ez kellemetlen tud lenni a munkahelyeken. Ez így van, de ennek ellenére úgy gondolom, hogy minél több ilyen ember nevelődik ki, annál jobb világ lesz. Lehet, hogy hangosabb, lehet többet kell dolgozni, de biztosan jobb lesz mindannyiunknak, ha felemeljük a szavunkat a méltatlan helyzetek, és az igazságtalanság ellen, ha nem húzzuk meg magunkat, nehogy baj legyen.
Egy hónapja vagyok az új munkahelyemen, meg is született az ez első konfliktus: Pályázati projektmenedzserként dolgozom, ma szóltak a cégnél, hogy nem vehetek fel a programba cigányokat, vagy ha nagyon nincs más jelentkező, akkor a legvilágosabb bőrűt vegyem fel, mert “nem kéne elgettósítani a munkahelyet”. Ezt így, a világ legtermészetesebb hangján.
A gyomrom kifordult. Mondtam, hogy az nem fog menni, mert én nem látom az embereken, hogy romák-e. Tényleg forog a gyomrom, a hátrányos helyzetűek támogatására adott pályázati pénz kell, de cigány munkavállaló, az nem kell.
Egyszóval kellemetlenkedés, vagy kekeckedés, én nem bírom ezeket az ügyeket. Lehet, hogy gyakran leszek munkanélküli, de ilyenekben nem bírok részt venni, fene a szófogadatlan fajtámat.
KedvelésKedvelés
A munkahelyek valóban azt várják el, hogy legyél csendes, hallgass, csináld szó nélkül, amit mondanak. Én eddig csináltam nagyjából azért, mert nem volt semmi olyan gázos dolog, amivel ne értettem volna egyet vagy tényleg baromságnak tartottam volna, másrészt úgy neveltek, hogy “Maul halten, weiter dienen” – nem is lett belőlem semmi. Másrészt meg annyira nem érdekelt az egész, hogy bárkivel konfliktusba bocsátkozzak. Mostanában viszont a régebb óta meglévő munkahelyemen jobban bevonódtam a dolgokba, és egy csomó minden egyre jobban zavar. És azt hiszem, csúnya vége lesz. Nálunk nagyon tekintélyelvű rendszer van, nagyjából minden értekezlet arról szól, hogy jól lebasszák az embert, olyasmi miatt, ami nem is az ő kompetenciája vagy feladata, de utána persze közlik, hogy ne vegye magára senki, mert ez csak úgy el lett mondva miheztartás végett.
Ha panasz, kérés vagy bármi egyéb van, akkor kapunk egy csomó nagyon szar érvet, ami nem is érv, hanem azt szolgálja, hogy lenyomjanak vele, vagy lelkifurdalást ébresszenek benned (bennem már nem sikerül, átlátom, miről van szó, a kolléganőim viszont sokszor majdnem elsírják magukat) és mellesleg odaszúrják, hogy örülj, hogy van munkád. Én is örülök persze, de attól tartok, hamarosan kevésbé fog zavarni, hogy újra csóró leszek, és megint csak a legolcsóbbat tudom megvenni mindenből, mint ez az egész szar, amivel nap mint nap találkozom. Mert előbb-utóbb vitatkozni fogok, márpedig itt az olyat nem tűrik.
Amúgy én gyereknek irtó szófogadatlan voltam, aztán betörtek, és tiniként már egyáltalán nem lázadtam semmiért, az, hogy kiálljak az igazamért elő sem fordulhatott, mert olyan, hogy az én igazam, nem létezett. Volt, hogy vitába szálltam az anyámmal, általában állatok miatt, de a vége mindig katasztrofális lett. Szomorú tény, hogy ha sikerült is elérnem, hogy valami úgy legyen, ahogy én gondoltam, vagy kitaláltam, akkor az nem sikerült, vagy rossz vége lett – és persze megkaptam, hogy “már megint okoskodtál, mert mindig azt hiszed, hogy olyan nagy eszed van, nézd meg mi lett belőle”. Így igazából azért is nem nagyon szoktam sehol sem vitázni vagy kiállni amellett, amit gondolok, mert nem hiszem, hogy amit én gondoltam az jó lehet. A legtöbbször úgy érzem, hogy nincs értelme vitatkozni, mert biztosan én látom rosszul a dolgokat és úgysincs igazam.
KedvelésKedvelés
Sajnos nemcsak a szocializmusban, hanem most is ez a vágyott gyerek. Múltkor az egyik tévéműsorban Kerényi Imre fogalmazta meg, hogy a pedagógia célja márpedig a nevelés, az iskolában azt kell megtanulniuk a gyerekeknek, hogy ha bejön a tanár, vigyázzba állunk, hogy ez nem egy beszélgetés, hanem befogjuk a szánkat, _viselkedünk_… és még hosszan, ebben a stílusban.
KedvelésKedvelés
Jahh, hát végül is a tekintélyelvű nevelés is egyfajta nevelés… Csak akkor ezek szerint még mindig nem világos sokaknak, hogy miről szól a demokrácia és hogy annak működtetéséhez gondolkodó, dönteni képes polgárokra van szükség. A diktatórikus rendszerekben van szükség parancskövető birkákra.
Végtelenül szomorúnak tartom ezt.
Nem magyar, hanem nemzetközi viszonylatban fognak emiatt lemaradni később gyerekek helyzetekről és lehetőségekről.
KedvelésKedvelés
Pont ez a cél jelenleg, szabálykövető droidok létrehozása, a szükséges modern ismeretektől (nyelv, informatika) való elzárása, nehogy véletlenül külföldön tudjanak boldogulni. A mostani szülőgeneráción iszonyatos nagy a felelősség azért, hogy mindezt ellensúlyozza.
KedvelésKedvelés
Már lemaradtunk, évről évre rosszabbul szereplünk a PISA-n.
KedvelésKedvelés
És ez még csak fokozódni fog.
KedvelésKedvelés
“vigyétek bele őket az élet áramába”. És ez sokszor olyan, mint árral szemben úszni, gyerekestül, aki ráadásul nem is tud úszni, csak kapaszkodik még. Pedig én nem régóta kezdtem.
Olyan nagyon furcsa helye van a gyereknek a mi európai társadalmunkban. Megdöbbenek. Mikor lakást keresek, házi kedvenc, dohányzás, gyerek akadály (már írtam ezt), vagy ha sír, étteremben sír, körülnézek, hogy zavar, hogy hátha zavar. Istenem! De utálom magam ezért az érzésért! Hát más tán nem zavaró? Aki teli szájjal hangosan röfög, vagy ízléstelenül öltözött, vagy szaglik a parfümtől. Még nagyon pici volt, mikor ezek a sírások voltak és én rohantam volna haza vele. Miért? Miért éreztem magam úgy? Zavarónak a gyerekemmel? Miért éreztem magamon szúrós tekinteteket? Vagy én vagyok paranoid?
A férjemmel a caminon találkoztunk, Santiago felé. Jó néhány caminon gyalogoltam már, ő is, mikor terhes lettem éppen egy utat terveztünk Rómából, nade jön a baba, nem baj, várunk két évet, aztán megpróbáljuk hárman, majd kialakul. Emlékszem régi caminos beszélgetésekre, hogy néztek párokra, akik kisgyerekkel szálltak meg az ún. albergue-ben, ami tömegszállás, van, hogy 150 ember alszik egy helységben, s a gyerek, éppen a gyerek volt akadály! Nem az, aki harsogva horkol, aki hajnal négykor kel útra és ezért pakolni kezd, zörgeti, rázza, húzza. Nem az, aki dohányzik, aki álmában mulat vagy visítva nevet, hanem az éjjel felsíró gyerek. Pontosabban a felsírás lehetősége. És a camino az életnek még egy igen kellemes árama, nem igényel ellenálást az evickélés benne.
A gyerek hozzátartozik az élethez, de ez nem evidens, azt tapasztalom. Sokszor a gyerek egy kategória, egy külön jel a WC ajtaján, vagy akadály. Pedig természetesnek kéne, hogy legyen, sírása, elevensége, hisztije. Egész kis világa ne legyen felháborodás tárgya, kellemetlen, tekinteteket kiugrasztó, nem odavaló, hanem legyen egészen természetes.
Bárcsak gyerekbarátabb (keserű ez a szó is, mert feltételezi, hogy van nem gyerekbarát is) lenne a város, a bolt, a munkahely, a gondolat, a minden.
KedvelésKedvelés
Nagyon megfogott a kommented. Egyrészt, mert voltam a caminon, és hát…nincsenek rá szavak, fejemet felkapom rá mindig, fiatalon, párosan, fél életnyit tanultam ott.
Másrészt annyira pontosan rávilágítasz a normára. A fehér európai, keresztény férfi elvont, hierarchikus és gőgös rendjére.
Ő van elől/ középen. Mögötte-alatta: nő, gyerekek, kutya, macska, növények, ásványok. Nem látni belőle a körforgást, egyáltalán nincs benne élet, egy elvont képzet az egész, amihez képest a világban a jelenségek elhelyeződnek.
És minden félelmetes benne, amit nem lehet kiszámítani, amit nem ismernek, ami fölött nincs totál kontroll.
Jel a wc-ajtón, ja. Szoknyás alak ölében piktogramon! Az a gyerek.
Ha ez a norma kizökken, akkor láthatóvá válnak a teremtmények a maguk természetességében.
Ezért olyan abszurd és árulkodó, amikor nősovinizmust vízionálnak, amikor megkérdőjelezzük a férfi-normát. Mert például ott van a gyerek, aki szintén fontosabb, láthatóbb lesz, de az állatok is, a bolygó minden lénye a maga részben mindig kontrollálhatatlan valóságában. Ez nem másfajta hierarchia, valójában ez lenne a “dolgok rendje”-tisztelet, amikor senki nincs elől meg középen.
“Pedig természetesnek kéne, hogy legyen, sírása, elevensége, hisztije. Egész kis világa ne legyen felháborodás tárgya, kellemetlen, tekinteteket kiugrasztó, nem odavaló, hanem legyen egészen természetes.
Bárcsak gyerekbarátabb (keserű ez a szó is, mert feltételezi, hogy van nem gyerekbarát is) lenne a város, a bolt, a munkahely, a gondolat, a minden.”
Ámen.
KedvelésKedvelés
Értem mit írsz, és egyet is értek. Egyetlen kivétellel, ez pedig az étterem, de az is csak este 8 után. Azok a társadalmak vonzanak, ahol a gyerekekre mindig gondolnak, skandináv államok például.
KedvelésKedvelés
Segítséget szeretnék kérni. Nem emlékszem, ki és hol írta, hogy amikor gyerek volt, nagyon zavarta, hogy mindig rászóltak, hogy beszéljen halkabban. Nagyon aktuális, és iszonyúan zavar, hogy a nagyobb fiam, aki nincs hét éves, folymatosan ezt kapja az apjától. Szeretném megmutatni neki azt az írást, hogy milyen emlékeket hagy ez az emberben.
Most elolvasom a kommenteket. És még annyi, hogy nagyon jó itt lenni.
KedvelésKedvelés
árnika írt, megkeresem
KedvelésKedvelés
KedvelésKedvelés
Nagy köszi.
KedvelésKedvelés
Én rá szoktam szólni a lányomra, ha vitában azonnal emeli a hangját, ha ellentmondanak neki. De csak ezért, hogy attól nem lesz igaza, ha ordít. (Attól sem, ha üt, a másik kedves szokása, hogy a hangja után a keze is emelkedik.)
KedvelésKedvelés
Pont erről van szó. Hogy nem vita esetén szól, hanem majdnem mindig, ha kicsit hangosabban, élénkebben akar valamit elmesélni. Engem nagyon zavar. Szerencsére a gyerekek kedvét nem veszi el, de én sajnálom őket. Az apjuk az ovit okolja, szerinte ott szoktak rá, állandóan túl kell kiabálni a másikat.
Az is lehet, hogy én egy kissé hangosabb családból jövök, nekem azért nem kellemetlen, és az is lehet, hogy ez is bennem van, mintha rám is szólna.
KedvelésKedvelés
Szia! Én nem ismerlek titeket, de elmesélem a saját tapasztalatomat, hátha nem érzed magad úgy olyan kellemetlenül.
Én pont a másik oldalról ismerem ezt, mi sosem voltunk túl hangosak annak idején, és idegileg is nehezen viselem a kiabálást/nagy hangerőt (ez szerintem amiatt van, hogy kicsi koromban a válás előtt a szüleim ordibálását sokat hallgattam).
Most úgy vagyunk, hogy a társam, meg az ő három gyereke, hát mindegyiknek van hangja rendesen, a kislányé meg kivételesen erős és éles (kilencéves). Tudom, neki az a természetes (és ő is felemeli a hangját sokszor, ha ideges, vagy ha lelkes), de nekem azt hallani sokszor szinte fizikailag fáj. Az apjának ez akkor kezdett feltűnni, mikor szóltam, hogy nagyon hangosak, meg neki is, hogy ha ott ül tőlem harminc centire, akkor vegyen már vissza a hangjából (ami neki az alap beszédhangja), mert ez sok.
Amúgy én sem szeretek rászólni (nem is szólok neki minden egyes alkalommal) pl. a kislányra, de nagyon szar ám, mikor a fejem felett hárman-négyen kiabálnak. Egy is sok, nekem nagyon könnyen megfájdul a fejem, és frusztrál.
Szerintem, ha nem basszuk le a gyereket, hogy “ne óbégassá’ má'”, hanem normálisan fordulunk hozzá, elmagyarázva, hogy van, akiknek ez sok, nem okozunk nagy lelki törést neki. Ez is egy olyan dolog, amire odafigyelek, ha másokkal egy fedél alatt élek. Mint az, hogy elöblítem magam után a poharat, vagy ilyesmi. A stílustól sok minden függ szerintem. De átérzem azt is, amikor lelkes a gyerek, és nem esik neki jól, ha rá szólnak. Ilyenkor azért én is igyekszem toleráns lenni, mert az látszik a gyereken eléggé, mikor van eksztázisban, és ilyen esetekben nem szeretném lelombozni.
Na, hát nemtom, segítettem-e, de leírtam. Köszi a figyelmet. 😀
KedvelésKedvelés
igen. igaz.
empátia.
szerintem , ha valakiben nincs empátia ezt az őszinte, odafigyelő, támogató hozzáállást el sem tudja képzelni. nem megy neki. ahogy a rekedt hangú nem tud sima hangon szólni, úgy az empátiahiányos ember kikészül a hangtól, aztán meg egy sor más dologtól
a hang mértéke, milyensége sokszor ürügy a hisztire. (most nem rád gondoltam Cris, értem amit írtál, hogy neked sok, hogyne, érthető.)
KedvelésKedvelés
Értelek titeket is, téged is.
Nem az van amúgy nálunk, hogy állandóan csitítgatom/csitítgatjuk a gyereket, meg azért ő is odafigyel, és nem kell suttognia sem…
Azt akarom mondani, hogy nagyon átérzem, milyen lehetett neked gyerekként, és ez elgondolkodtat engem is. Felülvizsgálom ezeket a helyzeteket otthon, és figyelek, hátha esetleg túl sokszor szólok (amúgy nem érzem, hogy sokszor szólok, de akkor is felülvizsgálom, mert ez fontos – nem akarom bántani a gyereket azért, mert valamilyen).
Köszönöm, hogy újra előjött ez a téma: borsó, árnika, nagyon elgondolkodtató.
Amúgy nekem is volt részem abban, hogy megkaptam a magamét, mert olyan voltam, amilyen (pl. azért, mert az apámra ütöttem), sajnos ismerem az érzést.
KedvelésKedvelés
ezért jó itt!
tanulunk.
figyelünk
hurrá
puszivödöl!:)
KedvelésKedvelés
Szerintem is a megértés, empátia a kulcsszó. Én sem szeretem pl. ha ezer ajtón keresztül akarnak hozzám beszélni. Mondjuk nyilván nem is igazán értem. Általában úgy teszek, mint aki semmit sem hall, és észreveszik magukat. Mármint azt, hogy fölösleges, majd elmondják, amit akarnak. A másik, mikor csinálok valamit, és a hátam mögül felhangzik, hogy apa, nézd! Meg szoktam kérdezni, hogy szerinted meg tudom nézni? Nem. Jó, ha befejeztem, megnézem. Nem hajtom el, csak várni kell egy kicsit.
KedvelésKedvelés
Off: kedves jelenet jut eszembe erről.
Bálványozott irodalomtanárnőm rendszerint úgy belelkesült, hogy valósággal visítva próbálta belesüríteni a csengetésig hátralevő néhány percbe maradék mondanivalóját. Az első padban ülő osztálytársunk egyszer óvatosan jelentkezett: tanárnő, bocsánat, lehetne egy kicsit halkabban? Nem lett belőle sértődés, a tanárnő lejjebb szállt egy oktávval, visszavett a hangerőből, s mosolyogva zárta mondókáját.
KedvelésKedvelés
Nekem a fiam az, aki az óvódából hazaérve túlkiabál mindenkit. A napközi számlájára írható, hogy ha szegény gyerek érvényesülni akar, akkor kell neki kiabálni, hogy hallassa a hangját. Itthon viszont nagyon sokszor kell szóljak neki, hogy kicsi fiam, mondhatod halkabban is, mert én úgyis hallom. Ami engem illet, van úgy, hogy azon kapom magam, hogy nagy jókedvemben harsányan nevetek, vagy a hangom sérti az emberek fülét. Kicsit kényelmetlen feleszmélni erre, de ezek a leges-legfelszabadultabb pillanataim, nem fogok bocsánatot kérni miattuk 🙂
KedvelésKedvelés
Nagyobb gyerek- és kamasz koromban vagy azt hallgattam doszt, hogy ne ordítsak (normál hangerejű beszédnél, nem artikulátlan szamárordítás), vagy, hogy olyan kis halk vagyok, hát semmmit nem lehet hallani. Csissegés meg műtürelmes bámulás. Ha folyton ezzel basztatják az embert, tekintet nélkül a helyzetre, arra, hogy mit akar mondani, miért mondja stb, jó eséllyel totál összezavarják.
KedvelésKedvelés
Tuti,y ott szoknak rá. Néha én is szólok ezért, bár enyémek alapból azért annyira nem hangosak, de kifejezetten ordító gyerekeknek szoktam mondani, hogy bocs, de ilyen hangosan nem értem.
KedvelésKedvelés
nagyon ismerős a helyzet.
a zuram nagyon nem bírja a családom olaszos stílusát. (szerinte kisebbségiekre hajaz, ezt rondábban mondja, most nem akarom itt pontosan idézni, mert leírva még súlyosabb)
– szól akkor, ha leszólunk a kertbe, hogy gyere fel! hol van ez? hol vagytok lenn vagy fenn? stb .stb. amit hoz a helyzet. ettől nagyon ideges
– ha kikiabál a gyerek, vagy én a szobából attól is: gyere ide és mondd el mit akarsz, ne üvöltözz!
aztán két dolgot szerintem érdemes elválasztani:
– vannak gyerekek (környezetemben többel is találkoztam, mindig nagyon megértő voltam velük és elfogadó, de ennek nyilván az az oka, hogy nekem is sokszor volt emiatt rossz élményem), akiknek egyszerűen hangos a hangjuk. ők azok, akiknek ha nem akarnak hangosan beszélni figyelniük kell hogy szinte suttogva beszéljenek. én ilyen vagyok , ilyen gyerek voltam. nagyon fárasztó , hogy figyelni kell ne legyek hangos. ha ez családon belül is gond az talán még rosszabb. szerencsére nekem igazi hangos családom van, otthon nem volt emiatt állandó csesztetés
– van pedig az amikor helyzet hozza elő a nagyobb hangot. és ez szokássá válik, hogy úgy érzi inkább igaza van és inkább megérti a környezet amit mond, ha felemeli a hangját. ez egy rossz szokás. türelemmel, megértéssel bizonyosan lehet változtatni rajta.
KedvelésKedvelés
Nagyon érdekeseket írtok mind. Cris, erre még nem gondoltam, hogy benne mi van, főleg mitől, szerintem este rákárdezek.
Árnika, a kisebbségieket én is gyakran megkapom. meg hogy nálunk mindenki kiabál. Ez, még ha nem is olyan hangsúllyal, céllal mondja, akkor is valahogy lenézés keveredik bele. Vagy belém.
A gyerekekkel kapcsolatban valószínűleg a második játszik nálunk, főként a nagynál, egyre hangosabban mondja, meg főleg akkor jön elő, ha valamit nagyon el akar mondani, viszi a lendület, nekem meg nincs szívem megakasztani. Még kedvesen se rászólni. Magamban kellene vájkálni, miért olyan rossz ezt nekem hallgatni. Csak ott az állandó para, a jóanyavagyok?, jószülőkvagyunk?, hogyan fognak visszaemlékezni a kiskorukra? Vajon előjön-e belőlük évek múlva, ha valaki rászól egy kisgyerekre, hogy milyen rossz volt nekik?
Másik ilyen vesszőoparipa a szép evés vs vidám kajálás. Hol a határ? Én csak akkor szólok, ha a kaja van a földön, az apjuk akkor is, ha teli szájjal megszólalnak, vagy az asztalra morzsáznak.
KedvelésKedvelés
hogyne. értem
nehéz összeilleszteni, hiszen mindenkinek máshol vannak a határai. ez a normális.
akkor borul az egyensúly, ha a te saját tempójú és ritmusú határod azért tolódik folyamatosan kijjebb, mert már annyiszor érezted bántónak a másik megnyilvánulását , túlzónak. ekkor mindkét fél belekerül ebbe a spirálba és egyre távolabb kerülnek a középtől
vissza középre! innen nagy meló. lehetséges, hogy ez a folyamat zajlik nálatok és ezt érzed belül, hogy változtatni akarsz, de erőtlennek érzed magad hozzá.
nem tudom. csak azt tudom, hogy voltam ebben. sokáig.
most mi mindannyian, az egész család a saját határait figyeli. reflektálunk saját magunkra és ha a hatalmi játszmák is kívül maradnak ezen talán esélye a középen találkozás
🙂
KedvelésKedvelés
Nálunk is ugyanilyen a felállás. Én úgy hívom, olaszos temperamentum vagyok. A férjem svéd. (nem, csak egy szőnyeg alá söprős családból jön) A gyerekek is olaszosak. Főleg este. Én megőrülök tőlük, de valahol olvastam egyszer, hogy azok a gyerekek, akiknek még olyan a testarányuk, hogy a fejük sokkal nagyobb a testükhöz képest, mint a felnőtteknek, azért kiabálnak, hogy oxigén jusson az agyukba. Azóta nem szólok rájuk.
KedvelésKedvelés
na ne már!
ez vicces, de végül is, ha neked ez szolgált elfogadási oknak, akkor legyen
(már csak azért is furcsa, mert akkor én egyre távolabb kerülnék az elfogadástól, mivel a felnőtt gyerekeim is üvöltöznek 🙂 )
KedvelésKedvelés
Én olaszos családban nőttem fel, egyetlen svédként, de úgy kilógtam, hogy kamaszkoromig szentül hittem, hogy örökbefogadtak. Harminc évig sosem emeltem fel a hangom, és nem is hiányzott. Aztán anya lettem, és automatikusan ordítozni kezdtem, mert annyira belém ivódott, hogy egy anya így beszél. Mindig megbántam és bocsánatot kértem már az egészen pöttöm gyerektől is, de aztán megint megcsináltam. Vígaszképpen azt üvöltöttem a bolt közepén hisztiző gyereknek, hogy “és vedd tudomásul, hogy akkor is szeretlek, amikor idegesítesz!” Viszont ha – jobb szó híján – fegyelmezni kell, elég csendesen megkérdeznem, hogy kiabáljak-e. Pedig ő is olaszos temperamentum, de a hangerőt nem bírja. Kivéve ha valamilyen feszkó miatt ideges, olyankor bátorítom, hogy mindketten üvöltsünk egy nagyot, ami használ is, de amúgy összerezzen a hangos szóra. Néha eltöprengek, mennyire miattam. Nem vagyok teljesen biztos benne, hogy ezt most miért írtam le, élek a gyanúpörrel, hogy terápiás célokra használom ezt a helyet.
KedvelésKedvelés
😀
Gyöngyi, állsz a konyhában, mert épp eszel egy falat sonkát, ordít a gyerek, és azt gondolod: Petikének oxigén jut az agyába. Jó.
😀
Tudod mi jutott eszembe? Egy narrátor, aki a tévéegyes ismeretterjesztő filmeket mondta alá.
KedvelésKedvelés
nálunk is este van a teljes bepörgés. mindenki egyszerre kér, anya rájön, hogy a lányai a dolgok felével sincsenek készen, torkaszakadtából ordít, csajok nevetnek, táncolnak, szétrúgják a kockákat, kitépik a monster-babák karjait, mindent másképp akarnak csinálni, világmegváltó ötleteik vannak, azonnal be kell vezettetni a földenergiát és hány fokos a Nap belseje?, hogyhogy nem tudod fejből(!) a Föld kerületét?, a pici gyerekek mért pattannak vissza a bútorokról? (mi vaaaan?!!!)… ezt nevezitek olasz tempónak?
KedvelésKedvelés
Ezt, ezt. Pontosan. Mondjuk a barátnőm akkor mondja magára, ha úgy üvölt a férjével, hogy az átmegy az utca túloldalára. De az oxigén-téma tényleg segít elviselni, mert felfogtam, hogy nem rosszalkodni akarnak, hanem csak gyerekek, és már csak akkor szólok rájuk, ha tényleg nem bírom, és félő, hogy robbanni fogok.
KedvelésKedvelés
Én is így járok mindig, ha valamit igazságtalanság ér, impulzívan, csipőből reagálok, erős érzelmi töltettel, fennhangon. És azt hiszik, hogy veszekszem. Pedig nem veszekszek, csak védem magam. Azt kellene még megtanulnom, hogy higgadtan, aszertíven mondjam el a mondókámat. De amikor az agyvizem felforr, akkor ezt olyan nehéz…
KedvelésKedvelés
Lányomnak szoktam mondani, hogy ne emelje a hangját, nem attól lesz igaza. Mondjuk nála látszik, hogy komolyan a hangerővel akar győzni, sőt, ha nem elég, verekedni is próbál. Mondjuk velem már nem, megmondtam, hogy ezzel vigyázzon, mert ha neki szabad, nekem is szabad. Elég volt mondani 😉 Szóval nem gondolom, hogy baj, ha nem hanggal akar győzni, de most rájöttem, hogy csak a hogy ne hangzott el, azt nem (eléggé) erősítem, hogy viszont mondja el, védje az igazát.
KedvelésKedvelés
Laci, dramatista vagy te is (már nem haragudj, hogy ezt így behozom ide, de volt korábban szó róla publikusan), úgyhogy tudod: akkor lehet visszafogni a hangerőből, ha valaki először (!) ki tudja (meri) engedni azt, ami miatt nincs meg az önerő az asszertív érveléshez. Én azt látom a csoportjaimban, hogy döntő többségben vannak azok, akiknek először a visszafojtott, hangerőben is kifejezhető energiákat kell kiengedni, és a következő lépés a nyugodt, indulatmentes kommunikáció.
KedvelésKedvelés
Azt tapasztaltam, hogy ha velem van, “hisztizni” is sokkal kevésbé szokott, mint ha megjelenik anyja vagy nagyanyja. Mert arra kérem, hogy ha baja van, fogalmazza meg, ne csak sírjon. Nyilván sírjon, nem baj! Csak attól még nem tudok segíteni. És mivel megfogalmazza, sokkal hamarabb túl tud lépni a baján, sokkal kevesebb ideig foglalkozik vele, nem éli annyira bele magát. Anyja meg erősíti, hogy jajj, ugye NAGYON fáj. Én meg igyekszem megbeszélni vele, nem bagatellizálom, hogy ugyan, katonadolog, de kérem, hogy pl. mondja meg, HOL fáj (hogy adjak másképp gyógypuszit?) és akkor máris sokkal kevésbé mumus a fájdalom.
KedvelésKedvelés
Persze, nincs a hangerővel baj! Az a baj, hogy alapból kvázi érvnek tartja, ha hangos. És sajnos ez azért van, mert anyjánál mindig neki van igaza, ha emeli a hangját, mert csak ő lehet bántott, csak neki lehet oka védekezni. A bátyja fiú is, nagyobb is, tehát csak ő lehet “bántalmazó”.
KedvelésKedvelés
Van itt még valaki? Nagyon remélem, mert mióta felkerült ez a poszt, azóta akarok ide írni, de csak most lett időm rá.
Nekem nagy dilemmám ez a ‘gyereket megütni tilos’ elgondolás. Olvastam a témában, igaz keveset, de ahhoz eleget, hogy értem, hogy ha én az erőszakot választom, azzal legitimizálom a gyerek előtt is. Tetszik az elmélet, de a sok okos könyv legtöbbször csak azt írja le, mit ne tegyél. Alternatívákat nem nagyon kínálnak. Legalábbis nem minden szituációban működnek.
Szóval coming out: én bizony bizonyos helyzetekben ráütök a gyerekre. Pedig nagyon is válaszkész gondozás párti vagyok, figyelek a gyerek igényeire, és nem állítok szükségtelen tiltótáblákat. Viszont van, mikor nincs más eszközöm. Mondom konkrétan. Akkor adtam neki először pofont, mikor már sokadszor harapott meg úgy, hogy komolyan nyoma maradt. Lehetett másfél éves. Előtte próbáltam mindent. Magyarázni, elmondani, hogy ez mennyire fáj (azért egy másfél éves már sok mindent megért), aztán látványosan szenvedtem. Aztán otthagytam azonnal, bármilyen jó játékot játszottunk. Aztán nagyon kiabáltam és csúnyán néztem, és mikor semmi nem hatott, akkor jött a pofon. Két-három alkalom után nem harapott meg többet. Most is van hogy harap, de már tényleg csak játékosan és megfelelő erővel. Igen, beidomítottam a gyereket. De ha tudtok, kérlek, mondjatok alternatívát! És légyszi, ne írjátok, hogy biztos valami oka volt a harapásnak, amiről én tehetek, és azt kellett volna megkeresni, mert nem vagyok a gyermeklélektan búvára, és nem gondolom, hogy egy átlag anyának annak kell lennie. Nem tanulhatunk meg minden szakmát, ami kicsit is kapcsolódik a gyereknevelés kapcsán felmerülő kérdésekhez. De empatikus vagyok, és nagyon is figyelek rá. Itt mégsem találtam jobb megoldást. És egyáltalán nem vagyok biztos abban sem, hogy rossz megoldást választottam volna (persze abban sem, hogy jót…) Szóval amire kiváncsi vagyok, hogy szerintetek tényleg sehol nincs helye egy ‘jól irányzott’ szülői pofonnak?
KedvelésKedvelés
Nyugi, nem vagy kivétel! Én is ütöttem már meg a gyerekeimet, sokkal többször, mint kellett volna. Szerintem az nagyon korrekt, ha a szemébe nézve elmondod, mutatod, hogy fáj, és egy időre elmész tőle. A kiabálás ugyanolyan agresszió, ha elég hangos és durva. Én sem vagyok szakértő, én is rosszul csinálom, és ennél jobbat nem tudok. Vannak dolgok, amiket gyerekek csinálnak, és nem tudjuk, hogy miért. Barátnőm kislánya négykézláb állt a falnál, és a fejét verte bele. Különben semmi baja nem volt, nyugodt család stb.
KedvelésKedvelés
Igen, de te is azt írod, hogy rosszul csinálod. Tényleg olyan rossz lenne? Én nem azért ütöttem meg, mert kijött az indulat, hanem tudatosan, mert más eszköz nem segített. Jópárszor alkalmazunk erőszakot a gyereken. Régebben le kellett fognom, míg kiporszívóztam az orrát. Ha megyünk valahová, és nem akar jönni, akkor egy idő után megfogom és erőszakkal felöltöztetem. Nem, nem tartanám jó megoldásnak, ha eldönthetné három évesen, hogy megyünk-e vagy sem. Vannak szituációk, amikor a szülők erőszakhoz kénytelenek folyamodni. Persze nagyon fontosnak tartom, hogy amikor lehet, akkor oldjuk meg e nélkül. De nem lehet, hogy néha a pofon is a szükséges rossz kategóriába esik?
Engem időnként megvert az apám, és egyszer az anyám is. Nem érzem úgy, hogy sérültem miatta, mert nem alkalmazták öncélúan, és amúgy szeretetet és tiszteletet kaptunk, engedtek minket önnállónak lenni. Úgy gondolom, hogy jól csinálták a dolgokat. A nagyanyám nem vert meg soha, még csak nem is igen kiabált. Mégis rengeteg sérelmem és sérülésem van tőle.
Nekem az a nagy dilemmám, hogy elhiszem és értem az elméletet, de a gyakorlat nálam mintha rácáfolna.
Természetesen ezzel nem óhajtok a Debbi és Michael Pear sem a Szilárd félék védelmére kelni, mert az téboly, amiről írnak. Ugyanakkor nagyon indokolt és átgondolt helyzetekben talán mégis elfogadható választás egy pofon. Nem?
KedvelésKedvelés
“Ugyanakkor nagyon indokolt és átgondolt helyzetekben talán mégis elfogadható választás egy pofon. Nem?”
Szerintem határozottan NEM. Azért mert valakinél időnként elszakad a cérna (amit megértek, főleg annál, aki ezt a mintát hozta a szüleitől és így nem tehet róla, de neki ez zsigerből jön, amolyan végső megoldásként, ahogy otthon gyerekkorában látta). Na, de ezt elfogadni, pláne ideológiát gyártani neki, véleményem szerint nem szabad. Ezenkívül, hogy várhatnánk el a saját gyerekünktől, hogy ő maga ne nyúljon ehhez a módszerhez az oviban, az iskolában, vagy mondjuk a testvérével szemben, ha mi magunk felnőttként sem tudunk erre mást? Akkor tőle, aki ráadásul még gyerek, milyen alapon várhatjuk el, hogy legyen erre képes? Valószínűleg nem dől össze a világ, ha megtörténik, de törekedni kell rá, hogy ne forduljon többet elő. Mert gondolom példaként sem szeretnénk ezt mutatni a gyerekünknek, hogy az erősebbnek joga van, ezzel “érvelni”. Mert nincs. Ha valaki végképp nem tud ezzel a módszerrel szakítani, keresnie kellene egy szakembert aki ebben segít.
KedvelésKedvelés
Sokakkal elofordul, hogy megutik a gyerekuket, mindenfele akaratuk, stb ellenere. Ez az eszkoztelenseg esete, ahogy te is irtad. Szerintem a pofon/eroszak rossz nevelesi mod, azt mutatja, amit irtak feljebb is, hogy erosebb kutya…es a bizalmi kapcsolatot is rombolja szulo-gyerek kozott. Ez nem erv egyetlen vitaban sem, es valoban amit a gyerek otthon lat, azt fogja tovabbvinni. Azt nem mondanam, hogy nem serult valaki attol, ha gyerekkoraban eltangaltak parszor, mert mar az is serules, hogy o maga is azt a mintat viszi tovabb…szerintem ha konkret problema adodik gyereknevelesben, akkor erdemes megis elolvasni egy konyvet a temaban, mert nagy esellyel lehet talalni segitseget/tanacsot benne. Szerintem az eddigi valaszaid a harapasra jok voltak, en folytatnam ezeket, esetleg figyelemeltereles, tobb magyarazas, amikor eppen nem tortent semmi, nyugodt korulmenyekbol. Mindenkit harap?A csaladban, kozossegben?Hogy reagalt amikor mutattad, hogy faj?Kerestel mar mas segitseget ebben a temaban vki szakembertol(vedono,doktor)
KedvelésKedvelés
Nem, nem kerestem segítséget, mert nem érzem, hogy olyan mértékű gondom lenne, ami miatt szaksegítéget kéne keresni, ezen kívül pont a védőnő és a doktor szerintem még sokkal kevésbé kompetens a témában mint én. Nem is tudom, hova lehetne fordulni ezügyben. Amúgy olvastam jópár könyvet, de pont azt írtam följebb is, hogy vannak helyzetek, amikre nem kínálnak választ.
Vacskamati, tudom az elméletet, írtam is hogy még tetszik is, de nem tudok mit kezdeni bizonyos szituációkkal, és úgy gondolom, hogy sokszor felesleges bűntudatot keltenek a nagyon mereven alkalmazott elméletek.
Tudom, hogy ezzel a véleménnyel céltáblát veszek a nyakamba, de úgy gondoltam, megér egy-két találatot, ha olvasok cserébe mások tapasztalatairól.
Nagyon sokat rágtam magam ezügyben korábban, és persze kívülről is bőven kaptam kritikát, de mostanában kezdek arra hajlani, hogy én többet nem bántom magam emiatt.
Nagyon komolyan vettem a kötődő nevelést, és fontosnak tartom, hogy odafigyeljek az igényeire, a mondanivalójára, érzéseire. Nagyon jól meg lehet vele beszélni sokmindent. Egyébként nem valami különleges eset, én más gyerekektől is látok ennyi, sőt még sokkal több agressziót. De van, hogy kapunk tőle. Én is, férjem is, nagyanyja is, meg a körülötte lévő gyerekek. Van, amikor helyénvalónak találom a megbeszélést, és egyéb lehetőségeket, de van mikor látom, hogy tudja, hogy rossz, és csakazértis megüt, megrúg. No, akkor én is.
Olyan érdekes ez. Egész kicsi korától nagyon tetszett neki a vadóckodás. Ezt egyébként próbálom mederbe terelni. Szoktunk párnacsatázni, kardozni náddal, boxolni, mert úgy látom, ez egyszerűen érdekli.
Na mindegy, majmost jól kielemzitek biztos. Nem mondhatnám, hogy határozott az álláspontom, most mégis ez az az oldal, amit képviselek a vitában.
No, ide lőjetek!
KedvelésKedvelés
nem lovunk, beszelgetunk. es senkinek nem vagnam le a labat azert mert egy olyan esetben amit leirsz a harapasrol raut a gyerekre, csak eppen nem ertek egyet vele es en probalom mindenaron elkerulni. nekem egyszer volt olyan amikor ugy ereztem hogy na en most agyonutom ezt a gyereket, akkor kimentem a szobabol es adtam magamnak idot lehiggadni. en ha azt erzem hogy utnek, akkor lefogom a kezemet. az utes nincs a valaszthato modszereim kozott.
KedvelésKedvelés
Az ide lőjeteket humornak szánam, de tudom hogy furcsa a humorom, sokszor célt téveszt…
Azért is hoztam fel ezt a kérdést, mert én mostanra arra hajlok, hogy talán mégsem gond, ha a választható módszerek között szerepel az ütés. Méghozzá, ha a gyerek szánkékosan az fizikai bántást alkalmazza. És még akkor sem minden esetben, mert volt, hogy végig láttam a szitut, hogy milyen sérelem érte, és mire adta válaszként a pofont, de nem tudtam időben odalépni, hogy megakadályozzam. De ha már megbeszéltük sokadszor egymás után, és még mindig ezt csinálja akkor odacsapok én is.
Az is eszembe szokott jutni, hogy az állatoknál is odakap a felnőtt állat a kölyöknek, ha nem tartja a szabályokat. Ez is a kommunkiáció egy formája. Persze tudom, nem vagyunk állatok, mégis sokat tanulhatunk tőlük.
És nem őszintébb egy pofon, mint mikor visszafojtjuk magunkban az indulatot?
KedvelésKedvelés
nem fojtom vissza az indulatot, de nem is utok. a lanyom pontosan tudja hogy mikor vagyok duhos, anelkul hogy rautnek. az allatos peldaval nem tudok mit kezdeni mert nem vagyok allat es nem szoktam allatoktol tanulni. ha te rauthetsz, akkor o miert ne uthetne masra vagy akar rad? amit szabad Jupiternek…?
KedvelésKedvelés
az en valaszom is az hogy nem. Soha, semmilyen korulmenyek kozott nem lehet indokolt a pofon, vagy utes. Mas modszert kell valasztani. a harapasnal en kitartoan raszoltam es eltavolitottam, mondjuk eltartottam magamtol. aztan hala az egnek elmult a harapos korszak es megoldodott a dolog magatol. nekem sokat segitett a beszelj ugy erdekelje, hallgasd ugy hogy elmeselje cimu konyv, mert konkret segitseget adott es mas modszereket mutatott mint amiket a csaladomban, kornyezetemben lattam. azt gondolom az utesrol hogy a totalis tehetetlensegem, eszkoztelensegem beismerese, a teljes kudarcom jele. es meg akkor sem alkalmazom, inkabb kivonom magam a szituaciobol, pl kimegyek a szobabol es melyeket lelegzem. egy kivetel van nalam, ha a lanyom ram ut, akkor visszautok. nem ugy hogy fajjon, hanem ugy hogy erezze es persze mondom is, hogy ha neki szabad, akkor nekem is. ezen el szokott gondolkozni. a gond az hogy ez forditva is mukodik, ha en uthetek akkor o miert ne uthetne. es amikor pl kiabal velem, vagy csunyan mond valamit, akkor bekesen megkerdezem hogy en igy viselkedem veled? legy szives viselkedj ugy velem ahogy en veled. ha kozben neha rautnek, akkor ugy erzem hogy elvesztenem a hitelessegemet, elveszetne a kapcsolatunk a kolcsonos tiszteletet. hiszen neha bantom. engem nagyon nagyon kevesszer utottek meg gyerekkoromban, de az elesen megmaradt az emlekezetemben. mert masra utni TILOS. es mert o a kicsi, a kiszolgaltatott en meg visszaelek ezzel mert eszkoztelen vagyok.
KedvelésKedvelés
en azt gondolom hogy a szulo feladata hogy megismerjen akar konyvekbol mas modszereket, amiket alkalmazni tud amikor az otthonrol hozott nem kivanatos mintak lepnenek eletbe. es ez borzalmasan nehez. en altalaban kerek tanacsot anyuka forumokon, baratnoktol es konyvekbol amikor valami olyan adodik aminek nem tudom a megoldasat. anyamat pl nem szoktam megkerdezni, mert nem az o modszeret akarom kovetni. pedig o egy jo anya es nagyon jo a kapcsolatunk. egy legutobbi pelda, amikor jott a 4.5 evesem elpanaszolni hogy rautott/megkarapta, stb a 2.5 eves testvere, akkor anyam reakcioja erre az volt hogy ne arulkodjon. en meg arra tanitom hogy nekem szoljon, egyutt megbeszeljuk, ne usson visszakezbol a tesojara. Anyamat ugy neveltek hogy intezze el az ugyeit, akkor is ha a masik erosebb es nagyobb, ne kerjen segitseget, mert az arulkodas. en atgondoltan nem ezt a mintat kovetem, az en lanyom mehessen segitseget kerni es ne usson a kisebbre meg akkor sem ha igaza van.
KedvelésKedvelés
azert azt meg hozzatennem hogy nekem a legidosebb gyerekem is 4.5 eves, na jo lassan 5. Elkepzelheto hogy modositani fogok az elveimen ha idosebbek lesznek. nem latom a jovot, gozom sincs milyen egyutt elni mondjuk egy kamasszal, aki pimasz, szemtelen es szandekosan tesz rosszat. es a kisebbik lanyom egy igazi hisztis csaj, mar most ugy vagja magat foldhoz hogy orom nezni, szuletese ota nagyon temperamentumos
KedvelésKedvelés
Ha pimasz kamaszt próbálsz pofonnal nevelni, még az is lehet, hogy egyszer csak visszakapod tőle. Mikor rájön, hogy NEM vagy erősebb.
KedvelésKedvelés
Egy gyerek kamaszkorát (és az akkori szülő-gyerek kapcsolatot) az előtte levő 13-14 év alapozza meg. Én nem hiszek abban, hogy a gyerekből minden előzmény nélkül szörnyeteg lesz, ahogy eléri a kamaszkort.
KedvelésKedvelés
en is ebben remenykedem. hogy megalapozom azt a kamaszkort.
KedvelésKedvelés
Én egyetértek ezzel, hogy inkább szóljon nekünk és ne agresszióval rendezze le a konfliktusokat, erre a suliban a gyereket büntetik meg, mert árulkodik… :-O Ez nekem nagy döbbenet volt, szerintem jogosan érezte úgy, hogy őt nem védték meg a felnőttek.
KedvelésKedvelés
Igen, érdemes utánaolvasni nevelési elveknek, de már írtam, hogy olvastam, de nem vagyok szakértő. Mert szerintem nevetséges, hogy könyvtárnyi irodalmat kéne elolvasnom, amiben sokszor egymásnak ellentmondó dolgokkal is találkozhatok, és ez az elvárás. A Beszélj úgy…-ot pont olvastam. Sajnos nem kínál megoldást mindenre, arról nem beszélve, hogy megintcsak örökké toppon kell lenni, mindig ötletesnek, hogy kitaláljuk, merről közelítsünk, hogy valóban elmesélje stb…
Az összes ilyen nevelési könyv azt feltételezi, hogy az ember örökké maximális fordulaton pörög, mindig van energiája a tökéletes megoldások kitalálásához. Hát, ez egyedül elég nehéz feladat. Pedig nem is vagyok igazán egyedül.
A tanács kérése a hasonló helyzetben lévő anyukákkal megint csak zsákutcába vezetett, mert az emberek ítélkeznek. Kaptam én mindent. Hogy többet kell foglalkozni a gyerekkel, és akkor nem gyűlnek föl benne a feszültségek, meg hogy deviáns a gyerekem, meg azt is hogy nem vagyok elég szigorú. Mindenki kurva okos, ha a más életéről van szó. Azért az némi elégtétellel tölt el, mikor ezeknek az okos embereknek visszanyal a fagyi, és fél évvel később egy hasonló szituban találják magukat (volt rá példa).
Szóval szerintem nem szabadna ennyire elítélni az időnkénti “kézeljárást”, mert lehet, hogy adott körülmények között igenis az a legmegfelelőbb választás.
Persze azt is tudom, hogy amikor még ilyen elméletek napvilágot láthatnak mint ez a Debbis rémség, akkor nem a legszerencsésebb “védeni” a pofont.
KedvelésKedvelés
legy szives indokold meg miert az a legmefelelobb valasztas adott esetben. es utana legy szives azt is indokold meg hogy miert nem az a legmegfelelobb eljaras abban az esetben amikor mondjuk a ferjed ut rad, hiszen ezerszer elmondta hogy 5kor legyen elotte a vacsora es lam most sincs csak 5 ora 10 perckor. elmondta, szolt, igazan bekesen, es meg is ertetted mi a feladat, csak eppen keptelen vagy ra. ahogy a gyereked keptelen harapason kivul massal reagalni egy egy szituacioban. vagy eppen kepes lenne, de nem akar. mert szerinte a harapas rendben van, hiszen kisgyerekkent ez tunhet igy. az is lehet hogy egyszeruen csak elfelejtette hogy harapni nem oke, mert tegnap ota nem szoltal ra ez ugyben. ahogy szerinted is lehet az asztalon az etel 5.10 perckor. nem a legjobb osszehasonlitas, majd gondolkozom egy jobb parhuzamon. az eroszak szerintem egy olyan esetben amikor nem szandekos gonoszkodasra adott reakcio, nem jo modszer. sot szerintem az eroszak soha semmilyen esetben nem jo modszer. amikor az orrszivasnal lefogom, akkor az egeszsege erdekeben teszek valamit. amikor feloltoztetem es elindulunk, akkor megprobalom vele megbeszelni, vegig tudja mirol van szo es elmondom hogy el kell indulnunk, mert akarmiert. amikor belem harap, akkor indulatbol reagalok, vagy eppen nagyon is tudatosan okozok neki fajdalmat azert hogy vegre megertsen valamit. ez nem egy olyan modszer amit ahhoz valasztanek hogy megertessek vele valamit. es azt is szoktam hogy a helyebe kezpelem magam. En mit szolnek ha valaki utessel tanitana nekem? mit ereznek?
KedvelésKedvelés
es lattam gyereket osszerezzenni amikor nyulnak feleje. mert nem tudta hogy most utes kovetkezik vagy oleles. en azt akarom hogy a lanyomnak soha eszebe se jusson hogy tolem mast is kaphat mint olelest.
KedvelésKedvelés
en osszesen 2 embertol kerek tanacsot, mindketto ugy neveli a gyereket ahogy en szeretnem es idosebb gyerekei vannak mint nekem. ezen kivul beszelgetek meg sok emberrel es megfontolom amit mondanak. es nincs olyan szakirodalom ami mindenre valaszt adna. es valoban nincs az ember mindig olyan allapotban hogy a legjobbat valassza es olyankor elofordul hogy a tanult mintak felszinre tornek, de az sokat segit ha legalabb azt tudja az ember hogy mit valaszthat egy egy szituacioban es kihez fordulhat tanacsert ha kerdese van. szerintem mindekinek vannak elvei a gyereknevelessel kapcsoaltban, nekem az hogy nem utok ra. az elvek nekem arra jok hogy tudjam hogy ez a modszer nincs a valaszthato palettamon, tehat mast kell keresnem.
KedvelésKedvelés
Semese, a kurvaokost nem rád értettem, ugye tudod? Hanem pl arra, aki ledeviánsozta a gyerekem. Amúgy értem a párhuzamot, bár szerintem sem fekszik. Mondjuk, ha mindig azzal fogadnám a férjem, hogy nincs leves, van helyette nyakleves, és ki is osztanám, amúgy viccesen, és ő az ötödik ilyen után visszakínálna, azt gondolnám, jogos, és felfognám, hogy ja, ez tényleg szar.
Ehhez a párhuzamhoz mit szólsz?
Egyébként pont amiatt, amit írtál a végén (az összerezdülő gyerek), tudom, hogy kicsit sikamlós terepet választottam.
Mert olyan ez a téma is kicsit, mint mikor nősovinizmust emlegetnek.
Szóval én játszom itt az ördög ügyvédjét, és talán úgy tűnhet, hogy a verés elfogadhatatlanságát egy poláris rendszer egyik végére helyezném, ahol a másikon ott van a Szilárd féle elv. Ez pedig nem így van ám. Valójában ellenzem én is, de időnként sajnos eljár a kezem, és próbálom megideologizálni, ahogy Vacskamati éleslátóan meg is fogalmazta kicsit följebb.
Tulajdonképpen az a lényeg, hogy már nem akarom emiatt rosszul érezni magam, és úgy gondolom, ennyi belefér.
KedvelésKedvelés
Én ezt, amit írsz, nagyon emberinek tartom, ugyanakkor nagyon sajnálom. És köszönöm az őszinteségedet. Azzal a sok anyával szemben tartalak nagyra, aki ezt soha nem vállalná, hanem bizonygatja nyájszerűen azt, amit néhány szerencsés meg bír valósítani: hogy nem ütünk, soha. Van, hogy nem lehet kibírni, de nem tartjuk az ütést célravezetőnek, tudjuk, hogy hibázunk vele. Magunkra haragszunk, mert ha bírtuk volna előtte, nem lett volna a gyerek olyan ingerült vagy kétségbeesett, a helyzet olyan elfajult, hogy olyat csinált, amire belőlünk is kijött az állat. És reméljük erősen és néha hiába, hogy amit teszünk, nem okoz érzelmi vagy fizikai kárt. És tudjuk, az üvöltés, a megalázás, a zsarolás, a figyelem hiánya, a gyermeki szükségletek elhanyagolása, a saját démonaink, amikor bénának és nehezen szerethetőnek tartjuk a gyerekünket, amikor kiégtünk és elegünk van, is van olyan szar, mint az ütés. Ezt mind tudjuk. És nem tudunk hatékony módszereket ellene, annyira ránk van ez pakolva. Viszont nem hirdetünk hülyeséget, és nem ideologizálunk meg mindent. Én nem tudom, káros-e, hogy Babadávidot beküldöm a — meleg és világos — fürdőszobába legózni, ha húzza a nővére haját, üti, vagy szétrombolja a gonddal épített játékát. Tudom, figyelmet kér, de olyan nehéz, és ez olyan egyértelmű jel. Már indul is önként. Semmi sírás. Most traumatizálva van, vagy pont neki van szüksége a külön térre? Nem tudom. Lehet, hogy fogalmunk sincs, milyen más bőrében lenni, azért hirdetünk általános elveket. Szerintem túlvállaljuk magunkat, sok ez így. És van egy pont, és érett ember felismeri ezt: a pont, amin túl elvetünk mindenféle abszurd elvárást a gyöngyözve kacagó, gyermekével együtt tornázó és origamizó, gyengéd, saját igényeit mindenkor alárendelő anyáról, és csak a korábbi viselkedésünk meghaladásáért érezzük egyenes derekúnak magunkat, ám mivel ez ritkán sikerül, hogy ne menjen tropára az önképünk, dédelgetjük, ami maradt: hogy legalább humorunk van, és mások sokkal szarabb anyák.
Az még a kérdés, hol a határ a “néha odacsapok” és bántalmazás között. Hogy lehet ezt például a büntetőjog nyelvén megfogalmazni. Ki mérlegel, és hogy vizsgálják, ki a tanú, mi az, amit már nem szabad. Vajon nyugodt-e a jogalkotó így: létezik a nemzetközi normáknak megfelelő, kellően szigorú, a megalázást és bántalmazást tiltó törvény, amelyet úgysem lehet betartani, mert a magánéletet és a szülői jogokat erős garanciák védik, és még ha egy vagy több gyerek szól is, hogy őt a szülei szexuálisan bántják, éheztetik és csótányokkal etetik, akkor sem történik semmi ÉVEKIG…???
Mindenesetre érdekes ez a vita. Semese, nagyon fontos, ahogy leírod ezt. Azt hiszem, minél boldogabb egy ország, annál többen vallják legalábbis elvileg ezt, amit te a gyakorlatban is meg tudsz valósítani.
KedvelésKedvelés
ha nem akarod emiatt rosszul erezni magad es ugy gondolod ennyi belefer, akkor miert kerdeztel minket? ugy tunik, gyakorlatilag mindegy mit mondok.
KedvelésKedvelés
Nem mindegy, tök jókat írtál, és köszönöm a beszélgetést, de most el kell raknom magam holnapra. Pont az ilyen válaszokért kérdeztem. 🙂
KedvelésKedvelés
egyetertek Evaval. Meg azon gondolkoztam hogy az utessel az a bajom hogy felelmet szul. Azert fogad szot, mert fel hogy megutom meg egyszer. Es az utes az a modszer ami a totalis erofolenyemre alapoz, kulonosen hogy a kicsinek azt tanitom hogy utni tilos. Tehat en meguthetem mert eros vagyok, en tudom jobban es nem uthet vissza a masik. Idomitani is pozitiv megerositessel szoktak, jutalom falatkakkal, az allatidomarok.
KedvelésKedvelés
es azt is fontosnak tartom hogy egy egy nevelesi modszerre hogy reagal a gyerek. ha beultetem a bunti fotelbe 4 percre. ha elkuldom legozni a furdoszobaba, nyilvanazet valasztottam azt es megy mar a gyerek is magatol, mert egyreszt mukodik, masreszt a gyerek nem uvoltve rugja bent az ajtot hogy anya engedj ki, nagyon felek. az utes utan a gyerek uvolteni kezd es krokodilkonnyeket hullat. Rad bizom a magyarazatot annak hogy miert.
KedvelésKedvelés
Jó, hogy ez a téma előjött, és egy ilyen tabut nem ismerő blogon igazán helye is van!
KedvelésKedvelés
Én nem tudom elfogadni a gyerek megütését, többek közt azért, mert én is csináltam, és mindig megbántam. Pofont sose adnék neki, de a kezére vagy fenekére ráütöttem párszor, amikor még kisebb volt. Egyrészt ilyenkor mindig magamra voltam dühös utána, mert úgy éreztem, a verés ténye azt igazolta, hogy kifogytam az ötletekből, avagy nem azért vertem meg a gyereket, mert megérdemelte, hanem mert nekem nem volt elég eszem ahhoz, hogy humánusabb módszerrel hozzam a tudtára, mit és miért csinált rosszul. Pedig mindig megvolt hozzá az indokom, amikor a rászólás dacára is folyton a konnektorhoz akart nyulkálni (otthon be voltak dugaszolva vakdugóval, de az eset hotelben történt), akkor talán az életét mentettem meg egy kis sírás árán. Amikor két és fél évesen vásárlás közben elszökött és elbújt előlem, helyben elfenekeltem, és jobban sírtam, mint ő, és tudományosan megmagyaráztam magamnak, hogy így olyan nyomot hagyok benne, hogy soha többé ne menjen látó/hallótávolságon kívül, de akkor is magamra voltam dühös. Főleg az arca miatt. Valahányszor megütöttem, úgy nézett rám, mint aki elárulta, és félt tőlem. Nem akartam, hogy a lányom féljen tőlem, le is szoktattam magam a verésről. Bevezettük a sarokba állítást, ami nem feltétlenül sarok, csak a szoba egy pontja ahonnan nem mozdulhat. Nem hiszem, hogy komoly törést okoztam a gyerek életében, sosem rántotta el a fejét tőlem, de rettegtem tőle, hogy megtörténhet. A verések után minden alkalommal magamat hibáztattam, mintha az én saját szegénységi bizonyítványom lenne. Ezzel nem téged akarlak minősíteni, mielőtt félreérted, rég leszoktam arról, hogy mások, főleg idegenek fölött ítélkezzek, csak a saját gondolatfolyamatomat elemzem.
A harapásra nem tudok mit mondani, mert nem tudom, miért csinálja. Az enyém is harapott kiskorában, mindig akkor, ha épp nem rá figyeltem, ilyenkor akkorát sikítottam, hogy ő is megijedt. Egyszer megkértem, hogy harapja meg a saját kezét is annyira, mint engem. Na, nálunk akkor múlt el a harapás. Adtam neki egy csörgőt, hogy rázza azt, ha nem veszem észre, hogy a figyelmemet keresi, azt pár hónapig használta, aztán ez is elmúlt. Most már 10 éves, és nem tudom elképzelni, hogy újra megüssem, de lehet, hogy majd ha kamaszodik, visszatérünk a témára. Nincs nálam spanyolviasz, menet közben tanulom az anyaságot, mint mindenki.
KedvelésKedvelés
Az is eszembe jutott, hogy egy-egy odacsapás után a gyerek elkezdte csépelni a játékait, ha nem úgy ment valami, ahogy ő akarta. Én meg fogtam a fejem, hogy tessék, ezt tanulta tőlem, ha valami másképp viselkedik, mint ahogy elképzeli, akkor odacsap, ez nem jó minta. Hogyan magyarázom meg a gyereknek, hogy ő nem verekedhet a homokozóban, ha Pistike csakazértis az ő vödrével akar játszani, én viszont a fenekére csaphatok, ha kiönti a narancslét? Világéletemben rühelltem az “amit szabad Jupiternek” hozzáállást, bár az exem szerint ez csak a való életre nevelés, de ráérek cinizmust tanítani a lányomnak. Tudtam, hogy a gyerek mindenben engem követ, ezért csak akkor tudom lenevelni a verekedésről, ha magamat is leszoktatom róla. Másképp hogyan mondhatnám neki, hogy az erőszak nem megoldás? Gyorsan levonná a következtetést, hogy anya képmutató, amit szintén nem akartam.
KedvelésKedvelés
Ez a harapás a környezetemben megforduló minden gyereknél előfordult, kinél előbb, kinél később, persze, az enyém is harapott. Szerencsére nála elég volt az, hogy olyankor határozottan távolabb toltuk magunktól, és rá is szóltunk, olyankor nem jöhetett az ölünkbe. Vagy ha szoptatás közben harapott, akkor is letettem az ágyába. Bevallom, nem tudom, mit csináltunk volna, ha ez nem elég.
KedvelésKedvelés
Köszönöm a válaszaitokat! Azt hiszem, talán az a legfontosabb ebben a kérdésben, amit az Éva irt, hogy hol a határ. Nem lehet kimondani, hogy időnként belefér, mert onnantól ki kompetens eldönteni, meddig nem okoz kárt és mikortól igen.
Én azért érzem azt, hogy emiatt már nem akarom magam rosszul érezni, mert olyanoktól kaptam kritikát, akiknél a súlyos lelki terror folyamatosan jelen van, akik még a felnőtt gyerekeiket sem tekintik soha egyenrangú beszélgetőpartnernek. Én pedig tényleg csak olyankor ütöttem meg, mikor a játék hevében, már sokadszori rászólás után sem értette meg, hogy ez-az fáj. Illetve volt olyan eset, mikor egy nála kisebbet püfölt sorozatosan. Mikor az ütés utáni síráson túl voltunk, mindig megbeszéltem vele, hogy fájt, és sajnálom, ez nagyon rossz, és nekem is fájt, és aztán megvigasztaljuk egymást. Mostanra, három éves, annyira tudom, mikor van olyan szitu, amikor verekedést választ. Általában tök indokolt esetekben. Ő általában nem irigykedik mások játékára, meg lehet vele beszélni, hogy adja oda másnak a játékait, és ne vegye ki másik gyerek kezéből, hanem várja meg míg amaz végez vele. De ha az ő kezéből akarja kivenni valaki a játékot és nincs ott felnőtt, aki igazságot tegyen, akkor bizony üt. Én ezt sosem büntetem. Csak elmondom, hogy nem ez a megfelelő módszer.
És persze még egy: azt is megkaptam, azért verekszik, mert nem kap elég figyelmet. Hát pont nem. Mindig akkor kaptam tőle a legnagyobbakat, mikor együtt játszottunk. Szóval ez megint egy olyan dolog, hogy az ítéletet megkaptam anélkül, hogy bármit tudtak volna a valódi szituációról.
Ezt a dolgot, hogy nem kap elég figyelmet és figyelemfelkeltésből verekszik, ezt most tapasztaltam még csak nála. Eddig kétszer fordult elő, egyik esetben kapott a fenekére. Ezt én sem tartom elfogadható megoldásnak, de ott hirtelen ez jött ki.
Az ilyen helyzet azért nehéz, mert ha ilyenkor odamegyek és elkezdek magyarázni neki, hogy ezt így nem szabad, meg úgy nem szabad, akkor pont megerősítem benne, hogy hiszen anya elkezdett rám figyelni, mikor verekedni kezdtem. Szóval ebben az esetben azt hiszem, az a legjobb, ha eltávolítom az általa bántalmazott gyerektől, és a bántottal foglalkozom inkább, és csak kicsit később adom meg neki azt a figyelmet, amit hiányolt.
Hát, nem tudom mit írhatnék, hiszen lényegében egyetértek veletek is.
Igen, valóban ez a legfontosabb kérdés, hogy hol a határ. És ha ez nem egyértelműen kijelölhető, akkor a durva visszaélések elkerülése szempontjából sokkal jobb azt mondani, hogy nem, semmilyen körülmények között nem elfogadható megoldás a fizikai fölény alkalmazása.
KedvelésKedvelés
Egészen pontosan: az a gyanúm, hogy azért van teljes tilalom, mert elvileg lehetetlen megmondani, hol a határ. A valóság meg az, hogy ha a rálegyintés a hatóság tudomására jut, akkor majd a bíró mérlegel, és ő mondja ki, hogy ez nem is (olyan súlyos) bántalmazás.
Hacsak nem akarják valamiért pont azt a szülőt kicsinálni, mert akkor jól jön a törvény szigora.
KedvelésKedvelés
gyakorlati resz
KedvelésKedvelés
” Csak elmondom, hogy nem ez a megfelelő módszer.” Mi is ezt mondjuk. Neked.
KedvelésKedvelés
És a büntivel amúgy mi van? Most Szikrához célzom a kérdést, de persze mindenki véleménye érdekel.
Nem vagyok híve a nagyon gyakori büntetésnek, de ha szép beszéd, érvelés, satöbbi sem használ, az lehet opció, vagy próbáltad már azt is?
Jó, hogy itt vagytok, és beszéltek erről. Jó olvasni titeket.
KedvelésKedvelés
Nekem nincs bünti módszerem. Talán még túl kicsinek találom hozzá. A max bünti, ha valamivel úgy játszik, hogy saját, vagy mások, vagy tárgyak épségét veszélyezteti, akkor eltesszük és nem játszunk vele. Nálunk nincs bünti fotel vagy sarok. De lehet, hogy később még előkerülhet.
KedvelésKedvelés
Milyen idős ő?
KedvelésKedvelés
Most lesz három
KedvelésKedvelés
Semese, értelek. Világos hogy nem lehet hivatalos opció. Értem, írtam is több helyen. Mégis többen is írták, hogy előfordult már velük is. Nem megérthető kicsit sem, ha nem akarom magam emiatt ostorozni?
KedvelésKedvelés
Ha en rosszat teszek, akkor ostorozom magam utana. tobbek kozott ez is egy visszatarto ero, hogy maskor ne tegyek rosszat, mert nem akarom ostorozni magam, hiszen az rossz erzes. Inkabb keresek olyan megoldast ami utan nem kell onostoroznom. Es semmikepp nem azt az utat valasztom hogy rosszat teszek, vallat vonok, massal is elofordult mar, majd ezek utan ujra rosszat teszek ha ugy adodik, sot mar meg is tudom indolkolni hogy tulajdonkeppen nem is olyan rossz az, mondhatnam szuksegszeru.
KedvelésKedvelés
ertem hogy nem akarod magad ostorozni, csak nem ertek egyet vele.
KedvelésKedvelés
Értem.
KedvelésKedvelés
hulyen erzem magam. semmi jogom megmondani mitol ostorozd magad. rosszul fogalmaztam, bocsanat.
KedvelésKedvelés
az is erdekelne hogy hany eves korig gondolod alkalmazhatonak nevelesi modszerkent a rautest?
KedvelésKedvelés
es miert pont addig, utana mar miert nem?
KedvelésKedvelés
nalunk volt olyan hogy a ferjem rautott a 2-3 eves gyerek fenekere. Elmondtam a velemenyemet neki is ,de nem volt meggyozve, hasonloan gondolkodott mint te. tudod mi gyozte meg? Amikor a gyerek 1-2 hettel kesobb elkezdte meselni hogy veri az apja. es ilyenkor felhivtam a ferjemet, a gyerek kezebe adtam a telefont, hogy legy szives mondd el apunak hogy mit mondtal az elobb. azota nem utott ra.
KedvelésKedvelés
Mikor 16 éves voltam, elloptam egy komolyabb összeget anyámtól. Különórára adta, én pedig elköltöttem. Mikor kiderült, és nem mondtam meg, mi lett a pénzzel, azt mondta, akkor most veszi a fakanalat, és addig ver, amíg meg nem mondom. Nem mondtam meg, mert nem voltam képes szembesülni a helyzettel. Akkor anyám fogta a fakanalat, lefektetett az ágyra, és addig vert, míg megmondtam, hogy elköltöttem. Akkor abbahagyta és szörnyen leszídott. Tudtam, hogy igaza van. Még miközben vert, akkor is. Teljesen igazat adtam neki. Mikor elvettem a pénzt, akkor is tudtam, hogy bűnt követek el, és tudtam, hogy súlyos következménye lesz. Miközben vert, úgy gondoltam, megérdemlem.
Anyám nem vert meg soha máskor. Én pedig idővel rájöttem, hogy nem éri meg lopni, vagy hazudni.
15 éves koromban egy üres utcán (fényes nappal) biciklivel utánamjött egy kb. azonos korú fiú. Mikor utolért, elkapta a nyakamnál a ruhát, és marokra fogva odarántott magához, és azt mondta: “nem akarsz leszopni, kisanyám?” Én pedig olyan gyorsan, hogy magam is meglepődtem, ököllel a torkába vágtam és közben azt sziszegtem elvetemült hangon: “a kurva anyádat!”. Az ütés szerintem nem volt erős, de úgy megleptem vele a fiút, hogy elengedett, én pedig tök határozottan hátatfordítottam neki és nyugodt tempóban elsétáltam. A fiú nem jött utánam. Később magam is meglepődtem a saját lélekjelenlétemen.
Én úgy érzem, hogy van helye az erőszaknak. Mikor valami túlmegy minden határon, és már nincs más lehetőség, akkor jön a fizikai határvédelem.
A háborúk is persze, butaságok, meg hát pisz meg minden, de ha területfoglalási céllal idegen sereg betör egy ország saját területére, akkor ha lehetőség van rá, vissza kell verni a támadókat. Ez jogos határvédelem. Ha sokadszori kérésre is újra és újra megharap a gyerek, akkor jogos határvédelemnek érzem a pofont.
Igen, a legutolsó eszköz, mikor már semmi más nincs, akkor jön a fizikai erőszak.
KedvelésKedvelés
arra is varom a valszt hogy meddig hasznalhato szerinted gyereknevelesi modszerkent, hany eves korig, miert pont addig es utana mar miert nem
KedvelésKedvelés
a kisgyerek totalisan toled fuggo viszonyban van toled, nem egyenrangu partner, hanem kisebb, gyengebb es kiszolgaltatottabb es nincs lehetosege visszautni. nekem santitanak a peldak. ha megtamadnak az utcan, en is utok. ha a gyerekem rosszalkodik, akkor nem. ha a lanyom lop es hazudik, akkor nem attol varom a megoldast ha addig verem amig megtorik.
KedvelésKedvelés
Nem hiszem el, hogy semmi különbséget nem látsz a szófogadatlanság miatti verés és a sorozatos harapások végső megfékezésére használt pofon között!
KedvelésKedvelés
nem latok. a veres/pofon az fizikai eroszak es nem tudok olyan okot mondani amikor ez egy kisgyerek nevelesekor indokolt vagy jogos lehetne.
KedvelésKedvelés
Ezek szerint az a véleményed, hogy nem vagyok jobb én sem mint Debbi vagy Viola. Hát, köszönöm! De hát úgy kell nekem, tudtam, hogy kényes a téma.
KedvelésKedvelés
nem tudom ki Debbi vagy Viola. nem minositettelek teged es nem is hasonlitottalak senkihez, annyit mondtam hogy nem ertunk egyet es ugy tunik nem is fogunk.
KedvelésKedvelés
Nemá, Mesi! Hát akik a poszt témáját szolgáltatták. És, hát, igen. Van ilyen, hogy nem közelednek az álláspontok. Azért jó vita volt, nem?
KedvelésKedvelés
vitatkozni szeretek,altalaban hasznos es szorakoztato, mozgatja az agyamat, atgondolasra es ervelesre kesztet.
KedvelésKedvelés
Igen, örülök, hogy jöttél, nélküled hamar rövidre lett volna zárva a téma. 🙂
KedvelésKedvelés
És ami azt illeti, a szülő is függésben van a gyerekével. Nem mondhatom azt, hogy köszi, de inkább nem élek veled. Én ugyanúgy nem léphetek ki a kapcsolatból, mint ő.
KedvelésKedvelés
de te megutheted, te vagy ero folenyben, te vagy aki eldontod mit szabad es mit nem, te szabod a szabalyokat es kovetkezmenyeket, nem a gyereked. es nem az eroszakrol beszelgetunk vagy annak jogosultsagarol, hanem az utes mint gyereknevelesi modszerrol. nem ugyanaz.
KedvelésKedvelés
Ezekkel a példákkal azt akartam mutatni, hogy határsértés esetén elképzelhetőnek tartom.
A lopás példáját azért hoztam fel, mert én akkor már 16 éves voltam, és nagyon durván megsértettem anyám határait. Az apám hónapok óta betegszabadságon volt, baromi csórók voltunk, anya kereste a pénzt, és állt helyt minden fronton. Nem azért vert, hogy megtörjek, hanem mert másképp nem tudta belőlem kiszedni, mi lett a pénzzel. És nem tört meg. Igaza volt. Szerintem nem várható el egyetlen szülőtől sem, hogy a gyereke pszichológusa legyen. Elismerem, hogy jó, ha van ilyen, de nem lehet alapelvárás. Szerintem teljesen jogos volt részéről. És éppen emiatt nem tudom megmondani, meddig tehet ilyet egy szülő. Tény, hogy 4-5 éves koromtól én nem kaptam verést ezen kívül.
KedvelésKedvelés
hat ebben nem fogunk egyeterteni. szerintem gyereket verni nem lehet jogos.
KedvelésKedvelés
senki nem varja el hogy a gyerek pszichilogusa legyel. az az elvaras hogy NE bants, usd meg, terrorizald barmilyen modon, elj vissza a bizalmaval, kiszolgaltatottsagaval, ne hasznald az ero folenyed, stb, stb. ehhez nem kell pszichologusnak lenni.
KedvelésKedvelés
Ezt írtad: “ha a lanyom lop es hazudik, akkor nem attol varom a megoldast ha addig verem,…” hát mitől várod? Beszélgetsz vele, nem? Márpedig egy ilyen esetben szerintem a megfelelő kérdéseket csak komoly hozzáértéssel lehet föltenni. Szerintem nem feltétlen várható ez el egy anyától. Nem is akart ő a veréssel leszoktatni a rossz tulajdonságaimról. Az egyetlen, amit tett, és jól tette, hogy türelmes volt, és szeretett.
És mellesleg itt én éltem vissza az ő bizalmával és nem fordítva. Ő odaadta a lóvét és csak később szembesült vele, hogy nem érkezett meg a célállomáshoz, én pedig nem voltam hajlandó megmondani, mi lett vele. Olyan módon bántottam őt, ahogy ő engem soha. Nem. Nem gondolom, hogy itt hibázott volna.
KedvelésKedvelés
sajnos ugy tunik nem fogunk egyeterteni a gyerekre utes gyerekneveles cimen temaban.
KedvelésKedvelés
talan, ha nem tudtad volna nagyon jol, hogy mekkora bajt kovetsz el es hogy mik lesznek a kovetkezmenyek, akkor merted volna neki mondani veres es minden nelkul…Egy pofon is bantalmazas, meg meg sokminden mas is, ami akar nem is fizikai…a megesik nagyritkan es a nem akarom magam rosszul erezni mar tole kozott eleg sok kulonbseg van. ahogy egy parkacsolatban sem attol fogjak a felek jol erezni magukat, ha adott esetben jogosnak ereznek egy verest, hanem szeretetteli, bizalmas viszony van, ahol akar lehet hibazni is, ugy egy szulo-gyerek viszonyban is. sztem sokunkkal elofordult itt, hogy racsapott a gyerekere, indulatbol, tehetetlensegbol. de ez nem egy kovetendo nevelesi eszkoz
KedvelésKedvelés
Nekem is eszembe jutott az, Szikra, hogy nem lehet, hogy azért nem tudtad elmondani, mert a következményektől tartottál?
KedvelésKedvelés
Így utólag visszanézve, szerinted _ennyire_ fontos volt, hogy mi lett azzal a pénzzel? Nem arra költötted, amire adta, szerintem ez volt a lényeg, nem az, hogy mire ment el. Anyukád valószínűleg iszonyú fáradt volt, tehetetlennek érezte magát és dühösnek, rajtad vezette le, de az csak ideológia mellé, hogy azért, hogy kiszedje belőled, mire szórtad el a különóra-pénzt.
KedvelésKedvelés
Ez nem igaz. Igen, baromi fontos volt, mert durván csórók voltunk, anyám egyedül látta el az összes posztot a családban, és hogy az egyhavi fizetésének egynegyede hova ment el, szerintem nem mellékes ilyen esetben.
KedvelésKedvelés
Lehet, azt gondolta, visszaszerezhető, és azért akarta mindenképpen tudni? Nem tudom, csak találgatok, és próbálom megérteni, hogy te mitől érzel jogosnak egy _ekkora_ verést.
KedvelésKedvelés
Nem tudom, gondolta-e. Én pontosan tudtam, hogy minden határon túlmentem. A verés után úgy érezhettem, kvittek vagyunk, és tudtam a szemébe nézni.
KedvelésKedvelés
1. NEM VOLT IGAZA.
2. De, megtört, és de, azért csinálta, hogy megtörj. Hogy az erejét látva, megtapasztalva, hogy senki vagy hozzá, a fakanalához képest, megtörve, a fájdalomnak engedve VALLJ.
3. De, megtudhatta volna máshogy is. Kis türelemmel, és hát igen, másfajta büntetéssel, megvonással. Meg azzal, hogy elmondja, miért olyan baromi fontos neki, hogy tudja, mi lett vele. De neki az kellett, hogy a HATALMÁT bizonyítsa.
4. Kőkeményen bűntudatot keltett benned, ezért fogadtad el a verést, ezért érezted úgy, hogy most vagytok kvittek, pedig egy LÓFASZT. Akkor lettetek volna kvittek, ha mondjuk azt mondja, hogy le kell dolgozni, amit elköltöttél. Így te nemtetted jóvá, amit elkövettél, ő pedig BÁNTALMAZÓVÁ vált.
KedvelésKedvelés
koszi
KedvelésKedvelés
jó sok évvel ezelőtt egy rádióműsorban Ranschburg Jenőtől hallottam a számomra végső érvet a témában. azt mondta, a világon a legkönnyebb dolog szófogadó gyereket nevelni. csak aztán eljön egy életkor, és onnantól kezdve csak les az ember, hogy kinek fogad szót a gyereke, merthogy nem neki, az biztos.
KedvelésKedvelés