2013. decemberi. Akkor még pláne ízléstelen volt.
parádés kommentek, vita is: a provokatív mondat a poszt végén van:
szánalmasnak tartok mindenkit, aki a lelke űrjeit minden áron szerelmet, szexet kergetve akarja kitölteni.
Most, 2016 őszén csak megerősíthetem: nem érdemes ezt kergetni, a kapcsolódási igénynek kiszolgáltatva lenni.
Jaaaj, férjhez akarnak engem adni.
Ezt nem hittem volna.
El akarnak adni engem, mióta kint vagyok az interneten.
Én teljesen meg vagyok döbbenve ezen, mert soha ilyet nem tapasztaltam korábban. Engem nem tuszkoltak a párkapcsolat irányába, se a szülők, se a rokonok, se a tanárok, barátok, nálunk puritánság volt, nem ez a “na, mikor lesz már valakid”, nem sürgette senki a társtalálást, a férjhezmenetelt, gyerekvállalást. A való életem közösségei inkább kajánul lesték, ha volt pasim. Jobban jártam, ha nem volt, vagy titokban. És arra számítottam, hogy ha eldobom egykor az özvegyi fátylat, pláne ha alig néhány hónap után, az nagy-nagy tabu volna. Hogy az ember a lomha közerkölcs szerint legyen úgy is monogám, ha özvegy. Akkor az emlékhez hű. Arra számítottam, hogy mindenki azt várja, ne foglalkozzam mással mostantól, nem is vagyok már fiatal, nekem a szerelmi élet befejeződött, keményen dolgozzam, figyeljek a gyerekeimre, és ápoljam a férjem emlékét és tekintélyes szellemi hagyatékát. Ez is elég korlátolt és normatív, de ezt legalább érteném.
Ehelyett ezek a vadidegenek, akiknek a magánéletéről, párkapcsolati sikereiről természetesen nem tudunk meg semmit, és ez nem véletlen, vállat vonnak, tökéletesen érdektelen nekik az, aki meghalt, és az én érzelmi állapotom is, ezek engem kajánul lesnek, randira küldenének, sürgetik, hogy találjak valakit, szexeljek már, ez így nem mehet tovább.
Bár ha lenne valakim, akkor meg szerintem azt rosszallanák. A lényeg, hogy nem vagyok jó, és nem dönthetem el, hogyan szeretnék élni. Hogy elő akarják írni nekem, mit tegyek, és elterelni a szót, mert kényelmetlen, amit mondok.
Aki nincs tisztában ezekkel a dolgokkal, amelyekről én írok, az szerintem elsősorban műveletlen. Nyitott, tájékozódó ember nem gondolhatja, hogy ez csak hiszti. Értelmes ember eleve nem így érvel, mint ők.
Mi a jó nekik ebben? Itt a lényeg a kontroll, hogy mások, vadidegen férfiak a biztonságos homályból firtassák a magánéletem részleteit, és ajánljanak nekem megfelelő, gyengéd, erős, erélyes partnert mint receptúrát az élet összes problémáira. Mert az az én bajom, hogy nincs ilyenem. Tudják, tudni vélik, hogy nekem nincs, és azt is, hogy mi kéne nekem. Engem mondjuk nem kérdeztek meg. Az nem számít, ők tudják, hogy nekem mi volna jó, minden nőnek az volna jó, ez az élet rendje, punktum.
Majd ha lesz pasim, rendbejövök. Mert én panaszkodom. Sérelmeim vannak, ugyebár, azokról írok, az én rossz tapasztalataimról, és azért vannak sérelmeim, mert kielégületlen vagyok, nem éltem meg még az igazi szerelmet egy nemes férfi mellett, és hát azért írok ilyeneket, mert nem vagyok boldog. Illetve — ez Szilárd változata — nem nevel meg egy férfi, nem cenzúráz, beszél le a feminizmusról. Ha lenne egy férfi, megülnék a seggemen, nem feltűnősködnék az interneten, mert ez pótcselekvés, meg aztán a férfi nem is hagyná. Azért írok ilyeneket, mert férfigyűlölő vagyok, és azért nincs partnerem, mert férfigyűlölő vagyok. Mert még nem értem, hogy ez milyen butaság.
Csak fel ne kelljen fogni, amitől írunk. Ez a válasz a társadalmi problémákra: meg kell találni az igazit. Mindenki mellé egy nemes, erős férfi, aztán nyugi lesz, nem sipákolnak itt a feministák, hogy egyenlő bér meg kvóta meg munkamegosztás és prostitúció.
Olyan nincs, hogy valaki ebből az egészből, az intézményesített, heteronormatív, nőrendszabályozó patriarchátusból nem kér. Hogy inkább egyedül élne, esetleg leszbikus, vagy kapcsolatról kapcsolatra száll. Egy megoldás van mindenkinek. Férfi az ágyba, az majd rendben tartja, aztán kuss lesz.
Mindezt olyan segítőkészen bírják írni, hogy szinte elhisszük, értem aggódnak, alig vesszük észre: az van itt elvitatva tőlem, hogy úgy élhessek, ahogy szeretnék, azt mondhassam, amit gondolok. A férfi azért kell, mert férfi nélkül egy nő veszélyes. Azt mondák, boldogtalan, szánalomra méltó, de arra gondolnak: veszélyes. Ez az ő bajuk, mert amúgy az én jóllétem, sorsom miatt egy pillanatig nem aggódnának.
Ezért kell “párt találni”.
Mert én nem akarok?
Nem ez a kérdés.
Az a kérdés, hogy miért figyelnek meg kajánul, mit akarnak a javaslataikkal. Akár akarok, akár nem, az én döntésem, az én magánéletem, és én tudom jól az életemet.
Akarni sem nagyon lehet, nem érdemes. Az az érdekes, hogy ha nem nagyon akarok, vagy akarok ugyan, de tudom, nem ezen múlik, akkor miért kell hogy legyen szerintük. Nyilván nekik is van jó pár olyan ember a környezetükben, aki egyre csak keres, de mégsem találja “az igazit”.
Egészen elképeszti őket a felvetés, hogy ezen túl is sokféle ember van, és nem mindegyik akar együttélős párkapcsolatot, de ha akar is, az ilyesmi, mint már írtam, nem csak akarás kérdése.
Nem, azt hiszem, én most nem akarom. És — értelmes lényeknek nem kell ezt magyaráznom — nem férfigyűlöletből vagy gyanakvásból, hanem elsősorban azért, mert ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek. Meg aztán nekem már soha többet nem lesz könnyű, nem is bízhatom úgy senkiben, mert a blogomon fennakadnak. Én nem bánom, és én nem panaszkodom, csak ők szeretnének engem összetörtnek látni, aki jól megbűnhődött.
A gyászomban író lettem, és próbálom megtalálni az új helyzetben a helyemet, dolgomat, más nem fér bele. És senkivel sem tenném meg azt, hogy a kivételes érzelmi intelligenciájú Jánoshoz viszonyítom.
Egyébként én tudom, hogy nem vagyok könnyű eset. Soha nem igénylem és nem is teszek érte, ahhoz képest meglepően sok rajongást, hódolatot kapok. Ezek a buta trollok is állandóan beleszövik a mondataikba, hogy ha olyan nőjük lenne, mint én… Nekem nem jut eszembe senkiről ilyesmi. Tisztában vagyok vele, hogy a párkapcsolati harmónia nem könnyű műfaj. Egyrészt azért, mert rendszerszintű okokból téves elvárásokkal szoktunk a párkapcsolat iránt lenni, és én nem szeretnék indokolatlan kockázatot vállalni, csak hogy elmondhassam, van valakim, ha egyszer nem akarok minden áron kapcsolatban élni. Másrészt nekem óvandó, szuverén életem van, emelt fővel, három gyerekkel, kialakult szokásokkal, barátokkal, programokkal, saját ízléssel, jelenleg nincs rajta rés, és nem egy másik embertől várom a megváltást. Sőt, nagyon méltatlannak érzem ezt a hozzáállást, hogy kell, mindenképpen kell valaki. Szerintem aki így gondolja, az függ valamitől, és ez zsákutca. Most lehet erre mondani, hogy nem akarok semmilyen kompromisszumot kötni, de miért akarnék?
És megmondom őszintén, ha választhatok, hogy a napi kötelességeken felüli időmet randivonalakon meg elbaszott randevúkon töltsem, vagy befejezzem a regényemet, netán megnézzem egyszer a Pradót, végigolvassam az új Ulysses-fordítást, akkor nem kétséges, mire voksolok. Szánalmasnak tartok mindenkit, aki a lelke űrjeit minden áron szerelmet, szexet kergetve akarja kitölteni. Aki örökké próbálkozik, akinek ez az izgalom. Annyi csoda van a világban, de ezt az eltompult birkák nem értik.
Szóval én nem keresem. Ez nem azt jelenti, hogy ha megtörténik, és tényleg olyan, akkor ne lennék benne lelkesen. Igen, ebben hiszek, hogy ami lehet, az megtörténik. Vagy nem. Teljesen nyugodt vagyok ezzel kapcsolatban.
csak az olvassa. én szóltam 
Ezt az állapotot régi jó ismerősként tudom köszönteni. Öt évig voltam egyedülálló, miután a fiam megszületett, és ez egy (meglehetősen rövid) idő után senkinek sem tetszett. Ismerősök és idegenek egyaránt tudni vélték, hogy minden problémámra (olyanokra is, amik csak az ő fejükben léteztek) megoldást nyújt valamiféle férfiember, bárki legyen is az. Csak azt az egyet nem akarták felfogni, hogy az előző kapcsolatomban annyit sérültem lelkileg, hogy nekem (NEKEM!) elég sokáig csak teher lenne egy kapcsolat, mert saját magamra van szükségem. Egyébként is, amikor már tudtam kezelni a helyzetet, igényem is, szükségem is volt rá, akkor lett társam, aki nem csak simán “egy pasi”, aki majd helyettem gondolkodik, küzd, tervez, megmiajófene, hanem tényleg társ. És nem sajnálom azt az öt évet sem, ez kellett, erre szükségem volt.
Ez most az olvasottak után kikívánkozott, remélem nem baj 🙂 Nem nagyon szoktam hozzászólni, inkább csak olvasok általában.
KedvelésKedvelés
én azt hittem, kisebb a nyomás ha már van gyerek… de nem lep meg nagyon, hogy nem így van.
KedvelésKedvelés
Referáljatok már rólam annak a jótündérnek, aki hipp-hopp varázsol egy szuper társat épp akkor amikor szükség van rá! 😀
KedvelésKedvelés
Jaaaajj, hát kérj, és megadatik! 😀
KedvelésKedvelés
Referáltam a jótündérnek. Aszonta, neked való most nincs raktáron, de március magasságában érkezik az új szállítmány, akkor érdeklődj újra.
KedvelésKedvelés
Kösz, addig csak kibírom. Csak el ne felejtsek érdeklődni! Beállítom a telefonomon.
KedvelésKedvelés
Jó ötlet! 🙂
Aszonta a jótündér, hogy marha nehéz olyan áruhoz jutni, amilyet te akarsz. Ha tolnál egy kis jattot, jobban igyekezne. Talán már februárra be tudná szerezni.
KedvelésKedvelés
Hogyne, nekem ez minden pénzt megér!
KedvelésKedvelés
Hát…te tudod, mit bírsz.
Akkor intézkedem.
KedvelésKedvelés
Biztos nem fogod elfelejteni, hiszen neked akkora szükséged van rá, hogy végre teljes Életet élhess. Hiszen a nő dolga a férfi, tudod.
KedvelésKedvelés
és nem ér véget a történet, ha lesz egy pasid. Akkor jön az, hogy milyen férfi, aki ‘elvisel’ egy feministát? Minimum látens homoszexuális, papucs, stb. Kevés dolog van, ami egy hímnemût megfoszt a férfiúi mivoltától mások szemében (hisz a férfi akkor is férfi, ha az asztalra szarik, mint tudjuk), de ha kiderül, hogy nálatok otthon nincs meg a Rend, akkor azért mégsem lehet igazi férfi õ, és persze te sem teljesedhetsz ki nõként, mert azt csak akkor lehet, ha kordában tartanak.
KedvelésKedvelés
Igen, ezt szokták gondolni. És amikor látják, hogy nem papucs, nem akármi stb., akkor meg baromira zavarba jönnek. És persze keresik a hibát, meg elfantáziálnak róla, hogy valójában mennyire nem boldog. Tény, hogy ahhoz, hogy egy férfi feminista legyen, egészséges önértékelés és magas fokú érzelmi intelligencia szükséges. Ami a kritizálóknak nincs. Ettől még persze segíthetnének magukon, de hát önreflexió, önkritika, azmiaz.
KedvelésKedvelés
Nekem egyik ismerősöm szokta mondani hogy jaj te aztán idomítod, betöröd a pasikat. Mindezt azért mert az a kettő aki volt/van, nem próbál/t ledominálni. Az fel se merül hogy tán egész egyszerűen nem is nézek afelé aki játsza a macsót, és a macsók se nagyon próbálkoznak nálam mikor kiderül hogy nem vagyok szende, bólogató kislány. Nem, nekem véleményem van, ha valamiért küzdeni kell akkor küzdök, az igazamért is ha kell, és aljas módon felháborodok ha nememből adódóan idiótának és életképtelennek néznek (nők nem tudnak kicserélni egy villanykörtét, nem te ehhez nem értesz, ehhez férfi kell, majd én). Szóval nyilván a párom csak egy kiherélt, idomított, betört papucs lehet… Érzelmileg intelligens, magát műmacsóskodás nélkül is férfinek érző, feminista pasi kizárva mert az meg ugye mind buzi vagy fantázia
KedvelésKedvelés
Igen, és a pasik is így gondolják, jó vélemény a saját nemü(n)kről.
KedvelésKedvelés
Bár lett volna ennyi bölcsesség bennem tizenéve.
KedvelésKedvelés
Bocs, ha egyszerűen fogalmazok, de ezt gondolom: ezek perverzek és komoly lelki defektusoktól szenvednek. Értelmes, épeszű férfi nem írogat blogíró nőknek, hogy szerezzenek férfit. Meg nem blogíró nőknek sem mondogatja privátban vagy nyilvánosan.
KedvelésKedvelés
Én is pontosan így látom. Szerintem azt mondani valakinek, hogy biztosan pasihiánya van (pláne egy özvegynek, aki szerette a férjét) nagyon ízléstelen.
KedvelésKedvelés
Egyetértek. Gyomorforgató, kandisznós, lenyomós bullshit.
KedvelésKedvelés
Ezek szerint marad a látens buzi:)))))))
KedvelésKedvelés
Szép írás, köszönöm. Sokszor sajnálom, hogy nem volt még meg a blogod 10-15 éve, mikor még én is “párt kerestem”.
Nagyon tisztelem ezt a fajta emelt fejű egyedüllétet.
KedvelésKedvelés
“Emelt fejű egyedüllét” – milyen szép ez így (mind a szó, mind a tartalom). És kapcsolatban lenni is így szertnénk (ti. mi, akik itt érteni véljük egymást), ami legalább olyan nehéz. Aki meg nem érti, az látszólag az “egyedül” meg “kapcsolatban” szavakba köt bele, de igazából az emelt fej frusztrálja. Ehhez kéne némi önreflexió, hogy miért is, de ugyebár az nem ott terem, ahol az internet árnyékából lehet leskelődni, vetítgetni ki másokra mindenfélét.
Talán már nem is emlékeztek rám, bár bemutatkoztam, csak mostanában utólag gyorsolvasom az írásokat, kommentelni meg már nem maradt agyam és időm. De jön a második gyes:) akkor úgyse csinálok semmit:)) újra itt lehetek!
KedvelésKedvelés
Érzek itt egy kis megbicsaklást, amikor arról írsz, hogy megveted a mindenáron párt keresőket…. szerintem ebben az esetben is – mint minden más esetben, amikor béna egyéni döntésekről írsz – vedd észre a környezeti nyomás megnyomorító hatását és azt, hogy ha nem ezt teszed, akkore mennyire elfogy körülötted a levegő, hogy gúny és megvetés céltáblája leszel, persona non grata egy csomó társaságban…. az egyedülálló nő ezt kockáztatja. Miért megvetendő, ha valaki ebből a helyzetből ki szeretne törni, ilyen-olyan eszközökkel? Ne adj isten, még élvezi is a keresés állapotát? Érteni vélem az árnyalatokat a szövegedben, de amit itt írsz erről, az minimum félreérthető.
KedvelésKedvelés
Annyit árnyalnék ezen, hogy nem minden országban van ez azért így. Magyarországon a munkahelyemen anno a HR-estől a recepciósig mindenki a magánéletemben vájkált, nagyon megkönnyebbültem amikor külföldre mentem és ez megszűnt. Anyám meg addig nyomta a párkapcsolati okosságát, hogy kívül találta magát az életemen.
KedvelésKedvelés
Ez hogy kapcsolódik az én kiegészítésemhez?
KedvelésKedvelés
Szerintem úgy, hogy tavasztunder szerint a szerencsésebb országokban, nincs a nőkön ekkora környezeti nyomás, mert ott nem lesz valaki azért gúny és megvetés céltáblája (persona non grata) mert egyedülálló nő.
KedvelésKedvelés
Az első mondatra gondoltam, mármint nekem az a tapasztalatom, hogy nem minden országban pária az egyedülálló nő.
KedvelésKedvelés
Egyetértek. Én nem szánom, hanem baromira megértem azokat a nôket, akik a lelkük ûrjét szerelemmel akarják kitölteni. Otthon nem szerették ôket, önmagukban nem képviseltek értéket a környezetük számára. Aki úgy nô fel, mint pl én, akinek az abszolút értékként és elérendô célként/állapotként a páros létet verik keményen a fejébe, az nem tud ezen egy vállrándítással túlleni. Bizton állítom, hogy jó helyzetfelismerési készség, világlátottság, tájékozottság, nyitottság, stb ellenére is nehéz felismeri ezt az állapotot és változtatni. Hogy én mennyit kínlódtam mert egyedül voltam, ha én azt elmondanám… És hogy ez mennyire fakadt a környezet nyomásából és saját tanult tehetetlenségembôl, atya gatya….
Nem reális és nem fair azt várni senkitôl, hogy aki ebben nevelkedik egyszer csak kinéz az ablakon és azt mondja, szép az élet egyedül, nyílnak a pipacsok, majd kirándulok és megyek színházba egyedül. Nagyon kevesen kèpesek erre, sajnos…
KedvelésKedvelés
Belém nem verték a páros élet szépségét, de annyira nem fogadott el a családom, később a tágabb környezetem, aztán a mostani családom sem, hogy betegesen vágyom én is VALKIRE, valaki méltóra, legalább részbeni elfogadásra. Hiába mondom magamnak, hogy nem vagyok komplett, hiába tanítom a gyerekeimnek, hogy ne mindenáron. Vagyis hát én sem minden áron, de pl. januártól októberig kétségbeesetten kutattam azt, akinek a szemében legalább egy ici-picit szépen látom tükröződni az arcom…
Most épp nem keresek senkit. Per pillanat nem remélem, hogy találkozom alkalmas emberrel. Szóval csak azt akarom mondani, hogy hiába ismerem fel, nem tudok tőle szabadulni tartósan. Ez van sajnos 😦
KedvelésKedvelés
Méltóra vágyni igaz és természetes emberi igény. Tenni azért, hogy megtaláljuk pedig okos és előrevivő cselekedet. A gond akkor van, ha már szinte mindegy, ki az, csak legyen. Ha függünk attól, hogy nekünk legyen valakink, minden áron. Ez nagyon fontos különbség.
KedvelésKedvelés
Epp most irtam eggyel lejjebb, hogy van az az erzes is, amikor vagysz emberi közelsegre adott körülmenyek miatt es nem feltetlenül a meltora, barmilyenre, söt: akarmilyenre. Tud ugy alakulni az elet, hogy ez rohadtul felertekelödik. Szerintem ez nem feltetlenül gond. Emberi igeny. A helyen kell kezelni es az a nehez, mert kökemeny ha ezt az erzest a totalis hiany taplalja – tehat ha semmilyen egyeb emberi kapcsolodas sincs nagyon mellette….
KedvelésKedvelés
Igen, teljesen igazad van! Az elfogadas utani vagy es a szeretetehseg is nagyon sokat nyom a latban. Peldaul en hiaba tudtam, hogy jol vagyok egyedül is es nem kell a környezetemre hallgatnom, hogy kellene nekem egy ferfi, nagyon vagytam szeretetre es elfogadasra. Vagytam arra, hogy valaki melto igenis visszajelezze, hogy en jo vagyok es szerethetö.
Lehet, hogy ez tök gazul hangzik, de tud ez nagyon is gyilkos erzes lenni. Tudom. Es nem azert, mert mondjuk en nem tudtam a szepet es a jot egyedül megelni es meglatni, vagy az idömet ertelmesen es hasznosan eltölteni.
Egy idöben peldaul tök egyedül eltem es dolgoztam egy varosban külföldön. Az elejen meg barataim sem voltak ott. Namarmost, ha se csalad, se baratok, se senki nincs es mindenfajta fizikai kontaktust nelkülözöl honapokig, az kibaszott nehez szerintem. Ertsd: honapokig az a maximalis fizikai kontaktusod emberi lennyel, hogy megbeszeleseken hetente parszor kezet fogsz kollegakkal. Na az maga az elidegenedes magadtol es az iszony maga… En ettöl totalisan ki voltam keszülve; majd megvesztem. Sokkal közvetlenebb ember vagyok annak, hogy ez ne viseljen meg. En beszelgetes közben is megerintem a beszelgetöpartneremet, megszoritom a baratnöm kezet, stb. Ebben a helyzetben en nem tudtam nem azt mondani, hogy nem vagyom valaki kozelsegere. Hogy a banatba ne vagyjon erre az ember ilyen helyzetben? Ha ep ember es nem egy robot, ez nem megy…
KedvelésKedvelés
Ja persze, nyilván, de az ilyenhez azért ne akarjunk már hozzámenni és szekérderéknyi gyereket szülni neki.
KedvelésKedvelés
Ezt nem is irtam sehol. Vagy ezt most mire irod?
Meg annyi, hogy a melto tars kereseseröl meg ennek varasarol is ugy gondolom, hogy hat persze, legyen melto, de ne irjuk mar ezt elö, mint alapvatö nivot, hogy lam-lam: mi kivarjuk a meltot! Remek, gratulalok, es akkor mi van? Es aki alabb adta ennel par honapra, az menjen a Dunanak, vagy hogy? Nekem ennek itelkezes szaga van. Mert van hogy nem megy, hogy erre varjunk minden erkölcsünkkel es emelt fövel…. Nem neked irom, keviselone! Altalanossagban veve gondolom azt, hogy hamis emiatt vallon veregetni magunkat, hogy de faszak vagyunk, kivarjuk a meltot. Ezen erdemes elgondolkodni szerintem….
KedvelésKedvelés
Nem tudom, én általában azok részéről szoktam érezni a dölyföt, akik nem várják ki….. mert azért ez eléggé nemzeti sportnak tűnik. Nyilván nem véletlenül, erről már volt szó fentebb.
KedvelésKedvelés
Persze, van sok ilyen is, aki ezzel onigazol, vagy mast csinal es a fejunkre olvassa, hogy nekunk senki sem eleg jo. Csak arra vonatkozoan irtam, hogy itt ne hirdessuk mar nyiltan azt, hogy mi jobbak, kulonbek vagyunk masnal mert a meltot varjuk. Ez hamis.
KedvelésKedvelés
Én is a méltót várom, csak míg ideér, elmolyolok azzal, aki épp adódik.
KedvelésKedvelés
az “elmolyolok” szó egyre jobban tetszik nekem 🙂
KedvelésKedvelés
A férfiak imádnak molyolni. 🙂 Biztos azért.
KedvelésKedvelés
Nem onnan jön az önbecsülés! Tényleg!
Az miért van, hogy akinek sikeres projektjei, heves hobbijai vannak, az nem baszódik ennyit a társtaláláson?
KedvelésKedvelés
Én nem látok ilyen összefüggést. Az önismeret illetve annak hiánya, na, annak már van köze hozzá.
KedvelésKedvelés
Ne haragudj Eva, de ez szerintem nem igy van. Nincs összefügges a kettö között. Ha nagyon keresnenk összefüggest, akkor a masik szemszogbol vizsgalva meg az jonne ki, hogy ,mindenki potcselekszik orrverzesig…
Ki tudja kinek honnan jon az onbecsulese es az onszeretete? En maratont futottam, sziklat masztam, onkenteskedtem, onkepzo estet szerveztem es meg hosszan sorolhatnam, de az onbecsulesem a beka valaga alatt volt hattal. Biztos az oda vezeto okok is masok voltak (ahogy irom, egy kezfogas nem volt honapokig munkan kivul), de nem gondolom, hogy ne lett volna szaz fontos es sikeres kezdemenyezesem, hobbim, projektem emelett.
Akbie beleverik, hogy egyedul nem vagy ertek, szart se ersz nokent egyedul, az mindezt nagyon sokaig hiaba csinalja minden siker es elismeres ellenere. Ha vissza is jon valami pozitiv kintrol, nem csapodik le ugy, ahogy kellene, nem lesz helyen tole az onbecsulese…. Kb 2 napig tart az erzes, hogy mit ertem el, wow… Utana ugyanabba a kozepes, szurke, tanult szarba suppedsz bele, ami elotte volt. Mintha sosem ertel volna el mast. Dognehez ez.
KedvelésKedvelés
Huuu, de eros gyomros ez így éjfél környékén Viki, de sajnos pontosan ezt élem meg én is, pedig van itt önmagamon dolgozás ezerrel.
“Ha vissza is jon valami pozitiv kintrol, nem csapodik le ugy, ahogy kellene, nem lesz helyen tole az onbecsulese…. Kb 2 napig tart az erzes, hogy mit ertem el, wow… Utana ugyanabba a kozepes, szurke, tanult szarba suppedsz bele, ami elotte volt. Mintha sosem ertel volna el mast. Dognehez ez.”
KedvelésKedvelés
Jajj, Arien, sajnalom es nagyon ertem, hidd el! Ez nagyon nehez. Olyan szep leirni, hogy tudjuk es szeretjuk magunkat, mindent elerunk, ha akarunk, stb-stb. Epp csak szeretet, odafigyeles, megbecsules nem jutott nekunk, de hat sebaj. teremtsuk meg magunknak! Csak azt szeretnem kerdezni, honnan? Marha nehez az onbecsulest felepiteni es visszajelzes hijjan (par, pasi, baratok, csalad, madarijeszto, akarmi) dupla olyan nehez. Ez volna a malter, ami megkoti, megerositi a pozitiv visszajelzest. Legalabb is nalam. Ehelyett atfolyt az egesz rajtam….. Lehet, hogy mas tud jobban onalloan epitkezni (barcsak!!), en keptelen voltam ra.
KedvelésKedvelés
Viki, annyiban kell árnyalnom a képet saját magammal kapcsolatban, hogy azért volt döbbenetes nekem ez a bekezdésed, mert pont itt tartottam kb. 1 éve, azóta azért haladtam, fejlődtem.
Ha úgy nősz fel, hogy a jó teljesítmény az természetes, a hibák pedig fel vannak nagyítva, akkor így felnőtt fejjel kell tudatosan vállon veregetned magad egy-egy klassz dolog után, bármennyire fura is ez. A hibák pedig vannak, én már a legtöbb hibás lépésem után, rándítom a vállam egyből, és máris a megoldáson agyalok, szinte mindig meg lehet oldani! 🙂
Az önbecsülés hiánya kemény megfelelési kényszert eredményezett nálam, most kászálódom kifelé a kakiból… 😉 Hihetetlen tényleg, hogy a pozitív visszajelzések sem segítettek sokáig, tényleg átfolytak csak rajtam…nem vagyok én a dicsérethez szokva, kérem!
KedvelésKedvelés
De ez nem magától értetődik, ha a maslow piramist nézem? Mert nekem elég egyértelmű. Vagy fura vagyok???
KedvelésKedvelés
Ezek az emberek, akiket ledarál a nyomás, nem szuverének. Csak a szuverének változtathatják meg a világot. Nem azért nem akarunk, mert bár jó lenne, de csak azért sem, hanem mert nagyon nagy gáz van. Aki keres, de nem talált, az is láthatja, milyen gáz a helyzet.
És én tényleg hiszek abban, hogy a szerelem megtörténik. Csak ebben hiszek.
Bár biztos könnyű nekem, gyerekprojekt kipipálva.
Viszont ha ma lennék gyerektelen huszonéves, nem szoronganék ennyit, hanem falnám a kultúrát, és emelt fővel lennék egyedül.
Jánossal tök nagy mázlim volt, de milyen élet az, amelyben egy mázlinak köszönheted a boldogságodat?
KedvelésKedvelés
“milyen élet az, amelyben egy mázlinak köszönheted a boldogságodat?”
Attól félek, hogy a való élet… Legalábbis én akárhogyan elemzem, vesézem forgatom életem eddigi történetét, a boldogságomat én is csak a mázlinak köszönhetem. Nem tudom, tudatosan hogy ment volna, ha nem találkozom a szerencsének köszönhetően pont azzal, aki a másik felem.
KedvelésKedvelés
Én a lányomra gondolok, és ennyi tudatossággal neki ugyanúgy lehet balszerencséje is.
Csak az önbecsülés és a tudatosság véd meg. A sorscsapásokban is csak az tart meg.
KedvelésKedvelés
Igen, az önbecsülés és a tudatosság, ha boldoggá nem is tesz legalább valamennyire megvéd, és ha kevésbé sérül az ember a boldogságra is több esélye lesz.
Egyébként most így belegondolva azon gondolkozom, hogy ha ma lennék fiatal, tudnám-e igazán felhőtlenül élvezni az egyedüllétet és falni a kultúrát – de azt hiszem nekem nem menne. Talán az a baj, hogy annyira én nem vagyok kultúrlény és a saját életem sokkal jobban érdekel, mint bármilyen kulturális cucc – egy idő után minden könyv és színdarab üresnek tűnne. Talán nekem a sport lenne a megoldás, arra jobban rá tudok pörögni.
KedvelésKedvelés
“Bár biztos könnyű nekem, gyerekprojekt kipipálva.
Viszont ha ma lennék gyerektelen huszonéves, nem szoronganék ennyit, hanem falnám a kultúrát, és emelt fővel lennék egyedül”
Hat… azert ez ket eleg kemeny mondat. Nekem pl nem szamit a gyerekvallalas kerdese; az hogy ki van mellettem, az igen. Ez azt feltetelezi akkor szerinted, hogy a nok a gyerekvallalashoz varnak/keresnek melto partnert? Mert szerintem meg ez az elkepzeles hibadzik. Ha valakivel nagyon jok vagyunk egyutt es nagyon szeretnenk es minden kovetkezmenyt, lehetoseget es akaratot, celt, stb szamba veve is szeretnenk gyereket mindeketten, akkor valllajuk. De nem a gyerekprojekthez keresunk egy egyent….
Ha ma lennek gyerektelen huszoneves, fogalmam sincs mit csinalnek… Attol fugg milyen hatterrel rendelkezem. Ne irjunk szerintem olyat, hogy akkor mit ereznenk, gondolnank, mert nem leszunk gyerektelen huszonevesek ma-holnap. Ez mar biztos 🙂 Es en azt hiszem minimum ketsegbe lennek esve, de nagyon, ha azt tapasztalnam altalanossagban veve, amit ok. Ne mondjuk mar kivulrol, hogy mi megraznank magunkat, oszt jo napot! Mert ezt maximum a mostani elettapasztalatunk lapjan mondhatjuk. Szerintem.
KedvelésKedvelés
Elettapasztalatunk lapjan! 😀 😀
Ojeeee! Lefekszem aludni, mert vicceseket irok mar…
KedvelésKedvelés
Szerintem ez ma a magyar nők körében eléggé általános, hogy gyerekvállaláshoz (is) keresnek megfelelő partnert. Ha nem így lenne, akkor sokkal többen vállalnának egyedül, kapcsolaton kívül is gyereket.
KedvelésKedvelés
“ezt az eltompult birkák nem értik” – ennyi.
KedvelésKedvelés
Még fiatal vagyok – 26 éves -, de már most is egyre fogy a levegő körülöttem, minden oldalról érkezik a nyomás, hogy találjak magamnak partnert, állapodjak meg, rakjak fészket, tegyek bele fiókákat, mert “ez az élet rendje”. Ne akarjak szerelmes lenni, a nagy szerelmekből nem lesz házasság, okosan kell választani, hagyni, hogy a másik jobban szeressen. Mondják ezt a párjukat megcsaló vagy kielégítetlen barátnőim, a családom, ahol mindenki csak tűrni tud, boldog lenni nem, összenyomják az életemet, nekem pedig egyre több erő kell, hogy a körülöttem lévő falakat visszatartsam. Ez innentől már csak rosszabb lesz?
Néhány hete rájöttem arra egy nagy-nagy, fájdalmas és szép szerelem után, hogy nekem az elkövetkező életszakaszom arról fog szólni, hogy elvárások nélkül, a minőségi idő eltöltésére engedek be partnereket az életembe. Ez olyan érthetetlen másoknak, mintha hirtelen három fejem nőtt volna. Hiszen a nőknek a biztonság a legfontosabb, meg az elköteleződés! A legszebb éveimet pazarolnám el! Egy nő nem akarhatja magát csak úgy jól érezni, a pillanatnyi örömöket értékelve, mert akkor a távoli boldogsággal mi lesz?! – Mi lenne? Az rajtam múlik. De ők ezt nem értik.
KedvelésKedvelés
Neked van igazad.
KedvelésKedvelés
Nagyon jó terv! Bánom, hogy nekem nem akkor jutott eszembe, amikor annyi idős voltam, mint te, hanem sokkal később. Hajrá!
KedvelésKedvelés
Okos vagy! És így azzal kapcsolódhatsz, aki ezt érti és érzi!
KedvelésKedvelés
Nagyon jó, és megfontolandó, ráadásul sosem késő!
KedvelésKedvelés
Ó, és hányan sírhatnak azért, mert a legszebb éveiket méltatlan, fiatalon kötött házasságokra pazarolták! Hagyjuk is inkább! CARPE DIEM!
KedvelésKedvelés
Teljesen jogos, tiszteletre méltó, emberi írás, minden szavával egyetértek.
KedvelésKedvelés
Hogy mennyire az a teljesítmény (a társadalom szerint legalábbis), hogy valakinek van Párja nagyon szépen mutatta a három ezelőtti ötéves osztálytalálkozó, ahol az lett megtapsolva, akit épp eljegyeztek. Pedig volt egy csomó érdekes életút, kezdődő karrierek, bármi, de csak az eljegyzettek kaptak tapsot. Ez számított teljesítménynek.
KedvelésKedvelés
“Ez számított teljesítménynek.”
Ezek után, ilyen környezetben, még csodálkozunk, ha a nők görcsösen és örökké próbálkozva párt akarnak találni? Én teljesen megértem, ha valakinek elege lesz a lesajnáló megjegyzésekből és a további csesztetések elől menekülve, inkább beáll a sorba a tapsért.
KedvelésKedvelés
tutira bemondtam volna, hogy engem meg két pasi jegyzett el egyszerre, hátha úgy még nagyobb a taps 🙂
KedvelésKedvelés
Ne álmodozz, ezzel valószínűleg közbotrányt okoztál volna és az est további részébe senki sem akart volna veled beszélgetni.
KedvelésKedvelés
nekem mondod, egyházi iskolába jártam…
KedvelésKedvelés
Igen és ahogy fentebb is írták többen, én is úgy vagyok, hogy az eszemmel tudom, hogy nem mindenáron, egyedül élvezni, megtalálni magam, stb. mégis nagyon nehéz letenni a görcsös párt találni akarását. Nem is sikerült teljesen nekem se. Pedig a család nem az az az erőltetős fajta, mégis ott a nyomás. A szakmai olvasmányaimon kívül, nehéz egy könyvet a kezembe venni, egy színdarabot, filmet találni, ahol ne lenne szó a párkapcsolatokról, ami így mindig emlékeztet.
KedvelésKedvelés
Szerintem ez csak a nők között számít ennyire, akikkel , én megosztom ezen véleményem, ott nem ez számít. Legyen férfi vagy nő, sőt van olyan nő aki tudja hogy el fog válni és utána soha nem akar meghazasodni, egyszer mar elvált fiatalon, a második férjet nem ismerem! Lehet, hogy nem is érdemes?
KedvelésKedvelés
Nem házasság a lényeg a tapsosztáskor, hanem a publikus párkapcsolat. Persze ez életkortól és társadalmi körtől is függ.
KedvelésKedvelés
Igen, igazad van, engem azért elszomorit, hogy itt tart a társadalom .
KedvelésKedvelés
Nem itt tart, hanem ebben ragadt.
KedvelésKedvelés
Nekem nyáron volt általános iskolai 10 éves osztálytalálkozóm, voltak talán 3-an akiknek már van gyereke (lányok közül, pasiknál egynek se). És én is azt hittem hogy majd ők lesznek a sztárok. Aztán mikor zajlott a “mondd el mi történt veled ballagás óta” téma, épp akinek gyereke volt érezte magát kellemetlenül hogy ő bizony iskolát nem végezte el, sajnos neki jött a gyerek. Épp csak a legnagyobb kisbaba-fanok kérdezték meg tőlük hogy milyen az életük, mindenki más azon lelkesedett hogy kinek milyen munka van és hú diploma és hú doktori. Furcsa is volt, nem ezt vártam
KedvelésKedvelés
Majd figyelj 10 év múlva!
KedvelésKedvelés
Pedig hát egyiknek se kéne kínosnak lennie. Mondjuk aki suli után rögtön gyerekezik, annak utóbb kell jól meglogisztikáznia, hogy legyen saját élete. Van egy haverinám három gyerekkel, aki velem egyidős és amikor a szakmáját csinálta (felsőoktatás, eü), akkor szülte az elsőt. Nem volt nekik egyszerű menet, végül diploma, szakvizsga, gyerek, minden kialakult, de akkor néztem egyet, hogy ejha, hát drukkolok. De akkor se az jutott eszembe, hogy hú de ciki, csak, hogy találja meg a számítását a csaj, ne váljon a saját szerepévé. És ne csak a “legnagyobb kisbaba-fanok” álljanak vele szóba, azok is csak a gyerekek miatt.
KedvelésKedvelés
Nyilván ijesztő vagy és hangos. És azt gondolják, ha betömik a szádat egy hmm… férfi szervvel, ami neked nincs, de mindig is vágytál rá (lásd: Freud), akkor majd elnémulsz. Az mindegy, hogy önként vagy erőszakkal, a lényeg a csönd.
Kevés ennél nőgyűlölőbb reakció van, mint ajánlgatni valakinek a fszt, a szexet, mert nyilván azért ideges, mert nem kapja meg. Így lehet lenullázni, értéktelenné tenni minden nőt és női panaszt, mert akinek nem jut fsz, annak “minden amit mond, felhasználható lesz ellene”. Ezért jobb azt hinni, hogy nincs fsz, és ez a nő baja, így meg sem kell hallani a szavait. Ha pedig van fsz, akkor biztos nincs orgazmus. És mint tudjuk a Nők Lapja elismert újságírójától, ez is a nők (feministák) hibája.
Évekig éltem vaginizmusban, nem, ez nem egy speckó szekta, hanem betegség, pszichés alapú, de a nőgyógyászok műtétet ajánlanak rá, vagy azt, hogy “szokd meg”. Nem volt kapcsolatom, szenvedtem tőle, és engem férjhez adott volna már a család, barátok, sőt a fél hipermarket. Még igazán kínosra sikeredett “összehozott randevún” is részt vettem, ami után meg kellett indokolni a “házasságközvetítőknek”, miért nem. Egy idő után azt gondoltam, hogy a vaginizmus egy brutál válasz a testemtől minderre, egy fajta radikális tiltakozás, mert én viszont az a “szánalmas” kategória vagyok, aki mindig kereste a nagy Igazit. De a vaginizmus megvédett, legalizálta a magányt, és ha valaki odacsapta nekem idegességemre a választ, hogy fsz kéne neked, akkor boldog lennél, tudtam ironikusan reagálni, ha máshogy nem, magamban, hogy pont az a bizonyos, amitől kiráz a hideg, fizikailag sem bírom elviselni. Nagyon fáj. Tehát nálam nem jön be a tuti recepted. És nem, nem te vagy az a tuti macsó, aki ezen változtatni fog. És nem, nem vagyok leszbi.
Aztán jött a nagy Ő, és elmúlt a vaginizmus, vagy enyhült, vagy csak megszoktam, örültem, hogy társ vagyok, sőt most már anya, igaz majdnem beleőrültem az utóbbiba. És ha arra gondolok, hogy egyszer majd ez a kapcsolat sem lesz, mert nem és nem, nem vagyok benne boldog, és egyszer majd eljutok oda, hogy nem fogom remélni a pozitív változást, és nem fogok tovább rettegni attól, hogy milyen lesz visszamenni a “semmibe”, ráadásul anyaként, akkor majd megint keresni fogom az igazit? Csak egyre öregebben, kövérebben, tehát egyre kétségbeesettebben?
Vagy visszamegyek vaginistának…
KedvelésKedvelés
Ó…
KedvelésKedvelés
elöl ül a
vaginista 😀
KedvelésKedvelés
nem cikizni akartalak, csak a rímet nem bírtam kihagyni,
meg hogy ne keseredj el, mert annyit nem ér 🙂
KedvelésKedvelés
Hmm, elsore azért kupàn vàgott, de elismerem, hogy kihagyhatatlan poén. 🙂 A téma viszont nem konnyed.. és mint emlitettem, a nogyogyàszok “vàgjuk ki” hozzààllàsa is nyomaszto. Meg azért igencsak korlàtozza az élet teljes megélését. De keresem tovàbb a megoldàst 🙂
KedvelésKedvelés
Én úgy értettem, hogy ez már megoldódott nálad. Lehet, hogy az agyadra mennek már a jótanácsok, de egy barátnőmnek a kineziológia segített, ill. szvsz a pszichodráma lehet még egy jó módszer a helyzet javítására.
KedvelésKedvelés
Inkàbb azt mondanàm, sokat enyhult, de koràn sem tokéletes. Es nagyon hangulatfuggo, mennyire jon elo.
Kineziologusnàl voltam màr, kb. fél évig jàrtam és kifizettem vagy szàzezer forintot. Valoszinuleg inkàbb rajtam mulik, hogy eddig nincs teljes siker, nem a kulonféle segitokon. Most elso korben magamat kell megerositenem (meg a pénztàrcàmat :p )
De minden jotanàcsot koszonettel veszek!
KedvelésKedvelés
🙂 😀
KedvelésKedvelés
Hopp, most beugrott, hogy vajon én tudnék-e emelt fővel özvegy lenni, mert ugyebár ez sem mindegy 🙂 Ismét visszakanyar oda, hogy ha a férfi belehal alkohol mérgezésbe és én utána merek büszkén özvegyen maradni, akkor az a hír kezdené járni rólam, hogy sírba tettem szegény férjemet és azért züllött el szegény, mert ilyen feleség mellett, mint én ugyebár… Milyen jó, hogy van a blogod, ahol vállalható az, hogy nem lehetek én oka annak, hogy a másik milyen döntéseket hoz. Még ha a felesége vagyok is, független személyként kell léteznem. Ezt próbálom megvalósítani, ha egyszer bekövetkezne az, amit nem szeretnék, hogy tudjak emelt fővel egyedül maradni…
KedvelésKedvelés
az én szüleim pont így haltak meg.
KedvelésKedvelés
Nekem az a legnagyobb gyönyör az egészben (mindamellett, hogy biztos baromi idegesítő egy idő után ez a sok jó ember a jótanács-kártyáival), hogy ez a sok szirszar, amit rád dobálnak, csakazolvassa, egyszerűen nem ül. Már volt igazi. Volt fasz is. Van gyerek. Ez a sok “megoldás” már mind meg volt neked, és ettől még ugyanúgy látod a hiányosságokat. Azért emelnem ki ezt, mert ezekről dolgokról hasonló a véleményünk (vagy nekem volt egy érzésem, és te szavakba öntötted). De ha én kezdenék el erről írni, és belém kötnének a jótanácsaikkal, akkor én tényleg elgondolkoznék rajta, hogy igazuk van-e, mert a tapasztalat egy része hiányzik, és elbizonytalanítanának. Még akkor is, ha tudom magam.
Amikor azt mondják, hogy pár kéne neked, egy normális férfi, és akkor nem beszélnél butaságokat, akkor én mindig nagy szemekkel bámulok, hiszen neked már volt! Attól, hogy volt párod, még láttad a visszásságokat, és felhívod a figyelmet arra, hogy szar van a palacsintában. Amikor tanácsolnak valami okosat, hogy biztos az a gond, akkor te mondhatod, hogy nem az a gond, mert azon a “megoldáson” már túl vagyok. Én nem mondhatnám, én nem lennék hiteles.
Ilyenkor mindig elképzelem, ahogy a képükbe röhögsz, és a gyönyörtől, a megelégedettségtől én is kacagok. Muhaha.
KedvelésKedvelés
Bizony, erre én is gondoltam. Sőt, talán akkor kezdődött a blog, mikor még minden szép volt és jó, nem?
KedvelésKedvelés
Én is kicsit erősnek tartom azt a megfogalmazást, hogy szánalmas, aki az ürességet mindenáron szerelemmel akarja kitölteni. Ettől függetlenül néha én is így gondolom, de ahogy egyre többet látok a világból, igyekszem nem ítélkezni. Vannak emberek, akik szólóban, és vannak, akik kapcsolatban működnek jobban és az utóbbinak sokkal nagyobb szüksége van társra, ismerek ilyet, nem is egyet. A barátnőim nagy része egyedül van, és bár sokan jól viselik, vannak, akiknek hihetetlen szenvedést okoz a magány, a társtalanság és az intimitás hiánya – nem tudom elítélni őket azért mert keresgélnek, próbálkoznak – a helyükben lehet, hogy én is így tennék.
Másrészt én könnyen mondogathatom, hogy jó egyedül, meg minek mindenkinek társ, amikor nekem van, és jó vele – könnyű elfelejteni, hogy milyen volt, amikor fiatalon egyedül voltam, szeretetlenül és nulla önbizalommal hányódtam a nagy semmiben totál boldogtalanul. Azt hiszem, a mostani énem már egészen jól és konstruktívan tudna egyedül lenni, de a 20 éves kori nem igazán tudott, és elfogadom, hogy vannak, akik még annál a szintnél tartanak, vagy más típusúak, mint én. Ugyanakkor vannak egyszerű emberek, akiket nem igazán érdekel más a saját kis világukon kívül – az ilyesmi, hogy kultúra, színház, mozi, olvasás, társadalmi problémák, önmegvalósítás és társaik nem kötik le őket – nekik se lehet megmagyarázni, hogy töltsék ki az életüket hasznos és érdekes dolgokkal, és építsék a személyiségüket, meg olvassanak könyveket, mert őket ez halálosan nem izgatja, a pasizás és a szex viszont annál inkább.
Ettől függetlenül egyetértek a posztban leírtakkal. Én is sokszor megkaptam ezt a hobbim miatt, hogy na, pasi kéne neked, majd akkor nem foglalkoznál ilyesmikkel – vitákban sokszor volt ez a fő érv ellenem, amivel szembe azt tudtam szegezni, hogy hiszen van pasim. Erre persze jött az, hogy akkor nyilván nem vagy boldog – mintha a nőt és annak problémáit csak a férfival kontextusban lehetne értelmezni, és a farok mindenre gyógyír lenne. Többek között az is a gond ezzel, ennek a sulykolásával az emberek tudatába, hogy sok nő el is hiszi, és a párkapcsolattól várja a megoldást a munkahelyi, lelki és egyéb problémáira – utána meg csodálkozik, hogy ez még sincs így.
KedvelésKedvelés
Szívemből szóltál.
KedvelésKedvelés
Nem is tudtam eddig milyen univerzális vagyok, mint férfi, vagy mégsem vagy mégis , vagy csak a farkam ….majd kiprobalom. Mit szól hozza az asszony, csak ne fájjon nagyon a véleménye, bár süketek mindegy 🙂
KedvelésKedvelés
Süketek = süketen
KedvelésKedvelés
Ne csajoskoggyá, Gabi.
KedvelésKedvelés
Tehát ha egy nőnek van pasija, mellette nem lehet hobbija, mert az azt jelentené, hogy boldogtalan. Ekkorra fa…ságot!
És ebbe a sok birkában az nem merül fel, hogy a szexuális étvágy csendesedik a párkapcsolat során, mert megszokod a másik testét. Nem lesz 4-5-6 év után ugyan olyan, mint az első 2 évben a mindent felülíró, vad szenvedély.
És igenis egy kapcsolat az idők során kicsit laposodik, unalmassá, monotonná válik picit.
KedvelésKedvelés
A pasi az univerzális életelixír, MINDENRE jó! Nem tudtátok? Ifjúkorom egyik halálosan utált szlogenje volt, amivel több irányból leterítettek egyszerre:
– Na, majd ha férjhez mész, szülsz két gyereket, elmúlnak a pattanásaid! – annyira rühelltem már ezt a piszkálódást, hogy egy családi ebéd alkalmával a soron következő kedves biztatásra visszalőttem.
– Mé’, ha úgy szülök két gyereket, hogy nem megyek férjhez, akkor nem múlnak el? – halálos csönd lett, nem mondták többet.
KedvelésKedvelés
Lájk! 😀
KedvelésKedvelés
Szerintem kellett idő, mire végiggondolták ezt a különös forgatókönyvet.
KedvelésKedvelés
kepviselone, lenne egy privat kerdesem hozzad irhatok-e mailt, ha igen hova?
KedvelésKedvelés
a nickem és gmail
KedvelésKedvelés
en azt latom hogy ferjjel, marmint nekem az en ferjemmel konnyebb, vidamabb es szebb az elet. ha o nem lenne mellettem valami miatt, akkor borzalmasan hianyozna es nagyon megszenvednem. es hogy maradjunk csak a rideg tenyeknel, sokkal nehezebb lenne nekem a gyerekeket nevelni egyedul nulla rokoni vagy barati segitseggel, megoldani a napi teendoket ugy hogy munkahelyre kellene bejarnom, anyagilag is megszenvednenk es a depressziora hajlamos termeszetemet sem tudom hogyan tartanam kordaban, mikor ugy sem tudok aludni hogy elvileg minden a legnagyobb rendben. nem mondom hogy ferfi, tars nelkul nem elet az elet, de ha valaszthatok akkor inkabb vele mint nelkule.
KedvelésKedvelés
“Szánalmasnak tartok mindenkit, aki a lelke űrjeit minden áron szerelmet, szexet kergetve akarja kitölteni. Aki örökké próbálkozik, akinek ez az izgalom. Annyi csoda van a világban, de ezt az eltompult birkák nem értik.”
amikor en voltam huszoneves, akkor minden szbadidomben olvastam. merthogy pl a szinhaz az messze volt, nem szerettem egyedul jarni es penzbe kerult.a bulik nem vonzottak. dolgoznom nem kellett jarni huszeneves korom kozepeig. nem mindenki pesti, kozeposztalybeli es jon stabil csaladi hatterbol. es huszonevesen meg ha ez mind meg is van, akkor is arra volt nevelve hogy o a rozsaszint szereti, hosszu haja legyen mert az noies, menjen ferjhez gyorsan es szuljon, mert ez az elet ertelme es nem is lehet maskepp. a szanalmasnak tartok mindenkit cimu mondat nem csak itelkezesnek tunik hanem meg aldozat hibaztatasnak is. huszonevesekre vonatkoztatva mindenkepp. de pl a szex akkor is hianyozna ha nem a lelkem urjeit akarom vele kitolteni.
KedvelésKedvelés
Ez a düh annak szól, a korábbi önmagamnak, aki annyira függött, annyira nem volt belül tartása, szuverén öröme, annyira azt hitte, az igazolja, hogy kell valakinek, mert nem szerette önmagát, annyira arra volt kihegyezve, hogy ó, jössz-e már, és amint az akárki lábfejét meglátta az ajtórésben, már a magénak, élete nagy történetnek érezte. Ti nem bíráljátok felül korábbi önmagatokat?
Valamint tanulság is ez: arra kell nevelnünk a következő generációt, hogy legyen önbecsülése, ne függjön, ne hajszolja a kapcsolatokat, és ne menjen bele méltatlan helyzetekbe egy jó szóért. Ki is teszem azt a bejegyzést.
KedvelésKedvelés
en nem biralom felul a huszoneves onmagamat a harmincakarhany eves eszemmel. utolag persze hogy maskent latom a dolgokat. nem tudom hogy lehet arra nevelni hogy ne menjen bele meltatlan helyzetekbe. en belementem es nem foghatom a nevelesemre.
KedvelésKedvelés
Hát.. ha már itt tartotok, én is belepiszmognék. Én belementem, nem is egyszer, kábé kilencszer méltatlanabbnál méltatlanabb kapcsolatokba, és kizárólag a neveltetésemre fogom. Mert ott van elásva a kutya. Mert nem szerettek okosan, nem dicsértek, és ha valaki rámnézett, tiszta boldog voltam, és nem érdekelt, hogy az illető milyen, csak hogy legyen a külső önbecsülésnek hangja, keze, lába, meg persze szép szavai. Pont egyetértek Évával, vastagon.
KedvelésKedvelés
Szerintem lehet úgy gyereket nevelni, hogy ne menjen bele. Hogy tisztában legyen az értékeivel, hogy ne adja magát oda fillérekért, hogy hasonló értékrendű partnert keressen, és ne essen kétségbe, ha 22 évesen még nem találta meg, mert tudja majd, hogy egyedül is jó, szerethető, értékes ember, nem pedig androgün, akinek hajszolnia kell a másik felét meg a lelki társát meg a duálpárját meg az anyámkínját. szilárd, valós, belső önbecsülés, na, az, ami nekem nem volt. Ha lett volna, nem menekültem volna mindenféle rissz-rossz, kiégést és csúnya jeleneteket okozó kapcsolatokba.
KedvelésKedvelés
Abszolút és pont így gondolom.
Én az itteni olvasgatás közben sokszor arra gondolok, a szerencsén vagy inkább Gondviselésen kívül a családi hátteremnek köszönhetően úsztam neg sok rázós dolgot. Szerettek, elismertek.
KedvelésKedvelés
“nem tudom hogy lehet arra nevelni hogy ne menjen bele meltatlan helyzetekbe.”
Nekem úgy sikerült, hogy a munkán, napi teendőkön felül az összes figyelmemet a lányomra fordítottam. “Könnyen” tehettem, mivel egyedül neveltem. Minden prioritást Ő élvezett az életemben. Meg is kaptam a környezetemtől, hogy elkényeztetem, nem nevelem önállóságra, királylányt nevelek belőle, etc. Tény és való, hogy vissza is élt vele, azaz élt a felkínált lehetőségekkel, amit tálcán kínáltam neki, abból a szorongásomból adódóan, mivel én szakítottam meg az édesapjával a bántalmazó, elnyomó kapcsolatomat (amiből Ő akkoriban semmit nem érzékelhetett, de utólag…huhhhh) nekem egyben apává, óvó, védelmezővé is kell válnom egy személyben. Megspékelve mindezt a gyermekkoromból hozott negatív élményekkel, miszerint az én gyermekemnek sokkal jobb lesz az élete, mint nekem volt. Csak egy dologban voltam kimerítően, néha számára fárasztóan is következetes, hogy a lelkét megpróbáljam egészséges mederben tartani, és felvértezni az élet (emberek, ebbe beleértve a családot is) gáncsai ellen. Nem volt sok “ellenségem”, csak a szűkebb-tágabb értelemben vett családom, barátaim, meg az egész világ, a begyepesedett nevelési elveivel egyetemben. Akkoriban sokat bántott még az a barátnőm is, aki ma az egyetlen, akit Barátnak tudhatok immáron 30 éve, amiért rengeteg felnőttes programot mondtam le, a lányom előnyére, avagy csak vele egyetemben vállaltam. Jól gondolja az, aki azt véli, hogy ezáltal a saját múltamat is rehabilitáltam, de egy pillanatig nem volt bennem kétely, hogy helyesen cselekszem. Ahogy jól gondolja az is, aki azt vélelmezi, hogy a saját meg nem élt, kielégítetlen vágyaimat, álmaimat kívántam általa, benne kiteljesedni. Egyetlen dolgot kértem Tőle, amíg a védő szárnyaim alatt tudhattam: ne gimnáziumban tanuljon, hanem szakközépiskolában ( bármi történhet velem alapon legyen egy piacképes szakmája), legyen felsőfokú végzettsége, és beszélje is a tanult nyelvet, Ezen a fórumon tudom, hogy nem tűnik dicsekvésnek, de mégis csak szerényen tudok az “eredményről” reflektálni, miszerint messzemenően túlszárnyalta az elképzeléseimet. Nemhogy méltatlan kapcsolata nem volt, de 24 évesen a második (a korosztálya a sokadik nullánál tart a fiúk elfogyasztásánál számszerűen) komoly kapcsolatában él immáron sokadik éve, és minapi hír, hogy “anya én szeret főzni és megjött a kedvem a tanuláshoz”. És anya örül, mert az egyetlen gyermeke tettleges és átvitt értelemben vett pofonoktól mentesen is megtalálta a helyét. Kell ennél több? Költői a kérdés. A saját válaszaimat már átszőné a nem kívánatos politika, meg a gazdaság, országunk helyzete, amiben nem vagyok egyedül. Sok százezer anyukának nevet az egyik szeme és sír a másik, akiknek ugyan biztonságban, de szerető ölelésüktől sok ezer kilométerre él a gyermekük. Nekünk, aki nem önzően szeretünk, az adatott, hogy sanszosan az unokáinkat szkájpon keresztül szeretgethetjük, amennyiben időközben nem lesz telitalálatunk a lutrin.
Mindezekhez képest mit is nyom a latban az egyéni szocproblémánk, úgymint párkapcsolat? Joó kérdés 🙂
KedvelésKedvelés
Ó, de sok kéne belőled! Én is a klubban vagyok, a gyerekemnek jobb lesz, mint nekem volt – klubban! Neked meg nagy plecsni, totál respekt!
KedvelésKedvelés
Ez biztos személyiségbeli kérdés is, de én nem örülnék, ha a gyerekem 24 évesen a második komoly kapocsolatában élne évek óta. A huszas évek, pláne manapság, szóljanak a szabadságról, a kísérletezésről, a próbálkozásokról, az utazásról, a világlátásról, a mindenféle-fajta kapcsolódásokról. Egy elkötelezett párkapcsolat olyan életstílusra kényszeríti az embert, ami ilyenkor még korai, ráadásul előfordulhat, hogy harminciksz évesen jut eszébe, hogy mi mindent kihagyott, amit jó lenne bepótolni. Én mondjuk pont így jártam és talán ezért beszélek így. A huszonéves korunkban adódó lehetőségeinket, a szárnyalás terét már nem adja vissza senki később.
KedvelésKedvelés
Szerintem ez vastagon személyiségbeli kérdés. Én 33 évesen élek 13 éve az első párkapcsolatomban, a tesóm meg 30 évesen szintén 13 éve a saját első pasijával és egyikünknek sincsen tőle semmi baja, nem érezzük, hogy bármiből is kimaradtunk volna. Beszélgettünk erről, hogy biztosan nem vagyunk normálisak, hogy komoly kapcsolatot létesítettünk már akkor, amikor mások még vígan pasiztak, de mi meg pont a virágról-virágra szálldogálást nem tudtuk volna elképzelni – még úgy sem, hogy erős külső nyomás volt rajtunk a kortárs csoport részéről. Utazgatásra, világlátásra meg nem volt pénzünk, nyáron melóztunk szakadásig, hogy tanulhassunk, a többi időben meg meghúztuk magunkat, hogy kijöjjünk a pénzünkből, szóval arról meg annyit. XD De generációkra visszamenőleg ilyenek a nők a családunkban, így ez valószínűleg egy masszív személyiségtípus, ami nálunk öröklődik.
KedvelésKedvelés
Én is “csak” azért örülök, mert nem azt a tendenciát követte, ami a korosztályában körülvette. Miszerint nem sikk már 14-15 évesen szűznek lenni, ahogy az sem, ha önmagadat kívánod megvalósítani, ahelyett, hogy végre már egy valamire való pasit fogj magadnak. Azért is örülök, mert nem az “erősebbik” nem tükrében kívánta önmagát kiteljesíteni, nem érezte rosszul magát a köztes, pasimentes időszakokban. Igazad van ebben: ” A huszas évek, pláne manapság, szóljanak a szabadságról, a kísérletezésről, a próbálkozásokról, az utazásról, a világlátásról, a mindenféle-fajta kapcsolódásokról.”
Pont ezért tudja megélni mindazt a kedvese mellett, ami sokunknak csak álom marad.
És nem csak azért, mert jó tükör voltam neki, miszerint sose adja fel az álmait, előrevivő vágyait senkiért.
Olyan Társa van, aki ebben maximálisan partner.
Ugyan földrajzilag messze él(nek) tőlem, de sosem volt hozzám ilyen közel, ennyire őszinte, ennyire adva önmagát, a sikereivel, gyengeségeivel együtt.
Nincs elnyomás, nincs sovinizmus, mindketten megélhetik a vágyaikat, álmaikat.
Nincsen féltékenykedés, együtt és külön is szárnyalva fejlődnek, távol a családtól, a barátoktól.
Hogy mit hagyott ki, amit bánnia kellene?
Főleg a korosztályában, anno, vagy akár most?
Mit is? A sok éretlen, a nőket csak ürítőtartálynak, lábtörlőnek használó, egójukat, növelő hímegyedeket, míg közben ő szorong a megfelelési, elkelési vágyától terhelve?
Komoly kérdések ezek.
Nekem elég visszaigazolás, hogy éli, megéli, nem csak statisztálja a saját életét.
Dolgozik, tanul folyamatosan, nem szenved hiányt fejsimiben, elismerésben, barátokban (igen, kint is már sok barátja van, akikre bármiben, bizonyítottan számíthat), rövid és hosszútávú terveik vannak, amiket időről-időre meg is valósítanak.
Felnőttek egymáshoz, felnőttek az élethez.
Lehet, hogy nem tart örökké, de kérdezem, mire is van bárkinek is garanciája e téren.
?
“Mostanság gyakran hallani e fogalomról a médiában, és a fiatal generációk is egyre jobban kinyilatkoztatják e fogalmat: Önmegvalósítás! Ezen kifejezést előszeretettel használják a fiatal nők. Ismerős kijelentések: “Szeretném magam megvalósítani.” De mit is takar ez valójában? Azt-e egyáltalán , amire gondolunk. Diploma, nyelvvizsga. karrier, jó és élvezetes munka. Sokan úgy gondolják, hogyha több diplomával rendelkeznek, akkor egyre-inkább megtudják valósítani ön ön magukat. Sajnos ez sokszor nem így van. Egy idő után rádöbbennek, hogy itt vagyok X évesen, több végzettséggel, és eddig nem értem el semmit. És mi történik azokkal, akik nem valósították meg önmagukat. Végül is kevés ember mondhatja el magáról. hogy sikeres a munkában. és a magánéletében.”
http://eva-horvath.blogspot.hu/2011_11_01_archive.html
KedvelésKedvelés
Én nem mentem bele, de azt hiszem, ezt részben foghatom a neveltetésemre is – bár nehéz kivesézni, pontosan hogyan is működtek ezek a folyamatok. Ugyan nem szerettek okosan, kevés dicséretet kaptam és nem nevelték belém azt, hogy értékes, jó és szerethető vagyok – de valahogy – puhaság, dédelgetés és az értékeim bizonygatása nélkül is kaptam egy nagyon erős alapot és öntudatot.
Talán azért mert már kiskoromban láttam, mivel jár, ha egy nő olyan férfit választ, aki nem méltó – ha rábízod magad egy ilyenre, majd jól megdug, aztán otthagy, megaláz és mindenki más is elfordul tőled. Aztán évekig néztem anyám magányos küzdelmét, amiben férfiként állt helyt, és láttam, hogy bár iszonyatos áron, de ezt is lehet – egyedül gyereket nevelni, taníttatni, rengeteg munkával a semmiből. Mély nyomot hagyott bennem a példája, ezért nagyon óvatos voltam, tudtam, hogy férfi nélkül nagyon nehéz az élet, egy gázos férfival viszont maga a pokol – és közben ott volt előttem az a női minta, aki anyám lett a válása után – aki kemény elboldogul egyedül, és nem megy bele méltatlan kapcsolatokba.
Én is ilyen voltam valahol mélyen, minden depresszióm, nyűgöm, bajom, önbizalomhiányom ellenére – tudtam, hogy csúnya az arcom, hisz a saját anyám vágta a képembe, tudtam, hogy a testem aránytalan és a melleim ocsmányak, mert azt meg láttam a tükörben, de úgy gondoltam, ha én vagyok is a világ legrútabb teremtménye, akkor is megérdemlek egy igazi társat és nem elégedtem meg kevesebbel. Nem tudom, mi lett volna, ha nincs szerencsém, oltári nagy mázlim és nem találkozom a férjemmel, de az is kellett, hogy legyen bennem tartás és kitartás és legalább időt adjak a csodának. És ez nem lett volna, ha látok példát, ha nincs előttem minta, egy olyan nőkép, ami minden negatívuma ellenére is sokat segített.
KedvelésKedvelés
Igen, szerintem is személyiségfüggő, én is mindig komoly kapcsolatot kerestem, ennek ellenére (vagy emiatt?) elég sokáig eltartott (sok egyedülléttel is), mire megtaláltam, és nem értettem, miért ennyire ritka a férfiak között, hogy valaki a húszas évei második felében komoly kapcsolatot akar.
KedvelésKedvelés
Én bíráltam és nagyon sok fájdalmat okoztam ezzel magamnak. Mostanra ért meg rá az eszem, hogy akkor annak ott volt a helye. Hiba volt, de fejlődtem annyit, hogy ma már nem történhetne meg ugyanaz velem. Most tudom vállalni, hogy igen, én azért mentem férjhez, mert azt hittem nincs más választásom és így akartam biztonságban érezni magam. Még nagyon sok hiba van a tarsolyomban, de nem hibaként könyvelem őket, hanem lépcsőknek, amik ide vezettek, amelyeket majd tudok arra használni, hogy bölcs anyja legyek a lányomnak és figyelmeztetni tudjam az esetleges veszélyekre. Attól még a fájdalom ugyanúgy megvan, de legalább nem tetézem azzal, hogy magamat is dorgálom a hibákért.
KedvelésKedvelés
Oszintén szolva engem is gyomron vàgott ez a mondat, és megnyugtatott egy kicsit, hogy tobben is reagàltak rà, és most te is “finomitottad”. Mert mint érintett, a “szànalmas” jelzot mèg elfogadom (jelenleg nulla tudatossàggal és nulla onàllosàggal élek, ebbol kifolyolag nulla onbecsuléssel), de az “eltompult birkàt” nem. Mert tudom én, hogy vàltoztatni kéne, de egyenlore nem tudom, merre induljak el, vagy esetleg mèg azt is tudnàm, csak nem hiszem el, hogy van elèg erom valoban elindulni arra. Tehàt ezt inkàbb leblokkoltsàgnak neveznèm, mint letompultsàgnak. Bàr az uj èvi nagy fogadalmak kozott màr ott van az “osszeszedem magam”, amit hamarosan tervszeruen le is bontok magamnak feladatokra.
Addig is egy Lovasi idézet:
“Tudom hogy kell gyoztesnek lenni, csak nincsen hozzà kedvem.” 🙂
KedvelésKedvelés
ehhez még azt tenném hozzá, hogy én meg azt éltem meg, hogy a pasik állandóan ott zavarognak, lihegnek, csöpög a nyáluk, az utcán sem lehet végigmenni tőlük, félelem nélkül. és bármelyik idegen pasi, aki mellett elkezdem elengedni magam (és kevésbé őrizni izomból és lesben állva a szuverenitásom) azonnal előugrik valami lihegéssel arról, hogy mit akar tőlem de azonnal, és függetlenül attól, hogy nekem van-e kedvem ugyanahhoz, vagy hogy mi a véleménye rólam. wtf?
egyszer egy alakuló flört kapcsán, mikor már mindketten láttuk, hogy nem lesz belőle semmi, mert a szépfiú lenyomni akart, én meg nem hagytam, azt bírta sóhajtani, mintegy támogatólag, hogy kíváncsi arra, hogy ki fog betörni engem. készpénznek vette, hogy majd lesz aki.
KedvelésKedvelés
Ó, a Prédikátor Könyve. Az Ószövetség legjobb része, szerintem. Igen, mindennek van ideje, és ha ez máskor van valakinek, mint ahogy elvárják, az abnormális.
És, hát, ugye, most már tudjuk azt is okos jósoktól, hogy a nő projektje a férfi (vagy munkája, vagy mittomén, mije, de mindenképp valamije), ezért te férfi nélkül nem vagy értelmezhető. Nincs meg benned az a szubsztancia, amely képessé tenne arra, hogy a karmádat éljed, így csak a karmod nő. Bocs, hajnal van, de nagy kedvvel olvasok, csak írni nem tudok már. Mondjuk néznék egy fotót a narancssárga özvegyi fátyolról, szerintem attól is sokan dobnának egy hátast…
KedvelésKedvelés
😀
Minden szavad érthető, átérezhető.
Egészen véletlenül a narancs nekem is a kedvenc színem, meg is jegyezte eddig sok hozzám ellátogató, hogy nem kicsit merész a színválasztásom, ami a lakásom falait illeti.
A nappalim színe tömény narancs, fehér plafonnal 🙂
Az özvegyi fátyol is lehet ilyen színű az én képzeletemben is.
KedvelésKedvelés
Éva, pedig ez a pasi dolog tök jó ötlet. Elképzeltem, amint a lagzira meghívod az életszakértőket is, de egyben blogtalálkozó is lesz. Milyen jól éreznék magukat a segítő szándékúak! Elbeszélgetnének jól Képviselőnével és Hajnalkámmal. Megszakértenék Naját. Violetta és Szilárd is elégedetten nézelődne, hogy végre megértetted a Szaturnusz jelentőségét.
KedvelésKedvelés
Az jo buli lenne, ha szervezed legyszi szólj, ott lennék, mindenképp. Mar csak szemlelodni is király lenne.
KedvelésKedvelés
Én elég hamar felfüggesztettem a társkeresést, és mégis szeretnék valakit. Pedig jó, nagyon felszabadító az egyedüllét.Könnyebb egyedül a 4 gyerekkel, a munkámat is szeretem. De annyira fáj, hogy engem hosszú éveken át nem szerettek, nem az fáj, hogy most nincs ilyen az életemben, meg esetleg nem lesz, hanem hogy nem is volt.
Egyébként nem értik a társkersők(?), hogy nem a terheimet akarom rálőcsölni valakire, meg együttélni. Mert akkor ugye dugni akarok csak.
KedvelésKedvelés
Az utolsó két mondatodat kifejtenéd?
KedvelésKedvelés
A férfiak, akikkel beszélgettem, találkoztam , furcsának tartották, hogy nem pótapát keresek a gyerekeimnek, és nem gondolok együttélésre.Sokan fennakadtak azon, hogy a gyerekvállalást kizártnak tartom. Kölcsönös szellemi és érzelmi gazdagodást várnék( nyilván szexet is, ezt az egyet értik..). Ezzel szemben a legtöbben a mindennapi terhek megosztását tartják lényegesnek, a közös feladatokat. Valahol jogos, mert ez is része egy felnőtt kapcsolatnak, meg nyilván az együttélés is egy idő után, de én nem gondolom, hogy ezeket az elvárásokat kell rárakni egy még nem is létező kapcsolatra. Persze biztos jó az is, ha valaki segít a mindennapokban- ilyenben nem volt még részem – de ezt egyedül is tudom, ami nem tetszetős, mert így nem érthető, mit akarok.
KedvelésKedvelés
Ja, igen. Én ezért mondom mindegyiknek, hogy csak dugni akarok, mert azt legalább értik.
KedvelésKedvelés
Ide most tömegesen írogat egy szerencsétlen, az a baja, hogy az nem lehet, hogy nekünk ne kelljen férfi, láthatólag szorong emiatt, és agresszív tőle. Már nemecsek ernő áruló! néven is próbálkozott. Az tetszik neki, aki szívesen él férjjel. Attól megnyugszik.
A görénység és az agresszió nem szexi.
KedvelésKedvelés
Jesszusúristen, tényleg van, aki nem bírja felfogni, hogy nem mindenki pároscsillag? :O
Na és ha nem tetszik neki mindenki, akkor mi van, összedől a világ? Én se szeretem a mákos tésztát, de attól még más kedvence lehet.
Tudom, tudom, gaz liberális vagyok 🙂
Komolyan sajnálom az ilyen embereket, az életük telis-tele van frusztrációval, hiszen a nagyvilág nem igazodik 1000%-ban hozzájuk.
KedvelésKedvelés
A legbutább, militáns, kirekesztő heteronormatív hang, na, ki?
“A modern időkre lefordítva: a Sátán a férfit, illetve a férfiasságot elutasító nő, vagyis a hamis Fény által (A szeretet nélküli nagyokos Luciferi tudomány által) akarja maga-magát, a luciferi tudomány segítségével, tehát önhatalmúlag és persze, „majd” csak akkor, amikor ő akarja(!), amikor ő úgy érzi, hogy el jött annak az ideje, illetve, amikor „fel van erre készülve” (A mai nők: harmincöt éves koruk után és természetesen csak egyetlen egyszer, és azt is csak azért, hogy ne maradjanak egyedül, illetve, hogy mások ne mondják azt, hogy még ennyire sem képesek!) megtermékenyítetni.”
Nem élhetünk úgy, ahogy jónak látjuk, mert akkor kielemzi a horoszkópunkat. Belövi hozzá a téves születési órát, és egy koordinátát az Atlanti-óceánban, mínusz kettes időzónában.
KedvelésKedvelés
Hát mennyire retteg már ez a nyomorult az önálló nőtől?
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: társra vágyom | csak az olvassa — én szóltam
https://www.gyakorikerdesek.hu/felnott-parkapcsolatok__egyeb-kerdesek__7915251-szingli-lanyok-hany-eves-korban-fogtok-kicsit-az-igenyekbol-leadni-hogy-parotok
Tőlem ezt mondjuk senki ne kérdezi, nincsenek ilyen okoskodó meg normatív, közhelyek vezérelte emberek a közelemben, csak kritikusak. Sok szabálytalan életű barátom van.
KedvelésKedvelés