Nő vagy, nőkről írsz? Nyilván akkor síkra szállsz minden nőért. Mi nők fogjunk össze! A viták nem fontosak, a lényeg az egység! És innentől akármit meg lehet tenni, a sisterhood nevében élősködnek, perverz, pornóagymosott férfiakat titulálnak nőnek – és ha nem tetszik, akkor ordítoznak: NŐ LÉTEDRE NŐKBE RÚGSZ BELE?!

Emeljük fel egymást! Benyújtották az igényt az én erős, okos szavaimra, hogy igazolják a cikis viselkedésüket. Az övé is egy női sors, egy döntés. De az én torkomat átharapja egy másik döntésért, az anyaságért vagy az értékrendemért. Ne vegyem észre, milyen gyatra, manipulatív módszerekkel próbálnak érvényesülni, hogyan sóvárognak hírnévre, hatalomra, fölényre, és mennyit hazudnak közben, én vagyok a hibás, ha abbahagyják a blogolást kaotikus nők (nem is értem, én miért nem hagytam abba? Ha az a trend épp, ellenem hergelik a gyűlöletet. Az ő szolidaritásukat nem vonja kétségbe senki. Lettek volna legalább idegenek, de nem: itt voltak pelyhes feministák, tapsikoltak a blognak. Itt találkoztak a feminizmussal először, amikor még nem volt trendi, ellenben valódi merészség kellett hozzá.

Jöttek a potyautasok és orvgyilkosok a szépséges hajómra. Azzal zsaroltak, hogy ők is nők. Mi több: áldozatok, bajban vannak, gyászolnak, betegek, mássággal élnek, tehát támogatást érdemelnek. Az enyémet. Sőt: érinthetetlenek. Milyen ember vagyok, ha nem érzek együtt? Bármit be kellett volna nyelnem.

Sokáig kerestem pedig a mentségeket. Rosszul reagál az elnyomásra. Nagyobb a terhe, elromlott, megroskadt, gonosz lett. Alkudozik a férfihatalommal, mert jól szeretne élni…

Ma már tudom, hogy a nagy ellentét nem a nők és a patriarchátus között van. Létezik igazság és hamisság, mélység és hitványság, okos érzékenység és buta indulat. Nem kérdés, és sosem volt kérdés, melyikre voksolok. És ezen az alapon válogatom meg az embereket az életemben, pláne az ügyeket, így formálok véleményt.

Vonzóvá váltak a klasszikus, öreges, “jobbos” értékek: becsület, klasszikus műveltség, család, erős barátság, igaz szó, kitartás, józan ész. Mércém egyszerű.

Nem tartom semmire azt, aki bedől a netes trendeknek, és sulykolja, hajtogatja a butaságot, hamis szelfet épít személyiség helyett. Hatalmaskodik, mert már öröme nincs, csak az Ügy, klímajajveszékeléstől és extinkcionizmustól testpozitivitáson és parádézós sporton át a vegánságig és hajléktalanügyig kizárólag másokat fegyelmezget, morálisan felsőbbrendűnek állítja be magát. Nekik mindent szabad, bárkit lenézhetnek, kigúnyolhatják falkában is a nekik nem tetsző párt szavazóit, vagy azt, aki vallásos, vagy aki komolyan és egyszerűen sportol. De ha kritika éri őket, megy a fülsiketítő sikoltozás zaklatásról, bullyingről.

Legyen világos, hogy én nem állok ki azokért, akik szerint a nő hatalma az, hogy meztelenül lehúzza a férfit. Akik önként döntöttek úgy, hogy a lihegő férfierőszakot, nőalázhatnékot pénzért kiszolgálják, sőt, gerjesztik. Akikben nincs tartás, önbecsülés, tudás. A pick-me-k, akik úgy tesznek, mintha az ő élvezetükről lenne szó, mindenki más penészvirág, miközben pénzért tűrni kötelesek a vigyorgók testrongáló élvezkedését. Gúnyos hetykeséggel ítélkeznek, basztatják azokat, akik nem kifele parádéznak a szexszel. Én ilyen emberekkel nem akarok érintkezni, és ha bajuk lesz, azt maguknak köszönhetik. Főleg ha még azt rugdossák, akinek szerelme, családja, tehetsége és végzettsége van!

(Nagy viták mennek, szexeljünk-e, mi a jogos elvárás, mi a normális, mi a nő kötelessége, és mikor van joga egy férjnek balhézni, félrelépni. Készül erről is poszt, rövid lesz.)

Nem érzek közösséget senkivel, aki lapos butaságokat ír, hatalmaskodni próbál, felkérdez.

Eddig a sietsz poszt, mert ez a lényeg. Ha ráérsz, írom a borzadásom okait:

Hát én miért nem álltam be a Női Ellenállás Petícióba? Ötven közeli nők kijelentették: addig nem adunk puncit, nem szülünk és nem ápoljuk az anyóst, amíg nem szűnik meg a patriarchátus.

Beszéltünk arról is a Gumiszoba csapatban, hogy vajon egy ilyen petícióval hány aláírásra számítunk, mi az a szám, amivel már elégedettek lennénk. Mindenki elmondta a saját maga által elgondolt számot. Számításba vettük azt, hogy az akció nagyon újszerű, hogy a petícióban leírtakhoz bárkinek a nevét adni nem egyértelmű, hogy sok olyat állítunk benne, ami még mindig tabudöngetőnek számít, stb. A csapatban volt, aki azt mondta, hogy 100, volt aki azt, hogy 200 aláírásnak már nagyon örülnénk. (Most 56 aláírás van.) Ha 200 nő ma Magyarországon egy ilyen vállalást aláír, akkor úgy gondoljuk, hogy megérte a belefeccölt energia.

Komoly vállalás ám az aláírás! Ettől aztán majd összefossa magát a patriarchátus. Gondolom, ha az aláíró mégis teherbe esett, meggyónta a Nők Tanácsa előtt, és rohant abortuszra.

https://www.ipetitions.com/petition/noi-passziv-ellenallas

Elegünk van, ezért passzív ellenállásba vonulunk!

Mi is anyák vagyunk, pontosan tudjuk mekkora meló és mennyi kényszer jár ezzel. Nem gondoljuk, hogy egyik napról a másikra le lehet tenni az igazságtalanul ránk mért terheket, házimunkát, anyagi függést, de azt gondoljuk, hogy mindenkinek aki akar, lehetősége van eldönteni, hogy elindul a változtatás útján.

Ezért azt vállaljuk, hogy a lehetőségeinkhez mérten:

1. Nem végzünk ingyen házimunkát.

2. Nem megyünk bele kicsikart szexbe. 

3. Nem szülünk azért, mert anyánknak unoka kell, mert a társadalom azt várja el, mert a kapcsolatunk haldoklik, mert nem támogat a munkaerő piac. Csak annyi gyereket szülünk, amennyit akár függetlenül is el tudunk emberhez méltón látni és amennyit valóban szeretnénk.

4. Nem ápoljuk férjünk/partnerünk idős, beteg rokonait.

5. Nem áldozunk a nők egészségét károsító szépségipari termékekre.

6. Nem szavazunk olyan pártra, amelynek nincs tisztességes nőprogramja. Olyan program, ami képviseli a nők érdekeit.

Ha te nő vagy és ugyanígy érzel, ha szeretnéd, hogy változás legyen, akkor csatlakozz a Női Passzív Ellenálláshoz a lehetőségeidhez mérten! 

És utána vidd a hírt, szólj a többieknek is!

Nem éreztétek, mennyire megváltozott az ország azóta? Lezuhant a születésszám, a férfiak sírva könyörögtek térden állva bocsánatért!

491 aláírás lett.

Nem akartam elhinni, hogy ezek, akik itt érzékenynek, Bovaryné-oolvasóak állították be magukat, most ennyire sztálinisták, életidegenek, és a saját férjük iránti gyűlölet idáig ragadja őket. Amikor kiröhögtem a fellengzősködést, hogy ráadásul ezt nem kúl, húszéves egyetemisták, hanem klimaxos nők erőltetik, zsarolni kezdtek: hogy tudok én nyugodtan aludni? Lekápóztak engem, akitől az egész netes-blogos-tömeges feminizmus indult, akinek a köpönyegéből ők kibújtak (ez szó szerinti idézet Murinai Angélától), mondván, hogy tudok így a tükörbe nézni, amikor akadályozom a nők ügyét.

Mi az, hogy “nem adunk puncit”? Emlékszel még az előző blogodra, Angéla? A szeretősre? Adtál te boldogan, amikor volt kinek.

Miért van az, hogy tőlem olyan “mind egyforma” féle nem is kér?

A jó szex girlpower, boldogan benne tudni lenni a világban girlpower, pénzt keresni girlpower, jól lenni a gyerekeiddel girlpower, főzni egy vibrálóan finomat girlpower, kigyúrni a rombuszizmodat girlpower, elismerni, hogy ki inspirált, az girlpower, saját ötletből felfutni a hegyre girlpower, megtalálni az utadat girlpower, örülni más sikerének girlpower!

Ti itt lettetek erősek, ezen a blogon. Itt két év alatt hoztuk össze azt, gondolatot, hitet, közösséget, amiből nektek eszetekbe juthatott egyáltalán, hogy a feminizmus nem valami száraz elmélet és reménytelenszürke küszködés, hanem ébresztő, friss, izgalmas, közösségi ügy, ráadásul lehet hálátlan károgás helyett irigyelt önmegvalósítás is. És most engem rugdostok?

Szégyentelen utánérzés, feltűnni vágyás, gyenge, hatásvadász mondat, innen szedett, de rosszul használt szókapcsolatok, jópofának szánt, agresszív cím és logó: ÉN, első nagy Angéla csinálom meg a forradalmat, mondja a tolvaj. Én ELŐSZÖR, végre én jövök, zseni vagyok, ide nézzetek. És még én tartottam önvizsgálatot:

Néha eltűnődöm, hogy én különleges hópihe vagyok-e.

Vajon baj-e, ha nem hajtogatom feszt, hogy milyen borzasztó, ami körülöttünk van. Ha nem ilyen szemmel bújom a híreket, ha nem szállítom a napi felháborodást, ha nem fogalmazok mindig erős mondatokat az olvasóimnak, és nem is lesem izgatiottan, hogy hányan osztották, lájkolták, mivel jól tudom: nem ez a lényeg. Ha néha csak eltűnődöm valamin, egy rag használatán, egy szektagyanús táplálkozási irányzaton, azon, hogy mennyire kúl végül is ez a türkizkék napszemüveg, vagy Lajka kutya rövid életén és elferdített halálán. Valamin, ami sem nem feminista, sem nem közéleti, egyszerűen csak szép és érdekes.

Baj-e, hogy kilazult az öklöm, hogy sírás-rívás nélkül felálltam és rendbehoztam a szaraimat. Ha újabban az általam befogható méretű ügyekkel foglalkozom, a fejlődésemmel. Hogy legyőzzem magam, hogy lerámoljam azt az iszonyatosan kaotikus polcot, hogy felvágjam a rönköt, hogy esőben is elmenjek kutyát sétáltatni, hogy ma türelmesebb legyek abban a stresszes helyzetben. Hogy ne adjak kéretlenül tanácsot. Hogy figyelmes empátiával írjak annak, aki kérdez tőlem valamit. Hogy fölényes nyugalommal elküldjem a francba azt, aki használna és kóstolgat. Hogy még jobb legyen a mondat, és megmutassam a defektjeimet, kínjaimat, ellentmondásos gondolataimat is.

Nem vagyok-e áruló, ha nincs bántalmazóm.

Konzerválom-e a rendet, ha hiszek a szerelemben.

Privilegizált-e a helyzetem, ha én már kijöttem a bántalmazásból. Benne kell-e maradnom, hogy én is számítsak. Vagy elég, ha befogom a pofám e nagyszerű Ügyet látván. Mintha nem is léteznék.

Áruló vagyok-e, ha jól érzem magam. Ha érdekel az egészségem és a kinézetem, és módomban áll vele foglalkozni. Ha örülök a csecsemőknek, és megtanítom háton hordozni az anyjukat. Ha nem változtatom csatamezővé a facebookomat.

Ha férfiak közelében képzelem el az életem. Ha szeretek szexelni, és zavar az “adunk puncit” (már nem adunk) szóhasználat, amely lényegileg nem érti, mi a szex, pontosabban: azonosítja a molesztálással és a házasságon belüli szexuális erőszakkal.

Ha nekem minden olyan tiszta és egyszerű újabban. Ha kidob az ágy a csicsergős reggelen, és ízlik a müzli. Ha jók a cuccaim. Ha van döntési szabadságom. Ha következetesen végzem a magam választotta és élvezetes munkám, ha nem maszatolok a konfliktusokban, nem sorolok be tömött sorokba, nem szimpátiára játszom, és nem sírok, hogy kevés a pénz, és nem is fáradok bele.

Náluk okosabbak, szakszerűbbek is síkra szálltak “a nőkért”. Ez friss, választás előtti. Érdemes összehasonlítani a naivák követeléseivel. Feltűnően hiányzik a kezdeményezők sorából a NANE:

A Női Minimum tízpontos követeléslistája rendszerszintű változást sürget.

1. Csak az igen jelent igent. A beleegyezés kultúrájának törvényi rögzítését, a bosszúpornó önálló büntetőjogi tényállássá tételét és az erőszak áldozatainak valódi védelmét követelik.
2. Méltóságot a szülőszobában. A szülészeti és nőgyógyászati erőszak hivatalos elismerését, a tájékozott beleegyezés biztosítását és az intézeten kívüli szülés állami finanszírozását sürgetik.
3. Tabuk nélkül az iskolákban. Kötelező, életkornak megfelelő, egyenlőségen alapuló szexuális nevelést már első osztálytól. ajaj, ez grooming lesz
4. A női szükséglet nem luxus. Vény nélkül elérhető esemény utáni tablettát, csökkentett adóterheket a fogamzásgátlókra és a menstruációs termékekre.
5. Az én testem, az én döntésem. A „szívhangrendelet” visszavonását, a kötelező várakozási idő eltörlését, a gyógyszeres terhességmegszakítás engedélyezését és a biztonságos abortusz gyors, szociális alapon is elérhető hozzáférését.
6. A gondoskodás munka. Inflációkövető GYES-t, családi pótlékot és ápolási díjat, valamint a gondoskodási munka társadalmi és anyagi elismerését.
7. Fizessék meg a nők munkáját. A bérszakadék csökkentését, a bértranszparencia-irányelv érdemi bevezetését, a részmunkaidős és rugalmas foglalkoztatás támogatását.
8. A szegénység is nőügy. Igazságosabb nyugdíjrendszert, komplex szociális támogatást és a nők számára elérhető lakhatási programokat.
9. Semmit rólunk nélkülünk. Valódi női érdekképviseletet a döntéshozatal minden szintjén és a szakmai szervezetek bevonását követelik.
10. A törvény ne csak papíron létezzen. A meglévő jogok érvényesülésének biztosítását és a nőjogi szervezetek stabil állami támogatását sürgetik.

A tízpontos követeléslistát több, magyar nőjogokkal is foglalkozó civil szervezet állította össze: Amnesty International Magyarország, Dajer Alapítvány, Egyenlítő Alapítvány, EMMA Egyesület, Labrisz Leszbikus Egyesület, Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete (MKKSZ), Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség (Női Érdek), Másállapotot a Szülészetben! mozgalom, Magyar Európai Nők Fóruma Egyesület (MENŐK), Nők Egymásért Mozgalom (NEM!), nemmondommeg kollektíva, Nőkért Egyesület, Ökofem, PATENT Egyesület, Pedagógusok Szakszervezete, Tanítanék Mozgalom és a Varsányi SzIrének.

(pöttyös Túró Rudi és Ford-reklámok között tekinthető meg a wmn-en!)

https://szabad.ahang.hu/petitions/a-nok-kovetelesei-mindannyiunk-kovetelesei 1140 aláírás

Szerintem az abortuszt forszírozni nem nőjog, hanem gonoszság, a könnyű abortusz pedig a szívtelen férfiaknak kedvez. És ha komolyan gondolják, hogy “az én testem az én döntésem”, akkor nem lehet szolgáltatás az abortusz, nem terhelhető a társadalomra egyéni döntések terhe és költsége, hanem intézze magának mindenki. Vagy keressetek más jelszót, de abból ki fog derülni, mit vártok: hogy másokat terheljen munkaként és lelkiismeretileg is a borzalom, olyanokat, akiket eskü kötelez, hogy gyógyítsanak, ne ártsanak.

Mondjátok utánam: a szex egyéni döntés. Viszont nem jog, hanem felnőtt ténykedés, vállalás, még mindig a reprodukció fő útja. Olyan nincs, hogy nem figyeltünk, baj van, aztán még más lesz a hibás, hogy nem takarítja el készségesen a következményt. Az pedig nemhogy élőlény, de a két ember legsajátabb folytatása! Ne gyertek nekem a töredékkel, aki nem tudta, mitől lesz a gyerek, meg 12 éves, mert ti a saját kényelmetek érdekében kiáltoztok.

A nem kívánt terhesség okai máshol vannak: olyan folyamatokban, amelyeket ezek a szervezetek nagyon is szorgalmaztak, de legalábbis nem szólaltak fel ellenük, sőt, többen a gyerektelenséget éltették és az anyaságot (egyenlő Fidesz) alázták. A wmn is próbálta szégyeníteni az adókedvezmény miatt a többgyerekeseket, és lihegtek, hogy “ugyanaz a szeretet” (nem), és Pride. A határtartást kellene hangsúlyozni, a méltóságot, a saját döntést abban, ki hogyan szexel, akar-e egyáltalán. Tiltakozni a pornó, az élet minden területének átszexualizálása, a durván emelkedő ingerküszöb, a romboló ideológiák ellen, de csak Móra Ferenc ellen sikerült. Az LMBTQ szenteskedés kapcsán perverzek hada vált legitimmé. A menstruációs szegénység pedig kamu, ezek luxustermékek. Nincs menstruációs szegénység, ez még innen is kiderül, pedig nagyon nem ezt akarták. Ezt is mondjátok utánam: csak szegénység van.

Ez az egész nagyon félrement.

A tíz pont kezdeményezői közül többen a nyakukat törték woke eminensként: nemváltás, a férfiak is nők, pride perverzekkel, mert a T és a Q alá sok minden befér. Mondok én valamit: a homoszexuálisok mint érdekközösség gyűlölik a nőket és megvetik a heterókat. Ebben nem lehet mérsékeltnek lenni: vagy vonulsz Lakatos Márkért és a hasonló, vigyorgó visszaélőkért, vagy nem.

Annyira tetszett nekik a “forradalmi”, “lázadó” szexualitás (swingerbe szopni járni perverzek közé), meg a testpozitivistás, hogy simán a halálba enablerkedték ennek egyik áldozatát. Neki mindent szabad volt, fel is használták.

Láttam, hogyan akarják a tehetséget és munkát megúszni, csakis a látszat kell, a híressé válás, fotózgatás…

És láttam, milyen gyilkos az, amikor az intellektuális színvak sóvárog és az egész élete egyetlen, pusztító megszállottsággá válik, majd nőként kiabál, hogy ő áldozat… és ipari méretekben, színtiszta gonoszságból hazudik.

Karma nincs: a kín nem lesz, nem következmény, fordítva van. A kíntól romlottak el, abból jön a gonoszság, frusztráció.

Láttam azokat, akik bedőlnek a neten terjedő divatoknak, engedik a határaikat és méltóságukat lerombolni, semmi tartás nincsen bennük, mert poliamória, kinky szex, hű, de izgi, sőt, eladják magukat és büszkék rá.

A turbóanyukákat is láttam, akik mindenkit gyűlölnek, könyökölnek, tagadják a szellemet, bármilyen korrupcióra képesek, csak az ő sarjuk előrébb jusson (ki nem érdemelten).

Én már régóta nem gondolom, hogy elsősorban a nőkért kell küzdeni, és minden nőért és nekem kell. Ami történt, nem döntés volt, egyszerűen megtörtént: magánszemély lettem, és ma már az igénytelenség ellen küzdök.

Ufó vagyok, mindig is az voltam a kérlelhetetlenségemmel, nem agyaltam, hogy mindezt ki, olvashatja, hogyan sértődik majd meg, mit bukom ezzel – pedig prüszköltek a macsó igazgatók a szülői értekezleteken a “mindenféle blogokon”. Csak ellebegek itt a megélhetés vizén, senki nem húz le, megtalálnak munkákkal, mert ami a fejemben van, az ritka és értékes. Nincs kompromisszum, mert megvolt az eszem, merre és hogyan építsem az életemet. (Sértődött nők azt vizionálják, hogy én elszegényedve, tönkremenve, olcsó borosüvegek közepette utánuk sírok…)

Végtelen sok gonoszságot, minőséghiányt láttam, és lassan jöttem rá, hogy bármit írhattam én és bármilyen szenvedélyesen bevonódhattak ők, minden ellentét oka az volt, hogy én komolyan vettem barátságot, becsületet, szerelmet, párkapcsolatot, edzést, művelődést, önmagunkkal szembeni erkölcsi igényességet.

Ők nem úgy értették! Ők csakis hashtagek szintjén. És egyetlen célzásra, hogy mondjuk wmn, sorozatfüggés vagy lektűr, a plafonon vannak. Dől a mocsok. Egyáltalán hogy lettek ilyen gyengék, hogy kikeresik, ki szólt be “nekik”? Nekem rengeteg gyarlóságom van, de azt mindig tudtam, hogy nem kell igazolnom magam senki előtt. Én azért ezt nézem, így élek, mert ez az én életem, én viselem a döntéseim költségét, következményét. Ők miért nem képesek erre?

Nem kezdek most fejtegetésekbe, hogy a nők még jobban fúrják egymást, és gonoszabbak, mint a férfiak, mert ez sem igaz. De többet nem használhatják a nővédelmi írásaimat arra, hogy mindenféle kínos viselkedést megmagyarázzanak vele.

Jó és gonosz létezik, ilyen egyszerű. Talán a legnagyobb büszkeségem, hogy a lányom nemes anyagból van, értelmesek a céljai, nem enged aniintellektuális, öntárgyiasító, szerfüggő hatásoknak.

Ma is azt gondolom, hogy önzetlenségből, jellemből, tűrésből, jóságból több jutott a nőknek és meg kell védeniük magukat a lelketlenség, önzés ellen. Ugyanakkor a nemem rút, passzív, számító megnyilvánulásai jobban elszomorítanak, mert mi nem ilyenek vagyunk.