…részben olvasói kérésre. Ez ritka: általában nem használok témajavaslatokat, mert nem tudok úgy írni, hogy más gondolata, érdeklődése indítja el.

Viszont most több gondolatom lett, folytatva a témát. Ez, ez és ez a korábbi poszt a megbocsátásról.

Kerülni fogom a trauma, bántalmazás és áldozat szavakat, mert ezeket egy érdekcsoport kisajátította, kiüresítette és lejáratta, és nem szeretnék olyan találatok között kijönni a keresőkben, amilyenekben ők.

Három témáról írok: 1. a szó jelentése, 2. a veszteség és a megbékélés mint monetarizálható termék, 3. Esterházy Péter.

1. Mit jelent megbocsátani?

Teljesen mást akar a két fél, és ezért mást jelent a szó.

Először is kizárok néhány helyzetet a témából, amelyekben használják az említett fogalmakat, érveket. Nem olyan sérelemről beszélek most, hogy a húgod, aki még vékonyabb és szebb is volt nálad, egyszer letépte a barbid fejét, nem a barátnőnek indult, szipirtyóvá vált kolléganőről, bár ezek is jogos döbbenetek, és én melletted vagyok. Most viszont csupa hierarchikus viszonyról lesz szó: folytatólagosan, minden önkritikai nélkül gyötört apád, egyházi gurud, edződ, férjed, azaz, hatalmi helyzetű személy egyirányú dinamikával. Te pedig szeretni akartad őt, lojális voltál, vagy kénytelen voltál a helyzetben benne maradni és elviselni. Nem menekülhettél. Ezek súlyosabb helyzetek, és mégis, ezekben emlegetik mindig a megbocsátást.

Nem kell megbocsátanod.

A fogalmakkal – áldozat, bántalmazó, trauma, nárcisztikus – újabban csúnyán visszaélnek azok, akiknek saruk van. A barátok, futó ismerősök árulásai, szemétkedései nem tartoznak ide. S amíg kiikszelheted, letilthatod az illetőt, olyan sincs, hogy “öngyilkosságba hajszolták”, “megbetegítik”, “megölik a netes perszónáját”. Itt arról van szó, hogy a hiú netes szereplő kontrollálni akarja, róla mit gondolnak. Egy felnőtt embernek együtt kell azzal élnie, hogy valahol valakik neheztelnek, kibeszélik. (Ez sokszor jele annak, hogy zavaró felkiáltójel tudott lenni az életükben, megbolygatta a pocsolyavizet. De az is lehet, jogos a kritika.)

Aki a netes sebezhetőség miatt aggódik, az vértezze fel magát és a gyerekét: legyen kemény, vigyázzon magára, ő maga ne álljon be csoportos aljasságba, és ne higgye el sem idegenek, sem lecserélhető barátok ítéleteit. Nem kell mindenkinek a neten megnyilatkoznia. Az írjon, aki író, és tisztában van ennek hatásaival, elbírja a következményeket.

Ennek a tanévnek az egyik története íratja velem: ne akarjon a gyerek olyanok közé tartozni, akik bántják. Abban a pillanatban, hogy valaki aljaskodni, manipulálni kezd (és ennek forrása sokkal gyakrabban irigység, mint nem), az a szereplő elvesztette a jogát, hogy komolyan vegyék, barátkozzanak vele. Ez nem vita, és nem lehet kibékülni azzal, aki csak hatalmat akar, használja a másikat és játszmázik. Ha van nála áldozati kártya (és lesz, mert önmagától is szenved), akkor senki nem fogja leállítani.

És vannak persze a bűncselekmények. Neten is vannak. De most a divatos siránkozásról írok. Általában a legnagyobb manipulátorok nyavalyognak áldozatként – lájkokért csinálják. Vedd észre, amikor a tartalom az, hogy ő mekkora áldozat, amikor meg akar hatni, és semmi mást nem produkál!

Mit akar a sérelem okozója, és mit az, aki szenvedett? Hogy értik a megbocsátást? Mindketten azt akarják, hogy nekik legyen könnyebb.

Tegyük fel, sok évvel vagyunk történtek után, és az inkriminált családtag azt mondja: annyi idő eltelt, miért haragszol még mindig? Nem lenne neked könnyebb enélkül?

Nem. NEKED lenne könnyebb. Ez a válasz. Minden hazugság hatalmas lelki teher: “nem is történt semmi, félreértés volt, ez természetes, én voltam túlérzékeny”. Két érvényes válasz van: 1. haragudni (ez nem döntés, hanem a lélek hamisításának hiánya, teljesen természetes), 2. visszaadni, amit kaptam (Kill Bill). Ez a feloldozás, ez megoldás, csak nagyon rossz a pr-ja, így aztán filmekbe száműzték.

A hatalmi helyzetű fél lelki békéje érdekében kikínlódott “megbocsátáshoz” energia kell, az a sérelem elszenvedőjére ró súlyos terhet. Ez nem igazságos erkölcsileg, és praktikusan sem vezet sehova. Azért nem, mert még mindig jelen van az illető az életemben, és ugyanazt fogja csinálni. Nem is értette meg, mi történt, mert nem volt következmény. Azt kell mondani: nem történt meg, hogy neki tiszta lapja lehessen.

A hatalmi helyzetű fél azt akarja, és még mindig a hatalmi helyzetével akarja, hogy töröld ki az egészet, ilyen sose volt, ő nem rossz ember. Ha hibázott is, jót akart, és mindneki hibázik. Ne legyen nyoma a tetteinek! Újra mondom: ő az, aki hatalmi helyzetben volt, a másik pedig függésben.

Az igazán gusztustalan elkövető használhatja a katolikus gyónás képzeteit: a bűn feloldozása a bűnös belső munkája, és jelképes. Nem kell hozzá sem a másik fél, sem a közösség elé kiállnia, nem kap büntetést, csak elmormol pár imát. A vallástalanok elmélkednek, pszichológusnál, lélekidomárnál boncolgatják, hogyan lehetne nekik könnyebb a tudat, hogy megaláztak, tönkretettek valakit. Mert én a sorsot meghatározó esetekről beszélek, és pont ilyenkor nagy a nyomás, hogy bocsáss meg. Mondjuk függő, öngyilkos vagy -jelölt, egy halom szomorúság lett az elszenvedő.

Ó, nem azt vizsgálgatják a hatalmi helyzetűek, hogy mit tettek, hanem hogy miért viselkedik úgy a másik, ne viselkedjen úgy.

Az evangélium képzeteit is használják: az Atya eltörli a bűnöket, Krisztus lemossa a vérrel, feltétel nélkül, mindenkiét, emberi ésszel felfoghatatlanul. Apám ebben hitt. És ha újra elbuksz, akkor újra… de magát csinosítgatja. Veled, akinek ártott, nincs dolga egyik esetben sem.

Megbékélést emleget, és hát “régen volt”: azt akarja elérni, hogy töröljük, amit tett, nem is történt meg, vagyis: tagad és elkerüli a következményeket. ezért ilyen erős a nyomás, ezért tiltják a haragod. oghny téged mérgez! Dehogy. Őket te nem érdekled.

Sokan, mint az én szüleim, úgy nyomták ezt, hogy engedjem el, ne cipeljem, hogy közben tagadták, hogy mit cipelek. Hogy egyáltalán megtörtént. Azokat magamnak gerjesztett, érzésnek és mások hatásának tartották: telebeszélték a fejed, ezt is olvastad, hallottad másoktól, ne magyarázz bele. “Ne szenvedj fölöslegesen!”, mondta anyám. Apám erőszakját már értette kicsivel a halála előtt. De mivel apám ellen neki a fiai voltak vigasz, az ő erőszakosságukat soha nem ítélte el.

Érdekes aleset, amikor azt mondja a szülő (például): jó, te haragszol, de nincs jogod ebbe bevonni az unokámat. Őt hagyd ki ebből! Ugyanezt mondják elvált férjek olyan esetekben, amikor anyát és gyereket is súlyosan károsította, amit műveltek. Ne neveld ellenem!

Új, tiszta, gyanútlan lelket akarnak a manipulációikhoz. És szidni fognak neki, ebben biztos lehetsz.

Az énképükről van szó. Botrányosan tufa, erőszakos férj a friss szeretői viszonyban azért édes és sebezhető, hogy magának teremtsen egy helyzetet, amelyben, lám, ő a jó és ő az áldozat, ő a kétségbeesett. Ez az énképe javításához kell. A szerető személye, igénye nem számít. Lám, milyen nagyvonalú tud lenni, ha szeretik! Ő ilyen természet, csak ugye a feleség… és kérem, hogy ne szidja, ne is meséljen róla, de nem bírja ki.

Elhelyezi a célzást, hogy ő nem látott még szép ***t, pornóban sem érdekelte ez a testrész – de most!

Érdekes, hogy általában az emberek, a sérelmek vagy mulasztások elszenvedői is feledékenyek, nem emlegetik fel, túllépnek az emlékeken.

Azok nem, akiknél:

a történet mélyre ment, hosszan tartó hatásai lettek a megalázottságnak, és nem lehet nem látni ennek eredetét,

akik később döbbentek rá, mi történt (mint én a testvéreim szadista játékaira, a nők elleni erőszakra),

akiknek nagyon nyomják, hogy nem, nem történt ilyen, vagy ez természetes, “csak ugrattunk” – néha dacból ragaszkodik a múlt hű felidézéséhez,

azok, akik dokumentálták a történetet: naplót írtak.

Az elkövetők azt szeretnék, ha nem lenne nyoma, ki lehetne törölni.

Te azt szeretnéd: ismerje el, mit tett, és vonja le a következtetést. Garantálja egyben, hogy sem veled, sem mással nem tesz többet ilyet. Kell a tudat is, hogy ő is szenvedett egy keveset. Mert megérdemli. Ha megijedsz ettől a mondattól, akkor az yagersszorlobbi sikerrel mosta az agyad. Egy szexuális ragadozónak pedig nem lehet megbocsátani, mert ez a hajlam makacs. Neki másra kell a tiszta lap.

Van olyan, hogy oda-vissza megy a bántás, vagy részt vett a saját lelki, szexuális kifosztásában egy nő, ő döntött így. Nem akarom fekete-fehér helyzetnek beállítani a zavaros kölcsönös függéseket, ezért beszélek hierarchiáról és egyirányú ártásról. Aki idekeveri, hogy a neten beszóltak neki, az egyéb aljasságra is képes.

Nem kell megbocsátanod. El ne hidd! Ha kötelező, akkor értéke sincs. akkor értékes, ha ritka. Nem téged mérgez. Kifejezetten veszélyes is a megbocsátás, mert a tiszta lap engedély, hogy továbbra is bánthasson. Ha úgy érzed, jót tesz, ha akarod, és mégiscsak szereted az illetőt, ha van miből, akkor bocsáss meg. De ebben az esetben is várd meg, hogy bocsánatot kérjen. Nem lehet úgy megbocsátani, hogy el se ismeri, mi történt, vagy csak azért zavarja le gyorsan a szituációt, nehogy mások megtudják, mit tett (ez zajlik a szexuális erőszak eseteiben).

Nekem van olyan történetem, hogy rá kellett jönnöm: nem voltam áldozat. Csak nem és nem akartam felfogni, miben vagyok. Már nem vagyok benne. Talán meg is beszélem vele egyszer.

Írj naplót, beszélj róla sokat. Zárd ki az illetőt az életedből – ez a hatékony lélekgyógyítás, nem a “megbocsátás”. A személyt felejtsd el, inkább, mint a tettét. Haldoklással se zsaroljon, aki évtizedekig volt gonosz. Nem baj, ha dagonyázol, mert a fájdalom egyszer csak megszűnik, és nem attól, hogy megbocsátottál, hanem hogy kibeszélted magadból.

Ugyanakkor a “trauma” nem lehet árucikk. Hiúskodás nem övezheti, erkölcsi hőssé nem avat.

2. Ami senkin nem segít: a trauma mint áru, a megbocsátás mint erkölcsi imperatívusz

Edith Eva Egerre hivatkozni, szélsőséges helyzeteken is felülemelkedő morális hősöket bulvárszínvonalon lengetni, nyomni, hogy bocsáss meg te is – mindez nem csak azért visszatetsző, mert elemi helyesírási hiba van benne. De azért jellemző. Igen, j-vel írták:

Jól látod: azt vádolják gyűlölettel, aki elszenvedte a borzalmakat. Ha Eger azt mondja, megbocsátott (vagy ezt árusítja a kiadó), akkor neked is KELL!

Nekem az is kérdés, hogy békés, megérkezett teljes, érett stb. embereszménnyel hogyan házalhatnak olyanok, akiknek a követői ezres tömegben gyűlölködtek, öncélúan, élvezettel és hazudozva.

A “trauma” annak az eszköze, hogy a szöveg (az áru: könyv) irodalmi és erkölcsi színvonalát ne lehessen bírálni.

3. Esterházy Péter. Időről időre megjelenik a Kékharisnyából a híres idézet:

Tégy a gyűlölet ellen!

Ki volna az, ki volna az az ütődött, aki szavakban a gyűlölet mellé állna? Szavakban mindannyian a szeretetet hirdetjük. Ki volna az, ki volna az az ütődött, aki a háború mellé állna? Aki a gyilkolás mellé állna? A halál mellé? Szavakban mindannyian a békét hirdetjük. Még sincs béke, mégsem a szeretet regnál.

Könnyű azt szeretni, aki szeretetre méltó. Könnyű avval egyetértésre jutni, aki nem áll utunkba, akinek érdekei megegyeznek a miéinkkel. De a világ nagy, és mindenféle emberek vannak benne. Magyarország ugyan nem nagy, de azért ember van benne bőven. Ilyen, olyan. Ki ezt akarja, ki amazt. Ez a bonyolult, ez a más, hogy mindenki más. Szeresd felebarátod, mint tenmagad! – így szól az Írás. De ez itt, így túl nagy volna, ez nem mozgalmi föladat, ezt fölfogni olykor egy egész élet kevés. Ki volnék én, hogy ilyesmit csak úgy ajánlgassak …? Komolytalan volna.

A Ne gyűlölködj! sokkal kevesebb a szeretet parancsánál, megfoghatóbb, gyakorlatiasabb. Maradj nyugodt, ne hörögj, próbáld megérteni a másik szempontjait, tehát hogy vannak szempontjai, meglátni a korlátait és meglátni a magad korlátait. Próbáld megőrizni az ép eszedet, miközben tudnod kell, hogy ésszel nem megoldható a világ, de ész nélkül bizonyosan elveszik. Dönteni kell, hogy a gyűlölet fennhatósága alá akarunk-e tartozni vagy sem. A viszont-gyűlölet is gyűlölet. Az ún. jogos gyűlölet is gyűlölet. (A harag nem gyűlölet, viszont rossz tanácsadó.)

A gyűlölethez sok út vezet, a legrövidebb talán a megalázottságon át. Akit megaláztak, az tehetetlenségében sokszor csak a gyűlöletben talál menekvést, csak a gyűlöletben talál nagy megbántottságára írt, ott talál megnyugvást. Egy ideig. Gyűlölet gyűlöletet szül, megaláztatás megaláztatást, sosincs vége. Megaláztatásban, megalázottságban nagy tartalékai vannak ennek az országnak.252

Csak a szabad embernek van esélye a szeretetre. A Légy szabad! felszólításnak ebben áll a nagysága, ebben az esélyben, ebben a súlyban. Szabadnak lenni az nem szabadságon lenni, az nem valami könnyű felhőtlenség, szabadnak lenni nehéz. Nehéz és jó.

Az ember szabadnak születik.

Innen: https://konyvtar.dia.hu/xhtml/esterhazy_peter/Esterhazy_Peter-Egy_kekharisnya_foljegyzeseibol.xhtml

Ezt az idézetet olyanok teszik ki, akik nem tudják, hogy az időről időre szerkezetbe nem kell kötőjel (amúgy nem tudja a ChatGPT sem).

Míg a mester ezt kollektív, társadalmi traumákra, nemzetszinten értette, a rendszerváltás kontextusában, most azok veszik elő, akik szerint kussoljál az egyéni eseteddel, mert kellemetlen számára a tudat, hogy ez, ami veled történt, megtörténhetett. Nem tudja, hogy viszonyuljon az egészhez. Könnyű kirakni egy idézetet, és akkor nem kell magyarázkodnia. Fél állást foglalni, a történetet megérteni is. Az írófejedelem szándékától függetlenül bújik az idézet mögé – és átáll az agresszor oldalára. Nem szabad haragudnod! Az gyűlölet! A gyűlölet rossz!

Ám a következő posztja neki is gyermekvédelem, papokon szörnyülködés, számoltassuk el Orbánt. Harag azok iránt, akik már unják a szivárvány hazugságát, kirekesztő mondatok, olyan ítélkezés, amire engedélyt kapott a közösségtől. Ilyenkor nem működik a gyűlölet tilalma.

És milyen könnyű is gyűlölet ellen írni férfiként, elmélkedni hűs dolgozószobába zárkózva, ellenzéki hősként, elégedett, sőt, dédelgetett emberként! De aki az elszenvedőnek ad plusz melót, az az elkövetők oldalán áll, ez ilyen egyszerű. A tagadás, a tett eltüntetése is őket védi. Szabadság…? Szabad ember?

Senki nem mondhatja meg más helyett, neki mekkora a fájdalma és mit jogos éreznie. A gyűlölet szóval pedig aljasság pont a megalázott viselkedését leírni.

Nem köteles meghallgatni a panaszokat, aki nem akarja. De lesz szíves a maga életében használni e remek mondatokat. Úgy is lobog még az idézet heve? Nem erkölcsi giccs ez is?

Mindenki, aki szívesen elásná, eltemetné a történteket, a probléma része. Persze kellemetlen ez, de senki nem ígérte színező füzetek harmóniáját, éles vonalait. Egy író nem is törekedhet ilyesmire. Az a bátor, aki nem hagyja elfelejteni, ami történt.

Én visszaszóltam. De legalábbis megfogalmaztam, mit történt. És ezért én még itt vagyok, életben vagyok. Sőt, erős lettem. Ha nem írtam volna meg a testvéreim és az apám tetteit, a csalárd náci szerelmem történetét, ha nem szóltam vissza a förtelmesen tehetségtelen, magabízó kóstolgatóknak, biztosan súlyos mentális zavaraim lennének, de bőven lehet, hogy nem élnék.