De miért kell…?

Ti értitek ezt?

Mindenki fent van, kipróbálom én is! – kiált fel az egyszeri sodródó, unatkozó, városi leány, avagy legény. Rohan a Tinderre (vagy akármire).

Ki ne szeretne bókokat, izgalmas üzeneteket kapni új, vonzó emberektől? Olyan csiklandós érzés!

Gondolja, az életében az űrt majd betölti a kellemes emberi kapcsolódás. Vagy csak egy-két estét. Legyen valami történés. Ha csak szex lesz, az is lehet jó. Sőt, lehet nagy szerelem, ismer ilyet is, két gyerekük lett…

Mint a filmeken, olyan randik lesznek. Borbárban, látványos folyópartokon, kis nyaralókban és a Maldív-szigeteken!

Pedig az űr szellemi, spirituális. Magányra az panaszkodik, aki bérért dolgozik, hajt, “egyről a kettőre jut”, de egyedül un már fogyasztani.

A lélekben gazdag ember magányosan is talál ámulatot. Túl a fogyasztáson: felfedezi a lelkes, isteni részét a világnak. Eleve is, mindig ezt tette. Ettől az űr nem sajog úgy. Így válik tartalmas és érdekes emberré, aki tud beszélgetni, és emiatt nem is magányos. Ennek alapja az intellektuális hajlam, az életöröm, az iskolázottság.

Materiálisék a sivár életükben joggal kérdik: csak ennyi az élet…?! Nekik a fogyasztás mellé kell a társ. Konzumpartner kell, szigorúan a korszellem szerint. Majd nézik a streaminget, beülnek a KFC-be, olcsón vesznek háztartási gépet – ez az élet. Ugyanígy ingatlant, kocsit, gyereket (komoly kapcsolat = nagyobb összegért fogyasztani). “Gyarapodnak, előre terveznek, összekapaszkodnak.”

Avagy, a másikat fogyasztják: az “ismerkedés” nagy része prostituált-ajánlkozás és keresés. Vizslatják, elég pénzes-e a jelentkező. Megfejtik ruháit, óráját. Frankón az egyik Borkai-féle leány, Kóté Csenge is panaszkodik a Threadsen, hogy tárgyakkal, más autójával pózolva gazdagabbnak mutatják magukat a férfiak ismerkedéskor, és ez ugyanolyan hazug trükk, mint a nőknél szűrők meg a push up!

Amikor megkérdezem, miért akarja ennyire tudni, mennyi pénze van az illetőnek, és neki miért nincs (ha már suba a subához), akkor azt írja, hogy neki sokan szoktak írni, ő válogat, nem tud annak a fejével gondolkodni, akinek félévente ír a szomszéd üzenetet, vigyorgó szmájli.

Nekem a szomszéd se. Nem keresek társat, nem is kerestem soha. Nem csetelek, legfeljebb annyit, hogy “hozz tejet”, “átutaltam az osztálypénzt”, “ügyes maci vagy”.

Maradjunk az emberi kapcsolatra vágyóknál. Felregisztrál tehát, feltölti az előnyös fotót, megírja tartalmasnak avagy frappánsnak gondolt bemutatkozást. Matchel egy párat, és vár.

Gyűlnek a matchek. Aki sziamizuval indít, azt blokkolja. És ha nem ír vissza, mi legyen? Egy hónap alatt lesz fél vagy nulla randi, és úgy érzi, mintha vágóhídi marha volna. Őt ideterelték, és itt szörnyű…! Nem erről volt szó!

Rimánkodnak, kuncsorognak a szeretetért, közben gyűlölködnek és vádaskodnak…

Így néz ki a férfiak és a nők szexuális, kapcsolatkereső motivációja:

Ne helyezd maga áruház polcára, akkor nem lesz baj. Mire panaszkodsz? Te mondtad nemrég, hogy ez jó lesz, ez buli. És hogy ennyire szeretnél találni valakit. Neked nem volt gyanús, ahogy reklámfotókat és árcédulákat tettek ki magukról szarul kinéző, görcsös emberek!

Vagy ártalmatlanok, csak teljesen félreértik, mi van. Nem arról volt szó, hogy ismerkedek, optimista vagyok, és lesz társam?

Ööö, nem. Sehol nem olyan meztelen a rideg önzés, mint az állítólagos szerelemtalálás algoritmizált univerzumában.

Ami legviccesebb: egymást szidják! A nők a férfiakat, hogy milyen unalmasakat írnak, vagy nyomban faszfotót küldenek. A férfi a nőt:

Hát hogy lesz neki TÁÁÁÁRSA? És milyen ideges attól, aki csak nem ír! “Van neki más, azzal írogat.” Igen. És?

A férfi a férfi-túlkínálat miatt ideges. Bőven van azonnali találkozásra, szexre kapható, vágyakozó férfi. A nők óvatosabbak, és nem azért, mert prűdek.

Jó okuk van rá: a biológiájuk.

Nem biztos, hogy lesz társad, haver. Valószínű, hogy nem lesz.

Mert félted, amid van: az énképedet, a bizalmadat, a vagyonodat, a szokásaidat. Okkal. És olyan nagyon nem is tetszik a felhozatal. Közül az, aki téged is vonzónak talál. Képen rendben lehet, csetelve is (“nem volt red flag”), de élőben tíz centivel alacsonyabb és türhő.

A nők nem akarják. Találkozni se. Nem kellenek nekik ezek a férfiak. Igen, inkább várnak, akár a vénségükig, akár a sírig, igen, inkább macskákkal élnek, de nem akarnak szar történeteket. Volt már elég. Nem akarnak sérülni, érzelmeket szimulálni.

Azt mondja: nem szeretném, ha folyton nálam lenne találkozva (micsoda nyelvi remeklés! az elidegenedés Kilimandzsárója, havas a teteje! ez a szerkezet létezik, de olykor mindig van tárgy, itt nem tárgyas az ige):

Gyanakodva faggatják a másikat. Mik a tervei. Akar-e gyereket, van-e hitele. Szülei milyenek.

Szereti-e popsiba. Ha nem, engedi-e mégis.

Micsoda sérelmek!

Hallod a hanghordozását!

Élmény lehet az ilyen partner. És persze a nő is, akinek ez talán szokása, mert így ingyen válhat alkoholistává.

A sok szarrágó! Ha remél valamit, ha nagyon jó a csaj, akkor fizet simán. De ő nem lesz balek! Akkor neki jár valami! Legyen újra találkozva!

Szó nem volt arról, hogy tetszik-e neki a “kishölgy”. És ő a nőnek. Van-e közös téma.

Megmondom neked most: valószínűleg nem lesz társad. Senki nem ígérte meg, a társ nem olyasmi, hogy kiosztják a központi ellátmányból, és panaszt tehetsz, ha nem kaptál.

De más hogyan talál?

Ha vannak történeteid, ha izgalmas, jókedvű ember vagy, nem csak a kapitalizmus robotja, búvalbaszott, frusztrált informatikus, számítató táblázatfejű, lélekben is automatizált betanított multialkalmazott, akkor lesz spontán emberi kapcsolatod.

Vagy egy darabig nem lesz. Olyan is van. Aztán megint lesz, lehet. Csak úgy megtörténik. Ha nem vagy lelki fogyatékos.

Bízzál benne, alakul. Ezer helyre mehetsz. Túrázni, táncolni, jógázni, állatot menteni, koncertre…

Nyekereg nekem: sehol nem lehet ismerkedni. Az internet halott. Házinyúlra nem lövünk, tehát a munkahely kiesik (értsd: nyugatias munkamorálú cégnél ne zaklass nőket). Utcán bunkóság leszólítani. De akkor hol?

Én mondjam meg? Ki ígérte, hogy lesz csajod? Kire haragszol?

Lőhetsz házinyúlra nyugodtan, leszólíthatsz utcán is csajokat. Ha vonzó vagy, ez nem kérdés. Őket sosem zavarja az állítólagos szabály. A tilalmakat csak azért sorolod, mert neked nem sikerül sehol. Nem a helyszín a lényeg, hanem hogy te milyen vagy.

Életünk egy-egy szakaszában mindannyian érezzük: ennyi volt, többet nem lesz senki, elidegenedtünk, kiégtünk, nem tudunk bízni, kaotikusak vagyunk, minket nem lehet szeretni. Aztán kivirul minden: váratlanul összeakad a tekintet, átjár az a hamisítatlan zsongás, a vonzalom. Semmit nem kell akarni, tanácsot se kell kérni. Csetelünk, csak úgy, ami eszünkbe jut. Éjjelekig. Mindent félreteszünk, hogy találkozhassunk. Kávét viszel neki az ágyba, az alsógatyái közé szívecskés matricát rejtesz – érted megy a zuhogó esőben, és ölel, amikor a takaró alatt is fázol.

Nem érdekegyezés, nem. Nem gazdasági racionalitás, és nem is evolúciós megfontolás. Nem utódgondozás. Nem is a test. A kémia (a szó bizosan!) hülyeség. Úgy értik: nem undorodsz végletesen a másik nyálától.

A személyiség számít, a közös történet. A hasonló hajlam, humor, a jó sztorik. Hogy összenősz vele. Hogy ő is szívesen megy erdőbe és pompás múzeumba is, néz Zoolandert és grúz művészfilmet, nem sajnálja könyvre, színházjegyre a pénzt. Hogy van emlékezetes sztorink már 2004-ből, aztán 2015-ből, 2019-ből, de mennyi! És azóta…! Saját folklór. És már nem csak a jó érzés, a könnyűség van, hanem felelősség, igazodás, teherviselés is van. Megtanulni egymást elviselni, jókor megszólalni, jókor hallgatni, jókor mondani: elég.

Mert vannak gondok. És megtart, és megtartom.

Semmi nem fogja megoldani azt, hogy a lelked fogyatékos, hogy nem tudsz felszabadultan beszélgetni, nem vagy jókedvű. Hogy nem vagy vonzó, ellenben gyanakvó vagy. Hogy hülyeségeket gondolsz a nőkről. Ezekre nincsen válasz.

Én azt nem értem, hogy a panaszkodók gyakran huszonévesek, kora harmincasok, és már kiégtek, már incelek. Pár éve még voltak lány osztálytársaid, láttad őket, talán beszélgettél is velük. Tanúja voltál, hogyan bánnak azzal a fiúval, akinek vonzó a személyisége. Hogyan lettek ennyire életidegen elképzeléseid a nők elvárásairól? Miért tartod az összeset gyakorlatilag prostituáltnak, és panaszkodsz erre, miközben te magad is olyanokra kattintasz, akiknek ilyen… kimódolt a testük?

Ők hangoztatják, hogy a férfiak magánya micsoda társadalmi csapás, a nők hibája. Holott azt, hogy a nőknek nem nem éri meg kapcsolatban élni, legalábbis ennek érdekében nagy kompromisszumot kötni biztosan nem, a férfiak maguknak köszönhetik. Nem a feministáknak meg a metoo-nak, nem a bérezésnek.

Nem kelletek, mert tufák, erőszakosak vagytok. Mert ilyeneket írtok a nőkről. Mert a szexet is kiszolgálásként, produkcióként, pornós teljesítmányként fogjátok fel. Ha egy nő kíván, vágyik rád, azt tudni fogod. Nem azért nem ugrik rád, mert frigid, hanem mert az egész kapcsolatból neki mindig is csak a külsőségek, a látszat, az érdek kellett. A többit eljátszotta, amíg tudta, de már unja.

Hogy nem tűnt fel, hogy a hullák nem élvezik, nem kívánják a szexet?

Szerintem nem lesz társad. És ez nem bűne senkinek. Te akarsz társat, neked kell olyanná alakulnod, hogy legyen, lehessen. Lélekdússá, kedvessé, szórakoztatóvá. Ép, egész emberré.

De ha kirakod magad az emberáruház polcára, és ottfelejtődsz, szinte biztosan meg is aláznak. Dühös leszel. Aztán mehetsz nyekeregni.