…a feminizmuson belül, és miért jönnek elő mostanában mindig a transzneműek, akik ugye alig páran vannak és a legsérülékenyebb csoport, satöbbi.

Előrebocsátom, hogy nem leszek polkorrekt még annyira sem, mint eddig. Direkten nem mondok geciségeket továbbra sem, de nem tagadom többé a valóságot. Vagyis, udvariasságból sem játszom el, hogy nőkről van szó, amikor férfiak. (misgendering, nagy sértésnek számít)

Ömlik a hülyeség, az érzékenyítésnek titulált veszélyes téveszme-terjesztés mindenhonnan,  a mainstreamból is. Azért terjedhetett el, illetve robbant a téma ekkorát, mert az identitáspolitika világformáló erő, lassan már nem csak a nyugati, telefont unottan nyomkodók körében, hanem például Indiában is, és zsíros üzlet a lelki érzetek, vágyak, fétisek medikalizálása, az orvosi beavatkozások és a környező iparág, a tanácsadó központok, szervezetek, pszichológusok, konferenciák, médiatermékek, styslistok. Nem csak a fogalmatlan kamaszok kajálják be és terjesztik az új nézeteket, hanem meglett, negyvenes, képzett nők is. Nem mintha ismernék a témát alaposan, utánaolvastak volna, hanem mert csak. Amerikában pedig, mint az egyik lenti videóból is kiderül, egyre-másra a gazdag, ötvenes-hatvanas férfiak tranzicionálnak és válnak médiahírré.

Jó ügy, érzékenység, illetve fölényes fontoskodás a tudatlanokkal és “transzfóbokkal” szemben. A kiüresedett Villő-típus életpótléka. Lehet játszani a progresszívet.

Én rengeteget olvasok, újságíróaggyal, tehát nem csak arról, ami engem szorosan érint, de én is csak lassan, évek alatt, több hullámban értettem meg, mi zajlik itt és még lassabban lettek szavaim, hogy összefoglaljam. Ez a poszt egy újabb kísérlet, mert fontosnak érzem, hogy legyenek érveitek, példáitok.

Voltam nyitott, itt, itt, itt, és használtam buzgón a szókészletet, amit kell, hogy nemi megerősítő műtét és nem ÁTOPERÁLTAT, talán az is kijött a számon, hogy cisznemű.

Ma már világosan látom, hogy az identitáspolitika-özön, a transzneműek nyomulása, szivárványzászló alá bújása és az érzelmi érvelés, hangulathergelés veszélyes. Ezért kell sokszor, nyugodtan kimondani, akár ismételgetni a tényeket.

Amelyek, nagyon közérthetően, a következők.

Volt valaha egy feminizmus, amely a NŐK érdekképviselete a patriarchális, fehér férfi-túlhatatom (nem emberek, hanem működésmód) és/vagy a kapitalizmus ellen. Több hullámban, több évtized alatt ért el bizonyos eredményeket, amelyeket ma mindannyian élvezünk.

A feminizmus ellencsapása a férfijogi mozgalom, az antifeminizmus, vannak tradicionális és keresztény válaszok, és újabban a transzaktivizmus is válaszcsapás.

Mindegyik célja és/vagy eredménye, de nem óvatoskodom: célja is, hogy szétverje, felhígítsa, elsúlytalanítsa és visszavegye azt, amit a nők kivívtak az évtizedek alatt, kemény harcokban.

Hogy ez ne legyen ilyen éles, a progresszívek elkezdtek a metszetelmélettel (interszekcionalizmus) érvelni: nem csak egyféle (esetünkben: női) hátrány és elnyomottság van, elnyomottak például a feketék és más etnikai kisebbségek, a sérült testűek, a nem-heterók, a kövérek, a bevándorlók, az öregek és természetesen a transzszexuálisok is, e hátrányok egymással kölcsönhatásban érvényesülnek, egy fekete, kövér nő el van nyomva három szempontból is, tehát nem érdemes külön a feminizmust, csak a nők képviseletét forszírozni, hanem legyen interszekcionális (metszetszemléletű) feminizmus, inkluzív feminizmus. Ez taktikus is: miért ne fognánk össze, hiszen az elnyomó közös, az emberi jogokra oly érzékeny feministák majd biztosan szívesen csatlakoznak, összefogva előbb legyőzzük, mindenkinek a szenvedésére tekintettel együtt harcolnak. Ez tehát a beetető, “ki ne értene egyet vele?” érvelés.

Azt elméletből nem feltétlenül következik, hogy zavaros énképű férfiak beledumálják magukat leszbikus nők bugyijába, itt van pontosan az 1989-es alap, harsányék általában igen keveset olvasnak és amit mégis, azt sem pontosan értik.

A válasz erre: de, van külön feminizmus, volt is, legyen is, nem kell mindent összekeverni, elbutítani, céljaival ellentétessé (pl. sex work, feminista poornó) változtatni. Akinek kedve van, harcoljon a bevándorlók, kövérek, prostituáltak, sőt, az állatok (satöbbi) jogaiért, de az már nem feminizmus (női érdekképviselet) a szó eredeti értelmében. Van olyan feminista, aki szívesen küzd más ügyekért is, mások meg maradnának a nőképviseletnél, szívük joga. De azok az ügyek más ügyek. Interszekcionalitás és inkluzivitás  címén feministáktól követelni képviseletet, az bizony kihasználós játszma.

És az összefogás? Nincs idejük, vagy genyák, érzéketlenek, nem ismerik el mások szenvedéseit…? Nem. Hanem nem dolga a világ terheit magára venni (például a férfiakat érintő családierőszak-eseteket sem) annak, aki nőként nőket véd, egyébként civilként, társadalmi munkában. A feminista a jogvédők négere, úgyszólván, ezért kap mindenféle plusz feladatot. Mindent rásóznának. És cserébe lófaszt nem kap, sőt. A másik a fontosabb ok: ezek a más érdekek olykor, a transzneműek esetében igen látványosan ellentétesek a nők (vagy a leszbikus nők) érdekeivel.

Amikor a szenvedéseikre és nővoltukra hivatkozva megkövetelik az inkluzív feminizmust és a női terek (anyaotthon, szoptatási tanácsadás, női öltöző, leszbikus bulik és sok más) használatát a – z egyébként magukat elfogadni nem tudó – férfiak, akkor azok többé nem női terek. Netán, mint ez az ifjú politikus,  pályáznak női szervezetek pozícióira, öszöndíjakra. Vagy épp nők között lesznek bajnokok egy sportágban, ez pedig nagyon, nagyon-nagyon nem oké. Ezért kell annyit hangoztatni, hogy “a transznők is nők”.

Valaha idéztem TGM-et, és ez is felismerés: jobb az, ha valóban a cserjék a környezetvédők. Mondjuk, egy lánctalpas ne álljon oda környezetvédeni. Egy fehér ne akarja kisajátítani, leuralni a feketék mozgalmát, beleugatni, hanem törekedjen arra, hogy ne beszéljen hülyeségeket, és lebontsa az előítéleteit. Vö. feminista férfiak. Ez a sok férfinév a nők körében szerepelgetve-kommentelve azt se tudja, miről beszélnek.

Tehát a régi vágású, “eredeti” feministák nem kérnek sem újabb feladatot, sem az identitáspolitikából általában, mivel a női elnyomottság alapja a biológiai nem (sex, “ivar”), nem pedig a genderidentitás. És nem fogják eltűrni azt sem, hogy mivel nem exkluzívak (TERF: trans exclusionary radical feminist), szidalmazzák és vádolják őket. Értelemszerűen exkluzívak például a leszbikusok, akik nem, nem fognak szexelni a “lesbian with a penis” típussal, de a férfiokoskodás és leuralás ritka csöndjére vágyó feministák is.

Ez az ellentét, röviden, és ez az Egyesült Királyságban igen éles, itt egy videó részlete Magdalennek arról, mi történt egy Speakers’ Cornernél tartott tüntetésen.

Hírként: https://www.dailymail.co.uk/news/article-5613057/Model-punched-feminist-smashed-120-camera-violent-brawl-walks-free-court.html

Ebből kiemelem ezt, nagyon csúnya csúsztatás:

“TERFs: a group that believe trans women should not have the same rights as cisgendered women” – a valóságban nekik, mivel férfiak, még több joguk is van, csak tényszerűen nem nők és nem lehetnek leszbikusok.

Ha a transzneműek a saját céljaikért akarnak cselekedni, akkor szervezzék meg magukat, hozzanak létre saját érdekképviseletet. Jogaikat az eredeti elnyomón, a heteró fehér férfitúlhatalmon követeljék, mivel nem a feministák vagy a leszbikusok nyomják el a transznőket. Érthetetlen, egyben átlátszó, hogy a transznőknek mindig a feministákkal van bajuk, és nem a heteró, konzervatív férfiakkal, akik esetenként valóban megverik, bántják, és általában gúnyolják, kirekesztik a transzneműeket.

Hiába a sok provokáció és transzfóbozás, a “hagyományos” feminista, ha van esze és ízlése, nem utálja a transznemű embertársát, hanem tisztán látja, hogy az ő állapotuk, érdekképviseletük teljesen másik ügy, és a férfiakon kéne követelniük az elfogadást. A feminista a transzkodást mint divatot és propagandát, gazdag fehér férfiak unaloműzését és énkeresését, illetve a pontatlan, visszaélős fogalmaikat, érveiket azonban problémásnak látja, és nem kér belőle.

Egyesek, mint például a 2019-ben elhunyt Magdalen Berns transztendernek tart egy sor médiaszereplőt, transzgender helyett, akik, mint például ez a Riley Jay Dennis, az akkor még pörgős everydayfeminism youtubere sima heteroszexuális férfi. Ezt a sok önmagát kereső embert, például őket:

pedig feminin férfinak, gender-nonkonformingnak tartja, és azt állítja, hogy semmi gond ezzel, “be yourself”, senkit nem zavar.

Itt nyírja ki Monicát Magdalen:

Egy olyan társadalomért érdemes küzdeni, amelyben sokrétűen lehet férfinak, avagy nőnek lenni, nem kötelező femininnek, maszkulinnak lenni. Ahol nem gond, ha a nő bakancsos tomboy, a férfi meg feminin módon öltözik. Ez a megoldás, nem pedig “nemet váltani”. Vagyis, a korlátozó, szűkös nemi szerep-elvárások ellen kell harcolni, ami maga a feminizmus, egyébként. kamaszok. A transzneműség hátterében a család gyakranmert jobb egy passing, genderkonform gyerek, akinek el lehet tüntetni a születési nemét, és akit így nem csúfolnak, mint mondjuk egy fura, zsebes nadrágos autószerelő lány. A média készen szállítja a lelkesült beszámolókat:

Gyerekekről is, kurva ijesztő a médiakörítés:

Tele van a YouTube, tévék dokumentumszekciója ilyen meg ilyen tartalmakkal, és mindenki olyan lelkes, felelős, elfogadó bennük, “a gyűlölet ellen küzdenek”. “Rossz testbe születtek.” “Egy nő, aki férfi testben él.” Pár év alatt teljesen képtelen fogalomhasználatot és hazugságokat normalizáltak.

*

Én mostanra tisztán látom ezeket, a ferdítéseket, hazugságokat, zűrzavaros érvelést és érdekeket, okokat is, és hangoztatni is fogom. Látom pedig, mi történik, amikor ki merészel tenni egy portál valami genderkritikus tartalmat, bármilyen okos is, például ez. Azonnal özönlenek a facebookposzt alá csatározni a sértődöttek, minden érv nélkül felháborodni, személyeskedni. Ijesztő és siralmas. De az is csak azt mutatja, hogy ők vannak megvezetve.

A végén ismét belinkelem a Dysphoric című doku első részét, amelyet egy indiai feminista készített. Erre Balogh Zsófi hívta fel a figyelmet a 444-es vitában. Négyrészes, van felirat, van benne szó Lily Madiganről, a negyedik rész végén pedig az indiai transznemű-propagandáról.