A lényeg. Értékrendi kisokos azoknak, akik már fulladoznak egy ideje.

Ami biztos, ebből indulok ki:

minden őszintétlenség, szerepjátszás, nyomorú kompromisszum, behódolás, elhallgatás, tagadás rombol. Nincs annyi jóga, meditáció, jótékonyság, szerelem, feledtető mámor, megbocsátás a világon, ami ezt ellensúlyozza.

Mindenkiből kitör valahogy a valóság. Aki nem éli eleve önmagát, akiből nem nyíltan (ellenállóként, egyértelmű-vidám nemet mondással, bele nem menéssel, saját lelkesítő dolgai révén) tör ki, az szenvedni fog. És ha nem is toporzékolva, elegemvanmár módon, ajtóbevágva, mert ehhez is gyáva, akkor sunyi lesz: erodálja az életét és a környezetét, ürügyekre fog vadászni, másokat bánt, kiprovokálja, hogy más verje szét azt, amit valójában az ő belső feszültségei tesznek tönkre (kreativitás, egészség, párkapcsolat). Hogy ne is lehessen, ne ő legyen a felelős. Minősített eset, aki majdnem kitört, aki már beleszagolt, de visszakullog, “megbocsát”, “megbocsátanak neki”. A hazugság, a szerepjátszás rombol.

Sajnos, a kollektív viselkedés is része ennek. Most, a vírus idején elemezgetik, hogy a fegyelmezettség, tekintélyelvűség, a deviánsok kordában tartása, a bezárkózás az adaptív viselkedés, míg békében, jólétben a szabadság, a sokféleség, a lazaság. De hát láttuk, hová, meddig torzulnak, mennyire vezethetők meg például a derék német polgárok. Vagy egy teljesen más értékrendű, már jelentős ellenkultúrát is kifejlesztő társadalom is mennyire nem tudott kritikus lenni a vietnami háború idején.

Legyél fegyelmezett, felelős, de ne legyél házmester. Ne legyél besúgó. Gondolkodj. Ne kényelmeskedésből állj külön, hanem igazán. Ne hódolj be sunyi, olcsó összeesküvés-elméleteknek.

A magyarok és azon belül a közepesen vagy eléggé tanult nők, az anyák amúgy extrém szolgalelkűek és szeretetéhesek. Nem bánják, hogy használják őket, sőt, éhezik a fölényes szót meg az akolmeleget, és még fizetnek is érte. És amíg ezt meg lehet csinálni velük, és keresni rajtuk, addig ilyen vércsék is lesznek.

Nézzétek meg: a milliárdos LifeTilt beszabadul egy sima H und M-be, leakaszt pár olcsó cuccot, pózol a feleségével, kap nyolcezer lájkot, nyalják a kezét: ő a nagy jótevő, milyen remek ember stb., és magukból kivetkőznek a csóró, igénytelen, férjük által elhanyagolt nők a szánalmas tunikákért. “Igazából bárminek örülnék”, szólja el magát egyikük.

A csoportnyomás miatt a jobb módúak, szeretetben élők is lihegni kezdenek. Tomi több százat kúrt le és szopatott meg sunyiban közülük, és ez nem pletyka és nem metafora. Úgy kezelik, mintha ő volna az Iggy Pop.

Ez bugyor, de a bugyron kívül is vannak még a, ismét szinonimahalmozás következik: rendes-igyekvők, normakövetők, ítélkezők, hierarchiakedvelők bőven. Emellett nem is tudatosak, homályban bolyonganak, azt se tudják, miről maradtak le, nem hiszik, hogy létezik méltó élet, és így nincs kijárat. Már nem is gyanítják, mire lenne szükségük ahhoz, hogy a fájdalmaikat, trumáikat, a stresszt és megalkuvást feldolgozzák, és erősen, szabadon éljenek.

Tudom, hogy most az egyéni lázadásról írok, pedig, ugye, a rendszerrel van a gond. Igenis egyénileg ints be. Nem tudjuk megvárni, míg leomlik a patriarchátus.

Vagy beszéljünk a rendszerről? Jó. Értitek ti ezt? Fú, cikinek érzem, közhelyes. De amúgy én se gondolok erre naponta, nekem is mondogatnom kell magamnak, be ne dőljek.

Progresszió? Ti bekajáljátok ezt? Legyen gyanús, amikor a Coca-Cola plakátjain boldog srácok csókolóznak, vagy a kövérek lelkét simogatja a cég Norbira reagálva, akik a legfőbb célcsoportja. Nekik ez sima pr. A buzikat szeretni ma már mainstream, nincs benne nagy kockázat, de egy kis taps azért még jár érte. A mohó óriáscég a nagy kiállással szalonképes lesz, a haladás úttörője, így legitimálja a visszaéléseit, a létezését. Így működik a neoliberalizmus: picike látszatjogok, ügyek előtérbe tolása, és a szörny habzsol tovább. Az egyenlőtlenség ugyanis a patriarchális kapitalizmusból ered.

http://nol.hu/velemeny/20130710-nincs_kulon_buziugy__emberi_ugy_van-1399171

Én nem vagyok társadalomtudós, ezért visszamegyek az egyénhez. A nem őszinte emberek gyakran lesznek gonoszok. Enyhébb esetben “de hát mi bajom nekem, lehetne rosszabb is” módon kínlódják át az életüket, de igen gyakran bosszút állnak másokon. Megkeserednek, elromlanak.

Amiről tehát beszélek, és rengeteget beszéltem már: az autentikus élet, az önazonosság. A szerepalapú lét elutasítása. És mindig megrendít, hogy ez nem egyértelmű mindenkinek.

Hogy nem vagyunk csicskák. Hogy szólni kell, vállalni kell, nemet kell mondani. Mindenekelőtt figyelni, teljes életre törekedni, hogy ne frusztrációból jöjjön a nagy vélemény. Gondolkodni, és az értelmes gondolatot vállalni, hangot adni neki. Lehetőleg nem moralizálni, basztatni másokat.

A morál nehéz téma. Az, hogy figyelmeztetsz embereket, hogy mi volna a helyes, hogyan kell élni, te átlátod a helyzetet, segítesz stb., sima kispolgári moralizálás. A mások fölötti rendőrködés, az önhelyesség-fitogtatás káros.

De van egy másik morál: ellenállni a csoportnyomásnak. Nem engedni az ellenségképző, pletykás, kirekesztő dinamikának, időben kiszállni, amellé állni, aki egyedül marad ilyen nyomással szemben.

És nem rúzsban, nem a médiakarrierért hangoskodni.

Van aztán a “bocsáss meg”, “a harag csak téged rombol”, az “engedd el”, a “nem kell vele foglalkozni” című műsor. Be ne dőlj! Te tudod, mi a jó neked. Mérgező emberekkel egy megoldás van: távol maradni, miközben tudod, nem felejted el, mit tettek. A felejtés az agresszor érdeke. A megbocsátással engedélyt és lehetőséget adsz, hogy tovább játszmázzanak, bántsanak. Befelé figyelj, mert ott nem rossz lakik, hanem önmagad. Se jó, se rossz. A gyarló, komplex önmagad. Rá figyelj. Nem vagy önző.

Ismerd fel, miben vagy. Az autentikus ember figyel, gondolkodik, mérlegel, nívós dolgokat fogad be (művészet, világmagyarázatok, jó élmények, emberek), és ezután egyvalami igazítja el: a belső hang. Ne hallgass tanítókra, ideológiákra. Ne hagyd, hogy rávegyenek bármire azzal, hogy akkor vagy helyes, jó, önzetlen, ha ezt meg ezt teszed.

Ha az az érzésed, hogy téged basztatnak, piszkálnak, az azért van, mert basztatnak, piszkálnak. Írja Orsolya. Ne gondolkodj sokat ezen.

Ismerd fel a hárítás, tagadás, maszatolás, önáltatás köreit, másokban és magadban. Nagyon könnyű beecsúszni. Ha nem megy egyedül, gyakorolj! Művelődj: beszélj szuverén emberekel, menj a szabadság közelébe, tartsd magad távol az önigazoló, hierarchikus dogmáktól. Dobd ki azt is, ami érdekeidnek megfelel, például ne a saját beakadásaiddal (munkanélküli vagyok, aspi elnyomottság, kövérség, megcsaltak stb.) tárgyú sirámokat olvass, hanem igyekezz megbarátkozni azzal, hogy bonyolult az élet, és ne moralizálj. Például a megcsaltság dühe ellen tök fontos és gyógyító belátni, hogy többféle szeretés van, nem vagy te se rossz, és nem vagyunk egymás tulajdonai. Vagy pasizz be te is minden bűntudat nélkül, éld meg a zsongást, az is jobb, mint kiszáradt kóróként örömellenesen moralizálni, sopánkodni.

Maradjon humorod! Mindig az örömre voksolj! Ne ítélj erkölcsileg: erkölcs, lásd fenn, létezik és fontos, de nagyon ritkán tiszta ügy.

A szabadságnak szaga van, tavaszi robajló patak szaga ez, tudni fogod, ha ott jársz. Lépj túl a tévén, a médiasztárokon, a podcastokon. Ne tekintsd valóságnak a facebookot. Olvass, nézz, fogyassz valóban gondolkodó embereket, színházat, igazi filmet.

Bontsd le a normákat, vizsgáld meg őket. Mert ezek a mainstreamból jönnek. Rendes ember családban él. Normális ember gyakran takarít. Párkapcsolat = boldogság. Nem drogozik a jóember, jujuj! És hasonlók. Ha így érvelnél, vizsgáld meg a mögöttes hiedelmeidet. Nem morális kérdés az, hogy jobban jársz, ha nem csapod szét magad fiatalon.

Ne hisztizz, de éld meg az érzelmeidet.

Maradj fölöslegesnek. Ne nyalj és ne ostorozz. Tiszteld mások határait. Magadért mindig állj ki. Mondj nemet, egyszerű, tiszta nemet, tiltakozz, ne hagyd magad megfélemlíteni.

Túl a szép-okos, amerikaias identitárius zsargonon és “a stílus maga az ember” álszentségen, ott van az autonómia. (Ez utóbbi ellen nem tudtam volna érvelni, nem tudtam megfogni, hogy mitől ennyire gáz, kik mondják és mikor: akkor, amikor visszatuszkolják beléd az igazságodat.)

Túl a felvilágosultságon is. Jobb a békesség. Nem szabad senkinek a külsejére beszólni. Csúnya dolog kinevetni embereket, kisebbségeket. Nem szabad nem-érzékenynek lenni. Kedvesnek kell lenni!

Nem kell beletörni ebbe. Nem csak az a gyökér, aki rendpárti és kereszténydemokrata.

Nem kell “szépen, tisztelettel” beszélni. Lehet anyázni, sőt, gyógyító. Nem, nem dühös, nem, nem járatja le, nem, nem kell neki segítség, hanem joga van. A lelki egészség jele, ha a manipulatív geciket elküldi a francba. És nem hagyja magát órabérben beidomíttatni a szép viselkedésre, pedig pszichológusi segítséget ajánlottak neki.

Nem lehet mindenki punk, de ennyi sérelem és látszatgesztus és pótcselekvés se kell legyen. Túl a polgári erkölcsön, túl a tekintettel levésen, a taktikai diplomatáskodáson, a szolidaritáson, túl a progresszív-liberális tabukon és túl az erőszakmentes kommunikációnak nevezett (azzal eltakart) visszaéléshegyen is, de még a meseterápián és mindenfajta giccsen, spirituális parasztvalkításon is túl, ott, ahol a kurtafarkú kismalac túr – na, ott kezdődik az autonómia.