a pénz nem boldogít

Ahha…! Ezt már sokszor hallottuk. Mondták nekünk.

Tartalmilag, tudniillik hogy boldogít-e, mennyire és miért a pénz, arról kevésbé szeretnék bornírt érveket írni. Ez az egész olyan, mint egy pro-kontra, kritikai érvelős feladat a középszintű médiaérettségin.

Engem az érdekel, mint az összes ilyen Jól Ismert Szöveg esetében, hogy ki és milyen érdekből hangoztatja a giccses szentenciát.

Én is ebben nőttem fel. Valakinek (ez nem biztos, hogy ember; lehet entitás is) érdeke, hogy ezt gondoljuk. Talán mert ő teszi zsebre a pénzt, míg engem bűntudatban tart, hogy ne akarjak többet.

Ugyanígy: a szex bűnös dolog. És a szépség felszínesség. És legyél alázatos. Általában azok mondják ezt, akik nem dúskálnak benne. Helyette lóbálják a mutatóujjukat. Nekik rosszul jön az, ha a másiknak van.

Döbbenet a realitásnak ez a tagadása, amikor nyomorgó emberek hajtogatják, hogy nem számít. És hogy az, amit belénk neveltek, mennyire hat, ha nem figyelünk oda.

Ma is belém villant. Elég sokat költök kajára, az evés nem vicc: vettem lazacfilét, mangós-málnás Haagen-Dazst, négyféle sajtot, áfonyát, ananászt, kávékapszulát, retekcsírát és csilis Lindtet. Csak amikor a fizetés után elpakoltam, akkor jött elő az érzés. Hát hogyan, miből? Más parizeres kenyéren meg krumplin él…

Mivel szeretem a munkám, mindig elfelejtem, mennyit dolgozom.

Én abban nőttem fel – és ez kevésbé a szüleim direkt mondandója volt, inkább az értékrend, az olvasmányaim, a rejtett tanterv, meg az, amiről hallgattak –, hogy jajaj, erkölsi riadó, nem szabad a pénzt szem előtt tartani, tárgyakra vágyni, sok pénzt akarni, a pénzért erőfeszítéseket tenni, ügyeskedni. (Ma már azt is tudom, hogy ez, sokszoros áttéteken keresztül, de lényegében antiszemita üzenet volt, hiszen azt amazok csinálták, és mi nem vagyunk olyanok.) Mit szabad akkor? Szerényen, tisztességesen élni, sokra nem vágyni. Nyomorú bérért dolgozni közalkalmazottként, egy apostol hitével. És a hűség ethoszával. Ezt szabad, és ez egyben kötelező is. Később: keveset keresek, rengeteget szívok, görbe szemmel néz rám az igazgatóm (korábban szerelmes volt belém), de maradok, a diákjaim miatt, mert értük érdemes. Még 30 évesen is így gondoltam. Borzasztó.

A filmben szól a zene az ilyen narratívák közben. De az életemben, a valóságban csak én tudtam róla, mások nem tűntek a heroizmust érzékelni.

Akkor is. Csakazértis. Vagy akár mosogatni, kapálni diplomával, mert a munka nem szégyen. Teljesen idegen volt tőlem a mai generáció és közeg tudatos boldogulni akarása. Nem akarnak szívni. Elmennek a falig, nem túlóráznak ingyen, igénylik a bónuszt, emelést kérnek, váltanak, ha több a pénz. Hajrá, fiam, keményen. Ne legyél balek.

Úgy általában gyanakodj, ha valaki moralizál: ha afelé nyomna, hogy te csak legyél szerény, szeretetreméltó, elégedj meg, ne akarj többet, ne merj szólni. Az ilyen ember (vagy entitás) ezen hízik. Talán sokaknak eszükbe jut most az intézményes vallás.

Amúgy (na jó, legyen némi érvelés): a pénz igenis boldogít, legalábbis a hiánya keserves. Giccses narratíva az, hogy a pénz nem minden és a legfontosabb dolgok nem vehetők meg pénzért. Didaktikus filmekben is ez: “Nem kell a pénzed! A szereteted kell, apa!”, a történet persze gazdag, érzelmileg éhező emberekről szól, és bámuljuk a megható sztorit mi, akik anyagilag és érzelmileg is nélkülözünk.

Nem csak a közjóhoz – infrastruktúra, közlekedés, egészségügy, oktatás, ügyintézés, internet, kultúra – kell ám a pénz. Ha az egyéni életedet nézed, akkor is pont a legfontosabb javak, a normális lakhatás, a szabadidő mennyisége, az egészségmegőrzés, a gyógyulás, a stresszmentes évtizedek, az önfejlesztés, nyelvtanulás, a pszichoterápia, a tiszta környezet mind pénzbe kerül. Az pedig egy hamis dilemma, hogy mit ér mindez, ha magányos és szomorú vagy, mert magányos és szomorú lehetsz szegényen is, sőt, a nyomor erre hajlamosít. Na, az a szuper.

Mindez a – nem túl okos – fejtegetésem nem szól arról, hogy ki a hibás abban, hogy az egyén vagy az állam szegény. Akárki is a hibás, sőt, akkor is, ha senki se, egyszerűen cinizmus azt mondani, hogy nem baj, élj csak szerényen, nem számít a pénz.

Amiről keveset beszélünk: hogy jóra, jól költik-e el a pénzt, egyénként és államként. Életminőségre, mások javára, nem pedig látszatberuházásra, a társadalmi egyenlőtlenséget mélyítő (a gazdagoknak kedvező) intézkedésre, kifele mutogatott életstílusra… szerekre, cigire, buta hobbira, önpusztításra.

A pénz nagyon nagy dolog, főleg, ha tudással, invencióval és intencióval együtt érkezik: életben maradnak emberek, lesz gyógyszer, ivóvíz, műtét, oktatás. Kifejezi a megbecsülést. De mi van a nemtörődöm szülővel, aki gyorsanm vesz a repülőtéren valami drága szuvenírt, és odalöki a tízezreseket…? Hát képzeljük el ugyanezt az embert, ha még pénzt se ad.

Valami fontosat nem ért az, aki a pénztémától fél.

Én féltem tőle, és ma már nem félek, ma már egyáltalán nem rebben a szemem sem attól, hogy a munkámon kívül (ami az írás) máshonnan is van, lett pénzem. Jár. Másnak is járna ebben a helyzetben, vagy ha ügyes volt. Én többet nem leszek balek, dúdolom teli szívvel. Volt olyan, amiért tigrisként harcoltam, mert a gyerekeimé. Ami meg jár, passzívan, hát ez van. Annyival jobb állapotban maradok. Szívtam már eleget.

Én tudom, hogy szeret az Isten. Amilyenek a gyerekeim. A mégis-életem, a tehetségem kibontakoztatása, és hogy nem fogok többé nyomorogni.

Ha baloldali vagy, ne feledd: a cél a jólét. Nem szegénységpártiak vagyunk, hanem szegénypártiak. Ami azt jelenti, hogy egyenletes jóléte legyen mindenkinek. És az meglehetős volna, ha tényleg egyenlően osztanánk el az erőforrásokat.

Ki fizesse az általános jólét költségeit? Megint G., Berlinben beszélgettünk erről: nagyon jól tudjuk, ki fizesse. ha komolyan gondoljátok, akkor egyesével be tudunk hozzájuk csöngetni: ide a zsozsót. Ne vicceljünk már. (Ezek társadalmi, reformer víziók persze, kellő karcossággal.)

14 thoughts on “a pénz nem boldogít

  1. Nekem a “kedvencem”: A pénz nem motivál.
    Ezt nagyon szívesen sütik el olyan vezetők, akiknek a s*egge alatt szolgálati autó, részvényopció és cég által bérelt kégli van. Meg a kápóik, és persze mindig csak lefelé.

    És amúgy teljesen igaz is, mert a pénz az nem arra való, hogy motiváljanak vele, mint ahogy tatárbifsztekkel sem mosunk ablakot, csakhát míg a tatárbisztek és az ablak relációjában rögtön érezni, hogy ordas nagy bullshit, itt viszont nem annyira nyilvánvaló első blikkre, csak azt érzi az ember, hogy megint hülyének nézték hatalmi alapon.

    Szóval a pénz az valóban nem motivál, viszont az egyik legjobb rövidtávú ösztönző. Pl. kifizetett túlóra, célprémium, bónusz. A másik nagyon hatékony rövidtávú ősztönző – igen, a stressz. A félelem. A nyomás.
    Érdekes módon ezt viszont előszeretettel alkalmazzák a munkaadók. 😛

    Ami a “pénz nem boldogít”-ot illeti, nekem régi kedves bölcsességem, hogy a problémákat nem lehet megoldani, csak lecserélni. Ez emberi sajátosság.
    És az viszont nagyon nem mindegy, hogy a “tudunk-e ennivalót venni?”-t le tudjuk-e cserélni mondjuk egy “melyik étterembe menjünk kajálni?”-ra.

    Kedvelés

  2. És a pénz szabadság. Ne nyektethessen senki szórakozásból vagy egyoldalú kihasználás céljából, lehessen felállni és elmenni bármilyen helyzetből.

    Persze, a pénz eszköz. Jólétre, tisztaságra, kultúrára, satöbbi. Nem a Vonnegut által leírt saját farkába harapó kígyó, ahol a pénzből hatalmat, a hatalomból meg pénzt csinálnak vég nélkül egyesek, amit persze teljesen jogosan átkoztak az evangélisták.

    És igen, pénzt lehetőleg olyasmiből, amitől az embernek nem kell köpnie – se magát, se másokat. (és ezzel vissza is jutottunk az önismerethez és az értékrendhez)

    Annyian félreértik amúgy ezt az alázat dolgot. Hogy az nem sunnyogás, és nem megalázkodás,és nem is személyre vonatkozik – a feladathoz alázattal hozzáállni az annyi, hogy nem “majdénazttudom” és török-zúzok, hanem utánanéz, körbejár, átgondolja, értékeli, megtanulja, alapos, odafigyel, ellenőriz, tesztel, javít. Nem a légypiszok lejátszása valami gyanús forrású kottából.

    Kedvelés

  3. Hát ja. Arra az alapvető biztonságra kell, hogy annyi mindig legyen a számlán, hogy rezsi, kaja, bérlet. Ja, hogy ennél sokkal többre nem is marad? Döbbenet, mennyire nincs embereknek tartaléka, nekem is csak nagyon-nagyon körülményes odafigyeléssel. Hogy ne kelljen attól rettegni, hogy a gyerek új szemüvege nem jön ki, kell még egy hónapot várni. Vagy ciki, nem ciki, kérni az önkormányzattól hozzájárulást, hogy a százezres fogszabályzó felét utalják, ha megérdemlem (nem keresek túl sokat hozzá).
    Szerintem a pénz nem boldogít, hanem simán csak KELL. Mindenkinek annyi kéne, amennyiből nincs nyomor, nincs magát újra-és újratermelő alkoholizmus, depresszió, drogozás.

    Kedvelés

    • Amikor betódul egy nagyobb munka díja, én bizony boldog vagyok. Szeretem azt az érzést. Költeni is szeretek.
      Életem legkeményebb munkanapján vagyok túl amúgy, és gondolkodom, hogy ami innen elkötelezett, rendes munka, az onnan kizsákmányolás? Öntudat, munkásjogok, “ezt már nem vállalom” avagy lustaság, jómagyar szájhúzás? Nem bírom ilyen kollektív munkáknál a megúszósakat. Vagy hogy van ez? A kapitalizmus arra alapult, amire engem is neveltek, és amit oly komolyan veszek: a protestáns etika.

      Kedvelés

      • Igen, nekem is van ilyen, bár én nem vagyok protestáns, de katolikusként is azt tekintem megérdemelt pénznek, amiért megdolgoztam. Azt pl sose értettem, hogy volt képes az én exem olyan hatalmas összegeket költeni, ami az ölébe hullott, ahelyett, hogy félretette volna. Mondjuk a gyerekeinek. A pénzhez ugyanúgy viszonyulok, mint a nagyanyám, aki a család kasszása volt. Dolgozunk, valamennyit keresünk, amit nem költünk el, félretesszük. Abból veszünk új mosógépet, ha szükséges.
        Múltkor a jógaórán a nagyon elkötelezett oktató mindenféléről beszélt, pl ilyeneket mondott, hogy képzeljük el, mire vágyunk, nagyon valószínű, hogy be fog teljesedni. Nyilván finom humorral leoltottuk, és végül pár mondat erejéig beszéltünk a javakról. Szerinte nem mindig csak arra lehet számítani, amiért mi mozgatunk szálakat, és nemcsak kemény munka árán lehet javakhoz jutni, hanem van, hogy csak az ölünkbe hull egy lehetőség, egy nagyobb összeg, ilyesmi. Döbbenet volt felfedezni magamban, hogy ilyet én sose fogok gondolni, sem vizionálni, annyira idegen még a gondolat is.

        Kedvelés

      • Igen, pontosan erről beszélek én is. Minden mondatánál felállt a szőr a hátamon. Egy kávét nem innék meg vele, pedig még az is lehet, hogy szellemes, kedves ember. Totálisan idegen a mentalitása. Here.

        Kedvelés

  4. ‘A pénz nem boldogít’ vagyis ‘Nehogy már neked több legyen, mint nekem, de ha mégis, legalâbb érezd magad miatta szarul’ – ha már a pénztârca üres, legalább erkölcsi fölény legyen 😁
    Esetleg:
    ‘A pénz nem boldogít’ azaz ‘Nehogy már rendesen meg kelljen fizetni a munkádat, hát hol az elhivatottság – basszus, még a végén nekem kevesebb jut.’
    Valamiért nekem ez arra hajaz, hogy:
    ‘Az életkor csak egy szám’ – hât miért nem hallottam én ezt még sosem egy húszévestöl…
    ‘Több vagy, mint egy szâm a mérlegen’ – szerintem ezt nem szükséges bövebben kifejteni…

    Kedvelés

  5. Mi, “protestánsok” (pedig igazából nem) szerencsétlenek vagyunk. A pénzen vett szabadságomat sem tudom annyira élvezni, amennyire lehetne. Mindig a fejem felett lebeg a kötelező, hogy hátha megint kell valami, előáll egy új helyzet, amit nem old meg, hogy utalok még egy kis pénzt, Nyomasztó. Ha jól meggondolom, nincs érdem, nincs megtérülő befektetés. Életemben a legboldogabb a könnyen jött pénzzel voltam, amit nem munkával szereztem.

    Kedvelés

    • Igen. Ha egyszer csak bejön egy nagy pénz, az tök jó érzés. Olyan álságos ezt letagadni, vagyis, mástól irigyelni. Full gáz.

      A másik: megtagadni a “munka” elnevezést, csak mert valaki magasabb képzettséget igénylő, nem alkalmazotti, nem órabéres/fixes jövedelmet szerez.

      Miközben három gyereket nevelek egyedül, és soha nem sírt a szám. Beszarok. “Szívjon ő is, legyen neki is szar, ha már én csak tengődni tudok!”, ordítják körülöttem.

      Annyi lehetőség van EGY nyelv közepes tudásával is.

      Kedvelés

      • Tervezzek neked “karriert” (nem alkalmazotti megélhetést)?

        Még csak nem is magyar (nem eus) állampolgár, bérelt lakásban él, számolgatta mellettem, hogy jön ki a matek. És kijön. Teljesen nélkülözi az “igen, de…” nevű Berne-játszmát, az is igaz.

        Kedvelés

csak okos-jóindulatú írhat ide

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .