tények, személyes megélések, vélemények

Az elmúlt napok témája számomra ez. Személyes ügyben és a Közéleti Kommentolvasásban is megjelent:

tény és vélemény.

Mennyire nem értik e szavakat! A magukat okosnak hívők, hosszú mondatokban fejtegetők, okos terminológiát és szerkezeteket használók sem.

Tény és vélemény különbségét kiélezik, bizonyos állításokra rásütik, hogy az “csak” vélemény, és ezt a különbségtételt arra használják, hogy az állítást semmibe vegyék, lesöpörjék az asztalról, betudják valami szubjektív kis semmiségnek, amellyel nem kell számolniuk. Nem számít, hiszen az csak egy vélemény, különben is, az övé ez, az enyém meg más, mindenkié más, tehát nem is kell figyelembe venni… Tényeket követel.

Pedig nem a véleménye a más. Hanem az érdeke. És ez teszi szándékosan ellentétessé a véleményét.

Például az az érdeke, hogy ne derüljön ki valami, mert titka, takargatnivalója van. Vagy hogy megússzon valamit.

Vannak vélemények, amelyek mögött nincsen tény, és mégis komolyan kell venned őket. Például a tintahal nem finom valóban nem tény, mégis fontos szempont, ha közösen vacsorázol az illetővel.

Máskor meg az van, hogy amit véleménynek mondasz, hogy ne kelljen komolyan venned, az éppenséggel tény. Te úgy érted, hogy az állítását neked bizonyítsa be jogilag, racionálisan, mert különben semmibe veszed, nem hiszel neki, nem alapozhatja rá azt, amit mond. Akkor most értesülj róla: attól, hogy csak egyvalaki tudja, vagy nem büntetőjogilag igazolható, még lehet valami tény. Egy sor tényállítást úgy teszünk, hogy senki nem akarja, hogy bizonyítsuk. Kivittem a kutyát már hat előtt, ez nem attól tény, hogy láttál a parkban. Ma zöld smoothie-t csináltam, mert a szeder elfogyott. Ez is tény. Ha nincs tanúm vagy nyom, mondjuk a szemetesemben a kidobott mélyhűtöttszeder-zacskó, akkor is tény. És ebben nem kételkedsz. Abban sem, hogy tegnap egy kis hőemelkedésem volt. Pedig nem tudom bizonyítani.

Az a kérdés, milyen témákban van kedved kételkedni, és miért pont azokban. Miért kételkedsz abban, hogy sosem éreztem irántad erotikus vágyat? Úgy érted, hazudok, csak ezt nem mered így kimondani? Reméled, hogy hazudok? Vagy azt gondolod: nem számít, hogy éreztem-e vágyat? De, számít, ha kettőnk kapcsolatáról van szó, és épp azzal vádolsz, hogy én kikezdtem veled. Nem akarod megérteni, hogy én nem ragadhattam rád, mert nem éreztem ilyen vágyat, sőt (ez is tény) az egyoldalú, makacs kívánkozás engem taszít.

Tényekről lehet hazudni, hogyne lehetne. De akkor azt mondd, hogy hazudok, ne azt, hogy a tényem nem is tény. Az a kérdés, hiszel-e a másiknak. Minden marakodó kommentelő, bizalmatlan barát, gyanakvó házastárs figyelmébe: ne akarj olyannal beszélgetni, kapcsolatban lenni, akinek következetesen nem hiszel, pláne ne várj tőle bizalmat vagy őszinteséget. Ne használd a kapcsolatot a kételkedés keretéül.

Tény lehet érzés-állítás is. Nagyon féltem, hogy ettől a vihartól már teljesen szétázik a tető. A tény nem attól tény, hogy bebizonyítható, vagy hogy semmi köze az érzésekhez. Egyszerűen attól tény, mert úgy történt. Nem az a kérdés, reális volt-e a tető szétesésének veszélye – itt az a tény, hogy féltem. Nem kell agyi CT, hormonok mérése, tanúvallomás ahhoz, hogy tényként állíthassam: féltem. Szerintem ez a kabát ronda, az a vélemény. Nem sok minden következik belőle, de ne vedd meg neki ajándékba, mindenesetre. De az én álláspontom az, hogy ez a kabát ronda vagy hogy nem venném meg ezt a kabátot, az megint csak tény.

Azért szőrözök ezen, mert ez alapprobléma. Igen sokan azt várják, hogy én csakis tényeket írjak a blogon, bizonyítsak mindent, számoljak el, de olyanok mondják ám, akik eleve úgy jönnek ide, hogy nem hisznek nekem, és nem ismerik el a jogomat, hogy írhatom, amit gondolok. Miért kell nekünk akkor beszélgetni, mit akarnak ők itt? Vagy pedig: akkor van rendben az állításom, ha konszenzus jön létre. Akkor érvényes. Megteremtelnek egy keretet, amelyben nekem akkor van objektíven igazam, ha ők vagy a hozzájuk hasonlók egyetértenek velem. Az én igazságomra vagy örömeimre, pláne a testélményemre nem kell pecsét.

Az én erről azt gondolom, hogy… állítása az, hogy én erről ezt gondolom. És ugye nem akarod nekem azt elmagyarázni, hogy ami a főmondatban áll, az nem igaz, tehát hogy én nem is úgy gondolom…? Eljutottunk a lényeghez: szeretnéd te is kifejezni, te mit gondolsz, te is úgy, legyen az is érvényes. Nyugodtan. Csak ne sérts blogos normákat, kéréseket, és ne gondold, hogy aki nagyon löki, annak biztosan igaza van. És ne sértődj meg, ha válaszol arra, amit írsz.

Neked meg lehet igazad, bármit is jelentsen ez, csak az is meglehet, hogy a partneredet a te véleményed egyáltalán nem érdekli, és “elgondolkodni” sem akar róla. Valójában a különvéleményed fejtegetésével az idejére és a figyelmére formálsz jogot, mégpedig igen udvariatlanul.

Minden mondatom eleje az, hogy én azt gondolom – és ez maga a blogolás. És még az, hogy jogom van hozzá, ez az én terem. Sőt, zavartalanul van jogom hozzá. Nem kell megszavaznod, helyeselned, nem kell felháborodnod sem, elgondolkodnod sem kell, nem kell itt lenned. Más lenne a helyzet, ha óriásplakát volnék, vagy közpénzből fizetett médiumba írnék cikket.

Ha valaki elmondja neked a véleményét egy fontos helyzetben, ne kezdd el magyarázni, hogy ez csak vélemény, mert ez nem számít. Vagy odafigyelsz rá, és komolyan veszed, vagy nem lesz beszélgetés. Olyan nem lesz, hogy a másikcsak azokban a keretekben gondolkodhat, amelyekben te, és bizonyítania kell mindent ahhoz, hogy érdemlegesen nyilatkozhassék.

Nem igaz, hogy nem állíthatok olyat, ami inkább sejtés. Nagyon sokszor csak sejtés van. Mondd meg a biztosabbat, ha jobban tudod, vagy ha több infód van.

Véleményből is sok minden következik, ne becsüld le. A véleménynek nem dolga, hogy tény legyen. A vélemény változhat is, és attól még abban az előző helyzetben súlya van, jelentősége volt.

De még a tény is változhat, mert a világ változik. Tény az, hogy általában tojásételt eszem reggelire, fél év múlva meg az a tény, hogy nem szoktam reggelizni. (A reggelizni kell, az se nem tény, se nem vélemény, hanem faszság.)

Na, a lényeg, mert hajnal lett közben:

A legtöbb hétköznapi helyzetben nem számít, hogy amit a partner mond, az tény-e vagy vélemény, hülyeség erre hivatkozni. Az a fő kérdés, hiszel-e a másiknak. A nem-tények is fontosak, helyzettől függően.

Valami lehet tény attól, hogy nincsenek tanúi, nyomai. Az állítás természete a lényeg.

Tényekről persze lehet hazudni, de ettől még a tény tény marad. Hiszel a másiknak? Miért nem? Miért akarod belőle kipréselni a bizonyítékot?

Az a (férfi)magatartás, amely tényeket követel, és csak a bizonyított és racionális állításokat veszi komolyan, tipikus lájtos bántalmazási forma. Kétségbe vonás, magyarázkodásra késztetés, belehuppanás a bírói székbe. Annak a jele, hogy nem bízol a másikban, nincs kedved őt komolyan venni. Azt képzeled, fölötte állsz, és neki el kell számolnia. Addig sem kell az állítása tartalmával foglalkoznod. Nagyon sokan lettek most hirtelen óvatosak, kételkedők, és gyanítom, hogy vaj van a fejükön molesztálás-témában.

Figyelj arra, amit a másik mond, ne csinálj mindenből vitát. Vita kevés van, és kölcsönös szándék kell hozzá, valamint vitára alkalmas téma vagy állítás, ezen kívül a vita szabályainak betartása és tisztelet a másik iránt. Ha a másik nem akar vitázni, az nem jelenti azt, hogy nekd van igazad, és győztél.

Azt mondd, ami a lényeg, ne ragadj le formális dolgokon, ál-logikuskodásokban.

Boldog, érző emberi kapcsolatokat kívánok!

45 thoughts on “tények, személyes megélések, vélemények

  1. Kicsit ajtóstul a házba, új kommentelő vagyok, de ez nagyon tetszett!
    “Az a (=férfi)magatartás, amely tényeket követel, és csak akkor veszi komolyan az állítást, ha bizonyítás és racionalitás van bennük, tipikus lájtos bántalmazási forma.”
    Kedvenceim:
    –Fázom. –Nincs is hideg!
    És a legjobb:
    –A múltkor rosszul esett, hogy… –Tudod, hogy ebben a posztmodernben már nincs olyan, hogy igazság!

    • Szia. Ez saját élmény? Pompásan példázzák a témát.

      Egyvalami eszembe jutott: ha különösen nincs hideg, és mégis fázik az illető, akkor lehet energiahiányos, fáradt, beteg.

      Vajon mire mondja? Csak azért, hogy okosabb legyen?

      • Igen, saját élmény. Az első szerintem nagyon gyakori, ezt és ennek különböző variációit sajnos én is mondom a gyerekeimnek, bár próbálok rá odafigyelni.
        Lehet olyan is, amit Te mondasz, de az “is”, ami igazán bántó a “nincs is hidegben”. Az általad leírt helyzetben szerintem adekvát válasz: “szerintem nincs hideg (lehet, h beteg vagy)”.
        A második nem csak arról szól, hogy ki az okosabb, bár nyilván arról is: én talán pozicióból történő érvénytelenítésnek nevezném.

        • Nagyon pontosan fogalmazol.

          Én is csinálom a gyerekeimmel: ne legyen már hiszti, ennyitől ne fáradj már el, nincs is hideg (én döntöm el, minden más kényeskedés), ne legyetek már megint éhesek stb., de ez azért van, mert nagyon sok feladat, készenlét és erőforrás az ellátásuk, és szavakkal védekezem a túlterhelés ellen, hárítom, hogy már megint kelljen valami, amit ő is meg tud esetleg oldani, elővenni a kesztyűt, nem belelépni a pocsolyába, időben elmenni pisilni, ilyenek.
          Egy kicsit poénkodunk ezeken ilyenkor, önironikusan nyomom. Azt is tapasztalom, főleg egykéknél, hogy akinek minden kérésére ugranak, minden apró panaszra reakció érkezik, hosszan téma, hogy neki mi fáj és mi kényelmetlen, annak mindig lesz baja, ez lesz a kommunikáció és a gondoskodás nyelve, a szülő viselkedéséből tanulja meg, hogy ezek rettenetes problémák. És az ilyen gyerek sosem fog öt kilométert lefutni, vagy hideg időben örömmel kirándulni, önmagát meghaladni – persze, hogy a meleg szoba, a tévé elé bevitt vacsora kényelmesebb. Ezen a téren, talán a kényszereim miatt, hagyományos és poroszos vagyok.

          • Köszönöm.

            Pontosan így, és a motiváció is hasonló. Valahogy szeretném megtalálni a határt az “én döntöm el, minden más kényeskedés” és az azonnali igénykielégítés között. A skála egyik vége: azt sosem mondom, hogy “nem is kell pisilned”. A másik az étkezés és a strapabírás: nagyon sokat esznek, ilyenkor mondom, hogy “ennyi volt, most már nem lehettek éhesek” ill. hogy “menjetek még, nem lehettek fáradtak”. A hőérzet valahol középen: próbálok megbízni a sajátjukban, de nem mindig megy. (Ezt még sosem gondoltam így végig.) Persze nagyon erőforrásfüggő, hogy mennyire vagyok éppen türelmes/empatikus vagy nem is tudom mi.

              • Na jó, de ki vagyok én, hogy felülírjam az ő testi működésüket, ami remélhetőleg még nincs elromolva annyira? Persze megteszem, de azért ez egy dilemma. (Hőérzetük dettó.)

                • Ha ez a testi működésük volna, akkor egyetlen szegénytelepi gyerek sem élné túl a gyerekkort. Ez nem a testi működésük, ez az arról tanult beszédmódjuk, amit a túlcivilizált, kényeskedő, mindennel orvoshoz szaladgáló, apró panaszokra tünetcsillapító szereket bekapkodó közeg tanít meg nekik. Nagyon is el tud romolni a tetsi működés is később, ebben a mai túletetős, autóval hurcolászós, frontálisan ülős, tápszeres, túlfűtött, túlöltöztetett világban. És mi tápláljuk beléjük a parát, az aggodalmat, a meg ne fázzanak kompenzálást. Minden kiütésre külön gél, ahogy Lobster írja.
                  Vagy ők hány évesek?
                  Én azt látom, hogy ahol jólét van, és a gyerek annyit eszik a túlcukros stb. ételekből, amennyit akar, és úgy él a fűtött szobában, ahogyan szokás, ott elég sok a betegség, az sallergia, a magatratászavar, az elhízás. Az állandóan példaként emlegetett gyerekeim állapota egy olyan magatartás eredménye, amely ridegtartásnak számít, pl. hogy unalomból, foglelkozz-velem módon nem eszünk, nem autózunk, és nagyon sokat mozgunk hegyi körülmények között, és 0 gyógyszer van.

    • “Tudod, hogy ebben a posztmodernben már nincs olyan, hogy igazság!” — Ez sztem minősített eset, többszörösen durván súlyosbító elemekkel, mint pl. látszat-intimitás teremtésére tett kísérlet, az intellektualitás kizárólagos értékére való apellálás egy érzelmi töltésű helyzetben, illetve annak sulykolása, hogy csak a partner feltételei szerint lehetek elfogadható. És mindezt csupán azért, hogy ne kelljen bevonódni egy helyzetbe! Sose értettem, hogy ez miért éri meg egy férfinak vagy bárkinek.

      • Bizony minősített 🙂 Miért éri meg? Mert szerintem nem az a lényeg, hogy ne kelljen bevonódni egy helyzetbe, hanem a másik elsődleges érzetadatait érvénytelenítve azt üzeni annak a másiknak, hogy ő semmi. Szerintem ez durva kontrollgyakorlás, ami a hatalom miatt éri meg férfinak és nőnek egyaránt.

        • Persze, teljesen igazad van, hogy kontrollgyakorlás és hatalom van benne. Nekem az szokott a dilemmám lenni (mert persze, amikor a “sosem értettem” kifejezést használtam, arra utaltam, hogy gyakran vergődöm ahhoz hasonló helyzetben, amit elmondtál), hogy — ha fontos közeli kapcsolatról van szó — bemegyek abba az utcába, hogy elkezdem keresni, milyen saját “érzékeny” területét próbálja az illető ezzel a kontrollgyakorlással védelmezni. De ez már az én bajom, nyilván ha többször tudnám máshonnan nézni, nem ott tartanék az életemben, ahol tartok. 😦

          • Bocsánat, ezt nem vágtam le. Valószínüleg azért, mert én tényleg nagyon sokáig nem értettem, hogy ez miért jó. Tehát szerinted ez a kontrollgyakorlási vágy nem általános, hanem területfüggő? Én inkább az általános fajtát tapasztaltam eddig.

            • Hát szerintem sajnos talán annyiban általános, hogy az emberi kapcsolat minőségéért való felelősségvállalástól, meg az érzelmi intimitás (lehetősége) miatti kontrollvesztéstől való para, az hatalmas területet fedhet le valakiben. De mondom, ez csak az én gondolatmenetem, amitől — ahogy mondtam az előbb — néha jó lenne megszabadulni.

              • Ebben teljesen egyetértünk. Ez a mai bejegyzés azért tetszett nekem nagyon, mert az ilyen típusú megnyilvánulások komoly figyelmeztető jelei egy bántalmazón kapcsolatnak. Sajnos a saját káromon tanultam meg én is 😦

    • Sok éve egy 20 év körüli baráti pár adta elő a következőt ebéd közben nálunk:
      Lány: ne rakj nekem ennyi csípőset, nem szeretem.
      Fiú: de jó az, kell az, majd meglátod.
      L: sok lett, túl csípős.
      F: csak úgy érzed!
      🙂
      Na. Ilyenek vannak, nagyon pontos a poszt. Ez is az egyenlőtlenség egyik formája, nem komolyan venni a másikat.

  2. igen. újabb szellemi orgazmus. amikor én a magam élményéről beszélek, a férfi: a) meg sem hallja. órákon át, többször, különféle stílusokban és mondatszerkezetekben, sokat agyalva ezen igyekszem hatékony lenni, újra és újra elmondom ugyanazt. a vége az, hogy azt mondja: de te is akartad, nem? neked is jó volt, nem? nem. és jeleztem, csak nem hallottad meg. beszélgetés vége. b) fenyegetésnek és ultimátumnak veszi, fel sem ismeri, hogy a közös élmény az enyém is. én tiszteletben tartom a döntését, de ez bizonyos érzelmi következményekkel jár részemről: “értem, hogy azt akarod, hogy elmenjek, akkor elmegyek. de én így már nem tudok visszajönni” “ne fenyegetőzz, te nem szabhatsz feltételeket”. hát, de, szabhatok, mert én is itt vagyok, és ez közös döntés. beszélgetésnek itt is vége. amúgy a kapcsolatnak is, persze.

      • á, azon már túlvagyok. mármint formálisan. sok év, házasság, gyerekek, igen. ott még tetézte az egyenlőtlenséget a személyiségzavar, súlyosabb bántalmazás… a házasságon belüli utolsó veszekedések egyikében hangzott el az a példamondat, természetesen a mélységes döbbenet és felháborodás hangján, ami még mindig a fülemben cseng: “dehát, te úgy csinálod, hogy neked legyen jó!” hja, kérem, aki húsz éven át nem szembesült vele szinte soha, hogy valamit úgy kell csinálni, hogy nekem is jó… vicces volt. a válási folyamatban aztán a harc igencsak eldurvult, és kibővült a szidalmazási repertoár :D, de most erről elég ennyi is. ez most egy új pasi volt, nagy szerelem, szép ígéretek, szédületes szex… és a sok kis vörös zászló, amit egy darabig lehet kerülgetni… de aztán már nem. erőltetett menet volt, ami meg nekem volt értelmezhetetlen, mert nem is kellett volna erőltetni, sablonokba szorulni. részemről ment volna magától is. nem tudom még tisztán látni, mi minden volt.

  3. …the world is being feminized, where feelings are more important than facts, sensitivity is more important than truth, safety more than fun and political correctness more than free speech….

    Erre mondja Milo, hogy “fuck your feelings”.

    • Állításokról írtam. Nem érzésekről.
      Persze te úgy képzeled, a mérnökök férfiak. Persze a kocka szakmaiságot muszáj összekeverni a hétköznapi, párkapcsolati kommunikációval, ha ettől győztesen jössz ki a “vitából”. Minden, amit nem értesz, mert fogyatékos vagy azon a téren, vagy nem érdeked megérteni, mert rossz fényt vetne rád, az a női kommunikáció sajátja szerinted.
      Mégis te vagy szarul, te kockulsz a net előtt egyedül, te vagy frusztrált szexuálisan, nem a nők. Ez mitől van?
      “Biztos vagyok benne, hogy ez a betonszerkezet nem bírja majd el a két emeletet.” Ez is vélekedés, és komolyan veendő. Ne legyél annyira elájulva a férfiasnak mondott, poros, magát túlbecsülő okosságtól. Nagyon úgy tűnik, a kockasággal, a racionális szőrözéssel, amellyel a sunyi viselt dolgaidat takargatod, csak bebuksz. Nem csak az emberek között, a nők körében, hanem szakmailag is. Nem kéne mennybe meneszteni a szociális analfabetizmust, a nők elleni erőszakot és az aspergert.
      Érted a poszt állításait? Mire reagálsz?
      Mit kell ilyen hisztérikusan takarni, tagadni?

      • Igen, és Isten hozott ebben a belenkázott, túlféltő, tutujgatós világrendben, ahol semmit sem szabad mondani, mert valakinek majd ez összetöri a csepp szívét. Lassan ott tartun, mint a Tanúban: “Duma bojkottja” = mindenki fogja be a pofáját. Ja nem, bocs, sértőt, bántót csak a progresszivista ideológia szent teheneire tilos mondani, ezzel szemben pl. a fehér férfiakat nyugodtan a sárba lehet taposni, gyalázni, mocskolni, megszégyeníteni.
        Te is pontosan nagyon jól tudod, hogy ebben a világrendbe egy átlagos heteroszexuális fehér férfinek nem sok babér terem, megfelelni neki nem lehet, sőt pont így van kitalálva. És a végén még őt szégyenítik meg, hogy nem tud alkalmazkodni.

        • Ja, hogy én téged mint fehér férfit “tiportalak meg”, és nem egy erősködő, nőgyűlölő, a kéréseimet tiszteletben nem tartó, a szövegeket értelmezni képtelen hozzászólót. Érdekes értelmezés!

          “Isten hozott ebben a belenkázott, túlféltő, tutujgatós világrendben, ahol semmit sem szabad mondani” – Bármit mondhatsz, csak én rávilágítok, mi a mögöttes szándék, mert megfigyeltem ezt a jelenséget. Én nem erről írtam, hogy mit nem szabad mondani, hanem arról, hogy ha valaki valamit mond neked, ÉS te beszélni akarsz vele (te szólítod meg, kapcsolatban akarsz vele maradni, ő a partnered stb.), akkor vedd figyelembe, amit mond, és ne kezdj szőrözni meg gúnyolódni. Attól nem lesz igazad, és a kapcsolatot is aláásod. Ez a te érdeked. Bár, ahogy elnézem ezt a kitartó trollkodásodat, neked a kapcsolattéma elmélet inkább.

          Nagyon sok babér terem nektek, tietek a világ, másoktól veszitek el, semmiféle szankciót nem kaptok, és ti találtátok ki ezt a világrendet (jellemző, hogy azt sugallod, a hatalom a nőknél, a nem-fehéreknél és a nem-heteróknál van… jobban nem sikerült kibelezni a valóságot?). Téged senki se bánt, bőven van időd, lehetőséged az önfejlesztésre, testedzésre. Mondjuk meg kéne tanulni a -ba/-be/-ban/-ben helyes használatát, de anélkül is előtted az élet. Én mondjuk irtózom a követelőző, sértett kockáktól.

  4. Az intellektusukra nagyon büszke, ám a szövegértelmezéssel bajlódó, vagy csak szimplán figyelmetlen olvasóknak ideírom a lényeget, mert csőstül kommentelnek megint, habár, ez így már a második bottom line lesz: a poszt nem arról szól, hogy az érzések fontosabbak, mint a tények, vagy hogy a nőknek van igazuk, nem pedig a férfiaknak, hanem hogy a hétköznapi interakcióinkban

    általában nincs jelentősége annak,

    hogy amit mondunk, az szigorúan véve tény-e, attól még van neki érvénye. A nem-tények is fontosak, és a tények se annyira szilárdak. Illetve hogy a tény sem attól tény, hogy bebizonyítják neked töviről hegyire. Ez az igényed inkább azt jelzi, hogy zavar a másik igazsága, állítása, valamit el szeretnél kenni, titkolni, és ezért hőzöngsz “a ráció nevében”.

    • Volt egyszer egy borderline-os barátnőm. Egyik nap arról beszélt, hogy még soha nem volt ilyen boldog, milyen jó lesz velem együtt megöregedni, hány gyereket szeretne; majd másnap (anélkül, hogy bármi konkrétan történt volna) tárgyakat hajigált hozzám, hogy azt is megbánta, hogy megismert. Majd a következő nap vissza az első ponthoz. És ez váltakozott oda és vissza. Mivel a kettő egyszerre nem lehet igaz, ezért teljes joggal mondtam férfi logika alapján, hogy figyi a kitöréseid irracionálisak, az érzéséid, a reakcióid inadekvátak.

      De a feminizmus szerint ugye ha egy nő érez, gondol valamit, legyen az akármilyen impulzusalapú, azt annyira kurva komolyan kell venni, mint amikor Albert Einstein felírja a táblára, hogy E=MC2
      … és ha nem teszed, akkor gonosz abuzáló vagy, börtönbe veled.

      Gondolom te is halálosan komolyan veszed, ha a csemetéd előadna egy olyat, hogy “soha többé nem akarlak látni, világgá megyek”.

      Ha nem is annyira, mint egy konkrét borderlines, de alapvetően a legtöbb nő elméje is ilyen. Csapódó, fegyelmezetlen, benyomások, aggodalmak, pillanatnyi érzelmek irányítják, és még arról is meg van győződve, hogy ami épp most kattog a fejében, az a végleges és kiérlelt Nagybetűs Igazság.

      Bocs, de én vállalom a hímsoviniszta fasz bélyeget, hogyha van egy párom, és nagyon jól tudom, hogy a gondolatai ilyen csapódok és szélsőségesek, mennyire kell komolyan vennem, amit előad. Persze, hogy erre azt lehet mondani, hogy figyi, én most sétálok egyet, majd ha összeszedetten, én számomra is érthető formában elő tudod adni a mondandódat, akkor szépen leülsz velem szemben, és végighallgatlak.

      Mert ismerem a vitakultúráját, és aki már úgy kezdi a mondatot, hogy “te mindig” vagy “te soha”, az már eleve nem egy racionális diskurzus lesz, hanem egy érzelemkitörés, hiszti – és olyan vádak, amikre úgyse lehet jó választ adni.

      Márpedig ilyen alapon kommunikálni… hát ezért kár volt lemászni a fáról.

      • …és mégis ő pattintott le téged, ezért vádolod. Jól sejtem?

        Én nem írtam érzelmekről kontra racionális érvekről. Egyébként egy általad emlegetett, nyugodtan leülős beszélgetésben sem lehet csak tényekre szorítkozni: nem kontrollálhatod, hogy a másik miket mondjon, hogyan élje meg a történéseket, mi számít igazi érvnek, ha tényleg előrelépést szeretnél, és valószínűleg engedned, revideálnod is kell. A lenyomó, hímsoviniszta viselkedés sajátja, hogy amit a másik tényként állít, arra azt mondja, hogy nem is úgy volt, hamisítás, téveszme, vagy az nem releváns, az érzelmeket vagy megéléseket, kéréseket meg eleve lesöpri mint nőies szeszélyt, hisztit. Így könnyű győzni meg intaktnak maradni, ne haragudj. Csak ne sírjatok, hogy nincs csajotok.
        Ti ( = a te érzelmileg egysíkú, basáskodó, gőgösen lúzer típusod) rettegtek az érzésektől, a másik reakcióitól, egyszerűen azért, mert érzelmileg annyit tudtok, mint egy bot, se megélni, se bevallani, se kommunikálni nem vagytok képesek az érzések által, és zavarnak a másik érzései is, illetve bűntudatotok van, mert szarul, közönyösen, önzőn bántok vele. Ez van a férfiak érzelmeket elutasító nagy racionalitása mögött. De olyan is az életük: lelketlen, gépies, üres, gyerekes, technikai időtöltésekkel. Jellemző, hogy a beszélgetéseket is afféle vizsgahelyzetnek gondolod, ahol te szabod a feltételeket, te ítélsz, hogy neki lehet-e baja, és helyesen mondta-e el. Hát, öregem, nem csodálkozom, hogy itt tartasz az életeddel.

        Én nem az érzésekről meg a nőies világlátásról írtam, hanem állításokról írtam, amelyeknél nem az a lényeg, tények-e, és amelyeket vagy komolyan veszel, vagy azzal a személlyel nem lesz érdemi beszélgetésed, jövőd. Olvasd el a posztot, kérlek, és arra reagálj, amit állítok, mert teljesen érdektelen, amiket idehozol, csakis önsajnáltatásra és nőhibáztatásra alkalmas. Nem nagyon érdekel senkit a navalygás az egykori kapcsolatokról, ilyet jó ízlésű ember nem csinál. Rohadtul nem az a téma, hogy jaj, milyen hülye volt a barátnőd. Sajnálom, hogy ilyen állapotban volt.

        Érted a posztot?

        Azért nevezik vélekedésnek azt, hogy mi a molesztálás, azért hivatkoznak arra, hogy bemondásra bármit lehet, meg hogy ez húsz éve volt, és nem ellenőrizhető, hogy letagadhassák, elkenhessék az erőszakot, ne legyen követlkezmény. Az én aktuális haragos lovagom is azért nevezi szubjektív állításnak azt, hogy nem vonzódtam hozzá, tehát hiba volt magában nős emberként vágyakat hizlalni, utánam járkálni, és úgy értelmezni, hogy én kezdtem ki vele, hogy rám tolhassa a felelősséget.

        • Hja, a férfiracionalitás: mindig mondta a volt férjem, hogy a számok nem hazudnak.(Képes volt táblázatokat készíteni, ha kértem , hogy kicsit vegyen részt a gyerekek körüli teendőkben.) Jó , legyen, konkrét több hetes időméréssel támasztottam alá, hogy azért vagyok kimerült, mert -vele ellentétben-nincs magamra fordítható időm, nem azért, mert rosszul szervezem a dolgokat négy gyerekkel. (Mert bezzeg ő talál időt a kedvteléseire!)Erre ő: “más örülne egy ilyen férjnek, aki nem iszik, nem játékgépezik, nem csal”. Mondtam, akkor keressen egy ilyet, és hol erről a statisztika?
          A lényeg nyilván az volt, hogy ne kelljen szembenézni, főleg csinálni ne kelljen valamit.

      • Bocs, de az érvelésed nem nagyon követhető. Nekem is volt borderline személyiségzavarral küszködő barátom (ffi), de én ebből nem szűrtem le azt a következtetést, hogy a “legtöbb férfi elméje ilyen”. (Remélem látod, hogy ez egy elég nagy logikai ugrás, karnyújtásnyira a “te mindig”-től, amiről Te magad állítod, hogy az nem egy racionális diskurzus.)

      • Választasz egy borderline beteget és meglepődsz? Ez az állapota, ezek a jellemzők a viselkedésére. Nem azért csinálja, hogy téged bosszantson, azért csinálja, mert ez a betegsége. Lehet kezeltetni, vagy elhagyni. Aki éretlenségből, vitakultúra hiányából balhézik, azt is ki lehet tessékelni az ajtón és keresni hozzád illő nőt. Miért maradsz ott, ahol neked nem jó?

        • Dehogy marad.
          Ez csak játszma. Ne kelljen felelősséget vállalni, legyen mindig más a hibás, egy nő lehetőleg, vagy a nők. Az anyjuk, a tanítónő, Angela Merkel.
          Lehessen mondani: ilyenek a nők, ezért tart itt a világ. És mennybe mehessen mint racionális, okos teremtéskoronája, aki nem tehet semmiről.

      • Nem nagyon fér össze, hogy az hogy lehet, hogy a “te mindig” vagy a “te soha” kezdetű tiráda eleve nem racionális, de az, hogy “a legtöbb nő” gondolkodása csapódó és fegyelmezetlen, az igen. Tehát a te általánosításod rendben van, de lehetőleg más ne csinálja, mert az számodra sértő.

        Ez az “akkor szépen leülsz velem szemben és meghallgatlak” pedig számomra nagyon degradáló. Nem vagyok biztos benne, hogy érzed, de az, hogy ki hallgat meg kit (tehát ki gyakorol kegyet), az egy eléggé erőalapú felállás. Nekem erről a mondatodról lazán egy felettes-beosztott között lejátszódó jelenet ugrott be, amely, valljuk be, egy párkapcsolatban már nem a legszerencsésebb kommunikációs megoldás.

        Másfelől azért nem jó ez a “racionális” – “nem racionális” felosztás, mert ha azt sugallod, hogy egy párbeszédben te a “racionális” fél vagy, akkor nekem ott más szerep nem marad, minthogy a “nem racionális” fél legyek. Ebből pedig ugye az következik, hogy innentől kezdve bármit mondhatok, az sosem fog felérni a te “racionális” gondolkodásodhoz, ezért az érveimet nagyon könnyen le lehet majd söpörni az asztalról. A tapasztalatom az, hogy ebbe a “racionális” szerepbe elég egyszer belebújni ahhoz, hogy az egészséges önkritikára való hajlam jelentősen csökkenjen, hiszen innentől kezdve “sokan/a legtöbb ember/mindenki” csökkent értelmű (vagy akár csapongó, fegyelmezetlen) lesz hozzád képest. Abba most nem megyek bele, hogy ez a fajta hozzáállás a másik félre milyen negatív hatásokat gyakorol, de borítékolom neked, hogy idővel (bármilyen) partneredet erősen elbizonytalanítja majd, ha úgy tetszik, akár valóban “nem racionális” cselekvésekre is késztetheti. Önmagát beteljesítő jóslat.

        Ez a gondolatmenet amúgy kiváló táptalaja lesz az általánosításoknak. Megértem, hogy ez így könnyebb, de úgy gondolom, hogy saját magadat fosztod meg az intellektuális élményektől, ha mindent skatulyákba próbálsz meg beletuszkolni.

        Most ezt nem a borderline-os exedből kiindulva írtam meg, hanem a fent megfogalmazott szövegedből.

  5. még a be nem engedett kommentek egyikére:
    Houellebecq egy fasz. A szex nem piac, nem elosztás kérdése, nem úgy működik, mint a dologias javak, és nem azért volt a szexuális forradalom sem, hogy most majd jól elosztjuk a nőket, és mindenkinek jut majd. Az író a csikaráshoz, a női test használatához, valójában: az erőszakhoz való jogot nevezi szexnek. Értem, hogy miért haraptatok ezekre a gondolatokra, de a nők a prostitúció világán kívül egyre kevésbé mennek bele olyan aktusokba, amelyeket nem vágynak, nem élveznek, amelyekben nincs vonzalom és emberi jelenlét – én legalábbis így értem, és ezt képviselem. Nyugi, el tudják dönteni, mi a jó nekik, ki vonzza őket, és sokan döntenek úgy, hogy inkább ne legyen semmi, mint az, ami a házastársi szex tipikus minőségét jelentette egykor, amikor ti _olyan boldogok voltatok_. Az a fajta szexuális élet a nőknek szenvedés és eltompulás volt.

    • Átlátszó és gusztustalan az önsajnáltatás. Az előjogok, a dölyfös jogusultság körömpiszoknyi csökkenésekor azonnal ti vagytok az áldozatok (fehér, hetero, ép, középosztálybeli férfi). Titeket a nők szenvedése sosem érdekelt, se a jelenlegi, se az évezredes, innen tuzdom, hogy az egész asztalverés csak kamu, és szó nincs szenvedésről. Ez hiszti. Főleg nincs benne semmiféle igazságérzet meg logika, társadalomelmélet., legfeljebb elméletalkotási kényszer. Az egész tevékenységetek önző érdek-erőszakolás csak, nagyon szar pr-ral, undorító eszközökkel (trollkodás, trashmegosztás, zaklatéás), és ezt az “érdekképviseleti” formát a férfiak nagy többsége sem osztja, mert nem mindenki lúzer. A lúzereké egy törpe kisebbség, ők viselkednek így, csak nagyon hangosak. Van képük traumatizált nők által olvasott blogra odaerőszakolni az önsajnálatot, a “szexhiányt”, azt tudniillik, hogy nincsen joguk a nemi erőszakhoz, brühühü.
      Volna módotok magatokat fejleszteni, eq-t ápolni, jobban kinézni, kilépni a kockaságból és erőszakoskodásból, volna időtök és pénzetek terápiára, csak ahhoz el kéne ismerni a problémát. Gyűlölködni és billentyűzetet csapkodni egyszerűbb.
      Nemhogy nem ítéltétek el a nők elleni erőszakot, hanem magatok is a részesei vagytok. Lelkesen tapsoltok, kárörvendetek, ha egy nőt durva erőszak ér. Ez beteg.

    • Ne bánd olyan nagyon, hogy nem lett barátnőd, feleséged, gyereked.
      Korábbi kommentjeidből kiderül: prostituáltnak és házvezetőnőnek gondolod a feleséget, álljon rendelkezésre, de egyébként “ne rikácsoljon”, ne kelljen mosogatni, élhesd a saját életed, hmm, egy thai csaj…
      Te nem tudsz szeretni, kapcsolódni. Ez a kudarcaid oka és eredménye is. Fogalmad nincs, milyen az érzelmileg teljes, bizalomteli létezés.
      Úgyis kudarc lenne, úgyis csak szenvednének, ezt a sorsot vonzó férfi mellett sem tűrik a nők. Ki tudja, ha lenne több mozgástered, mivé válnál, hányan szenvednének tőled?

  6. Neki sem sikerült tényekkel alátámasztani:

    “Özv. Németh Jánosné, Orsolya asszonyt 1638. január 27-én ítélte el a bíróságként eljáró városi tanács, hamis vádaskodása miatt. Egy bizonyos Geregye Palkó nevű legényt azzal vádolt ugyanis, hogy teherbe ejtette őt, ezt azonban nem tudta tanúkkal bizonyítani. Ítélete:

    „az pellengéren marok vesszőkkel meztelen az hóhér hatalmasul megverje” “

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s