fácángyilkosok

Közzétéve Szerző:

Azért egy kicsit gyanús volt nekem a skandinávkrimi-őrület. Hogy ennyire oda- meg visszavan tőle minden okos ismerősöm. Nem olvastam ezek közül semmit, A tetovált lányt se, viszont elég sok mindent láttam tavaly nyáron a Miki-féle skandináv filmklubban, főleg a norvég Varg Veumokat. Carl Morck nyomozót meg már tavaly is láttam, a Nyomtalanul című filmben, amelyben a Q ügyosztály két karakteresen ügyetlen nyomozója megoldja a múlt ügyeit, Mikkel Norgaard rendezésében, csak leállt a film húsz percre a Művészben.

Mára össze tudom foglalni: a skandináv krimi okos, emberi, sok tekintetben minimalista, kontinentális módon mértéktartó (úgy értem, nem a túlzó, pátoszos, hatásvadász amerikai vonal), és mindig égető társadalmi kérdéseket vet fel.

A sokkoló trailer után nagy izgalommal vártuk a Jussi Adler-Olsen regényéből készült filmet, a Fácángyilkosokat, amelyet megint csak Mikkel Norgaard rendezett.

Volt játék a facebookon, lehetett jegyeket nyerni a filmmel kapcsolatos kérdések megválaszolásával a dán követség, a Vertigo Média és a Skandináv Ház által szervezett premier előtti vetítésre. Én ügyesen kitaláltam, hogy Carl Morck a neve a karakternek, majd a szerencsés nyerteseknek gratuláltam, mert nem nyertem, de akkor írt Hédi, hogy menjek (így jár, aki sportszerű!), és örültem és mentem.

Egy tűt sem lehetett leejteni a Puskinban, mindenki szőke és szemüveges és urbánus volt, görög bort kaptunk (a nagykövet felesége görög).

Spoiler most se lesz (egyébként kivételesen korrekt a port.hu cselekményösszefoglalója), én meg ölök érte, ha elmesélik a sztorit. Annyit mondok, a film mindenekelőtt hihető. Ami azt jelenti, hogy leköt, behúz, visz magával. Hihető, hogy ilyen is lehet a nagyongazdagok élete, minden bizarr részlet ellenére, hihető, ahogy ábrázolja a helyzeteket, motivációkat. Hihető, hogy így lehet függővé válni az erőszaktól, hihető az autisztikus Carl nyomozó és az ő csendes megszállottsága, meg az Assaddal való együttműködése. Hihető és megrendítő Kimmie pszichózisa, hihető a többszörös, iszonyatos trauma, és legfőképpen hihető a mégis csodaszép szerelem.

Mert ez a film is, mindenen túl, a szerelemről szól.

És hát nem lehet más a vége, mint ami lett, de meglep mégis, nem kiszámítható. Feledhetetlen traumatizáltságában is szuverén ez a nőalak, aki sose hagyja magát, bárkit lever. A bosszúálló prototípusa ő, akinek nincs vesztenivalója. Egyvalamit nem értek: miért két színész játssza (Sarah-Sofie Boussnina és Danica Curcic)? Húsz évet egy akármilyen maszkmester is megold.

Hódolok a profizmus előtt. Iszonyú nehéz ilyen forgatókönyvet írni, ennyire időben ugrálót, ennyi apró részlettel, olyat, ami mindent elmond, ami lényeges, és nincsen benne semmi fölösleges. Továbbá ámulattal tölt el a vágás, villanásokból, fél gesztusokból ilyen jól befogadhatóvá áll össze a sokszálú történet, és semmi se motiválatlan vagy szájbarágós. Eszméletlen a képi világ, és pont elég a stilizáció.

Carl és Assad párosa icipicit vicces, nagyon emlékezetes, csendes szomorúságokat rejteget, mindog mások ellen vannak ők, peremen, és emberien ügyetlenek. Rose, a titkárnő figurája, tekintete, mindig oldalról mutatott arca telitalálat, és a macska is szépen keretezi a történetet. A nagy dolgok nem látványosak, inkább a csendes kitartás hoz eredményt, valamint a nyomozói munka lelkileg elégé megterhelő, hősünk, a markáns Carl Morck mégis meg tud maradni emberi embernek a borzalmak közepette, de az élet szép, nyílnak a kökörcsinek, mindjárt iszom is egy kávét. (…)

A skandináv filmnek az a titka, mint az A nimfomániás első részének bemutatója előtt elmondta a nagykövet, hogy erős a filmes képzés, sok erőforrást tett bele az aprócska ország, és mára számottevő turizmust is vonz, hogy a nézők a világ minden tájáról látni akarják a filmekből ismert világot. Annyira erős a filmes mezőny, annyira sok a lélegzetállító színész és az invenciózus rendező, hogy ami nemzetközi forgalmazásba kerül, az szinte biztosan döbbenet. Vagy csak én rajongok olthatatlanul az aligsminkelt és közelről vett arcokért, a csodálatosan fiatal negyvenesekért, a világjobbító emberi-társadalmi érzékenységért, tabutlan témákért, meg az utánozhatatlanul kicsit rendetlen, nagyon dizájnos északi lakásbelsőkért?

Nikolaj Lie Kaas (Carl Morck) nem akárki ám, szerepel a második Dogma-filmben, Lars von Trier 1998-as Idiótákjában. Láttam az Ádám almáiban, később Ulrich Thomsennel Susanne Bier Testvéred feleségét… című remekművében, legutóbb pedig a Carl Morckénál sokkal nyomasztóbb szerepben a Második esélyben (Tristan), amely a közelmúlt legmegrendítőbb filmje volt számomra, drámának mondják, de krimi is. Susanne Bier rendezte ezt is, még játsszák a Cirkogejzírben, szaladjatok ízibe’.

Köszönet B-nek, életem legkúlabb mozi- és színházpartnerének, aki mindenre rezdül és mindent ért, immár tíz és fél éve.

Ha ezt most megosztjátok, az remekül megpörgeti a blogot a Google-ben, köszönöm, de nem muszáj amúgy, csak légyszi.

28 thoughts on “fácángyilkosok”

  1. Milyen a Nimfomániás? Szemeztem vele, aztán elvetettem.
    Susanne Bier filmjeit én is nagyon szeretem, azaz azt a négyet, amit eddig láttam In a better world , és egy intelligens vigjáték Love is all you Need)

    Van egy Thomas Vinterberg nevü dán rendezö, akitöl eddig a Festen (Ünnep?) és Jagden (Vadászat?) cimü filmeket láttam: gyerekmolesztálás, 2 oldalról, a második az ártatlanul megvádolt férfi szemszögéböl. Mind a kettö döbbenetes.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  7. a skandinav film egyik titka,hogy nem fastfood, hanem igazi, igazi ritmussal.
    elegge szeretem

    a zold hentesek lenyugozo, az adam almai detto,
    a gengszterek fogadoja szinten.

    mondjuk mads mikkelsentol amugy is el vagyok amulva, olyan sokoldalu es megis mindig hiteles.

    ja es az anika bengtzon sorozat is lenyugozo

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  8. A Nyomtalanul filmváltozata után bennem pici hiányérzet maradt, ami azért lehetett, mert korábban már olvastam a könyvet, ami sokkal sűrűbb. Tudom, hogy nem lehet mindent belerakni a filmbe, és ha elengedem ezeket az elvárásaim és nem hasonlítgatok, el is oszlanak az aggályaim.

    A Második esélyről sírva jöttem ki, az egyébként is erős közelmúltbeli moziélményeim (Öveket becsatolni, Lavina) méltó folytatása volt.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  9. — basszus, van olyan humánnak mondott lény, aki a donotlinken keresztül linkel, nehogy előrevigye a linkje a google helyemet —

    Mire van ezeknek idejük, mennyit foglalkoznak azzal, hogy nekem “rossz” legyen… Hogy legyen HAT ilyen kattintás a kattintástengerben.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  10. Szerelmesen bámultam ezt a plakátot a Birdman előtt.
    Nikolaj Lie Kaast meg évek óta (Dogma, Ádám almái – amiben Ulrich Thomsen életem legszexibb nácija, ki tudja mi vonz benne, de jaj, a Születésnapot már így ültem le megnézni, Gengszterek fogadója, na ott már szendvicsálmaim is támadtak, és nem is én voltam a töltelék, hanem MM!!! ero-esztétikai ősrobbanás). Ennél többre most tőlem nem telik, de azóta is szerelmesen bámulom. Az a pasi egy csoda. Most okosabbat nem tudok. Óh… tavasz van.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  11. Itt semmi normális filmet nem játszanak. 😦
    Az rendben, hogy a plázában nem, de még az úgynevezett művész-moziban sem. Ha meg hazamegyek, sajnálom az időt mozizni. Hálistennek van egy-két olyan tévécsatorna, ahol ki lehet fogni jó filmeket, így nézettem meg a kedvessel a Születésnapot és az Ádám almáit. (Most meg egy teljes Greenaway életmű melegít éppen.)
    Komoly sokkot okozott az a tény is, hogy itt nincs Burger King, csak Meki. Nem mintha naponta ott akarnék enni, de hát na!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  12. A jó életbe, csak én vagyok ennyire korlátolt? Amikor azzal kezdted, hogy gyanús volt neked a skandinávfilm őrület, végig volt bennem egy riadalom, hogy mikor írod a sok dicséret után, hogy DE.
    Magyarázd meg, kérlek egy gyenge elméjűmel, hogy akkor nmi volt a gyanús? 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Minden gyanús nekem, ami tömeges, trendi. Hogy akkor biztos híg, nem olyan jó, ámuló és műveletlen lelkeknek való. Mint A szürke… vagy az Alkonyat vagy Soma Mamagésa vagy Müller Péter vagy a retrokocsmák. Nem vagyok reagáló típus, sorba álló, kezdeményezni szeretek és különbözni (illetve: különbözöm, mindenki különbözik, csak közben igazodik). Én szeretem, ha nem a trend visz be valamibe, hanem felfedezem, csandesen, saját útjaimon magamnak az értéket. Ami trendi, arról könnyen hiszik, hogy jó, és ez megtévesztő, az arcunkba van nyomva, mindenki erről beszél, nem is látunk mást Aztán van egy-egy trendi jelenség, ami tényleg a jelenből, a huszonegyedi század második évtizedének itt és mostjából következik, és a trendiségén átüt a minősége. Ilyen a Budapest Bár, a skandináv film(ek némelyike, főleg a dánok). A múltban meg Michael Jackson.

      Szóval ez egy “mégis, igen, már értem” poszt, nincs de. Lehetne szőrözni, hogy mesterkélt vagy képmutató a pc pl., de nem az, ne bonyolítsuk. Ami igazán tetszik, azt szeretem árnyék nélkül elismerni.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  13. teljesen off, csak a ti írjátok:film rovatot kerestem, nem találtam, ott akartam megkérdezni a nagyérdeműt, hogy látta-e valaki A híd című svéd-dán sorozatot, mert én pár napja fejeztem be a harmadik évadot, és annyira odavagyok tőle, mint kiskoromban a rex felügyelőért, ami azért meglett felnőttkoromban igen ritka élményem 🙂 tudom, hogy a sorozatnézés úri huncutság, ha ráér az ember, de az a helyzet, hogy ez annyira olyan volt, hogy nincsenek szavaim, és hússzor visszanéztem az utolsó negyedórát, mert annyira meghatódtam 😀

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

Hozzászólás a(z) Lucerna bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .