Minthogy még itt igen újak vagyunk a Sitges nevű katalán üdülővárosban, azért semmi új dolgot nem írhatok többet, hanem csak azt írom időtöltésért, hogy valami nagyon ütős bejegyzést szeretnék nektek írni így a blogszületésnap katarzisa után, és ahogy telnek az órák, egyre inkább. De nem hagynak. Most volt üdítő hetven másodperc, de visszajöttek, hogy hideg van kint, illetve hogy egy spanyol kislány elvette az egyetlen rózsaszín duplót. Amúgy meg hol egy kantáros kék rövidnadrágon kitört, krokodilkönnyes dráma, hol egy szauna-szessön (nyolcvannyolc fok, háromszor tizenhét perc), hol egy göngyölt borjú karfiolkrémmel, hol a Lőrinc által szorgalmazott biliárdozás, és leginkább a kellően kemény matrac–ropogós ágynemű húzza el napozástól meggyötört testem-elmém az irodalmi-közösségi munkásságtól.
A nyaralás kemény meló. Pálmafák, szemgyulladós fény, csoki a párnára készítve, már megint hol a szobakártya, jégmorzsák a szauna előtt, és a vendégarzenál: világoskék, könyékig felgyűrt, laza eleganciájú ingek vászonnadrággal, mokasszinnal — francia családapa –, szőke, hosszú hajú nők rövidnadrágban, akik narancsbőrről csak olvasni szoktak (és azt én írtam), piros szemüvegkeretek, csupa kopasz (ra borotvált) fej, francia, olasz, német középosztály. Ismeretlen nemzet egzotikus polgárai lehetünk itt, különös érzés, főleg, hogy engem is, Balázst is következetesen külföldinek néznek Pesten.
Én ezt beblöfföltem, megtetszett a booking.com-on, amikor a barcelonai szállást foglaltam, és meg vagyok döbbenve. Ez nagyüzem, kívül a városkán, a tengertől pedig egy golf-komplexum választ el, de ma biztosan megtaláljuk az átjárót. Elképesztő a munkaerő-tömeg, amely mindezt üzemelteti. Az embernek az a benyomása támad, hogy a világ és benne Európa úgy általában működő hely, nem volt válság, nincs leszállóág, aztán, olvasó, figyelmes baloldali lévén mindjárt el is szégyelli magát ezért az illúzióért. Minden negyedik munkaképes korú spanyol állampolgár munkanélküli.
Az elképesztő profizmus mellett a mi kis szürke, keleti nyomoraink. Egyikünk sem hozott kontaktlencsefolyadékot. Eljöttem, írd és mondd: kettő darab tamponnal. És miért, de tényleg: miért kell bejelenteni, hogy “nem kérem” és “kakilni kell”, “ehetek még fánkot”? Miért kell, és különösen: hogyan lehet egyetlen pohár vízzel négyféle balesetet okozni négy perc alatt a sohamég-étteremben? Miért kell visszaadni a taknyos zsepit, miután nyüszögött már egy sort, hogy nincs neki, és főleg miután már az exkluzív bútorhuzat is merő takony? Élvezhető-e németül a Verdák, és ha nem, miért igen? S eltűnik-e vajon az időben el nem távolított ragtapaszom fehérsége szerdára? A lét végső kérdései ezek.
Mindamellett annak van néminemű gyönyöre, és ez néhány perce történt, ahogyan a félig hegyeket, félig tengert láttató üvegfal előtt, félretaszítva egy szerény ananászszeletet és egy sült bacont, egy külön rendelt, rohamosan hűlő dupla eszpresszó mellett az ember leánya és annak fia áttanulmányozza a blogszületésnap professzionális fotóit, amelyek tegnap éjjel érkeztek. Raffay Zsófi fotózott idén is, figyelt, kivárt, mint mindig, besurrant ide-oda, hátak és vállak között csípett el egy gyanútlan arcot, finoman utómunkálkodott és szigorúan válogatott.
Egyben kérdezem, és így lesz a hedonisztikus posztból ügyrendi, hogy mi legyen a képekkel. Különös tekintettel arra, hogy már megint elkövettem egy indiszkrét baklövést, többet nem fogok. Kinek-kinek elküldjem-e az őt ábrázolóakat vagy az összeset, legyen-e belőle jelszavas poszt, legyen-e külön jelszóval külön poszt csak azoknak, akik eljöttek, van-e olyan, aki sehol, semmilyen körülmények között nem akar látszani, van-e, aki fejlécben sem bánja a buráját.
Van igen frivol kép bajuszcicről, van róla éneklős, van egy csodálatos sorozat Liliről és a magassarkúról, van sok két-háromfős beszélgetős, egy-egy portré, néhány ablak mögül fotózott, és nagyon sokan nincsenek benne a válogatásban, mert a legjobban sikerültek kerültek csak bele.
Aki elsőként megfejti, honnan idézet az első mondat, az augusztusban velem nyaral itt.




Mikes Kelemen?
KedvelésKedvelés
Pontosabban Zágoni Mikes Kelemen törökországi levelei 2. kötet.
KedvelésKedvelés
CXXVII. levél
_Konstancinápoly, 21. sept. 1737._
KedvelésKedvelés
ezt így, rögtön? beájultam
🙂
KedvelésKedvelés
Az az igazság, hogy Mikest és Rákóczit szeretem nagyon, gyerekkoromban rongyosra olvastam Herczeg Ferenc Pro Libertate! c. regényét, így jutottam el Mikesig, na meg szemelvényeket olvastunk a leveleiből magyar fakultáción a gimiben, és ez elég híres mondat. De a levélszámot, dátumot már a Google mondta meg.
KedvelésKedvelés
“A magossága 13 arasz volt, de e’ még csak a kisdedek közül való. Csudálatos az Isten az ő munkáiban.”
KedvelésKedvelés
Te nyerted! Részletek később!
KedvelésKedvelés
Juhééé!
KedvelésKedvelés
Biztosan nem én fogom megfejteni :-D, de melyik első mondat?
Ha rajta vagyok bármelyik képen is, nem bánom, ha kiteszed, de ha ugyanúgy látszanak a névtáblák, mint a tavalyi képeken is, akkor én arra szavazok, h jelszavas posztban tedd ki őket, aztán ha valaki szeretné, esetleg kaphat belőle.(?)
Csodás helyen vagytok, és ha majd ráérek irigykedni, megteszem. Csak most fonott kalácsot sütök. Zölden. :-P.
KedvelésKedvelés
Éva, meg Mikes Kelemen. 🙂
Vicces, hogy pont ez a posztod ugrott be azonnal.
KedvelésKedvelés
Ha van benn rolam, mehet, jelszavas poszt szerintem jo megoldas.
KedvelésKedvelés
csatlakozom Pikához ❤
KedvelésKedvelés
❤ ❤ ❤
KedvelésKedvelés
Dettó. Jelszavasba mehet rólam.
KedvelésKedvelés
Én már egy ideje szeretném megkérdezni: kb. hányan olvassuk a jelszavas bejegyzéseket? Azért kérdezem, mert oda én is kicsit többet írok magamról, mint a nem jelszavasba. Nem az olvasottságot kérdezem, hanem azt, hogy kb. hány ember kapott eddig jelszót. (már ha meg lehet osztani)
KedvelésKedvelés
Egyszer összesítettem a jelszó szót tartalmazó leveleket a gmailben és a freemailben, olyan 1900 most. Nem ismerek mindenkit, de csak azt engedtem be, aki komolyan vette a jelentkezést, kommentekből markáns képet alkottam róla, vagy nem kommentel ugyan, de bemutatkozott. Semmilyen visszaélés nem volt eddig, soha sehol nem láttam, hallottam vissza az igen érzékeny jelszavas bejegyzésekből származó információt. Egyvalaki bevallotta, hogy átadta a jelszót másnak, ezt nagyon kérem, NE, csak én adok jelszót.
KedvelésKedvelés
1900 jelszavas olvasód van? Uramatyám, nem semmi…
KedvelésKedvelés
Én max. pár százra tippeltem volna.
KedvelésKedvelés
Azt írta, 1900 levél van, amiben szerepel a jelszó szó, de lehet, rosszul értettem. 🙂
KedvelésKedvelés
Jól értetted, de azért hozzávetőlegesen annyi most.
KedvelésKedvelés
jelszavasba szerintem mehetnek, én nagyon kíváncsi vagyok a többiek képeire is.
Gyönyörû vagy ezeken a fotókon!
KedvelésKedvelés
Jó korszakomat élem, na. Zsófit is figyelem, kiben mit lát, különösen a nagyon ismert arcokat, régi barátaimat nézem így. (Te milyennek látod magad?)
KedvelésKedvelés
Engem Zsófi nagyjából olyannak lát, mint én magamat. Mondtam neki, ha elêrem a hatvan kilót, lôjön egy sorozatot. 🙂 Viszont a forgós képre szép hosszú, vékony lábakat csinált nekem, ezt majd külön megköszönöm egy csokival.
Jó korszakod, nagyon jó. Sugárzol, mint egy atomreaktor.
KedvelésKedvelés
Egyetértek. 🙂 Én is valami hasonlót akartam mondani.
(Rólam is mehet jelszavasba kép. Köszi a kérdést.)
KedvelésKedvelés
Ha rólam van, (sima) jelszavasban nyugodtan. Azt viszont nem szeretném, ha csíki kontárok a képem alapján készítenék el a horoszkópomat. 🙂
KedvelésKedvelés
Én úgy emlékszem, egyszer már megállapítottuk, hogy valaki informálja őket a jelszavasból is. Azt azért bevállalom, de fejlécben nem szeretnék lenni. Szörnyű, hogy két rosszindulatú aljadék miatt bujkálnunk kell 😦
KedvelésKedvelés
Én hasonlóan. Jelszavasban kíváncsian várom (mikor,mikor, mikor?), a fejlécben csak fej nélkül szeretnék. Ahogy az egyszeri anya mondja: Csinálj amit akarsz lányom, csak a fejed ne látsszon 🙂
KedvelésKedvelés
Tetszik ez a mondás, megjegyzem! 🙂
KedvelésKedvelés
Beszarás! 😀
KedvelésKedvelés
Nem, jelszavasból senki, a blogbezárás idején surrant be kritikus metafizikus, de jelszót nem kapott, viszont erről hazudozik, mert meg akar alázni, és nagyon kíváncsi.
KedvelésKedvelés
EZT nem mondod komolyan!!!!! 😦 mármint az informálást… (ha volt erről szó korábban, engem elkerült, ezért döbbentem meg most)
KedvelésKedvelés
De az előzőről, nem?
KedvelésKedvelés
Sima jelszavasban az engem ábrázoló képek is mehetnek, ha van olyan a beválogatottak közt, amin rajta vagyok.
KedvelésKedvelés
Csatlakozom, szerintem is a jelszavasba menjen. Jajj, nagyon kíváncsi vagyok már az összes képre!
KedvelésKedvelés
Ha rólad nem csinált beválogathatót R.Zsófi, akkor szerintem Éva többet el se fogja hívni.
KedvelésKedvelés
…mondta a blogbuli legjobb nője.
KedvelésKedvelés
jelszavasba bármi mehet. lili is. magassarkúban – ha bajuszcic nem kér jogdijat.
KedvelésKedvelés
neeem. döbbenet jók lettek a magassarkús képei. 🙂
KedvelésKedvelés
Jelszavasban minden lehet rolam. Nem jelszavasban csak a fejemen kivul barmi 🙂
Jajj, nagyon jo volt. Kar, hogy csak keveset beszeltunk es addigra mar hulla faradt voltam es volt bennem egy szalonspicc is. Legkozelebb tobbet es kaveval!
Jo nyaralast! Az etterem enteriorjetol kesz vagyok! Az a lepcso… csiga! 😀
KedvelésKedvelés
Jelszavasba mehetnek képek, remélem sikerült rólunk is.
KedvelésKedvelés
Ezer évig élnék akkor sem tudtam volna honnan az utolsó mondat 😮 nyaralás bebukva 😀
kávészünet mindenkinek jár 🙂
Képek szerintem jelszavasba, esetleg megfontolandó, hogy csak a résztvevőknek.
Ha van rólam a beválogatottban mehet nyugodtan.
Kérdezném rögtön azt is, hogy ha a be nem válogatottak közt esetleg van kép amin felbukkanok azt meg lehet-e valahogy kapni, vagy túl bonyolult? Ha bonyolult az akkor tárgytalan 🙂
KedvelésKedvelés
Raffay Zsófinak innen küldöm elismerésemet! (elismerőnagyonvigyorgósfejecske)
Az eddig látott képek nagyon szépek, másrészt tényleg hihetetlenül észrevétlenül rebbent ide oda a kamerával. Elnéztem ahogy szinte láthatatlanná válva áll, figyel, vár, kattint.
Nagyon kíváncsi vagyok 🙂
KedvelésKedvelés
Csatlakozom! Annyi amatőr fotóssal találkoztam már, akik zavarják a rendezvényt, beállnak eléd, feltűnőek és baromira frusztráltan érzed magad tőlük. De Zsófival kapcsolatban sokszor el is felejtettem, hogy ott van, nagyon diszkrét és profi volt.
A fotókról: Ha van rólam kép, akkor jelszavasba vagy e-mailen keresztül mehet, de a fejlécet én sem vállalnám be.
KedvelésKedvelés
Kedves Elanor, kérlek, írj a mélcímemre: eztnemtudhatodhajnalka@gmail.com
Köszi. 🙂
KedvelésKedvelés
Írtam.
KedvelésKedvelés
Válaszoltam.
KedvelésKedvelés
Tényleg így van. Néha láttam jönni-menni, fotózni is, de hogy rólam egyáltalán készült-e, azt sem tudom, észre nem vettem.
KedvelésKedvelés
Igenigen! Vérprofi! Észrevehetetlenül fotózott. Megnéztem a blogját, nagyon jó képeket láttam.
KedvelésKedvelés
nem voltam ott, de Lilit mindenképpen szeretném valahogy látni!
KedvelésKedvelés
Sérelmeztük.
KedvelésKedvelés
Az a helyzet, hogy most szűk válogatást kaptam, ezek a nagyon szigorúan jók, utómunkával, de kisírok egy bővebbet is, mert keveslem a megjelenő olvasók számát. Az összeset nyilván nem kaphatjuk meg, nem vállalható neki akármi.
Itt leírom, mi van.
A legnagyobb sztár Lili magassarkúban, aztán DJ Matild Lőrinccel; sokat van még bajuszcic dívaként,
és: Balázs követővel, kitekatka remek portréja; mosthogyittvagyok oldalról; ursus csoportban; aritareal többször hangsúlyosan, pika mellékalakként; monalisa egy remek portréja homályos sistával; devorah és Gabi együtt; hajnalkám aritával; hajnalkám békakirálylánnyal; békakirálylány; janos s. Lilivel; fviki és pipázó zsiráfja csodálatos lett; egy homályos, ám hatásos, ablaküveges csineva-semese-nimandi (?)-mau; eastern mellékalakként telefonoz, míg lilja4ever és én beszélgetünk; térképtanulmányozós csoport: fviki, béka, hajnalkám, én, Lőrinc; két pompás, kifejező kép Najáról, pici Ariennel.
KedvelésKedvelés
…és nem lesz több.
KedvelésKedvelés
oh 😦 hát ez roppant szomorú 😦
KedvelésKedvelés
😦
KedvelésKedvelés
De, lett, rólad is! Elnézést kértem!
KedvelésKedvelés
Csak olyan védett postban tudom elképzelni a rólam készült két képet, ami azoknak van, akik jelen is voltak, vendéglista szerint.
Már sima, 1900 fős védett postba SEM.
Köszönöm.
KedvelésKedvelés
Kedveseim, az a helyzet, hogy én ilyen jellegű munkát már szinte soha nem vállalok, pont azért, amit dicséretként írtok: nem szeretek zavarni. Nekem ilyenkor minden egyes exponálás kín, félek, hogy valaki esetleg nem örül, ha lefotózom, vagy megszakítok valami beszélgetést, stb stb… Nem törekedtem minden egyes vendég mindenáron való lefotózására, de az volt a benyomásom, hogy a társaság nagyját sikerült megörökítenem, ha mégsem, akkor elnézést.
KedvelésKedvelés
Szerintem ez nekünk emlék, élmény , akár külön jelszavasban is lehetne, úgy viszont az, aki jött volna csak nem mert/ messze lakik/ nem ért rá nem fogja látni a hangulatot. Normál jelszavasban szerintem OK. Talán mehetne az is ami nem üti meg a fotós szakmai mércéjét, de annak aki ott volt jelent valami mást.
KedvelésKedvelés
“Talán mehetne az is ami nem üti meg a fotós szakmai mércéjét, de annak aki ott volt jelent valami mást”
Részemről erőteljes támogató kézfeltartás 🙂
KedvelésKedvelés
Csatlakozom!
KedvelésKedvelés
Jaja! Ha nem üti meg a szakmai mércéjét, fogja rá valaki másra.
Lehet, hogy ez neki nem vicc, akkor bocs.
KedvelésKedvelés
Szép képek. Érezzétek jól magatokat!
KedvelésKedvelés
Mért nem jöttél?
KedvelésKedvelés
Jelszavasban rólam is mehet, ha van.
KedvelésKedvelés
Engem nem zavarnak a képek rólam, publikusan sem, de ne látsszon a nevem a mellemen/férjemen.
KedvelésKedvelés
Csak a vállad tűnik fel a szűk válogatásban, de az nagyon szép.
KedvelésKedvelés
😀
KedvelésKedvelés
Ha véletlenül lenne rólam kép én is jelszavasban szeretném, és nagyon kíváncsi vagyok, Zsófi hihetetlenül tehetséges!
KedvelésKedvelés
hú, látva az első publikus fotókat, mindenki nagyon boldog lehet, akit Zsófi lekapott! :O
KedvelésKedvelés
Ma megtaláltuk az átjárót! Megnéztük a golfozókat. Szél volt. Aztán napsütés, és megrendítő hullámok, bugyiigbegázolás, sós permet, önfeledt gyerekek, és homok és mór hatású villák.
KedvelésKedvelés
jelszavasban nekem is ok. szeretek nyaralasrol olvasni, erezzetek jol magatokat. es a neveket is jo lenne a kepek melle irni. pl nem tudom maskepp kideriteni hogy ki Balazs.
KedvelésKedvelés
Az első félmondatból nekem is megvolt az idézet, de csak mert együtt olvastuk, és én azóta is mindig, minden diákomnak ezt a levelet… zseniális.
A képemmel meg rendelkezzél igény és szükség szerint szabadon.
Semese, majd tartsd nyitva a szemed, ki áll mellettem a képen! 🙂 Különben sajnálom, hogy csak egy köszönésig sikerült kapcsolódni a születésnapon.
Így jártam sokakkal, van akivel sajnos így se. De majd legközelebb!
KedvelésKedvelés
Nem mentem, pedig készültem én eleget, másra, mint ami aztán lett. Ez nem egy Mikes Kelemen, megfejtôje se juthat vele messzire, de ez az igazság. Jövôre meg olyan beláthatatlanul nagy idô és tér, hogy nem is remélek.
Izgalmas dolga lehetett a fotósnak. Éva, sugárzol a képeken!
Kalandos és pihentetô nyaralást!
KedvelésKedvelés
Nagyon szép vagy, Éva!
Rendkívül szép arcod van, nagyon stílusosan öltözöl, a kiegészítőid, hajad, minden…
Nagyon egyben vagy, szép vagy, nagyon jó látni egy ilyen nőt.
Ez nyilván nem az a blog, ahol ruhákat, meg kiegészítőket tárgyalunk, de le kellett ezt írnom.
Azért is, mert régóta nézem a magyar nők (akik elvileg a legszebbek a Földön, ugye?) stílusát, és borzadok attól, amit már 25 éves kor körül is látok.
Na, de ez nem ilyen blog, úgyhogy be is fejezem!
KedvelésKedvelés
Már-már esküvői eleganciámat a zseniális Trevis hajművész (HairClub) négy darab értelmetlen fehér hullámcsattal törte meg! 😀 Legyen OLYAN blog? Kösz, simogatod lelkem!
KedvelésKedvelés
Éva, ez a blog úgy jó, ahogy van.
És, ha lehet “olyan” a blog, akkor azt is megírom már, hogy tegnap éjjel ugyanolyan dzsekiről álmodtam, mint a tiéd, a zöld, csak az kék volt álmomban.
Most láttam itt a zöld dzsekidet, ami meggyőzött arról, hogy milyen jó ízlésem van még álmomban is.
A napszemüveged is tízből tizes, nekem is van hasonló, csak lila, amit mindenki gyerekesnek tart.
Az instagram fotók alá írják be mindig, hogy “szép vagy”, meg hasonlókat, na, az nagyon “olyan”, ez a blog nem olyan.
Én viszont elég olyan vagyok most, nagyon szétesett, most b…ott fel apám húsvét tiszteletére, legutóbb karácsonykor beszéltünk, ugyanezzel az eredménnyel.
A konklúzió az, hogy nem kell, beszélnünk, aztán nincs gond.
Na, nézek is valami Street Fashion oldalt, hogy lenyugodjak.
KedvelésKedvelés
Jaj, Éva látod, hogy milyen hülye vagyok, és én se tudok értőn olvasni?
Úgy olvastam, hogy “Legyen olyan A blog?” és nem azt, hogy “Legyen olyan blog?”
Egy névelő, és tök más értelme van mindennek.
Fáradt vagyok, és szét vagyok csúszva, ez a helyzet!
Ha komolyan kérdezted, akkor, igen: LEGYEN!!!!!!
A te stílusodat ezer közül is meg lehetne ismerni, nem lehet definiálni, hogy milyen vagy, te “Évás” vagy, minden benne van a stílusodban, ami te vagy, ezért tetszik nekem nagyon.
Mindenki tetszik nekem, aki olyan, mint ő maga valójában, és nem beilleszthető egy nagy masszába.
Van benned, a külsődben is valami mediterrános, valaki, aki nagyon nő, de mellette marha erős.
Én szeretnék OLYAN blogot, ha lehet!
KedvelésKedvelés
Vájatok, várjatok, nagyon bocsánat, nagy döbbenet, nem ennyi (54) a kép, csak eltévedtem a gépemben: a picasában volt csak hét szűk esztendő, a letöltések között sokkal több a kép, nem értem, tehát: 228 képet küldött Zsófi, ezennel rehabilitálnám őt. Van pikareszk Matyibabával, ribizli, cyanus, annaleszek, castanea, cris, árnika, mau, eastern, és egy fél blaci!!!, csineváról két olyan, hogy bepisiltek, sista és Mau, mosthogyittvagyok… sok babás, ursáék bébivel, MCsilla, ursus és Babadávid bestofever, Sista, Mau, egész Blaci, árnika, koi, Hajnalkám örül, Fviki, Muffti!!!, torta, veriék, bringásék, több csoportkép… na, lesz blogbulijelszavas poszt, és fölteszem mind.
KedvelésKedvelés
Hullááá!!! Csapassad, Főcső, alig várjuk! Fél blaci! csinevára bepisilés!
Dolgozz, nem csak láblóga, napozás, piros ruci… mindig csak a szekksz meg a szipu…
KedvelésKedvelés
…meg a rákkendroll
KedvelésKedvelés
Köszi! Ez valahogy kimaradt. Még reggel van. 😀
KedvelésKedvelés
Úgy örülök, hogy írsz.
KedvelésKedvelés
ajj, de kedves vagy. húsvétkor még én is ráérek.
KedvelésKedvelés
Én most béna vagyok, vagy mi van? Borzasztóan sajnálom, hogy nem nézhetem meg a nyilvánvalóan fantasztikus képeket, de megértem, hogy csak a résztvevők láthatják, úgy kell nekem. Azonban az a problémám vagyon, hogy az általam aktuálisnak hitt jelszó nem nyitja a többi, régi jelszavas bejegyzést sem. A képes bejegyzésnek ezek szerint van egy spéci jelszava, ami esetleg kiterjeszkedett általános érvényű jelszóvá? (Nagyon szakszerűen fogalmazok, tudom…) Szóval mivan?
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: örök második | csak az olvassa — én szóltam
(Basszus, és a megfejtő írt egy fbüzenetet, hogy akkor tényleg? Augusztusban már névtelenül belezett máshol.)
KedvelésKedvelés
hogy kerültem most ide? kattintottam a legutóbbi bejegyzésedre.
tavasztunder? asszem, most lemaradtam. amit kiheverek amúgy:)
KedvelésKedvelés
Úgy, hogy előkerestem a nyaralásról szóló posztokat, vagy mi ez, utazás (mindig Jean-Pierre-rel, egyébként), és eszembe jutott ez a gyomorforgató részlet. Ahogy csápoltak, igyekeztek, én voltam folyton a téma, aztán egyszer csak meggyűlöltek. Mert nem voltam olyan, amilyennek elvártak, és mert — ebben az esetben — nem tudott bekebelezni, lenyomni.
Durva dolgok zajlottak itt, hüledezem ma is.
KedvelésKedvelés
Értem már.
KedvelésKedvelés