Jaj, elaludtam este megint. Írok párhuzamosan három izgalmas bejegyzést, most mégis belelógok megint én a társadalmi témákba.
Panaszkodom én? Nem panaszkodom. Béna voltam a Wizzairrel, küzdök a hagyatéki eljárásban, merül az aksi, odaégettem a rizst, de mikor szoktam panaszkodni?
Ma beszéljünk arról, milyen a reggeletek. Főleg azoké, akik ebben a napszakban nemcsak maguknak keresnek reményvesztve tiszta és páros zoknit. Hátha kiderül, hogy nem vagyok marslakó.
Fél hétkor még minden tiszta, romlatlan. Csend van, speciális szögű fény, óriási triptichon-ablakon ömlik be a szakrális reggel, egyedül vagyok ébren. Van méltósága annak, ahogy lemegyek a lépcsőn. Bekapcsolom Illyt, különösebb koncepció nélkül ragadok meg egyet-egyet a szanaszét heverő gyerekpólók, sapkák közül. Ébredezik a kutya is, nyögve ásít és nyújtózik, megrázza magát. Ilyenkor még életmódmagazin a létezés: szeretem a tárgyaimat, a hajkefét, a mosógépet. Ez omlik össze fél tízre, kivétel nélkül.
Első gyerek elmegy, elég önálló, biciklivel jár iskolába. Olyan is van, hogy kulcsa, ellenőrzője, telefonja, tolltartója, tornazsákja sem marad itthon. Neki a szendvicskészítés a legnagyobb effort, előző napi tudatossággal: legyen itthon pékáru, színvonalas belevaló, a paradicsomot nem szereti, meg azt se, ha az uborka szétáztatja a kenyeret; legyen szalvéta is, doboz vagy zacskó, meg még valami más ehető is legyen, banán vagy joghurt vagy keksz, mert ő nem eszik sokat, de a menzakosztot sem, évek óta, nincs is befizetve. Itala is legyen, olyan, ami nem nagyon egészségtelen, de örül neki, és mindezt kellően változatosan. Szia. Hívj, jó, de ne ötször. Belenézek a kommentekbe.
Ám a többiek. A többiek kicsik, kellek nekik, szólongatnak, nem értik, melyik polcon van a tornacipő, elsírják magukat — örök reagálás az életem, amitől feszült vagyok. Fel kell őket kelteni. A kicsit megviseli a mindennapi, sokórás ovi és főleg a menés. Vagy engem visel meg, és azért őt is. A nagyobb igazodik, figyel, neki már nem gond, sőt, élezi és élvezi is, hogy ő bezzeg jó. Nem tetszik ez az irány, ez a szereposztás, ebből gyomorgörcsös jó tanuló kislány és kontrasztos csakazértsem, toporzékoló kisfiú lesz, árulkodás innen, direkt gonoszkodás onnan.
Szép itt, nemességem címere tízezer hektár erdő, remek a biciklim is, nincs messze az ovi, főútvonalat nem is érintünk. Eddig csak egyszer volt épphogy-eső reggel, és egyszer nagy szél, szerencsénk van. Énbennem sok erő és kedves szó lakik. Én fölnyomom reggel az emelkedőn a két gyereket, kutyával. Én dizájnos, szép és meleg cipőt adok rájuk, én prezentálok tiszta és még színben is a többi cucchoz illő harisnyát, én megtalálom a vízhatlan kesztyűt, és ímhol, nem lyukas, megvan a párja, nem sáros. De minden reggel, időszorításban, sárban, hidegben eljutni az oviig, az stressz. Mindig feszkó, mindig sírás, mindig tönkremegyek. Rágózom: a mentol sokkol, a rágás agyba löki a vért, és szomjas sem vagyok. A kicsi belelóg az űrszelvénybe (ezt a szót mindenképp le akartam írni a blogon már), rugdossa a pedált tekerő lábamat. Mindig valami baja van: abba lóg bele, hogy jónak, kompetensnek érezzem magam, belelóg az elégedettségembe, és ettől frusztrált leszek. Úgy érzem, elpusztulok, ha nem nálam van a kontroll minden pillanatban. Nem bírok többet. Legyen nehéz, nagyon nehéz, de én irányítsak, ne az ezerfelé vivő nyafogás. Legyen feladat, de hagyjanak, hogy csináljam. És legyen szíves senki se gondolni, hogy könnyű.
Rámköszönnek a szülőtársak, míg audijuk felé haladnak: ez igen, ez sportos! Már csikorog a mosolyom. Azt hiszitek, poénból biciklizem?
Akármilyen gyengéden ébresztem őket, akármennyi időt hagyok is magukhoz térni, a végén meg kell nyomni egy kicsit, és akkor robban a bomba. Oké, arra már rávettem őket, hogy amíg én veszem a cipőm, nyugtom legyen, ne szólongassanak, ők már kint legyenek. Zordnak tűnök, de másképp nem kibírható. És amikor megérkezünk, akkor is, míg a kutyát-biciklit kikötöm, menjen fölfele, legyen ügyes, ne toporogjon a sarkamban.
A kicsi pénteken hőemelkedéssel került haza, hétfőn nem is vittem, pedig már szombaton nem volt semmi baja, csak az orrát szívtam ki, és akart is menni oviba. Ma tornaóra volt reggel, átöltöztettem, tappancsos zokniban tornáznak, pakolom a ruhákat, a lyánynak is kell a segítség, mondom a kicsinek közben, most kapsz egy puszit, és utána beemellek a csoportszobába, mert itt, ahol cipővel járunk, sáros lesz a zoknid. Nem, ő kint, ahol én! És akkor befeszült, sírt, és köhögni kezdett.
Igazolást hozott, anyuka? Nem hozott igazolást anyuka, anyuka évek óta nem volt gyerekorvosnál, egyébként sem hisz az épp gyógyult gyerek tömegközlekedésen rendelőbe vitelével, fertőzött levegőben óráig ültetésével, merő adminisztrációs céllal. Nem hisz az orvos általi kimondásában annak, hogy a gyerek nem köhög, nem hisz a tekintélytiszteletben, ideje pocsékolásában, amíg banális panaszokról van szó. Ebben a mai egészségügyben sem hisz, négy gyerekkórházi tartózkodás bőséges meggyőző erővel bírt (négy frissen szült anya, nyolc szelet kenyér, három minidoboz margarin: majd megosztoznak, úgyis hoznak a hozzátartozók!; sajnos, a hűtőbe minden, de pont anyatej nem fér; főorvosi vizit előtt ordítva utasítanak rendrakásra; koraszülöttosztály nyitott ablaka alatt dohányzó nővérek orvosi titoktartás körébe tartozó adatainkat tárgyalják ki; nem, nem alhatok együtt az újszülöttel, rácsos ágyban kell, és főleg nem félmeztelenül (–> nagyon beteg újszülöttnek bőr-bőrkontaktus), hiába egyágyas a szoba: mi lesz, ha másnap, másik szobákba jönnek az apukák?; rossz a mérleg, nincs elem, de azért minden szoptatás után mérjen anyuka; mégis koponyatörés lehet, hazamennek?, hét és fél órát várat a zárójelentésre), hogy jobb otthon maradni. Középkor, megaláztatás, nyomor, kiábrándult emberek. Ha valami van, anyuka a saját anyjával írat igazolást.
A gyerek nem köhög, én tegnap is csak biztonságból tartottam itthon. Az óvónő nem veheti be igazolás nélkül, mi lesz, ha még betegebb lesz. Elkínzottan nézek rá, a szűk öltözőben mindenféle holmijukat kereső ovistársak tolonganak, képtelen vagyok felállni, nyálözöntől fuldoklom, vagy könny az? Mikor sírtam én utoljára, mármint Michael Jackson-videókon kívül? Hát nincs jól a gyerek, így az óvónő. Nincs jól, mert sír, és be is fullad, ha sír, iszonyú pánikjai vannak. De mondja meg, mit csináljak? Hogy jutok el oviba a naggyal, kire hagyjam a kicsit? Nélküle tudok csak igazolásért is elmenni. Bébiszitter? Van, de nem ugrasztható fél óra alatt. Akkor családsegítő. Úgyszintén. Azért hoztam el a gyereket, mert egészségesnek tűnik, tegnap se, reggel se köhögött, most borult csak ki.
A felelőtlen szülő fájdítja az óvónő fejét, akadályozza az intézmény előírásszerű működését. A felelőtlen szülő gyereke üvölt, mert vérszemet kapott, hallotta, hogy felelőtlen szülője esetleg hazaviszi. A felelőtlen szülőről már köztudomású, hogy ő a problémás, ő nem rendel után csoportképet, ő nem hozza időben a koncertpénzt. A felelőtlen szülő hálát ad, hogy lyuk van a seggén, két gyerekének van óvodai helye, van kedve szerinti munkája, nincs főnöke, van mit ennie és nem defektes a biciklije. A felelőtlen szülő azt hiszi, méltányolják, hogy tartja magát, nem omlott össze, hiába látta lánya előző óvodájában is, hogy szó sincs róla, hogy még a waldorf sem irgalmaz. A felelőtlen szülő tudja, hogy amit a világtól kivívott, hol összeszorított foggal, hol egymást követő éjszakákon át csak írva és írva, hol könnyed tánclépésekkel, azt mások érdemtelen henyeségnek tartják és irigylik. Én nem szoktam erre gondolni, csak ilyenkor: ti sejtitek, mit csináltam én végig, és azóta is naponta? És a legkárosabb szenvedélyem az orbitrágó! A felelőtlen szülőt örökké azzal szembesítik, mit mulasztott már megint, mindig a két(jól kereső)szülős, nagyis, autós, gyereket overallban járató családokkal szemben támasztott elvárásokhoz mérik. A felelőtlen szülőnek fogadóórára, bankba és postára kell ma mennie, nincs bankkártyája, a csoportpénzt is csak utalni tudja. A felelőtlen szülő irgalmat kér. A felelőtlen szülő a már korrumpált, összekoszolt délelőttben biciklizik haza.
A felelőtlen szülő Szent Erzsébettel szövetkezve felkéri bébiszitterét, hogy szerdánként legeltesse A és B háztartás két kiskorúját. És azokra gondol, akiknek felkelniük is heroikus. Akik utalni pláne nem tudnak, akik reggel hiányzó foggal esdekelnek, létük és partnerük által sakkban tartva, megvetve, zsúfolt és hideg, törött kövezetű lakásokból indítják úttalan útjaikra a sorsukat majd újratermelő, a drogériapénztárt karriernek tekintő gyerekeiket, levált sarkú cipőben. Ki tudja, miért hajlandóak még erre.
csak az olvassa. én szóltam 
Mekkora utolsó bekezdés. Én a példátlan kényelmes életem magas lováról, ha csak egy kósza gondolat erejéig is átfut egy zokszó a fejemen, ilyenekre és ennél enyhébbekre emlékeztetem magam és legutolsó esetben a férjemnek vagy megértő anyámnak mondok néhány szót, hogy néha nehéz nekem is. Bár már ez is mekkora kényelem, ha van akinek értőn panaszkodni, csak a panaszkodás kedvéért. És itt csak a saját életemről beszélek.
A kitartást is milyen hülye egy kívánság, mintha lenne lehetőséged nem kitartani. Ugyhogy nem tudom, mit kívánjak, ha esetleg te valamit magadnak, akkor én arra ráerősítek.
KedvelésKedvelés
Mellbevágott, köszönöm!
KedvelésKedvelés
Én nem panaszkodhatok,kocsival viszem, hozom őket, és van, aki vigyáz addig a picire. Tény,hogy szóról szóra igazak,hogy bármilyen korán kelünk, mindig elkésünk, és én is zord vagyok, mikor nyűgösen kelnek és csak nyafognak folyamatosan olyanokon,amit egyedül is meg tudnak csinálni, amíg én kínlódva keresek zokni párokat, nadrágot. A mai reggelünk nem ilyen volt. Vidáman,kipihenten keltek, és nem volt nyafogás. Ez olyan ritka,hogy el is mondtam nekik,hogy mennyire jókedvű vagyok ma reggel, mert ilyen vidámak és nem nyafognak,nem sírnak, nem nyaggatnak. Én úgy látom, a délutáni pihenő (amire a nagynak már semmi szüksége) annyira eltolja az esti elalvás idejét, hogy így az esti alvás kevés, nem elég pihentető. Én értem, hogy kell aludni délután a gyerekek nagy részének, de az enyémeknek kevesebb az alvásigényük.
Én úgy látom, hogy a mi kisebb városunk kisebb óvodája toleránsabb, odafigyelőbb, maximum fejet csóválnak mosolyogva,hogy az igazolás elmaradt. A szabályokat szigorúan betartatják, kérik az igazolást, ha beteg volt a gyerek, de én van,hogy hetekkel később adom be, mert elfelejtem. Fizetni is mindig elfelejtek, de nem problémáznak rajta. Szeretem az ovinkat. Elképzelni nem tudom, hogy oldod meg a bicajtúrát a két gyerekkel reggelente…főleg, ha esik is majd.
KedvelésKedvelés
“de én van,hogy hetekkel később adom be, mert elfelejtem.”
Én ma találtam meg egy igazolást, amit még tavasszal kaptunk szemészeten. Komolyan átfutott az agyamon, hogy ezt én most beküldjem?
KedvelésKedvelés
Karácsony csomagolópapírban, mindenképp! én szurkolok neked!
KedvelésKedvelés
Jaj. A rágózást én is kipróbálom. Széleskörű tapasztala t, hogy a kétszülős, audis családok ebédpénze késik, beteg gyereket igazolással betolnak a bölcsibe-oviba, későn mennek értük, karácsonyi koncertre utoljára érkeznek. Ez a része engem már nem frusztrál.
De igen, mikor én szüttyögök, hogy megint gyalogolhatok a sulihoz húsz percet oda és vissza is, eszembe jutnak a tanítványaim, akik 5-kor meg fél 6-kor kelnek, hogy vonattal beérjenek az iskolába, ahol tanulni nem tudnak, mert könyvük nincs, nem is lesz, mert előző éjjel olyan sokáig ment a nevelőapa tévéműsora, hogy aludni se tudtak rendesen, és különben is csak azért járnak rendesen suliba, hogy meglegyen a családi.
KedvelésKedvelés
mi mindketten dolgozunk, ennek folyománya a folyamatos késés, csúszás, elfelejtés. igen, az én gyerekem mindig az utolsó, miközben elsõnek jövök el a munkahelyemrõl, szóval nemcsak anyának, de dolgozónak is szar vagyok. de inkább ez, mint bármi mâs. ja és a legnagyobb kiváltságom, hogy leszarom mit hogyan csinál a többi szülõ, mert nincs idõm rájuk és amúgy sem találkozunk.
KedvelésKedvelés
Na, vagány vagy. Az iskolában minden aktívabb szülő panaszkodik, milyen passzívak a szülők, pedig nem csak önzés és lustaság lehet az ok. Amúgy meg ilyen szülői aktivitást, lojalitást, őszinte jó szándékot nem láttam még soha. Ott meg én vagyok a legpasszívabb SZK-tag. Lesz majd díj is, büszkén fogom hordani.
KedvelésKedvelés
Én azt figyeltem meg hogy a legaktívabb, legkészségesebb szülők mindig az eminensek szülei lesznek. Valahogy a többieknek egy idő múlva elmegy a kedvük. Mondjuk akinek folyton b@sztatják a gyerekét (és a gyerek miatt őt magát is), érthető ha nincs kedve hálából hóangyalkákat hajtogatni éjszakánként.
KedvelésKedvelés
Idézhetlek? Pompás megfogalmazás! Illetve négyestanulóból is lehet egy kis seggnyalással ötöst csinálni. Remek szülő, remek gyerek, értitek, öröklődik!
KedvelésKedvelés
Sajnos nekem csak a fordítottja sikerült eddig (tiszta ötösből, egy kis “pattogással” négyest csináltam). Ebből okulva, a kicsiknél már kétszer is megfontolom mit teszek szóvá.
KedvelésKedvelés
Az jutott eszembe, el kellene végezni egy kísérletet (ha lenne pofám és nem lennék olyan lusta). Egyik gyerekem 4,5 volt év végén, ki kellene próbálni ha most minden alkalommal mennék segíteni mi történne. Csinálnék díszletet, hajtogatnék papírmasé hópihéket adventre, kenném sportnapon a zsírosdeszkát, mindent ami kell, még az az iskola kerítését is lefesteném, összehoznám-e év végére a kitűnőt?
KedvelésKedvelés
Nálunk úgy volt ennek az evolúciója, hogy annak idején, míg körömreszelgetős otthonanyuka voltam, rengeteget dolgoztam az oviban meg az iskolában. Viszont mikor elkezdtem dolgozni, minden lelkifurdalás nélkül elengedtem az összes ilyen irányú elvárásnak megfelelés kényszerét. Dolgoztam én eleget, dolgozzon most más 🙂 Ha néha valaki finoman szóvá tette, felhívtam a figyelmét az előző nyolc évre.
KedvelésKedvelés
Az ‘elmúlt nyócév’ most új értelmet kapott 😀
Nem szeretnék antiszociális körömreszelőnek tűnni, de míg a gyerekvállalás és nevelés kalandja igencsak vonz, addig az intézményesített gyerekkel járó egyéb, többnyire más szülők, számomra ismeretlen pamutszázalékú problémáiból fakadó kihívások egyáltalán nem. Énnnnnnemakarok mindenféle ilyen közösségekben részt venni, tagulni, kedves ámde asszertív lenni, kellően gyorsan zsírt kenni és megfelelő vékony szalámit szeletelni, egyetérteni de vitatkozni, közösségi gondok miatt egyénileg aggodalmaskodni.
Most akkor minek az ilyennek gyerek?
KedvelésKedvelés
Pikareszk: dettó. Néha sütök sütit és beküldöm / beviszem, részemről ennyi.
KedvelésKedvelés
nemrég ért haza a lányom az apjával és már az ajtóban letámadott, hogy már mindenkinek van lila tornaruhája mûvészi tornára, csak neki nincs, mert csak én nem mentem be negyed négyre befizetni. ez elég frappánsra sikeredett most. amúgy fordom van.
KedvelésKedvelés
😀
KedvelésKedvelés
Az aktívak azért panaszkodnak a passzívakra, hogy mindenki lássa, ők milyen aktívak. Csakhogy ők ott élik ki magukat, ebben. Más meg horgol, vagy pecsvörközik, vagy akármi mást csinál.
KedvelésKedvelés
Én is azt hiszem,hogy az aktívak vagy otthon vannak kicsi gyerekkel, és már elegük van, vagy borzasztó a munkahelyük, ezért a suliban bontakoznak ki. Vagy máshoz nem értenek, csak a gyerekneveléshez, de ahhoz nagyon. Kár, hogy ilyen főállás nincs: otthonról dolgozó gyermeknevelő szakember, távpedagógiai asszisztens.
KedvelésKedvelés
🙂 Pedig mekkora ötlet!
Hogy vagy?
KedvelésKedvelés
“Vagy máshoz nem értenek, csak a gyerekneveléshez, de ahhoz nagyon”
Vagy legalábbis meg vannak győződve róla. Esetleg persze még igazuk is lehet.
KedvelésKedvelés
hát én itthon vagyok gyerekkel és nem aktívkodom, és pár máshonnan is barát szülőt leszámítva a szülőkkel semmilyen kapcsolatot nem akarok tartani. az állandó szülinapi zsúrokból is holt elegem van, amikor így is csak hétvégén van érdemben együtt a család, akkor még ezek is. pedig nem is gondolnám magam antiszociálisnak, de nekem ezekre még így sincs sem időm, sem kedvem, házias meg ragasztgatós sem vagyok.
KedvelésKedvelés
Gondolkodom, hogy ez régen és mindenhol így volt-e, vagy csak az én emlékeimből maradt ki teljesen ez az aktív szülő dolog. Mondjuk, én egy 40ezres kisváros agyonbecsült tanítónénijének az unokája és reformer híresség tanárnőnek a lánya voltam, szóval, szerintem max. rosszindulatból baszakodtak volna velem (s általam anyámmal), ha egyáltalán. Viszont arra emlékszem óvódából, hogy volt egy lány, aki végül teljes iskolázási időben az osztálytársam maradt, akinek az anyja egy ilyen skatulya nőszemély volt, melléje undok és gonosz is, és az állandóan félhangos megjegyzéseket tett rám, hogy nincs rendesen kivasalva a szoknyám szerepléskor, vagy nincs zsebkendőm, és anyám egyébként is utolsó pillanatba esett be ezekre az eseményekre. Ezek rosszul estek, de amennyire visszaemlékszem, nem föltétlenül azért, mert egyet értettem vele (és később sem, soha, senkivel, amikor azt osztották, hogy az ő anyjuk lekvárt főz és savanyúságot tesz el és vasárnap süti van, mi pedig menzáról hoztuk haza a fasírtot, de ez nekem soha nem volt trauma), hanem mert utáltam, hogy szidja anyámat és mert abba a helyzetbe kerülök, hogy észrevesz engem valami negatívumért és megjegyzéseket tesz.
Szóval, amire ki akartam lyukadni, hogy a kalsszikus értelembe vett “hanyag” anya mellett (kisvárosban ez a lekvár, savanyúság, 3 fogásos ebéd, sütemény, vasalt ruhák, tiszta köröm tengelyen működik és mi ebben rendszeresen hibádztunk a húgommal) lehet még nyugodtan kiegyensúlyozott, anyjáért rajongó, érdemeit messzemenően elismerő, akár más anyáké fölé emelő gyermek, mert amit mi ezeken a hiányosságokon megspórolt időért cserébe kaptunk, az messze értékesebbnek bizonyult a mi életünkben, mint a majonéz szakszerű kikeverése (amiben, egyébként hibátlan vagyok 🙂 ).
KedvelésKedvelés
Ismerős ez a családi háttér. Az okosabbja tudja, hogy tanulás segít neki.
KedvelésKedvelés
1. megkarcolta valaki az autómat (motorháztetőt. kulccsal, tisztán kedvtelésből). mondtam: neki nincs, nekem meg van, jogos, ha dühös
2. igazolással adható csak be a gyerek. óh! drága kriszti néni. tegnap nem betegség miatt maradt otthon, hanem mert a nagyija már három hete nem látta a drágát és csak tegnap ért rá végre. ő a kedvenc unokája, tudja hogy van ez édesem!
3. mit írjon a háziorvos a beutalóra a vakbélgyanús gyereknek, hogy holnap meglegyen a labor? (és ne kelljen időpontra menni, mert akkor pont közben meg is hal a gyereke)?
tüdőgyulladás, azt írja (a vakbélgyanú nem elég)
4. perforált a fiam vakbele. pénteken volt a műtét. lesznek perek is (és ugye ugye, hogy bevonzottam – ááá- hisz kommentekben előjött a eü. téma…)
KedvelésKedvelés
4. Micsoda? És hogy van most?
KedvelésKedvelés
A perforált vakbél életveszély, sajnos saját tapasztalat!
Azóta is a kedvencem, az ááá a vakbélműtétet a portás is megcsinálja.
Remélem jobban van a fiad!!!
KedvelésKedvelés
Nagyon durva, jobbulást! Mesélj, ha tudsz!
2. Lázasan adták haza, szeretnék, ha a felelősség a fertőzésért az orvosé lenne, én megértem, de…
KedvelésKedvelés
Nagyon húzós lehet ez minden reggel, kitartást kívánok! Nem is tudom, hogyan lehet ezt nyugiban csinálni, úgy, hogy nem ideges közben az ember.
A posztot olvasva eszembe jutottak a gyerekkori reggelek, és az, hogy az én anyámnak milyen lehetett, egyedül kettőnkkel, főleg télen. Reggel hatkor kelni, gyorsan kicsit begyújtani, hogy ne fagyjunk meg, vizet melegíteni az állatoknak, moslékot forrázni, szaladni ki etetni – disznót, baromfit, nyulat, kutyát – a kocsit – vén Trabant – a hóból-fagyból kivakarni, ha esett a hó, havat lapátolni. Mindezt lámpafénynél. Minket felkelteni, csírájában elfojtani minden hisztit, nyafogást. Reggelizni soha nem reggeliztünk, tízórait soha nem pakolt, mindig is menzások voltunk – nem mindig ízlett, de mivel éhesek voltunk, megettük. Így is mindig kevés volt, az általános iskolából arra emlékszem, hogy állandóan éhes vagyok. A ruhákat már előtte este előkészítettük, megvasalta, bugyival-zoknival egyetemben, hogy reggel csak felvenni kelljen. Ugyanígy táskát, tesicuccot, minden egyebet már este elpakoltatott velünk – most így belegondolva, nem csoda, ha kőkeményen idomított, trenírozott minket, hogy mindig minden rendben legyen, mert ilyen sűrű programnál elég egy kis csúszás, és késik ő is a melóból, amit nagyon szigorúan vettek, és mi is a suliból, oviból. Tudtuk is a dolgunk, indulásra már glédában álltunk, az ajtón a kulcsot megforgattuk, hogy csak zárni kelljen, én futottam nagykaput kinyitni, a kocsi mögött becsukni, a felfagyott földön nagyon nehéz, anyám kiabál a kocsiból, hogy ne bénázzak, húzzam be jobban. Aztán indulás, az ilyen korán reggel még le nem takarított szűk utakon a nyolc kilométerre levő harmadik faluba ködben, fagyban, jégben, úgy, hogy néha alig látott ki a szélvédőn. Egyszer majdnem elütöttünk egy vaddisznót, őzet azt csak hazafele, az lett a vacsora.
Ha ezekre a reggelekre gondolok, mindig eszembe jut a szorongás, a kapkodás, anyám csattogó parancsai – ne piszmogj, siess, forgasd meg a kulcsokat, milyen rajtad az a ruha, igazítsd meg – az állandó rohanás, hogy nem tudsz felébredni, egy teát meginni, és már korán reggel lebasznak valamiért, de még nem vagy olyan éber, hogy felfogd, miért is, anyád meg ideges, és tudod, hogy este is az lesz, és majd akkor is lebasz, mondjuk, mert nem sikerült megraknod a tüzet és füst lett a szobában, vagy mert nyitva hagytad a padlásajtót. Tökmindegy, Utáltam ezeket a reggeleket gyerekként, és azt hiszem anyaként csak még jobban utálnám – hiszen akkor nekem kéne alakítanom anyám szerepét, és közben tudná, mit érez a gyerekem.
KedvelésKedvelés
Mi panelkényelemből indultunk oviba, de már a felkeléskor rossz volt, túl korán volt. Elő volt készítve a ruha, első dologként meg kellett vele küzdeni. Azóta láttam olyat, hogy a radiátorra készítik, az egy fokkal barátságosabb. Tavaly még mi is készítettük a gyerekeknek, ez annyira a rohanós reggel jelképe. Már nem csináljuk. Az volt a legrosszabb, amikor a csehszlovák rumostea szirupból csinált teába citromot tettek. Azóta sem iszom citrommal a teát. És hozzá bundáskenyér a kapkodástól összerándult gyomromba. Persze mi legalább ettünk, de fájt tőle a hasam jó sokáig. Pedig értékelhettem volna, mert melós reggel iylen reggelit összerakni, a vajas kenyér egyszerűbb.
KedvelésKedvelés
Amikor au-pair voltam Angliában, néhány hónap alatt kikészültem a reggeli készülődéstől. Azzal már nem is foglalkoztam, hogy én minden reggel reggeli, kávé, stb. nélkül, magamra 5 percet szánva indultam a gyerekekkel útnak, több időm nem volt magamra. Panaszkodtam anyukámnak, hogy nem hiszem el, hogy ennyi idő, kín, könyörgés, hiszti összeszedni két gyereket reggelente, majd rákérdeztem, hogy mi milyenek voltunk. Meg hogy nekünk voltak-e furcsa, idegőrlő reggeli szokásaink. Mire anyám: nehéz volt kiszedni az ágyból, de neked csak a ruhamelegítés volt, de az igazából nem volt gond. Mondom, micsoda? Azt mondja, nem voltam hajlandó felvenni a ruhákat, ha nem melegítették meg a kályhán. Én le voltam azon döbbenve, hogy a szüleim képesek voltak minden reggel ezt megcsinálni. Én sokkal kevesebbtől kiborultam Angliában.
Igaz, apám is szokta mesélni, hogy reggelente rendszeresen stresszben volt a hajam miatt, mert állandóan végigordítottam, amikor próbálta felfogni, meg megfésülni, pedig alig ért hozzá.
KedvelésKedvelés
Én majdnem nyugiban csinálom. Egyszerűen nem ébredek fel, félálomban az egész család zombizik.
Ehhez persze elő kell készíteni a másnapit még akkor, amikor felelősségem teljes tudatában vagyok. Még a kávét is bekészítem, mert rájöttem, hogy az élet nagy paradoxonai közé tartozik a kávéivás előtt kávékészítés.
KedvelésKedvelés
Felvidítasz! (Illy erre is válasz.)
KedvelésKedvelés
A hosszútávú pénzügyi tervben már szerepel egy gombnyomós kávéfőző!
KedvelésKedvelés
Imádom bepakolni a kis olasz, egyadagos mokkámba a kávét minden reggel.
Nem gombnyomás ugyan, de mindig ugyanaz a rítus.
KedvelésKedvelés
Kíváncsivá tesztek :). Nem szeretek fölösleges gépeket, így kotyogós van, de a kávé nagy kedvencem. És nézegetem néha a gépeket a munkahelyen, a boltban.
KedvelésKedvelés
Na, ez nekem is nehéz szokott lenni, ezért néha próbálok teával könnyíteni, de a két lépésből is sikerül elfelejteni néha egyet (víz betőltése a vízforralóba és a gomb megnyomása). Esetleg mindkettő megvan, de elfelejtem, hogy teát akartam inni 😀
Az Illy valóban megoldásnak tűnik 😀
KedvelésKedvelés
Ez nagyon pontos leírás, meghatott, el is gondolkodtatott, köszönöm.
KedvelésKedvelés
És jó, hogy írod: csírájában elfojtani. Én teljesen beteltem a hisztivel, egy szót se bírok már belőle. Érthető, jogos, és leginkább az én feszültségemre reagál. De akkor is, én megmondom nekik, mikor vagyok ideges, mikor van rohanás, és olyankor nincs vita, mi az a helyzet, amikor egy szót se tűrök (este hazafelé, hegynek biciklizve), mikor ne kezdje el a tiltakozást, mikor ne piszkáljon, mikor nem bírok mesélni se. Van, ami hatékony. A legdurvább szankció, ha a szó nem hat, egymás bántása esetén a (világos, meleg) fürdőszobába küldés, könyvvel. Egyébként ölelgetem és élvezem őket, de van, amit az első szótagnál, verbális hatalmammal visszaélve leállítok, mert megbolondulnék.
Legyen ráérős és engedékeny a világ, egy kicsit kaotikusabb, és akkor nem leszek stresszes. Nekem nagyon nehezek a kötöttségek, most kezd felderengeni, miért.
KedvelésKedvelés
“Legyen ráérős és engedékeny a világ, egy kicsit kaotikusabb, és akkor nem leszek stresszes. Nekem nagyon nehezek a kötöttségek, most kezd felderengeni, miért.”-igen, igen, ezt nagyon így gondolom én is! Annyival emberibb és normálisabb lenne minden így. A kötöttségektől én is iszonyúan szenvedek – most még inkább, hogy feladtam a szabadúszó létet és elköteleztem magam két munkahely mellett is. Biztosan én nem vagyok normális, hogy nem bírom ezt az állandó egyformaságot, feszülést, mindent – nem a sok munkával van bajom, az eddig is megvolt – komolyan, néha úgy érzem, hogy egy reggel melóba menet helyett fogom a pakkom, felülök egy vonatra, és egy darabig vissza sem jövök.
KedvelésKedvelés
A csattogó parancsok, anyám lebasz – nekem is torokszorító élmény. A férjem nagyon hasonló az anyámhoz, mindkettőjüket nagyon szeretem, de a csattogó parancsok és a lebaszás is hasonló. A különbség annyi, hogy a férjemnek meg is tudom mondani (értsd: képes vagyok megmondani), hogy nekem ez nem kell, nem hiányzik, én ilyen vagyok, én odahajítom a pulcsit, igen, én nem hajtogattam össze a plédet, igen, mert fél órát méláztam a napkeltét bámulva az összehajigált párnákon, és nekem az fontosabb, mint a rend (a Rend), és egyébként miért te definiálod, mi a rend (a Rend)? – nekem nincs szükségem kora reggeli lebaszásra azért, mert az vagyok, aki. Tudja, meghallgatja, bocsánatot kér, de – nem tudom. Nem érti. Mindegy, akkor sem lesz több gyomorgörcsös reggelem, csak azért sem (induló gyomorgörcs).
KedvelésKedvelés
“Nagyon húzós lehet ez minden reggel, kitartást kívánok! Nem is tudom, hogyan lehet ezt nyugiban csinálni, úgy, hogy nem ideges közben az ember.”
Megmondom, sehogy.
Ugye, jól emlékszem, te vagy az, aki tudatosan nem akar gyereket? Csak úgy kérdem, minden hátsó gondolat nélkül. Vagyis sok hátsó gondolattal (azta, mekkora tudatosság, meg hogy megtudnád, kisanyám, meg ilyenek). Olyan sokszor eszembe jut, amit erről írtál. Olyan sokszor érzem, hogy belebolondulok a három kicsibe, belepusztulok, felzabálnak. Sose csinálnám vissza, és innen visszanézve is akarnék gyereket, illetve akarnám őket – de a mai életem fényében nagyon nagyra tudok becsülni egy ilyen döntést. Mellesleg ezekkel a reggelekkel a hátad mögött sokkal jobban értem, miért döntöttél így.
Fel is hívom a kettőt egyedül felnevelt anyámat, akit szintén egyre jobban becsülök.
(És egyre jobban elrémít a felelősség, hogy mindennel együtt is én leszek a mérgező szülő a végén. Ez mekkora kicseszés mindenkivel.)
KedvelésKedvelés
Igen, én vagyok az. 🙂 A múltam és a nehéz, többszörösen is traumatizált gyerekkorom a sok közül csak az egyik oka annak, hogy miért nem akarok gyereket. Vannak orvosi indokok is (a férjem súlyos, örökletes betegsége, amire olyan gyógyszereket kap, amelyek károsítják az örökítőanyagot) illetve az akut csóróság. De az igazi és legfontosabb ok az, hogy nem szeretem a gyerekeket, fárasztanak, idegesítenek, nem tudok velük mit kezdeni – már gyerekkoromban sem szerettem a többi gyereket, kerültem a társaságukat, és inkább a felnőttekhez húztam – és még soha nem éreztem, hogy vágynék egyre. Talán hiányzik belőlem valami vagy nem tudom – igazából nem is döntés volt, hogy nem lesz, inkább adottság, hogy ez van, én ilyen vagyok, az én életem másról fog szólni, nem a gyereknevelésről.
KedvelésKedvelés
annyira nagyon tisztelem és becsülöm azokat a nőket akik így ki tudnak állni olyan döntésekkel, amik nem az elvárások szerint valók. ez is ilyen nekem, meg a múltkori abortuszos írás is.
annyira szeretném, hogy a gyerekeimnek már legyen lehetősége így gondolkodni, így előre tudni gondolkozni és megfontoltan dönteni.
engem borzasztóan megvisel amikor azt látom, hogy a szülők és a gyerekek is szenvednek, traumatizálódnak a gyerekek, csikorognak a fogak, boldogtalan a nő. és akkora nyugalmat hoznak az ilyen sorok, mint ezek aritareal.
én ezt eléggé elszúrtam a saját életemben, és igyekszem úgy fizetni a döntésem árát, hogy a gyerekeim a lehető legkevésbé igyák meg a levét. pedig lehetett volna másképpen, volt lehetőségem, de nem figyeltem eléggé. nem panasz ez, csak tény, olyan, ami elszomorít időnként.
KedvelésKedvelés
Jé, nekem ez mostanában aktuális. Mármint felvállalása annak, hogy nem akarok több gyereket. Sok sebből vérzik amúgy is, de sokáig azzal áltattam magam, hogy majd én megmutatom! Leszek én példás nagycsaládos anyuka! És a kettő is hatalmas kihívás, pedig már nem olyan picik. Azt hiszem, nem lenne idegrendszerem többhöz, mindenki megszívná.
KedvelésKedvelés
“És a kettő is hatalmas kihívás, pedig már nem olyan picik. ”
szintén zenész.
de az a nehézség legalább biztos nem fog rám telepedni, hogy ne tudjam majd elengedni őket, ha felnőnek. 🙂
van egy ilyen képem, hogy megnőttek, békésen járják az útjukat a világban, a kedves szüleik is hasonlóan, időnként összefutunk itt-ott, nagyon örülünk egymásnak, nagyon szeretjük egymást, meg azt úgy általában is, aztán mindenki megint megy tovább a maga dolgára.
én nagyon küzdök ezzel az anyaság dologgal. rendesen helyt állni… hát basszameg a világ összes energiája is kevés, én úgy érzem.
KedvelésKedvelés
Bűntudatot érzek mindig, amikor az anyaságodról beszélsz. Én azt élem meg, hogy nagyon kell vigyáznom magamra, eleget pihenni, mást csinálni, mert apró darabokra morzsálódom, és nem baj, ha nem folyamatosan vagyok nagyon ölelős, az marad meg úgyis az emlékeikben, a nemölelős időszakokban az a maximum, hogy nem ordítok és nem bántok.
Annyira durva… kedden lesz egy éve, hogy meghalt, szóval volt egy sejtésem, hogy utoljára a gyerekei fogják érdekelni, az összes, meg hogy milyen lesz nekem velük, szóval hogy aggódni fog. És nem, és nem is önmaga, nem maradt egyedül, utoljára én érdekeltem, úgy, mintha egyáltalán nem is lennének gyerekei(nk), alig vett róluk tudomást, nem hívta őket, rólam meg teljes lényével még a halála délutánján is. Munkatársak, anyja hamar kiúsztak a szélére, döbbenten láttam, hogy én nem, még mindig nem. Amikor a gyerekek rövid távú érdekei miatt a saját nemszétesésemre koncentrálok (= elmegyek moziba), figyelek, ő mit mondana, és úgy érzem, nem ítél el miatta.
A tapasztalatod nagyon hasznos, de nem átadható: egy szerelmes, ebben a világban szocializált, hormonoktól duzzadó huszonéves lány nem fogja neked elhinni. Mindenki maga indul neki és fekszik vérző arccal a porban majd, azok is, akik igazán akarnak az élettől mást is. Aztán persze van, akinek könnyebben megy ez az anyaság, vagy tényleg nem ambíciója önmaga, nem is tudja, hogy lehetne. A többiek viszont akkor jönnek rá, hogy hárommal több vagy kétszer annyi gyereket vállaltak, mint amennyire kalibrálva vannak, mire már felnőttek a kölkök, sok sérüléssel.
KedvelésKedvelés
Az utolsó sorokhoz: jó, persze, kell hozzá energia, de nem törekszel te túlságosan a tökéletességre? Mert arra semmi szüksége a gyereknek sem.
KedvelésKedvelés
értelek Éva, és sajnálom, ha bűntudatot kelt amit írok. én mindig azt olvasom, azt hallom, hogy te ugyanúgy küszködsz ahogy én is, mármint abban az értelemben, hogy nagyon komolyan veszed és nagyon odafigyelsz. a legtöbbet teszed amit csak bírsz, és jól akarod csinálni, és nem felszínesen. én is ezen vagyok.
az amit te bírsz, amit te csinálsz és viselsz, annak én a felét sem bírnám, de azt hiszem mondtam már ezt személyesen is.
nekem tényleg és fizikailag fáj, és rendesen megvisel amikor azt látom, hogy nők és gyerekek szenvednek, mert túlterheltek a rendszerek és nem bírhatók energiával az összes tök jogos igények.
“A tapasztalatod nagyon hasznos, de nem átadható: egy szerelmes, ebben a világban szocializált, hormonoktól duzzadó huszonéves lány nem fogja neked elhinni.”
igen, értem és egyet is értek így. nem is célom, hogy átadjam, az pláne nem, hogy “elhiggye” bárki, viszont azt nagyon fontosnak tartom, hogy ilyenek is legyenek kimondva. nekem biztosan segített volna, ha hallok ilyet még huszonéves koromban. én tök tudatlan voltam, és nem is gondolkoztam azon, hogy mit vállalok. amit én látok a világból az az, hogy sokkal több olyan nő van aki ha tényleg szabad térben dönthetne, akkor nem szülne, vagy sokkal kevesebbet, és hogy nem csak a hormonok és a szerelem van emögött, hanem az elvárásoknak való megfelelés, vagy a sodródás az árral, amit lehet könnyíteni a még gyerektelen nőknek akkor, ha kimondunk ilyeneket is.
volt egy nő az oviban, kettő gyereknél mondta azt, hogy ő négyet fog szülni, mert annyit kell. náluk a családban ez a norma. aztán mikor megvolt a négy kérdeztem tőle, hogy hogy van. azt mondta ő is mint, annó a nagymamám, hogy “bírni kell”. így.
szó nem volt hormonokról az ő esetében, pókhálós, szürke, szomorú szemű, szép nő volt már kettő után is. és annyi ilyet látok magam körül.
németországban élő barátaink mondták, hogy ott már mennyire elfogadott az az állítás, hogy nők és férfiak is kimondják, hogy nekik nem kell gyerek. és teljes, gazdag, boldog életet élnek. épp úgy viszonyulnak a gyerekvállaláshoz mint ahogy aritareal írja. szerintem ez így lesz magyarországon is, ha több nő tud annyira tudatos és bátor lenni mint aritareal.
KedvelésKedvelés
Hirlando 2 alá.
Én kifejezetten ez a gyerekpárti vagyok, de ilyen társadalmi megközelítésben, hogy hátha egyszer csak eljön az idő, amikor a születési arány meghaladja az épp fennmaradáshoz szükségeset, de lehet, hogy ebben tudatlanul benne van a kisebbségi lét riogatása is, hogy fogyunk, jajistenem.
Ugyanakkor ilyen körülmények között, ahogyan élünk, egyáltalán nem támogatom ezt a nyomás alatti gyerekcsinálást, hogy alig lehet bevallani, ha nem akarsz, hát minek a méhed és petefészked, ha nem a gyermek gyártásért. Döbbenten és zavartan kacagnak rajtam, amikor azt mondom, hogy tulajdonképpen egy gazdatest vagyok a magzatom számára (két év alatt a második, ugyhogy az izgalmas, beesett arcú időszakok még csak ezután jönnek), hogy mondhatok ilyent. Vigasztalásomra szolgál, hogy a baráti társaságban két olyan házaspár van, ahol 30 fölöttiek, piszok jól keresnek, stabilan, zéró hitel, világot járnak, önkénteskednek és a nők nem akarnak gyermeket. Mondjuk, a pasik meg úgy be vannak gerjedve, mintha az utolsó adag spermáikat lövellnék ki, de egyik sem szól semmit, teljesen a feleségek kezében van a döntés és ők egyelőre nem érdekeltek a témában.
Számomra, ezért, nem is az lenne az elképzelt jó világ, ahol a nők annyira tudatosak, hogy nem szülnek, vagy hogy képesek vagyunk szív-vágású szemű husoznéveseket meggyőznünk arról, hogy ne csináljanak gyermeket (kicsit rájuk is ijesztenénk, nem?), hanem ha kialakulna az a berendezkedés, amiben a szülőséggel (és nem csak anyasággal) járó rutinok, gondok nem lennének felőrlőbbek, mint bármi egyéb feladat, amivel úgy általában megbírkózunk.
KedvelésKedvelés
Ez a vége de pontos, ez de jó!
KedvelésKedvelés
” hanem ha kialakulna az a berendezkedés, amiben a szülőséggel (és nem csak anyasággal) járó rutinok, gondok nem lennének felőrlőbbek, mint bármi egyéb feladat, amivel úgy általában megbírkózunk.”
hát nem tudom, nekem ez ilyen nagyon vágyvezérelt dolognak tűnik. 20 évnyi felelősségről beszélünk, és amíg kicsik, éveken át végeláthatatlan energia leszívásnak. persze nem mindenki számára, van akinek tökre bejön az anyaság/apaság, tudom, és egyet is értek, hogy számukra legyen a rendszer, a támogató hálózat sokkal erősebb. de legyen meg az az origó is, ami onnan indul, hogy nincs elvárás, hogy szaporodjunk rogyásig, márcsak azért se mert így is teljesen túl van népesedve a föld.
egészen sokban mernék fogadni, hogy ha tutiszuper lenne az ellátási rendszer meg minden a környezetben, meg toleránsak is a dogmák, és a nők valóban szabadon dönthetnének arról, hogy vállalnak-e gyereket illetve szabadon tudnának fogamzásgátolni, akkor sokkal kevesebben szülnének és a világ sem tartana ott ahol tart a természet és a nők kizsákmányolását tekintve. nem lenne annyi abortusz és alig lennének (egyáltalán nem) állami gondozottak.
KedvelésKedvelés
(Itt tudok hozzászólni.) Szerinem a mai tizen-huszonévesek között már teljesen mindennapos lesz, hogy nem akarnak majd gyereket. Nem tudom, miért, nyilván összetettek az okok. Van ez az “élvhajhászás”, buli van, és ez így a jó (hajrá, de tényleg), vagyis hogy valahogy tudatosabban élik meg a fiatalságukat a fiatalok. Másrészt meg őrült nagy anyagi nyomás is van, vagy a karrierben nem lehet megállni, vagy a puszta megélhetés előteremtésében, rétege válogatja, de mindkettő sokaknak gátat szab.
Sokat vonatoztam mostanában egy féléves-se gyerekkel, és azt érzékelem, hogy a lányok szeméről valahogy eloszlott a lila köd, nem ugranak rá a lassan-anyányi lányok úgy egy csecsemőre, ahogy még pár éve is tették, amikor a nagyobbakkal vonatoztam. Max. barátságosan odamosolyognak, de nem olvadoznak már úgy, mint én is még annó. (A félévesemet meg eszi a penész, hogy kibulizza magának a figyelmet, erős a gyanúm, hogy mégis genetikus bennük az odafordulás a gyerek élőlény felé, mondjuk gondoskodási ösztön, de nem merek itt ilyen slendriánul fogalmazni.) Aztán hogy ebben mennyiben van benne az emancipálódás? Valamennyire biztosan az is.
KedvelésKedvelés
Ezt köszönöm hirlando: “A tapasztalatod nagyon hasznos, de nem átadható: egy szerelmes, ebben a világban szocializált, hormonoktól duzzadó huszonéves lány nem fogja neked elhinni.”
igen, értem és egyet is értek így. nem is célom, hogy átadjam, az pláne nem, hogy “elhiggye” bárki, viszont azt nagyon fontosnak tartom, hogy ilyenek is legyenek kimondva. nekem biztosan segített volna, ha hallok ilyet még huszonéves koromban. én tök tudatlan voltam, és nem is gondolkoztam azon, hogy mit vállalok. amit én látok a világból az az, hogy sokkal több olyan nő van aki ha tényleg szabad térben dönthetne, akkor nem szülne, vagy sokkal kevesebbet, és hogy nem csak a hormonok és a szerelem van emögött, hanem az elvárásoknak való megfelelés, vagy a sodródás az árral, amit lehet könnyíteni a még gyerektelen nőknek akkor, ha kimondunk ilyeneket is.”
Még egyszer köszönöm! Ezt gondolom én is, hogy nem kellene senkit meggyőzni sem a gyerekvállalásról, sem a gyerek nem vállalásáról. De ez egy hatalmas should, mert a mai társadalmi berendezkedésben a nőknek nem is “szabad” erről gondolkozniuk, gyereket csinálni kell, nahát! Nincsenek modellek, elfogadott “életminták” arra, hogy valaki gyerek nélkül él.
A legtöbb nőt nem is hagyják rendesen végiggondolni, hogy valóban szeretne-e gyereket, vagy sem. A rendszer (amiről az egész blog szól), a kormány, a szomszéd, a család, a barátnő mindig jobban tudja, mi lenne nekem jó (jobb). És ez valahogy mindig az, hogy vállaljam a gyereket, és a felneveléséhez szükséges mértéktelen fizetetlen munkát, lemondást magamról hangtalanul, sőt lehetőleg elégedetten!
Paradox módon azok is, akik valamiért vállalták, és kicsit belehaltak, vagy nagyon rosszul jöttek ki belőle, azok is elpárásuló tekintettel mondják, hogy “de azért megérte”.
Nyilván a nők nagyrésze előbb szül, mint hogy szellemileg eljuthatna abba az önálló, saját magáért felelős állapotba, amiben a gyerekvállalást egyáltalán meg merné kérdőjelezni – főleg, hogy a saját lábra állást, érdekérvényesítést, felemelt fejeket a nők részéről semmi és senki nem nézi jó szemmel.
Nincsenek mintáink arra, hogy mi van, ha nincsen gyereked. Persze van, hogy X néninek nem sikerült, őt sajnáljuk (és kicsit megvetjük). Vagy azért, mert nem sikerült párt sem találni, na hát az még rossszabb!
De az, hogy valaki nem AKAR gyereket! Olyan nincsen, nem kimondható (én magam hónapok óta le akartam ezt írni ezen a blogon – ami azért magában üdítő sziget a mindennapi hímsovinizmus tengerében, ugye :)- és mégis csak most írom meg, még mindig habozva, hogy tényleg elküldjem-e…)
Én hosszas gondolkodás után jutottam oda, hogy én ezt, ami a gyerekvállalással jár egyénileg és társadalmilag, ezt én nem akarom. (Pedig egyébként jól vagyok a gyerekekkel, tehát még csak nem is az az ok, hogy nem bírom őket elviselni. Es van egy stabil párkapcsolatom, ahol együtt is gondolkodtunk erről, természetesen). A gyerekvállalás belenyom egy olyan szerepbe, ahol kiszolgáltatott leszel, szinte kivétel nélkül. Még akkor is, ha jónak és egyenlőnek tűnt a párkapcsolatod előtte, akkor is sokkal több észre sem vett áldozatot kell hoznod, mint az apának.
És ha koherens akarok lenni magammal, a saját életemmel, akkor én ezt nem vállalom, mert tudom, hogy nem érezném magam jól benne, sőt nagyon rosszul érezném magam, “csapdában”.
A téma természetesen kb. 15 éve foglalkoztat, amióta először komolyan felmerült a gyerekvállalás. Valamiért most értem el oda, hogy mindent összevetve, átgondolva döntöttem.
Azt is szeretném elmondani, hogy ha megvan ez a döntés, akkor hihetetlen világok nyílnak meg az ember előtt. Amíg benne volt a pakliban, hogy esetleg valamikor lesz gyerekem, mindent (munka, hobbi, akármi) próbáltam úgy alakítani tudat alatt, hogy ha majd… . Amióta kitaláltam,mit szeretnék, azóta bármi lehet belőlem. Nem tudom, hogy fejezzem ezt ki, de az lesz, amit akarok, akarunk a párommal. Ez nagyon felszabadító érzés!!!
Hozzáteszem, hogy Olaszországban (legalábbis északon, városi környezetben) ez egy elfogadott döntési lehetőség, sokkal nagyobb az értetlenség a magyar barátoknál és rokonoknál.
KedvelésKedvelés
nagyon köszönöm én is, hogy ezt leírtad, nagyon megerősítő számomra. és lefogadom, hogy sok más nő számára is. én pont ezt látom, ezt érzékelem nagyon sok fiatal, gyereket még nem vállalt nőnél, ezt a tipródást, hogy baromira nem akarják, de még kimondani sem szabad.
velem is pl. pont ez történt: “Nyilván a nők nagyrésze előbb szül, mint hogy szellemileg eljuthatna abba az önálló, saját magáért felelős állapotba, amiben a gyerekvállalást egyáltalán meg merné kérdőjelezni ” fiatal voltam (28), erős, vidám, enyémavilág, végre szabad felnőtt voltam egy beszorult gyerekkor után, terhes lettem, (az abortusz az én értékrendem szerint nekem szóba sem jöhetett), fog ez menni és ilyen móka még nem volt, gyerünk. ez volt bennem, tök tudatlanul.
aztán meg pluszban van egy ilyen felelősség dilim, hogy ha már egyszer bevállaltam, akkor nem tehetem meg, hogy traumatizáljam a saját átgondolatlan döntésem miatt a gyerekeim életét (nem ők akartak megszületni, én hoztam őket össze elégtelen védekezéssel, pedig lett volna lehetőségem és hozzáférésem), és azt élem, hogy 20 év, amíg felnőnek, és addig maximálisan helyt kell állnom, én ezt így akarom csinálni. én kritikus ember vagyok. kritizálom a férfiakat, a döntéshozókat, a rendszert, a tanárokat, mindenkit aki potenciálisan visszaélhet a hatalmával, vagy a saját felelőtlensége miatt kárt okoz olyanoknak akik hatalmi hierarchiában lentebb vannak. ha viszont így működök, akkor hogyan tehetném meg azt, hogy saját magam felé ne támasszam ugyanezt az elvárást, mármint hogy amennyire csak a képességeim engedik ne traumatizáljam a gyerekeimet és ne nyomjam el a jogos lelki igényeiket? meg testit is persze. és amikor ezen gondolkozom akkor jön ki az, hogy többet kellene erről az egész gyerek vállalásról és nem vállalásról beszélgetni, és kimondani azt, hogy sokan vagyunk akik felelőtlenül vállalunk gyereket, és nem bírjuk, és traumatizáljuk őket (mint ahogy tették velünk is anyáink és szívjuk is érte a fogunk és kárhoztatjuk őket tök jogosan gyerekként) és gondolkodni arról együtt nőkként önreflektíven, hogy mit tehetünk egyéni és társadalmi szinten ennek elkerülése érdekében. ebben nem hibáztatás van, nem bűntudat keltés. pontosan értem, látom, tudom, hogy ez miért van így rengeteget beszélgetünk itt is erről. tök érthető és lekövethető, hogy ez honnan és miből jön ki. épp ezért fontos beszélni róla szerintem, hogy javítani tudjunk a saját helyzetünkön, és a jövő generációk helyzetén is.
egészen biztosan tudom (és persze simán lehet hogy nincs igazam), hogy ezt jól látom, hogy sokkal kevesebb nő akarna szülni, ha ez is társadalmilag OK választás lenne.
még valami, hogy van egy olyan hipotézisem, semmi több, csak hipotézis, hogy a nők növekvő meddőségének a hátterében ez is egy fontos tényező. persze nem mindenkinél, meg tudom is, hogy ez elég meredek hipotézis. nevezetesen az, hogy egy csomó nő valójában, akár tudat alatt, zsigeri, sejtszinten nem akar gyereket, és a teste reagál is erre, és nem engedi magába a gyereket. elborult spirituális pillanataimban azt is gondolom, hogy ez az a fajta biológiai, természeti, testi bölcsesség is, ami reagál arra, ha egy populáció túlnépesedik, és ami amúgy megfigyelhető más állatoknál is.
nem győzzük erőforrásokkal ennek a sok gyereknek, embernek a felnevelését. sem a nők, sem a családok, sem a nemzetgazdaságok, sem a bolygó erőforrásai. az, hogy ezt még nem tudjuk kognitív szinten látni, belátni, az is érthető, az összes vallás, összes sokezeréves hiedelem, erkölcsi értékrend, a nőktől elvett önrendelkezés a testük felett, a globálisan nem mederben tartott fogamzásgátlás mind abba az irányba hat, hogy ezekre ne figyeljünk fel, ne reflektáljunk rá társadalmi szinten. aztán meg jön a klímaváltozás, az éhínségek, mindenki a másikra mutogat, hogy minek kellene lennie, milyen ellátórendszernek, milyen élelmiszereknek, valakinek meg kellene oldani. politikusok nyomják a nőket, hogy húzzák az igát, a nők nyomják a politikusokat, hogy legyen ellátó rendszer. az egész erőforrás igényét senki nem igyekszik biztosítani. valaki oldja meg, eddig látunk el.
közben nem figyelünk arra, hogy ezek mind adott esetben csak tüneti kezelések arra a tényre, hogy sokkal de sokkal több nem kívánt gyerek születik, (és válik boldogtalan, deficites felnőtté) mint amennyinek kellene hogy szülessen.
az egész paradigma-rendszerünk revízióra szorul, látjuk, tudjuk, éljük. csak baromi nehéz a hitünkben gyökerező fundamentumokat megkérdőjelezni és átalakítani.
KedvelésKedvelés
“Azt is szeretném elmondani, hogy ha megvan ez a döntés, akkor hihetetlen világok nyílnak meg az ember előtt.”
igen, ezt értem, és tökre átérzem. én így vagyok ezzel, amikor elképzelem, hogy milyen lesz amikor kirepülnek. ezer tervem van, és szeretnék úgy odaérni, hogy tiszta és könnyű legyen a lelkiismeretem ha visszanézek arra az időszakra amíg gyereket neveltem. és nekem ehhez arra van szükségem, hogy boldognak lássam őket, és önállónak, akik megtalálják a helyüket a világban. ehhez akarok nekik megadni mindent ami szerintem nekik szükséges. ha időben észbe kaptam volna, akkor azt hiszem nem szültem volna, hanem megpróbáltam volna így csinálni a dolgaimat ahogy te is írod.
KedvelésKedvelés
Igen, ez az a felelősség, amit a nők mindennek ellenére vállalnak, ebből él a társadalom. Ahogy az olasz mondja, “négybe hasítják magukat”, hogy mindennek megfeleljenek. Nyilvan én is így tennék, ha valami okbol kifolyólag mégis lett volna gyerekem.
“az egész paradigma-rendszerünk revízióra szorul, látjuk, tudjuk, éljük. csak baromi nehéz a hitünkben gyökerező fundamentumokat megkérdőjelezni és átalakítani” – Szó szerint így.
KedvelésKedvelés
“Paradox módon azok is, akik valamiért vállalták, és kicsit belehaltak, vagy nagyon rosszul jöttek ki belőle, azok is elpárásuló tekintettel mondják, hogy “de azért megérte”.” Nem paradox, hanem önigazolás, kognitívdisszonancia-redukció.
És most magamról írok: első reflexem, hogy úgy szeretném, ha a tudatosság után mégiscsak, hirtelen lenne gyereked… a puha pihés fejbőre, a dundi combja… ez a verkli szól bennem fülsiketítően.
És most elbiciklizem az enyéimért.
KedvelésKedvelés
Megvagytok? Visszaértetek? :)))) Otthon is jó hideg lehet, biciklin meg főleg…
Igen, tudom, hogy milyen finom a baba bőre, van sok barátnőm gyerekkel (meg szomszéd, ismerős, sőt, van egy kicsi unokahugunk és unokaöcsink), mindenhol fix látogató vagyok/vagyunk, felvigyázást is vállalunk, ha az elgyötört szülők elmennének vhova, mi meg ráérünk.
És igen, a már megszületett gyerekre nem lehet úgy gondolni, hogy nincsen, természetes, hogy a már anyák el sem tudják képzelni, mi lenne, ha nem lenne (erről jó régen már beszélgettünk itt a blogon).
Hirlando írása pont ezért nagyon nagyon bátornak tűnt és megérintett, mert olyasmit mondott ki, amit jó néhány gyerekes barátnőm kettesben el mer mondani, de persze sosem vállalná a “nagy nyilvánosság” előtt, azaz hogy ha még egyszer kezdené, nem feltétlen csinálná végig ugyanezt. Ami természetesen nem jelenti azt, hogy ne tenne meg mindent, ami emberileg tehető, hogy a már meglévő gyerekeit a lehető legjobban felnevelje.
Tudom azt is, hogy milyen árat fizetnek ezek a barátnők, ismerősök a gyerekvállalásért, szó szerint megfizetteti velük a társadalom mindenhol. Feláldozzák magukat és a párkapcsolatukat is (nem sok olyan családot láttam, ahol sikerült “rendesen” gyereket nevelni ÉS megtartani a párkapcsolatot épségben, éppen amiatt a rend miatt, amiről itt olyan sokat beszélünk).
Lemondás mindig van, ha vállalsz gyereket, azért, mert tudjuk – ti jobban tudjátok – mi mindenről lemondotok, hogy valahogy felneveljétek őket.
Ha nem vállalsz, akkor meg persze azokról az örömökről mondasz le, amiket említettél (meg sok másról).
Pont ezért gondolom, hogy jó, ha az ember az ösztöneit / megérzését / belső hangját követi, a sajátját, nem a másokét (és nem azt, amit elvárnak tőle).
Ismétlem, az, hogy én sok gyerektelen nőt látok magam körül (most konkrétan itt, Oo-ban), akik jól vannak, szívesen beszélnek arról, miért döntöttek így, nem tabu a téma, és nem is csak bizonyos elvárt módon lehet erről nyilatkozni, az sokat segít annak elképzelésében, hogy ez egy lehetséges választás.
KedvelésKedvelés
Olaszorszagbajottem, nagyon szépen köszönöm, hogy ezt leírtad! Gyakorlatilag ugyanazt fogalmaztad meg, amit én érzek és gondolok a gyerekvállalással vagy nem vállalással kapcsolatban, két dolgog kivételével.
Egy dolog, hogy most nem vágyom rá és eddig sem vágytam, semmilyen húr nem pendül bennem ezzel kapcsolatban és azt gondolom, hogy teljes az életem gyerek nélkül is. Én még nem tartok ott, hogy azt mondjam, ez végleges és biztos is (mit tudom én mit fogok érezni 10 év múlva). De legalább már azzal felhagytam, hogy magamat vádolva és gyötrődve keressem ezt az érzést, aminek ugye jönnie kellene….
Annyira arra vagyunk nevelve, hogy a gyerek érték, az a “normális”, hogy vágysz rá… Ha nem vágysz rá, akkor tuti valami baj van veled. És a környezet jobban tudja még azt is, mikor fog majd hatalmába keríteni ez a vágy! Mert majd ha elmúlsz 30, akkor jön az érzés! Meg majd ha olyan partner lesz melletted, akkor majd akarod! Hát, csak nem jön. Lehet, hogy soha nem is fog. Alapvetően probléma, hogy ki lehet-e mondani, el tudja-e fogadni a környezet, család, társadalom, stb, hogy igenis lehet teljes és értékes életet élni gyerekvállalás nélkül is? Mi az érték és miért? Amíg ez tabutéma és sorozatos kiborulás tárgya, addig szerintem nincs miről és főleg kivel beszélni.
A gyerekvállalás nekem nem csak vágy vagy akarat függvénye, hanem kérdésfelvetés is, hogy van-e szembenézés, őszinteség, társadalmi felelősségvállalás és hasonlók. Ha már a felelősségnél tartunk: a másik dolog, ami elgondolkoztat és ami miatt nem tudom tudnék-e jó szívvel saját gyereket vállalni valaha, az az, hogy engem rohadtul zavar, hogy túlnépesedés van, gyerekek nőnek fel árvaházakban és borzalmas körülmények között és még sorolhatnám. Na most erről nem tudomást venni és azt mondani, hogy nem baj, én azért a jólétbe csak szülök magamnak egyet, mert úgy tartja kedvem, hát ez nekem sehogy nem jön össze, megmondom őszintén. Az örökbefogadás gondolata is közelebb áll hozzám, mint a szülésé éppen ezért. Tinédzserként volt erről az első vitám az anyukámal, aki azt mondta, hogy a gyerekvállalás a világ legönzetlenebb és legodaadóbb dolga, én pedig azt mondtam, hogy szerintem a legönzőbb… Nehéz, mert akinek van, mindig is akart és akinek sosem volt, szerintem soha nem fogja teljesen megérteni egymást, hiába minden elfogadás.
KedvelésKedvelés
erdekes amit irtok. nalam meg pont az ellenkezoje volt, hogy el sem tudtam volna kepzelni az eletemet gyerek nelkul. akkor mibol allna az eletem, lenne 8-5ig valami munkam, hazamennek, vacsi,olvasas, alvas. kb igy ereznem. az en eletemnek a gyerek ad ertelmet. el sem tudom kepzelni mi mas adhatna. marmint a realis eselyek kozul. esetleg meg az orokbefogadas, de akkor mar megint gyerek. hogy erre lennek szocializalva, hat lehet. vagy csak sosem volt olyan munka ami lekototte volna az osszes energiamat. maganyos lennek gyerek nelkul azt hiszem. talan meg akkor is ha lenne ferjem. amikor osszekerultunk a ferjemmel akkor majdnem 4 even at 24 oraban voltunk egyutt, egyutt is dolgoztunk es ez mindkettonknek megfelelt. Lehet hogy csak akkor erzem elfogadhatonak az eletemet ha valaki fugg tolem, van mellettem, segiteni tudok valakinek, talan ezert elveztem az idos gondozasos munkamat is. fene se tudja. miota az eszemet tudom javitani, fejleszteni, segiteni akarok mas embereknek. es nem ismerek olyan not szemelyesen aki nem vallalt gyereket es nem banta meg. olyat viszont igen aki vallalt es megbanta.
KedvelésKedvelés
Semese felvetesere irok, de kérlek írjátok
KedvelésKedvelés
Bocs, elment a hsz-kezedemeny. Tehat, kerlek, semese, ne vedd magadra! Nem alarok en meggyozni senkit semmirol. Csak ez a gyaltan elhangzo erv, h nyolctol negyig munka helyett gyerek, ezt nagyon meg kene kaparaszni. Elso kerdesem: gyerelet valami mas, unalmas tevekenyseg helyett kellene szulnunk? Masodik felvetes: de biztos, h a munka az ez? Nyolctol negyig. Tudom, sokan kenyszerpalyan, stb, de a munka, vagy inkabb tevekenyseg (penzkereso) lehet jo es izgalmas is. Valamit tanultal te is, gondolom, ezek szerint az a szakma mar akkor sem erdekelt? Van valami tevekenyseg, ami erdekelne? Ez provolacio, mert feltetelrzem, igen, tobb is. Ha a valasz nem, nincsen semmi, akkor nem is mondok mast. Ha igen, lenne vmi, akkor nem lenne oromteljes azzal foglalkozni (flow, sikerelmeny, megcsinaltam erzes)? Ha meg tudod engedni magadnak, h kiess a fizetos allasbol (pl gyerekek miatt), akkor arra is lehet idot szanni, h sajat tevekenyseget beindits, kitanulj valamit, ami erdekel stb. Es akkor lehet sikeres blogod, sajat ceged, akarmi. Azt sajnalom, h a nok nagy reszeben a “mumka” ilyen nem lehet (koszonhetoen a rendsszerszintu elnyomasnak, a szocializacionak stb). Harmadik kerdes: mi lesz 10-15 ev mulva? Johet a nyolctol ot, vagy tuleled a nyugdijig hatralevo eveket egy szar allasban? Nem lesz ez rossz az eleted egeszet tekintve? Vagy akkor az unokakra varsz majd egyetlen eletprogramkent? Ismetlem, nem neked szol szemelyesen, hanem altalaban az a kerdesem, hogy ennek a valasztasi lehetosegnek (8-5 munka vagy gyerek) a no eletprogramja csak ebben merul ki?????
KedvelésKedvelés
Es bocsanat az elutesekert. Telefonon nagyon maceras hosszan irni…
KedvelésKedvelés
FarkasViki, pont ugyanígy érzek én is. Számomra az utóbbi 4, autogén tréninggel töltött hónap hozta meg a felszabadulást a gyerekvállalással kapcsolatban. Eddig a hormonproblémáimra fogtam, hogy ezért nem, ezért túl nagy teher lenne ráállni a gyerekgyártásra, most azonban rájöttem, hogy nekem a gyerek jelen helyzetben törés lenne, akadály, nehézség, nyűg, ezért nem akarok, nem egészségügyi izék miatt.
Nehéz ez beismerni, hiszen a körülményeim voltaképpen teljesen alkalmasak (pontosabban alkalmasabbak, mint a lakosság nagy részénél), de egyszerűen nincs meg bennem a vágy.
Egyszer akartam nagyon gyereket, amikor szerelmes lettem a férjembe, mindketten akartunk, mint a begőzölt nyulak, úgy akartunk gyereket, zsigerből, hormonlöketből, de fél év után ez elmúlt. Ha lesz még bennem ilyen érzés, akkor talán vállalunk majd, de enélkül, észből nem hiszem.
KedvelésKedvelés
persze van olyan munka ami erdekel, de soha nem ereznem azt munkaval kapcsolatban hogy az nekem eleg, kielegit.hacsak nem en lennek pl terez anya. az csak egy munka. ott lecserelheto vagyok. mas is tudja amit en. anyakent nem ez a helyzet. es folyamatosan kepzem es kepeztem magam a gyerekek mellett is, imadom tanulni, egyetemre jarni, fejlodni, nagyon igenylem az uj kihivasokat, van elottem jovokep, vannak celjaim es persze ebben pillanatnyilag plane mindenfele elerheto segitseg nelkul nagyon akadalyoznak a gyerekek, de amint elmennek suliba remelem hogy lesz olyan munkam amit elvezek. es mellette gyerekeim akik miatt meg ertelmesnek ertem az eletem. es nem vettem magamra amiket irtatok, csak elgondolkoztam rajta, hogy en meg pont a masik veglet vagyok. sokaig azt gondoltam hogy ha nem lehet gyerekem akkor ongyilkos leszek. egyszeruen nem lattam es most sem latom hogy mi mas adhatna meg nekem azt amit a gyerekeim megadnak. utazni mar utaztam eleg sokat, meg is untam, olvastam, szorakoztam, pasiztam, dolgoztam, a gyerek az egy mas dimenzio. az allando fejlodes, onkepzes, visszajelzes, kihivas es remelhetoleg mindennek majd lesz olyan eremenye is amire majd orommel gondolok. ha mar kirepulnek a gyerekek akkor elmegyek onkenteskedni, segelyszervezetekhez, dolgozom persze, megtanulok bridzselni, rengeteg olvasok, megtanulok fozni sokfelet es varrni es meg ki tudja mit
KedvelésKedvelés
folytassuk az aljan a beszelgetest, mert itt mar tul vekony. es en sem akarok meggyozni senki, csak gondoltam jol mutat ha melleteszem a masik oldalt is.
KedvelésKedvelés
Ezt (meg az egész beszélgetést) fantasztikus volt olvasni! Köszönöm.
Hasonlóan érzek én is, de még nem tudtam döntést hozni. Nem is kell, egyelőre. De ezt a szabadságot, ezt már most nagyon át tudom érezni… értem.
KedvelésKedvelés
“Az utolsó sorokhoz: jó, persze, kell hozzá energia, de nem törekszel te túlságosan a tökéletességre? Mert arra semmi szüksége a gyereknek sem.”
Laci, ha jól értem ezt nekem írtad. értem a kérdést, azt tudom válaszolni, hogy majd azt eldöntöm én, hogy mire törekszem, jó? meg azt is, hogy mire van szüksége a gyerekemnek.
KedvelésKedvelés
Neked, igen, csak elvitte a motor.
Jó. Kérdés volt a tökéletességről, nem állítás.
KedvelésKedvelés
hm. inkább kioktatásnak látszik. fogalmad sincs mire törekszem, hogy az mennyi energiát kíván és hogy hogyan nevelem a gyerekeimet. és miből gondolod, hogy tudod, hogy mire van szüksége a gyerekemnek?
KedvelésKedvelés
Akkor rosszul fogalmaztam, elnézést. Kérdésnek szántam, mert nincs fogalmam, mire törekszel.
KedvelésKedvelés
Most kiállnék Lacink mellett, nem gondolja, hogy tudja, csak azt írta, hogy quest for perfectnessnek tűnik ez, nekem is, ezért ijedek meg tőle. Szerintem sincs szükség tökéletességre és ettől feszült szülőre végképp nem. Közben én lazának ismerlek, nem is értem, mi lehet ez a nyomás, és mi ilyen megterhelő neked két kamasszal, akik elvannak a maguk elfoglaltságaival, és fent időznek az emeleten, ketten vagytok rájuk, nem nyomorogtok, aktív és értelmes szülők vagytok? Olyan, mintha tudatosan emlegetnéd, mementóként, mintha elhatároztad volna, hogy nehéz. Ennyire nehéz? Mi a nehéz benne? Aggódsz az érzelmi jóllétükért? Tanárokkal viaskodsz? Komolyan kérdem. És jelzem, hogy én végképp nem vagyok ilyen, én túlélek, leszarok, alkalmazkodást kérek, ez a záloga annak, hogy kibírjam. Ja és igyekszem reális körülményeket biztosítani, meg szoktam nekik örülni, meg beszélgetni, meg meglepni őket, meg finomakat eszünk, együtt alszunk, és amúgy hagyjanak békén. Fáradt vagyok.
KedvelésKedvelés
ok, nincs harag 🙂
KedvelésKedvelés
😉
KedvelésKedvelés
igen, aggódom az érzelmi jólétükért, igen, az iskola hatásaival viaskodok, próbálom ellenpontozni a sztereotípiákat, meg hogy egyenek rendesen, meg hogy észleljem, hogy ha gondjuk van. nekem az a nehéz ebben, hogy szerintem nem való nekem. pont ahogy olaszorszagbajottem is mondja. meg nem bírom a monotóniát sem és a túl sok kötöttséget sem. meg ez a hurkás comb érzés például soha nem volt meg, meg az a hormonális valami sem, amit írtál már Éva, az a nagyon eufórikus kisbabázás. nem is vágytam soha gyerekre, nem voltak ilyen érzések bennem. szóval ez nekem ösztönből nem megy, mindenre tudatosan kell odafigyelni (azt hiszem talán ez a lényege a nehézségnek).
meg azt látom, hogy annyi sok boldogtalan gyerek és felnőtt van, a szülők által traumatizálva és ezt szeretném nem így csinálni, ezért folyton figyelek, ez is tök lefáraszt. és nincsenek minták sem amiket követni tudnék ezügyben. meg sakkozom az idővel. csupa sztenderd amivel szerintem a legtöbb szülő küzd, csak van aki jobban bírja és van aki rosszabbul. én rosszabbul. vagyis inkább úgy fogalmaznám, hogy nekem ez tökre nem való.
most közben ahogy ezeket írom, pörög az agyam, hogy vajon túlaggódom ezt az egészet? fogalmam sincs, hogy hogy lehetne máshogy, lazábban megélni ezt.
azt mondta a minap a kamasz lányom, hogy ő olyan anya akar lenni mint amilyen én vagyok. nem olyan ember, de olyan anya. így mondta. meg azt is, hogy néha agyfaszt kap a stílusomtól (ruhák), de azt nagyon szereti, hogy olyan vagyok amilyen (lázadó). meg hogy lehet velem beszélgetni, hogy tudja, hogy számíthat rám és hogy pl. a barátnője azt mondta, hogy jobban megbízik bennem mint a saját szüleiben. ezek nekem fontos visszajelzések, itt húzom meg a saját mércémet, de ez csak így megy nekem, hogy ennyi tudatos energiát/figyelmet tolok bele, és egyáltalán nem tudom elképzelni, hogy hogy lehetne ezt könnyebben, könnyedebben megközelíteni. és alig várom, hogy felnőjenek és le tudjam tenni ezt az egész felelősséget magamról.
KedvelésKedvelés
“quest for perfectnessnek tűnik ez”
gondolkozom ezen és értem amit mondtok, hogy annak tűnik. lehet hogy az is. de mihez képest?
ez a mai bejegyzés kapcsán jutott eszembe, hogy igen, értem, hogy kinézhet annak is. totál látom.
nade ha onnan indulunk, hogy az általános erőforrás helyzet, a rend és az elvárások nyomása, az összes külső körülmény milyen teret ad a gyereknevelésre, hogy azt a szülők mennyire tudják felnőttként és derűsen, nem kimerülten csinálni, akkor én ezt inkább szükséges minimumnak látom, nem perfectionnek. pont ez a nyomasztó benne, hogy a szükséges minimum is annyival több mint amennyi harmonikusan bírható.
ennek a fickónak is kijöhet, hogy amit várunk tőlük az valami tök extra, de csak onnan nézve ami az ő normája.
miért van az, hogy ennyi sérült lelkű, boldogtalan felnőtt van? hogy lehet ebbe beleavatkozni? egyénileg is és társadalmilag? rendszer szinten körüljárom, és kijön hogy ha sem a nő, sem a férfi, sem a társadalom nem akar/tud ebbe többet belerakni, akkor nem az jön ki, hogy túl van tervezve a rendszer és érdemes kevesebbet vállalni?
úgy érzem, hogy beleragadtam ebbe a gondolatkörbe. nem értek valamit? mit nem látok? help!
KedvelésKedvelés
A fentebbi, hosszú írásodhoz: Nagyon értem, meg átérzem, amiket írtál. Nagyon.
KedvelésKedvelés
Egy ideig én is ezt csináltam (minden szuboptimális körülményt ellensúlyozni, ne etessék szarral, nem bámuljon monitort, legyen társaságban, élmények között), aztán rá kellett jönnöm, hogy nem bírom. Sok. Pontosabban egyedül sok.
KedvelésKedvelés
igen.
mi ketten vagyunk a két gyerekre, sőt mikor kicsik voltak hárman voltunk kettőre és úgy is sok volt. végignéztem párszáz család életét az elmúlt években, próbáltam látni mik történnek, kisebb-nagyobb mélységgel tudtam belelátni, és nagyon sok emberrel beszélgettem erről, nőkkel is és férfiakkal is. van ebből talán 2-3 (lazábban értelmezve max. 10-12) olyan család, ahol az apa is tök aktív és jól működik a kapcsolat is. mármint sokkal többet láttam ahol az apa tényleg és rendesen aktív, és még ott sem működik a kapcsolat feltétlenül és ott sem boldog a nő (meg a férfi sem). (és valami elképesztően sok szorongó, traumatizált gyerek, kamasz, ismételve a szülők mantráit, dogmáit, önkárosító hiedelmeit. hogy kell gyerek, meg csak úgy boldog a nő, meg önfeláldozás, meg haza, meg heroizált önbántás, meg bullshit. és közben a kamaszok meg úgy rabolnak rá az önfelszabadító állításokra, a kritikus gondolkozásra való felnőtti felhatalmazásra, a szabadságkeresésük támogatására, mint a cukorra.)
én részben ezért érvelek amellett, hogy gondoljuk át ezt a gyerekvállalás dolgot.
tartok attól, hogy még ha sikerül is elérni azt, amit itt a blogon sokan szorgalmaznak (és amivel én nem feltétlenül értek egyet ebben a formában és minden esetben), hogy a férfiak legyenek sokkal aktívabbak (amire amúgy szerintem elég világosan kommunikálják a társadalomban, hogy ehhez nincs annyira sok kedvük/szándékuk), még az is kevés lesz, a nők sem lesznek sokkal jobban, a gyerekek sem, a férfiak sem, a párkapcsolatok sem. és nem azért mert a gyerekvállalás úgy alapból ne tudna működni, hanem azért mert statisztikai méretekben sokkal több gyerek születik mint amennyit az adott kor felnőttjei harmonikusan el tudnak látni. én ezt látom, hogy egyszerűen túl vannak tervezve a rendszerek családi, társadalmi és környezeti szinten is.
KedvelésKedvelés
Jahaj, nálunk már jobb a helyzet, mint tavaly, tényleg egész elviselhető. De mi ketten csináljuk. Ha a férjem ráér bemenni, akkor hétkor kelünk, vagy picit hamarabb, Én csak úgy pizsiben maradok, reggelit csinálok a muciknak, meg tízórait, a kicsit fel is öltöztetem. A férjem “telefonügyeletben” van, és magát összeszedi, vasal egy inget a munkához, meg valamit reggelizik. Ráérünk, esetleg főzök teát, vagy valami meleg reggelit is összehozok a muciknak. Nyolc tízkor indulás, férj viszi kocsival őket, iskola a szomszéd faluban, mellette ovi, öt perc. Én vakarózom kicsit, körülnézek a neten, mi hír. Felöltözöm, aztán jön a délelőtt.
Ha én viszem őket, akkor buszozunk, gyakran, és szeretik. Buszmegálló 6 perc, buszozás öt perc, onnan még 7 perc. Otthonról ugyanakkor indulunk, mintha autóznánk, mert így jön busz. Kicsit késünk reggel, megengedték. Egy anyuka az oviból visszahoz kocsival, ha erre megy haza, vagy gyalogolok 4 km-t, mert visszafele nincs busz. Mindegyik jólesik, vagy gyorsak vagyunk, vagy a nemzeti parkon át jövök. Biciklivel nem jó az út még, de ígérték, hogy jobb lesz, várom, talán a tavasszal.
Tavaly még más volt, stresszes. Korábban kellett kelni, de mégsem kelhetnek hatkor, így inkább kevesebb idő volt reggel. Az meg stresszes, meglegyen a tempó, indulni pontosan, mert nem vár az iskolabusz. Keresztülautózni a városon a reggeli csúcsban a buszig. Rémes volt, sok kiabálás, pörgős tempó.
Minden nyugi ellenére olykor nincs zokni, itthon marad az iskolatáska, csúszom a befizetésekkel. Olyankor a nagylábú kap az enyémből, vagy leemeli a túlcsordult szennyestartó tetejéről a tegnapit, hogy még nem is annyira koszos. Az osztálytársak összedobják a tízórait a sajátjukból, más nélkülözhetetlen nincs a táskában. Elnézést kérek, befizetem később, és elnézik.
KedvelésKedvelés
8.10-kor indulnak suliba? Mázlisták. Itt legeslegkésőbb 7.45-re be kell érni.
KedvelésKedvelés
Igen, 8:20-kor kezdődik a tanítás, és úgy, hogy addigra kell beérni, tehát beszélgetéssel kezdenek, ráérősen. Ha busszal megyünk, mint pl ma is, akkor 15 percet késünk ehhez képest, de megengedték, mert különben egy órával hamarabb lenne csak buszunk, és hogy azért olyan korán ne kelljen. Kivételes szerencsénk van az iskolával, mert az a hozzáállás még waldorfban sem gyakori.
KedvelésKedvelés
“Itt legeslegkésőbb 7.45-re be kell érni.”
Nálunk is, utána beírás, 3. beírás után meg valami bünti (intő + magatartás jegy levonás). Úgy tudom a legtöbb iskolában vannak ezek a nyalánkságok. A legszebb, hogy alsós gyereknél az ő büntetése tulajdonképpen a szülőnek szól (mert ugye ő viszi suliba és nem a gyerek tehet róla, ha elkésnek).
KedvelésKedvelés
Ó! Ugyanez. Most váltottunk iskolát, és első három évfolyamon fél 8-ra kell beérni, 4-8-ig pedig 3/4 8-ra. És ez iskolaotthon, gyerekbarát, sok napközbeni szabadidős, csengő-leszarós rendszer. De a reggel, az keserves.
KedvelésKedvelés
Középiskolába 7.45-re kellett beérni, ezután kapuzárás, és csak az igazgatónál történő bejelentkezés után lehetett bemenni órára.
Én 30 km-ről jártam gimibe, reggel fél hatkor keltem, hatkor indultam otthonról, negyedkor már sorba álltam a távolsági buszhoz, hogy a fél hetesre felszálljak. Utána még húsz perc séta a gimihez. Délután fél négyre értem haza.
Egy végigkómázott rémálom volt minden reggel, négy évig. Másodikban alvászavaraim lettem, izzadságban úszva pattantam ki az ágyból az éjszaka közepén, hogy úristen elkések. Sosem késtem el, igaz felnőttkoromban jó pár év kemény munkájába telt, hogy ne pánikoljak, és pattogjak idegesen ha valahová időre kell beérnem. A határidő és a korlátok az örök ellenségeim, de sosem mertem ellenük szegülni.
KedvelésKedvelés
Nekem az onkológiával töltött fél év volt a határ, azóta nem bírom az időpontokat, NEM BÍ-ROM.
KedvelésKedvelés
Igen, Waldinak a 8.20-as kezdés nagy előnye.
KedvelésKedvelés
Ugyanez, középiskola, bár nem táv-, de tömegközlekedéshez kötve. Felsővezeték szakadáskor rémálom. Azóta sem kések el sehonnan, ha rajtam múlik.
KedvelésKedvelés
Nálunk ez általánosban volt nagyon durva. Kisváros távolabbi részén laktunk, az ‘új soron’, ahol a szocpolos házak épültek a 3+ gyerekszámú családokkal.
A város másik végén meg az iskola, gyereknek egy óra gyalog, helyi járat ilyen kicsi településen nem volt, a helyközi meg negyven-ötven perccel korábban szállított be az iskolába.
Az igazi nyalánkság a nulladik óra volt (tesi tagozat), amikor fél hatkor keltem, hogy hétre beérjek, de akkor se reggeli, se semmi, fél óra merev öltözködés a fagyos szobában, út közben az első kiflikért álltam sorba a péknél, még ragadt a kakaós csiga.
De gyűlöltem fázni.
A korán keléssel soha semmi bajom nem volt, sőt, kifejezetten szeretem a csendes reggeleimet, amikor mindenkit megelőztem, és csak az enyém a tér és az idő, mások még alig vannak a világon.
De azóta sem a hideget, sem a közlekedési nehézségeket nem tolerálom, inkább gyalog megyek a világ végére is, ötkor felkelek, de fűtött szobában ébredjek.
KedvelésKedvelés
Kitartást Éva. Csak addig, amíg kicsit önállóbbak lesznek. Nagyon drukkolok neked. Csodállak hősies kiállásodért, erődért, amivel ezt csinálod. Biztos nem könnyű a gyerekeknek sem, de majd megértik. Ha meg nem, az a fontos, hogy te így látod és érted magad. Ez sok erőt ad nekem is a mindennapokban. Ha egy kicsit elkeserednék, kezdeném sajnálni magam, bizony rád gondolok, hogy ha te bírod, nehogy már én kezdeném nyalogatni a sebeimet és felállok, és lapátolom tovább a homokot.
KedvelésKedvelés
Csatlakozom az előttem szólóhoz, kitartást még egy kis ideig. Remélem minden rendben lesz.
KedvelésKedvelés
Hát köszönöm.
KedvelésKedvelés
nekem most a reggelek a kedvenceim. az a csaladi idonk. fel ora nyugodtan az asztalnal, a gyerekeknek reggeli, felnotteknek kave, sokat nevetunk, beszelgetunk. ruha este kikeszitve, 8ig altalaban a ferjem is itthon van. reggeli utan megy a rutin, te oltozteted a kicsit, en a nagyot, en csinalom a frizurat, te adod rajuk a cipot. es auto nelkul nem tudnam megoldani a reggeleket, hisztirohamokat kapnek ha esoben hoban kellene vinnem a 2 es 4 evest. hala az egnek van autom. es azzal is szerencsem van hogy az enyemek koran kelnek, nem kell ebresztgetnem oket, 7kor mar kukorekolnak, mennek is este aludni 7kor.
Eva, le a kalappal hogy birod es ahogy birod, csak csodalni tudlak erte. keson befizetett szamla, meg otthon hagyott akarmi nalunk is van, szerintem mindenkinel
KedvelésKedvelés
es kikeszitjuk este a reggelihez a cuccokat, kave betolve es nagyjabol felvaltva vanszorgunk reggelente a ferjemmel a konyhaba ahol felalomban keszitjuk el a kavet, miegymast. a 2.5 evesem minden reggel szeles mosollyal ebred, mar attol jo kedvunk lesz hogy ranezunk. ma reggel amikor bejottem a konyhaba rogton elkezdett ujjongani hogy anya es a karjai lendultek magastartasba hogy olelest ker. szeretem a reggeleket.
KedvelésKedvelés
az enyemek most fel oraja puzzlet raknak ki egyutt. rajottem miert. itt 9re kell beerni, 8.20kor indulunk itthonrol. az mas kerdes hogy munkahelyre emelett eselyem sincs bejutni emberi idoben.
KedvelésKedvelés
M.Á.Z.L.I.S.T.A.
KedvelésKedvelés
Na, beszéltem mindkét óvónővel. Lehet, hogy olvassák, hát ez van. Nagyon kellemetlenül érzem magam, minden jóindulat és “mondja, segítünk” mellett. Vizsgálom magam, mi ez bennem, ami így elbújna, aki dühös. Pedig rendesek voltak, csak azt éreztem, úgy adnak elvágólagos tanácsokat valódi figyelem helyett, hogy igazán nem ismernek, nem értenek, és belém másztak. Már van egy ilyen identitásom, hogy akkor Én Vagyok A Szánandó, Problémás Szülő, és félek, pletykatéma is. Nem tudok szabadulni attól, hogy most már rajta vagyok kapva, a normálisakhoz viszonyítva én vagyok a gáz. Főleg, hogy előtte megint szülőtársi pofavágás, hogy nem adtam oda mindenféle, egyébként két gyerekre döbbenetesen sok, amúgy “nem kötelező” karácsony előtti pénzt (átutaltam, de azzal neki költsége van, de azt is átutaltam — mit nem lehet azon megérteni, hogy NINCS BANKKÁRTYÁM? mert ellopták? és ha odaírom közleményben, elmondom szóban, leírom e-mailben, hogy fizetem a költséget, és bocsánat, akkor mit kell ezen rugózni és óvónőknek árulkodni? hát szórakozom én?). Nagyon kínos valakinek, aki óvónőnek kompetens, de félig ismeretlen, és nem tudhatom, még nem derült ki, biztosa jobban tudja-e, azaz referencia-e nekem, ennyire bizalmas dolgokat elmondani, és minden kompetencia nélkül egymondatos tanácsokat kapni, “biztos van valami megoldás”, “egyedül nem fogja bírni ezt, anyuka”, ja, hát nem, és akkor mi lesz? Van megoldás, valaki állítsa le a mohó féltestvéreket, akiknek semmi sem elég, és fizessen egy bentlakásos nevelő- és házvezetőnőt. Nem lehetünk olyan naivak és normalitásmegszállottak, hogy nem gondolunk bele, hogy sokszor nincs megoldás, egészen sokan élnek nagyon durva, romboló életet, csak nem számolnak be róla, játsszák a normálisat. Én elmondtam. Nem, nem megyek pszichológushoz, nem bírok újabb időpontot, kötelességet, fizetnivalót, és kísérletezni sem akarok, szaunázni fogok menni és leszarom a számonkéréseket. A fiam is, a lányom is fáradtnak tűnik. Ne legyek ideges, mert megérzi. Ezt mondja anyám is, ezzel aztán előrébb vagyok. Nem mondtam, csak gondoltam, hogy ép ember ha az én helyzetemben nem ideges, akkor zombi, vagy lobotómiája volt, esetleg humanoid robot. És gondoljanak bele, én még egészséges, nem nyomorgó, otthonról dolgozó vagyok, a gyerekeimnek nincs táplálékallergiájuk sem, és boldog házasságban éltem! Szeretném, ha észrevétlen lehetnék, ha abban segítenek, amiben kérem, ha nem kapnék tanácsokat. Szeretném, ha méltányolnák, ami így is sikerül. Szeretném, ha nem kellene magyarázkodnom, szégyenkeznem.
KedvelésKedvelés
remelem tenyleg olvassak az ovonok (is)
KedvelésKedvelés
A felnőtt, munkaképes féltestvérek pontosan mit is akarnak? Végrendelet gondolom volt.
Nekem olyannak tűnik az egész, mint amikor projekten dolgozol és már több, mint egy éve nem tudtál szabadságot kivenni, sejtszinten fáradt vagy. Ezen kívül késő ősz van.
Az esti összekészítés esetleg nem menne? Nálunk ennek ideje volt és eldönthettük mit veszünk fel már az oviban, iskolásként pedig az órarendünk szerint kellett bepakolnunk amit az óvónő anyám ellenőrzött, így mi viseltük a felelősséget, ha otthon felejtettük a könyvünket, tornacuccot. Nálunk ez amolyan napi rutin volt, jó érzés volt úgy lefeküdni, hogy másnap nyúltam a ruhámért (kicsinek segítettek öltözni), fogtam a táskát, és mentem.
A szaunázás remek ötlet. Esetleg egy Lumie fénylámpa az előzetesen olvasottak alapján.
Vigyázz magadra.
KedvelésKedvelés
Lájk. A mi reggeleink is borzalmasak voltak, kb. mint ahogy a fiatalember leírta fent. De menni kellett, csinálni, nem hátráltatni, haladni. Nem gondoltam volna, hogy a “laza’ waldorfék ilyenek amúgy…
Jaj, készülök írni neked, szabad?
KedvelésKedvelés
“ja, hát nem, és akkor mi lesz?”
Kérdezd meg, hogy nem akar-e odaköltözni hozzád segítségnek.
KedvelésKedvelés
Igen, a gyerek megérzi a feszültséget. Ez nem baj, hanem empátia. Eltitkolni, elfojtani csak akkor érdemes, ha traumatizált felnőttkort képzelünk nekik. Van, hogy anyának nehéz. És még olyan is, amikor sokáig az.
Elképesztőnek tartom ezeket a velős-rövid-jótanácsokat. Komolyan azt gondolja bárki, hogy egy komoly probléma megoldása ennyi? hogy a szenvedő alany nem járta végig már régesrég a kézenfekvő megoldásokat? Miért nem lehet egyszerűen kedvesen mosolyogni és elnézni az apróságokat?
KedvelésKedvelés
Reggelek 4 gyerekkel egyedül; értem miről beszéltek. Engem tud nem érdekelni, ki mit szól vagy gondol, csak a gyerekek miatt igyekszem. Majd bemutatkozom ha több időm lesz, régóta figyelek…
KedvelésKedvelés
Ismerős, de annyira rég volt már, hogy időnként szinte hiányzik a mostani kávézós, beszélgetős, macskás, nyugodt reggelek hangulatából.
KedvelésKedvelés
múltkor volt egy pont ilyen igazolásos incidensünk, a gondozónéninek úgy sikerült kegyet gyakorolnia velem, hogy még félórával később (végig tömegközlekedve) sem tudtam abbahagyni a sírást.
KedvelésKedvelés
Ó! Mi volt? Rajtad verte le a saját rosszkedvét?
KedvelésKedvelés
nem, csak pénteken nem volt bent, mert hőemelkedése volt, igazolás nélkül mentünk hétfőn, keményen rám tolta, hogy a gyerek köhög, korábban már egy csoporttag kórházba került fertőző betegség miatt, és ha mégis beveszi igazolás nélkül, a saját munkahelyét veszélyezteti vele. ja és a kicsik ilyenkor úgyis csak az anyukkal akarnak lenni.
(tényleg csak taknyos volt csórikám.)
KedvelésKedvelés
mondjuk az viszont nem izgat, hogy azonos zokni legyen rajtuk. annak is örülök, ha mindkét lábukon van zokni. mindkettőnek van egy csomó különböző színű, azonos mintás, néha remélem, hogy ebből látszok a szándék.
viszont a nagy minden reggel parfümillatú, azzal fújom be éjszakánkét, a szörnyek ellen.
KedvelésKedvelés
Van egy ismerősöm, neki minden zoknija egyforma, állítása szerint ez nagyban megkönnyíti az életet.
KedvelésKedvelés
Én is vettem vagy 5-5 pár egyforma zoknit. Öt fehér, öt fekete (pár!), így nem akkor derül ki, hogy csak hasonló a két fél, mikor már a cipőt hízom.
KedvelésKedvelés
Én is így csinálom, meg a férjem is. Helyzeti előnyöm (kisláb), hogy így az övéből is zsákmányolhatok. Ja, és így kiveszett a szókincsemből a fél pár.
KedvelésKedvelés
Nekem van 10 pár fekete zoknim. Ettől még a misztérium él a családban, főleg amióta a a gyermek ujjnyi hosszúságú zoknijai is elkezdtek a mosógép áldozatai lenni.
KedvelésKedvelés
parfüm a szörnyek ellen – milyen plasztikus, ez nagyon tetszik.
KedvelésKedvelés
“örök reagálás az életem, amitől feszült vagyok”
Köszi ezt a félmondatot, ezt érzem én is majdnem állandóan és néha sikítani tudnék miatta.
KedvelésKedvelés
Én nem is tudom, hogy bírtuk ki ezt az időszakot. Három gyerekkel, volt, hogy három különböző helyszínre jártunk. Ébredés a falurádióra, én félálomban hallgatom, még nem kelek fel, utána kávé, zombi üzemmód, férj morog, minek ilyen korán ébredni, ő persze öt perc alatt kész, a gyerekeket valahogy kirángatjuk az ágyból, a kocsink hidegben nem indul, útközben megáll, volt, hogy stoppoltunk mind az öten – hát ki tud ennyit felvenni?- én tényleg igyekszem elfelejteni ezt a korszakot, mindig álmos voltam, mindig kómában, egyszer a férjem kiszállt, hogy jó, akkor cseréljünk, ha én ennyire nem figyelek, majd ő vezet. Hát el is ütött egy gyalogost a zabrán, mert egy másodperccel később szóltam, gondoltam ő is látja. Attól kezdve újra én vezettem. El is vették a jogosítványát. Ah, horror, volt ez, jó, hogy túl vagyunk rajta, bár most se könnyű a közlekedés, de most csak egyszerűen fárasztó.
KedvelésKedvelés
“férj morog, minek ilyen korán ébredni, ő persze öt perc alatt kész”
A saját dolgait elintézte, de a reggeli, stb. rád maradt? 😦
KedvelésKedvelés
Ne adj Isten, még az ő reggelije is?
KedvelésKedvelés
Hah, nem csak a reggelije, az ebédje, amit kisláboskában elvitt. És az után elpakolni. Meg különben is: egy férfi reggel csak fogat mos. Fürdés, sminkelés, hajmosás (ma már én sem, de akkoriban minden nap), öltözés, hol a zoknim (az övé), ez az én nadrágom? kérdésekre válasz, megoldás, keresés, megtalálás. Én meg, ha leönt a gyerek, vagy lehány, -na addig jobb fel sem öltözni, míg mindenki nincs kinn a házból.
Ó, nem szabad elmaradott vidékre költözni, a bejáróknak nincs munkamegosztás, mindenki egyszerre indul és van, aki így elkésik, van, aki meg nem,.
KedvelésKedvelés
Este meg apa mosdik, anya főz, otthon lenni jó.
“ez az én nadrágom? ”
Nem, szívem, az ötéves gyereké. De most komolyan, hát ő is a te gyereked, vagy ez hogy van?
Hát kisgyereket tényleg jobb nem utcai szerelésben etetni, ez igaz. Tisztába tenni pláne (hát még ha fiú!)
KedvelésKedvelés
Mi nagyon kötelességtudó gyerekek voltunk mindig. Anyukám otthonról dolgozott – megjegyzem, nagyon sokat és általában éjszakába nyúlóan – nagyon önállóak voltunk. Jó, emlékeim szerint kicsit idősebben, mint most Éva gyerekei – de én vagyok a legidősebb és csak nagycsoportba jártam, ahová apám vitt reggelente, anyukám otthon volt a többiekkel. Viszont amikor elsős lettem, én vittem a középső csoportos testvéremet oviba és a szomszéd kislányt is. Átöltöztettem őket meg minden. Máig dühít az óvónők fölényeskedő lebaszása, miért nincs a szomszéd kislánynak nemtudommilyen cucca. Miért nem mondtam meg az anyukájának, hogy küldjön be eztmegazt. Elfelejtettem mire hazagyalogoltunk. Nem tudtam rá mit mondani. 7 éves voltam. Nagy, kövér óvónők voltak, fölémmagasodtak, utáltam őket. De az öcsémet és a kislányt nagyon szerettem, útközben beszélgettünk mindenféléről, általában vidámak voltunk, arra emlékszem. A húgommal is. Én öltöztettem reggelente. Az öcsém – ekkor már kisiskolásak voltunk, alsósok – székre térdelt a konyhapult előtt, hogy megcsinálja a tízóraikat, amíg én a húgunkat öltöztettem. Mindig örültem, amikor kicsomagoltam a kenyeret a suliban, arra gondoltam, hogy de jó, hogy ő megcsinálta és nem nekem kellett.
Nálunk még nincs intézményesített gyerek, mehetne, de még nem megy és ezért nincs ez a befeszülés reggelente, nagy áldás ez, én tudom és élvezem is.
KedvelésKedvelés
“intézményesített gyerek”
Egy darabig néztem, hogy azmiaz.
KedvelésKedvelés
Az enyémek már egyetemre járnak és nincsenek is itthon, de ahogy ezt olvastam a hozzászólásaitokkal együtt görcsbe rándult a gyomrom….
Mélységesen együtt érzek mindenkivel! Valahogy az idő ezt nem bírta megszépíteni…
KedvelésKedvelés
Hát lányok, köszönöm.
Beugrott egy emlék. Epitkezunk, es ezert atmenetileg a nagyihoz koltozunk, így mi a 3 gyerek messzebb kerülünk az intézményeinktől.
Ebben az időszakban én általános iskolás vagyok, egyik tesom ovis, masik bolcsis.
Tel van, anyu visz iskolaba (szerencsere oda, ahol o is tanit es igazgato helyettes is) ulok a bicikli hatso ulosen, gipszelt labbal.
Elol az ovis tesom. A kis bolcsisre nem emlekszem…remelem apu bevitte! 😉
Ebben az evben latom eloszor sirni anyat.
Szóval, kalapemeles mindenkinek, aki ezt így viszi, nap mint nap, telben, sarban, esoben, akkor is, ha rossz napja van.
Fel is hivom anyat.
KedvelésKedvelés
Szép, hogy mindenki megszereti az anyukáját, örülök!
KedvelésKedvelés
Az enyém hajnalban elment dolgozni, este jött haza, reszketve vártuk, milyen hangulatban. Viszont mire felkeltünk, minden reggel ott volt mama, csinált nekünk reggelit, anélkül sosem indulhattunk el, volt tiszta ruha, rendrakás, fésülködés, tízórai. Anyámról alig van reggeli emlékem, a reggelek – meg a délutánok is – mind-mind mama. Meg a fél gyerekkorom. Tudom, hogy anyámnak is nagyon nehéz volt, de én ettől a beszélgetéstől most a nagymamámat szerettem meg még jobban.
KedvelésKedvelés
Te jó ég, hányszor bekapja így a bicaj a sarkam. Gyerekkorom ovibamenéseinek egyik legnagyobb mumusa, Pásztorjancsi ijesztgetései után rögtön a második.
KedvelésKedvelés
A sarokra meg a gyerekülés a jó, annak van lábtartója, nem tud a küllőkhöz érni a lába.
KedvelésKedvelés
Te Laci, ez több mint 25 éve volt 😉
KedvelésKedvelés
Hátizé, sejtettem, hogy nem mostanában vittek téged biciklin 😉
Csak örülök, hogy nekem ez nem gond, ami a nagyapámnak velem az volt (nem 25 éve 😉 )
KedvelésKedvelés
“az élet nagy paradoxonai közé tartozik a kávéivás előtt kávékészítés.” – ez a mai nap mottója 🙂
Egy időben Anya 6-ra járt, Apa vitt minket , engem a Takaróékhoz ( milyen szép, de tényleg így hívták őket, akik a saját gyerekük mellett rám is vigyáztak) , tesómat az oviba. Egyik reggel Apának Bp-re kellett mennie kiküldetésre, 4 max. 5 éves tesóm nem készült el időre, a vonat nem vár, Apa ideges, tesómra rázárja az ajtót és el. Engem lead, állomásról telefon Anyának, hogy a nagyobbikat otthon hagyta egyedül. Én nem emlékszem rá, tesóm és az Apa igen. Sose fogják elfelejteni.
Nekem már nagyok, középiskolások, de én készítem az elemózsiát mindenkinek, és reggel kakaóval, kávéval ébresztem őket. Dafke nem leszek ideges, és felhangosítom a rádiót, ha jó zene szól, és táncolok is ágyazás közben. Tudom, most már könnyebb sokkal (és Apjuk is van), de pont tegnap kapott a nagyobb egy osztfőnöki figyelmeztetőt, mert már 5x késett.. Közel lakunk a gimihez.
KedvelésKedvelés
Mindig a legközelebb lakó késik el, ez alapigazság.
KedvelésKedvelés
Ágyazááás…???
KedvelésKedvelés
Igen 🙂 Mert a hálónk ugyanaz mint a nappalink 🙂 De arról már leszoktam, hogy a fiúk szobájába is beágyazzak! Tanulóképes vagyok, figyelek és próbálom átültetni a gyakorlatba az elméletet. Amúgy viszonylag elég jól működik nálunk a munkamegosztás, időnként a férj ágyaz be pl.
KedvelésKedvelés
idonkent…
KedvelésKedvelés
Csakazolvassa, nagyon kedvelem a blogodat! Ez az írás hozta meg a bátorságot, hogy én is hozzászóljak. Reggeli élményeim következnek.
Amikor ovis voltam, akkor a város másik felében leltek a szüleim olyan intézményt, ahol sérült és egészséges gyerekek együtt járhattak, így reggel elképesztően korán keltünk. Ezeről a reggelekről nem sok emlékem van, nagyjából annyi hogy ülünk hárman, anya, testvérem és én a trabantban, a bedugult alsó rakparton. Az állandó sietés, illetve a testvérem problémái miatti stressz miatt, vagy ő vagy én rókáztuk össze a kelet-német autó ipar remekét állandó jelleggel. Abból a korszakból csak a róka illat és a forgalom miatti stressz maradt meg emlékeimben.
A következő, itt már normalizálódott a helyzet, talán középsulisok vagy felsősök vagyunk Anyukám felkel, kelt minket, majd piszamában kávézik. Ezalatt én fülessel a fejemben zombiként kóválygok a fürdő-ruhásszekrény-konyha tengelyen, miközben az Alvin és a Mókusok húzzák a nótát. Utána közös kakaózás/kávézás ki felöltözve, ki pizsamában, majd anyu szendvicseket készít, testvéremmel mi befejezzük a hiányzó folyamatokat, utána indulás. Ekkor már szüleink nem sietettnek, rájöttek, hogy mindenkinek meg van a maga ritmusa, a suli, pedig 20 perc kocsival.
Mostanában, már kedvesemmel közösen kelek. Míg én felöltözök, addig ő beágyaz és fahéjjas kávét főz, (csak halkan jegyzem meg magától, dicséretet sem vár érte). Nekem problémáim vannak az öltözködéssel, előfordul, hogy felemás zoknit veszek, vagy sokak által nőietlennek tartott cipőket hordok, a kedvesnek könnyű dolga van. Igazi metalheadként csak fekete felsők, néhány farmer, két pár bakancs és egy bőrdzseki képezi a ruhatárát, nem csodálkozok, hogy 3 perc alatt kész van. Utána közösen bakancsosan eltrappolunk a boltba friss zsömléért, és némi tejtermékért, ezalatt sikerül felébrednem. Megszerezve a táplálékot uzsonnát készítek kettőnknek, míg ő kidobja a szemetet vagy elmosogat.
Utólag elolvasva ez roppant unalmasnak hangzik, bár felnőtt fejjel sem stresszelem túl a reggeleket.
Az élet túl rövid a zoknik párosításához.
KedvelésKedvelés
Szia, örülök, hogy elvesztetted kommentszüzességedet! Nagyon hangulatosak ezek a beszámolók,és neked nem csak a múltad!
KedvelésKedvelés
Anyám a karjában vitt minden reggel bölcsibe (36 éve), a város túlfelére, mert babakocsival nem lehetett felférni a buszra. Amikor már megvolt az öcsém, kettőnket kétfele hordtak, gyalog, meg busszal. Volt eset, hogy mire apám leküzdötte magát velem a buszról, akkor derült ki, hogy a tömegben valahogy elveszett az egyik lábamról a cipő:-) Amúgy soha nem értettem, miért kell ebben a k. országban mindennek (iskolának, munkának) hajnalok hajnalán kezdődnie.
KedvelésKedvelés
Mennyi mindenre megoldás a háti hordozás!
KedvelésKedvelés
Én a hugomat vittem bölcsődébe, babakocsiban, egy forgalmas budapesti úton át, nem is volt közel. Azóta is gondolok erre, hogy engedhették? 8-9 éves lehettem. És az én szüleim soha nem voltak otthon, a mi indulásunk előtt jóval elmentek a munkába. Én a közeli iskolából mindig elkéstem. De ezért nem okolhattam senki mást. Öt perc alatt odaértem volna, de én három perc alatt akartam… a villamos meg nem jött. Az igazgató meg üvöltözött: Martonvásárról beérnek???
KedvelésKedvelés
Jajj, pedig ez annyira logikus. Már általános iskolás koromban elmagyaráztam a tanáraimnak, de nem értékelték az én tökéletesen helytálló magyarázatomat a problémára.
Tudniillik nekem is mindig a falu széléről besétáló gyerekkel példálóztak, de ha Timi, aki húsz percre lakik a sulitól, reggel három perces késéssel indul, vígan behozza útközben, ha kicsit tempósabban sétál. Ha én, aki négy percre lakom, három perces késéssel indulok, akkor garantált a késés. Olyan egyszerű.
KedvelésKedvelés
Nem vagy marslako. Vagy en is az vagyok.Ferjjel, autoval, rugalmas ovikezdessel, 9-kor kezdodo iskolaval. Orvosi igazolas nelkul.
A szoget a fejen (szamomra) a kontrollal talaltad el. Ideggorcsot okoz, hogy “örök reagálás az életem.” Ebben olyan vagyok, mint te: Legyen feladat, de hagyjanak, hogy csináljam. Nem hagynak, mert ok mast akarnak csinalni, maskor, es mashogy. Nekem pedig brutalis lelkiismeret-furdalasom van, amikor (es nem ha) magambol kikelve uvoltok, mert hatvanadszorra sem hajlando jonni, hogy felvegye a cipojet. Probalok hallagtni apamra (a notorius kesore), hogy ilyenkor engedjem el a dolgot, es kessunk el az iskolabol nyugodtan. Mert akkor mi van? Eddig ketszer kestunk – a gyerek mindketszer teljesen kibolrult, konnyek kozott ment be, pedig itt nem vagnak pofakat es tesznek megjegyzeseket,ha elkesik. Igaz, a jatekidobol 5 percet buntetesbol bent kell toltenie. Hu, majdnem leszedtem az igazgatono fejet, amikor kiderult – mert hogy jut eszebe a 4 evest buntetni valamiert, amirol az tehet a legkevesbe?! Persze tudja, mit csinal – hiszen engem a gyerekemen keresztul lehet a leghatekonyabban buntetni. Szoval rohanas a reggel, ahogy kozeledik a tel, egyre inkabb. Mert egyre nehezebben kelunk fel. En pedig “edzem” a gyereket: “szivem, lehet, hogy ma elkesunk, de ez van, nem kell aggodnod, mert ilyen elofrdul. Azert megprobalunk idoben odaerni, megtesszuk, amit lehet, jo?” Es ilyenkor szabalytalanul parkolok (minel kozelebb az iskolahoz), es hagyom, hogy eloreszaguldjon a biciklijevel, bizva benne, hogy senkit nem ut el, amde eszebe jut megallni a sarkon. Iden meg nem kestunk.
KedvelésKedvelés
Ideggorcsot okoz, hogy “örök reagálás az életem.”
Úgy látom ez többünkben tudatosította a problémát, és hogy nem bennünk van a hiba.
Nekem a gyerekkorom reggelei nyugodtak voltak, szerettem őket. Általam este kikészített ruha, , rendszer, rendezettség, szüleim által kikészített reggeli, Earl Grey tea, apám által készített vitriol töménységű, jó citromosan, gőzölögve, de imádtam. Alsó tagozatosan én vittem a húgomat oviba, átöltöztettem, beadtam, mentem tovább a suliba. Közel volt a lakótelepen minden.
Furcsa módon a hétvégék éppen az ellenkező módon teltek. Anyám ideges volt, feszült az állandó főzés, mosogatás miatt, pedig mi intéztük a saját szobánkat. Nem kellett apámnak se mondani, hogy takarítson. De láttam, hogy anyám így is sokat dolgozik, éreztem, hogy én ezt nem akarom
Nekem még ez sem jutott, minden házimunka rám hárult az első és második komoly kapcsolatomban. Nem értettem, ha az apám képes volt otthon dolgozni ,ők miért nem.
Vágytam az otthoni rendezettségre, ahol mindenki tudta a dolgát. Ha valaki ennyire más értékrendet képvisel, nagyon nehéz azzal otthont teremteni. Nem is folytattam tovább.
A mostani párom gyerekei természetesnek tartották, hogy jönnek hozzánk és én főzök. Aztán amikor a nagyobbik számon kért, hogy én miért nem főzök minden nap 2x, miért nem mosom ki a ruháit, majdnem ráment a kapcsolatunk az apjukkal.
Idegen számomra ez az elvárás egy idegen gyerektől, hogy ő kimondja, kimeri mondani. Ez az erkölcsi hozzáállás, hogy Ő nem érzi, ehhez nincs joga. Én a saját anyámtól nem kértem számon ezt, meg sem fordult a fejemben!
Nem , nem jön belőlem automatikusan, hogy “bárkiről csak úgy” gondoskodjak, főzzek, mossak, takarítsam el a mocskát.
Nem , nem tudok ilyen alázatos rabszolga lenni. Ez nekem nem fér bele.
Éva , amit leírtál nagyon tisztellek mindezért! Én erre nem vagyok alkalmas.
KedvelésKedvelés
Bánatkő
– november 28, 2013 – 12:16 szerint:
És következménye van? Mármint az egyéni boldogságodon kívül? 😀
KedvelésKedvelés
A sütinek? Persze. 🙂 Így is az “aktívanyuka” dobozban landolok, ami nem mindegy, mert nem-kocka gyerekem van.
KedvelésKedvelés
Neeem, ugy értettem hogy a távolságtartásnak 🙂
De látom hogy ez is elég. Biztató!
KedvelésKedvelés
en majdnem ramentem erre hogy 4.5 even at allando reagalas volt az eletem. hala az egnek mar van 2.5 gyerekmentes oram. ha nem lenne, bediliznek. igy is hatareset.
KedvelésKedvelés
Párom gyerekei szeptemberben költöztek el. Ha nem mentek volna el, lehet már én is az idegösszeomlás szélén tartanék. A saját anyjuk is nyugtatót szed.
KedvelésKedvelés
Brutál, de nem emlékszek a gyerekkori reggelekre, na, ennek még utánanézek magamban.
A mostaniak meg úgy vannak, hogy évek kemény munkája (kérés, üvöltés, asztalracsapás, beszélgetések) van benne, hogy a most nyolcadikos kamasz teljesen önellátó és önjáró lett a saját ellátását illetően. Én keltem ugyan, mert van az 5 perces ölelgetés, ami jár, de utána ki az ágyból, és mindent csinál egyedül, azaz a reggelijét, a délelőtti szendvicseit, az összes bepakolást (tornazsák, edzéscucc, stb.) Persze közben beszélgetünk, megkapja a lelki töltést, néha megáll nálam egy-egy szeretgetésre. Férfi nincs most az életemben, de ha lenne, “kénytelen” lenne szintén önellátó lenni. Lehet, sőt biztos, hogy néha kedvességből bevinném a kávét (és feltételezem: fordítva is ), de az biztos, hogy egy szalmaszálat nem tennék keresztbe a ruháit, reggelijét, stb, azaz semmi olyasmit illetően, amit egy felnőtt ember magának is el tud intézni (adalék: a gyerek mellett kutyázok még reggel, és idős nagymamát látok el, mert nekik például nem megy az önkiszolgálás).
Végigcsináltam mindent, amiről írtatok, a más férfi gyerekét ellátását is beleértve, majd’ beledöglöttem a bűntudatba, amikor azt éreztem, hogy ki akarok szállni belőle, és hetekig gyűjtöttem a bátorságot, amíg el mertem (!) mondani. Az meg hónapokig tartott, hogy ezt (meg a csatolmányokat) átdolgozzam magamban önismeretben.
A másik, ami beugrott. Meséli a lányom, hogy a tavalyi anyák napjás előadás programja úgy alakutl, hogy M. néni, az ofő közölte az egyik jó szervező kislánnyal, hogy “Ugye Ikszecske, megszervezed a műsort? Mert én sem vagyok ám kötelező megadni matekból a négyest, tudod…” Mellé persze vicsorgó bájvigyor. Ikszecske meg megszervezte, és M. néninek volt pofája a műsor végén közölni az egybegyűlt közönséggel, hogy ..” és köszönjük Ikszecskének, hogy ÖNKÉNT megszervezte ezt a szép műsort”. Ikszecske anyukája belül kurvaanyázott, az osztály meg felszisszent és a távolba nézett, mert tudták ők, hogy mi van az önkéntesség mögött. Ikszecske megkapta a négyest, az egyezség mindkét oldalról be lett tartva, a gyerekek meg jól megtanulták, hogy kell megalkudni, zsarolásnak engedni, hatalommal visszaélő embernek engedelmeskedni, kussban lenni, nem kiállni magunkért.
KedvelésKedvelés
Ez milyen döbbenetes! Hogy mondhat, hogy tehet ilyet egy tanár? Szakmabeliként mindig leakadok, ha ilyet hallok. Hogyan juthat egyáltalán eszébe?
KedvelésKedvelés
Pedig. Nem volt ez egyszeri eset. Most hetek óta zajlik az újabb sztori, a keringő (szalagavató????) miatt. Szerintem nyolcadikban nem kell keringőzni, de két éve kitalálta valamelyik szülő, hogy kell, így már két keringőt letolt az iskola. A szeptemberi szülőin mondtuk páran, hogy a mi gyerekünk márpedig nem fog, nem kötelező ugye, köszönjük, mi kimaradunk ebből. Pár hete említett M. néni ofő előkerítette az osztályt, egyesével mélyen mindenki szemébe nézett, és felkérte drágáimat, hogy mégis vegyenek részt a keringőben. 8 gyerek (persze a mi, szülők hátszelével) mondta, hogy: nem. NEM. Miután az ofő nem bírt a renitensekkel, előkerült az igazgatóhelyettes is, a következő dumával, jól figyeljetek: “…ha ti ezt most nem teszitek meg nekünk, akkor majd nézhettek, hogy mi mit fogunk szólni, amikor a ballagásotok miatt fogtok kérni dolgokat…”.
Értsd: a gyerekek ezt tegyék meg az iskola vezetőségének, és ne magukért, egyébként pedig megint meg vannak zsarolva érzelmileg.
Édeslányomnak két dolgot mondtam: egy, hogy írjon egy qrva jó felvételit januárban, aztán utánunk az özönvíz, kettő, ha 1:1-ben valamelyik tanár, vagy T.ig.helyettes őt megtalálja, akkor annyit válaszolhat nyugodtan, hogy: anyukám üzeni, hogy ezt tessék vele megbeszélni.
A lányom meg teliszájjal ebéd közben hőbörög, hogy: anya! érted ezt!?!!? visszaélnek a hatalmukkal, és ezt nem tűrhetjük!!! Ugye?
Ugye, de még mennyire.
😀
KedvelésKedvelés
Helyes, helyes, mégis van valami remény, hogy a köv. generáció már más lesz.
KedvelésKedvelés
Hát nem ment ma suliba, támogattam, hogy fújja ki magát egy napot.
KedvelésKedvelés
Helyes, hadd érezze, hogy támogatod 😉 Én alighanem megpróbálnék beszlégetni az igazgatóval is, bár lehet, hogy jobb ha nem, mert fel tudom húzni magam, és akkor csúnyákat mondok. Mármint nem a forma, a tartalom.
KedvelésKedvelés
szerdan a gyerek iskolai konyvtari konyvet felejtettem el bevinni, ma elfelejtettem hogy jelmezes nap van, o volt az EGYETLEN gyerek egyenruhaban, sebaj hazarohantam es vittem be jelmezt, hazajovok es most latom a tegnapi emailben hogy kellett volna bevinni valamit amirol beszelhet az osztaly elott, show and tell-re. felakasztanam magam az elso fara.
KedvelésKedvelés
hú, micsoda írás!
az engem is kiborított, hogy nem alhattam az újszülöttel egy ágyban, aki minden más verzióban (dobozában) üvöltött, így letojtam, mit mondanak, magam mellé vettem, és mindig azt mondtam, hogy szoptatom (ami zömmel így is volt). egészen megdöbbentő volt, hogy az igény szerinti szoptatás, bőrkontaktus stb. egy újszülöttosztályon is merő újdonság vagy hobbinak, esetleg perverziónak tekintett valami.
KedvelésKedvelés
Hetente egyszer legalább ér hasonló élmény, nagyon igyekszem/igyekszünk, de az egész teljesen reménytelen. Ez az időszak hatványozottan hozza elő ezeket: legfőbb, megbocsáthatatlan vétkünk, hogy nem keresztények a gyerekek és emiatt nem veszünk részt az adventi kézműveskedésben, gyertyagyújtásban, mikulásjárásban, mindenféle ünnepi előkészületben. Épp hétfőn lettem felvilágosítva az óvónő által, hogy ez egy keresztény ország, alkalmazkodni illik és tönkretesszük a gyerekeinket, hogy ilyen különállásba, másságba kényszerítjük őket. Én is aggódom.
KedvelésKedvelés
Eltűnt a hozzászólásom?
KedvelésKedvelés
Az előző átment, így megismétlem. Csak azt akartam mondani, hogy ez az intézményrendszer, úgy tűnik, annyira erősen az uniformizálásra, bedarálásra hajt, hogy nagyon sokan állunk ilyesformán előtte, mint Éva. Mi másabb okokból ugyan, de hasonló élményekkel küzdünk. Ez az időszak hatványozottan hozza elő ezeket, a fő vétkünk, hogy nem keresztények a gyerekeink, így nem veszünk részt az adventi, mikulásos, karácsonyi kézműves foglalkozásokon. Hétfőn világosított fel az óvónő, hogy ez egy keresztény ország, alkalmazkodni illik, meghogy milyen teher a gyerekeinknek ez a kimaradás, másság.
Én is aggódom.
KedvelésKedvelés
ez nagyon durva. az ilyen hozzaszolasok mindig megerositenek abban hogy jol dontottem hogy kulfoldon elek. en ma ovis Chanuka partyn voltam, jovo het vegen meg megyunk majd Mikulas bulira es orulunk az indiai ujevnek is a sok tuzijatekkal, es van szerencset hozo mutyurkenk a kinai bulirol es akkor meg nem is emlitettem a kedvenc Notting hill karnevalt.
KedvelésKedvelés
Igen, azt hiszem én is, hogy egy kevésbé homogén közegben könnyebb lenne, így itt csak mi vagyunk másmilyenek. Engem igazából csak a gyerekek miatt visel meg, a magam számára olyan megszokott és vállalt és hordozható ez, de az, hogy így csattan a gyerekeimen, ezzel szemben teljesen védtelen vagyok.
KedvelésKedvelés
na ez az egyik oka amiert a lanyaim zsido iskolaba es ovodaba mentek. es attol meg mehetnek mikulas buliba is, meg atengedem oket a baratok karacsonyi bulijara is es tolem hordhat arab fejkendot vagy indiai saaret. nagyon nehez kisebbsegnek lenni, legyen az vallas, borszin vagy barmi mas.
KedvelésKedvelés
engem egyebkent gyerekkent nem viselt meg a massag, mert persze en voltam az egyetlen zsido a suliban, oviban, mindenhol. itt a szomszedom aki muszlim pl beadta a gyereket kereszteny iskolaba, mert azt gondolja hogy jo ha a gyerek minel tobb dolgot megismer es ami a sajat vallasukkal kapcsolatban fontos azt ugyis megtanitja neki o otthon.
KedvelésKedvelés
Örülök, hogy téged nem viselt meg, annyira bizakodom, hogy tényleg lehet így is. Engem megviselt a saját, mindenféle csoportokból való kimaradásom, másságom, pedig nem volt ennyire egyértelmű, mint a gyerekeimnek. Valószínűleg ezért is aggódom miattuk, a magam akkori érzéseit élem át újra.
KedvelésKedvelés
Nekem sem keresztények a gyerekeim, mégis kézműveskednek mikulásosat, nem értem, miért ne tehetnék? Tulajdonképpen nekem úgy tűnik, hogy éppen te zárod ki az életükből azt a sokszínűséget, amit Semese leírt. Most hanukai gyertyát gyújtottunk, vasárnap esetleg az adventi koszorún az elsőt, karácsonykor karácsonyfa lesz, lesz purim és iskolai farsang, peszach és húsvét, de Holdújévet is jó lenne ünnepelni.
Az óvónő felvilágosítása mondjuk nagyon durva, ráadásul annyira nem is igaz, egyre kevésbé keresztény az ország, ha a felméréseknek hinni lehet.
KedvelésKedvelés
Oh, hát igen, egyszerűbb lenne, persze, ha a “nem kereszténység” az esetünkben azt jelentené, hogy nem baj, attól még részt vehetünk bármiben, bármilyen vallás szokásában. Nem, mi nem vagyunk sokszínűek, mi mások vagyunk. És igen, persze, pont ezt mondja az óvónő is, hogy micsoda disznóság, hogy ilyent teszünk a gyerekeinkkel – köszi, hogy te is szólsz.
KedvelésKedvelés
Nem állítom, hogy disznóság, hogy ilyet tesztek. És azt is írtam, hogy nincs igaza az óvónőnek. Csak azt mondom, hogy a te szemléleted nem hasonlít Semese szemléletéhez egyáltalán.
KedvelésKedvelés
És ki mondta, hogy hasonlítana? A másságnak csak az a fajta megélése lehet jogos, hogy akkor jöjjön minden? Másféle életmód nem lehet érvényes, jogos választás? Csak így? csak sokszínűen, ha már nem keresztényül. És akkor már bele lehet mászni a másik arcába, hogy kizárja a szegény gyerekeit a sokszínűségből. Igen, pont ez a bajom.
KedvelésKedvelés
Johanna, én nem támadtalak érte. Kérlek, az óvónő miatti – teljesen jogos – mérgedet ne rajtam verd le, nem mondom sem neked, sem másnak, legyen zsidó, muzulmán vagy buddhista, mit csináljon. Kereszténynek sem mondom, sőt azt sem kérdezem, hogy miért olyan biztos abban, hogy van egyáltalán Isten. Hozzám a sokszínűség közel áll, de ennek épp része az ortodox hanuka is – például. A kevésbé homogén közegre tett utalásod miatt írtam, amit írtam. Hogy szerintem ott is lenne ilyen kívülállóság-érzésük. Persze talán kevésbé kapnának ilyen bunkó megjegyzéseket az óvónőtől.
KedvelésKedvelés
Mi úgy vagyunk nem-keresztények, hogy kifejezetten nem szeretnénk, ha a kicsilány vallási nevelést kapna a fogékony kiskorában. A nagymamával hadakozunk, aki nem érti, hogy NEM akarunk keresztvetést meg óvodás hittant (hát nem árt az, játszanak meg énekelnek).
A mikulást én személy szerint utálom, mert nevetséges ahogy egy ilyen piros ruhás majom az állára ragadt papírvattával direkt a gyerekeknek bohóckodik.
Ha szerepjátszás meg ünnep, akkor vegyen részt benne az egész közösség és jelentsen mindenkinek sokat, legyen nagy készülés meg áhítat, az igen, annak van értelme.
KedvelésKedvelés
Hát a hittanban mélyen egyetértünk, sajnos exemmel nem, a lányom meg kicsit fogékony is rá, a fiamnak max. unalmas lenne, egy szót sem hinne el, az biztos.
Viszont a Mikulás – hát egyrészt mifelénk az oviba nem piros ruhás jár, másrészt nem tudom, olyan ez, mint a nyuszi. Igen, a gyerekeknek játszik, ahogy egy bábos, vagy a Gryllus Vilmos. Még hozzánk is jött Mikulás (akkor tényleg piros ruhában) meg krampuszok, pedig 40+ évvel ezelőtt sejtheted, mennyi vallási töltete volt.
KedvelésKedvelés
Hozzánk is jött gyerekként meg voltam ilyen hülye mikulásünnepségeken is, és semmi értelme nem volt, a csomagonként egy darab értékelhető minőségű csokoládén kívül.
Összehasonlításképp mikor a keresztény kvázicsaládomban az összes unoka nekiállt betlehemes játékot szervezni, annak volt értelme (bár én akkor már nem voltam keresztény). Az tényleg fontos volt azoknak, aki részt vettek benne, és nem ilyen felülről jövő izé volt.
Engem ez az olcsó, leereszkedő jelleg irritál a mikulásozásban (a cukros vackokon kívül). Talán ha a gyerekek egymásnak csinálhatnák vagy mi felnőttek is gyakorolnánk valamilyen formában, akkor más lenne.
KedvelésKedvelés
Na a gyerekek ovijában komolyabb a dolog. Kékbe öltözik a Mikulás, beszélget a gyerekekkel, készülnek a gyerekek is versekkel, énekkel. Én is voltam, a gyerekek nagyon átélik. Nyilván az óvónő tanítja be a verseket, dalokat, de a gyerekeknek nagyon fontos. az ajándék is, persze, de ők igazi Mikulást látnak, ha hívők, ha nem. A fiam már ovis korában is “tudta” hogy nincs Isten, de a Mikulás (meg a húsvéti nyuszi) az szerinte igazi. Illetve idén már nem tartja annak, de tavaly még igen. Most azon jár az agya, hogy ha nem a nyuszi szórja szét a húsvéti kiránduláson az erdőben a cuccot, hanem mi, akkor azt hogy csináljuk, vagy hogy járunk mindig pont arra.
Hehe, betlehemes hagyományőrző izét (műsort, vagy hogy mondjam) tanulunk épp a tánccsoporttal. Jókat nevetünk közben.
KedvelésKedvelés
Blaci, olvasd újra magad, ez az “éppen te zárod ki az életükből azt a sokszínűséget” olyan ismerős vád, vádaskodás, épp azt jelzi, amit kifogásoltam, ezt a hozzáállást, hogy igazából másféle magatartást nem nagyon tartunk elfogadhatónak, mint amit mi gyakorlunk. Csak az óvónő a keresztényt nyomja, te meg a sokszínűt kéred számon rajtam.
A kevésbé homogén közeg abban segíthetne, hogy talán el lehetne fogadni a miénket is érvényes választásként, nem azért, mert akkor sokfélében lehetne részt venni.
KedvelésKedvelés
igen, ha te nem akarsz sokszinuseget akkor Magyarorszagon sajnos 2 valasztasod van, vagy a vallasodnak megfelelo iskolaba iratod a gyereket, vagy a vallasodnak nem megfelelobe ahol viszont nem toleransak a massaggal szemben. lehet nekem szerencsem volt gyerekkoromban mert engem soha semmilyen hatranyos megkulonboztetes nem ert a vallasom miatt. egyetlen olyan esetre emlekszem amikor a matektanarno fia megjegyezte hogy tudja am hogy en azert vagyok olyan kivalo matekbol mert zsido vagyok es azok okosak. valoszinu azert is egett a memoriamba ez a mondata mert annyira kirivo volt hogy valaki emliti a vallasomat. de az ovono az elo peldaja annak hogy sajnos nem az az altalnos hogy elfogadjuk es tiszteljuk a massagot.
KedvelésKedvelés
es persze azt se felejtsuk el hogy en 1986ban kezdtem az altalanos iskolat.
KedvelésKedvelés
Én is 🙂 -1986.
KedvelésKedvelés
na ezert a hozzaszolasomert tuti lekekapjatok a fejemet es igazatok lesz. ennyire nem szabad altalanositani, biztosan vannak a massagot elfogado es tisztelo oktatasi intezmenyek is Mo-n. Bar azt allitom hogy az altalanos hozzaallasa a magyarok tobbsegenek nem az hogy tiszteljuk es elfogadjuk a massagot.
KedvelésKedvelés
Ehh, a felekezeti iskola reménytelen ügy, kisváros, vidék, 100 km-es körzetben nincs is. Meg nem is szeretnénk ennyire különállóak lenni, nem gondolom, hogy jó lenne csak a magunk fajtája között lenni, hogy így nőjenek fel a gyerekek. Sose gondoltam volna korábban, hogy ez ennyire nagy, megugorhatatlan dolog egy elvileg állami, szekuláris intézményben. Tényleg megelégednénk annyival, hogy akkor elfogadják ezt is legitim döntésként, hogy nem vádaskodnak és sajnálkoznak a gyereken.
KedvelésKedvelés
Kár, Pesten vannak jók, többféle is, azt hiszem.
KedvelésKedvelés
Igazad van, és azt hiszem, tudom is, miért úgy reagáltam. Nem ismerlek, nem akarok rólad véleményt mondani, csak azt mondanám el, milyen gombot nyomott meg, amit írtál. Sokszor találkoztam, úgy vallásos emberek, mint – pl. néhány trollt(gyanús)ól itt is – férfiak részéről a “legyél már olyan toleráns, hogy elfogadod az intoleranciámat” hozzáállással. Nos, nekem ez jutott eszembe. Ismétlem, lehet, hogy veled kapcsolatban tévedtem, nem ismerlek eléggé ahhoz, hogy eldönthessem.
KedvelésKedvelés
Érdekes, hogy ez benned beindítja a trollgyanút. Én nem gondolom, hogy az a tény, hogy nem szeretnénk más vallás szertartásaiban, szokásaiban részt venni az intolerancia lenne.
KedvelésKedvelés
Nem trollgyanú, dehogy. Csak az volt az érzésem, hogy úgy követelnéd a toleranciát a saját vallásoddal szemben, hogy te nem annyira tolerálod a másikét. Mert azért egy kézműveskedés nem a szertartásban való részvétel. De mindegy, ez meg az én érzésem, az én határaim, nem kell másnak is így gondolkodnia.
KedvelésKedvelés
Furcsa egy észrevétel, hogy ha nem veszek részt, akkor az már intolerancia. Tolerálni csak úgy lehet, hogy megyek és csinálom? Érdekes…
KedvelésKedvelés
Nyilván nem szertartás, de elég furcsa azt várni tőlem, hogy lelkesen gyártsam az adventi koszorút, kisjászolt stb. Mert egyébként intoleráns vagyok.
KedvelésKedvelés
Kb harmadszor írom le: elfogadom, hogy túlreagáltam, azt írtam, igazad van. A továbbiakban azt írtam le, hogy miért tettem, mi ugrott be. Azzal, hogy leírtam, igazad van, szerintem jeleztem, hogy tévesen ugrott be. Ha félreérthető volt, akkor elnézést, remélem, most már egyértelmű.
KedvelésKedvelés
OK, bocs, valószínűleg én is túlreagálom, mindenféle köntösben találkozom már a folyamatos megkérdőjelezéssel, váddal, szemrehányással, pedig komolyan csak annyit szeretnék, hogy nekünk ne kelljen. Nem kérem, hogy ne legyen az oviban, hogy más ne csinálja, csak annyit, hogy kimaradhassunk belőle, anélkül, hogy számon kérnének, anélkül, hogy megkérdőjeleznék a választásunkat, anélkül, hogy álságos sopánkodással a gyermekem lelki egészségéért aggódnának (mintha nem aggódnék én magam).
KedvelésKedvelés
😉 No, akkor két túlreagálás történt. Megértem, és ismerem is. Semmi esélyetek Pestre, vagy a közelébe költözni? Ott volna lehetőség bőven a felekezeti ovira, sulira.
KedvelésKedvelés
Elképzelhető, hogy az egész az óvónők részéről nem is úgy igaz. Elképzelhető, hogy csak azt sérelmezik, hogy nem akarok a közösség részei lenni. Vagyis így értelmezhetik a viselkedésed. És nincs más indokuk, vagy ez egy könnyű indok. Egyszerűen csak piszkálják, aki kilóg, és rajtad könnyen találnak ezzel a dologgal fogást. Nehéz helyzet. És ahogy változik a közoktatás, bocs, köznevelés, egyre nehezebbé is válhat. Jó lenne megfelelő iskola közelébe húzódni az évek alatt, nem?
KedvelésKedvelés
Igen, talán ez lehetne megoldás, még annyira komolyan nem gondolkodtunk a váltáson, nem is régen ovis a gyermekünk, és nem is gondoltuk előre, hogy ez ennyire nehéz lesz egy elvileg állami, nem felekezeti, világnézetileg semleges intézményrendszerben.
KedvelésKedvelés
Nem semleges az állami oktatás, és nem is lesz semleges, ahogy kinéz. És nem is volt semleges sosem. Elvileg persze jó lenne, ha az lenne, de nem fog megtörténni mostanában, az biztos. Érdekes elgondolkodni a témán.
KedvelésKedvelés
RiverSongnak, csak oda már nem fér. Lehet, hogy az jött át, hogy mi akkor tényleg ilyen közösségellenes meg izé. De nem így van, sportnap, családi mesenap, tökfaragósdi, libadélután, annyi minden volt, lehet, csak ezekben az kifejezett vallási izékben nem akarunk.
KedvelésKedvelés
Libadélután?? 😀 😀 Elismerésem, az azért tényleg komoly erőfeszítés.
KedvelésKedvelés
Igen, Márton nap apropóján libadélután – bevallom én is hősnek éreztem magam :).
KedvelésKedvelés
“én megtalálom a vízhatlan kesztyűt, és ímhol, nem lyukas, megvan a párja, nem sáros.”
Lenyűgöz a szöveg szépsége!
KedvelésKedvelés
hirlando és olaszorszagbajöttem beszélgetéséhez:
Az első és egyetlen ember, aki ki merte mondani, hogy másképp csinálná, mert amikor bevállalta az egyébként imádott fiát, akkor ‘elbaszta’. Így, ezzel a szóval jellemzi a döntését, amit egyébként válás és sok egyéb, én- kereső és tabudöntögető tevékenység követett.
De van egy gyerek, mindig van egy gyerek, amikor állásinterjúra megy, amikor kel, amikor fekszik, amikor szexel és amikor nem, amikor túrórudit eszik és amikor cipőt vesz.
Azt mondja, vállalna, csak később, hogy, bár paradoxon, de ne gyerek mellett kelljen megtanulnia, legalább néha gyerekmentesen létezni.
Én azért szeretnék csak egyet, mert úgy érzem, egy még megosztható annyira, hogy elég legyen a maradék idő nekem. És azért is, mert ha úgy alakulna, akkor eggyel a másik is elbír, ha én már nem akarnám. Tudom, nagyon nagy gáz ilyet mondani. De szeretném fenntartani magamnak a jogot arra, hogy nem akarok beledögleni. És mindaddig, míg nem látom azt, hogy ŐK ketten is ellenének, mert olyan a férfi mellettem, addig nem. Magamban igazából nem kételkedem, annak ellenére sem, amit az előbb írtam, a nem- beledöglésről. De nem csak rajtam áll, hogy mi lesz belőlünk, mint partnerkapcsolatból. Azt láthatom, hogy jó lesz a gyerekemhez. Azt is láthatom, hogy én jó leszek hozzá. Azt nem láthatom, hogy mi ketten hogyan fogunk működni egy megváltozott helyzetben. És azt sem tudom garantálni, illetve nem akarom felvállalni, hogy én leszek az, aki majd ott marad.
Most jöhetnek a kövek.
KedvelésKedvelés
Imádlak, hogy ezt leírtad.
KedvelésKedvelés
🙂 Jó hogy nincs ítélet.
KedvelésKedvelés
nincsenek kovek. szerintem sokan gondolkoznak hozzad hasonlona max nem merik elmondani
KedvelésKedvelés
Csak hogy offoljak, párducwelly lett -e azóta?
KedvelésKedvelés
nem, rajottem hogy nem is kell nekem gumicsizma. 2 het alatt lement nalam az oltozkodesi laz, full ruhatarat csereltem, azota boltba se tettem be a labam, de meg charitybe sem. most a lakast csinositom 😀 megyek vegig szepen sorban azokon a projekteken amikre az elmult 4.5 evben csak vagytam. elkezdtem kitakaritani az eldugott sarkokat, rendbe rakni a szekrenyeket, diszparnakat es fuggonyt venni, stb. mar kivancsi vagyok utana mi jon, mert ezzel egy heten belul vegzek. es a seggemen nyugton ulni persze nem tudok egy percet sem. tele vagyok otletekkel 🙂
KedvelésKedvelés
Nahát, nálam ugyanez a folyamat volt, van.
A lakás második felénél járok 😀
KedvelésKedvelés
kivancsi leszek nalad mi jon majd a lakasszepites utan 🙂
KedvelésKedvelés
En is, de ugy érzem utazás+önképzés, mert mar ilyesmin jár az eszem.
KedvelésKedvelés
reszemrol 2 gyerek parti vagyok. szerintem nagyon sokat ad a gyereknek hogy van tesoja. es azt gondolom hogy kis korkulonbseg eseten a masodik gyerek kb 3 eves kora utan lenyegesen konnyebb 2 mint egy gyerekkel. legalabbis ezzel a`ltatom magam 🙂
KedvelésKedvelés
Hat éves koromig voltam egyke, és nagyon vártam, hogy legyen tesóm, sokáig esélyes volt, hogy nem lesz…de aztán lett kettő! 🙂 szerintem is kell tesó!
KedvelésKedvelés
Respect!
KedvelésKedvelés
Kimaradt, hogy az egyetlen ember az a barátnőm.
Azért olyan értelmetlen az eleje 😉
KedvelésKedvelés
Nagyon sokat gondolkodtam hirlando, olaszorszagbajottem es a tobbiek gyerekvallalasos kommentjein a napokban.
Egyreszt szerintem baromi eros ez a nyomas rajtunk nokon, hogy az “elet ertelme a gyerek, meg a csalad” konkretan annyira eros, hogy en is csak igy harmincon felul kezdtem ezt megkerdojelezni, es felfedezni, hogy ez nem az en sajat belso legfobb vagyam.
A legfobb vagyam, hogy tartalmas, teljes eletet eljek, hogy megtalaljam azt amiben a legjobb vagyok, hogy szabad legyek es onazonos, gyerekkel vagy gyerek nelkul.
Mekkora tabu ez tenyleg, es komolyan nagyon koszonom mindenkinek, aki le mert ilyet irni, hogy nem akarok gyereket, vagy az anyasag nem biztos, hogy nekem valo, nem faklyas menet, kuzdok vele.
Hirlando, en osztom a vad spiritualis nezetedet 🙂 szerintem is afelé megyünk, hogy kevesebb gyerek szulessen, mert ez jobb a Foldnek.. Afele megyunk, hogy egyedul vagyunk mi nok is, helyt kell allnunk igy is meg kell talalnunk a sajat utunkat, tars es gyerek nelkul is akar. Rengeteg verziot latok magam korul harmincas egyedulallo nok koreben (mint amilyen en is vagyok): olyat akinek izgalmas karrierje van, amit gyerek mellett igy, ilyen intenzitassal biztos nem tudna csinalni,
olyat akiben ott van ez a varakozas, amit olaszorszagbajottem is irt, hogy majd ha tarsam/gyerekem lesz, akkor…és sokan nehezen elik meg, hogy nem jon a herceg, meg a szokasos forgatokonyv.
Akarok e gyereket, ezen gondolkodtam. Es felremlett hogy tizenevesen, azt gondoltam, hogy anyukam 24 evesen szult engem, tehat akkora biztos nekem is lesz gyerekem, huszas eveim elejen ötöt szerettem volna, volt egy ilyen romantikus kepem, hogy milyen jo lesz öt csemetét terelgetni. huszas eveim vegen volt egy idoszak, amikor nagyon akartam gyereket, majd’ minden ejszaka szulessel vagy szoptatassal almodtam.
A kep harminc korul kezdett arnyalodni, talan akkor kezdtem igazabol belegondolni, mivel is jarhat egy gyerek, a kis szabad eletem tukreben., Lattam a baratnomet megzuhanni a masodik gyerek szuletese utan, azt mondta, ugy erzi teljesen eltunt o, es mar csak az anyaenje van, szerintem akkor kezdtem kapisgalni, hogy ez nem csupa rozsaszirom es babaillat.
Szoval igen, hormongoz ide vagy oda, tobbet kellene beszelni a gyerekvallalasrol.
És most ugy erzem a valaszom az, hogy igen meg mindig szeretnek, de nem minden aron, es ha ugy alakul, hogy nem lesz, ugy is teljes lesz az eletem.
Vegre ugy erzem, nem kell szegyellnem magam amiatt, hogy most harmincas nokent nem a gyerek, csalad minden vagyam, es ezt az itt kommenteloknek is koszonhetem.
KedvelésKedvelés
De jó, hogy emlékeztetsz!
Igen, hirlando, hasonló elvetemült gondolataim nekem is szoktak lenni.
Aztán persze megjelenik a nagyon is racionális érv : Óriási nyomás alól szabadul, aki szabadul, így érthető, hogy kileng. Mint a mérlegnél, amikor a másik oldalról leveszik a tonnás súlyt, az addig üres oldal hirtelen lezuhan.
De ez csak félig racionális, inkább pszichológiai magyarázat lehet. Ha egyáltalán.
KedvelésKedvelés
Meg egy should:majd lesz “pasim ES gyerekem”. Nalam sosem jart ez egyutt (persze, azert ezt mondtam, huszonevesen, mert ezt vartak tolem, de): jo kapcsolataim voltak es vannak (egy hosszu, par szenvedelyes, de rovid, ismet egy hosszu, a mostani), de amikor az oruletes, szenvedelyes, egymasba feledkezos elso reszet eltuk, en sosem akartam gyereket, sot en akkor azt akartam, hogy semmi ne szoljon bele abba, h ennyire imadjuk egymast. Passzio, mikozben terhes lennek, szulnek, szoptatnek???? Nekem ez kizartnak tunik. Nincs energiam, idom, agyam mindenre, a szenvedelyt szeretem megelni, lehetoleg kompromisszumok nelkul. Talan ezert is volt, hogy nekem vedekezes nelkul nem lehet szeretkezni, most az egyszer sem, kivetelesen sem, sehogy sem. Nem akartam, hogy egy ilyenbol fogant gyerek hatarozza meg a tovabbi eletem.
Vagy tudat alatt mar akkor sem akartam igazan gyereket, ez is lehet.
Megint mondom, ez az en tortenetem, nem akarok senkit meggyozni, h igy gondolkozzon. De igy is lehet.
Es meg ezzel kapcsolatosan: amig kamaszkent vallasos katolikus voltam (ami elmult, tovabbleptem), addig a hittanon is azt tanitottak, h a hazassagban a ferj-feleseg kapocs az elsorendu, a gyerek nem helyettesitheti. Nagyon kritikus vagyok ma mar a vallassal (egy noelnyomo strukturanak tekintem, tobbek kozt), de erdekes, h meg ha mas ideologiai alapon is, mas okbol, megis ezt mondjak ok is.
KedvelésKedvelés
Én itt egy ötvözet vagyok, napok óta gondolkodom azon amiket írtok.
Nekem a gyermekvállalás soha nem volt kérdés, sem tizenévesen, sem huszonévesen, sem harmincévesen, mindig is akartam. Annyira, hogy egyszer csak azt is eldöntöttem, hogy ha egyedül élek, akkor is lesz gyermekem. Ebben csupán annyi az érdekesség, hogy én egy ilyen minden buliban első sorban, minden kocsmában zárásig (enyhe túlzásokkal), egy átlagos egyetemista mindennapjait éltem éveken keresztül, már másfél éves az első gyermekem és még mindig vannak barátaim, akik elmesélik, hogy azért jönnek látogatóba, hogy lássák, mit csinálok egy gyermekkel, mert annyira nem illik a profilomba.
Nem is gondoltam soha, hogy nekem valahogyan kéne viselkedni, ha anya leszek, nem is gondoltam arra, hogy én leszek anya, csak arra hogy nekem lesz gyermekem (nem tudom okosabban elmagyarázni a különbséget). Ez az állapot nem változott sokat, de van benne egy adag struccpolitika is: a terhességgel bekerültem én is a “szektába” (kismamák különböző csoportjába) és ott nagyon hamar jött a felismerés, hogy nincs itt helyem. Sajnos, ebbe egy adag lenézés is keveredett, akkortájt alakult ki az a véleményem, hogy azokból lesznek az egymásnak cikkeket belinkelő hősanyák (beleértve a hosszú GYES/D-et választókat is), akik egyébként az életben nem csinálnak semmi hasznosat. Ezen az álláspontomon nagyon sokat finomított ez a blog, továbbra sem vágyom a társaságukra, de már nem ítélem el őket. Így kezdtünk el összejárni azokkal az anyákkal, akik projekteken dolgoztunk, bulikba jártunk, eleve szórakozózhelyeken, felnőtt találkozási helyeken futottunk össze és már a gyes alatt is vállaltunk munkákat. Így teljesen megvédtem magam attól, hogy lássam, hogyan lehetnék egy másabb mérce szerinti jó anya. És még ott sem tartok, hogy lemondásként éljem meg a gyermekvállalást, nekem egyelőre egy nagy extra kiegészítő plusz a gyermek. De még messze az óvi és az igazán embert próbáló történetek.
És hogy kapcsolódjak olaszorszagboljottem utolsó hozzászólásához, azt akartam elmondani, hogy mindebben a nagy lazaságban és gyerekvárásba életem első védekezés nélküli szeretkezése az esküvőnk után 4 nappal volt, és a legextrább, legörömtelibb, legfelszabadultabb szexuális élményeim között listavezetők a gyermekcsináló szexek 🙂
És mindezekkel együtt teljesen támogatom a gyermekvállalás minden formában való opcionálissá tételét, vagyis csak az és akkor, amikor a legjobbnak tartja és biztos benne, és aki nem, az pont olyan felszabadultan érezze magát ettől a döntéstől, mint most a gyermekesek a dolog kezdetén.
KedvelésKedvelés
Szimpatikus ötvözet! 😉 külön köszönet az utolsó bekezdésért!
KedvelésKedvelés
De jó, hogy ezt leírtad, bennem az körvonalazódik, hogy csak úgy tudnám bírni a gyerekvállalást, ha már az első évben dolgozgatnék mellette… Egyéb módon nem tudom elképzelni, hogy ép idegekkel és lélekkel kibírnám. Jó látni, hogy működhet… persze ehhez megfelelő körülmények is kellenek.
KedvelésKedvelés
Hasonlóakat éreztem én is, mostanra alakult egy kis gyerekvágy… 🙂
KedvelésKedvelés
Errol meg valami eszembe jutott (annyi minden eszembe jut, nyugodtan mondjatok, ha eleg :). Az is egy elvarasfele, hogy ha te azt valasztod, hogy ne legyen gyereked, akkor mindenkepp valamit fel “kell” mutatni, hogy ahelyett mit csinaltal (fogsz csinalni) az eleteddel ugymond. Azaz: a karriert valasztod, (es akkor nyomni, amig belefer, mert hat ha mar lemondtal a gyerekrol…), en “Terezanya” leszek (es minden energiam arra az onkentes, megmentos tevekenysegre megy), stb. Mintha az egyetlen felmentes az lenne, hogy te azert megis felaldozod magad, es annak erdekeben lemondasz arrol, ami “termeszetesen” “dolgod” lenne. Akkor megbocsatanak. Elnezik. De egy no hozzon aldozatot, es punktum.
Es mi van, ha valaki azert nem akar gyereket, mert nem akar minden reggel oruletbe kergetodni az X gyerek mellett, nem akar ovonokkel hadakozni, meg kesobb a tarsadalommal arrol, hogy mi e fius es mi a lanyos. Ha nyugodtan akarja csinalni a munkajat (amit esetleg elvez, es esetleg nem epit nagy karriert benne – mar ahogy ezt ma ertik, “csak” jol erzi magat es meg tud belole elni). Ha nem akar papa-mama szerepbe atmenni a parjaval. Ha nem szeretne,hogy evekig ne tudjon egy normalis cikket vegigolvasni vagy beulni a wc-re egyedul, 10 percig.
KedvelésKedvelés
Jajj, de nagyon-nagyon egyetértek veled, leírtad a gondolataimat.
KedvelésKedvelés
Igen, egyetértek veled ebben. Mindenképp kell valami, ami ellensúlyozza azt az elképesztően érthetetlen döntést, hogy nem akarsz gyereket.
Pedig a gyerek nem kötelesség – épp ezért nem is ‘jár’ – hanem lehetőség.
KedvelésKedvelés
Megbocsátható, hogy nem akarsz gyereket igen, de akkor legyél híres hegedűművész, tudós, vagy feltaláló. Ez a minimum.
KedvelésKedvelés
Vagy legalább szerzetes.
KedvelésKedvelés
“Megbocsátható, hogy nem akarsz gyereket igen, de akkor legyél híres hegedűművész, tudós, vagy feltaláló. Ez a minimum.” Nem, nekik sem nézik el. Egy gyerek a minimum, hogy ne húzza senki a száját. Ennyit ha törik, ha szakad, illik be vállalni. Ez alól egyedül az apácák kapnak felmentést, nekik tényleg a társadalom által igazoltan nem kell szülniük. Mindenki másnak, legalább egyszer igen.
KedvelésKedvelés
Hát a szerzetes alatt kb. azt értettem, hogy apáca – vagy hasonló más vallásban. Egyébként azért pasitól is elvárás a gyerek, nyilván nem annyira, mint a nőktől, de erőteljesen, ezért is írtam a szerzetest, hogy mindkét nembeli.
KedvelésKedvelés
Viszont az apaca sem “szabad”, ő ugyanis Isten menyasszonya – csak, hogy tudja, hol a helye… 🙂
KedvelésKedvelés
Blacinak: Igen, pasiktól is elvárás, de ez sokszor inkább csak biológiai: hogy legyen valaki, aki tovább viszi a géneket. A nőknél pedig: legyen valaki, aki értelmet ad az életednek. Nem mindegy.
KedvelésKedvelés
Persze hogy nem mindegy, meg nem is a másik oldal 😉 Ezzel együtt én elég sokat hallgattam, mielőtt gyerekeim lettek (nem siettem el).
KedvelésKedvelés
őszinte leszek (még jó hogy): a reggelek ideges és nyomasztó káosza számomra ellenérv a gyerekvállalásról saját magammal folytatott vitámban, még egyedülállóként is csak nehezen vagyok képes méltósággal viselni.
anyám szerint ha gyerekem lesz, elmúlik. én kevés anyáméhoz mérhető reggeli morccal találkoztam, legfeljebb csak az enyémhez volna mérhető, én meg reggel nem beszélek senkivel. vagy tényleg elmúlik?
és én sem értettem soha, hogy miért reggel 8, miért, miért. néha elgondolkodom azon, hogy mennyiben lenne más ez a társadalom, ha napjainak egy szép nagy részét nem az álmosság uralná, mert mondjuk épp akkor kell, amikor jónak érzi (kisiskolás korom óta erről ábrándozom, sosem voltam jó alvó).
KedvelésKedvelés
el nem mulik,de sokat valtozik a reggeli komazas. legalabbis nalam. tudok felalomban reggelit adni es kavefozot bekapcsolni, de dumcsizasra csak az elso korty kavem utan vagyok hajlando es ha nem ihatom meg a kavemat nyugodtan akkor behisztizek. ezt nagyon hamar megtanultak a gyerekeim is ugyhogy altalaban megvarjak amig elfogy a kavem. igaz mi 8.40re jarunk suliba.
KedvelésKedvelés
“hogy miért reggel 8, miért, miért.”
Már amikor reggel 8! Ma például nulladik órára vittem az egyiket (közben a legkisebb felöltözött és elkészült itthon), ezért mi ketten a nagyobbal, hatkor keltünk. Miután hazaértem, leellenőriztem a kicsit elkészült-e rendesen és őt is leszállítottam egy másik iskolába fél 8-ra, ami már nem is tűnt olyan korainak. Aki a nulladik órát kitalálta, hogy nem gondolt a több gyerekes szülőkre az biztos.
KedvelésKedvelés
hu, emlekszem a nulladik orara. nekem tok felesleges volt bejarnom, nagyjabol vegig aludtam az orakat nyitott szemmel.
KedvelésKedvelés
Olaszországban 9-kor kezdődik az élet, ez igen nagy megkönnyebbülés -ezt sosem hittem volna, de sokkal-sokkal kipihentebb vagyok, és jobban bírom a strapát a reggeli később keléssel (még többet sem alszom, csak tovább).
Ellenben ez azt jelenti, hogy a délután 5-ös műszakvég mint olyan, nem létezik (pedig milyen jó volt Mo-n 8h-16h30-ig dolgozni, még előtted az egész délután fél ötkor). Inkább fél hét / hétig dolgozik mindenki (az ebédszünet sosem fél óra, minimum egy). Az este emiatt magyar szemmel nehéz (főleg a gyerekesek szoktak kiakadni), vacsora 20-21h körül. Aztán családi élet. Még a kicsi gyerekek sem mennek el 22 előtt aludni (4-5-6 évesen ez normális), nagyobbaknál (12-13 éves) este nyolckor simán van egy edzés a suliban.
Tehát a strapa ugyanaz, csak el van kicsit tolódva.
Még mindig oda lyukadunk ki, hogy ennyit dolgozni nem egészséges 🙂
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: anyám fáradt mosolya | csak az olvassa — én szóltam
Visszajelzés: a reggel | csak az olvassa — én szóltam