A nők nevelték őket is című bejegyzésre érkezett hozzászólás részlete:
Ezt nem ér így hagyni, tessék már valami fogódzót is adni, valami “Tíz dolog, amit föltétlenül meg kell tanítani a fiúknak”, vagy “Öt mondat, amit sose ejts ki előtte” !
Tényleg pánikban vagyok, főleg ha a fentieket olvasom, hogy még a kiegyensúlyozott családokban is előjön egyszer a mumus (remélhetőleg csak próbálkozásként, társadalmi mintára, mert jár az a gyerek másnál is, néz tv-t is), nálunk is vannak jelek, pedig még csak 7 éves a legnagyobb, és még kettő lesi minden mozdulatát! Görcsben vagyok a felelősségtől, pedig tudom, hogy pont az akarást kéne kiiktatni.
Én tudom, hogy a tehetetlenség elviselhetetlen, és nagyon szeretnénk valami mást. Igen, szerintem is fölösleges az akarás. Egyenlőnek és belátónak akarni a gyereket (avagy a lányunkat igény szerint szoptatónak, kötődően nevelőnek, esetleg élsportolónak) olyan, hatásfokában és mellékhatásaiban is, mint a keresztény nevelés: valami nagyon erős eszme, cél, ami lemondásokat is követel, és amivel, mivel a szülőtől jön, szembe lehet fordulni vele, nagyon visszaüthet.
Semmiféle receptet nem tudok, a bejegyzés annak a tragikomédiájáról szól, hogy nem nevelhetünk a világ ellenében, nincs hozzá önreflexiónk, önbizalmunk, mintánk, tudásunk, támogató közegünk, erőnk. Megnyugodhatsz: nem rajtad fog múlni. Ez is az egyenlőtlenség szomorú tünete, hogy a nők azt gondolják, majd ők megoldják, minden jobbító törekvést, a paleoétrendet és az egyenlőségre nevelést is a saját felelősségüknek éreznek.
Eleve a szándék, hogy “a lányomnak majd ne kelljen annyit szenvedni” vagy hogy “a menyemnek majd ne legyen ennyire keserves” , nem tiszta, mert legelőször is magunkra kellene gondolnunk. Ha mi annyit szenvedtünk, ha nekünk olyan keserves volt a házasság, akkor nem fog átmenni az üzenet. Nem abból sajátítja el a gyerek az elsajátítandót, amit akarunk, amit mondunk, késő bánatként a magunk kárán okulva, hanem a mögöttesből: láthatatlan szövedékek fonják be őt is. Egy kínlódós házasságban azt az üzenetet közvetíteni, hogy egy nő is ér annyit, mint egy férfi, egy nő is lehet boldog, fából vaskarika. A legnagyobb bűnt azzal követjük el ellenük, ahogy élünk, az apja, meg az anyja. Nem az a kérdés, ki a bűnös, hanem a hatása, az a tragikus.
Egyben biztos vagyok: ha az enyéim az anyjukat szabad, érdeklődő, lelkes lénynek látják, aki nem omlik össze, nem mártír, nem mást hibáztat, hanem örül, megy bele a világba, van saját élete, de sokat van velük, az nem rossz nőiszerep-minta.
Mondhatják erre persze az antifeministák, hogy én mint nem szolgáló, erős akaratú, határozott, önző nő (aki egyáltalán nem érez önzésnek olyasmit, ami a működőképességéhez, az élet teljességnek megéléséhez kell) (és egyébként még itthonról rendkívüli koncentrációt igénylő, elvonulós alkotómunkát is végez, amelynek nem nagyon van vége) ezzel a mintával agyonnyomom a fiaimat, és feszülésre tanítom a lányomat, de a valóság az, hogy minden szelíd szavú, hagyományos asszony valahogy behajtja, amibe ez neki került, ezzel pedig a mártírság keserves örökségét hagyja a gyerekeire, nem is beszélve arról a mintáról, amit ilyenkor az apa örökít át. Csak az tud hiteles szülő lenni, aki nem zsákmányolja ki önmagát, szívből ad és pontosan látja a határait. Ennek a jelenlegi párkapcsolat keretei között, ebben a szereposztásban nincsenek meg a feltételei. Legalább ezért ne magatokat hibáztassátok.
Vekerdy is, teszem azt, de nem annyira az egyenlőség kedvért kérve kéri az anyákat, hogy ne vasaljanak. Az anyák keresik a megoldást, felelősséget vállalnak a gyerekeik nemiszerep-alakulásáért (de még mindig nem a saját jóllétükért), eleve: olvassák Vekerdyt, helyeselnek, követik a tanácsait, hogy a jó legyen a gyereknek, és talán nem vasalnak.
Vekerdy az apáktól nem kér semmit, mit is kérhetne? Hogy vasaljanak? Hogy ne bánják, ha a feleségük nem vasal? És a férfiak amúgy sem olvasnak Vekerdyt, nem keresik a megoldást, mert nekik a probléma nem létezik. Anya a szemükben mindig akar valamit (rakjunk rendet, hajtsuk le a deszkát, tanuljunk törit, együnk zöldséget, mindig kér valamit — miért kell kérni?), nem baj, békésen túléljük, kitérünk előle, csak konfliktus ne legyen, gyere, fiam, menjünk inkább focizni, rendelek egy pizzát, ne mondd el anyunak! Az anya mítosza, aki érvényesíti az akaratát, veszekedéssel, lelki gyötréssel! Holott az anya nem magáért, nem a kényelméért akarja, amit akar, mégis neki róják fel.
Az enyéim az apjukból, akinek nem derogált velük lenni, az itthonról dolgozásából, humorából, jókedvéből, ráérős és erőszakmentes gyerekneveléséből (amelynek pontos szavait, gesztusait kezdem elfelejteni) nagyon sokat profitáltak, de hogy ez mire elég, nem tudom. Nem akarom, hogy görcsösen az az elvárásom legyen velük szemben, hogy a fiaim ne basáskodjanak majd a párkapcsolatukban, a lányom meg “ne hagyja magát”, ne legyen mártír. Inkább a saját határaimat jelölöm ki, és amíg ezek tiszteletben vannak tartva, nincsen frusztráció, szemrehányás, akarás bennem irántuk. A többi az ő életük: az ő tanulságuk, feladatuk lesz.
A nagyfiam például főz, szemetet visz ki, rendet rak, söpör, de fölényes, a fölényességet észrevétlenül teszi a magáévá az apja révén, osztályában, más fiúkat látva, filmhősökkel azonosulva, neki szabad. Ha fiúként érvényesülni akar és nem nevetségessé válni, nincs más választása, mint hogy a tágabb közege meglévő és rossz lehetőségei közül válasszon. Ahol a fiúkat íjászkodni küldik, a lányokat pedig pogácsát sütni az osztálykiránduláson. Biztosan teljesen másképp fog a sorsára tekinteni, más lesz az életcélja, mást jelent majd neki a munka és az, hogy gyereke lesz, mint egy nőnek. Mellesleg és titokban, vagy akár felvállaltan még mosogathat is, nem ez a lényeg. A lényeg az attitűd, és az, hogy a szerepeinkbe be vagyunk betonozva, az is, aki nevel, és a nevelt is.
Nem fogjuk meggyőzni a férfiakat, sem nyílt, sem burkolt eszközökkel, nem fognak a homlokukra csapni, megérteni, hogy ez nekik is jó, ugyanis nem jó, csak hosszabb távon lesz és nem az egyes embernek, hanem a társadalom egészének jó. Az egyenlőtlenséget, de nevezhetjük nyugodtan elnyomásnak, mert társadalmi értelemben az, mindenféle magyarázatokkal, bőszen racionalizálják, mint látjuk. A férfiak, és igen, általában, egyáltalán nem akarnak egyenlő kapcsolatot, nem bolondultak meg, hogy előjogaikról, szabadságukról, többletlehetőségeikről lemondjanak. Az elnyomás pont azt jelenti, hogy mindannyiuknak készen szállítják az előjogot, a mentséget, és nyugodtan élhetnek vele, azért, mert férfinak születettek.
Amint észreveszik, hogy nekik így nehezebb lesz (mivel eddig sokkal, de sokkal könnyebb volt), reagálni fognak. És nem, ezen a szerelem sem segít, a szerelem is ebben a keretben létezik, tele lesz gyanakvással, és nem látják, hogy így, ahogy a dolog most áll, tönkremennek a nők. A születésszámok csökkenéséért, a munkaerőpiaci nehézségekért, a porosszürke házasságért, az otthoni feszültségekért a feminizmust, a “nagy emancipációt” hibáztatják, és nem az előjogaikat és az egyenlőtlenséget, amely ledarálja a nőket. Úgy érzékelik, az a baj, hogy a nők egyre többet akarnak.
A változás fárasztó lesz, magától zajlik, nem mi irányítjuk, és amikor látható lesz az eredménye, sok kellemetlen esemény övezi majd. Lesz reakció bőven: gúnyos cikkek, a tudatosabb nőket elítélő ismerősök, dühös és hűtlen férjek, bizalmatlanság, aggódó lelkigondozók és pszichológusok, a meddőséget elférfiasodással magyarázó orvosok, és lesz bűnözés is (bosszú a nőkön), revansként. Hogy miért, azt ez a film meggyőzően mutatja be negyven másodpercben:
https://csakazolvassa.wordpress.com/2013/06/04/a-ferfihangrol-erkezo-olvasoimnak-ajanlom
csak az olvassa. én szóltam 
Őszintén szólva engem megnyugtat a tudat, hogy nem rajtam fog múlni. Sokkal könnyebb így élni, még ha nem is lesz gyerekem.
KedvelésKedvelés
“Ahol a fiúkat íjászkodni küldik, a lányokat pedig pogácsát sütni az osztálykiránduláson.”
A napokban iskolai előadáson voltunk, ahol a gyerekek felléptek egy rövidke kis előadással. Elkeserítő volt látni a különbséget, a lányoknak és a fiúknak szánt szerepek között. A lányoké: hisztis királykisasszony, ők buták, tudatlanok, hiúk, és nyafkák. A fiúk szerepei: tudósok, csillagászok, király, szakács. A lényeg, ők azok akik okosak, mindentudóak, tanultak és megfontoltak. A mesében persze jól ráncba szedik és megnevelik a buta királykisasszonyokat és leszoktatják őket a hisztizésről is. Megjegyzem, hogy a “buta” lányszerepeket minden kislány megakadás nélkül fújta, az “okos” fiú tudósok viszont rengeteget bakiztak.
Férjem konklúziója az előadás végén, ezt a mesét pedig nők választották és tanították be a gyerekeknek!
KedvelésKedvelés
Nekem van barátom, aki a három lányát lovas-íjász táborba küldi, ahol mindenki ugyanazt csinálja: jurtát építenek, lányok is, lovagolnak, íjászkodnak, szalagot szőnek, fiúk is, bográcsban főznek, mindenki. Pedig ez a “hagyományos”, hagyományőrző, ilyen-olyan nemzeti identitás-őrző egyesület tábora. De mégis, mindenki egyenrangú benne.
KedvelésKedvelés
Ma reggel olvastam:
http://www.szatmari-monitor.ro/2013/05/bayer-zsolt-ulve-vagy-allva/
KedvelésKedvelés
Brühühü, mindjárt megsiratom… :'(( Ez ezerszer nagyobb probléma, mint az, hogy plö a nőknek férfiak írják elő sok esetben, hogy azok mikor s miként szüljenek. Nem gáááz, az állva pisilés jogának elvesztése miatt fog kitörni a harmadik világháborúúú!!!
KedvelésKedvelés
Tudom, nem ér kinevetni a kisebbet, de akinek a férfiassága az állva vizelésben manifesztálódik, azon én őszintén és teli szájjal szoktam nevetni. Nem B.Zs. az egyetlen.
KedvelésKedvelés
Már megint nem a lényegről van szó!Mintha szándékosan akarnák lejáratni a feministák ügyét. Személy szerint nem hat meg semmiféle gender -szemlélet.Az egyenlőtlen bérezés és a férfiak előjogai bosszantanak.
KedvelésKedvelés
Mondjuk ezt en is egy baromsagnak tartom, mert mindenkinek joga eldonteni, hogy mikent vegzi a dolgat. Felolem akar fejen allva is brunyalhatnak a pasik, de…. Ezzel nekem az a bajom, hogy nem mindig sikerul beletalalni, es akkor megint csak a noknek kell utanuk takaritani. Es sajnos ez nekem megint csak munkahelyi tapasztalat. Nonszensznek tartottam, hogy nekem kell a ferfi kollegak utan takaritani a wc-ben, mert olyan szag volt bent, hogy seggel jottem ki az ajton. Tobben gondoltak azt is, hogy ha beletalalnak a lyukba, az feler a wc lehuzasaval. Pedig nem…. Ezt elmondtam nekik meetingen is. Nem valtozott semmi. Majd kiraktam a wc mogotti falra egy papirt: “ha rovid a farkad, told meg egy lepessel” Persze en voltam a hulye feminista. Konyorgom….
KedvelésKedvelés
Koedukált wc van a melóhelyen? Miért? :-O
KedvelésKedvelés
Azert, mert csak egy wc volt….
KedvelésKedvelés
csatlakozom!
úgy pisil, mind a három, ahogy csak akar. gyanítom, (de legalábbis remélem), hogy a két kisebb az, aki széles spektrumban intézi az ügyet. a harmadik takarítja a wc-t. legutóbb, magából kikelve ordította a fiainak, hogy “ha még egyszer így fog kinézni, bevezetjük az ülvepisilést”
érdeklődve várom a fejleményeket és felhajtom magam után a deszkát, biztos, ami biztos.
KedvelésKedvelés
Ahol én dolgoztam, ott ez volt: “Ha rövid a farkad, közel kell állni, nem kell a WC-t körbehugyálni”. szerintem ezt se férfi írta
KedvelésKedvelés
Piszoárokat csináltatni nekik az alagsorban, a többi vécét pedig kulcsra zárni, amiből csak az kaphat, aki nem piszkít (vagy ha mégis, akkor takarít is).
KedvelésKedvelés
sokáig nem értettem, hogy anyósomék miért építettek két wc-t, az egyébként nem olyan nagy házukba
KedvelésKedvelés
Ha állva beletalálunk is a közepébe, még akkor is fröccsen mindenfelé. Kagylóra, padlóra, bútorra. Ülve csinálva láthatóan, szagolhatóan tisztább marad a WC és környéke. Kicsit furcsa volt megszokni, de nem lehetetlen.
Szerintem egyébként ez az egész állva pisilés is onnan ered, hogy a fiúknak ugye van erre lehetőségük (fullánkszerű szerv, amit elég csak kivenni egy kisebb résen keresztül, aztán hadd menjen, kertben, fa tövében, erdőn-mezőn), a másik megoldás fárasztóbb (nadrágok letolása, leülés, felállás, nadrág felhúzása), és általában a következményeket sem ők viselik (takarítás). Tehát lehetőség, lustaság, következmény áthárítás. Ismerős, ugye?
Próbálom a fiamat is rávenni a fárasztóbb, ugyanakkor másokkal szemben figyelmesebb módszerre, de nehezen megy a dolog.
KedvelésKedvelés
Azzal nem értek egyet, hogy törvény szabályozza a pisilés módját, ez szerintem a személyiségjogok megsértése, vagy az állam túlzott beleszólása. De amiket egy lapon említ ezzel a szerző, meg amilyen stílusban! És végig hangoztatja a normalitás fogalmát, ami ugye a status quo lenne. Mindig az a normális, amire a hatalmon lévő csoport azt mondja. Zseniális. Ja, és nem szeretnék fiúkkal együtt öltözni, én még a lányok előtt is szégyelltem, hogy mellem van. Viszont a rózsaszín hercegnős játékoktól rosszul vagyok. És nem is nagyon láttam másmilyet se ruhában, se játékban. Fiúnak szörny, dínó, szuperhős, autó van kék vagy neonzöld alapon, lánynak rikító rózsaszín, netán lila, hercegnős, kiskutyás, esetleg virágos. Lehetőleg Disney figurákkal, hogy hamar kialakuljon a fogyasztói magatartás. És a legjobbak ezek a feliratok, hogy “I’m cute” vagy “Mummy’s boy”. Kb. annyi értelme van, mint amikor valaki olyat húz a fenekére, hogy “Sexy”. Volt a suliban egy lány, aki a tesipólójára filctollal felírta mellmagasságban a következőt: “Tetszik, amit látsz?” Ez vajon feltűnősködés vagy humor?
KedvelésKedvelés
“Nem fogjuk meggyőzni a férfiakat, sem nyílt, sem burkolt eszközökkel, nem fognak a homlokukra csapni, megérteni, hogy ez nekik is jó, ugyanis nem jó, csak hosszabb távon lesz és nem az egyes embernek, hanem a társadalom egészének jó.”
Én férfi vagyok, engem meggyőztetek és a homlokomra csaptam, és nekem jobb ettől az életem.
KedvelésKedvelés
Szuper!
KedvelésKedvelés
szia. és üdvözlégy. asszem vagyunk itt páran akik szívesen olvasnánk erről többet. annyira remélem, hogy nem ironikusan írtad ezt és nincs benne valami bántás. mesélj ha van kedved.
KedvelésKedvelés
Nem ironikusan írtam, tényleg ez van. Kommenteltem már korábban is, csak aztán úgy éreztem, hogy nem vagyok kompatibilis. Most azért írtam mégis, mert akadhat, akit ez bátorít.
KedvelésKedvelés
Nagyon is kompatibilis vagy, írj, és örülök, hogy olvasol és hozzászólsz!
KedvelésKedvelés
hű. ez jó. engem nagyon érdekel, hogy mit gondolsz, hogy jön le neked ami lejön. nem is tudom leírni mennyire hiányzik hogy tényleg kooperálni akaró férfiak is elmondják az ő olvasatukat. így mi csak tippelni tudunk és a meglévő hangokból következtetni, de az meg még messze van a beszélgetéstől és egyáltalán nincs meg benne a közös nevező lehetősége. meg attól is messze van, hogy mi is tudjuk, hogy mi a férfiak belső szükséglete egy egyenlőségen alapuló kapcsolati rendszerben.
jelenleg én azt élem meg, hogy elhangzik egy csomó valós női panasz, nehézség, probléma, olyan, ami nekünk erősen húsba vág, és amire elég egységesen az a férfi válasz jön, hogy ezek nem valós, nem igazi és nem releváns problémák. hogy az amit mondunk, átgondolás és érdemi válasz nélkül marad. abban biztos vagyok, hogy van még hova árnyalni a saját női nézőpontjainkat, pl. a női előjogok kapcsán mindenképpen, ez egy dolog. a másik, hogy szerintem onnan lehet elkezdeni tárgyalni, ha jelen esetben a férfiak onnan indulnak mint te is, hogy legalább az érveink velejének egy része legitimálva van és arra jön egy másik nézőpont. és akkor lehet közeledni. most így hirtelen emlékeim szerint a te mai kommented az első amiből azt érzem, hogy ez az alap megvan, azért érdekel nagyon, hogy hogy is néz ki ez az egész nemek közötti egyeztetés és egyezkedés a te szemüvegeden keresztül.
KedvelésKedvelés
Nem egyszerű ez, az a lényeg. Valamelyik nap linkelt valaki egy TED előadást, ami elég jól elmondja a velejét a man-box hasonlattal. Az a lényeg, hogy mi is ugyanúgy ránk kényszerített szerepeket játszunk, és nem csak szabadságunkban áll genderhímnek lenni, hanem kötelező is. Ezt nem részletezném, ugyanúgy megy, mint a női oldalon, erős gyerekkori minták, naponta sokszor megerősítve, hiányos szerepkészlet, stb. És nyerni férfiként is kb. ugyanazt lehet a mintából való kilépéssel, mint nőként: szabadság, szerelem.
Az én legfontosabb tapasztalatom ezzel kapcsolatban az, hogy az előjogokról való lemondás tulajdonképpen a legkönnyebb. Elméletben több mint egy évtizede megtanultam a feminizmus alapfogalmait, nem nevettem a szőkenős vicceken, nem vettem ki a hajasbabát a fiam kezéből, és mosogattam. Ehhez képest volt kínos magamra ismerni egy pár szövegben. De az, hogy magamra ismertem és mégsem a blogra meg a szerzőjére lettem dühös, az azért van, mert már előtte is foglalkoztam önismerettel, tréningekre, önismereti csoportba jártam, könyveket olvastam (buzi-e vagyok, kérdezték férfitársaim – nem tőlem, csak az irodalmi énemtől).
Azt akarom mondani, hogy én a feminizmusról tanultakból hiába építgettem magamnak magatartási szabályokat, az igazi változás az önismeretből jött, és attól tartok, hogy ez másnál sincsen másképp.
KedvelésKedvelés
jó volt ezt olvasni, és egyetértek veled. köszi, hogy leírtad.
KedvelésKedvelés
Jó és fontos amit írsz, és az is, hogy itt vagy! A manbox azért is szemét dolog, mert nem világosak a doboz szélei: sosem tudhatod, bent vagy-e, és nap mint nap meg kell küzdened, hogy ott maradj. Sok férfi elég hangosan küzd, halljuk itt is, mások halkan, de kitartóan. Mindig öröm, ha valaki kijön 😉
KedvelésKedvelés
MIlyen nagyon igaz! Szerintem a gender-tudatosság és a stabil önismeret a legislegnyerőbb kombó az élethez, férfinak, nőnek egyaránt!
KedvelésKedvelés
Ha van ilyen, nagyon örülök, de nem számítok rá és nem ennek reményében építem a médiabirodalmat.
KedvelésKedvelés
Világos, és nem is cáfolni akartalak, csak azért írtam, mert szerintem van remény. Lassan, sokadszorra, de azért olvasáson keresztül is át tud jönni egy-két felismerés.
KedvelésKedvelés
Woooow
KedvelésKedvelés
és, ugye, nem ironizálsz? 🙂
KedvelésKedvelés
nem egyáltalán! 🙂 ez tényleg az ami.
KedvelésKedvelés
jaaj lehet ez félrement bocsi 🙂
KedvelésKedvelés
jaj, ez a Vekerdy-vasalós tanács nekem is rég nyomta a bögyömet. kb. annyira realista, mint amikor a babás fórumokban azt javasolják a (segítség nélkül) a gyerekágyban lézengő anyának, amikor nagyon sírós/többemberes a gyerek: legyél vele! ne takaríts!
persze, és a lakás majd öntisztul. megvár a kosz 3 hét múlva is.
igen, nekem is az tűnt fel, hogy miért nem azt javasolja Vekerdy, hogy “apák, vasaljatok ti” (egyszer mesélte valahol, hogy ő vasalást nem igénylő ingeket hord — ilyet én is vettem, mégis kell vasalni, hogy kinézzen valahogy; plusz még van a két gyerekre meg rám is bőven vasalnivaló). Plusz nem a vasalás a lényeg, az csak az otthoni teendők ezredrésze.
összegezve: a férfi, végezz te is házimunkát! intelmet sosem olvastam még. max. azt, hogy fogadjunk fel takarítónőt (ó, áldott felső középosztály!), hívjuk át a nagymamákat (mert mindig vannak és mindig elérhető távolban).
szóval ha vekerdy nem érti, miért várjuk, hogy általában értik?
KedvelésKedvelés
a Vekerdy-jelenség kapott már külön posztot?
arra gondolok, amikor hasra kellene esnünk a nonkonform liberális megközelítéstől, amiről aztán kiderül, hogy igazából csak egy nagyon konkrét határig tart
KedvelésKedvelés
szerintem azért örülünk Vekerdynek, mert az előtte munkálkodó gyerekpszichológusok közül hasonlót sem mondott senki. Tudomásom szerint. Mindenki a lelkiismeret-furdalásra gyúrt, hogy legyél jó anya, tedd meg ezt is meg azt is, nála jelent meg halványan a kipihent anya képe. Vagy csak én vagyok alultájékozott.
KedvelésKedvelés
Vekerdy védelmében mondanám 🙂 , én olvastam tőle, hogy az a meglátása az anyák jobban belátják mivel nem tesznek jót a gyerekeiknek, például tévézés vagy egészségtelen ételek fogyasztása, de az apák sok esetben ezeket a törekvéseket a saját kényelmük érdekében megfúrják. Tehát az utóbbiak, azért engednek a gyereknek meg sok mindent, mert ők maguk nem bírnak erről lemondani, ergo “beáldozzák” a gyereket. Azért ezt kimondani nem semmi.
KedvelésKedvelés
Félreértettetek.
Abban, hogy Pickler Emmi óta ennyit változott az általános gyermeknevelési felfogás, Vekerdy Tamásnak oroszlánrésze van.
Amire utaltam az, hogy felszabadultan tudunk örülni azoknak a mondatoknak, hogy “ma ne vasaljon ki”, “kérje meg a férjét, hogy porszívózzon”. Ezek alapvetésként indulnak ki abból, hogy a háztartás a nőé, aki segítséget kér, vagy aki felmenti magát a kötelessége alól. (Számomra ezek pedig nem evidenciák, hanem megállapodások témái a háztartásban élők között.) És mivel az adott szerző – akár Vekerdy, akár más – egyébként egy csomó jó dolgot ír, elhisszük ezt is.
KedvelésKedvelés
Hát ja. Ő is a valóságból indul ki, és szerintem azt figyeli, ahogy élünk. És így élünk. Most.
KedvelésKedvelés
Szerintem meg a valóságnak ezen aspektusait nem kérdőjelezi meg, megkockáztatom, talán azért is, mert történetesen férfi.
KedvelésKedvelés
én is ezt gondolom, amit képviselőné. a nőkhöz beszél, a megoldást ő is a nőktől várja. miért nem a férfihoz beszél, akinél a szűk keresztmetszet van? . pedig férfiként nagyon is beszélhetne inkább a saját férfi felelősségükről, ahelyett hogy megint a nőket osztja valaki.
én már sajnos nem tudok elég jófejen viszonyulni az ilyen férfiakhoz.
“Hát ja. Ő is a valóságból indul ki, és szerintem azt figyeli, ahogy élünk. És így élünk. Most.”
és szerintem pont emiatt lenne fontos, hogy a férfihoz beszéljen.
amikor hallom beszélni, akkor mindig az az érzésem, hogy neki arra sikerült rálátnia, hogy neki magának milyen hiányai voltak gyerekkorában, és hogy a saját gyerekkori énjének mi lett volna jobb. pl. egy kipihentebb, jobban odafigyelő, befogadó mama. és itt meg is állt a saját önreflexiója, viszont ezzel a kommunikációjával valójában ugyanazt csinálja mint a többiek, hogy a felelősséget a nőkre tolja és nem keresi a gondokat eredményező eredeti okokat. plusz ami még szintén áthallik nekem belőle az az anyaság mitizálása, a hagyományos szerepleosztások, amik aztán hatványozottan megjelennek az általa is fémjelzett és favorizált pedagógiai irányzatokban.
KedvelésKedvelés
“És mivel az adott szerző – akár Vekerdy, akár más – egyébként egy csomó jó dolgot ír, elhisszük ezt is.” Én nem szoktam ilyen vakon hinni semmiben és senkiben. Vekerdynek is vannak nézetei amit konkrétan hülyeségnek tartok, pedig úgy általában (legalább is sok mindenben) igazat adok neki. Ugyanez a helyzet például Csernussal is (bár az ő nézeteit néha kifejezetten veszélyesnek gondolom 🙂 ).
KedvelésKedvelés
Miért nem a pasikhoz beszél???? Hát talán mert őket ez a dolog nem érdekli. Az igen, hogy legyen kaja, rend és tiszta ing, az nem, hogy milyen áron.
Nálunk most egész elképesztő a helyzet, húsz (!) éven át küzdöttem, hogy feltűnés nélkül minden rendben legyen, hogy ne szoruljak, most elborult az agyam, és kiborult a bili, és ő küzd, nagyon fura, reggelit csinál, meg kipakolja a mosogatógépet, sőt, söpör (ja, és minden nap zuhanyzik… igen, ez is lehet örömteli kedvezmény), de engem nem érdekel. Meg sem érint. És bevallom, nem értem, pár éve csak egyetlen gesztusért, csak azért, ha felajánlotta volna, hogy felsöpör… a lába nyomát is. Most meg… azért persze nem üldögélek sörözve a tévé előtt. És nehezményezem, hogy a mosogatógép bepakolásánál szokás szerint jobban tud mindent.
KedvelésKedvelés
Csak amikor az ember épp válaszokat keres és talál valakit, akinél sokmindenre van válasz, nehéz az elkülönítés.
Szerintem nekem is csak akkor tűnnek fel a fent említettek, amikor a konkrét témában nem érzem érintettnek magam.
KedvelésKedvelés
zs, miert is nem uldogelsz sorozve a tv elott??
KedvelésKedvelés
Nem tudom, ki az Grafitemberen kívül, akit a fiúk rendszeresen olvasnak/néznek. Vekerdy ugyanis a Nők Lapján keresztül legfeljebb egy szűk hímnemű körhöz jutna el, ha akarna.
Az önreflexiós jelleg nekem is eszembe jutott már.
KedvelésKedvelés
Vicces módon nekem az apám olvasta a Nők Lapját, évekig megvette minden számát, és én is azt olvastam. Sokszor olvastam Vekerdy rovatát is benne, pedig kamaszkorú lehettem akkortájt. (Talán a gyerekrajzok tetszettek a szöveg mellett.)
KedvelésKedvelés
“…hogy minden szelíd szavú, hagyományos asszony valahogy behajtja, amibe ez neki került, ezzel pedig a mártírság keserves örökségét hagyja a gyerekeire, nem is beszélve arról a mintáról, amit ilyenkor az apa örökít át. Csak az tud hiteles szülő lenni, aki nem zsákmányolja ki önmagát, szívből ad és pontosan látja a határait. ”
Nagyon igaz! Én nagyon fáj. De sokat sírtam emiatt hétvégén. Mert jött a behajtás. Vádak és tengernyi szemrehányás van, meg hogy én önző vagyok. Igazságtalannak érzem, én nem kértem. Csak olyan ember vállaljon gyereket, akinek a gyereken kívül is van élete, célja és boldogsága.
KedvelésKedvelés
Általában a gyerekvállalásnál még megvan mindkét fél “élete, célja és boldogsága.” Aztán általában az egyiknek ez meg is marad (még ha csak rövid távra is, ha időben eszmél a másik fél), a másiknak meg nem marad meg. Pedig mindkettőnek megmaradhatna!
És persze a körülmények változása után később is ki lehetne, ki KELLENE a gyereken kívüli életet, célokat, boldogságot alakítani. Biztosan nem könnyű, de talán nem is lehetetlen.
Viki, nem tudom miért lennél önző, de szerintem aki itt olvasgat, tanulgat, aztán próbálja javítani a saját és a gyerekei, a családja életét, az nem lehet önző! Ha jól emlékszem van Vekerdynek egy írása arról, hogy a gyereket nevelő szülőnek minden nap kellene 2-3 óra szabadidő, amikor azt csinálhat, amihez kedve van. Azt már én írom, hogy valószínűleg ez így volt a gyerek előtt is, ezért lenne rá szükség. Ehhez viszont az esetek nagy részében segítség kell, és aki ezt nem látja be, az az önző!
KedvelésKedvelés
Köszönöm, Rob. Nekem nincs gyerekem, így anya szemszögből ezt nem ismerem.
Az én szüleimnél ez nem így volt, sajnos. Életük célja, értelme, mindene a gyerek volt. A mai napig azt hallgatom anyukámtól, hogy ő miket vállalt és ő többet érdemel tőlem, mert ő mindent megtett és én hálátlan és önző vagyok. Nincs kinek elmagyaráznom, hogy nem így van, mert nem érti.
Ahogy ők vállaltak gyereket az nekem elrettentő példa. Ha egyáltalán vállalok valaha gyereket (semmi késztetésem rá), az biztosan nem így fog történni, mert ebbe mindenki tönkremegy érzelmileg.
KedvelésKedvelés
Jaj, de sajnálom… anya szokta mondani, hogy régen falun az úgy volt, hogy a legidősebb örökölt mindeent, aztán a következőt taníttatták, aztán nemtom, és a legkisebb pedig nem mehetett sehova, se férjhez, se tanulni, mert neki kell gondoskodni az idős szülőkről. Ez rettenetes, így behajtani… ma már ezt nem lehet ilyen nyíltan megcsinálni, de a burkolt érzelmi zsarolás (vagyis, amit veled csinálnak,ezek szerint egyáltalán nem burkolt) talán még rosszabb. Írj még erről, ha van kedved.
KedvelésKedvelés
Köszönöm Rita! Jól esik kiírni, de azért nagyon fájdalmas is.
Mindig volt érzelmi zsarolás, mindig, amióta az eszemet tudom. Biztos az is, hogy a szüleim nem érezték annak, én viszont nagyon szenvedtem benne. Az apukám sokkal idősebb volt, mint az anyukám. Sokáig beteg is volt és 20 éves koromban meghalt. Ahogy nőttem egyre ritkább volt az, hogy nem engedtek el valahova: érzelmi zsarolással próbáltak rávenni, hogy maradjak. “Én nem mondom, hogy ne menj el, de nagyon szomorú lennék, ha mennél és csalódnék benned, hogy oda vágysz.” Erre elég sokáig vevő is voltam, mert úgy éreztem, hogy egy tetű vagyok, ha az idős, beteg apukámnak nemet mondok. Aztán lassan betelt a pohár. Ez volt a diszkrétebb típus.
Amit anyukám csinál, az ritkábban fordul elő, de az a teljes lerohanás. Először is, nem mondja meg mit szeretne (például tölts velem több időt, vagy gyere, menjünk el egy moziba), hanem közli, hogy “beszélnünk kell”. Ez egyébként az én családomban krónikus betegség. Célozgatás és utalás van. Engem nyersnek és önzőnek tartanak, mert én mindig azt mondom, ami van és ahogy gondolom.
Sír a telefonban, hogy ő nem ezt érdemli. Ő mindent megtett értem. És ő segített mindenben (felsorolja 5-8 évre visszamenően miben mit) és biztos azért nem töltök vele több időt, mert ezért és ezért (1-3 éves megbeszélt konfliktusok előrángatva) még mindig haragszom rá. Nem veszi tudomásul, hogy ritkán vagyok Budapesten, véges az időm és mással is szeretnék lenni. “Persze, legyél csak vele, végül is én csak az anyád vagyok.” Vagy hogy nem alszom náluk és “mint egy cigány mindig máshol éjszakázom”. Neki ennél több jár. És “majd százszorosan kapom vissza a gyerekemtől”, kívánja. Én pedig csak azt tudom mondani, hogy ha egyáltalán vállalok, jóllehet szerinte neki jár az unoka.
Csak az a rossz ebben, hogy hiába tudom, hogy igazam van, nagyon rossz a sok szemrehányással és váddal utána mit kezdeni, mert háborog a lelkem még napokig.
KedvelésKedvelés
Kommentelj az eredeti neveden!
Hihetetlenül manipulatív.
KedvelésKedvelés
Igen. Bocsánat, csak újra van húzva a gép és simán keresztnevet írtam csak.
KedvelésKedvelés
Akkor kicsit félreértettelek, sajnálom! És sajnálom a helyzetet is! Az talán még nehezebb, hogy a szülődet meggyőzd arról, hogy mindenkinek jobb lenne, ha saját élete is lenne.
Egyébként én úgy gondolom, hogy ez vállalás, és mindent megtevés a gyerekekért egy láncolat: értem is megtettek a szüleim nagyon sok dolgot, aminek nagy részét nem tudom nekik viszonozni, de a gyerekeimért én is, és a saját gyerekeiért más is sokat tesz. Ez így természetes. Szóval a szüleim nem tőlem kapják vissza ezt a törődést, ők ezt már megkapták (jó esetben) a nagyszüleimtől. És én sem várom vissza ezt a gyerekektől, majd a sajátjuknak továbbadják. Remélem! De ha nem, az se baj.
És az is fontos lenne, hogy ez a törődés ne legyen izzadtságszagú. A gyerek ne érezze azt, hogy teher. Talán ehhez kell a megfelelő partner! Vagy egyedülállóknál az önismeret és bölcsesség.
Bevallom nekem sem megy ez mindig, de szerintem neked erősebb a motivációd, és azt kívánom, hogy ne legyen majd ezzel sok gondod!
KedvelésKedvelés
Teljesen egyetértek veled és a láncolat elméleteddel. Nekem is ez a szimpatikus és logikus, nem csak gyereknevelésben, hanem bármilyen nyújtott segítség esetén is. Mert nem azért kell csinálni, hogy aztán visszakapd.
Köszönöm!
KedvelésKedvelés
A részletekről, amit írtál Viki:
Talán igazam volt mégis csak, anyukád egyedül maradt, még apukád halála előtt is, és nem volt elég ismerete arról, hogy máshogy is lehet. És talán túl sokat vállalt. Szerencsére nekünk már vannak ismereteink, a kérdés inkább az, hogy van-e elég erőnk, bátorságunk ahhoz, hogy másképpen csináljuk?
Aztán eszembe jutott egy dal (amit P.Ádám óta egyre jobban kedvelek) részlete is:
“Ő bárhol jár,
az úgy jó nekem, az úgy jó nekem.
Mert mindig rám talál …”
Az én gyerekem, az én gyerekem. Így is jó, nem?
Ezt persze most könnyen írom, mert még kicsik, nem nagyon járnak “bárhol”. De remélem ez így marad majd akkor is, ha már egyedül járnak pl. szórakozni, nyaralni. (És már látom magamat, ahogy leskelődök a romkocsma bejáratánál, hogy kivel és mit és hogyan? De ugye nem!)
KedvelésKedvelés
” a gyereket nevelő szülőnek minden nap kellene 2-3 óra szabadidő”
Vannak (főleg a kisgyermekesek között), akiknek hetente, összeadva sem, jut annyi 😦
KedvelésKedvelés
Igen tudom, sajnos ez így van! De próbáljunk változtatni rajta! Nem kell rögtön napi 2 óra. Először csak 30-40 perc.
KedvelésKedvelés
pl en. bar javul a helyzet ahogy nonek.
KedvelésKedvelés
Tisztázzuk: én nem vasalok, nem vasaltam soha (kivéve lánykoromban egy párszor, de az nagyon keserves volt), nem Vekerdy tanácsára, de azért jól esett a megerősítés.:) Jó példa az itt működő szinkronizmusra, hogy a tegnapi bejegyzésem után küldtem el az uramnak a nemvasalós cikket! Igazából egy trükk volt részemről, mert az üzenet a cikk másik része lett volna, ugyanis nálunk ő az, aki nagyon akar , nagyon szervez dolgokat (a gyerekeknek is), én meg próbálom lazítani.
Minden szavaddal egyetértek, nagy általánosságban tudom is, élem is, a görcs akkor jön elő, ha mindennek ellenére látom a MINTÁT (én így hívom a Rendet), illetve ha a gyermekkori családom mintája kísért. A lazaság és a görcs eklektikája burjánzik bennem, előbbi tudatos építmény, hogy túléljek (plusz lustaság), utóbbi puszta örökség. Jó volt olvasni, hogy az attitűd (fölényesség) még beleférhet, hisz ez alap a férfiaknak a hovatartozáshoz, ha különben egyenlően viselkednek. (mégis, itt is az állásfoglalást várjuk el az oldalunkon álló férfiaktól, amikor ez a legnehezebb nekik!)
“Egyben biztos vagyok:…” Így legyen! 🙂
KedvelésKedvelés
“Ha fiúként érvényesülni akar és nem nevetségessé válni, nincs más választása, mint hogy a tágabb közege meglévő és rossz lehetőségei közül válasszon.”
A manbox, amit nemrég linkeltem, de most újra, mert fontos:
KedvelésKedvelés
Ez nagyon nagy, elküldtem másoknak is, és megmutattam a Zembernek.
KedvelésKedvelés
engem is megerintett
KedvelésKedvelés
Tegnap en is olvastam ezt a kommentet, amire reflektalva irtad ezt a posztot… Ez a vers jutott rola eszembe….
This Be the Verse
BY PHILIP LARKIN
They fuck you up, your mum and dad.
They may not mean to, but they do.
They fill you with the faults they had
And add some extra, just for you.
But they were fucked up in their turn
By fools in old-style hats and coats,
Who half the time were soppy-stern
And half at one another’s throats.
Man hands on misery to man.
It deepens like a coastal shelf.
Get out as early as you can,
And don’t have any kids yourself.
KedvelésKedvelés
De rohadt jó ez, és milyen üvöltően jambikus! A jambus nem hazudik!
KedvelésKedvelés
Nem tudom, ismeritek-e ezt a két versikét, a neten keringenek. Mondjuk mindkettő torzít szerintem. http://www.fanpop.com/clubs/battle-of-the-sexes/images/28099070/title/man-woman-poems-fanart
KedvelésKedvelés
“Problema e daca mai reusesti sa iesi din ceva, odata ce te-ai nascut. Doamne, cati pesti, unul intr-altul!” Marin Sorescu: Iona
“A probléma az, hogy ki bírsz-e kerülni bármiből is, ha egyszer már megszülettél… Istenem, mennyi hal, egyik a másikban!” Marin Sorescu: Jónás
KedvelésKedvelés
Bocsánat, hogy ilyen axiomatikus voltam, de annyira ezt ihlette a fentebbi vers, meg általában az elmélkedéseink! A mű, amiből idéztem a bibliai Jónás történetét veszi alapul, amikor a feladata elől menekülő embert bekapja a bálna. Csakhogy itt a halat, amelyik bekapja a rá vadászó hőst, egy másik hal kapja be, azt pedig egy újabb – mindig nagyobb hal.Így, amikor hősünk menekülni próbál, mindig egy következő bendőben találja magát. Néha feldereng a szabadság illúziója, míg ki nem derül, hogy az is csak egy újabb -talán világosabb – bendő. Valami ilyen, 22-es csapdája- szerű érzés fog el, amikor a rendből való kitörés lehetőségét latolgatjuk. és a ne szülj gyereket sem megoldás, mert lásd idézet.
KedvelésKedvelés
Szerintem nem én vagyok az egyetlen pasi, aki egyenrangú társként tekinti a feleségét! Mentem haza úgy, hogy a lakásba belépve a második mozdulatom az volt, hogy a porszívót elővettem… Sok ilyen példa van, de büszke vagyok a másik felemre, amit csinál és ahogyan…
Nyilván mindenki más, de kedves NŐK! Azért van így, ahogy, mert a pasi homoszapiensz nagyon egyszerűen működő lény és te valamilyen formában mégis hagyod. Amilyen tudatos vagy itt, otthon is légy ilyen:)
P.CS
KedvelésKedvelés
Örülünk, hogy itt vagy, kioktatást nem kérünk, köszönjük, magadról mesélj, vagy kérdezz.
KedvelésKedvelés
Este olvastam az Egyszerű Férfi szavait és nem hagyott nyugodni a gondolat. Nekem úgy tűnt, hogy a személyes történetdarabok itt éppen arról szólnak, hogy a hozzászólók otthon hogyan próbálják tudatosan jobban csinálni.
KedvelésKedvelés
Annyira bántó, hogy ennyire hülyének néztek bennünket 😦 Mintha csak ennyi lenne amire az összes okos, de egyszerűen kezelhető homo sapiens hím tudja a választ, de mi bugyutácska nőstények képtelek vagyunk rájönni, inkább siránkozunk helyette egyet mert az olyan jól esik. Látom nagyon magas az a ló, ha ennyire nehéz leszállni róla…
KedvelésKedvelés
Újabb mondat a listámra, amitől a kezemben érzem a szamurájkardom markolatát: _mi, férfiak olyan egyszerűek vagyunk!_ Ez nincs benne a Hétköznapi hímsovinizmusban?
KedvelésKedvelés
…. de még erről is ti tehettek, kedves NŐK! Mert nem neveltek meg minket!! Oáááá!!!
Nem sül ki a szeme, most komolyan?
KedvelésKedvelés
A poszt minden mondatával egyetértek, bár a keresztény neveléssel eléggé elbántál…
KedvelésKedvelés
Semmi ítélet nincs benne, csak ha nagyon akarják, rettegnek, hogy elrabolják a lelkét, akkor az eredménye kétesélyes, és sok mellékhatással jár a teljes szembefordulás valószínű. Ja, és én kötődően nevelek (neveltem, egyre kevésbé), és az volt a másik példa, úgy mondom ezt).
KedvelésKedvelés
Pasi szemmel meglepően hasonlónak látszanak a dolgok bár néhol az előjel eltér attól amit leírtál 🙂
KedvelésKedvelés
Azért V. -éknél otthon a Mari állt helyt, nem is akárhogy – jó fej kölykök, mind a négy – viszont saját jogon ő is legalább olyan színvonalú gyerekpszichológus, mint a Tamás. Szóval szerintem lehet, hogy ő a saját praxisa meg a gyerekek mellett még vasalta is a Tamás ingét, ha konferenciára kellett menni. Majd megkérdezem.
Rengett a föld. Most, pár perce. Éreztétek?
KedvelésKedvelés
Mármint ez utóbbi mondat nem adekvát a hozzászólásommal, csak kicsit meglepődtem. Kész szerencse, hogy az áprilisit is éreztem, és miután hülyének néztek, meg tudtam mutatni, hogy tényleg. Most meg épp anyámmal szkájpoltam, és ő mondta először 🙂
Women power: http://www.youtube.com/watch?v=YnBmbsDan5s
KedvelésKedvelés
“Nem fogjuk meggyőzni a férfiakat, sem nyílt, sem burkolt eszközökkel, nem fognak a homlokukra csapni, megérteni, hogy ez nekik is jó, ugyanis nem jó, csak hosszabb távon lesz és nem az egyes embernek, hanem a társadalom egészének jó.” – szerintem pedig de, valamennyire meg fogjuk oket gyozni, en ebben hiszek. Pl. azert, mert nincs “ferfiak”, csak a fiam, az apam, a ferjem, a baratom, a kollegam, a satobbim, aki mind valamilyen kapcsolatban van velem, kepes gondolkozni, kepes onreflektalni es valtoztatni a szokasain, ha sokszor van vele beszelgetve (igy), ha van benne hajlam az onvizsgalatra, ha felfogja es megtapasztalja, hogy igenis rovidtavon is profital a dologbol, mert bizony, hogy profital o is azonnal, pl javul az otthoni legkor. Benne is tobb rejlik a tohonya eloskodonel. De meg a sok pacifikus megoldasi kiserlet (evek, evek es evek) mellett is ki fog jutni neha a kikenyszeritett valtozasokbol, valoszinuleg. En ebben sem latok katasztrofat, ez a helyzetbol adodik. Mert nem biztos, hogy mindig meglesz az onkentesseg, mint peldaul a teve elott hagyott es cukron hizlalt gyerekek eseteben nem elsore es nem otszazadikra, es nem sima szepen keresre valtozott a helyzet nalunk sem. Es hogy miert kell “meg ezt is a nonek”? Szerintem azert, mert leginkabb az o elete, es ajandekba ezt a szivesseget nem fogja megkapni soha; mar csak azert sem, mert olyan mertekben atitatja az egesz letezesunket ez a mergezo szemlelet, hogy a ferfiaknak nem sok eselyuk van arra, hogy maguktol kimasszanak ebbol a csavabol. Nem latjak magukat elegge, keves helyrol jon a jo informacio, es nagyon sokrol a kiforditott tevhit, a megnyugtato megerosites, rendkivul szofisztikalt modokon is. Nagyon nagyon le vagyunk maradva, es a velejeig mergezett a gondolkodasunk meg nekunk noknek is. En meg husz ev tajekozodas utan is lepten-nyomon azon kapom magam, hogy megint rossz semat kovetek, megint osszekeverem az okot a kovetkezmennyel. Szelmalomharc, igen. Vagy egeszen megsem az? Miert nem kiabal tobb ferfi mellettunk? Vajon miert?
KedvelésKedvelés
Én kiabálnék, de most még gyenge vagyok, és mélyen egy gödörben. De szeretnék kijönni belőle. És akkor talán majd mintát adhatok a férfitársaknak is, de most még sajnos nem. A problémámat látják, most még negatív példa vagyok. Beszélgetni velük nem sok lehetőségem van, sörözni, focizni nem járok, bár most felmerült bennem, hogy kellene egy ilyen társaság, ahol erről beszélgetnénk kötetlenül, nem a kocsikról meg más léha dolgokról, és akik közé meg lehetne hívni másokat is, hátha nyílna a szemük nekik is!
A fiamnak beszélek ezekről a dolgokról, talán minta is, hogy főztem, mosogattam, mostam, rendet raktam már korábban is (érdekes, hogy sokszor anyának szólít ő és a lányom is, ami megtisztelésnek veszek, de persze ilyenkor kijavítom őket, mert tudniuk kell, hogy ezeket a dolgokat az apa is megcsinálhatja, sőt meg is kell csinálnia, ez nem természetellenes), sokat vagyunk együtt, de ott a tágabb környezet: az óvoda, az iskola, ahol más hatások is érhetik őket.
KedvelésKedvelés
klassz vagy, Rob 🙂
KedvelésKedvelés
Köszi, de még nem! Most még csak az akarok lenni!
KedvelésKedvelés
szia 🙂 jo hogy itt vagy
KedvelésKedvelés
Én rengeteget tipródtam ezeken a kérdéseken, három fiút nevelek, kettőt a volt házasságomból, egyet a mostani kapcsolatomból. A legkisebb gyermekem apja csak hétvégén jár haza a munkája miatt vidékről, úgyhogy mondhatnám hogy egyedül, ami annyiban nem igaz, hogy a szüleimmel élek egy házban, ami mielőtt bárki édes bájos kis segítő szövetségnek képzelné, inkább hátráltató tényező, semmint segítő. Tehát a tárgyhoz: többször tapasztaltam a fiaimnál a kifejezetten nőket lenéző hozzáállást: (igaz humorosan, de: “..majd lesz egy feleségem aki elpakol helyettem..”, “..csak merje a csaj nekem ezt mondani..” stb.). Először a jeges rémület futott rajtam végig, hogy te jó ég mit láthatnak ezek rajtam keresztül? Sok tépelődés után a következő gyakorlati és elméleti vonalat viszem egy ideje: 1. Rendszeresen, napi szinten házimunkát végeztetek velük, hogy igenis tudják, ez nem csak az anya, nő, feleség dolga, ezt egyébként egy idő óta szó nélkül csinálják. 2. Ha bármi megüti a fülemet, ami a nőket, lányokat becsmérelné, azonnal emberi hangú, tisztázó megbeszélést folytatunk, semmit nem söprünk a szőnyeg alá. 3. Bármilyen fáradt vagyok is, mindig szóvá teszem, ha megbántanak, vagy igazságtalanok velem. Belül a következőképp élem meg: miután évekig majdhogynem a belázasodásig gyötörtem magam, hogy merre megy a szekerünk, mi lesz a fiaimból, hogy terelem őket arra amerre én helyesnek látom, akkor tudtam megnyugodni, amikor tisztáztam önmagammal, hogy az én életem baromira nem egyenlő egyik gyermekem életével sem. Nekem az a fontos, hogy ha meghalok, a lelkiismeretem tiszta legyen abban a tekintetben, hogy én megtettem mindent, ami az erőimbe belefért, úgy hogy még jócskán maradt a saját életemre is energia, mert én éppúgy ember vagyok mint ők. Magyarán beláttam, hogy véges a hatalmam és egyáltalán nem akarok már szuper szülő lenni. Az eredmény a következő: nagyon finom kis változás a nőkkel kapcsolatos felfogásban, több tisztelet az irányomban. És ehhez kb. annyi erő kellett, amennyit egy Schwarzenegger alakította terminátorból néztem ki korábban.
KedvelésKedvelés
En soha nem kertem a felesegemet, hogy vasaljon es megis vasal. Szoktam mosogatni, fozni, sot, vasalni is, ha egy ingre vagy nadragra hirtelen van szuksegem. Nem vizelek ulve, de ha kifroccsen, feltorlom magam utan.
Mielott megismertuk egymast, tobb evig egyedul eltem, megtanultam ellatni magamat / anyam megtanitott a hazimunkara. Nincs abban semmi rossz. Azert jol esik, ha vasalnak ram. 🙂
Az egesz meegyezes, megbeszeles kerdese normalis kapcsolatokban. Aki ezt nem tudja megbeszelni, gond van a kapcsolattal.
Abban Vekerdinek igaza van, hogy tobbet er a gyerekkel toltott ido, mint a makulatlan lakas.
KedvelésKedvelés
Érdekesen finom nőhibáztatás ez is. Nem kérted, de elvettél egy olyan nőt, aki vasal, mert olyan társadalomban itatták át a tudnivalókkal, amely normának tartja, hogy a nő vasaljon, illetve elfogadod, hogy vasal. Akkor is vasalna talán, ha kérnéd, hogy ne vasaljon, és az egész, a nők áldozatos vasalása akkor is az elnyomó viszonyok egyik jele.
Mit értesz normális kapcsolaton? Szerintem nem megoldás a sok túlterhelt nőt így, burkoltan lehülyézni. Teljesen normális emberek ők is és a férjük is, akik teljesen normálisan reprezentálják az elnyomó mechanizmusokat egyéni szinten. Amiről beszélsz, az egyenlő kapcsolatokra volna igaz, amelyekben ugyanannyira néznek görbe szemmel a férfira is, ha por van a polcon, mint a nőre, és ugyanúgy dolga a nőnek is pénzt keresni, és ugyanolyan lehetősége is van jól fizető munkát találni, de én ilyen kapcsolatot tízperces tűnődés után tudok mondani egyet, ugyanis nem csak rajtuk múlik, mert a környezetbe beágyazva léteznek ők is. Az én egyenlő kapcsolatom úgy nézett ki, hogy a férjem is mosogatott, és én akkor is bűntudatot éreztem. Én, érted? Ő meg soha amikor én, és mélyen átélte, hogy ő milyen jó fej, kivételes férj vagyok. Én meg a legtöbb rokon és ismerős szemében rusnya, követelőző feleségnek számítottam, aki túlterheli a férjét, és elvonja a fontos munkájától, és ezt nem is késlekedtek változatos módokon a tudomásomra hozni. Ez sokkal mélyebb, mint a “hej, legyünk egyenlőek” döntés, a társadalom kontextusában és értékítéletei közepette létezik. És hiába a megbeszélés, ha az a felállás, hogy az egyiknek nagyon is érdeke egy kis tehermentesítés, a másiknak meg egyáltalán nem, ő a jó kis nyugalmát félti, és még az anyja is sugdos neki, hogy micsoda nő az ilyen. Megint az egyenlőtlenségnél lyukadtunk ki: eleve minden egyenlőtlen, nem egyéni döntés kérdése a változás.
A “nincs is probléma, meg lehet beszélni” mantráról, valamint a “szard le, ki mit mond” álságos jótanácsról most írok épp.
KedvelésKedvelés
“A “nincs is probléma, meg lehet beszélni” mantráról, valamint a “szard le, ki mit mond” álságos jótanácsról most írok épp.”
El se tudom mondani, hogy mennyire várom!
KedvelésKedvelés
Én is, én is! A legviccesebb mikor olyan valaki tanácsolta ezt a “szarjál bele” mantrát akiről tudtam (mert visszamondták), hogy kibeszél a hátam mögött, amikor ezt meg is teszem: “nem igaz, hogy tudja elnézni azt a rumlit, én aztán nem lennék erre képes”.
KedvelésKedvelés
Ez a bűntudat de ismerős! Ha a férjem csinál valamit, én pedig leülnék, öt perc után mindig bűntudatom támad, hogy szegény majd’ megszakad, én meg lustulok. Ő pedig simán elnézi, ha este tízkor még teregetek és rám mosolyog a tv elől. Lenne mit tanulnom tőle… (egyébként kiveszi a részét a háztartásból, muszáj neki :))
KedvelésKedvelés
Én örülök ennek, hogy te erről számolsz be, de az is igaz, amit csakazolvassa ír, hogy mindez nem a ti egyéni döntésetek, hanem eleve felkínált szerepekből válaszottatok, a feleséged a kiszolgáló nő, te pedig a jó fej férfi szerepét, akinek jut a feleséged által felvett szerep jótéteményeiből, még ha nem is kérte. Fordítva nem nagyon szokott lenni, épp ez a lényeg, de ez nem a te hibád személy szerint, bár nyilván élvezed a rendszer áldásait.
Edig nekem szinte midnen párkapcsolatomban tematizálni kellett ezeket az ügyeket (amikor külföldi férfi volt a párom, akkor nem, vagy éppenséggel ellenkező előjellel, mert nagyon tudatos volt ez ügyben), ugyanis a férfi by default elvárta, hogy elpakoljak utána, hogy én találjam ki, mit vásároljunk be, és csúnyán/furcsán nézett rám, ha a jelenlétében a kezembe vettem a kalapácsot. Mindezt magától értetődő rermésztességel, és őszintén meglepődtek, amikor megemlítettem, hogy a világnak nem így kéne működnie…. de abszolút jóindulattal álltak ők is a kérdéshez, de az automatizmusokat nehéz leküzdeni, sok beszélgetés és tudatosság kell hozzá, és aktív munka, mindkét fél részéről. Sajnos nem szabad semmit adottnak tekinteni és hagyni a maga természetes kifutását, mert annak szükségszerűen egyenlőtlen kapcsolat lesz a vége.
KedvelésKedvelés