archív interjú 2012 októberéből — féléves volt a blog

Ne haragudjon, öt percem van, a kicsi beszart, a kutya nyüszög, összetört az eperdzsem, már a serpenyőben a hús és ma még csak négy bejegyzést tudtam írni…

De szép ápolt a körme.

Igen, ma voltam Erikánál.

Jut rá ideje? Az eperdzsem…

Nem, de három hónapban egyszer ha nem jutok el, akkor nem érzem magam embernek. A pedikűr még ennél is fontosabb. És ha szép a körmöm, valahogy ügyetlenebbül fogom meg a tárgyakat. Pedig teljesen rövid, nem azért.

Miért fontosabb a pedikűr?

Mert nem tudok futni, de néha járni sem, ha nincs szakszerűen megigazítva a körmöm.

Hihetetlen rohamok érik a blogot újabban.

Igen, most megint nagyot ugrott az olvasottság. A ha több pénzünk lenne, a mit várunk a kötődő neveléstől és különösen az itt hagyott egy szó nélkül hozott most sok-sok olvasót.

Kik olvassák?

Nem tudom, valószínűleg a facebook-megosztásokkal gyűrűznek tovább a bejegyzések, és sok új olvasó van. Az iwiw nyugdíjasklubjából is jött egy különítmény. Az a gyanúm, hogy egyáltalán nem értik, amit olvasnak.

Ez elkeseríti?

Mint bloggert inkább szórakoztat. De ha magyartanárként gondolok rá, hogy érettségizett honfitársaim jó része egyáltalán nem tud mit kezdeni az iróniával, a szatírával, a szerepjátszó természetű írásokkal, akkor elkeseredem. Ha egy bejegyzés egyes szám első személyben íródik, akkor azt reflexszerűen vallomásnak fogják fel, és tanácsokat adnak a szöveg énjének. Például a ha több pénzünk lenne olvastán figyelmeztetik a narrátort, hogy nem ilyesmiket kellene vennie. De hát ez irodalom.

A magyartanár szól önből? Célja az irodalomértési kompetenciák fejlesztése?

Nem, minimumnak tekintem az értelmezői képességet. Attól tartok, aki nem ért irodalmi attitűdöket, stíluseszközöket, az semmit sem ért, azt be lehet vinni az erdőbe. Az hőzöngeni fog és bénán érvelni, és nem lesz soha a maga sorsának ura.

Szerencsére erős a kemény mag.

Igen, van a sok ezer olvasó között körülbelül ötven kommentelő, akik nem csak olvasnak, hanem nagyon szívmelengető módon továbbviszik a témákat, egymással is építően társalognak, ismerik a blog egészét, fontos visszajelzéseket adnak nekem, például kijavítanak, ha elírok valamit, és témajavaslataik is vannak.

Sok támadás érte a társadalmi egyenlőséggel kapcsolatos írások miatt?

Hogy lelibsikurváztak volna? Nem. Akit zavar ez a vonal, az inkább hallgat. Én már nem szégyellem, amit a világról gondolok, mert szorítja, nyomja, összefogja egyik dolog a másikát. Ezek a témák mégis átkerülnek az új blogra, amelynek indítására felkértek. Ez is lesz a címe: Én nem fogom be pörös számat. Tehát az közéletibb lesz. Itt meg maradnak a személyes, irodalmi, illetve a párkapcsolattal foglalkozó írások.

Egy másik József Attila-sor.

Igen.

Ugyanilyen hévvel tud két helyen blogolni?

Nem biztos. Nem tudom. Elég hatékonyan szervezem meg, hogy legyen időm írni. Itt törekszem a napi kettőre, ott talán hetente.

Miért vannak újabban jelszavas bejegyzések?

Mert nagyon hatékonyan strukturál újra, ha megírhatom a legszemélyesebb történeteimet. Az elején is ez motivált, de közben annyi olvasóm lett, hogy nem tehetem meg magammal, hogy mindent kirakok ide. A jelszó privilégiuma meg valahogy vonzza és itt is tartja az értő olvasókat, és én értő olvasóknak szeretnék írni, az a legnagyobb élmény, nem a tömeg.

Féléves a blog, volt félszületésnapi bejegyzés is.

Igen. Én meg vagyok döbbenve rendületlenül. Én csak úgy írok, még most is, nem reméltem ekkora figyelmet és szimpátiát. Igen, ez a legmegdöbbentőbb, hogy a törzsolvasók szeretnek. Hogy célba jut, amit megfogalmazok. Hogy kiderül: nem vagyok egyedül.

Miért nem korábban kezdett írni?

Nem most kezdtem én. De ekkora nyilvánosság előtt csak az elmúlt hónapokban, mert irtóztam a blogoktól és az internettől is sokáig. Meg talán a fordított arányosság miatt.

Mit jelent a fordított arányosság?

Hogy minél több a a szutyok, nekem valahogy annál jobb lesz. Állig ér már, és akkor dőlni kezd rám az áldás. Mindig valami furcsát akarok, nagyon erősen, és mindig kiderül, hogy igazam van. Ezért lettem most író, és ennyire.

A férje betegségére célzott? Az van a másik oldalon?

Arra is, meglepően egymás tükörképei voltak az égi és pokolbéli tartomány, de az ország állapotára és a családi kapcsolataim csődjére is.

Hogy van a férje?

Péntek óta itthon van, és berendezkedtünk egy olyan életmódra, hogy vele vagyok, ő most a legfontosabb. De ez csak úgy megy, hogy sokan segítenek. Nagyon hálás vagyok ennek a baráti-olvasói körnek. Biciklicsengő van az ágyára szerelve. Már bizonytalanul jár, és a beszéde is sokat javult.

Most már együtt hallgatják a Casta Divát?

Igen. Meg Dolly Partont.

És ez nem giccs. We had it all, frankly.

A blogon kiderült, hogy nincs egyedül. Más sem bírja elviselni az anyját, másra is idegen normákat erőltettek, és rengeteg a bántalmazó vagy elnyomó férj.

Igen, és most el is mondják a sorstársak a történeteiket — a leginkább e-mailben –, ami katartikus érzés nekem. Ez az elképesztő, hogy mindannyian ültünk az életünk romjain, és borzalmasan éreztük magunkat. Szégyen, kudarc, bonyolult orgazmus, viszály, hímsoviniszta férj, kételyek a gyereknevelésben. És már tudjuk, hogy nem vagyunk ufók. Hogy többen vagyok. És ezt el is lehet mondani, mindenféle érdekes műfajokban.

Mindig bújócskát játszik az olvasókkal.

Mire gondol?

Megszavaztatja őket, hogy legyen-e szavazás, és ott van a válaszlehetőségek között, hogy “én úgyse szavazok”.

Képzelje, annyira éberek voltak az olvasók, hogy azt nem jelölte be senki eddig. Itt vigyorgok. Mindig vigyorgok.

Meg kvízt állít össze a figyelmes olvasóknak, amelyben rákérdez, hogy ki a művész úr, de nincs a neve válaszlehetőségek között.

Ha öt hónapig nem írtam le, majd biztos a kvízben bököm ki! Ez is a nagy tabuk egyike. Így is meglehetett a 90 százalék. Szigorú vagyok, de igazságos, át lehetett ugrani a kérdést.

Tényleg lesz regény?

Igen, de félek a nagy szerkezettől. És nem találom az elbeszélőm pozícióját. Nem akarok naplóformát, de memoárt sem. Lehet, hogy előbb lesz ötösöm a lottón, meg konyhaszigetem, meg a kéménybélelés, meg a félmaraton. Meg cukormentes élet, meg három érettségizett gyerek.

Miről szól majd a regény?

Arról, hogy milyen hátborzongatóan örökre meghatározza az ember életét egy kapcsolat, egy idol, egy fikció. És hogy mennyire önmagunknak teremtjük a sorsunkat, miközben mégse tehetünk róla, mert az kényszerek, determinációk eredője. Most viszont odaég a borjúcomb, ne haragudjon.

Még egy kérdés: ha az egész blog afféle posztmodern játék, árulja el, ki csinálja ezeket az interjúkat?

Maga kérdezi, pont maga? A Laci unokabátyja, aki a kecskés figura sógora egyébként.

A korábbi interjúk:

beképzelt interjú, 2012. május 9.

a rendszert gyűlölöm, 2012. június 12.

tolonganak az újságírók, 2012. augusztus 21.