érvelési stratégiák 2. — ők még többet loptak

Nekem, és nem csak nekem nagyon elegem van már Hoffmann Rózsából. Meg is osztottam egy ezzel kapcsolatos nyilatkozatot a facebookon, a Hálózat a Tanszabadságért kérte ki magának, hogy Hoffmann Rózsa szerint „az előző évtizedben sulykolt nevelésfilozófia egyik rejtett csapdája az, hogy a pedagógus csupán tanítson, okítson, a többi nem az ő dolga.”

www.commmunity.eu/2012/10/11/aki-hazudik-ne-szonokoljon-erkolcsrol/

(Azért három m, mert Méltóságot Mindenkinek Mozgalom.)

A tesóm erre odaírja nekem:

Magyar Bálint idején milyen szép volt még minden…!

Amit a volt franciatanárnőm lájkol, és én sírok, mert ő viszont középiskolai tanár is, és ő azért tudhatná, hogy nem jó irányba mennek itt az iskolaügyek. Valamint hallgatni is lehet, és különösen fájó, hogy erre korlátozódik az elmúlt hónapokban a kapcsolatunk: nagyon viszkethet nekik, ha csak ezt látják belőlem és lecsapnak.

Már megszoktam a béna, agresszív érveket, hogy rendszeresen körém van költve, hogy akkor én most eszdéeszbérenc vagyok satöbbi. Most is belekényszerítettek ebbe a keretbe, és én oda is írtam, mit gondolok Magyar Bálintról. Akit, és ti ezt nem fogjátok félreérteni, fénylő szellemnek és kiváló szakembernek tartok. Nem véletlen, hogy felfigyelt a cikkeimre.

De hát milyen egy hülye vagyok én. Hát most nem Magyar Bálintról volt szó! Sikeresen behúzott a tesóm a csőbe, akit pedig jól is merek, és aki tíz évvel ezelőtt megígérte anyám kérésére, hogy politikai dolgokkal nem piszkál többet. Nem csak az oldal választ el minket, de erről majd máskor.

Most attól függetlenül, hogy igen, szerintem Magyar Bálint egy progresszív, proaktív, széles látókörű européer, hát még Hoffmann Rózsához képest, aki egy komplett rükverc, egy kosztümös tévedés, ez milyen reakció már? Hiszen ha szerintem Magyar Bálint is görény lenne, akkor is mondhatnám, hogy Hoffmann Rózsa már több a soknál. Nem azért felháborító Hoffmann Rózsa, mert én nagyra becsülöm Magyar Bálintot. Nem kell választani.

De gyűlölöm ezt a fajta következetességet. Hogy ha fideszszimpatizáns vagyok, akkor az ég is leszakadhat, mutogatok a másikra, magyarázom a mieink viselt dolgait, illetve hallgatok róluk: beszéljünk csak az elmúltnyolcévről! Meg hogy az értékrendem, világnézetem, jövőképem artikulása kimerül abban, hogy a magukfajtákat gúnyolom, támadom, leszólom. Ezt hívjuk árokásásnak, az ellentétek mesterséges élezésének. Baráti, családi viszonylatban rettentő fájdalmas.

Akkor is, ha a tesóm ismer, és én is őt, és akkor is, ha tény, hogy a commmunityn nem kell sokat olvasni, hogy lássuk: ott kedvelik a társadalmi egyenlőség eszméjét és hasonlókat. Akkor is, ha látja, hogy oda én is szoktam írni. És akkor is, ha csakugyan gyökeres a világnézeti különbség.

Vagy arról van szó, azért reagált így, mert a dolgok általában nem mehetnek jól, nem tudnak jól menni, és az oktatásügy szabályozása roppant kényes és buktatókkal teli feladat? És mindig is az volt?

Nem, nem arról van szó. Akkor konkrét problémákról, feladatokról, összefüggésekről beszélnénk, nem személyekről. Bennem amúgy nagy megértés van minden vezető iránt, és nem szoktam személyükben támadni őket, a feladatuk szempontjából irreleváns tulajdonságaikon lovagolni. Én tudom, hogy nehéz nekik. De ilyet, amit Hoffmann Rózsa mondott, az ő posztján, nem lehet mondani. Azért választottuk a vezetőinket, hogy legalább ők ne az egyszeri polgár hőzöngéseit adják elő, amelyek a legtöbbször korlátozott látókörből, indulatból és tájékozatlanságból származnak.

Mi az érvelési hiba tehát a példában? Itt az történt, hogy a tesóm nem árulja el, mit gondol arról, hogy Hoffmann Rózsa kínos hazugságot mondott a beszédében, tehát valódi érvet nem mond. Ez nem téma, ezt a felvetést, mert a mieinket bántják, el kell hallgattatni. Különben nem is ciki, nem azért mondta, nem is ezt mondta, kiragadták a kontextusból. Eltereli a szót inkább a tesóm, egyébként azért, mert elkötelezett konzervatív, és ez érzelmi alapokon naggyá tud nőni.

(Én nem elkötelezett eszdéeszes vagyok, mielőtt ez még valakiben felmerül. És bármit gondolok is, ha szenvedéllyel is teszem, az nem érzelmi alapú, hanem mélységes megértés van mögötte. Tisztában vagyok azzal, hogy vannak más típusú, valódi megértések is. Mindenesetre nekem nem gond azt kimondanom, hogy a Kis János kiválása utáni eszdéesz — körülbelül — röviden szólva szégyen volt. Erre szokták mondani “odaát”, hogy ezek még a sajátjaikat is hátba támadják. Meg hogy így könnyű. Közösséget vállalunk valakikkel, meg mégsem…)

Tanárként pontosan tudom, hogy az idézett mondat mekkora baromság, és a tesóm nem tanár, talán ezért sem arról beszélünk, amit Hoffmann Rózsa mondott. A tesóm valódi érvelés helyett inkább visszalő, másra tereli a szót. Én nem akartam Magyar Bálintról beszélni, mégpedig azért, mert nem ő a téma. Nem, nem azért, mert az eszdéesz már roppant kínos volt, felejtsük el, bele is pirulnék. Amúgy, ha róla beszélnénk, elmondanám, hogy amikor ő volt a miniszter, bizony nem voltak ekkora bajok a közoktatásban, és sok minden történt az esélyegyenlőség érdekében, és én tanárként méltónak és értelmiséginek éreztem magam ahhoz képest például, hogy a tizenkettedik kerület legnívósabb gimnáziumában idén az igazgató arra kényszerült, hogy beültesse a három diplomás pedagógusát a portásfülkébe. Ilyenek nem voltak. De ez hogy jön ide? Nekem nem ez a gondom Hoffmann Rózsával, hanem az, amit mondott.

Aki így érvel, az

2. a (vélt) ellenfélre tereli a szót,

hogy bagatellizálja azt a tényt, körülményt, amiért az eredeti személyt avagy jelenséget a téma felvetője bírálta, és így tegye lehetetlenné, hogy arról beszéljünk, amiről eredetileg.

Tegyük fel, Magyar Bálint ugyanolyan korlátolt és kártékony, mint Hoffmann Rózsa. Nem, akkor sem vagyunk kvittek, nincs egál: miért korlátolt bármelyik miniszter?

Igen, pusztán az is lehet manipulatív, hogy miről beszélünk, és miről hallgatunk. Hogy például csak a fideszes minisztert szidjuk, mert elfogultak vagyunk (nem ez a helyzet). Vagy elmúltnyolcévezünk folyton, és akkor nem kell a jelen bajaival, bűneivel szembenéznünk. Tudjuk, hogy a tematizálással szívesen élnek a politikai kommunikációban. De bármely felvetésre nem lehet válasz az, hogy a másik, az ellenfél még kínosabb.

Soha nem lehet a kisebb rosszba sem belenyugodni, igazolni a kisebbet a nagyobb szörnyűséggel. Semmi sem relatív. Aki — másik példa — a h.olokausztot összeméri a gulággal, az pedig egyszerűen buta. Ilyen verseny nem létezik, hogy melyik volt kegyetlenebb meg követelt több áldozatot. Viszont lényegileg különbözőek voltak. Megint az oldalak mérkőznek, hogy kötelező odaállni valahová, mint a lelátón. Pedig ez nem focimeccs, Ákos! És a tematizálásról is szó van: tudniillik aki azon háborog, hogy Sztálin avagy helytartói sokkal többeket öltek meg, mint ahányan a gá.zkam.rákban végezték, annak azzal szokott baja lenni, hogy szerinte túl sok szó esik a hol.oka.us.ztr.ól, túl nagy helyet kér a tudatunkból, kulturális életünkből, és keveset foglalkozunk a kom.m.unizmus bűneivel. Én ezt is antiszemita érvnek tartom, de most nem akarok erről írni.

Érzelmi ügyekben is megy ez, amikor férj-feleség között az az érv, hogy de te a múltkor még közönyösebb/ridegebb/ingerültebb/lustább voltál, több pénzt költöttél, hangosabban horkoltál, és ha neked szabad, akkor nekem is. Noha itt legalább valós a kapcsolat a két fél viselkedése között, meg aztán kereteket teremt az egyik viselkedése, amelyhez valamennyire lehet viszonyítani. Mégse valami értelmes irányba halad így az élet, felhánytorgatni a másik tetteit, letromfolni a partnert sose jó: arról kéne beszélni, ami van. Például: nem esett jól, hogy a múltkor a szomszéd előtt tettél megjegyzést rám. Ha erre a partner felemlegeti, hogy Te Meg A Zöldségesnél Meg Anyádnál Is Kiosztottál, Csak Én Nem Szólok, akkor nem stimmel az érvelése: ez nem válasz a konkrét felvetésre. Ha zavarja, igenis szóljon, akkor és ott. Ez a felemlegetősdi az egymásba rohadt házastársak tipikus játszmája, amelyben senki nem nyer, csak a válóperes ügyvéd.

Ferink (a napilapban Sanyi lett, én is álnéven) is ezt csinálja ám, amikor a szemére hányom, hogy gajdol itt részegen az ablakunk alatt (ott lakik, nem szerenád). Akkor felemlegeti, hogy de nálunk meg a gyerekek hangoskodnak, és amúgy is egész pénteken fúrtak-faragtak. Csakhogy ez nem ér: akkor nem szólt, láthatólag nem zavarta. Nem is az, hogy a gyereksivalkodás vagy az egyszeri galériakopácsolás sokkal etikusabb zaj, mint a részeg kiabálás, hanem hogy tessék akkor szólni és ne tromfként, a saját gázos ügyeink bagatellizálása érdekében, utólag. Különben nem korrekt.

Valóban vitázni, komoly érvekkel, indulattalanul hihetetlen élvezet. Érzéseket kifejezve, tényekről és célokról szólva, szeretettel egymásnak feszülni sem okvetlen fájdalmas, inkább operatív. Bár ne a saját szüleink beszélnének a szánkkal! Bár ne nyelnénk annyit (“inkább nem is mondom neki”), bár időben szólnánk, bár ne vennénk személyes sértésnek a másik panaszát! Bár megtanulná ő is konstruktívan kifejezni a baját!

9 thoughts on “érvelési stratégiák 2. — ők még többet loptak

  1. Már nem emlékszem, milyen szakirodalomban olvastam (valami párterápiás izé lehetett), hogy ezt a folyamatot elnevezték “zsetongyűjtésnek”. Nagyon megtetszett a szó. Kifejezi, hogy a párok (politikai síkon: a zemberek) gyűjtögetik a maguk sérelmeit, napra nap, és olyankor nem szólnak, amikor éppen történik. Viszont amikor valami okból kirobban a konfliktus (és ez akár egy kedves kérés is lehet, mint pl. add ide, kérlek, a sót), akkor a teljes zsetonkészletet betolják a játszmába, és az egyszerű, hétköznapi bosszúság így válik azonnal világrengető, ajtócsapkodós, tányértördelős szörnyűséggé (mi, hát nem ízlik a leves?! Bezzeg az anyádé sokkal jobb, ugye?! Nem is főzök rád soha többet, a múltkor is…).

    Kedvelés

    • Szia,
      a zsetongyűjtést Eric Berne vezette be az Emberi játszmák c. könyvében, így érzékeltetve, hogy minél több és hosszabb játszmákat játszunk, annál hosszabb és keményebb mentális, majd fizikai betegséget “vásárolhatunk” a zsetonjainkon.

      Kedvelés

  2. jó és érzékletes az érvelési stratégiákba behúzni a házasságban tapasztalható -lényegében mindennapos- érvelési stílust.
    meg aztán én azt látom magam körül, hogy ez nagyon megy a zembereknek. úgy általában. a legkisebb, legapróbb, leg említésre sem méltóbb szituációban is működik. hogy de te meg a múltkor … (-hangos nagyon a telefonod, nem vinnéd ki az irodából, amikor te is kimész? nem tudok így dolgozni.- a tied is itt maradt a múltkor az asztalon. – de én lehalkítottam.- engem akkor is zavart. …. és így tovább a végtelenségig)
    tényleg egyszerűbb ez az érvelés:
    – nem törölted le a pultról a kiömlött kakaóport.
    – ez rossz neked így, hogy így kell élned ilyen mocsokban?
    – igen, utálom ezt, nem bírom, hogy mindenki után én törölgetem a mocskot.
    – tied a választás. a mocskon nem tudok változtatni. magamon sem tudok változtatni, rajtad sem tudok változtatni. menj, ha nem tetszik. élj máshol, ahol nincs mocsok. ahol nem kell mások mocskát takarítanod
    – ….
    így jó? (nem jövök a mi volt múltkorral – lenne zsetonom bőven. gyanítom az EMK-nak sem felel meg ez a lényegében az egész konfliktust rövidre záró dialógus. + munkahelyen, megalázott, nem egyenrangú viszonyokban kivitelezhetetlen)

    hoffman és az oktatás. személyes, húsba vágó élményem volt megzabolázhatatlan kamasz fiam miatti iskolába látogatás során, amikor is (közvetlenül az után, hogy az igazgatónő közölte: már megbántam, hogy felvettem ide a fiát!) megkaptuk a szentenciát:
    az iskola csak oktat nem nevel!

    utána bogarásztam kicsit a közoktatási törvényt, hasztalan kerestem benne ezt a mondatot….

    Kedvelés

    • Az ilyen érvelési stratégiákat tanítani kéne az iskolában. Kiegyensúlyozottabb, egészségesebb (pár)kapcsolatokat, nagyobb politikai tudatosságot eredményezne. Bár HR az első összefüggést talán nem is értené, a második meg nem érdeke…

      Kedvelés

  3. Visszajelzés: érvelési stratégiák 6.: itt vagyok például én — avagy a tanult tehetetlenség | csak az olvassa

  4. A politikai vitakultúránk sajnos kb. azon a szinten van, mintha az agresszív kismalac és Izomtibor szócsatázna. És ez nemcsak azért rossz, mert nem hallhatunk valódi érveket, logikát, érdemi, elgondolkodtató felvetéseket, hanem azért is, mert visszaköszön a mindennapi kommunikációban.Amikor először hallottam azt az összefüggést, akkor kicsit túlzásnak éreztem (aki bunkó, az úgyis az marad, az értelmeseket meg nem befolyásolja a primitív beszéd). De tényleg így van, valahogy az utóbbi időben minden problémára van egyszerű válasz, ami többnyire egymás hibáztatásában merül ki. nem divat belegondolni a társadalmi gondok mélyebb összefüggéseibe, csak rá kell mutatni egy csoportra (cigányok, egyetemisták, szinglik, külföldi munkavállalók…stb.), és minden meg van oldva.

    Kedvelés

  5. Egyszer, ha egy picit kipihentebb leszek, mindenképp elolvasom az érvelési stratégiákról szóló bejegyzéseidet, mert hiányérzetem van ezzel kapcsolatban. Most ebbe csak beleolvastam iszonyú fáradtan, de máris voltak rádöbbenések, én pedig olyan nagy szükségét érzem, hogy fejlesszem magam ilyen téren. Rengeteget olvasok, figyelek, tájékozodóm gyakorlatilag 6 éves korom óta, és mégis oly gyakran elveszem teljesen, ha vitára kerül sor. Könnyű engem ledöngölni, megvezetni, kihozza belőlem a legrosszabbat, én akkor már én sem vagyok méltó vitapartner. Így inkább gyakorta kerülöm a véleménynyilvánítást, pedig ez nagyon ellenemre van. Úgy érzem, ha átlátnék valamelyest a partner szándékain, pontosabban el tudnám választani érzelmi- és észérveit, stbstb, jobban menne. E téren sajnos nem sokat fejlődtem 6 éves korom óta.

    Kedvelés

  6. Igen, ezek az egybites ‘érvelések’ és szerintem azért is terjedhettek el annyira, amennyire, mert a politika így kommunikál felénk, és mivel már lassan az ágy alól is kikandikál, nem csodálkozom, hogy ez lett a megszokott. Általában ez az indítás, pár sorral lejjebb már át szokott fordulni alpári személyeskedésbe a dolog és ez tendenciózus.

    Tagja vagyok egy fórumnak már sok-sok éve. Az utóbbi hónapokban többször felmerült bennem, hogy kérni fogom, töröljenek. Van egy régi mag, akik még ismerték egymást, régen nagyon jókat lehetett beszélgetni, tanulni egymástól. Ez ma már szinte teljesen lehetetlen, szerintem azért, mert a fórum gazdája nem néz azzal szembe, hogy neki kellene meghúznia, mégpedig igen élesen, azokat a határokat, amiken túl az illető röpül. Mivel nem titkolom az adatlapomon, hogy hol élek, ezért általában az megy, hogy te nem tudod mi van otthon, meg te ne merj szavazni, mert nem fizetsz adót otthon (pedig de, és ezt már többször elmondtam), ezen kívül még az is el van magyarázva, hogy mivel nem értek egyet a jelenlegi kormány politikájával, ezért mi is az én politikai hovatartozásom (persze nem érti, hogy az nem abban merül ki, hogy melyik pártra szavaz az ember), a megtűrt náci meg nyomoz a családom után, hogy ha hatalomra kerülnek, tudja kikkel kell kezdenie. A keresetemet, gyerekeim számát firtató kérdésekről, hímsoviniszta beszólógatásokról már ne is beszéljünk, és az ezeket elkövetők nagy része tanult ember. Csak éppen nincs vitakultúrája és nem tud érvelni. Bár az angol fórumokon is azt látom, hogy nagyon sematizáltan gondolkodik az emberek nagy része, az ilyen stílus ott kifejezetten alpárinak számít.

    Kedvelés

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.