ne akard megváltoztatni!

Amit a kínlódó, kereső nők a leggyakrabban megkapnak ún. pszichológusoktól is:

Ne akarjuk a másikat megváltoztatni, nem fog sikerülni. Az ilyen próbálkozás eleve kudarcra van ítélve. Megváltoztatni kívülről nem lehet senkit, legfeljebb segíteni abban, ha ő változni akar.

Lássunk néhány példát, amelyben a nők tipikusan nagyon is meg akarják változtatni a partnerüket. A férj mindent, de mindent széthagy a lakásban. A férj nem áll ki a felesége mellett az elviselhetetlen anyóssal, vagyis a saját anyjával szemben. A férj nem törődik a gyerekeivel. A férj munkamániás vagy alkoholista. A férj krónikusan hűtlen.

Miért akarja megváltoztatni a nő a férfi( viselkedésé)t? Mert számára ez a helyzet elviselhetetlen. A nő ezért küzd, ahogy tud, közben gyakran nagyon is szereti a fickót. Nem akarja elveszíteni, nem bosszút akar állni, tehát elképzelhetetlen számára, hogy kilépjen a kapcsolatból, más partner után nézzen (miközben a férjek körében sokkal előbb szokás a szörnyű feleség miatti bánatukban leakasztani valami új nőt). A nő próbálkozik tehát, beszélni, egyeztetni, meg szakemberhez menne, és akkor ezt kapja az arcába: meg akarod változtatni? Ne akard.

Szörnyen zavarba ejtő és nyugtalanító.

És pont. Nincs tovább. Ne akard megváltoztatni.

Oké, nem akarja megváltoztatni, akkor ez kilőve, ez csúnya lenne és értelmetlen is. A bajom az, hogy a szabad változási akarat hiányát, ekképp a házasság csődjét a férfin viszont nem kéri számon senki. Hogy vajon miért olyan iszonyú kényelmes neki ez a helyzet. Hát ki akarna szabadon változni, ha jó neki? Ül a kanapén a család elfáradt feje, az asszony hisztizik egy kicsit, megy a tévé, vacsoraillat, úsznak az úszók a képernyőn, pittyeg a mobil, talán a helyes barna írt megint esemest, gyerekfej tűnik fel, nézd meg anyut, mit csinál a konyhában. Anyu onnantól hároméves-kérdésekre is válaszolgat és  törölgeti a kiborult limonádét is odakint, úgyis unatkozott.

Miért akar a nő változást? Mert neki nem jó. Miért nem akar a férfi változást? Mert neki jó. Csak az a nem jó, hogy a nő jelét adja, hogy neki nem jó –> hiszti, majd abbahagyja. Épp a hímsovinizmus miatt nincs szabad változni akarás, hiszen a hímsovinizmus alapja, hogy bár nekik nincs semmi bajuk, az asszony hisztizik, beszélnünk kell, na persze, nem hallom a meccset, drágám. Este tétova kéz indul a fagyos testen, mi bajod? Semmi. Mindig ezt mondja. Még szex sincs!

Ez a ne akard megváltoztni is magazinmém, legalábbis ezt súgja a 0,041 nanométer/dioptria élességűre fejlődött magazinmém-érzékem (pénteken mérettem, szerintem nagyon szép eredmény). Hát ő ilyen, férfiból van, úgysem tudod megváltoztatni, de csúnya erőszakos vagy. Tehát viseljük el. Ezek a nők, akiket ilyen egyetlen jól hangzó mondatokkal elintézünk, kétségbeesetten és évek óta jelzik a saját határaikat, tűrőképességüket, adják a jeleket, kérnek, érvelnek, meghallgatnak, új, két napig érvényes rendszereket vezetnek be, amelyek aztán a másik fél érdeklődése hiányában elmaradnak. Közben szülnek egy-két gyereket még, ellátják a háztartást, és rendületlenül szeretik azt, aki annyi fájdalmat okoz nekik. A fájdalom jele az arcon a mélyülő ránc.

Továbbá az is zavar engem ebben a felállásban, hogy ha valami nagy balhé után, esetleg és három hétre kegyeskedik valamit változni a ház ura, akkor azonnal általános amnesztia, örök boldogság, és ha nem, akkor neked semmi sem jó, hát ki igazodik el a nőkön. Mintha el lehetne felejteni, mintha a megbocsátás kötelező és automatikus lenne. A negyedik hét első napján pedig ugyanaz kezdődik megint, da capo al fine.

Ja, és hogy vajon igaz-e a fenti állítás. Igen, igaz. Szerintem sem lehet megváltoztatni senk a férfiakat, de ez nem valami mindenkire érvényes lelki törvényszerűség, hanem tömény hímsovinizmus. Megteheti, ezért megteszi. Én például kénytelen voltam megváltozni, egyébként minden anya kénytelen megváltozni, igazodni ahhoz, hogy új helyzet van és az új helyzetben mit várnak tőle. (Nekik ez nem akkora változás, nem a ő testükben fejlődött az a kicsi lény, nem ők maradnak otthon, nem az ő életük változik meg, és további felmentő szövegek azt magyarázandó, hogy a gyerekek érkezése után miért annyi a férfi változása, mert azért változnak ők is, hogy rossz fej lesz, felelőtlen avagy kicsinyes.)

És ha nem lehet megváltoztatni? Akkor mi van? Akkor vagy szenvedés van, örök éhség a jó szóra, jogfosztottság, vagy válás. Harmadik lehetőség nincs. És hiába mosogat újabban a partner, mert addigra bennünk belül tört el valami.

Ha engem kérdeztek, szerintem ne csináljátok ezt magatokkal. Az emberi lélek, hát még a női, rugalmas, de ha nagyon sokat hajlítgatják, eltörik. Nem, nem a ti hibátok, hogy meg akarjátok változtatni a pasit, egy pillanatig ne érezzétek rosszul magatokat. Azért szeretnétek megváltoztatni az önzését, kényelmét, kommunikációképtelenségét, mert így nem lehet élni.

Legfeljebb elnyomni tudod, ha erősebb vagy.

A kapcsolat mint erők birkózása. Ha valami történik végre, nehogy már én legyek az elnyomó. Sajnos, ilyen rideg helyzetben az a lehetőség marad csak, hogy rákényszerítem a fickót a minimumra, ami nélkül elpusztulnék. (Vagy van még a másik lehetőség: kilépek a kapcsolatból.) Papucsférjet neveltem belőle. Ez minálunk azt jelenti, hogy nem mindig én rohanok, ha beszart a gyerek, nem mindig én kelek korábban, van időm dolgozni és kiteljesedni, és néha elmehetek futni. Ez azt jelenti, hogy lezárta a korábbi csajokat, és ha jön valami kollégája, akivel nyugodtan beszélgetne, már előre szól. És e sok változás azt is jelenti, hogy nem vagyok folyton ideges, nem érzem, hogy nekem semmit sem szabad, és nekem folyton reagálnom kell a legabszurdabb helyzetre is. Ne feledjétek, nekem született úriember, halk szavú, vicces és derűs férjem van, aki nagyon szeret. Mégse higgye bárki, hogy az ő változása valami belülről motivált, jaj, meg akarok változni alapú fejlődés volt. Én harcoltam ki, el is fáradtam bele, hogy ne legyen ekkora aránytalanság. Évekig küzdöttem a zaklatott munkastílusával, a méltatlan helyzetekkel, a gyengédség hiányával, az anyja ítéleteivel, a nagyobb gyerekei erőszakosságával, akik örökséget követeltek. Nekem nem voltak rendezetlen ügyeim, nem én ültem esténként órákig a gép előtt vacsora- és fürdetésidőben. Most megérkezett ő is. (És néha most már én ülök itt olyankor. Nem szereti. Fel is állok.)

Pár maradtunk, és én még boldog is vagyok, energikus, derűs, a nagy betegség ellenére. Ő sem tűnik boldogtalannak, bár elég kemény lehetett lemondania egy sor olyan előnyről, amit mint férfi tálcán és kérés nélkül megkapott.

62 thoughts on “ne akard megváltoztatni!

  1. Én tökéletesen egyetértek azzal, hogy ne akarja senki megváltoztatni a párját. Nem az kell ugyanis, hogy boldogan csináljon olyan dolgokat, amiket egyébként eszébe sem jutna. Hanem az kell, hogy megcsinálja. Én sem csinálom örömmel. De elvégzem. Szóval én azt szoktam mondani hasonló helyzetben, hogy megváltoztatni nem kell. Csak a feladatokat kell normálisan szétosztani. Úgy, mint egy munkahelyen. Ha kell, leírva, de mindenképpen körülírva, hatásköröket szétosztva, felelősségeket tisztázva. És ha nem egyenlő a lista a két oldalon, akkor változtatva rajta. Nem kell szeretni a házimunkát, hanem el kell végezni. Mindkettőnknek.
    Sokat szokott segíteni, mikor megvilágítom a helyzetet a munkahely-hasonlattal. Elvégre annyira már emancipálódtunk, hogy egy kollégától, legyen bár férfi az istenadta, nem tűrjük el, hogy elnyomjon, mindent velünk végeztessen, rendetlenséget csináljon, aztán elvárja, hogy mi rakjunk rendet helyette. Már csak odáig kell eljutni, hogy az otthonunkban pont ugyanennyi jogunk van, és a férjünk, attól, hogy aláírt egy papírt, még nem kapott jogot rá, hogy másként viselkedjen velünk, mint ahogy egy kolléganőjével tenné, ha közös projekten dolgoznának.

  2. ne akard megváltoztatni, ő ilyen, meg az összes többi pasi is ilyen, genetikailag lusta, rendetlen, nem veszi észre, nem tud figyelni többfelé stbstbstb. tulajdonképpen szépen bele is betonozzuk őket a langyos lábvízbe ezekkel a kijelentésekkel.
    de mi van a nőkkel? ők genetikailag milyenek? mind hisztis, akaratos, rugalmatlan (….) de hát nem is.

  3. ajaj! ez már előjött többször. munkahely-otthon analógia.
    főleg a gyereknevelésben nagyon hatásos pölö amikor a ház hímnemű “ura” pont úgy beszél és osztja az észt (értsd: a házimunkában nálunk integrált módon, és a feladattal azonosulás maximumán részt vesznek a helyben élő kamaszkorúak … is… ) a gyerekeknek, mint a beosztottjainak.
    akkor inkább választanék a felajánlott három megoldás közül, “örök éhség a jó szóra, jogfosztottság, vagy válás”.
    e kérdéskör egyébiránt nálunk legélesebben éppen párterápián jött ki, ahova ugye válás előtt jár az ember.
    el nem váltunk
    a terapeuta pedig óva intett minket attól, hogy az édes otthonunkat munkahellyé alakítsuk.
    szóval igen.
    valóban el tudom képzelni, hogy a férfi (aki ugye éppen a micro sovinizmusában lustán hentereg) agyához, csak táblázatokkal és pontosan kiosztott felelősségi körökkel jut el az üzenet. ezt el tudom képzelni.
    viszont azt nem, hogy ettől ne lennék mélyen benne a három esély valamelyikében (lsd. fenn)

    • Én azt tapasztaltam, hogy sokszor nem a férfi agyához kell a táblázat meg a felelősség, hanem a nőnek kell megvilágítani, hogy azért, mert szereti a férjét, még nem kell mártírrá válnia, nem kell úgy tennie, mintha boldoggá tenné, ha napi 18-22 órában a szeretteit szolgálja ki. És nem egyre keserűbben, egyre depressziósabban kell átvonszolnia magát a napokon, eltűrve-elnézve, hogy a férje rendetlen, a tévé előtt ül, sőt, még be is szól, ha nincs rend, vagy ha hangoskodik a gyerek. Hanem lehet saját szabadideje, lehetnek olyan programjai, aminek a háztartáshoz semmi köze sincs, és igen, attól, hogy szereti a férjét, még elvárhatja tőle, hogy ő vigyázzon a gyerekekre, horribile dictu vacsorát főzzön, vagy kitakarítson – nem alkalmilag, “segítségként”, hanem mindig. Ehhez kell a munkahelyes hasonlat. De csak férfi-nő relációban, semmiképpen sem gyerek-szülő viszonyban.

    • Két esély, közte vagy. 1. Örökéhségjogfosztottság 2. válás. Meg volt még valami az örök éhség előtt is, de nem tudom, nem tudhatom, akár Tótisz András, MERT MÁR MÁSON DOLGOZOM. 😀

      A táblázattal való eljutás is szöveg és hímsovinizmus. A főnöke kávészünetben elejtett célzását bezzeg megérti, nem kell neki táblázat. Vagy egy alkotó ember, annak minek táblázat? szeretet kell, komolyan vevés, nem táblázat. Nem az agyuk más. A társadalmi szerepük és a jogkörük más.

      • igen, igaz. tényleg ez csak kettő. a három jobban hangzott… háromból választani. talán emiatt. a lényeg viszont tényleg ugyanaz.
        táblázat. táblázat. táblázat.
        nálunk ez a szó konkrét válóok (volt-van-lesz)

        • Most mi ez a táblázat? Hogy nekünk, nőknek kéne kitalálni, mi a feladat, mikor, hogyan, ki? Ugye tudjátok, hogy ez benne van a HH könyvben: a férfi a nőre bízza a szervezést, ő a felelős azért is, meg a kudarcért is.

      • nem. nem. félreértetted. legalábbis a mi esetünkben a táblázat valójában egy mankó. amire mindig lehet mutogatni. amire mindig lehet hivatkozni. ami mindig kéznél van, ha valaki nem robotként, hanem emberként működik.
        ha nincs kitakarítva, akkor nem egyszerűen a takarítás hiánya az origo, hanem a TÁBLÁZAT, amiben benne van, hogy ki kell takarítani. ez egy kifordított világ. olyan mcdonald’s-osan. nem tudom érted-e? szóval nem az emberrel beszélgetek a problémáról, hanem megnézem a WC falán kifüggesztett táblázatot, hogy el van e végezve a WC takarítás.
        mindez a nappalid, az édes otthonod mértani középpontján.
        és amikor a konfliktus azon robban, hogy bejegyezted-e a táblázatban az elvégzett munká

        • Én most hallottam egy olyan történetet, hogy ingatlanvásárláshoz a fickó összegyűjtötte egy táblázatba, hogy neki milyen szempontjai vannak, és a feleségének milyenek, akkor futtatni kell egy makrót, ami összesít, és kijön, hogy miknek kell megfelelnie az ingatlannak. Meglett A Tökéletes, ami az összes kritériumnak megfelelt a metszetben, kimentek, megnézték, hazamentek, majd a nő közölte, hogy nem szeretné, ha megvennék, mert nem volt meg az az “otthon vagyok” érzése. A fickó először csak simán nem értette, hogy miért nem teheti le azon nyomban a foglalót, aztán meg dühösen kérdőre vonta a feleségét, hogy de hát nézze meg a táblázatot: az összes közös szempontnak megfelel, az ÖSSZESNEK. Erre a nő, hogy de nem érted, nem éreztem a kattanást. Mire a pasi, hogy de a TÁBLÁZAT, és hogy most akkor honnan lehet tudni, hogy akkor neki mi a jó? Mondja meg, beírják a táblázatba, és akkor a következőnél már az is szempont lesz. Na, nem folytatom, de… értitek.

      • Hogy jut el egy halálos (tényleg!) szerelem ide?
        A “hát maradunk” a válasz, hogy erre nincs válasz.
        Most hogy olvasgatlak, viszont eszembe jut többször is amit a gimiben unos untalan szajkóztak, a nem kötelező ide járni duma.
        Hogy jön ez ide?
        A terápia után született egy döntés. A miénk, az enyem , az övé. Hogy tovább csinaljuk. Hogy hát maradunk…
        Akkor viszont ne rinyáljunk!
        Talán ez a megoldás.
        Válasz az ide jutásra. Nincs. Na ebbe bolondulunk bele. Halunk bele.
        Sok kicsi halál nap, mint nap. Néha pedig nagy nagy eufóriák. Hazaért a gyerek, itt az illata végre….

      • Ja igen. A szex nincs de a nyaralásról külön táblázat van. Hely, idő, program, költségek. A táblázat mindent tud. Nem mint a gyarló szétszórt nő/gyerek/mások/ahülyék.

  4. Tablazat: amikor a kedves Sz. hivja akarhova,akar egy honappal elotte is szol, nem felejti el, de azt igen, mikor szinhazba megyunk,hiaba csengettem meg telefonon es “jutattam eszebe” ahogy kerte, az eloadas elott 1 oraval… Ja, es 2 es fel ev alatt ez lett volna az egyik program a harombol amit csak kettesben tolthettunk volna el.

      • Szerintem meg arra jelzés, hogy ez neki nem fontos. Tudod, mikor a gyerek kívülről fújja az összes dinó nevét de nem tudja megjegyezni amit a tanár mond az általa utált órán. Unokatesómat arról győzködte a pilóta(!) férje (mikor szóvá tette a férjének, mi a fenéért nem tudja megjegyezni az ötödik elmagyarázás után sem, hogy a mosógépen azt a pár gombot hová kell állítani), hogy ez neki túl bonyolult. Könyörgöm, láttátok már egy utasszállító repülőnek a pilótafülkéjét?

      • na ez a pilota dolgo olyan viccesen szomoru. nem tudom, hol dolgozik, de mondjuk a Birtish Airwaysrol tudom, hogy iszonyuan hierarchikus. a legtobb pilota ferfi, a legtobb legikisero no, es utobbiak kotelesek sir-nek szolitani a pilotat. gondolom megvan, hogy o a fonok, na majd fog o olyasmivel foglalkozni, mint egy xaros mosogep, hat az a feleseg dolga.
        nalunk a ferjem hasznalja a vasalot, ha kell, de a mosogepet nem. pedig az utobbi lenyegesen kevesebb ugyesseget kivan, es az lcd kijelzo sem bonyolult neki, hiszen integralt rendszereket epit ki a munkahelyen. arrol nem is beszelve, hgoy kb mindkettonket eppen annyira erdekli a mosas: tiszta legyen a ruha, ennyi.

      • ja! egyszer “veletlenul” ugy jott ki a mosas, hgoy elfogytak a tiszta alsogatyai. (kivancsi voltam). megjegyezte, h elfogytak, aztan azt hiszitek, berakott egy adag mosast? dehogy…. elment venni nehanyat, hgoy addig is, mire sort keritek ra, legyen neki.

        • 🙂 az én férjem azért vesz havonta zoknit, mert nem ugrálnak összepárosítva a helyükre. márpedig én mosok, teregetek, kosárba teszek, de 16 lábnyi zoknit párosítani… most komolyan, ehhez valami szakképzettség kellene?

  5. Szerény vélemény: Valóban a színtiszta hímsovinizmus miatt van ez így az esetek többségében, de attól hogy valaki “férfi” nem kell hogy vak is legyen. Persze, általánosítás, de aki tudja hogy vannak megoldandó dolgok a kapcsolatban, és nem hajlandó rajtuk változtatni, az már régen rossz.
    Persze bele lehetne menni ennek a kérdésnek a kicsit modorosabb oldalába, minthogy “ha valaki szeret valakit, annak fontosabb az a valaki mint egy sor tévézés, vagy a munka, vagy az, hogy…” na szóval tetszik érteni, de ebbe már jobb nem is.

    ,,A fájdalom jele az arcon a mélyülő ránc” – Ez kifejezetten bejött, nagyon is igaz.

  6. bejegyezted-e a táblázatba az elvégzett munkát? és ha nem. akkor azért is lehet felelősségre vonni valakit (a táblázat okosan jelzi, hogy kit)
    okos dolog a táblázat.
    robotoknak.

      • az emberek a szó emberi értelmében így csinálják. számomra (is) ez a normális. viszont nem mondhatom, mert nem vagyok feljebb, nem vagyok különb és nem vagyok isten, hogy ez a normális.
        (felvetésedre: egy idő után azt hiszem a táblázat von felelősségre. tényleg lehet az már ottan lesz a kánaán? amikor nem egymással beszélgetünk, hanem a táblázattal? )
        szóval kovácsnét megelőzi a táblázat. ez már tuti.

  7. Visszajelzés: hát akkor maradunk | csak az olvassa

  8. Még még ilyen pszichológus közhelyeket! És a cáfolatukat. Feminista pszichológia kritikát!
    Kicsit eltér a témától, de ez nem csak ebben a relációban igaz, mindig ezt mondják az elnyomott félnek: tűrj, ne csinálj felfordulást, anyagias vagy, ha nem akarsz igazságtalan leosztást, és a legfőképpen irigy. Fúj, fúj.

  9. Visszajelzés: mi a baj azokkal a szép képekkel? | csak az olvassa

  10. Visszajelzés: a legtöbben ezeket olvastátok | csak az olvassa

  11. Ez szíven ütött: “új, két napig érvényes rendszereket vezetnek be, amelyek aztán a másik fél érdeklődése hiányában elmaradnak.” Pont ezt csinálom én is évek óta. Felismerem, hogy én ezt így nem bírom – új rendszer bevezetése – most minden másképp lesz érzés – többiek belátják, hogy igazam van – ígérgetés – de mivel rajtam kívül a változás senkit nem érdekel, meg számukra nem is kényelmes minden visszatér a régi kerékvágásba. Nem tudom mit lehetne tenni ellene 😦

    • A tablazat rendszer volt mar teriteken, mint negativ pelda. Esetedben viszont lehet hogy segitseg amig a rendszer beall. Egyebkent korabban mar bevellottam, hogy gyuloltem a tablazatot, de a jelenleg mukodo rendszerunk elso lepcsofoka volt. Hogy ne alljon minden vissza arra, hogy en vagyok a cseled. Erre nagyon jo a hazimunkak tablazatos kimutatasa.

  12. Szerintem sem lehet megváltoztatni senkit. Jól ki kell próbálni előtte, és ha rendetlen, figyelmetlen, nemtörődöm stb. nem kell hozzámenni-elvenni. Ha hozzámentél-elvetted, és olyan, nem fog megváltozni. Akkor sem, ha nő, és akkor sem, ha férfi… majd elváltok, és reméled, hogy a következő nem lesz olyan… s ha olyan lesz, megint elváltok… vagy esetleg szingli maradsz forever after.

          • Egyrészt van egy jogos igény a párkapcsoltratra, szerelemre, meghittségre, másrészt meg van egy brutál erőszakos propaganda a nők felé, hogy nekik életük célja kell legyen a férjhez menés, és ezt a legtöbben el is hiszik, tegyük hozzá, a többi alternatíva a jelenlegi körülmények között nem túl vonzó. Pedig lehetne, lehetne autonóm módon élni, párkapcsolatban vagy anélkül, a gyerek sem attól lesz, hogy gyűrű van az ujjunkon, de a legtöbben ezt nem vállalják, mert mit szól majd a szomszéd meg anyuka. És van, akinél ez még midnig megélhetési kérdés is.

            • Szomorú,hogy ez mindig így marad.A lányaink is ebben fognak élni és nem tudjuk őket se megmenteni,se felkészíteni.Nekem mondjuk,csak nevelt lányom van(ki tudja,meddig marad itt),de benne is ezt látom,ami ma tipikus a tinik körében.Bár FB-n nem mer már csücsöríteni. 🙂

  13. Ez volt egyébként ma az emberem(ex) fő sérelme.Hogy én meg akartam őt változtatni.Pedig ő már 38,ő már ilyen marad és különben is!micsoda elvetemült dolog már megváltoztatni akarni valakit. Ha így nem jó nekem,sajnálja,de adieu. Pffff! És akkor még el se olvasta a blogbejegyzéseket,amiket kértem,ha már én verbálszegény vagyok,meg lefagy a rendszer,ha értelmesen kéne érvelnem neki.Na,de hát gyöngyöt a disznók elé?!?

    • az én emberem idén lesz 51. A kor nem ér. a jószándék meg a küzdés ér. Nem hiszem, hogy fel fog nőni, hogy meg fog dolgokat változtatni, de most teper. Nem jön a korával. Én jövök vele.

      • Azért az érzelmi intelligencia oly ritka egy pasiban,mint a pápa zsebében a koton,az enyém eléggé híján van neki,de a tiéd biztos nem hülye pali.Te meg nagyon jó csaj lehetsz,szóval,csak nem hagy veszni.Szabad tudni,hány éves vagy?

  14. Mi a barátommal nagyon sokat változtunk, kellett is, mert mind a ketten eléggé önfejűek vagyunk. Amikor pszichológushoz jártam, felmerültek ilyesmik is, kérdezte, hogy szóváteszem-e, ha valamit másképp szeretnék. Mondtam, hogy igen, és hogy a barátom meg is próbálja tekintetbe venni a kéréseim. Erre azt mondta: “ugye tudod, hogy ez a legtöbb, ami egy férfitől elvárható?”. Akkor efölött átsiklottam, de azért alapvetően nagyon furcsa gondolat. Miért ez a legtöbb? Miért fantasztikus, ha egy férfi megteszi =megpróbálja megtenni) azt, amit egy párkapcsolatban mindkét félnek kellene (sőt, a nőkre kötelezően ki van szabva)? Ez – amellett, hogy rossz a nőknek – a férfiak lenézése és infantilizálása, ami ellen a férfiak védelmében is tiltakozni kell. Patriarchy hurts men, too.

    A “ne akard megváltoztatni” másik oldala, amikor azt mondja a nő vagy valami jószándékú rokona: ugyan a paso alkesz/drogos/néha ver/üvöltözik velem, stb., de ha összeházasodunk/meglátja az apró kis babatalpacskákat, akkor megváltozik. Egy csapásra, és minden csodás lesz. És nincs senki, aki hangosbemondóval a nő fülébe kiabálja, hogy nem, nem fog megváltozni.

  15. Én ezzel úgy vagyok, hogy megváltozni nem kell, viszont változtatni – akár kölcsönösen – lehet dolgokon annak érdekében, hogy mindenkinek élhetőbb legyen a kapcsolat.

  16. Tudom, hogy iszonyú ritka, de megesik, hogy a nőre férne rá némi… hm változás/változtatás. A barátnőmmel úgy kezdtük, hogy pusztán pár hónap alatt az őrületbe kergetett a lustaságával. Ráadásul egy dolog, hogy rendet nem, csak rendetlenséget szeretett csinálni, de néha még megjegyzéseket is tett, olyanokat például, hogy már megint nincs tiszta kiskanál vagy csupa kutyaszőr a szőnyeg, és szemrehányóan nézett rám. Sokszor ment a harc az ilyesmin, de gyakran megtörtént az is, hogy már ráhagytam, pedig tudtam, hogy nem kéne — gyakran érvelt azzal, hogy ő nem háziasszony, hagyjam már békén. Aztán egyszer nagyon elegem lett, és minden szétszórt cuccot levittem a kukába, és a mindenhol (pláne a kanapén!) fedő vagy kupak nélkül hagyott sminkholmijait beleszórtam a kádba, amiben ült. Egyetlenegy dologban volt szorgalmas: az épp aznap lejáró kajákat azonnal belevágta a szemétbe, mert hogy azok már rosszak. Így volt, hogy amit estére tartogattam, már nem volt meg. Aztán más okokból szakítottunk végül, vagyis inkább olyan szüneteltetésféle volt, és fél évvel később újra összejöttünk. Most olyan, mint egy házias tündérke. Csak nézegettem egy ideig, hogy mi a fene történt, de nem mertem szólni, nehogy észbe kapjon (vagy félreértse), és abbahagyja.:) Gondoltam, csak pedálozik, majd megunja. De eltelt már jó néhány hónap, és csinálja. Fogalmam sincs, hogy mi indította el benne ezt a pozitív változást vagy hogy meddig tart majd a háziasság, de nem is igazán érdekel, élvezem azt, hogy nyugi van, nem vitázunk ezeken a baromságokon,

    Na csak leírtam, hogy ilyen is van, a lustaság nemfüggetlen.

  17. ez az írás életmentõ volt nekem bõ1 éve. ültem a terápián és hallgattam a pszichiátertôl, hogy elfogadóbbnak kell lehnem. hogy kevesebb idõ és energia kitakarítani utána, mint dühöngeni az igénytelensége miatt (amióta szétmentünk, takarítónõ jár hozzá és minden ragyog). hogy miért nem szexelek, nem látom, milyen gáz amikor valakin látszik, hogy egy b.szatlan picsa? (egyedülálló nõ volt a pszichiáter). Én meg bólogattam, hogy de, nekem kell többet tennem, hazafelé meg néztem, hogy melyik fára kössem fel magam.

  18. Uristen, ez nagyon elkeserito! Tenyleg nincs megoldas? Valni kell, de a kovetkezo arc is ugyaniyen lesz? Es ok miert nem ertik, hogy nem lehet igy elni? Miert van az, hogy ha egy nonek rossz mintaja van a gyerekkorabol akkor azon van, hogy felnottkent mashogy legyen, de a ferfiak eszre se veszik, hogy ugyanazt a szart tologatjak, ami nekik is rossz? Jo, lehet, hogy egy primitiv, vegetativ szinten “jo” nekik, de konyorgom ok nem akarnak fejlodni, noni egy kapcsolatban? Nincs kulonbseg akozott, hogy parkapcsolatban elnek vagy fizetett szemelyzetuk van?

    • Szerintem nagyon különbözőek a férfiak, van, aki ellenáll a szerepnek, vannak reflexióra hajlamosabbak. És az egészen biztos, hogy a második házasságok jobban sikerülnek. Van, aki le tudja vonni a tanulságot, nem azt várja el, nem úgy bassza el, előbb észbe kap. Az is biztos, hogy minél inkább eltávolodunk anyáink mártírszerepétől meg a saját tönkölysütis-ranschburgolvasó-cukrot dekára kimérő elvárásainktól, minél jobban merünk a magunk örömére is figyelni, annál boldogabb lesz körülöttünk mindenki, mármint azok, akik nem kihasználni akarnak, hanem boldogságosan együttműködni. Én optimista vagyok, de én mondjuk egyszer menekültem, egyszer özvegyültem, el sose váltam.

      • Koszonom a valaszod. Talan ha mindenki optimista, es ez a sok optimizmus osszegyurodik valamive, abbol letrejohet jo valtozas.
        A nehezseg pont ott van, ahogy irod is, hogy a pszichologus azt mondja, ne feszulj rajta. A baratnoid is azt mondjak, nezd meg, milyen jo dolgod van, hisz a tied mosogat is, meg novenyt locsol, lam a szomszedban meg verik is a not. Hat a te elvarasaid tul nagyok. Es nem vagy mar fiatal, el kell gondolkodnod, hogy beletorodsz, elkezded magadban keresni a hibat (hisz az nem lehet, hogy mindig BENNUK legyen a hiba – de, igen, lehet!) Es a kornyezeted azt sugallja ,hogy akkor vagy felnott no, ha elfogadod, mint axiomat, hogy a ferfiaktol nem lehet elvarni… mit is? Mindig eppen kevesebbet lehet csak elvarni mint amit te magadtol elvarsz. Nekik konnyitett palya van. Te lehet hogy alapbol adod, de neked konnyu, mert te no vagy. Te erzel, meg lelkizel, de tole ne vard mar ezeket! A ferfi esetleg nagy kegyesen, de csak ha mar vegkepp beszart, hogy elveszit (ez is milyen mar, elvinni az egeszet a kiborulasig, a szakitasig, es akkor jon a “ja, rajottem” de miert csak akkor??) akkor esetleg megteszi, hogy elgondolkodik, de akkor is kizarolag a te segitsegeddel, amit nemhogy megkoszonne hanem o gyakorol kegyet, hogy meghallgat. Mert te eroszakos vagy, a pszichologus is megmondta.
        Es kozben bizzon az ember lanya meg abban, hogy a kovetkezo jobb lesz? Negy tokeletesen hasonlo eset utan?
        Nagyon nehez. Szellel szemben pisiles, minimum. (bar azt hiszem ez inkabb ferfi hasonlat, ilyen allvapisilos).

        • Szerintem van remény, van fejlődés, és nem a férfi a hibás, ő csak haszonélvező, meg vak a viselkedésére. hanem ezek az elbaszott szerepfelfogások, össztársadalmi érdekek.

          Szépen, méltón is lehetne ezt, nem beleragadva ebbe a börtönné lett függésrendszerbe: hosszabb idő óta neked is bajod van, nekem is, próbáltuk megoldani, nem működik, ne hibáztassuk egymást és ne erodálódjunk ebben, ez senkinek sem jó, rövid az élet, menjen mindenki a boldogsága felé. Nem kötelező ez az egész, család, szokásos felállás. Nem véletlen, hogy a képzettebb, tudatosabb, jobb módú emberek ritkában köteleződnek el, viszont gyakrabban válnak el és rövidebbek a házasságaik, valamint lényegesen nagyobb a szabadságfokuk és jobb az életminőségük, és az sem, hogy progresszívebb társadalmak nem ítélkeznek és nem stigmatizálják őket. Nem, én nem önzőnek tartom ezeket az embereket, hanem becsületesnek és tudatosnak. Önzés volna az, hogy nem akarok huszonévig szívni?

          Ezt olvastad?
          https://csakazolvassa.hu/2014/07/15/miert-ragadunk-bele/
          Meg ezt:
          https://csakazolvassa.hu/2014/08/16/hogy-ne-fajjon-ennyire/

          Én nagyon hiszek ebben, a becsületes, emelt fejű, néha fájdalmas, de erős létezésben, és nagyon riasztó látni azokat az embereket (sokan vannak egyébként), akik itt euforikusak, nekem próbálnak megfelelni a kommentjeikben, egy kicsit megkapargatták a felszínt, de nagyon sok minden köti őket, félnek a konfliktustól, egyáltalán nincs tudatosságuk, erejük, valódi változtatni akarásuk, lemondanak önmaguk legjobb verziójáról, viszont élénken panaszkodnak.

          • Kedves Éva!

            Nagyon köszönöm, hogy írtál, és elolvastam a linkelt bejegyzéseket. Érdekesek, jó írások. Nem is tudom, hogy most ide kell-e írnom, vagy oda kommentelnem, ha ahhoz kapcsolódnék.
            Egy hete minden nap olvaslak, jól esik most nagyon.
            Szóval a “válást” én sem házasságra értem, talán félrevezető, hiszen tudom, hogy a jogi procedúrás dolog teljesen más mint egy “szimpla” együttélést abbahagyni. Nekem mindig elég komoly az ilyen döntés is, válásnak élem meg, mit csináljak. De jó, legyen szakítás.

            Amit leírtál a minőségi életről és a rosszacska dolgok megszakításáról, a jövőd tiszteléséről, és ezekről, nagyon osztom. Én úgy érzem, sokszor így éltem. Túl vagyok sok rövidke lényegtelen és három (most frissen a 4.) komoly kapcsolaton, mindig összeköltöztem, mert úgy gondolom jónak és értelmesnek, mindig küzdöttem, hogy legyen értelme, és ebbe bevonjam a partneremet is, és mindig én döntöttem úgy, hogy nincs, mert nem volt a másik rá vevő. Mert nem ütötte meg a “mércét”, amit te is leírsz. És nyeltem a környezetemtől a nekedmársenkisemjó és a nagyképűvagy vádakat. És nem volt könnyű sosem, mint ahogy mások képzelik, hogy az ilyen független nő az csak úgy szakít, könnyedén, hát nem. Minden elszakadás rettenetesen fájt, pedig a másik úgy élte meg, hogy ő lett dobva, de én állítom, hogy én, ha lehet, még jobban megszenvedtem. És az, hogy egy nő független és együttműködő, egymást építő kapcsolatokban hisz, még nem jelenti azt, hogy ne lenne benne szeretetvágy, sőt, szeretetéhség, akár még a szeretetfüggéssel is ne kelljen küzdenie, szóval a “szinglihorda” tagja kérem szépen tud értelmes de egyben érző állat is lenni.

            Az elmúlt pár évben jött a hirtelen változás. Lassan szivárgott, kúszott be, észrevétlenül. A 38. születésnapomon robbant a bomba.

            Én korábban azt gondoltam, hogy az anyaságra nem lehet vágyni, és hogy azt csak együtt lehet elképzelni, egy családban, egy férfivel aki szintén akarja, stb. stb. Hogy aki csak gyerekre vágyik az önző, pótléknak akarja és ezért nem is való neki. Erősen ítélkeztem, mi tagadás. Nálam nem jelentkezett az érzés, csak a család nevű csomaggal, együtt, vártam türelmesen, hogy majd jelentkezik valaki a kívánt paraméterekkel és beüt a dolog. Ti is leírtátok itt sokan, szépen.

            Én azonban kezdek megtapasztalni valami újat, egy velőig ható fájdalmat, ami az eddigi okos agyalásaimhoz képest egy teljesen más élmény: hogy lehet, hogy ez nem lesz nekem. Hogy a nagy minőségellenőrzésnek az lesz a vége, hogy nekem ez nem. És bután kezdem irigyellni a barátnőimet, akik ugyan válnak, és rettenetes vagy csak kicsit szürke kapcsolatokból menekülnek, de: NEKIK OTT A GYEREK. És itt van a sarkon a bűvös 40.

            Én eddig titeket olvasva azt láttam, hogy mindenkinek van gyereke (ezt biztos belevetítem), és lehet, hogy ez hülyeség, de én innen nézve úgy látom, hogy ott már van egy szabadság, hogy keresse az ember a jót, mert a gyerek(ek) már megvannak. Tanulni a hibákból, keresni a társat, aki tényleg, és a gyerekekkel együtt, és közben szépen nevelni őket, persze ez nagyon nehéz. De van egy egyértelmű adott cél, és abban a gyerek már nem kell feltétlenül szerepeljen.

            De mi van ha nincs? És szeretnéd? Nagyon? Tudom, lehet 45 évesen is (igazából mindenki tudja, hogy ez nagyon nehéz). És lehet örökbefogadni (ez nem ugyanaz, de persze, lehet jó).
            Vannak itt olyanok akik ilyesmin gondolkoznak?

            • Hasonlo cipo, plussz 5 ev, tehat 45. De en nem gyotrom magam, mert tovabbra is ugy gondolom, hogy gyereket csak azert hogy legyen, nem. De ha most belebotlanek valakibe akivel jon a flow es a gyerekkerdes mint lehetoseg mindkettonk reszerol fermelune, siman bevallalnam a szulest meg most is, az osszes nehezseg ellenere.
              De nagyon ertem amit irsz. En sem tagadtam meg az igenyeimet soha “tul valogatos”, de nem, csak akarmivel/kivel nem ertem/erem be. Igy viszont, ha nincs megalkuvas, kitartas egy kapcsolat mellett sem, mert nem annyira jo, hat gyerek sem igen lehet belole.
              Egy pillanatra sem bantam meg, amiert igy dontottem mindig, de az szomoru, hogy hosszutavon nem jott ossze egy olyan kapcsolat sem, ami meguti a mercemet es csaladalapitasba torkollik.

            • Itt van a sarkon a bűvös(?mitől?) 40, nekem is. Éppen ilyesmiken gondolkozom, egész más helyzetből: 4 gyereket nevelek egyedül. A barátaim(10-25 éves barátságok) közül többen egyedülállók és nincs gyerekük, nagyon vágynak rá, és sokat beszélgetünk erről.
              És sokszor mondják: neked ott vannak a gyerekek. Én akartam őket, nagyon, és a jelenleg adott körülmények között is viszonylag jó anyjuk vagyok, remélem. De úgy szeretném, ha holnap felébrednék, és közben eltelt volna 15 év. Félek, nagyon félek azoktól az évektől, és nem az egyedülléttől. A felelősség rémít meg iszonyúan. Meg néha irigylem a fehér lovat a Fehérlófiából. Csak egy szóra meghalhat.
              Rengeteget tudnék beszélni errről, ha van kedved ,írj nekem emailt.

              • Annyiban buvos a 40, hogy mashogy kezd el gondolkodni az ember, vagy legalabbis sokan. En most egy szakitas kozepen, meg friss, igazabol vissza tudnam csinalni, ha akarnam. Es igen, megjelenik bennem az erzes, hogy mire varok? Nem kene-e az “eleg jo” helyzetet is bevallalni, amibol kesobb ugyan rosszacska lehet, de hat az kesobb lesz. Szoval egyre nehezebb szivvel lepek ki a kapcsolatokbol, es ezek mind legalabb masfel evesek vagy hosszabbak, mert ugy erzem nem csak egy kapcsolatra mondok mar nemet hanem a csaladban eles megtapasztalasara is.
                Vagy ez hulyeseg?

  19. Lucerna: nagyon tisztellek azert ahogy errol irsz. Az nehez nekem, hogy mig korabban egyertelmu volt nekem az “akarkivel nem”, most azert ugy gondolom, hogy a kapcsolataim valamennyire jok es egyik sem “akarki”. Vagyis egy szuk mezsgyen tancolok ugy gondolom. Mint no ez persze furcsa megtapasztalnom hogy beint az a bizonyos biologiai erzes ami tolem idegen volt korabban. Lehet abban bizni hogy ez majd alabbhagy?

    • Nem tudom. En csak belattam, hogy igy alakult es ha gyotrodnek az semmit nem valtoztatna meg, nem segitene. Azt hiszem kontroll alatt tartom ezt az erzest. Ahogy mulik az ido, kevesbe sajog ez a “hiany”, de lehet, hogy ez is csak velem van igy. Mas, hasonlo koru ismeroseim meg vannak makkanva es ketsegbesetten hajkurasszak a gyerekvallalas lehetoseget. A ketsegbeesesbol szarmazo dontesek ritkan vegzodnek happy enddel.
      Nem reg volt egy parom, igazi angyal, nagyon jo ember es valoszinu jo apa is lett volna, gyereket is szeretett volna, csak eppen en nem tudtam elkepzelni a jovomet vele ugy ahogy az valoban egy minden szempontbol elheto elet. Miutan vege lett, mindenki ugy gondolta elment az eszem, mert ha nem is szeretem langolo szerelemmel, de elszalasztottam eletem utolso eselyet arra, hogy igazi csaladom lehessen. En sajnos vagy nem sajnos nem tudok maskent cselekedni mint ami en vagyok es lehet, hogy ez neha fajdalmas, masok szemvel nezve egyenesen orultseg, valojaban az egyetlen lehetseges ut szamomra. Azt is komolyan gondolom, hogy a gyerek az jo buli, de nem garantalja a boldogsagot. Sok mindent kell merlegelni. Ha te eljutsz egy olyan pontra, hogy gyerek nelkul nem akarsz elni, akkor egy kis szerencsevel ugy is megteremted a korulmenyeket, ferfivel vagy anelkul. Tortenjen minden ugy ahogy neked a legjobb, ezt kivanom neked.

      • Hu, alig tudok megszolalni, olyan ero sugarzik a szavaidbol! En meg nem vagyok ennyire letisztult. Fel-fel tornek az erzesek. Es igen, az enyem is egy “angyal” es benne is lenne a dologban, de most megis ugy nez ki, hogy nemet mondok, hasonlo okokbol, bar a langolas megvan, de inkabb olyan tini-fajta, nem az az egyuttszarnyalas amire vagyom. Es nem, egyedul nem keresem a lehetoseget, de a parkereses mar nem lesz olyan nyugis sosem mint 10 eve, amikor ugy voltam vele, hogy nem erdekel mi van, nem vagyok tarsfuggo, hogy folyton hajkurasszak valamit. Jol vagyok egyedul amugy, csak teljesebb lenne az eletem csaladban. Szerintem.

        • A legtobb ember elete teljesebb csaladban, (az enyem is az lenne), de meg is sokan amikor megtortenik, benne vannak, elbaltazzak azt is. Egyik kedves baratnom 3 gyerekes anya volt itt par napja es o azt mondta, hogy nagy biztonsag csaladban elni. Tudtam mirol beszel, mert en pont ezt nem erzem. Marmint a biztonsagnak ezt a fajtajat. De ez is csak akkor ilyen, ha minden rendben a parkapcsolatban, ha egeszsegesek a gyerekek, ha az anyagi resze tenyleg biztositva van…stb.
          Masreszt azt gondolom, ha valami nem adott a fentiek kozul, legfokepp a jo tars es parkapcsolat, akkor igen nehez mufaj tud lenni a csalad.

  20. Szerintem ez pont olyan csalóka érzés, mint a nosztalgiázás bármi után. Az évek alatt bárkivel voltál, sosem érezted, hogy vele akarsz szülővé válni és gyereket szülni. Most, visszanézve gondolod úgy, hogy meg lehetett volna alkudni? Én nem hiszem, hogy most boldogabb lennél egy válás közepén 1-2-3 gyerekkel. Ha így alakítottad a sorsodat, annak nyilván oka volt. Az érzés, ami rádtőrt, lehet, hogy csak átmeneti pánik, lehet, hogy jövő héten örökbe fogadsz egy kisgyereket. Gondolom, a felelős gondolkodás, ami látszik a soraidból, most sem marad el. Sok sikert a tűnődéseidhez, kívánom, hogy megnyugtató választ találj.

    • Koszonom a kedves sorokat. Igen, tunodom, ez jo szo, mert nem a szakitas utani hiany-elvonasi tunetegyuttes dolgozik bennem mar, hanem valoban szeretnek tiszta(bba)n latni. Es egy het mulva vegleges valaszt kell adnom, ami most kezd megszuletni bennem, reszben a blog segitsegevel.

  21. Kedves Aqua,

    bár nem nekem írtad, de én nagyon szívesen beszélnék veled, e-mailben. Hasonló cipőben járunk, talán én kicsit hátrébb, mint te.

    Hogy tudom veled a kapcsolatot felvenni?

  22. Hogy változtassam meg a férjemet?

    Az egyik legnagyobb ajándéka annak az útnak, amin járok, a megelégedettség, és az ebből fakadó béke.

    Lehet, hogy mások beletörődésnek, sőt, megalkuvásnak látják. Azt gondolják, lemondtam valami többről, jobbról. Igazuk van, lemondtam mindenféle rossz célról és túlzó elvárásról. Nyugalom költözötta szívembe és szerelem. Ha a férjemre nézek, (nem túlzok) gyönyörködöm benne. Egy jóképű és szerethető férfit látok, akinek vannak erényei és hibái, és mindezekkel együtt szeretem.

    Megtanultam elfogadni őt úgy, ahogy van, mert megértettem, hogy nincs tökéletes ember. Megtanultam elnézni a hibáit és megbocsájtani a vétkeit. Elfogadtam, hogy biztosan van nála kedvesebb, jóképűbb, gazdagabb, de nekem ő a férjem. Milyen érdekes, azt elvárjuk, hogy a másik elfogadjon minket olyannak, amilyenek vagyunk (noha nálunk is van kedvesebb meg szebb nő), de mi nem tudunk túllépni a férjünk hibáin. Azt akarjuk, hogy tökéletes legyen, pedig mi is messze vagyunk ettől.

    Ne legyenek kétségeid. A férjed megérzi, ha elégedetlen vagy vele, ha nem szereted úgy, ahogy van és meg akarod változtatni. És rémesen fogja érezni magát. Te hogy éreznéd magad ellenkező esetben?

    Emlékszem, én azzal mentegettem magamat, hogy csak segíteni akarok a férjemnek a fejlődésben. Abban, hogy jobb ember legyen. Őérte teszem – hitegettem magamat, miközben a saját kényemre-kedvemre akartam formálni.

    Ha van valami, amivel megalázhatod a férjedet és megutáltathatod magad vele, az az, ha előírod neki, hogy márpedig ilyennek és ilyennek kell lennie. Ha kioktatod és érzelmileg zsarolod. Ha azt emlegeted, bezzeg régen milyen volt, vagy xyz bezzeg ilyen és olyan, vagy azon hisztériázol, ő hogy lehet ilyen.

    Abban igazam volt, hogy a házastársaknak segíteniük kell egymást abban, hogy jobbak legyenek. De nem úgy, hogy kikiáltom magamat a férjem nevelőnőjének vagy őrmesterének és különböző kényszerítő eszközökkel beidomítom. Ezzel pont az ellenkező hatást érem el.

    A férjed akkor tud kibontakozni és jobb emberré válni, ha nem kontrollálod. Hanem elfogadod úgy, ahogy van, és nagyon szereted. Kiszereted belőle a jobb embert. Akit szeretnek és jónak tartanak, annak könnyű szeretni és jónak lenni. Ha tiszteled, becsülöd, felnézel rá, az szárnyakat ad a férfinak.

    De valami még fontos. Mindezt ne csak színészkedd. Ez tényleg az elfogadásról szól. Ne azért bánj így vele, mert ez az instant módszer arra, hogy megváltoztasd. Akkor is ki kell tartanod ebben a viselkedésben, ha egy jottányit se változik. Aki csak eljátssza az elfogadást és a tiszteletet, robbanni fog, hogy “bezzeg én milyen elfogadó vagyok, mennyire kedves, hogy igyekszem, te meg nem változol semmit!” Tényleg fogadd el a férjed úgy ahogy van, és ha ennek hatására jobb ember lesz, azt tekintsd ajándéknak, ne olyasminek, ami jár.

    A kérdés tehát nem az, hogyan változtathatom meg a férjemet. Hanem hogy miképpen fogadhatom el és szerethetem őt olyannak, amilyen!

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s