Még mindig meg tudnak lepni emberek. Sok gondolatom lett viselkedésekről, értékrendről. Szaktanárként is gyűjtöttem tapasztalatokat.

Ami az attitűdöket, indulatokat illeti:

Ez egy versenyvizsga. Az írja meg jól, aki erre készül és célra tart. A többiek nem. De nincsenek elveszve, ha nem sikerül olyan jól, nem lesznek ettől még közmunkások (bár még az is lehet, szóval tessék igyekezni), csak gyengébb gimnáziumba, esetleg technikumba kerülnek.

Mindig van, aki közmunkás lesz, de ez talán nem 14 évesen, egy délelőtt alatt dőlt el.

Főhős-szindróma: a kudarcotokkal nem köteles más foglalkozni, mindenki a saját céljaiért küzd, megvan a maga baja, vagy örül, ne akard nekik is elrontani.

Antiintellektuálisak a szülők és teljesítménytagadók. Ők a dühösek is: maga sem érti, mi az a hexameter vagy birtokos személyjel, ettől frusztrált, így lesz a vizsga egésze fölösleges, formális, amire csak magolni lehet… a gyerek meg végképp nem érti. Pedig a hexametert már közepesen művelt szülők el tudják magyarázni, felismertetni, és ez élvezet. De nem, dühöngeni jobb. Adott esetben mérnökök, de a hexameter nem fontos. Valójában nem értik.

Inkompetenciával ne hivalkodj! Még hosszan taglalja is, hogy ez milyen hülyeség és nem kell az élethez. Ahhoz nem, de a humán műveltség egyik alapja, és a gyereked épp erős iskolába akar bejutni. Nem csodálom, ha a gyerek szerint se fontos a humán műveltség, oda se figyel. Előtte is szidták verslábakat, gondolom.

A versenyvizsga azt jelenti, hogy válogat, sorrendbe rak: lesznek kiválóak, nagyon jók, jók, közepesek, korrekt megfelelőek és teljes kudarcot valló is. Azaz: nem inkluzív, lesznek és mindig is voltak vesztesei. Mivel több tízezren versengenek országosan, az írásbeli része személytelen is. Attól még lehet korrekt, és szerintem szándéka szerint az is. Van másik rendszer, demokratikusabb, inkluzívabb, más hagyományú országokban, én nem is tudom, hogyan lehetne itt kezdeni egy ilyen reformot, de a mostani vasi illával kommentelő anyukák is elleneznék.

(Lehetne összesorsolni a mindenféle gyerekeket – és mindnek színvonalas képzést nyújtani, hollandiai olvasóm mesélt erről. Hogy ne legyenek az intézmények se ún. gyűjtők. Kezdetnek talán betenni minden elit osztályba négy közepes és két gyenge teljesítményű diákot, vagy ilyesmi. Olyanokat, akik bizonyíthatóan ki tudnának bontakozni, csak a stressz és az átmeneti körülményeik miatt írtak rosszabbat. Valahogy megoldani, hogy ők a sok pompás diák közt ne is szenvedjenek… De mi lesz azokkal, akik nem is tudnának kibontakozni? “Láthatatlanok”?

Az álmaik: én az életben nem olvastam ezt a szót ennyiszer. Mint egy inszomnialabor honlapja! Jelentése: a szülő becsvágya, ambíciói. “A gyerek álmai, amiért annyit küzdött, most szétfoszlottak, mert gonosz a rendszer” (értsd: olyan iskolába akart bekerülni sok – vagy akár kevés – tanulással, ahová nem való). Az álom nem jogosít fel semmire!

“Már megvolt a helye a gimnáziumban, ismerték, kitűnő volt”: én nem reklámoznám a protekcionizmust, sem a gőgöt, kínos. Még jelentkezni sem kellett most, majd két hét múlva! Van egy erre vonatkozó közmondás is…

Honnan tudom én, mennyit tanult, mennyivel több erőfeszítés neki a négyese, mint másnak az ötös? Ez nem számít, és csak az eredményes erőfeszítés játszik. És igen: penge gyereknek kevés is elég, de hogyan lehetne ez másképp? Közismert tény. Inkább azon dolgozz, hogy ne legyen hamis képed a gyerekedről!

A felvételi NEM teljes emberként értékel, a gyenge eredménytől nem “kuka az egész gyerek”, és nem dőlt el végleg a jövője sem. Csak nem kerül olyan helyre, ahova nem való. Te hiszed ezt, hogy a teljes lénye semmisült meg, nektek volt ez ennyire fontos. Én sem sírtam a fiam 39 és 37 pontján tavaly, se nyilvánosan, se sehol. Rengeteg jó iskola van a középmezőnyben!

Ezen a kétszer negyvenöt percen múlik minden: nem. Van most észrevételezés, lehet több iskolát megjelölni, lesz szóbeli, és az egyik suliba biztosan be fog kerülni, mert tanköteles. Van továbbá vitt pont, duplázás és súlyozás, méltányosság, póteljárás és később átjelentkezés is.

Mindenki hibás: a rendszer, a tanár, a szakszolgálat, ami nem adott papírt, Lackfi János, az OH, a feladatlap, a jó tanulók, azok szülei, a nyavalygást unó szülők, mert “beletörődnek a fos oktatásba”. Nem az oktatás a fos: a kudarc miatt projektálsz. És persze mindezért is a Fidesz, a veszekedéseitekért, a ziziségedért, a gyerek mentális állapotáért, az egész elrontott életedért. Helyben vagyunk, de hát ki hitte, hogy ez nem erre megy ki? Mindez azért, mert a gyereke nem volt annyira élelmes, önálló, talpraesett, mint remélte, és nem készült eleget, vagy akár sokat készült, de nem jól.

Itt jegyzem meg, hogy még a sok készülésbe is csúszhat hiba. Méregdrága, Zoomon oktató magántanár is olyan blődség miatt háborgott és fogalmazott arasznyi levelet az OH-nak, hogy négyen magyaráztuk, ne tedd, nincs igazad, ez nem is bonyolult, nem lehet ezen a szóalakon (ezen így legalábbis) egyszerre többes szám jele és biroktöbbesítő jel is. (Birtokjelesen lehet: tanulókéi, de azon meg birtokos személyjel nincs.) A dermedt kérdésem: te ezt nekik így tanítottad?szépség, e, i, k??? Az előző előtti posztban idézett, fényes magántanári vállalkozást üzemeltető férfiú volt ez, aki komolyan érvelt, hogy nem két jel van a szépségeikről szóalakban, hanem három, kioktatta a hivatalt, és hergelte a szülőket is, a vizsga megismétlését követelve.*

ADHD gumicsacsi: nem figyel, nehezen motiválható – értjük, nem tanult, nem érzi jól magát az iskolában. Az oka mindegy, ez az eredmény.

Esélyegyenlőséget mond, de a figyelmetlenség, képességhiány, hátrány jutalmazását kéri, és úgy érti, hogy az ő gyereke is járhasson olyan színvonalú iskolába, amelyet nem ugrott meg (a sportban ugyanez: az nem is ember, aki nem nádszálvékony vagy izmos? A sportban, legalábbis a versengésben a kiválóság számít).

Nem érzik, ez a követelőzés mennyire mélyen méltánytalan azokkal szemben, akik sokat és eredményesen készültek. Ki essen ki, hogy a te gyereked bekerülhessen? A nagyszerű képességű gyerekek is izgultak, ők is tanultak, nekik se volt könnyű!

Ki a hibás? Empatikus vagyok (bár ez sem dolgom idegenekkel), tehát megértem én a lelkiállapotot, egészen addig, amit nem kezdik dühös gyűlölettel ostorozni a követelményeket, magát a magyar nyelvet, a tanárokat, az OH-t, a “társadalmi igazságtalanságot”, az “elit” családokat, Lackfi Jánost. Onnantól lúzer és manipulatív műsor az egész.

Szociokártya, az elit iránti gyűlölettel: “ha egy gyerek nem születik művelt, finom családba, vagy izgulós (debilizáló stressz), netán borsodi és nem érhető el az erős általános iskola, sem a magántanár, az mélyen igazságtalan”. Mindezt Budapestről, természetesen… a saját, közepes teljesítményű gyerekét akarná elitgímibe bejuttatni a borsodi gyerek hátán (kis Lázár-áthallással mondják most, de van közmunka-emlegetés is). Úgy van: aki nem olyan közegből jött, annak nem fog sikerülni, esetleg isteni szerencsével. Ezért vegyen vissza mindenki más is? Fokoznám a hangulatot: nemhogy az életkörülmények, a szülő döntései számítanak, még az öröklött adottságok is. A gyereknevelés felelős, lemondásokkal járó meló, és ha hiányoznak feltételek, akkor még keményebben kell, vagy beérni a perspektívátlansággal. A stresszre az a válaszom, hogy ti stresszeltétek a gyereket az állandó felelősséghárítással, szidjátok a tanárt, vádaskodtok. Ez kiderül a wmn hisztis “cikkéből” is: a szülő a gyerekkel együtt betegszik bele, megy a mentális ingyombingyom. Tényleg ijesztő, hogy ennyire átengedi az egész lényét a felvételinek, hónapokra. Mennyire lehet lusta vagy küszködő ez a gyerek? Miért nem bízik benne? Nincs a teremtésben más vesztes:

https://wmn.hu/vim/66475-kozepiskolai-felveteli-oktatas-olvasoi-tortenet

Téli éjszakákon át tűnődtem, honnan lesz még erőm április végéig úgy csinálni, mintha nem az idegösszeroppanás szélén állnék a tehetetlen dühtől… és ugyan sikerült túlélnem ezt az egész hajcihőt, de most, hogy ismét több fórumon szembejön a középiskolai felvételi témája, már biztosan tudom, hogy még évekig fogok az emlékbetörések hatására bárhol, bármikor összerázkódni,

Az én stratégiám, és ezzel nem bolondultam bele három gyerekkel sem: katona vagyok, tudom, mi a feladat, tudom, nem csak rajtam múlik, megteszem, amit tudok, megteszi ő is, amire rá tudom venni (lassan ír), megyek előre, bízom a képességeiben. Belehalni nem érdemes, remélem a legjobbakat, küzdök még utána is (észrevételezéssel most is csikarok ki pontokat még sokaknak, pro bono), aztán pedig elfogadom, ami lett. Hogy nem jár az Apáczaiba a gyerekem, pedig jó lett volna. Soha nem éreztem gonosznak a rendszert, csak egyszer egy osztályfőnököt inkompetensnek.

De “szakértő is írt: https://wmn.hu/ugy/66473-kozepiskolai-felveteli-igazsagtalan-magyartanar-szemevel

Minden szar és azoknak kéne kedvezni, akik nem csinálják, nincs kedvük, szét vannak esve:

A középiskolai felvételi rendszert a jó képességű, motivált, jó mentális állapotban lévő nyolcadikosok számára tervezték. Az összeállítói, akiket nem ismerek, és semmi rosszindulatot nem feltételezek róluk, bizonyára nem veszik figyelembe, hogy ilyen gyereket alig találni ma az iskolákban.

Úgy van. Miért, büntetni vagy mellőzni kéne a jókat? Miért ne őket választaná a legjobb gimnázium? És ha egy másikat választanának, mit érezne az, akinek ott lenen a helye, mert jól teljesít?

Azért valahogy megtelnek mégis a gyakorlógimnáziumok, és nincs hiány később ügyvédekből és vállalatvezetőkből sem.

Szimpátiát, empátiát azért nem kaptok, mert rossz a kiindulópont (nem igaz, hogy a gyerek “okos, csak lusta”: az okosságnak része egy bizonyos motiváltság, fegyelem is). Mert másokat minősítgettek és tévúton jártok: a tanulság nem az, hogy az OH a gonosz és a felvételi a szar, hanem elkélne egy kis belátás, hogy ebben mi a ti részetek. Sokaknak sikerül ez is, ha a vizsga nem is.

Nehéz feldolgozni a kudarcot, de az a nem mindegy, mit kezdesz vele. Lehet annyit mondani: ezt elszúrtuk. Nem csak a ti hibátok. De nem is fogja nektek az állam, a rendszer megoldani.És a csak megutáltatják a gyerekkel is csak zsarolás, ahogy ti mondjátok.

Nekem tanulság: a szófajokat még, még, beleértve nagyon gondosan a névmások fajtáit, az igeneveket, minden viszonyszót. Igekötős igék helyesírása, ezredszer is: a szövegalkotásnál egy ilyen tévesztés után ugrik a pont. Írni tartani többet, és onnan közelíteni meg a nyelvtant. Szókincs: nem tudják, mi az, hogy méla, bősz, csenevész.

* Ez álljon itt, mert akkora szégyen: teljes tévedés a tartalmi állítás, nem többesjel van a szóban, hanem -ei birtoktöbbesítő jel (ami öt alakban fordul elő: -i, -ai, -ei, -jai, -jei) és -k T/3. birtokos személyjel. Mindez könnyen ellenőrizhető: tankönyv, netes nyelvtanok, Sulinet, egyetemi képzés anyagai, versenyfeladatok.

Központi Felvételi 2026

Márton Rétlaki

Az imént az alábbi levelet küldtem az Oktatási Hivatalnak:

Tisztelt Oktatási Hivatal!

Ezúton szeretném felhívni a figyelmüket a 2026. január 24-én tartott középiskolai magyar felvételi 8. feladatával kapcsolatban felmerült problémákra, amelyek túlmutatnak a feladat hibáján, és komoly szakmai, valamint morális dilemmákat vetnek fel.

Háttér:

2026.01.24-én közel 11.000 hatodik osztályos írta meg a középiskolai magyar felvételihez az Oktatási Hivatal által elkészített, ellenőrzött és kiadott központi feladatsort.

A 8. feladatban három szó szerkezetét kellett és összepárosítani az 5 megadott szószerkezeti felépítésből a megfelelő hárommal: „asztalkákban”, „nagyobbakról”, „szépségeikről”.

A megadott szerkezetek a következők voltak:

szótő + képző + jel + rag

szótő + képző + képző + jel + rag

szótő + jel + jel + rag

szótő + képző + jel + jel + rag

szótő + képző + rag

Két szó gond nélkül párosítható volt a következő módon:

asztalkákban → szótő + képző + jel + rag

nagyobbakról → szótő + jel + jel + rag

A Javítási-értékelés útmutató szerint a helyes megoldás a „szépségeikről” esetében:

„szótő + képző + jel + jel + rag”.

Ennek a szónak azonban nincs a felsorolt szerkezeti felépítések között megfelelő párja.

A helyes megoldás ugyanis:

szép → szótő

szépség → -ság, -ség elvont főnév képzője

szépsége → birtokos személyjel

szépségei → -i birtoktöbbesítő jel

szépségeik → -k többesjel

szépségeikről → -ról, -ről határozórag

A helyes szerkezet így a „szótő + képző + jel + jel + jel + rag” lenne.

A legjobban erre a Javítási-értékelés útmutatóban megadott „szótő + képző + jel + jel + rag” hasonlít, azonban ebből egy „jel” hiányzik. A feladat tehát hibás, és a Javítási megoldási útmutató is az. A diákok dilemmahelyzetbe kerültek: vagy ignorálják a feladatleírást, vagy hibás választ adnak.

A diákok nézőpontja

A feladat hibája miatt a vizsgázók négy, egymástól eltérő helyzetbe kerülhettek:

A hibát felismerő diákok – Ők észlelték, hogy a harmadik szóhoz (pl. „szépségeikről”) nincs megfelelő párosítás a megadott szerkezetek között. Ez a felismerés perceket vett el a megoldási folyamatból, hiszen a feladatkiadás hibátlanságába vetett hitük és saját tudásuk között őrlődtek. Az emiatt elvesztett időt más feladatoktól vették el, ami konkrét esetben például azt eredményezte, hogy a diák nem tudta befejezni az érvelését, így 5 pontot veszített. Esete nyilván nem egyedi. Kérdés, hogy ezt az időveszteséget hogyan lehetne kompenzálni, hiszen a hibás feladat törlése vagy arra maximális pontszám kiosztása ezt nem orvosolja.

A legközelebbi megoldást választók – Sokan a lehető legközelebb álló, de szakmailag hibás megoldást írták be (két jel a megadott morfémasorban). Ha ezt a választ elfogadják, azzal hibás válaszra adnak pontot, ami szakmailag és morálisan is támadható. Megjegyzem: mit üzen az a felnövekvő nemzedéknek, hogy a szakmaiság és az érvényesülés között kénytelen választani?

A párosítást elhagyók – Akik felismerték a problémát, választhatták azt, hogy csak két szót párosítottak össze a megadott morfémasorokkal. A Javítási-értékelés útmutató szerint azonban ők nem kapnak pontot, miközben valójában ők jártak el helyesen, ráadásul szembe kellett menniük a feladatlap sugallta tekintéllyel. A Javítási-értékelési útmutató (!) szakmaiságukat és bátorságukat pontlevonással honorálja.

A problémát nem érzékelők – Azok jártak a legjobban, akik nem érzékelték a hibát, vagy kihagyták a feladatot, így időt sem vesztettek. Ez paradox helyzetet eredményez, hiszen az időveszteség főként azokat sújtotta, akiknek a tudásszintje a legmagasabb, mégis ők szenvedték el a legnagyobb hátrányt. A fenti felvetések továbbgondolhatók: mit üzen ez?

A javító tanárok nézőpontja

A fentiek alapján úgy tűnik, hogy az elkövetett hibának jelenleg nincs olyan megoldása, amely minden szempontból igazságos lenne.

1. Ragaszkodás a Javítási-értékelési útmutatóhoz

Az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva nyilván lesznek, akik a Javítási-értékelési útmutatóhoz ragaszkodva javítanak majd. Ezzel egy hibás megoldásra adnak pontot, ugyanakkor jogos ponttól fosztják meg a feladatot helyesen megoldókat. Ez második körös eljárások sokaságát fogja generálni. További következménye lesz a sokat szidott rendszer további szakmai és morális erodálódása a köztudatban. És persze a javító tanáré is, aki „a szabály az szabály”, a központi utasítást kell követni” elve szerint működik.

2. Maximális pontszám adása a teljes feladatra

Ezzel látszólag senkit nem ér hátrány, viszont ezzel a megoldással az egyenlő elbírálás sérül, mert ugyanazt a pontszámot kapja az is, aki megoldotta a feladatot, és az is, aki nem. Sérül a tudásszint felmérésének elve is, hiszen ez a megoldás nem tesz különbséget a tanulók tudásszintje között. Egy javító tanárnak ekkor szembe kell mennie a központi Javítási-értékelési útmutatóval, és ilyen megoldásra nincs hatásköre.

3. A feladat törlése

Ebben az esetben, ugyan kiveszik a hibát a feladatlap szövetéből, viszont a megoldás ugyanazokat a problémákat veti fel, mint az előző. Ráadásul a pontszámítást is érinti, hiszen így az elérhető maximális pontszám 49-re csökken. A javító tanárnak ekkor is szembe kell mennie a központi Javítási-értékelési útmutatóval, ráadásul a pontszámmal kapcsolatban még inkább semmiféle hatásköre nincs.

4. A helyes megoldás jutalmazása

Szakmailag talán ez a legelfogadhatóbb megoldás. Így a javító tanárnak szintén szembe kell mennie a központi Javítási-értékelési útmutatóval, hiszen az egy hibás megoldást rögzít. Mellesleg a Javítási-értékelési útmutató korrekciója az összes esetben elkerülhetetlen.

Az eltűnt idő nyomában

Az összes megoldás gyengéje, hogy a problémára érzékeny tudásszintű diákok hibás feladatra fordított idejét nem kompenzálja, miközben nem lehet elmenni amellett a lélektani szituáció mellett, amit egy ilyen nyilvánvalóan hibás feladattal való szembekerülés jelent a felvételi írásbeli időnyomása alatt.

Hogyan lehet kompenzálni ezzel a tanulókat?

Pótteszt íratása

Megoldást jelenthet a felvételi írásbeli újbóli megíratása. Ez lenne szakmailag és morálisan a legtisztességesebb megoldás: mindenki tiszta lappal indul. Ugyanakkor a szervezési és egyéb okok miatt nem gondolom, hogy ezt az Oktatási Hivatal fel merné vállalni, és valószínűleg a szülők körében sem lenne túl népszerű, hacsak nem önkéntes.

A hosszú távú megoldás: Olyan tesztalkotási folyamat létrehozása, ami kizárja az ismétlődő hibákat a felvételi feladatlapon. Ez nem oldja meg a pillanatnyi problémát, viszont elkerülhetetlen és halaszhatatlan.

Kérem, hogy az Oktatási Hivatal és egységes megoldást biztosítson. A döntése során vegye figyelembe:

a hibát felismerő, tudatosabb diákokat ne érje hátrány,

az időveszteség problémáját valamilyen módon kompenzálják,

a döntés szakmailag és morálisan is védhető legyen,

a vizsgázók ne szenvedjenek hátrányt a feladatkiadás hibája miatt,

a jövőben pedig szigorítsák a feladatsorok ellenőrzési folyamatát, hogy hasonló helyzet ne fordulhasson elő

Csak remélni tudom, hogy a Hivatal átláthatóan és igazságosan kezeli ezt a helyzetet, és minden érintett vizsgázó számára méltányos megoldást talál.

Tisztelettel:

Rétlaki Márton