Vay Blanka poliamór könyveket ajánl a SzabadNemen, ahol nyomorú magyar férfiak és Antoni Rita nyalnak be a vékonybélig egy olyan ideológiának, amely 2023 óta (a járvány kiheverése óta) minden nekik tetszetős társadalomban is zuhanórepülésben van, unják, egyre többen tagadják meg. Hahó! 2025 lett! Ez a divat elmúlt.

POLIAMÓRIA, KÖNYV, AKTIVIZMUS

Az ajánlóból ezeket a részeket választottam, az egészet jellemzendő.

Ó, jaj, ki várt volna ilyesmit? És pont a férfi baszta át a nőket? Hihetetlen!

Tanulni kell. A szerző engedélyt ad, hogy ne akard a poligámiát, de csak ha TÉNYLEG monogám vagy. Gondolom, a többieknek kötelező:

Tudományos megalapozottságú tudás! “A társadalom értelmesebb része” – micsoda gőg azokkal szemben, akik nem a tudomány miatt (még ha igaz is lenne) nem kérnek a zagyva ideológiákból, hanem értékrendi, ízlésbeli okokból nem komálják az “új” “családmodellt”. Mindig a szépelgés: mi aztán tudjuk, mitől döglik a légy, de még etikusak is vagyunk, ti unalmasak meg…?! Nektek egyik se megy! És közben HOGY néznek ki. Lásd lent.

Az utolsó sorban sunyi kiterjesztés: bár az összevissza baszó “etikus nonmonogámokat” nem kutatták, de biztos rájuk is igaz! Azért legalább nyugtalanította Vayt, hogy a gyerek hiába keresi az anyját, csak két faszi van ott. Hogy szolgálhatsz ilyen szörnyideológiát? A legjobb: a poliamóriában élő, meleg, gyereket nevelő pár! Úgy az előnyök megszorozzák egymást.

Kik azok, akik? Feminista “nők”. Ki ír egyáltalán a SzabadNemre? Valójában: férfiak és Antoni Rita. Miért emeli ezt ki Vay? És mitől közösségépítés és ismeretterjesztés a kefélés és annak mutogatása? Tompítani akarja a jogos észrevételt, hogy a férfiak a maguk érdekében erőltetik a “többszerelműséget”.

Ne félj tőle. Nyisd csak ki nagyra a szád!

A kőszívű... helyett ideológiát, irodalomórán, mindenképp! Népszerű (olcsó) álláspont A kőszívű…-t támadni, de zavaros eszméket nem kéne így erőszakolni.

Szép kis névsor. Panoptikum. Mibe fogadjunk, hogy mindegyik vagy kövér, vagy szar a haja (és ezért fecseg a szexről kényszeresen)?

Híjjj… Pont így képzeltük.

És Ágoston László, aki operaénekesként bebukott, Magyarországon forró lett a lába alatt a talaj, számos aljassága van a nőkkel, és még ő van megsértődve. Ő osztotta a “2000 férfi erőszakolta meg a börtönben a transz nőt” c. oltári hoaxot (hogy hihették el? csak a faszi állította, mert azt akarta, hogy nők közé helyezzék át, semmi bizonyíték nem volt soha, sexuális Dassault = beszóltak neki, füttyögtek, mert műcsöcse volt, egyébként maximális szigorú börtönre ítélték e bájos bűnözőt, nem véletlenül, és ilyeneket panaszolt, hogy levágták a haját (a börtönben!), meg nem szedhette a hormonjait, így borostája nőtt. (G.: “KÉTEZERSZER! DE AKKOR AZT MONDTA: ELÉG! NE TOVÁBB!”) Azt a kacsát még Konok is levette, amikor rászóltam. Azért van egy határa a jóemberkedésnek – és ott ki lesztek röhögve.

“…a Covid előtti időszakban már ívelt fölfelé londoni karrierjük, de aztán beütött a világjárvány, „a világ leghangosabb metropolisza csöndbe süppedt, és mi másfél évig voltunk rabok a saját otthonunkban”.” Hvg.hu. Mit tesz Isten… Pont majdnem… de aztán nem, ott sem. És azóta sem. Már nem is állampolgárok, de visszaugatnak a magyaroknak. Lásd még: Murinai Angéla a boldogfejlett nyugaton.

Azaz: férfiak, akik nem találtak se férfiként, se nőnek öltözve-műtve magukat olyan partnert, akivel boldogok tudnak lenni, viszont, ha ez nem volna elég, például Blanka és “Zsófia” is tönkretette az egészségét. És még morálisan pózoló, fura nők, akiktől normális ember nem kér tanácsot, mert… (lásd a bejegyzés címét). Ők írják a SzabadNemet. Senkinek nincs gyereke.

A poliamória mellett kardoskodni is öntukmálás: nem jött össze a harmonikus kapcsolat, szenvedjen más is, értelmezzük át, az nem is az; ide nézzetek, performatívan:

Amúgy van, hogy pont a poliság láthatóvá tétele a probléma. Sétáltunk hármasban Szilviával és Annával kézenfogva, középen nyilván a közös csajunk. Mindhárman fontosnak tartjuk a leszbikus láthatóságot, ez, ha ketten vagyunk kézenfogva, viszonylag adott is, de ha hárman megyünk kézenfogva, senki nem fogja azt gondolni, hogy mi polik és leszbók vagyunk, csak azt, hogy jóban vagyunk. Márpedig szeretnénk a láthatóságunkkal egy fontos pozitív impulzust adni az esetleg felbukkanó queer csajoknak, poliknak. Mit lehet itt tenni? Jön valaki, Szilvia gyorsan szájon csókol engem, majd rögtön Annát is. Ez elvileg világos helyzetet teremt, de mindhárom résztvevő gyors reakcióját, összecsiszolt, gyakorlott részvételét igényli, így végül abban maradtunk, hogy kedvesem megfogja az én fenekemet a szoknya alatt és közben csókolja meg Annát. 

Mindezt csak azért mondom el, hogy nehogy bárki is azt higgye, a poliamoria csupa gruppenszex és nem jár problémákkal, amik megoldása nem kíván sok odafigyelést, kreativitást és kitartó gyakorlást!

Egy korábbi posztja a SzabadNemen. Lássák csak: mi vagyunk a menők, a monogámok csak nem tartanak még ott, nem ismerik e csodás, komplex fennköltséget és bakteriális fertőzéseket. Mindenesetre vegyék meg a könyvet. A poliamória valahogy következetesen a férfi hajtóerő csúfabb (erőszakos, birtokló, önfényező) részét oldja meg a külső kapcsolatokkal. Lehet elméletieskedni, szakszavakkal lődözni, de tény: unjátok egymást, és annyi vér sincsen a pucátokban, hogy vállaljátok, hogy simán megcsaljátok az asszonyt, hűtlenek vagytok.

Figyelitek a szokásos trükköt? Mert kisebbség. Mert tabutéma. Mert kevesen vannak. Mert sajnos Magyarországon még,

tehát

igazuk van. Aki kevesen van, annak biztosan igaza van, őt elnyomják. “Fontos erről beszélni.”

INKÁBB KEVESEBBET KÉNE

Sok olyan téma van, amiről kifejezetten kevesebbet volna jó beszélni, mert kínos, kamu, önös, kártékony ostobaság – és nem teljesítmény. ilyen az összes csiribiri identitás, a láthatatlan betegségek, a mélyen személyes pszichiátriai állapotok. Csak önimádat és felelősséghárítás, nem, nem segít senkinek (Cspelyi Adrienn, Niki Rassiga Ms. Képzavar!). Ezek tipikusan kisebbségi, felelősséghárító nyavalygások. Helyette felnőni, komolyan tanulni, dolgozni. Elmenni kapálni.

Ma már azt is értem, kik és miért hajtogatják a klasszik liberális tézist, hogy az emberi jogok nem torta. Ez elvileg igaz, de van olyan is a tálcán, ami nemhogy nem torta, hanem nem is ehető, és igen bűzlik, ráöntötték. Másrészt, emberi jogi 101 ismeret, hogy jogok, még alapjogok is 5tudnak ütközni egymással, érdekkonfliktust hoznak létre. A transznyomulás pedig világosan a nők jogainak csorbítása, a nő fogalmának eltörlése, a nők megcsúfolása. Harmadrészt az emberek figyelme, az újságok címlapja, a filmek és nyilvános viták időtartama, száma és személyenként a kiejtett szó, a gondolat, az életidő mind véges.

Ahogy a pénz is véges. És aki értelmetlen, maga vállalta (“elektív”) műhormonokra, műtétekre költi, az idejét meg egész hátralevő életében orvosoknál, sebét takarítgatva, lakásban kuporogva tölti e beavatkozások eredményeként, depressziósan, és ha épp jól van, akkor aktivistáskodik, ocsmány, fiatal lelkeket elragadni vágyó ideológiát terjeszt, ráadásul ezzel a gőggel (“a társadalom értelmesebbik fele”), az nem sírhat arról, hogy nincs munkája, pénze.

MÉG, MÁR

Magyarországon még nem… Az a még, az már lett, és nem vették észre.

Az elfajult szexuális forradalom, az identitásosdi, a perverziók beállítása menőségnek vagy normalitásnak, a kínos pótcselekvések, a szexszel kapcsolatos médiabeli vonaglás, a “szexmunkás” narratíva az egész fejlett világban megy kifele. Az utóvédharcait látjuk már csak. Az utolsó partizánok a “transz gyerekek” szülei lesznek: ők holtukig vérmes aktivisták maradnak, mert nem lehet beismerni, hogy indoktrinálták a gyereküket és ártottak neki, miközben morális fennsőbbrendűséggel pózoltak elismerésért. Lásd Tobi színeit, meg az anyát, akit állva tapsoltak és díjaztak a Wmn-gálán. A lány normális nőként él, férfinéven, és már nem sajnáltatja magát.

Jó, tegyük fel, mint 1995-ben az Algidát, a magyaroknak ezt a szörnyideológiát még el lehet adni: nem olvasnak angolul (pedig ők volnának A TÁRSADALOM ÉRTELMESEBB RÉSZE), nekik ez a kinky mindenféle izgi. Általában a normie-ság, az establishment ellen lázadni menő és fiatalos – minden generáció ezt csinálta, erről szól a Hair és a punktörténelem, Wolfgang Amadeus Mozart élete. A fiatalok már csak ilyenek. És náluk van a tudományos tudás! Az a tudomány, amely szerint nem két nem van, ez nem ilyen egyszerű, milyen csökött vagy, ha elhiszed a binaritást, továbbá bárki, aki úgy érzi, vagy azt mondja, úgy érzi, az nő.

Csak azt nem értem, a bőven középkorúak miért tartanak még mindig a lázadásnál.

Annyit tettek bele, pénzt, műtétet, kötődéseket, bizonygatást: “tudom, hogy furcsa, de tényleg!”, annyit voltak két lábon járó hirdetőoszlopok (ez idézet Vay könyvéből), hogy ebből nincs már visszaút. Elhallgatni fognak, amikor a magány, a szenvedés már elviselhetetlen, és amikor az egész világon végleg, még Berlinben is megváltozik a közhangulat. Már nem lesz menő hópihéskedni, vádaskodni. De felelősséget vállalni, elismerni, hogy hazudtak, hogy maguknak köszönhetik a nyomorukat, azt nem fognak.

Én még nem láttam olyat, hogy valaki mámorosan a poliamóriáról locsog, és közben nem középkorú, taszító, zavaros lelkű és/vagy munkanélküli (másik nevén: prekár). (És ezek a borzalmas magyarítások: TÖBBSZERELMŰSÉG!)

MIT JELENT AZ IGAZI SZERETÉS?

Én azt gondolom, hogy csak egy:egy módon lehet egymás szemébe nézni. Nem véletlenül van két szemünk, és a tekintetünk iránya sem véletlen. Emberek vagyunk. A vízipókok mások. Emberként egyszerre csak egy személy szemébe lehet nézni: ő a kedves, ő az, akit szeretek. Egyetlen. Istent meg a gyerekeimet szerethetem hasonló intenzitással, senki mást. Ami a nemiséget illeti, csak szerelemmel, teljes, oszthatatlan emberséggel érdemes megélni. Minden más lefokoz, megaláz, kockázat. Az nem intim kapcsolat, hogy “van A, vele szívesen járok moziba, van B, vele baszok, C-vel meg a gyerekeket nevelem”. Ebből egy a kapcsolat, az pedig legyen szerelem. Jó, ha az ember a gyerekeit képes a szerelmével nevelni, és vele járni moziba is. Jó, ha az ember, ha már középkorú amúgy is, legalább nem egy komplett testi roncs, nem teszi tönkre magát szükségtelen orvosi beavatkozásokkal, és nem is úgy néz ki, mint egy bohóc, mert akkor nagyon szűkül a lehetősége annak, hogy valóban őt és a TESTÉT kívánják, és tukmálni fogja magát, amelynek az egyik eszköze az elméletieskedés, moralizálás, kioktatás. Cisz. Transzfóbia. Healing. Sex organs. Prejudice.

Az fog így dalolni az idegesítő zsargonjával, aki ronda és senkinek sem kell. Ez az ember egyébként egyetemen tanít, Dr. Michael Ann DeVito a neve és interdiszciplináris kutató, bármit is jelentősen ez. (‘It’s more like a microbe’s”: ugyanaz a sunyi fölényeskedés, mint “a társadalom értelmesebb része” Vaynál. Azért is érthetetlen, mert ő akar valamit, ő az, akit visszautasítanak.)

A monogámia nem korlát, sőt. Az őszinte érzéseken, teljes lényünkön alapuló monogámián és annak sánta, gyarló változatain (“megcsalás”) túl csak az izzadságszagú exceles táblázatok vannak, kaotikus hétköznapok, a mesterkélten méricskélt ölelések, gesztusok és beszélgetések, elhanyagolt, nőre maradó gyerekek, mert a poliamória, jól látod: a vérnősző férfi csalfaságának átkeresztelése. A helyzet az, hogy a “te meg én, egymás szemében” elemi élményén kívül minden más exceltáblázatos szervezkedés, retikülpárbaj és bonyolult magyarázkodás a nemibeteg-gondozóban.

Itt szeretném jelezni: ezért fogjátok elveszíteni ezt a választást is. Mindenkinek elege van ebből. A borzalmas gőg, amellyel az Igaz Tudás Birtoklói edukálják morálból, tudományból, nemekből, fejlődésbiológiából és dehumanizáló szavakból az ostoba tömeget. Ahogy ti elképzelitek! Közben ami titeket hajt, az a saját személyes balsorsotok (és több aktivista még csak nem is él itt, Ágoston sem, Vay sem, Szabó A. sem). A gőgös zagyváskodást úgy folytathattátok a “progresszív”, “független” sajtóban, hogy bárki, aki bírálni merte ezt a szörnyűséget, a közszemlére tett szexelhetnéketeket, az -fób, bigott, prűd, fasiszta, heaven forbid: KERESZTÉNY lett.

Eközben sorra buknak le a transz és meleg aktivisták, Pride-szervezők pedofíliával, gyerekpornográfiával. A szegény ártatlan transz “nők” a briteknél épp e hétvégén tönkretettek egy önkormányzati épületet, csak mert nők konferenciázni (FiLiA) mertek benne. Főleg nem a transzokról, egyébként, hanem nemi erőszakról, csonkításokról, családon belüli erőszakról, prostitúcióról. ÉS FENYEGETŐZNEK:

*

A szexről pedig ennyit tudok mondani a lányomnak – mindig ez a kérdés: mit mondanál a lányodnak? (ezért ért oly keveset ebből az, akinek nincs lánya vagy gyereke se):

Azt mondanám a lányomnak: eszedbe ne jusson olyannal szexelni, rajongásból se, akivel nem kölcsönös és erős a vonzalom, aki csak dumában erős, akivel valami nem stimmel, akit nem tartasz akkor és ott teljes szívű bizalommal, mindenestül szépnek és jónak. Nem illúziókról beszélek. Nem baj, ha nem örök a szerelem, nem baj, ha később más tetszik, a csalódás sem baj, de akkor és ott legyen tág szívű, rebbenő, humán minden, csak ő és csak te, ne legyél bosszú, ne legyél eszköz, státusszimbólum, trófea, unaloműző. Eszedbe ne jusson olyannal, aki rá akar beszélni a határokat tágító, bevállalós, “nem unalmas” mindenfélére, mert ezt nemi erőszaknak és férfiönzésnek nevezzük. Éld meg, amit te tényleg akarsz, és legyél fényes tőle. Ha valaha szeretted, ha nem volt félszívű az érzelem, akkor az élményt megőrzöd, gazdagszol tőle, akkor is, ha később csalódsz. És úgy nem is fáj annyira. Once loved, always loved. A te szerelmed ő: ha megtagadod, magadat tagadod meg. Akit szerettünk, azt nem bántjuk. Hallod?

Akit szeretsz, az nem büdös akkor se, ha büdös. Akit te szeretsz, azt nem rohasztotta belül szét a pornó. Semmi sem megalázó, falnád mindenét. Akit szeretsz, azzal nem kényszerű a szex, nem valuta a hajlandóság, a tested. Te ugyanúgy kétségbeesnél, ha nem kapnád meg. Ezért aki akarja, azt megalázni nem lehet, mert az nem áru. Csak azt lehet megalázni, akinek nem saját vágya, döntése volt. Akivel kényszerű, az ne legyen. Ő nem szemét, hanem már nincs. Azt vedd észre, ha már nem rohan feléd. Meg azt is, ha neked lassul a lépted. Nézz rá, ne remélj, és köszönj el.

Édes lányom, nagy és kiterjedt felület a lelkünk, minden ott történik, minden hozzá ér. Maradjon fényes. Szentimentalizmus ez? Dehogy. Ez a döntés tisztasága, a nemet mondani tudás, a határtartás. Nem szexelünk csak azért, mert mindenki ezt csinálja, mert a rendszeres szex jót tesz a satöbbinek, vagy mert tetszeni, kelleni jó. Ezek csak összekaristolják. A nagy szerelemig menj. Addig menj, amíg nem szeretsz valakit úgy, hogy az nem a veszélyes, kiábrándító, biztosan sérülést okozó szex csak. Ha nem kell neked annyira valaki, egy pasi, ha nem leszel te is a sokadik nő annak az ágyában, aki kúrásokban forgácsolta szét az emberségét, akkor a szakítás sem csak neked fog fájni. Mindenképpen fáj, de mennyivel emberibb, ha neki is. És valamivel nyugodtabban várhatod a HPV-teszted eredményét is.

A döntésképesek magaslatáról szemlélem ezt, ami persze nem igazságos. De nem tudom elképzelni a magánynak, a szeretetéhségnek azt a fokát, amelyben jobb döntés egy nem százas, sőt, nem is ötvenes partner, egy alkalmi ő-is-jó-lesz, mint a jó kis önkielégítés vagy a semmi. Illetve el tudom: súlyos önbecsapás kell hozzá.

Ha nincs emberi gazdagság, mély és sok élményben, sok érzéssel, lélekmegosztással kialakult kötődés, akkor reszelés van, meg rábeszélés. A tehetségesebbek esetleg rutinosak, technikásak, valamit valamiért alapon figyelmesek. De ha nem nyílik meg a teljes ember, és a megnyílásban a teljes szexus, az a fajta, amiről az irodalom szól, az, amit az Isten képzelt el ilyennek, akkor örök sóvárgás és szomjúság van. Érdek, gyanakvás, űrmagány, távoli kacaj.

Most talán úgy tűnök, mint aki megúszta a traumát, és elit kislányként mindig csak érzelmi szerelmei voltak – vagy kiszínezi utólag. Biztos kiszínezem és feledek. De mindaz, amit áhítottam, ami fontos volt, az teljes emberi kötődés volt és erős testi vágy, csakis ennek révén. A traumáktól, megaláztatástól az mentett meg, hogy engem nem lehetett nem teljes embernek nézni, csak a testemet, mert nem vagyok felszínes. Megmentett, hogy bonyolult vagyok (nem hajlandó kompromisszumra a teljességigényem), illetve életem egyes szakaszaiban a túlsúlyom is. Én egyedül voltam többnyire, és volt néhány ritka szép egymásra nézés és nagy vágyak. Soha nem gondoltam, hogy nekem valami jár, csak mert nő vagyok, fiatal vagyok. Sosem figyeltem a felhozatalt. Vártam, és azzá váltam, akit majd megszeret valaki. Mindig kinéztek maguknak. Mindig rebbenő boldogság vagy életünneplő, szeretetteljes bacchanália volt. Szeretem a szerethetőket. A többiek nincsenek.