Male loneliness epidemic – ezt halálkomolyan taglalják újabban, éspedig úgy, mint korunk egyik legnagyobb társadalmi válságát. Mert ugye, fontos ügy nők egyenlősége, csak egy kicsit túltolták! Ezek a nagy emancipált nők újabban nem fekszenek le olyasvalakivel, aki nem tetszik nekik – micsoda világ!Sőt, szóba se állnak velük. Ezt panaszolják az örök magányra ítélt férfiak, akik nem tartoznak a “felső húsz százalékba” – mintha ez valami kikezdhetetlen tény lenne, éles vonal: hopp, te már a 21 százalékba tartozol, tehát nem kellesz! A másik típus azt hangoztatja, hogy minden nő hibás, amiért az az egy, (kettő, öt) dobta őket, vagy nem lett második randi, vagy lett, de nem akart velük lefeküdni.

Miért nem kellenek ezek a férfiak a nőknek? A férfiak szerint azért, mert nincs hatalmas kocsijuk, saját lakásuk, vastag bukszájuk. Netán alacsonyak, nem látványos a külsejük, szürkék, ducik, girnyók, nem jóképűek. Hiába reménykednek, nekik vissza se ír senki. Nemhogy válogathatnának!

Válogatni szeretnének. Ezért dühösek, nem azért, mert ne akadna egy nő sem. És a jó svádájú férfiakra ugyanúgy haragszanak, mint az összes nőre.

Mégis szörnyű magányosak. Oly emberi ez: beszélgetni, bújni, kapcsolódni szeretnének! Ez az első mondat.

A második: sunyi önsajnálat.

A harmadik az ex gyalázása.

A negyedik nej is mondat, hanem nőgyűlölő agresszió.

De nem értik.

Itt egy szívszakasztó vallomás. Az eredeti bejegyzést – amire ez a komment reagál – egy nő írta. az áll benne, hogy akinek a nagyfenekű nők tetszenek, vagy a vékonyak, azok randizzanak olyannal, de ne basztassák már a partnerüket, hogy miért nem ilyen-olyanabb a fenekük, alkatuk. Előlép egy áldozat:

De az olyannal meg minek???

Aki ilyet nyilvánosan megvall, annak egy se lesz, mert senki nem kíváncsi arra, aki befogott orral ismerkedik. “Teljesen irreális partnerjelöltekkel” “szóba állnak”. Őket kell sajnálni. Vidám lehet egy ilyen találkozás a nőnek.

Felfalta a randizást a feminizmus, igaz-e? Sőt, a párkapcsolatokat és a családokat is. Mindent egyes-egyedül a nők önállósága, önteltsége falt fel. Mi más? Amióta a nők megállnak a saját lábukon, karrieristák lettek, nem kell nekik a férfi. De megálljatok csak, meglesz ennek a böjtje! Majd agyonverik őket hatvanéves korukban, mint a szegény hétesi nénit. Itteni komment 2013-ból:

A férfit (aki megvéd), lecserélik az államra. Korábban az állam nem védett meg. De a férfi igen? Nem, a férfi sem. De a koma szerint ha a magányos nénit majd agyonverik, magára vessen! Nem érte be pöffeszkedő, semmirekellő, rút Bélával. Vagy meghalt a Béla. Az állam nem véd meg úgy, mint “a”férfi.

Micsoda frusztráció ez! És micsoda morál… bosszúból agyonverést vizionál. Szóba nem jön az agyonverők felelőssége, ők elháríthatatlanok, velük kalkulálni kell: a orosz adott.

A nőknek agyonveretést, nekem rákot kívánnak frusztráltak, ez ugyanaz.

A nők önállóak, kikosaraznak? Majd jól megkapják.

Gerle Éva makkegészséges, és tesz is érte? Legyen rákos, ja, és ne legyen gyereke (vegyék el, miért nem Szentesinek lett, milyen igazságtalan. Ezt írták.)

A magánynál tartunk: randizni nem akarnak velük, unalmasak az esték, “nincs szex”, és ez készteti őket förtelmes kommentekre. A magyar médiában is megy a férfisajnálat, mentségeket keresnek az érzéketlen, önző agressziónak, ezeregy merénylet után még sajnálni kell az elkövetőket:

https://telex.hu/kulfold/2025/04/21/amerika-bro-influencer-rogan-paul-tate-maszkulinitas-manoszfera-politika

Mielőtt elérzékenyülnél, itt vannak a férfiak valós, napi problémái:

Hogy néz ki ez a nők oldaláról?

Tehát a magányra panaszkodó, társaságért reszkető férfi egy sunyi zaklató… és bőven van partnerjelöltje.

A nők a magányt és a kudarcokat is másképp dolgozzák fel:

Vajon mi a férfiak fájdalma? Többféle is van.

1. Az énkép: “nem vagyok vonzó“, és ezt a nők már világosan jelzik. Nem lehet nem érzékelni. A hamis énkép lelepleződik, lehull az álarc, ott állnak a tényekkel, ez pedig dühöt vált ki.

2. Mindig is a nő döntött, ezt csak erőszakkal lehetett elhallgattatni, és most egészen világos, hogy átlagjóska nem kell. Átlagjulcsinak sem kell!

3. Akiket ezek a férfiak akarnak, és látni bőven nőket a neten, influenszereket, pornósztárokat, azok rájuk se néznek. Vágy és valóság között ez a mérhetetlen szakadék – de a hozzájuk hasonló átlagnők sem néznek rájuk. Dőlnek össze az illúziók. Az is kiderülhet a ritkás “randikon”, hogy a nők egyáltalán nem élvezik azt a stílusú szexet, ami a képernyőkön látható.

4. Soha nem lesz családom. Se gyerekem, sem rólam anyukaként felnőtt koromban is gondoskodó női lény.

5. Nem jutok szexhez, csak drágán a hamisítványhoz. nem tart senki vonzónak, nem remeg a vágytól..

6. Irigység a nők karrierjére, önállóságára: kevesebb szétcsúszott, anyunál lébecoló, önsajnáltató, alkoholista fiatal nő van, mint ugyanilyen férfi.

7. A felismerés döbbenete, hogy a nők is válogathatnak, nem csak ők – erről nem volt szó! Sőt, izzásig hevíti a gyűlöletet, hogy van olyan nő, aki falja a partnereket és a -jelölteket.

Ezügyben én is szkeptikus vagyok. Az efféle posztolgatást, lásd Hegedűs “NEManya” Bettina, mulatságos, más teljesítmény híján való fitogtatásnak gondolom. Sőt, hazugságnak, mert az öntelten posztolgató nőre rákövül a szerep, és neki soha nem lesz, nem lehet rémes sztorija. Vagy igen, mert az áldozatiság is hálás kontent, de ő nem bán meg semmit, nem az ő hibája, hiszen nem sérülhet a koncepció: poliamória, gyakran változó partnerek, buli, kísérletező kedv; biztonságos, traumát, terhességet és nemi betegséget soha nem okozó kalandsorozat, és persze mindenki tisztel mindenkit. Degradálóan ezzel az istennővel úgy szabad beszélni, hogy arra direkt megkérte előzetesen a fickót, és két tanúval aláíratta. Ő aztán kontrollban van. Ő jól csinálja, bezzeg mi! Aki pedig ezt az egészet bírálja, az savanyú/nőellenes/prűd/fideszes.

Szerintem ezt az életvitelt és az anyagi, hiúsági érdekű mutogatását nagyon megbánják később. Én nem hiszem el a woke szexpozitív reklámszöveget, hogy a nők kontrollban vannak, kölcsönös a dolog és tisztelik őket, ez illúzió. Ha valaki odateszi magát a vödör mellé, a padlóra a jövő-menő csizmák mellé, azt rongyként fogják kezelni. Lehet, hogy a szemébe felmondják a woke tankönyvszöveget a kölcsönösségről, tiszteletről – de nem az a lényeg, hanem amit valóban gondolnak és terjesztenek róla. Amire használni akarják a férfiak, ahogy rá gondolnak, amit róla terjesztenek, az a lényeg.

És ebből összeomlás lesz. Visszaélés, függőség, zavar.

Mert, fontos mondat:

a férfiaknak mindig (kultúrafüggetlenül, bárhol, bármikor) több levezetnivalójuk, frusztrált, erőszakos szexuális késztetésük van, mint a nőknek – és sima, nem-erőszakos vágyuk is több van, mert ennek kulcsa a tesztoszteron és a fizikai erő, másodlagosan az erőszakot engedélyező, elnéző társadalmi keret és a sok önigazolás. Tehát nem lehet szimmetrikusan viselkedni, és egyáltalán nem csak azért, mert teherbe esel, vagy ha nem, akkor is tönkreteszed ezeket a szerveidet. Hanem mert sosincs elég nő, és aki akadt, arra zúdulni fog az erőszak.

Ha egyenlőség volna, és egyforma lenne a szex-erőszak késztetés a nőkben, akkor mára kéjgyilkosnőből, perverz (aka. cselekvő queer, fetisiszta) nőből is volna több. De a szám csak úgy közelít kicsikét, hogy a férfiak egy része újabban nőnek hazudja magát, így nőként ír a bűnözők és aberráltak egy részéről a média (és a kegyelemdöfés: ez a hazugság erénynek, woke-nak, inkluzívnak számít).

Újabban a férfiak azért is siránkoznak, mert csak az erős férfi képes lebírni vagy fenyegető jelenléttel rávenni a nőt a szexre. Mára ijesztően kevés a fizikailag aktív férfi, viszont több az irodista girnyó. Így az a tanácsom, járj edzeni, de a fizikai erődet ne erőszakra használd, mert az továbbra is bűncselekmény, hanem örülj, hogy végre jobban nézel ki.

Szóval azon az állásponton vagyok, hogy a férfiaktól való bátor függetlenedésnek nem lehet módja, ha ugyanúgy sorozatosan, sok partnert “fal” a nő, éspedig azért nem, mert ha a fejed tetejére állsz, akkor is a férfi fal, és a nő a falat. Mindig a nő vérzik, sérül, lesz hüvely- és torokfertőzése, és mindig a férfi kielégülése diktál. Identitásalapon bevállalós a nő: egy férfi nem fog olyat tenni, amihez le kell győznie az undorát vagy ami kellemetlen neki. Egyébként magát megerőltetni vagy a képzelőerejét sem (illetve lehet, de előre nem tudhatod). Egy nő simán megteszi, mert ő hű, milyen felszabadult épp, erre tanítja a pornókultúra.

Ami a “szexpozitivitást” illeti, semmiféle nemes ügy nincsen.

A valódi, méltó női kontroll az, hogy nagyon-nagyon megválogatod, ki érinthet meg, és nem tördeled szét magad érzelmileg sem. Ezzel statisztikailag is csökkented a kockázatot. Azt is tudni fogod, ki a gyereked apja.

Ezért kell nagyon megbízni a másikban, ezért halott a tinder, illetve lehet ott bőkezű eltartót szerezni önmegtagadás árán, tehát prostituálódni. És ezerből ketten találnak ott klasszikus értelemben komoly kapcsolatot. Szóval hajrá. Egyébiránt jobb a határainkat, gátlásainkat és kamaszaink tiszta gyerekségét minél tovább megőrizni. Az én gyerekeim nem durvultak el, és ezért válnak sorozatosan áldozattá – de sokkal jobb így, mint (mert tönkretették a ballagást is) nemecseken taposni, tizenöt évesen gyógyszereken élni és szégyengyerekké válni.

Az emberi, szelíd, alacsony ingerküszöbű létezésről, a ki nem égésről beszélek. Rendkívül dehumanizálónak tartom, ha valakinek magas az ingerküszöbe, és maga emelte meg szorgalmas idő- és energiabefektetéssel – semmi buli nincs ebben, nőként pedig baromi veszélyes is, nem csak depresszív.

Én egyébként elítélem azt a sunyi, jópofáskodó médianyomást, amellyel rávették fiatal emberek tömegeit arra, hogy ne akarjanak gyereket, családot, felelősséget vállalni és komoly kapcsolatot se. Ez árad mindenhonnan, rávetik magukat arra, aki egy női csoportban terhesen arról beszél, hogy összekapott a férjével. Inkább kimenekülnek ebből, és elvannak a kis női dolgaikkal.

De hogy a nőkön verik el az egyre erőszakosabb férfiak a port, és még van képük a társadalomra, családra, idős nők biztonságára hivatkozni? A férfiak ugyanis nem a születésszám miatt aggódnak, pláne nem az idős nők sorsáért, hanem csakis a saját kényelmükért és egójukért. Annyira, hogy ezek sérelme miatt bosszút is állnak nőkön, verbálisan vagy tettekkel.

Kiegészítés. “A férfiak húsz százaléka verseng a nők nyolcvan százalékáért, a többinek nem jut semmi, miközben a nők nyolcvan százaléka a férfiak húsz százalékára hajt.” Ez volna az eredeti állítás. De 80-20 nem létezik. Embereket senki nem állít sorba vonzerő szerint, nincs ilyen lista, nem is lehet. Egy ember nemcsak más-más vonzerejű a különböző partnerek szerint, de ugyanannak a partnernek a szemében is változik a vonzereje, ahogy az idő telik, az ismeretség fokának megfelelően vagy egyszerűen hangulat függvényében. És még a vonzerő se jelent semmit: sokakat tartunk vonzónak, aztán rájuk se nézünk. Nem mérhető a vonzerő, nem objektív, a 80-20 metaforának sem alkalmas. Csak a szokásos rinya. Teljesen mindegy, hányadik vagy a sorban, ha nem kellesz annak, aki neked kell.

A 80-20 tulajdonképpen azt jelenti, hogy 1. csak az kell, aki vonzó, de miért is kell ezt mondani? Miért kellene a taszító? Nem vesszük rá magunkat, mert annyira nem kell partner, amúgy is már van. 2. A férfiak az odvas fába is berakják, jobban kell nekik a (lebírható, eldobható) nő (nem ám a mély emberi kapcsolat), 3. szarok a kommunikációs, érzelmi, társas készségeik, nem szárnyal a szellemük, úgy meg hiába is szépek, 4. de ráadásul rondák.

Itt jegyzem meg, temérdek külsődleges értékrendű nő van, akinek elég a látszat, a külsőség: pénz, kigyúrtság, illat, műbőr macsó viselkedés, vacsorameghívás, udvarlási közhely, nyaralás, ékszer. De nekem nem, és senkinek nem, akit szeretek. Viszont ezek tanulható készségek, birtokolható javak, szóval hajrá, van erre is kereslet.