amelyben Nyuszinak mozgalmas napja kerekedik, azonkívül azt is megtudjuk, mivel tölti Gerle Éva a hétköznapjait

Az egyik filmben, A dűnében Jason Momoával és Josh Brolinnal emelem poharam (itt páncélban voltam “sport extra” kategóriájú szereplő), a másikban sima statként, de oda ingyen is mentem volna. Épp meghívták Cannes-ba, Enyedi Ildikó filmje, A feleségem története, operatőr: Rév Marcell, számos jelenetben.

Vagy itt, Shadow and Bone, ez egy kiemelt stat funkció.

A jelenleg zajló forgatásokról az aláírt szerződések értelmében nem írhatok, de az elkészülteket összeszedtem. Ha kijön a film, a statisztatársak kirakják a dicső képkockát a fészbukra, amidőn befordulnak épp Jeremy Iron mögött a sarkon. Én ezt nem tudom megtenni, mert soha nem láttam még filmet, amelyben benne vagyok. Nemhogy magamat, de magukat a filmeket sem.

Valahogy… az már nem érdekel. Meg aztán, kevés az olyan általam statisztált film, amit én amúgy választanék. És nincs tévénk sem.

Már írtam e munka és létmód vicces vagy emberileg, társadalmilag elgondolkodtató sajátosságairól – amúgy ez a poszt nagyot ment, mindenki bólogatott, hogy a többi stat milyen már, és azóta előre köszönnek:

a háttérművész csodálatos élete

Rengeteg filmet forgatnak mostanában Magyarországon, jelenleg is, durván költséges biztonsági-eü intézkedésekkel, sok teszteléssel, maszkban. A maszkot a jelmezünk alá vagy zsebébe gyűrjük, és minden “cut/ennyi!” után visszavesszük. A két nagyszerű, világszínvonalú stúdió (Etyek, Fót) az ország erőssége (az Andy Vajna által indított reformoknak köszönhetően – a magyar filmek is jobbak lettek, az egész szakma erősebb), meg aztán a pesti utcák hangulata, épületei; vidék és főváros ipari, romos ingatlanjai, ezek bérlésének, használatának alacsony költségei miatt is szívesen jönnek, illetve még a magyar technikai stáb és statisztéria olcsó munkája miatt (a jogtudatosság, az érzékenység meg nem olyan erős). Több olvasómnak segítettem is tavalyelőtt, hogy belekóstoljanak ebbe a világba.

Én értelmiségi, e téren komplexustalan (édes istenem… mit úsztam meg ezzel), de rendkívül puritán, alázatos családból jövök. Nincsen polgári etikett, sem orrfennhordás, sem tunyaság (ehhez képest lázadás a szellemi szabadfoglalkozás). Nekem buli elhozni a nagykövet farmerját a kuka tetejéről, és vállalható, néha vicces szemetet szedni, plazmát adni, forgatáson szívni a hierarchia legalján is – bár sima stat melókra ma már nem megyek, mert összeírok annyit fél délelőtt. Egész életemben sterilen fővárosi-értelmiségi közegben voltam, emiatt nem értettem sok mindent a világból, nem volt viszonyítási alapom (depresszív élmény, hogy már van), és ezért is voltam gyanútlan a frusztrált, rosszul képzett, sóvárgó emberekkel szemben.

Akikből nagyon sok van.

Az én forgatási munkamorálom alapja az, hogy ez egy érdekes világ, örülök, hogy látok ilyet; utálom a nyafogást, és másét sem tűröm. Kétszer voltam ki nagyon: azok elhúzódó, szenvedős, levegőtlen vagy kánikulai napok voltak, és persze dögfáradt leszek mindig, de az nem kiborulás. A filmforgatás, az egész közeg maga is izgalmas, szinte mindig: a rendező, az operatőr, a díszletezők és a díszlet, a színészek, a munkák felosztása, a technikaiak együttdolgozása, az asszisztensi kaszt, bármennyi avokádó van is a stábzoknikon (new balance cipők, marveles pólók, tüdőig húzott bő farmerek, meg neonsárga beanie sapka és kényszeres rénszarvas stb. pulcsik decemberben; tetkó, cigi – többségük fiatal és hallatlanul profi, de van köztük kettőig számolni nem tudó realitysztár is). Másrészt a statisztatársaim is érdekesek, mi vagyunk a piramis legalja, mi vagyunk a legtöbben és belénk rúgnak végül, föntről lefelé. Mi már csak egymásba, vagy otthon a szeretteinkbe. A forgatáson az állatok vannak a piramis csúcsán. Egyszer egy ló a hámjával meg a fél szekérrel és egy beszorult kaszkadőrrel együtt elrobogott az autópályáig. A szabályok is sajátosak, hogy mi jár a stábnak és mi a statnak (más kaja, sajnos, de voltak nagyon nagyvonalú forgatások), meg hát hol kezdődik a stáb (a kaszkadőröknél). És hogy kell azt intézni, hogy a legrosszabbul fizetettek mégis finomat egyenek. Vagy jó kávéhoz jussanak.

Korábban soha, még a mamamin sem, de élőben pláne nem érintkeztem ennyi és ennyi helyről jött emberrel. Egyrészt sok a nemzetközi, ázsiaiakat, feketéket is toborzó forgatási nap, másrészt meg olyan szövegek és életek, előéletek, stratégiák vannak, hogy ihaj… íródik a regény. (Második mondatban a faszméretről…!: “kis bohóccal lehet nagy cirkuszt csinálni”. Én nem szeretem ezt a “mindenki engem molesztál” nyafogást, szóval ez vicces: “Te egy kiköpött Mads Mikkelsen vagy.” – “Igen? És ő bejön neked?” – “Be. Jóhogy.” – “Akkor..?” – “Akkor te az én hasonmásommal, én meg megyek a randimra.” És nem a lépcsőházban jut eszembe.)

Na, mik voltak. Tehát a filmek, amikre emlékszem, reklámfilm nem:

2018 Homeland, amerikai, hosszú, sok évados (2011–2020) sorozat, oroszos ál-állam stilizációja a széchenyi könyvtáros jelenetben. Sötétkék alkalmi ruhában, tűsarkúban rohanok a lépcsőn lefele, sima stat vagyok.

2019, Dűne, vagy húsz forgatási nap, fejet is fedő páncélban, tömegjelenetben, sötétben, vagy hatalmas alakzat részeként megsokszorozva (beszkenneltek minket) vagyok, de egy jelenetben katonai sátorban Jason Momoa és Josh Brolin mellett hadi sikerre koccintva, és van egy másik jelenet, egy zárt, űrállomásszerű térben, ott hulla vagyok és JM átlép a testem fölött. Sport extra rangban, rengetegen vagyunk, nagyon komoly feladat a statiszták juhászáé (Csóksanyi). A többség fiú.

A rendező, Denis Villeneuve kanadai, egyszeres Oscar-jelölt.

https://www.youtube.com/watch?v=n9xhJrPXop4&t=80s&ab_channel=LINEFRIENDSLINEFRIENDSEllen%C5%91rizve

Jól látszanak a jelmezek (én szürke voltam, illetve zöld), 1:13-nál a tér hangulata, 1:30-nál meg ott vagyok én, hát látod, több száz példányban. Senki nem tudhatja, ő esik-e lefelé itt. De azt igen, hogy mi vagyunk azok és nem mondjuk Momoa.

Volt egy ijesztő éjszaka, amikor hatalmas, szem-nem-lát-addig betonplaccon robbanások között, komoly pirotechnikában ordítva rohantunk a robotszerű műanyagpáncélban az ellenség (a fekete “szárnyas gecik”) felé. Ezek sprintek, harminc-ötven méter, de ez kétszszázszor egy éjszaka: próba, nem sikerül, túl kicsit robban, átállás, más szög, közeli. Az operatőr minden gyerekkori álma teljesült ezen az éjszakán: egy sínen mozgó kisautóban száguldott mellettünk egy tízmilliós+ kamerában a világ legismertebb színészei mellett. Közben, de ezt csak a huszadik után mondja a koordinátor-asszisztens, meg volt hagyva, hogy nem szabad gyorsabban futni a kamera közelében futó Josh Brolinnál (50), akinek csípőprotézise van, és egyébként a Flexbe járt edzeni, amíg itt volt.

https://www.facebook.com/adam.szedlacsko/posts/3132824740118982

Volt megúszós, “lesérültem-mentő jöjjön” társ, akit ezért megvetettünk. Nem kötelező sport extrának lenni, épp az a lényeg, hogy ennyivel tudsz többet (meg beférsz a méregdrága, kötött méretű jelmezbe, nem áll ki a testeden semmi).

2019 nyara A feleségem története, ez post-production állapotú, vagyis elkészült, de még nem mutatták be, és erről írtam a Legjobb történeteimben, amit külön kaptatok mint kis “e-könyvet”, de ne túlozzunk: doc szöveget, 2019 augusztusában. A mondott sztori miatt szorongva várom a premiert (lehet, hogy kivágták AZT a jelenetet. Rendezői, asszisztensi utasítás nélkül csináltuk). A Centrál mellett, a Cukor utcában vagyok párizsi fiatal nő. A tettes visszatér a helyszínre, de már civilben, és elréved:

– nagyon szeretem azt a kollégámat azóta is.

A forgatáson ilyen volt a hajam és a nosminkem:

Kis cég szervezett minket, és mivel voltam a sajtótájékoztatón, utánakérdeztem a Dűne forgatásán, kik szervezik, és külön írtam a vezetőnek, hogy én ebben a filmben, Enyedi Ildikó!, benne akarok lenni. És a vezető örült és hívott mindig. Nagy élmény volt, hat nap, ha jól emlékszem.

2020. szeptember 20-án lett volna a bemutató. Operatőr: Rév Marcell, rendező: Enyedi Ildikó. A sztárok: Léa Seydoux, Louis Garrel – megfigyeltem, hiányzik egy ujja, nagyon profin úgy vezet (egy másik filmben, A hűtlen férfiben), hogy soha nem látszik. Vegyes városi helyszínek voltak, Moulin Rouge, Zeneakadémia, Centrál, külső, belső, lovaskocsi, koncertjelenet, füstös táncjelenet elképesztő kameratechnikával, esőgép, veterán autók, eredeti korabeli ruhák.

2019 Így vagy tökéletes, magyar közönségfilm (vígjáték), elsőfilmes Varsics Péter. Főszereplők: Fekete Ernő, Elek Ferenc, Trokán Nóra, Lengyel Tamás, ennek a margitszigeti kulcsjelenetében vagyunk többen futóként háttérneka futókörön, mert a főhősnő, Béres Márta is kocog, itt készül Fekete Ernővel az a szelfi, amely a fő bonyodalmat elindítja. Ebben sport extraként voltam (Esther is, meg G., és sima statként Lőrinc mint járókelő)

Megjegyzem, ezzel nyílik mindjárt a:

https://magyar.film.hu/filmhu/hir/az-igy-vagy-tokeletes-nyitja-a-magyar-mozgokep-fesztivalt.html

Itt vagyunk a forgatási napon, az első Esther, a második egy kaszkadőrkolléga, Neo, minden bilincselést-rendőri erőszakot ő csinál minden magyar sorozatban; én a harmadik, Maci a negyedik.

!!! Senkiről felismerhető képet nem teszek ki, csak magamról. Macit is előtúrták, taglalja a lógó csöcsű kommandó. Az unalomból-irigységből zaklatók végtelenül aljasok, és rákapcsoltak, mióta én tudom, kik ők (milyen fejek, hobbik, feleségek és házak! szakadunk) – a blogot úgy próbálják tönkretenni, hogy mindenkire rászállnak, írogatnak annak, aki látható. NE MUTASD MEG MAGAD! Tökéletes álnévről kommentelj (máshol nem használod, nem kapcsolható semmihez), mert a hajdani überfanok emlékeznek a nevedre, vagy kikeresik másik regről és nem eresztenek. #nemfoglalkoznakvelem Ne írj a facebookra, de a védett posztok alá kommentelhetsz, az nem látszik kifele. Soha senkinek az adatait nem adtam ki, még ha levelezni akart vele valaki jóindulatúan, akkor sem

2019, Shadow and Bone, netflixes szuperprodukció, fantasy. Ez áprilisban jött ki. Ha belegondolok a trailert látva, mi volt a forgatáson, elképesztő, milyen látvány, vágás, illúzió lett belőle. 0:31-nél a jobb szélen bordóban vagyok. (Először látom magam filmben! Tényleg most.)

https://www.imdb.com/video/vi3816931353?playlistId=nm1602660&ref_=nm_pr_ov_vi

Vagy húsz forgatási nap. Grisha vagyok, aki a főszereplőhöz hasonló, különleges képességű, északi-oroszos varázsló, nemes lélek, palástszerű, prémmel szegett kabátban, öv tagolja, és szépen van hímezve, meg kucsmában. Voltak kékek meg lilák is, aszerint, hogy mihez értünk (tűz, víz, szél). Alina, a főhősnő kék varázsló. Én gyógyító vagyok, bordó, egyszer sebet kezelek. Egy igen szép férfiú, élőben is. Számos jelenetben közel állok főszereplőkhöz, mertaferibetett (deegyszerelröhögtem). Sátor és külső tér vegyesen, Fót.

Haj, mindig bonyolult fonás. Ez másnapi, civil kép: sminkem nem lehetne, se fülbevalóm.

Volt egy nagyon szép (és befutóban levő) modell-lány is a grishák között, kérdezgettem a modellek életéről. Amúgy nem volt durván vékony.

Grishák könyv.

Juliska pedig majdnem “young Alina” dublőre lett, mert vannak gyerekkori jelenetek is, Alina csak később ébred rá a képességeire, amikor a fekete csávó megvágja a karját (fel kellett nézni a fényeffektre, és akkor már a túloldalon állok…). Julinak már megvolt a ruhája, ott voltunk a forgatáson, de hajfestés közben elájult (?), akkor hazavittek minket, és nagyon korrekt volt a produkció.

Amikor én voltam, több százas, de legalább százfős statisztéria kellett minden nap. Nem mondom, hogy a könnyebb munka, magasabb bér, több melegedő tartózkodás miatt nem volt időnként feszkó a többi (pórnép, katona) stattal, nagyon sokat fáztunk, ők meg pláne. A legviccesebbek a barbárok voltak egy havas jelenetben: hatalmas termet, koszos köröm, hosszú haj, izmok, semmi pocak, de szakáll, az egy paknoptikum volt, ilyenből kiállítani egy csatajelenethez ötvenet. Ja és a semmi smink is tíz perc kenegetés ám. Itt szólt be az egyik fodrászrém a hajamra, fejem fölött kiabálva: ez nem haj, ebből nem lehet! Na, anyukám, ezt mondanád mondjuk egy kemótúlélőnek! Az szép volna. Csináltam ebből egy kis érzékenyítést, kimentem, addig letolta Brigit főhajas. Mi baja volt? Az, hogy nem tudott fonni. Soha senkinek nem volt baja a hajammal, azóta sem.

Akkor:

Aztán mondták, hogy ez a nő másokkal is paraszt, rángatja a hajukat és beszólogat. Kerüli mindenki. Update: jelen van a második évadban is, messziről kerülöm. Hajnaltól zsíros kézzel dobozból zabál, harsány, tele szájjal dumál, kézmosás nélkül hajakban matat, gyomrom kifordul.

2019, Simone, francia holokausztfilm, ebben több jelenet, öt nap talán.

https://www.imdb.com/title/tt13389730/?ref_=tt_mv_close

Lapja szerint október 27-én van a bemutatója. Elhurcoláskor (vagonok) a gyerekeim is, három forgatási nap, akkor kísérő voltam, és az nehéz élmény volt. Ami ilyen életre szóló, egyedi, hát, mi ez, élmény: meztelenül vagyok az egyik jelenetben mint elhurcolt zsidó a nők között várakozva, szintén tömegjelenet, vegyes korú és kinézetű nők, agyonkoszolva, kócosan, görnyedten, rettegve állok sorba hajnyírásra, ott többeket (nagyon sok pluszért) kopaszra borotváltak. G. ezen komolyan megijedt, telefonon nyugtatgattam, hogy nem, de ha igen, az is menő és sok lé. Majd félálomban: “Mondjuk ha vállaltad volna, akkor most nem lógna a számba a hajad.” :DDDD

Érdekes momentum, hogy a meztelen sorakozásnál egy egykori, azóta alászállt tehetségkutatós-dobogós énekesnő mellett állok, aki megpróbált a viselkedésével, csöccsel, mosolyokkal a stábból előnyöket, kedvezményeket kieszközölni, meg ő felfázik a cementpadlón, és majd ettől nem tud szülni. Ha én elmegyek ilyenre (ezt tényleg csak a pénzért: hatjegyű), az is kicsit gyász, a többség itt is, a plazmaadásban is munaenélküli, alacsonyan iskolázott meg minimálbéres, de ő meg egy sztár volt… és nagyon szétcsúszott testtel. (Amúgy ő lógta el a futást is a Dűnében.) Decemberben forgatták, emiatt volt nehéz, mert közlekedtünk a gyomos udvaron át tartózkodó-lakóbusz meg a díszlet között, ami épületben volt. Maga a meló nem volt nehéz, bár amikor nem kaptunk ebédet és este hatkor már levegőt sem, akkor bekiabáltam a Császártominak, hogy most volt elég, felvétel előtt: “utolsó”, ezt nem lehet több tucat nővel, köztk cukorbetegekkel, csinálni. Akkor kiküldtek fegyelmezőleg, tiszta gimis hangulat, hatvanas évek, de tudták, hogy szerződésileg-jogilag ez védhetetlen. És kaptunk kaját aztán, szinte azonnal, csak akkor meg elhányták a köntöst-papucsot: “mindenki felvett egyet, nem néztük, kié”, WTF? Helyettük szégyellem magam.

Az újpesti gyógyszergyár romjai közt forgatták, de oda Fótról mentünk busszal, mert a jelmeztár (és ruhatár) meg ott volt, és ott tépték meg a hajunkat és koszolták a bőrt a teljes testünkön (fekete szappannal csinálják), a buszon meg nejlon volt emiatt az üléseken. Rettentő kellemetlen volt a helyzet a magyar stábtagok miatt is, akik közül, hogyan legyek diplomatikus, nem mindenki viselkedett felnőtt módra, aztán ezt eluntam, és elmentem kézenállni. Meztelenül. Nem mindegy? Ne bámuljál. Onnantól nem néztek.

De megfizették, a túlórákat is. Később volt a már lesoványodottak jelenete Fóton, barakkban, ott eltakarták kendővel a hajunkat. Erre a napra sok tüsi vagy kopasz nőt toboroztak, fel isvonult a pesti leszbikus-ösztrosokkos közösség színe-virága, kézen fogva, olyan ruhákban, hogy befosol. Barakkban is vagyok sima stat alvós jelenetben, illetve voltam egy napig német katonanő terepen, de csak katonai teherautón utaztam végül. Ez ellen mint “szerep” ellen nem lehet kifogásom, de olyan arcok voltak körülöttem, akik élvezték az egyenruhát, erről futtaták az eszmét, és ugye a náculástól én sugárban kezdek hányni, az meg nem jó a jelmeznek. Így erkölcsi megfontolásból és a megfelelő jelzések után átkértem magam sima statnak, csíkos ruhám lett, és onnantól mindig csak rab voltam, a mondott terepen dombok alatt vonultunk egy füldúton farkaskutyák között végtelen sorokban a saját sírunkat megásni, mellettünk voltak mezítlábas kiemeltek is, mindez novemberben. Radnóti Miklósra gondoltam, néztem a sorfal-őröket, akik közül előző nap én is egy voltam, bár a nőket aztán történelemhűen kivették abból a jelenetből.

https://www.imdb.com/title/tt13389730/?ref_=tt_mv_close

2019 Tell Me Who I Am, Dime quién soy, szintén háborús-történelmi, spanyol kilenc epizódos sorozat, szintén egy bátor nőről.

Amikor Amelia megy megmerényelni a náci fejest, nekem abban a pillanatban kell az Alkotmány utcai szállodaépület bejárata előtt a vörös szőnyegre lépnem. Ebben a jelenetben:

https://youtu.be/rhOwWh4U3tk?t=66

November 17, azért emlékszem, mert innen rohantam a petri-estre, Pál András! és nagyon szerelmesek voltunk.

De volt vagy öt forgatási nap, vagyok berlini és varsói romos utcán is járókelő, harmincas években asszony kosárral, Szentkirályi utca, vagy korabeli autóba szállok bajszos férjem mellé, eggyel jobb ruhában. Rajtuk (a sofőrökön) csak fölül van jelmez. 😀 Sima stat voltam, és ez nagyon jó forgatás volt.

Ami a filmben ilyen:

*

A többit majd ideírom, ha elkészültek (német sorozat, női rendezővel, weimari idők, és operatőrrel, és amerikai számítógépes játékból kreált megaprodukció sztárokkal; mindkettőben kiemelt).

Frissítés:

https://www.imdb.com/title/tt14211026/?ref_=tt_mv_close

Ez az én kezem :DDDDDD, matatni kellett a pénzzel, jelezve, milyen sok a bevétel

Amire mára rájöttem: bármilyen jólesik is a társaság, nyüzsgés, új élmény sok csendes nap után – mondjuk amióta forgatásokra járok intenzíven, pont azóta nem vagyok magányos, így a délelőtt pihentető –, és bármilyen idegállapotba lehet is kerülni egy zárt, homályos térben a tizedik órában úgy, hogy fél négykor keltem, akkor sem… NEM SZABAD, nem tanácsos beszélgetni. Sok hülye helyzet adódik az ilyen félismeretségekből. De az említett számítógépesjátékos megaprodukcióban egy nagyon értelmes sráccal mentem vagy negyven kört egy hatalmas csarnokban, az jó volt, mert a mozgás nélküli órák, a várakozás a legrosszabb.

Ennek a stúdiónak a közepén egyébként ez van:

És ő, mármint az értelmes srác, egy remek ember és jó beszélgetés volt. Nem láttam azóta sem. Az átlag kettőig nem tud számolni, harsány és vetít, ami nagy stressz. Vinni kell egy könyvet, nem nézni senkire, és akkor megszűnik az idő. Eleinte nagyon izgi volt, amikor, ööö, sok fiatal férfi volt, de aztán rettentő kellemetlen élményeim lettek. Mindig nagyon meg vagyok nézve, de nem mindenkin néz, hanem csak aki keresi a célpontot. Emberi célpontról beszélek, van egy típus, aki reflexből keresi, ki a más, kin lehet szörnyülködni, szórakozni. Csodabogarat keres, akinek belekagylóz a beszélgetésébe, aztán előadja, hogy a sok zsír egészségtelen ám. Meg ő fog kibeszélni, hogy én mit futok a konténerek között (míg ő áll és dohányzik), miért rózsaszín a gatyóm. Erkölcsi kérdés ez bizonyára, de azért inkább a seggről lesz szó (szinte mindig a seggről van szó, Briginél is). Vannak ezek a harsány emberek, tök más viselkedési normákkal, hogy finoman fogalmazzak, és ha viccesek, vagy másokkal össze lehet nézni rajtuk (ilyen helyzet a grishákkal is, a Dűnében is volt sok), az még oké, de nem. Van, aki kontrollál, más feszkózik, vagy ismerkedik. Ha olvasok, akkor nem bámul, vagy nem kell reagálnom, és nem tesz megjegyzést (a kéregetés határán) a csokimra, sajtomra. Melyből ilyen napokon mindig eszem.