a fiúk is kapjanak valamit

EZT A BLOGGER IDÉZI! NEM Ő MONDTA, NEM IS GONDOLJA! OLVASÓI TUDJÁK, MIT GONDOL! A BLOGGER EL VAN KÉPEDVE!

Hogy ne szomorkodjanak.

Hogy motiváltabban ajándékozzák meg a lányokat.

Hogy ne nehezteljenek, amiért a lányok miért kapnak valamit. Hiszen férfinap sincs. Hol itt az egyenlőség?

Az anyukák által leszervezett-bevitt-kifizetett-kezükbe nyomott virággal.

Nőnapon, amit nagy n-nel írnak (kicsi).

Ma csak ennyit szerettem volna mondani. TOVÁBBRA IS DÖBBENTEN, HOGY EZ A NAP SEM LEHET A NŐKÉ!

A gonosz feminista blogger

20 thoughts on “a fiúk is kapjanak valamit

    • Nekem a “persze” kategória, de lehet, csak azért, mert már 15 évvel ezelőtt kidühöngtem magam (nem nagyon, csak annyira, mint te feljebb), hogy tanítónéni az anyák napjából “szülők napját” csinált, mert hát szegény apukák.
      Egyébként van ennek még egy vonulata: ahogy a Mikulást elveszik a gyerekektől, mert szegény felnőttek nehogy kimaradjanak.

      Kedvelés

  1. Pont ma reggel láttam egy anyukát(!) ovi felé igyekezve, hátibabával és legalább 5 szál külön-külön csomagolt virággal. Óvónénik és dadusok, ugye. Ovis méretű gyerek nem volt vele, lehet ment még egy kört virágért…

    Kedvelés

  2. Munkatársnőm tegnapi felvetése (én kiállításon voltam, telefonon szóltak utánam), hogy mivel annyira, de annyira kedvesek volta a “fiúk”, hogy hoztak virágot nekünk nőnapra, ezért hétfőre készüljünk titkos meglepetéssel köszönetképpen (6 nő/15 férfi, ebből kb. 5-6 hozott virágot vagy csokit). Vigyünk saját sütésű(!) süteményt, vagy édességet, sós-ropogóst stb. pici üdítőt + kölyökpezsgőt… (Tavaly a férjem sütött süteményt, azt vittem be, de nem vették a lapot.) Nekem ez már hányinger, szóltam is, erre én vagyok a “feminista ünneprontó”. Ötlet?

    Kedvelés

  3. Tegnap becsődült az irodába ahol dolgozom, kb 8 fèrfilolléga, és a kb 8 kolleginának virágosztás Volt. Így jártak irodáról irodára.
    Húdeciki volt… Nekem nem, én már öreg róka vagyok a cégnél, jó pár éve ez megy… hanem .a sok kis huszonéves kolleginának és a fiatal férfikollégáknak, akik láthatóan zavartan osztogatták a virágot a bő 50-es cégvezető irányításával.

    Kedvelés

  4. Lexi nőnapi üzenete.
    “I refuse to not use my voice, my story, and to stay small. I refuse to not use my journey to impact this world. I refuse to be a victim and not a victor.”

    View this post on Instagram

    Happy #internationalwomensday. Together we can rise. Together we are strong. Together we can bring each other up instead of breaking each other down. I spent too long thinking about others opinions of me, being bullied, and questioning if I was enough. I refuse to not use my voice, my story, and to stay small. I refuse to not use my journey to impact this world. I refuse to be a victim and not a victor. I refuse to not use the greatness inside of me, to build others up. As women (&men) we have the power to change the world, but only when we put in the work to do so. Be kind, be strong, share your story, and let this be YOUR YEAR. Start today! ——————————————————————————– Ready to transform in 2019!!? First ever transformer & kickstarter start 3/18 & you can join 3+ games at a time! I joined my first dietbet in January 2016 when I started my journey & it helped me change my life! Plus if you play 4 games in 2019 I'm giving away huge prizes (win up to $1500!) to the best transformation at the end of the year! Time to change your life too & make those resolutions stick! Lose weight, share tips/recipes, giveaways including @fedupfam tees, an airfryer, & MORE! Plus get paid to get lean in 2019!  Link for both games in bio or dietbet.com/fatgirlfedup #weightloss #weightlossjourney #fedupfam #fit #fitfam #fitspo #motivation #fatloss #fattofit #obesetobeast #workout #dance #diet #dietbet #fitnessmotivation #fatgirlfedupsdietbet #fitness #losingweight #fitnessmotivation #fitfam  #plussize #gym #effyourbeautystandards #extremeweightloss

    A post shared by Lexi Reed (@fatgirlfedup) on

    Kedvelés

  5. Hollandiában nem ismerik, az egyik kollégám olvasta fel hogy nini nőnap van, mintha a nemzetközi rágógumi napról adott volna hirt. Engem a hideg ráz a gondolatától is, a titkolózás, felvonulás, ladaszamra vett virág kiosztása és kötelező puszilkodas. Aztán legyünk hálásak. Van apák napja is. A boltok pont úgy toljak, mint az anyák napjat és valentin napot.

    Kedvelés

    • Én meg vagyok döbbenve azon is, hogy kényszerű gálánskodásba, “szegfű a Hölgyeknek” kordagyörgyködésbe ment át ez a fontos nap. De azon még jobban, hogy erre az a reakció, hogy hagyjuk a francba, ahelyett, hogy ünnepelnénk a nők erejét, építő, támogató, elnyomásellenes üzeneteket szórnánk a társadalomba, vagy – mint neves gyógyszergyárunk tette – elárasztanánk őket értelmes projektekre való, életüket könnyítő pénzekkel. Hogy se konzervatív, se haladó nők, se férfiak nem értik, mire jó és mire emlékezik ez a nap.

      Kedvelés

  6. Haha! Hadd idézzem egyik tanítványom (50-es lengyel katolikus pap, akit a magyar nyelv használatába vezetek éppen be, és egyelőre abszolut kezdő…), miszerint a nőnap a férfiak bocsánatkérése egész éves nőkkel szembeni tiszteletlenségükért. (Ezt olasz, angol keverékkel sikerült átadni 🙂 )

    Kedvelés

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.