Olvastam tegnap mindenfélét. Például Bicsérdy Béláról. Az életmódvezér, sportoló, gyógyító és gondolkodó kolónia-alapító a húszas évek sztárja volt, életrajza igazi csemege.

A kor túlzóan fogalmaz. Bármit elhisznek. Lehet, hogy a Mester sima szemfényvesztő volt?

Az ellentábor sem tétlenkedett, Károly Sándor újságíró például a nemesen egyszerű Bicsérdy, a gyilkos! címmel adott ki egy pamfletet a „legújabb tömegőrület” vezéréről, amelyben százak meggyilkolásával vádolta a Mestert, ugyanis csakugyan hívei közül – még ha az adat túlzó is volt – számosan belehaltak a koplalásba.

1926-os budapesti látogatását a korabeli sajtó szenzációként tálalta. Az Ada Kaleh szigetéről érkező hajóról partra szálló Mestert rajongói köszöntötték, míg az ellentábor „Hurka, kolbász, sonka, rántott csirke!” jelszavakkal tüntetett ellene.

Én persze képtelen vagyok kizárólag Bicsérdyről írni, pedig érdekes újságírói feladat volna. De én a jelenséget látom, a tipikus történetet, és hozzáolvasom Schirillát is (őt nem a Wikipédián, mert ott méltatlanul sovány a szócikke, hanem itt és itt). És még ifjabb Schirillát, 1961-ben született fiát is.

A jelenség pedig: van egy személy, aki rájön valamire, vagy tud valamit, amit kevesen. Elszántan tökéletesíti magát. Radikális utat választ, nem törődik a fősodorral, normát szeg, és az eredményei is olyanok: csodaszámba mennek. Bizonyít. Ekkor még nem lehet tudni, hogy mekkora arányban vannak ebben benne a saját adottságai, a módszer és a dolgok együttállása, vagyis hogy a módszer adaptációjával ismételhető-e a csodája.

Sajtófigyelmet kap. Különc, bolondnak tartják. Mások, a “nyitottak” csodálják és iránymutatást kérnek tőle. Gyógyít. Követői vannak, tanácsokat ad, elméletet fogalmaz meg, rendszere lesz. Már nem lehet magányos hóbort a rendkívülisége. Amazokat betegnek és tudatlannak tartja. A pörgés fokozódik, már el is várják tőle a csodákat, így a mester mániás szakaszra emlékeztető módon lobog. Amit csinál, nem lehet többé csendes elkötelezettség. A megváltásra vágyó emberek dinamikája, mindaz, ami körülötte alakul ki, hullámokat vet. Irányíthatatlan és veszélyes. A rajongók túl sokat várnak tőle, az újságcikkek ferdítenek, képződik a kultusz. Megkörnyékezik a haszonlesők. Lesznek ellenlábasai és irigyei is. Feljelentgetik, vitatják. Jogkövetelők érkeznek. Védi magát.

Később pedig a saját túlzásai áldozatává válik.

Több alkalommal kijelentette hallgatóinak, hogy ha tanításának betartása esetén a kitűzött idő múlva teljes gyógyulásuk be nem következik, akkor főbe lövi magát. Míg engedélye volt rá, hatalmas revolverét is elővette nyomatékul ehhez.

Bicsérdy belsővé tette azt, amit elvártak tőle, és magától is korlátlan növekedést várt, örök életet. Azt hirdette, hogy több száz évig fog élni.

Kiváló festőművész. Eladott egy képet egyik ügyvéd tanítványának – 120 évi részletre.

A baleseti vagy erőszakos halállal nem számolt. Az egyik verzió szerint 1951-ben, a saját egyháza templomában lőtte agyon az egyik híve. 1872-ben született egyébként. Annyi bizonyos, hogy mindez Montana államban történt.

Ha sántít a rendszer, a Mester az emberek értetlenségét hibáztatja. És ebben van is valami. Ők nem az utat akarják, nem a makacs, önálló keresgélést és főleg nem a paradigmaváltást. Csakis a gyógyulást. A csodapirulát.

Esetleg visszavonja, módosítja tanait.

Elismerte, hogy voltak tévedései, amikor kezdetben hosszú (több hetes) koplalásokat írt elő és sok ember meggondolatlanul kezdett ehhez hozzá és bele is halt. Később inkább a pár napos böjtkúrákat ajánlotta (a kezdőknek) és a nyers kosztra való lassú és fokozatos áttérést.

Vagy belefárad a hatalmas amplitudóba. Nem maradhat egész életében olyan szobor, amilyenné avatták. A messiástudat tartotta lobogásban, nem az eredményei. És már maga sem gondolja olyan komolyan, így már nem is olyan csoda a csoda. Kiég.

Az is lehet, hogy kitart a megszállottságában, ő maga nem változik, de már lecsengett az őrület. Vagy a továbbfejlesztett, még elborultabb változatba már nem mennek vele, másképp reagálnak, mint az innováció 1.0-s verziójára. Ettől megzavarodik. Megszokta a figyelmet, a mester-titulust, el is várja, nem érti. Van új guru. Vagy új téma. Vagy kitör a háború, és akkor senkit nem érdekel többé a nyerskoszt.

Vagy simán a homeosztázis miatt: minden forradalom és minden viharos víz elül. A csoportok mindig visszarendeződnek a normák közé, a nem különösebben boldog, hagyománykövető állapotukba, abba, amit ismernek. Az extra erőfeszítés, a kockázatvállalás amúgy sem népszerű, nem arra voltak ők kíváncsiak. Az eredmény és a rendkívüliség volt csak csábító. Az egész újdonságnak a láza, amibe bele-belekap az átlagember. Adjon valaki egy csodapirulát!

A guru a módszereit maga találta ki, eredetileg magának. Indirekten azt ígérte: egész életében kitartóan csinálja. POntosabban: ezt várják el tőle.

Amikor lecseng a nagy korszak, elmúlik a láz, akkor megtagadják a mestert. És ezen a mester megsértődik. Esetleg csak azon, hogy már nem olyan intenzív és egyértelmű a rajongás.

És végül a mester hibázik. Például azon kapják, hogy konyakot iszik. Onnantól ő hiába futotta le a Budapest–Moszkva távot, kókler lesz, aki hazudott. Lebukott! Semmi sem igaz akkor.

A nép a Mester vérére szomjazik. Hihetetlen, mennyire. le akarják dönteni a mítoszt.

Schirillát a rendszerváltás is elsodorta, hiszen ő a magyar nép üzenetét vitte Moszkvába, az atyai barát népnek úgy, hogy pont november 7-re érjen oda. Minden futását állami ünnepekre időzítette.

És akkor, kissé kiábrándultan és nagyon megöregedve visszatér ő is az átlagosságba. Már nem fut. Vagy épp lecsúszik, elzüllik. A Nyugati aluljáróban árusítja a könyvét.

Steinerről egyébként tudjuk, hogy időnként beült egy délnémet városkában egy-egy kricsmibe, és evett egy jó disznópörköltet. Hogy ne legyen dogmatikus. (Ezt János mesélte.) Ifjabb Schirilla, aki most 56 éves, is ilyesmit állít:

– Előfordul-e néha, hogy Schirilla György “szabadságon van” és esetleg olyan dolgokat is eszik, amik inkább finomak, mint egészségesek?
– Igen, például szoktam fagyizni… Vagy néha, ha nyaralok, beülök egy pizzériába, az se annyira egészséges… Persze azért nem ez a jellemző, inkább arra törekszem, hogy egészséges házi ételeket egyek. De olyan is van, hogy egy-egy nagyon fárasztó napom után beülök egy cukrászdába és eszem egy dobostortát. Néha az embernek kell egy kis elhajlás…
– Vegetáriánusként nem jutott eszedbe soha, hogy hiányzik a hús?
– A húsevés egy alkati kérdés. Van olyan ember, aki nem tud meglenni hús nélkül, és húst hússal eszik, de én nem vagyok ez a típus. Nekem nem hiányzik, így nem is eszem. De hangsúlyozom, az ember értékét nem ez határozza meg, hanem, hogy mennyi szeretet van benne, legalábbis én ezt gondolom. De ennek ellenére volt már olyan, hogy valahol volt egy lagzi, és finom csirkecombok, meg illatozó húsok voltak kirakva, ugyan nem ettem belőle, de azért a nyál összefutott a számban, hiszen fiatalabb koromban én is “húsevő” voltam, és az agyam “nosztalgiából” emlékezett erre. De egyébként nem okoz nehézséget, hogy nem eszem húst, hiszen annyi finom étel van…

itt: http://patkosdaniel.hu/szerzoi-palyafutasom/iskola/37-schirilla-gyorgy-interju

Nem gondolkodtam azon, hogy lehetséges-e ilyen sportteljesítmény növényi vagy főleg növényi étrenden. Van, aki megcsinálja úgy is, ennyi bizonyos. Amúgy is kár találgatni, mert igen homályosan lehet azt csak tudni, igazán mit eszik az, akinél ennek tétje van. Mert hirdet valamit, mert használják, mert kell a – például – vegán példakép.

Van egy súlyemelő, őt sokat emlegetik vegán köröknben, hogy lám, megy ez hús nélkül. Csakhogy ő tizenvalahány év húsevése mellett építette fel a technikáját, izomzatát (ez netről is kiderül), és pár éve vegán csak, és azóta romlik a teljesítménye (nem csak helyezésekben, hanem emelt kilókban is), és ehhez még elég fiatal. Szóval érdemes utánaolvasni mindig.

A csillogó, egyértelműre szűrőzött netes tartalmak mindig pozitív közzétevőit azért szívesen megkérdezném: ha olyan jó a módszered, ha elvágólagos kijelentést teszel, hogy mi egészséges és mi túlzás, ha ezt árusítod is, ha termékeket promózol, akkor te miért nem haladsz a saját utaddal? Évek óta ugyanott toporogsz.

De már utálnak eléggé így is.

Nincs titok: aki szenvedéllyel megy elébe, arra rátalál a sport, a módszer.

Csak olyanba kezdj, ami nem bonyolítja az életed, és amiről belső szimatod azt jelzi: ez a te megoldásod.

Ez is egy érdekes cikk.

Kapcsolódó írásaim:

megint egy megváltás

a guru