annyira megváltozott minden

Közzétéve Szerző:

Minden évben, de tényleg, amióta az eszemet tudom, anyám a csak rá jellemző, elpusztíthatatlan mosolyú kedélyességgel azt mondja május első napjaiban:

12/24/33 (…) éve ilyenkor még nem tudtam, hogy fiam lesz-e vagy lányom.

Ez úgy, hogy van három bátyám, és ő lányt is szeretett volna.

Lettem, és hát nem olyan, anyai szemmel nem akkora öröm, vagy hogy fogalmazzak, biztos az én hibám, már hajlok rá. Túl fontosnak éreztem magam ahhoz képest, amennyire az lehettem.

Ez most nem fontos, az egész nem fontos, az epertorta sem.

A mostani szám a 39 volna, és az anyám idén először nem mond semmit. Csak ülök és nézem, alszik, nem vagyok praktikus, nem tudom, hogy volna jó, csak ott vagyok, hátha az is hatékony, ha a lelkemben az van, ami. Féligáteresztő hártya, érzelmi ozmózis, diffúzió.

Minden alkalommal megküzdök az “én ilyen intézménybe többé nem lépek be” fogadalmammal.

Nem is fogok. Én, ha valami gond lesz, és dönthetek, vagy kiköhögöm a személyes, külföldi vagy magánellátást, vagy felfordulok (inkább). Nem megyek magyar, állami kórházba, semmilyen körülmények között. Ez egészen biztos. És amit lehet, megteszek, hogy ne is kelljen.

A teraszon ülünk este, üvegtartóban ég az óriásmécses, Anitától kaptam tavaly, inkább szúnyog, mint sötét ellen még. Perlekednek az alkonyati énekesmadarak. Tulipánt hajtogatok. A törpék esznek, villa és tányér szigorúan egyforma, de még a csorbaság is (mama, te olyan egyformaság-mániás vagy, mondja újabban bevezetett, ironikus hangján a lányom — én mindig úgy hiszem, ők balhéznának, ha nem lenne kék mindkét tányér, vagy egyikük nagyvillát kapna, nem a desszerteset). Két szem Csallóközi álom művésznevű paradicsomot esznek, ebből kérnek még, meg egy nagyobbacska darab, bőrén sült lazacot. Ezt-azt elrakok, virágot locsolok, vizet adok a kutyának, békéltető tárgyalás elveszett papucsok között. Teregetek is, jesszus, az dél óta a mosógépben maradt, és benne a sportmelltartóm. Az kelleni fog reggel. Visszaülök. Az internetről követem a tulipánhajtogatás lépéseit, extrém pontos vagyok. Juli rág és sandít. Utána majd, ha fel is fújtam, beleböki a szívószálat.

Ekkor megjelenik az öt nő, virág van náluk, meg rajz.

A rajzon az irodámban ülök, ami Szent Erzsébeték falépcsője a napfény és a kedvezőbb internet miatt reggelente. Ide tennék egy képet, meg a rajzról is, de a Canon negyedóra alatt kivégzi a vadiúj elemeket, és nem tudom feltölteni.

Na. A másikról. Kártyával.

Manna rajza

az irodám

Mellettem a rajzon laptop, kontyom van, a ruhám mintás, a derekam darázs, és dehogy mélyedek valami szövegbe, nem ám: helyette kitárom a kezem a rajz készítője, a Julival kompatibilis M. felé, aki a kedvenc szomszéd kislányom. (Mindegyiknek ezt mondom, de neki őszintén. Ezért rajzol nekem.)

Eper, tetemes (gyümölcsöt viszünk az oviba holnap, de Nyúlia értesít, hogy 1. epret, 2. görögdinnyét nem szabad, biztos valami ÁNTSZ-előírás miatt), másfél kiló, hat adagban megmossuk, derűsen elfogy, minden fodros kisruha foltos lesz. Az egész összejövetel spontán, csupa boldogság. Most jöttek haza, megint megjavították a világot, Szent Erzsébet, biciklik, Kifli kutya, lent a városban, demonstráció. Ha mégis keresni kellene valakit, akit irigylek, ő volna az. Ők. Hogy is írjam, tömören, négy gyereke van, a legnagyobb is oviba jár még, és van bérlete a Zeneakadémiára is. Reflexió. Mondatok. És a haja sem béna. Sőt.

Éneklünk is.

…s ajándékul fogadd el

gyönyörű rajzunk.

*

Annyira megváltozott minden. Ez a mi kicsit elkoszlott, omló vakolatú, kaotikus édenkertünk, a hangulata, jánostalansága (már annak is vannak szakaszai, tud változni). Az érzeteim, az oviba menés hangulata, az, ami az emelkedőn eszembe jut, egészen más. Amiről álmodom és amitől félek. A bőröm szaga. Éjjel az izzadás. A bevillanó ötlet, a vágy tárgya. A hétköznapi szokásaink. A kedvenc ruháik, ruháim. A mosogatószer színe.

Nem járok már fodrászhoz, egyáltalán, úgyis szétdúlós. Magamnak festem, végeit pedig a kipárolgó, zsírt termelő fejbőr közelében tárolom, ezt négyféleképpen tudom elrendezni. Nő. Nőjön csak. Azon gondolkodom, azt a pénzt mire költöm.

A lábamon szőke pihe. Nem borotválom már. Kiegyeztem a szőke pihében a patriarchátiussal.

Napi egy vagy két illyt iszom. Ez nagyon komoly változás. Nem itthon töltöm a délelőttöt, elrohanok.

Elfelejtettem a kézírásom. Nem olvasok Élet és Irodalmat. Proteint rendelek. Soha többé vaníliás cukor.

Mondatok. Mosolyaim. Te se ma kezdted. És ebből meg lehet élni? Milyen szálkás lettél. Nehogy azt hidd, hogy irigyellek. Olvaslak ám. Ne vidd túlzásba. Te vagy életem szerelme. Röhögünk rajtad. Kérsz még pörcöt?

Az emberek, a nagy négyes, legjobbjaim, ők még mindig, stabilan. Van idő az emberekre, a régiekkel és az újakkal is rendszeresen találkozunk, kávézunk.

Minden jó, egyre jobb. Ez biztos. Ha részese vagy, köszönöm neked.

Képernyőfotó 2015-05-13 - 11.38.14

42 thoughts on “annyira megváltozott minden”

      • en ugy tudom, 3 ev alatt nem szabad adni ezeket, mert akkor nagyon allergizal, az meg az ovis korhatar alatt van – oviskorban meg mar annyi mindenre lehetnek szegenyeim allergiasak…
        nalunk oviscsoportonkent valtozott, hogy engedik-e, a mi csoportunkba epret lehetett siman, oszibarackot meg dinnyet nem nagyon engedtek, mert sok volt a darazs a kornyeken es a csopogo lere mentek nagyon, feltek, hogy valakit megcsiphetnek – vegulis ez is jogos oka lehet annak, hogy nem engedik

        Kedvelés

      • Valóban az allergén hatás miatt. A dinnye pont akkor érik, amikor a legmagasabb a parlagfű koncentrációi és erősíti a pollenallergiát.

        Kedvelés

  3. Nekem olyan hangulata volt ennek az írásnak (a második felének), mint egy forró nyári napnak, amikor türkiz az ég, és ha megállna az idő valaha, azt kívánnád, hogy most álljon meg.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  4. Épp ma gondoltam rád, ajánlottam a blogot egy nemrég felbukkant, serdülőkori barátnőmnek, (aki válik, ill elhagyták, szerintem csak korábban kellett volna, mert az első megcsalatások óta bizonytalanságban és művészember (ah nekem az alkotáshoz szükségem van az életre! felmosójaként) eltelt tíz év az, ami igazán tönkretette. Mostmár ő is hajlik erre, mióta tök jól és egyedül felismerte, hogy azért depressziós, és nem tud örömöket találni, mert eddig soha életében nem volt szempont, hogy _neki_ mi öröm, negyvensok évesen nem tudja, döbbenetként érte a kérdés, amikor először ilyesmikre biztattam) szóval keresgéltem, mit is ajánljak neki első írásnak, ami a mostani lelkiállapotában annyira megszólíthatná, hogy elolvassa a többit is, hogy hogyan jutunk honnan hová, és más is csinálja ezt, lehet jól, és nincs egyedül…
    szóval épp odaértem a bemutatkozásban hogy “harmincnyolc éves vagyok …” és elmosolyodtam, hogy vajon ezt ma átírod-e harminckilencre? egyúttal eszembe jutott harminckilenc éves önmagam is … én akkor voltam a gyász felénél, mégis ropogósabban erős, mint most…
    szóval vissza újra a kitérőkből: Boldogat és sokat! és sok boldogat! Anyukád pedig mondja majd azt jövő ilyenkor, hogy: “negyven éve ilyenkor még …”

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Mi a kicsivel az egész tegnapi napot az egyes gyermekklinika sebészetén töltöttük. Mondjuk wc-papírt vittem magamnak, de szappan és kézfertőtlenítő volt (igaz, nem a folyosói wc-ben, hanem a kórteremben a gyerek ágya mellett, de nekem ott is jó), és azt hittem, hogy legalább a gyerekeknek “jár” benti kaja, de nem (de nem is hiányzott, vittem is magunkkal, és az legalább a gyerek és az én igényeimnek megfelelő volt), de ezt a két dolgot leszámítva tuti ellátást kapott a gyerek. Tisztaság volt, türelmes és kedves ápolónők, orvosok és műtőssegédek, és azt gondolom, hogy a sebész is jól végezte a dolgát. De tavaly egy másik kórházban például egyszerűen nagyon szemetek voltak velünk, azt nem fogom feledni egy darabig.

      Boldog születésnapot utólag is!

      Kedvelik 1 személy

      Hozzászólás ↓

    • 😦
      Nekem még van 3 évem, hogy annyi legyek, mint apám volt. A bátyámnál már 5 évvel idősebb vagyok. Anyám jelenlegi korát viszont csak akkor szeretném megérni, ha egészséges is maradok, legalább nagyjából.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Én késői gyerek vagyok, de amikor a bátyám volt másodikos, akkor a nagyapám kb. annyi idős volt, mint én most.

        Kedvelés

    • Van is abban valami megoldhatatlan, hogy valaki, aki mindig 4, 12, 30, 47 évvel volt idősebb nálunk, egyszer csak nincs többé. Az addig állandó különbség ettől kezdve napról napra fogyatkozik, míg nulla lesz, aztán negatív. Lényegében utolértük aztán lehagytuk. Valami ilyen érzés dolgozik bennem ilyenkor, de zavar az van az addigi konstans rendszerben.
      Pedig egyszerű ez, minden Star Trek rajongó tudja, mi az univerzum egyetlen állandója. (mondtam már, hogy nagy trekker vagyok? Az egyébként alapvetően pozitív, néha megrághatatlanul jóközpontú történetekbe becsúszik néhány elgondolkodtató filozofikus alapigazság)

      Kedvelik 1 személy

      Hozzászólás ↓

  8. “Csak ülök és nézem, alszik, nem vagyok praktikus, nem tudom, hogy volna jó…”
    Így jó – őszintén, ahogy érzed.
    Boldog szülinapot és üdv a “klubban”!
    Ui: A “Csallóközi álom” a szülőföldemen terem 🙂

    Kedvelik 1 személy

    Hozzászólás ↓

  9. ‘ Nem megyek magyar, állami kórházba, semmilyen körülmények között. Ez egészen biztos. És amit lehet, megteszek, hogy ne is kelljen.’
    Kulfoldon sem jobb. Allami korhazban tutira nem. Volt szerencsem egy angliai korhazban eltolteni 6 hetet. Nem is tudom mihez hasonlitani, ahogy ott a betegekkel kommunikaltak. Talan, ahogy az ember a szomszed idegesito kutyajaval, vagy rosszcsont ketevesevel beszel. Azert irom igy, mert a sajatjaival szerintem az ember kedvesebb. Az Alzheimereseknek, meg a demenciasoknak szerencsejuk volt, ok legalabb nem fogtak fel, mi tortenik korulottuk. Vagy ha fel is fogtak par pillanatra, nyomban elfelejtettek. Verzett azert ertuk is a szivem. Ahogy elkezdtek a mondatot, felcsillant a szemukben az egykori ertelem, muveltseg es szemelyiseg, aztan mire befejeztek (volna), mar nyoma sem volt. Mire a tragar, huszoneves apolok kiabalni kezdtek, emezek mar csak ures szemmel bamultak rajuk. Volt ott egy 95 eves neni (isteni humorerzekkel), akit nagyon megszerettem. Neki viszont vagott az esze, mint a borotva. Csak a teste hagyta cserben. eleinte nehezen ment tarsalgas, ugyanis senki sem tartotta fontosnak, hogy a hallokeszulekebe uj elemet tegyen. Legalabb ebben segithettem. Mondta, hogy o ugy altalaban szeret elni, de ez a hely olyan nyomaszto, hogy miota itt van, inkabb meghalna. Na, amikor ezt meghallotta az egyik apolo (vagy doktor) depressziosnak minositette, es rogton ertesitette a mentalhigienet (nem tudom, mi az magyarul, itt ‘mental health team ‘. Sokat tunodtem rajta akkoriban, hogy ha oregkoromra valasztanom kene, hogy kivegzoosztag ele keruljek, vagy egy ilyen helyre, gondolkodas nelkul a kivegzoosztagot valasztanam.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  12. “Minden jó, egyre jobb.” Fura ez. Nekem fura volt, hogy tanulni kell. Mármint a jót. Mindig úgy képzeltem, hogy “amikor majd” boldog leszek, akkor majd megnyílik egy másik világba nyíló dimenzió kapu és a valódi önmagam majd ott áll diadalittasan és fénytől ragyogva. Hát nem 😀 Kő kemény meló megtanulni, hogy jó. Hogy most jó. Itt jó. Vele jó. Tanulni kell…

    “Tanulni kell a téli fákat.
    Ahogyan talpig zúzmarásak,
    mozdíthatatlan függönyök.
    Meg kell tanulni azt a sávot,
    hol a kristály már füstölög,
    és ködbe úszik át a fa,
    akár a test emlékezetbe.
    És a folyót a fák mögött,
    vadkacsa néma szárnyait,
    s a vakfehér, kék éjszakát,
    amelyben csuklyás tárgyak állnak,
    meg kell tanulni itt a fák
    kimondhatatlan tetteit. “

    Kedvelik 1 személy

    Hozzászólás ↓

  15. Boldog születésnapot!
    Anyukádnak is minden jót!
    Szép a rajz, szeret téged, aki készítette, hát te vagy középen, csupa mosoly, széles vállak, minden más eltörpül…cuki.
    Mondjuk amúgy is szép vagy, de ezt már írtam.
    Boldog szülinapot mégegyszer!

    Kedvelik 1 személy

    Hozzászólás ↓

  25. Boldog születésnapot, Éva!! Olyan boldogsagot, amilyenre vágysz, amilyen Neked a boldogság! Én is májusi vagyok, nagyon szeretem ezt a hónapot, valahogy a sajátomnak érzem. Kivirulás, nyugalom, meleg, de nem kánikula, és az április szeszélyessége is elmúlt. Virágok, gyümölcsök, langyos esték. Így szép ez a hónap, ahogy van. 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  26. “Nem megyek magyar, állami kórházba, semmilyen körülmények között.”
    hallgattam a rádióban a közszereplővé lett ápolónőt, aki ezt mondta:
    “meg kell érteni, hogy a magánrendelés addig működik, amíg nem lesz komolyan beteg az ember. utána nincs más út, mint a közegészségügy.”
    biztató.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

Hozzászólás a(z) csak az olvassa bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .