Sok minden, ami keserves, azért van, mert nem tudjuk a valóságot, nem beszélünk eleget, ezért a jelen helyzetben nem halogathatom, írnom kell most néhány egyszerű mondatot.
Az első, hogy nem vagyok most intenzíven jelen a blogon. Nincs már ovi, újítják fel a konyhámat, minden poros, eltűntek létfontosságú tárgyak, nem lehet rálépni arra, ami szárad, közben valami tízen vagyunk a lakásban épp, és négyféle céllal vannak itt az emberek; nem tudok főzni és alig tudok mosogatni, nehéz az élet. De nem is ez a lényeg, sokkal fontosabb, hogy megterhelő, szívszaggató érzelmi helyzetben vagyok, a szerelmemmel levelezem. Nem foglalkozom Kozma Szilárdékkal sem, csak annyiban, hogy a bicska-arcszétkaszabolós többrendbeli fenyegetés miatt tettem feljelentést.
A másik, hogy a blogon a hullámokban zajló távozás, pártosodás, a magánlevelezések és különböző egyéni, információhiányos interpretációk beszüremlése mind a blogot rombolja, mind elkeserít, rossz nekem, visszavet az írásban és a blog iránti lelkesedésben.
Aki szeretné, hogy legyen blog tovább, ilyen maradjon, közös ügynek érzi, az legyen tudatos és óvatos: ne támadja, és ne vétsen ellene mulasztással sem, ne kritizáljon, legyen kedves, nyitott és gyengéd a többiekkel. Nem bírok el ennyi mindent egyszerűen.
Akinek mindegy, vagy nem szeretné, az menjen innen, ne járjon vissza. Nem akarok senkit tiltani, de rohadtul elegem van már.
Ha hallotok valamit rólam, ami zavarba ejtő, akkor tudjátok, hogy lehet, hogy egyéni interpretációval álltok szemben, és ha kétségetek van, és érdekel a dolog, kérdezzetek meg engem. Többen habarják a kakit, sajnos. Elegánsnak kéne maradni, nem törődni vele, de látom a nyomait annak, hogy akármit írok, vannak, akik gúnyosan átlátnak rajtam, tudják ám, milyen vagyok, részben azért, mert megbíztam bennük, és kegyetlenül ítélnek és jobban tudják. Ezt NEM Hajnalkámról írom.
Az elmondhatom a véleményem? című írást május végén írtam, nem Hajnalkámról szól, vele nem ez a helyzet volt szerintem, tehát szándékom nem volt vele, nem neki üzentem, de aki olvassa, interferálhat, mindennek sok értelmezése van, és minden mindennel összefügg.
Ember vagyok. Vannak határaim. Elegem van. Író vagyok, szövegeket írok. Nem ígértem olyat, amit most némelyek reklamálnak. Nem felelek mások interpretációiért, nem akarok megfelelni mások eszményeinek, ne célozgasson senki kommentben a személyes történeteimre, azt csak én tehetem. Az olvasó nem barát. Sajnos. Ezt azért írom, mert pont azokkal van a feszkó, akikkel közelebb jöttünk, és akiknek egyébként rengeteget köszönhetek.
Kínban, de le kell írnom: többedszer hallom vissza, hogy én “kirúgtam Hajnalkámat a blogról”, ez nem igaz, sem ebben a formában, sem sehogy. Konfliktusunk volt, itt feltárhatatlan okokból, Hajnalkám nekem a bizalmasom volt, ez félrement, az én hibámból is, visszahúzódott, jelezte, hogy nem vagyok oké, és akkor megkértem, félszívvel, rám neheztelve ne legyen itt, adja át a missziót. Lehet, hogy ez kirúgás, de nem azért nincs itt, mert én ezt írtam, a törés előbb történt, és nem és nem tudtunk beszélni.
Azóta nem csitultak a dolgok, többekkel kapcsolatban maradt, levelezik velük, mondja a saját interpretációját erről a helyzetről, közülük néhányan, akik itt vannak, engem gyanakodva figyelnek, én nem mondok semmit, nincs erre figyelmem, konyha, hideg élelem, szerelem, de én baszok rá végül.
Nagyon sok interpretáció kering, Naja, Hajnalkám, Kozmáék ügyében, próbáltam hallgatni, írni, mintha mi se történt volna, majd elmúlik, most már nem tehetem.
Szeretem az olvasóimat, nem vitatom el senki igazságát, de nekem a blogom a legfontosabb és a saját életem, lelki nyugalmam, ezeket a szempontokat fogom választani, ha ütköznek az érdekek, és nem kérek több terhet.
Meg van kötve a kezem, bizonyos témákról nem írhatok, még ha nem is annak szánom, célzásnak veszik, fájdalmat okozok, be vagyok szorulva a magánéletem és a blogom közé, ez látszik is, rengeteg kárba veszett munkám van.
Ha segíteni akarsz,
- szólj e-mailben, ha hibát látsz
- kommentelj
- kerüld el a kínos témát, ne célozgass
- ha nem kerülöd el, légy konstruktív és kedves
- ne keverd a szart, ne pártoskodj, én sem teszem
- ne tudd jobban
- ne firtasd, nem akarok indiszkrét lenni
- küldj csokit valakinek, szívesen adok e-mailt
- írj vendégposztot
- hívj meg kávéra.
Ha kérhetek még, az elvek a következők:
- ne legyetek élesek, ne bántsátok egymást, figyelmesen fogalmazzatok
- aki elmenne, ne teátrálisan köszönjön el, mert újabb rossz érzéseket és zavart generál vele
- vegyétek figyelembe, hogy sokan egyáltalán nem tudják, mi megy a blogon kívül, kapcsolatokban és levelezésben, sőt, azt sem látják át teljesen, hogy a blogon mi, ennek tudatában fogalmazzatok
- legyetek tudatában annak, hogy sok minden van, amiről nem tudtok, és sok az egyéni interpretáció
- ne várjatok túlzó dolgokat a blogtól, se tőlem, ez beszélgetőhely, olvasnivaló, nem annyira emberi kapcsolat
- olvassátok el és tartsátok be a kommentszabályzatot, rimánkodva kérem:
Kérlek, úgy kommentelj, hogy mindenki jól érezze magát. Általában figyelmes, kulturált, szeretetteljes és derűs itt a légkör, demokrácia van, a blogon nem kell óvatoskodnod, bocsánatot kérned a hozzászólásod hőfoka, terjedelme vagy személyes volta miatt, és a helyesírás miatt sem, az ékezet nélküli billentyűzetért sem, meg azért sem, ha nem értesz valamit, ha olyan kérdésed van, amit triviálisnak gondolsz.
Köszönöm, írjatok, figyelmesen. Ez jelszavas poszt.
csak az olvassa. én szóltam 
Nekem ez most fontos volt, köszönöm.
KedvelésKedvelés
Én pedig a blogot köszönöm, gyakran olvasom!
KedvelésKedvelés
Jaja, a blogot én is, azért vagyok itt, ez nyilvánvaló – de azért nem baj, ha elmondjuk.
KedvelésKedvelés
🙂 főleg ha máskor csak csendben olvasgatok
KedvelésKedvelés
Nekem is fontos ez a poszt. És annyira értem, hogy milyen nehéz ezt az egészet egyensúlyban tartani. Az irodalmat, a fontos társadalmi kérdéseket, azt, hogy a blognak mégiscsak nagyon fontos jellemzője a személyes hangvétel, a hasonló sorsok és tapasztalatok megosztása. És hogy ez utóbbi ne menjen át túlzott elvárásokba, hogy meglegyen az egyensúly aközött, amit a személyes életedből behozol és aközött, ami emberileg bírható vagy egyáltalán bírni akarsz. Hogy a személyes hangnemből ne következzen olyan fokú érzelmi bevonódás, ami természetes módon már nemcsak pozitív, de negatív irányba is kilenghet, bármenyire kulturáltak és intelligensek is az olvasók.
Szerintem annyit kapunk Tőled, Éva, hogy reális elvárásod, hogy „ha már kinőtted, ha mégsem olyan, mint hitted, … akkor menj tovább békével”. Bízom benne, hogy ezt egyre többen fogadják el akkor is, ha életük egy korszakában identitásuk részét képezte a blog, illetve a körülötte kialakult közösség, amelytől fájdalmas az elválás. (Ilyenkor nem bánom, hogy nekem idő hiányában nincs módom ennél jobban bevonódni.) De a minimum, amivel a blognak tartozunk, hogy akkor sem ártunk neki, ha nekünk már nem tud adni. (Ezt nem magamra értem, én még nem nőttem ki. :-))
Köszönöm a mindennapi olvasnivalót, és sok erőt a folytatáshoz. Amíg mondanivalód van, addig olvasód is lesz, ez biztos. Nem baj, ha nem mindig ugyanazok.
KedvelésKedvelés
Igen, ott a pont. Itt nem annyira barátok vagyunk, mint inkább beszélgetőtársak, életek mélyének anonim felfedői. Én bírtam Hajnalkát is, Naját is, és sajnálom, hogy elmentek, de ettől függetlenül tovább olvasok, mert nem érzem úgy, hogy választani kéne. Hogy valahova oda kéne állni. Nyilván mindenkinek megvan a maga igaza, de nem célom eldönteni, és a győztes mellé húzódni.
Azért hihetetlen, hogy Violettáék rosszindulata és módszeres mocskolódása, gonosz ostobasága mi mindent hozott. Az uram szokta mondani, hogy aki véletlen szarba lép, büdös lesz a lába, akár akarja, akár nem. És látszik, hogy a netes kommunikáció mennyire félrevezető tud lenni, mert nem tudjuk egymást megölelni, szembe nézni, tisztázni. Ezért nem tud barátság lenni, csak a személyes viszony.
Vendégposztot szívesen írok, most is fogalmazódik egy, a női összetartás nehézségeiről, friss élményem van róla. Majdnem megtéptem az érettségi elnökünket, aki egy agresszív, ostoba liba. Nincs mese, bicskanyitogató. Vele nehéz együttérezni, bármilyen körülmények között. Anyámmal se nagyon tudok. Meg egyébként is, csak azért, mert nő? Ezek most nagyon foglalkoztatnak.
KedvelésKedvelés
Csatlakozom. Nem tudtam követni a blog körüli történéseket, úgyhogy jó, h ezt leírtad. Hű olvasód maradok.
KedvelésKedvelés
+1. És Gyöngyi, alig várom azt a posztot!
KedvelésKedvelés
Köszi a bizalmat. Még pihenem és emésztem a történteket.
KedvelésKedvelés
Én is várom !
KedvelésKedvelés
Itt leledzem egy ideje,amikor idetévedtem,úgy gondoltam,ez az amit kerestem,jó helyen vagyok.Szeretem olvasni Éva meglátásait,engem sokszor megvigasztalt,élhetőbbé tette a mindennapjaimat.Más írások meg olyan megvilágításba tették elém a dolgokat,ahogy sosem gondoltam volna hogy látni lehet azokat.Ugyanilyen lázas élvezettel olvastam a kommentelők hozzászólásait,jó volt érezni hogy nem vagyok egyedül a dilinyóságnak hitt gondolataimmal.Még ha nem is szólok hozzá gyakran,azért tudjátok,minden sort elolvasok minden nap.Sajnálom az elmenőket,de hát mindenki maga tudja…meg egy csoport dinamikája állandóan változik s ahol sok ember,sok vélemény kering,ott elkerülhetetlenek a súrlódások.
DE EZ AZ ÉVA BLOGJA,ő szabja a játékszabályokat-én részemről szeretem ezt a kulturált szellemű kommentszabály rendszert.Ha tetszik a játék,játszunk,ha nem más játszóteret keresünk magunknak.Nekem itt a homokozóvödröm-lapátom,én jól elvagyok veletek.
KedvelésKedvelés
Teljes lemaradásban vagyok sztoriügyileg személyes okokból.
Megaztán (megasztár) – ha egyáltalán lehet így mondatot kezdeni – amúgy sem vagyok egy humorzsák/léleklátó/nyelvilegpallérozott törzskommentíró.
Szeretem a blogot, minden reggel egy kis kilépés-gondolkodás zoknipárosítás közben. (Én vagyok azafajta, aki 6.45kor hajtogat.)
Az élet sodor. Ha kell, beleállunk kőkeményen. Máskor sodródunk tudatosan, vagy talanul. Néha meg csak a csillámló habok tetején lebegve bámuljuk a bodorított bárányfelhőket.
KedvelésKedvelés
De szépen írod! 🙂
KedvelésKedvelés
Számomra fontos a blog, nagyon kedvelem Éva gondolatébresztő bejegyzéseit és lelkesen olvasom a kommentelők hozzászólásait is. Eddig talán kétszer szóltam hozzá a témákhoz, leginkább idő hiányában, de fontosnak érzem elmondani, hogy sokat jelent nekem a reggeli ébredés utáni pár perc, amikor a telefonon végig olvasom az aznapra szánt gondolatokat. Nem minden téma áll hozzám közel, nem minden élethelyzetről van személyes tapasztalatom, sőt nem is mindig értek teljesen egyet néhány gondolattal. Ennek ellenére minden nap szívesen jövök, olvasok, gondolkodom, inspirálódom, formálódom. Nekem erre jó ez a blog és remélem még jó sokáig jöhetek. Én is nagyon szeretem a kommentszabály-rendszert, a kulturált hangnemet, a jókedélyű és építő párbeszédeket. A személyeskedést, pártoskodást, kavarást, ítélkezést nem értem, mivel nem igazán vonódtam be a törzsgárdába, ezért elszomorít, untat és a “lényegről” vonja el a figyelmet. Remélem a konyha minél előbb elkészül, visszaáll a rend kívül-belül, a szerelem megmarad, a nyár pedig gondtalan, boldog “bodorított bárányfelhő” bámulós (is) lesz. És ezt most magamnak is kívánom.
KedvelésKedvelés
Nekem fontos ez a blog, és akadozva ugyan, de követem. Köszönöm a bejegyzéseket, a gondolatokat, rengeteget formáltak rajtam.
KedvelésKedvelés
Elmesélek itt a zártban egy személyes tapasztalatomat.
Én is úgy álltam neki ennek a blognak, ahogyan azt sok mástól is olvasom, hallom. Nem akarok nagyon bevonódni, olvasok, tetszik, de nem akarok kommentelni.
Aztán idővel csak elkezdtem írogatni ide. Először csak időnként, aztán egyre rendszeresebben, aztán volt időszak, hogy napi több órát is itt töltöttem. Mostanában kevesebbet, mert másra szánom az időmet, de azért olvasok. Persze, eljött az is hogy kértem jelszót, pedig azt sem akartam sokáig.
Szóval többször szembesültem magamban azzal a kettősséggel, hogy nem akarok bevonódni, mégis, csak bevonódom.
Aztán ez a belső kettősség kívül is megjelent.
Egy hozzám közel álló ember, aki szintén törzsolvasó lett, intenzívebben bevonódott a közösségbe nálam. Mivel a blog amúgy is kedvelt közös témánk, hát időnként megtudtam olyanokat is, amik a saját bevonódottságomból nem adódtak volna.
Ez a dolog persze izgalmas. Tudni bennfentes információkat.
Azt az érzést keltik az emberben, hogy kiemelkedik a szürke tömegből. Talán ezért vannak az emberek annyira rácuppanva a sztorimagazin celebhíreire is. Úgy érezzük, attól, hogy tudunk valami személyeset valakiről, akit sokan ismernek, attól mi is különlegesek leszünk.
És egyben azonnal szirénázik bennem a bűzjelző. Valójában ez annyira kicsinyes, és nevetséges.
Néha, ha rokonoknál vagyok, kiolvasok egy-egy sztorimagazint és mulatok magamon. Figyelem ezt a koncra éhes kis lényt bennem, aki tobzódik a sztárhírekben.
Visszatérve a csakazolvassához, pont ennek kapcsán, hogy néha többet láttam, mint amit magamtól megnéztem, láttam meg nagyon pontosan, hogy annak ellenére, hogy Éva itt sok magánéleti ügyét bemutatja, elemzi, mennyire nem tudhatom én, az egyszeri olvasó, ki is lehet maga az ember. Hogy az a kép, ami az egyes olvasókban leszűrődik az íróról, mennyire szubjektív.
Azt hiszi minden olvasó, hogy ismeri valamennyire az írót. A hézagokat ösztönösen kitöltjük. Aztán ott egy kép, hogy az író ilyen és olyan. Ha megismerkedünk személyesen az íróval, akkor vagy tudjuk nyitottan szemlélni azt a személyt, vagy csalódunk, hogy hát nem is ilyennek hittük. A nyitott szemlélés pedig nem könnyű. Pont az Éva által annyit hangoztatott aszimmetria miatt.
Azok, akik igazán kedvenceink, pont olyan hangokon szólnak, amire a mi húrjaink hangolva vannak. Így rezonálunk rájuk. Mint a jól hangolt gitár. Minél több húrunkat rezgetnek, annál közelebb érezzük magunkhoz. Pedig valójában idegenek. Csak ők látszanak. A mi rezgő húrunk nem hallatszik el hozzájuk.
Velük kapcsolatban tud kialakulni az az érzés, hogy “én jobban értem őt mint mások”. És persze ez is olyan vicces! Már megint ez a különlegesség utáni vágy. És közben tagadhatatlanul jó érzés.
Nekem ilyen például Lovasi. És Éva is ilyen sokhúros kedvencem.
Azt, hogy “mi van most a blogon”, az egyszeri olvasó csak felületesen érzékeli. Mindazokat, amikről itt szőr mentén olvashatunk, csak a sűrűjébe vonódottak érzik igazán. A mi hétköznapjainkat nem borzolja különösebben.
KedvelésKedvelés
Köszönöm, fontos nekem, amit írsz.
KedvelésKedvelés
Szikra, milyen csokit szeretsz?
KedvelésKedvelés
Most elgondolkoztam azon, amit írtál, és szomorúan konstatáltam, hogy az én offline barátnőimmel nem nagyon tudnék beszélgetni a blogról, mert vagy hagyományos szerepekben hívő “ezonők”, vagy politikailag irritálónak tartanák a blogot. Igazából fel sem mertem még dobni nekik a témát (persze lehet, hogy meglepődnék:) Most megint Jekyl és Hylde-nak érzem magam… 😦
KedvelésKedvelés
Eleve, ha kritikus vagy és ez az alapbeálítódásod, akkor azt a legtöbb ember nagyon félelmetesnek találja és egyből rád húz egy csomó projekciót, hogy akkor te biztos fruszttált vagy meg boldogtalan meg megkeseredett cinikus és vészmadár. Pedig ilyenkor nyilvánvalóan nem rólam beszélnek, mert tudom, milyen vagyok és milyen nem. Nekem szakadt meg már emiatt barátságom, annyira rosszul esett, hogy a másik ennyire nem lát engem.
KedvelésKedvelés
lehet hogy egyszeri olvasó vagyok, mert nekem bizony fogalmam nincs,hogy mi folyik itt, de azért tudd, hogy olvasok minden reggel. csók.
KedvelésKedvelés
Sziasztok, én is régi olvasó vagyok, csak régen, és ritkán szóltam hozzá. Most azért kértem jelszót, hogy értsem egy kicsit mi történik, mert a személyes történeket nem követtem figyelemmel. Most már egy kicsit jobban is értem, de mondjuk – vizsgálom magam – nem a bulvárigény miatt. Soha nem voltam tagja online közösségnek, nem láttam ilyet még közelről, nekem ez “érdekesebb mint elkeserítő” (bocs Éva!). Nekem ez a blog irodalom, szellemi műhely. Nem tudom, ti értelmes, gondolkodó, árnyalt olvasók, kommentelők, hol vagytok az életben (az én életemben)? Körülöttem olyan sivár szellemi értelemben minden.. És ezért járok ide minden nap. Köszönöm a lehetőséget!
KedvelésKedvelés
vegre beengedett a wordpress. En vagyok, olvasok, szeretem a blogot, kommentelek is, csak epp egy koltozes kellos kozepen vagyok es eddig szervizben volt a laptopom amit vacakabban kaptam vissza mint ahogy leadtam.
KedvelésKedvelés
Ilyen reprezentációk vannak:
“Villő sincs már a blogon, pár napja meg devorahlev lépett le dúlva-fúlva.
Nem olvastam a jelszavast, nem érdekel különösebben, de elkezdődött valami, ami borítékolható volt.
Most bizony volt, van egy nagyobb lemorzsolódás.”
“ja, Foxi beszólt neki.
én mondjuk nem szoktam hozzászólni, de jól látszik kívülről a bomlás, sűrűsödnek az egyre felpaprikázottabb hozzászólások, érik a robbanás.
de az is lehet, hogy nem. érezni sokak csalódását is, van, aki meg is mondja, megvárja, merre tart a blog.
ez mondjuk normális, hogy cserélődik a társaság. de Éva feudális atmoszférájú közösséget épített.
a retorziótól való szorongás teszi elviselhetetlenné a légkört, sokan nem viselik jól az ilyesmit.
és ami még sokat rombolt, az a blogger nárcizmusa. talán az a legkiábrándítóbb.”
Mert aki marad, az nem látszik, aki jön, az se, aki látványosan távozik, az VAKÍTÓAN látszik.
Ennek tudatában búcsúzzatok, vitázzatok.
Ez nekem kárt okoz. Ezért haragszom azokra, akik így mennek el.
KedvelésKedvelés
nekem az a szomorú, hogy nem veszik észre, hogy mindezt a két őrült székely okozta, akik gondolom ezeket látva (vagy ha látnák) most röhögnek a markukba. hogy fontosabb nekik a saját igazuk, mint akár az a közösség, akár az az ügy, amiért egy hónapja még bőszen harcoltak.
én értem, hogy az egyszeri ember dekonstruálja a szerelmét – és ez minden más nagy érzelemmel így van, így a hűséggel és a hovatartozással is –, ha kilátástalan, hogy ne fájjon, de attól még érdekes a mintázat. érdekes felismerni, hogy pl. én is többször ezt csináltam máshol, máskor.
nem tudom Éva, én optimista vagyok. szerintem ez a blog erősebb, mint Kozmáék minden gyűlölete, mint a szarkavarás, erősebb, mint a fanatizmusból pofára esők átkozódása. ebből is egy történet lesz a sok között, legfeljebb majd valaki megírja nagyregénynek. 😀
KedvelésKedvelés
Én is optimista vagyok! Remélem, egyszer amikor kicsit letisztulnak a dolgok, néhányan visszatérnek a most távozók közül, mert ez a blog valóban különleges és hiánypótló.
KedvelésKedvelés
Úgy tudom,hogy csak az egyik székely. Szilárdnak beszóltam,hogy szégyent hozott a székelyekre.
Az ő jelleme egyedi.Nem hiszem,hogy jellemezne bármilyen népcsoportot.
Például itt vagyok én.Székely 😀
KedvelésKedvelés
Válasz 2016-ban
Nem, Mau. Ezt NEM a két őrült “székely” okozta. Ők csak ürügy, felület. Szelepdugó, esetleg.
Ezt az okozta, hogy gyenge, álokos, áljófej emberek vannak itt, akik nem végezték el azt a belső melót, amit képviselőné említ itt. Rajongtak, csodát reméltek és gyerekes módon hatalmas elvárásokat tettek rám. Eleinte úgy tűnt, hogy okos szavakra, később már megtartó erejű eszmékre és közösségre éhesen pezsegtek, de fogalmazhatok úgy, hogy ellepték a blogot, és néhányan hatalmat, népszerűséget, önmegvalósítást akartak, ezeket egyszerűen elirigyelték. Kozmáék ürügyén “segítettek”, szart kevertek, hírre éhesen, primitív kíváncsisággal, és aztán velem egy helyet követeltek, egy az én blogomon, az én kontómra. Majd álneveken jöttek, a névtelenség és elszámoltathatatlanság biztonságában, és bosszút áléltak. Utána már a szemétségüket igazolandó festettek egyre feketébbre.
Egyszerűen annyira szarul vannak, akkora csőd az életük, annyira szerettek volna ők is akkor ilyet, hogy nem tudják elképzelni sem, hogy valaki nem így. A megerősödést, csakazértis-ötrömöt, az önreflexiót nem kérték, nem is értették. Ők engem sajnálni akartak, és addig szerettek és csodáltak, amíg sajnálhattak. Nem bírják elviselni. Ezért keresték mindennek a mélyén, a nagy rajongásból kifordulva, hogy én igazából nem is, ez csak látszat, itt csúf titkok vannak. Ezért ártották magukat olyasmibe, amihez semmi közük, és terjesztették eltorzítva.
Ez torkollott a gusztustalan vádaskodásba is most júliusban. Ami eszement, egyszerűen, és egyben önmaga arányos bümtetése, hogy valakiben ilyesmi felmerül.
Én most is azt mondom: a jó tanácsokat mindenkinek köszi, ngyon okosak vagytok :), de akkor és ott Kozmáékra én nem reaálhattam egyenesebben, sem enyhébben, sem máshogy. Bőven megérdemelték, sőt. De csak az 5 százalék kapcsolatos velem, a többi tőlem függetlenül ment.
KedvelésKedvelés
Ez mi?
KedvelésKedvelés
Ez a kajánul leskelődő ellendrukkerek interpretációja.
KedvelésKedvelés
Úgy értem, honnan van, mert gondolom, nem Éva levelezése.
KedvelésKedvelés
Szerintem valamelyik petíció, bár mostanában nem bírtam már követni őket.
KedvelésKedvelés
Ez, aki a fenti sorokat névtelenül írta, amúgy (mint azóta rájöttem) ugyanaz a névtelen ártani akaró, aki azóta is írogat (alkar, hasfotó, el fogok bukni, gonoszság, nárcizmus, nagyokos kielemzés, én már gyerekkoromban is…, ki a szerelmem, mit vél tudni, az “őrületem” stb.). Milyen érdekes így utólag megérteni a folyamatot, ráismerni a mindig ugyanolyan stílusú kotorászására, ahogy az én életemet élni és akarja jobban tudni. Kotnyeles, bennfentes, ordítóan élethiányos mondatok. Ez az ember BETEG. Azóta létesített negyven álnevet, és csak nyomja-nyomja…
KedvelésKedvelés
Bennem volt egy vágy, hogy jobban bevonódjak. A blogot olvasva sokszor éreztem, hogy végre megtaláltam, itthon vagyok. Érdekeltek a témák, nagyon jó volt közösen olvasni is. Közben szembesültem, hogy hiába olvasom újra lelkesen Bovarynét, mire eljutok odáig, hogy hozzászóljak, már rég elmondták ugyanazt, sőt, már másfelé pörög a blog, új téma, és az is izgalmas. Sokszor volt bennem egy “futok a blog után” érzés. Tavaly ilyenkor még 240 km-es távolságból kevés esélyem volt arra, hogy személyessé váljanak a viszonyok. Nekem tetszett ez is, hogy vannak találkozások, blogszületésnap. Főként olvasok, ritkán írok, a találkozókra nem jutottam el, így mivel nincs arc a nevek mögött, ezért érzékeltem ugyan a mozgást, de nem érintett meg olyan mértékben, mint azokat, akik ismerik is, nemcsak olvassák egymást. Értem és megértem, hogy akik között szorosabbá vált a viszony, fájlalják a történteket és Évának nehéz. Én távolról látom, semmit sem tudok a háttérről és nekem jól van ez így. Jó volt egy poszt, nekem pont elég jó, többre infóra nincs igényem, enélkül viszont volt bennem egy kis bizonytalanság. Nagyon fontosnak tartom társadalmi szempontból is, ami itt a blogon zajlik, esélyegyenlőség, női szerepek és szomorúnak, hogy azt érzem, borzasztó nehéz ebben a témában tematizálni a közbeszédet, igazi figyelmet adni és valódi társadalmi párbeszédet folytatni erről a témáról.
KedvelésKedvelés
Köszönöm ezt a bejegyzést. Az utóbbi időben keveset tudtam olvasni a blogot, ezért nem is tudtam követni ezeket a folyamatokat, örülök hogy született egy “magyarázó” írás. Ugyan nem nagyon szoktam hozzászólni, de örülök hogy van ez a blog és ilyen igényes szövegek jelennek meg, amiket elolvastam azok igazán ütősek voltak, még akkor is, ha – tapasztalat híján – nem érint személyesen a téma. Remélem, sokáig olvashatom még az itt megjelenő írásokat.
KedvelésKedvelés
Fontos volt elolvasnom ezt a posztot, köszönöm! 🙂
Írtam egy tök hosszú elemezgetős kommentet arról, hogy mit jelent nekem ez a blog, de aztán kitöröltem, mert túl zagyva lett és túl ömlengős, önfusztálós. (Fáradt vagyok, ráadásul egy durva párkapcsolati konfliktus után “csakazértisnetezem” épp). A fenti témához kapcsolódva fontos az is szerintem, hogy önmagunk viszonyát tisztázzuk a bloggal, és egy kicsit helyrerakjuk. Mert ha túl sokat várunk Évától és/vagy a blogközösségtől, akkor akaratlanul is követelőzni kezdhetünk, irreális elvárásokat állíthatunk a blog felé (ezt most konkrétan MAGAMRÓL írom!). Viszont nagyon könnyű belecsúszni abba, hogy “itt végre megértenek, sehol másol nem, és ebbe most nagyon kell kapaszkodni, mert mi lesz, ha ez a hely sem olyan lesz, mint amilyennek elképzeltem..? Akkor végképp magamra maradok?” 😦
Egyébként olyan, mint aminek elképzeltem, mert a képzeletemet hozzá igazítom. 🙂
KedvelésKedvelés
Szerintem nagyon fontos dolgot fogalmazol meg. Én már régebben többször is próbáltam megpengetni óvatosan olyan húrokat, hogy a népek annyira ne éljék bele magukat abba, hogy most aztán megtalálták életükre a megoldást, olykor volt egy oyan érzésem, hogy egyesek komoly és elkötelezett önismereti munka helyett, a hirtelen felismerés eufóriájában kicsit máshova tették magukban a blogot és a közösséget, mint ahova talán kellene. (De persze sokszor ez csak az első, legfontosabb lépés volt, ez már önmagában nagyszerű.) És most egyáltalán em kissebbíteni akarom a blog érdemeit, sőt! De bizony sok csalódásnak, megbántottságnak ez is lehet a hátterében. Azt is meg kell mondanom, a nyílt párbeszéd jegybében, hogy én is látok folyamatokat a közösségben, elsősorban az átláthatóság és ezáltal a kiszámíthatóság hiányát, amik bomlasztólag hatnak, és könnyen lehetséges, hogy a közösség nem is fogja túlélni ezeket, legalábbis a jelenlegi formájában. Viszont a blog és amit képvisel, továbbra is nagyszerű, hiánypótló és helye van az alternatív újságírásban, mert én elsősorban ennek tekintem. Ha még barátokat is találok közben, az a bónusz, és nagyon megbecsülöm, de nem ez fogja megmenteni a életemet és átalakítani a kapcsolati hálómat (bár néha van olyan érzésem, kicsit többet kellene rajta dologznom, de ez más téma! 🙂
KedvelésKedvelés
Képviselőné,
ezt kellene jelentse a blog amit írsz.Nekem is tulajdonképpen sajtót jelent, de azért a kommentek is érdekesek.
Tetszik Éva stílusa,van is egy véleményem,de mégis izgulva olvasom a hozzászólásokat amiket összevetek a bennem kialakult képpel. Persze a hozzászólások sokszor önálló folyást vesznek szinte levállnak a posztról, de így is nagyon izgalmas.Én nem is annyira a barátságokért mint az irodalmi meg érvelési élményekért lesem a blogot.Amit válltoztatni akarok,hogy kevesebbet
csünggjek itt, mert akadnak más dolgaim is 😀
Remélem a sok szimpi kommentelő aki elment még meggondolja magát és visszatér erre a jó helyre.
KedvelésKedvelés
Nem is a más vélemény az izgalmas, hanem a más reakció.Ez fontos különbség.
Mindenkiből mást hoz fel egy-egy írás. Pszihikumtól, fejlődési stádiumtól függ.
Nekem ezért terápiás itt olvasni.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: és most meg az van | csak az olvassa — én szóltam