fülsiketítő csönd

Közzétéve Szerző:

Csönd van.

Mert ők nem képesek kommunikálni, azt írják az okos honlapok meg magazinok. Nekik ez nehéz. A nők verbálisan jobbak, lelkiznek folyton, szavaik elűzik a férfihomlokról a bú ráncait, s megédesítik a mindennapokat, már amennyiben nem fullánkok. Hát az ősközösségben is a tűz körül fosztották csapatostul s jókedvűen a kukoricát a sztyeppék lankás fényénél, azóta megállás nélkül beszélnek, nem úgy a férfiak: csak ősbiccentéssel köszöntötték egymást még a nyelv előtti korban az ősreggeli őspálinkánál, a vadászat alatt meg vagy egyedül kellett menni a nyomra, vagy a fenevadat (ünő, kosbor, csíkbogár) nem volt szabad felriasztani holmi beszéddel, aztán úgy maradtak. Ez genetika. Vagyis lélektan. Vagyis evolúció.

Esetleg az undorító libikóka megint. Tematizáljon a nő, az biztonságosabb.

Szerintem azért nem mondják a teljesen világos helyzetekben sem azt az egy szót, mondatot:

Tudom, hogy nehéz neked.

Most össze vagyok zavarodva.

Megnéztem a naptárban, június 30-án lesz.

Én ezt nem szeretném, én inkább mennék Badacsonytomajba.

Nem tudom.

, mert nem tudnak mit mondani. Nincsenek ilyen világos állításaik. Nem tudják, nem kell tudniuk, nem érzik, vagyis érzik, de nem áll módjukban tekintettel lenni arra, hogy a másik ama egy mondatra vár. Majd fognak ők a másik fejével gondolkodni, szívével érezni. Azt hisszük, valami biztos és markáns az, amiről hallgatnak. Hogy a problémáik, nézeteik, egyáltalán: a fogalmaik azonosak a miéinkkel, vagy legalább van metszet. Pedig amit mondanának, az a szavak napvilágánál ragacsos, nyúlós massza volna. Érzésnek elmegy, létállapotnak is, el lehet benne nyújtózkodni, a szavak mutatnák meg, mennyire méltatlan ez így. Van, hogy csúf kettős játszmák lapulnak ott. Jobb is a csend.

Ez nagyon emberi. Félnek is. A választól, a fájdalomtól, a szemrehányástól, villámló tekintettől és könnyektől (Fertő-tó, mindhalálig! akkor megyek egyedül!). A csöndben olyan, mintha téma sem lenne. Megúszós.

Na de a topik itt, a ríl kveszcsön az, hogy miért érezzük mi a fülsiketítő csendben ennyire a dolgunknak, hogy akkor majd mi. Hogy valaminek el kell hangoznia, azonnal oda kell tolni valamit a csöndbe, az nem lehet, hogy nincsen beszéd, téma, predikátum. Hogy akkor majd mi segítünk, lesz hang, a mi torkunkból, helyettük.

Ilyenkor persze kíméletlennek tűnünk. Olyannak, aki baszogatja őket. Mert próbálkozunk, így vagy úgy, s az ezerféleképpen feltett kérdés, az baszogatás. Aztán úgy maradunk. (És csak ne célozgassunk. Egyenesen meg kell mondani, a férfi abból ért, nem gondolatolvasó, elvégre. És ha elfelejti, akkor megint, egy másik helyzetben újra. Nem káptalan a feje. Azt mondjuk megnézném, ha ezeket az elmondhatatlanokat egyszer csak elmondanák az asszonyok, amúgy egyenesen. Eléggé leesnének a képek a falról. Fotóprintek, olajnyomatok, ortodox ikonok egyaránt. És válasz nem lenne akkor sem.)

(Ne is durcáskodjunk. Mi bajod. Semmi. Én nem akarok sárkány lenni. Mosolyogjunk. Lelkesedjünk. A bölcs asszony pláne csak mosolyog, ha bévül zokog is.)

Jó, ne legyen téma. Hallgassunk akkor. Nem kell szóvivőnek lenni, nem szexi. Az ember a naplójával, klaviatúrájával beszélgessen, meg az egy szem jó barátnőjével. Vagy basszon a falhoz valamit.

Ez most dac? Nem, ez nem dac. Azért is hallgatunk, mert a nő, aki szembesít, számon kér, ultimátumot ad, kitermeli a szubmisszív, igazodó, gesztusai fejében gyengédséget, helyeslést és szexjutalmat váró férfit, és ilyen férfi nem kell, nem kellhet nekünk, illetve kell, persze, hogy így is, kell, de csalódunk és megvetjük őt hamar, a halálba idegesít, mert az ilyen férfi nem erős.

Szétbeszéltem már egy kapcsolatot. Szoktatom szívemet a csendhez. Nem tudom; nem tudható. Nem oly nehéz. A pillanatok zörögve elvonulnak.

mekkora színésznő ő igazából,

Képzeljétek, tegnap este a MÚOSZ székházának udvarára, míg kimentem egy kávéra, bezárták a biciklimet. Kész, beriasztottak, elmentek. Az a faszi se szólt semmit.

(Aszongya a wikipédia:

Az asszertív viselkedés az arany középút a behódoló (szubmisszív), alárendelt magatartásforma és a fenyegető (agresszív) magatartásforma között.

Hát miféle arany középút létezne ezek között? Nem, nem, az asszertív viselkedés egy másik skálán van, és azon a skálán nincsen huzivoni, erők harca, ott nem azt nézi senki, meddig mehet el büntetés nélkül, hanem méltóság és szabadság van, kár, hogy az erre képes férfiak halmaza üres halmaz, á, basszameg, meghallgatom megint a kölni koncertet.)

544 thoughts on “fülsiketítő csönd”

  1. És vannak még az olyan férfiak is, akikkel lehet beszélni, csak be kell indítani. Kinek, hát persze, hogy a nőnek. De ha egyszer megindul, nincs megállás. Több olyan kapcsolatom is volt, ahol sokáig nem ment őszinte beszélgetés, csak a terefere, ismerkedés, múltbeli sztorik, család. És ahol ezeknek vége volt, a pasi nyugodtan haladt volna tovább a mindennapok csendes kis medrében. De ez nekem mindig is kevés volt. Akkor léptem át határokat, és volt olyan, aki hajlandó volt velem olyan helyekre jönni, ahol még sose volt. Valamiért évtizedekkel későbbre tehető a férfiak önismeretének kezdete az életút folyamán. nem szép ez?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Nem. Nem szeretnék tapsolni, hogy nahát, de ügyes vagy. Az a baj ezzel, hogy lehagyjuk a férfit a legelején már. Mi mindig a gondoskodó, felülről látó, tudatosabb fél leszünk így, az ébresztő, aki felkelti, kiprovokálja, kizsarolja az igényt belőlük a beszédre. Szerintem ez nem tesz jót az érzelmeknek, a szexnek. Én azt akarom, ne a rideg önzés igazgasson, ilyen értelemben nem vágyom kíméletlen, irányító férfira, de tudatos legyen és magáról beszéljen és ne a visszajelzéseimet lesse, ne tánclépések legyenek a nőre sandítva, aki a legfőbb jó forrása, és büntet, ha a férfi rosszul lép, ezért a férfi, hogy a büntetést elkerülje, igyekszik jól lépni. Ezt anyátokkal csináltátok, velem ezt ne. (Naja?) A házasságomba iszonyatosan belefáradtam emiatt, rongyos, véres volt a szám. Olvasok sokat, régi dolgokat, fáj. Annak, aki nem beszél, nem figyel, nem kérdez, a jutalma a nő, aki szintén nem beszél, mással beszél, nem függ attól, hogy azzal a másikkal ossza meg, vitassa meg legbelsőbb érzéseit, aki hallgat és elzárkózik. Nem öntjük a gyanútlan másikra önmagunk, és nem virítunk, hogy bezzeg mi milyen érzőek és gazdagok vagyunk. Aztán vége lesz a kapcsolatnak, mert nem lehet nem beszélni. (De legalább vadásznának kussban, éhes vagyok.)

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • nekem az a művészet, mikor egymásra figyelés van, kommunikáció szavakkal, zenével, mozdulatokkal. mikor tánc van, ahol az egyik jelzi, hogy talán erre… a másik reagál, és vagy arany középút, vagy hol erre, hol arra. ha hiányzik ez a permanens jelenlét, a másikra figyelés, az önérvényesítés teljesen háttérbe szorul, akkor az kakofónia. vagy káosz. lehet, hogy van, mikor az is jó, de tartósan fárasztó, gyilkos.

        Kedvelés

      • Éva, hozom a ma reggeli másik kommentemet aztán még alatta kiegészítem.

        anyám új pasija

        A kiegészítésem pedig annyi, hogy – maradva annál a konklúziónál, hogy a generációk hogyan passzolgatják tovább ezeket a sérüléseket és mintázatokat – azon agyalok, illetve agyalunk a co-vezetőmmel, hogy ebbe a láncolatba hogyan tudnánk belenyúlni, nyilván szigorúan a lelki résszel foglalkozva, mert egyébként vannak más eszközök is, más területeken (pozitív diszkrimináció, média, stb.).

        Kedvelés

      • Ez a tánclépéses dolog visszataszító, különösen, ha a másiknak egyáltalán nincs ritmusérzéke. Én most a “jó, akkor hallgatok én is” felé hajlok, aminek szótlan reggelik, mobilozó vacsorák az eredményei. És napokig, vagy ki tudja meddig húzódó csendje az értelmes párbeszédnek. A praktikusnál gazdagabb kérdések teljes hiánya.
        Még sosem bírtam sokáig; mindig visszahoztam, kifejeztem a beszélgetés igényét. És akkor, ha szerencsém volt, nem a “Miért, mit akarsz mondani?” jött, hanem valamennyire tényleg kommunikáltunk. De ha csendben maradok, akkor azt hiszem, az abból fakadó nihilt egyszerűen nem bírnám egy kapcsolaton belül.

        Kedvelés

      • igen. eljön a csend ideje.

        és eljön annak az ideje is, hogy jó a csönd, mert ha nem a csend van, akkor ami a szavakkal kijön az mind, mind basztatás.

        szóval nem mindegy éppen melyik stádiumban járunk. mert ha az oly régóta kívánt csend végre bekövetkezik és végre nincs basztatás – az annyira jó csend. én azt szeretem.

        aztán vannak még beszélgetések, amelyek elején már tudjuk, hogy vita lesz a vége. amikor ez lezárul, akkor jön a kattanás: jobb lett volna csendben maradni, mint vitázni, veszekedni. belőlem – hiába az ezerszer ismétlődő koreográfia szerinti veszekedés – még mindig sokat kivesz a vita. a lenyomás, a hangnem, az egész stílusból áradó jogosultságtudat. inkább nem akarom ezt hallani.

        és igen. nem ugyanabban az univerzumban élünk. két külön világ. nincs értelme a középen vagyok-nak, középen állunk-nak. az ő világa az, amiben ő uralkodik, meghatároz, eldönt, jogosult mindenre. az én világom egy másik, amibe ezt az uralkodást nem engedem be. így kurvára nehéz találkozni félúton. tök másik úton járunk.

        Kedvelés

      • Nálunk kétféle a csönd.Az ordítozás utáni,vagy az a bizonyos vihar előtti.Mindkettő szar.
        “…..nem lehet nem beszélni.”-én is ezt hittem évekkel ezelőtt és lám,mégis. Engem úgy neveltek,hogy ki kell bírni és hogy másnak még rosszabb.Mire meg rájön az ember hogy kamu az egész,már túl sok faktor van az életében és nagyon nehéz lépni,úgy hogy azok ne bántódjanak,akik ezért nem hibásak.Ha az ember lánya minden fontos döntést már elbaltázott az életében akkor honnan tudhatná hogy egyik szarból pont nem egy más színűbe lép bele?
        “-Élhet az ember szeretet nélkül,Hamil úr?
        -Igen-mondta és lehajtotta a fejét,mintha szégyellné magát”

        Én is mintha…

        Kedvelés

      • Szia zsofi!
        Kersz csokit?
        (Amikor ellep a szar onnan a dontes nem kerdes. Ahogy az sem, hogy ekkor nincs olyan, hogy rossz dontes)
        Meselj meg, itt vagyunk, hallgatunk teged!

        Kedvelés

      • Minden szavadat értem.
        Legyen inkább csend.
        A csend jó.

        De azért borzasztó ez. Én a csendet máshova is viszem magammal. Mostanában próbálom otthon hagyni. De kva nehéz.

        Kedvelés

      • Istenem, mennyire tökéletesen írod, Éva! A férjem, a szeretőm, a MINDEN pasi! Ahogy macskaegéreznek, lesik, mit és hogyan mondjanak, hogy maradjon az ideális, mosolygós nőci mellettük. Ha túlszalad, visszalép, Puhatolózik, olykor szinte faggat, hogy lássa, mit gondolok a vlágról, mihez kell majd idomulnia. A férjem politikai, egyben valódi világnézetét egy véletlen elszólásból négy éve ismertem meg. Egy döbbenet volt. Egy amolyan “te jó isten, kivel élek én?” felismerés. Nyilván nem mutatta meg (ezt sem) magából, hiszen ő pontosan ismerte az én nézeteimet.
        Ha nem figyelsz, akkor belecsúszol (így mentem én férjhez egy szinte idegenhez, egy képhez, amit mutatott magáról), ha kéred, basztatod, nyitogatni próbálod, akkor kötekedő, bonyolult nő leszel, aki rombolja a szerelmet (így vesztettem el a szeretőmet).
        NEM KELL szóba állni, csak olyannal, aki magától, örömmel, kérés nélkül osztja meg magát (és ismerek ilyet is).

        Kedvelés

      • Adélnak írom.
        Egy múltkori bejegyzésben írtad, ami nagyon elgondolkodtatott. Amikor megkérdezted a férjedet, hogy mit szeret benned és ő erre azt válaszolta, a kedvességedet, a nevetésedet, a nőségedet. Mi a franc ez a nőség????
        Ebben hol vannak emberi tulajdonságok?
        Próbaképpen én is felteszem majd ezt a kérdést. 🙂

        Kedvelés

      • Én akkor gyorsan kiderítettem. A b’szhatóságot értette alatta. Most önző lettem, mert úgy tartom, vlófélben (már) nem vagyok használható.

        Kedvelés

      • Most így ehhez képest? Persze. Nekem pl az a technikám, hogy visszatolom ezeket. Pl az “önző vagy” mindig arra van szánva, hogy bűntudatom legyen és visszasomfordáljak a helyemre. Ehelyett én azt mondom: Jaj, de örülök, hogy ezt mondod! Annyi év után mégsem feledkeztem el ezek szerint magamról. És ugrabugrálni kezdek: Boldog önzés, jaj de jó! Majd biztatom őt is: Légy te is önző, keress bnőt, menj társaságba, építkezz!
        Itt akkot KO.
        Vagy azt mondja: Nem semmi modorod van újabban (merhogy már nem kussolok, nincs miért a látszatbékét őrizgetni). Néz ehhez szemrehányón, s én újra tapsikolok: Ugye? Szerintem fantasztikus, izgalmas ez az új modor. Végre nem fojtogat a sok lenyelt érzés.
        KO.
        Mondjuk, nekem nem nagyon kell félnem, hogy megver, szóval nem javaslom ezt mindenkinek, meg én sem megyek el addig, amíg szivem szerint elmennék, mikor rendszabályozni kezd. Nem megyek el, mert igaz, csak kétszer, de kaptam már, valamint ugye szükségem van (a gyerekeknek szüksége van) a jóindulatára. Ő rendes ember, de sose lehet tudni. Figyelni kell.

        Kedvelés

      • Most csak a világnézethez: kapcsolatunk vége felé, vagy talán már a válás után mondta exem, hogy változtUNK (mármint másképp, más irányba). Mondtam nem, én mindig is így gondolkoztam, ahogy most (mármint világnézetileg, Istenről pl.), te változtál. Kicsit elgondolkodott, és azt mondta, tényleg. De az, amit látott, amit mondtam, kevésbé volt fontos, mint amit ő gondolt rólam.

        Kedvelés

      • Köszi Éva , hogy ilyen összeszedetten, pontosan meg tudod fogalmazni, érzékeltetni ezt a “jelenséget” is!
        ” Az a baj ezzel, hogy lehagyjuk a férfit a legelején már. Mi mindig a gondoskodó, felülről látó, tudatosabb fél leszünk így, az ébresztő, aki felkelti, kiprovokálja, kizsarolja az igényt belőlük a beszédre. Szerintem ez nem tesz jót az érzelmeknek, a szexnek.”

        Nekem ez a bejegyzés is nagyon fontos mondanivalót tartalmazott:

        amikor már majdnem

        Kedvelés

      • Amúgy írtam volna még, és udvarolgatnék, de nem tudom magamat olyan jól kifejezni, mint te.

        Kedvelés

      • Hát ja. 100% irónia volt a vége. Pedig csak ebben is valahogy egyenrangúak akarunk lenni, nem? haladnánk párhuzamosan, nem fényévekkel előre. eszembe jutnak nagymamáink bölcsességei a férfi megvezetéséről, manipulálásáról, sose voltam rá képes. Ilyen életstratégia mellett hogy lehet egyáltalán társnak tekinteni egy ovis érzelmi szintjén vegetáló felnőtt méretű embert? És még meg is erősíteni ebben?

        Kedvelés

      • Úgy értem, ez olyan kérdés volt, ami nem kérdés. Nem lehet. Ha meg mégis, csakis fogcsikorgatva, de akkor meg mindek, úgyhogy maradunk abban, hogy nem lehet. És hogy meglepődnék, ha valaki azt mondaná, lehet.

        Kedvelés

  2. Nálunk ez egy kicsit másképpen volt emlékeim szerint. Én állandóan dumáltam, folyamatosan mindenről. Sajnos általában arról ami engem érdekelt… Ennek az lett a vége, hogy egy idő után bezárultak a kommunikációs csatornáink. Ennek pedig az volt az oka, hogy általában olyan témákról beszéltünk, ami hozzám volt inkább köthető. Csönd lett sajnos a vége és csak a napi praktikus dolgokról beszéltünk aztán. Most kezdek rádöbbenni, hogy mennyit is veszítettem ezzel. A blog segít ennek a feldolgozásában is és jó, hogy más szemmel tudok nézni a beszélgető társaimra már egy ideje.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Igen, kérdeztem, hogy mi a baj, amikor éreztem, hogy baj van. Többszöri próbálkozás után sikerült is beszélnünk bizonyos dolgokról. Utána is próbáltam követni az érzéseit, de általában azt a választ kaptam, hogy most minden rendben van. És én leálltam utána, mert azt gondoltam, hogy akkor minden oké. És ez már egyenesen vezetett a kínos csendhez. Jobban kellet volna figyelnem ez biztos. Jobban kellet volna látnom, hogy neki több időre és türelemre van szüksége ahhoz, hogy a problémáinkat valóban meg tudjuk oldani. A saját érzéseimről egy idő után már nagyon nehezen beszéltem én is. Bezárkóztam és ezzel őt is bezártam azt hiszem. Jó, hogy tudok erről beszélni veletek. Úgy érzem sokat tudok tanulni.

        Kedvelés

      • Tapasztalatom szerint az is van, hogy a beszéd vagy egyéb kommunikációs csatornák egyben fokozzák az érzékenységet, nem? Meg amit Éva írt a posztban, hogy amint megpróbálom mondatba összerakni, akkor jól látszik, hogy katyvasz.. De nem biztos, hogy mindenkinek a verbalitás való a fonal szétválogatásához.

        Kedvelés

      • Igen, igazad van, hogy a beszélgetés az érzelmeinkről nagyban fokozzák az érzékenységet. Ezt tapasztalom most én is. Egyelőre nehéz szavakba önteni az érzéseimet amúgy, de napról napra könnyebbé válik. Nagyon jól megfogalmaztad ezt. Köszönöm.

        Kedvelés

      • Pisti, nagyon jo hogy oszinten irsz errol, tiszteletre meltonak talalom.
        Mondd, mi az oka annak, hogy nehez az erzeseidrol beszelni? Miota nem megy, mi fojtotta beled a szot?

        Kedvelés

      • Pikareszk, így tudok csak válaszolni, mert valamiért a te kommented alá nem tett hozzászólás gombot a program. Szerintem egy folyamat része volt, hogy nehézzé vált beszélni az érzéseimről. Egyrészt a szokásos belém verték, hogy a férfi nem érzelmes, nem sír stb. Másrészről pedig a kapcsolatom vége felé ment közöttünk egy ide-oda mozgó, ha te sem nyílsz meg akkor én sem kötélhúzás meglátásom szerint. Ez bezárt mind a kettőnket és csak erősítette a fojtsam magamba az érzéseimet folyamatot. Ez is érdekes, mert én azt hittem, hogy nincs semmi baj, csak éreztem és mégsem nyíltam meg, mert dacos voltam és féltem a választól. Meg hülyeségnek tartottam, hogy én gondot látok. De most már látom, hogy ezzel csak eltávolítottam magamtól a legkedvesebb embert az életemben. Plusz magamat is természetesen. Nyitni kellett volna és akkor lehet, hogy jobban alakulnak a dolgok.
        Párhuzamosan ezekkel a folyamatokkal, egészen süket lettem a másik fél szavaira és érzéseire is ez egészen biztos. Mintha elfelejtettem volna a mi közös “nyelvünket”. Meg egyáltalán a képességemet, hogy az érzéseimet szavakba tudjam önteni. Most tanulom ismét ezeket a képességeket és nagyon jó, hogy ebben segít a blog.

        Kedvelés

    • Mennyire szeretem az ilyen mondatokat. A legtisztább önvizsgálat és belátás. Nincs “de ő is”, “de ő még jobban”, “a nők is ám, meg még jobban is”, “én igazán mindent és mégis hiába”… blablabla. Csak így egyszerűen: Látok. Ritkaság, nagyra értékelem.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Hihi, és apropó, én egyszer az OSzK 8. emeleti teraszára zártam ki magam az uzsonnámmal. Gyönyörködhettem vagy egy órát a budai panorámában, mire arra jött egy levegőre vágyó könyvtáros.
      És mi lett a bicajjal? Meg veled.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  4. az a helyzet, h ez teljesen így van. megnyugtató számomra, h nemcsak nekem hallgatnak. mert azt hittem már én vagyok ilyen, aki ezt kiváltja. a huszonévig tartó se szólt -se rosszat-se jót- ha nem akart Badacsonytomajba azt sem mondta, ugyan elmentünk -én azt hittem, a hallgatás belelegyezés – de egyszer csak elment világgá – szépen nem szólva… és utólag persze kiderült, hogy ő nem akart ezt, meg azt.. csak nem akart/ tudott/ mert szólni… én ezután vágytam egy ” uramra” mert legalább akkor tudom, hogy a nem, az nem -így is lett. aztán az új már szól, ha nem akar Badacsonytomajba, de aztán, ha én mégis, akkor viszont a második körben nem szól…, és nem is megyünk.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  5. “Ragacsos, nyúlós massza”… Zselé, kocsonya, puding. Kollagén. A lényeg elrejtése, a felnőtt beszéd halála. Jobban fáj és reménytelenebb bárminél. Okoskodás van, omnipotens csűrés-csavarás, francia szalonenciklopedistákat, etimológusokat és Nádasdy Ádámot megszégyenítő Mindentudás Egyeteme, indukciós és dedukciós intellektuális szkander, amiben minden igaz lehet és az ellenkezője is. Olyan felépített érvrendszer-struktúra hogy betojás, O.J. Simpson sztárügyvédje besírna a szégyentől, ha hallaná. Minden van, ami a harc része. Értelmes, felnőtt beszéd? Szembenézés? Magunkba nézés legalább? Hm? Az lesz-e valamikor?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Ja.
      Meg letorkolás, hosszú és fájdalmas monológra egymondatos, félmondatos válasz, szentenica és: PONT. És mögötte a félelem, hogy gőze sincs, miről beszél, elégedjek meg a félmondattal, tegyünk úgy, mintha mindeki értene a félszavakból, vagy ha nem értem, legyek én a hülye, ha nem elégszem meg vele, legyen hiszti minden további firtatás. Nem tudom, van-e ebből kifelé. Nem tudom, nem merem megkéredezni, hogy ő így boldog-e, mert tartok tőle, hogy nem, ő sem igazán. (Pedig közben olyan jelzéseket ad, hogy de – de hogy lehet boldog, amikor én nem? Hogy lehetnének igazak sűrű szerelmi vallomásai, mikor piszlicsáré, hétköznapi dolgokban csenddel, hangsúlyokkal és ignorálással aláz meg, és észre se veszi?) Másrészt, ha az apját nézem, akkor nagyon is érthető, nem csoda, sőt óriási a fejlődés. Francba.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Kimenés a helyzetből? Ajtó rád csukása? Ideges cigarettaforgatás két ujj között amolyan “már mennék rágyújtani, befejezed végre?” pillantással? Ráfordulás a tévére? Na, jó, sztem a bolhából csinálsz elefántot beléd fojtás?
        Nekem szarkasztikus poénom, ha a férjem a miérteket firtatja (s persze a valódi “miért”re sosincs füle, inkább egy idegen ffiről szeretne hallani), hogy csupán bolhák okozták a véget.

        Kedvelés

      • Hát komolyan Adél, röhögök kínomban, hogy ő is idegen ffiról szeretne hallani. Hogy ennyire más világban élünk.
        (A mi esetünkben idegen férfiról szó sem lehet, ő is tudja, hogy olyan zárt világban élek a három gyerek mindene között, hogy egyszerűen nincs rés a pajzson. Ő előre vizionálja a másik férfit, hogyaszongya, ha egyszer elkezdek újra dolgozni, neki fél éve van. Most erre mit lehet mondani?)
        Miért van, hogy a kapcsolat elején elsiklunk az ilyen dolgok fölött? Sőt, akkor megmondtam, hogy ha csak egyszer beszél velem olyan hangon, mint az apja az anyjával. Mekkora hülye vagyok. Akar a fene másik férfit, én még szeretném, hogy működjön, de úgy nem fog, hogy befogom a számat és elsiklok és elfelejtem, törlöm, lapozok, igazodok az aktuális szeszélyes lelkiállapotaihoz. Semmiért egészen, mi? Lófaf (mondaná Hajnalka).

        Kedvelés

      • és basszus, nálunk is a másikat firtatná. reggeltől estig. pedig hát mikor? meg bevallom, nekem pillanatnyilag nem hiányzik pasiból még egy. igazából ez az egy is túl sok.

        Kedvelés

      • Csak hát a férfi el sem tudja gondolni, hogy férfi nélkül jól érezheted magad. Egy ideig hazugnak gondol, végül, ha elhiszi, hogy tényleg nincs más, akkor meg majd betegnek. Egy a lényeg: Ha tényleg eleged van belőlük, elfordulsz a ffiaktól, nem kell már, abban is csak te vagy a bűnös. Elb’sztad! megutáltad! ELROMLOTTÁL! Ebben ő(k) teljesen vétlen(ek). Te tehetsz róla, ráadásul milyen képtelenül önző vagy, hogy egy luktól megfosztod az emberiséget (ezalatt természetesen ffiakat értünk).

        Kedvelés

      • Te ezt nem érted. A férfi (no és persze a gyerek) az élet értelme, nemde? Mármint persze egy IGAZI nőnek.

        Kedvelés

      • Engem mai napig ledöbbent, hogy a pasik javának mennyire a farka körül forog a világ. Ha rossz kedvem van, biztos mert nem kapok elég f*szt. Ha csak sz*r munkát kapok, azért van mert f*sz nélkül születtem. Ha elégedetlen vagyok a kapcsolattal, valaki más f*sza kell. Ha szóvá teszem a méltatlan bánásmódot, b*szatlan vagyok. Ha helyt állok egymagam, leszbikus vagyok, akinek f*sz kéne, hogy helyretegyen. Komolyan mondom, nem értem.

        Kedvelés

      • Hehehe..En azt szerettem, amikor tapintatosan megkerdeztek hany pasim volt, altalaban szerenyen felmutatom ketti ujjamat. Kovetkezo kerdes rogton, hogy miota nincs pasi az eletemben. Ilyenkor egy jo hosszu periodust neveztem meg, eveket…csodasak a kikerekedett szemek, leszakadt pofak. “hogy lehet azt birni?” “Te biztos leszbi vagy” es rogton ugy erzik itt menteni kell. Oooohhh..Nagyon szorakoztato volt meg ez ifju koromban. Mamar elkuldom a francba ha valaki ilyen pofatlanul mer kerdezni az eletemrol.

        Kedvelés

      • Lehet, hogy igazak. Lehet, hogy nem. Nalunk ez ugy mukodik, hogy az adott pillanatban igazak es el kell hinnem/egy pillanat alatt elfeledni a banatos kutyanezest latva az ordenare szavait. A bantas ugye, csak kicsuszas volt, nem alapvetes. De ezt nem mondjuk ki, hanem elkenjuk – es ebben partner vagyok sajnos. Ha viszont a csinos barna sms-e jon, akkor hirtelen az ordenare szavak lesznek valosagosak szamara es a banatos kutyanezes valami kicsuszas. Csiki-csuki. Nalunk ez igy megy, elo lehet kapni mindig a megfelelo olvasatot. Most epp mindent megtesz, nagyon gyakorlatias. Kozos dolgokat csinal. O igy fejezi ki. Ilyen. Akkor a csinos barnaval miert nem ilyen? Annak miert tudja elmondani, megosztani, kifejezni? A csinos barnak miert tudtak mindig az eletunkrol egy csomo mindent, miert tudtak a legbelsobb titkaim es egyaltalan mi kozom van NEKEM a csinos barnakhoz, akiket raadasul a szovoszekrol szed le mindig. Hulye kerdesek es tudom rajuk a valaszt: toluk megerositest, flortot es szexet var. Azt, hogy hibatlannak lassak, emiatt valaszt melyen rangon alul. Aztan, amikor a csinos barna Bunyos Pityut hallgat az autoban, akkor mar erzi, hogy gaz lesz. Az meg eszebe sem jut, hogy esetleg megnyilhatna nekem is meg lehetne minosegi szex koztunk, szoval hogy egy emberbol rakja ossze. A tomjenezes, a latszatkeltes, az onigazolas ertekesebbe valik igy, mint barmi. Ha a barna dicseri, attol elalel. Ha en: azt meghazudtolja. Kisebbsegi komplexus. Nem tudom felfogni, miert hitelesebb/ertekesebb egy melyen alatta levo, mas ertekrendu, tegnap megismert ember velemenye? Tenyleg ennyire fontos az onaltatas. Most epp nincs csinos barna, nincs sms, nem is tesz ezert semmit. De nagyon konnyen belecsuszna ujra, ha jonne a helyzet. Az eddigi hutlenkedeseibol szinte semmit sem tanult, hiaba fogadkozott, ugyanazokat a dolgokat csinalta meg ujra. Es abban a helyzetben – mint ahogy ez sokszorosan bebizonyosodott – erdekes modon az az olvasat mukodne, hogy hat probalkozott, probalkozott, de el volt mar ez b.va.

        Az eszkozeim elfogytak, nem szeretnek minden nap verset elemezni meg kitalalni, hogy epp melyik olvasat a valos. Ebredestol lefekvesig megprobalom magam jol erezni, nem varok el semmit. Jot tesz a napi szintu mukodesnek es meg a kozos jovonek is. Ami igy legalabb mutat magabol valamit, de ha firtatna, kerdezoskodnek, akkor meg ennyi se lenne. Nem ilyen szinvonalu kapcsolatra vagytam es raadasul pazarlom magam, mert en kepes vagyok ettol sokkal komolyabb minosegre is. Most ez van. Nem izgulok. A kiralynot megolni nem kell felnetek jo lesz…. Barmi megtortenhet, nem altatom magam. De nem csak vele, hanem velem is. Az elet erdekes.

        Kedvelés

      • Csinos barna? Melletted??? Hát ez..!
        Igen, az adott pillanatban, és nekem is törölnöm illene, nem felhánytorgatni. Á…

        Hm, de egyébként ja, az élet érdekes. Mikor épp van egy csöpp lélekjelenlétem, akkor eszembe jut, amit a barátnőm mondott a múltkor, hosszú terápia után, hogy könnyebben veszi a dolgokat, nem kell itt mindenen rugózni meg meghalni, nem olyan véres az egész, hülyegyerek.
        Meg egyébként rengeteget tanulok tőletek. Most éppen ezt találtam, nem baj, hogy ide hozom? (Biztos ezt is mindenki ismeri, én vagyok az újszülött, akinek minden vicc új, és el is meséli mindenkinek.)
        I like living. I have sometimes been wildly, despairingly, acutely miserable, racked with sorrow, but through it all I still know quite certainly that just to be alive is a grand thing. (Agatha Christie, köszi, új fészbukbarát)

        Kedvelés

      • éppen tegnap. elkapál, arra mindig van ok. és én, mostanában ezt gyakorlom, mondom, hogy na és akkor Te is. és az hogy? mire letette a telefont, azzal, hogy akkor nincs miről beszélnünk. magyarul a párbeszéd addig tart, míg én bólogatok. attól tartok ez nem kommunikáció.

        Kedvelés

  9. Szerintem jobb ha nem várunk el túl sokat a férfiaktól.
    Amemelyik sokat beszél és esetleg okosakat is mond, úgyse fogja azt momdani ami nekünk kellene.
    Sokszor úgy gondolom , nem is szeretném hogy túl érzelgős legyen mert az már gyanus lenne 🙂
    Ők azt mondják nem tudják mi kellene nekünk. Az igazságot nem tudom. Nem vagyok egy bölcs nő 😦

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  10. Sziasztok! Nem először szólok, de még csak most köszönök be. No, bocsánat érte. Örülök, hogy itt vagyok. És hogy eddig is (mégha nem is régóta) olvasgatásaim közben moshattam érzéseimet, gondolataimat… úgy látszik a belső szövegeimet leginkább mások bejegyzéseiben és hozzászólásaiban moshatom… tisztára? Nem is tudom, mindenesetre őszintére és kevésbé kényszerfájósra.

    “nem érzik, vagyis érzik, de nem áll módjukban tekintettel lenni arra, hogy a másik ama egy mondatra vár. (…), a szavak mutatnák meg, mennyire méltatlan ez így.” – átéltem ezt már én is… utálom azt az érzést, hogy bár szinte közhelyszerűen bele lehet esni ebbe a csapdába, mégse tudom kikerülni, és újra és újra azon kell észrevennem magam, hogy mászhatok ki a kapcsolatom sikamlós komposztgödréből… pedig olyan jónak indult… vagy mégse? Csak akkor még nem láttam? De mégis, igaz az, mit itt mondtatok – vagyis mintha csak Éva, te mondtad – hogy nem csak a végén kéne a mindentudó felismeréseimet a másik elé tárnom várva a párbeszédet, és és nem vezet sehová, hogy hagytam a tereferét, hadd follyon, gondolván, hogy a kapcsolat “elején” ugyebár nem lehet máris érzelmekről beszélni… aztán az ” eleje” akár évekig elnyúlhatott, és mikor érzésekről, érzéseimről kezdtem el beszélni, értetlenséggel találkoztam, nem érettte, miért kell ennyit problémázzak, ahelyett, hogy élném boldogan a jelent… és nem fért hozzá a szívéhez az a kételynyi gondolat, hogy fájó, tépődő érzésekkel együtt (még ha ki se mondom őket) nem igazi a jelen irtó boldogsága. Vagyis inkább irtó, mint boldogság.
    Lehet, ha “idejében” kezdtem volna az igazibb beszélgetéseket, kiderült volna, hogy nem széndékszik beszélni “úgy”, hogy bármit teszek vagy mondok, ő mégis a tereferét választja… és hát szabad akarata… de legalább hamarabb vehettem volna észre… nem lenne muszáj áltatnom magam készakarva.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • én konkrétan emlékszem arra a pillanatra, amikor megtanította, hogy ne beszéljek, csak csevegjek, mint udvarias gésa. azt mondta, ilyen már volt egy, és azt ott is hagytam. fiatal voltam, azt hittem, csak egy igazság van, és azt ő éppen tudja. vagy éppen ő tudja.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Huh… most jut eszembe csak, hogy valóban… nem csak magamtól kezdtem csevegni, hanem mert elhittem, hogy szegénynek túl sok az ilyen “nehéz” beszélgetés, mikor belső gátakról, érzésekről, kompatibilitásokról és kevésbé azokról beszéltem volna szívemből… nem is a túl sok szóval való túlbeszélés volt neki sok, inkább a mélység, pedig ő is átélt ezek kapcsán-után kisebb katarzisféléket, nemcsak én… de neki nem érte meg annyira, túl soknak tűnt a befektetett energia… és tényleg azt hittem, az igazság nála van.
        Köszönöm, válaszút, hogy segítettél megtalálni azt a pillanatot, amikor megtanultam, amit nem kellett volna. Jólesett most ez a felismerés.

        Kedvelés

  12. Az a helyzet, hogy nekem ennél jobbak a tapasztalataim (egyébként más dolgokban is, mint amikről itt sokan panaszkodnak a népek, de mindig arra fogom, hogy biztos azért, mert én régóta nem élek tartós párkapcsolatban és a “kitettségem” nem olyan súlyos…. Persze azt lehetne firtatni, hogy hogy jutottam én el ide, hogy ne legyen túl sok panaszkodnivalóm, és milyen árat fizettem érte, ha egyáltalán.)
    Az a helyzet, hogy én rögtön belevágok a dolgok közepébe. Amúgy is “lelkizős” típus vagyok, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy viszonylag pontosan meg tudom fogalmazni, mi zajlik bennem, az érzéseimet, vágyaimat, igényeimet, kéréseimet….. és ügyesen tudok kérdezni is (tehát nem azt jelenti, hogy folyton a problémákkal vagyok elfoglalva, pláne, hogy elemzem őket vagy bármit). Azzal az emberrel érzem magam komfortosan, aki ebben partner. Ez egy nagyon fontos és hatékony szűrője a bármiféle kapcsolataimnak, ezért, hogy a konkrét példánál maradjunk, az ilyen hallgatós palik már a legelején lekopnak vagy lekoptatódnak. Én fél percnél tovább nem tudok és nem akarok az időjárásról társalogni, sajnálom.
    Még a posztban említett csöndkitöltésről annyi jutott eszembe, hogy az egy egészen világosan körvonalazott elvárás is a nők felé amúgy, hogy mintegy gésaként szórakoztassák a férfit pl. az ismerkedési fázisban: dobjanak fel témákat, beszéltessék, kérdezzenek, egyáltalán, gondoskodjanak a beszélgetés folyamatosságáról. Amilyen genyó vagyok, többször kipróbáltam, mi van, ha nem engedek ennek a belsővé tett nyomásnak (azaz késztetésnek), és amikor nincs valódi mondanivalóm, vagy úgy érzem, a másikon van a sor a kérdezésben (én úgy hívom, ki legyen a beszélgetés-felelős), egyszerűen kussban maradok. Nagyon mókás, próbáljátok ki!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • En, a semmirol valo felszines fecsegest egy nemektol fuggetlen, altalanos tarsadalmi elvarasnak erzem, sot, a jo modor es a tapintat egyik mercejeve valt az aknak tudatos kerulgetese, a kinos mosolygas es az alszent erdeklodes, valamint az erre adott instant es lenyeg kerulo valaszok. Ez okozza, hogy csakis ‘egy szint utan’ , ‘bizonyos ido elteltevel’, ‘majd ha erdemes lesz ra’, szoval akkor leszunk oszintek es nyiltak az uj kollegaval, lehetseges partnerrel, baratszeru jelenseggel. Es ez a jatszmak es gorcsok melegagya, vegtelensok lehetoseggel a felreertesre, oszintetlensegre, teves kovetkeztetesek levonasara.
      Szerintem, aki nem tud a szomszeddal, az nem tud a partnervel sem oszinten beszelni.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Igen de a férfi-nő viszony problémáiban látom a Kisherceg-rózsa viszonyt. Vagy ez elavult vagy utópikus felfogás ?

        Kedvelés

      • Ne felj, nem hasznalom a mindennapi eletben de

        “Igazi lelkünket, akárcsak az ünneplő ruhákat gondosan őrizzük meg,
        hogy tiszta legyen majd az ünnepekre.”

        Kedvelés

      • Ez nagyon szép, de számomra értelmezhetetlen 🙂 Mint ha elkoszolódna a lelkem attól, ha sokat használom, vagy mi? (Ezeket a sorokat tuti pasi írta! :D)

        Kedvelés

      • persze hogy JAttila 🙂

        JÓZSEF ATTILA

        József Attila, hidd el, hogy nagyon szeretlek, ezt még anyámtól örököltem,
        áldott jó asszony volt, látod, a világra hozott
        Az életet hiába hasonlítjuk cipőhöz vagy vegytisztító intézethez, mégiscsak
        másért örülünk neki
        Naponta háromszor megváltják a világot, de nem tudnak gyufát se gyujtani,
        ha igy megy tovább, nem törődöm vélük
        Jó volna jegyet szerezni és elutazni Önmagunkhoz, hogy bennetek lakik,
        az bizonyos
        Minden reggel hideg vizben fürdetem gondolataimat, igy lesznek frissek és
        épek
        A gyémántból jó, meleg dalok nőnek, ha elültetjük a szívünk alá
        Akadnak olyanok, akik lovon, autón és repülőgépen is gyalog vannak, én a
        pacsirták hajnali énekében heverészek, mégis túljutottam a szakadékon
        Igazi lelkünket, akárcsak az ünneplő ruhákat gondosan őrizzük meg,
        hogy tiszta legyen majd az ünnepekre.

        Kedvelés

      • Jaj, nee már! Az állandó lélekmegőrizés miatt ilyen felszinesek a kapcsolatok. Merő marketing a kommunikációnk,mert nem akarjuk kiadni magunkat. Biztonságos bizonyos szempontból, de jó színészi képességek klellenek hozzá. Én mondjuk utálom ezt a módszert, de még magam is beleesem néha, pedigolyan visszataszító!

        Kedvelés

      • “Most én is itt tartok. Befogom. Befogom, mert nincs értelme beszélni, sok a jeges csend. Akkor én is csendben maradok…”

        ez is lélekmegőrizés vagy nem?

        Kedvelés

      • Bocsanat ugy olvastam hogy ezt felejtsd ki 😀
        A kor meg az hogy munkaban vagyok 😀
        Meg szeles is vagyok 😀

        Kifejtes: A nővel és a kocsival sokat kell foglalkozni .Ez van.

        Kedvelés

      • Egyik exem azt mondogatta, hogy a nővel vigyázni kell, vagy teljes erővel hajts rá vagy kicsit se, mert bevadulhat ha csak megsérül. 😛

        Kedvelés

      • Ferenc,
        Ez az autó kedvelőkre érvényes pl akik veterán autókat restaurálnak…De általában is figyelni kell a motorra azt a férjem is megmondta.
        Nem is engedi hogy rádiózzak vezetés közben ( hallgassam a motrot !) igaz elég veterán a kocsim 😀
        Nem panaszkodom a férjemre. Elég jól karbantartja az autót is, meg engem is 😀

        Kedvelés

      • Ezt kifejtenéd bővebben? Azt hiszem értem, mire gondolsz, de nem vagyok benne biztos, és hogy a viszony, amit említesz, az erősödik a kommunikációs hiányosságok által, vagy hozzáadódik, vagy épp ellenkezőleg?

        Kedvelés

      • A verbális kommunikáció kultúrális termék. Nagyon sok módja van a “kimondásnak” a beszéden kívül is, csak akarni kell.

        Én személy szerint mindig ragaszkodtam az elveimhez,büszke is voltam-nem kértem gondoskodást,tutujgatást de a szívem mélyén mindig is vágytam rá.
        Anyám is bár mindig nagyszájú volt sokszor vérig sértődött ha nem kapott elég figyelmet apukámtól ,gyerekeitől. Megértem őt mert gondoskodott férje és gyerekei jólétéről teljes odaadással és mégis sokszor csupán a modora miatt “házisárkánynak” volt nyílvánítva.

        Kedvelés

      • Oké, ezt értem, viszont itt mi most pont arról tárgyalunk, hogy mi van akkor, ha nem lehet beszélni, pedig szeretnénk. És én arra gondoltam, hogy ez nem a kapcsolaton belül kezdődik, hanem a távolabbi ismeretségeknél, a legegyszerűbb helyzetekben. Ha azokban sem, akkor semelyikben sem tudunk, mert a nyílt és egyenes beszéd (függetlenül a tartalomtól, mert mást beszélünk meg a postással mint az anyánkkal, esetleg a pasival) alapvető kellene legyen. Az már más helyzet, hogyha tudatosan hallgatsz, mert nem érdemes belemenni valamibe, valakivel, de egyébként megengeded magadnak azt a luxust, hogy nem méricskéled és színezed vagy takargatod a gondolatod, hanem beszélsz.

        Kedvelés

      • Értem én hogy miről beszélünk, és neked igazad van.
        Nekem személy szerint nincs gondom az őszinteséggel, mert fiatal koromtól nyílt voltam. Másokkal nem tudom mit lehet kezdeni. Szerintem nagyon számít a nem akarás , a hazugság
        kényelem stb.
        Van ilyen bajom a férjemmel is. Fejlődik. Tesz egy-egy lépést előre, de már nem aggódom miatta.Úgy gondolom ha jót akar
        méltóan viselkedik.Ha nem.Kalap. Igy beszélek vele 🙂
        Népdal:

        Kicsi madár, hogy tudsz élni,
        Mikor nem tudsz beszélgetni?
        Lám én eleget beszélek
        Mégis társam nélkül élek

        Kedvelés

      • ‘Tesz egy-egy lépést előre, de már nem aggódom miatta.Úgy gondolom ha jót akar
        méltóan viselkedik.Ha nem.Kalap. Igy beszélek vele ‘

        Elhúzod a nótáját 😀

        Kedvelés

      • Ne haragudj, tudom hogy komoly téma meg minden, de nekem az első két mondatodról beugrott a kép, hogy az exem fekete, teljesalakos sztrecsdresszben interpretív balettot jár érzéseit kifejezendő, és besírtam a röhögéstől. Mea culpa.

        Kedvelés

      • De én a maira értem, csak ott nem volt válaszgomb. Székrepedés. 😀

        Kedvelés

      • Fú én is de unom a pasik szórakoztatását egy kapcsolat elején. Unott rutin, bármikor lenyűgözök valakit az “érdekes” személyiségemmel, de ez annyira fárasztó és kiszámítható már. Tulajdonképpen az egész ismerkedési fázist utálom és legszívesebben kihagynám, miért kötelező ezeknek a felesleges, semmitmondó köröknek a lefutása…

        Kedvelés

      • Én imádom, magamban jókat röhögök, bezsebelem a kiskutya-tekinteteket és néha még kincset is találok (se sajna nem mind arany, ami fénylik). Egyik kedvenc hobbim. Ami tiszta szerencse, tekintve, hogy keresem az “igazit”. Vagy csak a megfelelőt 🙂

        Kedvelés

      • Mikor válni akartam, egyik nap eszembe jutott, hogy ha nem akarnék majd egyedül, akkor ismerkedni kéne. Kirázott először a hideg, aztán körbenéztem “olyan” szemmel. Akkor már az undor is jött. Na, vissza apjukhoz, vele már nem kell ilyen köröket futni, és hihetetlen, de kezdtem jobban kedvelni. Ez milyen már?

        Kedvelés

      • Én meg inkább rászoktattam magam a gondolatra, hogy mostantól egyedül. Ha csodák csodájára szembejön egy méltó, akkor revideálom az álláspontomat, de többé nem vagyok hajlandó elviselni pasit csak azért, mert az alternatíva a szólózás.

        Kedvelés

      • Ugyanígy voltam ezzel én is az exem után. Én akkor leszámoltam az illúziókkal, életkor, életkorhoz köthető eredmények, gyerekkérdés, ilyesmi.
        Elfogadtam, hogy macskák és farkasok fognak felzabálni. A csontomat meg fényesre szopogatják a folyami csíkok.
        Lehet, hogy nem úgy lesz.

        Kedvelés

    • “kitettségem” nem olyan súlyos. képviselőné ezt alá tudom támasztani, azaz egy tartós kapcsolatban jönnek felszínre ezek a jelenségek.
      A mi kapcsolatunk rengeteg beszélgetéssel indult, aminek nagyon örültem és hát a szerelemhez is nagyban hozzásegített.
      Mégis az együttélés során felszínre jöttek a hallgatásai ill. a nem reagálásai.
      Nagyjából tudom kezelni, mert tudom hogy vagy akkor hallgat, ha nem tud kezelni egy adott problémát és hibásnak érzi ugyan magát, de nehéz beismernie.
      Vagy el van foglalva, gondolkodik, vagy fáradt.
      De néha én is belefáradok, rettenetesen idegesítő. Szerencsére ilyenkor rövid időn belül megered a nyelve és beszél.
      Amit Éva írt : “Szerintem ez nem tesz jót az érzelmeknek, a szexnek.” nagyon igaz és ezt fel kellene ismerni.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Igen, intimitás nélkül nehéz intimitásra épülő kapcsolatot működtetni 🙂

        Kedvelés

      • Fontos dolgot viszont kihagytam. Lehet, hogy másnál más az oka ennek a problémának.
        De a barátomnál ill. az ő családjában nagyon nehezen beszélnek érzelmi dolgokról, olyanokról amik őket érintik közvetlenül, a gyerekek, unokák életét.
        És látom, hogy apa és fia között mennyire felszínes a kommunikáció és mennyire csak a hétköznapi dolgokra szűkül. Valahol mindketten hibásak ebben, a párom és apósom is. De a párom nagyon nehezen fogadja el a kritikát, és ha az apja bármit is mondott, dühödten reagált, így apósom már nem szól semmiért.
        Tőlem talán azért fogadja el jobban,mert kitartóbb vagyok és jobban érvelek.
        De látom, hogy ez egészen a gyerekkorra visszavezethető ok-okozati összefüggés, a szülőkkel folytatott beszélgetések, elmélkedések nélküli évtizedek.

        Kedvelés

    • Ezzel nagyon hasonlóan vagyok én is, szerencsére egy azaz egy futó(bb) kapcsolatom volt ilyen hallgatós- engem ezzel a kétségbeesésig lehetett hajszolni, különösen mert a fickó megspékelte az hallgatást az eltünedezős manőverrel is.

      Férjemmel szerencsére ezt nem ismerem, inkább a másik véglet ebből a szempontból, (más szempontokból hordoz/hordozott meglehetős szutykokat a házasságunk) egyrészt nagyon erősen önreflektív és önelemzésre hajlamos, ami számos előnye mellett néha elég fárasztó, vagy kérlelhetetlen őszinteség miatt elég illúzióromboló tud lenni (az “eggyel több információ” tipikus esete) másrészt rendkívül érzékeny az energiáimra, és nagyon jól kérdez. Ha mással nem, ezzel szerencsés vagyok.

      Elgondolkodtam, hogy randizásnál hogyan volt ez másokkal, ez a szórakoztatás dolog. Nekem nem rémlik, hogy nagyon kellett volna szórakoztatnom, inkább az rémlik, hogy vele tették, no de ez simán lehet attól, hogy kurva sokat pofázok, és nagyon bírtam a randizás hangulatát, szóval lehet hogy egyszerűen nagyon kevéssel is beértem 😀

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Az ilyen palik sokkot kapnak attól, ha a nő az elvártnál többet hallgat. Érzik, hogy valamit oda kellene rakni, de nagyon nem megy. Akkor izél, hogy mesélj, ha azt mondod, nem, mesélj te, akkor neki nincs miről. Az ő élete unalmas, ő buta, neki semmi gondolata.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Az enyémek csak szimplán zavarba jönnek és biztos az jár a fejükben, hogy ez de hülye picsa! 😀

        Kedvelés

      • Igen! És van még egy cuki, mikor olyan elképesztő brillírozást csinál a szexben (aminek persze örülünk, merthogy ez legalább rendben van), amit csak tágra nyílt szemmel bámulsz, hogy mi van itt most, és akkor azt mondja, gátlásos vagy, mert nem mondod, mit akarnál még ehhez hozzátenni? Te meg nem mered mondani, hogy EHHEZ barátom? 8 körrel vagyok lemaradva. Nem gátlásos vagyok, csupán másban éltem, pornót meg nem nízök (ezt kétszer megfontolod, hogy illik- e mondani. Nem- e leszel még inkább gátlásos, ha kiderül, hogy elborzaszt a nők kutyásítása).
        Muhaha!!! Még hogy gátlásos! meg buta! Meg zárkózott!
        Soha nem önvizsgálat, mindig csak a nő magyarázása, elemzése. Hogy tudniillik ő miért működik nem megfelelően.

        Kedvelés

  13. Az oskozossegben jokedvuen fosztottak a kukoricat a sztyeppek lankas fenyenel 😀
    A kukorica amerikai talalmany. Ott lehetett igy, mi meg lehet onnan szarmazunk. Amerikaban minden lehetseges.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Tudom, csak ebben a kontextusban olyan utos volt. Asszem ha egyszer valamitol szivstopot kapok, az a megszokott csend lesz 🙂

        Kedvelés

      • Csak annyit mondok, hogy nem kell szétdumálni, vagyis nem a partnerrel (hanem például önmagunkkal), ez, hogy egymáson lógunk a szavainkkal, és nem is marad belső világunk, ez is szélsőség.

        Kedvelés

      • Szíve válogatja, tudok olyat, akinél a csendnek minősülő alapzaj nekem már fülsüketítő. De bevillant kedves emlékek közt van olyanom, amikor kizárólag hümmögéssel kommunikáltunk. Hm? Mmm-hm. Örrrmmm… Aham. He? Hrrm. Zseniális volt.

        Kedvelés

  15. Sziasztok!
    Egy ideje olvasok, próbálok érteni – azt gondolom sikeresen – és figyelek. Itt, magamban és a környezetemben.
    Már hatása is van: toleránsabb lettem – furcsa, de nőként a környezetemben lévő nőkkel szemben. Köszönöm ezt. És köszönik ezt azok a barátnőim, akiket néha baszogatok – egyébként tényleg pusztán szeretetből, de akkor is. 😉
    Jó, hogy megismerek itt más sorsokat és így finomodik a sokszor meglehetősen markáns, erőteljes álláspontom.
    Én most: 40 éves 2 kisgyerekes boldogságban (házasság) élő gyeses, aki épp’ pályát módosított.
    Én korábban: 6 évvel ezelőttig fővárosi (néha külföldön élő) multinál felsővezető főként szingli, aki szerette ezt – is.
    Tovább figyelek, árnyalódom és írok, ha úgy érzem. Jó? 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  16. Üdvözlök mindenkit. A nők és férfiak kommunikációjában egész véletlenül tényleg vannak evolúciós tényezők. Egy gyermek felnevelése hosszú gondozási folyamat, amiben a férfi szerepe az, hogy fizikai és szellemi képességeit a problémák megoldására használja fel. Ehhez társul a problémamegoldó kommunikáció is. A férfiak összegyűltek, kieszelték a vadászati stratégiát, a törzs védelmét megszervezték stb. Ehhez márpedig olyan kommunikáció illik, ami lényegretörő, egyszerű, és világos.

    A női kommunikációval a férfiak nem mennek semmire. Sőt. Ha egyfolytában a lelki állapotáról osztana meg információt a többi vetélytárs előtt, akkor könnyedén ki lehetne ezt használni.

    Másrészt, ha már itt tartunk, belénk férfiakba mikor és hol nevelik a csacsogásért felelős mintákat? Sehol és semmikor. Én még egyszer nem hallottam jó édesanyámtól, hogy fiam, ha problémád van, beszéld ki, vagy ha másnak problémája van, beszélj,beszél és beszélj. Mindig és mindenhol azt nevelik a férfiakba (már ahol van nevelés), hogy ne mutasd ki az érzéseid, tartsd vissza azokat,oldd meg a problémáid és lehetőleg a nők problémáit is. Igen, de a nők problémáit mi nem tudjuk csacsogással megoldani.

    “Szerintem jobb ha nem várunk el túl sokat a férfiaktól.”

    Ezen a téren ne is. Ez kb olyan, mint ha mi a nőktől az operációs rendszerek magas szintű ismeretét vagy a belső égésű motorok működési elveinek ismeretét várnánk el.

    .

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Hö?
      “Ez kb olyan, mint ha mi a nőktől az operációs rendszerek magas szintű ismeretét vagy a belső égésű motorok működési elveinek ismeretét várnánk el.” Ezt meg hogy? Nanemá.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Nos, hát ez az a lendület, amit én nem annyira kedvelek, és megkérlek, hogy szánj egy percet a kommentelés szabályaira, persze csak ha nem vagy troll.
      Ez eléggé lényegre törő volt?

      u.i.: Ugye az csak vicc, hogy a belső égésű motorok és az operációs rendszerek magas fokú ismerete férfiprivilégium?

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Rászántam. Ezért is gondoltam, hogy írok, mert a sokszínűséget, a gondolatok, vélemények ütköztetését is célul tűzi.

        Nyilván nem férfiprivilégium, csak több férfi foglalkozik velük. Az érdeklődési körök eltérőek nagy átlagban. Ahogy nehéz találni (de lehet) egy egyfolytában lelkiző férfit, úgy egy a fent említett dolgokkal foglalatoskodó nőt is nehéz lenne. Én éppen ezért nem várom el a barátnőmtől, hogy értsen ezekhez. Ő se várja el tőlem, hogy érzelmekről, lelkiekről 3 mondatnál többet tudjon velem beszélni.

        Kedvelés

      • Egy élmény lehet veled élni. És mennyire értelmes maga a párhuzam is a belső égésű motorok és az önmagunkról való beszéd között.

        Kedvelés

      • Nem jósolok neked hosszú és boldog kapcsolatokat. Mi itt (nagy átlagban ugye) elvárnánk…
        Ha figyelmesen olvastál (volna), akkor feltűnt volna, hogy a bejegyzés hajszálpontosan ezt a kényelmes, felsőbbrendű férfi-alapállást figurázza ki. Vicces, hogy jössz, és ideírod szóról szóra ugyanezeket a kliséket.

        Kedvelés

      • 2 és fél éve vagyunk együtt, előtte 4 éves kapcsolatom volt, szóval nem okozott nagy problémát a kommunikáció, ha erre célzol.

        Kedvelés

      • 25 éveket élnek le emberek együtt, érdemi kommunikáció nélkül. Az idő ez esetben nem érv.

        Kedvelés

      • Fogom a fejem. Nem erre céloztam. Nem is céloztam. Egyértelműen azt mondtam, hogy a bejegyzés, amit ezek szerint nagyon felületesen olvastál, pont azt a fajta kommunikációt figurázza ki, amit itt pontról pontra megjelenítesz. De inkább hadd nem mondjam el ugyanazt újra és újra, feltételezném, hogy ha már elkezdesz társalogni, akkor figyelmesen meghallgatod, amit mondnak neked. Első lecke.

        Kedvelés

      • Ha a párkapcsolat hosszúságát kérdőjelezik meg, akkor miért nem lenne érv a hosszú párkapcsolat? Mással nem is lehetne érvelni.

        Ha meg a tartalma felől nézzük, akkor sincsenek egetrengető problémák, szóval jól meg vagyunk. Tulajdonképpen pont, hogy sokat érdeklődöm a gondjai felől, viszont én jobban szeretem azokat megoldani és nem beszélni róluk 😀

        Kedvelés

      • 2 1/2 év kutya füle.
        Megoldod a párod problémáit, nem beszélgetsz róla: tényleg nem érted, milyen lekezelő? Egy gyerek problémáit kell megoldani, egy felnőtt megoldja, ha esetleg segítséggel is. Vajon TÉNYLEG hallod, mi a problémája?
        Nem ír ide: honnan tudod? Ellenőrzöd?

        Kedvelés

      • Vicces, hogy kiválasztod a kevesebbet, és azt mondod az semmi.

        Meg most egyszerre annyi mindent rám zúdítasz, hogy az se tudom fiú vagyok vagy lány? Ellenőrzőm, lekezelem, gyereknek nézem?

        A legszebb az egészben, hogy mi vígan elvagyunk úgy, ahogy írtam és senki nem érzi magát rosszul, csak mert ő nő én meg férfi vagyok.

        Mivel nemsokára találkozni is fogunk, lehet megmutatom neki ezeket, kíváncsi vagyok mit szól, miket írtok a kapcsolatunkról.

        Kedvelés

      • A négyévesnek vége lett ,tehát nem működött, tehát az aztán igazán kutyafüle. Tizenév után is derült ki nemegyszer, hogy úgy ahogy volt, szar volt a kommunikáció.
        Ha tegyük fel, gond van köztetek a kommunikációval, akkor nyilván nem adna megfontolt, őszinte választ. Ha meg annyira biztos vagy magadban, miért tőle vársz megerősítést?
        Te írod, hogy tudod, hogy nem ír ide. Honnan, ha nem ellenőrzöd? Azt írod, te oldod meg a problémáit (amiket talán nem is akar, hogy megoldd, csak el akarta mondani, hogy ÉRTŐN meghallgasd). Miért képzeled, hogy ő nem tudja megoldani, attól, hogy beszél róluk? Az, hogy így beszélsz róla, hogy te, az okos pasi megoldod az ő problémáit, jelzi, hogy olyan embernek tartod, aki nem tudja megoldani azokat. Tehát igen, gyereknek nézed, te írod le.
        Még annyit tájékozottságról, hogy biológusok NEM tanulmányozzák ilyen-olyan törzsek életmódját. Az egy másik tudomány ugyanis. Ezért aztán biológusoktól nem is olvashattál olyat, hogy nők vadásznak. Bár olyat sem nagyon, hogy férfiak teszik, ugyanis ez nem tárgya a vizsgálódásaiknak.

        Kedvelés

      • Mi két hét múlva fogjuk ünnepelni a 25. évfordulónkat 😉
        Tegnap mondta a legidősebb “gyerek”, hogy az milyen már, hogy ő meg 24 éves 🙂

        Kedvelés

      • Sikerült megismertetnem vele a hozzászólásokat. Elejétől a végéig. Amikor a mi kapcsolatunkba kötöttek bele, azon nagyokat nevetett. Elmondása szerint ez az egész egy nagy túlzás, a férfi-női kapcsolatok nem így működnek. Hogy egy férfi nem akar bizonyos dolgokról annyit, úgy és olyan szinten beszélni, azt nem valami férfi alsóbbrendűségnek látja és nem női érdemnek.

        Mondott olyat is, hogy a nők sem tudnak sok “férfias” dologról beszélni, mert azok pl baromi unalmasak. Még akkor is ha érintenek párkapcsolati helyzeteket . Innen nézve pedig teljesen egyoldalú az egész beállítás, hogy a férfiak nem képesek valamire, mert közben a nők sem.

        (Lacinak pedig külön, idézem: Ne magadból indulj ki.)

        Kedvelés

      • Jól szocializált párod van. De vigyázz! Ha sokat olvasgat itt, és itt ragad, lehet, hogy átfordul, és tőle kapsz egyszer szappanos lábbal 🙂 Egyébként tény, hogy a nők tekintélyes része is hisz a patriarchális sztereotípiákban.
        Mik a férfias témák? És mik a nőiesek? Mit szól a párod Arita szövegéhez? Mit szeretsz benne, ha nem is érdekelnek a belső történései? Mit szeret benned, ha a tieidet nem is kommunikálod? Miért képzeled, hogy a lelki dolgok férfiatlanok? Miért képzeli ezt ő?

        Kedvelés

      • “A négyévesnek vége lett ,tehát nem működött”

        Nyilván azért ér véget egy párkapcsolat, mert nem működik. Ez jó meglátás. Bár csak a többi is ilyen lenne.

        “Tizenév után is derült ki nemegyszer, hogy úgy ahogy volt, szar volt a kommunikáció”

        Ugye te is érzed, hogy ezek elméleti fejtegetések és köze sincs a témához? Ha azt írom ma jó idő van ,arra nem érv, hogy te azt mondod máskor szokott rossz idő is lenni.

        “Ha tegyük fel, gond van köztetek a kommunikációval, akkor nyilván nem adna megfontolt, őszinte választ”

        Ha “tegyük fel” már rosszul kezdődik, amit meg erre alapítasz (nem adna őszinte választ) az is szép elméleti történet. Kár, hogy már leírtam mi van a gyakorlatban. Ez megint csak “mi lenne ha”, mert akkor “akár ez is lehetne” és akkor te “csúnya, nagyon csúnya fiú lennél”.

        “Ha meg annyira biztos vagy magadban, miért tőle vársz megerősítést?”

        Most a magabiztosságom következik, amit kétségbe kell vonni. Haladunk. Azt észrevetted, hogy míg te egyfolytában próbálsz a személyemben látatlanul hibákat keresni, addig engem egyáltalán nem érdekel mondjuk a magabiztosságod?

        Miért tőle várok megerősítést? Azért még megtehetem (megtehetem?), hogy a barátnőmnek megmutatom miket gondolnak róla, rólunk, a párkapcsolatunkról. Ennek sok köze nincs a magabiztossághoz, mivel pár online “seggberúgástól” még azért tudok aludni.Csak ez a “biztos ez a hibád” feltételezéseken alapúló érvelés untat már kicsit.

        “Te írod, hogy tudod, hogy nem ír ide. Honnan, ha nem ellenőrzöd?”

        Azt gondoltam nem jutunk el idáig, de akkor fussunk neki 🙂 Az információ sok féleképpen eljuthat hozzám. Az ellenőrzésre való utalásod (bármit is jelentsen) nem éppen a legkézenfekvőbb válasz erre, mivel a párkapcsolati információcsere legtöbbször egy sima kérdezz-felelek interakcióban zajlik. Volt már olyan barátnőm, aki engem akart ellenőrizni (sikertelenül), de ettől még eszembe sem jutna, hogy egy idegen férfit a barátnője biztos ellenőriz, azért ismeri a párja tevékenységét. Éppen ezért rejtély, te miért feltételezed ezt rólam? 🙂 És hogy rövidre zárjuk ezt a tökéletesen értelmetlen és a témát nagyívben elkerülő mellékszálat: onnan tudom, hogy mondta. És nem, nem tartottam pisztolyt a tarkójához.

        “Azt írod, te oldod meg a problémáit (amiket talán nem is akar, hogy megoldd, csak el akarta mondani, hogy ÉRTŐN meghallgasd). ”

        Még egy feltételezés. “Talán nem is akarja, hogy megoldjam”. Ezt te honnan veszed? Az értő meghallgatás alap, anélkül nem is tudnék segíteni.

        “Miért képzeled, hogy ő nem tudja megoldani, attól, hogy beszél róluk? ”

        Ilyen képzeteim nincsenek, ezt sem tudom honnan veszed.

        “Az, hogy így beszélsz róla, hogy te, az okos pasi megoldod az ő problémáit, jelzi, hogy olyan embernek tartod, aki nem tudja megoldani azokat. Tehát igen, gyereknek nézed, te írod le.”

        Éppenséggel ilyet sem írtam. Ezt megint csak te írod, te feltételezed. Számára fontos, hogy egy férfi meg tudja oldani a problémákat. Nem is tudna olyannal lenni, aki nem. Volt erről hosszas beszélgetés már a kapcsolat elején, tisztában vagyok vele milyen társra vágyik (te még nem beszéltél vele, így nem tudhatod) (még mielőtt megkérdezed, nem ellenőrzöm, csak feltételezem, hogy nem beszéltél vele-ennyi feltételezés közepette, ezt még be merem vállalni)

        Másrészről elég szar egy világ lenne, ha a párok nem segítenék egymást, amiben tudnák. Ezt holmi lenéző viselkedésmódnak beállítani nem túl szerencsés.

        “Még annyit tájékozottságról, hogy biológusok NEM tanulmányozzák ilyen-olyan törzsek életmódját. Az egy másik tudomány ugyanis.”

        Az én tájékozottságom a tied közelébe sem ér, ezt azóta tudom, hogy jobban ismered a párkapcsolatomat, mint saját magam. Visszatérve a törzsekhez. Ha kanadai agysebészek kutatnák a törzseket, akkor is ugyanazt látnák. Ha nepáli szerzetesek, akkor is. Innen nézve megint egy tök értelmetlen vitába mentél bele.

        Az etológusok biológusok, és mivel pl Csányi szakkönyveit volt szerencsém olvasni, biztos lehetsz benne, hogy nem közgazdászok kutatják a jelenleg még élő, civilizációt még csak hírből is alig ismerő törzsek életmódját, hanem bezony antropológusok, biológusok, humánetológusok, akiknek a szakmáját ez érinti. Hogy én speciel a biológusokat emeltem ki az az égvilágon semmit nem jelent, csak éppen ők jutottak eszembe. Mint ha abba kötnél bele, hogy a Polgári Törvénykönyvel nem a közjegyzők, hanem az ügyvédek foglalkoznak.

        Kedvelés

      • Azt is írtam, hogy tehát nem működött jól a kommunikáció.
        De te nem azt állítod, hogy most jó az idő (jól vagy a pároddal), hanem azt, hogy mindig jó (együtt is maradtok, mert jól kommunikáltok úgy,ahogy). Nem, az, hogy együtt vagytok, nem bizonyítéka a jó kommunikációnak.
        Abból gondolom, hogy szerinted nem tudja megoldani, mert fontosnak tartod, hogy te megoldod neki (helyette). Persze ha te a villanykörte becsavarását vagy a motorgyertya-cserét tekinted problémamegoldásnak, akkor helyes, amit mondasz, csak nyomokban sem mérted a posztot.
        Az embereknek fontos, hogy meg tudják oldani a problémákat. Önálló emberek jellemzően a saját problémáikat (elsősorban) maguk szeretik megoldani. A segítés egy dolog, de ha a probléma helyette való megoldása rendszeres, ha mondjuk abból, hogy basszus, foltos a blúzom – neked az következik, hogy azt neked KELL kimosnod, ha azt mondja, hogy a főnököm pikkel rám, abból meg az, hogy be kell menni elbeszélgetni a főnökkel, akkor igen, az már ilyen lekezelős, gyereknek nézős. Ha nem ez jut eszedbe róla, hanem hagyod, hogy lerendezze a problémát a főnökkel, max valamilyen tanácsot adsz, akkor NEM oldottad meg a problémáját.
        Ember, a törzsek szokásaival Csányi sem foglalkozik. van olyan, hogy humán etológia, de ez nem a humán etológusok területe. Ez a kulturális antropológia területe, amiről látom, hallottál, de ezek szerint nem tudod, mi a különbség az etológia és az antropológia között. Pedig alapvető. A polgári törvénykönyvvel meg mind az ügyvédek, mind a jegyzők foglalkoznak. De pl. írni egyikük sem írja. Én is foglalkozom pl. kulturális antropológiával, amennyiben olvastam már ilyen könyveket. De írni nem írom. Csányi max olvasgatott pár könyvet ebben a témában is. Valljuk be, érteni ehhez nem ért (még ha nálam valamivel jobban is), csak mint Czeizel a belgyógyászathoz vagy Szendi a táplálkozástudományhoz: nagyon felületesen. Az etológusok valóban biológusok, de az antropológusok, mármint a kulturális antropológusok NEM.
        Azért azt megírhatnád, hol írt Csányi részletesen az afrikai törzsek (hol vannak civilizációt hírből sem ismerők? Szerintem max a Disney-nél, tudod, az Istenek a fejükre estek-ben). Nemigen akadnak törzsek már, akikre a patriarchátusnak ne enne erős hatása. Ellenben nincsenek olyanok sem, és nem is voltak soha többségben azok, ahol a nagyállatokra való (ÁLLÍTÓLAG!) férfias vadászat lett volna a jellemző.
        Az, hogy nem is tudod, milyen tudományt idézel (szerinted), csupán azt jelzi, hogy ismereteid elképesztően felszínesek és hézagosak. Magyarul: tudományoskodni akarsz, valós ismeretek nélkül. Mintha a PTK-ra hivatkoznál úgy, hogy közben azt állítod, az ügyvédek ÍRJÁK. Erősen kételkednék a jogi ismereteid alaposságában. Vagy mintha én a belső égésű motorokról úgy beszélnék, hogy közben a vegyészek ezirányú kutatásaira hivatkoznék, mondjuk a forgatónyomatékkal kapcsolatban.

        Kedvelés

      • ” Egyébként tény, hogy a nők tekintélyes része is hisz a patriarchális sztereotípiákban.”

        Ezt kifejthetnéd.

        ” Miért képzeled, hogy a lelki dolgok férfiatlanok?”

        Lelki dolgai mindenkinek vannak, ennek nincs köze a férfiassághoz. A lelki dolgok kifejezése történik másképp, a kommunikációs rész.

        Kedvelés

      • A lelki dolgok kifejezése másképp történik, csak épp az, hogy ennek biológiai okai vannak, nem bizonyított. Ráadásul a különbség a két nem között nem biztos hogy olyan nagy, mint amekkora az eltérés a nemeken belül.
        A nők épp úgy ELHISZIK az általad itt kifejtett sztereotípiákat, ahogy a férfiak is. Mit nem érc? Kisgyerekkorunk óta halljuk a hülyeségeket, könyvek jelennek meg “A nők a vénuszról, a férfiak a Marsról” címmel, oltári sikerrel. Ezek a nőkre is hatnak.

        Kedvelés

      • Nyilván szíved joga tettetni, hogy nem érted, én még sem értem miért teszed. Sejtéseim vannak, de mindegy.

        “Az, hogy nem is tudod, milyen tudományt idézel (szerinted), csupán azt jelzi, hogy ismereteid elképesztően felszínesek és hézagosak.”

        Ez a “nem értesz hozzá, tehát kuss” érvelés. Nem vagy csillagász, tehát hülyeség, hogy a legközelebbi csillag a Proxima Centauri és így tovább.

        “Azért azt megírhatnád, hol írt Csányi részletesen az afrikai törzsek (hol vannak civilizációt hírből sem ismerők? ”

        Nem uncsi már ez a csúsztatás? 🙂 Nem nem ismerő, hanem alig ismerő. Óriási különbség. Csányi könyvei pedig megvehetők (én kölcsönöztem őket), majdnem mindegyikben, amelyik humánetológiával foglalkozik, találsz törzsi információkat. Kezdheted a legvaskosabbal,abban minden benne van. Mivel nem magoltam be a könyvet, oldalszámot nem tudok mondani 🙂

        “Valljuk be, érteni ehhez nem ért”

        Mindjárt gondoltam, hogy senki nem ért ehhez, csak te. Te tudod, hogy nők vadásztak és kész. Annyira, hogy a férfi vadászat eltörpül mellette. Találtál egy az átlagtól eltérő esetet és talán, még az is lehet, ne adj isten, nem is a férfiak, hanem a nők vadásztak….értem

        “Ember, a törzsek szokásaival Csányi sem foglalkozik”

        Ezt te is tudod, hogy marhaság. Figyelj, elhiszem, hogy a saját közönség előtt brillírozni kell, de ez már durva. A humánetológiának oylan kutatási módszere van, amihez a kultúrák összehasonlítása is szükséges, magyarul meg kell nézni mit csinál ez a csoport (törzs) meg a másik, mik a hasonlóságok, mik a különbségek. És még van más is, de ez az egyik.

        “De te nem azt állítod, hogy most jó az idő (jól vagy a pároddal), hanem azt, hogy mindig jó (együtt is maradtok, mert jól kommunikáltok úgy,ahogy).”

        Nem ezt állítom, de már kezdem lassan megszokni, hogy folyton csúsztatsz. A kommunikációval nincs probléma. A kapcsolatunkal nincs pronléma. Erre pedig mivel nem tudsz mit írni, jössz a jóslással, hogy lehet majd tönkremegy, mert a kommunikáció majd esetleg, talán a jövőben…

        “Nem, az, hogy együtt vagytok, nem bizonyítéka a jó kommunikációnak.”

        Csak nem akar összejönni? 🙂 Az istenért se ismernéd el, hogy jó a kommunikáció, mert szerinted elképzelhetetlen, hogy máshogy gondolkodó emberek is jól kijönnek egymással. Á, az lehetetlen.

        “Azt is írtam, hogy tehát nem működött jól a kommunikáció”

        Hát persze, csak azért érhet véget egy kapcsolat, mert rossz a kommunikáció. Te elhiszed, amiket írkálsz?

        Kedvelés

      • “A nők épp úgy ELHISZIK az általad itt kifejtett sztereotípiákat, ahogy a férfiak is. ”

        Azt nem értem mitől lesz valami patriarchális sztereotípia, mi az, ami már az és mi nem?

        Kedvelés

      • Sztereotípia a megalapozatlan vélekedés. Mint pl. az, hogy biológiai okai vannak az (esetleg) eltérő kommunikációnak. Patriarchális attól lesz, hogy a jelenlegi nemi szerepeket igyekszik alátámasztani. Sztereotípia az is, hogy az ember az egyetlen értelmes lény a Földön, de az nem patriarchális.

        Kedvelés

      • Tolmácsolom egy kedves barátom gondolatait:Te Bazingaaa!

        Ha olvasnál a blogon, látnád, hogy azon a rakás zőccségen, amit összehordasz, már rég túlvan a blog olvasóinak 95%-a. A maradék öt százalék meg a hetekben jött, az még nem ért a végére, de napok kérdése.
        Idejössz, megmondod a tutit, olyasmiket, amiket mi ledolgoztunk évek munkája árán. Tényleg ennyire nehezen értelmezhető a blog szerepe számodra? Úgy véled, hogy a kőművesnek meg kell mutatnod egy kislapátot a homokózóból, hogy belássa, a malteroskanál zöld is lehet, nem csak kék?

        Köszönnyük a figyelmet.

        Kedvelés

      • Magyarul a te megalapozatlan vélekedésed, sztereotípiád az, hogy a patriarchális nevelés (ami önmagában már sztereotípia) okozza a nemi különbségeket, amiket nemi szerepeknek nevezel?

        Mégis a női és férfi agy anatómiailag eltérnek, ami ellen nem tudsz semmit tenni. Biológia? Á dehogy.

        Az is véletlen, hogy a női agy két félteke közötti idegi összeköttetés jobb, mint a férfiakéban. Mint, ahogy a férfiak egyik agyféltekén belüli idegi aktivitása a nőkénél jobb. Lehet ezzel vitatkozni, csak nem érdemes. Egészen véletlenül, a biológiai felépítés azt eredményezi, hogy a női agy az érzelmeiért felelős jobb agyféltekét sokkal jobban össze tudja hangolni a bal agyféltekében lévő kommunikációért felelős résszel, amit egy valagnyi egymástól független egyetemi kutatócsoport már kimutatott, mégis a mai napig él az a te általad is képviselt sztereotípia, hogy nincs biológiai különbség a nemek közötti kommunikációban és egy sor más tulajdonságban.
        Felnyithatnánk a te agyadat is és mondjuk egy másik nő agyát, hihettek ti mindeketten a patriarchális sztereotípiákban, mégis az érzelmi kommunikációt nem a te agyad fogja jobban biztosítani, hanem az övé. Ettől persze lehetnek neked is nyerő pillanataid, de közel sem olyan mértékben teszik ezt lehetővé az agysejtjeid, mint a melleted lévő hölgynek.

        Mivel ezeket a biológiai különbségeket műszerekkel mutatták ki és mérték meg, nem úgy tűnik, hogy az én állításaim a megalapozatlanok.

        Kedvelés

      • Az általad leírtaknak – az agy elképesztő képlékenysége miatt – akkor van jelentősége, ha csecsemőkorban mutatták ki. Azon kívül, azt nem állítom, hogy SEMMI különbség nincs a kommunikációban a két nem között. Azt állítom, hogy annak mértéke nagyon erősen szocializáció kérdése.

        Kedvelés

      • Aztán a nőkkel úgy kell bánni mint a belső égésű motrokkal.
        Mindjárt kiderül hogy azokhoz sem értessz 😀 😀

        Kedvelés

      • Johannale, vodka volt az első ötletem, de lassan ott tartok, hogy mindegy, csak az öntudatomnak intsek már búcsút, nekem az se gáz, ha egy ősember fejbekúr egy őseszközzel, mittomén, Atari 2600-zal, és bevonszol a semmidobozába tüzet nézni, elvégre én már öreg meg ráncos is vagyok, biztos tudok adni. /elfáradt

        Kedvelés

      • Tényleg, mi lehet annak a nem-evolúciós oka, hogy a nők LELKIZNEK? Miért lelkiznek? Miért vannak pont nekik problémáik, lelki témáik, igényeik, kapcsolódhatnékjuk, miért nem a tévét nézik? És miért érinti ez kényelmetlenül a férfiakat, miért kezdenek lekezelően beszélni a lelkizésről, miért tehetik meg, hogy ne válaszoljanak, elzárkózzanak, ne figyeljenek, ne értsenek, miközben A HÍRES, RENDSZERALKOTÓ PSZICHOLÓGUSOK, KÖLTŐK, FILOZÓFUSOK majdnem mind férfiak?

        Csak nem valami nőket érintő rendszerszintű hátrány, megfosztottság, életminőségbeli hátrány lesz az ok? Hm.

        Kedvelés

      • Szerintem csak részben. Részben pedig a szocializáció – fiú nem sír, nem nyavalyog, nem lelkizik -, részben pedig egyfajta lelki lustaság – aminek persze megint társadalmi okai vannak, a pasi megteheti, többek között azért, mert lelki nyomorának terheit rárakhatja a nőkre.

        Kedvelés

      • Te még mindig itt pörögsz? Meglehetősen kitartó vagy, bár lassan ideje lenne belátni, hogy itt egy változó tényező van, az pedig te vagy.
        Eszünkben sincs visszalépni oda, ahonnan annyi okból, és annyiféle szenvedés árán kimásztunk. De ha még mindig ennyire sok időd van a tökéletes kapcsolatod mellett, csak nyugodtan, a népes olvasótáborból lesznek néhányan, akik megpróbálnak veled érdemben beszélni.

        Kedvelés

      • Pörgök, de nem mondhatod, hogy sokat 🙂 Ahogy az időm engedi. Most se maradok sokáig, ha nincs reakció blacitól , majd talán holnap visszanézek.

        “Eszünkben sincs visszalépni oda, ahonnan annyi okból, és annyiféle szenvedés árán kimásztunk.”

        Ezt hogy értsem? Férfiakkal kapcsolatos?

        Kedvelés

      • Bizony, és az önnön megítélésünkkel.
        Innen E/1- ben folytatnám majd, ha nem bánod, nem akarok mások nevében nyilatkozni.

        Kedvelés

      • Kedves Bazingaaa, szeretnék gratulálni neked. Sziporkázóan szellemes és okos ember benyomását kelted. Mivel én a buta, szőke liba kategóriába tartozóm hadd tegyek fel egy apró, ártatlan kérdést. Ha ilyen okos vagy, akkor miért nekünk osztod az észt?
        Mivel seggfej vagyok a butaságom és szőkeségem mellett, egy apró észrevételt megteszek. Van egy rossz hírem, nem figyelsz a másik mondandójára, ez pedig rengeteg problémát fog még neked okozni. Sok esetben mondatokra reagáltál, nem pedig a mondanivalóra. Érvelési hibákat követsz el, pl. áthárítod a bizonyítást a másik félnek (mivel cáfolni nem tudod). Ha visszaolvasod a hozzászólásaidat, találsz bennük még több hibát.

        Kedvelés

      • De nem én. Ez a pasas láthatóan azt sem érti, amit ő mond. Kell még vagy húsz év tapasztalás neki, mire oda jut, hogy minket értsen. Én leszoktattam magam arról, hogy magyarázom a nekem egyértelműt, van nekem elég dolgom, nem veszek a nyakamba koloncot. Riszpekt aki bevállalja, de én többet nem. Ha megválaszthatom, kivel kommunikálok, márpedig az esetek 90%-ában megtehetem, akkor inkább minden tekintetben felnőtt embert választok.

        Talán Disraeli mondta egyszer a brit parlamentben, amikor megkérdezték, hogy figyelmesen hallgatta-e meg az egyik képviselő monológját: “dehogy figyeltem, van nekem otthon saját gyerekem.” Így vagyok én most Bazingaa-val.

        Kedvelés

    • 😀 A problémák megoldása nem egyenlő a csacsogással.
      Amúgy ha te így közeledsz a nőkhöz és ezt így ki is mondod, hogy csacsogtok, borítékolom a kapcsolatod bukását.

      Az op. rendszerekről, belső égésű motorokról pedig annyit, hogyha valaki ezt tanulta és ezzel foglalkozott, akkor ért hozzá. Vannak informatikus nők az ismeretségi körömben.
      A belső égésű motorokról annyit, hogy az emlékezetem szerint a munkaciklus szerint lehet kétütemű és négyütemű, a tüzelőanyag adagolása és elégés szempontjából Ottó-motor, dísel-motor, izzófejes motor és azt hiszem gázmotor.
      Ez kb. 24 éve tanultam, amikor letettem a jogosítványt. De ha min. 1 hetet tudnék ezzel a témával foglalkozni, bizton állíthatom, hogy még többet tudnék erről beszélgetni. 🙂
      Nem kellene mindent a neveltetésre fogni, hanem odafigyelni kellene, akarni, beszélgetni felnőtt, értő ember módjára.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Ajj Nadja!
        Az összes munícióját ellőtte, te meg egy kommentben megválaszolod? Kegyetlen vagy és lényegretörő, egggyáltalán nem nőies tulajdonságok.

        Kedvelés

      • “A problémák megoldása nem egyenlő a csacsogással.”

        Értem mit akarsz mondani, de végülis a csacsogás a női problémamegoldás része is 🙂 Az érzelmi állapot ismertetése a többi nő szolidaritását vonja maga után (ja, jó esetben) szóval lehet hasznos. De egy férfinak nem hasznos, mert más problémákkal találta szembe magát az évmilliók során, amiket más módszerekkel lehet megoldani.

        Ilyen szempontból mindkét nem kommunikációja probléma megoldó (az elnevezés mellékes), csak a problémák mások és a megoldások is mások, ebből fakad a kettő közti különbség.

        “Vannak informatikus nők az ismeretségi körömben.”

        Én is ismerek egyet, akinek szakmája, meg még valakit aki szeret elmélyedni a részletekben. Lelkizős férfit is ismerek 🙂 De engem 2 nap után dobna az asszony, ha ilyenné válnék 😀

        Kedvelés

      • Amennyiben komolyan beszélsz, elárulom, hogy meglehetősen sértő a nők feltételezett alapértelmezett kommunikációs stílusát csacsogásnak nevezni, mivel ez a szó azt a jelentésárnyalatot hordozza, hogy a beszélgetéseik értelmetlenek és fölöslegesek.
        Legyél szíves hagyd abba az offenzív nyelvhasználatot, az ostoba sztereotípiák pufogtatását.

        Kedvelés

      • Éppen ezért tettem hozzá, hogy ez egy hasznos dolog, de ha téged zavar, akkor nem használom. Probléma megoldva 🙂

        Kedvelés

      • az eddigiek alapján neked vannak problémáid a kifejező, nem offenzív fogalmazással, nem nekedm.

        ha lehülyézel valakit és utána hozzáteszed, hogy de a hülyeség az szerinted egy evolúciósan előnyös tulajdonság, attól még lehülyézted.

        Kedvelés

      • Hát figyelj szerintem elég nehéz kiolvasni a hozzászólásaimból a lehülyézést, mivel nem hülyéztem le senkit. Ha írok egy véleményt, ami eltér mások véleményétől, az csak annyit jelent, hogy más a véleményünk. A problás szót is legfeljebb sporolás miatt írtam, mert egyfolytában leírni, hogy “női kommunikáció” elég hosszadalmas. Szóval lehet igazad van, bajok vannak, gépelési bajok 😀

        Amúgy meg csak érdekelne, ha én sértő vagyok, akkor az a másik kommentelő nem sértő, aki mondjuk személyeskedik?

        Kedvelés

      • Itt alapjárat az, hogy figyelnek az emberek, maguk ezek a felszólítások (leszólások), hogy “figyelj” nagyon lekezelően hatnak. És ez a mutogatás, hogy igen, de a másik kommentelő is, nagyon gyerekes.

        Kedvelés

      • Miért lesel másra? Gondolod, hogy más akármilyen megnyilvánulásától a tiéd elfogadhatóbb lesz? Miért akarsz te mást helyrerakni, megszabályozni önmagad helyett?

        Kedvelés

      • “Amúgy meg csak érdekelne, ha én sértő vagyok, akkor az a másik kommentelő nem sértő, aki mondjuk személyeskedik?”
        Mert ilyen kitartóan firtatod ezt a kérdést, akkor elemezzük, mit mondott az a másik kommentelő.
        A következő párbeszéd zajlott:
        “Igen, de a nők problémáit mi nem tudjuk csacsogással megoldani.” Ki mondta, hogy oldd meg? Szerintem elég, ha nem csinálsz nekik.
        Kiindulás ugye az a fennsőbbséges férfi-álláspont, hogy nektek, kollektíve (egy kalap alá veszed a férfiakat általában, köztük magadat is, általánosítasz), a nők (általánosítasz) problémáját kéne megoldani (téves feltételezés), de ezt ugye nem lehet “csacsogással” (degradáló minősítés) megoldani.
        Válasz erre: köszönjük, a bejegyzés arról szólt, hogy a probléma éppen a hallgatás, beszéd hiánya, hogy nincs odafigyelés-meghallgatás, párbeszéd, egymás megismerése, magunk megmutatása, és így tovább. Itt kezdődik a probléma, amiről szó volt. Nem is érted, mi a probléma, eleve kétségbe vonod, így nincs esélyed megoldani, tehát, köszi, inkább ne nyúlj hozzá, mert úgy jársz, mint Mekk mester.
        De ez csak egy lehetséges és nem teljes olvasata “a másik kommentelő” hozzászólásának, aki egyébként ennek a közösségnek régi és fontos tagja, akitől sokat tanulhatnál empátiában, humorban, lényeglátásban, egyebekben. Ha meg akartál sértődni, lelked rajta.
        Ha viszont szeretnél sokat tanulni a nőkről meg arról, mitől működhet egy párkapcsolat úgy, hogy a nő is boldog legyen benne, ne szürküljön és betegedjen bele és ne sárkányosodjon el, akkor örülj, hogy idetévedtél, olvass itt sokat és figyelmesen. De ehhez alap lenne, hogy hajlandó légy előbb gondolkodni és utána beszélni, és elfogadni, hogy nem tudsz mindent a nőkről meg a kapcsolatokról meg úgy általában mindenről, és hogy van mit tanulnod. Ha csak kioktatni jöttél, az téged minősít.

        Kedvelés

      • Miért akarnék? Te miért akartál?

        Ahogy te is kinyilvánítottad, hogy mennyire nem tetszik a szóhasználatom, én is kinyilvánítottam, hogy nekem mások személyeskedése nem tetszik.

        Én tudomásul vettem, hogy neked mi nem tetszik, és azóta le sem írtam.

        Engem viszont azzal vígasztaltak, hogy jönnek majd mások, akik még rosszabbak lesznek. (talán még jobban személyeskedni fognak?)

        Mindezek fényében adott megint a kérdés.

        Kedvelés

      • A “szerintem elég ha nem csinálsz nekik” részt mondjuk ha én írtam volna fordítva? Vagy, hogy “te melyik századból jöttél”? Esetleg ha azt mondom “Komolyan mondom hiányoztál, mint egy seggberúgás szappanos lábbal”

        Akkor ezek nem sértő, nem személyeskedő kommentek, épp, hogy tanulnom kéne a megírójától?

        Kedvelés

      • Ráadásul a “csacsogásról” nekem bár nem vagyok nyelvész, rögtön beugrik az állat, ami azt szokja mondani, hogy “iáááááá” és ezt is egy bizonyos szellemi állapot leírására szokták használni ugye (pedig az állat amúgy intelligens, nagyon megvan a magához valója, szóval kikérheti magának….)

        Kedvelés

      • “Sikerült megismertetnem vele a hozzászólásokat. Elejétől a végéig. Amikor a mi kapcsolatunkba kötöttek bele, azon nagyokat nevetett. Elmondása szerint ez az egész egy nagy túlzás, a férfi-női kapcsolatok nem így működnek. Hogy egy férfi nem akar bizonyos dolgokról annyit, úgy és olyan szinten beszélni, azt nem valami férfi alsóbbrendűségnek látja és nem női érdemnek”

        Tyúkanyó szárnyai alá bújtál ? Minen rendben.

        Kedvelés

    • “Igen, de a nők problémáit mi nem tudjuk csacsogással megoldani.” Ki mondta, hogy oldd meg? Szerintem elég, ha nem csinálsz nekik.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Figyelj, ha én betartom a kulturált, nem személyeskedő vitatkozás írott és íratlan szabályait, akkor te is betarthatnád.

        Szerintem így fair.

        Kedvelés

      • Ha ismernél, nem várnád ezt tőlem. Majd a többiek. Én üdítő kivétel vagyok.

        Kedvelés

      • Elég nehéz kulturált, személyeskedéstől mentes vitát feltételezni, amikor az első két hozzászólásodban en bloc elintézed a nőket, mint akik egyfolytában lelkiznek és (számodra) érdekes témákról 3 mondatnál többet nem érdemes válatni velük, ők pedig ne várják el, hogy “veletek” lehessen általad “lelki”-nek meg “érzelmi”-nek nevezett témákról beszélgetni. Komolyan azt várod, hogy a fejünkhöz kapjunk, hogy ja, tényleg, ugorgyunk, ne is akarjunk férfiakkal beszélni a fontos dolgokról, oldjuk meg magunk, kösz, hogy szóltál. Vagy milyen reakcióra vártál?

        Másrészt basszus, hagyjuk már az évmilliókat!
        Embert se eszünk már, dögöt és nyers csontvelőt se, jó ideje. Az egész, gazdaság, politika, ökológia, minden rendszer (kb. az egész bolygó) működtetése, fenntartása nagyban azon múlna, hogy tudunk-e nyíltan, őszintén, türelmesen, a lényegről beszélve kommunikálni, meghallgatni másokat, tekintettel lenni az összes szereplő igényeire, tehát pont rohadt sok múlna bizonyos nőinek titulált erények gyakorlásán.

        Valamint lehetőleg az előítéletes általánosításokat is hanyagoljuk. Képzeld, én olyan nőket is ismerek, akik egész államokat irányítanak, nem is rosszul, különböző reáliák Nobel-díjas tudósait a béke és irodalom kategórián túl is (na jó, fifti-fifti, ők nem ismernek engem), valamint ismerek totál kétbalkezes, műszaki analfabéta, fúrógépet kezelni képtelen férfiakat is, innentől miről beszélnünk?

        Egy gyerek felnevelésében kulcsszerepe lenne annak, hogy “lelkizzenek” vele, nagyon sokat beszélgessenek vele, meghallgassák, nem feltétlenül megoldják a problémáit, hanem hozzásegítsék ahhoz, hogy ő maga megoldja. Hogy a te szocializációd is ilyen mértékben el van cseszve, nem a te hibád, de ha már itt vagy, itt a lehetőség, hogy változtass ezen. Mert az neked is jó lenne.

        mert az nekik is jó lenne

        Kedvelés

      • Pontokba szedem a bekezdéseket.

        1. Egyáltalán nem ezt írtam. Azt írtam, hogy az evolúciós körülmények máshogyan alakították férfi és nő kommunikációját. A női kommunikáció se nem rosszabb, se nem jobb a férfinél, csak más.

        2. Az évmilliók azért fontosak, mert egy csomó mai dolgot, csak így lehet megérteni. Ami ennyi ideig bevált, az nem fog pár évtized, de még 1000 év alatt se eltűnni. A női tulajdonságok meg persze, hogy kellenek, de a férfi tulajdonságok is, azért ezt sem kell elfelejteni.

        3. Nyilván nem minden férfi tud szerelni ésatöbbi….Tudom. Én az átlagról beszélek, mint ahogy itt sokak, sokszor írnak “a férfiakról”.

        4. Fontos, ezt tudja megadni neki az édasanyja. De fiú gyermekek nem kapnak annyi lelkizést, mint a lányok. Ez nem azt jelenti, hogy el van cseszve a férfiak szocializációja, csak azt, hogy az anyák igyekeznek kevésbé lányosan nevelni a fiú gyermekeket.

        Kedvelés

      • Az evolúcióval se gyere, itt többen nem tartják ezt kielégítő magyarázatnak, hogy finom legyek.

        Kedvelés

      • Kielégító magyarázat nincs. A nagy egyesített elméletre még várni kell. Ha valaki nem fogadja el, szíve joga.

        Kedvelés

      • Bazingaaa, a tudósoknak kb. fingjuk sincs az úgynevezett evolúciós körülményekről (főleg nem “évmilliókra visszamenőleg”), mert konkrét bizonyítékok híján csak feltételezéseken alapulnak a nézeteik. A feltételezéseiket pedig a jelenből vezették vissza. Kb. így:

        “-Te, Jenő, mi ez a kődarab?
        – Egy szakóca része.
        – De jó, akkor megállapíthatjuk, hogy az őskori férfiak ezzel vadásztak.
        – Mért pont a férfiak?
        – Hülye vagy? A nők nem tudnak vadászni. Meg nem értenek a szerszámokhoz sem, csak elrontották volna.
        – Ez igaz.”

        Kedvelés

      • “2. Az évmilliók azért fontosak, mert egy csomó mai dolgot, csak így lehet megérteni. Ami ennyi ideig bevált, az nem fog pár évtized, de még 1000 év alatt se eltűnni. A női tulajdonságok meg persze, hogy kellenek, de a férfi tulajdonságok is, azért ezt sem kell elfelejteni.” Épp egy érdekes cikket olvasok a komfortzónáról. “A korok egyre rövidebb ideig tartanak: az őskor millió éveket emésztett fel, az ókor ezer éveket, a középkor száz éveket, ma pedig évtizedek alatt változik a világ.
        ” “Sokfelé tanítják, hogy a fejlődéshez folyamatosan tágítani kell a komfortzóna határait. Tanítják, hogyan lehet felismerni, hogy épp az aktuális határunknak feszülünk neki, hogyan lehet kitartani, elviselni a kényelmetlenségeket, adott esetben a fájdalmakat, és halálfélelmet.
        “Érthető, hogy a többség meg sem próbál előrelépni. Érthető, hogy azok közül sokan, akik megpróbálják, visszarettennek az érzéseiktől. Érthető, hogy néhanapján a poklok kínjait élik meg azok, akik magasra jutnak.””

        Kedvelés

      • Szerencsére ez nem olyan, mint a gravitáció törvénye pl., hogy akkor is hat rád bizonyos kondíciók mellett, ha nem fogadod el.

        Kedvelés

      • Persze, nem zárható ki, hogy nők vadásztak és nem férfiak.

        Biológusok sokszor csinálják, hogy kimennek afrikába a semmi közepére, hogy tanulmányozzák az ott élő törzsek életmódját, mivel ők vannak a legközelebbi kapcsolatban a vadászó, gyűjtögető életmóddal. Eddig tudomásom szerint nem találtak olyan törzset, ahol nők vadásztak volna.

        Kedvelés

      • Arról olvastam, hogy vadászat néha volt, egyébként meg mindenki bogyót szedett, meg ürgét öntött.

        Kedvelés

      • Pontokba szedem:
        1. Soha, senki nem bizonyította.
        2. A női tulajdonságok nagyon nagy része nem létezik. Ilyen pl. hogy nem értenek a belső égésű motorokhoz. vagy mondjuk az is, hogy a férfiak meg értenek. Én pl. nem, és baromira nem is érdekelnek. Egyetlen közeli (férfi) barátomat sem.
        3. Az átlaggal az a baj, hogy a szocializáció hatását figyelmen kívül hagyod.
        4. A fiú gyerekek azért nem kapnak EBBEN A TÁRSADALOMBAN annyi lelkizést, mert a patriarchátus szerint nekik az nem kell. A gyerekeket nem kellene lányosan és fiúsan nevelni, hanem hagyni kellene, hogy kibontakoztassák a tehetségüket és megéljék a vágyaikat.

        Kedvelés

      • Bazinganak. csak ide sikerul beszurni. A magyar honfoglalo sirok kozott jo nehany “amazonokat” takar. Ij, tegez, nyil, szoval loval temetett nok pont ugy ahogy a ferfiakat szokas volt. Ebbol kovetkeztetel-e valamire?
        Csak a teljesseg kedveert irtam. Mindenre lehet peldat es ellenpeldat talalni.
        🙂

        Kedvelés

      • az evolúciós körülményekről keveset tududnk és lényegében bármilyen hülyeséget meg lehet ideologizálni erre hivatkozva.

        az antropológiai bizonyítékok mindenesetre azt mutatják, hogy leginkább a mindkét nemre jellemző kooperáció lehetett az őskori életformák kulcsa, és az egész közösség (a férfiak is) aktívan részt vettek a gyereknevelésben.

        az ilyen kinek jobbak és mennyivel a verbális képességei jellegű vizsgálatokkal az a probléma, hogy az emberi agy meglehetősen jól formálható (vö. a liberális-konzervatív családban felnőtt emberek mérhető agyi különbözőségét) és a vastagon belejátszik a szocializáció is.

        Kedvelés

      • Szerintem kezdd ott, hogy a sztereotípiákkal, kategorizációval ne gyere, köszönjük, mert azokkal tele a padlás. Ha meg ezek neked nélkülözhetetlenek a kérdés megbeszéléséhez, akkor nem tudom, mit tehetnénk.

        Kedvelés

      • Nem megy ez neked, Bazi, inkább bontakozz ki a fütyköshangon, ott értő közegre találsz.
        Az nem járja, hogy nem az orcámba mondod, mi a bánatod velem, hanem “másik kommentelő-nek hísz, valamint a “majd a többiek” azt akarta jelenteni, hogy a többiek majd nem fognak személyeskedni, azt én szoktam csak, vigasznak szántam. Végezetül pediglen nem érdekelsz, már nem is vagy szórakoztató, hanem inkább idegesítő, ilyenből van nekem bőven raktáron, nem kell több. Az alapokkal se vagy tisztában, valszeg még fiatal vagy. Ami csak ok, de nem mentség.

        Ui.:Mindenkit becézek, ha eleget olvastál volna itt, mielőtt ideteszed nekünk a fótoznivaló rongyot, tudnád, de lefogadom, hogy besértődsz a Bazin.

        Kedvelés

      • “Az nem járja, hogy nem az orcámba mondod, mi a bánatod velem”

        Éppenséggel ezt tettem. Leírtam, hogy nem illik személyeskedned.

        Kedvelés

      • Felszólítom a t. olvasóközönséget, hogy ama kommentelőket, akiket én ugyan jóhiszeműen beengedek, majd elpályázok, hogy elfogyasszam dizájnebédemet és hazahozzam túszul esett biciklimet, és akik többszörösen és súlyosan, pökhendi butasággal tiporják lábbal a kommentszabályzatot, és nem is veszik észre magukat, ellenben kioktatólag tolják, tolják a vitának gondolt kötekedést, bátran szedjék szét közösségileg, személyeskedjenek, csináljanak viccet belőlük, valamint kössék hátra a szempillájukat és rúgják seggbe szappanos lábbal. Ezt hívjuk a virtuális közösség önszabályozó működésének, csodásan hatékony, valamint igen szórakoztató, és ez véd meg a trolloktól immár hónapok (Minden Áron szégyenteljes elkullogása) óta.

        Ja, volt még a sumerológus usuminda, az még egy csudabogár, majd mesélek, mert ott zörömböl ám a pincebörtönben, és fenyegetőzik.

        Kedvelés

      • Én csak azt nem értem, hogy hogyan bíztathatod a kommentellőket arra, hogy vétsenek a te általad megírt szabályzatnak és személyeskedjenek? Egyszer azt írod tartsák be a szabályt, egyszer meg te buzdítod őket a be nem tartására? Ez logikailag hogy jön össze? 😀 Mint, amikor a belépni tilos tábla alatt, a gyere be felirat lenne.

        Kedvelés

      • Na ez aztán az érdemi válasz 😀 Én inkább vétek akármilyen helyesírási hibát, mint ekkora logikai bukfencet, de te tudod.

        Kedvelés

      • Egy kultúrált nőklubbeli teadélutánon az a szabály, hogy civilizáltan viselkedünk, erőszakmentesen kommunikálunk, de ha becsámborog egy ismeretlen az utcáról és az asztal közepére vizel, teljesen normális, hogy horgolt csipkés napernyőkkel lesz többször fejbe verve. Ha az illető ezután az erőszakmentességre vonatkozik, azt nem túl diszkrét körberöhögéssel fogjuk lereagálni.

        Kedvelés

      • Ez olyan logikailag, mint hogy te megoldod a problémáidat, anélkül, hogy megfogalmaznád (tehát VALÓBAN felismernéd) őket.
        Nem, nem olyan egyébként. Hanem olyan, hogy adjonisten-fogadjisten.

        Kedvelés

      • Ó köszi, ez a felhatalmazás jól jött. Bár úgy gondoltam, hogy aki önként, ekkora mellénnyel és arccal idejön hülyét csinálni magából, azt akár segíthetjük is benne, de a végére mégis szinte megsajnáltam.

        Kedvelés

      • Nincs még vége, látod 🙂 Nem tudom sajnálni, egyszerűen abszolút nem fogja az adást.

        Kedvelés

      • Jól van, akkor maradjon az emberbaráti kötelesség, segítsük a kommentelőt, hogy továbbra is sikerüljön ilyen ragyogóan illusztrálni a posztban foglaltakat.

        Kedvelés

    • > Egy gyermek felnevelése hosszú gondozási folyamat, amiben a férfi szerepe az, hogy fizikai és szellemi képességeit a problémák megoldására használja fel.

      ez most akkor paródia akar lenni? (a nevedből legalábbis erre következtetek… viszont nem használsz erre utaló stíluseszközöket, szóval még gyakorolj.)

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • nos nem is tudom hova írjam.
        ez azért nagyon ütős:
        “Ha a párkapcsolat hosszúságát kérdőjelezik meg, akkor miért nem lenne érv a hosszú párkapcsolat? Mással nem is lehetne érvelni.”

        végül is a párhuzamos univerzum kézzel fogható bizonyítékaként mihez visz minket közelebb?

        nem tudom.

        ma azt mondtuk többen kolléganők, hogy a főnökünk a munkahelyi férjünk.

        lehet ez a hozzászóló (Bazinga) pedig itt a blogon a férjünk? 🙂

        Kedvelés

      • Én se tudom hová írjam, csak elolvastam az utolsó hozzászólást és azt gondolom, hogy: áááá, reménytelen. kell ez nekünk?

        Kedvelés

      • nem hinném, hogy itt a blogon hasznos ugyanazokat a köröket futni, mint amiket egyébként kénytelenek vagyunk a blogon kívül.

        ezzel itt a levegőt elveszi. és nem tesz hozzá semmit. nincs új gondolat, amit árnyalni lehetne.
        nincs benne kihívás és ezért nem épít.

        inkább rombol.

        Kedvelés

      • Én olyan jókat röhögtem a válaszokon! Már megérte. Kedvencem a szakócás és a szappanos lábbal seggberúgás. 😀

        Kedvelés

      • A párhuzamos univerzumokban nem hiszek. Érdekes téma, de túl sok benne a bizonytalanság.

        Biztos nem vagyok senki férje, mert nem vagyok házas 😀 A barátnőm meg nem szokott ide irogatni.

        De azért érdekelne, hogy ha valamilyen okból kifolyólag nem jó az érvelésem, miszerint egy időbeli kérdésre a legjobb érv maga az idő, akkor szerintetek mi? Komolyna kérdem, mert érdekel a véleményetek.

        Kedvelés

      • A parhuzamos univerzum, az anyag-antianyag kerdese…akar es felteve csak, a ferfi-no relacio.
        😉 Izgi.

        Kedvelés

      • Figyelj, szerintem itt mindenki tök okosan, szívesen és lenyűgözően érvel, de az a gond, hogy úgy rongyoltál be ide, mint amikor egy elefánt kíván körülnézni a porcelánboltban. Alapvető gondok vannak azzal, ahogy kifejezed magad, ahogy pozicionálod magad ebben a beszélgetésben. Ha megpróbálnál leszállni a magas lóról, az érveidet is szívesebben meghallgatnánk.

        Kedvelés

      • Pedig a barátnőd lehet, hogy számodra is meglepő dolgokat “irogatna” ide.

        Kedvelés

      • De neki van, nem úgy, mint tibinek! Nosztalgia-fíling, nem? A színvonalat illetően.

        Kedvelés

      • Kicsit gyengébb. Tibinknek volt humora. És bőrcipője! Sose feledjük!

        Kedvelés

      • Miért nem tűnik fel neked, hogy évtizedek óta ugyanabban a közegben kell a nőnknek is boldogulniuk, mint a férfiaknak? Mert pl.-ul a munkahelyen (legyen szó multiról vagy kkv-ról) nincs evolúciós különbség, leszarja mindenki, dolgozz, legyél poraktív, priorizáld a feladatokat, tartsd be a határidőket, legyen meg a szaktudásod, beszélj nyelveket, ha vezető vagy, tudd delegálni a feladatokat stb.
        És ez a munkavégzés sokszor napi 10-12 óra is lehet.
        Mi köze ennek az egésznek az évmilliókhoz és a kőbaltához?

        Vannak különbségek férfi-nő gondolkodás között igen, de nem annyira durván, ahogy a szocializációnk próbálja ránk erőltetni.

        Tudod a nők nem egyformák, ahogy a férfiak sem. És meglepődnél, hogy több hasonlóság lehet nők-férfiak között, mint ahogy gondolnád.
        Ahogy a határozottság, logikus gondolkodás, lényeglátás stb. nem kizárólag férfi tulajdonság, hanem a konvenciók miatt a férfiaktól ELVÁRT tulajdonság, így annak igyekeznek megfelelni több-kevesebb sikerrel.
        Ahogy a kedvesség, passzivitás stb. se kizárólag női privilégium.

        Aztán párkapcsolatba a pasik beviszik a játszmáikat, a felvett, betanult férfi attitűdöket, ami nem szerencsés egy kapcsolat egészséges működése szempontjából.

        Bocs nem szeretnék kéretlen tanácsokat osztogatni, de bővítsd a tudásodat, látókörödet.

        Kedvelés

    • És amíg te megoldottad a problémát ha megoldottad ? addig a nő vigyázott az utódodra hogy ne haljon ki az emberi faj.
      Arra nem gondoltál hogy a nő is meg tudja oldani a problémát csak annyira elővigyázatos hogy nem hagyja cserben a porontyait?

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Ezt a vadászós cuccot sosem bizonyította be senki. Különben sincs olyan, hogy a nők, meg a férfiak. Ezeket tanuljuk.

      “Ezen a téren ne is. Ez kb olyan, mint ha mi a nőktől az operációs rendszerek magas szintű ismeretét vagy a belső égésű motorok működési elveinek ismeretét várnánk el.”
      WTF?

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • igen, igen. beszélgettünk már erről több helyen.

        az egész elmélet mögött férfiak állnak, ők találták ki, ők írták le a férfiuralmat szolgáló módon.

        ez a vadászás, meg hazamennek és nézik a tüzet és elmélkednek, a nők meg őrzik a tüzet és óvó, gondoskodó, befogadó, körbeölelő – ááááá

        csak tudnám a férfiak ezen miért nem akadnak ki. én totál kiborulnék, ha pasi lennék és az lenne az elvárás, hogy haza menjek és nézem a tüzet (tv-t).

        Kedvelés

      • Azért a tüzesért külön ütném is lapostévével az elmélet megalkotóját 😀

        Kedvelés

      • Én a pasikhoz vonzódom, de rohadtul utálok másokról gondoskodni, főleg pasiról,meg körbeölelni is utálok.
        Akkor biztos nem is vagyok nő?

        Kedvelés

      • A vadászós cuccal kapcsolatban legközelebbi rokonainknál kimutatták, hogy a nőstény csimpánzok is vadásznak. Hogy melyik, mennyire patriarchálissá vált embercsoportban terjedt el a csak férfi vadászás, azt nem tudom. Mert ugye kiváló érv arra, hogy a havi egy-két nagyobb vadászat a férfiak dolga, a többi meló meg marad a nőknek. Vagy hogy vannak-e (még) olyanok, ahol fennmaradt a mindkét nemben a vadászat.

        Kedvelés

      • oroszlánokat kihagytátok. ott a nőstények vadásznak
        a galamboknál pedig felváltva vigyáznak a kicsikre, felváltva mennek kaját szerezni
        tudom, volt nekem a virágládámban

        Kedvelés

      • Ja, és a galamboknál tudtommal a pasik is etetnek. Begytejjel.
        Oroszlánoknál azért ez bonyolultabb. Azért a nőstények vadásznak, mert a hím nem óhajt. De a “családokból” kimaradt hímek összeállnak csapatokba, és ugye kénytelenek maguk vadászni.

        Kedvelés

      • A libáknál is lehet a csapatvezető tojó, az emuknál konkrétan a kakas kotlik (csak), hasonlóan a guvatfürjekhez, akiknél ráadásul a tojók harcolnak a hímekért. Az összes ragadozómadárnál, származástól függetlenül, a hímek (néha sokkal) kisebbek. Ennyit biológiáról (mert EZ tényleg biológia).

        Kedvelés

      • csak hogy érdemben is hozzászóljak a témához…

        És képzeld, a kakukk meg más fészkébe tojik és pont letojja a kölykeit (f_i_ó_k_á_i_t, én is tudom Laci!! 🙂 ), más neveli őket, le van a gond, csak a háváj része van a dolognak. No persze a tojás kipasszírozása nem tudom mennyire nagy élmény..
        Néha úgy érzem, de jó lenne kakukknak lenni 🙂

        ráadásul akárhova tojhatnék. Akár a szoba közepére is.

        Kedvelés

      • A csimpánzal vigyázni kell, mert bár tényleg ők a legközelebbi rokonaink, a csimpánz nem ember. Például agresszió szempontjából az ember szelid kisbárány hozzájuk képest, szokás is mondani, hogy ha egy csimpánzokkal teli buszt elindítunk, az a végállomásra csak döglött csimpánzokkal lenne tele. Az emberben nagyon lecsökkent az agresszió.

        De visszatérve a nőstény csimpánz vadászatára, egy nőről is el tudnám képzelni, hogy vadászik, ez nem mond ellent a férfiak vadászatának. Annak meg pláne,amit a törzsekkel kapcsolatban írtam. Hogy találsz egy példát, ami más,mint az átlag, attól még az átlag ott van és a gyakorlatban az a tipikus.

        Kedvelés

      • Vigyázz az átlagolással, mert a felmérések azt mutatják, hogy az átlag nő jobban ért a barkácsoláshoz és többet is gyakorolja, mint az átlag férfi. Most ne a teljes konyhabútor műhelyben legyártására gondolj, hanem alapvető háztartáskörüli teendőkre, mint zárcsere, polcfelrakás, olajszint-ellenőrzés, lefolyó karbantartás, biztosítékcsere. Kb 10% pedig az ingatlana értékét akarja növelni, ott már komolyabb munkák elvégzése is bejátszik. Pedig régen ez is férfiszerep volt. Ezt kb egy hónapja olvastam, ugyanazon felmérés rákérdezett az indokokra is, 4-ből 1 nő azért tanult meg barkácsolni, hogy ne kelljen folyton férfirokont/ismerőst szívességekre kérni, 5-ből 3 azért, mert “csak akkor van elvégezve bármi munka”, ha ők maguk csinálják. Ennyit arról, hogy a férfiak megoldják a nők problémáit.

        Kedvelés

      • dettó, és nem csak én, több nőismerősöm/rokonom ugyanígy. emiatt gyakran téma a csacsogásaink során a csempehézag, a gázkazán és az olajcsere, valamint a motoros fűnyíró javítása, a gazdasági válság hatása a közbeszerzések időbeni lefolyására, valamint a kisebbségszociológia aktuális kérdései a határon innen és túl, mindezek két szemránckrém és bakonyi gombás sertésszelet receptúrája között….

        Kedvelés

      • A lányommal mostanában beszéltük meg, hogy egy gipszkarton félfalat ketten megcsinálunk, mert a férjemre nincs mit várni. Ő vállalja az anyagok házhoz szállítását.

        Kedvelés

      • pl én is megszerelek mindent a lakásban. nálunk ez természetes, apukám mindkét lányát megtanította mindenfélére. minden szerszámot használhattunk és használtunk is, amíg nem lett mindenkinek saját szerszám arzenálja, az építkezéseken pedig nagyon komolyan számítottak a mi (gyerekek, azaz lányok) segítségére.

        Kedvelés

      • Bakkel, Foxi! 😀 És Creusa! 😀
        A csempehézag nagyon komoly téma, én legalábbis rájöttem a tutira.

        Kedvelés

      • Van egy pár probléma ezzel. A csimpánz agressziójáról idéznél? Igen, a csimpánz IS támadja, akár ki is nyírja fajtársát. Ebben jobban hasonlít az emberre, mint a legtöbb állatra. mármint, hogy kifejezetten megölés céljából támad fajtársra. De ettől még együttműködő csapatokban élnek. Nem ember, de ha biológiáról beszélünk, akkor mégis érdemes hozzájuk hasonlítani magunkat, nem biztos, hogy rosszabb viszonyítás, mint a társadalmakban élő emberek viselkedését biológiai alapokon magyarázni.
        Ha találsz példát, azt jelzi, hogy az általánosítás hibás. Abból, hogy mi ma az átlag, nem következtethetsz jobban a biológiára, mint a csimpánzból, nem állíthatod, hogy évezredekkel ezelőtt is úgy volt. Az pedig, hogy az ember jellemzően nagyállatok vadászatával tartotta fenn magát (ez az egyetlen, amiben még hipotézis szintjén is azt állítják, hogy férfi meló), óriási tévhit, de ilyet nem is állítanak tudósok.

        Kedvelés

    • Gyönyörű, alá nem támasztott, a patriarchális társadalmi normák alátámasztására gyártott közhelyeket pufogtatsz. Ismert, közel kőkori társadalmakban (pápuák között pl.) a férfiak LEGALÁBB annyira részt vesznek, mint a nők. Az oprendszeres kliséd meg már viccnek is gyenge.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • ‘Sőt. Ha egyfolytában a lelki állapotáról osztana meg információt a többi vetélytárs előtt, akkor könnyedén ki lehetne ezt használni.’

      Te ebben nem érzed a logikai öngólt? A pasik nem beszélnek a lelki dolgaikról, nehogy a többi pasik ezt kihasználják, mert ők is csak a gyengeséget látják ebben, hisz fogalmuk sincs, hogy kellene kezelni. A sajátjukat se. Vagyis, saját magatok védelme érdekében nem használtok valamit, ami veszélyes lehet mert nincs benne gyakorlatotok. 😀 Hurrá!

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • 😀 Ez mán még nekem is meredek, pdeig legendásan megértő vagyok, Ez köztudott.

        Kedvelés

      • “mert ők is csak a gyengeséget látják ebben, hisz fogalmuk sincs, hogy kellene kezelni”

        Akkor lenne öngól, ha az utolsó rész igaz lenne. Mi nem a problémáinkat nem tudjuk kezelni, hanem azokat úgy és olyan módon kifejezni, ahogy azt a nők teszik általában.

        Kedvelés

      • Marha nehéz problémákat úgy közölni, hogy az önreflexió a nullához közelít. Alulról.

        Kedvelés

      • Valamint nehéz úgy kezelni bármit, hogy nem tudod legalább közel egzaktul megfogalmazni. Vagy legalább megpróbálni. 🙂

        Kedvelés

      • Nem kell azt fogalmazgatni. Meg kell oldani, az meg férfimunka. Egyszerű mint a belsőégésű motor.

        Kedvelés

      • A kategóriaképzésed sántít eleve. Nincs ti meg mi, vagy nem ezen az alapon. Nekem ez axióma.

        Kedvelés

      • Aha.
        Hogyan oldod meg, ellested valakitől, aki szintén sosem beszélt? Vagy hogy, de tényleg?

        Kedvelés

    • Bazingaaa és a többiek hozzászólása olvastán bennem egy kérdés merült fel.

      Vajon, ha egy férfi képtelen a lelki állapotáról beszélni, ha nem lehet vele mélyre menő diskurzusokat folytatni az érzelmekről, ha nem lehet önelemezni, néha magunkat élveboncolni amúgy közösen a konyhaasztalnál egy pohár bor mellett, ha a lelki problémákat – az enyémeket és az övéit – nem lehet megosztani, ha ő nem kíváncsi a lelkem mélyebb rétegire és nem mutatja meg nekem az övét, akkor mire fel legyek belé igazán szerelmes? Hogyan, mi alapján legyen számomra különleges egy ember, aki épp csak a lényeget nem adja magából és épp csak a lényegre nem kíváncsi belőlem? Hogyan, miért legyen ő a lelki társam – azért mert jó segge van, jó az ágyban és olyan faszán tud konnektort szerelni? Ha elromlik a kocsi, ott az autószerelő, a Windowst magam is újra tudom rakni – a lelkemet meg vigyem a barátnőimhez? A férjemnek mi marad akkor? Tudom, a testem, a tiszta lakás meg a meleg vacsora, és a legtöbb férfinek ennyi pont elég – szerencse, hogy van olyan, akinek nem…

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Majd ezt az érvelést megemlítem holnap pár kollégámnak, akik lyukat beszélnek a hasamba, ahelyett, hogy egyszerű, praktikus kérdéseimre felelnének. Ja, férfiakról beszélek. Akármennyit tudnak néha fecsegni a semmiről. Akkor ők nem is férfiak?

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  17. Szent meggyőződésem, hogy csupán csak arról van szó, ami egy ismert előadáson is. A pasik szeretnek a nothing boxukban ücsörögni. Kényelmes nekik. Oda nő ne tegye be a lábát, mert puskával lesz kikergetve onnan. Ha elkezdjük ezt a boxot kis szőnyegekkel, meg függönykékkel, netán még csodás fokföldi ibolyákkal is feldíszíteni, akkor az már nem lesz nothing box. A férfinek nem lesz hova elvonulnia. Ez az, ami kell nekik! Én a férjemnek megadom(ha tudom). Zavar a csend? Zavar! Hát Istenem, őt meg az állandó “baszogatás” zavarja. Többek között enélkül a feszültség nélkül holt unalmas lenne az életünk! 😀

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Hat nekem ugyan nem hianyzik a feszko. Ez a feszko pont az, ami csak ugy hianyzik, mint mokusnak az erdötüz….

        Kedvelés

      • Én viszont megdöbbentem. Enélkül a feszkó nélkül hót unalmas? Valóban…? Kár.

        Kedvelés

      • A feszültséget ne negatív szóként értsd. Amolyan szexuális feszültség, amit az örök talány és különbözőség táplál férfi és nő között. Ami miatt izgatja mindkettőt a másik. Ha kell, bosszankodik, ha kell egyszerűen csak belemerülve a másikba élvezettel nézi, hogy milyen törékeny-erős, gyenge-bátor, szép-sármos, ect..

        Kedvelés

      • És ha nálunk mindketten erősek, bátrak és csúnyák vagyunk ( mondjuk a férjem egész jóképű volt valaha ), akkor nem lehet élvezet? 🙂

        Kedvelés

      • “A feszültséget ne negatív szóként értsd. Amolyan szexuális feszültség, amit az örök talány és különbözőség táplál férfi és nő között.”

        Én ezt nem teljesen értem, szerintem a férfi és nő közötti különbség szociálizáción alapszik és nem szexi, hanem hátráltató és frusztráló, mind az, hogy neki azt tanították, hogy ne fejezze ki az érzelmeit, mind az, hogy nekem meg azt, hogy legyek konfliktuskerülő. Egyébként a nevelés esetünkben még sikeres se volt, ő lelkizős, én meg őszinte és szókimondó lettem, de ettől még a szocializáció ott van és bezavar és önbizalomhiányt okoz, meg néha nem értjük egymást. És nyilván különbözőek vagyunk és ez a különbözőség lehet nagyon izgató is, de nem mint férfi és nő vagyunk különbözőek, hanem, mint két különböző ember.

        Kedvelés

    • De itt szerintem nem az időnkénti elvonulásról van szó, amire mindenkinek szüksége van, hanem a romboló, progresszív kussolásról, ami lenyomás és játszma és igénytelenség.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Egyetértek. Amikor kérdezek vagy egyeztetni szeretnék, működtetni a közös életünket, feladatokat és ész érveket felsorakoztatok, normális hangnemben, türelmesen, akkor örülnék, ha hasonlóképpen reagálna a másik fél és a probléma megoldásán dolgoznánk közösen, nem pedig azon menne a bunyó, hogy kinek van igaza. Ami nevetséges és gyerekes.

        Kedvelés

    • Dugják már fel maguknak a nothing boxukat, hát komolyan. Kezdek berágni. Én is ücsörögnék szívesen a nothing boxomban, csak akkor ránk dőlne a minden.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Ez olyan mint a dolgozószoba. A férfinak jár, mert neki szüksége van a személyes térre, ahová elvonulhat és feltöltődhet, alkothat nyugiban (úgysem az ő dolga ellátni a családot és a háztartást). Fordítva? Ugyan már! Ja, a gyerekek meg nőjenek mint a dudva, nem lesz vacsora, tiszta ruha, a lakás meg romokban, mert a nő dolgozószobázgat mi, hát miféle anya és feleség az ilyen?

        Kedvelés

      • Még gyermekkori emlékeimből felsejlik egy mondat, hogy a nőn múlik a családi tűzhely védelme és egyáltalán a családi otthon melege. Hm… hát a dolgozószobából nem ér ki a piszkavas… Pedig hát itt elhangzott ma, hogy a férfi mindennapjainak természetes, ún. evolúciós tevékenysége a tűz nézése… hát közben szerintem tudna vigyázni rá, hogy legyen, amit nézegessen… dehát milyen jól megvoltunk – szerű mondatok is jutnak ezzel kapcsolatbam eszembe… csak közben kialudt a tűz, lehet épp a békegalamb pisilte ki. Talán ha közha közösen néztük, s vigyáztuk volna a tüzet… nem tudom.

        Kedvelés

    • Én itt most megfejtettem kapcsolatunk egyik nagy problémáját. Hol van az ÉN “nothing box”-om? Hát elfelejtették ideadni a kezdet kezdetén! Megyek is vissza reklamálni, hova tettem a szervíz telefonszámát, hjajh.
      Azon külön felhorkantam, hogy erre szakszó is van, meg ideológia hozzá. Haláli. Most vonulok vissza a nothing boxomba, remélem még ma megküldik az utángyártottat.
      Sírok.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Van egy videó, azt hiszem a TED-en, amiben egy férfi beszél a nothing boxról, vicces előadás egyébként. Főleg ha nem vagy gender – érzékeny.
        Szóval, van a pasiknak ez a nothing box, amiben vannak, amikor lófaszt nem csinálnak, se nem gondolkoznak, se nem hallanak, se nem látnak, se nem gondolkoznak, se nem érdekli őket semmi, de leginkább senki. Valami evolúciós kedvezmény során jutottak hozzá, vagy ez van az emocionális központok helyén, nem tudom, de a lényeg, hogy a nőknek NINCS ilyen. És nem is lehet, mert (most figyelj) BERENDEZNÉK.

        Kedvelés

      • Annyira béna az az előadás. Azt az apró tényt felejti kis, hogy a nothing box iránti igény, az mindkét nemnél megvan, csak a nők annyira le vannak terhelve, hogy nekik nem jut.

        Kedvelés

      • Szerintem vicces az a figura, csak hülyeséget beszél.
        Úgy hiszem, nothing box nem létezik, csak van, akinek van módja és joga magasról tenni mindenre, van, akinek meg joga lenne, de módja nincs, mert nem szokott hozzá és mert nem is hagyják neki.

        Kedvelés

      • Az biztos, hogy a pasiknak azért lehet semmidoboza, mert a nők megcsinálnak helyettük mindent. Egyre inkább úgy érzem, hogy a nők nélkül nem sokáig lennének el, nemhogy semmi nem lenne megcsinálva, de egy idő után egyszerűen kihalnának a semmidobozaikban.

        Kedvelés

      • “a nothing box iránti igény, az mindkét nemnél megvan, csak a nők annyira le vannak terhelve, hogy nekik nem jut.” Ez olyan mint az egyenlő munkáért egyenlő bért. Járni jár, csak a nőknek valahogy nem jut.

        Kedvelés

      • mifelénk van az uramnak pincéje, szobája, dolgozószobája, a gyerekeknek gyerekszoba, mert az jár. és azt állítják, hogy nekem elég a konyha-ha-ha-ha. hát nem

        Kedvelés

      • Mijjé? Az csak a tied, nem? Más oda nem teszi a lábát. Csak hogy a kedvedben járjanak.
        Nem jó nektek semmi, ez a baj.

        Kedvelés

      • Ó b+.Be hát. Én rögtön beletenném a laptopomat, a kedvenc könyveimet, meg egy láda sört (de az nem elég nőies, jaj!), aztán ki se mozdulnék onnan egy hétig. Egye fene, hívják akkor Something Boxnak, nem vagyok én annyira szabálykövető 😀

        Kedvelés

      • Ja, tényleg. Jól berendezem én is, sört viszek csokit meg nem…bár van az a mennyiségű sör, amitől az ember magát a sört is csokiízűnek érzi 😀

        Kedvelés

      • Nekem van ilyen valamidobozom, leánykori nevén, lakásként szoktam rá hivatkozni. 😀 Van benne könyv is, csoki is, sör és wifi is.

        Kedvelés

      • Ó, akkor te nem tudod, hogy sörözni mán’pedig nem nőies??? Na akkor mesélek. Reggeli rádióműsor, a megfejtő egy kilenc éves kisfiú. Műsorvezető: “Hát akkor küldjük az ajándékot, anyukádnak egy belépő a dizájn—- kiállításra, apukádnak pedig belépő a belga sörfesztiválra!!! Jó lesz???” Szegény gyerek, mi mást mondhatott volna, mint hogy “jó”… én meg vertem a műszerfalat.

        Kedvelés

      • Ma eneklo ifjusag korusok hangversenyen voltam.
        A vegen szegeny korusvezeto nok, akik komolyan vert pisilve tanitjak be a rengeteg gyereket, hogy korusban enekeljenek, es meg tanitjak az enek orat is, aztan meg a szinpadon kemenyen lenditik a karjaikat, az arcidegeikrol mar nem is beszelve, mit kaptak?
        Viragot,!
        Es az egyetlen pasi, aki csak kb. Egy percig kiserte a korust zongoran. Mit kapott???
        Merci csokit!

        Jajjjj!
        Fogok irni reveszmariusznak, jo? Ugye jo otlet? 😦

        Kedvelés

      • What the actual fuck. Rágugliztam a pasi nevére, aszongya nekem a wikipédia: He distinguished between both sexes’ primary fantasies and primary needs, observing that “both sexes fell in love with members of the other sex who are the least capable of loving: women with men who are successful; men with women who are young and beautiful.”[19] Women feel disappointed because, “the qualities it takes to be successful at work are often in tension with the qualities it takes to be successful in love.” Men feel disappointed because, “a young and beautiful woman (‘genetic celebrity’) often learns more about receiving, not giving, while older and less-attractive women often learn more about giving and doing for others, which is more compatible with love.”

        kb
        Megkülönböztette mindkét nem elsődleges álomképét és elsődleges szükségletét, és megállapította, hogy “mindkét nem tagjai a másik nem azon tagjaiba szerettek bele, akik legkevésbé képesek a szeretetre: nők a sikeres férfiakba, férfiak az ifjú és szép nőkbe.” A nők csalódtak, mert “a siker eléréséhez szükséges tulajdonságok gyakran ütköznek azokkal, amelyek egy sikeres kapcsolathoz kellenek.” A férfiak azért csalódtak, mert “egy ifjú és szépséges nő többször tapasztalja meg, hogy kap valamit, és kevésbé tud adni, míg az idősebb és kevésbé vonzó nők hajlamosabbak többet adni és másokért dolgozni, ami kompatibilisebb a szeretettel.”

        Kedvelés

      • Hat en pont nem, azaz forditva. Fiatalabb koromban odaadobb voltam. Most mar ilyen nincs. Mindent ki kell erdemelni! Nincs potyazas.

        Kedvelés

  20. Hat nem is tudom. Nekem volt mar mindenfele “pasim” Az egyik azert volt bosszanto mert nem beszelt vagy csak joval kesobb, mikor mar nem volt aktualis, kesobb ez oriasi felreertesekhez vezetett, a masik az agyamra ment az orokos rinyalasaval es velem valo baszakodasaval, elemezgetessel (ooohh mennyire utalom meg az emleket is) es a legutobbi pedig azzal, hogy beszelt ugyan, mindenfele ot erdeklo dolgok forogtak a kettonk kozti terben, gyakran ugyan erdekes temak egy foldreszallt angyaltol amugy,viszont en halalra untam egy ido uatn. Amikor en beszeltem mindig csak nezett butan, vagy annyit reagalt, tartalomtol fuggetlenul, hogy “jol van”. Az egesz oda vezetett, hogy en totalisan es visszavonhatatlanul elveszitettem az erdeklodesem iranta es minden teren. A tobbiekre mar alig emlekszem. Valoszinuleg en mar osszeferhetetlen vagyok vagy egyszeruen fasult, who knows? Ritkan volt reszem valodi, oszinte okos dialogusokban, de azert volt. Ha nincs osszhang a kommunikaciban en fenysebeseggel lepek, nincs tobb szarakodas, ha az nem megy, egy ido uatn semmi sem fog, ezt tapasztaltam en, nincs mire varni, meg kibontakoztatni… Lehet, hogy konyortelensegnek tunik, de en nem vesztegetem az idomet.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • “a legutobbi pedig azzal, hogy beszelt ugyan, mindenfele ot erdeklo dolgok forogtak a kettonk kozti terben, gyakran ugyan erdekes temak egy foldreszallt angyaltol amugy,viszont en halalra untam egy ido uatn. Amikor en beszeltem mindig csak nezett butan, vagy annyit reagalt, tartalomtol fuggetlenul, hogy “jol van”. Az egesz oda vezetett, hogy en totalisan es visszavonhatatlanul elveszitettem az erdeklodesem iranta es minden teren. ”
      Mintha én írtam volna.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  21. Nálunk az van, hogy én már nem beszélek potyára. Szinte évekig strapáltam, tartottam saját kötelességnek a kommunikációt, aztán egyszer csak, valamikor tavaly nyáron megelégeltem nagyon. Magam is nevetségesnek láttam magam, hogy én beszélek, kérdezek, elemzek, felismerek, megosztom, aztán valamikor beérik a gyümölcs, mert beszokott ám, csak várni kell. Elég volt, nem vagyok se megnevelője, se oktatója, mindkettőnkhöz méltatlan ez.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  22. Namost nekünk meg az a problémánk, hogy a férjem szerintem nem hiszi el, hogy engem tényleg érdekelnek az érzései. Hm. Úgy havonta két-három alkalommal beülünk egy nagy kád vízbe egy üveg pezsgővel, gyertyákkal, és dumálunk. Olyankor ő is meg tud nyílni. Iszonyú termékeny beszélgetések ezek.
    Aztán ha helyzet van (értsd: megoldandó probléma), akkor lefagy kommunikációsan, és intézkedik. Legtöbbször nélkülem, mert higy engem nyilván nem érdekel (szerinte), meg amúgy is az ő dolga minden problémának a megoldása (szerinte).

    Szóval utólag meg előleg kitárgyalunk mindent, de amikor pont a legjobban kéne, akkor csönd van, és ezzel nem tudok mit kezdeni. És fáraszt már mindig ugyanazt elmondani: érdekel, mondjad! Csak szájtépés.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  23. A barátom néha azzal viccel, hogy a kapcsolatunkban én vagyok a férfi – és lehet, hogy tényleg, mert ezt inkább én csinálom. Nem egészen így, sokat beszélünk magunkról és egymásról, kettőnkről is, de sokkal inkább én vagyok, aki hallgat, és aki egy-egy veszekedés után elsírja magát, hogy “ha nem hoztuk volna fel ezt a témát, most nem lennénk összeveszve.” Pedig mindenki tudja, hogy ez csak halogatás, a probléma előkerült volna előbb-utóbb. Sokan írtátok már, hogy rátok mondják, ti vagytok a konfliktusosak, mert ti hozzátok fel a problémát, amiről beszélni kell, és nem elsunnyogni – nálunk a fiú a “konfliktusos”, ő kér, hogy beszéljek, legyek őszinte, szóljak, ha bajom van, én az, akiből csavarhúzóval kell mindent kiszedni. Én ezt nagyon tisztelem és szeretem benne, és nagy sokára nekem is sikerül már (ebből a szempontból) “beszédesebbnek” lenni, sokkal jobb is a kapcsolatunk azóta.

    Ez a poszt most nagy segítség volt – jó ideje gondolkodom már a rossz kommunikációmon és az önkéntelen hajlamomról a(z erővel egyébként többnyire sikeresen visszatartott) játszmázásra, gondolkodom ezen is.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Hasonló a helyzet nálunk is. Vagy két hete kaptam meg, hogy én vele is tartom a két lépés távolságot. Ami sokkolt, mert soha senkit nem éreztem ennyire közel magamhoz. És sajnos igaza is van. Nehéz ez.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Nekem is mondta már, főleg, amikor visszautasítottam a segítségét. Nem bántani akartam, de úgy gondoltam, nem terhelem őt a problémáimmal, főként, ha olyan praktikus dologról van szó, amit magam is meg tudnék oldani. Valahogy úgy lettem nevelve, hogy maradjak csendben, és ne zaklassam az embereket, ne ugráltassak senkit – így maradtam, és csak most jövök rá, hogy ezzel a segíteni akarókban azt erősítem, hogy nincs rájuk szükségem. Ez nem szándékolt következmény, viszont nagyon meg lehet bántani vele másokat.

        Kedvelés

      • Fú, de ismerős… :/ Marha jól megy annak a kisugárzása, hogy nincs senkire szükségem, pedig nagyon is lenne.
        Át kell lépni valahogy az árnyékunkat.

        Kedvelés

      • Igen, én is így valahogy.
        Szóval bennem alapból is megvolt a hallgatás, de amikor néha nagynehezen, vagy épp felszabadultan beszéltem, az nem átgondolva lett, hanem később kiforgatva ellenem felhasználva.
        Na, ez zárt be teljesen. Innen nehéz kijönni és bárkivel is bizalmas viszonyba keveredni.

        Kedvelés

  24. Én (férfiként) azt nem értem, hogy akkor most az a konklúzió, hogy jogos az embernek(férfinek vagy nőnek) a társától elvárni dolgokat vagy nem? Elvárhatom-e, hogy a másik úgy viselkedjen, hogy én jobban érezzem magam a kapcsolatban (és azt, hogy ne ő szabja már meg a normát, hogy én mitől érzem jobban magamat)? Vagy az elvárások általában nem okék, senki nem boldogságfelelőse a társának, próbáljon annak örülni amit az nagyobb bedarálódás, alkalmazkodás nélkül adni tud?
    Bárhogyan is, ennek szerintem szimmetrikusnak kellene lennie, vagy sem a nő sem a férfi nem szabhat normákat, nem várhat el, vagy pedig szépen igenis darálódniuk kell, engedni önmagukból és valami közös normarendszert kialakítani…

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Igen, szerintem is, de ez a blog azt állítja, hogy a valóságban nincs szimmetria, mert az egyik fél a rendszerszintű hatalomnélkülisége miatt eleve hátrányból indul, a másik pedig a nála lévő többblethtalomnál fogva eleve jobb pozícióból indul. Ha azt hisszük, hogy egy férfi és nő egy párkapcsolatban egyenlő félként vesz részt, akkor az illúzió. Nincs szimmetria.Az én személyes véleményem az, hogy ez egyéni szinten, minden egyes heteroszexuális partnerkapcsolatban megjelenik, többé-kevésbé. Te mint férfi, nem érzed feltétlenül, hogy neked mennyivel jobb, mert azt tekinted default beállításnak, és nem érzékeled, hogy a másik mi mindenről mond le és hányféleképp alkalmazkodik, hogy te továbbra is ezt érezhesd és meglegyen a szokásos komfortérzeted.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Én a kérdést nem értem. A poszt azt állítja, hogy a férfiak egyáltalán nem akarnak alkalmazkodni. Ezt nem vitatod, akkor hogy jön a kérdés? Természetesen darálódni kell, szimmetrikusan. Ha kiderül, hogy a túl nagy eltérés miatt túl sokat kell darálódni, azt össze nem illésnek nevezik, és akkor nem kell együtt maradni. De ehhez kommunikálni kell, kölcsönösen.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Én ezt nem női-férfi problémának látom, szerintem a működés két férfi vagy két nő kapcsolatában is ugyanez lehet. Alkalmazkodni egy kapcsolatban nem egyik félnek kell soha, ha az egyik fél valami másfajta működéstől érezné jobban magát, ami nem jön a másikból csak úgy magától, akkor vagy a másik alkalmazkodik és eleget tesz a kérésnek, vagy az egyik alkalmazkodik ahhoz, hogy ezt a másik nem teszi meg. Mindkét félnek pontugyanolyan nehéz az alkalmazkodás, akkor is ha kéréshez kell alkalmazkodni, akkor is ha ahhoz, hogy a másik nem fog a kérésnek megfelelően működni… A szimmetria csak akkor jöhetne, ha mindkét fél engedne ilyen szituációkban, középutas kompromisszum jönne, az elváró jóindulatúan értékelne mindenféle, akár apró erőfeszítést, a másik fél pedig nem állna bele a csakazértse állásba énvédelemből. (az elvárások mennyisége viszont szimmetrikus, a nők és a férfiak fejében ugyanúgy van egy elképzelt kapcsolati modell, lefutás, amiben jól éreznék magukat, és hogy önmaguk tudjanak maradni, igyekeznek rányomni a másik félre az alkalmazkodást, amit az vagy megtesz vagy nem, tipikusan csak a hormongőzös időszakban képes alárendelődni az ember olyasmiknek, hogy a hapsija nagy kannak érezhesse magát, a szavanna szélén békésen heverésző domináns oroszlánnak, vagy a nője királylánynak, aki mindig pont akkora figyelmet kap, annyira lesz középpontban, amennyire éppen szüksége lenne erre).

        Ami engem zavar a posztban (lehet, hogy paranoia), hogy azt érzem, hogy itt nem arról van szó, hogy de jó lenne, ha a férfi nem így vagy úgy működne (nem egy kérést érzek itt), hanem egy erős elvárást, a felelősség másikra tolását, hogy az valamiféle hiba hogy nem úgy működik, ahogy nekem az jó lenne, javítsa meg magát és kész, én nem fogok nyünyörögni neki. Mintha egy főnök értékelné a beosztottját körmondatokban udvariaskodva, hogy mit kell még tennie, hogy eleget tegyen munkaköri kötelességének (pedig egy kapcsolatnak nincs munkaköri leírása, mindenki a számára jó kapcsolati működését szeretné megélni benne, nem érzem, hogy egyik vágy jogosabb lenne a másiknál…)

        Kedvelés

      • Kapcsolatról beszélünk, ugye? Mert akkor nézzük a tételezett vágyakat, ami nyilván leegyszerűsítés, de te írtad:
        – szavanna szélén békésen heverésző domináns oroszlánnak lenni
        – királylánynak, lenni, aki mindig pont akkora figyelmet kap, annyira lesz középpontban, amennyire éppen szüksége lenne erre
        Ha kapcsolatról beszélünk, és nem magányos életről, elefántcsonttoronyról, akármi – akkor melyik vágy lehet a jogosabb, vagy nem mondjuk, hogy jogosabb, hanem mondjuk, hogy melyik mutat inkább a KAPCSOLAT irányába? Már ha a kapcsolat nem azt jelenti, hogy a szavanna szélén békésen heverésző izét minden szempontból kiszolgálja, elhessegeti a legyeket, körüllengi, de békén hagyja a félmanccsal odainthető és elküldhető valami. Na, ezt nem nevezném kapcsolatnak.

        Kedvelés

      • Ű, ezt hirtlelen küldtem el, nem olvastam át előtte. Zavaros lett, sajnálom.
        Ja, és kihagytam a nagy kant.
        De tényleg ennyire egyszerűek a férfivágyak? Szerinted tényleg ennyit vár egy férfi egy kapcsolattól? Arra akarok kilyukadni, hogy akkor tényleg nagy baj van, illetve hogy akkor a kapcsolat szó értelmezése tér el egymástól végzetesen.

        Kedvelés

      • Van aki a hímorszlán-szerepet várja, van aki mást. Én például egy vitázós-mindent szétcincálós kapcsolatot szeretnék, olyat amiben bármit érzelmi kitörések nélkül (tehát egyenlően, mivel engem érzelmi kitörésekkel erőssen lehet manipulálni) meg lehet beszélni gyakorlatilag mindent. Hogy bármit is gondolok bármiről, az ne legyen egy érzelmi kitöréssel lenyomva. A feleségem olyat, amiben nem cincálunk, nincs felesleges nyálverés, viszont több érzelem és több pozitív visszajelzés van (agyalás nélkül), hullámvölgyeket-hegyeket szeretne, veszekedéseket-kibéküléseket (ami nem az én kapcsolati modellem), én meg jóízű elvi vitákat, majd max. a vita után érzelmeket, de nagy kiugrások nélkül. Nincs hímoroszlán sehol.
        És igen, a kapcsolat szón mindenki mást ért. A kapcsolat olyan homokvár, hogy egyik oldalon az űrkikötőt próbálsz a homokból formázni, a másik oldalt lovagvárat formázna a társad, amikor nagyon bezavar a másik építménye a képbe, akkor átnyúlsz, igazítassz rajta, amit persze ő foggal-körömmel akadályoz. Tényleg mint az ovodások játék közben, csak itt jobban fáj, mikor valaki megunja és felrugja a közös építményt, hogy milyen tré amorf lett.

        Kedvelés

      • Nézd, nálatok a minimum megvan, a kommunikáció létezik. Ha a másiknak tré a homokvár, akkor az egy másik dolog. Ott már nem igazán az elvárás a gond, hanem az, hogy nem illenek össze. Egyszerűen akár mindkét fél részéről túl nagy a kopás az összecsiszolódás során. Egyik sem hajlandó sem az űrkikötőről, sem a lovagvárról lemondani, egybeépíteni meg nem sikerül. Akkor sajnos külön kell építkezni tovább.

        Kedvelés

      • Igen, csak olyan nincs, hogy két embernek hónapokon-éveken-évtizedeken keresztül ugyanolyan elvárásai legyenek a homokvárral szemben. És ha most nagyon kisarkítjuk, arról kell dönteni, hogy képes vagyok-e annyit engedni önmagamból, hogy az ő homokvár-része is beleférjen a képbe, vagy pedig nekem addig kell a közös homokvárépítés, amíg nekem jó, amíg hasznom van belőle, hasonlít az egész az én ideális homokváramhoz valamilyen szögből (elsőre logikusnak tűnik, hogy mért csinálnék bármi olyat ami nekem nem jó, amitől kopik az énem, ha nem érzem magaménak a homokvárat otthagyom a francba, de voltaképpen egy kapcsolatnak a kölcsönös támaszkodás is lenne a lényege, hogy a másik azzal a nyugalommal élhet mellettem, hogy akkor is számíthat majd rám, amikor az nekem nem akkora öröm, engednem kell a kedvéért, amikor beteg lesz és ez keresztbe tesz mondjuk az én sportos életmódomnak, vagy éppen csak idióta vagy önző időszakát éli). Jó persze középút, de innentől meg szubjektív az egész, én úgy érzem elmentem a falig az adásban, mostmár itt a vége, ketten kétfelé, ő meg úgy érzi,, hogy alig kapott valamit és már cserben is hagyom, minden szentnek maga felé hajlik az ilyen középútja…

        Kedvelés

      • Amit mondasz arról, hogy ez nem férfi-nő kérdés (kellene hogy legyen), az nagyjából OK. A baj az, hogy a férfi-férfi és a nő-nő kapcsolat (ha nincs mondjuk munkahelyi hierarchia), akkor lehet szimmetrikus, mármint társadalmilag, a lehetőség adott. A férfi-nő viszony társadalmilag determináltan NEM szimmetrikus.
        A másik fele, ami a gondod a poszttal: igen, van egy erős elvárás, éspedig az, hogy a másik fél is érje el az említésre sem méltó minimumot. Ez nem azt jelenti, hogy a kommunikáló fél tökéletes, nem kell változnia, hanem azt, hogy még ennek a változásnak is a kommunikáció az alapja. Javítsa meg magát, igen. Azzal NEM kész, az a közös élet lehetősége, annak az összecsiszolódásnak, amit írtál. Mert marha nehéz összecsiszolódni valamivel, ami egy burában van. Hiszen nem a burával, hanem a tartalmával kellene együtt élni.

        Kedvelés

      • A másik fél is érje el az említésre sem méltó minimumot… Ha most elmégy valami keményvonalasabb nőfikázó fórumra, ott valahogy egész másfajta említésre sem méltó minimum fogalmazódik meg elvárásként, csak ott a nőkkel szemben, a mit kellene egy ‘rendes’ nőnek alapból megugrania … Ahány ember annyi kapcsolati elképzelés, annyi említésre sem méltó minimum, annyiféle elvárás a másik felé. És pont ez az említésre sem méltó tudja szétbaszni a kapcsolatot, esetleg az egyik fél (megintcsak mindegy férfi vagy nő) próbálkozna megfelelni, mert fontos neki a kapcsolat, dehát az valójában nulla, az én minimumom ennek felette van, elintézem sommássan, hogy még az alapelvárást sem hozza.
        (különben meg itt is voltak nők a hozzászólók között, akinek nem a kibeszélés-szétcincálás az említésre sem méltó minimum, mivel a túlbeszélés, mindent kielemzés zavarja őket).
        És minimum, nem minimum, nekem nem szimpatikus, mikor valaki megideologizálja, hogy az ő elvárása a másik felé mért felsőbbrendűbb (normálisabb, elfogadottabb, emberhez méltóbb mittudomén) mint a másik elvárásai felé. Ha nem tudok együttélni a másikkal úgy ahogy van, és nem is akarok annyit engedni önmagamból, hogy valamiféle kompromisszumra jussunk, akkor nem megy és kész, ezt a másik nyakába tolni, megideologizálni csúnyacsúnyacsúnya dolog a szememben. Nő és férfi részéről is.

        Kedvelés

      • Nem lehet megfelelni semminek, ha nincs kommunikáció. Ez nem a férfi-nő, hanem minden emberi kapcsolat említésre sem méltó minimuma! Még a hierarchikus kapcsolatoké is. Nincs kommunikáció, nincs kapcsolat, legfeljebb annak nevezett valami. Üres halmaz. Ha nem tudok kommunikálni, akkor nem élek kapcsolatban, ezt a tényt azzal magyarázni, hogy a másiknak túlzó elvárásai vannak, na az a másik nyakába varrása az én problémámnak.
        A másik, hogy ha a másik alapelvárása olyan, amit nem tudok/akarok teljesíteni, akkor nincs kapcsolat, nem kötelező, kész. Olyan kapcsolat, ahol az egyik fél alapvető igénye(i) nincs(enek) kielégítve, nem jobb a semminél.

        Kedvelés

      • Olyan kapcsolat, ahol az egyik fél alapvető igénye(i) nincs(enek) kielégítve, nem jobb a semminél.Ez igaz.Viszont ilyenkor a másikat hibáztatni, hogy mér nem elégítette ki, pedig hát semmi lett volna az neki, én csak tudom, mi az alapvető minimum, szerintem nem fair. Nem megy, akkor nem megy, fikázni a másikat azért mert nem tudtam rányomni az igényeimet nem korrekt.
        Kommunikáció… Azzal azért te is egyetértessz, hogy bármilyen, akár hierarchikus kapcsolatban is akkor kommunikálsz, ha vagy jólesik, vagy bármiféle előbbrelépést vársz ettől az adott dologban. Nem fogsz örömmel és mosolyogva smúzolni naponta a főnökkel, ha folyamatosan csak azt a visszajelzést kapod tőle, hogy kevés vagy munkakörödhöz, úgy alapból rossz a működésed és nem ütöd meg a minimumot sem. (azért kíváncsiságból szeretném, ha jelentkezne olyan, aki folyamatosan negatívnak érzett visszajelzéseket kap, és hozzá semmi olyasmit amiről úgy érzi tudna rajta változtatni, sok ilyen szituáció van munkaügyben,kíváncsi vagyok találni-e valakit, aki ennek ellenére sűrűn és lelkesen kommunikál a főnökkel)

        Kedvelés

      • Amit a főnökről írsz, ott a főnök valójában NEM kommunikál. Az ott nem is igazán (munka)kapcsolat, hanem utasítgatás. És épp ezt nehezményezi a poszt, hogy ez gyakori a párkapcsolatokban, és jellemzően a férfi részéről.

        Kedvelés

      • Én azt olvastam ki a posztból, hogy a férfi passzivitással van a baj, a nem reagáló befordulással. (mondjuk ahány olvasó, annyi értelmezés tudom).
        Erre hoztam a főnök-beosztott analógiát. A nem kommunikáló, passzív férfi szerintem olyan háztartásokban lelhető fel, ahol a nő szabja a családműködési-kapcsolati normákat és hozzá, az általa megszabott elvárásokhoz kellene alkalmazkodni. (ahol a férfi szabja a normát, ott megfigyelésem szerint általában nagymellénnyel képviseli is).
        A posztból meg valami olyasmi körvonalazódik (legalábbis számomra), hogy a női normaszabáshoz a férfinek nemcsak alkalmazkodni kellene (ne legyen főnöknő-papucsférfi a látszat kívülről mer az milyen megalázó már), hanem magáévá kellene tennie, mint saját működési vágyat.

        Kedvelés

      • Ez egy elmélet. Ha alá tudod támasztani, kellő számú megfigyeléssel, megfelelő módszerrel, talán elhiszem. Jelenleg azt látom, hogy a normát a férfi hozza meg. Ez a norma pl. az, hogy “a” férfi nem dumál fölöslegesen, bazingaa jól demonstrálta. Képviselte is, nagy mellénnyel, áltudományos álérveléssel.
        A poszt arról beszél, hogy a megfelelő kommunikáció alap kellene hogy legyen. Olyan alap, mint hogy nem verünk nőt, gyereket. Hogy a nem az nemet jelent, és nem azt, hogy kéreti magát (mellesleg ez is a szar kommunikációt jelzi, hogy még a legegyszerűbb nyelvi formákat sem érti a férfi). Igen, elvárás. Jogos elvárás. alapdolgokhoz nem alkalmazkodni kellene. Az alap legyen alap. Tanuljon meg kommunikálni már gyerekkorában. Mosogatni is. Igenis említésre sem méltó minimum.

        Kedvelés

      • Nem kell, hogy elhidd, saját elméletem, semmivel nem tudományosabb vagy kevésbé tudományos mint akár a te véleményed akár másé itt. Nekem sem igazságom, hanem véleményem van mint itt mindenkinek.
        A poszt arról beszél, hogy a megfelelő kommunikáció alap kellene hogy legyen…
        Szerintem ezzel minden ember, férfi és nő egyetért, csak mindenkinek más a megfelelő:) Velem szemben például az érzelmi kitörés nem fair, mivel minden érzelmi kitörés erősen manipulál. Ez számomra az alap. Nem verünk nőt-gyereket, igen persze. És tisztelettel is beszélünk velük, ezt kihagytad, verbális agresszióban inkább a nők jeleskednek(persze megint csak saját megfigyelésem szerint normál, nem bántalmazó kapcsolatokban). Meg hazudni sem hazudunk. És nem ártunk másoknak. És mosódióval mosunk, hogy a gyerekeinknek is maradjon még tiszta víz a folyókban. Lehet itt halomra hányni normákat, mi is az alap, aztán kiderül, hogy végül is ezekből mindenki azokat várja el mint minimum, amiket ő is minden erőfeszítés nélkül be tud tartani, az olyanokat viszont amiket csak rettentő erőfeszítéssel, vagy néha nem tudja elkerülni a megszegésüket, azokat rögtön árnyaltabban látja másokban is.
        Szóval igen, tanuljon meg kommunikálni gyerekkorában, ez alap. Azoknak, akiknek még nem volt kommunikációs nehézségük. Másnak meg más az alap, mert ő meg másban jó.

        Kedvelés

      • A véleményed a tied. Ha ellenőrizted is, jelentős számú mintán, akkor jó. Ha nem, akkor nagyon fontos (lenne) tudatosítani, hogy ez inkább benyomás, mint megalapozott vélemény.
        A verbális agresszióban tapasztalatom, és tudtommal vizsgálatok szerint is a férfiak jeleskednek INKÁBB.
        Az érzelmi kitörések vs nagyon racionális vita esetében már szerintem más a helyzet egy kicsit, persze az érzelmi kitörések mértéke fontos. Szóval az már nem kell, hogy alap legyen, hogy milyen formában kommunikál, hogy vannak-e kitörések (ha ezek lényegében a másik ledorongolásai, az más terület, és NEM normális kommunikáció!) Nem állítom, hogy a te konkrét kapcsolatodban nem épp te vagy az, aki normálisan kommunikál, de tudjuk, hogy egy eset nem eset.
        A kommunikációs nehézségről: ha normális módon nevelnék a gyerekeket a családok nagy többségében, ha nem lenne az ostoba sztereotípia a nem síró, nem érzelgős és nem lelkiző pasiról, akkor a kommunikációs problémák ritkák lennének. Ugyanis a kommunikációs probléma nem onnan ered, hogy a pasik (jellemzően) nem tudnak jól beszélni, hiszen minden más témáról tudnak, hanem hogy nem is törődnek a lelki területekkel.
        Igen, jogos, a környezetszennyezés leállítása is hasonlóan alap kellene hogy legyen. Ennek megértetése is azon múlik, hogy tudjuk-e kommunikálni azok felé, akik még nem értik. Valljuk be, a fejlett kommunikáció az emberi lét, ember voltunk egyik alapja.
        Azt állítom, hogy a kapcsolat alapja a kommunikáció. Nem igazán cáfoltad meg, csak azt szajkózod, hogy elvárás. Igen, nevezheted annak. Ha kapcsolatban akarsz élni, akkor kénytelen vagy kommunikálni. Szerinted létezhet jó kapcsolat úgy, hogy nem tudod elmondani, mire van szükséged, és meghallani a másik szükségelteit? Ha nem akarsz kapcsolatban élni, akkor nyilván nem alap. Nem várom el sem tőled, sem mástól, hogy kommunikáljon. Azt állítom, hogy ha nem teszi, és még csodálkozik is azon, hogy szarrá ment a kapcsolata, akkor egyszerűen nem ért valamit, de nagyon.
        Azt mondod, a párod érzelmi kitöréseket produkál, te meg gyakorlatilag érzelemmentesen szeretnél vitázni. Akkor nem illetek össze talán. Lehet, hogy a párod azért érzelemkitör, mert alacsonyabb hőfokú érzelmi közléseit, igényeit nem érted, nem elégíted ki. Mondom: lehet, nem tudom. Az intimitás hiánya okoz nagyon gyakran ilyen érzelemkitöréseket. Lehet, hogy itt volna kompromisszum, nem tudom persze ezt sem.

        Kedvelés

      • Ha most elmégy valami keményvonalasabb nőfikázó fórumra, ott valahogy egész másfajta említésre sem méltó minimum fogalmazódik meg elvárásként, csak ott a nőkkel szemben, a mit kellene egy ‘rendes’ nőnek alapból megugrania … – de ugye nem ebből akarunk kiindulni? legalábbis remélem. Ennél az elváráscsomagnál hadd legyenek már védhetőbb, normálisabb, emberhez méltóbb, urambocsá felsőbbrendű elképzelések a szükséges minimumról. Nyilván egy ilyen nőfikázóval egy nő se szeretne “együttélni úgy, ahogy van”, legalábbis nagyon nem kéne (a valóság ezzel szemben az, hogy sokan élnek ilyenekkel, úgy is érzik magukat).
        Ha maradsz, és kicsit olvasol a hozzászólások között, azt fogod látni, hogy a véget érő kapcsolatok nagy részében a nők lépnek ki, amikor már végképp megpróbáltak mindent, és nem tudnak többet adni, tenni, hallgatni, alkalmazkodni, javítani próbálni – és a férjek reakciója jellemzően nem az, hogy dehát már ők is megpróbáltak mindent, hanem hogy mi a bajod, hát olyan jól megvoltunk.

        Érzelmi kitörések kontra racionális érvelés: nem tudom, hogyan szoktak zajlani a vitáitok, de ha kitörések vannak (sírás, ugye?) akkor helyesebb azt feltételezni, hogy a partner lelkileg érintve van, rosszul érzi magát, túl van számára a racionalitáson a párbeszéd, falakba ütközik, kétségbeesett. (Nyilván vannak nők, akik maipulatívan sírnak, hisztiznek, érvnek, eszköznek tekintik a kitöréseket. De szerintem a legtöbben, amikor sírnak, már nagyon rosszul érzik magukat.) Te azt mondod, ez nem fair. Én meg azt mondom, nem fair egy zaklatott, síró emberen a racionális érvelést számon kérni. Más kérdés, hogy a gyakori indulatkitörések jelezhetik, hogy csorbát szenvedett az ember érzelmi fejlődése, szép hosszú hagyománya van ennek, a megelőző generációk nevelése sem az értő, figyelmes, egyenrangú kommunikáció és érzelmi érettség megtanulásáról szót elsősorban – akkor ezen lehet és kell dolgozni. Mint ahogy a könnyeiben fuldokló szerettünket magára hagyni, átlépni, érzéseit lenyomni, tagadni sem fair, nem emberséges, nem vall szeretetre. Az empátia is fejleszthető.

        Alapvető össze nem illés esetén meg úgyis hiába minden.

        Kedvelés

      • szerintem képviselőné neked írt válasza jól összefoglalta azt, hogy miről szól a poszt és miről szól ez a blog.

        a főnök-beosztott példád: semmiképpen nem akarlak megbántani, de ezzel eléggé kilóg a lóláb, ha a párkapcsolat dinamikájaként egy főnök-beosztotti példát hozol. ez mutatja, hogy másik univerzumban élsz. ahol hatalmaskodni és uralkodni szokott ez egyik fél (többnyire a férfi) és alárendelődik a másik fél (többnyire a nő).
        ez a default beállításod neked is.

        úgy tűnik.

        legalábbis a példádból.

        Kedvelés

      • A főnök-beosztott analógiát azért hoztam, mivel az ilyen befordulás-nem kommunikálás meglátásom szerint akkor jellemző(megintcsak nemtől fügetlenül), mikor az adott fél alárendeltként érzi magát a szituációban, az számonkérő jellegű (ezért kényelmetlen és kerülendő az adott beszélgetés, hasonlóan a főnök beosztotti példámhoz).Ha a másik fél ezt előrevivőnek érezné, vagy egy szimpla kérésnek (a kérés ugye abban különbözik az elvárástól, hogy arra szabad nemet mondani vagy hozzászólni és nem lesz érte büntetés-retorzió)., akkor mi oka lenne kerülni a beszélgetést? (nehéz erre a hatalmi demonstráció címkét ragasztani, persze lehet, de milyen hatalom már az, mikor nem merem megmondani a véleményemet, mert parázok a büntibe-helyezéstől?)
        Ja, és köszönöm a skatulyát, nem bántódtam meg, csak vicces, kicsit olyan itt mintha a kurucinfót vagy az ufószövetség weboldalát kommentelném, rögtön tematizálva van bármi amit leírok, aki kekeckedik, az biztosan zsidó vagy a CIA eltussoló részlegének a szekerét tolja, a múltkori ufóészlelés kaszásdűlő felett meg egy tény, ami mindenkinek alap:)

        Kedvelés

      • Nem, a nem kommunikálás a férfiak (jellemzően!) részéről nem a hatástalanság miatt van. Akkor a nők, akik tényleg értik, hogy hatástalan, egy mordulással, letorkolással van elintézve, miért csinálják tovább? A férfiak nem kommunikálásának társadalmi okai vannak JELLEMZŐEN. Akkor is, ha a te kapcsolatodban másképp van esetleg. Bár épp te írtad le, hogy az érzelmeket ki akarod zárni a problémamegoldásból – tehát éppen nem beszéltek az érzelmekről, nem? Nem a gyakorlati problémákról beszélünk az egész bejegyzés alatt, illetve maga a bejegyzés sem azokról szól. Hanem épp arról, hogy vannak a csepegő vízcsapon kívül más gondok is.

        Kedvelés

      • Ez egy másik kommentedből való, de oda már nem fér: “A nem kommunikáló, passzív férfi szerintem olyan háztartásokban lelhető fel, ahol a nő szabja a családműködési-kapcsolati normákat…”

        Vagy nem. Sok nem kommunikáló, passzív férfinak rohadtul kényelmes, hogy a nő viszi a hátán az egész családot, neki pedig nem kell semmiről véleményt mondania, így aztán az összes felelősség is a nőé, aki a döntéseket meghozta. Mert egy család esetében bizonyos döntéseket egyszerűen muszáj meghozni, különben összedől az egész, nem működik, és nincs idő kivárni, mire a nem kommunikáló, befelé forduló férfi hajlandó kinyögni a véleményét (jó esetben van neki, rossz esetben: “legyen úgy, ahogy te szeretnéd”). Kívülről persze úgy látszik, hogy a nő irányítja az egész családot, és ez neki milyen jó, egyébként is papucsot csinált szegény pasasból, a kiinduló pontot viszont kevesen látják meg.

        Kedvelés

      • “…és nincs idő kivárni, mire a nem kommunikáló, befelé forduló férfi hajlandó kinyögni a véleményét (jó esetben van neki, rossz esetben: “legyen úgy, ahogy te szeretnéd”)(…) Kívülről persze úgy látszik, hogy a nő irányítja az egész családot, és ez neki milyen jó, egyébként is papucsot csinált szegény pasasból, a kiinduló pontot viszont kevesen látják meg.”
        Egy barátom épp ilyenképpen működő családban nőtt fel. Ő igyekezett az anyjától látott mintát átvenni… vagyis minimális kommunikációval lenni az erős fél, aki megoldja a problémákat… és érdekes különbözőségekkel majdnem azt hozta a kapcsolatunkba, amit a patriarchátusi sztereotípiákon nevelkedés hozhatott volna… és persze az én autoriter környezetben való nelevelkedésem és lassú önreflexióm is kitermelte azt a fajta odaadást, ami miatt nem vettem észre egyből a köztünk tátongó – csacsogással, majd kioktató elvárásokkal (részéről) kitöltött kommunikációs űrt… És már csak akkor vettem észre magam, mikor nem jött, hogy higgyem, hogy ilyen rövid idő alatt (pár hónap, megszakítással) ide, a semmibe juthattunk.
        Hm… hogyan is lesz a jó értelemben erős, és önreflexióra is hajlandó-hajlamos férfi?… és a túlontúl alkalmazkodó, a férfiért a vágyait félig feladó nő?

        Kedvelés

  25. Hat ez most utott. Mi sem lehetne aktualisabb! Epp tegnap este irtam a ti irjatok:zene ala a Silence cimü dal linkjet…. erre ma ez a bejegyzes…
    Nem akut problema nalunk, eleg jol kommunikal, de neha lustasagbol, kenyelembol belecsuszik ebbe. Van az a csönd, ami rombolo, borzalmasan rombolo. Amikor en mondom mi a helyzet, ez a problema, stb-stb es o hallgat, nekem pedig lassan megy felmegy a vernyomasom. Mondom, neked errol nincs velemenyed vagy halalosan leszarod, hogy mi miatt porgok itt arcon immar 20 perce? Es akkor erre: de hat nekem ugyanaz a velemenyem, mint neked! vagy: nem tudom, en ehhez nem ertek. Na erre epp tegnap mondtam, hogy akkor figyelj, tagolom bazdmeg: em-pa-ti-aaaaaa! Dereng? Nem erteni kell hozza, senki nem varja el. De vagy megerositest varok, vagy szeretnem kitalalni a megoldast es ki mastol varjam a tamogatast, ha nem toled vagy ha szerinted hulyeseg, akkor a te dolgod leallitani es azt mondani, hogy rosszul gondolom ezert es ezert….. De a hallgatas az nem opcio. Ha hallgatsz, engem magamra hagysz a problemammal. Ha hallgatsz, modszeresen rombolod azt a biztonsagos es intim kozeget, ami koztunk van.
    Ezt tegnap ujra elmondtam es felek nem utoljara. Mondom: sulyos valsagban vagyok, ertsd meg, nem hallgathatsz….

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  26. Azt mennyire nem csippentem, amikor egy ferfi aszongyahogy: “figyelj kiscsillag, nem ugyanazt a nyelvet beszeljuk”.( es persze nekem kellene megtanulnom az altala beszeltet..) Hat tenyleg nem basszus. Nehez ugy. En is voltam forditott helyzetben is. Amikor engem ert a folytonos cseszetetes egy ido utan elnemultam, vegul elhuztam a csikot. Az a ficko folyton azt vagta a fejemhez, hogy “igy ferfiak viselkednek” Volt benne valami. Szerintem az egy tevedes, hogy a no kommunikacioja alatt lelkizes lappang elsosorban. En van ugy hogy igenylem az erzelmekkel, lelki dolgokkal avlo foglalkozast, de ez elenyeszo, viszont ha a felveteseimre legyen az barmifele termeszetu, nem erkezik semmifele reakcio, attol pipa leszek es ez is elvalashoz vezet. En a hallgatast valahogy azert erzem meltatlannak mert azt suggalja, hogy a masiknak nem vagyok valodi tenyezo az eleteben (ilyen csunyan fogalmazva hirtelen) meg akkor is ha o az ellenkezojet allitja es lehet, hogy tenyleg nem ugy van.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  28. “És ha elfelejti, akkor megint, egy másik helyzetben újra. Nem káptalan a feje. Azt mondjuk megnézném, ha ezeket az elmondhatatlanokat egyszer csak elmondanák az asszonyok, amúgy egyenesen.”
    Én azt is megnézném mikor ezt a “ja bocs, elfelejtettem” dumát bemondja a főnökének. Sokadszorra. Ja, ott megjegyzi elsőre. Miért is?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  29. Megint hálát kell adnom, mert szerencsésen, harmadik nekifutásra megtaláltam a társamat. A dumálós, kibeszélős, vitázós, kifejezős pasit. Ritka, mint a fehér holló, úgyhogy igyekszem vigyázni rá. 🙂 Remélem, nem fogunk változni 😀

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  33. Érdekes ez a cikk, a mi esetünkben inkább én voltam, aki kezdeményezte a komolyabb beszélgetéseket, legalábbis az elején. Nagyon nehezen viselem a feszültséget, legalábbis azt a fajtát, amikor tudom, hogy valami probléma van, de nem hajlandó beszélni róla, inkább csendben puffog. Aztán elkezdett beszélni, és lassan oda jutottunk, hogy az együtt töltött idő jó részében ültünk egymással szemben és csak rágtuk a gittet órákon át. Elfáradt benne, én is elfáradtam, ettől csak még frusztráltabbak lettünk, és a végén már csak erről szólt az egész, nem is az eredeti problémáról. Mostanra már rutinosabban “tárgyalunk”, nem hagyjuk elfáradni egymást, nem beszéljük túl, és már azt is egyre gyakrabban be merjük vallani, ha csak műbalhé volt, ami mondjuk a fáradtság következménye. Egy ideje már működik.

    Nothing boxa meg mindkettőnknek van. 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  34. Nekem volt dumálós, kibeszélős, vitázós. Ebben a sorrendben is meg az egész egyben is.
    Most csendes van. Ha bajom van (márpedig állandóan találok valamit, ami miatt idegeskedhetek), átölel és néz. Egyszerűen nem tanult meg beszélni a dolgokról, ahonnan ő jött, ott ez nem volt szokás, ellenben csodálatosan leegyszerűsít mindent (jó értelemben) és a stresszt, ami nekem egykor lényegem volt, még hírből sem ismeri.
    Én úgy érzem, nekem most erre van szükségem. Én belefáradtam a kibeszélésbe, a túlanalizálásba, éppen mert a sok értelmiségi, könyvmoly, miegyéb férfi mellett csak mellbevágott, hogy ilyen fantasztikus megbeszélős pszichós akármilyen technikákkal is milyen távol vagyunk egymástól, hogy azok a bizonyos lovagvárak mintha két külön kontinensen lennének. Biztos keserűen hangzik, pedig nem szándékozik az lenni, de én azt vettem észre, minél kifejezőbb, kommunikatívabb két ember, csak annál…fülsiketítőbb? Mindenesetre fájdalmasabb a távolság, ami két ember közt alapból van. Én minden kapcsolatomban mániákusan meg akartam, el akartam magam magyarázni, lássanak, szeressenek, miért teszem ezt meg azt, hogy éltem meg amazt – és semmi. Pedig biztosan értették. Volt olyan is, aki túlmonologizált engem is. Semmi.
    Hát most mást próbáltam, eleinte csak kíváncsiságból, szkeptikusan – és működik. Nekem. Nem recept :-]

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Sok igazsag van abban amit irsz. Nekem is volt ilyen-olyan-amolyan es nem lehet tudni peldaul azt sem, hogy ket csendes kozul miert van az, hogy az egyikkel nem lehet bensoseges kapcsolatot epiteni, holott lathato mennyire szeret es a masikkal pedig tartalmas es szep az elet. Sok minden mulik azon, hogy ki mirol, mikor, mikent mond, beszel, egyaltalan van-e osszhang ket ember kommunikaciojaban. Onmagaban a poroblemak megbeszelese sem visz elore ha nincs valakiben igazi szandek a megoldasra vagy megvalositasra. Az ugy termeszetetol fuggoen beszedet kellene kovetnie megoldasnak, fejlodesnek, rafigyelesnek stb. Ha ez nem tortenik meg akkor tenyleg csak ures fecseges maradhat es nagyon gyakori ez, amit en is lattam, vegyuk peldanak a “lelkizest” jol megy mindeket felnek, ujra es ujra megbeszelik, de nem tortenik semmi. Ha azt latom, hogy egy ferfi onigazolasra, feszko keltesre felesleges moralizalasra hasznalja a szajat, na abbol nem kerek. Volt egy krapek, allandoan moralizalt es az etikussagrol papolt, kozben igazi goreny modon viselkedett nem csak velem, mindenki massal is, beleertve szuloket, baratokat. Szoval igen, ez sem egyszeru kerdes.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • “vegyuk peldanak a “lelkizest” jol megy mindeket felnek, ujra es ujra megbeszelik, de nem tortenik semmi. ”

        Jelenetek egy házasságból? 🙂
        Nem vagyok otthon, pedig szívesen bemásolnám Marianne ominózus mondatát, legalább a magam szórakoztatására. Valami olyasmi volt, hogy mi mindent szépen, racionálisan megbeszéltünk és tudtuk is, hogy hogy kell, és minden olyan rendben lévőnek tűnt utána (nagyon rég olvastam,d e akkor többször). És mégis összeomlik minden.
        Persze értem én, hogy VANNAK építő párbeszédek, kommunikációk és a teljes némaság valóban életidegen.
        Mint a hagymahámozás: elég kellemetlen dolog a sok réteg lefejtése, de megéri, mert a hagymával rengeteg jó dolgot lehet kezdeni. Csak kevés az igazán ínycsiklandó, meghámoznivaló hagyma.

        Kedvelés

  36. Úhh le vagyok maradva az olvasással, de sikerült végigolvasnom a kommentek nagy részét is.
    Zseniális poszt, és a kommentek is 🙂
    Tudom, hogy későn reagálok már a több mint 400 komment után. Nálunk most a villámcsapás miatt nincs tévé, és láss csodát: ember nem a “tüzet” nézi, hanem beszélgetünk! Valahogy a semmi dobozának mégiscsak részét képezte a TV (ez volt a semmi dobozban a valami :-)).
    Pedig mi egyébként is szoktunk beszélgetni, még lelkizni is, sőt. A férjem amúgy sokkal romantikusabb alkat mint én, ha úgy tetszik én járok vadászni, és ő őrzi otthon a tüzet, és mégis úgy érzem, hogy van sokszor nyomasztó csönd odahaza, amikor én beszélgetnék, de ő inkább a semmi dobozában üldögél …
    Meg is mondom ma este neki, hogy nem kell sietni a kár helyreállításával, már ami a tévét illeti.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  37. “Azért is hallgatunk, mert a nő, aki szembesít, számon kér, ultimátumot ad, kitermeli a szubmisszív, igazodó, gesztusai fejében gyengédséget, helyeslést és szexjutalmat váró férfit, és ilyen férfi nem kell, nem kellhet nekünk, illetve kell, persze, hogy így is, kell, de csalódunk és megvetjük őt hamar, a halálba idegesít, mert az ilyen férfi nem erős.”

    Hogy lesznek az ilyen “nem erős” férfiak? Mi viszi rá, hogy lessék, hogy figyeljék, hogy annak rendeljenek alá mindent? Az anyjuk? Az első nagy szerelmük, aki visszautasította? A megtört reménység, amikor először próbálkoztak, és őszintén, és egyenesen, és kinevették, lenézték, nevetségessé tették őket? Nem nők, lehet, hogy más férfiak, vagy felnőttek. Hová lesz ez az énerő? Honnan ez a függőség?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Először is nemcsak “gyenge férfi” van, hanem “szubmisszív, igazodó, gesztusai fejében gyengédséget, helyeslést”, _jó szót_ váró nő is van, de hány. Futószalagon termeli a rendszer, ehhez tapsolna (majdnem) mindenki, mert ez milyen nőies. És erre mondjuk, hogy nem, ez embertelen, így élni, működni méltatlan, akkor is, ha ez a felszínen hasznos a másik félnek.

      A nőt, ha megtalálta is némiképp a saját identitását, meg is érezte erejét, a rend, házasság, gyes, akármi, erőnek erejével szuszakolná vissza a felnőtt emberi lét előtti állapotba. Azt hiszem, azt példázzuk itt szinte mind, hogy a személyiség érésének lehetőségét kiváltságként ki kell harcolnunk magunknak önismereti munkával, gender-érzékenységgel, kommunikációval. És ha ebben a társ nem partner, akkor gáz van.

      Normális kommunikációra is csak valamennyire felnőtt, érett, önreflexióra hajlandó emberek képesek.

      Önreflexió hiányában pl. tanárként vagy szülőként észre se veszem, hogy múltbeli sérelmeimért büntetem a gyermeket, akinek az egészhez semmi köze. Vagy a társat. Vagy épp kiskutya-szemekkel könyörgök neki, mintha anyám-apám lenne, hogy fogadjon el maradéktalanul, ne várjon tőlem semmit, adja vissza az elmúlt vagy sosemvolt csecsemőkori szimbiózist. És nem, még a társ sem tud magam helyett szeretni engem.

      Isten lehet anyám helyett anyám (és ezt most speciell csak neked írtam, másnak ismeretlenül le nem írnám, de te ebben hiszel, nem?), erre mondjuk, hogy a kegyelem által megadatik, hogy az ő szemével tudjam látni magamat. De a saját gyermekemet is csak így szerethetem jól, ha nem magamat látom benne, hanem észreveszem az ő saját lényegét, lényét, meglátom képességei, hajlamai csíráit, és megadom neki azt az éltető közeget, hogy önmagává válhasson. (Dióhéjban ezt mondta az a nőszemély is, akinek az elveire az iskolánk épül.)

      (Én már az Istennel való viszonyt sem tudom olyan egyértelmű függésként képzelni el, ahogy sokan beállítják, mert nem lenyom, hanem felelősséget és szabad akaratot, mozgásteret ad. De ez megint másik téma.)

      Az éngyengeség, az identitásvesztés vagy inkább -megnemtalálás okait nem akarom a pszichológiai elméletek felől elemezgetni, nem vagyok szakértő. A magam számára sokat kerestem a választ, a gyógyírt. Nem tudom a tuti tippet, az önmegváltó módszert. De az elfogadás és önelfogadás gyógyított, segített. Ezt gyakoroljuk itt is, nem?

      Én hiszem, hogy elérem egyszer az ígéret földjét, nincs is olyan messze. Vannak égi jelek, van emberi segítség, van társ. De gyalogolni nekem kell esőben szélben, napsütésben. Fáj veszettül néha, máskor örömteli ez a folyamat. De tehetek mást?

      A posztban többek közt arról volt szó, ahogy én értettem, hogy eleve ez az igény, hogy lássam, értsem, kifejezzem magamat, oly kevéssé jellemző a férfiakra. Én is ezt látom magam körül is, illetve icipici elmozdulást ehhez képest. Csak ha valami tragédia vagy a sárkány feleség rákényszeríti őket. Vagy akkor se. De nem veheti le ennek a munkáját és felelősségét is a nő a férfi válláról, mint a szennyese kimosását.

      Hogy lesznek az erős férfiak, nem a marhák, hanem az igazán, belülről erősek, akiknek tartásuk van és szólni is tudnak? Hát hogy lesznek az erős nők? A folyamat szerintem nem sokban különbözik. Az elszántságban, akadályokban lehetnek különbségek. A női példák hemzsegnek a blogon, de hát féfi is akad itt, aki nem sajnálta az erőfeszítést, s nekigyürkőzött.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Ó, ez hosszú lett. Hát nem épp a fentieket illusztrálom? Nyomom, nyomom a szöveget! 🙂

        Kedvelés

      • Pedig azt mondanám erre, hogy még, még… nagyon tetszett… kár, hogy mostanában nem személyesen… de majd azt is.

        Kedvelés

  39. Bazingaa-ról az a jelenet jut eszembe, amikor a Good Will Huntingban egy csávó elkezd arcozni hogy beégesse Ben Affleck csóringer karakterét a csajok előtt, mire Will közbelép, és rámutat, hogy a csávónak egyetlen saját gondolata nincs, csak a bebiflázott szövegeket böfögi vissza. http://youtu.be/ ymsHLkB8u3s
    Ugyanez van itt is, jobbra-balra csapkod, hol egyik, hol másik tudományágból cincál be kutatási adatokat, de egyetlen pillanatra sem dől hátra elgondolkodni azon, lehet-e másképp is a világ, mint ahogy a csapból folyik. Ezért nem vitatkozom.

    Mielőtt valaki rákérdez: ebben a jelenetben a blog törzsolvasói nem Will-nek felelnek meg, mert bármennyire is eredeti gondolkodó, élettapasztalata – korából kifolyólag – nemigen van. Itt viszont mindenki a saját bőrén érezte már azt az agymosást, ami Bazingaa-ból kultúráltan fogalmazó ám mégiscsak trollt csinált. Én is hirdettem a női és férfi agy különbségét, genetikai predetermináltságot, csak én már továbbléptem. És nem azért mert jobb vagyok nála, csak mert idősebb. Viszont sosem voltam annyira gőgös, hogy belépjek egy régóta működő közösségbe, és nagy hangon kihirdessem, hogy ők mind tévednek, de majd én megmondom. Ettől lesz valaki troll. A vélemény kimondásának stílusától, nem magától a véleménytől.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  40. Épp ezen gondolkoztam a napokban. Ezen az egészen. Hogy vannak emotionally unavailable férfiak. (Bizonyára nők is, de ők általában el sem jutnak a párkapcsolatig. Ezt megfigyeltétek?) Nem akar ő bántani senkit, csak épp nem tud érzelmileg kötődni. Senkihez. Nem is próbál meg, mert elfoglalt, hatalmas, erős, így ott a biztos tudat, hogy nem pótcselekvés az élete. Vágyik egy csomó mindenre – házasság, család – a playboy-korszak után, de nem találja hozzá az utat, mert érzelmileg meg akar úszni mindent, nem akar, nem tud jelen lenni, és a társadalom is elfogadja ezt az attitűdöt. Nos, én sajnálom őket, de nem cinizmussal és megvetéssel, hanem őszintén és mélyen. Csak szomorú út áll előttük: a, egy golddigger levadássza őket, és egyikük sem lesz boldog, pláne a gyerekük; b, egyedül pusztulnak el, magányosan; c, jön egy tiszta, szép megmentő, aki megpróbálja megváltoztatni, felnyitni a szemét, megnyitni a szívét, meggyógyítani a lelkét, satöbbi… de ez csak akkor sikerülhet, ha ő is dolgozik magán. De mikor? Hát elfoglalt. És sokkal kényelmesebb és biztonságosabb az emotionally unavailale élet. És itt bezárul a kor: a megmentő sárkánnyá lényegül, aki nyaggat és passzív-agresszív, az megmentett pedig még jobban bezárul. Szomorú ez, de nagyon. 😦

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  41. Én ezt a bejegyzést könnyek között olvastam, mert gyakorlatilag az életemről szól. Mindig, amikor a másik oldalon egy férfi állt, legyen az akármilyen jellegű kapcsolat, ugyanaz volt a “forgatókönyv”: amiről ő nem akart beszélni, arról nem lehetett beszélni. Ami számára nem volt probléma, az nem volt probléma, ha pedig neki volt velem problémája, a megoldásába nem vont be, csak csapódott rajtam az ő kigondolt “megoldása”.
    A bántalmazó verbális agresszióvall torolta meg és folytott belém mindent, a kisfiam apukájának a tévé tüntetőleges felhangosítása volt az eszköze; nem-párkapcsolatban a “már megint lelkizünk, jaj csak ezt ne” gúnyolódással szerelték le, mikor egy számomra kínos problémát szerettem volna megvitatni, a legutóbbi tapasztalásom pedig a szimpla kinyilatkoztatás, majd elhallgatás, otthagyva engem az értetlenségben. Közös vonás, kedvenc lőzungja mindegyiknek a “magamban rágom meg az ilyesmit”. Ennek jegyében, a fejükben a koncepciót felállították mindig, aminek a mentén megítéltek engem és “kezelték” az adott helyzetet, “oldották meg a problémát” vagy zárkóztak el az én problémám megvitatása, megoldása elől. Aztán valahogy mindig kiderült, hogy a valóság köszönőviszonyban sem volt az ő kiindulási alapjukkal. Nem kérdeztek, csak ítéltek a saját prokoncepciójuk mentén, rám soha nem tekintettel.

    Rengeteg ilyet hurcolok magammal, elvarratlan szálakat, a meg nem értettség fájdalmát, akárki volt a másik oldalon, párkapcsolat, szerető, barát, közeli ismerős, kolléga, a legritkább esetben jutottak el odáig, hogy tekintettel legyenek rám, némán léptek át rajtam, a bajaimon. Egy kivételével (akitől utólag beláttam, nem is várhattam mást, mert nagyon egyszerű lélek) nem voltak ezek pedig intellektuális posványban dagonyázó férfiak, hanem kultúrált, művelt férfiak, akik nagyon szépen el tudnak révedni egy-egy gazdag irodalmi alkotás felett, egy-egy vers, dalszöveg szépségén, a hús-vér nővel mégsem tudtak (akartak?) érdemben kommunikálni.

    Kitörlni nem tudom, hogy lehet ebből, nem tudom, de őszintén szólva már kedvem sincs próbálkozni, leginkább már csak kerülöm mindet nagyívbe önvédelemből.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

csak okos-jóindulatú írhat ide

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .