Akkor megyek tovább, mert dolgozik bennem a hétfői és a keddi bejegyzés, és a kérdések legszéléhez jutottam, mindjárt leesek. Közben elfeledett ízű affér megy a fészbukon — én olyan nyugis vagyok mostanában, mikor támadták és figyelték ennyire sandán a blogot, már úgy értem, megszokott ámokfutóinkon kívül? Elszoktam én ettől, és komoly eredménynek élem meg, hogy nem érkeznek már ilyen reakciók.
Aki igy erzi magat es ilyen gondolatokkal kuzd nap mint nap annak pszichoterapian a helye.ez nem normalis es erre nagyon jo megoldas lehet egy intenziv terapia. Es nagyon rossz megoldas az ilyen szerzo altal habzo dagalyos onsorsrontas.en minden bejegyzese utan odatennem zarojelben hogy ilyen es hasonlo gondolatok eseteben fordulj szakemberhez.enelkul inkabb art mint hasznal.
Nem vagytok normálisak, mert nem illetek a Rendbe, és az nem lehet, hogy ti működtök logikusan, az nem lehet, hogy a viszonyainkkal van súlyos gond!
Azt szeretném ma kérdezni, hogy egyáltalán van-e olyan, hogy az egyik ember, túl az egymást gazdagító kapcsolódáson, örök életre oly módon köti magához a másikat, hogy annak a másiknak el kell bírnia, bármi is történik, mert azt ígérte. És önzés-e erre rákérdezni.
Tehát, jó együtt, kapcsolódunk önként, választjuk egymást, gazdagodunk, intézményesülünk, aztán történik valami — ismerős regény-, filmhelyzetek: feleség lebénul, férj rákos lesz, mentális zavar… alkoholizmus, bántalmazás, züllés — ez utóbbiak mindjárt nem szabad döntések, és akkor a másik vigye el a balhét.
Erre kellenek az intézmények, törvényekkel is megtámogatva (tartási, ápolási, temetési kötelezettség; valamint az aktuális álláspont: tartsuk el szüleinket, mert úgy becsületes, összeomlik a nyugdíjrendszer amúgy is). Hogy kelljen maradni, kitartani.
A nyakunkba van sózva a feladat mint kell, elsősorban a cseppet sem választott szüleinkkel, akiknek annyit, de annyit köszönhetünk: édesapánk tekintete, egy-egy félmondat ígér sötét jövőt, de életszerű, bírható, elvárható-e ez? Hova vezet ez? Törzsolvasóimnak nem kell sorolnom a példákat.
Van-e olyan egyéni szabadság, amelyben egyértelmű, hogy felelősségem a másikért eddig terjed és nem tovább, és hogy nem tudom előre, és ő sem tudja, és ez nem árulás, hanem érett, józan belátás? És létezik-e olyan társadalmi modell, amelyben az emberek kellően képzettek, intelligensek, tudatosak, hogy ha bármi történik, ne másoktól várják el a kizsigerelő, elbírhatatlan gondoskodást, hogy ne az igazgassa a döntéseket, hogy ez a helyzet, és hogy nincs más, és hogy ki, ha én sem? Valahogy feltűnően gyakran nők maradnak a társasjátékban végül — nincs más, hát nincs. Hallottam olyan testvérpárról, akik közül a fiú tanulhatott, a lány meg nem, és házasságot sem kötött, mert majd ő gondozza idős szüleit, ez az élete feladata, és ez így rendben volt mindenkinek.
Van-e olyan rendszer, szociális háló, erkölcsi közállapot, amelyben egyértelmű, hogy a sorscsapásokkal szemben meg tud állni egyedül az ember, nem a szeretteitől várja el azt, ami szakmunka, és amire mégis rászorul, azt képes megfizetni? És elbírja-e ez a rendszer azokat, akik erre végképp nem képesek (ún. önhibájukon kívül)? (És: hogyan csinálják ezt a svédek?)
Ettől rettegnek egyébként néhányunk szülei is, hogy majd nyűgök lesznek, hogy majd magatehetetlenek lesznek, és fojtott haraggal gondozzák őket a sarjaik, és megnehezítik a legdrágábbak életét, és ezért tudatilag is felkészülnek, gőg helyett alázat, automatizmusok helyett élő gondolatok, valamint, mert ez is pénzkérdés is, gondosan félretesznek és nem a nekünk juttatott ez-az fejében meg érzelmi alapon várják el később a mindent.
Férj-feleség? Olyan nehéz kitartani egymás mellett tragédia nélkül is néha. És akkor a dús játszmákon túl, amikor baj van, ott meredezik a romboló kell, meg hogy mit vár el, meg hogy ki más csinálná, és ki mit szólna… én megértem, ha valaki ezt nem csinálja. Ijesztő mondjuk, hogy rákos nő mellől olyan sokszor lelép a férfi, fordítva nem tipikus. Igenis, a párkapcsolat tipikusan olyan viszony, amelyet az egymás gazdagításáért létesítünk, ez az értelme, és amelyben nem kebelezhetjük be, nem tekinthetjük sajátunknak, nem rángathatjuk elvárásokkal a másikat. Ezer példát tudok erre, szüleink generációjában tipikus a sztori, hogy ápolja egyik a másikat, azt, akit régesrég nem szeret, és a mindenféle betegség tartja egyben a házasságot, akár úgy is, hogy a derűs beteg jajgat, rendelkezik, követel, elvár, letol, az ő kórsága tematizálja az életet, határoz meg mindent, és ez teljesen természetes, ez említésre sem méltó, mellette meg elsorvad az egészséges fél.
Könyv, nagyon szép: a Kevin írójától, Lionel Shrivertől: Ennyit erről.
Általában csak elgondolom, sejtem, mi van mások életében, most van az, hogy nagyon tudom, miről beszélek. Nekem nem volt nehéz, egyébként, vagyis nehéznek iszonyatosan nehéz volt, romboló nem volt, nekem felemelő volt, én megigazultam benne. De ez döntés volt, és az egy olyan ember volt.
Egyetlen viszony van, amelyben nincsen kérdés, hogy el kell-e bírnunk a másik létezését: a megszületett gyerek. Nem kétséges, hogy neki elemi joga gondozva, szeretve, nem fogcsikorgatva kibírva lenni, és lehet ő is beteg, és akkor mi van? Akkor nem bírjuk el, elhajítjuk?
Nem, nem hajítjuk el. Járni jár, csak nem jut. Ha körülnézünk, a nehéz, sérült gyerekeket anyák nevelik, teherbírásuk legvégén. Ha ez egyértelmű, hogy a gyerekért a szülők felelnek: apja, anyja, és ha az, aki nem csinálja, nem mutogat arra, aki roppan össze bele, akkor nem megy tönkre annyi anya a bírhatatlan feladatban. A gyerek az, akit el kell bírni, megoldani, hogy neki jó legyen, ezzel a felelősséggel jár a felnőtt élet, és ennek tudatában legyen vagy ne legyen gyerekünk. De nem egyedül, és nem úgy, hogy körbeállnak, és na mi van, nem bírod? és sajnos, manapság a szülők…, értsd: anyák. Törpemuzsika, korai fejlesztés, éjszakázás, tűhegyes ceruzák, okostelefon, az a szemrehányó,követelőző szólítás: anyaaaa.!, kedves anyuka, minden a te hibád, milyen az ilyennek gyerek? Nem így, így nem.
csak az olvassa. én szóltam 
megnéztem a fentebb idézett csaj képeit, nagyon érdekes, mintha be lenne öltözve valaki másnak.
KedvelésKedvelés
vagy mint ha? leülök, egyes.
KedvelésKedvelés
Mintha!
KedvelésKedvelés
nem kicsi a baj 🙂
KedvelésKedvelés
Ez most nekem esett rosszul. Mintha személyeskedés lenne. Ugye nem kezdünk el valakit a facsés képei alapján elemezni/kritizálni?
KedvelésKedvelés
de, velem elõfordul, hogy ezt teszem.
KedvelésKedvelés
Nálam ez (már) nem fér bele a sisterhood-ba.
KedvelésKedvelés
nálam igen.
KedvelésKedvelés
nálam se. attól, hogy hülyeségeket beszél, baromira nem érdemli meg, hogy a kinézetén kérőddzön bárki. szerintem.
KedvelésKedvelés
Attól, hogy szerinted hülyeséget beszélek, még részedről sem OK ezt kérődzésnek minősíteni. Egyébként meg minősítettem a külsejét, nem azt mondtam, hogy ronda vagy kövér, hanem volt egy meglepő benyomásom és azt megosztottam itt.
KedvelésKedvelés
elnézést, más ízt éreztem ebben a mondatban elsőre és érzékeny vagyok az ilyesmire. jogos.
KedvelésKedvelés
Én ugy gondolom ,hogy amikor az emberi tudat egy magasabb szintre fog érkezni akkor már nem lesznek első benyomás utáni megjegyzések. Szerintem ezeket a kijelentője nem gondolja át csak kiadja őket.
Én például vagy a fiam nem szoktunk ilyen megjegyzéseket tenni mert fékezett módban működünk ,visszafogjuk az agressziv megnyilvanulast. Ez nem jelenti hogy jobbak vagyunk mint mások.
A legtöbb emberről lepereg sok olyan részlet ami nekünk zavaró. Nem érzékeny ezekre mindenki.
Gondolkoztam rajta mi az emberi viselkedés mechanizmusa ?
Gyakran előfordul hogy egy tappintatos, ártalmatlan emberből jön ki rosszindulat. Lehet a frusztráltság miatt…
Én például melankólikus idegtípus vagyok ,és ugy gondolom azért nem reagálok hirtelen mert nálam lassabban fut le az inger van ideje hogy elágazzon ,visszacsatolás történjen.
A másik ember gyorsabban működik ,és a sebesség miatt nem érzékeli a részleteket.
Azt hiszem ha tudnánk értelmezni objektiven a reakcióinkat kevésbé lenne bántó sok megnyilványulasunk.
Sokat kell tanulnunk még.
KedvelésKedvelés
Eso!
Milyen erett, intelligens hozzaallas!
Es tudatos.
Koszonom, tanultam megint.
KedvelésKedvelés
Én köszönöm Árnika ❤
KedvelésKedvelés
Esõ, értem a vegytiszta, jó szándékodat, de közben azért nagyon érdekesek az ellentmondások az általad leírtakban. Te nem ítélkezel szerinted, de elég bátran használod a rosszindulat, frusztráltság szavakat másokkal kapcsolatban. Nem mondom, hogy velem, mert akkor jön majd a ne vedd magadra…. De klasszikust idézve: és ezt most így hogy?
KedvelésKedvelés
szoktam én is ezt csinálni. amióta a blogon elindult a tanulási folyamat a reakcióim így változtak:
– röhögcsélve futás közben barátnővel, esetleg lányaimmal: nézd szandál zokni, nézd szőrös a hónalja. később: de rondák vagyunk, ne már! ne csináljuk, nem is ismerjük!
– még később: csak magamban.
– még később: egészen leszoktam erről, már magamban sem kritizálom mások külsejét. (na jó még néha 🙂 )
közben fontos, hogy tudatában legyek annak, hogy ez most rossz amit teszek, még ha magamban mondom, akkor is ismerjem fel, hogy ez kifogásolható. hiszen én magam borultam ki legutóbb a kecskeméti uszoda szaunájában, amiatt, mert csinosozott egy öreg pasas. mert közben azt éreztem, hogy a külsőm köztulajdon, amihez mindenkinek joga van hozzászólni, mustrálgatni, elemezgetni. “ez csak egy ártatlan bók volt” mondja a félreszocializált nőtárs.
nem, nem ártatlan és engem bánt- mondom most már tudatosságom birtokában én.
ez egy folyamat. nem jön magától, vagy akinek igen, azt mélységesen tisztelem és becsülöm és tanulok tőle.
KedvelésKedvelés
Na jó, akkor megint leírom, hogy nem kritizáltam a csaj külsejét. Amúgy meg szerintem nem gáz leírni valakiről az első benyomásomat, szerinted meg nem gáz egy mondat alapján félreszocializáltnak nevezni valakit. Nem vagyunk egyformák.
KedvelésKedvelés
a mondata azt üzeni, hogy nem tekinti bántónak és sértőnek, ami nyilvánvalóan az.
szaunában ismeretlen férfi lecsinosozott engem, amit én kifogásoltam, amire egy ott tartózkodó nő, ezt a mondatot reagálta.
igen. amikor Obama elnézést kért a legfőbb ügyész asszonytól ,akkor is beindultak ezek a hangok, hogy de hiszen ez csak egy ártatlan bók volt.
egyébként én pont azért írtam le folyamatként a külsőről való ítéletet, hogy kinyilvánítsam: nem gáz, hogy leírtad az első benyomásodat.
talán az a gáz, hogy nem ismered el, hogy nem helyénvaló a külső alapján ítélni másokat.
a félre-szocializációt ez a mondat meglehetősen jól érzékeli. ebből következően ezzel kapcsolatos megállapításom helytálló. ha tudatos lett volna a szaunatárs, akkor szolidáris lett volna velem és nem erősíti meg a férfit abban, ami önmagában kifogásolható.
KedvelésKedvelés
Most meg úgy jön le nekem, mintha védekezésből vagdalkoznál. Nem akartalak se bántani, se kötekedni. Nekem is olyan volt a mentális evolúcióm, mint Árnikának, és még most is vissza-visszacsúszok bele gondolatban (“ekkora seggre nem kéne feszes csípőnacit húzni” – aztán elszégyellem magam), és egy időben azt játszottam, hogy kávézó ablakából figyeltem a járókelőket, és a külsejük stílusa/ráfordított idő/pénz alapján próbáltam megtippelni, hol dolgoznak, kivel élnek, milyen emberek. Jó játék volt, amíg játék volt, amikor viszont kezdtem elhinni a saját meséimet, mint egy félresikerült pszicho-Sherlock, akkor párszor ért pár meglepetés, és rájöttem, ez is előítélet. Ez még mindig rólam szól, nem rólad. Én akkor rászoktam, hogy erről lenevelem magam, és ha más mond olyasmit, ami erre emlékeztet, a saját szégyenem miatt kellemetlen ezt hallanom.
Ha te azt mondod, a csaj a fotóin mintha valami másnak lenne beöltözve, én azt hallom, őszintétlennek látod, aki talán azért vitatkozik ezzel a bloggal, mert maga előtt is jelmezt hord. Ne írd le, hogy nem ezt írtad, tudom, hogy nem ezt írtad. Ezt mind én írtam. És azzal együtt, hogy semmi ilyent nem írtál, még mindig szarul esik az eredeti bejegyzésed. Nekem. Itt. Számomra ez a blog a biztos sarok, ahol nem kell attól félnem, hogy valaki egy pillantás után azt hiszi, ismer engem. Ha itt jön szembe valaki, aki pár facsés fotó után véleményt mond (tudom, hogy nem mondtál!), az nekem fáj. És rohadtul nem akarom megmondani neked (vagy másnak) hogy mit gondoljon vagy mondjon, főleg nem itt, mert nem az én blogom, de az talán belefér, ha közlöm, hogy az én bőrömön ez bizony véraláfutást hagy.
KedvelésKedvelés
Fonixtoll, kezdem úgy érezni, hogy kabátlopási ügybe keveredtem. Nekem van egy első benyomásom az emberekről, de nem mondom, hogy mindig helyes, sőt, volt már sok nagy tévedésem. De ez benne van a rendszerben. Az én szempontomból az a fontos, hogy a benyomásokat ne vedd készpénznek és felül tudd bírálni. A fészbukos lényról azért írtam le az észrevételem, mert érdekes volt magam számára is, ilyesmi ritkán jut eszembe valakiről. De azt írtam, hogy mintha (egybe, naná) nem azt, hogy na most akkor én megmondom róla a tutit. Továbbra is lesznek első benyomásaim emberekről, jók és rosszak ill. vegyesek is, nem fogok úgy tenni, mintha egy másik ember lennék. A másik fontos dolog, hogy nálam ez teljes mértékben elkülönül attól, hogy valakit leszólok a külseje miatt, mert az viszont gyárilag soha nem volt rám jellemző. Illetve az első emlékeim egyike, hogy csúnyának nevezek egy kisfiút aki erre sírni kezd, én pedig zavart és szégyent érzek. Azóta nem teszek ilyet és nem azért, mert píszí akarok lenni, hanem egyszerűen nincs ilyen funkcióm. Amikor Angliában voltam diákként, kurvára untam folyton azt hallgatni a többi magyartól, hogy az angol lányok kövérek de alig van rajtuk ruha és ez milyen gáz. Nekem tetszett, hogy nem görcsölnek. Remélem, átment, hogy mennyire nem vagyunk egyformák és tök sajnálom, ha megbántottalak. Ezzel együtt sem fogom azt hazudni, hogy többet nem lesznek benyomásaim vagy előítéleteim az emberekről de továbbra is kész vagyok felülbírálni ezeket, sőt, nem fogom idebiggyeszteni az ilyen jellegű észrevételeimet inkább, mert őszintén megrendített, hogy neked ez ennyire fájó pont.
KedvelésKedvelés
Amanita, tökre értem, amit mondasz, csak eleinte a szűkszavúság miatt félreérthető volt, ezért írtam le hosszabban, hogy nekem nem szó szerint a kommenteddel volt leginkább bajom, hanem azzal, amire én saját magam asszociáltam. Nekem ez egy folyamat, amin mindenki előbb-utóbb átmegy, és az első két megszólalásodból nem világlott ki, hogy hol tartasz benne. Felőlem kommentelhetsz róla bármikor, mert ez nem a te terhed, hanem az enyém, nekem kell megtanulni vagy feldolgozni, vagy letenni. Én csak a részletes okokat akartam elmagyarázni, hogy nekem hol és miért és mikor.
KedvelésKedvelés
hát ez felemelő vita volt! mindenki érvel, önreflektál, meg bocsánatot kér. jó itt köztetek! 🙂
KedvelésKedvelés
Gondolom, ez annak fényében igazán érdekes, hogy milyen erős kritikai hangnemet üt meg.
KedvelésKedvelés
“Ettől rettegnek egyébként néhányunk szülei is, hogy majd nyűgök lesznek, hogy majd magatehetetlenek lesznek, és fojtott haraggal gondozzák őket a sarjaik,”
Anyósom a saját anyósát, majd apósát gondozta. Úgy, hogy közben volt saját 4 gyereke. És a férjének egy nővére. Senki nem kérdezte, hogy akarja-e.
Anyám 5 éve beteg. Állapota már sosem lesz jobb, csak rosszabb. Apám, aki 20-30 éve néha nagyon rondán bánt vele, most vezeklésképp gondozza egyedül. Akár szép is lehetne.
KedvelésKedvelés
Anyám egész gyerekkoromban azt mondogatta, hogy ha megöregszenek, nekem kell majd gondoznom őket, és reméli, nem leszek olyan hálátlan, hogy bekúrom őket egy otthonba. A saját anyját ő emelgette, mosdatta, pelenkázta. Most apám kezd szenilis lenni, anyám még vigyáz rá, de már panaszkodik, hogy baromi fárasztó, és pedzegeti, hogy ha súlyosbodik apám állapota, jobb helye lenne profi gondozók mellett valamilyen intézményben. Azt is mondta, hogy nem akarja, hogy én töröljem a fenekét. Meg is lepődtem, de úgy fest, ezt az egy koloncot megúszom. Most már “csak” ki kell majd pengetnem az ezért járó pénzösszeget.
KedvelésKedvelés
Azért az súlyos, egész gyerekkorban ezt hallgatni. Anyám mostanában kezdi, hogy ad valamit, mondjuk pénzt a gyerekeknek, mondom, hogy inkább ne, mire ő, hogy most van, most ad, ha majd nem lesz, jön kérni. Most is rossz hallgatni.
KedvelésKedvelés
“Egyetlen viszony van, amelyben nincsen kérdés, hogy el kell-e bírnunk a másik létezését: a megszületett gyerek. Nem kétséges, hogy neki elemi joga gondozva, szeretve, nem fogcsikorgatva kibírva lenni, és lehet ő is beteg, és akkor mi van? Akkor nem bírjuk el, elhajítjuk?”
Nem tudom, elhajítás, ha nem otthon nevelik, hanem gondosan kiválasztott, megfelelő intézményben? Már persze, ha lenne ilyen. De nem nagyon van, ezért anyák tömegei döglenek bele. Nekem itt is van kérdés, megengedhető-e, hogy tönkre menjen az anya, a testvérek, a házasság, csak mert nem mondható ki, hogy nem bírom el? Önzés az, ha kimondják mégis? Hatalmas kérdőjelek.
KedvelésKedvelés
Nekem is ugyanez jutott eszembe!
Vajon, ha a gyerek olyan szinten sérült értelmileg vagy testileg, hogy a szülő nem bírja egyedül gondozni, ha rámegy az ápolásra a testi-lelki egészsége, akkor halálos bűnnek minősül, ha keresnek neki egy megfelelő intézetet? Ismerek olyan asszonyt, akinek downos a fia és olyat is, akié autista, utóbbiról tudom, hogy hatalmas teher, bár szívvel vállalta, és csinálja is, szakadásig. De mi van, ha egyszer ő is megbetegszik, vagy végleg odáig jut, hogy ha nem találnak más megoldást beletörik?
KedvelésKedvelés
Meg sulyosabb, amikor 1-2 masik gyerek rovasara megy a dolog, mert rajuk nem marad mar semmi, sem penz, sem ido sem energia.
De lattam olyat is, ahol csak a serult gyerek miatt maradt egyutt hazaspar majdnem 20 evig, ameddig a gyerek meghalt. Ilyenkor mi van a belerokkanassal a csak az oromtelensegbe? Vajon mi a becsuletes meg a jogos?
KedvelésKedvelés
Szerintem nem.
KedvelésKedvelés
Nem az. ❤
KedvelésKedvelés
Én ezt úgy értem – és én magam is így gondolom -, hogy szülőként felvállaljuk, fel kell vállalnunk, hogy a gyerek érdeke az első. És igen, ebbe belefér az is, hogy ráébredhet az ember, hogy ő maga nem bírja megadni a gyereknek azt, ami kell, vagy fizikailag (anyagilag) és/vagy lelkileg, és akkor bizony az a gyerek érdeke, hogy a szülő valahogy segítséget kapjon…(végső esetben akár úgy, hogy aztán nem ő neveli tovább a gyereket)
KedvelésKedvelés
Az efféle kommentekről, miszerint ilyen gondolatok esetében fordulj szakemberhez; az jut eszembe, mikor a szegény ember odafordult az általa bölcsnek tartott lelkészhez, s megkérdezte: biztos rendjém való ez így, hogy neki ott kell fagyoskodnia a kunyhójában betegségben sorvadni télvíz idején, miközben a földesúr dúskál… És azt a választ kapta, hogy ha ilyeneken forgatja az eszét, bizonyára nem elég erős a hite, és vigyázzon, mert kerülgeti az ördög.
Jaj neked, ha szólni mersz, ha az ő megszokott kényelmük alól akarod kirántani a gyékényt, hallgass, kísértő, eredj innen, mi az, hogy neked nem jó az, ami másnak? Mi az, hogy meglàtod, amire mindenki másnak is szeme kellene legyen, annyira világos?
Bocsáss meg nekik, Uram, mert nem tudják, mit cselekszenek.
De vajon ki képes rá, hogy a tudtukra hozza?
KedvelésKedvelés
> És azt a választ kapta, hogy ha ilyeneken forgatja az eszét, bizonyára nem elég erős a hite, és vigyázzon, mert kerülgeti az ördög.
hát ez mekkora:DD
KedvelésKedvelés
nekem is tetszett! 😀
KedvelésKedvelés
Nekem erről ez jut eszembe
Kíváncsi vagyok, hogy a teológus úr miképpen fog legközelebb kitérni a válaszom elől.
KedvelésKedvelés
Ja, igen, és mostmár vannak vele kapcsolatban prekoncepcióim – nem is véletlenül.
KedvelésKedvelés
Ez most nagyon telibe talált nálam! Azt hallgattam egész hétvégén a szüleimtől, hogy 1) elviselhetetlenek a gyerekeim, 2) hogy ezért én vagyok a hibás, mindent rosszul csináltam ill. csinálok, ők bezzeg mennyivel jobban csinálnák…
KedvelésKedvelés
Drágám, vágd a fejükhöz, hogy 1: Ők adták a mintát, azaz ŐK IS rosszul csináltak mindent. 2: Ha kedvesek és toleránsak nem tudnak lenni, inkább fogják be!
KedvelésKedvelés
Ahh, köszi, nagyanyám megkapja majd! Anyám mar tudja, faj neki.
KedvelésKedvelés
Olvastam az Fb-s kommenteket, véleményem szerint ez a csaj nem ért semmit a blogból. Elolvasott egy-két bejegyzést, amin kiakadt és azt hiszi, hogy ő az okosabb, holott csak a jéghegy csúcsát látta. Az írásai alapján úgy gondolom, ő azok közé az emberek közé tartozik, akik abban hisznek, hogy minden az egyénen múlik, és kétségbe esnek, ha felmerül, hogy maga a rendszer rossz, elnyomó, és bizonyos esetekben az egyén tehetetlen. Ijesztő, hogy milyen sokan gondolják így, az ő reakciójuk szokott kapásól az lenni, hogyha valaki panaszkodik, hogy nosza, állj neki lecsiszolni a csücskeidet, hogy beleférj a skatulyákba, bele sem gondolva, hogy a csücskeimtől vagyok önmagam.
KedvelésKedvelés
Ez a “ne panaszkodj a háta mögött” is egy érdekes dolog, mert közben azt is mondják, hogy “ne zaklasd a panaszaiddal, ne sárkányosodj el”. Tehát, ha a férjnek panaszkodsz, akkor hárpia vagy, ha másnak akkor áruló. Ja, bocs a harmadikat kifelejtettem, hogy menjél szakemberhez, ha nem tetszik valami. A lényeg, hogy ne terheld a környezetedet a sirámaiddal, nem illik rossz érzéseket kelteni másokban, old meg magad.
KedvelésKedvelés
Szemforgató (is) ez a hozzáállás. Legalábbis sokaknál. Tudja, illetve legalábbis sejti, hogy jogos. De kimondani gáz. Miért is? Nézzétek meg: az a piás, akiről mindenki tudja, hogy naponta részeg, azt elnézik. Ó, csak néha iszik többet a kelleténél. Persze. Aki kimondja, hogy ő alkesz, az kínos, félrenéznek, megbotránkoznak. Ja, hogy 10 éve nem ivott? Az már nem számít, de KIMONDTA. Tehát feketeseggű. Aki kimondja, hogy nem bírja, az kell gyógyíttassa magát, nem a körülményeken kellene változtatni, ja.
KedvelésKedvelés
Így van…. Egyre többször gondolkodom el, hogy mit lehetne ezzel tenni, a szélmalomharcon kívül. Az óvodában is ez megy, ott még rendben is van, később kellene belőle kinőni, mint az árulkodásból is.
KedvelésKedvelés
Ezt nem értem, mi megy el óvodában? Fáradt vagyok, bocs.
KedvelésKedvelés
Ő szerintem csak azt látja hogy okolunk valakit tehetetlenségünkben, és ezt a gyengeség jelének látja.
KedvelésKedvelés
Sok lett a “látja a mondatban. Sebaaaaj.
KedvelésKedvelés
Olvastam a kommentelő néhány írását és hozzászólását blogokon, régebben. Ami bennem róla kialakult, az alapján jelentéktelen, lényegtelen, kibogozhatatlan amit írogat. Egy szót sem ér. Jól csinálod, szerintem. Te csinálod jól.
KedvelésKedvelés
“szemrehányó,követelőző szólítás: anyaaaa.!”
Erdekesnek talalom, mikozben egy vegletesen patriarchalisnak kikialtott kulturaban toltom a napjaimat, hogy itt mennyire nincs igy. Mar az elso nehany heten feltunt, milyen sok echte lebernyeges arab ferfi jarkal akar egyedul egeszen apro gyerekekkel (igen, kislannyal is), vagy uton utfelen babakocsit tolnak, csecsemot fognak az olukben, ill ha visitani kezd a gyerek a kocsiban egyaltalan nem egyertelmu, hogy anyuka kapja fel.
Nem tudom, min mulik, de neha az az erzesem, a keleteuropai orszagoknal patriarchalisabb nincs. Max kepmutatobb a kirakat.
KedvelésKedvelés
Vajon nem azért van így, mert nálunk egyik diktatúra a másiknak adta a kilincset? Miközben nem volt időnk fejlődni. Sokszor az az érzésem, hogy lelkileg még nagyon behódolók és feudálisak vagyunk.
KedvelésKedvelés
Nem szeretek nagyon politikai témába gázolni, de nálunk a polgári öntudat nuku. Sokan nem értették még meg, hogy ha mi nem szólalunk meg, mások se fognak helyettünk.
KedvelésKedvelés
Pünktlich.
KedvelésKedvelés
Én is láttam Jordániában, hogy az utcán nekiiramodó gyereknek meg sem próbált az anyja utána futni, egyértelmű volt, hogy ez az apa dolga. Mondjuk talpig csadorban, még a szemek előtt is hálóval, ez érdekes is lett volna. Strandon dettó, azért kell az apának bemenni a pancsoló gyerekkel mert az anyának tilos.
KedvelésKedvelés
Nem egeszen igy 🙂 Anyuka sokszor a family only boltban vasarolgat, kendo nem kotelezo, a hosszu kopeny apukan is adott, attol hogy feher, nem konnyebb futni benne. Valahogy mintha a pasiknak kozvetlenebb kapcsolata lenne a gyerekeikkel, mint ahogy azt otthon lattam (vagy Angliaban, ahol altalaban ugy probaljak meg oda se nezve elviselni a gyerekeiket, mintha ott se lennenek) es tobb oromet talalnanak benne. Biztos nem altalanos, de van annyi ilyen, hogy feltuno. Ahogy attol is elakadt a szavam, hogy van itt 5 gyerekes posztdoktoralis kutato csaj is (nem egy, najo, a tobbinek csak 2-3 gyereke van) vagy hogy termeszetes, hogy elugrik 3 hetre Olaszorszagba valamelyik projektje miatt es nem dol ossze a haz otthon.
KedvelésKedvelés
És hogy látod, mit látsz, a család többi tagjai részt vesznek ebben, hogy ezt megtehesse (ha igen, hogyan), vagy min múlik, hogy működik, hogy látod?
KedvelésKedvelés
Nem nagyon látok bele még annyira, inkább csak annyit, amennyi házon kívül feltűnik. De valahogy a női összetartás nagyon erős, itt mintha a nők lennének társadalom a társadalomban. Soha nincs egy nő sem magára utalva, ameddig egy nőrokona vagy ismerőse van, nagyon figyelnek egymásra és segítenek. A közeg és az infrastruktúra is olyan: a külön női boltok, kávézók, várószobák, a mecset női része ezerszer kényelmesebb, bensőségesebb, és ránézésre mindig az az érzésed, hogy mindenki ismeri egymást, annyira együtt vannak.
KedvelésKedvelés
“Soha nincs egy nő sem magára utalva, ameddig egy nőrokona vagy ismerőse van, nagyon figyelnek egymásra és segítenek.” Olyan érdekes, hogy ezt írod. Én aztán végképp nem láthatok bele itt, ahol ők is, ahogy én is kvázi bevándorlók vagyunk. Nagy ritkán futok össze ebből a kultúrkörből származó nőkkel, s persze soha nem az otthonaikban, de mindig csapatban látom őket, illetve szinte szóról szóra ez fogalmazódik meg bennem mindig, amit írsz. Valahogy azt érzem mindig kívülről kémlelve őket, hogy együtt vannak, láthatóan tudnak egymásról, jelen vannak egymás életében. És mindig azon gondolkodom, ők vajon miért, hogyan?! Csak mert idegenben vannak?! De ezek szerint nem egyszerűen ezért.
KedvelésKedvelés
Matifa, kérlek ne haragudj meg, és a többiek se, mert nem sértésnek, vagy nőellenességnek szánom, de én belehalnék, ha “női boltba”, vagy női akármibe kellene járnom!
Ha megszabnák, hogy hova menjek, álljak, üljek templomban, vagy bárhol, csak azért, mert nő vagyok.
Azt se szeretném, ha összeterelnének a többi nővel.
Majd megyek, ha akarok, azzal, akivel akarok.
De ez csak én vagyok, nem akartam sértő lenni, ha az lettem volna.
KedvelésKedvelés
Oké!
Féltem, hogy sértő leszek, de érted, hogy mit akartam mondani.
Az a helyzet, hogy én -és ez az én problémám, tudom-, szóval én nem szeretem, ha engem nőként definiálnak.
Semmi nőellenes nincs bennem, de nem szeretem ezt.
Valamiért…
Nem tudom, nincs súlyos traumám, mármint családból hozott, nem ilyen oka van.
Még nem fogalmaztam meg, hogy mi oka van.
KedvelésKedvelés
En meg arra nem birok rajonni, hova kattintsak, hogy a megfelelore valaszoljak 🙂 ann.k meg mindig: otthon is definialnak valamennyire csak epp orvul es fu alatt, es el nem ismerve fel is hasznaljak ellened hogy no vagy. Itt meg (nagy meglepetesemre-tennem hozza) azt latom, hogy a nok vonulhatnak kulon es zarhatjak ki a ferfiakat mindenhonnan ahol kenyelmesebb nelkuluk, erre olyan alapveto joguk van, amit senki nem kerdojelez meg. Jellemzoen fehernemu- accessory- smink- furdoruhabolt, ahol a valogatast, egymasnak mutogatast, tanakodast a cuccok folott nem akarjak idegen ferfi szeme elott csinalni. Konditeremben tornazni. Tengerparton furdeni – erre vannak noi napok, es szentsegtores lenne megszuntetni. Nincsnek kizarva vagy osszeterelve soha, sehonnan, de van ami csak az ovek, mint kedden a Rudas (fura egyebkent itt is a kedd a noi nap a parton.
Templom- ezt meg furanak se talaltam, gyerekkoromban falun meg boven volt kulon noi, kulon ferfiresz a templomban, ez nem iszlamspecifikus. Max az, hogy itt a noi resz csupa parna meg kendo meg kenyelem.
KedvelésKedvelés
Igaz, amit írsz.
Voltaképp ez van itthon is.
Remélem, az se jött le, hogy a vallást akarnám bántani, azt a világért se, semmilyen vallást, azt nem szeretem, ha a vallásokat ekézik.
Érdekes, amit írsz, elgondolkodtató.
Ez a “ki definiál, és mi szerint” a legérdekesebb.
Ez egy örök kérdés nekem, hogy mennyi bennem a “saját magam”, és mennyi a többi: neveltetés, háttér, szocializáció.
Ez a nőiség az én Achilles sarkam, van mit gondolkodni rajta.
KedvelésKedvelés
Ez Franciaorszàgban is igy van, csak ràadàsul még a nok alapveto jogai sem sérulnek, nem ugy, mint Szaud-Aràbiàban (ha jol értettem, ott élsz).
Elnézést, nem direkt kotekedni akarok, csak nekem furcsa, hogy egy ilyen blogon egy olyan orszàgot fényezunk, ahol tiltott a noknek az autovezetés, ahol buvàrruhàba kell utcàra lépni még 50 fok melegben is, és ahol aktiv szokàs az emberek megkorbàcsolàsa, a noké is, akiknek amugy kétszerannyi tanut kell hozniuk, ha fel akarjàk mentetni magukat egy férfi vàdjai alol, ha jol tudom. Oké, hogy te most jol érzed ott magad, nyilvàn védett kornyezetben vagy, és biztos ott sem minden olyan csunya, ahogy kivulrol làtszik, meg egy muszlin no is lehet boldog (tudom ezt, én is nagyjàbol kozottuk élek Pàrizs kulteruletén), de mondjuk mi van azokkal a kutato lànyokkal, akik nem akarnak férjhez menni? Vagy ami még durvàbb, elvàlnànak a férjuktol? Olyannal talàlkoztàl? Meg az is igaz, hogy Magyarorszàgon vannak még hiànyossàgok novédelem terén (is), de téged a magyar utleveled és àllampolgàrsàgod (gondolom az van) sokmindentol megvéd ott.
Elnézést megint, ha eros a hozzàszolàs, de ez a tobbedik olyan kommented, ami arrol szol, hogy “egész jo itt, pedig ki hinné…” Ez pedig nem sokban kulonbozik szàmomra a CSBE “verekedos hàzaspàrokra” egyszerusitésétol.
KedvelésKedvelés
Egész jó itt, pedig ki hinné 🙂 valószínűleg azért, mert én sem erre készültem, és meglepett. És nekem a magyar útlevelemmel messze nem olyan jó, mint némelyik szaúdi nőnek. Akik mellesleg ha nem akarnak férjhezmenni, nem mennek, ha el akarnak válni, elválhatnak (van elvált ismerősöm, ő döntötte el, nem a férj).
Értsem úgy, hogy egy ilyen blogon ne szóljak hozzá, csak ha a média által sugallt általános képhez bírok csatlakozni? Ha van más is a kertajtón túl, arról ne beszéljek, mert megzavarja az európai felsőbbrendűség tudatot?
Mellesleg Párizs külterületén soha nem fogsz ezekkel találkozni, mert ilyen helyeken csak csóró és elnyomó arab országokból kivándoroltak/menekültek vannak, az itteniek max turistának mennek oda pénzt költeni.
KedvelésKedvelés
ann.k félreérted, de mondjuk elsőre én is: a nők az összes boltba bemehetnek. A férfiak nem mehetnek be a family only-ba, max családtagként.
KedvelésKedvelés
Természetesen ahhoz szólsz hozzá és úgy, ahogy akarsz, illetve ezt nem én döntöm el, hanem a blogtulaj.
Messze nincs európai felsőbbrendűség tudatom, ez biztos, még akkor is, ha a hozzászólásomból más jön le. Ha tévednék, és nincs Szaud-Arábiában korbácsolás és nem a Saria az érvényben lévő jogrend, – miszerint egy nőnek kétszerannyi tanút kell hoznia, mint egy férfinak,- annak csak örülök. De ha mégis így van, akkor továbbra is úgy gondolom, hogy kifényezel valamit, amit belülről már szétmart a rozsda. A pénz sokmindent elfed, a szaudi nők szabadságvágyát is nyilván. De az elkülönített hely akkor is kényszer, ha ki van párnázva. Az arany kalitka is csak kalitka (én ezt ezen a blogon értettem meg igazán). És azok a “Párizsba menekült csoró elnyomottak” (ahogy te jellemzeted őket), bizony sokkal többen vannak, mint a szaudiak.
De amúgy ne legyen igazam!
A vallás egyébként nagy összetartó erő, minél “autentikusabb” (vagy fanatikusabb), annál inkább, igaz ez a zsidó vallásra is, vagy mondjuk a Krisnásokra. És a muszlin nők kiszolgáltatottságából is adódhat az erős női közösség. Ami egyébként szimpatikus. Bár én azt az életformát nem tudnám élni, legalábbis most így érzem.
KedvelésKedvelés
Kalüpszonak: ez nekem is feltünt, amiröl irsz, itt, ahol mi elünk. Es meg valami feltünt: egyetlen egyszer lattam muszlim nöt hordozni. Jaj, ezert most itt ram fognak ugrani? 🙂 Pedig engem tenyleg erdekel ez, hogy ebben a kulturkörben nem divat a hordozas, kötödö neveles? Nem vagyok ennyire sztereotip egyebkent, az meg, hogy en nem lattam ra peldat, nem jelent semmit, tudom. Tudna erröl valaki valami ertelmes felvilagositast irni nekem?
KedvelésKedvelés
Az afrikai (fekete) muszlin nők hordoznak, legalábbis errefelé. (Fr.o)
KedvelésKedvelés
borderline, engem itt ebben a kontextusban különösen zavar, hogy a muszlimot muszlinnak írod.
ezekkel a sztereotipizált, láthatóan az adott országról csak a médiából értesülő konzervérvekkel + hozzá a szó következetes rosszul írása, eléggé azt a benyomást kelti hogy fogalmad sincs a dologról és úgy okoskodsz [a muszlin az egy anyagnak a neve (muszlinsál), a muszlim pedig az iszlám vallás híve].
nyilván Szaúd-Arábiának is megvannak a problémái, vannak bigott vezetők, egyenlőtlenség, rossz helyen levő korlátok, igazságtalanság stb, de ez pl. egyáltalán nem zárja ki, hogy mondjuk az életgyakorlat terén élhetőbb kereteik legyenek. szerintem nagyon érdekes, hogy milyen belső tapasztalatok vannak, akár idegenként, akár ott élőként.
KedvelésKedvelés
Ki ugrik, miért? Valamit nem értek.
No de, hogy hordozó nő/férfi: ja hát az erre elég ritka jelenség, ha a kengurut nem számítjuk ide. Egyébként fekete afrikaiakat (sőt ilyen csapat /szintén csapatban voltak, annyira megmaradt!:)/ nő /hordozó is/ már állt körbe lelkendezve, hogy jéééé, én, ilyet és itt), talán-malájokat, illetve néha japánokat is látok hordozni. Felvilágosítást írni nem tudok, sőt szerintem, amit én látok abból következtetést levonni szinte hiba, olyan multi-kulti egy mixtúra ez.
Mindenesetre kötődve nevelni, igen, nem csak hordozva lehet, de azért nem hinném, hogy Nyugat-Európa abban járna élne, hogy nem-hordozva nevel kötődve .. ha érted, hogy gondolom.
KedvelésKedvelés
Isten tudja miert, de ahova valaszolni akarok, ott nincs “Hozzaszolas” gomb, szoval csak remelem, hogy celbaer:
Szoval: Egyreszt pont ezt mondom: sokan vannak, de ok teljesen mas kornyezetbol mentek oda, nem ugyanazt latod, ha oket nezed, mint amit en. Baratnovel is megesett, hogy a fejemre olvasta az afgan nok helyzetet es nem birja megerteni, hogy annyira nincs az ittenieknek koze az afganokhoz, mint egy europai ir szenbanyasznak egy europai bolgar halaszhoz. Csador-csador, akkor biztos mindenki egyforman el. Vegtere is a farmer eseteben is igy van.
Korbacsolas, stb elvi lehetoseg, nem gyakorlat. Egyebkent ez az a struktura, ami valoban elrozsdalt es hihetetlen gyors lebomlason megy keresztul, nagyjabol Amerika epul a helyere, egy az egyben azt masoljak, elkepesztoen sokan tanulnak/dolgoznak ott mielott hazajonnenek, es hozzak a szemleletet. Meg 2-3 eve is mas korlatok es gyakorlat folyt, szerintem az autovezetes cucc is erosen revizio alatt van (bar annak addig nem lesz tomegbazisa, ameddig lennebb nem nyomjak a baleseti statisztikat, ami iszonyu magas. De amugy szaudi ferfiak is nevetsegesnek tartjak, azon poenkodtak egyszer, hogy pilotajuk es metrovezetojuk van no, a tevet a csajok parszaz eve megulik, csak autot nem vezethetnek). Az oktatasba nincs az a penz, amit ne nyomnanak bele, meg is latszik nagyon gyorsan. Munkavallalasban noi kvota van 2007 ota, amelyik ceg nem tartja, kemenyen buntetik, igy aztan rettenetesen gyorsan sikerult mindenkinek tultennie magat a hagyomanyhoz kapcsolodo aggalyokon a nok alkalmazasaban. Es bizony a penz beszel, kutya ugat, neha nagyon pozitivan – sokszor azt is megoldja, amit a torvenykezes vagy okos belatas nem, a haszon-veszteseg elobb valtoztatja meg az emberek hozzaallasat dolgokhoz, mint barmilyen szep es logikus meggyozes. Ahogy – tobbedszer jutok erre – a jolet sokszor jobba teszi a viszonyt meg csaladon belul is, es nagyon sok problema nem problema, ha a kulimunkara megfizetheto a kulso segitseg, a hianygazdalkodas pedig mindig a gyengebbeket (pl nok, gyerekek, oregek, betegek) kezdi el beleszoritani a falba. A posztszoc magyarazatok melle felvennem meg Magyarorszagon a borzaszto szuk lehetosegeket is arra, hogy egy no onalloan, ne adj isten, gyerekekkel megeljen, es csak a Maslow piramis harmadik-negyedik szintjetol kezdve merlegelje, hogy megeri-e neki egy adott kapcsolat.
KedvelésKedvelés
Azt hiszem úgy van, hogy 5 hozzászólás után nem enged többet “alákommentelni” a rendszer, hogy ne legyenek túl elvékonyodott szövegek.
Matifának:
Akkor abban azért egyetérthetünk, hogy egy demokrácia, alkotmány és civil jogrend nélküli abszolút monarchiának, ami a mai piacgazdasággal keresztezve gyorsan amerikanizálódik, igencsak ropognak az eresztékei, mégha sok pénzük is van, ami egy kicsit összetartja még az építményt.
Nem akarok én itt direkt kötekedő manó lenni tényleg, maradjunk annyiban, hogy számomra a korbácsolásnak még az elvi lehetősége is túlmegy a “még elfogadható” kategórián, de ez én vagyok, Szaud-Arábia meg vígan eléldegél nélkülem. 🙂
Az itteni muszliMokat pedig pont pozitív példaként hoztam fel (azzal kapcsolatban, hogy egy muszlim nő is lehet boldog a vallását megélve), csak aztán nagyon elment abba az irányba, hogy ők csórók, a szaudiak meg nem, ami egyébként nyilván igaz, bár azért ebben is van egy nagy adag sztereotípia. A Párizsban élők sem mind menekült csórók, és a három fő kiindulási ország (Algéria, Tunézia, Marokkó) között is nagy különbségek vannak, valamint a hajdani francia gyarmatbirodalom miatt a kapcsolat sem egyszerűsíthető le “menekült és befogadó” szerepekre. A legtöbb marokkói pl. alapból beszéli a franciát, és a másik két országban is ritka az, ha valaki “csak” arabul beszél.
Azt egyébként alátámasztom az eredeti kommentedből, hogy arab (muszlim) férfiak aktívan részt vesznek a gyereknevelésben, ott vannak a védőnőnél, az orvosnál az anyukával, a bölcsibe jönnek a gyerekért, játszótéren rendszeresen látni apukákat (is) gyerekkel. Ez amúgy megfigyelésem szerint általánosan igaz Franciaországra, a francia férfiakra, eléggé gyerekbarát a környezet, illetve azokban a “körökben”, ahol apuka nem gyerekezik, ott sokszor anyuka sem, hanem marad a bébiszitter. De ezek inkább felső középosztálybeli “tőzsgyökeres” európaiak.
Mau Palantírnak:
Sokmindent rosszul írok én, ezt nevezheted akár igénytelenségnek is (általában lendületből írok), de az hogy fogalmam sem lenne a témáról, nem gondolom. A Koránt valóban nem olvastam, ha te igen, akkor nyilván jóval többet tudsz, mint én, ki is javíthatnál, megköszönném. De vannak muszlim kollégáim, szomszédaim, a fiam bölcsistársai között is van néhány, sőt még a hónapokig tartó pszichiátriai kalandom is összehozott fejkendős betegtársakkal, és egy ilyen helyzetben sokmindent lát és hall az ember, ami túlmutat a “médiából szerzett konzervérveknél”. De a pszichiátrián mindig súlyos történetek vannak vallástól, származástól, kultúrától függetlenül.
KedvelésKedvelés
borderline: nekem nincs bajom a lendületből írással, meg a helyesírási „hibákkal” sem, csak ebben a konkrét esetben volt egy olyan íze a dolognak, hogy „borderline nagy garral leoltja matifát, de még ahhoz sem veszi a fáradságot, hogy helyesen használja azok nevét, akikről lesújtóan nyilatkozik”.
a fogalmad nincs nyilván túlzás volt, arra értettem, hogy azok amiket mondtál, nem utaltak közvetlen személyes tapasztalatra vagy tanulmányra ezzel az országgal kapcsolatban.
egyébként pl. Iránban is az a helyzet, hogy a fanatikus kormányzat és törvénykezés és a modernizálódó (városi) lakosság értékrendje között elég nagy az eltérés, de elmaradottabb régiókban meg megint más.
KedvelésKedvelés
Kalüpszonak: az ugrani fognak? szmajlis kerdest ugy ertettem, hogy en sem tartom korrektnek azt, hogy összefüggesbe hozom a hordozast, kötödö nevelest es muszlim kulturat, ill. azt hogy ezt a kerdest ilyen röviden, keresetlenül es magyarazat nelkül teszem fel. En is latom, hogy nem helytallo az, ha olyan premisszakra van alapozva (altalanos alany, passzivan vagymi? a macska meg fel van maszva a falra), hogy hordozas=kötödö neveles, vagy kötödö neveles=hordozas, vagy muszlim nö/ferfi nem hordoz=nem kötödve nevel vagy, vagy hasonlok. Erted? Nem tudtam jol megfogalmazni. Nem szeretem en sem a csusztato kiindulopontokat, ennek ellenere azt a latszatot kelt(h)ettem a kerdesemmel, mintha pont ezt tennem. Ezert kerdeztem, hogy most ezert ram fognak-e ugrani. Erted? Jaj, de rosszul fogalmaztam, belatom es gyorsan es nem irtam magyarazatot hozza, pedig ez egy erzekeny tema es vigyaznom kellene jobban a metakommunkaciomra. Erre ertettem. Nem tudom, ez igy erthetö-e?
KedvelésKedvelés
M.-nek
He-he, ertheto, persze. Ja es metakommunikaciom nekem sincs online :).
KedvelésKedvelés
Valóban egy kicsit túl nagy elánnal vetettem bele magam a “majdénjólmegmondom” szerepbe, most így utólag.
Végülis jó, hogy egy kicsit más nézőpontból is infomrációkat szerezhetek Szaud Arábiáról, árnyalhatom a bennem lévő képet. Iránról sejtettem, hogy így van, azok az iráni egyetemista lányok, akikkel itt összefutottam, nyitottak, lazák, modernek voltak, és még a pálinkát is lehúzták egyből, amikor vendégségbe hívtuk őket. 🙂
KedvelésKedvelés
Borderline, bocs, hogy belekotyogok, de szerintem az is oka az erosen eltero elemenyednek, hogy te foleg eszak- afrikai arabokat ismersz, akik bizony nagyon kulonboznek a kozel- keleti araboktol. Hiaba arabok es muszlimok, hatalmas az elteres. En is Kozel-Keleten elek, es nem egy itt elo egyiptomitol hallottam, hogy nem ertik az itteniek arabjat, pedig nekik is anyanyelvuk.
KedvelésKedvelés
Én végigcsináltam, illetve a végén nem csináltam ezt anyámmal, aki lehetőleg ki akart készíteni, vagyis csak annyit akart, hogy csak ő legyen, és senki más. De én lettem a hibás sokak szemében.
Most meg a férjem lányától kaptam meg, hogy mit nem csinálok meg, mit nem adok, mit nem hálálok meg. Hogy neki a férjnek, járna már a nyugalom, és a kiszolgálás. Hogy én miért nem megyek el már takarítani, vagy akárhova, és szívom az ember vérét. Hogy nincs tisztaság, hanem kosz van. Közben készülök Ausztriába takarítani, amit pontosan tud.
És hallom ezt egy vérfeminista lány szájából, aki minden ügyért, ami távol van tőle, kiáll. Természetesen én megyek majd pszichológushoz.:)
KedvelésKedvelés
“Hogy neki a férjnek, járna már a nyugalom, és a kiszolgálás.”
Miért is járna a kiszolgálás? Nem jár az senkinek!
KedvelésKedvelés
Kit érdekel, mit mond? Ha az apjának szerinte jár valami, adja meg neki ő!
KedvelésKedvelés
Köszi
KedvelésKedvelés
“Mintha be lenne oltozve valaki masnak” – nekem ez ugy hangzik, mintha a kulsejerol probalnal kovetkeztetni a jellemere. Bocs, de nalam ez tuske, nekem faj. Foleg olyasvalakitol, akit sokra tartok.
KedvelésKedvelés
Tökre nem ide tartozik, de eszembe jutott erről, amikor pár éve a játszótér mellett elment egy muzulmán nő (vidéki magyar kisvárosban nem szokványos látvány), földig érő, kaftánszerű ruhában, az arcot szabadon hagyó kendőben. Egy hatévesforma kislány meredten bámulta, láthatóan nem tudta hova tenni, aztán megvilágosodott, és felvisított, vádlón az asszonyra mutatva: Ő álruhában van!
Három napig ezen röhögtem.
KedvelésKedvelés
Komment a FB-os témához:
Majdnem két éve járok a suli miatt kötelező önismereti terápiára. Ugyanazok a mondatok, ugyanaz az elnyomás, csak szépen becsomagolva. Pszichodrámán ki kellett békülnöm a képzeletbeli férjemmel, aki megcsalt, mert slamposan mászkáltam a képzeletbeli lakásunkban. A képzelt rendszer nem engedett elválni, volt nagy és boldog kibékülés, kis etyepetye.
A felháborodásom hangja elhalt ebben a drámában. Finoman fogalmazok, ha azt mondom, hogy nagyon ügyesen kell megválasztanod a terapeutád, ha nem akarok ugyanazokat a köröket lefutni, amiket szakkönyvek, konzervativizmus, egyenlőtlenség és oktulajdonító gondolkodás betonoz be.
KedvelésKedvelés
Iszonyú gáz, amit írsz, de tudom, hogy ez van, és beleszakadok én is, pd vezetőként, hogy workshopokon a saját vezetőtársaim mondják azt, hogy az a nő dolga, hogy befogadó, passzív és csendes legyen. Ha van kedved, olvasd vissza a régebbi kommentjeimet (kirohanásaimat) ezzel kapcsolatban.
Elkezdtünk dolgozni azon, hogy elinduljon valami változás, ősszel indítunk majd gender-témájú csoportot, egyelőre labormunka, kísérletezés lesz, elképesztően izgalmas, mármint nekem.
Sajnálom, hogy ilyen tapasztalataid vannak.
KedvelésKedvelés
“az a nő dolga, hogy befogadó, passzív és csendes legyen”
Olyat káromkodtam most, hogy ihaj.
KedvelésKedvelés
Nekem is tök izgalmas ez a téma! Ha esetleg lesz olyan szakasza, ahová BA-s pszichósként befogadtok, akkor örülnék neki. Most kell leadnom a szakdolgozat témám és az egyik ötletem, hogy gender témából írom. Szívesen venném, ha beszélgethetnénk róla, meg, hogy mit fontos kutatni.
KedvelésKedvelés
A gender-téma egy óriási téma, és én nem is vagyok járatos benne, csak ahhoz a részhez tudok hozzátenni, hogy a pszichodráma ezt hogy kezeli, és ezen a területen keresem az előrelépés lehetőségeit. Ha így érdekel, akkor hajnalkánknál vagy Évánál megvan az e-mailcímem.
KedvelésKedvelés
Köszönöm! Igen-igen, kicsit elnagyolt volt a témamegjelölésem. Elgondolkozom rajta, hogy milyennek látom ezt pszichodráma szempontból és írok neked!
KedvelésKedvelés
Khm… ilyen kísérleti nyulak nem kellenek a laborba?
KedvelésKedvelés
ööööö…. hát izé, én nem akartam itt reklámot csinálni magunknak, azért írtam amit írtam, mert egy ideje itt vagyunk együtt, és én is benne vagyok egy folyamatban gender-témában (mind emberileg mind szakmailag), és most mesélem, hogy nagyon feldob, hogy végre elkezdünk ténylegesen is dolgozni ezzel, nem csak dumálunk róla.
Talán azt lehetne, hogy akit érdekel a kísérletinyúlság, az keressen meg privátilag. Vagy úgy, hogy amikor már meghirdetjük a csoportot, akkor szólok itt is, nem tudom, Éva mit tartana korrektnek, és mi fér bele a blog(közösség) kereteibe.
KedvelésKedvelés
Jaabocs, én meg nem akartam rád ugrani, meg nem is vettem önreklámnak, és elismerem, hogy kihagytam néhány lépést (hogy milyen klassz dolog, hogy van ilyen folyamat, és hogy örülök, hogy örülsz, és nálad milyen jó helyen van egy ilyen kezdeményezés) és hogy mellesleg, ha úgy adódik, szívesen lennék én is részese e nagyszerű dolognak, pláne ha nektek és nekem is jó lenne, az emberiségről már nem is beszélve, kölcsönös és érdekmentes barátság, ahogy a snoopyban van.
off (A másik szála a dolognak pedig az, hogy nekem konkrétan érik már egy rendes pszichoterápia, csak még nem tudom, milyen. A télen kétszer voltam tűzoltási céllal egy pszichológusnál, akivel egyelőre annyiban maradtunk, néhány akut elsősegélyen túl, ami máris sokat segített, hogy majd ha már a kicsi nem lesz olyan kicsi, hogy magammal kelljen vinni, kezdjek valamit terápiásan magammal. És ezen a vonalon nincs még konkrét irány, csak elvi elhatározás, de a pszichodárma is képben van, mint lehetséges módszer, felerészt épp a te itteni jelenlétednek köszönhetően.)
KedvelésKedvelés
Kisérleti nyúlnak jelen!! Bocs… 🙂
KedvelésKedvelés
Engem érdekelne, de nem megyek, mert nyúl vagyok. Így arc nélkül még csak elkommentálgatok, meg idegenekkel terápia is érdekelne, de hogy odatenni a fizikai valómat olyan emberek közé, akik utána napi szinten részt kapnak a virtuális énemből, na arra nincs bátorságom. (És ezt hajnalkától mindig meg is kapom.)
KedvelésKedvelés
Ez abszolút, tiéd a támogatásom!
KedvelésKedvelés
Jajj, de részt vennék. Az én pszichológusom is foglalkozik pszichodrámával, isteni jó fej pasas.
KedvelésKedvelés
Nagyon jókat írsz! Nekem sokáig tartott (ezért is hála a blognak) míg ráébredtem, nem én vagyok ufó. Most már rossz visszagondolni arra, hogy korábban én is gondolkodtam “női vezetőképzőben”. Ha nem is befogadó és passzív, hanem asszertív, de azért jócskán munka, magánélet harmóniája bullshit. Emlékszem, bemutatkozó körben milyen sokáig rajzoltam libikókát, utalva az egyensúlyozásra: család-munka, bűntudatom volt az önmegvalósítás iránti vágyam miatt..Ijesztő visszagondolni rá.
KedvelésKedvelés
Hátvazze. Próbáltam végiggondolni, mit reagáltam volna a pszichodrámás eset során a képzeletbeli férj illetve a valóságos segítő irányában, egyikben sem volt túl sok olyan szó, ami ne okozott volna spontán öngyulladást nyomdafestékkel érintkezve. Pedig hosszan, tagoltan tudnám mondani a véleményemet a terapeutának, de még a kötőszavakat is ki kéne sípolni.
KedvelésKedvelés
Én csak puffogtam, amire persze az volt a reakció, hogy miért is jelentkeztem én a megcsalt feleség szerepre. Biztos áldozat akartam lenni…szépen elkenték a dolgot. Eleve nagyon normatív az egész légkör, nem megyek neki a vezetőknek.
Őszintén szólva lehet, hogy be kéne szólni erősen, nem csak ilyen kis finom én-üzenettel…Sóhaj.
KedvelésKedvelés
eszembe jutott egy ismerős terápiája.
neki azt mondta a szakember, hogy a gyerekkori traumája miatt folyamatos hiányban él. e hiány aztán irreális elvárásokban nyilvánul meg a párkapcsolataiban. tehát, hogy ő (nyilván a terápián résztvevő nő volt, nem férfi, milyen érdekes!) irreális dolgokat kér a párjától. és ne csodálkozzon, ha ezeknek egy férfi sem felel meg.
amikor ezt mesélte az illető mondtam neki, hogy milyen érdekes, hogy ez megint a férfi érdekében történő terápia, neki nem úgy tűnik? erre azt a választ adta, hogy ez egy nagyon neves és jó pszichológus és amennyiben egy férfinak hasonló gyerekkori traumából eredő hiányállapota van, akkor azt a férfit is ebben az irányban kezeli.
erre csak annyit mondtam, hogy szerintem a férfiak nagy része nem megy el pszichológushoz, hanem hátradől, hiszen üzemszerűen zajlik a nők tudatának férfi szempontok szerinti “alakítása” terápia címén.
azok a férfiak, akik pedig elmennek terápiára kiállnak a színpadra és mutatnak magukból valamit, amit úgy gondolnak, hogy a megúszáshoz elég lesz. nagyon kevés kivételtől eltekintve nem dobják a lelküket úgy ki az asztalra, ahogy azt a nők megteszik.
aztán lehet , hogy saját tapasztalatom túlzásokra hajlamosít és ez nem is így van.
KedvelésKedvelés
Kicsit kétségbeejtő. Átlagemberektől azt kaptam úton-útfélen, hogy érjem be a kevéssel, örüljek, hogy ilyen pasi is jutott, túl magasra teszem a mércét, én viszont főzzek is, süssek is, takarítsak is, ne tartassam el magam, ne várjak nagy gesztusokat se nagy ajándékokat, ne vitatkozzak vele ha igazam van is, nevessek a viccein ha szarok is, és mindeközben persze legyek izmos de ne férfias, dögös de ne kurvás, sminkeljek de ne órákig, és naná hogy mindig csettintésre nedvesedjek, ha neki szex kell, de ha nekem van rá igényem, én hagyjam már aludni azt a szegény embert… ha segítő szakmák képviselőitől ugyanezt kapja az ember, tényleg nem tudom, hol a remény.
KedvelésKedvelés
“… legyek izmos de ne férfias, dögös de ne kurvás, sminkeljek de ne órákig, és naná hogy mindig csettintésre nedvesedjek…”
Bakkel, Foxitroll, nagyon röhögök!
KedvelésKedvelés
Igen, én is ezt szűrtem le pár év randizás után, onnantól kezdve csak külföldi pasijaim voltak, akik más légkörben szocializálódtak. Nyilván ott se volt mindenki tökéletes, de ez a nagyon patriarchális hozzáállás kimaradt. A pasijaim nagy része teljesen önellátó volt, amelyik meg nagyon elfoglalt, annak volt bejárónője.
KedvelésKedvelés
Jujjj ez az összefoglaló annyira precíz és hibátlan, hogy fájt.
KedvelésKedvelés
Amit fonoxtoll ír, arról eszembe jutnak azok a típusú pasasok, akik elvárják a szexet,de ők maguk rohadt passzívak. Nem kezdeményez, nem közeledik, nem tesz semmit annak érdekében, hogy kedved legyen szeretkezni, még ölelés, pusziszkodás sincs úgy általában. Te menj oda hozzá, bújjál mint egy cica. Aztán amikor beleunsz ebbe az egyoldalúságba, és abba hogy saját magadat is magadnak kell hangulatba hoznod, mert még egy döglött haltól is nagyobb kedved lenne a szexhez, mint tőle. Na akkor jön a lehúzó beszólás, hogy nem vagy valami szexuális beállítottságú, meg hogy ritkán szexelünk, megint te vagy a hibás, te vagy a defektes. Ő normális, ő az unalmas fos.
A másik kedvenc szitum, amikor pasi családjánál van kötelező pofavizit. Az jó, hogy lehet veled kérkedni, mert vékony vagy, meg csinos. Meg hát azért, tanult, művelt, olvasott. De azért húzd meg magadat a sarokban, mint egy szobanövény, bazsalyogj több órán keresztül, csak helyeselhetsz, te témát nem dobhatsz be.
Ha nem így viselkedsz, akkor Te nem tudsz beilleszkedni a családjába.
Persze ha a pasi megy a nő családjához, ott is ő villogtatja a tudását, szellemességét. Mert ő milyen jó fej pasi.
KedvelésKedvelés
Árnika, bizonyos dolgokkal egyetértek, van olyan, amivel nem.
Az én csoportjaimban nem akarják megúszni a férfiak, sokat beletesznek és beletettek magukból mindig, magukért és a csoportért is. Meg volt teremtve egy olyan közeg, hogy be merték hozni a szégyeneiket, tabukat, kérdőjeleiket is, bíztak abban, hogy elbírja őket a csoport, és nem esnek a bizalmi háló alá.
Azzal egyetértek, hogy jóval kevesebb férfi van benne önismereti folyamatokban, nálunk kb. egyharmad-kétharmad az arány a nők javára.
Én most kezdek arra igazán rálátni, hogy a férfigyűlölet honnan (is) ered(het), és azon gondolkodom, hogy ennek a kezelését hogyan építhetem be a drámavezetésbe. És igen, vannak komoly hiányállapotok mindkét nemnél, a rendezésükhöz nagyjából ugyanazokat az eszközöket tudjuk használni, csak az nem lesz mindegy, hogy mire fut ki a felismerés, tehát hogy mi a hiányállapot eredeti oka.
KedvelésKedvelés
reméltem, hogy árnyalod a képet, ezért is írtam, hogy lehetséges a saját tapasztalataim miatt túlzásokba esem.
remélem, hogy a tanulási folyamatba egyre több férfi akar és bír is bekapcsolódni.
KedvelésKedvelés
Sajnos ezt megerősítem. Nálunk eléggé ez van, a férfiak kevesen vannak, olyan érdekesek, amikor néhány érzelmet mutatnak már végre…a vezetők el vannak ragadtatva tőlük.
Egészen őszintén ki vagyok ábrándulva a terápia ezen formájától. Mindenki ül, valamit elszöszmötöl a képzelt valóságában, évekig járnak, mindig ugyanott, körbe-körbe. Tény, hogy ez csak 2 év tapasztalata egy kifejezetten rossz terápiás légkörben. Talán nincs mit csodálkozni, hogy mindenki a saját meleg kis mocsarában üldögél.
KedvelésKedvelés
Ez nagyon gáz. Én is jártam drámára, igaz, nők vezették, de NEM feminista nők. Soha hasonló sem hangzott el, sem szülével, sem férjjel kapcsolatban, ha harag volt, akkor azt ki lehetett (kellett) adni, kidobni az életből, elküldeni a francba – de szigorúan a protagonista döntötte el, mit akar csinálni. Kibékülni is lehetett épp – ha a férj, szülő bocsánatot kért, megbánta.
KedvelésKedvelés
Hát itt azért van némi presszió- nem is ez a gond. Valahogy fel sem merül, hogy szar a rendszer, nem és nem fogok alámenni, nem engedem el a negatív érzéseim, nem simulok bele. Már kinéztem magamnak egy LMBTQ előadáson egy feminista pszichoanalitikust.:D
KedvelésKedvelés
A presszió a konkrét csoportban volt, vagy hogy érted?
KedvelésKedvelés
Igen, valahogy így alakult. Eleve nagy divat a megbocsájtás az apának, anyának, bármit tettek. Mindig zavart ez, mindig olyan hamisnak éreztem, olyan sámános ráolvasásnak…Csiribucsiribá és elszáll a haragot, akkor is, ha apád egy szemét bántalmazó volt, szeret téged, ezért éld az életed és bocsáss meg neki.
KedvelésKedvelés
Sára, hátha olvasod ezt még.. vasárnap tartunk egy gender témájú kísérleti workshop-ot, csak gyakorlott drámásoknak, minimum 120 óra (egy lezárt csoport) önismereti folyamattal. Ha van kedved, gyere.
KedvelésKedvelés
Szia Naja, köszönöm! Írok hajnalkának az emailedért, mert Évánál nem értem el.
KedvelésKedvelés
Én az öreg szülők ápolása-témára reflektálnék. Már sokszor szóba hoztam itt, mert ez nekem probléma.
Az én szüleim eléggé sugallják, hogy ugye majd én őket ápolni fogom, ha idősek lesznek, és milyen lelketlenség, ha nem… Egyetlen gyerek vagyok. Akkor én nem is költözhetem külföldre? Mert hisz onnan hogy lehetne ápolni.
Anyám valóban ápolta a nagyszülőket. Pontosabban nagymamám (akinek életéről hamarosan talán önálló poszt jelenik meg:-) élete utolsó nyolc évében nálunk lakott. Tényleges ápolásra egy évig volt szüksége. Emellett még nagymamám nővére is nálunk él másfél évig, ágyhoz kötött állapotban. Kórházhoz túl jól volt, öregek otthonához túl rosszul. Anyámnak nagyon kemény volt ez a pár év. De apám helyzetébe is belegondolok, hazamegy a lakásába, ahol ágytál, szobavécé, kerekesszék, és két idegen, rozzant néni fogadja, a nappali sarkában betegágy… Sokféle nézete van ennek a helyzetnek. Az idős embereknek ez volt a legjobb. Nekem fiatal felnőttként nagy tanulás a halálról, kiszolgáltatottságról, öregségről. Anyámnak áldozat, aminek fejében reméli, hogy majd őt is ápolják. Apámnak kényelmetlenség.
Tegyük még hozzá, hogy míg egy kisbaba felnevelésében (ami szintén nem könnyű) fix pont, hogy háromévesen megy majd oviba, egy beteg idős ember ma akár még 10-20 évig is élhet egyre rosszabb állapotban. Nincs infrastruktúra a segítségre szoruló időseknek, vagy nem elegendő és nem megfizethető.
Sokszor kérdeztem már: kell ápolni az idős szülőket? Ez jogos elvárás? Alanyi jogon “jár”? Vagy arányos valamivel, a jó viszonnyal, a gyerek élethelyzetével, azzal, hogy berakták-e a gyereket fél évesen bölcsibe?
Másfelől, ha öreg leszek, én is arra vágyom, hogy ne egy megfizetett, unott gondozó, hanem egy csillogó szemű, hálás családtag gondozzon, szemrehányás nélkül, aki századszor is áhítattal hallgatja végig az életem történetét.
Egyébként nemrég apósom nagyon súlyos beteg lett, élet-halál között. És nem én meg a férjem ápoltuk, hanem anyósom, aki ezért kilépett a munkából, egész nap a kórházban ült, felhajtotta a legjobb orvosokat, gyógytornászokat, gondoskodott a kezelésekről, de még azt is neki kellett ellenőrizni minden nap, nem rontják-e el az előírt gyógyszerezést. (Minden nap elrontották.) Szó szerint a halál torkából rángatta ki apósomat. A férjem meg én munka és pici gyerekek mellett nem tudtuk volna így ápolni. Ha ránk van bízva, napi fél óra látogatást tudtunk volna nagy áldozatok árán összehozni, és a fenti erőfeszítések nélkül apósom meghalt volna. Ez is tanulságos.
KedvelésKedvelés
Nem tudom a választ. De a kérdés nálunk is adódik, hogy anyám pár hsz-sal feljebbi mondókájára utaljak… Mi úgy választottunk lakást, hogy “anyósomék” ne legyenek messze, pont azért, hogy tudjanak segíteni, amíg nagyon aktuális, és hogy közel legyünk, amikor majd nekik lesz szükségük ránk. De a részletekbe menően, hogy ki kinek a fenekét fogja törölgetni…? Hogy főzök és takarítok rájuk, ha szükség lesz rá, hogy a férjem elintézi az ügyüket-bajukat, mint ahogy részben már eddig is, az nem kérdés. De hogy mi lesz, ha állandó felügyeletre, fizikai segítségre szorulnak? És ha a vidéken élő, egyelőre nagyon stramm anyám majd nem lesz ilyen stramm? Hát ezek fogós kérdések. Ráadásul esetünkben igazán van miért hálásnak lenni, anyként most már nagyon látom, hogy rendszerhez, meg a körülményekhez képest odatették magukat mindhárman, és most is még ők segítenek többet, pedig bőven benőtt a fejünk lágya. Apám már halálra itta magát, és az is jól van úgy.
KedvelésKedvelés
Nálunk eleve nem kérdés, anyám próbált ezzel kondicionálni évekig, így őt biztos, hogy nem fogom gondozni. Apukámat pedig fizikailag nem bírnám felemelni, az autóbalesetem miatt amúgy sem emelhetek sokat. Így tudjuk, hogy majd keresni kell valakit, de nálunk ez nagyon őszintén meg van beszélve.
KedvelésKedvelés
Nálunk (sajnos, vagy nem sajnos, nem tudom eldönteni) már nem kérdés a dolog. Anyám sokszor mondogatta, hogy majd hozzánk költözik öregkorára, mert az ő anyja is így élt az anyósával, meg később az anyjával, és milyen jó volt nekik.
Apai nagymamám három éve kezdett leépülni, eleinte próbálkoztak otthon, hogy munka után rohangáltak, és egy délután próbáltak bepótolni egy egész napot: az eredmény katasztrofális volt. A nagyi egyre rosszabbul lett, a nagypapa belebetegedett a stresszbe, apám és anyukám pedig teljesen kikészült idegileg.
Szerencsére nem engedtek az érzelmi zsarolásnak, meg a “falu szájának”, otthonba költözött a két öreg, saját apartmanba. Drága, piszok drága, ráment a lakásuk, viszont a szakszerű segítségnek, vagy nem is tudom minek hála, a nagymama rohamosan jobban lett. Apámmal verekedett, ha a gyógyszereit be kellett venni, az ápolónőnek egy szóra lenyeli. És a pelenkázás, fürdetés megint csak egyszerűbben megy szaksegítséggel, egyrészt, mert az ápolók tudják, hogyan kell, másrészt előttük láthatóan kevésbé szégyenli a mama, hogy mivé lett.
Az olyan idealizált, hogy a hálás gyerek csillogó szemmel ápolja az öregeket, nem? A gyerek, az szerencsétlen akármennyire hálás, egy fél év után elkezdni gyűlölni az egészet, elveszti az életét. Nincs sikerélmény, csak végeláthatatlan lassú romlás. Az ápolásra szoruló idős ember, meg általában nem csendes beteg, ők is dühösek az életre, hogy így kiszolgáltatta őket.
Ahogy én tapasztalom, még a havi egy órás látogatás is rendkívül kimerítő lelkileg, a szüleim meg minden nap meglátogatják fél órára. Ha belegondolunk, egy középkorú, dolgozó embernek, aki maga sem egészséges túl nagy teher, nemhogy az otthonodban ápolni. (A szüleimnek orvos javasolta, hogy mindenképpen otthonba kerüljenek, az öregek, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy a gondozó rokonok egészsége garantáltan rámegy az otthoni ápolásra)
KedvelésKedvelés
Köszi a történetet. Igen, pontosan emlékszem anyám kiborulásaira, hogy egy kisgyerek egyre okosabb, ügyesebb, de ő itt csak a leépülést látja…
Egyébként gazdagító is tud lenni egy ápolás, vannak benne szép pillanatok.
Szüleim határozottan megkönnyebbültek, mikor az összes nagyszülő meghalt, és a maguk életét élhették. Nem mondták, de látszott.
KedvelésKedvelés
Szintén zenész. Csak egy kis érzelmi zsarolással megbolondítva. Anyám a gyerekek születése utáni években ment nyugdíjba, hosszú, másfél éves huzavona után utánunk költözött (szigorúan 20 perc és két dombnyi sétatávra). Vö. mártíromság = 60 évesen új település, új környezet. Féltettem ettől, és féltem a konfliktusoktól, végül beadtam a derekam, mert a gyerekeimnek ő az egyetlen, élő nagyszülője. Imádják egymást, napi kapcsolatban vannak, kényezteti őket, nekem beszólogat annak rendje és módja szerint, és még ki is kéri magának, ha szólok, hogy nem pofázzon bele az életembe. Megkapom n-szer, hogy mi lenne velem, ha ő nem lenne. Az nem válasz, hogy az életünk a jelenlegi felállásra van berendezve, ha ő nem lakna itt, másként oldanánk meg a dolgokat. A jó múltkoriban egyértelműen a tudomásomra hozta, hogy ezért az áldozatért cserébe én fogom őt gondozni. Szvsz. ne is gondolkodjunk azon, hogy megpattanunk innen. Szép. Már nem is az eladhatatlan házunk, hanem anyám a legnagyobb béklyó. Mondja ezt úgy, hogy az elmúlt néhány évben halt meg az anyja és az anyósa is – frankón rémes tapasztalatai vannak ebből a témából…. Elgondolkodtam az ötleten, hogy azt mondom, hogy köszi, de ilyen áron nekem nem éri meg az ő unokázása. De nyuszi vagyok hozzá.
A férjem a fejét fogja, érti is, meg nem is. Amikor az ő apja, nagymamája robbant le, nem volt kérdés, hogy nem tudjuk ápolni őket.
KedvelésKedvelés
Ez egy nagyon nehéz téma. Több ezzel kapcsolatos élményem is van.
A nagymamám, amikor teljes ápolásra és gondozásra szorult, akkor egy idősek otthonában élt. Volt szó róla, hogy lakhatna nálunk, de képteleség lett volna 2 tinédzser gyerekkel (én és a tesóm) és a folyton dolgozó szülőkkel ezt összeszervezni úgy, hogy senki ne rokkanjon bele és a nagymamám se szenvedjen hiányt semmiben, pláne úgy, hogy az apukám is beteg volt már akkor (túl egy infarktuson és egy agyvérzésen). Máig nagyon kettős az érzésem az egésszel kapcsolatban. Egyrészt ez volt a racionális döntés, ugyanakkor nagyon szerettem őt, szívtelenségnek tartottam és tartom, hogy otthonban kellett élnie idegenek között.
Apu nem volt magatehetetlen, de az ő betegsége és fájdalmai is rengeteg időt, energiát, mindent vittek el 15 és 20 éves korom között. Persze, szivesen tettük, adtuk a tesómmal, de nagyon sok volt ez gyerekként. Az állandó lelkiismeretfurdalás, hogy iskola után miért nem megyek azonnal haza, hogy merek a barátaimmal bármit is csinálni, mikor ő vár és egyedül van…. És mondom, aktív ápolásról még csak szó sem volt.
Nem tudom…. Én mindig magamból indulok ki. Nekem édesmindegy lenne, hogy van-e gyerekem és az, vagy más rokonom gondoz, vagy szakemberek és unott ápolók. Ha már magamat sem tudom ellátni, nekem onanntól kezdve scheissegal, azt hiszem. Én mindig úgy érezném szerintem, hogy ez az én életem és senki emberfiától nem kérném, pláne nem várnám, hogy a saját életét félbehagyva, odébbtolva engem istápoljon. Nem várom el senkitől, hogy ezt bírja. Tőlem se várja senki. Az öngondoskodásban hiszek, mert másnak nem lehet annyira fontos a hogylétem, mint magamnak (elvileg, de ezen dolgozom).
Ugyanakkor a családunkban baromi sokszor hangzik el az, hogy “és szegény….öreg korában senki nincs, aki egy pohár vizet adna neki! hát ezért szült?!” —- Ó bazzzzzmeg. Hát, aki vízhordó kisinasnak csinált gyereket az megérdemli, de tényleg… Nem szeretem az érzelmi zsarolást, pláne nem az ilyen fajtát.
Mindig csak arra jutok, hogy nem én nem csinálnám. És nem is fogom, ugyanakkor tudom, hogy mardosna/mardosni fog a lelkiismeret. Amit anyagilag biztosítani tudok majd ha helyzet van, azt mind meg is fogom tenni, de mást nem. Lehet, hogy ez arányban van azzal, amit gyerekként kaptam (értsd bölcsi és társai), de nem emiatt, hanem a fentiek miatt gondolom így.
Kibaszott nehéz téma ez….. 😦
KedvelésKedvelés
Jól mondod, kimondod pár megfogalmazatlan berzenkedésemet ezzel kapcsolatban.
KedvelésKedvelés
Én is ezt érzem, hogy nehéz lenne csinálni, és bűntudatom lenne, ha nem.
KedvelésKedvelés
Köszi mindenkinek a hozzászólást, jó látni, hogy mást is foglalkoztat a téma.
KedvelésKedvelés
Mennyi, de mennyi mindent felhozott megint ez a poszt! Ha beteg: beleállsz csinálod, nem gondolkodsz, nem agyalsz, nem mész le „szódapatronért” – pedig… Amikor anyám mondta, hogy a Kicsiért mit álltunk ki, és hogy mi ketten a férjemmel mennyi mindent megtettünk és hogy húúú – elgondolkodtam. Utólag igen, én is látom honnan indultunk, ahogy született, milyen volt a gyerek lába, és hogy ma már futna! Igen most egy évvel a 4. műtét után szeretne futni – de a csavar miatt stb. Ez csak egy láb, illetve kettő története. AKKOR amikor ott kell lenni, feledni, feladni mindent és csinálni – akkor mindenki csak hümmög hogy ez így helyes. De bassza meg utólag ne , meg kívülről NE. Legyen OTT és húzza azt az kib… igát, vigye a hátán Ő is, rohangáljon kötszerért, üljön mellette, mosolyogjon akkor is amikor neki fáj mert bizonygatod jobb lesz, hajnal 3-kor állj neki főzésnek, hogy odaérj a gyógyúszásra, gyógytornára stb. A „na mi van, nem bírod”-ért én már ütnék : ezt is csak azok mondják akik egy percig nem álltak műtő mellett – és még most enyhe voltam. Szigorú vagyok – metsző a pillantásom: van miért hálásnak lennem, mert látom milyen lehetett volna. Nem veregetem a vállam, vannak hibáim. De kívülről nem engedek beledumálni, mert ezt az egészet ketten tapossuk végig a férjemmel időnként elképesztő rutinnal.
KedvelésKedvelés
Akkor most ide egy nagy like, vagy mi. És milyen sokan haragszanak érte…
KedvelésKedvelés
Bámulatosak vagytok!! ❤
KedvelésKedvelés
Minden tiszteletem. Őszintén.
KedvelésKedvelés
Nekem is van egy nagy gondom ami a blogra kívankozik…
A szűk családomban nincsenek jelenleg megoldhatatlan konfliktusok de anyám és testvérem jelentik vagy inkább fordítva (testvérem és anyám) a segítségre szoruló problémát.
Testvérem nálam 2 évvel idősebb az egész gyermekkoromat meghatározta az ő személye ,és szintén körülötte forgott az egész család élete mostanáig.
Nincs is egy kézzelfogható orvosi diagnózis róla csak annyit lehet tudni ,hogy anyámmal antibiotikumot szedettek a vele való terhesség alatt és hogy agyvelő gyulladással született.
Anyám mindig mondta ,hogy sokat busult ,mert nem emelte fel a fejét mint más gyerekek, nem mászott, csak kúszott ,nem evett jól csak miután én is megszülettem tanult meg velem együtt enni.
Ellenben értelmes volt, nagyon hamar megtanult beszélni, rengeteg népdalt tudott énekelni talán 4 éves korában, de állandóan folyt az orra , a szája még ma is nyálas – sokszor figyelmeztetjük rá. Megtanult hallás után hegedülni , jó matekes volt ,rendkivül jó megfigyelő képessége volt-van fotóművesz stb.
Anyám egész életében őt dícsérte mindenkinek hogy milyen tehetséges ,milyen okos kreativ
Én meg az öcsém szót se érdemeltünk soha intellektus téren.
A baj az volt hogy bátyám mindig nagyon lusta volt ,semmi felelősséget nem vállalt a családban .Dolgoznia kellett de a munkahelyein is voltak vele gondok lustaság ,gyenge fizikum meg panaszkodas miatt.
Végül lett belőle egy összeférhetetlen ,nehéz természetű ,tüskés felnőtt aki mindenbe és mindenkibe beleköt.Mindenki menekül előle mert állandóan ő beszél és kellemetlenségeket mond mindenkinek (habár sokszor ugy tünik igaza van csak a jó modorú ember nem mondja ki….)
A dráma az egészben hogy mindig fekete bárány volt a testvérem,mindenki szenvedett miatta ,szüleimnek is sok konfliktus helyzetet okozott. Apám a végén nehezen viselte,sokat veszekedtek majd megbetegedett és néhány hónapos betegség után meghalt.
Ez már 7 éve történt és még ma is az alig-alig mozgó nyolcvankét éves anyám gondozza a fiát.
Kapcsolatuk katasztrofális ,egész nap veszekednek ,kínozzák egymást.
Az öcsém és felesége ugyanabban a városban lakik és minden ügyüket ők intezik de ok is panaszkodnak hogy csak a testverunk a kozpont veluk se torodik anyam.
Én mivel 450km-re lakom ünnepekre megyek haza, de olyankor teljesen kikészülök köztük.
Nagyon kifaradok lelkileg mindig.
Most azt mondtam anyámnak, hogy kellene nekünk pszihodráma….
Anyám egy okos nő ,volt mindenkihez türelme ,de azt hiszem soha nem tudta elfogadni saját fia helyzetét és erre ráment az egész család nyugalma, harmóniája.
Én ha velük vagyok nem is tudok tisztán gondolkozni annyira megbénít a sok probléma. Mikor hazaérek elképzelem ,hogy milyen türelmes kellene legyek velük ,hisz mindketten segítdégre szorulnak és várnak is haza.De ha ott vagyok kifacsarnak teljese 😦
Gondolkoztam mivel lehetne segiteni rajtuk…
Naponta beszelek telefonon anyammal…
Nagyon fáj.
Hogy lehet ezt okosan megoldani?
KedvelésKedvelés
Nagyon sajnálom, eső! 😦
Nem tudom, hogy lehet ezt okosan csinálni. Én azt gondolom, hogy az összes olyan kapcsolatban nagyon nehéz lenni (bármelyik félnek), ahol egymásra utaltság, vagy függés van. Ott hiába keresi az ember az egyensúlyt: valaki mindig ki van facsarva, valaki mindig éhezik a másikra, vagy függ tőle…. Nagyon nehéz lehet neked. Őszintén csodállak, hogy minden nap beszéltek telefonon!
KedvelésKedvelés
köszönöm fviki ,
csak annyit szeretnék hogy józan és türelmes tudjak lenni ,és nekik ezt valahogy át is tudjam adni.
KedvelésKedvelés
Nagy ölelés eső! Én sem tudom, mit lehetne tenni, hogy lehetne segíteni, és közben magadat is megvédeni, kitartást kívánok neked!
KedvelésKedvelés
Köszönöm arita! már jobb 🙂
KedvelésKedvelés
Tétova kérdést tennék fel csak, mivel nem vagyok tisztában a lehetőségeiddel. Miért nem hívod meg csak az anyukádat 1-2 hétre?
KedvelésKedvelés
karina ,volt nalam anyukam de aggodik a fiaert hogy mi lesz vele, nagyon sietett haza. Szimbiozisban elnek.
Lehet ha kozel laknank es tobbet lehetnenk egyutt jobb lenne de ezek a rovid egyuttletek tul sok feszultseget tartalmaznak .Megprobalom mindkettojuket elhozni egy idore ugy gondoltam…
KedvelésKedvelés
Tehetek fel indiszkrét kérdéseket?
KedvelésKedvelés
igen
KedvelésKedvelés
Anyukád 82 éves, falun lakik? Hány napot volt nálatok? 1-2 napot töltött nálatok, gondolom és már ment is volna haza. Helyes a tipp?
KedvelésKedvelés
Varoson lakik ,amig tudott dolgozni falun is lakott.Szinte egy honapot toltott nalam de aztan hirtelen azonnal kellett hazavigyuk. Elfogta a honvagy…
KedvelésKedvelés
Sajna oda nem megy ahová kellene. A dédim maximum 1-2 napot bírt ki csak máshol, 1 hónap az nagyon jó. Az indiszkrét kérdésekért elnézés kérek. Folytathatnánk inkább privátban majd?
KedvelésKedvelés
erikamate47 gmail.com Beszélgessünk 🙂
KedvelésKedvelés
Hallod, mintha az én csaladomrol írnál. Nálunk két öcsi van, én a legnagyobb, a példa gyerek. ‘Vegyetek példát..’ Most itthon vagyok. Anyámmal egész jól megértjük egymást, sokat beszélgetünk. Volt konfliktusunk rengeteg. De a két öcsém nem halad. Most rúgta ki mindkettőt a csaja. Kallodnak valahogy. Es se én, se anyám nem szólhat. A kisebbik meg itthon is lakik. Felnőtt, de gyerek. Nagy teher ez anyámnak. Es én sem tudok segíteni.
Pont ma gondolkodtam azon, hogy milyen áron lehet megszakítani a kapcsolatot a romboló családtagokkal? Mert mar nehány barátot kirugtam.
KedvelésKedvelés
Remelem neked jobban alakul majd ursa.
Nekem is konyebb volt regen de eltelt az ido, anyam megoregedett, es most tenyleg kell vallaljam a felelosseget ertuk ,Csak keresem az esszeru modszert.
KedvelésKedvelés
Ajjjajj. Én is felek amúgy, hogy mi lesz később. ?? Együttérzek veled!
KedvelésKedvelés
koszi 🙂
KedvelésKedvelés
Úgy szeretnék valami okosat írni most neked, de nem tudok.
Rossz ez, amikor úgy érzed, MUSZÁJ menned, ha nem mész, mardos a lelkifurdalás, de ha meg mész, akkor számolod a perceket, mikor jöhetsz el. Kicsit ismerem. 😦
KedvelésKedvelés
Igen, és amikor visszajövök jönnek a gondolatok hogy milyen kellett volna legyen az együttlét, de nem olyan volt a sok feszültség miatt. Inkább indulat volt a gyöngédség helyett.
KedvelésKedvelés
” Aki igy erzi magat es ilyen gondolatokkal kuzd nap mint nap annak pszichoterapian a helye.ez nem normalis es erre nagyon jo megoldas lehet egy intenziv terapia. Es nagyon rossz megoldas az ilyen szerzo altal habzo dagalyos onsorsrontas.en minden bejegyzese utan odatennem zarojelben hogy ilyen es hasonlo gondolatok eseteben fordulj szakemberhez.enelkul inkabb art mint hasznal.”
Amit írt a fészbukos személy az igaz csak egy kicsit más formában:
1. Nem azért zavaró a csakazolvassa mert tükör ?
2. Ezek a gondolatok sokunk gondolatai amit a” malomba “hozunk.
Hej
Túl a vízen van egy malom
Bánatot ôrölnek azon
Nékem is van egy bánatom
Oda viszem lejáratom
Hej
Bánat, bánat, de nehéz vagy
De rég hogy a szívemen vagy
Eladnálak, de nincs kinek
Bánatja van mindenkinek
Hej
Ez a világ olyan világ
Mint a mogyorófavirág
Sokat ígér, keveset ád
S mit ád is mind keserût ád.
Ez a népdal motoszkált a fejemben a bloggal kapcsolatosan már előbb, és lám én is idehoztam a batyumat amit már létezésem óta hordozok. Kiöntöttem itt és sírtam. Nagyon ritka a sírrás nálam de látom online tudok sírni. 🙂
KedvelésKedvelés
Ez a népdal nekem is sokszor eszembe jut ennek a blognak a kapcsán.
Küldök egy online ölelést, eső!
KedvelésKedvelés
❤
KedvelésKedvelés
❤
KedvelésKedvelés
Köszönöm ezt a dalt eső! nagyon szép és nagyon szomorú, de jó volt olvasni!
KedvelésKedvelés
nekem azt mondta egyszer az anyám, hogyha betegen születtünk volna a testvéreimmel, akkor intézetben kötöttünk volna ki. és aki ezért őt elítélné, az nyugodtan jöhetne és végigcsinálhatná helyette ezt a dolgot és akkor talán komolyan érdekelné is a véleménye.
kevés dolog miatt tisztelem annyira az anyámat, mint azért, hogy ezt képes volt így kimondani.
KedvelésKedvelés
A nővérem mondta, hogy ha Ő szülte volna a Kicsit, biztos otthagyja a kórházban. Ez megdöbbentett, mert nekem egy percig nem volt kérdés. Én annyira tisztán emlékszem a 13 évvel ezelőtti pillanatra: Anyuka, a gyereknek kétoldali dongalába van, de egyébként minden rendben! Én ott, a szülőágyon összenéztünk a férjemmel és azt mondtuk egyszerre: megoldjuk. És azóta is tesszük. Jó – ez “csak” két dongaláb. Lehetne több, másabb, súlyosabb. Láttam kismillió esetet a kórházakban, uszodában. Akkor komolyan feltettem magamnak a kérdést: én hogy csinálnám ha ilyen beteg lenne a gyerek aki mellettünk van? Csinálnám? Ezek a szülők hogy bírják? Na – erről senki nem beszél. Inkább elnéznek mellettük jó messzire. Valójában megértem anyukád kijelentését, mert láttam down kórost, születés közben sérült gyereket, félig bénát és még nagyon sokat. Meg van bennem valami mély szomorúság is.
KedvelésKedvelés
Anyukámnak is folyton ezt mondták, csak finoman: jaj de szép kislány, a botok, azok csúnyák.
A szülőkkel tényleg SENKI nem törődik és őszintén azt gondolom, hogy az sérült gyerekek anyukáinak hátán vágja a fát mindenki.
Minden elfogultság nélkül mondom, hogy az anyám szinte tökéletesen csinálta ezt. Ő ilyen, irtó nagy mázli. Örökbe akart fogadni egy downos kisbabát, akit a kórházba hagytak, sok volt a teje ezért ő szoptatta.
Hah de apukám…más a helyzet, ő már ettől is halálra volt rémülve.
A lényeg, hogy nagyon szeretnék szülőkkel is foglalkozni, mert szinte nem embernek való feladat. Látom minden nap, ahogy üveges szemű anyukák letargikusan tolják fel a Pető előtti lejtőn a gyerekeik.
Közben meg a fejemben hallom:
Jaj hát a tied így született? Nem tud egyedül enni? Pelenkát hord 13 évesen? Anyuka a torna a legfontosabb, következetesnek kell lenni.
Ennek így kellett történnie, mindennek oka van. Nem könnyű az élet, tudom, de kinek az…
(Káromkodás)
Anikó, hajrá. Nekem így küzdött értem az anyám és megérte. Megcsináltuk, amit meglehetett.
KedvelésKedvelik 1 személy
Jas Sára! Ölellek anyukástól !
KedvelésKedvelés
Vannak olyan esetek amikor az ember először elmenekül majd visszatér és felvállalja.Olyan is van hogy nincs ereje vissztérni…
KedvelésKedvelés
Virtuális baráti kézfogásom anyukádnak (nyilván sokra megy vele 😀 ), kevesen merik kimondani.
KedvelésKedvelés
Köszi, honnan a neved? Kálmán Zsófiai írt egy ilyen című könyvet a sérült gyereket nevelő szülőkről: Bánatkő…
KedvelésKedvelés
Onnan van.
KedvelésKedvelés
Téged is nagyon ölellek 🙂
KedvelésKedvelés
Szeretném megköszönni, hogy írtál a sérült gyerekekről, illetve az ebből adódó patthelyzetről. A döntésről, hogy akkor most feláldozunk esetleg mindent (életet, vágyakat, munkát, házasságot, az esetleges testvérekkel való elegendő törődést) egy bizonytalan kimenetelű dologért, -mert bármennyire is fejleszthető a gyerek, könnyen előfordulhat, hogy végül mégiscsak rá kell bíznunk valaki másra, vagy esetleg előre “lepasszoljuk”, és akkor hordozzuk annak a döntésnek a morális súlyát, és vagy rengeteget költünk jó Intézetre, vagy reménykedünk és megpróbálunk nem azon agyalni egész nap, hogy most épp “ki és hogyan bánik vele”. Én ezt a helyzetet csak “megúszhatónak” érzem, aminek a lehetőségét akkor tudjuk csak kizárni, ha nem szülünk. Jelenleg itt tartok. Nagyon szülnék és nagyon rettegek tőle. És tudom, hogy vannak, akik csinálják és bírják és nem is feltétlenül rokkannak bele. Minden tiszteletem az ővék.
A másik téma:
A szüleim felé kötelességet érzek, sosem mondták, de tudom, hogy nem akarnának öregek otthonába menni, és a három gyerekük közül leginkább engem tartanak olyannak (legalábbis a külföldre költözésemig így volt), aki végigkisérné őket a halálukig. Tartozom nekik ennyivel, de nem tudom, hogy fogom kivitelezni.
A magam részéről viszont úgy érzem, hogy ha öregként koloncnak érezném magam a családom felé, komolyan megfontolnám az öngyilkosság lehetőségét. Egyébként is foglalkoztat a gondolat, de ez esetben nem depresszió, és nem is feltétlenül önzőség lenne. Szomorú, hogy egyre nehezebb méltósággal megöregedni.
KedvelésKedvelés
“A magam részéről viszont úgy érzem, hogy ha öregként koloncnak érezném magam a családom felé, komolyan megfontolnám az öngyilkosság lehetőségét. Egyébként is foglalkoztat a gondolat, de ez esetben nem depresszió, és nem is feltétlenül önzőség lenne. Szomorú, hogy egyre nehezebb méltósággal megöregedni.”
Ezt akár én is írhattam volna. Nagyon átérzem ezt, borderline.
KedvelésKedvelés
Találkoztam hasonló hozzáállással, nagytatámmal beszéltünk róla. Mondjuk a konkrét helyzetünkben azt tudtam mondani, hogy nem egyértelműen felmentő az utódokra tekintve. Anyukám az egyetlen gyermeke, lényegében az egyetlen rokona is, akivel rendszeresebb kapcsolata van. Mindkettejüknek nehéz lenne, ha ágyban fekvő betegként kellene őt ellátni, de abban egyáltalán nem lennék biztos, hogy anyukámnak könnyebb lenne az ő öngyilkosságát feldolgozni, mint pár évig ápolni. Volt már ilyen a családban, és anyukám húsz év távlatából is képtelen megbocsájtani a családnak, magának. Bizonyára az életről való lemondásnak is van olyan módja, amire rá lehet mondani, hogy méltósággal ment el, de ritkán kivitelezhető, s még úgy sem elhanyagolható lelki sebet tud hagyni a hátramaradókban.
“Szomorú, hogy egyre nehezebb méltósággal megöregedni.” – ezzel teljes mértékben egyet tudok érteni.
KedvelésKedvelés
Azért éljek majd a szeretteim nyakán, pedig már nem akarnék, nehogy lelki sebeket hagyjak bennük??? Nanemááá! Én életem, én döntök róla. Ha már nem lesz élhető, nem csinálom tovább.
KedvelésKedvelés
Ez nekem úgy hangszik, hogy “Szarok a világra és rátok, én léptem, mert elegem van.” Ez így bosszú. Ezzel nem tudok egyetérteni. Azzal viszont igen, hogy tudatosan döntök arról, hogy nem szeretném tovább élni az életem, akivel lehet, ezt megbeszélem, akivel nem lehet, azzal nem közlöm, és keresem a lehető legméltóbb útját a kivitelezésnek.
KedvelésKedvelés
De hát nem kell, hogy egyetértsünk.
És én is úgy gondoltam, amit írtam, hogy tudatosan döntök arról, hogy nem szeretnék tovább élni, stb. Csak lehet, hogy rosszul fogalmaztam.
De az is ül, hogy szarok a világra és mindenkire, oszt csá.
KedvelésKedvelés
Hajnalka, a magam részéről én is sokszor gondolkodtam azon, hogy ha majd öreg leszek és roskatag, akkor nem várom meg a teljes leépülést, a demenciát, meg hogy valakinek gondoskodnia kelljen rólam, hanem rövidebb úton elintézem a dolgot magamnak. Nagyapám leépülését nagyon nehéz volt végignézni, és én nem szeretnék szobanövényként tengődni évekig, mert azt már nem érezném életnek. Nekem amúgy sem lesz gyerekem, aki gondot viseljen rám tehát hiányozni sem fogok senkinek. Azt tudom, hogy elvileg lehet kérni előre, közjegyzővel hitelesítve, hogy adott esetben ne próbálják az orvosok meghosszabbítani az ember szenvedését, ha eljön az ideje, én is szeretnék ilyen papírokat elintézni magamnak.
KedvelésKedvelés
Megértelek nagyon, Arita. Köszi a tippet is. Utánajárok.
KedvelésKedvelés
Szerintem a halálhoz való jog alapvető emberi jognak számít. (legalábbis kellene, hogy számítson.) Nem vagyok öngyilkos típus, de akkor is megnyugtató, hogy ott van ez végső megoldásként, mert akármi történhet. Lehet vizsgálni később a döntés helyességét, az egyén felelősségét a szerettei felé, sőt, lehet rosszul, önzően dönteni, de akkor is úgy gondolom, hogy itt nincs mese: csak és kizárólag az érintett mondhatja ki a végső szót. Éppen ezért nekem már az is ijesztő, hogy nálunk nem legális az eutanázia (kivéve bizonyos speciális és papírokkal igazolt esetekben).
KedvelésKedvelés
Engem is foglalkoztatott a gondolat jó előre a szüleim gondozásával kapcsolatban. Ezzel szemben apukam elment.
Már nem kell gondoskodjak róla.
Közben én is változtam nem bírom annyira a terheket amennyire előbb képzeltem…Nagyon ütős. Erőre és értelemre van szűkség.
Gondolom a megöregedés mindig ugyanolyan csak nekünk új…
KedvelésKedvelés
Beszélgettünk erről még a blogbuli előtt párakkal, Mo-n hiányzik az a rész az ellátásból, hogy “fizetsz egy jó intézetért”. Idős-otthon van számtalan, magánkézben, ahol a remény legalább megvan arra, hogy ha perkálsz, akkor az ellátás is normális, a sérült gyerekeknél ez nincs meg. Állami vagy egyházi intézmény van, utóbbiak állítólag egy fokkal talán, de még az is a jajjaj kategória.
KedvelésKedvelés
Mo-n kurva sok minden hiányzik ahhoz, hogy emberhez méltón és jóllétben lehessen élni. Főleg, ha nem tudod megfizetni.
KedvelésKedvelés
Igen sajnos és nyilvánvaló, hogy ráerőltetik az emberekre, hogy a fő cél a szaporodás, mert kihall a nemzet. Emellett a tartalmas, minőségi, értelmes élet pedig teljes mértékben háttérbe szorul.
Még hogy az emberiség lenne a legintelligensebb faj. Ha-ha.
KedvelésKedvelés
Bocs a hibákért, javítok mindig de sokszor elmenti a rosszat.
KedvelésKedvelés
Nem fontos, ne javíts.
Vajon elolvassák majd azok, akiknek lenne hatalmuk…?
KedvelésKedvelés
Bízom benne.
Click to access notlen-evek1.pdf
KedvelésKedvelés
Na igen. Ha-ha. És brühühü.
KedvelésKedvelés
http://civilhorizont.hu/a-notlen-evek-ara/
KedvelésKedvelés
‘A szüleim felé kötelességet érzek, sosem mondták, de tudom, hogy nem akarnának öregek otthonába menni, és a három gyerekük közül leginkább engem tartanak olyannak (legalábbis a külföldre költözésemig így volt), aki végigkisérné őket a halálukig.’
Szerintem óriási teher lehet ez, hogy egyedül, csak te, mert a többiekre nem lehet valamiért számítani.
KedvelésKedvelés
“Az első a szülő, mert felnevelt és csak utána jön a gyerek, mert az csak visz!” Ez apám kedvenc mondásai közé tartozik. Nem igazán értem őt, valahogy mindig elbeszéltünk egymás mellett. Szerinte engemet kihasználnak a gyerekeim, a férjem családja (míg volt férjem), ezért nem jutott idő őrájuk. Igaza is van nem jutott idő rájuk, mert nem oda építettetek a kert végébe, mert a gyerek mégis nem akkor ment iskolába, mert nem oda ment iskolába, mert a férjed nem a sógorával vállalkozik, mert élhetetlen, mert te nem értékeled a telket, nem jársz oda gondozni, mert a más gyereke fontosabb, mint én, mert mindenki nálatok evett-ivott, ahelyett, hogy itt a füvet nyírnád, mert egy nulla vagy, és bizonyítsd be nekem, hogy vagy valaki. – Az anyósom ápolása éveken át rettentő megterhelő volt, nem gondolkodni csak csinálni rutinból, nem számít mit mond, mit tesz, a betegség teszi, nem ő. Csak a fiam elköltözött és már nem lehetett tovább a fejemet a homokba dugni és hitegetni magamat, hogy kibírom és a házasságunk is kibírja, mert nem bírta. – Béküljetek ki, és kész,. látod anyáddal mi jól megvanyunk már 40 éve, nem értem miért akartok elválni, játsszátok az eszeteket és rohangáltok a bíróságra és költitek a pénzt az ügyvédekre. Válásod után pedig neked egy, csak egy lehetőséged van: ideköltözöl a gyerekekkel és majd beosztjuk a ház árát, mert így minden meg lesz oldva, majd a gyerekekkel gondoskodsz a szüleidről csak pacekba a gyomromba! Meddig terjedhet a szülő felé a kötelesség? Mennyire adhatod fel önmagad? Hol vannak azok a határok amiket már nem tudunk benyelni? Mi lesz velük? Mi lesz velem? – Látom egyre több minden nem megy már nekik, már a boltba járás sem. És még nincsenek ágyhoz kötve mindketten, bár lebénult anyám féloldalára és az apám nem tud egy saroknyit gyalogolni…..És kúszik vissza az érzés csak csinálni, nem gondolkodni, kibírni…olyan jó lenne háttal kiülni a sivatagba, olyan jó lenne méltósággal végig kísérni őket az útjuk végén, képes leszek-e nem tudom.
KedvelésKedvelés
Ilyenkor mindig megfordul a fejemben, hogy mi értelme van ennek a családosdinak, ha a tagjai így bántják egymást.
Kitartás neked!
KedvelésKedvelés
Apukád kedvenc mondása szerint tehát az elváráshalmaz már akkor megvolt feléd, amikor megszülettél. Mert hogy ezért születtél meg, hogy visszaad azt a sokmindent, amit elvittél. Nem szép mondat.
Jó lenne kiülni a sivatagba, igen. Vagy bármi olyat csinálni, amitől nem érzem azt a idegesítően feszítő érzést a nyakszirtemen: “most nem ezt KÉNE csinálni, nem ez a feladat…” Blogolvasás-kommentálás közben mindig jön ez az érzés, miért is? 😦
KedvelésKedvelés
Na ez most így félreérthető!
Nem a blogolvasást tartom felesleges dolognak, sőt, de az a bizonyos “feszítés” jön, és nyilván azért, hogy a fájdalom feldolgozása helyett inkább “kenegessem tovább a szart”, mert a környezet ezt várja. Illetve konkrétan megkaptam már, hogy ez a netes mélylélektan (mindenféle feminista blogokon, amit még csak le sem fordítok, ezért nem is értheti, mi ebben a jó, -mondjuk ez jogos kritika) nem visz előre, viszont jó sok időmet elviszi, tehát csak hátráltat. És ez már annyira bennem van, hogy most is fél füllel azt lesem, jön-e már a szobába, mert akkor gyorsan le kell csuknom a laptopot. Lehet, hogy egy kicsit korlátozva élek én itt? Vagy már megint én túlzom el?
KedvelésKedvelés
A minőségi és szuverén élet első feltétele, hogy amit rendszeresen azért csinálunk, mert szükségünk van rá, azt nyugodtan, feszültség és bűntudat nélkül tehetjük, és gazdagító voltát a környezetünk tagjai is elismerik. Az ellenkezőjét bántalmazásnak nevezzük.
KedvelésKedvelés
Igen, de máskor meg én mondom neki, hogy segítsen beosztani az időmet, mert nekem szétcsúsznak a napjaim, szóljon rám, ha sokat netezek vagy össze-vissza zabálok.
Én nem nevezném őt egy az egyben bántalmazónak, ő egy Nagyon Rendes Ember, aki Nagyon Szeret Engem (vagy legalábbis szeretett, bár állítólag még most is, csak nyilván ez a pszicho-túra őt is megviselte), én sem vagyok vele mindig őszínte, tényleg nem nagyon tudja, miről szól a blog, meg azt sem, hogy nekem mi a bajom, már fáradt vagyok újból próbálkozni azzal, hogy elmagyarázzam.
KedvelésKedvelés
düde ,egy helységben laktok a szüleiddel?
KedvelésKedvelés
A sérült gyerekekről jut eszembe, mit mondott a családunkban az az asszony, akinek Down-kóros a fia. Szerencsére ő még egészen önálló, tud ügyeket intézni, és korábban dolgozott is, be tud illeszkedni a társadalomba, de élete végéig az anyjára fog szorulni bizonyos dolgokban, és ahogy idősödik – már 40 felett van – egyre gyorsabban épül le. Az anyja azt mondta, hogy ő nagyon szereti a fiát, és nem teherként éli meg a róla való gondoskodást, de ha annak idején lettek volna olyan vizsgálatok, amik kimutatják a betegséget, és tudja, mivel jár, akkor elvetette volna. Azt is mondta, hogyha hozzá valaki tanácsért fordulna ilyen problémával – azaz terhes és a magzatnál kimutatható a Down-kór, akkor azt mondaná, hogy vetesse el. Becsülöm azért, hogy ezt ki merte mondani.
KedvelésKedvelés
Szeretnélek megkérni, hogy ne használd a kór szót, helyette a szindrómát, ha lehet, előre is köszi. Ez nehéz ügy, mert rengeteg félék a Downok is, nagyon különböző képességekkel. Amikor az ismerősöd fia kicsi volt, nem volt ennyi és ilyen korai fejlesztés, ennyiféle segítő módszer, amivel közülük sokan később nagyon jól elboldogulnak. Én úgy látom őket is, mint akik egy spektrumon vannak, sajnos van, akinél a millió fejlesztés sem vezet önállósághoz, és vannak nagyon jó képességűek, és sokat számít a családi háttér, és milyen súlyosak a társbetegségek. Sajnos ezt előre nem nagyon lehet tudni.
KedvelésKedvelés
Erről van egy jó blog, talán ismered:
http://szirkababa.blogspot.fr/
Ez a kislány csodás 🙂
KedvelésKedvelés
Igen, ismerem. 🙂
KedvelésKedvelés
Mennyire illik a bejegyzéshez ennek a színdarabnak a témája : Fausto Paravidino -Az M család betegsége. A tegnap láttam.
Egy terápia 🙂
KedvelésKedvelés
Volt már arról külön poszt, hogy a gyereknevelés miért = anya?
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: dilemmázóknak: lépni vagy maradni | csak az olvassa — én szóltam