eljössz?

Az ismerős, amikor elhívod a férjedet egy számodra fontos eseményre, mamami klubba, a barátaid közé, kézműves kirakodóvásárba, és megígéri, hogy na jó, eljön és te nagyon várod az eseményt, és repesel, mert valójában nem számítottál erre, és kvázi mutogatni szeretnéd a férjed: látjátok, eljött velem, mert szeret?

És ott vagytok végre, bár később indultatok, mint szerettetek volna, te mégis pörögsz, ragyogsz, és azt veszed észre negyedóra után, hogy ő elegánsan kívül áll, nem szól, félrevonul, mobiloz, sóhajtoz? Kisurran cigizni?

Kis rossz érzés csak eleinte. Próbálsz úgy tenni, mintha ez nem lenne: mosolyogsz, és megfogod a kezét, sütit kínálsz neki, bemutatod Anikónak. És ő kívül van akkor is, és némán nyomást gyakorol, hogy menjünk már, kik ezek az emberek? És te nem tudod nyugodtan megnézni a kiállítás képeit, az őrségi fazekasok munkáit, és nem tudsz beszélni tíz percet a rég látott otthonszülős társaiddal, mert lassan egészen bevon az ő közönye és ellenségessége? A néma ítélet, hogy de gáz, hogy téged ez érdekel, és ilyen emberek a barátaid. Demonstratív, büntető jellegű rosszkedv. Pedig te még épp javasolnál valamit, hogy ugorjunk be utána Beáékhoz, vagy vegyünk már egy gyümölcsöstálat, de nem mersz vele előállni. Mert először nem találod, aztán be is szól, esetleg csak utána, elmenet robban: csupa slampos, harsány nő, hát mit csináljon ő itt? És ez (bármi) ennyibe kerül? És tényleg megvetted azt a katalógust? Amikor tizedikéig nem lesz fizetés?

Megint valami, ami nem erőszak, de annyian mesélik, olyan jellemző hétköznapi hímsoviniszta technika, és olyan szomorú az ember, és úgy szégyelli magát, és annyira magyarázná a többieknek, hogy most fáradt szegény, azért, de különben humoros és szellemes mindig… (Ha az ő szabályai szerint mennek a dolgok, ha nála a gyeplő.)

Tegnap a Múzeumok Éjszakáján voltunk. Annyira különleges, annyira grandiózus rendezvény, annyira elfeledteti ezt a szomorú mai Magyarországot. Én nagyon belevetem magam minden ilyesmibe, három gyerekkel (egy háton, egy babakocsiban, egy a lábán), hajrá, még egy barát is csatlakozik, vacsorázunk egy jót, és aztán a Szépművészeti. A férjem, aki mindig lelkes, ha program van, és a múzeum is inkább neki lételeme, baromi kedvetlenül álldogált, kornyadozott, persze így én se tudtam úgy örülni a fotóművészet születésének, jaj, gyorsan megnézem. És visszajött ez az érzés, ez a mardosó tehetetlenség, amelyet el is felejtettem szinte.

Neki most csonthártya-gyulladása van napok óta, ami iszonyatos fájdalom. (De tényleg. Amúgy kedves és vicces, higgyétek el!)

(Édes istenem, akkor már rákos volt, csak nem tudtuk, hogy attól olyan gyenge. Április 18.)

Ja és igen, mi el sem megyünk velük pankrációmeccsre, kutyaviadalra, pálinkafesztiválra, durbincsíváskor gumicsizmában a nádasba, meg motoros találkozóra sem, meg EFOTTra hányni, ez tény. A gyerekeket altatjuk olyankor.

21 thoughts on “eljössz?

  1. Nem egészen értem, hogy a fent vázolt szituációnak mi köze van a hímsovinisztikához (van ilyen szó?) Ugyanez megtörténhet két barátnővel, vagy egy párral, ahol a nő unatkozik látványosan. Igen, lehangoló, vagy akár vérlázító tud lenni, ha az ember ízlését nyíltan vagy burkoltan fikázzák, de ez nemtől függetlenül. De belekeverni az egyenlőtlen nemi szerepeket csak azért mert az illető férfi?! És mindig minden témában?

    Kedvelés

    • Hímsovinizmus a főnév.

      Az van, hogy ha a barátnőmet nem érdekli Chagall, akkor nem vele megyek. De egy párkapcsolatban gyakori, hogy szeretnénk, ha a másik is eljönne a nekünk fontos helyekre. Ez a helyzet családi látogatás, esküvő, ovis évzáró is lehet, oda meg családdal megyünk. Szerintem ez nagy különbség. És azt látom, hogy nagyon-nagyon kedvesek és együttműködők akarnak lenni a nők. Ha ők mennek a férjük közegeibe, akkor is: jellemzően nagyon szeretnék, ha jó feleségnek látnák őket.

      “Nemtől függetlenül”: nem hinném. Kiindulópontom itt, és kösse fel a gatyáját, aki cáfolni próbálja, hogy jóval több kontrolleszköz van a férfiaknál. Csak sokszor nagyon burkoltan alkalmazzák, mert a direkt erőszak egyre kevésbé menő.

      “Mindig, minden témában.” Hát igen, ez egy ilyen blog. Ha nem ismered az ilyen helyzeteket, bizony, ritka kivétel vagy.

      Kedvelés

      • Hirtelen elgondolkodtam, kivétel vagyok-e én is, de talán mégsem, még éppen belecsúszok ebbe a kategóriába…Hajdani exemet “elcipeltem” (és tényleg) a Szépművészetibe évekkel ezelőtt, mikor Goya és Velazquez volt kiállítva. Maga volt a pokol, borzasztóan viselkedett, látványosan unta, de mondok jobbat: volt egy külön terem, ahova plusz jegy kellett, megvettük és ő elvesztette (!!!) a jegyet. Később vallotta be, hogy a hátam mögött gyorsan kidobta “mert már nem bírta volna ki”. Évről-évre jobban bánom, Goya újra meg újra, egyre jobban lenyűgöz, ahogy múlnak az évek.

        De én ezt egy percig nem tartottam hímsovinizmusnak sem akkor, sem most. Bunkóság a javából. (itt mégis kicsúszom…?)
        És ha belegondolok, én is viselkedtem már hasonlóan, legutoljára éppen tavaly, a mostani párommal, szégyellem is magam: hogy elvitt valahova, ami neki fontos volt, lelkesedett én pedig úgy döntöttem, csakazértse. Mert éppen hajat mostam, mert inkább beszárítottam volna, otthon akartam lenni, nincs kedvem, a fenéket fogok én mosolyogni, nem is szimpatikus itt senki.
        Nettó bunkóság volt az is. Vagy az nem az, mert ő volt a hímsoviniszta, mert nem volt tekintettel arra, hogy egy (mellesleg előre megbeszélt és lebeszélt) program helyett én inkább otthon molyoltam volna a fürdőben? Ha én unatkozom látványosan, akkor automatikus “sárkány vagyok”, de erről “a hímsoviniszta világ” tehet, ha a férfi, akkor “hímsoviniszta”? ……
        Így is felfoghatjuk. Én inkább azt tartom, hogy ez tényleg nemtől független.

        Kedvelés

      • Mint aki megrekedt ” neveletlenkamasz” állapotban. Talán tényleg megrekedtek. Ismerek ” valakit” akinek a férje NAGGGYON ilyen . Az illető már nem hívja, talán már nem is fáj neki. Edződik a különéléshez … Csoda?

        Kedvelés

    • Nekem ez válóok. Persze egy-egy morgós délután belefér, de ha egyáltalán nincsenek közös, valóban együtt élvezett tevékenységek, ha nem lehet vele társaságba menni, mert kínos, az nagyon komoly jel.

      Ha nem nagyon elutasító, akkor lehet szembesíteni a viselkedésével, érzést kommunikálni, kérni, de sok olyan helyzetet láttam, ahol ez nem működött, csak nevetett, nem reagált semmit a férj. Át is éltem, hogy veszélyes megnyitnom a szívem, mert ebből ő csak azt tudja meg, melyik a leggyengébb pontom. A bántalmazók logikája könyörtelen.

      Kedvelés

      • Elhinni neki, hogy a társaságod tényleg gáz és ott mindenki hülye és fura, elnyomni a saját tiltakozásodat és magadnak is letagadni, hogy mennyire rosszul esik ez. Éveken át. A végén jöhet a kérdés: de miért nem szóltál? Egyrészt tényleg (mert magad előtt is letagadtad), másrészt szóltál, de annyira gyorsan le lett a dolog rendezve, hogy már egyikőtök se emlékszik rá, hogy ez téma volt.

        Kedvelés

  2. Igen, gyakran látom pl. boltokban is a morgolódó férjeket. Náluk a pénztárca, és mindenre morognak, az asszony, meg a gyerekek – ha ők is ott vannak – behúzzák a nyakukat (komolyan: szemmel látható), és nagyon rosszul érzik magukat.
    Én amikor csak lehet, kerülöm a közös vásárlást. Kiállításra minig egyedül járok. Néha elhívom operába, de mindig megfogadom, hogy soha többé. Magy előttem két lépéssel, azon veszem magam észre, hogy én meg a gyerekek alkalmazkodunk a lépteihez.

    Kedvelés

    • A férjem rendre elstartolt a Nagybolt bejáratánál a bevásárlókocsival ( ugye, nála a buxa…. Telefont nem vitt magával. Talán véletlenül?
      elérni nem lehetett, max levadászni.
      Persze mosószert, tisztítószert nem vettünk, sok egyebet nem vettünk – amit ő nem tartott fontosnak.
      Ezekért én magam elmentem másnap.

      Most már egyedül vásárolok.
      Ő is vesz külön dolgokat. soha nem beszéljük meg, hogy mire van szükség ( nem is tudom mikor fog elmenni bóótozni). Ez így hiperköltséges az egyéb tényezők mellett. Rühellem ezt így.

      Kedvelés

  3. Hát ezért járunk mi mindenhova együtt és maradt pár barátunk összesen……
    Mert együtt jó és a bármit azt tényleg közösen szeretjük csinálni.
    És pl. 20.00 órakor 1 éves szülinapi bulit rendezni egy gyereknek szerintünk gáz, mert a mieink olyankor már mesét hallgatnak általában és fekvéshez készülődnek.
    Szeretem a férjem!
    Azt hiszem a tükröd erős, de arra figyelmeztet, mennyire szerencsés vagyok.

    Kedvelés

  4. Nekem pont egy ilyen viselkedés tette be végleg a kaput éppen tavaly ilyenkor. Addig is voltak ilyen megnyilvánulások, de a tavalyi mindenen túltett. Akkor aznap még tettem egy kísérletet, elmondtam töviről hegyire hogy én mit és hogy szeretnék, azt is mondtam, ha nem megy, ne csinálja, nem kell a vicsorgás (nálam ez a tegyünk úgy mintha tökjó lenne és mosolyogjunk), nem kell az erőlködés. Ha ez neki nem megy, akkor ne is csinálja, csak VALLJA BE!!! Nem vallotta. Még szűk egy évig húztuk. És akkor is nekem kellett kimondani hogy ennyi volt.

    Kedvelés

    • Van egy barátnőm, aki szervezett egy hollókői meglepetés kirándulást, amin végignézte a férje senyvedését, és utána elvált. Én futottam az én férjem után minden kiránduláson, minden múzeumok éjszakáján, mindenütt. Karácsonykor a temetőben az ő szülei sírjától mentünk a kocsihoz, mikor 20 méterrel (!!!) előttem loholt, én tűsarkúban egyedül a sárban, a gyerekeink meg kettőnk közt ingázva. Ott lett elég. Ha majd megkérdezik a válóperen, mi az ok, azt fogom mondani: látványos semmibe vevés. Vagy valami ilyesmit.

      Kedvelés

  5. A kedvencem, köszi!
    Bezzeg én elmentem, Istenem, milyen helyekre, volt, akivel még focimeccsre is, november végén. Óriás kivetítőn rögbimeccset nézni. Alig ismerlek még, de persze, elmegyek az osztálytalálkozódra. Micsoda megtiszteltetés.
    A férjemmel a világ végére is. Vele a gyerekünk születése után kezdődött ez a jelenség, mondjuk előtte is voltak már jelek, de nem gyanakodtam, mert állandóan mentünk (az általa kitalált célpontokra). Ha hónapokkal előre fixáljuk, akkor sem számítok rá, mindig van készenlétben egy bevethető harmadik személy, arra az esetre, ha ő pont lebetegedne amikor színházjegyünk van; annál kellemesebb meglepetés, ha mégis eljön. De most már mindenhez van társaságom, hihi, én voltam az akkor félévessel vadkempingezni, strandon, fesztiválon, kacsakődobó-versenyen, ahogy nő a gyerek, egyre jobb társaság, nem is gondoltam volna.

    Kedvelés

  6. Sajnos ez is csak az általad már említett “zsetongyűjtésről” szól. A férj, végigül egy ilyen alkalmat fapofával, szenvedve, mobilozva, stb. és hónapokig meg lesz a muníciója ha kérdőre van vonva a sörözések vagy az éjjeli kimaradások megmagyarázásra…

    Kedvelés

  7. Muhaha, most akkora budos bunko parasztnak erzem magamat, hogy az utolso bekezdes programjai felizgattak, a noi klubozas, opera, muzeum meg nem annyira!

    Jo, nem ez a lenyeg ertem. En nem tudom elkepzelni, hogy
    A, ket ember hogyan lehet egyutt, ha gyokeresen mas az erdeklodes
    B, ha szeretik egymast, miert nem orulnek akkor, ha a masik orul???

    Naiv vagyok?
    Nalam ez nem valook, hanem a minek-kezdjunk-bele kategoria. De mennyire lehet kapcsolatfuggo, aki ezt eveken at turi?????

    Kedvelés

    • A szerelem sok különbözőséget elfed, illetve hát belőle a “végre vagy nekem” meg a testi lobogás.

      Az elköteleződés, a szerepek és a gyerekes élethelyzet meg eszméletlen játszmákat, unalmakat, cinizmust hoz. Örök lázadozást, egymás méregetését, ütközést aközött, amit illik és amit valóban tenne az ember. Meg van mondva például, hogy a másikért, de ez nem stimmel, mindenki inkább magáért fáradozik, esetleg a gyerekért (ha ezt sikerülne bevallani, mennyivel előrébb lennénk!), vagy hogy az ember a házastársát kívánja szexuálisan, ki mást, aztán meg…

      És nem lehet kiszállni. Ha nem született volna meg a gyerek, a párok túlnyomó többsége már nem lenne együtt. A gyerek, illetve ahogy rá reagálnak, élezi és konzerválja a helyzetet. A végső ok a nemi szerepek, amelyekhez mindannyian igazodunk, szar viselkedések és önigazolás alapja. Meg mindenki fáradt, menekülne, lerogyna, és ez a legrosszabbat hozza néha, hibáztatást, keserűséget.

      Mindenki konzervatív lesz, aggódós, szorongó, amint gyereke lesz. Én mostanában kezdtem, egy éve még csak poén volt, hogy gyerekeim vannak, ráadásul sok.

      Kedvelés

  8. Visszajelzés: még jó fejnek maradni is olyan nehéz | csak az olvassa — én szóltam

csak okos-jóindulatú írhat ide

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.