Nem tudom eldönteni, ki a kínosan hiúbb, ami a szépséget és fotós pózolgatást illeti: Mérő Vera vagy Perintfalvi Rita. Ahogy azt is nehéz eldönteni, melyik személy vagy orgánum él vissza undorítóbban az elesettek segítéséke témájával, teszi magát bírálhatatlanná azzal, hogy ő a gyengéket védi. Az említettek mellett versenyben volt a wmn, amely biztosítóreklámok, Kubu és győrikeksz közé teszi Lakatos Márk “regényének” ajánlóját, meg azt a kihagyhatatlanul fontos információt, hogy a HIV nem is betegség, teljes életet lehet vele élni (háromhavonta kurvadrága kezeléssel), de ha mégis baj, akkor nem a meleg férfiak körében terjed, nem, nem!
Ez jutott eszembe, amikor egy sétahajón átmentünk a vérvörös Lánchíd alatt december 1-jén.
Mérő Vera és Perintfalvi Rita most Alien vs Predator: utóbbi szerint Ábrahám Róbert és a Magyar Jelen podcastja maga a gyűlölet, előbbi szóba áll velük, mert az áldozatok védelme fontosabb, mint az ideológiai ellentét, és ő amúgy is egészen különböző emberektől ír elismerően (Varga Judit, Magyar Péter, Puzsér), ügyesen helyezkedve.

nem, nem érted jól. döbbenet, hogy valaki teológusnak mondja magát, és elemi szinten nem tud metaforákban gondolkodni, illetve sunyi bűnözőket menteget, mert szivárvány, és ennyire képtelen kezelni a kritikát
Gázkamrák, azt mondja. Az őrületbe és az öngyilkosságba kergetni szegény Lakatos Márkot, akiről, konkrétumok nélkül bár, de mindenki évek óta tudta, mit művel. Ezért dédelgették, a wmn-en is. Mert olyan jópofa.
Régóta nem értem, hogy egy állítólagos áldozatvédő miért dédelget extrém önző, harsány, buta, kiöregedett meleg férfiakat, akik csúnya véget érnek. Nőként!
Hogy lehet ennyire érzéketlen, egyben műveletlen valaki, hogy egy jólétben és szabadságjogokban dúskáló, dekadens kor rinyáló celebjeit hasonlítja a legborzalmasabb népirtások áldozataihoz?
A minap látom a Redditen is, hogy élénk vita bontakozott ki a kommentekben egy poszt alatt, amelyben egy tizenöt éves, magyar fiú azt állította: ő nem jut ösztrogénhez, nem írják fel neki, és ha a kormányzat tudja, hogy a hormon életeket hosszabbítana meg, akkor ha ettől megfosztják a transzneműeket, az maga a genocídium. Mire elmondták neki, hogy többféle szer hiánycikk a gyógyszerpiacon, ez nem a transzneműek ellen van, és semmiképpen nem a kormányzat csinálja. A hormonnak ez a “nemvjáltós” ügyeskedés egyébként, amire ő használná, off-label alkalmazása, nincs erre engedélyezve, kísérleti szer. De az is durva, hogy ez a gyerek évek óta “kezeli” (pontosabban: csonkítja) magát feketén beszerzett, gyanús forrásból származó készítményekkel. Amit simán megtehet. És még panaszkodik!
Genocídium!
Hasonlóképpen járatták le az áldozat és bántalmazás szavakat. Már minden sértődés bántalmazás, már az is mikroagresszió, ha nem kapod meg pontosan azt, amit elképzeltél a gyerekes önzésedben. Nők förtelmes, okoskodó harsánysággal leírják, hogy a társuk nárcisztikus bántalmazó, de nem hagyják el, hanem meg akarják változtatni. Szidni akarják – a neten. Pár éve kényelmes kis csevegési téma lett az, amibe én 2004-ben majdnem belehaltam, és én ezért nem írok már feleségmegértős posztokat. Ugyanezért kérem ki magamnak, hogy neten locsogó, műkörmös butusok félrevigyék a súlyos témákat, és ilyen témával szerezzenek lájkokat. Nárcisztikusnak tartod a társadat és a neten taglalod fölényeskedve, mint valami szakértő, ahelyett, hogy elhagynád, ha tényleg annyira nem éri meg vele lenned… és azt mondja: ez is bántalmazás. Holott az állítólagos nárcisztikus személyiségzavar nem ugyanaz, mint amikor megüt, megver valaki, vagy leszorít és megerőszakol, vagy elveszi a pénzedet. Előbbi narratíva, utóbbiak tények (persze lehet róla hazudni, túlozni).
Hozzáteszem, hogy a teljes “független” média panaszkórusával szembe Magyarországon jogegyenlőség van: nem bánt senki azért, mert meleg vagy, vagy van valamilyen aberrációd. A fólia nem egy különösebben értelmes intézkedés, viszont senkit nem érint lényegileg, senkinek nem is árt, csak pár kapzsi pornóregényíró van elkámpicsorodva. Nekem ugyan mindegy, le van-e fóliázva a könyvük, vagy nem – az a durva, hogy nekik is: amíg nem fóliáztak, leszarták ők is a giccses szemétkönyveket.
Viszont hogy ennek kapcsán üldöztetést, gyűlöletet emlegettek, az azt mutatja, hogy nem tudjátok, miről beszéltek.
És nem azért, mert van, akinek rosszabb. Még csak nem is azért, mert el kéne menni kapálni (pedig…!): Hanem azért, mert kínosan műveletlenek vagytok: a fogalmak jelentését sem értitek. És ha nagyon megpiszkálnánk, egyetlen olyan jogszabályt, intézményt nem tudnál mondani, amely Magyarországon másképp kezel egy meleget, mint egy heterót. Nem, nem azért nincs gyerekük, mert “Orbán nem engedi”, hanem mert a gyereket a nő szüli: aki kiiktatja a képből a nőt, annak csak visszaéléssel lesz gyereke. Ne dőlj be: ugyanazokkal a feltételekkel házasodhat és fogadhat örökbe mindenki, akár meleg, akár nem. A magyar törvényekben nincs olyan, hogy az állam köteles téged azzal összeadni, akibe szerelmes vagy – a házasság szó nem ezt jelenti.
Annak, aki nem érti, miért nem gázkamra, gyűlölet, üldöztetés és bántalmazás mindez a sok divatos fortyognivaló, amelyekkel ő szeretne hős leni, meg hírnevet a nyomorával, annak javaslom, olvasson egy kicsit. Mert ez ízlés kérdése is. Komoly ember nem ejt ki ilyenek szivárványos marhaságot a száján. Ha tudod, miről beszélsz, akkor nem állítasz majd arcpirító hülyeségeket. Ez a poszt sajátos könyvajánló is: Ács Dániel Nem tudhatod című, Radnóti Miklós halálának valós történetéről szóló könyvének első harmadából kiderül, mi az a genocídium, megaláztatás, kínzás.
Szégyelljétek magatokat, amiért a szátokra veszitek ezeket a szavakat, mert ez az áldozatok szemen köpése is.


“Vajon ki állnak annak a szélsőjobboldali akciónak a hátterében, ahol sorra támadják be a független vagy ellenzéki LMBTQ-közösséghez tartozó ismert embereket? Ez egy Mi Hazánk akció vagy köze van a Fideszhez?”
KedvelésKedvelés
És ők hívők is. Döbbenet, hogy ez az interjú megszülethetett.
KedvelésKedvelés
Amennyiszer hallottam ezt a “párom nárcisztikus” dumát, a férfiak 80%-a az kéne, hogy legyen. Olyanok ezek a virtuális női dühöngők, mint az orvosi rendelőben egymásnak panaszkodó öregasszonyok, egymásra licitálnak, hogy kinek fáj jobban a térde.
KedvelésKedvelés