az ország összes tiszta zoknijú gyereke

Időnként persze elgondolkodom én, hogyne tenném, hát hiszen ordító a különbség, hogy miért tagadhatom oly hevesen a control freak és stréber anyaságot, miért ránthatom meg a vállam a tönkölyös igyekvő hülyeségeik láttán, miért élhetünk mi a boldog (avagy nem, de ez van) káoszunkban, miért élhetek dús szellemi és szerelmi életet, igazi pezsgésban, edzhetek annyit, amennyit akarok és úgy, ahogy élvezem, olvashatok hosszú órákig, és általában is, bízhatom kinek-kinek kedvére és igényére, hogy mit csinálunk. Miért nem szól be senki. Hol vannak azok a Nagyon Fontos Szabályok, Elvek, Keretek?

Tiznenyolc és fél éve vagyok anya, és minden objektív körülmény ellenére sikertörténetnek mondanám. Habár, apám az élet értékére (ne legyen öngyilkos) épp e-mailben küldött traktátusban figyelmeztet, ami nagyon vicces, mert tőle jön a hajlam, ráadásul pont ez a fajta vallásosság és paternalizmus az eredendő traumám.

Na de azt nem értem, más nők hogyan képesek tíz meg tizenöt év anyaság után, negyvenes éveikben még olyan kis tüchtigek lenni. Rendesek, dekorálgatósak, mindenkire tekintettel levők. Kinek a kedvéért csinálják, és hogy nem röhögik (vagy káromkodják) el közben magukat. Hiszen minden, ami kívülről jön, vagyis amit nem az elemi érzelmi, szellemi jólét kér, de tényleg, figyelj: MINDEN protokoll, szokás, hagyomány, illemszabály, klisé, etikett, állami ünnep csak meló, nyomás és nincs köze a lényeghez.

Hogy valami hogy néz ki. Milyennek tűnik. Hányas lesz év végén. Milyen az előkert. Ezekre mint keretekre, a rettentő komolyan vételükre, sőt, mindennek az erkölcsi értékként való beállítására azoknak van szükségük, akik félnek az élet valóságától. Akiknek nem elég vagy nem fejlódött ki az igazi, erős érzelmű belső világuk, a szellemi életük, meberi kapcsolatuk és a szexualitásuk. És akiket nyomnak, hogy így kell, úgy kell, jaj, mi lesz.

És ők fegyelmezgetnek másokat is, hogy hogy kéne élni.

Hát én annyit mondok, láttam én őket súlyos depresszióban. Amikor kiszakadt a burok, és kifolyt a belső. Nem volt vidám. Láttam a férjeket. Kis alkoholizmusokat.

Hallom, látom, ahogy a védőnő, az anyja, a nagymama, a férj, a tanítónő, a barátnő csak mondja, ítél… az anyáknak mindenki beszól. Kellemetlenkedik, machinál, játszmázik, kontrollál. Választják ők ezt? Ún. emberi kapcsolataik úgy működnek, hogy ha nyelnek, ha behódolnak a hatalmaskodónak, akkor jár érte előny, béke, emberi kapcsolat? Miért olyan riasztó nekik ezek nélkül az emberek, közegek nélkül? Vagy nem riasztó, de még sincs kijárat? Miért kell felnőtt, értelmes nőknek iránymutatás, közösséghez tartozás, barátnői vélemény? Ami szinte mindig basztatás.

Amikor még ifjú, kétgyerekes anya voltam, tizenkét évvel ezelőtt, hozzám is eljött babanézőbe tüchtig, keresztény, nagycsaládos kolléganőm. És a második mondata az volt, segítség címén, hogy mit hogy kellene másképp csinálnom, ez így nem megy, ennyire hektikusan. Én elsőgyerkesnek is laza voltam, mert nem akartam túlaggódni, mert erős vagyok, és a testem, ráérzésem mindent tudott. A babanézés idején, már két gyerekkel, fél kézzel szoptatva azon ügyködtem épp, hogy neki friss, facsart narancslevet adjak (facsarjak). János, gyere! Ez a nő meg akarja ölni a lelkemet!

Milyen sokan tévesztik össze az életstílust, a körítést az emberi tartalommal, az értékkel, a jólléttel. Hogy nem veszik észre? És milyen jótékony álcái vannak a belepofázásnak, mások megnyomorításának, kontrollálásnak. Ő csak segít!.

De miért olyan rendezettek mások gyerekei, életmódja? Rájöttem ám közben.

Hát az van, hogy Magyarországon a gyerekek harmadát azért viszik csúszdaparkba és kap márkás cipőt, azért alkudozik a szülő az ötödikes osztályfőnökkel csupa négyes-ötösért, azért tart csillogó rendet és főz zöldségköretet, azért cipeli a szerencsétlent nyelvtanfolyamra és telepít szűrőprogramot 11-es iPhone-jára a kamasznak…

Mert a kicsi kincse az ő gyereke, akiért mindent megtesz?

Nem.

Hogy az instagramon mutogassa, milyen lakbermagazin az élete? Hogy irigységet váltson ki? Önigazoljon? Vagy a belé nevelt aggódós szoftver miatt?

Ó, nem.

Hanem azért, mert a másik, a kevésbé elfoglalt szülő rajta tartja a szemét a szerencsétlen, gyerekért küzdő, saját életét is élni igyekvő egyik szülőn, ugyanis gyerekelhelyezési per zajlik évek óta. Skype-olás címén az aggódó szülő körbenéz a lakásban. Veszélyes minden otthoni fotó, egy dühös szem az új partner nyomait keresi a facebook-kontenten. Mesélnek az ismerősök, adják a tippeket, mibe lehet belekötni, csóválják a fejeket, és meghallgatják a bíróságon a sógornőt is. Ezért van rend, mosoly, és ezért nem tudja meg sose a felületes ismerős, hogy nincsen. Hogy egy kínlódó, szorongó, sarokba szorított, napi szinten a foszló talpú zoknikkal basztatott nő az a mintaanya. És igen, ilyen börleszk esemesek meg vádló fotók jönnek, állandóan valami baja, igénye, lehordanivalója van a másiknak, és nekik szól a T-com Együtt meg én nem tudom, milyen szlogen, kapcsolódásra (örök telefonálgatásra) buzdító kampánya és a cég él jól ebből, hogy soha nem vonulhatsz vissza, mindig  legyél elérhető, folyton meg kell beszélni, ki kell védeni, el kell fedezni valamit. Ezért tesznek ki kozmetikázott fotókat, lássa az ellenség is: ők jól vannak. És igen, van, aki átöltözteti a gyereket visszavitel előtt, mert annyira kicsinyes, hogy ottani meg itteni ruhák vannak, vagy épp ez a másik (súgok: a gazdag apuka) követelése, aki beszól még a másfajta öblítőre is. Mindenből ügy lesz, cirkusz, és bármilyen apróság jó lesz erre a célra.

Ezek az emberek annyira kifele élnek, hogy már fogalmuk sincs, milyen az, amikor nem vetíteni, hazudni meg rettegni kell. És a per általában nem a gyerekért, a szeretetért megy, hanem a kontrollért. Főleg azért, hogy ne kelljen tartásdíjat fizetni, és a másik szívjon, a másiknak kelljen alkalmazkodnia, a másikat sakkban lehessen tartani, ha már hűtlen volt az a szemét. Hogy hozza a világ előtt a gondos szülő szerepét, vagy, enyhébb esetben, hogy a gyerek ne haragudjon. Ez egy össznépi játszma, a nők rettegnek, és ez évekig megy, a gyerek 16 éves koráig akár.

De a gyerek legalább volt csúszdaparkban. Az egymást szerető szülőknek és a boldog özvegyeknek meg lyukas zokniban jár a gyereke.

7 thoughts on “az ország összes tiszta zoknijú gyereke

  1. Erősebb napjaimon pont leszarom édesapjuk basztatását. Gyengébb napokon elgondolkodom: tényleg az anyák legszarabbika vagyok, mert nem veszem észre foszlózoknit? Rettenetesen elbizonytalanító, egy időben már összeszorult a gyomrom, ha levelet kaptam tőle. De lehet, hogy csak valóban én vagyok kevés. A vállrándításhoz mindenképp. De nem nézem a többi anyát, vagy ha igen, őszinte bámulattal azokat, akik tudnak rándítani.

    Kedvelés

  2. És tényleg…az enyémek már felnőttek, saját döntésük, hogy nem beszélnek az apjukkal, de amíg kisebbek voltak, folyton komolyv iták voltak, hogy igenis menni kell, beszélj vele, adj esélyt apádnak, és majd meg feszültem hogy szép szabályos legyen minden, mert különben nem adja a gyerektartást ( amúgy leginkább így sem adta 🙂 ) állandóan minősítette az életünket, és az én magaviseletemet is -hiszen a gyerekeimet neveled!!!- nagy megkönnyebbülés volt, amikor rájöttem, hogy nem tehet semmit. Fenyegetőzni néha most is szokott. De már válasz nélkül hagyom és ez még most sem megy könnyen. 🙂 A zoknik…hát példás zoknikat hordtak. :)))

    Kedvelés

  3. Eleve vesztésre ítélt helyzet a megfelelősdi, ugyanis ha a másik alapállása a hibakeresés, akkor úgyis talál valamit. A néha azért jutalmazó kritizálókkal pedig a játszmázás mélységei jöhetnek.

    Közben meg állatira nem egyszerű néha különválasztani a külső és a tényleges belső elvárásokat. Jó anya akarok lenni, a védőnő tekintély, a védőnő tanácsol, én megfelelek. Különösen, ha nincs tapasztalatom, vagy tudásom, akkor nem látom a helyzetet.

    Kedvelés

  4. Ehhez nagyon sok ponton tudok kapcsolódni. Én tüchtig anyuka vagyok, de nem külső, hanem belső kényszer miatt. Belémnevelték a nagyszüleim kiskorom óta, hogy rendet kell tartani, mindennek a helyén kell lenni, ha tisztaság van, minden van. Ilyen lettem, fut a program. Csak akkor tudom elengedni, ha erőm végén járok. Akkor nem érdekel, hogy kosz van, hogy minden mindenhol, de olyan még sose volt, hogy a gyerekek ne tiszta ruhában, uzsonna nélkül menjenek iskolába. Nyilván nem is erről írtál, de a többi is megy, akármilyen állapotomban. Ez alap, és nem kerül erőfeszítésbe, mert a vegetatív működésem része, csinálom automatikusan, fut a program.
    Nem értem viszont azokat a barátnőimet vagy ismerőseimet, akikkel, ha megbeszélem, hogy spontán átmegyünk hozzájuk, mindig közlik, hogy “Ne nézz körbe, kupi van.” Egy válaszom van erre: Hagyjál már! Ennyire működik, hogy még nekem is mondják, akit ezer éve ismernek, és ők is voltak úgy nálam, hogy nem volt vendégváró rend és tisztaság, csak az alap. Soha életemben nem szóltam meg senkit azért, milyen a lakása vagy a kertje, és ezt ők is pontosan tudják. Örülök, ha megkínál egy kávéval, de ha nem, akkor sincs semmi, a beszélgetés, az emberi kapcsolat a lényeg. Mindig. És mégis.
    Ami pedig a kirakatot illeti a válóper miatt: szerintem el lehet engedni. Azt hiszem, négy év alatt megtapasztaltam, mi számít a gyermekelhelyezésben, és mi az, ami rohadtul nem. Szerintem azért tudják anyukat sakkban tartani apuk, mert anyuk erre alapból is hajlamosak, mindig is meg akartak felelni, függésben éltek, mások tekintete volt fontos, akkor ilyen helyzetben is ez.
    Szívesen elmesélném ezeknek a nőknek, ha elhinnék, amit te is írsz: senkit nem érdekel a rend meg a tisztaság, csak a lelkiismeret tisztasága, hogy a gyerekeinket mi őszintén szeretjük, kötődnek hozzánk, bíznak bennünk, ezért nincs helye baszogatásnak, nem a hiányzó tesicucc miatt.
    Ami pedig a bíróságot illeti: egyetlen dolog érdekli őket, az hogy, kinél biztosítottabb a gyerekek testi, szellemi, erkölcsi fejlődése. Az fogja nevelni a gyerekeket. A másik fog fizetni. Vagy váltott elhelyezés, közös felügyelet (erről írtál is). Ha meg ez van, tök fölösleges a basztatás. Hangosan mondanám a parázó anyukáknak: a gyerekeket pszichológus szakértő is vizsgálja, és ha korrekt, ott kiderül ám, hogy mi a helyzet a gyerekekkel, és az is, hogy mennyire érzik magukat biztonságban, melegségben. Ha nem korrekt, baszhatják ( ez volt nálunk).
    Próbálkozott apa mindennel (még most is, a másodfokú jogerős ítélet után is, hiszen ott van még a Kúria!), a gondozás minőségén nem tudott fogást találni, és az sem érdekelt senkit, mikor én jeleztem, hogy nála három napig nem fürdenek a gyerekek, zacskós levest esznek chipsszel és gumicukorral, egész éjjel neteznek korlátozás nélkül, szűrő nélkül, nappal alszanak, mindenük macskaszőrös. A környezettanulmányt végző családsegítős szociális munkás körbe se nézett, mikor bejött, csak az érdekelte, kinek van külön szobája. Azt is leszarta a bíróság, mikor apa kiböngészte az eKrétából, hogy milyen sok felszereléshiányuk volt, hányszor nem volt tesicucc (mindig volt, bent tárolják a suliban, csak a gyerekem időnként nem kért az agresszív tesitanárból, mert elege volt amúgy is), házihiányokat is kilistázta. Ja, meg a jegyeket, hogy milyen szarok. Eszébe se jutott, hogy amíg feszkót generál folyton, nem is tudnak nyugiban tanulni, és amíg folyton engem szid, nem fog kijönni az év végi kitűnő, mert a gyerekek mindennel el vannak foglalva, csak épp a matekleckét tojják le, mert szoronganak, mint állat. De ezt a bírók látták, nem érdekelte őket a bizi, csak a pedagógiai vélemény, amiből lejött, hogy van jó életük, nem sima, de tudnak teljesíteni, barátkozni, emberi kapcsolataik rendben.

    Senkit nem érdekeltek ezek az apa által generált panaszok. Csak a szakértő véleménye, illetve másodfokon meg is hallgatták a gyerekeket, az vitt mindent, mert elmondták, mit szeretnének, kihez kötődnek. Rohadtul nem kérdezték sem a kézzel kötött kasmírpulcsik számát, sem az egy főre jutó babzsákfotelek számát, sem a biológia tz eredményét, sem a trambulinparkos törzsvásárlói kártyát, sem a Trófea éttermes szülinapot, sem az anyák napi köszöntő verset, semmi ilyesmit.

    Abszolút igazság, amit a végén írsz: semmi másról nem szól ez, mint a kontrollról, a bosszúról, a másik pénzügyi, érzelmi, fizikai ellehetetlenítéséről. (És még irigy is volt, mert lett egy igazi társam, amilyen ő sose volt, és még a gyerekek is szeretik.) Arra jöttem rá, hogy csak akkor tud kontrollálni, ha rettegek, ha kikészülök, ha nem látom, hogy milyen jól csináltam eddig is, most is, ezután is. Ehhez pedig nem kell más, csak nagyon sok pénz (anyámé, mert én ennyit sose kerestem), ebből a pénzből fizetett vérprofi, családjogra specializálódott ügyvéd, időnként egy jó pszichológus (az ingyen volt, a családsegítő ajánlotta fel). Én így tudtam ebből kimászni, és még messze nincs vége, de már én irányítok, nem rettegek. A boldog elvált anyukák gyereke kettes fizikából, idióta sorozatokat néz, megáll a farmersortja a sarokban, ha lerakja, és gyakran vesz fel felemás színű zoknit anya kihízott nadrágjaival és halálfejes kendővel a csuklóján.

    Kedvelés

csak okos-jóindulatú írhat ide

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.