Vajon mi a lényegi különbség az emberek ama csoportja között, akiknek ezt a mondatot már sokszor mondták, és akiknek nem mondták soha? Elvégezzük a differenciáldiagnosztikát.
“Látod.”
Lefordítom: Mi, a többség, fenyegetőnek és nemkívánatosnak sejtjük a berendezkedésünkre nézve, amit mondasz, állítasz, ahogy élsz – téged magadat. El kell tűnnöd, be kell kussolnod.
Ha ez nem egyéni ellenszenv, hanem kollektív az utálkozás, és (!) te magad képes vagy külön állni, elvagy a magad dolgaival, nem koldulsz tőlük barátságot, akkor ez a lényegi, mélyből jövő üzenet, a vastag betűs.
Nekem – és még sokaknak – sokszor mondták ezt. Hogy összerezzentünk ettől akkor még! Hogy tényleg velünk van itt a baj, és most megmondták nekünk, és meg kellene változnunk… de lehet, az se segít már, minden elveszett, elátkozottak vagyunk, soha senki nem szeret majd…
A hatalom így működik. Ha van hatalmad, utálkozhatsz és kirekeszthetsz. Mondhatni, az egész sakkban tartásomat erre alapozták.
Amúgy lehet velünk baj – miért ne lehetne –, de arra ilyen odavágások nélkül is rájövünk, van sok jele. És hát ez ugye piaci működés: ha megéri a szeretettség, akkor majd korrigálunk, ha nem, akkor meg maradunk így. Nem biztos, hogy az emberi létezésnek fő célja úgy általában a simulékony szeretettség, vagy a társas lét.
Én például úgy vagyok vele, hogy nekem nem éri meg úgy általában, mert akkor nem mondhatom ki szabadon, amit fontosnak tartok, és titokban kell csinálnom a szeretett dolgaimat, amelyek oly irritálóak számukra. Nem képviselhetem ezeket, mert folyton azt kell néznem, kit sért ez, kinek esik rosszul, ki lesz frusztrált tőle: megfojtanak. Azt is megélem, hogy ilyen szempontok, mérlegelések nélkül misoda szabadság és eufória van, mára kigyógyultam a sebeimből, pedig nagy a nyomás, de stabil vagyok. Emellett elég éles a szemem, és észreveszem a viselkedések, attitűdök okait, dinamikáit, rá is mutatok, olyanok között, akik inkább csak a látszatot (“szépen élnek”).
Így hát van néhány stabil, életünket-is-a-másikért barát, akiket nagyra becsülök, ők nagyon jól ismernek engem, évek meg évtizedek óta vagyunk egymásnak, roppant türelmesek velem, mivel impulzív, tehetséges és traumatizált vagyok, viszont elismerik az értékeimet, értik a szavam, és tőlük nem is félek, nem kell sehogy sem viselkednem. Mindannyian tanultak és intellektuálisak, és durván jó a humoruk. Van aztán egy nagy, homályos özön közel s távol, jelenben és múltban és mindig is, akik idegenkednek, levegőnek néznek, elkerülnek vagy utálnak, köztük néhány, aki “megégette magát velem”, vagy valami érzékenységét nyomogatják a képviselt elveim, deklarációim, vagy akinek nagyon visszaszóltam, vagy aki egyszerűen nem érti, mit és miért mondok, nem érti az elvi, elvonatkoztatott beszédmódot, az írást, “miért nem szarod le”, “ítélkezel”, “azt hiszed, csak neked lehet igazad” és társai, mert ő csak a saját egy négyzetméternyi ólterületét érzékeli a világból.
Ez a kettősség (barátok és idegenkedők) nekem semmilyen módon nem rontja az életemet, elvagyok ezzel. Mi tagadás, én se különösebben szeretem ezeket az embereket (ami viszont nem jelenti azt, hogy bántom vagy feltűnően nézem levegőnek őket, még visszavágásként se szoktam).
Összességében úgy érzem, száműztek, na de milyen király miniállamot alapítottam én itt! És aztán a fiamat is kirekesztették, és ő is alapított, és tehetséges, és ma már ez az állam gazdasági hatalom. és a lányomat is… és tehetségesek és szépek és jó az értékrendjük, tiszta a szívük.
Ez van. Tudom magam, tudom, miben hiszek, miért cselekszem, és azt nem igazítom. Jól vagyok? Jól. Kiegyensúlyozott is meg intenzív örömű is. Van még kérdés?
Amúgy is, kiket szoktak szeretni úgy általában? Hát, olyan őszintén nem sokakat. Ha hatalmat szagolnak, és gyengének érzik magukat, ha érdekük fűződik hozzá, vagy ha látják, hogy valakit sokan szeretnek, akkor igazodnak, és ők is szeretik gyorsan.
Aztán hirtelen kiejtik a pikszisből… jé, hát ez is az én történetem. Ezek falkadinamikák, semmilyen eszköz nincs ellene, nem lehet jól lépni. Egyetlen út volt: énnek maradni, énként fejlődni, nyugalmat találni. Az is nyugalom, erő, amikor olyan egyértelműen megmutatkozik a kicsinyes rosszindulatuk. Jó elegánsnak, nyugodt szavúnak maradni.
Amikor hírt szállítani, provokálni, kellemetlenkedni odavirítja magát a fórumos aljaskodó az estemre. Nyuszika, azt mondja. Nem hiszitek el, megtörtént két hete. Akkora elégtétel ezt látni, nem bedőlni, nem félni, tudni magam. Ezek vagytok ti…
Vannak amúgy könnyű természetű, nem éles, nem konfliktusos, diplomatahajlamú, stabil, vicces, melegszívű emberek. Akiket szerettek a szüleik, szeretik őket általában is (jaj, sajdul a szívem, ez az egyetlen, amitől…). Nekik más a bajuk, elfojtásuk.
Én nem vagyok olyan. Én éles vagyok, engem kiraktak korán a semmibe, és nekem nagyon fontos az igazság. Hogy miért kell egyáltalán deklarálni bármit, miért nem foglalkozom a magam dolgával? Azért, mert író vagyok, és a világról, működésmódokról írok. És ez nem valami álom vagy célkitűzés most már.
Ez a mondat, hogy téged nem szeret senki, és ezért téged tenni hibássá, és nem az idegenkedőket, egy hatalmaskodó játszma része. Lehet téged nyomni, büntetni a köz ítéletével, a kirekesztéssel. Majd jól megfázol ott, mondják az akolban. Te meg elnyargalsz a csillagok felé, amúgy is más a színed, méreted, bundád.
Meg lehet érvelni azzal, ha más nincs, hogy én nagyon magabiztos vagyok, vagy hogy tisztelnem kéne őt, hogy mindenfélét mondanak rólam, hát, nem véletlen!, rút pletykásságot közvéleménynek venni, netán (és ezt valódi, diagnózissal bíró személyiségzavaros moindja!) én elmebeteg vagyok, menjek orvoshoz, vagy simán: másnak meg más a véleménye (azonban nem nagyon tudja alátámasztani).
Nehéz téma a szeretettség. Meg nem is érv, éppen ezért akkor vetik be, amikor elfogy az érv.
És ugye érvelni kéne, érv meg nincs.
Vö.: “az egész internet üvölti, hogy beteg…” – és rákattintasz a fontoskodó kommentek szerzőire, és kijön ez a sok sükebóka, macskatartó, semerre nem haladó, behízott unatkozó… aki amúgy tudna kézen állni, csak most nincs kedve!
A helyes válasz tehát, tényleg lehántottam az agressziót, és ma már itt tartok:
Persze, hogy utálnak: saját lényegem van, nem igazítom hozzájuk, és nem is félek az ítéletüktől.
Miből gondolod, hogy én szeretem őket? Csak mondjuk én ennek ellenére korrekten viselkedem, nem pletykálok róluk rosszindulatúan…
Majd ha egy olyan utál meg, akire felnézek, vagy aki szeretett, akkor el fogok gondolkodni magamon.
Nem kell egymást szeretni. Türelemmel elviselni kell. Jól kell lenni, fejlődni személyiségben, célokban, és akkor nem lesz ennyi probléma az emberek között.
Vannak célpont-emberek, akik furák. Néha őrültek, néha zsenik. Én nem veszek részt a kirekesztésben. Hát te?
csak az olvassa. én szóltam 
“Hát te?”
Világ-életemben kilógtam a sorból. Mindig a klasszikus erkölcs keretei között (“ne ölj…ne lopj…tiszteld a másikat),de rendszeresen megkérdőjeleztem formalitásokat, üres konvenciókat, szerepkényszereket. Kis és nagy csatákat vívtam meg azért, amit másként mertem gondolni és tenni. Nem volt könnyű, de soha sem gondoltam, hogy jobb lenne kitérnem előlük, mert a “hitemből” tértem volna ki:-)
Ma már viszont nem pazarlom magam ilyen ütközetekre. A két lábon járó, beszélő sémákat érzékelni sem vagyok hajlandó: bizony, kirekesztem őket abból a világból, ahová mindenki befér – az excentrikus, a meghökkentő is, – aki tudja: a szabadsága ott ér véget, ahol az enyém megkezdődik.
Nem áll meg előttem semmi, ami “celeb” és “trendi”. Ami igen, az a tudás, a szuverenitás és az egyediség. Hosszú úton jutottam el idáig, de az “úthasználati díjat”, bármilyen magas volt is, nem sajnálom.
KedvelésKedvelik 1 személy
meg nem irtam soha de nagyon tetszik sok iras, elnezest nem nagyon jol fogalmazok remelem ertheto lesz:én skszor célpont voltam,mindig kimondtam véleményem nem akartam megfeleni senkinek( illetve kesobb rajottem szuleimnek igen hogy kepzomuvesz tanar leszek mindenaron amikor en mar nem is akartam az lenni) ,nem voltam vizsgalatokon soha,hogy nemtudom,de sokan asperger szindrómásnak néznek,illetve gyanítom hogy van posztraumas stresszem ,17 éves korom óta ,mert egyutt kellett laknom egy lakasba skizofren battyammal13-20eves koromig, aki mikor abbahagyta a gyogyszet uldozte tobbi csaladtagjat,sajnos masik battyam is betegesen feltekeny volt ram mikor felvettek kepzomuv egyetemre. ordibalt sokat bekellett zarkoznom moiatta kellett elkoltoznom .
skizofren battyzammal akkor mar nem volt gond,anyukammal elkoltoztem mikor 20 voltam, apam meg vallalta oket,de sajnos a magyar orvosok nem igazan gyogyitjak askizofren betegeket, a masik battyam hiaba igerte meg hogyha en elkoltozok, dolgozni fog tanulni,azota apam tartja el es vele orditozik ,kuldi le boltba vasarolni ,stb agressziv vele verbalisan, de sajnos felek apam se artatlan van valami a multban amiert eltartja 43évesen,és eltűri.mai napig nem ismerik el szuleim hogy posztraumas stresszem lett a battyaim miatt,es azert nem tartok sehol ,nem lettem hires muvesz tanar otthagytam kepzomuveszeti egyetemet.egy senki vagyok a szemukbe,de tudom hogy vmi miatt butak beteg lelki vilaguk,talan sajat szuleik miatt.mar a baratomnal lakok aki muvesz ,lelkitarsam,mai napig kuszkodom a posztraumas stresszel nem tudok melyen olvasni ,ha a szomszéd zajong, majd szeretnek egy orvoshoz eljutni aki megszabadit tole,de akiket ismerosoket imserek, ott ez tabu tema vagy nincs ilyen bajuk,olyanhoz szeretnek menni akit vki ajanl,es nem lesz penzkidobas. kulvilagot nezve nekem pl nagyon elegem van abbol, hogy ha egy nonek tobb eves kapcsolata van akkor elvarjak tole hogy miert nincs gyereke, jaj biztos beteg stb. miert nem lehet megerteni hogy 28 eves vagyok van meg idom es jelenleg nem akarok,es nem azert mert onzo lennek hanem mert mert meg nem erzem h szeretnek,baratom se. es megbeszeltuk hogy akkor lesz. mikor mind2akarunk ,ez a norma szerintem.lakasert szulni,biztos nem,inkabb garzonba lakni mindig,amugyis zoldek vagyunk.
ha majd szulo szeretnek lenni, akkor tobbet adni mint a szuleim adtak nekem ,vagy lehet az a jo megfogalmazas hogy teljesen mas ertekrendet . meg felek a magyarorszagi helyzettol is,lehet h nyelvet fogunk tanulni, es mashol elni par ev mulva,en azt szeretném hogy olyan ovodaba iskolaba jarjon ahol nem a gyulolkodes meg a verseny a lenyeg meg a moslek menza kaja,a birkasag a hulyeseg oktatasa, masok szivatasa,eleg volt nekem atelni.meg igen olyan korhazba szeretnek szulni ahol nekem is jo ,az en testemnek is,nem nyomoritanak meg,mas szulesi pozban,van kezfertotlenito stb ,parner az orvos, mint a németeknél pl. jelenleg 28 evesen en meg magamat se raktam ossze,akkor akarok szulo lenni ha mar egyedul is jol vagyok.hala a magyar iskola rendszereknek vagy orvosoknak vagy szuleimnek meg sajat fuggosegeim miatt,amik ezekbol lettek. engem szuleim 5eves korom ota raallitottak a rajzra mert az erdekelt szinte csak3-5 eves koromig,sztárként éreztem magam sokaig mindent megkaptam,amig jo voltam arajzban ,de amikor mar nem, ereztem egy eltávolodást . A rajz nekem sokaig egy játék volt,amit sokat szeretek csinalni,azután amikor a báttyáimmal voltt gond terápia lett,de amikor elkoltoztem azt ereztem mar nem jon belolem igazan,megtanulasi zavarom lett posztraumas stressz miatt,ezert is hagytam ott egyetemet.
testileg meg sulyos gerincferdulesem van es kamaszkoromban errol se lettem normalisan tajekoztatva az allami orvosoktol.es szuleim se vittek tornara stb pedig anyagilag sose alltak rosszul. zavar,faj a valosag(emesztem meg) amire par eve dobbenten ra amiota nem lakok veluk,hogy nem is jo szulok velem,akiket sajnalnom kell hogy sok gondjaik vannak battyaimmal. egy nemtelen testnelkuli rajz zsenit akartak belolem aki massal nem foglalkozik,kamaszkoromban hagytak hogy elhizzak sokat igyak stb,ne vegezzek hazimunkat csak rajzolnom kellett, egeszsegtelenul etkeztem nem sportoltam soha.pedig lett vlna rá pénz tanithattak volna ra,foleg hogy ma azzal serteget apam telefonban hogy fizikai munkara se vagy kepes.ami persze igaz jelenleg mosogatasnal is alig birok allni,de majd hal lesz penzem tmegfelelo tornara fogok jarni,jelenkeg sokat setalok neten tornavideokat nezek,probalon csinalni. engem magamtol kedett erdekelni az egeszseges eletmod magam miatt, mert nagyon levoltam robbanva 20evesen, es orulok hogy tobb ev alatt fokozattosan lefogytam es tartom a tobb evesulyom es jo erzes egeszegesen etkezni,vekonynak lennem,hogy nem kell melltrartot hordanom mindig, mert en ugy erzem jol magam, hajam megnovesztettem mert nekem az tetszik, attol persze elfogadok mást ,mindenki legyen más ,csak olyan amilyen szeretne lenni igazan stb kozhelyek tudom puffogtatni elnezest. 2baratom van jelenleg, jo kozosseget sose talaltam ,igazi jo tanarom is csak 1 volt,sajnos meghalt ,altalanos iskolas rajz tanarom. ugye ha szulo nem igazi pelakep szomjazik az ember a mesteri tanarra foleg egyetemen en ott sekaptam meg. elmult 10evben nemm is kerestem uj társasagot ,alapbol van bennem sok felelem jelenleg ,de azon vagyok hogy realista legyek ne negativ. fuu elnezest ha zavaro hogysok temaba beleharaptam, ossze vissza irok biztos kozhelyes sok helyen. dehirtelen ez kijott belolem most elkezdtek porogni az ujjaim, es mar annyit olvastam itt,gondoltam megprobalok irni .eddig nem irtam eletembe soha sehol, hogy ha nem ertheto vmi kifejtem ha kell. nagyon orulok hogy van ez ablog !
KedvelésKedvelés
Köszi, hogy megosztottad a történetedet.
“A skizofrénia a tudomány jelen állása szerint élethosszig tartó, nem gyógyítható betegség.”
És híres művészek nagyon kevesen lesznek, a legtehetségesebbek sem okvetlen.
Ne várd a kórházaktól, oktatástól, a szüleidtől a jót, van persze felelősségük, de ne vádold őket. A szüleink sérültek, az intézmények sérültek, az eü dolgozók közül azok, akik igazán végzik a melót, olyan körülmények között és annyi pénzért kénytelenek húzni az igát, hogy arra szavak nincsenek.
Ebben a tekintélyelvű, egyre borzalmasabb világban csak a belső tartalékainkra, érzékenységeinkre, erőnkre és esetleg a partnerünkre számíthatunk.
Tied az életed.
Ezt is ajánlom:
https://csakazolvassa.hu/2015/02/16/hogyan-kezdjek-bele/
KedvelésKedvelés