Ezt nem én írtam. A szerző debütál.
Rakom le a táskámat. „Igen?”
„Hát persze. Nincs itthon se tej, se kenyér, se semmi.”
Hát persze. Hétfő van, ilyenkorra rendszerint elfogy minden, ilyenkor rendszerint vásárolni megyünk.
„Lepihensz egy kicsit, vagy menjünk most?”
Gyors gondolatmenet következik, elemzem, milyen volt a napom, mit akarok még csinálni, mennyire akarok túllenni a fejünk fölött nyomasztóan lógó vásárláson, amit régen utáltam, meg most is utálok, csak már megszoktam. Persze van annak egyfajta meghittsége. Kár, hogy most nem vagyok vevő a meghittségre.
„Menjünk most.”
„Jó. Akkor felöltözöm, te meg vedd elő a zacskókat.”
Ilyenkor mindig bevillan, hogy szemben a szelektívgyűjtéssel való nyűglődésével, zacskók terén valahogy mégis milyen környezettudatos. Aztán rögtön az is bevillan, hogy itt nem a környezettudatosság a lényeg, hanem a bolti zacskó harmincöt forintja. Ez nem spórolás, csak hát mégse fizessünk fölösleges zacskókért. Hiába, rendszerető ember.
Igazából a zacskó a legrosszabb szó ezekre, az egyik egy füles vászonszatyor, a másik egy bolti hűtőtáska, szigorúan nem a megfelelő üzletlánctól, hadd nézzenek majd a boltban.
Ülünk a villamoson, csak egy megálló, szívem szerint sétálnék. Hiába, nem jók már a térdei.
Jön a haditerv.
„Venni kell tejet… mennyit iszol meg?”
Sok tejet iszom meg egy hét alatt.
„Jó, majd ott kitaláljuk… kenyér, paprika, sajt… A vajat nehogy elfelejtsük.”
Nehogy.
Mindig, kivétel nélkül mindig ugyanazt az útvonalat járjuk be. Ez adja az esemény rituális jellegét. Pénztárok mellett be, kosár. (Bosszankodás, hogy nincs kosár.) Egyenesen, el a zöldségespult mellett. (Bosszankodás, hogy milyen drága a paprika. Ez már lassan pofátlanság.) A tejtermékeknél jobbra, fontos, hogy ne felejtsük el a vajat. Szóval elkezdem keresni, sosem jegyzem meg, mi hol van itt. Közben meglátom, hogy a szokásos szeletelt sajtunk új csomagolást kapott. Ez a történetben már jelentős fordulatnak tekinthető.
Viszem is a sajtot, ő már a tejeknél áll, a homlokát ráncolja. Ránézek, majd a kartonokban felhalmozott tejre. Gondolkozom, vajon hány embernek lenne ez elég.
„Nézd csak meg, mikor jár le!”
Megnézem. Mondom.
„Áh, jó, vegyél hatot! Áh, nem is, hetet!”
Hiába, sok tejet iszom meg egy hét alatt.
Két jobbfordulat, jönnek a kekszek. (Bosszankodás, hogy pont nincs olyan.)
Egyenesen, balra, pékáru. (Bosszankodás, hogy milyen száraz. Igazából én teljes mértékig meg vagyok vele elégedve, de azért helyeslek.)
Jön a „pár dologért még visszaszaladok” rész, közben ő már az abszolút megegyező hosszúságú sorokat méricskéli.
Érdekes, hogy a „tejből, kenyérből, sajtból, paprikából” mennyi minden lett.
Jó ez a hely, rekordidő alatt lemegy a sor.
A pénztárnál különleges szisztéma szerint megy rutinszerűen a pakolás.
Bankkártyával fizet. (Bosszankodás, hogy elfelejtette a kódot.)
Ahogyan megyünk kifelé, nála hét tej, nálam minden más, már éppen megkönnyebbülök, hogy na, megint túl vagyunk ezen… Ekkor azonban elhaladunk a virágosok előtt.
Megáll, odafordul, lerakja a hűtőtáskát benne a tejjel, előveszi, felrakja a szemüvegét, a kezét a háta mögött összekulcsolja, felsőtestét kissé előredönti, és néz. Lassan ide-oda fordítja a fejét, szemléli a kirakott virágokat. Megjelenik közben az eladó.
Idegileg készít ki ez a fázis.
„Segíthetek?”
„Áh, tudja, nagyon szépek, vennék is, csak az a baj, tudja… nem tudnám hová rakni…”
Minek állunk itt akkor, könyörgök? Persze nem szólok semmit. Csak illik már kivárnom, amíg nem vesz virágot, ha már az előbb vett egy halom ételt, amit jó részt én fogok megenni.
Megadom magam, lerakom a vászonszatyrot. Bár már érzem, mi lesz.
Alig érinti a földet, hangzik az ítélet: „Áh, majd legközelebb. De nagyon szépek, köszönjük, csak hát már annyi van otthon… Na, csókolom.”
Hiába, szereti a virágokat. Tényleg tele vagyunk növényekkel.
Nem volt ez olyan borzasztó.
Innen már csak haza.
Otthon már csak kipakolni.
„De hülyék vagyunk! Nem vettünk vajat!”
Hiába. Mindketten feledékenyek vagyunk.
❤
KedvelésKedvelés
Asszociáltam, nálunk ez örökös humorforrás.
Veszekedhetnénk, zsörtölődhetnénk is, de inkább nem szoktunk. A legelső közös vásárláskor a férjem (akkor még csak jártunk) elkezdte énekelni ezt a dalt az utcán hazafelé, majd megszakadtunk. A cipekedéstől és a röhögéstől. Azóta így vásárolunk.
KedvelésKedvelés
😀 😀 😀
KedvelésKedvelés
Az nekünk is megvolt, amikor lidlihez laktunk legközelebb és oda jártunk bevásárolni, hogy szisztematikusan MINDEN soron végig KELLETT menni, de annyit röhögtem rajta, hogy elég hamar abbahagyta. Ahonnan nem kell semmi, oda minek?
KedvelésKedvelés
Nehogy valami kimaradjon. (A vaj.)
A poszt főszereplője egy éve halt meg.
KedvelésKedvelés
Emésztem még az írást amúgy, csak ez volt rögtön az első, ami beugrott. Szerintem még egy párszor újra fogom olvasni.
A hűtött dobozos tej a szüleimnél áll kartonszám, nehogy véletlenül kifogyjon, amit a dédi szeret. Egy bizonyos fajta krémsajt dobozszám ugyanezen okból.
KedvelésKedvelés
Szerintem ez nem férj és feleség. A lírai én egy asszony, de akivel vásárolni megy, az nem a férje, hanem a vele lakó apja vagy az apósa.
KedvelésKedvelés
nem a vele lakó, hanem a rendszeres látogató.
KedvelésKedvelés
Hetes bontásban lakott vele, és azokon a hétfőkön (keddeken) vásároltak.
KedvelésKedvelés
Úgy van, az elbeszélő/narrátor (epikai én van!) kamasz, és a rendszerető embernek a fia.
KedvelésKedvelés
Akkor ő a nagyobbik fiad és a nemrég elhunyt apja…ha jól sejtem. Volt amikor beleolvastam a blogjába, tényleg jól ír. (mint az anyja, hihihi)
KedvelésKedvelés
“vett egy halom ételt, amit jó részt én fogok megenni.”
Szerintem együtt laknak. 🙂
KedvelésKedvelés
🙂 Jé, pont emiatt a mondat miatt gondoltam, hogy csak ideiglenesen lakik ott. A “jó részt” miatt. Na meg a tej miatt is. Hogy annyit kérdezgette, mennyit iszik meg egy hét alatt.
KedvelésKedvelés
Ilyen volt nagymamámmal is, mindkettővel, kis variációkkal.
KedvelésKedvelés
Jó ez a szikár humorú stílus, bejön!!!
KedvelésKedvelés
Jó írás… megkönnyeztem. Apámat és az én bevásárlásaimat juttatta eszembe… Ő is egy éve ment el. Nekem is hiányzik – írjon még, írjon a fiad (is!).
KedvelésKedvelés
“Ez a történetben már jelentős fordulatnak tekinthető.”
KedvelésKedvelés
Nagyon jó írás. Meglepődtem a kommenteket olvasva a szerzőn.
Azt hittem egy középkorú házaspár még aktív nőtagja ír a megszokott-megunt-halálosan idegesítő, nyugdíjas férjről. Ebben az olvasatban is jó.
KedvelésKedvelés
Igen, én is így értelmeztem. Megáll önmagában és többféleképpen olvasható, szóval igazi irodalom.
KedvelésKedvelés
Én inkább egyedül járnék vásárolni. Meg el is költöznék. Ja, ezt csak kereső felnőttként tehetem meg, az is igaz.
KedvelésKedvelés
Ez annyira kisebbminthárom.
Alig vártam, hogy nyugtom legyen és úgy olvashassam.
Szinte látom magam előtt őket. Nagyon bírom L. stílusát. És milyen irgalmas papával.
E fiúból …. lesz, akárki meglássa! 😉
KedvelésKedvelik 1 személy
Köszi, én is úgy nézem!
KedvelésKedvelés
Ó. ❤
Eltelt egy év… Hú.
KedvelésKedvelés