semmi különös

Támogató Július 1.

Szeretem, amikor zúzás van. Ezt a fogalmat a gyerekeim is ismerik, évek óta.

A zúzás magam választotta, tervezett, de még inkább hirtelen beleugrós, lelkesítő, extra élményt, iletve aktivitást jelent, ami kirángat a szokásosból. Mert a szokásos amúgy felőrölne. A zúzás annak a kifejeződése, hogy nem óvatoskodom, nem mérlegelek, nem számolgatom a pénzt, csak megyek és csinálom, mert arra terem az elemi öröm. Mindez nagyon építő: nem extrém sport, elmebolmlás, “bulizás”, és nem is tudatmódosítás, ezek nekem soha nem voltak, és ezért nem értem, miért kell görbe szemmel nézni a zúzásaimat, egy utazást vagy a sportot.

Persze a zúzás anyukához nem illő, lázadó gesztus is: hogy menjünk, csináljuk, hadd nézzenek a normálisak, egy életünk van, nincs akadály! Annak a megnyilvánulása, hogy vannak ötleteim, erőm, kompetens vagyok, nem lehet elhallgattatni, megtörni – győztes vagyok. A kreatív és sportos énem működésbe lép. Ezért van az, hogy ha felvetődik egy ilyen lehetőség, program, arra gondolkodás nélkül igent mondok. Ilyen volt Norvégia, meg a kajakozás is. A 2015 februári májtisztító drasztikusság, a hóban fetrengés is,

a böjt is ide tartozik. Nem része a harsányság, a megmutatás: a böjtöt egészen csendesen, átszellemülten csináltam.

A zúzás miatt szoktak engem mértéktelennek nevezni. Valamint bipolárisnak. Akinek semmi nem elég. Aki feltűnősködik. Pedig én nagyon kevés élményemet örökítem meg, nincs a fejemben facebook vagy instagram, amikor kitalálom vagy átélem őket.

Amikor sok a kell, és nem tudok ilyen zúzást átélni, az szorongató. Unom a kötöttségeket, a síneken mozgást, és nem félek ezt bevallani. Olyankor nyugtalan vagyok, mert szeretném megélni a határhelyzeteket és a legjobb, de legalábbis másfajta önmagam. De észnél lenni és mosni kell, pakolni kell, menni kell…

Már megint hosszú a bevezető. Tézis-antitézis-szintézis szerkezetű a bejegyzés, akár akarom, akár nem. Így működik az agyam.

Most jön a lényeg: hogy amikor viszont nincs stressz, semmi különös határidő, menés, tehát nincs miből kiszállni, akkor nagyon pihentető tud lenni, ha nincs zúzás sem. Ezekben az időszakokban csak úgy telik a nap, kávék tagolják, kicsit ruhát válogatok, mosok, kirázom a szőnyeget, olvasok, rajzolunk együtt, aztán enni kérnek, leviszem a kutyát, rakott krumpliba kezdek, nincs elegem. És egyszerűen felhív, aztán jön is G., régen találkoztunk, és nem kell időpontot keresni, se programot, mert ráérünk, itthon vagyunk, chill van. G. nálam jóvalfiatalabb, és tanítványom volt. Ő extrém autonóm és énhatár-védő: ha hagyom, hogy úgy legyünk, ahogy és amennyire neki jó, akkor közel jön, ha meg én akarom ezt szabályozni, akkor eltávolodik. Három éve csak hagyom magam. Előtte nincs maszk. Az első volt, aki írt nekem és kérdezte, optimistán még éjfél körül, hogy túléltem-e a maratont, és akkor én nagyon meghatódtam a kora hajnalban.

Most arról beszélünk, és vele lehet is, mert okos és cinikus is, továbbá kellően világlátott, hogy miért van az, hogy az Egyesült Arab Emírségek üvegpalotákat és csillogó felhőkarcolókat emel a temérdek vagyonából, Svájc hivalkodó és giccses, az ugyanilyen gazdag norvégok meg faházakat építenek és nem engednek reklámtáblákkal, agresszív épületekkel, plázákkal és világmárkákkal belerondítani a tájba és a norvégségbe.

Most annyira sem kell zúzni, hogy menjünk tollaslabdázni. Pihentető ez így. Apró helyzetkomikumok, miért ne volna egy lila tányérra egy szem szőlő, egy zöld tányérra pedig két áfonyaszem helyezhető és Cím nélkül címmel kortárs művészetként felszolgálható? Megesszük a szárított rénszarvast is, északi snack. Mutatok neki ezt-azt (könyv, újság, netes tartalom). Kezdődik a meccs, jó (amúgy nem nézném). Csak dumálunk, összeszokottan. Döbbenten nézem a szőnyeget, amire rátelepedett a kutya, és nekünk nem volt erőnk elűzni róla. Neki is állok egy kefével, egy kutyányi szőr gyűlik össze. Szörnyű káosz van! G. azt mondja, szerintem túl szigorú vagy magaddal. Rámeredek, ezt a mondatot eddig csak pszichológustól hallottam, de ő pénzt akart. G. kicseréli a szövettisztító szer eltört szórófejét egy virágspriccelős másikéra. Megy a meccs. Mindenki elégedett, a kutyaszőr is. Aztán felkerekedünk a kutyával, az ürügy a kávékapszula-vevés (és a használtak visszavitele), de lesz fagyi, én meg könyveket veszek, Dávid gördeszkázik, Juli szökdel, minden egyszerű, minden rendben van, nem kell sehova sietni.

Olyan boldogító a semmi különös. És ahogy az évek telnek, már nagyon, nagyon megbecsülöm a régi, működő, szimmetrikus kapcsolataimat.

Most futni megyek. Holnap egy izgalmas kultúrposzttal jövök. Megírtam négy képeslapot, holnap pedig tradicionálisan elballagok a postára. Kitartás! Mit tettél ma magadért?

23 thoughts on “semmi különös

  1. Három hét rehab után újra futottam, óvatosan, rekortánon, 5,6 km-t egy üde zöld parkban. Előtte mezítláb sétáltam a kavicságyon meg a fűben. Szuper volt, teljesen feltöltődtem! 🙂

  2. Ma igazán kitetettem magamért, volt kondi, futás (1,5 km, fuldokolva, rémes futó vagyok, de próbálom megszeretni), utána egy kis komolytalan lubickolás és napozás. Még érzem, hogy pár hónap kihagyás után kicsit kelletem magam, amikor sportról van szó, de vissza akarom szerezni azt az állapotot, amikor elemien vágyom a mozgást, a súlyokat, amikor eksztatikusba hajlik egy-egy tempós futás.

  3. Ma ketten elmentünk HÉV-vel Ráckevére. Hirtelen ötlet volt. Nem néztem meg a menetrendet!!! (És a térképre sem néztem rá, pedig én mindig mindent bebiztosítok…)

    Sokat sétáltunk, halat ettünk, sört ittunk. Olyan volt, mint egy nyaralás kivonata. Nem kellett sehova sem sietni. Kávéztunk is.
    Kikapcsolt az agyam. Derűs tudtam lenni.

    Visszafelé is, odafelé is egy perccel a vonat indulása előtt értünk az állomásra. Egyszer sem néztük meg a menetrendet. 🙂

    (Csak öt megálló…)

  4. Mára hosszú biciklizés volt betervezve, de reggel orrfolyósan, hidegrázással ébredtem. Máskor csakazértis nekivágtam volna, hiszen kell a sport, ne legyek már ilyen puhány, stb. De ma megengedtem magamnak, hogy itthon töltsem az egész napot. Teázgatva, jókat beszélgetve a gyerekeimmel, “semmittevéssel” telt a nap. Jól esett 🙂

  5. Második fast mimicking diet (böjtöt utánzó diéta?) második napja. Négyszázvalahány kalória, rögzített tápanyag arányokkal (kb 9% fehérje, asszem 44% zsír és 47% ch). Gyakorlatilag: ebédre zöldségleves, édesburgonya, este saláta tökmagolajjal, maradék édesburgonya. Két kv, kókusztejszínnel. Jól megy, jobban mint elsőre, szívesen megbeszélném egyszer a részleteket is valakivel.
    Közben itthon mindkét gyerek: délelőtt Rex állatotthon, délután Tarzan park. Szép idő, katicakeresés a kicsivel, csúszdázás a naggyal. Világbéke azért nincs, de kevesebb feszkó mint máskor. Megyek aludni, a mosogatás marad holnapra.

  6. államvizsga után rögtön három nap fizikai (melós) munka, majd ezek kipihenése szombaton, és a “kötelességek”, elmaradások fejben rendszerezése, és kis haladások vasárnap. most látom/érzem/értem, hogy nem szabad leülnöm nagyon: ha pörgök (így vagy úgy), az a jobb, amúgy simán el tud hatalmasodni a depi és unalom.

  7. Szombaton családi találkozó, szerencsére olyan helyszínen, ahol el lehetett vonulni. Saját vers felolvasása mint műsor! Rég látott másodunokatestvérrel beszélgettünk. Évekkel ezelőtt nagy lelkesedéssel egy somogyi zsákfaluba költöztek, hogy idill, tücsökciripelés, napsütés, illatok, döbbenetes panoráma. Ez mind volt is (tényleg elképesztő szépségű hely), viszont négy évvel ezelőtt összeomlott attól, hogy semmi nincs ezen kívül, vissza Bp-re két gyerekkel egy egyszobás lakásba, inkább, mint az idill. Most anyukájáéknál laknak, felújítanak egy házat Csepelen, jön a harmadik gyerek, jól vannak. Izgalmasnak találom, hogy a húga, aki mindig sokkal izgágább és társaságibb ember volt, hatodik éve él ugyanebben a zsákfaluban a legteljesebb megelégedettségben, ő A tanítónő, és soha többé nem akar elköltözni onnan. Komoly, tanulságos történet.
    Vasárnap végre megláttuk a nyaralót. Húúúú.
    Úgy borultam ágyba tegnap kilenckor, hogy nem emlékszem, hogy került a könyvem vissza a helyére az ágy mellé. Asszem, nem én raktam vissza. Vagy mégis…?

  8. Tegnap mutatott be a kedvesem a komplett családjanak, egy nagyszabású, kerek évfordulós szülinapi összejövetelen. Teljesen rendben volt, raadasul nem en voltam se az egyetlen külföldi, se az egyetlen új arc a társaságban, francia, holland, spanyol és olasz partner, házastárs már van a családban. A gyerekei jóval kevésbé tolerálnak, de ez érthető is (13-15 évesek, és pár éve halt meg az édesanyjuk), szerencsére úgy 1-2 hónapja már elviselnek, beletörődtek abba is, hogy hétvégenként néha kint is alszom náluk, meg ha ott is vagyok, akkor is lehetünk neha kettesben az apjukkal. Most egy sétát meg két filmet sikerült beillesztenünk még a hétvégebe a családi program előtt-után, az egyik a Testről és lélekről volt, angol felirattal, élvezte, értette. Az éttermi ebéd tetemes mennyiseg volt, de reggelire csak egy tejszines kávét ittam, vacsorara meg egy őszibarackot és pár szem epret, meg tegnap este visszatérve a városba egyedül is jártam egyet, az itteni kedvenc kilátóhelyem környékén, spontán ötlet volt, de tökeletes zárás a hétvégére.

  9. Olyan békés, nyugalmat árasztó ez a poszt. Én is szeretem a semmikülönös napokat. Most épp ez van (szinte) nálam is. Szabadságot vettem ki. És mindenki egyből, na és mit csinálsz? Hát semmit. 🙂 Csak hogy azt csinálhassak teljesen spontánul amihez kedvem van. Pl. itt olvasgatni, kávézni, esetleg főzni ha rám tör az érzés. De csak akkor. (na jó, főzni mindenképpen akarok 😉 de nem magamnak, és akkor állok neki amikor jónak látom, mert amúgy holnapra kell) Biciklizni, napozni.
    Apropó, böjt… Írnál erről többet? Tudom, volt a húsvéti nagy böjtödről írás. De úgy általánosságban, a kisebbekről is szívesen olvasnék.

  10. Voltam a Grossglockneren három helyes haverral, befogadtak, persze picit lassabb voltam, de legalább felkészült. Elsírtam szinte magam, amikor a mászás végén megláttam a csúcskeresztet, ezt semmihez nem tudom hasonlítani, csak tán ahhoz, amikor célba érek futóversenyen.

      • Csak két nap volt, egy viszonylag magasabban alvás, hogy bírjuk a másnapot. Pár fotót a facebookra tettem, de van még pár, viszont az időjárás nem volt túl kegyes, jött-ment a köd, a felhő. A mászópárom fotóiban mindig bízom, de véletlenül szelfire állította és csak lejövet után derült ki, nagyon röhögtünk, volt ott mindenféle béna arc 😀

  11. Nem voltam még Svájcban, se Norvégiában, Izlandon igen, hasonlonak képzelem a kettőt. Végtelenül szimpatikusan egyszerű és emberi egyébként. De Svájc miben hivalkodó?

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.