még eszünk egy kicsit

Közzétéve Szerző:

Amikor utólag jut eszembe valami, a bejegyzésem témájához tartozó, fontos részlet, vagy épp a reakciókból látom, hogy nem úgy értik, aminek én szántam, akkor háromféle lehetőségem van:

beleírom a posztba (és ezt esetleg jelzem is színes betűvel)

kommentbe írom a bejegyzés alá

új bejegyzésben folytatom a témát.

Azért választom most a harmadik megoldást, mert azt mondják az olvasók, hogy inkább csak a bejegyzéseket olvassák, esetleg az első néhány kommentet, és szeretném, ha ez nem sikkadna el. Tehát nem azért, mert most már egész héten ilyen dietetikai témákról lesz szó, rileksz.

Amerikai honlapokon amúgy van ilyen fejezetenként, hogy bottom line, olvasást segítő rövid összefoglalások, ez is érdekes, lehet, hogy majd élek vele. Szóval a félreértések ellen egészítem ki:

Nem arról van szó sem a tegnapi posztban, sem az én étkezésemben, hogy “kibírom, nem eszem, mert fogyni akarok, az ebéd amúgy is kispolgári dolog” (vagy “én megtehetem, hogy akkor egyek, amikor akarok”), hanem hogy

1. felismerem a valódi éhséget, ez a valódi azt jelenti, hogy “amikor tápanyag kell a testemnek”, és ez lesz a döntő abban, hogy egyek-e

2. CSAK AKKOR ESZEM, HA VALÓDI ÉHSÉGET ÉRZEK. De akkor igen, és adott esetben nagy adagot, jóllakásig (kivéve, ha valamiért böjtölünk).

És tudom, hogy az a másik érzet, az nem éhség. Az önjutalmazás-vágy, stresszűzés, társasági esemény, orális kényszer, satöbbi.

Ha én Supernut Buttert (a fele mandula, a többi törökmogyoró, kesu, meg lenmag is van benne, és semmi más) rendelek, és hát igen, tegnap jött, akkor bennem is van élvvágy, nem tagadom, és engedek is neki, és nincs ezzel semmi gond.

De ezeknek a szokássá vált nem-éhség hajtóerőknek a napi követése az, amitől szinte soha nem üres a gyomrunk-emésztőrendszerünk (voltaképpen: mindig előbb eszünk, mint ahogy az előző salakjait kiadtuk volna magunkból, már bocsánat).

Ez az, amitől egy enyhe, de folyamatos csömörben vagyunk, mert általa elfelejtünk igazán, ősemberesen éhesnek lenni.

Ez az, amitől rossz minőségű (nem tiszta, túlfeldolgozott, nem tápanyagdús, “mert azt adták”) és túl sok táplálékot veszünk magunkhoz, és ettől kontrollálhatatlanná válik a kalóriabevitel és a nyomelem- és vitaminellátottság is (ami általában hiányokat jelent). Voltaképp fogalmunk sincs, hogy mit (mennyire hasznosat, értékeset és mennyi mindent) ettünk.

Azt hajtogatják körülöttünk, hogy rendszeresen kell enni, nem lehet összevissza, ne éhezz, és ne engedd nagyon leesni a vércukrodat. Pedig folyton megszokásból vagy vigaszképpen stb. enni, elszakadni az igazi (nem vércukros, hanem tápanyagért kiáltó) éhségérzettől összességében sokkal rombolóbb, mint kihagyni egy-egy étkezést, vagy akár többet is, böjtszerűen, sőt, akár mint teljesen rendszertelenül enni. Egyszerűen rossz útvonal ennyire gyakran, nem éhségből ezt-azt enni, és tévedés azzal nyugtatgatni magunkat, hogy így egészséges, miközben csak az a helyzet, hogy nem tudunk ellenállni a táplálékbőségnek és társadalmi szokásoknak. A test nem olyasmi, aminek a valóságáról tartósan meg lehet feledkezni, ennek mindig vannak következményei.

Éhesnek lenni jó is, és nem kell neki mindig engedni. Aki a (szakaszos vagy rendes) böjtöléskor kínlódik, akinek a teste-elméje tiltakozik, aki nincs meggyőződve arról, hogy ez jó, nem érzi azt a mély nyugalmat és tisztaságot, amit a böjt hoz, az még cukorhintán van valószínűleg, össze van zavarva a működése, de főleg: nincs ott fejben. Mondhatnám úgy is, hogy spirituálisan. Talán nem lett belsővé az igény, csak valami csodamódszerként, tuti eredmény reményében kipróbálja, mert “azt mondták”.

Mentális fókusz kérdése magunknak jót akarni, erősebbnek lenni az élvvágyunknál; gyerekes dolog az, ha összetévesztjük az élvvágyat, apró függőségeinket, örömközpont-bizgetésünket azzal, ami igazán a javunkra vágyik. Ezt azért írom, mert riasztó, hogy hányszor kerül elő a kajaügyi beszélgetésekben, hogy lemondás, önkínzás, önuralom, mindenféle szabályok, korlátozás, tiltólista, nem szabad, “nem lehet rendesen enni”, “mániád a diéta”, és: “én azt eszem, ami jólesik” (oké, de ez érvként akkor ér csak, ha eközben egészséges vagy). Arról van szó, jót akarsz-e magadnak, felelősen bánsz-e a testeddel, látod-e az összefüggéseket, és ehhez vannak-e megfelelő információid. Mindez persze, hogy élesebben látszik már délutáni fényben, huszonévesen teljesen más kötött le engem is, akkoriban azt éltük meg, örökké élünk, és van miből. (De azóta láttam a halált.)

A sport ezt a fókuszképességet, jelenlétet, megéltséget erősen fejleszti, de ez nem valami szuperteljesítmény, és a böjt sem az, meg az sem, ha valaki képes nemet mondani a sütire, hanem az elvesztett természetes állapot.

A mainstream hazudik, változatos érdekek és úgymaradtságok miatt. A reklám hazudik. A magazin hazudik. A tradíció hazudik. A népegészségügy hazudik. Amit sulykolnak, tévedés. Szénhidrátfüggő közegben élünk gyerekkorunk óta, és ennek igazolását keressük, magyarázzuk, hogy miért jó ez így, miért nem lehet másképp, így alakul az íulésünk,”szalonnás tojás kenyér nékül…?”, ennek következményeit nyögjük, és folyamatosan visszaélünk azzal, amit ajándékba kaptunk: a testünkkel és az egészségünkkel. Szélsőségesnek számít az, aki tudatosan táplálkozik, csendben nyögik az öregedés jelének hitt panaszaikat a többiek, és még a paleósok is egyre-másra csokitortákat sütnek. Szépen vagyunk.

Én nem hiszek abbban, hogy a falásrohamokat meg lehet előzni úgy, hogy “nem hagyod, hogy farkaséhes legyél”, és ezért inkább mindig ellátod magad egy kicsivel. Ez volna a fogyókúrás oldalak tanácsa. Farkaséhesnek lenni iszonyú jó, csak nem akkor kell nagybevásárolni menni vagy svédasztalos kajálni, hanem okosan kell kezelni. Felnőttek vagyunk, egy kicsit kibírunk éhesen is, agyunk is van, az ember így idősödve már finnyásodik is: nem pazarlom el a drága éhségemet, nem eszem meg akármit, csak azt, ami jót tesz nekem, finom, és étkezésként értelmezhető (tehát nem összevissza: egy kis csoki, egy nagy szelet oldalas), hanem megalkotom a kajámat, és ehhez már eleve csupa jó cucc van a hűtőmben, polcomon.

Majd írok a desszertkényszerről — ez is érdekes tradíció, illetve hogy én mostanában hogy vagyok az édes ízzel és az édesítéssel.

Még két megjegyzés:

1. Az én tapasztalataim, tehát amit ismerek (honnan beszélek) (bocsánat attól, aki tudja ezeket, sokan nem):

viszonylag sok sport, gyerekkor óta, de csak egyes életszakaszokban,

semmi mozgásszervi baj,

hármat szültem, nem híztam extrém módon a terhességeimnél,

sokáig szoptattam,

természetesség-és egyszerűségpárti vagyok,

nem tudok vezetni, bringa-gyalog van naponta, messze lakunk a busztól,

nem voltak kudarcos fogyókúráim,

jól ismerem a kemény és eredményes diétát, ifjan csináltam,

a vigasz- és stresszevést is ismerem: erősen kajafüggő is voltam, cukrászsütemény és tejszín tagozaton,

de ennek részben oka volt, hogy űzött az anyagcserém, követelte és fel is használta a kaját, ezért nem lettem tőle százhúsz kiló (ezt jelenti az említett pajzsmirigy-túlműködés, amely 15 évig nem tudott helyrejönni, hét orvos után sem)

harminckilenc éves vagyok

nemrég végigkísértem a férjem rákbetegségét-halálát

nem bírok (állami, személytelen) eü intézménybe belépni, azt hiszem

egy évvel ezelőtt tizennégy kilóval voltam több

nehézsúlyos edzésekre járok, futok és gimnasztikázom

ketogén módon eszem március vége óta

mérem a vércukrom otthon, és nézetek vérképet rendszeresen.

2. Nem azért írom, hogy “kicsit ketogén nincs”, hogy elit diétázónak számítsak, hanem mert ketózis vagy van, és akkor minden van (értsd: glükózalapú helyett zsíralapú anyagcsere, és onnantól nincs olyan, hogy zsírégető zóna, meg gyorsan felszívódó fehérje meg gyakorlatilag izomvesztés se), vagy nincs — az elemeiben ketogén étrendtől szerintem nem érdemes komoly eredményeket várni, bele pénzt, erőfeszítést ölni, környezet által hülyének nézetni. A jó minőségű zsír, fehérje és zöldség drága, és az édességvágy nagyon durván utánunk nyúl, hónapokkal később is. Sokan csinálták egy-két hétig, majd adták fel, szerintem ennél többet érdemel a ketogén.

Egyébként van kicsit ketogén, ő (fatburningman Abel James) ketogenic fastnak nevezi, és beilleszti a maga Wild Diet nevű tejtermékes paleószerűségébe, csak nekem ez így kicsit túl optimista, amerikaiasan színes-szagos (vagy én ettől így, tehát az elemeiben ketogéntől meghíznék):

http://fatburningman.com/eat-more-fat-burn-more-fat/

http://fatburningman.com/how-to-make-fatty-coffee-with-butter/

146 thoughts on “még eszünk egy kicsit”

  1. Szia Éva!
    Érdekes amit a ketogénről írsz. Itt Nálad a blogon találkoztam ezzel a fogalommal először és izgatja a fantáziám. (Én azt olvastam hozzá, hogy eredetileg epilepsziás betegek számára kifejlesztett diéta volt. Szintén az epilepsziával kapcsolatban meg, hogy esetenként komoly koplalásos diétákat is bevetettek a betegeknek és szintén hatásosnak bizonyult. Fantasztikus az emberi szervezet, hogy mi mindennel összefügg, amit elsőre nem is gondolnánk…)
    Alapvetően mindig is vékony testalkatú voltam, de a szénhidrátfüggőségre határozottan hajlamos vagyok én is. (Tehát a kettő nem zárja ki egymást) Mélyponton folyamatosan, sosem elég édességkényszer és szép lassan azért feljönnek a kilók. Most épp leszokóban. Ilyenkor, utólag érzem, hogy függőség volt és végre élvezem az ízeket. Most édesség helyett kolbász, mogyoró a nass. Abból elég napi egyszer pár karika, a kolbászból, egy kis marék a mogyoróból és az édességgel ellentétben nem tör rám követelőzően a következő fél órában megint a nassolhatnék. Bár a kalóriatartalom itt is magas,de utóbbi nagy különbség. Már értem és én is szükségesnek tartom a szénhidrátok arányának csökkentését (egy felnőtt esetében mindenképp… Gyerek kérdőjeles számomra) az étkezésben.
    (milyen meglepő a legutóbbi bejegyzés hozzászólásaiban, hogy ilyen sokan vannak nem reggelizők. Én nem tudom még melyik oldalon foglaljak állás, kell-e egyáltalán, de meglepődtem. Én se szoktam amúgy, viszont korán ebédelek cserébe. )

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  2. “voltaképpen: mindig előbb eszünk, mint ahogy az előző salakjait kiadtuk volna magunkból, már bocsánat”
    Ezt nem egészen értem. A táplálék áthaladása az emberi tápcsatornán minimum 24 óráig tart, nem? Márpedig azért 24 órán belül több mint egyszer eszünk nagyjából mindannyian. Tehát mindig előbb eszünk, minthogy kiadnánk a salakot. Legfeljebb a gyomor kiürüléséről beszélhetünk, de azért az is, ha már teljesen üres, akkor nagyon mardos az éhség, és félek, hogy az üres gyomrot maró gyomorsav sem igazán hasznos. Mármint rendszeresen és tartósan.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Nem hiszem, hogy pont 24 óra volna, bár épp a napi egyszeri evés az, amiről írok. Attól függ, milyen tempójú az emésztésed, milyen a bélflórád, mit ettél, gyorsítasz-e valamivel (kávé, édesítőszer, szilva). Nekem irtó gyors volt és maradt az emésztésem, tehát egy komplett antiszékrekedés vagyok (mint pajzsmirigytúlműködött), most is egyperces, hirtelen (mondjuk egy kávé után-közben) jelentkező és pisibonyolultságú ügy a kakilás, és az a tapasztalatom, hogy addig nem vagyok éhes, amíg a régi cucc bennem van. Mármint úgy igazán éhes, nem a reggeliznikell éhségre gondolok.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Hm, nem tudom, lehet, hogy maradi vagyok, de nem tudom elfogadni, hogy az emberre, az emberi fiziológiára alapból a napi (max) egyszeri evés lenne a jellemző, hogy ehhez alkalmazkodtunk volna. Milyen életmód tette volna ezt lehetővé illetve szükségessé? A nagyvad vadászat távolról sem volt kizárólagos, gyanítom, hogy még általános sem.

        Kedvelés

      • Én ehhez nem értek, és nem akarok laikus módon ősemberezni, ezért is van idézőjelben. Olvass utána, vagy aki tudja, írja meg, hogy volt ez, milyen elméletek vannak, mit mond Szendi, nem tudom — engem tökre érdekel, csak nem fogalmaznék itt meg blöffelméletet, hogy mi volt télen, meg vadászatkor (mint teszi Deansdale a blogján, tök hasból és agresszíven).

        Annyit gyanítok, hogy növénytermesztés előtti eleink inkább rendszertelenül ettek, és ezt kényszer szülte, vagyis az, hogy van-e épp mit, gyakori volt az ínség, és néha érdekük volt többet enni, mint amennyi jólesik, mert tudták, hogy aztán nem biztos, hogy lesz, tárolni meg sokkal korlátozottabban lehetett, de lehet, hogy akkor még ÁNTSZ se volt, és nem szaroztak a kicsit nemjószagú belsőséggel, mondjuk, csak megették, meg még egy csomó mindent, amit mi nem tartunk se finomnak, se ehetőnek. Biztosan több lelemény kellett akkoriban, meg (amire mítoszok is utalnak) nem csak a csecsemőket szoptatták, nem tom.

        Na, ennyi, én azt mondom, amiben viszont biztos vagyok, hogy a nagyon sokszor megéhezés/evés az modern dolog, civilizáció, kultúra (kávészünet a konferencián, szénhidrát-hullámvasút/cukorhinta, és elkényelmesedés, unatkozás is, visszaélés a táplálékbőséggel, jobb híján örömközpont-bizgetés, szerotonin- meg triptofán-hiány), és ez lehet másképp, és ez így, ez az állandó kajálás megbetegít, az tuti. Nem az, ha nem egyszer esznek egy nap a népek, ezt se állítom, de ez az 5-6 étkezés biztosan nem működik, a kiegyensúlyozatlan vércukor jele, és tök nagy pazarlás, mondjuk mosogatásilag is. Aki ezekből kiszállt, és tényleg azért eszik, mert éhes, az arról számol be, hogy jól bírja napközben is 10-12-15 órán át kajátlanul, és jobban érzi magát, nincs az a kényszer.

        Egy vagy két étkezés, és kávé, de igazából kávé se kéne, jól tudom én, az is csak civilizáció.

        Kedvelés

      • Igen, szerintem lényegében egyetértünk. A mai természeti, nem növénytermesztő/állattenyésztő népek életéből is sejtjük, hogy bizony egy kis zsír az ínséges időkre kellett, Az étkezés rendszeressége, száma naponta alighanem évszakfüggő is volt, ha gyümölcs termett, akkor azt ették, akár többször is, nyilván, a kevésbé koncentrált kajákból nem könnyű megtölteni egyszerre a gyomrot egész napra elég mennyiséggel. Mikor meg sok volt a gerinces kaja, abból nem csak lehetett, de a romlékonységa (meg az erőszakos dögevők) miatt is be kell és lehet is zabálni. Épp az, hogy szerintem az ember (mint ökológiai igényeiben, így táplálkozásában is kifejezetten opportunista, azaz nagy alkalmazkodóképességű, nem specializált faj) esetében nemigen lehet egységes táplálkozási “stratégiáról” beszélni, a nagyonpaleo ebben téved.

        Kedvelés

      • Na igen, ez is jó kérdés. Különböző kultúrákban vannak közös étkezések, ez biztos, asszem nem termesztő kultúrákban is. Hogy mennyire általánosak, vagy esetiek (nagy közös étkezések, pl. egy nagy zsákmány elfogyasztása esetén), ezt sem tudom. Meg amikor épp nem ilyen közös, akkor mi van? Bogyók, gumók, apróbb (nem is okvetlenül gerinces) állatok akkor csósznak le nyilván, mikor épp a kezük ügyébe kerül.

        Kedvelés

      • Igen, az sikkad el nagyon, hogy az evés alapvetően szükség. És ha így, ahhoz képest is lehet élvezetes, társasági esemény, dehogy önmagáért az élvezetért, társaságért, bármiért, ami nem a szükség, na az a problémás. Nyilván ez bonyolódik, bőven maszatolódik olyan és sokaknál egyre jellemzőbb metabolizmusnál, ahol a szükség jelzőrendszere meghibásodott.

        Kedvelés

      • Azért ez az evés szükség dologhoz azért már csak hozzászólok, mert rég böki az oldalam. Persze hogy az! De ugye a szex meg a fajfenntartás eszköze, de ne CSAK az legyen már! Az evés is örömforrás IS, és legyen is. Azt értem, hogy ha az örömszerzés lesz az elsődleges szempont, akkor egészségileg gond lehet, persze, de ennyire a szükség hangsúlyozása már furcsa.

        Kedvelés

      • Hát mondom, hogy orgiasztikus étkezéseim vannak, alkotás a kajakészítés, és feladatomnak érzem, hogy azt közvetítsem, hogy a ketogén az nem műanyagtégelyből zsírzabálás…

        Kedvelés

  3. A cím alapján azt hittem, azt a jelenséget fogod hozzávenni a tegnapihoz, hogy “na, akkor együnk még egy krémest, közben elmesélem azt is”, “ugyan, szedjetek még”, “egyetek, gyerekek, hát nem is ettetek semmit”, “nem is ettél rendesen, pedig direkt neked csináltam, nem ízlik?”, “muszáj ezt is megkóstolnom, olyan jól néz ki”. Szociális evés vigaszevéssel kombinálva, illetve etetéssel kifejezett szeretet, anyagcserém rombolásával keresztülvitt érzelmi zsarolással – ha nem eszed meg, nem is szeretsz, esetleg: azt próbáld csak meg, hogy nem kéred, majd meglesz a “böjtje”. Mondjuk ez bociszemmel kombinálva, ez a nagymama-féle bociszem.
    Én az egészehez még azt fűzném hozzá, hogy nekem az volt belémplántált legenda, hogy meleget kell enni. Ez ellen gondolatban mindig lázadtam, mert sokszor nem esett jól, de akkor jött az érzelmi zsarolás, hogy direkt nekem csinálta (nagyi), meg hogy az az egészséges (anya). Nagy döbbenet volt nekem, hogy ez nem is igaz, igenis lehet enni sajtot sonkával (kicsi gyerekkorom óta kedvenc kajám).

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Ennek az upgrade verziója, mikor valaki (én) minden “meleg” ételt hidegen eszik. Tökfőzelék, rakott krumpli, pörkölt, töltött káposzta. “Hát melegítsd már meg, nem igaz, hogy erre is lusta vagy!” “Nem lusta vagyok, bazmeg, neked meg még másik nyolc embernek akár külön-külön is megmelegítem, de én így szeretem.”

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  4. Kész vagyok! Folyamatosan ment fel bennem a pumpa és nem azért, mert nem tetszene a téma… Érdekel és nagyon is szeretnék eszerint élni, de én most konkrétan azért vagyok frusztrált, mert éhes vagyok, nincs a számlámon már annyi sem, hogy kaját tudjak venni. Négydiplomás, három munkanyelven dolgozni képes, nemzetközi szakmai tapasztalattal rendelkezõ jogász vagyok. Van egy hároméves gyerekem. Évek óta próbálok állást találni, több száz sikertelen pályázat után még mindig állás-és jövedelemtelen vagyok. És ma, ahogy olvasom ezt, igencsak frusztrált és ordít bennem, hogy itt mostmár talán végképp valami elképesztõen pofátlan luxusproblémán lovaglás lett a téma… Bocsánat. Én kérek elnézést… De valahogy nagyon elment a kedvem a blog olvasásától. Pedig nem a téma lenne ellenemre, sõt! Csinálom én, csak ma az éhségtõl annyira gyenge voltam, hogy nem bírtam felhajtani a bringát egy icinke lejtõn sem és sírva fakadtam. Szeretném tudni, hogy hogyan lehet ezt csinálni? Tényleg hogyan? Én még egy gyereket se tudok eltartani, jövõ hónapra nincs meg a lakbér ára sem és tényleg már fejreállok, hogy találjak egy állást, de sorban csak elutasító válaszlevelet kapok. Bocs, de ma iszonyú dühös vagyok az efféle diétás luxusproblémákra!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • en megertelek, valahogy nekem is ez villant be a posztot olvasva, hogy milyen volt, amikor tartosan eheztem az egyetemen.
      nem volt valasztasom, de akkoriban nem is alakult ki valami tulzottan spiritualis kapcsolatom a testemmel… eltereltem a figyelmemet. ha akadt penz, hat kenyerfelet vettem rajta, vagy onjutalmazo dolgokat, unnep volt, ha osszejott a penz egy rantottsajtra a menzan. es ha valaki a nem eves elonyeit ecsetelte volna, azt tuti elkuldom melegebb eghajlatra.
      es jelenleg nekem sincs munkam, es nyugtalanit a jovo, es az aggodalom ellen pont bringazni jarok.
      ettol mondjuk szerintem ez meg egy nagyon erdekes szemszogot mutato poszt, aminek egy masik elethelyzetben nagyon is proaktiv az uzenete, csak jelezni akartam, hogy tenyleg tok megertelek.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • A felháborodásodat megértem, azt kérdezném, hogy miben tudunk esetleg segíteni? Mit szeretnél? Milyen munkát? Mindenképpen alkalmazott vagy esetleg valamilyen vállalkozást indítanál ha lenne miböl? A poszt arról szól számomra, hogyan lehet tudatosan kielégíteni egy alapvetö emberi szükségletet.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Szerintem nem a blogra és nem is a luxusnak nevezett másféle problémákra (valójában: témákra) vagy dühös.

      Én benne vagyok abban, hogy legyen egy rovat a blogon, és mindenkit, de tényleg mindenkit a keblünkre ölelünk, és azt mondjuk: szarban vagy? akkor neked utalom a kávépénzt, egy vagy két ezrest, ha az kisegít, és nem Évának. Szerintem ez példásan közösségi lenne, csak mondjuk nincs az a bizalom, amelyben ez megengedhető és okos lépés lenne, patkányok is keringenek itt, tartósan, sajnos.

      Mindenki a maga problémáiról ír, szerintem egy menekültnek vagy egy börtönbüntetés előtt állónak is állati irritáló lehet még az is, ha azt írom, a lányom fociedzésre jár, vagy fáradtrózsaszín hajcsathoz fáradtrózsaszín a zoknija. De tudod, mi nem tudtunk arról, hogy te miben vagy, rég írtál. Nekem most ilyesmik (is) a témám, erről írok cikkeket.

      Én aztán tudtok rangsorolni. Senki nem hibáztat. Viszont ne ítélj. Nem, nem luxus, hanem az életminőséget mélyen meghatározó téma és egy komplett társadalmi kórság, iszonyatos pazarlás.

      A blogom olvasóinak nagyobb része nemhogy nem éhezik, hanem túlevési vagy más étkezési csapdában rekedve betegszik megfelé éppen (avagy: minőségileg éhezik). Én pedig egy komoly betegségből gyógyulok ki, amely olyan húsz évet csípett volna le az életemből, és szétbaszott hormonilag. Az sem igaz, hogy csak erről van szó a blogon.

      Ismerem az éhezést, régről is, pont háromévessel, mostanában pedig két hétvégét basztam el, nem vettem ki készpénzt és nem vásároltam rendesen, az egyik egy négynapos ünnep volt, három gyerekkel, elutazott szomszédokkal, és “nem mondom el senkinek” gerinccel — vidám volt. És nem akartam lejönni a ketogénról, és a negyedik nap azt hittem, megbolondulok. Nem volt vidám. Ne ítélj. Kösz.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • okes sztem az, ha ideges leszel a leirt helyzetben, de hogy ezt meg is fogalmazod a bloggernek cimezve, es utana a kuldesre kattintasz, az nem.
      masnak ugy tunhet, belekotsz mindenbe, csak mert most nehez neked.
      indulatattetel a neve, es a pszichologusukkal szoktak csinalni a kliensek (velem).
      ha ehes vagy, es gondoskodnod kell a gyerekrol is, menj ki erdobe, gyumolcsos kozelebe, es szerezz ugy valamit.
      vagy ha varosban vagy, kukazz, joleti helyeken marha jokat talalni.
      nem viccbol irom es nem bantani akarlak.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • meglepodnel, hogy egyes helyeken milyen nehez kukazni. en ugyan meg nem probaltam, de azert az nem mindenhol alapvetes, hogy ugy mukodik a szemetszalltas rendszere, hogy kitoljak a tarsashazi kukat az utcara hetente ketszer.
        amugy meg mielott kimenne az erdobe, egy jo neprajzi lexikon segitsegevel csinalhat par hajitofat is, aztan ha mar ugyis ott van, dobhat maganak egy tuzokot is, nem?! majd a buntetest levonjak a nemletezo munkanelkuli segelyebol… ugye ezt te sem gondolod, hogy ez egy empatikus, proaktivitasra buzdito tanacs volt?!

        Kedvelés

      • Csakazolvassa: Éva, bocsánat, hogy a frusztrált kifakadásom ilyen hatást keltett, amilyet. Azt hiszem igyekeztem én-üzenetként fogalmazni és tényleg nem állt szándékomban ítélkezni. Abbéli frusztrációmnak akartam hangot adni, hogy szerintem egy bizonyos képzettségi szint és életszínvonal elérése után is tūnhet igencsak luxusproblémának ketogén diétáról és edzésmódszerrõl csevegni. De lehet, hogy csak én jöttem nagyon mélyrõl és persze megint rossz a kontrollcsoportom, tudom. Mindenesetre az említett témához is kell két nem elhanyagolható tényezõ: az egyik a nem kevés idõ, a másik az elég pénz, mondjuk e kettõbõl én is inkább az idõt tartom luxusnak… Elfogadom, hogy rendre lettem utasítva és ezennel be is fogom. Bocsánat még egyszer. (Az utóbbi megjegyzésedre, h ti. nem olvasgatnál és nem kommentelnél azt tudom csak felhozni mentségként, hogy a blogot volt az egyetlen, ami be volt állítva a napi értesítõbe és ezt a mai bejegyzést is útközben, egy idõpontra metrózva olvastam, de ígérem, errõl is le fogok jelentkezni tüstént és nem olvasok semmit.) A kedves kommentelõk némelyikének nagyon köszönöm az aggódást: igen, több fronton próbálkozok, most már több mint másfél éve, álláspályázatok, vállalkozás indítása stb. Most ott tartok, hogy már nem tudok még jobban mínuszba menni, amíg bejön valami… De próbálom, továbbra is, valami csak lesz, nem adom fel. Csak vannak néha fogcsikorgatóan nehéz napok és volt már belõlük nem kevés… De nagyon kedves az aggódás, köszönöm.

        Kedvelés

      • Tudom, hogy milyen mélyen lenni. A társadalom peremén futkosó szellemi szabadfoglalkozású vagyok, igazi művészlélek és még sok minden más is. Azonban semmiféle időpazarlást és luxust nem érzek Éva írásából áradni, mivel cukorhintán lengő, elbaszott anyagcseréjű, civilizációs kórságoktól szenvedő nőszemély vagyok, aki vágyik egy normálisabb, igazi létállapotra. Közben persze anyagilag a padlón tekergőző véglény is vagyok, akit kioktattak egyszer egy fórumon, hogy nem tartozok a középosztályba, és jé, tényleg nem. Számtalanszor van, hogy kiforgatom a zsebeimet 5-10-20 forintosok után kutatva. Összesen három pár cipőm van. Ezek közül egy megadta magát a tartós használatnak. Sokat sétálok. Évek óta nincs bankszámlám. Augusztus óta nincs szociális segélyem, semmiféle pénzt nem kapok sehonnan sem. Nem vagyok vállalkozó, de alkalmazott sem. Egy dolgot csináltam jól, mikor tinédzserként felmértem magamat és a jövőmet, kitöröltem belőle a családalapítást, mert tudtam jól, hogy képtelen lennék az utódomat is eltartani. Bár nem éhezem, de nem is táplálkozom helyesen. Ez egy katasztrófa közeli létállapot. Tudom milyen mélyen lenni, mégsem irritál Éva írása. Magasabb tudatszinten lennék? Lehetséges. Közben lengek a depresszió hintán…

        Kedvelés

      • M., azt az ebédpartnerem írta. Jelezte is, hogy ő az. Tény, hogy nem volt kedves. Én csitítottam: szegény M., éhezik! De te nem érdemled meg a szánalmamat.

        Én eddig nyomtam a welcome kedvesbloggert. Elfáradtam. Most azt mondom (látva azt is, merre ment a birkanyáj), rád fért a szembesítés. Tanulhatsz ebből, hogy hova erőszakold oda legközelebb a savanyú egódat. Nem kell megköszönni.

        Ha valódi bajod lenne, akkor kaját, albérletet szereznél a gyerekednek a gyermekjólétnél vagy az anyádnál. Nem kell a szöveg, hogy de csak a metrón, meg nem akartál rosszat, meg kiömlött. De, rosszat akartál. Nem létezik, hogy olvastál, majd hosszan irkáltál, vádaskodtál, órák teltek el, és egy pillanatra nem villant beléd, hogy nem én okoztam a bajaidat, és ez egy értékes blog, nem idegbetegeknek való. Semmiben nem érinti egy özvegy, háromgyerekes, idegen nő öröme, teljesítménye az életedet. Én csak segítettem rajtad.

        Jött a megérdemelt reakció, de még akkor is csak az énképedet védted, meg drámáztál. Abból derült ki, mennyire gyenge vagy, hogy erősnek, öntudatosnak akartál tűnni.

        Én a szeretteimmel foglalkoztam a válságaimban, agyilag és konkrétan is. Akkor volt időm, agyam másra, ha nem volt krízis.

        Nekem a pofonosztáshoz nem volt szívem abban a kis takaros dizájnbisztróban, ahol aranydurbincsot ettünk paszternákpürével. Azért ettük, mivel mindketten megkerestük a rávalót, nem pedig rinyáltunk. Hiába, egy férfinak a határhúzás is könnyebben megy. Én még mindig hagyom magam megalázni, betámadni, mentegetőzöm és hagyom, hogy elrontsák az örömömet. Beengedem a stresszt. Még mindig elsősorban empatikus akarok lenni, óvatosan fogalmazok, félek az olvasótól, többnyire nem is értem a helyzeteket (mit egózik? miért büntet? edzettebb nálam, azért ilyen fölényes? hogy kell erre reagálni? ha rászólok vagy kirakom, akkor majd ő is szervez ellenem sunyi szarkeverést? miért tagad meg így, miközben fél éve még könnyes szemmel ujjongott, gratulált, hálálkodott?).
        Így lettem zsarolható, leszívható.

        A szerepem félre van értve. Nem ígértem neked semmit, a saját témáimról szeretnék írni, nem vagyunk barátok, még ismerősök sem.
        Nem is kértél, hanem gyaláztál (szerintem azért, mert le kéne fogynod, és nem sikerül, ez a te bajod).
        Sajnálom, hogy rossz neked, és köszönöm a bocsánatkérést.
        De én meg helyzetbe lettem hozva, indulatlevezető felületté váltam személyemben, és ehhez nincs erőm, figyelmem, kedvem, kompetenciám.
        Kérlek, ne itt cirkuszolj, nem vállaltunk felelősséget az életedért.

        “bocsánat, hogy a frusztrált kifakadásom ilyen hatást keltett, amilyet” na, ez a manipuláció, hogy még mindig nem a betámadás és az irigység miatt kérsz bocsánatot, hanem a HATÁS miatt. Amit élveztél: egy pillanatra hősnő lettél. Leszerepeltél, befejeztem veled.

        Kedvelés

      • M! Én is néha megdöbbenve olvasom azokat a posztokat, amikhez életformám miatt sok közöm nincs, de inkább kíváncsi vagyok. ugyanolyan a helyzetünk, csak te kétkeresős családban élsz és eggyel kevesebb gyereked van. másra költöd, és nem akarsz edzeni, azóta sem Mi megpróbáljuk eljátszani, hogy középosztálybeliek vagyunk, de két tanári fizetéssel igencsak alulról súroljuk ezt a dolgot. Nálunk a szalámi, virsli, péksütemény, olcsó gyümölcs, sajt a tápláléklánc alja, és néha főzök olyat, hogy azt se tudom, miből lett ez, de ilyenek voltak itthon. Egyszerűen se időm, se pénzem, se energiám odafigyelni a családom étkeztetésére, mert ahhoz kéne naponta 2-3 szabad óra és sokkal több pénz a minőségi ételekre, de nincs. Meg kedv sincs. Ettől függetlenül szeretnék egészséges lenni, és a gyerekeimet is erre nevelni, de ugyanakkor a havi büdzsét is szeretném a nulla fölé tornászni olykor. Sajnálom, hogy a menza ilyen rossz lett, mert akkor azzal se laknak jól. Kívánom, hogy minél hamarabb legyen munkád!

        Kedvelés

      • Csak annyit mondanék, hogy nem egészen véletlen az, hogy nekem nem ortodox az életem, nem kikalkulálható az adottságaimból (én sem kaptam se lakást, se kocsit, se külföldi tanévet, sem hatszámjegyű pénzeket a szüleimtől) és az, hogy elég nagy érdeklődés közepette írok blogot. Ilyet nem tudtam volna arról az én régi tanáréletemről írni, bár már akkor is voltak makacs dolgaim, hogy én bringával, én naponta színházba (állójeggyel, főpróbára, belógva).

        És nem azért, mert tanárnak lenni unalmas. Csak egyszerűen csináltam, amivel ki kellett és szabadott tölteni a kereteket, és nem mertem saját döntéseket hozni, ránézni az életemre messzebbről, tudni magam. Mostanra más a szabadságfokom, és ez igenis döntéseken alapul, és van kockázata.

        És nem azért “csinálom” és írom meg ezeket a mostaniakat, hogy bárkit is provokáljak.

        Egyébként üdvös volna mindenkinek, akinek ilyen disszonáns érzései vannak, egy kockás papír, a kényszerek és erőforrások átgondolása, tudatosság és valóban előre mutató döntések, racionális megoldások — a szokások meg az elfolyó pénzek helyett.

        Én nem hiszem, Pearl, hogy ti ketten összesen kevesebbet kerestek, két gyerekkel, mint én egyedül, hárommal.

        Mindig olyanok tették szóvá az én életem döbbenetes részleteit, hogy hát, sajnos, ők nem, akik kevesebb gyereket nevelnek nálam.

        fuhh, és még én magyarázkodtam!

        Kedvelés

      • Pont ezért olvaslak, mert én még nem léptem ki a keretek közül, és lehet, hogy nem is fogok. Nem tudom, mit kéne csinálnom, most épp ezt csinálom. Persze, hogy többet keresünk, szépen el is költjük, pont azért küzdök évek óta, hogy ez ne így legyen, és nem a saját részem a gázos. Pont azt írom, hogy kíváncsi vagyok inkább, mint magamra vevő és emiatt kényelmetlenül fészkelődő. Nagyon inspiráló, amiket írsz, csak én messze nem adok annyi szabadságot magamnak, mint te, ráadásul tudom is, hogy miért, na EZ frusztráló.

        Kedvelés

      • Ez vastagon hatalmi kérdés… volna pénz, csak elkölti. Nehéz így nem rossz fejnek lenni, mert neked és a gyerekeknek ez megfosztottség.

        Mondjuk ehhez kell erő, hogy így lásd a blogot és a személyemet, és ne menj bele a jó öreg viszonyítgatós csapdába, neheztelésbe, rámnyomásba.

        Kedvelés

      • Most, szándékosan pár nap szünet után olvasok újra, én akkor igyekeztem nem többet írni.

        Nem, nem luxusprobléma.
        Nem, nem pofátlan.
        Nem, baromira nem mindegy, ellenben ég és föld, ahogy testileg és lelkileg érzem magam a tavalyihoz képest. Ahogy a saját út, a keresés és találás, a teljesítmény megerősít.
        Nem, nem pénzkérdés a ketogén, ez teljesen fölösleges pellengérre állítás volt. Ha én kihoztam három gyerekkel az autótlanságot, például, illetve egy nagy lakásban letornásztam 2200 forintra a villanyszámla-átalányt (gépek nem használata/alapvetően szükséges gépek A+++ fogyasztású típusaiba való beruházás) (egyébként én is bérlő vagyok), akkor engedtessék meg nekem a kókuszzsírom.
        És ha én blogger vagyok, egyébként meg egy nagy, életet újrainstalláló testi és szemléletbeli átalakulásban, akkor nem kell velem egyetérteni, sem ugyanazt csinálni (nem tudom, miért magyarázkodnak ennyien), nekem ugyan mindegy, de engedtessék meg nekem a témaválasztás szabadsága, az eredeti felvetés, a “művészi” szabadság, a nem-igazodás, a nem lavírozás, és különösen akkor, ha újabban sokan kérik ezt az új szemléletet, motivációt, meg a ritka infókat.
        Nem, nem változott meg a blog. Ez UGYANAZ az igazságkeresés és szüntelen gondolkodás, élni merés, régi és meghaladott dolgok felülvizsgálata.
        Nem arról szól se a délben ebédelünk, se ez, se az iskolakritika, se a különórás poszt, hogy pont mit “kell” csinálni.
        Hanem hogy szabad gondolkodni, máshogy nézni a dolgokra, mint szokás.
        El tudom képzelni, hogy ez most rajtad, a piramisod lejjebbi részén nem segít. Viszont én se voltam mindig ezen a lépcsőjén, tudod, miből jövök, és ez reményt adhat egy csomó egyedülálló anyának, harmincvégi nőnek. Van önálló út, van életminőség, dimenzióváltás. Biztos szerencsém is van, de alapvetően nagyon azt követtem, ami motoszkált belül. Durva konfliktusok, kockázatok árán is.

        A lényeg: a blogger nem tud ennyi minden lenni, aminek elképzelitek. Csak annyit ígért, hogy rendszeres, változatos, minőségi, nyelvileg is élvezetes tartalommal jelentkezik, meg azt, hogy bizonyos feltételekkel itt lehet kommentelni. Ne terheljetek rám mást, ez manipuláció.

        Nem akarok folyton támadva, minősítve lenni, sem frusztrált, sem ártani akaró, sem ambivalensen kötődő, sem irigy emberektől.

        Kedvelés

      • Zoltán, ha szakpsz. vagy, akkor nyilván látod, hogy ez az ember krízisben van. HA említed a pszichológusságodat, akkor máris pszichológusként reagálsz, nem magánemberként, de ettől függetlenül, egy kríisben levő embernek nem így szólunk oda. Nem egy, nálad kevésbé képzett olvasó képes volt nálad empatikusabban reagálni. A rossz reklám alatt azt értettem, hogy ha én egyszer (megint) pszichológushoz fordulok, akkor az empátia alapvető szempont lesz (ahogy az is volt). Te ebből a tárgyból azzal a kommenttel megbuktál. Nálam legalábbis.

        Kedvelés

      • Azt a fűűűűűűtty! A másik fontos dolog egy szakpsz-nál, az, hogy maximálisan bízzak benne. Nálam ebből is megbuktál, mikor a blogíró accountjával írtál. Vagy ez csak nálam veri ki a bizltosítékot?

        Kedvelés

      • “Zolival” ebédeltem, illetve én kávéztam. Nem élt vissza semmivel. Pont hogy átlát a játszmákon, és nem hagyja, hogy idegenek engem ráncigáljanak (én még mindig elég naiv vagyok, most is lefagytam), ezért verte bele M. orrát a szarába.
        Nem reklámozni jött. Ő olyasmi, mint Csernus. Magánemberként ítélt. Átbeszéltük ezt a helyzetet, ami engem megterhel (barátilag), nekem segített, azt mondta, érthető, hogy az van bennem, hogy nemnemnem, hagyjatok, ne kelljen folyton megfelelnem, és ez nem kíméletlenség.

        Belefáradtam. Valahogy máshogy szeretném ezt a blogot, nekem ez így stressz, most egy öntéssel jött Vakmacska kis egoturnéja, a mániákus hazudozó zaklató több néven, meg M. Az én véremet nem fogjátok szívni. Folyamatosan helyzetbe vagyok hozva, reagálnom kell, jó fejnek lennem. Nem akarok, írni akarok.
        Szerintem ez manipuláció, nem akarom magamra venni ismeretlen emberek gondját, sajnálom. Népszerű sem akarok lenni, és mindenkin segítő sem, pláne ismeretleneken nem , azokkal akarok jó fej lenni, akikért felelősséget vállaltam.

        Kedvelés

      • A Zoltan hozzaszolasa megdobbento es teljes empatiahianyrol arulkodik. Csernus szerintem joval megertobb ennel. Sajnos nem erzem, hogy ebben a szituacioban Zoltan iranyaba kellene empatikusnak lenni. M. ha nincs is igaza, akkor is a jobb helyzetben levonek kell tudni felulemelkedni.

        milyenek vagytok ti… bedob valaki, egy vadidegen egy nyomorkártyát, és borul minden, nem számít semmi, ami korábban úgy volt, testet ölt a sport meg a “luxus” iránti idegenkedés. végre van ürügy, jól megmondjuk neki! mindenki nézi, a többiek hogy viselkednek, nehogy ő lelketlennek tűnjön. ezek igazi hatalmaskodó dinamikák. nem kétlem, hogy M. ezt indulatból és lúzerségből írta ki ide (szép gömbölyű asszony ő is, lett munkája, elég jó, a nevét és megkereshető blogját kiszedtem, nem kell tehát félteni), de az itt tolongók reakciója, ahogy kvázi betiltják, hogy a posztról legyen szó, vagy bármi kontrollom lehessen a téma fölött a saját blogomon, és ne legyen olcsó zsarolás, ez megdöbbent. és tilos mást gondolni, tilos határt húzni. ezért lehet kihasználni a nőket. mehet a blogger befeketítés, jönnek az elvárások, szabad utat kap az irigykedés… fújj. mivé lennék, mennyire szégyellném, ha minden krízisemben, nyomoromban idegeneknél hisztiztem volna – felelősségvállalás, te csinálod az életed, ez ugyanaz a téma. A blogger.

        Kedvelés

      • Igen, de nekem nem dolgom M., és egészen sokak krízise nem dolgom. Ez a blog nem képes, nem alkalmas arra, hogy problémákat oldjon meg, ez félreértés. Inkább feszkólevezetés volt ez, és nekem ártott, én undorodom is az ilyenektől, mert ravaszul szemetek. Segíteni nem tudunk. Nem bántottam, nem dolgom az ő életéhez igazodni a témáimmal. Nem is segítséget kért. Ne haragudjatok, de ez hangulatkeltés.

        Kedvelés

      • Neked nincs közöd a kríziséhez, de Zoltán pszichológusnak mondja magát, tehát neki igen. És hagyjuk ezt, hogy nem psz-ként írta. Ilyen nincs. Én sem tudok állatos témához nem állattenyésztőként szólni, mert az vagyok. Nála sincs azzal gond, hogy téged támogatott, még azzal sem, ha jelzi M felé, hogy ez így gáz volt. De az egész kommentje empátiahiányos, súlyosan. Márpedig egy pszichológusnál az empátia munkaeszköz. de engem lehet basztatni irigységből, ugye?

        Kedvelés

      • Én örülnék, Laci, és talán nem is csak én, ha a nyájadat terelgetnéd és bikákat herélnél, és nem EGÉSZ NAP itt nézegetnél, kommentelnél, mintha ez a te blogod lenne. Hogy van neked ennyi időd ide, itt, és ha van, és ennyire ragaszkodsz a témákhoz, a bloghoz, akkor miért nem tiszteled jobban? Mindenki életébe beleszólsz, minősítgetsz, mások beszélgetéseibe kotyogsz bele, mansplainingelsz női témákban (a csúcs az volt, amikor elmagyaráztad, hogy a nők nem is hordanak tisztasági betétet, te olyat még nem láttál, miközben épp azt írtam, hogy de igen, ezzel védjük az adott esetben drága fehérneműt). Folyamatosan a kívülállót játszod, másoknak írsz elő okoskodva-fontoskodva mindenféle teendőt, meg előadod a nép lelkiismeretét. Ne képzeld el (írd elő), milyen egy pszichológus és mi a dolga. És ne mocskold annak a szakmai életét, akit egyetlen kommentben láttál.
        Neked laikusan idealisztikus elképzelésed van arról, mi egy pszichológus dolga (civilben és “vakon” nem az a dolga). Annyira átlátszó ez a folyamatos szőrözésed, mindenbe belekötsz, de csak sunyin, árnyalod – az egész ellenem van, mert te nem lennél képes saját szövegvilágot, érdekes blogot létrehozni. Kevés vagy te ide, Laci. Ráerőlteted az erkölcsi normáiadat egy idegenre, de rám is, mert nem tudsz érvelni, viszont kényszered van kommentelni.

        Nem egyformák a pszichológusok se, van az a fajta, aki inkább szembesít, és azzal a “kliens” előrébb van. Bár nem tudom, pont Z. a munkájában mit csinál. Lehet, hogy a hülye kliensekkel mindig nagyon megértő, aztán most ereszti ki a gőzt. Csak neki nem szabad, ugye.

        Annyira képmutatóak vagytok, a saját blogomon van képetek engem furkálódva megtámadni, elszámoltatni, magyaráztatni a tök személyes dolgaim miatt, és nem tudtok innen elszakadni. A nagyokos véleményezésnek terep, az kell. Ellenem. Használtok, feléltek. Közben pontosan tudjátok, milyen a helyzetem.

        Kedvelés

      • Az nem szembesítés, hogy menj kukázni. Dehogynem, az csak az igazi. Ahogy reagált, abból világos volt, hogy ennek a nőnek semmi baja az irigységen kívül. Egyrészt. Másrészt most akkor dolgozott, vagy nem dolgozott? Egyébként ehhez még annyit, hogy egy sürgősségi orvos sem megy el a földön fekvő beteg mellett, mondván, hogy most nincs ügyeletben. (Hanem kinéz az ablakon, és szól a társaságnak, hogy bocs, de dolga van, és leszalad az utcára, újraéleszteni.)
        Nem erről beszéltem egyébként, az empátia nem olyan, hogy munka közben van, aztán leteszem. Hanem vagy van, vagy nincs. Neki nincs, úgy tűnik. Hogy empátia néklül mennyire lehet valaki psz. arról mint egykori és lehet, hogy jövendőbeli páciens és mint pszdráma asszisztens is, van egy véleményem, ami nem túl kedvező Zoltán (és igen, Csernus) felé. Utóbbi sztárpsz. nagyon sikeres bizonyos esetekben – hogy hány embert lökött mélyen a depresszióba, azt meg nem tudjuk. Lehet, hogy egyet sem! teszem hozzá még talán időben.

        Kedvelés

      • Hú, Laci, neked azért most elfajult a véleményezési-kommentkényszered, ahogy mindent árnyalsz, mindenhez hozzáfűzöl még valamit, és két kommentből megállapítod, hogy valakinek nincs empátiája, tehát nem alkalmas a szakmájára. Gyorsan vissza is adja a szakképesítését, ha te mondod.

        Nem látsz ki a gondolataidból, az egódból néha, meg humor sincs újabban.

        Nem, nem dolgozott. Hagyjuk Csernust. De, van empátiája. Laikus elképzelés, hogy aki pszichológus, az mindig, minden minőségében úgy kell viszonyuljon, mint ahogy egy átlagember a pszichológust elképzeli, mert akkor majd követelőznek. Ő is üvölt a meccsen, ha gól van, meg fingani is szokott. Ember. És épp kikezdték a barátját. Velem empatikus.

        A terápiás viszony egy szerződés, egy megbízás, korlátokkal, feltételekkel, személyre szabva. Nem a világ egészének jár, civilben nem jár. Munkahelyen empatikusak, és/vagy óradíjért. Munkán kívül ő is úgy ír, ahogy épp akar. Ha már megítéled, ha a szakma sztereotípiáit veszed elő, akkor a (pedagógus, jogász) M-n is kiakadhatnál, hogy hogy reagálhat indulatból egy őt semmiben nem sértő, nem is érintő témára, hogyan fúrhat engem így az, aki sokat köszönhet a blognak (a saját ujjongásai szerint).

        Téged, Laci, rég csak a saját szereplésed, egód érdekel. A tetszés, de nagyon béna. Itt illegeted magad nők előtt túlírt reakciókkal, szeretnél kapcsolódni, napi több órában ontod a gyenge poénokat már évek óta. De rohansz a koppintók blogjára is, ott nem vagy ilyen morális, pedig szó szerint lopnak innen, nemcsak ötletet, témát. Bajuszcic “nőszintén” blogján te vagy az egyetlen kommentelő, haláli (ő is erre vágyott!). Gumiszoba meg kibasz, mert ott csak nők legyenek, és te még mindig nyomulsz nála. Imádom.
        Zsizsegés nőkkel, közben a vérüket szívod és a bloggazdát támadod folyton, de csak gyáván.
        Szövetszöcske ugyanez, csak agresszívabb. Könnyű kihívás (szelíd) nők között tűnni okosnak, ők nem szólnak vissza. Mégsem sikerül.
        Férfiak közegében próbálkoznál ezzel az okoskodással, vicceskedéssel, úgy kiröhögnének, ahogy megérdemled. és nem a patrirchátus miatt. Nem véletlen, hogy nem férfiakkal írogatsz.

        Itt valaha kósza kérdésekre reagálva szakmailag, gyakran kéretlenül elemezgetett boldog-boldogtalant az egyik törzsolvasó pszi, jól tudod, ki, te is ügyfele lettél, nagy kedvenced. Naja. Ellenem is elemzett, hangulatot keltve, tábort toborzott, ál-empatikusan akart beleszólni az életembe, közben az információi tévesek voltak. Aztán ő rohant el innen cirkuszolva, hajtűket dobálva, passzív és aktív agresszíven. Az volt a professzionalizmus! Az persze rendben volt neked. Akkor ment az egyrészt-másrészt, mert nincsen saját véleményed neked.
        Civilben nem “szakmázunk”, a véleményét ugyanúgy leírhatja Zoli is, mint más, és akkor nem is képmutató. Az említett najás sztori az volt.

        Kedvelés

      • Meglehetősen jól isemrem a terápiás viszonyt, mivel magam is voltam benne 😀
        Nem, abban, hogy vlaki teljesen leteszi a szakmáját, mikor épp nincs benne nyakig, azt nem hiszem, nem fogadom el, te sem tudsz nem-újságíró szemmel nézni dolgokat, legalábbis ezt mondtad már, ha jól emlékszem, én sem tudok nem-állattenyésztőként nézni egy bivalyt Dél-Kukunyisztánban, turista úton. Közben fingok is, persze, sőt, a tányéromon már nem-állattenyésztőként nézem a bivalyszeletet, ez igaz.
        Jogos, az ember empátiáját nem ismerem. A szövege nem volt az, csak ennyit tudok róla, ebben teljesen igazad van.

        Kedvelés

      • Nem fogadod el: és akkor mi van? Kinek képzeled te magad?
        Tök meddőn, minden tét nélkül, unalomból okoskodsz. Évek óta. Engem már rég nem kedvelsz, folyton keresed a fogást, kikezdenél, ledöntenéd a szobrot.
        Mégis itt nyüzsögsz minden nap, napi ötven kommentet írsz, miért?
        MAGATOKKAL SZEMBESÜLTÖK, A SAJÁT KISSZERŰSÉGETEKKEL, ez tart itt. Téged pont úgy, mint az álneves szerencsétlent.
        Nem jutott neked (se) jó élet, igazi cél (mennyi időt basztál el kommentelgetéssel?). Persze, hogy az ilyen lúzer, acsargó, gyenge jellem mellé állsz, te is, gombotz is. Idegesít titeket az én jó életem, hatalmaskodni akarsz, kötözködsz. Ennyi. Azt hiszed, ez nem kristálytiszta? És annyian vagytok, te jóisten.

        Nem tette le a szakmáját, sőt. Csak nem arra az oldalra állt, amellyel te egyetértesz (szerintem ráharaptál a csalira). És Zoli NINCS M-val terápiás viszonyban. Te meg ítélsz, kitöltöd rajta a klisés-tévhites-bűnöst kiáltó népharagot két sor után, teljesen leírva valakit, aki M-val ellentétben nem manipulált (és akivel én egyetértek: ha durva is, annyiban igaza van, hogy ha a tippekre M. felháborodottan reagál, akkor szó sincs éhezésről. Erre jó volt).
        Az irigység sehogy nem lesz nemes vonás, és érthető sem.
        De igen, tudom újságírótlanul nézni, szépíróként vagy hétköznapi emberként. Meg kakilni is szoktam. De most a blogot olvasod, ahol (újság)íróként vagyok jelen. (Mikor beszéltünk mi utoljára?)

        Kedvelés

      • Mindezt egy etterembol tanacsolod? De cuki.
        Nagyon sok ilyen gyumolcsszedo meg kukazos reszen mar fel vannak osztva a helyek. Az nem ugy megy, hogy ha mar van ott egy csapat, odaallok, hogy sziasztok, ez a bokor az enyem lehet?

        Masreszt aki nem tudja pontosan, mi meddig es hogy eheto, az inkabb ne menjen szedegetni dolgokat. Varoslako ismeroseim peldaul egeszen dobbenetes modon keverik meg a hecsedlit is mindenfele mergezo bogyokkal.

        Igaz, hogy peldaul facebook-on is sokszor olvastam mar onellatos csoportban, hogy az illetonek van diofaja, meggyfaja, stb. es nem tudja, nincs ideje leszedni rola a termest, varja szeretettel, aki elszedi es elviszi maganak, de ez azert nem napi szinten megy, ehhez folyamatosan figyelni kell a csoportokat, illetve dioval es meggyel nem fog az ember jollakni.

        kifogás. 😀 egyszerre állítod, hogy a nyomor kényszerít, aztán meg körülményeskedsz, hogy milyen bogyó meg facebookcsoport. most akkor éhes vagy nem? akar megoldást vagy nem?

        Engem mindig elkepeszt, milyen szep posztok meg kommentek szuletnek itt holmi humanitarius krizisekrol meg arrol, milyen jo, hogy ki hol es mikor volt ott, de ha M. valosaga betor a blogba, akkor felhaborodnak az etteremben.
        Itt van ez a rettenetes helyzet ma Europaban, a menekultek. Ok is egyre tobbet verekednek, dobaloznak es nem azert, mert muszlimok, mert gonoszak, mert aljanep, stb., amit a mediumok probalnak nekunk beadagolni (sajnos neha sikerrel), hanem nagyban pont ugy vannak vele, mint M. A nelkulozes agresszivva es igazsagtalanna tesz, minel nagyobb, annal inkabb.
        Ha az ember eler egy pontra, akkor nem mosolyog kedvesen, csillogo szemekkel, hogy koszonom a szendvicset vagy jaj de jo, hogy neked ilyen jol megy, az mi, feherje? de Jo! Akkor verekedes van, akar egymast kozt is, akkor kijon az agresszio, jobb esetben verbalis, jobb esetben koveti egy bocsnatkeres, ahogy M-nal.
        Olyankor az emberek neha nem reagalnak megfeleloen. Es Magyarorszagon egyre tobb ilyen ember van, szoval ha itt mindenki minden esetben maximalis lelkesedest var el, akkor a blog torzskozonsege egyre inkabb csokkenni fog, milyen sunyi zsarolás, téged mindig is zavart a sikerem, az egyéni dolgaim, és ilyen nyakatekerten fúrsz tekintve az orszag gazdasagi helyzetet. Nem veletlenul rohogtek annyian Vajfon sem. Amig jol-rosszul de megy, az ember kinjaban rohog (szerintem ezert is valhatott Hofi olyan nepszeruve Kadar alatt, na meg persze az elvitathatatlan tehetsege miatt), aztan mar nem vigyorog, hanem vicsorog. A szerencses keveseken mulik, mennyire turelmesek.
        Ezt abszolut higgadtan irom, mert bar sajat tapasztalataim vannak arrol a helyzetrol, amirol M. ir, mar tul vagyok rajta, jol vagyok halistennek, csak ismerem az erzest, amikor az ember nem gondolkodik, csak megharagszik a vilagra. ebben az a vicces, hogy te is csak átmenetileg, de te szúrtad el az életed. a nyomorod a szociálpolitikára, a családodra, később a rendőrségre tartozik Nem vagyok ra buszke, de mentegeted nem szep, de erteni velem a motivaciokat. …és legitimálod a sunyi agressziót, közben kilométeres kommenteket írsz, amelyek lényege: nekem ne lehessen, engem nem támogassanak, ne írjak, ne eddzek, az én bűnöm M. sorsa, mit dicsekszem. te milyen ember vagy? és te papolsz nekem empátiáról? Es akkor ne ajanlgassunk mar neki kukazast meg gyumolcsszedest elso korben (es ezt sem eloitelekbol fakadoan irom, falusiak vagyunk, nem kukazunk, de rengeteget jarjuk az erdot, nincs abban szegyen).

        EZ a szegenyseg.
        A “jo szegeny” (meg, bocsanat, nem tudok nem kapcsolodni az aktualpolitikahoz) a “jo menekult” csak egy mitosz.
        M. nem volt igazsagos, nem volt empatikus, nem volt asszertiv, meg mittudomenmi nem volt, de nagyon sok ma a M.

        Kedvelés

      • “mindig elkepeszt, milyen szep posztok meg kommentek szuletnek itt holmi humanitarius krizisekrol meg arrol, milyen jo, hogy ki hol es mikor volt ott, de ha M. valosaga betor a blogba, akkor felhaborodnak az etteremben.”
        Hardcore érzelmi zsarolás. Nem írok egyes esetektről, és nem dolgom egyes embereknek segíteni.
        Egyértelmű, hogy a diétával stb. neked is súlyos gondjaid vannak, különben nem démonizálnád, meg nem sajnálnád tőlem az éttermet.
        Nem a valóság “tört be”. M. tört be, szándékosan tette, és utána is feszült még. Hosszú hónapokig rajongott, hálálkodott, és azért önti rám a nyomorát, mert nem érzi, nincs tisztában vele, hogy nem én juttattam ebbe a helyzetbe, hanem ő maga (vagy a gyereke apja).

        Én bloggerként elvekért állok ki, értékeket teszek világossá, meg a személyes élményeimről írok. A szövegírás a munkám. Nem segítek egyesével, ez nem dolgom. Három gyereket nevelek egyedül. Nem vállaltam semmi ilyesmit, kezelhetetlen is volna.
        Nem vagyok M. barátja, rokona, sem civil szervezet. Nem is kért tőlem segítséget, ellenben támadott, így már akkor se segítenék, ha kérne, az ilyen menjen a picsába. A felajánlott segítséget (más olvasókét) nem fogadta el.
        M. valósága manipulatívan volt idetolva, direkt a blogger ellen, érezhető irigykedéssel. Ne törjön így be ide semmi.
        Egészen sok komolyan szenvedő olvasó van, írják is, nektek eszetekbe nem jut rajtuk segíteni, csak most rám sózzátok a feladatot, mert M. leírt pár riasztó kulcsszót (gyerek, éhség).

        Aki engem manipulál, annak meg biztosan nem fogok, viszont rámutatok a manipulációra.
        Étteremben is rámutatok. Bocsánat mindenkitől, hogy járunk étterembe. Legközelebb engedélyt kérek. Zoli is, én is megkerestük rá a pénzt.
        Ne nekem ródd fel más véleményét.
        Engem most itt (és máskor is) húztok-vontok-cincáltok, célozgattok, úgy, hogy közben nektek jó ez a blog, adott nektek, használjátok.
        Kicsinyes játék és rút emberi gesztus.
        Erre mondja a trollom, hogy én ezekből az olvasókból élek. Milyen érdekes, soha olyasvalaki nem írt elő nekem semmit, nem korrigált, nem hatalmaskodott, aki pénzzel támogatta a blogot. Pont ők nem…
        Olyan könnyű kép mügül, névtelenül fikázni, megjegyzéseket tenni…
        Néha csak bosszúból, frusztrációból, mert úgy érzed, neked is “beszólt” a blog, mert nem sportolsz, önigazolsz… akkor visszavágsz, keresed a fogást.
        A nagy okosság nevében.
        Névtelenül.
        Fujj.

        Kedvelés

      • Én mindig késve olvasok mindent! Ne haragudj, ha bántó voltam.

        “M. valósága manipulatívan volt idetolva, direkt a blogger ellen.”

        Mindennel egyetértek, csak ezzel nem; épp ezért írtam, hogy szerintem egy irracionális kifakadás volt, épp te voltál “ott”. The wrong man in the wrong place.
        Nekem a “manipulatív” szónak valami előre kifundált, eltervezett szaga van, olyan megrendezett. De persze szubjektív.

        Mondom, mindenben igazad van a racionalitás talaján, ez nem kérdés és ezt M. is elismerte. Csak az a gond (és nem, nem a te gondod vagy csak annyiban a tiéd, amennyiben az enyém és másoké is), hogy ezek az irracionális kifakadások az évek múlva csak nőni fognak. Lehet, hogy én látom sötéten, de nagyon nagy változásokat érzek a levegőben; ez az egész mostani menekültügy csak a kezdet.
        Szerintem pár évtized múlva meglehet, hogy nem a metrón lesznek kifakadások egy-egy blogger ellen. BLOGGER GOMBOTZ SZERINT = HENYE, GAZDAG NŐ, AKI MEGÉRDEMLI A LINCSELÉST Klímaváltozás, mindenki menekül, ahogy tud és ahova tud és elfogyott a türelem.
        Nekem van pár ismerősöm Budapesten..hmm…mélyszegény? Kicsit. Nem tudom. Azt hiszem határeset, igen. Az egyik a múltkor kifakadt. Hogy ölne, Megölne valakit vagy ha nem is ő, de szeretné, ha valakit megölnének, aki olyan “jól él”. És akkor ott abban a pillanatban hiába próbálod neki magyarázni, hogy de figyelj, megkereste, így alakította, megérdemli, stb. Másnap már lehiggad, elmondod neki, bólogat, megérti és együtt sétáltattok kutyát. De akkor nem, mert éhes, mert beteg, mert mittudomén.

        Szóval én nem akarok támadni senkit, mindkét oldallal együtt érzek.

        :DDDDD USZÍTASZ EGY ÖZVEGY, HÁROMGYEREKES NŐ ELLEN, AKIT ONNAN ISMERSZ, HOGY ÉRDEKESNEK TARTOD A BLOGJÁT, DE USZÍTASZ ÉS NEHEZTELSZ, MERT AZT HISZED, GAZDAG, ÉS TE MEG IRIGY VAGY. DE EZT SE ISMERED EL, BECSOMAGOLOD A MÉLYSZEGÉNY (ÉLHETETLEN) ISMERŐS KIFAKADÁSÁBA.

        Hogy megölnél, hogy gyilkos indulataid vannak, mert ha látod ezt a blogot, ezt az erőt, lemaradtnak érzed magad. Szerintem okkal. És nekem ezzel kéne ingyenpszichológusként megértően, kedvesen foglalkozni, őket biztatni, magamat lerontani… akik ilyen indulatokat táplálnak, és akiknek a meló meg a kockázat nem kéne, csak a könnyű élet… és akiket a férjük tart el!

        Ezt az “együttérzést” általában langyos semlegesek szokták hangoztatni, hogy csak béke legyen, de nem, én biztos nem: egyszerűen így van.

        Kedvelés

      • “Az egyik a múltkor kifakadt. Hogy ölne, Megölne valakit vagy ha nem is ő, de szeretné, ha valakit megölnének, aki olyan “jól él”.”

        Ezt írod ide, erre a blogra, ahol én luxusmogyoróvajjal meg budai edzőtermekkel, Nike dresszel vagyok megvádolva. Mintha nem dönthetnék az életemről szabadon.
        Várjál, még egyszer a kis pártfogoltad:

        “Az egyik a múltkor kifakadt. Hogy ölne, Megölne valakit vagy ha nem is ő, de szeretné, ha valakit megölnének, aki olyan “jól él”.”

        Na, még egyszer, mert nem hiszem el:

        “Az egyik a múltkor kifakadt. Hogy ölne, Megölne valakit vagy ha nem is ő, de szeretné, ha valakit megölnének, aki olyan “jól él”.”

        Mondd, te normális vagy? Egy gyilkos indulatú ember aljas késztetéseit mentegeted. Nekem a legaljasabb agresszoromról, aki direkt, engem, nagyon durván és röhögve bántott, sem jutott még soha eszembe, hogy haljon meg. Te ilyen embereket pátyolgatsz, aztán értekezel morális magaslatról, hogy én vagyok a gonosz empátiátlan?

        Te ennyire gyűlölsz, ennyire irigy vagy? Ennyire csóró, erdélyi pszichózisban szenvedő?
        Nekem mi minden lenne még dolgom, én olyan szelíd voltam, mi ez? Mit vártok el? Magatoktól miért nem?

        Hahó, Blaci, maggie, nektek ez oké? Vele korholtok engem? Mi bajotok nektek?

        Aztán enni adtál-e neki? Én jelen helyzetemben is támogatok olyan szegényeket, akiket szeretek, rendszeresen, havonta, de egy kurva szó itt nem lesz róla.

        Egyedül élek, lehet tudni a nevem-címem (mert kipakolták), három gyereket nevelek egyedül, és az a bűnöm, hogy 1. érdekes blogot írok, 2. edzek, 3. ezeket élvezem, és így uszítasz ellenem? Itt tombolnak az antifeministák, kíváncsi irigy szarkeverő pszichopata nyughatatlanok, kukkolnak a személyes ellenségek. És ezért kértem, hogy bennetek legyen annyi empátia, hogy nem tesztek rám folyton megjegyzéseket.

        De te már a halálomat sugalmazod, pusztán azért, mert lusta vagy edzeni. Kiélezed a különbségünket anyagi helyzetre, pedig jól tudod, nem az a különbség. És akármit mondhatok, akármilyen világosan, kifacsarjátok a helyzetből mesterkélt szavakkal, hogy én vagyok a rossz fej. Ti nem látjátok magatokat? Ez még egy kibélelt-eltartott fineszhercegnővel, pálmafás celebbel is ciki lenne, de én sárban futok mezítláb, és szar a kazán, négykor kelek, vitatkozom a tulajjal, és kiborítanak a gyerekek. Ez kéne? Mondd. Vagy hisztizzek én is, akkor nekem is jár a sajnálat, mert legalább úgy te többnek érzed magad?

        Te dolgozol? Miért nem? Hogy érsz rá itt tízesével írni a hosszú, sunyi, lejárató kommenteket? Engem vádolsz, hogy provokáltam M-t, meg a többi lúzer, sóvár nőt, akik a seggüket fel nem emelnék, de a dicsőség, a megváltás meg az izom, az kéne? És: öljenek meg?

        Itt moralizálsz órákig, aztán “bocs, ha bántó volt”, és csodálkozol, hogy szar az életed? És még te vagy a nagy erkölcsös igazmondó?

        Tudom, hogy nem cserélnél velem, azért is aljas az uszítás. Nekem nem pénz adatott, kényelmes élet, nem is szépség, hanem erő, kitartás, szívósság, áldás, és azt nem lehet elvenni. Nem kéred te a mínuszos reggeleket, a faaprítást, a kreatív főzéseket, a húsz kilométeres futásokat, a hóvégét.

        Annyira megérdemlitek a sivár, beteges, depis élettereket. Megfojtotok mindent, ami tiszta, eredeti, jó…

        Kedvelés

      • Manipulatív: nem okés, rejtett módszerrel vesz rá valamire valakit, ami neki érdeke.

        Nem lényege, hogy ezt tudatosan akarja, tud-e róla.

        A kisgyerek is manipulatív, amikor a nyalókás stand közelében cirkuszol.

        Nem érdekel idegenek nyomora, a saját életemért és a szövegeim minőségéért vagyok felelős. Te se dőlj be: M. olyan közegből jön, hogy négy diploma (mikor? hogy? minek?), három nyelv, külföldi élet. Nehogy már én, özvegy három gyerekkel, vagyok itt a hibás. A pesti, “balos”, segítő szcéna tele van szélhámosokkal, akik mozgássérültségre, lakástűzre, gyerekekre hivatkozva kunyerálnak. Ugyanezek az emberek az incesztózus apukát dédelgetik. Én is bedőltem, és amikor a kéregető (alkesz, bántalmazó) csávó lelepleződött, még engem szedtek szét (Bojárközeliek, azért.
        És írogat ide mocskolódva, “nekem soha nem tetszettél, férfias vagy” stb.).

        Ha a kedves ismerősöd öl, vagy azt tervezi, az a rendőrségre tartozik. Megjegyzem, nem kell ölni, lehet lopni is.

        Idézzük be M. korábbi kommentjét, sporttémában írta ide idén áprilisban (az öregedés c. poszt alá), akkor még nem volt ez a téma neki luxus:

        “Nagyon jó ilyen korrajzot olvasni és látni a perspektívát. Ez az amiért nekem ez a blog nagyon értékes volt és az ma is. Lelkesít. Én most akarom megcsinálni magamnak a saját modellemet, amire még nem láttam példát. Perspektívában látni magunkat, meg hogy mi minden lehetne lehetséges, ah, ez nagyon inspirál! Megfordítani a rossz és extrém mintákat, mindig próbálni jobbnak lenni, sosem feladni a munkát magamon/magammal! Ez a bejegyzés megint adott egy új lendületet, köszönöm!”

        Viszolygok. Nem sikerült a terv, ugyanolyan kicsinyes, irigy, ön-nem-ismerő, mint az átlag mamami.

        Meg attól is viszolygok, hogy mennyire nem vagytok ti, a többiek szilárd jellemek. Senkinek nem volt M. előtt gondja a kajatémával. Elég volt egy pici hangulatkeltés, érzelmi zsarolás egy idegentől, bloglerontós hiszti (mostanra mindenki azt hiszi, én személyesen tehetek arról, hogy M. éhezik), és azonnal rohantatok jóemberkedni, a témát és végül a bloggert (életmódját, költéseit, blogvédelmét, reakcióit) fúrni, csupa kövér nő (M. is az), de csak úgy, hogy azért még itt lehessetek, célozgatva, sunyin erkölcsösödve. Mindenkit idegesít a böjt, a ketó, a sport, az önfegyelmem, és lusták vagytok.

        Kedvelés

      • Mai szemmel (eltelt ugye bő hét év) egészen vicces, gombotz, hogy M. “elkeseredését” és reakcióját a menekültekéhez és az általuk elkövetett (férfias, erőszakos) bűncselekményekhez hasonlítod. Sima butaság ez, leegyszerűsítés? Rosszindulat? Manipuláció, hatalmi helyzetre törés? Hangulathergelés, ez biztos.

        Biokémia lett volna a kirohanása? Én is éhes voltam pont ekkor, mégsem mentem senkit cikibe hozni, teljesítményét megingatni.

        Tisztán a helyzetet elemezve: M. itt azt követelte gyerekes önzéssel, hogy róla szóljon a blog. Ha őt épp érdekli az edzés, diéta, akkor ujjong és köszöni, de ha neki rossz a kedve, vagy épp kapott egy melóügyi elutasítást, akkor miért nem az a téma ezen a blogon? Miért nem őrá rezonál mindenki?
        Úgy, hogy nem is ismerem, nem tudok róla semmit, beront egy működő beszélgetésbe, és vádaskodik.
        De te is, aki adod alá a lovat itt.
        Milyen kamu az egész. Mintha sokdiplomás európaiként nem találni királylánymunkát (eredetileg is középosztálybeliként) vagy épp alacsony számlaegyenleggel létezni pár napig (valamelyik híresen osztogató, német nyelvű államban, ahonnan haza is jöhet jó szüleihez) pont olyan krízis lenne, mint árkon-bokron menekülni egy háborúból idegen kontinensre. Mintha irigy, frusztrált, unalmában blogot olvasgató, amúgy jól eleresztett nőként odakenni egy áldozatisakodó kommentet összevethető lenne a szociális és kulturális súrlódásokkal, erőszakos, férfiak által elkövetett bűncselekményekkel.
        Még párhuzam sincs, semmilyen. demagógia van.
        De te összeveted, mert a te életed is szar. Pedig középosztálybeli vagy, neked semmi bajod. Persze lehetsz beteg vagy depis, de az biztos, hogy mindenki ráér, mindenki létbiztonságban él, aki ilyen blogot, témákat olvas, kommentel, erre van ideje.

        A legviccesebb, hogy vizionálsz egy jövőt nagy bölcsen, sugallod, hogy ha ezek felkelnek, engem lámpavasra akasztanak, és meg is érdemlem, mit luxuskodom itt. És te ezt kvázi helyesled, hiszen megérted.

        Hogy nem szégyellitek ti magatokat? Sok réteg (elv, erkölcs…) selyempapírban a rút rosszakarat, és hozzá a parancs: ne is lássak át rajta, ne tegyem szóvá.

        Itt olvasgattatok évekig (nem értem, miért), aztán amint egy kis erőt éreztetek belőlem, amint nem voltam már dundi, elkezdtetek idegenkedni tőlem, korholni engem, zsarolni morálisan.

        Én megtaláltam M-t, későbbi sorsát. Akkor az volt a baja, hogy pár hónapig nem úgy alakult az élete külföldön, ahogy elképzelte. Gumiszoba is (majdnem) diplomás, meg híres író lett, de nem rest ma sem a Domestost megragadni, demenseket pelenkázni. M-nek nem lett baja, és nem volt komoly krízisben, én ezt akkor is tudtam. Részéről ez múló hangulat volt, nagyobb sértődésre ürügy (provokált, visszaszóltam, leiratkozott), illetve többetek részéről, és tőle is, a “hogy mer edzegetni, másképp élni” neheztelés, a blogger iránti fojtott ellenszenv kiömlése (amelynek nem volt egészen ő sem a tudatában, és ti sem).

        M. ma vezető pozícióban dolgozik, jól keres. Született európai, sok diplomája van, sok nyelvet tud. Kiváltságai vannak, és semmi baja.

        Ha lett volna baja, a helyi szociális hálónak (németajkú állam, vagy Hollandia, nem tudom) meg a családjának kellett volna rajta segíteni, és neki is tőlük kérni segítséget, nem itt dúlni.

        Kedvelés

      • Rossz emberbe kötöttél bele, pedig ismerhetsz: nem bírom a hazugságot, igazságtalanságot.

        “ismerem az erzest, amikor az ember nem gondolkodik, csak megharagszik a vilagra.” Az érzés oké. De illik szégyellni (mert ez irigység). Itt az volt a konszenzus a sok blogos irodalomórán meg elemzéseken, hogy a tehetséget, teljesítményt megbecsüljük.
        Ha valaki azért haragszik, mert a másik jól van (és én úgy vagyok jól, hogy nagyon nehéz helyzetből a saját erőmmel másztam ki), azt ne erőszakolja rám, főleg ne hitelrontási céllal.
        Ha az érzést komolyabb tett is követi, akkor azt ne mentegesd, akkor neki börtönben a helye… de engem ezzel fenyegetni??!

        Ez nem együttérzés meg baloldaliság, ez a teljesítmény, tehetség megfúrása!

        “Ha az ember eler egy pontra, akkor nem mosolyog kedvesen, csillogo szemekkel, hogy koszonom a szendvicset vagy jaj de jo, hogy neked ilyen jol megy, az mi, feherje? de Jo! Akkor verekedes van, akar egymast kozt is, akkor kijon az agresszio”

        LOL. Milyen verekedés? És milyen szendvics? Hát nem éhes? Ha nem köszöni, majd nem kap máskor.
        Eleve: hogy került ide ez a nő, velem “verekedni”, nézegetni a fehérjém, vagy éppen te? Hát úgy, hogy TETSZETT NEKTEK A BLOG.
        Engem nem érdekel, csillog-e a szeme, lelkes-e mint olvasó. Felelős a viselkedéséért, és te itt már bűncselekményeket mentegetsz, majdnem bujtogatsz.
        Szerinted velem volt itt a baj? Adj neki enni te!
        Ő is vehet proteint, ha akar: amit ő elrepülőzött, elautózott a külföldi költözéssel, annyiból az unokája is jóllakhat.
        Ugyanolyan a közegünk, csak nekem több a gyerekem, ő meg többet sír – és ő egy gazdag országban. #önállófelnőttember

        Igazolni kéne az összes, nyomorból, hátrányból fakadó (vagy annak tulajdonított) erőszakot?
        Vajon mennyi szemétséget lehet elvitetni azzal, hogy “de neki nehéz”? Csak azért, hogy alattomosan kikezdd az én kiválóságomat?

        “erteni velem a motivaciokat. Es akkor ne ajanlgassunk mar neki kukazast meg gyumolcsszedest” – mert? M. még kinyír? Vagy, uramisten, ÍR NEKEM EGY HOSSZÚ, DÜHÖS KOMMENTET?
        Te írhatsz mást, de se a megtámadott bloggazdának, se Zolinak nem szabhatod meg, mit írjanak, mert ők is azt írják, amit gondolnak. Ennek a nőnek még ez a tanács is túlzott jóindulat volt. A reakciójából meg a sértődésből kiderült, semmi baja, csak szarul osztotta be a pénzét, és kajaelőteremtés helyett blogokra irkál.

        Ha M. igazán éhes lett volna (ő vagy a gyerek), akkor igenis gyümölcsöt szed. Vagy felhívja az anyját. Vagy a gyerek apját. Vagy boltból lop, vagy kéreget. Vagy megkér, küldjek neki egy heti élelmet. De tuti nem blogot olvasgat (végigolvasta a hosszú posztot!) és nem itt dühöng. Hogy bedőltetek!
        És hány ilyen volt, fennakadt szemmel fejtegették nulla meg egy gyerekkel, hogy nekem könnyű…

        Vitriolosan túlzó ajánlat volt a kukázás (akkor le is basztam érte Zolit), de az meg haláli volt, ahogy a naivák erre felháborodtak, sápadoztak, majd rögtön előkerültek a háborúból menekülő, éhező bevándorlók…

        Ez még remek érv:
        “”a “jo menekult” csak egy mitosz.””
        Ha nem jó, akkor kitoloncolják, börtönbe zárják.
        Egyes “nem jók” nőket támadtak meg Münchenben, és (pont akkor, 2015 januárjában) lemészároltak egy egész szerkesztőséget vallásvédelemből.
        Általában férfiak követik el az erőszakos cselekményeket (PATRIARCHÁLIS ERŐSZAK és KULTURÁLIS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉG), az említett bűnözők nem éltek mélyszegénységben (politikai céljuk volt, vagy nőt akartak erőszakolni). Te igazolást találsz az erőszakra, de az még jobb, hogy a (jóléti, európai, stb.) M. kis hisztis kommmentjét ezzel állítod párhuzamba, sőt, kb. kívántad, jöjjön csak az a jövő, amikor fölkelnek a néptömegek, és engem is találjanak meg.

        Ha nem lenne érezhető ennyire, hogy az irigységedet csomagoltad be, hogy élvezted az “éleslátásodat”, ha nem erőltetted volna a vészmadárkodó moralizálást kommentek tucatjaiban, akkor nem röhögnélek így ki.

        Kedvelés

    • Szeretnék neked két dolgot elmesélni.
      Az egyik, hogy három évvel ezelőtt diplomás takarítási segítőm volt. Ő is jobb szeretett volna a szakmájában dolgozni, de felmérte, hogy most ez van, valamiből pedig élni kell.
      A másik: én magam. nekem is van egy oklevelem meg tudományos minősítésem mellé, meg még egy fél másik oklevelem is, két nyelvből van felsőfokúm és még 4-5 másik nyelvet ismerek annyira, hogy a munkám során tudtam őket használni, illetve az utcán elvagyok velük. Nagyon szívesen dolgoznék az eredeti “szakmámban”, nem véletlen végeztem azt el legelőször, de hamar felmértem, hogy a gyerekeim (és a nem vagy nem eléggé támogató apjaik) mellett ez nem megy. Az elmúlt években mégis volt egy jó állásom, ahol legalább egy részét használtam mindannak, amiben jó vagyok. Aztán amíg a legkisebbel otthon voltam, megszűnt a munkaköröm, és vadiúj munkáltatóm is lett, aki habár elismerte korábbi érdemeim, de nem tudott értelmes munkát adni. Az elmúlt egy évben olyan munkát végeztem, amihez a nyolc általános bőven elég, legalábbis ami a konkrét tudást illeti (másrészt kellett hozzá egy adag józan ész meg tapasztalat meg kiállás). Utáltam, de arra jó volt, hogy a gyerekeimet nagyjából el tudjam tartani, legalábbis étkezési gondjaink soha nem voltak. (És az utálat ellenére azért nem léptem tovább, mert volt épp annyi magánéleti problémám, hogy jó volt mellette egy nyugis munkahely.) Néhány héttel ezelőtt a főnököm nemes egyszerűséggel kicserélte az én és egy kolléganőm munkakörét. A mostani munkakörömhöz felsőfokú (bár nem egyetemi szintű) végzettség kell, ami nekem nincs, a kolléganőmnek meg van, de azért cseréltünk mégis, mert ő nem tudta ellátni a munkakörét, én meg igen. Ezzel sem vagyok felhőtlen boldog, de egy kicsit kitolták ezzel a lelépésem időpontját. 🙂 Illetve a mostani munkámban tanulok olyan dolgokat, amelyekkel lehet jobban fizető állásokat is elérni.
      Valószínűleg négy diplomával (huh, hogy jön annyi össze) bőven lehet állást találni, legfeljebb nem olyan jót, amit az ember sokáig akar végezni.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • “Valószínűleg négy diplomával … bőven lehet állást találni, legfeljebb nem olyan jót, amit az ember sokáig akar végezni.
        Biztos, de azért az egy érdekes dolog, hogy eg yismerősömet az egyébként kedvelt állásából abban a pillanatban rúgták ki, amint megkapta a szakmához illő diplomáját, mert túlképzett lett. Elmondása és utánaérdeklődésem szerint nem ritka eset, több ismerősöm állítja, hogy le kell tagadnia a diplomáját, hogy állást kapjon.

        Kedvelés

      • Azért az nagyon érdekes, ahogy itt mindenkinek lett valami ellenérve. Ahogy a hangulat fordult.
        Nevezhetjük kifogásnak. A lényeg, hogy helyeseljük a bajban levő gondolati köreit, megerősítjük a sémáiban — aki egyébként nem kért és nem is fogadott el segítséget.

        Kukázni nem lehet, mert fel van osztva (de, lehet, még én is szoktam, poén is, és az éhség bizony sok mindenre rávisz sokakat). Néha nem lehet, de itt direkt csak azt tárgyalták, hogy akkor tehát biztosan és egyáltalán nem lehet.

        Gyermekded elképzelések arról, mi a dolga egy pszichológusnak (civilben), durva általánosítások és minősítések.

        A sok diploma meg persze csakis akadály, mert van egy ismerős…

        Semmit sem lehet tenni, csak empatikusan sajnálkozva bólogatni, meg a bloggert basztatni. Mit akartok tőlem? Milyen legyek még?

        Kedvelés

      • Ez most pont olyan, mint akit te elég rossz néven szoktál venni. Ki mondta, hogy akadály? Azt mondom, hogy nem okvetlenül és mindig előny.

        Kedvelés

      • “Semmit sem lehet tenni, csak empatikusan sajnálkozva bólogatni, meg a bloggert basztatni.”
        Éva, nem látom érdemben a különbséget eközött a mondat között és a között, hogy:
        “De ez nem jelenti azt, hogy mivel azok az “élelmisz@rok” nem okék, inkább ne is egyél semmit!”
        Ki mondta, hogy csak bólogatni lehet? Én basztattalak téged személy szerint?

        Kedvelés

      • Hát, ahogy többeknek nem tűnt fel, mennyire manipulatív ez a helyzet, az monduk meglepett.

        Nem, nem te basztattál, M-re írtam. Mondjuk idegesítő, egyben jelentéktelenné tesz, ahogy itt a nők között forgolódsz, és tökéletesen meddőn okoskodsz folyamatosan, mindent szétszedsz, játszod az árnyaltat, cizellálsz, semmi sem jó egyszerűen, minden apróságra még reagálsz stb. Unatkozol, és a nők könnyű hatalmi lehetőséget jelentenek, de annyira nem vagy okos (okosabbaknak sem sikerült, Holist stb.).

        Kedvelés

      • Ja, akkor jó. 😉
        Az tény, hogy M támadása – ahogy talán utóbb ő is belátta – durva és igazságtalan volt feléd. Ettől még lehet, hogy tényleg mindent megtesz a munkáért, egyáltalán nem nyilvánvaló, hogy ragaszkodik egy “diplomás” álláshoz, stb. Amivel te egyébként nem is vádoltad, nehogy félreérthető legyen.

        Kedvelés

      • Belátta, és nagyjelenetet rendezett ennek ürügyén…

        Van itt egy tévhit, hogy nekem boldog-boldogtalannak hálásnak kell lennem, és jó fej módra viselkednem, minden körülmények között, csak mert ő engem olvas. Szerintem én már megtettem a magamét az írással. Bátorkodom úgy gondolni, hogy ha ő törzsolvas, akkor az neki jó, azért csinálja, egyébként meg lehet engem békén hagyni a “már nem olyan a blog”, “miért nem arról írsz, hogy…”, “egy igazi feminista nem…”, a “te nem bírod az ellenvéleményt” és az “én túlsúlyos vagyok, nekem itt nincs helyem” műsorszámokkal.

        Én nem sok, még több, egyre több vagy aktív olvasót akarok, kedves, édibédi hangulatban, hanem annak a jogát, hogy egy hely legyen a világegyetemben, ahol nem kell a nyelvembe harapnom, és érvényesülnek a szabályaim, lényem, érzékenységem.

        Sokadszor van ez a sértődött “eddig olvastalak-nem olvaslak tovább” sztori, direkt nyilvánosan, jó teátrálisan — annyira nem értem, mit akarnak? Mindig ők kezdenek taglalni, cincálni, belém szólni, jogot formálni, sőt, saját ügyeik tolására használni a blogomat.

        Én nem vádoltam ilyesmivel, az Engem volt. Én máshol írtam, hogy ha rákényszerülnék, elmennék feketemosogatónak vagy a vendéglátásba. De ez sem tanács volt. Ma meg tűnődtem a facebookon az élelmiszerpazarlás kapcsán. Mert itt nálunk sok minőségi termék van, de pazarlás, az nincs, és ott írtam, hogy ha úgy alakul, szoktam kukázni, mert kihagyhatatlan dolgok vannak benne.

        Kedvelés

      • “nagyjelenetet rendezett ennek ürügyén” Ami megkérdőjelezi, hoyg tényleg belátta, valóban.
        “Én nem vádoltam ilyesmivel, az Engem volt. ” Hát ezt írtam. 😉

        Kedvelés

      • Persze. De csak sunyin, véleménynek álcázva. Viszont folyamatosan. Zoliról vitatkozva is kioktattál, mit kell csinálnia a te elvárásaid szerint, az étkezésről is mindent jobban tudsz, Gumiszobát is itt védelmezted, miközben fogalmad sem volt, hogy szemétségeket irkálnak nekem, Bajusz rámászott a csávómra és rám célozgatnak. Mindentudót játszol, végtelen magabiztossággal, rablod az időt, figyelmet. Meg te kiben nem bízol ezek után PSZICHODRÁMA ASSZISZTENSKÉNT, ez is milyen cringe nagyzolás, azt hiszed, te két alkalom után már hozzáértő vagy… Nincs ilyen foglalkozás. Eleve itt ismerted meg Naját, aki szintén itt toborzott ügyfeleket, reklámozta magát, soha nem gondolta ezt visszásnak, más felületét önzőn használni, közben tiszta kamu, mert egy szar ember, hatalmaskodó, és neki sincs rendes szakpszichológusi, terapeuta végzettsége, de a fölényeskedés nagyon megy mindkettőtöknek. Aztán fontoskodtál a pszichológusszakmáról is, és ketten Najával (meg még többen) ki is beszéltetek engem. Itt aludtatok, a kajámat ettétek… viszolygok.

        Annyira felszínes vagy, Laci. Azt hiszed, a pszichodráma asszisztens, az a valami, leszólhatsz olyanokat, akik csak az igazat mondták ki, és még kb. be is volt a Zoli fenyítve, hogy nálad leszerepelt, te nem mennél ilyen empátiátlanhoz, hát, nem kell neki lasszóval fogni a klienseket, és neki nem büntetés, hogy egy random állattenyésztő miket irkál. (Ebből látszott, milyen gőgösek és hatalmaskodók vagytok.)

        Sunyin, alattomosan mindenbe belekötöttél, amit írtam, ebben a kommentfolyamban is: étkezés, a saját szokásaid, eszegetéseid védelme. Mansplaining, unalom, fontoskodás, meg nem valósultság. Évekig, és elképesztő kommentszámmal. Aztán amikor belefáradtál, hogy nem vagy okosabb és nem hagyom magam, akkor én lettem a feketeseggű. Mert miért elemeztem Baudelaire-t. Elhitted nekik a mocskos, projektív vádjaikat, meg hogy én forgok körülöttük.

        Fordítva van.

        Megvetlek titeket.

        (2023 ősz)

        Kedvelés

      • Én úgy látom, M. nem kért tanácsot, sem bezzegtörténetet, csak a frusztrációja levezetésére használta a blogot. Nem érdekli a sztorid, nem akar megoldást, kaját sem, csak kinyalni meg figyelmet.

        Durván manipulatív, és muszáj volt itt rendezkednie, mert erre volt idő, energia. A gyerek, a kajaszerzés meg a melókeresés helyett: leuralni a hangulatot és belém rúgni. Nehogy már másról legyen szó, mint ami az ő élete.
        Nem érzem magam felelősnek egy vadidegen nőért csak azért, mert pár kommentben régebben kifejezte, mennyire sokat adott neki a blog, és teljesen abszurd, hogy az ő nyomorával offoltátok szét a beszélgetést.
        Szélkakas emberek vagytok. Zsarolhatók, kihasználhatók. Az is lehet, M. hazudik.
        Nem vagyok köteles a jó szívemre apelláló idegenekkel törődni, csak mert nő vagyok.

        Kedvelés

  5. Igény szerinti táplálás, ugye 😀 Ha én az igényeim szerint eszem, akkor az napi két étkezést jelent (dél körül és 5 körül). Ezek szerint ez mégsem annyira gáz? Mindenhol ezt a 6-7 étkezést nyomják, de nekem erre baromi nehéz átállni.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Szerintem tudja a tested, mi a jó.
      Az erőltetett 6-7 evés szerintem tök nagy infrastruktúra- és időpazarlás, de hát sokaknak a cigi is, a kaja is, a kávé is menekülés, pihenő. Pedig a Munka Törvénykönyve is előírja a pihit, ha jól tudom.
      Ha jól működsz kettővel, akkor stabil talán a vércukrod, és az jó jel.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Oké, de akkor soha nem fogok lefogyni? (Egyébként éppen fogyok.) Ezt csak azért kérdezem, mert tényleg mindenhol ez jön szembe. Mármint a 6-7 evés. Próbáltam is, hogy a napi kettőt elosztottam kis adagokra, de akkor tényleg folyamatosan éhesnek éreztem magam. Szóval mi ez a 6-7 evés körüli hiszti, ez is csak egy újabb hullám, ami majd lecseng? Én a magam részéről arra jutottam, hogy tényleg okos a szervezetem (köszönhetően annak is, hogy nem zavartam össze), de oly nagy a nyomás, hogy bizonytalankodom…

        Kedvelés

      • Dehogynem fogysz le, miért? Igen, ez most divatos, és szerintem tévút. Ne engedj a nyomásnak, ha érzed, hogy jól vagy egy-két étkezéssel, és erőltetned kéne a hat-hetet, akkor kövesd a tested szavát.

        Ez a gyakori kajálás nem hazugság, ez jó szándékú lényegnemértés szerintem, szénhidrátfejűség, és azoknak való, akik már ki vannak szolgáltatva a vércukoringadozásnak, ami egy felborult állapot, és további bajok irányába tart. Egészséges embernek nem ingadozik úgy a vércukra, hogy 6-7 étkezéssel kelljen szintentartani. Csökkenteni a kalóriát, szenvedni, hat-hétszer enni — ez vezethet oda, hogy lassul az anyagcsere, kuszálódnak a hormonok, és egyre nehezebb a fogyás.

        Nem tudom ennyiből, mi lehet a gond, van, aki makrókat állít, mást/máshogy mozog, kiiktat ételeket, beveti a fastot vagy a lowcarbot, és akkor elkezd fogyni. A legfontosabb (ezt a zárt sportrovatban sue kommentjei és a közös gondolkodás tisztázta bennem) a hormonális helyzet, ami táplálék- és életmódfüggő (mozgás, alvás, kávé stb., stressz), és még ennél is fontosabb a bélflóra, mert igazából az kér enni, az teremti meg a vágyakat, és ha nem egészséges, akkor félrevisz, és meghatározza a hasznosulást, felszívódást is.

        Kedvelés

      • Nem először írod, hogy a napi 6-7 étkezés a cukorhintások és szénhidrátfejűek étrendje. Most már nem állom meg, hogy leírjam: nincs igazad. Én is évek alatt, magam felé irányuló kutatómunka alapján jutottam el oda, ahogyan most étkezem, és szintén sok benne a test jelzéseire való odafigyelés, mint nálad. Szerintem nem lehet kijelenteni, hogy a 6-7 étkezés divat, és szénhidrátfejűség. Nagyon jó, hogy neked bejött a ketogén, de sajnos nem mindenkinek válik be, szerintem iszonyú különbözőek vagyunk, és mindenkinek más jön be, a teste, hormonrendszere működésétől függően. Itt annyira kerülni kell az ítélkezést, és ez a szénhidrátfejűség elég csúnyán hangzik, szerintem. Nem azért írom, mert magamat védeném ezzel, én abszolút fegyelmezetten és tisztán étkezem, de azért vegyük észre, hogy a testépítők és “fitnessesek” is 6-7x esznek, és szemmel láthatóan náluk működik. Igen, szénhidrátot is eszünk/esznek, mert nem mindenki tud ketogénre átállni, és bizony nekik szükségük van szénhidrátra. Természetesen lassan felszívódóakra, nem porcukros fánkokról beszélek, illetve nyilván nem azokról, akik édességet tömnek egész nap, én most itt a clean eatingelő, sportoló 6-7x evőkről beszélek.
        Artep, neked is válaszolok: én is kipróbáltam már mindent, a reggelire semmit és naponta 1-2x evéstől jutottam el az 5-6x-ira, pedig én is kőkeményen tartottam magam évekig, hogy milyen hülyeség, hogy reggelizni KELL. Nekem bejött, és az 5-6x-i étkezéstől olyan szinten felpörgött az anyagcserém, mint még soha. Nekem kicsit alulműködik a pajzsmirigyem, aminek egyik hatása az extrém lassú emésztés, nos, az 5-6x-i étkezéstől ismétlem úgy felpörgött, hogy minden nap többször megyek wc-re, ami nálam nagyjából a csoda. Középiskolás koromban heti (!) 2-3x, ha sikerült. Ahogy Éva is írja, fontos, hogy hogyan működik a hormonrendszered, az anyagcseréd, anélkül, hogy ezeket kiismernéd, nem lehet megmondani rólad, hogy neked jó lenne-e a sok kicsi étkezés, vagy nem.
        Nekem bejött, a zsír szépen megy le rólam, viszont izmot tudok építeni, persze figyelni kell nem csak a szénhidrát, hanem a fehérje mennyiségére is. Az elején nekem is erőltetnem kellett a gyakori étkezést, de már tudom és érzem, hogy nekem ez a megfelelő, és már abszolút nem erőltetés, hanem természetes és jóleső.

        Kedvelik 1 személy

      • Én nem a ketogént mondom, ajánlom, ez tévedés.

        A ketogén alig valakinek való, mindenkit inkább lebeszélek (erre megkapom, hogy elitnek gondolom magam, lenézek másokat).

        Okok:
        — nem egyeztethető össze az életvitelével (beszólnak, kajával kínálgatják, rohan, nincs ideje magának elkészíteni az ételeit, mások diktálják, mit, mikor egyen) — nem ér annyit
        — nem bírja végigcsinálni az adaptációig, kikészül a kezdeti, átállási tünetektől
        — nem esik jól neki gyomrilag
        — nem elég kreatív hozzá, egyoldalú lesz (és úgy tényleg fölmegy a vérzsírszint meg a húgysav)
        — nem önálló, nem kísérletezi ki magán, hanem külső instrukciót vár

        Kifejezetten NEM ajánlom a ketogént. Egy az egyben nem átvehetők a módszereim. Nem mondom, hogy bárki utánam csinálhatja, és ez az egy helyes út. De még azt se, hogy 6-7-szer enni biztosan “helytelen”. És ebből írok könyvet is.

        Gondolkodásra érdemes, máshonnan nézős az, amit mondok. Akkor is, ha szevedélyesen mondom, ha elsodor. Lehet másként is látni. Összezavar, és ez termékeny zavar.
        Ha ezt nem érted, az egész blogot nem érted.

        Mit állít ez a poszt + az előző?
        — a délben ebédelni kell/meleg ételt kell enni egy mítosz, felülvizsgálható (és akár úgy is hagyható)
        — a “rendszertelenség” nem baj
        — az éhség (a valódi tápanyag-igény, nem a nassvágy és nem a leesett vércukor) eligazít, figyelmesen és jóllakásig együnk, és ha ez szokássá válik, akkor nem eszünk túl, és nem hízunk
        — a koplalás nem teszi tönkre az anyagcserét stb., ellenben meghosszabbítja az életet
        — a többi evésmotiváció megvizsgálandó és tudatosítandó (alkalom, édességvágy, unaloműzés, orális kényszer stb.), de nem baj
        — az egész napos, egybefüggő eszegetés biztosan káros
        — a szinten kell tartani a vércukrot motivációval az a gond, hogy az egészséges ember vércukra stabil (és alacsony, nem zuhan le)
        — az éhségérzet nem baj és nem veszélyes
        — van más út, mint a fitneszblogokon olvasható napi sok kis adag, és azt nem nyomják annyira, ezért írok róla (de pl. van ez: http://www.leangains.com)

        Tényleg nem értem, miért olvassátok félre. Vagy akkor mit nyaggattok, mit akartok tőlem, ha ennyi a gyanakvás, rosszindulat. Nem kell letóznod, Nem kell sportolnod, Nem nekem csinálod. Maradj kövér.

        És még annyit mondok, hogy aki nagyon low carb, az meg szokta tapasztalni, hogy elég a 0-1-2 étkezés.

        Kedvelés

  6. Ma úgy alakult, hogy nem voltam éhes reggel, hajnalban csak kevés kávé (egy kapszula maradt, grrr), tejszín, vaj és utána indulás előtt gyorsan (mert éhes voltam)
    SupernutButter olajos része, jó két evőkanál
    kókuszolaj, egy teáskanál
    négy darab pörc, ami a fiamnak készített szendvics alapanyagaiból a serpenyőben maradt, meg egy kis zsírja
    citromos víz
    némi aminosav (por és tabletta), performance vitamin
    utána a városban kávé tejszínhabbal
    vagyis ma lényegében csak zsírt ettem, de ez nem volt döntés, csak nem akartam mással pepecselni,
    és most megyek edzeni, és megfigyelem, így milyen.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • A nagy Kevin Levrone volt ma (és tegnap), ő most az egyik legnagyobb a mr olympoiások közt. Interjút adott, mellesleg megtekintette a guggolásomat és a korlátgyakorlatomat. 🙂 Nem tűnik 180 centisnek, de aki ekkora, az sose.

        Nem tudjátok elrontani. Húzzatok edzeni.

        Kedvelés

  7. Még a proteinről is akartam írni, kikevertettem egy sajátot a TPW-nél, hogy 1. ne csak savó legyen, 2. ketogén elemei legyenek, 3. ne szedjek annyi mindent, tehát az aminosavak, elektrolitek benne legyenek, életet egyszerűsítendő (és költséghatékonyítandó).

    Hiba volt beletenni a C-vitamint, vagy legalábbis ennyit (de kevesebbet nem lehet), és érzem a rizsfehérje ízét, meg egy picit a BCAA-kat (amik keserűek), de amúgy finomnak mondanám.

    Create Your Own Formula ID: 14423
    Formula name: MCT BCAA naked whey brown rice
    Serving size: 30g
    Pack size: 1Kg
    Flavour: Vanilla Stevia (Naked) (51g)

    Egg White Protein 80 – 12.34% (123.37g)
    Diet Whey Isolate 97 – 47.45% (474.5g)
    Brown Rice Protein 80 – 13.29% (132.86g) ez a három fő fehérjekomponens
    Taurine – 0.95% (9.49g)
    L Tyrosine – 0.95% (9.49g)
    L-Leucine – 0.95% (9.49g)
    L-Glutamine – 0.95% (9.49g)
    iBCAA – 4.75% (47.45g)
    Essential Amino Acids – 2.85% (28.47g)
    Citrulline Malate – 0.95% (9.49g)
    Beta Alanine – 0.95% (9.49g)
    Arginine Alpha Ketoglutarate – 0.95% (9.49g)
    Vitamin C (ascorbic acid) – 0.95% (9.49g)
    Medium Chain Triglycerides – 4.75% (47.45g)
    Electrolyte Blend – 0.95% (9.49g)
    Creatine Monohydrate – 0.95% (9.49g)

    Energy KJ – 406.57
    Energy Kcal – 97.1
    Protein – 19.93g
    Carbohydrates – 1.2g
    of which are sugars – 0.78g
    Fat – 1.18g
    of which are saturates – 0g
    Fibre – 0.71g
    Cholesterol – 0mg
    Sodium – 106.76mg
    Vitamin B1 – 0g
    Calcium – 17.79mg

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  8. ” csendben nyögik az öregedés jelének hitt panaszaikat a többiek…” Az én anyám 55 éves, a minap elhangzott a szájából a következő mondat és halk sóhaj kíséretében: ” De mit várhat az ember ennyi idősen !?” Szomorú voltam, és dühös – WTF – de nem kezdtem el bizonygatni, és magyarázni semmit, mert ahogy másban, úgy ebben a témában sem fogad el semmit. Ez az ő világa. A mienkben pedig tegnap reggel közölte velem a Fiúgyermek, hogy ő is jönni akar tornázni a “gyúrmászdába”. És volt bringa, és jóga, és kettlebell, és energia 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Tésztaképű, roggyant öregasszony néz rám a tükörből… Nem is nézek vissza régóta. Jó-jó, 68 évesen… Pontosan ez a bejegyzés és a kommentek voltak, amik a testem értékére ráébresztettek, meg hogy mi az, amit tenni kellene érte/magamért. Nem is hittem, hogy megrögzött keményítőfüggőként milyen könnyű lesz legalább a kenyeret, tésztát, stb-t elhagyni. A mozgás nehezebb ügy, lehajolni nyögés nélkül, földről felállni – már megy. Vigyázzatok magatokra…

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  9. en kulonben pont azert szeretem ezeket a bejegyzeseket, mert ravilagitanak az automatizmusaimra. az en fejemben az ehseg=ehezes, szornyu, gyotrelmes tapasztalat, ami mindenkeppen kerulendo. a dietam alatt is direkt ugy allitottam ossze az etrendemet, hogy keruljem az ehsegerzet felbukkanasat, mint a pokol tuzet. erdekes olvasni, hogy lehet ezt maskepp is szemlelni, hogy a “nem kell mindig jol lakni” masnak kifejezetten inspiralo allapot es elerendo cel.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  10. “Nem pazarlom el a drága éhségemet” – na ez az, ezt nem értik sokan. Akkor inkább nem eszem. Finom kell. ( Mondjuk azon lenne még munka, hogy amit én finomnak érzek, mindig jó is legyen nekem. ) Próbálom a lányom arra nevelni: akkor eszünk, ha éhesek vagyunk. Persze intézményben nem így megy. De itthon nem eszünk pl. délben. Vagy nem kell egyszerre enni. Az egyszerre evés alkalom. Karácsony, összejövetel. Nem az evésről szól. Van, akinél a 12.00 -kor evés valamiféle szent tehén, “rendes házban délben ebéd van az asztalon.” Van ilyen nyomasztás felénk, nem és nem érti, nincs is értelme magyarázni, másik univerzum. “A gyerek is azért olyan. Nincs rendszer.”

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  11. Pár éve egy életre megcsömörlöttem az édes íztől (a méhcsaládjaim tehettek róla, én ártatlan vagyok).
    Azt hiszem, hogy az emberüzemnek legjobb a hűvös kontinentális éghajlat. Ehhez meg állati eredetű élelem kell elsősorban. Viszont a kalászosok, zöldségek/gyümölcsök meg könnyebben előállithatók (voltak).
    Csak a zsírüzemmódban lehet egész napos erős munkát végezni.
    Annyiszor kéne menni a budiba naponta, ahány rendes evés van.
    Ahhoz képest, hogy az izmaink helyett fosszilis energiát használunk minden nap…hát nagyon sokat eszünk !

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • A budis mondatod nagyon ott van, engem akik ilyen mélységben (hehe) ismernek, csodálkoznak, hogy ha eszem valamit, az ráesik a fejére a mélyben tanyázó előző kajának, és fél órán belül el kell húzódnom egy bokorba.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Elképesztő mennyiségű rosszul működő ember van körülöttünk…pl. egy pár napos hűvös idő és már taknyuk-nyáluk egybefolyik, köhögnek, lázasak.
        Férfiakon kabát ! Gázkonvektorok égéstermékét érezni az utcákon…néha nem értem ezt az egészet.

        Kedvelés

      • Attól mindenkit kiráz a hideg a környezetemben, hogy csak mínuszban veszek fel zoknit a cipőbe, rövid távra (sarki kisbolt) hóban is kimegyek papucsban, májusi tátrázáskor a havas szakaszokon is szandálban stb. Öt éve voltam utoljára köhögős-lázas, három napig, de előtte végigápoltam az egész családot. Hálistennek a lányok is olyanok, hogy jobban bírják, ha inkább egy kicsit fáznak, mint ha melegük van.
        Annyira jól tud esni nagyon éhesen egy alma meg egy sajt, vagy átázva-átfázva egy forró zuhany. Sokan ezt sohasem élik meg.

        Kedvelés

  12. Én paleózom, de ezt már nem hangoztatom, mert 1. utálom végighallgatni mások “Na jó, de…” hozzáállását 2. nem téma, nem nagy szám, tök természetes velejárója az életemnek. Pl. a kolléganőim se tudják, habár talán rájöttek abból, amiket eszem.
    Már több, mint 2 éve étkezem így, és nem nehéz. A legjobb hozadéka a fogyás, de természetesen az egészségem is megköszöni: pl. tök jó a vérképem (még a vasam is! nekem!), sokkal ritkábban vagyok náthás.
    Nemrég ki kellett töltenem orvosi vizsgálat előtt egy adatlapot, betű szerint másolok belőle: Táplálkozási szokásai (a megfelelőt húzza alá) Kenyérfogyasztás: a, fehér kenyér, kalács b., barna, rozs és teljeskiőrlésű Édesítés: a, cukor b, mesterséges édesítőszer c., méz, barnacukor Kénytelen voltam belefirkálni, mert sem semmilyen kenyeret, sem semmilyen édesítőt nem használok. Volt idő, amikor próbálkoztam a paleós kenyerekkel és sütikkel, de megállapodtam magammal, hogy nem eszem olyasmit, amit alkalomadtán nem tudnék magam is előállítani. Vagyis pl. őrölt mandulás kaja igen, de zöldbanánlisztes nem.
    Én most így teljesen jó viszonyban vagyok az evéssel. Nem lelkifurdalás forrása, nem éhezem, nem kell figyelnem már, mert csak olyat akarok figyelés nélkül is enni, ami jót tesz. Nagyon megkedveltem a csípőset, amit korábban nem szerettem (zöld curry pasztát minden levesbe!). Édeset (édesítettet) képtelen vagyok enni, mert marja a cukor a számat. A sós ízt már nagyon kis sózás mellett is túl intenzívnek érzem. Hát így eszem én.

    Kedvelik 1 személy

    Hozzászólás ↓

    • A legkarakteresebb benne a törökmogyoró, és a végén érzem a lenmagot, ami nincs egészen apróra pépesítve. Szóval pép, kicsit szemcsés, és nem homogén, az olaja kicsapódik.
      Tenném sütibe, ha sütnék, palacsintába, protein- vagy akármilyen turmixba, a maiba pl. tettem, meg még kakaót is, de eszem magában, gyors energiapótlásként, kanállal.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  14. Hú nekem most nagy élmény volt az elmúlt 2 nap. Multi. Előadást tartok. 9-kor kezdődik. Előtte tea, kávé, kihelyezett fornetti, gyömölcslé, vagy ahogy a napköziben hívták anno (és amit kb én akkor fogyasztottam utoljára) rostos ivólé, háttérben gyümölcskosár, tele idénnyel, plusz banán. Fogyasztás. Én ittam egy presszót, megettem egy gyerekmaréknyi mandulát, amit a táskám aljáról kotortam elő, és beáztattam egy teafiltert, menet közben megittam.
    Fél 11-kor szünet következett. A készleteket egy zongoratanárnőkülsejű nő folyamatosan újra töltötte, a leszüretelt banánok helyére új termett, friss fornettik érkeztek, nagy öröm, még meleg. Sajnos a grépfrútlé elfogyott, hüm kár. Pedig az annyira egészséges (ha már ilyen szar.) Nekem semmi sem kellett, víz, haladjunk már, hát komolyan tisztára mint egy csoport felsőtagozatos, nem igaz. Fél tizenkettőkor, mintha lement volna a függöny. Mobilok elő, egyik a pad alatt a másiknak, viszketés, izgékonyság, vezető elnézően, jaj a kedves vendég nem tudja, de itt az ebéd SZENT. ööö. Hosszas taglalás, hogy hol találom majd az éttermet, mindig nagy a sor ilyenkor, és tényleg. Kedélyes csacsogás, mindenki felteszi az előadáshoz tartozó témákat, amiket NEM MERT MEGKÉRDEZNI (félszeg gimnazisták ezek vagy mi?) tök jó az előadás, végre valami izgalom.
    És sorra kerülünk, és meglátom a kínálatot. Sárga trutymós spagetti, növényi sajttal, eddmegleves, barna mirelitzöldésgmix sajtos csirkemellszelettel, igen ananász is volt rajta. Nem hittem el. Továbbá volt vega is, rántott sajt formájában, és még 2-3 rántott lószar, melyhez rizibizi, vagy hasáb. Salátabárban pedig úszó ecetesuborkák, és cékla, melyet természetesen ahogy a suliban szokás mindenki otthagyott.

    Elgondolkodtam. Én annyyira rühelltem a menzát. Ki képes ezeket felnőttként is, drága pénzért??Mikor leültem kaja nélkül, mindenki döbbent, hogy hogy fogom kibírni fél ötig. Mit fogok enni addig???? Mikor mondtam, hogy hát nagyon nem az én világom a menzakoszt, mindenki helyeselt, hogy fúúú nekik se, de hát ez van. Nem. Az ELTÉN pl nem ez van. Ott például az egyetemisták pénzére szokott büfében 350 forintért kaphatsz gluténmentes, cukormentes dolgokat. Ott van leves és második 890 forintért, de kérheted vegánul is. Alapesetben is bio. Ott normális kávé van, szól a zene, és senki nem eszik tálcáról, mint valami hülyegyerek. Hát igen, de az egyetemisták ráérnek szólni, hogy mi az igény, mondta az egész délelőttöt álmosan átbambult csúnyán narancsbőrös lány, miközben műanyagkése beletört a natúrszeletbe.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  15. Csakazolvassa: Éva, nem tudtam követni, hogy ki írt kinek a telefonjáról, mit és miért. Nem tudom, ez lényeges-e. Mindenesetre bocsánat, hogy ezt nem tudom követni (ahogy azt sem tudtam és akartam követni, hogy korábban ki kivel vonult ki és kapott össze, vagy ki van a gumin vagy hol /ezt csak a félreértések elkerülése végett írom: semmilyen csoportba nem tartoztam vagy -tozok, nem vagyok leskelõdõ, sem troll, se akármi – whatever you may call me). Értem és megértem, amit utoljára írtál. Nagyon köszönöm mindazt az inspirációt, impulzust és sok nagyon jó gondolatot, amit ettõl a blogtól kaptam közel két év alatt (vagy talán több mint két év?) és nagyon hálás vagyok azért a valakiért, akit ezen a blogon keresztül ismertem meg. Azt hiszem, most jött el az idõ, hogy leiratkozom és nem olvasom tovább a blogot. Semmi sértõdöttség, semmi bosszú vagy ilyesmi nincs, egyszerūen megértettem, amit írtál, elfogadom és magamat feleslegesnek érezve búcsúzom. Köszönettel és minden jót kívánva: M. (ami az eredeti kommentnevem volt csak a telefonról írva a rendszer mindig átállította erre a másodikra).

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Igen, látom az e-mailedből a neved. Tudom, hogy nem vagy troll, és hogy nem volt velük kapcsolatod. Nem kell semmit követni, semmiről véleménnyel lenni.

      Zoli kettőt véletlenül írt az én accountommal, mert együtt voltunk és beszéltünk a helyzetről, aminek az volt a végkövetkeztetése, hogy igen, védem magam, nem veszem más problémáját magamra.

      Továbbra is sok jó gondolat és inspiráció lesz a blogon, de megértem, ha neked egy korszak lezárult.

      Az eset tanulsága, hogy mindenkit a maga világa érdekel, és e különböző perspektívák elég fura fénytöréseket csinálnak. Én írni szeretnék, problémának elég a sajátom+szűk környezeté, és lehetőleg kevés stresszt akarok emberi kapcsolataimba és a netes létezésembe is. Sajnálom, hogy nehéz neked, de én most manipulálva vagyok, úgy értve, hogy tetemre híva, belekényszerítve: na, erre mit lépsz? (És rá is repült a mániákus gyűlölködő kommentelő erre is. Ezeket ti szítjátok. Ne hozz helyzetbe!)

      Szimpatikusnak lenni könnyű, húrokat pengetni könnyű, kiborulni könnyű, mást vádolni könnyű. Kommentelőnek is könnyű lenni, csak úgy odaírni valamit, mert épp az jutott eszedbe a metrón. Bloggernek lenni nehéz, nem panaszkodni, edzeni, saját felelősséget száz százalékig vállalni, igazságért kiállni is nehéz, és nekem itt az integritásom, saját írói világom a fontos.

      Tudom, hogy nem ezt akartad. Én a barátaimnak, meg alkalmanként (és önként) bárkinek szívesen segítek, de így nem tudok, nem dolgom, mert a frusztrációd kiélésére használtál és rongáltad a blogokat olyan kicsinyességgel, amelynek nagy részét már sikerült innen kiraknom. Engem egészen sok éhező “nem indít meg”, itt zajlik egy humanitárius katasztrófa, és én mégis a saját életemet szeretném élni, igyekszem nem hülyeségeket gondolni és írni, de nem kérek további terheket, helyzetbe hozást senkitől. Blogger vagyok, sajnálom, ha “csalódnak” bennem, de szerintem régóta, stabilan vagyok olyan, amilyen, és nem értem, miért rúg belém az, meg hoz ilyen helyzetbe, aki kapott tőlem.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Ezek szerint Zoltán nem tudta, hogy a te nevedről ír? Ez talán az egyetlen mentség. Bocsánat a felháborodásomért, nekem a más nevével való visszaélés sokkal durvább határsértésnek számít, mint egy frusztrált helyzetből szarul viselkedés. Nem akartam a hangsúlyokat eltolni. Kicsit figyelmetlenebb olvasattal ugyanis a te szádba vannak adva ezek a szavak: “nemtom a konkret helyzetet, en mindenesetre nem blogot olvasnek v kommenteket irnek, ha ekkora a gaz”
        Igaz, egyértelműen nem a te stílusod, és érvelési módszered, de mégis csakazolvassa néven jelent meg.

        Kedvelés

      • Nem élt vissza. Én az ő kütyüjéről néztem a blogot, és bejelentkezve maradtam. Jelezte is. (amúgy én se blogot olvasnék és nem másokat bántanék, főleg, ha ott a gyerek)

        Kedvelés

    • Ha csak simán leiratkoztál volna a hírlevélről, csöndben, nem kiírva ide, hogy mindenki jól lássa, akkor hihető lenne, hogy semmi sértődöttség, semmi bosszú.
      Ha te a mindennapi betevődért meg az albipénzért küzdesz, érthető, hogy neked “fontosabb” gondjaid vannak, mint az itt kommentelők nagyjának, vagy a blogírónak JELENLEG. Ez tényleg komoly frusztráció, de az én üzenetként való megfogalmazás nem sikerült. Érthetetlen, miért éppen ennek a közösségnek az orra alá kellett dörgölni, hogy jó dógótokban má nem tuggyátok min nyígjatok. Te nem ezekkel a szavakkal fogalamaztál, de ez volt az első kommented lényege. Ami azért nagyon sértő, mert aki rendszeresen olvas itt, annak már többször kiderülhetett, hogy Évának sem éppen rózsás az anyagi helyzete. Tavaly télen többször kiderült, hogy fűtéssel, meleg vízzel vannak gondjaik, ami ugyanúgy a maslow piramis alja, mint az étel. Éva annak ellenére oldja meg mindezeket, amiket itt leír, hogy egyedül kell a 2,5 gyerek gondjait megoldania. Érthetetlen, hogy miért pont az ő ketogénje bánt téged annyira.
      A másik, hogy ha elég volt a blog olvasásából, azt mért nem lehet csöndben csinálni. MIért kell látványosan elköszönni? Ezt írtad korábban:
      “Az utóbbi megjegyzésedre, h ti. nem olvasgatnál és nem kommentelnél azt tudom csak felhozni mentségként, hogy a blogot volt az egyetlen, ami be volt állítva a napi értesítõbe és ezt a mai bejegyzést is útközben, egy idõpontra metrózva olvastam, de ígérem, errõl is le fogok jelentkezni tüstént és nem olvasok semmit.”
      Amire ebben a részben hivatkozol, azt pont nem az Éva írta. Ezt azért írom ide, hogy ne kelljen visszakeresgetned. Szóval a sértő hozzászólás, ami okot adna arra, hogy leköszönj, pont nem Évától jött.
      Itt meg azt írod, “magamat feleslegesnek érezve”. Hát ez mi, ha nem érzelmi manipuláció? Hát igen. A helyzet az, hogy itt gyakorlatilag, EGYENKÉNT mi mindannyian feleslegesek vagyunk. Az egyetlen nélkülözhetetlen személy az az Éva. A a blog attól, hogy te, vagy én, vagy bármelyik egyszeri kommentelő nem ír többet, ugyanúgy tovább működik. És eme feleslegességed, és a sértő nyitásod ellenére Éva konstruktívan állt a nehézségeidhez. Helyet és felületet adott neki, hogy segítséget kaphass. Ha nem kívánsz élni vele, természetesen jogod van ahhoz is. De ezek után nem fair a látványos szenvedős leköszönés. Szerintem.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • “érthető, hogy neked “fontosabb” gondjaid vannak, mint az itt kommentelők nagyjának, vagy a blogírónak JELENLEG”

        Még ez sem igaz, hiába erőlteti itt (be nem engedett kommentek) egynémely gyűlölködő azt, hogy én csak unatkozva blogolok meg mogyoróvajakat eszem. Az megvan mindenkinek, hogy itt nem válás volt, nincsen tartásdíj, hanem tényleg egyedül…? mindent. Mindaz, amit láttok, azért van (annak a másik arca), hogy/mert én nem akarok összeroskadni és tönkremenni a megfelelésben és a stresszben. Kib*** érzéketlen igazságtalanság ez, és nekem nem egy kósza nickem van megtámadva, hanem tényleg a személyem.

        És látom a felelősségemet a helyzetben (én döntöttem úgy, hogy nem vállalok fixért állást, meg úgy is, hogy nincs kocsi, meg úgy is, hogy fával fűtünk).

        És edzek, akkor is, így is, és ha lejár a bérletem, és másra kell a lé, akkor a teraszon. Jaj, de könnyen kelthetnék én megható, rászoruló benyomást, könnyes szemeket, hallgathatnám el a proteinemet, és lehetne négyszer annyi blogbevételem.

        S ha úgy is volna, hogy én már azt se tudom, melyik aminosavamon nyavalyogjak, a világ összes blogja és reklámja és gyönyörűen fotózott enteriőrje akkor sem fog senki bajához igazodni. A szemünk előtt zajlik egy globális humanitárius katasztrófa, és négymillió honfitársunk nyomorog.

        A teátrális búcsút utálom én is, értelmetlennek tartom, tetemre hívás az is. És visszás a bloggert azzal zsarolni, hogy “feldühítettél, leiratkozom, nem olyan a blog”, ha mondjuk előtte évekig töltekezett itt.

        Kedvelés

      • Zikra, most olvasom újra ezt az oldalt, mert egy csomó kommentet akkor nem láttam. Egy kicsit távol is tartottam magam a témától, hogy ne írjak (még több) hirtelenséget.
        (De tök egyetértek a kéthetes magammal most is. Hasznos volt önismeretileg pár nappal később és most újra elolvasni ezeket.)
        Először is, nem gondolom, hogy nekem a saját anyagi, életvitelbeli döntéseimről idegeneknek magyarázkodnom kellene, miközben világos, hogy azért idegenkednek, mert lusták a böjthöz, sporthoz. Luxus az éhségem. Csak mert én nem rinyáltam a nyilvánosságban, amikor épp nem döntésből, hanem kényszerből voltam éhes.

        Én úgy vagyok a Maslow-piramis viszonylag felső szintjén, hogy közben gondot okoz a fűtés és a meleg víz. A gyerekeknek hónapok óta fazékban melegítem, az indukciós azt a keveset még olcsóbban is melegíti, mint a cirkó. Vagy Szent Erzsébetéknél fürdenek. És nem is naponta.
        Én a teremben, ott is hidegben, itthon is hidegben. Én se minden nap.
        Van a szegénységi mutató, checklist tíz elem, nemzetközileg használják, ha három pipa van, akkor az illető szegény.

        nincs autója
        nincs tévéje
        gond neki a fűtés
        + gyakran előfordul, hogy nincs pénze élelemre
        Tökre röhögtem, amúgy az utolsót egy barátom mondta, egy zöldségesnél, ahol nem fogadtak el kártyát, ezért ő fizette az uborkámat (és néha tényleg nincs, kártyán sincs csekkbefizetések után, elég zűrös vagyok).
        Na, ilyen ez. Szegény vagyok.
        Van, hogy hét számjegyű van a számlámon, van, hogy nyolcvan forint. Nem fixből élek. Nem fogom magyarázni, utálom, ha firtatják. Örülök, hogy egészségesek vagyunk.
        Én nem férek dobozokba. Konditerem, kockás has, kockáshas-eszmény, és Krasznahorkai. Illym van, Budapest legdrágább utcájában lakom, taxizom, Spanyolországban nyaralok, és volt, hogy étolajat ittam egy napig (mert nem akartam feladni a ketogént, és nem volt itthon más). És nem nyavalygok. És: nincs anyuka, anyós, aki megjegyzést tegyen… tán ezért, ezért vagyok szabad és kaotikus.
        Hogy miért nem csinálok valamit? Nem az én dolgom a cirkócsere, hanem az önkormányzaté. Aki engem kötelez határozatban a cirkócserére. A többit ügyvéd intézi.
        És senkinek nem fogok magyarázkodni, hogy akkor miért jógadressz, kondibérlet, különóra és proteinkevertetés.
        Nekem az életem a tét, és én így tudok élni. Tudom, hogy sokan nem értik ezt, idegen nekik, és van ítélkezési/megjegyzéstevési reflex is. Én meg az ő tervszerűségükkel és racionalitásukkal nem tudok mit kezdeni. A beosztók, az aggályosak szoktak rajtam rémüldözni.

        Kösz amúgy az érvelést, jólesett (harmadszorra olvasva felfogtam azt is).

        Kedvelés

      • bennem sokat motozik meg ez a komment…ize,eset?

        mert te is kövér és irigy voltál, és később meg pasiszidó, mártírkodó, menőségre vágyó, trendi hülyehajú, ja és te jártál itt, láttad azt is, hogy élek, erre amúgy én is sóvárogtam, azért harcoltam meg érte

        tudod, en pl a proteinednel vagy nike ruciknal meg sem rezdulok, azt jól teszed, semmi közöd hozzá, nem is való neked, ezért is nézed csak az árát, vagy amit árnak hiszel

        viszont irigylem azt az eletszemleletet,hogy teged ez a hektikus penzugyi rendszered nem borit ki. nincsenek igazi bajaid, nem halt meg senkid, azért
        en megorulok attol, hogy most nincs havi kalkulalhato fixem pedig neked van férjed, csak utálod, hogy fogalmam sincs ma delelott, hogyan lesz az evvege megoldva. pedig nem vagyok valami rendszeres penzugyekben, hanyag vagyok es pontatlan, de ezt egyaltalan nem elvezem. pont ezert panikolok most, hogy kiestem a bejaratott rendszerembol, aminek a sarokpontja a tizediken erkezo fizetesem volt. valahogy ugy erzem, az igazi felnottek ezt csinaljak, az igazi felelosegteljeseknek nincsenek penzugyi gondjai, szamlaelmaradasai, elromlott kazanja,meg ilyesmik. kispolgári morál

        vannak ellenben tervezheto bevetelei, a es b es c tervei, tartalekai, vilagos rendszere. Marie Kondo, meg a többi fapina, anyós tanácsai, befektetési tanácsadók oldalra fésült hajjal, laptoptáskával, semmi közük a kiválósághoz

        lehet, hogy ez valahol ez az igazi szegenyseg, legalabbis az enyem es inkabb lelki ertelemben, mikor az embernek(nekem) nincs annyi onmagaba vetette hite, hogy mindenfele meredek helyzeteket kepes megoldani. vo: eletmuvesz, jeg hatan is megel stb.
        amugy egy hete koltozott ez az alsoszomszed, es en tok elszomorodtam, hogy mennyivel nehezebb lesz igy futeni, hogy. (legfelso, sarki lakas.) aztan meg azon, hogyha eletemben eloszor lakom olyan helyen , ahol szabalyozhatom a futest, miert is ragaszkodunk a 23 fokhoz?

        ezek összefüggenek, depi, kényelmetlenség nem vállalása, de semmi, soha, tespedt hőség fölösen, és mindent megúszni, minden kínért másra tolni át az indulatot

        Kedvelés

      • Huszonhárom fok, uramisten… Egy vagyon, a semmibe. De legalább jó fázós lesz mindenki, a gyerekek is.
        És ti nézegetitek az én életem? Egy napot nem bírnál ki az enyémben.
        Felfűtöm fával a nagyszobát, akkor itt reked a galérián a meleg, máshol 15-16 fok, Ábel a rengetegben, vagy ide-oda tolom a pici (és áramzabáló) villanyradiátort. 18 fok van.

        Nem borít ki.
        Röhögök rajta.
        Sőt, van, hogy csodálkozom, szinte élvezem: ettől félnek, ezen aggódnak mások? Hát ez semmi, tök jól vagyunk. Ugyanúgy finom a sonka, ugyanúgy ellibben a lányom reggel menő bakancsban és takaros füzeteivel a suliba, én meg zsiráfos rövidgatyóban. Edzek, este iszom egy fél üveg jó bort, és spanyol filmet nézek a fiammal, és érti, és beszarunk a gyönyörűségtől. Én akkor is bringázom, és nem fázom meg soha. Sárga levelek esnek rám, amikor futok. Házi trappistát kapok, azt grillezem. Rám köszönnek naponta, “olvasom a blogod”. Izmos lábú, narancssárga sapkás futók sporttársnak néznek. Egy csoda az életem, túlcsordul a hála.

        Ha neked ez aggasztó meg hektikus, akkor te nem éltél még meg valódi, nagy veszteséget, és nem becsülöd meg, hogy egészséges vagy (vagy nem vagy az).

        Mi bajunk lehet? Szeret az Isten. Ott a potenciál a bármihez. Velem csodák történnek. (Önmegvalósítás 37 évesen? Kastélyban lakni? Kockás has? 174 centi lettem???)
        Ha te így élsz, fixre vágysz, és közben engem figyelsz és megítélsz, milyen cuccom van, stb., akkor te nem vagy autonóm.
        Nekem a fix nem való, mert annak behódolás az ára.

        És akármennyi is, én keresem.

        Nyugi van és leszarás.
        Leszarás pedig azért tud lenni, mert nekem már rég az a fontos, hogy
        1. tudjak írni: az az én igazi tőkém, bevételi forrásom és saját, elvehetetlen teljesítményem. Gyászban, veszteségben, hidegben, csalódásban, bármiben megtart (és az írni tudáshoz legyen idő, nyugalom, laptop, élmény, téma)
        (Szent E. észrevételezte a minap ama lépcsőn, amelyen nemrég veled ültem, hogy ez az elképesztő, ahogy én ezt tolom, ahogy ennyire a legfontosabb. És hogy ez az igazán döbbenet, nem a tehetség, az nem elég. Nem is az a nagy dolog, amit írok.)
        (Interpretáltam: szóval megszállottan tolom AZT A SZART. 🙂 )
        2. tudjak edzeni, az ugyanolyan alkotás nekem (lásd Murakami futós esszéjét, tök érdekes, ahogy e kettő, az írás és a sport összetartozik)
        3. ne haljunk éhen (van zsírom)

        Nekünk amúgy van tartalékunk, ha valami nagy szívás lenne, csak ahhoz nem nyúlok.
        Nincs hitelem. Sose trükköztem, hogy kp-t adjanak, vagy azzal, hogy nem adok számlát stb.
        Szeptember végi felszólítást, kemény 4799 Ft, villany, asszem, csak holnap fizetem, T-Comba is be kéne menni.
        De nincs hitelem. Nem is volt.
        Jó cuccokba, jó cipőkbe, gyerekcuccba is, fűrészbe már beruháztam, van tejszínhab-szifonom 12 tartalék patronnal, a fogam rendben, kurvára vigyázok rá, nem kell antibiotikum, gyógyszer, lehet, hogy most csak sima vérkép lesz és elbliccelem az endokontrollt…
        És felbringázom, és bérletem sincs, csak jegy.
        Nem esik le a gyűrű az ujjamról, ha vágom a fát.
        És írom a könyvemet.
        És jól vannak a gyerekek, kicsit fura az anyjuk, nem érdemes hagyományosan értelmezni engem, van, amire nagyon figyelek, másra meg nem, ennyi telik.
        És múló rossz hangulatok vannak, pénteken kiborultam, de aztán feldolgozom (írással), nincs tartós depi, mindig csillan az öröm pár óra után.
        Egy-egy geciskedést korábban két hét meg öt nap volt feldolgozni, most, ha egyáltalán elolvasom, fél óra.
        Látom a céljaimat, nem félek. Mindig mázlim van végül. Nincs szorongás.
        Ez nagyon komoly fejlődés.
        És minden hajnalban kidob az ágy, és illy, én úgy tudok örülni ennek, ugyanannak a fajta kávénak, pedig sötét van. És olyan aktív vagyok. Megmérem, hány kiló vagok, és elégedett vagyok. Beveszem kis tablettáimat (kalcium, hajvitamin, BCAA).
        Imádok tenni-venni, mosogatni, valamit letörölni, nem tudom, mi ez.
        Anyám kapcsolt be bennem, ő ilyen fáradhatatlan, folyton tevékeny, hajnali, kupis…
        Meg az élsportoló nagyapám.
        Meg János, intellektuálisan, de ő már régóta ON.

        Kedvelés

      • A másik: nem az van, hogy soha nincs pénzem, az nagyon szar lenne. Én nagyon szeretem a pénzt, a nagy összeget. Csak nem sírok, ha épp nincs, nem keresek hibást, nem stresszelek.
        Néha van pénzem, bejön valami nagyobb. Kapok díjat. Vagy jól adom el a yent. Az nagy öröm volt, spekuláció, de én figyeltem, én voltam résen, volt valami sugallat: yenbe kell fektetni. Valami 40 százalékos haszon volt.
        Jó munkákat kapok, bíznak bennem. Nagyon tudok magyarul. Én mondok árat.
        És hát nem csak pénzből élünk. Kaptam én már olvasótól az éttermi meghíváson kívül fuvart, zöldséget, csokit, vásárlási és Erzsébet-utalványt, tisztítószert nagy tételben, és munkalehetőséget is.

        Kedvelés

      • És a harmadik: mi az, ami érthető, ismerős belőlem?
        Ami kéne?
        Ki a bánat akar hidegben zuhanyozni, meleg vízen nem parázni, gázfogyasztás nullára szorításának örvendezni, így is, akkor is?
        Ki akar sárban mezítláb futni húsz kilométert?
        Meredek utakon bringával vinni a húszkilós óvodást? Repedt vázú bambuszbringán ráadásul?
        Fát egyedül aprítani, hordani?
        Ki akar súlyt emelni, őszintén?
        Zsírt enni zsírral, napi 1000 kalóriát, kenyeret semmit, és a fehérrépát bűnösen édesnek érezni?
        Ekkora káoszban élni?
        Ezer-kétezer forintokra várni az olvasóktól?
        Csak olvasni róla, azt szeretnek.
        Ha épp színesen írom meg.

        Kedvelés

  16. Éva, elérkeztem legfőbb dilemmámhoz a fogyókúrám során: mellem legyen vagy vékony derekam? Köszönöm a múltkori site-t arról, hogy a problémás zsírok hogyan mennek le, nekem be is vált, szépen haladok lefelé, de ez az ára. Még mindig teljes a káosz bennem, hogy miből mit és hogyan lesz izom és megy le a zsír, egyelőre a paleoval folyik le rólam és sok sporttal, nem is akarom tanulni,mert tapasztalni szeretném! De a tanács jó jönne, ha a cicikontraderék dilemmára van saját tapasztalatod.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Nagyon örülök, hogy haladsz vele, szerintem amúgy extrán formás, arányos vagy, már ahogy láttalak. Fotóim is vannak. 🙂

      Szerintem ez egyéni, és nagyon más menopauza előtt és után. Előtte a mell kerek akar lenni, minden ciklusban kis mértékben megtörténik vele az, ami terhességkor nagy mértékben, vagyis hormonális hatásra a mirigyszövet egy kicsit meglódul + vízvisszatartás = kitelik. Menopauza után biológiailag “nem kell” a mell, a mirigy nagyrészt elsorvad, a zsír marad, amennyi marad. Ha nincs túlsúly, a méret és forma akkor is alkati kérdés.

      Engem a zsír zavart, ezért lefogytam, vesszen a mell (így legalább túlestem a sokkon, ami pár év múlva jönne). Ahonnan nem teljesen, azokkal a testrészeimmel és ott a bőrömmel is elégedetlen vagyok. Viszont meglepve tapasztalom, hogy a kicsi mell nem okvetlen lógás, nekem a nagyobb lejjebb volt, a súlya miatt. Nagyon szépen formálhható a mellkas (dekoltázs) és részben a mell is a mellizom edzésével, amit a nők sokszor elhanyagolnak, ez egy tévhiten alapul.

      Minél inkább izomépítés is van (nem csak fogyás), annál harmonuikusabb a végeredmény. A túl izmosság mítosz, nőknél és ilyen amatőr szinten biztosan, senki sem lesz túl izmos (mármint szerintem), aki igen, az kokszol, a naturál Csodalény nagyon izmos, ehhez kellően magas is, és ettől gyönyörű. Van egy másik, alacsonyabb, nagyon formás és gyönyörű arcú versenyző, nem huszonéves, asszem, szült is, ő tetszik még. Mindketten implantátummal.

      A nagyon vékony bikinimodellek, akik évek óta edzenek és zsírtalanítanak, most a szezonra készülve ott pózolnak naponta, és meglepő, de nincs tónus, nincs hasizom, se szétváló quadriceps. Az is beszédes, hogy kivétel nélkül műtött és nagy mellük van, egyébként arányosak és nagyon szépek a cicik, csak én az implantátumtémával nem tudok mit kezdeni.

      És van a saját zsíros feltöltés, vitatott eredményekkel, cserébe nem nagyon drágán.

      Én a derékra szavaznék, meg a tónusos hasra.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • A nemevős időszakomban A kosár, most bőven B, bizonyos fazonokból C. A +10 kilóval a csípőbőségem egyáltalán nem, a derékbőségem 2-3 centit, a mellbőségem meg vagy 10-et nőtt. Szerintem a cicit jobban lehet esztétikailag “pótolni” felöltözve, a férfiak sem hülyék, látják, hogy a ruhában kibetonozott melltartó van, és nem számítanak rá, hogy az majd pucéran is pont olyan. Viszont sokkal könnyebb ruházkodni karcsú derékkal és tónusos hassal 🙂

        Kedvelés

  17. TÖBBÁLNEVES, BE NEM ENGEDETT GYŰLÖLKÖDŐNEK
    Mókuska,
    csak nem bírsz leállni — ugye, akad nyugtató otthon?
    Életed színes, sikeres, örömteli? Szeretteid jól vannak? Miért, hogyan ölsz ebbe ennyi energiát?
    De, tudok írni, ezt te is tudod, azért vagy agresszív. Van bennem svung is, szeretem is, ez átjön, te is ezért ragadtál itt: behúz a szöveg. Pedig csak odakenem a posztjaimat, nem kiérlelt darabok ezek.
    És valami ötvenféle témában, és mindig újat.
    A testem is jó, valóságos Anatómiai Csoda, kislányos bájjal. Te, úgy néznek! Azok, akik élőben látnak, izzadt sportcuccban, sminktelenül, azok. Fiatal srácok.
    A mogyoróvaj finom, és cukortalan.
    Gyerekeim híresen szépek és jó fejek.
    Barátkozzál a gondolattal!

    Kösz, hogy ilyen jövőt jósolsz, hm, egy egész ország, szép is az!

    (Ilyen, amikor fölényben van valaki, minden téren. Érzékelem a hatását a reakcióidból. A tiéd csak tehetetlen, irigy őrjöngés. Ez az IP-d a dodekaszudenes “egy másik Anná”é, csak jelzem, azokban a kommentekben még gyengéd pszichológiai elemzésekkel, paternalista módon aggódtál, hogy mi lesz velem. 😀 )

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  18. Megjelent a cikkem, csak nem tűnt fel.
    http://shop.builder.hu/a-nagy-mumus-a-szenhidrat-a3330
    “Az egyik legjobb cikk, amit az edzés/táplálkozás/egészséges életmód témájában olvastam.”
    “Nem csak a kísértés van ott, hanem az is, hogyha nem vagy hajlandó követni a hagyományos étkezést, akkor azt mondják rád, hogy nem tiszteled a hagyományokat, ha közösségbe kerülsz és ott nem eszed meg a kosztot, a sütit, hanem a saját kiszámolt kajádat választod, akkor pofátlan vendég leszel, hiába papolsz arról, hogy ez a tudatos életmód érdekében van, mintha meg se hallanák… ennek oka sokszor a be nem vallott féltékenység… hogy ő nem tud lemondani az élvezetekről, mint te, azért, hogy valami jobbat, többet kaphasson cserébe. Úgy állítanak be, mintha mániákus lennél, pedig ez még messze nem az. És mint tudjuk pl. a keto tipikusan olyan, ahol semmi kompromisszumot nem lehet kötni, különben borul a dolog. Én amúgy próbáltam a ketogén diétát.”
    (sehol ilyen nyugis, tartalmas, nem minősítő, jóindulatú kommenteket nem kaptam még, pedig okoskodom és provokálok rendesen ott is, mégis a tenyeremből esznek a százhúsz kilósok 🙂 )

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  19. Jaj, tudom én, ki vagy, te kis figyelmes olvasó… többéves kommentekre emlékező… magadat zseniálisnak gondoló… sértődött… mindig ráérő… nagyon bizonyítani akaró…
    Nem, nem tőle van, ez a kognitív terapeutám megállapítása, később meg a Wikipédián olvastam.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Jaj, “ő” amúgy édes volt.
      Sosem értettem, hogy van ennyi ideje. Mindene adott volt a minőségi élethez. Nagyon mondta is, hogy így meg úgy, miket csinál, merre jár.
      Mindent, mindent odatolt az orrom alá, gondolván, hogy ő “infót ad”. Kéretlenül. Hol fonatja a haját… milyen a futótechnikája, csináljam én is úgy, futócipője, milyen leleményesen oldotta meg, olcsóbb, mint az enyém.
      Kéretlenül.
      Nem bírta elviselni, rámragadt és megpróbálta megmutatni, hogy de ő sokkal jobb ám…
      Szorosan figyelte a blogot, a fészt, és írogatott, lájkolt bőszen, de mindent, az utolsó szótagomat is.
      Volt egy kép, a lányom volt rajta, valaki kommentelte, hogy de édes a dressze, én poénkodtam, hogy a szezon trendje az a csíkos minta.
      Erre ő: Apropó, ha már divatról van szó, én itt és itt vásárolok: (link) (terméknév)
      Ő kommentelte be a szerelmem életének intim részleteit nagy erkölcscsőszként, tragikusan, és persze névtelenül. A morál csak másra kötelező.
      Ezt amúgy szeretem, a műfelháborodást, ami csak arra jó, hogy engem basztassanak vele, De Szörnyű Gerle Éva, közben abszolút telibe szarják akárki problémáját, és életvitelszerűen aljasok.
      Ő írta be névtelenül a petícióra, hogy én milyen irigy voltam a blogtalálkozón, mert (ő) jobb nő nálam, és a szerelmem végig őt bámulta, és majd beleőrültem ebbe. Magáról harmadik személyben.
      Az igazi skizó az, hogy ő nem volt ott, egyáltalán, egy percig sem, abban a hónapban sem volt Magyarországon.
      Mindenre ráér, mániákusan követi mások életének apró részleteit. Iszonyatos élete lehet.
      Ő is tett feljelentést Kozma ellen, mert addig ugrált, amíg K. észrevette. Később olvastam a bíróságon. Szóról szóra átvette az én (magamról tett) állításaimat, átírta magára. Szerette ezt a szerepet: őt érte sérelem, ő lesz a sztár, az igazság bajnoka, a hős.
      Pedig ő tényleg magának csinálta, és ártott is sokat másoknak, nekem is.
      Még biszex gusztálgatás is volt (érdekes, az az én 83 kilós testem és kifejezetten zsíros seggem micsoda hype volt akkoriban, senki soha nem bántott miatta, a mostani feszes meg mennyi bírálatot kap… merthogy nyilván zavaró: ezért én küzdöttem meg).
      És rengeteg-rengeteg jobban tudás, szakmai okoskodás, diploma-ismeretség-hozzáértés-fitogtatás, kéretlen tanács. A magánéletemről is. Geci célozgatások nyilvánvalóan bizalmas dolgokra nyílt kommentben.
      Szó nélkül tiltottam annak idején, utáltam, ahogy figyelget.
      Erre törölte a profilt, és újat létesített, arról meg ő tiltott engem…
      Soha senkinek nem szidtam, nem adtam ki, pedig hamar gyanús lett, hogy pszichopata (itt írta is, hogy durva diagnózisok, gyógyszer, pokol-közérzet, anyja gáz), és nagyon mélyen van.
      Annyit tudok róla, de ez is több annál, mint amennyire érdekel, hogy az innen szerzett kapcsolatokon és az erdélyi emberek munkáján alapuló imperialista (úgy értem, gyarmatosító, az erdélyieket nyomorú egzotikumként importáló) biznisze nem jött be, ellenben sokakat megkárosított. bevonult nagy nyugat-európaiként, és bedőltek neki. Erről mélyen hallgat.
      Érdekesek az emberi lélek bugyrai, íróként nagyon.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  20. Elképzelem, ahogy ott ülsz, és bámulod nagy mohón a monitort.
    Mint egy rendőr: mit találsz? hol az árulkodó részlet? lehet-e fogást találni RAJTA?
    És ez naponta, órákig, és évek óta. Ez milyen élet? ez hogy fér bele neked?
    És bizonygatod, hogy ez csak napi öt perc és te (ti, képzelt ti) csak röhögsz rajtam.
    Aztán hirtelen elborul a képernyő, átkozódsz, mert nem tudsz elérni nálam semmit.
    És kombinálsz, megjátszod magad, hazudozol.
    Álnevek soráról, hazug “először írok neked” szövegekkel bevezetve azzal vádolsz, hogy melyik kommentet írtam én más nicken… Szép.
    Én meg eközben ujjatlanban biciklizem, napozom, jó emberekkel találkozom, cipekedem, takarítok, főzök, írok, együtt ebédelek, orgonát találok a házassági évfordulómon… és minden saját, semmi sem más életének élése, nincs benne kíváncsiság, unaloműzés, majmolás, düh, vád…
    Gyere ki a szégyenalapú (és szégyenítő) létezésből. Van másfajta is. (Ez Feldmár, olvasd őt.)
    Nem, tévedsz, nem csinálta meg senki ezt, se bloggerként, se háromgyerekes anyaként, se teremjáróként. Nézz körül, hogy élnek a korombeli, többgyerekes nők, miket esznek, miket mondanak az életükről, mik a kifogásaik, hogyan vannak eladósodva… és itt erősödnek meg.
    De biztos tévednek, mind. Meg azok is, akik tíz leginspirálóbb közé választottak, meg az egész negyedik évét élő blog, az új feliratkozók, a meleg szívű e-mailek írói, a DEXA mérés, a velem edzők-öltözők-strandolók, mindenki. Csak neked van igazad.
    Nem, ez nem remek memória, hanem beteg és téged romboló kényszer, ijesztő.
    Téged nem támad itt senki, és ez nem a te helyed, blogod, életműved, identitásod. Neked nem kell. Légy szabad!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  21. Höhhöjj !
    Holnap píntek és most itthon vagyok szabadságon. Dílután szatyorpiac, ez a neve. Négyujjnyi vastag Ilona szalonna, tepertő, szombaton pedig a sajtos tanya következik. Dzsörzi tehenek.
    Dejólesz. Már unom a vajat szeletelni bicskával. Három kilót fogytam, pedig nem akartam.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  22. Annyira komikus, ahogy mindenre reagálsz, és csak nyomod…
    Én is írok, na de ez az én blogom, meg az én életem, tök egyenesen viselkedem, és én itt basztatva vagyok. És megmutatlak téged, magadnak, ez érdekes.
    Soha nem sunyiskodtam, soha nem lógtam máson, nem majmoltam senkit, nem adtam elő a nagy hatáskeltő drámát. Kispolgári erkölcseid vannak neked. Autót szeretnék, ja. Anyagi problémákkal küzdök… Eközben jobb használt kocsit kapnék a biciklim VÁZÁért.
    Nekem van igazságérzetem, neked csak akkor, ha lehet vele támadni valakit.
    És basztatva nem vagy, nem is lehetsz. Te jössz ide mindig és te írsz az én fiókomba, minden alkalommal úgy döntesz, hogy olvasod ennek a szörnyű nőnek az irritáló blogját. Tolod magad, provokálsz, hátha.
    Csak leleplezve vagy, támadva nem. Mert amatőr vagy még a gonoszságban is, más meg nem megy, csak az apró hülyeségekbe való belekötés.
    Zavar a nagy egész téged, ezért kell a kicsi.
    Goromba vagyok az olvasókkal… Rettegésben tartom őket…
    Szerintem nagy dolog, hogy nem kell olvasóknak hálálkodnom, hízelkednem, “Köszönöm, Brigi! 🙂 ” módon kommentelnem, csak írom, amit gondolok, és ők itt vannak mégis, töretlenül. Pont emiatt a következetesség miatt, hogy nem hagyom magam szétvinni.
    Pedig jaj, de aggódtál, hogy elfogynak.
    És hogy mit “bizonygatok”? Figyelj, ez egy blog, ezen írás van, erős színek. Azt kaptam, hogy szólhatok úgy, hogy az másokat érdekel. Na, azért írok az életemről. Nem tehetek közzé fehér oldalakat.
    De amúgy ha szétnézek, hogy élnek középosztálybeli, többgyerekes kortársaim, leginkább azt látom, hogy fásultak, panaszkodnak és el vanank adósodva, kifogásokat keresnek, és sem nem néznek ki jól, sem nem tesznek semmit, hogy egészségesek legyenek és jól nézzenek ki.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  23. Jajistenem, nem bírnak leszállni a “mogyoróvajról”…
    Akárki rendelhet SuperNutsAkármit. (Super = több olajosmagv keveréke). Csak valamiért mégis én rendeltem…
    Nem drágább, mint a Nutella (csak annak, aki arra rákattant, nem fog ízleni).
    Nem, nem divat, nekem szupertáplálék kell, sűrű és egyszerű, mert sok a főzés, és kell az energia az edzéshez.
    Akárki mehet jégszaunába, meg csinálhat edzésfotókat is, leveheti a cipőt futás előtt, bringázhat hegyre föl, bármi… vagy amit magának kitalál.
    De valamiért nem csinálják, se ezt, se mást.
    És akárki blogolhat, tessék, megpróbálhatja donate alapon, szabad a pálya.
    Nem tudom, ilyen lehúzó, fantáziátlan a közeg, sóvár, keresgélő emberek, reagáló üzemmódban, sokan rosszindulattal, semmi nem jut az eszükbe… és ha látják, hogy másnak igen, akkor jönnek, hogy de hát ez pénz, nekik nincs. Rohadtul nem pénz, ez itt nem a Vájf világa, nem monogramos cuccok, és nem is lottóötös genetika. Döntés kérdése, hogy csinálod-e a jó életet. Ingyen van, vagy más, pénzbe kerülő, “szükséges” dolgokra lecserélhető, bárkinek, akinek van ideje, agya, műveltsége, hogy ezen a blogon olvasgasson. Itt nem mélyszegények vannak, ez kamu.
    Én meg is vagyok lepve mindig, hogy amit írok, ennyire innovatív. Miért nem találjátok ki ti is magatokat?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • csak te vsz úgy gondolod:
      – én nem lehetek boldog, ilyen nincs (de van, csak neked szűkek a kereteid, kispolgári a gondolkodásod)
      – kéne autó, nem lehetek boldog (jó kis lehúzó kispolgári gondolkodás ez is: ha nincs autóm, akkor csak irigykedem)
      – ha nem tökéletes a testem/nem vagyok 22 éves/nincs pasim/fix jövedelmem, nem lehetek boldog (kispolgár)
      – ne legyek boldog, irigyled tőlem.
      borzalmas jóslatokat írtál a mindenféle álneveidről a pszichéd mocskaiból, és a végére rendszeresen odaírod: hehe vagy hihi vagy vehehe, de nyugodtan, nekem nem vagy az életem közepe

      boldog = elrendezésre, alkotásra, kötődésre, színek látására, mély élmények megélésére, megértésre képesen, nem hazudva, nem önátverve, felelősséggel, azt nem másra tolva
      magamhoz hűen, károgókat és közhelyeseket leszarva
      mentálisan, testileg, lelkileg jó állapotban
      kirobbanónak érzem néha, sosem voltam ilyen jól
      és ellenetekben tudok ilyen lenni.
      vannak emberek, akiken áldás van, és vannak, akiken nincs.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Bocsánat, hogy reagálok, igazából felesleges, tudom, de valami szöget ütött a fejembe. nem először olvasom, hogy bizonyos embereknek ez a boldog-nem boldog téma valami nagyon fontosnak tartott érv egy “vitában”.
        Máshol is olvastam már, egészen konkrétan valamilyen politikai vitában a neten, az egyik személy kirohant (egyébként nagyrészt igaza volt, de ez nem téma), elég szenvedélyesen, haragosan, mire az, aki nem értett vele egyet, azt kezdte firtatni, hogy aki ilyen elkeseredetten ágál, az biztos NEM BOLDOG.
        Hát hogy jön ez ide?
        Meg anno, ennek már jó tíz éve, nekem is irogatott valaki, aki vagy fél évig legalább ilyen szenvedélyesen “követett”, és az aduász ugyanez volt: fényezhetem én magam, NEM VAGYOK BOLDOG, sőt, nagyon boldogtalanul, MEGKESEREDETTEN fogok meghalni.
        Nem tudom, hogy ez régen is így volt-e vagy mostanában lett ez “érv”, hogy ha valakit nem találunk szimpatikusnak, az szükségképpen boldogtalan, s ezt igyekszünk az orra alá dörgölni. Nem számít, éppen kutyaoktatás, politika, filozófia vagy gasztronómia a téma, vagy bármi más, az ellenfél -ellenség?- BOLDOGTALAN.
        Nagyon.
        És ez látszik rajta.

        Kedvelés

      • Nem vagy boldog = ne legyél boldog = aki boldog, az megérdemli (az igazságos világ mítosza) = nem vagy jó ember, nem érdemled meg = egy kicsit átok is.

        Eközben ő a kíváncsi. Ez meglep, hogy mennyire. Hogy itt lóg, és nem tartja cikinek. Meg az álneves próbálkozás, a pszichotriller (általam itt-ott írt dolgokat összegyűjtve messziről bűzlően hazug sztoriba ágyazva /mondták rólad, csajom az öltözőben/ megszégyenítési-lebuktatási-félelemben tartási /figyelünk ám!/ céllal előadni.)

        Ebben az a döbbenet, hogy életemben először élek a magam törvényei szerint, objektíve is sikeresnek számítok, öröm a munkám, flow van, elismerés, sok visszajelzés, önfenntartás, gyógyulás, függetlenség, és korábban senki nem mondott ilyeneket, hogy biztos boldogtalan vagyok és a pusztulásba tartok, csak most. Az a helyzet, hogy másokhoz hasonlítanak, olyanokhoz, akiknek nincs blogjuk. (“Mások is sportolnak.” ??? És? Egyediek? Írni is tudnak? Vannak innovatív dolgaik, olyasmik, amik nem ömlenek ránk a tucatblogokról és magazinokból?)

        Pont azt rója fel, az irritálja őt, hogy van egy (ilyen) blogom, vagyis azt, ami a fő projekt és siker. Hát, én ilyet tudok, lehet máshova menni, ha ez nem jó. Egyébként a blog mint olyan önmegmutatás, élveboncolás meg stilizáció, nem annyira meglepő ez.

        A másik kedvencem: “mit kéne rajtad irigyelni”, hát, azt nem tudom, én mondjuk pompásan érzem magam (energikusan, motiváltan, elgedetten, jól alva és a többi), de irigyelni nem kell, viszont hogy ez a valaki keservesen irigyel, és azért akarja lerontani a közérzetemet, teljesítményemet, az tuti.

        Kedvelés

      • Téged, pengeszájú, féleszű, csóró vastagkolbász? Siker? Hahaha! Négy-öt “kultúrált” olvasó… 10-20 lájk… és emészt az irigység, legszívesebben felkoncolnál minden jó csajt, ez a te bajod 😀 nehéz lesz rákenni azokra, akik MINDEN szempontból jobbak nálad. de csak nyomasd 😀

        Kedvelés

      • Na, ilyen, amikor bedühödik.

        Kulturált: rövid u.
        Az elmúlt három hétben négyszáznegyven különböző nick kommentelt a blogon.
        Köszönöm, a testemmel jól vagyok, másét nem nézem, engem néznek, de nem a testem, az nem akkora szám a sok fitneszmodell között, de azt, ahogy edzek és amennyire élvezem, azt nagyon, azt naponta többen szóvá teszik. De hát láttad te is a képeken, és ezek teljesen amatőr képek ám.
        Erre a kis időre megleszek anyagilag is, meg a számmal is, de kösz az aggódást.
        Tudom, szerinted azért nincs autóm, mert nem telik rá, na szépen vagyunk, nemrég még a petíción a bambuszpadló négyzetméterét és a spanyol szálloda árait taksálgattátok… az nagyon vicces volt.
        Pengeszájú: tőlem lopva, ismét.

        Kedvelés

      • Nyugodtan nevezhetsz vastagnak, a kolbászt is bírom. Minden képen látszik, milyen alkat vagyok.
        174 centi vagyok, 17,8 a csuklóm, 23,5 a bokám. nem titok, hány kiló vagyok, az se, ebből mennyi az izom.
        Nehézatléta.
        És?
        Mondtam én, hogy nem?
        Ehhez viszont meghökkentő izomzattal. Azt fejlesztem naponta.
        Csak azért vagy nagyon szánalmas (kifelé leső, mások helyesléstől elégedett konformista), mert azt hiszed, a kinézet a lényeg ebben, vékonynak kell lenni, én is biztos azt akarom.
        Na, én ezt nem gondolom, mert én tényleg szakítottam a médianyomással kinézetügyben. A saját jó testemet akarom.
        De látod te is, hogy háromgyerekes-39 évesnek azért ez igen jó, pláne a változása, azért akadsz fenn rajta és rontod le.
        Az örömömet és büszkeségemet úgysem tudod, ne kínlódj.
        És szerinted ugye kocsival kell járni, mert akinek pénze van, kocsival jár, hánem…?
        Engem viszont nem érdekel a közítélet és mások racionalitása, az én életem nem olyan.
        Teofil, “istenszerető” vagy “akit az isten szeret”, tényleg van Isten. Látja, mit tettél, tudod, abból mosakszol, hosszú lesz. Az se biztos, hogy sikerül, de ha mégis, amit tettél, azért te kárhozatra jutsz.

        Nem én rontottam el az életed. Nem én erőszakoskodtam, nem én üvöltöztem évekig a társammal, a legszörnyűbbet le sem írom, nem én írtam geci leveleket, raboltam gyereket, üldöztem a gyerekem másik szülőjét, törtem kezet, nem én zsaroltam pénzzel, nem én pletykáltam-hazudoztam, nem én hamiskodtam baráti körrel, liberális és punk haverokkal, kihasználva őket, nem én voltam korrupt.

        Persze hogy utálsz, bebuktál a sok zűrös ügyeddel, kihasználós bizniszeiddel. Meg inkább: te szégyelled magad az egyenességem mellett. Legkisebb szegény lány útnak indul, és minden tőke, hátszél nélkül százszor annyi emberhez ér el a szava, mint bármi, amit te csináltál, bármilyen pódiumra raktak, bármennyi pénzt kaptatok. Persze hogy fáj az erőm.
        Kikezdett miattad főiskolai tanárom, régi jófej anyatárs, akin segítettem, mikor enniük nem volt mit, és kedvelt költő, akihez nem volt közöm, olyan aljasak voltak, hogy nem hiszem el. Semmit nem ártottam nekik soha. Hozzád voltak lojálisak, fúrtak, ahol tudtak, úgy, hogy ők se voltak biztosak az ártatlanságodban, sőt. Csak annyira romlottak, hogy az is mindegy. Nem mondták az okát, csak bántottak.

        55, összetartozó (nem azonos, de kapcsolódó) IP-vel/címmel írt átkozódást okádtál ide úgy, hogy a téma nem is érdekel, és főleg M., nem érdekel téged (se, mert engem se).

        Nagyon sok részletet tudsz rólam, vagy ferdítettél, de itt olvastad, ez elgondolkodtató, Hogy én töltöm ki a tudatodat. Én tudom, miért, és verheted magad, nem fogod megúszni, felmenthetnek, de tiszta soha nem leszel.

        Kedvelés

      • Az anyját.
        Te igencsak ideges vagy Évától, azért hasonlítgatod hozzá magad. Értem, te te vagy a jó, Éva téged irigyel.
        Szerintem Éva leszar másokat, magával foglalkozik.
        Na de beszéljünk most rólad. Lássuk akkor azt a nagy teljesítményt.
        Fényképet kérünk a szépségedről. Muti a projectedet. A nagy szenvedéllyel tolt, működő projectedet. Mi az, mit csinálsz? Mi a nagy teljesítmény, amit ehhez a bloghoz vagy a sporthoz mérsz?
        És le mered írni, mik a hibák a testeden? Vagy szarrá manipulált selfieken vagy csak látható?
        Mindezt, milyen helyzetből csinálod?
        De ne az legyen, hogy apu vett neked egy fitnessbérletet, aztán néha lejársz, és vékony vagy, huszonöt éves, és egy vagy nulla gyereked van.
        Meg hát, ha te nem vagy csóró, ha ennyire fontos neked, hogy Éva csóró,akkor meséld már el nekünk, hogy ki keresi azt a pénzt, amiből élsz.
        És hogy hogy a francba’ van időd itt vicsorogni a más élete körül. Multirabszolga vagy, vagy apu tart el? Mesélj.

        Kedvelés

  25. Egy kicsit didaktikus, de nagyon jó összefoglaló (a body fatet hájnak fordítani, hm…):
    http://www.tenyek-tevhitek.hu/idoszakos_koplalas_jotanacsok_kezdoknek.htm

    Kiegészítés: ahonnan sok infónk van e témáról, azok a ramadán-kutatások. Mivel sok muszlim élsportoló van nem-muszlim közegben, pl. rögbijátékosok, a ramadán miatt tudták kutatni könnyen és olcsón, nagyobb mintán is azt, hogy befolyásolja-e a koplalás pl. a sportteljesítményt (nagyon nehezek a kajás kutatások, mert nem lehet állandóan az alanyok sarkában lenni, drága is a kaja, ha meg önbevallós, akkor nem tud pontos lenni). Nem volt negatív hatással a teljesítményükre, a kortizoltermelésük eloszlása változott, napi összemnnyisége nem, és nem épült le az izomzatuk sem hosszabb távon attól, hogy nem ettek 4-5-6-szor egy nap. Ez érdekes azoknak, akik sportteljesítmény előtt isszák oly gondosan az izotóniás micsodákat meccs előtt, után, meg a proteint (nekem is). Mostanában csak BCAA-val, esteleg kókuszzsírral edzek éhgyomorra, tegnap így futottam.

    A kortizolvád (a koplalás fokozza a kortizolt):

    “Short-term fasting has no effect on average cortisol levels and this is an area that has been extensively studied in the context of Ramadan fasting. Cortisol typically follows a diurnal variation, which means that its levels peak in the morning at around 8 a.m. and decline in the evenings. What changes during Ramadan is simply the cortisol rhythm, average levels across 24 hours remain unchanged.

    In one Ramadan study on rugby players, subjects lost fat and retained muscle very well. And they did despite training in a dehydrated state, without pre-workout or post-workout protein intake, and with a lower protein intake overall nonetheless. Quoting directly from the paper:

    “Body mass decreased significantly and progressively over the 4-week period; fat was lost, but lean tissue was conserved…”

    “…Plasma urea concentrations actually decreased during Ramadan, supporting the view that there was no increase of endogenous protein metabolism to compensate for the decreased protein intake.””

    innen:
    http://www.leangains.com/2010/10/top-ten-fasting-myths-debunked.html

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Ez baromi erdekes, csak most olvasom ezt a kommentet. Ezekrol a Ramadanos kutatasokrol meg nem is hallottam. En magam is sokaig kattogtam a rossz nyomvonalban, hogy ha mondjuk egy edzes, futas rosszul sikerult, akkor azon porogtem, hogy elotte mit ettem rosszul, mit vittem be rosszul. A carb load es a protein koruli allando nyomasztas szellemeben. Sokatmondo, ahogyan teljesitmenybeli csokkenes es izomvesztes sincs. Egy ideje nekem is meggyozodesem, hogy ilyen modon direkt osszefugges nincs a sportot megelozo orakban vagy napokban bevitt taplalekom es a teljesitmenyem kozott, nekem ezt semmi nem igazolja vissza. A hormonok es enzimek kerdese latszik itt a nagy falatnak. Amit en a hisztamin koruli kutakodasomban osszeolvastam, abbol a koplalas egyertelmuen gyoztesen jott ki, jo hatassal van a szervezetre, csokkenti peldaul az allergias megbetegedeseknel fennallo hipererzekenyseget lokalisan, peldaul orruregben. (Azt csak mellekesen mondom, hogy a ketogen is ugyanilyen jol jott ki ezekbol a vizsgalatokbol.)

      Kedvelik 1 személy

      Hozzászólás ↓

      • A hormonok a nagy falat alatt azt ertettem, hogy ha nyilvanvaloan nem borul meg a testre karos modon a kortizolszint, hanem csak atrendezodik es a szervezet normalisan mukodik tovabb igy is, akkor az ellenzoknek meg kell probalni mas iranybol fogast talalni a fastingon vagy intermittent fastingon, ha tovabbra is ellenkezni akarnak. Illetve ha borulas van, akkor mas folyamatokat is kell sejteni mogotte.

        Kedvelés

      • Az idoszakos bojt tobb szempontbol is hasznos, pld. meg belfloradiverzitas-novelo is, ami nagyon nem utolso szempont.

        Kedvelés

  26. Figyelgetsz, írogatsz, választ vársz? Döbbenetes a megszállottságod.
    A sok álnév, IP-k között cikázni, ez mennyi idő, és minek? Ha igazad volna, vállalnád a véleményed, lehetne téged látni, hogy is néz ki, hány éves az, akinek “sosem tetszettem”, meg akinek “jó az élete”, akkor lehetne tudni, mi baja velem,
    De szemtől szembe nem akaródzik, ugye? Csak aljaskodva. Egy nő ellen.
    Hát ez mindjárt elárul. Így kell kikompenzálni a különbséget.

    Tudod, amikor rákezded nagy homályosodva a vegyes vádcsokrot, amiben csak a gyűlölet a közös, “jellemnyomorék gonosz pióca, dugd fel a picsádba a mogyoróvajat”, “elevenen rohadj meg”, ilyeneket írsz, akkor (még régebben is) megjelent előttem, ki ír így, egy erős kép:

    55 éves, pocakos, gyakran fáj a foga, elröppent az ifjúság, sportos sose volt, valaha menő értem miségi volt, hatalma volt, női, most indulatai vannak, kitör gyakran, nem tudja kontrollálni és nagy-nagy bajban van.

    Szerinted nem tudom, ki és miért gyűlöl 2013 óta ilyen pokoli dühvel? De ahhoz gyáva, hogy nekem mondja meg, vagy engem feljelentsen, bepereljen, ha tényleg tettem törvénytelet.
    Inkább rámuszítottad a nyomorgó, kivénhedt, nyalonc női liberális-tilosrádiós táborát, az exeit…én egy rossz szót nem szóltam rájuk soha.

    És mindig ugyanazok a szövegek. (Az IP-t ezúttal nem szúrtad el, ügyes vagy.)

    Ne strapáld magad. Az én boldogságomat nem neked kell érezni, vagy taksálgatni, benned pokol van, fogalmad nincs. A boldogságomat én érzem.

    Azért írom meg a boldogságomat (és bármimet), mert ez itt a blogom. Szeretnéd, ha itt is menne a panaszkultúra? Azt jelzik vissza az olvasók, mégpedig sokan, hogy van sok eredeti meg megfontolandó, motiváló eleme annak, amilyen az életem mostanra vált, az ismert, elég nehéz helyzetem ellenére, és most szerény voltam. A megerősödés és a saját út érdekli őket.

    Téged mi érdekel itt? a pokolinak szánt kis bosszúdon kívül.

    Jó érzés ez a blog, tök elégedett vagyok, mert ilyen alkat vagyok, ezért nem nyomom nyereményjátékkal meg ilyesmivel a facebookot. Én mindenért hálás vagyok, nem vagyok megalomán, nekem aztán nem kell mindig valami más, jobb. Írni is jó érzés, ebben az írós tudatállapotban élni, szeretve lenni, visszajelzéseket kapni, olvasókkal kajálni és edzeni, ez mind nagyon jó érzés.

    De ez az egész csak egy verzió a létezésre: az én verzióm. Vannak más verziók. Az enyém nem ellensége a te verziódnak, én azt nem is firtatom. Én nem nézek másokat, nem viszonyítgatok. Ép lelkű ember (ha nem őt bántják direkt), képes tudomásul venni mások verzióit, mégpedig kíméletlenkedés nélkül. Nem jár máshova okosnak lenni.

    Csináld meg a saját verziódat, mások bántása nélkül. Legyél nagyon boldog, nagyon jó csaj, gazdag, sikeres blogger, akármi. Nálam sokkal jobb, szebb, sikeresebb. Én nem fogok ott lihegni.

    Én nem várom el tőled, hogy elhidd a boldogságomat vagy a teljesítményemet. Nem várom, hogy ne nézd megkeseredett szájjal az életem darabjait, hogy ne akard szétcincálni, ne csapkodj és dühöngj.

    De miért tartozik ez rám vagy az olvasóimra?

    Annyira átlátszó, hogy csak bántani, megalázni, örömömet elrontani akarod. Annak meg sosincs semmilyen igazsága. Ellenben nevetségessé tesz. Könnyen megvethetővé.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  27. Visszajelzés: édes | csak az olvassa — én szóltam

  28. “A szokásos problémák mellett (túl sok kalória, túl kevés mozgás, túl kevés zsír, a makronutriensek arányának figyelmen kívül hagyása) igazából egyetlen ponton van komoly kudarcra lehetőség: ha az ember nem képes különbséget tenni az igazi éhség és a pszichológiai éhség között. Ez kardinális fontosságú elem, Pilon is külön felhívja rá a figyelmet. Az, amit az ember két-három óra nem evés után érez, nem igazi éhség, ha nem elégítjük ki azonnal, nem történik semmi az égvilágon.

    Persze az emberek nagy része annyira hozzászokott ahhoz, hogy akkor zabál, amikor kedve tartja, hogy a két-három óra után jelentkező, Pilon által pszichológiainak nevezett éhségtől is úgy megrémül, mintha napok óta nem evett volna semmit. És ha nem tudja azonnal kielégíteni a zabavágyát, akkor ideges lesz, agresszív, “nekem gyomoragyam van” – szokták mondani büszkén, pedig ugyanarról az akaratgyengeségről beszélünk itt is, aminek következtében az emberek el szoktak hízni. Ha valaki tapasztalt már két-három nap nem evés után jelentkező éhséget, az tudja, hogy az a pár óra, esetleg egy nap, amit ezeknél a diétáknál evés nélkül töltenek, nem komoly tétel, a szervezetnek az égvilágon semmi baja nem lesz (sőt, mint arra rámutattunk: sokkal jobbat teszünk magunkkal, ha időnként böjtölünk). Ha az éhséget sikerült megszokni (ez körülbelül két böjtnap után teljesen evidens érzés lesz: hozzászokunk, és utána szinte észre se vesszük, vagy ha igen, akkor már ismerős, teljesen veszélytelen érzés lesz), nem nagyon van más kockázati tényező.”

    http://www.origo.hu/tafelspicc/kozelet/20120715-aki-nem-tud-dietazni-ehezzen.html

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  29. Visszajelzés: fejezetek a blogger csodálatos, ijesztő, lélekemelő történeteiből 9. | csak az olvassa. én szóltam

  30. Sok év eltelt, amióta ez a poszt vihart kavart és a Blaci-fajta, kényszeresen mansplainingelő, a saját jelentőségét, hozzáértését felnagyító, apróságokból hosszú kommenteket író kötözködésnek is rég vége.

    Az én sok éve jelen levő, így hálás vagyok, úgy vagy példakép, Éva, tanulok tőled olvasóim, részben személyes ismerősök (bulirésztvevők, egyiküknek munkát adtam!) egyszer csak megéreztek egy szikrát (ÉHEZIK AZ OLVASÓ) és berobbantották. Négy vagy öt, azt sem sportoló, testével-öregedésével súlyosan küzdő nő csapott le a lehetőségre, hogy a bloggert provokálni lehet, cikibe hozni:
    edzésmánia, sajnos ők erre nem érnek rá
    anyagiak: nekem erre miért van időm, pénzem, mert nekik nincs, hogy szervezem az életem.
    Mindenkinek több lehetősége volt sportolni, a gyerekét másra bízni, jól keresni, mint nekem.
    És még engem állítottak be érzéketlennek.
    De ez nagyon fontos tanulság volt (bizalom, irigység, hangulatkeltés), szóval köszönöm!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

csak okos-jóindulatú írhat ide

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .