Én most látom csak, hogy ebből a sorozatból hiányzik a tizenötös. No de vannak ilyen rejtélyek, Milánóban például 913-as szoba nem volt, a Moszkva tér című filmben meg Orom utca nyolc, mert elbaszta a tanács.
Ugye a nők folyton beszélnének, ez nekik valami beakadásuk, mindig boncolgatnak valamit, faggatóznak, tudni akarják, elemeznek és vájkálnak. Konyhapszichológia, lelki élet. A barátnőkkel is beszélnek, és akkor a nagy beszélgetések a párkapcsolatban. Vannak ilyen mindenhonnan felszedett szavaik, technikáik, asszertív kommunikáció, énközlés, értő figyelem, rohadt idegesítő. Be is jelentik nagy komolyan, hogy beszélgessünk, legyen lelki élet, elemezzük a kapcsolatot, most meg hova mész, drágám?
A férfiak meg hallgatnak. Még a legszelídebb, legodaadóbb, szerelmes férfi arcán is átfut a rángás, hogy jön a beszélgetés. Itt valami baj lesz, felelősségre vonás, már megint nem jó valami. Neki az volna a jó, ha nem kéne sem átgondolnia, sem elmondania. Aki hallgatag férfivel él, olyannal, aki nem artikulálja az érzéseit, annak a kapcsolatában csönd van. Közben persze működik az élet, mit kell erről beszélni. A spontán beszélgetés csak álom. A megszervezett alkalmon már sejti a férfi, hogy baj van, nyilatkozni kéne, ímmel-ámmal hallgatja a másikat egy kicsit, aztán feszeng, benyomja a tévét, feláll, szarni megy.
Hallgat. akkor mondják neki hangosabban. Megfagy a hangulat. Ultimátum. Nem kellett volna beszélgetni, lám.
Fiúk, nem a beszéddel van a baj, hanem hogy nem veszitek komolyan a másikat, meg azt, amit mond. Magyarázatokat fabrikáltok folyton, ki ne lássék az önzés.
Az nagyon szomorú, hogy ez úgy merül fel, “a nők már csak ilyenek”, “a férfiak már csak ilyenek”. Joós István szerint a nőknek meg kéne tanulniuk hallgatni, a férfiaknak meg kéne tanulniuk megnyílni. Ezt abban az írásában írja, amelyikben a férfi az alma húsa, a nő a magháza. Szép, ugye?
Egyébként sok olyan férfit ismerek, aki a dologias, lélektelen légkörtől szenved a házasságában, és szívesen beszélgetne, a kapcsolatról is. De most tegyük fel, munkahipotézisként, hogy tényleg a nők akarnak inkább lelkizni, mert genetika vagy szocializáció vagy mit tudom én, és a férfiak nem.
Két megjegyzésem van ehhez.
Az első, hogy beszélni, egyeztetni, meghallgatni a másikat, nevén nevezni a folyamatokat, megosztani az érzéseket, kétségeket, más szóval: tudatosan gondozni a kapcsolatot nem valami női igény, csak rájuk van tolva ez is, őnekik fáj érzékenyebben, ha idegenség van, ha nem értik, mi zajlik, meg ők azok, akik nem csak azt nézik, hogy nekik mi a jó, hanem a másikat is, illetve a két ember közötti szakaszt is. Egy csomó mindent mondani kell, mert csak a kivételes érzelmi intelligenciájú emberek tudnak úgy ráhangolódni a másikra, hogy érezzék, mire van szüksége, a többiek magukból indulnak ki, és ez sokszor nagy félreértésekhez vezet. Ezért a legegyszerűbb módja, hogy a másik tudomására hozzuk, nekünk mi lenne jó, elmondjuk, felismerjük magunkban és kifejezzük neki, hogy egyeztessünk, megértsük a másik szempontjait. Nem, nem megy a kapcsolat lendületből, attól, hogy szereted a másikat, még nagyon sok diszharmónia lehet.
Ezt a kommunikációt, figyelmet, igényt érdemes megtanulni, ha nem megy, mert az javítja és védi a kapcsolatot. Időben jelezni, hogy valami bánt, mást szeretnék; megfogalmazni, hogy mi van, megpróbálni változtatni, ha nem jó, az igenis meggátolja az elidegenedést, érzelmileg kielégítőbb, feszültségoldóbb, tudatosabb, kapcsolatot építőbb, mint mindezt elmulasztani, a praktikumra, a beidegződésekre, rutinra hagyatkozni. Nem, mindez nem a nők igénye. Aki ezt elmulasztja (noha ez sem garancia, de sine qua non), annak jön az eltávolodás, a nagy hallgatások, a mit kezdjünk egymással, fogalmam sincs, mi jár a fejedben, a menekülőútvonalak, a robbanó probléma: külső kapcsolat, függőség, depresszió, elkívánkozás. Akárki akármit mond, nem jó távol lenni, kiüresedett, formális kapcsolatban lenni, magát meg nem osztó emberrel élni, akinek funkcióvá vált a párkapcsolat.
Két olyan kapcsolatom volt, amelyikben éretten, komolyan, tudatosan, figyelmesen egyeztetni próbáltam. Az egyikben nagyon sok energiával haladtunk valamennyit, kimondódtak fájdalmas dolgok, közeledtünk, volt értelme. A másikban belebuktunk: teljes ellenállás, némaság, megfagyás lett belőle, csak lendületből ment, feltételezések alapján, azoknak megfelelve, végül elnémultunk. Tudatos figyelemmel, őszinte szándékkal, magunkba is hatolóan nem ment. Kár érte.
De miért a nők akarnak közel lenni? Én nem tudom. Mintha a férfiaknak, akik nem akarnak beszélgetni, jó lenne így a kapcsolat, automatizmusokkal, az élet kereteinek biztosításával beérik, a nő ad, amit ad, az élet többi területén meg elvannak, csak konfliktus ne legyen. Talán van valami elemi bűntudatuk, nem szeretnének azzal szembesülni, hogy a másiknak nem jó, netán bántó, ahogy ők viselkednek. Talán a szavak a status quót feszegetik. Sértő a gondolat, hogy moccanni kéne. Elvannak magukban. Mit mondhatnának? Kimondva nyilvánvalóvá válna, amit a hallgatás vagy a szó elterelése elfed. Hogy nekik jó így, de a másiknak nem.
A nő beszélgetni akar, mert szeretne megoldást, mert problémája van. Ha nem hallják meg, akkor mondja megint, aztán hangosan, és elege lesz. A férfi meg fél a beszélgetéstől.
Van olyan férfi, aki a békesség kedvéért beszélget, miközben a fogát szívja, de nem érti ezt az egészet. Így nem őszinte, manipulatív az egész, és a nő valóságának lenézése, semmibe vétele.
Vagy ha megvolt a beszélgetés, akkor sóhajtanak, visszasüppednek ugyanabba, nincs változás.
A másik, amit mondok, hogy információt birtokolni, visszatartani, hallgatni, elhallgatni, nem megosztani magunkat a másikkal, rejtőzködni, kifürkészhetetlennek lenni, az hatalom is a másik fölött. A másik szeret, közel lenne, az egyik tudja, hogy a másik szenved, vár valamire, kapcsolódna, információhiánya van, és nem és nem, neki jó így. Esetleg titka van, nagyon is jó neki, hogy van egy külön területe, amiről nem tud a másik.
Az akar tudni, aki nem tud.
Nem kell mindenről beszélni, de bármiről beszélni tudni valakivel, akinek vannak szavai, van figyelme, még nem ingerülten, még értve, még figyelmesen, az körülbelül mindenen átsegít, és meg is előzi a nagy bajokat. Közel lenni felszabadító.
csak az olvassa. én szóltam 
“Nem kell mindenről beszélni, de bármiről beszélni tudni valakivel, akinek vannak szavai, van figyelme, még nem ingerülten, még értve, még figyelmesen, az körülbelül mindenen átsegít, és meg is előzi a nagy bajokat. Közel lenni felszabadító.” – igen, igen, pontosan.
Nálunk amúgy nem szokás egyeztetve leülni, hogy na akkor most megbeszéljük a kapcsolatunkat – az már olyan erőltetett, félig-meddig hivatalos lenne. Általában akkor szoktunk mélyebb dolgokról beszélgetni, amikor este lefekszünk, de még nem alszunk, hanem szépen nyugodtan összekucorodva megosztjuk a gondolatainkat – sok időt elbeszélgetünk így, ami néha megnehezíti a korai felkelést. Vagy péntek esténként, amikor nyugodtan ülünk le vacsorázni, abban a tudatban, hogy másnap reggel nem kell majd korán kelni, munkába rohanni – ilyenkor szoktunk egy kicsit sütizni, borozni vagy inni egy kis Jägert, Unicumot, aztán beülni a nappali közepére a szőnyegre cicákkal és eldiskurálni az érzéseinkről, arról, hogy hogyan látjuk a kapcsolatunkat, magunkat, és előjön az is, mit érzünk gondnak a saját magunk, illetve a másik viselkedésében. Ki szoktuk elemezni az aktuális neurózisainkat, paráinkat, a depinket, megvitatjuk az előttünk álló és az elmúlt dolgokat – szeretem az ilyen estéket.
KedvelésKedvelés
Pontosan így van. Nekem az a rész volt rossz, amikor azt olvastam, hogy “jön a beszélgetés” – mint valami méla undorú kényszer, ami csak az egyik fél buzulása, a másik meg tűri. Mi van? Beszélünk, mert nem ugatunk, nyávogunk, vonyítunk vagy csiripelünk – mert az ember így kommunikál. Ami tény: épp ezért veszélyes egyeztetni, hogy “na akkor most komolyság van és Beszélgetünk a Nagy Dolgokról”, mert akkor van ez az stresszinterjú-szaga a dolognak.
KedvelésKedvelés
“Ami tény: épp ezért veszélyes egyeztetni” A voltférjjel egyeztetni kellett, nem csak a “lelkizéshez”, hanem egyszerű teendők megbeszéléséhez is. Mert munka után ugye fáradt, pihen, aztán birodalmat épít és dühöng hogy beszélek hozzá, mert elfoglalták az erdőt.Miért gondolom, hogy bármikor csak úgy leáll az élet, mert beszélni akarok? És olyan jól megvagyunk, hát minek felhozni a rossz dolgokat, elrontani ezt a szép estét? Aztán pár perc múlva telefon, hallom ahogy mondja az anyjának , hogy megyünk hétvégén, így ezt én is megtudom.
Vagy még a gép bekapcsolása előtt elkezdek beszélni, hallgatja mint valami csiripelést, aztán úgyis jelentkezik valamelyik gyerek, akinek persze nem az ő dolga megoldani a gondját;és hát mi bajom, más örülne ha úgy élhetne mint én. Bezzeg az ő komoly munkahelyén Igazi Problémák vannak, melyeket este 11 után sorolni kezd, és megsértődik, ha fél 1 körül elalszom.
Végül: mondani mondtad, hogy elhagysz , de azt nem lehetett komolyan venni, most meg csak így hirtelen elmész? Dehát mi beszélgettünk is!
KedvelésKedvelés
Pefffff. Na ez is szuper lehetett, ugyan miért is _volt_ férj az illető úriember… Meg eleve az ő Igazi Problémái, miközben senki mást meg nem hallgat, a kedvesmamát azért, mert ő a kedvesmama, házi bútordarab, asszonyt meg, mert ő meg egy másik ülőalkalmatosság. Mindeközben meg semmi rosszindulat, csak alapjaiban nem állt az ilyen embernél össze, hogy mit hogy kellene, miért miért nem így.
KedvelésKedvelés
“Miért gondolom, hogy bármikor csak úgy leáll az élet, mert beszélni akarok?”
Nekem erről vannak élményeim. Igen, amikor ex akart velem beszélni, akkor álljon meg az élet (válás után is!) Mert minden fontos volt, amit ő mond. Ha megegyeztünk, hogy most egy kicsit békét hagyunk egymásnak, mondjuk olvasunk, akkor is. Abszolút nem sürgős dolgokat is elkezdett mondani. Fordított esetben mélyen megsértődött, akkor is, ha nem is tudhattam, hogy mit csinál épp. De ez fontos! ez volt a halálom. Egyrészt minden fontos volt. Másrészt, amiről én akartam beszélni, az mindig ráért.
KedvelésKedvelés
Laci, nálunk mindig minden fontosabb volt, mint amit mondani akartam. Pl. ha megkérdeztem, miért mondta hogy 10 éve csak szenved mellettem, akkor inkább játszott a gépen, ne zavarjam. Vagy amikor állásajánlatot kaptam és sürgősen válaszolni kellett , akkor se volt ideje megbeszélni a család időbeosztását, mert most alszik, most nyugodtan akar enni, most fórumozik, most online boltokban keresgél, most elmegy edzeni, most hagyjam békén.. A napi intéznivalókat megoldottam nélküle , jelentős kérdésekről viszont jó lett volna egyeztetni úgy, hogy figyel.És amiről én akartam beszélni, az mindig ráért, de ha ő mondott valamit, akkor nem számított, hogy elkések a munkából vagy várnak rám valahol, vagy leeesett a gyerek a székről, vagy éppen hányok.
Nyugodtan olvasni soha nem hagyott, tőlem meg elvárta, hogy ne szóljak hozzá, ha a gépnél ül. Ha otthon volt, mindig a gépnél ült. Evés közben se akart beszédet hallani, az is idegesítette, ha a gyerekek viccelődtek az asztalnál.
Csak akkor és arról beszélgettünk, amikor és amiről ő akart.
KedvelésKedvelés
Ezért is írtam meg ezt az egyenlőtlenség formái között. A történeted nagyon tisztán mutatja, hogyan lesz ez a kommunikációképtelenség leuralás, többletjog, hatalmi technika.
KedvelésKedvelés
Teljesen értem, amit mondasz, az én ilyen tapasztalataimat nem ellenvetésnek szántam, inkább csak annyi, hogy megértem. Azt is egyre jobban látom, hogy ez a viselkedés döntően a férfiakra jellemző, az én exem ebben a tekintetben inkább kivétel.
KedvelésKedvelés
“mint valami méla undorú kényszer, ami csak az egyik fél buzulása, a másik meg tűri. Mi van?” Az van, hogy ábrázoltam egy nagyon tipikus helyzetet. Beszélgetést indítványozni akkor szoktak, amikor a másik nem beszél spontán, nem figyel, nem reagál, terel, vagy már válságban, amikor egy eszköz, netán utolsó (előtti), hogy akkor most tisztázzuk a dolgokat, mert nekem ez így nem jó.
Nagy sikernek éltem meg, amikor képessé váltam arra, hogy egy ilyen beszélgetéskor ne kezdjem el a másikat elemezni, ne mondjam el a feltörőt, hogy nem mondasz igazat, bántó vagy, direkt fabrikálod a magyarázatokat, a szavaid arra szolgálnak, hogy eltakard a valóságot. Azt akartam, hogy ne fájjon neki, ne kerüljön válságba, meg azt is, hogy ne gyűlöljön meg és ne záruljon be jobban, ne menjen át védekezésbe az egész.
Kurva nehéz tudatosnak és szeretettelinek maradni, na. De valahol hiúsági kérdés is.
KedvelésKedvelés
“Beszélgetést indítványozni akkor szoktak, amikor a másik nem beszél spontán, nem figyel, nem reagál, terel, vagy már válságban, amikor egy eszköz, netán utolsó (előtti), hogy akkor most tisztázzuk a dolgokat, mert nekem ez így nem jó.” – igen. Ha ilyen “blöá, jön a beszélgetés”-fíling van, akkor ott valószínűleg baromira el van valami tolva, mert ott már az ikszedik ilyen harapófogós-válságstábos indítványozás van. Ezt a célszemély nettó baszogatásként, de legalábbis valami kevéssé érthető kötelességként éli meg, vagy esetleg – ne nézzük okvetlenül hülyének egymást:) – tudja, hogy kellene beszélni dolgokról, hallgat, terel, és ezért érzi magát kínosan, ha rákérdeznek, hogy mi van.
És igen, azt hiszem arra mondják valamilyen szaknyelven (vagy legalábbis bikkfanyelven, nem tudom, de hallottam már ezt a kifejezést), hogy “énüzeneteket közlünk”, amikor nem ugrom neki fejjel a másiknak, hogy elemezzem, miközben én akarok valamit mondani és nekem van mondanivalóm a számára. Ha jól értem, ez volt egy nagy siker, mert így már nem támadásnak tűnik az egész.
KedvelésKedvelés
Ja – a “mi van?”-t arra értettem, hogy mennyire abszurd módon tönkre tud menni egy pár kommunikációja, tehát ez olyasmi, mint a wtf… Amikor benne vagy egy szituban, és döbbenten “kinézel” belőle, hogy “ez most komoly??”.
KedvelésKedvelés
Nem. illetve igen, magamról beszéltem. De nem. Hanem futni hagytam, hadd hazudjon, hadd higgye, hogy hiszek neki, én meg vigasztalódom a fölénnyel, hogy tudom, amit tudok. Így éreztem… elegánsnak. Vagy csak féltem megmondani, nem tudom már.
KedvelésKedvelés
Nem lehet, hogy nem volt humorod hadakozni vele? Elképzelem, hogy egy felnőtt férfiembert doszt izélgetni kell, hogy ne tereljen meg hantázzon még magának is, és automatikusan az jut eszembe, hogy egy idő után ráhagyja az ember (blablabla, mondjad), mert nem mindenki szeret a másik helyett gondolkodni. Ez persze, hogy nem jó és ilyenkor özönli el a kamu az életet, de mi a fenét lehet egy ilyen helyzetben csinálni. Tovább tologatni a másikat? Otthagyni? Ráhagyni a “hülyeséget”? Ez mind egy-egy reakció, le lehet vezetni, melyikből mi lesz, abból lehet választani.
KedvelésKedvelés
Semmit nem lehet csinálni. Kicsit várni lehet, aztán meghallgatni, amit nagy nehezen elmond, aztán szépen egyedül összerakni, feldolgozni, hogy akkor mi is volt ez. És emelni a fejet, izomból. Csakazértsem bántani, szembesíteni. Kiábrándító nagyon. Azt mondtam neki még az elején: egyszer leszel közönyös, eltűnök az életedből. Úgy lett.
KedvelésKedvelés
Mondtam tegnap a férjemnek-és nagyon büszke vagyok, hogy ezt a mondatot így összeraktam-, “ha nincs időd és energiád éltetni a kapcsolatunkat, akkor nekem nincs időm és energiám szexelni veled.” Meglepetten nézett, de azt mondta, tökre igazam van, beszéljünk. Nem várok csodákat, de legalább meghallotta.
KedvelésKedvelés
No!
KedvelésKedvelés
Nekem, azt hiszem, hogy ez a legerősebb, legpontosabb rész: “magát meg nem osztó emberrel élni”. De utálom ezt! Szerintem a kapcsolat az arra való, hogy legyen egy helyed a világban, ahol meztelenül járkálhatsz, önmagad lehetsz. De ha ezt nem kapom meg a másiktól, akkor úgy érzem, hogy nem bízik meg bennem, szégyelli/elzárja magát, nem vagyok neki elég fontos.
“Talán van valami elemi bűntudatuk” – igen, de van olyan bűntudat is, hogy már előre elzárom magam, nehogy megtudd, milyen vagyok, és elhagyj. “Bűn nélküli bűntudat” – ahogy József Attilánál tanítják.
“Nem kell mindenről beszélni, de bármiről beszélni tudni valakivel, akinek vannak szavai, van figyelme, még nem ingerülten, még értve, még figyelmesen, az körülbelül mindenen átsegít, és meg is előzi a nagy bajokat. Közel lenni felszabadító.” Pontosan így érzik én is. Nemrég beszélgettünk egy barátommal, hogy üdvös, ha az embernek a társa a legjobb barátja. Mire ő mondta, hogy igen, de legyen egy másik legjobb barátja is. Sőt ami most még eszembe jutott, hogy magunkkal is jó barátságban kéne lenni, ez az alap. “Még nem ingerülten, még értve” – igen, olyan valakivel, aki ugyanazt vagy hasonlót ért a fogalmak alatt, mint én, és nem kell folyton leállni magyarázni, szépíteni, bocsánatot kérni.
Még egy dolog jutott eszembe a “férfi” kommunikációról: “Jó (volt)? Nem (volt) jó?” Szerintem mindenkinek beugrott, milyen helyzetről van szó.
KedvelésKedvelés
“Nemrég beszélgettünk egy barátommal, hogy üdvös, ha az embernek a társa a legjobb barátja. Mire ő mondta, hogy igen, de legyen egy másik legjobb barátja is. Sőt ami most még eszembe jutott, hogy magunkkal is jó barátságban kéne lenni, ez az alap.”
Nagyon egyetértek. A barátnőimnek azt szoktam mondani, hogy nem érdemes olyan emberrel párkapcsolatba kezdeni, akivel nem tudnak napokat végigbeszélgetni. 🙂
KedvelésKedvelik 1 személy
Igen! Én úgy érzem, hogy nem tudnék olyan emberrel párkapcsolatban élni, akivel adott esetben ne lehetnénk barátok is.
KedvelésKedvelés
Szerintem okés, sőt, üdvös, ha van másik legjobb barát, mert az elköteleződés, másrészt a szexualitás rá tud lógni az őszinteségre.
KedvelésKedvelés
Ez milyen, hogy utána megkérdezik! Én ilyet csak filmen láttam. Döbbenet, ez milyen idegenség. Hát ha nem önkielégít a hüvelyben csukott szemmel (ezt sokan csinálják amúgy), hanem ránéz az arcomra, figyeli a rezdülést, együtt van velem, akkor ilyen kérdés nincsen. Az más, ha az emberből kiömlik, hogy elmesélje, pontosan milyen is volt, de a kérdés, hogy jó volt-e…? Jaj.
KedvelésKedvelés
Ó, én olyat is tudok, aki közben kérdi. Persze ez figyelmesség is lehet, de szerintem inkább bizonytalanságból ered. Másrészt meg rajtam látszódik/hallatszódik, ha jó, és nem szeretem az ilyen epikus színházi elemeket.
KedvelésKedvelés
Már csak azért is hülyeség megkérdezni, mert most komolyan, van aki azt mondja erre, hogy “Őszintén? Elég szar volt!” 🙂
KedvelésKedvelés
Hű, ez a “jó/nem jó” kérdés.
Itt ebben az akolmeleg nősoviniszta belterjes világban meg merem kérdezni.
Rajtam mindig észre lehet venni, ha jó.
Viszont volt olyan partner, aki annyira visszafogott volt, hogy rá kellett kérdeznem párszor. Most akkor fordítva vagyok behuzalozva? Ez nagyon ciki volt? (Neki amúgy nem, örült, hogy figyelek rá.)
KedvelésKedvelés
Az a gyanúm, hogy a jó volt? azt (is) jelenti, volt-e orgazmusod, vagy semmi ilyesmi. Na, ez gáz. Mintha az úgy külön, privát, független történne, nem folyamatos, boldogságos, rezdülő interakciósorozat eredményeként.
A legnagyobb élmény közben beszélni, elmondani.
KedvelésKedvelés
Igen, benne van az, hogy figyelsz a másikra, az jó. Bár ehelyett/mellett ott van még a “mit szeretnél?”, az nekem kevésbé fura, célravezetőbb. De az utólagos kiértékelés az számomra már egy szinten van az “elég nagy-e a szerszámom” kérdéssel. Most tényleg, ez belső bizonytalanságból jön, vagy csak nagyképűsködni akarnak? Hogy a klasszikust idézzem: “sokkot kaptál, az a bajod!” 🙂
Biztos megérne egy misét az is, hogy kin miért látszódik vagy nem látszódik, én a magam részéről sokkal jobban felizgulok, ha azt látom/hallom, hogy a másik élvezi. Az ilyen “hangtompítós” megoldást maximum úgy tudom elképzelni, hogy szomszédok/rokonok/gyerek miatt csendben “kell” lenni, akkor az úgy izgató tud lenni, vagy szorongást is kiválthat.
KedvelésKedvelés
Van, aki elnémul, beleájul, előember lesz.
KedvelésKedvelés
Én hörögve ájulok el. 🙂
KedvelésKedvelés
A beszéd mégis kognitív tevékenység, a szex kevésbé.
KedvelésKedvelés
amúgy munkahelyen ugyanez a probléma a fiúkkal (a neurotipikusokkal is), hogy nem kommunikálnak, nem jelzik ha elcsúsznak valamivel, nem kérnek segítséget, hárítják a felelősséget ha elbasznak valamit, nem proaktívak, nem néznek ügyfélszempontot.
szóval biztos hogy nem valami evolúciós lóufasz mechanizmus, mert ez a mamutvadászatban se hatékony. 😀
szerintem vmi olyasmi van, hogy az alap gendernevelés és iskolai kooperáció büntetése + szekálásrendszer együttesen arra szocializálja az embereket, hogy 1. ne működjenek együtt és egymás rovására legyenek jók 2. a fiúkat arra, hogy erőt mutassanak, tehát ne beszéljenek a problémáikról, saját magukról stb., a lányokat pedig arra, hogy igazodjanak a csoporthoz/hatalomhoz.
KedvelésKedvelik 1 személy
a nevelést a gyerekek 5-6 éves koráig döntő részben a nők végzik. addig az alpok rögzülnek is és kezdetét veheti a mammutvadászat, amiben viszont a sok beszéd nem előnyös, hiszen e derék állatoknak nagyon jó fülük van az ilyesmihez.
KedvelésKedvelés
ezt komolyan gondoltad?
KedvelésKedvelés
persze
KedvelésKedvelés
Ez most így van, és nagyon valószínű, hogy NEM így volt régen. Természeti népeknél vannak megfigyelések arra, hogy a férfiak – pláne a fiú gyerekekkel – igen sokat foglalkoznak, akár többet, mint a nők.
KedvelésKedvelés
nyilván, viszont a természeti népek is külön foglalkoznak a fiúkkal, amire őket kell nevelni a túlélésért és külön a lányokat ugyanilyen megfontolásból. tehát a szocializáció a gyakorlatiasságból ered, merthogy érthetően nem a nőket küldik hátukon, karjukon a gyerekekkel az oroszlánok és medvék ellen.
hogy a mai világban mi a gyakorlatias és most hogyan van, az persze más kérdés, de az sem egyértelmű szerintem.
KedvelésKedvelés
Ez a másik óriási tévedés, hogy a férfiak dolga az volt, 24/24-ben nagyvadakkal hadakoztak, a nők meg ugyanilyen beosztásban a tüzet őrizték, meg gyereket szoptattak. Sehol semmilyen bizonyíték, sem evolúciós, sem kulturális antropológiai nincs ilyesmire, abszolút nem is logikus. A legtöbb tevékenység közös térben zajlott, a gyerekek közös térben látták, gyakorolták is a tevékenységeket. Az asszonyokon halsütés meg gyümölcsszedés közben sincsenek rajtuk a gyerekek, ellenben a férfiaknak is ott van az ölükben a ded más alkalommal. Hogy a nagyvad-vadászatban mennyire vettek részt nők (természetesen a nagy gyerekeket otthon hagyva, a kapaszkodós gyerekesek meg tényleg nem mentek), arra nem tudom mennyi bizonyíték van, de tessék már elképzelni, hogy az emberi népesség elképesztően nagy része NEM nagyvadak húsát ette döntően, hanem rovaroktól a gyíkokig mindenfélét, csak ezt a mai európai népességnek derogál észrevenni. Meg persze (főleg erdős területeken) rengeteg gyümölcsöt, gumót, gombát. A táplálék nagy részét tehát még csak nem is volt fizikailag nehéz összeszedni (illetve dehogy nem, csak kitartó erőfeszítés kellett hozzá, amit ma is hajlamos a pasi rásózni az asszonyra, elvégre könnyű munka). Ettől még az lehetséges, hogy a nagy ragadozók ellen tényleg inkább a férfiak harcoltak, de ne képzeljük már, hogy az kitöltötte az idejük nagy részét. Kb. mint manapság a villanykörte becsavarás.
Kérdezed, miért káros, amit írsz. Azért, mert a – teljesen téves – nemi sztereotípiákat erősíti, (ál)tudományos érvekkel “támasztja” alá.
KedvelésKedvelés
Van egy utazó párosnak műsora a királyi csatornán, on the s**t , nos náluk az egyik adásban egy a világtól jól elszigetelt afrikai törzshöz látogattak. Az egyik férfi interjúalany azt se tudta mi az hogy afrika. A nőket állatszámba se vették, fontosabb volt a marhájuk mint a nő, az csak arra kellett hogy szüljön. Akkor felvetődött bennem a kérdés, hogy egy a világtól jól elszigetelt, arról mit sem tudó helyen hogy alakulhatott ki ez a nagyfokú egyenlőtlenség?
KedvelésKedvelés
Akkor most el szeretném mondani, hogy az ember sosem evett mamutot. Nem finom. Kóstold meg.
KedvelésKedvelés
én valahol azt olvastam, hogy az alaszkai aranyláz idején jégbe fagyott mamutrostélyost árultak a fogadók, de már utánanéztem “pár primitív kattintással” és nem valószínű. dehogy sohasem? de majd lemegyek alfába és visszaemlékszem, vagy megkérdezem tőlük.
KedvelésKedvelés
A 2. pomttal tökéletesen egyetértek. Én is ugyanezt látom, hogy nem szólnak, nem kérnek segítséget, mert az ciki, és ugyanígy a lelki ügyekben is. Közben meg magukra (?) raknak egy csomó elvárást, hogy ezt a férfinak kell megoldania.
KedvelésKedvelés
Ez az egész jelenség azért döbbenetes, mert állítólag – nem teljesen bizonyított – a H. sapiens többek között azért lett az egyedüli emberfaj a világon, mert pl. a neandervölgyiek anatómiai felépítése valószínűleg nem tette lehetővé a normális beszédet, márpedig a beszéd konkrétan forradalmasította a kommunikációt, aminek révén az együttműködés hatékonysága korábban soha nem látott mértékű lett. Mégis haladhat visszafelé az evolúció, ezek szerint:-)
KedvelésKedvelés
lehet, hogy a beszédet a férfiak férfi és férfi közötti együttműködésre találták ki.
KedvelésKedvelés
A férfiak találták ki a beszédet???
KedvelésKedvelés
úgy írtam, lehet s bár elég logikus, az nem magyarázza meg a nők mitől tudnak. aztán úgy is gondoltam, hogy a férfibeszélgetés inkább a férfiak közötti közlekedést szolgálja. a nőkkel való beszédben már más a helyzet, velük már félszeg hebegés is lehetséges, de alapvetően máshogyan szólunk ugyanazért egy nőhöz, mint egy férfihoz. viszont ha csak a világirodalom nagyjait nézzük, az is férfiak munkája, pl a Bóváryné. lehet, hogy a magas művészet arról szól, hogy alfa férfiak történeteket mesélnek, amit a nők nyilvánvalóan szívesen élveznek, mintegy falnak?
KedvelésKedvelés
Nem, nem lehet. Szerintem hét másodperc alatt könnyedén találsz te is húsz érvet, hogy ez miért bőszítő és kártékony hülyeség.
KedvelésKedvelés
hét másodperc húsz érv alatt. nem bőszítésként írtam, de azt nem értem miért lenne kártékony.
KedvelésKedvelés
jól van, találtam hármat, de megvizsgáltam, nem kártékony.
KedvelésKedvelés
És íme a blog történetének legostobább mondata…Hogy miről szól a magas művészet. Ekkora hülyeséget. Viccel ez, vagy provokál?
KedvelésKedvelés
Az ugatást meg nyilván a kankutyák.
KedvelésKedvelik 1 személy
a beszélő kutyát meg a Jack London. 🙂
KedvelésKedvelés
De vicces.
KedvelésKedvelés
csak két adalék a témához:
multkorjában olvastam egy elméletet arról, hogy a beszéd kialakulása tette lehetővé (vagy éppen ezért alakult ki a beszéd?), hogy az emberi társadalmak másképp alakuljanak, mint a legtöbb főemlősé, Ahelyett, hogy az alfa hím mindent visz, a gyengébbek verbális kommunikáció útján összefoghattak, legyőzve a legerősebbet, legagresszívebbet.
a másik egy exem élménye. A katonaságnál az altisztek “nem beszélsz!” paranccsal fegyelmezték a náluk verbálisan lényegesen fittebb bölcsészlegénységet.
KedvelésKedvelés
kedvenc filmemben a világ második legjobb legjobb gitárosában 1 óra 2 és fél perckor kezdődik az ide passzoló rész. nagy összegzésként csak annyi mondható “mindenki tud mindent” 🙂
KedvelésKedvelés
Teljesen off, de imádom azt a filmet, és most külön köszi, hogy előhoztad a fejem hátsó részéből.
KedvelésKedvelés
ugyan, természetes.
KedvelésKedvelés
Érintve éreztem magam. (Mint általában mindig…) Coming out: én nem nagyon szeretek a belső életemről beszélni hosszasan. Exférj meg de. Őt szívesen meg is hallgattam, de arra nem éreztem késztetést, hogy én is megnyíljak ugyanilyen szinten. Nálunk inkább az volt a konfliktus, hogy “mert te sosem beszélsz az érzéseidről”. Nem, én kiírtam, kirajzoltam, kiénekeltem, kifőztem. A mostani kapcsolatba meg simán belefér, hogy a kedves éjszakai másfél órás monológja közben néha szólok, hogy bocs, kicsit halkabban, mert aludnék 😀 De imádtam/imádom a nagy világmegváltó beszélgetéseket túra közben, vacsoraasztalnál, ágyban. Csak tényleg, ha rosszul esik valamiről beszélnem, ne legyen muszáj.
KedvelésKedvelés
kifőzött érzés. mától használhatom én is? 🙂
KedvelésKedvelés
Csak ha szeretsz főzni.
KedvelésKedvelés
“A másik, amit mondok, hogy információt birtokolni, visszatartani, hallgatni, elhallgatni, nem megosztani magunkat a másikkal, rejtőzködni, kifürkészhetetlennek lenni, az hatalom is a másik fölött. A másik szeret, közel lenne, az egyik tudja, hogy a másik szenved, vár valamire, kapcsolódna, információhiánya van, és nem és nem, neki jó így.”
Lányismerőseim egy jelentős része szerint az ilyen típusú pasi nagyon szexi és titokzatos és tekintélyt sugároz, hogy nem áll le csak úgy csevegni. (Félreértés ne essék nem a lányismerőseimet ítélem el itt, a társadalom és a szocializációjuk tehet róla, hogy így gondolják.)
KedvelésKedvelés
igen? ez biztos? na jól van.
KedvelésKedvelés
A legtöbb romantikus filmben, regényben, amin a lányok szocializálódnak, ilyen a férfi – titokzatos, hallgatag, rejtélyes, a tekintete a messzeségbe réved, és nagy dolgokon töpreng… Sok lány azt hiszi, ilyen az igazi férfi, és csak későn veszi észre, hogy a gyakorlatban nem túl kellemes egy ilyen emberrel élni.
KedvelésKedvelés
“a férfi – titokzatos, hallgatag, rejtélyes,a tekintete a messzeségbe réved, és nagy dolgokon töpreng”
Ja, “hogy a picsába nem esik le az a kurva légy a plafonról” meg ilyeneken 😉
KedvelésKedvelik 1 személy
Kurva fárasztó tud lenni egy nehéz nap után, mikor a partnered még hajnali fél háromkor is a saját (nem közös) lelki rezdüléseit ecseteli. Ha meg bealszol, te vagy az érzéketlen, nőietlen hülye picsa. A másik lehetőség, hogy mondd, szívem, egyrészt őszintén érdekel a vallásokhoz való pillanatnyi viszonyod, és így legalább kihúzom ébren a következő szoptatásig.
KedvelésKedvelés
És ez még rímelt is!
KedvelésKedvelés
A beszélgetés szükségességét illetően egyetértek a poszttal, de igenis van különbség a két nem között.
Magáról a beszélgetésről: ha a férfiak elmennek férfi társaságban sörözni, akkor leginkább a bajnokság állásáról és autókról esik szó, és ha régen látták egymást, akkor is vajmi keveset beszélnek egymás magánéletéről.
Egyszer bele is szaladtam ebbe. a barátaimmal söröztünk, hazajöttem, a feleségem kérdezte, melyik barátommal mi újság, összeszedtem minden infót, amit hallottam, de az is csak kb. 1 percet tett ki bővített mondatokban. A feleségem erre megsértődött, hogy biztos nem is akarok vele beszélni. Pedig nem felületes a barátaimmal a viszony, de részletekbe három esetben mennek bele:
1. ha a baráti kör több tagját is érintheti a dolog
2. ha óriási dolog történt (leánykérés, gyermekszületés, házasság)
3. ha tanácsot kérnek
KedvelésKedvelés
Ez igaz, de szocializáció, és nem evolúció.
KedvelésKedvelés
ez még enyhén szólva is vitatott
KedvelésKedvelés
Engem mindig is érdekelt, hogy ez miért van így. Nem érdekli a férfiakat egymás élete, fontos döntései, gondolatai, napjai? Nem mernek róla beszélni, mert azt hiszik, uncsi? Íratlan szabály, hogy fociról és kocsikról kell beszélni? Vagy ha az érzéseidről beszélsz, buzi vagy? Vagy hogy van ez? Más férfiak meg miért képesek rá?
KedvelésKedvelés
Ezt én sem értettem soha… Nekem mindig fura volt, hogy a legtöbb férfi csak valami közös hobbi, közös munka mentén tud kapcsolódni a társaival, egyéb más mentén nem. Nagy felismerés volt számomra, hogy vannak férfiak, akik szenvednek ettől, mert így elég nehéz igazi mély barátságokat kialakítani, érzésekről beszélni, egymást segíteni.
KedvelésKedvelés
Ha egy fiu vagy egy ferfi elmondja, hogy mit erez, esetleg tesz egy romantikus gesztust, valami hasonlok hangzanak el:
“Hogy van a vaginad haver?”
“Ja igy probalsz puncit szerezni, oke..”
“Buzi vagy.”
“Hormonzavaros vagy.”
“Nem vagy igazi ferfi. ”
Nagyon szomoru ez.
KedvelésKedvelés
Gondolom, ezt kívánja meg a szerep. Nem lelkiznek, az “buzis”.
KedvelésKedvelés
“A másik, amit mondok, hogy információt birtokolni, visszatartani, hallgatni, elhallgatni, nem megosztani magunkat a másikkal, rejtőzködni, kifürkészhetetlennek lenni, az hatalom is a másik fölött. A másik szeret, közel lenne, az egyik tudja, hogy a másik szenved, vár valamire, kapcsolódna, információhiánya van, és nem és nem, neki jó így.”
Sokszor, sokféleképpen átéltem már ezt, persze én mindig “a másik” voltam. Méltatlan dolog, mert végig pokoli bűntudatod van, amiért nem elég az, ami van. De hiszen szeret, mert eléd jön éjjel a buszhoz, betakar, ha fázol, kimegy egy pohár vízért neked – tehát közel lenni, kapcsolódni a szavak és az testbeszéd szintjén már nem kell, a vágyódás erre hiszti, Disney-mese szocializáció, gyerekes dolog, engedjük már el az elvárásokat, szeressük azt, ami van. Vagy: de hiszen nincs is köztünk semmi komoly, definiálhatatlan, ami van, tehát nem várhatok érzelmi kapcsolódást, nincs jogom kérni egy szeletet a lelkéből, az életéből… önző vagyok és buta, ha ezt várom, értenem kellene a játékszabályokat, a távolság adja az izgalmat. És tényleg, de ha nincs mélyebb érzelmi kapcsolódás, nem megy a dolog, nem úgy megy… ezeknek a dolgoknak – flört, vonzalom, szerelem, szex – az összetartó ereje a KAPCSOLÓDÁS, és ha az nincs, minden mögött ott egy megmagyarázhatatlan, kényelmetlen, fázós hiány.
Sokáig nagyon haragudtam magamra, miért nekem kell ez a kapcsolódás, és ezzel mindig az izgalmat, a titokzatosságot rombolom le, nincs igazi kalandor-énem. Aztán rájöttem, hogy oké, a képesség az intimitásra fontos dolog, és nekem megvan, de nem mindenki van így ezzel. Interjúztam egy szexuálpszichológussal, ő mondta, hogy a szexfüggőség lényege épp az, hogy a páciens képtelen megélni az intimitást, ezért szexszel pótolná azt. Nem azért szexel éjjel-nappal, mert ezt kívánja a szervezete, hanem mert pótcselekszik: az érzelmi kapcsolódás, intimitás idegen számára, de mivel szüksége van rá a töltekezéshez, testi intimitással pótolná azt. És ilyenkor mennyire nem intim élmény a szex se…!
Kicsit olyan, mintha a társadalom erre szocializálná a férfiakat: hódíts, terjeszkedj, szerezz meg minél több nőstényt, az érzelmeidet ne mutasd ki, ne válj sebezhetővé, ne add ki magad, ne sírj, ne mutasd meg a gyenge oldalad, ne függj érzelmileg (se) senkitől… és mindennek a mélyén ott a vágy a kapcsolódásra, amiről a delikvens se tud, tehát jön egy szexfüggőség, ami a szerepbe illik, és testileg legalább kielégítő, oldja a stresszt, önbizalommal járul hozzá a pozitív énképhez. Emögött sokszor van egy csodavárás is, a pszichológia így hívja: hogy oké, most ez van, de majd jön nő – egy másik lény, egy külső forrás, nem ám én – aki ebből kimozdít, aki mindent megváltoztat, és hozzá majd tudok kapcsolódni.
Nem, nem tudsz: intim módon kapcsolódni az érzelmek szintjén nem fogsz tudni, ha nem dolgozol magadon, kisöcsém, bármennyire is szeretnél. Ó, mennyien vannak, akiknek ez nem megy, de meg akarják úszni érzelmileg az időigényes, necces, átláthatatlan, “rizsatív” önvizsgálatot, és természetesen mindazt, ami érzelmileg a szerelemmel, a kapcsolódással, az önátadással és a persze potenciális csalódással jár, ami mindig benne van a pakliban…
KedvelésKedvelés
Szerintem a legnagyobb erő azé, aki mer sebezhetővé válni.
Aki rejtőzködik, gyenge.
Köszönöm, hogy leírtad ezt, és ilyen szépen.
KedvelésKedvelik 1 személy
Nagyon tetszik ez a hozzászólás, Eszter!
KedvelésKedvelés
Jajj ez nagyon talált.
Az én férjemmel 25 éve dolgozunk ezen a kérdésen. Talán a kapcsolatunk – amit már írtam többször is, nagyon jó – egyetlen gyenge pontja a megbeszélés. Én sem szeretek lelkizni, nem is tudok igazán. Viszont ha van valami konfliktus, én szeretném lezárni úgy, hogy megbeszéljük, megegyezünk, tartjuk magunkat a megbeszéltekhez, és vége. Ő ezt a “lezáró, feloldó” megbeszélést támadásnak gondolta nagyon sokáig – mármint, hogy én nem akarom befejezni a vitát, mert még cincálom. Mára már eljutottunk addig, hogy felfogja: nem a vitát akarom fokozni, hanem megnyugtatóan szeretném befejezni inkább. Mára már javult a helyzet, de időnként még belecsúszunk ebbe.
Viszont ő nem hallgatag legalább, nem kukul meg, ha komoly a megbeszélnivaló.
KedvelésKedvelés
Jaj, olyan hatalmas teher vagyok én mostanában a környezetemnek…
Nincs is hallgatóságom.
😦
KedvelésKedvelés
A rendszer meg spamnek rak, most mondd meg. 🙂
Mesélj, öntsd ki, szeretünk.
KedvelésKedvelés
Az egyenlőtlenség egyik formája a mindenbe belekotnyeleskedő, mindent jobban tudó, kényszeresen belebeszélő férfi is.
Szubjektív benyomásom, hogy a férfiak nem beszélnek kevesebbet, mint a nők, csak máshogyan beszélnek, mondjuk mindig kioktatnak.
Ilyen példáért nem is kell messzire menni.
KedvelésKedvelés
ohh..igen. A franc enne meg. Sok ilyen van.
KedvelésKedvelés
Ugye?
Kényszeres vitatkozók.
Azt bírom, amikor elmondom a véleményem egy ilyenféle embernek, erre nekem esik, “Ez nem igaz! Mutass egy kutatást, ami alátámasztja!”
Anyám, a véleményemet mondtam, szabad-e?
Ezért teszem majdnem mindig hozzá, hogy “szerintem”.
Kivéve, persze, ha alá tudom támasztani egy kutatással.
KedvelésKedvelés
Sziasztok! Régóta olvasom a blogot és kíváncsi vagyok a véleményetekre (de szóljatok, ha rossz helyen teszem fel). Nagyon foglalkoztat néhány kérdés a vitatkozást illetően, amiről úgy érzem, komoly egyenlőtlenséget vihet a párkapcsolatba (bár kevés a tapasztalatom).
Mennyire fair az a vita, ahol a partnerek eltérő vitakészséggel rendelkeznek? Mit lehet ezzel kezdeni?
Mennyire fair úgy vitába szállni, hogy nem csak közösen beszéltetek a témáról, hanem magadban is rágódtál egy sort, s így jobban végiggondoltad, mint a másik?
Egyszerű dolgokra gondolok, mint például amikor az egyik fél sokkal erősebb érveket tud hozni az általa jónak tartott álláspont mellett.
KedvelésKedvelés
Ezekkel a “nők szeretnek beszélni a férfiak meg menekülnek” bejegyzésekkel nehezen kezdek valamit.
Egyrészt igaz hogy a többség ilyen.
Másrészt nálunk homlokegyenest fordítva van. Én próbálok beszélni, tabukat döntögetni és sokszor csend a válaszreakció.
Ettől van – létezik ez a jelenség. Már megszoktam, hogy szinte mindenben kisebbség vagyok. Száz százalékig egyetértek abban, hogy a beszélgetésre nyitott hozzáállás, az érdeklődés, a megérteni próbálás átsegít szinte mindenen.
KedvelésKedvelés
Van rólad is mondat a posztban, és kapásból mondok tíz hasonló olvasót.
KedvelésKedvelés
Én most épp egy nembeszélős férjtől válok. Még a férjemmel lakom, várom a pénzt, hogy vehessek lakást (banki hitelből kifizet). Gyerek nincs legalább. Másik beszélős pasi van. Viszont kérdés a hallgatósághoz: másik pasival féléve együtt, egyelőre nem publikusan. Szerintem ez már van annyi idő, hogy az embernek ne kelljen játszmázni, adni a megközelíthetetlent, én megmondtam neki, hogy bele vagyok esve, mire anyám hosszasan lebaszott (én 43, anyám 66), hogy mér mondtam ilyet, egy büszke nő nem, stb. Eddig kurvára visszafogtam magam, de most úgy érzem, hogy mi a fenéért ne legyek vele őszinte? Én úgy érzem, hogy nem mászok rá, általában ő keres, teljesen magától, naponta beszélünk-írunk, hetente találkozunk. Szerintem rendes pasi, szar házasságban, most épp azt ajánlotta fel, h év végéig eldönti, hogy válik-e, vagy nem. Vélemény? Ti hogy álltok ezekkel a “legyünk elérhetetlenek” dologgal?
KedvelésKedvelés
Én a mostani kedvesnek két hét intenzív levelezés és két együtt töltött hétvége után mondtam meg, hogy bele vagyok esve. Kicsit megrémült, vajon mit akarok tőle? Aztán tisztáztuk, hogy semmit, csak miért is ne mondanám, ha így érzem? Majd ha ő is így érzi, mondja ő is, ha nem, nem. Mikor elhitte, hogy tényleg, és nem “megvenni” akarom ezzel (elég csúnyán beszéltem akkor, ki vagy te bazmeg, mi van benned, amit bárki meg akarna venni 🙂 ), akkor mondta is. Addig csak éreztette, de azt nagyon intenzíven. Én nem fognám vissza magam a helyedben.
KedvelésKedvelés
Én azt gondolom így ötvenévesen, hogy akinek nem kellek úgy, ahogy vagyok, akinek vetíteni kell, akinek nem mondhatom, hogy szeretem, vagy aki nem mondja, hogy szeret, ha tényleg, az engem nem érdekel, azzal nekem nincs dolgom.
KedvelésKedvelik 1 személy
Én például ilyesmin nem agyalok soha többé. Teszem, ami jön, ami természetes, amit szívesen teszek meg. Ha a szerelmem engem szeret, és nem egy tulajdonságcsomagot, vagy a párkapcsolatot mint állapotot (és az, hogy pont én vagyok az útjában, teljesen esetleges), akkor nem létezik olyan. hogy “elrontok” valamit, “rosszul csinálok” valamit. Akkor minden eredendően jó, és szerethető, és örülve van neki, és annak megfelelően lesz folytatva együtt. Nekem mázsákkal könnyebb így.
Hát az pedig, hogy anyád lebasz, amiért ezt vagy azt mondasz a párodnak, az, már ne is haragudj, de wtf.
KedvelésKedvelés
BusBagoly
Nálunk hasonló volt a felállás, mindketten váltunk végül, de nálunk a páromnál nem volt kérdés, nélkülem is lépett volna. Én voltam számára a kérdéses inkább (3. gyerek a pocakban). Nálunk én nyomultam jobban, ő nem merte eleinte beleélni magát, és ment a huzavona, olyan szinten, hogy akkor hagyjuk egymást békén, de nem bírtuk ki egy napig sem. Én beleszerettem és ezt elég hamar a tudtára is adtam (miután ő is a tudtomra adta, hogy tíz éve epekedik utánam, úgy, hogy soha nem fogtam gyanút, pedig azért általában egyből kiszúrom az ilyesmit). Szerintem a játszmázás fölösleges, nem vagytok már kamaszok.. Miért nem lehet őszintének lenni egymáshoz? Ha nem kölcsönös a dolog, akkor előbb utóbb úgyis kiderül. Szerintem nem ezen múlik. Igazad van, lehet, pont a játszmázás rémíti el, főleg, ha ő őszintén közeledik.
KedvelésKedvelés
Szívemből szóltatok, köszönöm. Rohadtul fárasztó tud ám lenni mindig odafigyelni, hogy most mit, miért mondok, jaj, mit gondol. Én is pont így érzem, hogy ennyi idősen már ne kelljen feszengeni folyamatosan, ha így nem vagyok jó, akkor hagyjuk. Nem akarom megjátszani magam az elkövetkezendő években, bőven elég volt 12 évi házasságban mindig azt érezni, hogy nem viselkedek megfelelően, nem tetszik neki, amit mondok. Per pill felszabadító érzés, hogy nem érdekel, hogy a férjem mit gondol. Beszélős pasit meg majd meglátjuk.
KedvelésKedvelés
Azért ez az új kapcsolat még alakul, nincsenek definíciói. Szerintem a fél év nagyon kevés, nem igazi próba, a java a döntés után jön. Nagyon sokan vannak úgy, hogy mennének, és nagyon kevesen mennek, és nehéz ezt okosan, józanul, felelősen.
Én már egy kicsit borzadok a nagy szavaktól, néha elfedik a lényeget, ami annál cikibb tud lenni, minél szebbek a szavak.
De aki jól használja a szavakat, attól nincs mit félni.
KedvelésKedvelés
Hát, nehéz. Reméljük a legjobbakat! Mindenesetre a diszfunkcionális házasságomból kilépés során sokat segített a blogod, meg hogy másoknak is vannak hasonló érzései, utólag is kösz.
KedvelésKedvelés
Köszönöm, és többen írták ezt, csodálatos, új életük lett. Jó, hogy volt erejük.
KedvelésKedvelés
Az én párom szeret beszélgetni, spontánul is, és tervezve is,hogy na most miket kell átbeszélnünk. Sokszor késő estig beszélgetünk, mert annyira kevés az a nap, mikor kettesben sor kerülhet rá, hogy próbáljuk kihasználni minél jobban. Sokszor inkább ő az, aki nemszeretem témákat előhoz, boncolgat. Kicsit kínos néha nekem, néha vicces. Nagyon sokat tanultam tőle (két éve lassan, hogy együtt vagyunk), főkén hallgatásban fejlődtem (remélem). Mert az iszonyat nehéz, és ezt nem gondoltam volna. Naná, 14 év fölösleges szájtépés után, nem nagyon áll rá az agyam, hogy meg is kellene hallgatni a másikat, és főleg, mert igénye van rá (szól is különben). Úgyhogy most nagyokat hallgatok és bevallom, sokszor nem tudok vele mit kezdeni.
KedvelésKedvelés
Olyan jó, hogy van fejlődés meg önreflexió. Olyan nehéz azokkal, akik hazugsághoz meg elhallgatáshoz szoktak.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: szeret, csak nem tudja kimutatni | csak az olvassa — én szóltam
Nagyon jó, hogy megtaláltam ezt a blogot. Nekem még soha nem volt olyan kapcsolatom, ahol a beszélgetés ment volna, pedig elemi erővel vágytam rá, nem viccelek, kb 9 éves koromtól. Apám is ilyen, és félek, hogy ennek köze lehet ahhoz, hogy mindig ilyen nembeszélek pasikhoz vonzódom. Hogy lehet ebből kiszállni??
KedvelésKedvelés
beszelgess beszelo pasikkal? mint barat?
KedvelésKedvelés
Az a baj, hogy a beszélgetős(ebb) pasik gyakran elkezdenek érzelmeket táplálni irántam, de én egyszerűen nem vonzódom hozzájuk. Eddig legalábbis ez volt. Ezért kezdtem el arra gondolni, hogy talán velem van a “baj”, vagy velem is, és nem csak a pasikkal.
KedvelésKedvelés
nem vonzodsz hozzajuk? ezt nezzuk meg reszletesebben, ha akarod (csak magadban)
1) nem jonnek be mint ferfiak (de azert baratkent / ismeroskent OK) vagy
2) ugy altalaban taszitanak a beszelgetos ferfiak.
3) azelott se tetszettek hogy bevallottak hogy vonzodnak hozzad vagy
4) csak azutan erosodik fel ez ellenerzesed hogy elkezdtek vonzodni hozzad?
en mindig azt szoktam kerdezni: ha ez a pasi no lenne akkor baratok lennenk? ha igen maradhat ha nem akkor se baratnak se tarsnak nem ok!
szerintem.
szamomra 🙂
KedvelésKedvelés
Meg egy otletem van.
Ha tudsz angolul, itt egy jelenseg leirva, ezen is el lehet gondolkodni, mert ez is ad egy (szerintem mukodo) magyarazatot arra hogy mi lehet a “baj” egyes emberekkel. (eppen ffi oldalrol, de logikusan at lehet forditani)
Nem WA reklam, csak vele talaltam meg
Az onertekeles. Mindenkeppen szeretnem kiemelni, hogy az onertekeles nem allando, es munkaval javithato! Es megeri.
http://www.16-9.dk/2007-02/side11_inenglish.htm
“a particular (…) pattern in the life of a person who allows _her_ feelings of unworthiness to prevent _her_ from wanting any man who would want _her_” (atirasok tolem)
KedvelésKedvelés
Nem mutatta ki eléggé. Nem szeretett eléggé. Nem a megfelelő időben szeretett eléggé. Már nincsen szerelem.
Nem tudom, hogy a kedves blogíró járt-e pszichológushoz (és ezt mindenkinek tudom ajánlani, hiába tekintünk magunkra épnek, de a környezet, amiben szüleink, nagyszüleink felnőttek egy kicsit sem volt az), de az egy kemény tapasztalat, és néha azzal segít a legtöbbet, amikor kérdez. Például: mit jelent az, hogy eléggé? Létezik az ilyen? A környezetében látott ilyet?
Ha a Szaharában egy kis oázist találok és rájövök, hogy nem elég nagy, akkor bármilyen irányba indulva tudok találni hatalmas vizeket (az óceánt biztosan). Csak kérdés, hogy túlélem-e a több száz km-es utat.
KedvelésKedvelés
Az elso kerdesre az a valasz, hogy nem azert nem jonnek be mint ferfiak mert baratkozunk, hanem egyszeruen nem. Nincs az a fizikai vonzalom, hogy jo lenne kozel kerulni hozza, stb. Az is igaz, hogy amig nem jelzik a vonzodasukat addig szoktam remenykedni a fiu-lany baratsagban. De ez meg nekem soha nem sikerult es most mar az elso jel utan, hogy tobbet akarnak, menekulok. Mert kenyelmetlenul erzem magam abban a szituacioban.
Nem hiszem, hogy a beszelgetes miatt nem vonzodom, hiszen pont arra vagyom! Mas szamomra nem elerheto dolgok miatt.
A Szaharas hasonlat azert nem tetszik, mert a rossz kompromisszum fele tol, hogy gondoljunk arra, hogy sivatag van (ertsd keves a jo pasi???) Es hogy egy par csepp viz is mar szuper. Igen, de meddig? Ha az ember aramlo oceanra vagyik akkor nem fog menni ez a sivatagi takarekon eges. Legalabbis nehez. En mar probaltam es eleg sok sebet szereztem.
KedvelésKedvelés