a dinoszauruszok élete

Közzétéve Szerző:

Itt a nyár. Többnyire itthon vagyunk és régi ismerőseinkkel vegyülünk, mi áprilisban lenyaraltuk a magunkét. Egy-egy napos Szentendrék, Veszprémek, Egerek (!) néznek ki, de nagy utazás nem, a konyhaprojekt ára miatt sem. Szórakoztatni kell a gyerekeket. Julis hatéves, Dávid négy. Itt csodálatos, üdítő a nyár. Kesztyűbáb-vonalon nem vagyok erős, de például szívesen legeltetem őket az Anna-réten vagy rajzolok A0-s méretű papírra óriás szitakötőket tündérleányommal, keverek-főzök velük finomakat, meg hagyom őket a teraszon legózni.

Van, hogy embert akarunk látni: lenézünk a városba, találkozóm van, és akkor már miért ne kacagjanak a kávézó kertjében (jaj, a Villa Bagatelle-ben tegnap lefűrészelték az időközben elpusztult fenyőtörzset, amire a varázslatos deszka-gyerekkuckó épült), mellesleg az egész család elmehet fodrászhoz, ökomosogatószert venni és csekket feladni, és akkor már miért ne vegyünk új, urbánusan szűk farmerünkhöz egy fehér Tamaris tűsarkút is (megbolondultam bizonyosan, vénségemre plázacica leszek, L-es méretben, avagy készülök a jövőre: Vájfot és Kozmáékat egy magasabb színvonalon fuzionálván, gondos sminkben, magassarkúban, baconba göngyölt sárgabarack-cikkelyeket sisteregtetvén életmódvideókat forgatok majd a lefikázott konyhámban?). Korrekt programnak tűnt, haladt is szépen előre, aztán a Mammut előtt belebotlottam Dórába, három gyerekkel igyekezett a Millenáris felé, hát ti hová, van ez a dinós valami, vetítéssel. Ami agyon van reklámozva plakátokon.

Megnéztük mi is.

Meg kell mondjam, afféle bevezetőként, én mindig is tartottam a dinóőrülettől, magamat meg távol tőle, már amikor a kilencvenes években először felütötte a fejét, és indusztriális méretűvé, valamint tudatformálóvá vált (miért nem mondjuk az inkák, kérdeztem). Eleve idegenkedtem attól, hogy hosszú i-vel írják, most megnéztem az Osirisben, az írásmód a kiejtés helyett az etimológiát követi, és röviddel van szentesítve. Aztán, és főleg attól idegenkedtem, ahogy az őrület gerjesztve van, rájátszik a rendszer, kiszipolyozza a témából, amit lehet. “De a gyerek szereti”, nyugtatja magát az egyszeri szülő. Hát, van ez így sok más, amúgy nem túl hasznos dologgal is. Szeretné, ha hagynánk neki: mindjárt itt van például a törökméz, az energiaital és a Spongyabob. Mindegyik tud okés lenni a maga helyén, csak a dinóőrület mint hasznos ismeret van prezentálva. És persze remekül ki lehet húzni vele a pénzt a kritikátlan szülő zsebéből, hogy a heves érdeklődés aztán gyűjtőszenvedéllyé váljék, és kacattömeg formájában manifesztálódjék poros gyerekszobapolcokon. Valamint így válik a kritikus szülő rossz fejjé, mert nem enged a nyomásnak.

Óvodások, miközben kezükben béna és drága műanyag figurákat szorongatnak, gyanús, öncélúnak tűnő szakértelemmel sorolják az egyes fajok hosszú, latinos nevét, amire egyes szülők oly büszkék, hogy el is dicsekszenek vele, de ami amúgy teljesen halott, mechanikus tudás, nem vezet sehova tovább, csak önmagáért létezik, semmit nem segít sem a körülöttük lévő világ, sem az ő sajátos gyerekvalóságuk megértésében. És amivel őrületbe kergetnek másokat, legalábbis engem biztosan, mert a dinóőrület tipikusan a nap, a hét, az évszak teljes hosszát átszövő, minden fölé burjánzó mánia, teszem azt, vedd föl a pizsamanadrágot, de mama, a staurikosaurusnak csak két csigolyája volt, mire én elküldeném a búsba. (Én mama vagyok, mondtam már? A csecsemő első artikulációjából következően: mama. Megfigyeltem, és ez az ún. gerleéva-sejtés: akik anyjukat ny hangot is tartalmazó néven illetik, sokkal idegesítőbben nyafognak, húzzák a szót.)

Az én gyerekeimnek üdítően első dinóélményük volt ez a kiállítás, és ekként érdekes is. Nem is rontottam el a lelkesedésüket. De a piac felnőtt, fizető szereplőjeként meg kell mondanom: megdöbbent, felzaklat, elképeszt, megráz, letaglóz, felháborít, kiüt, pofon vág, megaláz, sírba visz, hogy a fővárosban, az interaktív kiállításairól oly híres Millenárison, 2014-ben, családi programnak szánva ennyi pénzért ezt meg lehet csinálni, és nem tiltakoznak transzparensekkel a szülők, és nem ettől hangos a sajtó.

Gyanúm szerint ez egy importált show, licenc. Látványosnak, izgalmasnak szánták. Ebből annyi van, hogy műnövények között, a szimulált őstájban életnagyságú, elég bénán kidolgozott dínófigurák vannak csoportosan elhelyezve, és a látogató jöttét érzékelvén mozognak és hörögnek. Van hatméteres és térdig érő, pikkelyes, fura fejű, tollas. Kinek a fejéből jön ki a hangja, kinek meg, más megoldás nem lévén, a mellette levő falból. Mellette táblák, tizenöt sor per faj: név, adat, hogy mikori a lelet és hol élt a hüllő, hol találták meg a csontjait, ábra az emberhez viszonyított méretből. Hibák, és nem csak vesszőhiba. Nem vagyok szakértője a témának, de hogy a Velociraptor nevű apró, térdig érő, alig két méter hosszúságú őshüllő aligha lehet huszonöt tonna, azt kiszúrtam.

Az emeleten van a 3D vetítés, nagyjából húszperces, végtelenített ismeretterjesztő film, szándéka szerint high-tech időutazás az őslénykorba, rendkívül mesterkélt, több ponton félrefordított szöveggel és a végén didaktikus környezetvédői intencióval. Unják is rendesen, felnőttként is nagyon kell figyelni a sok adatra és fogalomra. Én mondjuk olyan vagyok, hogy mindenre, de tényleg, a világ összes jelenségére nagyon figyelek, mintha korrektúrázandó szöveg volna, mindent meg akarok érteni, jegyezni, és kiszúrom a hibákat is (borzalmas, fárasztó, levetkőzhetetlen és súlyosbodó tulajdonság). A film tíz éves kor alatt követhetetlen és élvezhetetlen, akkorra torzulnak csemetéink megfelelően technomániássá (“audiovizuális interfész bekapcsolva”).

Lehet még kettő darab figurát mozgatni három-három gombbal (“interaktív sarok”), lehet nyomdázni dinókat és zsírkrétával színezni átnyomódós műanyag dinóábrákat kis asztaloknál (“kreatív sarok”), és lehet egy körbe-körbe menő őshüllő hátára ülni gyerekenként plusz hatszáz forintért, ami úgy van kitalálva, hogy három kör, nehogy meg tudják osztani a testvérek. És van nyereményjáték. Lehet fotót is készíttetni újabb pénzekért. És van vécé is, szappan, kéztörlő. És ennyi.

A teljes, hatalmas, egyterű ipari komplexum kong az ürességtől szerda délután. Ülnek, állnak, kókadoznak a szerencsétlen alkalmazottak (a popcornos, a kreatív sarok zsírkrétahegyező animátora, a COSTA kávézó kitelepült pultosa, a dinófigura-árus, a jegyszedő) ebben a homályos, irdatlan épületben, hallgatják egész nap fásultan a hörgő, üvöltő, csipogó effekteket, és többen vannak, mint a látogató, mert abból ezen a délután volt vagy tíz, és abból nyolc mi voltunk Dóráékkal. Az egész kiállítás megmagyarázhatatlanul sivár: leplezetlen kényszerűséggel le akarja tudni, amit ennyi pénzért nyújtani illik. Mennyiért is? Lásd lejjebb. De nem tudja le, mert nem tudja, nem hisz benne, megcsúfolja a dinóügyet és a szomszédos Láthatatlan kiállítást meg a hajdani Csodák palotáját is, és úgy nézem, tuti bukás. 2014-ben nincs ilyen, nem lehet, kész. Piaci verseny van. Nem, nem jó nekünk bármi, láttunk már ezt-azt, igény van, trend van, túlkínálat van, Budapest van, jómódú szülő van, és mindenekelőtt: nyiladozó gyermeki elme van.

Egyébként meg nem is első élmény volt, mert még Jánossal néztük 2012 tavaszán Londonban a Natural History Museumban a témát igazán izgalmasan, változatosan bemutató kiállítást, okos feliratokkal, szemléletes ábrákkal, csontvázrekonstrukcióval, bele-fölémenősen, felnőttnek-gyereknek élvezhetően, informatívan. Ott mondta az alig kétéves Babadávid a fölé hajoló T-Rexre: tyutyu-jaj. Vagyis hogy a lény egy olyan tyutyu (kutya = /emlős/állat), aki jaj, vagyis félelmetes. Azóta is idézzük.

A dinoszauruszok élete, http://www.millenaris.hu/component/jevents/eventdetail/2804/-/a-dinoszauruszok-elete-kiallitas.html?Itemid=1
Jegyárak: hétköznap 3300 Ft, gyerek: (2–14 évig) 2500 Ft, családi: 8500 Ft. Hétvégén 3900 Ft, 2900 Ft, 9900 F.

159 thoughts on “a dinoszauruszok élete”

  1. A dinókat nálunk eddig (és vélhetően véglegesen) mind az öt gyerek kihagyta szerencsére, de a kiállítás-feliratok máshol is szoktak enyhén nevetségesek lenni. A műcsarnokban például idén februárban megtudtam egy művelt művészettörténésznek köszönhetően, hogy a tompaszögű háromszöget ferde derékszögű háromszögnek is lehet hívni. Azóta sem tértem magamhoz az efölötti döbbenetemből.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • bocsánat dinókhoz már nincs közöm gyerek életkora okán, csak megakadt a szememem a vénségemre plázacica leszek mondaton..:D valami hasonló.. ebben a félegyedüli ( nem szingli ) időszakomban . a múltkor a lányom mondta: anya, ezt azért ne..ez már qvás:DDDD

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  2. Örök hálám ezért a posztért 🙂 Mátém most érdeklődik a téma iránt – de akkor ezt tuti kihagyjuk. A Természettudományiban bementünk, igyekeztem a kölköket lekötni, de unták. Nem csoda. Ott csontvázrekonstrukciók vannak csak, minimális fajleírásokkal egy teremben. Pont. 10 éves kor alatt mégoly természettudományos érdeklődésű is a ded, ezt jó eséllyel unni fogja. Ő az, aki előadást tartott az ovis csoportnak az ember embrionális majd magzati fejlődéséről, a bolygónk kialakulásáról… de a dinoszauruszokról azt hiszem, nem fog 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Fiam dinómániás, óvodás korban kezdődött, de tart vagy öt éve, ma is tudja, mi az Apatosaurus meg a Diplodoccus – ő élvezte az állatkerti nagysziklában levő kiállítást a dinókról. Azt a lányom is, aki meg nem dinómániás. De ide nem megyünk el, én is köszönöm a bejegyzést.
      Jó ötlet, el is megyünk a nyáron valami jó kis őslénylelőhelyre. Ipolytarnóc pl.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Na jó, de azok jók, ez a Millenárisos meg gagyi. Ahogy az őslénylelőhelyre menés is egy konstruktív mánia-megnyilvánulás.
        A mánia-részhez annyit, hogy miért ne lehetne valami mániája a gyereknek? Mármint ilyen érdeklődési köre, nyilván nem arra gondolok, hogy tévéfüggő vagy ilyesmi, hanem az, amit az aspergereseknél SI-nek (special interest) hívnak. Ilyenért én nem csesztetném a gyereket.

        Kedvelés

      • Na ez az. Szerintem arra kell inkább vigyázni, hogy a gyerek mániájára ne telepedjen rá a csirizes, buta vegyélmindenvackot szemlélet*, ami éppen ott fogja meg az embert, ahol meg lehet, vagyis a rajongáson keresztül. Csak épp vacakot ad el neki, amit, főleg egy tapasztalatlan gyerek, bevesz, mert van köze az ő kis mániájához.
        *=nem három darab ötcentis gumiállat, ismeretterjesztő könyv, egy kiállítás meg pár őslénytúra, hanem frankón minden, csak csöndbe legyen a gyerek. Pont ugyanaz, mint az, hogy neten megnézünk egy darab filmet egy nagyobb gyerekkel (egész kicsivel nem akarnék leülni bármit is _nézni_, előbb álljon össze neki a valóság) vs. doszt a tévé előtt pusztul a kölök, mert addig se szedi szét a házat.

        Kedvelés

  3. Ez nem valami vándorkiállítás? Szerintem mi is voltunk rajta, csak más helyszínen. Akkor mi ketten voltunk a hodályban a vendégek. Nagyon hangulatos volt. Gyerek 10 perc múlva menekülni akart, de nem hagytam ennyi pénzér’. Kivártuk a negyedórát, én addig bírtam a hörgést és megtébolyodás határán álló személyzet vergődését. Utána elmentünk a Keletibe vonatokat nézni.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  4. Fellélegezve olvastam, hogy nem csak én vagyok a s*ggfej anyuka, aki nem ájul el attól, amilyen sebességgel a szomszéd kisfiú sorolja a dinófajtákat. Egyszer szóvá is tettem, mennyire öncélú, sehová sem vezető téma, erre megkaptam én is, hogy dehát a gyerek szereti.
    Az enyéim kaptak ettől a kisfiútól néhány példányt, és remekül együtt élnek a tehén és kacsa figurákkal. Nagyokat röhögök, mikor egy tálból itatják a T-rexet meg a libát.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Ez halálos… Az Őrtorony magazin pár száma, amit a kezembe nyomtak, régebben, nekem is nagyon mélyen bevésődött. Érdekes kérdés mellesleg, hogy miért van az, hogy a Jehova tanúit kb. 20 méterről fel lehet ismerni? Annyira ordít róluk, a ruházatukról, ami mindig amolyan kis tipp-topp visszafogott, és az arcukon mindig olyan kísérteties mosoly van – vajon ezt külön tanítják nekik?

        Kedvelés

    • Mondjuk ezzel az öncélúsággal nem értek egyet, ezzel az erővel mondhatnánk, hogy a latin nyelv is halott, miért kell azt tanulni, miért nem egy élőt? De ugye a latinból alakult ki egy csomó másik, a dínókból és fejlődésükből lehet következtetni rengeteg dologra, szerintem ez baromi érdekes. Jó, hát az tényleg nem túl izgalmas ahogy a gyerek sorolja, de sorolják a pokémonokat is, szóval akkor már inkább a dínókat.
      Jó, hogy ezt megírtad, mert mi is meg akartuk nézni, de biztos kiakadtunk volna, hogy ilyen gagyi.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Szerintem a pokémonokon és a dinókon kívül mást is sorolgathat a gyerek. Mondjuk azt, hogy mit eszik a cserebogár. Ilyen kicsi korban nem tartom jónak, ha erre kattan rá.
        Igazad van, hogy ebből az analógiából következhetne az is, hogy Ady sem él már, minek olvassuk. Ebben engem főleg az zavar, hogy ipar épült rá. És az nekem mindig alapból gyanús és kerülendő.

        Kedvelés

      • Ipar, és műanyag termékeké, a szélükön sorja, ami felsérti a lelket. Szerzés, rivalizálás, licitálás. Kinek van több figurája, ki tud több hosszú nevet.

        Kedvelés

      • Nyaraláskor szomszéd anyuka licitált ránk, hogy ők bizony innen a Balaton partról elmennek “Kehidára, mer itt fúj a szél”, és a gyereknek egyméteres transzformerje van. Mondtam, hogy gratulálok.

        Kedvelés

      • “szélükön sorja, ami felsérti a lelket.”
        Ha száz évig élek, sem tudok ilyet írni, ez olyan… (na, majd százéves koromban befejezem a mondatot, hátha mégis.)

        Kedvelés

      • Szuper, persze, ismerkedjenek a latinnal. De akkor miért nem a Bubo bubo-t vagy a Ciconia ciconia-t tanítjuk meg nekik? Esetleg a Plantago lanceolata-t?

        A dinók fejlődéséből lehet következtetni csomó dologra. A kacsacsőrű emlős is választ ad(ott) néhány evolúciótörténeti kérdésre (és Ausztrália egyéb fura fajzatai), mégsem látjuk minden nap műanyagba öntve gyerekjáték gyanánt. De nyilván ha a kacsacsőrű emlősből csinálnának világméretű, túllihegett marketingfogást, akkor arra is csóválnám a fejem.

        Kedvelés

      • Vagy azt, hogy Subcoccinella vigintiquatorpunctata? Esetleg Coccothraustes coccothraustes.

        Kedvelés

      • A S. vigintiquatropunctata volt az az állat, amit mindenki csakazértis megtanult rendszertanra, mert alig fért ki a neve egy sorba. A mai napig tudom én is:-)

        Kedvelés

      • Én lehet, hogy megvenném a műanyag kacsacsőrű emlőst is! Na jó, viccelek. Igazából engem minden érdekel, ami biológia, legyen kihalt vagy még élő. Plusz coming out: őrülten bele vagyok zúgva a dínók mai képviselőibe – a madarakba 🙂

        Kedvelés

      • Hát ez az! Mármint hogy téged érdekel, és ezt az érdeklődést ragasztod a gyerekedre is, legyen szó élő vagy halott állatról. Valószínűleg a megfelelő kontextusba is tudod helyezni számára a dolgokat, és ez más, mint tapsolni annak, hogy a gyerek milyen kurva okos, mert fel tudja sorolni húsz dinó latin nevét. Megkockáztatom, hogy te akkor is mesélnél a dinókról a gyerekednek, ha nem lenne dinó őrület.

        Kedvelés

      • A My Little Ponyt még én is nézem, olyan kis cuki és közben még értelme is van. Megdöbbentő, hogy mekkora rajongótábora van a felnőtt férfiak körében.

        Kedvelés

      • Na ja. Nekem is inkább a csirizes, ipari szintű “vegyé dinós akármit” színvonal bassza a csőrömet, nem az, hogy a purdé pont a dinoszauruszok latin nevét köpi és nem a cserebogarat.
        Érdekelheti tőlem a biosz a dinóktól elkezdve, de dinós mindenlófaszt nem veszünk és nem ragadunk le ott, hogy a jó dinó az hörög és mindenkit megzabál, meg dzsurasszikpark, váó.
        És ez mondjuk nálam nem a három darab hatcentis gumi dinónál kezdődik, ahogy anno Anyukám hitte, de kezdődhet ott is, ha folytatódik azzal, hogy nem csak három miniatűr gumiállatot veszek, hanem másminden nyavalyát is, “mert a gyerek szereti”. Szeresse, de van más is világon.

        Kedvelés

    • Jajj, azok a jó öreg műanyagfigura- készletek! Anno nekünk is volt mindenféle bizbasz: vadállatok, háziállatok, dinók, plusz pár darab katona cuki műanyag szögesdróttal és műanyag homokzsákokkal (ki az az őrült, aki gyerekeknek ilyet gyárt? ). Az állatok (többnyire) a legnagyobb egyetértésben éltek együtt, a katonák pedig körbeállták a farmot, és – hangulattól függően – hol védték, hol megtámadták őket. 🙂

      Egyébként én gyerekkoromban még pont elcsíptem a dinóőrület végét. Voltunk kiállításon (akkoriban nagy szám volt, a Globe Színházban, emlékeztek rá?), sőt, még dinós tolltartót is kaptam, de különösebben sosem hozott lázba az őslény téma. Ha már állat, akkor inkább az élőkre koncentráltam, azokkal legalább volt esélyem igazából is találkozni.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Műanyag figura KÉSZLETEK??? Tegnapelőtt hógömböt akartam barkácsolni a gyerekkel, amihez kellett volna egy kb. 10 centi magas műanyag figura. Végigkutattam az egész lakást, és nem találtam (lego figurákat erre nem áldozunk). Kicsit örültem is ennek a ténynek (és ollé!, a plüss állatok száma sem gyarapodott az utóbbi évben, különben is elástam a javát a szekrény mélyére), de a gyereket sajnáltam, hogy végül a barkácsolási terv fuccsba ment.

        Kedvelés

      • Jaja, régen készletben árulták, átlátszó műanyag zacskókban, 10-15 darab volt egyben. Állatok, növények, sőt, külön kerítés meg kisház is. Mindig megtetszett valamelyik, és megvettük, plusz ajándékba is kaptunk, és az évek során baromi sok összegyűlt.
        Amúgy milyen figura kellett volna? Ha rájövök, hová raktuk őket, akkor szinte bármivel tudok szolgálni 🙂

        Kedvelés

      • Én is imádtam ezeket, állandóan kikönyörögtem, hogy kapjak. A másik nagy kedvenceim a műanyag lovak voltak, abból is sok volt – ők együtt a többi állattal alkották a legófiguráink házállatait.

        Kedvelés

      • Ha gondolod (és megadod a címed piriviben), akkor szívesen küldök. Csak hogy be tudjátok fejezni a projektet 🙂

        Kedvelés

      • Nagyon kedves tőled, köszönöm. Most még hetekig határon túl vagyunk, majd jelentkezem, ha (már, még?) aktuális lesz.

        Kedvelés

    • Még kicsik ehhez a gyerekek, de ha nekikezdenek valamiféle közösségi nyomásra, hát majd igyekszem a nevek eredetét elmagyarázni (velociraptor = gyors hüllő, gondolom én), de az egész nyilván öncélú, és baromi módon idegesítő. A lányom néha nézi a dino expresszt, de szerencsére átkapcsol máshová vagy kijön velem játszani, ha azt mondom, hogy ezt már nem bírom elviselni 🙂

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • nekem az unokatesoim (2 fiu) soroltak a dinokat nagyon es anyuka el volt ajulva, hogy ok milyen okosak etc. ugy 10-14 lehettem es mar akkor vilagosan lattam hogy ebbol nem lesz semmi haszon ha nem fejlesztik tovabb pl. biologia vagy foldrajz iranyaba.
      (nem fejlesztettek amugy).

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Semese is többször reklámozta már. Hátha egyszer majd…
      Addig marad a hazai Természettudományi Múzeum. Az én háromévesem talált magának itt is élveznivalót (és a férfi vécében is van pelenkázó helyiség!). Még egy aranyos gyerekszájra is futotta:
      Mamutot és ősembert és egy dinó csontvázat is láttunk, és elmagyaráztuk a lánykának, hogy a mamut és a dinó már kihalt, már egyetlen példánya sem él a Földön. Néhány nappal később egy bolt kirakata előtt nézegette a próbababákat: -Ezek régen éltek, és már mind meghaltak?

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Ja, csak a nép nem tudja előre, hogy megéri-e. (Ezt most már igen). A TermTudban mi is voltunk, és meglepő módon szerették a kölkeim, pedig még kicsik. (Nagyi, ott olyan nagy dinók voltak, hogy még nálad is nagyobbak!)
      Én meg úgy vagyok vele, hogy inkább dínó, mint engribördsz (az oviból hozzák a kifejezéseket, mindig elgurul a szemem, mikor olyanokat hallok tőlük, hogy enditoksz – így mondják – meg villám mekkvín, én inkább ezeket a műfigurákat tartom távol). Ezek legalább éltek valaha, és megtanulnak néhány alapfoglamat meg kategóriát rajtuk keresztül, a hosszú neveket meg szerencsére nem forszírozzák. És a műanyag dinók őrállatnak mennek velük az ágy fölé éjszakára. Amúgy a Két kis dinóval kezdődött, ami meg gyerekirodalomnak nem rossz. Jött vele vulkánmánia is, és akkor már olyan kifejezések röpködjenek inkább, mint parazitakráter meg piroklaszt. Hö?

      Ellenben a gerleéva-sejtést tapasztalati úton meg tudom erősíteni. Én anya vagyok. A kicsi még nem mondja, de ha nyafog, akkor igen: aaa-nnnyyaaa. :/

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  7. Nahát, megint fellángolt a dinóőrület? Én ezt a fiammal még a kilencvenes években átvészeltem 🙂 Volt mekis dinócsontváz gyűjteménye, műanyagfigurák és könyvek, gyűjthető kártyák, társasjáték, minden kutyafüle. Emlékszem sokszor olvastam esti meseként ilyeneket, hogy “mint a többi dromaeosaurida, a Velociraptor is nagy, háromujjú kezekkel, ujjain pedig erősen hajlított karmokkal rendelkezik, kézcsontjainak felépítése és rugalmassága a későbbi madarak repülésre használt csontjaira emlékeztet.” Túléltük 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Jézusom, te bírál ilyeneket olvasni? Megemelem a kalapom.
      Az enyéim időnként próbálkoznak, hogy a repülős ismeretterjesztő könyvből olvassak nekik, de 5 mondat után kiabálok, hogy “Nem is értitek, ez nagyoknak való, hozzatok egy rendes mesekönyvet!”
      (Fúj, genyó anya)

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Ó, ez a téma nekem még mindig kellemesebb, mint arról olvasni, hogy “a földgyalu ízelt munkagép: két részből áll, melyeket egy hidraulikus csuklószerkezet kapcsol össze…”
        Viszont bevallom a Hupikék Törpikéket másfél oldal után feladtam “ezt inkább olvassa a papa” felkiáltással, de mint kiderült ő még hamarabb feladta. Azt olvasni, az tényleg fizikai kín volt. minden ötödik szó az, hogy fantörpikus, meg törpéletes és törpöljünk egyet…brrrr.

        Kedvelés

      • Lehet, hogy én voltam önző gané, de én egyszerűen likvidáltam azokat a könyveket, amikből nem bírtam olvasni. Inkább ez, mint hogy agyvérzésközeli állapotban, remegő szájszéllel olvassak, miközben ölemben a három kicsi.
        Egyből értették, hogy Anya ezt a könyvet utálja. Cserébe ők kipécézték az én kedvenc mesémet és kollektívan rühellik. Jókat röhögünk ezen.

        Kedvelés

      • Én azt hittem, mindent bírok, de aztán jött az APG. Rögtön az elsõt indexre tettem, de a lányom folyamatosan sóvárgott utána, ráadásul a szomszéd csaj elkezdte ajánlgatni kölcsönbe, hogy addig se neki kelljen felolvasni otthon…. De aztán kilátásba helyeztem, hogy cserébe megveszem neki a hiányzó részeket, ettõl persze megtört és suttyomban elvaterázta a készletét.

        Kedvelés

    • És ez még mindig messze van az Indóház magazintól, amiben vonatos képek vannak ilyen szövegek kíséretében:
      “Régen sokfelé ágazott ki iparvágány Hárosról, ma már csak az élesztőgyárban láthatunk vasúti kocsikat. A gyárnak rendszeres a kiszolgálása, főleg melasz érkezik tartálykocsikban. Az 1-2 kocsis forgalmat a Rail Cargo Hungaria bonyolítja le éjjel vagy hajnalban az érdi és a nagytétényi csomóponti kiszolgáló tehervonat Bobójával.”

      A technikai leírásokat is szeretik (iszonyú körülményes stílussal ötvözve), én kb minden negyedik szót értem, a gyerek úgy tűnik, többet, na de mégis. Kicsit várom a dinókorszakot.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Ah, az Indóház! Apám meg öcsém olvassa, abban találkoztam először azzal a kifejezéssel, hogy répafordában közlekedik egy vonat. Szerintem lebilincselő újság, elképesztően elszánt és lelkes egy szubkultúra a vonatosoké, nagyon cukik.

        Kedvelés

      • És aki vonathangokat tölt le, és hallgatja őket megbűvölve? És meg tudja különböztetni egymástól őket. Basszus, van ilyen ember, sőt, ilyen hobbi.

        Kedvelés

      • Én személyesen ismerek ilyeneket, sőt, szem- és fültanúja voltam egyszer egy ilyen közös vonathanghallgatásnak, és basszus, tényleg felismerik. A cédén ilyen címek álltak: Nohab, Bp. Déli pu–Balatonaliga, 1983

        Kedvelés

      • Mi Emberrel trolihangokat vettünk fel, amikor tavaly kivonták a ZIU-9-eseket (hetvennégyes vonala). Nem kötelező, hogy érdekeljen is, de azok például nagyon sokfélék. Ahogy a buszok is. Szóval én, ha nem is igyekszem mindenki dilijétől hanyattesni (nem is lehet), de ezt a felnőttnős lesajnálást is kicsit szemellenzőnek érzem.

        Kedvelés

      • Kicsit nekem azért van rossz érzésem ettől a párbeszédtől, mert beszélgetünk itt pattanáskinyomástól kezdve mindenről és árad az őszinteség, csak ez, EZ hihetetlenül “furcsa és érthetetlen”, perverz, gáz, szégyelldmagad. Miért is?

        Kedvelés

      • Egyszer egy hobbifotós srác lefényképezett a vonaton, amikor egymással szemben ültünk, csak azért hogy megmutassa, milyen jó a gépe, amivel megy valami kis piros izéket megörökíteni, amint mellékvágányon állnak. Mert olyan még nincs, csak mozgó állapotúak.
        Életem egyik legjobb képe lett, lenyűgözve bámultam, hogy milyen jól nézek ki rajta, már épp láttam magam előtt, ahogy otthon, a sötétkamrában felfedezi az ismeretlen, piros sálas, gyönyörű nőt a mozdonyok között, és azonnal a keresésébe kezd, mondjuk ír a Kiskegyednek.
        De nem. Egy kurta: Nem lesz hely a gépeknek! mondattal kísérve kitörölte a sztárfotómat, nem lettek a lábunk alatt cikkcakkozó gyerekeink, nem az Orient Expressen mondtuk ki az igen-t.

        Kedvelés

      • Valami olyasmit jelentett, hogy visszafelé cukorrépát szállított a vonat. De nem esküszöm meg rá.

        Kedvelés

      • Igen, meg olyan is van (volt), hogy maszolaj, igaz, utóbbi mozaikszó (vagy mi is, Éva?) A forda egy vasúti forduló, ha jól emlékszem. A répa meg répa, cukorrépa betakarításkor használatos szó. Volt, míg volt magyar cukoripar.

        Kedvelés

      • Viszont a technikai leírásmániás gyereknél megvan az az előny, hogy mikor olvassátok a siklósi vár falán, hogy “óvatosan közlekedj a gyilokjárón és a pártázatra kimászni életveszélyes”, akkor nem néztek majd kukán 😉

        Kedvelés

      • 😀
        Hát igen. Az a gond, hogy a gyerek közlékeny természete és őszinte érdeklődése miatt gyakran szoktunk bandázni felnőtt kötöttpályás-rajongókkal is (=olyan vonatbuzi, aki nem gyógyult ki belőle kamaszkorral sem, így mondják tudományosan), és számomra elég ijesztőek. Főleg, miután beavatnak a mindennapjaikba, külön kitérve rá, hogy egy katartikus nohab-spotting okán hányszáz(ezer) kilométerre érdemes elutazni. Bírom őket, de már így is többet tudok a vonatokról, mint valaha reméltem volna. Ja, vasutasokkal is szoktunk bandázni, annyit mászkálunk pályaudvarokra, hogy már előre köszönnek. Őket is bírom, elmennék velük sörözni, meg minden, de azért nem hetente háromszor.

        Kedvelés

      • Barátnőm szokta mondani, hogy ő tud oroszul, angolul és MÁV-ul. utóbbinál dolgozik. Gondolkodik, hogy ír egy MÁV-utas, utas-MÁV szótárt. Biztatom, szerintem lenne piaca 🙂

        Kedvelés

      • Ééés, képesek beírni az újságnak, hogy az nem is úgy volt, mert nem Hárosról ágozott ki az iparvágány, hanem Tiszaputtonyról.

        Kedvelés

      • Unokatesómnak szakácskönyvből kellett recepteket felolvasni kisfiú korában. Lányom maradt a Thomas gőzmozdonyos sztoriknál. Ezen kívül imádja a horrorisztikus japán népmeséket.

        Kedvelés

  8. Bevallom, hogy amikor a nyolcvanas években én gyerek voltam, és még sehol sem volt a dinoőrület, állandóan az Élet az ember előtt című remekművet bújtam, ma is ott figyel a polcon, néha még mindig nézegetem. Imádtam azokat a fantáziafestményeket, amiket a kihalt lényekről csináltak, a leírások is nagyon érdekeltek. (Később biológus lettem, ez talán megmagyarázza e korai perverz érdeklődést.)

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Azt én is szerettem, de még inkább az Élet a Földön (ha jól emlékszem a címre), kicsit később pl. a Salamon király gyűrűje volt a kedvenc. Az élők még jobban érdekeltek.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Zdenek Burian rajzaival? Én is imádtam azt a könyvet meg a párját, Az őskori embert is. Nagyon sokat nézegettem, de engem nem a dinoszauruszok, hanem az őskori emlősök fogtak meg. Óriásszarvas, kardfogú tigris, barlangi medve, mammut, őslovak – nagyon sokáig a jégkorszakban szerettem volna élni. Néha nyáron még most is visszamennék…

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Nekem is nagy kedvencem volt. Kislányként sokat lapoztam és persze elolvastam a leírásokat is. A Brachiosaurus festménye még a fejükig vízben állva ábrázolja az állatokat, de a Jurassic park idejére kiderült, hogy teljesen szárazföldi állatok voltak. Tizenöt évesen nagyon tetszett a film. Azóta kinőttem a dinómániából. A házi tyúkjaim megfigyelése alapján hihetetlenül megnyugtató, hogy nem élnek embernél magasabb, melegvérű hüllők a jelen korban. Ami elmúlt, elmúlt, és ez érvényes a földi élővilágra is.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • “A házi tyúkjaim megfigyelése alapján hihetetlenül megnyugtató …”
        De milyen igaz!

        Kedvelés

  9. Minden mondatával azonosulok (kivétel: az én nevem: anya. Ny hang nélkül is tud sivítani, nyafogni, kiabálni, toporzékolni).
    Ezzel a jelenséggel akkor találkoztam, amikor a barátnőm lánya három és fél volt, mint most az enyém. Pécsről képesek voltak elautókázni a fővárosba, csak egy plázában megrendezett dinó kiállítás kedvéért. Akkor sem értettem, szerencsére most sem.
    Köszönöm a bejegyzést!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Én Inyasa vagyok. Az Édesanya kétéves verziója. Cuki párja: Épasa. 🙂 Kár, hogy idővel elmúlik.
      Az enyéim Mami és Papi, de olyannyira azonosulva vele, hogy a barátaink is így szólítják őket, nem akartunk hasonlók lenni. Az Anya-Apa meg olyan snassz.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Nekem fura ez az anya-apa. amikor én gyerek voltam a hetvenes években, MINDENKI anyunak és apunak szólította a szüleit. (Nálunk a Mama és a Papa megszólítás a nagyszülőket illette.)

        Kedvelés

      • Emlékszem. A szüleink rühellték, nálunk papa és mama volt. Mondjuk a megszólítás nem garantálja a jófej szülőséget, mint az be is bizonyosodott.

        Kedvelés

    • Én is anya vagyok. Ha belemerülök egy könyvbe és nem hallom meg elsőre, hogy szólít, akkor AAAAaaaanya, és ha kérni akar tőlem valamit, akkor anyaaaaaa, de amúgy simán anya. Ha kiskorában nyávogni kezdett, szóltam neki, hogy csak embernyelven értek. Gyorsan felfogta, sosem volt nyafogós alkat.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Nekem valami miatt az “anya” megnevezés mindig heveny kiütéseket okozott, reméltem, hogy majd a gyerekeim inkább anyunak fognak nevezni. Erre teljesen spontán “anyunya” lettem.
      Fiatal, szépséges szőke anyám pedig “nagyanyó” 😀

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  10. “Nem, nem jó nekünk bármi, láttunk már ezt-azt, igény van, trend van, túlkínálat van, Budapest van, jómódú szülő van,”
    Ez főleg a fő- és nagyvárosra igaz. Innen a faluból még mindig program elmenni a legközelebbi nagyobb városba mekizni és sétálni(!) egyet a korában. És ne kapjak agyvérzést…

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  11. én is pont így vagyok ezzel a szenzációhajhász gerjesztett dínómániával, ami már csupaszra rágott csont, halálosan fáraszt a technokrata felpusholás, de ezzel a hálivudmultiplexdolbiszöránd-dal is.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  13. Sosem szerettem a témát, a Jurassic Park idején még csak 13 voltam, de már akkor a hideg rázott tőle. Akkor árasztották el először a dinoszauruszok a piacot.
    Mellettünk van egy kisváros, ott van kiplakátolva egy “kiállítás”. Üres, koszos, szeméttel teledobált építési saroktelken áll két sátor, talán teherautó méretűek, az egyikben dinoszaurusz, a másikban papagáj kiállítás. Most fejenként 1500 helyett “csak” 799. Szánalmas és visszataszító az egész, már kívülröl is. Megdöbbentő, hogy ennyire hülyének nézik az embereket. Különben meg szegény papagájok, na ez egy külön téma megint.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  15. Én is kb. kiskamasz voltam a Jurassic Park idején. Nekem bejött, főleg a velociraptorok. Különleges hópiheként inkább a dínókkal foglalkoztam, mint a fiúkkal, noha irigyeltem az osztály ügyeletes sweet-fourteenjét, aki katonákkal randizott iskola után. Nekem maradt egy ideig a T-rex, de utólag jobb ez így.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  16. “a Velociraptor nevű apró, térdig érő, alig két méter hosszúságú őshüllő aligha lehet huszonöt tonna, azt kiszúrtam.”
    Az én időmben ez a hüllő még nagyobb volt, de semmiképp sem huszonöt tonna!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  17. Én a másfél évest vittem hüllőkiállításra, mert hogy érdeklik a békák, lol. Megnéztünk irgalmatlan mennyiségű különböző méretű fadarabot (mármint a fadarab volt a hüllő, csak ugye beolvad a környezetébe).
    A kiállítás a helyi Tiszti Klubban volt, ahol mindenféle előadásokat is szoktak tartani, ezért volt ott egy dobogó is, azon rohangált meg ugrált a gyerek, élmény volt. Mondjuk a hüllőket nem zavarta, pedig az alligátorok miatt kicsit aggódtam.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  18. Az Élet az ember előtt tényleg fantasztikus könyv volt, én is nagyon szerettem!
    Sokáig el bírtam merengeni egy-egy ábra fölött, aztán észrevétlenül jött a felirat is…sokat tanultam!

    Amúgy nekem vannak a baráti körömben emberek, akik odavannak a vonatokért, főleg a széles nyomtávúakért és az egyik szerintem a fél világ trolibuszmenetrendjét fejből fújja!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  19. Nem dínó, de kapcsolódik: a kirándulásokon mindig kötelező elem az adott néprajzi/történelmi múzeum meglátogatása x-száz forintért, sokszor ezerért, ahol kiterített állatbőrök és a vezérek élethű viaszszobrai láthatóak, de semmi más. Készül néhány jelentéktelen kép a viasszobrokról, mindenki húsz percet toporog legalább, mert kimenni ciki, aztán elfelejtődik az élmény, én már általános iskolás koromban is inkább azt kívántam, bár meg se történt volna, annyira unalmas volt és jelentéktelen, és ehhez képest milyen drága.

    Erről Bill Brysonnak egy írása jut az eszembe, de nem találom sehol, az amerikai útmenti látványosságokról (ha valaki ügyesebb, mint én, és megtalálja, linkelje!) – tekintse meg a döglött lovat, csak húsz cent! elektromágneses szikla, amely még a tudósokat is megdöbbentette! (a billboardon döbbent tudósok, szövegbuborék: “meg vagyunk döbbenve!”) stb.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  20. Dino nem. Én se. A pesti Természettudományi Múzeumban nézzük őket, máshol nem. Semmi közünk hozzájuk. Tóban kacsa, parkban madár, mindenki kutyájának simi, Állatkert, igen. Vesszenek a dinók! Ja, már kihaltak. Akkor jó.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  21. Nyilván megint a tökénél ragadom meg a lényeget, de imádom a törökmézet. Gyerekkoromban addig faltam, amíg mindent kihánytam, én meg az erőlködéstől vörös arccal és könnyes szemmel közöltem, hogy de jó, most tudok enni még belőle!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  22. a mi kedvencunk a Natural History (Londonban lakunk). Egyszer megneztuk a dinokat is, de a kedvencunk a dodo, aki az emeletre ment kirandulni, es mindig megmerjuk hany Lisabol jonne ki egy jegesmedve

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  24. A legtöbb iskolai múzeumi látogatást én nem értem. Majdnem azt írtam, “kiiktatnám”, de nekem nincs pedagógusi diplomám, pszichológiát sem tanultam, nem szólnék bele. Viszont nem is értem: mi nagyon untuk az összeset 9-10 évesen, és mivel a legtöbből fogalmazást kellet írni, nemcsak untuk, utáltuk is.
    Utáltuk a népművészetet, utáltuk a pannon romokat, utáltuk a középkori történelmet a Várban, utáltuk – a Hollókői Skanzent is. Hú, azt nagyon. Életem egyik legrosszabb élménye volt, tűző napon, 9 évesen nézni a sok falusi házat.
    Most meg leköltöztem falura, imádom a népművészeti tárgyakat és érdekel, hogy éltek eleink:) De 9 évesen…???

    (nem ide tartozik, de pl. ugyancsak 9 évesen hurcoltak végig a szüleim a Szent Márk téren is: másik rettenetes gyerekkori élmény. Egyszerűen nem érdekel, micsoda műemlékek és akármik vannak ott! Kínzásnak éreztem. Most meg már nincs időm visszamenni, hogy rácsodálkozzak…)

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Áááá, a skanzennél tényleg tűz a nap örökké! Nekem is megvolt az élmény, hogy kisgyerekként szakadt rólam a víz a melegtől, meg attól, hogy órák óta pisilnem kell, csak nem szóltam.
      Öcsém mesélte, hogy egy alsó tagozatos kiránduláson megálltak minden templomnál, ami csak az útjukba került, és meg kellett csodálni.
      13-ig számolták…

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • De érdekes. A fiam az osztállyal most voltak Hollókőn, és hatalmas élményként beszélt róla. Azt gondolom, hogy nagyon pedagógus függő, mit tud egy ilyenből kihozni.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Ugyanez. Erdei iskola, mikor elmesélte, miket csináltak, majdnem sírtam, hogy ilyen miért nem volt, mikor én gyerek voltam?

        Kedvelés

      • Hát nem mindegy a körítés. Én is ambivalens vagyok a múzeumokkal, mert totyorogni nem szeretek (=más tempójában nézni), de amúgy semmi bajom velük, nem tartom önmagában egy hamvába holt műfajnak.

        Kedvelés

    • Én úgy látom, hogy egyre kevésbé divat már a városnézős, múzeumlátogatós kirándulás. Legalábbis a mi iskolánkban idén majdnem minden osztály olyan helyet nézett ki magának, ami érdekes, gyerekeknek is élvezhető elfoglaltságot kínál: állatkert, kalandpark, strand, élményfürdő… Az alsósok közül pedig sokan a közeli tanyát nézték meg, ahol lehetett állatokat simogatni, etetni, lovagolni, sajtot készíteni…stb. Az utólagos beszámolóikból ítélve nagyon élvezték, egy percig sem unatkoztak, ráadásul egy csomó mindent tanultak is.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Az én ideálom az, amikor jut ebből is, abból is. Utánajárás és körültekintés kérdése (azt hiszem), hogy például a megfelelő múzeumot válasszuk ki, illetve hozzáállás kérdése is, hogy hagyjuk-e a gyerekeket élvezni a látnivalót.
        Nem tudom, pedagógusként ez hogy működtethető, csak a szülői tapasztalat beszél belőlem: a lányunk háromévesen talált magának élveznivalót a Közlekedési Múzeumban, a Mezőgazdasági Múzeumban, a Természettudományi Múzeumban és a Marcipán Múzeumban is. Ráadásul szeret mászni, nem nyűg vele templomtoronyba, kilátóba menni. És a romokat is szereti, mert lehet mászkálni közöttük, ami főleg gyerektársaságban jó móka. El tudom képzelni, hogy megfelelő felvezetés után és kellő rugalmasság mellett egy osztály is jól tudja érezni magát a római kori romok között, és a pedagóguson sok múlik, hogy csak mint játszótér marad meg az emlékezetükben vagy valami egyébre is emlékezni fognak.

        Nekem csak egy osztálykirándulásról van emlékem (abból is csak a döbbenet maradt meg, hogy életemben először láttam koldust), nekünk inkább a gyárlátogatások jutottak. De nincsenek megrázó élményeim erről sem.

        Kedvelés

    • Lehet jól is csinálni. Múzeumpedagógia. Élményszerű, a gyerek kezébe ad dolgokat, tapzihatja, próbálhatja, érdekes sztorikat mesélnek, legyen köze hozzá neki is. Hollókőre vitték a fiamat, nagy becsben tartja a nyomdával készült tájházas képet. Örzse nénivel kukoricát pattogtattak. Operaház, egész épületet bejáró túra kisiskolásoknak, feladat, nyomozás. A másik tekercs, amitől soha nem válna meg, az az épület alaprajza, még most is tudja, melyik helyen mi van. A Történeti Múzeumban a falon kirakható mágneses puzzle a Várról. A szentendrei skanzenben az ünnepek köré épülő játszóházak, igazi tollfosztás, szőlőpréselés. Szerintem sokat fejlődtek ezek az elmúlt 20 évben.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  26. Az én fiamnak meg a dísznövénylexikont meg a növényhatározót kellett olvasgatnunk ovis korában, és a család öregasszonyait nyűgözte le azzal, hogy komoly képpel megszakértette a szobanövényeiket, és kurkumanövényt kért a szülinapjára. Ovis éveinek egyik legszebb napja az volt, amikor az apjával véletlen dísznövényvásárt találtak, és ott volt az imádott húsevőnövényponthu is egy standdal. A hatalmas növénygyűjteménye mára kipusztult, és hiába ismeri fel a kertben, milyen gáz van, ha gyomlálni meg nem hajlandó. Mindegy, hogy növény, vagy dinó, meg hogy divat vagy sem, kell valami, mert másról szól a dolog.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  27. Az én legkisebb fiam 4 éves korában kattant rá a dinókra, azóta paleontológus akar lenni. Most 10 és még mindig. A tesóit soha nem érdekelte, kicsit sem. Mindent tud róluk. Minden kiállításra vinni kell, igen – ide a Millenárisra is, és ez is érdekelte, meg a gagyi kiállítás kint a Buy Wayben is (SOKKAL gagyibb, mint a Millenárisban), meg Ausztriában is a Dinopark. És Ősi Attila könyvét olvassa (ő találta meg az első magyar dinót). A fickóval készült interjú kinyomtatva, bekeretezve a szobája falán.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  28. Az én gyerekeimet Berlinbe kellett elvinni évente kétszer csontvázakat nézni. Kelet-Berlinbe, az átkosban. Igaz, volt a családban paleontológus, Burian Élet az ember előtt c. könyvét olvastuk, ajánlom, ha még nincs meg.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  29. Visszajelzés: a szabadidő tartalmas eltöltése | csak az olvassa — én szóltam

  30. Mi “majdnem véletlenül” a Természettudományi Múzeumba mentünk el a Millenáris helyett (ott is van most egy tematikus kiállítás dél-amerikai dinócsontvázakból “Patagónia Óriásai” címmel talán), és az mondjuk szerintem egy jól megcsinált kiállítás, (legalábbis valódi csontvázak vannak kiállítva, nem műanyagok), de kb. 10 év fölötti gyerekeknél lehet érdekes. A Millenárist még meg akartuk nézni, de jó hogy írtad ezt a kritikát, így könnyebb szívvel hagyom ki.
    A Természettudományi Múzeum azért is jobb, mert olcsóbb, több kedvezmény van, és az ott megvásárolt jeggyel megnézheted az egész múzeumot, ahol többféle, szerintem gyereknek is érdekes, de oktató jellegű kiállítás is van.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  31. Oké, akkor töredelmesen bevallom, hogy voltam a gyerekekkel a Millenárison, megnéztük a dinókat, és baromira élveztük. Az ötéves fiam konkrétan tátott szájjal bámulta az ordító műanyag szörnygyíkokat, és lelkesen elemezte, hogy melyik lehetett húsevő vagy növényevő, órákig hallgatta az elszállt biológus anyját ámokfutni a tarajos zápfogakról, evolúciós ugrásokról és vízi életmódhoz alkalmazkodott orrlyukakról (és nem engedte, hogy átugorjam a bonyolultabb részeket, no cutting corners – nála ez amúgy is alapélmény), volt ott minden, triászjurakréta, természetes szelekció, kontinensvándorlás, ami kell. A Tyrannosaurusba rögtön beleszeretett, azóta otthon már lerajzolta (a többi izéhozé szaurusszal együtt, testhosszal, foghosszal, tokkal-vonóval), ami azért érdekes, mert soha nem szokta lerajzolni az élményeit, négyéves kora óta csakis naprendszereket és galaxisokat rajzol, meg buszok útvonalát írja le, ipari mennyiségben. Neki nagyon nagy élmény volt ez a kiállítás, minden gagyiságával meg műanyagságával együtt, és igazság szerint nekem is, mert én is gyorsan el tudok vonatkoztatni a kommerciális/giccses/gagyi jellegtől, ha valami eléggé érdekel. Ráadásul én még a nyolcvanas években szocializálódtam, amikor az őslénykutatás és a dinómánia nem volt ennyire előre emésztetten hozzáférhető, mégis volt dinókorszakom, múzeumban írt jegyzetekkel és Zdenek-Burianból másolt rajzokkal, szóval a pozitív hozzáállás részemről garantálva volt.
    A hároméves lányom szintén imádta, bár ő inkább a “hú, nézd, milyen messzire csóválja a farkát” jellegű érdeklődéssel, de végig élvezte. Azóta már otthon elmesélte a sárkányának, hogy mekkora régi sárkányokat látott, és milyen hangokat adtak ki.
    Mentségünkre legyen mondva, hogy a fiam aspi és alighanem én is, a lányom meg megtanulta, hogy amikor az ufók megszállott üzemmódba kapcsolnak valami tudományos témában, akkor jó képet vág hozzá és jól szórakozik velünk/rajtunk. Azt hiszem, mi voltunk az ideális célközönség, ami nem biztos, hogy dicséret a kiállításra nézve :)))

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Nagyon tetszett a leírásod. Mi is tudunk a nagyobbikkal olyan beszélgetéseket folytatni, amik a kisebb számára alighanem ufo-nyelv. Ő is jó képet vág hozzá, vagy belevág valami őt érdeklő témába. Nem csapong – látszik, hogy nem figyel, nem érdekli, egészen másról beszél.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  32. Hehe, regesz (is) vagyok es miutan az emberek tobbnyire nincsenek tisztaban a dolgokkal vagy viccesnek tartjak, rendszeresen megkerdezik, hogy dinocsontot talaltam-e mar… A gyerekeim valoszinuleg ezert nem erdeklodnek a dinok utan, mert emlitesukre az anyjuknak ijeszto lesz a vigyora es fustolni kezd a fule. 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Altalanos regesz vagyok nem Magyarorszagon, es tobbnyire romai festett vakolatokkal foglalkozom es in-situ mozaikokkal. Nagyon alapos es sokfele kepzest kaptam, pl. van, hogy kapok egy nagy dobozt egy kis asatasrol (watching brief) amit akkor vegeznek ha mondjuk valaki a hazahoz hozza akar epiteni egy nyarikonyhat es a munkasok kiassak az alapokat, na akkor ott all a regesz es neha beugrik a godorbe, osszegyujti a leleteket. Tehat megkapom ezt a dobozt es van benne allati csont, Victorianus bilidarab, tetoacsolashoz valo femszogek, de 16. szazadi egetett agyagedeny maradvany is – na es akkor beazonositom oket, ebbol irok egy beszamolot, csinalok rajzokat es kepeket. Maskor meg a foldeken gornyedek leginkabb kozepkori es romai asatasokon. Mindemellett kutato is vagyok. Tehat neha konyvtarakban “lakom”, mint most is fogok. 🙂

        Kedvelés

      • Na most mar regisztraltam es a fejem is lathato. Csak a nicknev volt neki rovid, tehat ujat csinaltam.

        Kedvelés

  33. Visszajelzés: idén karácsonykor | csak az olvassa — én szóltam

Hozzászólás a(z) Zöldfűszál bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .