sorssal nem vitatkozunk

Közzétéve Szerző:

Hat napot töltöttünk családilag Spanyolországban április 17. és 23. között, öten: a gyerekek, a gyámjuk — azért van nekik, ha velem történne valami — meg én, egy tengerparti üdülővárosban. Csodálatos volt. Katalónia a világ közepe. A táj, az üvöltöző virágkelyhek, a színek, a fény, a reggeli, a szolgáltatás profizmusa, az egész. Harsány hálát érzek, hogy ezt lehet nekem, hogy átélhettem.

Itt ülök most, kicsit rózsaszínen, határozottan barnaságnak tűnhet a szeplőtömeg, hajamat kiszívta a nap. Nézem a képeket. Eszembe jutott most, hogy odafelé a repülőn hallottam két lány beszélgetését, az egyik felszisszent, hogy pont most, végre fürödne a tengerben, és akkor van meg.

Nekem is, gondoltam. És mosolyogtam.

Én örülök a menstruációmnak, sose kívántam, hogy bár ne lenne, vagy ne most, sose gondoltam rá úgy, a legkínosabb elázások idején sem, hogy jaj, megnehezíti az életet. A menstruáció áramlás, újjászületés. Annak a jele, hogy működik az élet. Szexuálisan aktív, ám gyermeket nem tervező nőknek csendes megnyugvás. És a mai világban meg különösen ne sírjunk. Úsztam eleget most is.

Nem vitatkozunk az alapvető működésekkel. Azzal, hogy esik az eső és tűz a nap. Hogy télen hideg van. És hogy megizzadunk. Azzal, hogy ha toljuk a szénhidrátot, akkor nem annyira szép a kontúrunk és a bőrünk. Ha nem alszunk, idegbetegek leszünk. Hogy őszülünk, öregszünk. Ez ilyen, és van neki méltósága. Tud lenni. Olyan méltatlan folyton nyávogni. A szembenézés hiánya. Műanyag illúziók. Ekkor, amikor ezt hallgattam a repülőn, az jutott eszembe: természettel nem vitatkozunk. Ez fontos, de továbbmegyek. Mindig eltelik néhány nap, mindenféle történik, míg odaérnek a gondolatok.

Most arra jutottam, hogy a sorssal sem vitatkozunk. Amikor Megtörténik, azzal. Amikor Megtörténik, nagy a döbbenet. De az van, egész biztos, és olyankor le kell hajtani a fejünket. A lehetetlenség kőfalán nem zúzzuk véresre koponyánkat. Ez talán Reményik Sándor, és nem szó szerint, lehet, hogy megkeresem.

Egy kósza gondolatunk se legyen, hogy miért, de miért, miért pont én. Hogy jó, de miért csak ennyi. Köszönd meg, hogy valamennyi. Nem jár. Nem keressük, ki a hibás. Nem erőlködünk. Alázatosak vagyunk. Már ha sorsról van szó, nem bűnről, felelőtlenségről. Befelé nézünk. Amaz történik, nincs hibás, emez meg én vagyok, és én mindent túlélek, erős vagyok. Léphetek. Tudom magam, az életem. Tudom, mi gyengít.

Látjuk a tendenciát, látjuk, hogy nem tehetünk mást, ez következik most, bele kell állni. Amikor beüt a mennykő. Autóbaleset, rák. Ha a társunk alkoholista. Ha megfogan váratlanul. Nem vitázunk azzal, ha már nem szeretnek. Lehet bűvészkedni, hogy bevonzottuk, meg minden, egész iparág épül erre. Én ebben nem hiszek. Szerintem Sors van, valaki adagolja nekünk a könnyűt és a nehezet. Nekem a Nagyonnehéz mellé sok vibrálóan könnyűt és édeset is adagolt. Látom a tudatosságot ebben. Valaki bölcs. Valaki úgy intézi, hogy könnyű ugyan ne legyen, de méltó legyen. Sok-sok váratlan örömmel. Felfénylenek a dolgok. Nagyon boldog vagyok most.

Reményik Sándor
Kegyelem

Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal —
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!

S akkor — magától — megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat — hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor — magától — szűnik a vihar,
Akkor — magától — minden elcsitul,
Akkor — magától — éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától — friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.

 

(szinte jó)

319 thoughts on “sorssal nem vitatkozunk”

  1. Nagyon jól írod. Kristálytisztán kitűnik a lényeg.

    Ez a vers volt amit nagyon sokszor elolvastam amikor nem tudtam mit kezdeni élethelyzeteimmel, nem tudtam lépni.

    Örvendek hogy jó volt a nyaralás. A blogon is érződött kedvező hatása 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  4. Nekem nagyon sokáig átok volt a menstruáció. Mindig rosszkor és mindig iszonyú fájdalmasan. Nem tudtam, miért. Mindig azt hallgattam, hogy csak beképzelem, a méhben nincsenek fájdalomreceptorok, különben a nők belehalnának a szülésbe. És a fájdalom mellé bűntudat, szégyen, gyengeségérzés is társult. Aztán szerelmes lettem. Meggyőződésem volt, hogy megvan a mesebeli egyetlen, akivel boldogan amíg meg nem. Nagyon akartam gyereket. Ő haladékot akart. Ne most. Ne ide. Ne albérletbe. Ne erre a környékre. Aztán kiderült, hogy ne velem. És minden hónap egyre jobban fájt, bár a fogamzásgáltóhoz mellékelt használati utasítás szerint nem is “igazi” menstruáció volt, “csak” köztes vérzés. Én meg szedtem a pirulát, a pasas kedvéért és kényelméért, és úgy éreztem, minden nap beleteszek egy téglát abba a falba, amivel elválasztom magam attól, amire a legjobban vágyom. Szedtem az antidepresszánsokat, nyugtatókat is, de egyre jobban megborultam havonta, sírógörcsöt kaptam és bocsánatot kértem a lefolyón távozó szövetcafatoktól, amiért most sem lehetett belőlük kisbaba. Elváltam és úgy választottam új párt, hogy ő tudta: gyerek kell nekem, azonnal. Gyorsan megfogant és megszületett. Hároméves korára terveztük a kistestvért. Három évig teljesen fájdalommentes menzeszem volt. Közben ráébredtem, hogy nem ilyen pasit akartam, hogy az ígéretek szavak maradnak. Hogy sosem leszek újra terhes. Attól kezdve megint fáj. Minden hónappal egy kicsit jobban. Nem tudom elfogadni. Tudom, hogy kéne. De azt is tudom, hogy jó anya, rendes nő vagyok. Nem tudom feldolgozni, hogy a lehetőség itt marad parlagon. Nem megy.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  5. Úgy szeretnék hinni ebben, hogy igazságosan adagolódik. Sokkal könnyebb lehet úgy elviselni a nehezet. Egyelőre azt látom, hogy sokaknak csak a nehéz jut, és nem jön a kegyelem, pedig beleállnak és csinálják 5-10-15 éve, és csak nem akar kiegyenlítődni a számla.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  6. Én gyakran szoktam lázadozni az ilyen dolgok ellen, hogy menstruáció, hideg van, meleg van, esik az eső, fáj a hasam, stb. De az például nagyon szokott nekem ilyenkor segíteni, ha kimondhatom ezeket annak, aki épp ott van velem — nem kell, hogy csináljon valamit, még az se, hogy mondjon, legfeljebb annyit, hogy aha. Az elmúlt években gyakran jártam ilyen kétnapos kiküldetésekbe egy kolléganőmmel, és mivel utazás alatt nekem különösen sok ilyen helyzetem adódik, mondtam neki, hogy én így működöm, és hogy amikor mondok valami ilyet, nem megoldást várok tőle, csak jelenlétet. Mondta, hogy van más hasonlóan működő ismerőse is, úgyhogy menni fog. Ment is, és tök jól elvoltunk így vagy 6-8 ilyen hivatalos külföldi utazáson.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Kicsit hasonlóan működök én is.
      Bár az időjárás annyira nem szokott zavarni, csak a szélsőségek.
      A menstruáció viszont jó pár fontos alkalmat tett tönkre, nem beszélve a pocsék közérzetről.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Én személy szerint nagyon boldog lennék, ha még legalább tíz éig menstruálhatnék…. de eléggé úgy fest, ez nem fog összejönni. Mostanában kicsit sokszor kell kimondanom, hogy “ez a hajó elment”…. és gyűlölök minden pátoszt.

        Kedvelés

      • Nagyon nehezen fogadják el, hogy nem kell a megoldás, mert azt én is tudom, csak muszáj könnyítenem, és hogy az nagyobb segítség.
        Ő maga beszél hasonló célból?

        Kedvelés

      • Nem nagyon, mostanában kezdem rászoktatni, hogy amúgy engem érdekelnek a gondjai. Nehezen nyílik meg ilyen szempontból, de van rá törekvés.

        Kedvelés

      • A férfiak a Marsról, a nők a Vénuszról. Mármint a könyv szerint. Hogy ez esetleg szocializáció, nem született különbség? Az már nem fontos a könyv írójának.

        Kedvelés

      • Igen, nem értik.
        Hogy nem akarok semmit ezzel, csak egy történés, egy állapot, amit megosztok vele. Nem kell mindig mindent jobban tudni, másképp tudni, másképp csinálni. Ettől csendesedtem és végül hallgattam el.
        Többek között..

        Kedvelés

      • Pedig, milyen jó teher átvállalás az, ha meghallgat, nem szól, nem szembesít azzal, hogy rosszul csinálod, nem akar okosabb lenni a saját bajodban, nem érti félre a közlésedet, nem érzi, hogy kompetens mindenben, ami téged érint, és nem süti rád a passzivitás bélyegét azzal, hogy ő cselekvő emberként lerohan a megoldással. Sokszor érzem úgy, hogy nekik sem ártana néha csak könnyíteni a lelkükön, és nem lélektelenül cselekedni, mindenféle mérlegelés és elsődleges kárenyhítés nélkül. Mert olyanok is a megoldásaik, csúnya általánosítással élve, elvágólagos, lemetsző, racionalitástól élő sebek, folytatólagosságot és átmeneteket nélkülöző darabos képletek.
        Egyszer, egy okoskönyvben (marsvénusz szintű okosság tán) olvastam, hogy egy férfi csak akkor beszél a gondjáról, ha megoldást, segítséget akar, mert egyedül nem boldogul vele. Nem szeretem az instant válaszokat, de ebben érzek némi igazságot, és ha ezt elfogadom, akkor esetleg mondhatom, hogy ezért van az is, hogy ha mi szólunk, azonnal előrukkolnak valami kényszerítő erejű rutinképlettel, mert ‘az úgy működik’. Azt hiszik, ugyanaz a helyzet, mint velük.
        Nekem segített, hogy elmagyaráztam, mi a célom a beszélgetéssel.

        Kedvelés

      • Igen, de itt arra utaltam, hogy már megint nekünk van kiadva a feladat, hogy keményen megküzdjünk és bravúrosan érveljünk azért, hogy egy tök alapvető igényünk kielégüljön egy olyan kapcsolatban, amit elvileg azért létesítettünk, hogy ezen és ehhez hasonó igényeink kielégüljenek (pl. megértő hallgatás, feltétel nélküli támogatás egy nehéz heyzetben). Hát baz+. Tényleg olyan nagy elvárás egy párkapcsolatban, hogy ha a másikat megkérem, akkor szó nélkül megtegye, ha másért nem, csak mert kérem, és ne kelljen belőle akadémiai székfoglalót kanyarítanom? Ez szerintem olyan minimálisan emberi.

        Kedvelés

      • Ja, igen.
        De ehhez az kellene, hogy ne egyedül ők álljanak a saját fókuszukban, és ne éljenek meg mindent óriási áldozatként, ami nem természetesen és önkéntelenül jön belőlük. Mint a fingás.

        Kedvelés

      • Az enyém megértette. De kérte, én is értsem meg, hogy ez neki miért nehéz. Ő cselekvő ember, aki, ha bajom van, segíteni akar. Nyugton nézni, hogy valami nem jó, neki feladat.
        Azt hiszem, egálban vagyunk. 🙂

        Kedvelés

      • Én is, jelenlegi megérti, tudja, hogy nem kell megoldani a gondomat, illetve hogy a hallgatás, figyelem a megoldás.
        Szerintem ez azért fontos lenne, és nem elsajátíthatatlan.

        Kedvelés

      • Ezt úgy általában az emberek nagytöbbsége nem bírja felfogni. Az exem rendesen idiótának nézett, amikor mondtam neki, hogy nem érdekelnek a megoldásai, csak hallgasson meg. Akkor meg nekiállt ÉREZHETŐEN hallgatni. Hát barom!
        Tőle egyébként alapból nem lehet elvárni semmit, ami mással kapcsolatos. Csak ő létezik a világában, aztán ő, aztán ott van még ő is, meg az épp aktuális autó, aztán ő, és még talán ő is… elég hosszú a sor, sok dóga volt, egy társ nem fért bele sose.

        Kedvelés

    • Én is nagyon nyavajgós vagyok az apró és nagyon gyakori bosszúságaimra. De én már tudtam ,hogy nem szabad lázadni a sors ellen.
      Hiszen az utcán mondta egy kendős néni hogy ezek isten próbatételei számunkra 😐

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  7. Latom mar, ketnapos tendenciam, hogy ujabban bögni jarok ide, pontosabban olvasni es közben elkezdek bögni. (Es pont megjött.) Jaj, be szép, gyönyörü volt ez a mai is es a vers is tenyleg szinte jo! De jo ebböl tanulni, hogy sorssal nem, csak a vitatkozokkal, a bödületet okozokkal vitazunk! En az elmult honapokban azt vettem eszre, hogy volt aki a sorssal vitatkozott, azzal, hogy az hogy lehet, hogy anyam ilyen gyorsan meghalt, biztos en nem vittem idöben orvoshoz, biztos elöbb tudtunk a betegsegeröl (en meg az apam) es szandekosan nem tettünk semmit. Majd a bödület utan, amit ezek a szemelyek ramorditottak, amivel megvadoltak, ez utan az egesz abszurdum utan volt aki azt mondta, hogy felejtsd el, nezd el nekik, most mar megvolt a temetes, hagyd rajuk! Miert nem lehet megerteni, hogy en a bödületes vadjaik, a hazugsagaik ellen küzdök, hogy ne talaljanak ki hazugsagokat, valotlansagokat es azokat meg raadasul terjesztik is!? Hogy hanyszor mondtam, kerdeztem, hogy ez mire jo, kinek jo, ha ezt csinaljak velem? Feltamasztja anyut, megvaltoztatja a megvaltoztathatatlant? Ja, a pap is, bemutatkozo, temetesi idöpontot kerö (targyilagos es csak semmi erzelges hangu) emailem utani valasz elsö soraban kioktat: Isten akarataval nem vitatkozunk, abban belenyugszunk satöbbi. Ki vitatkozott es hogy jön ö ahhoz, hogy elöirja a barmit is? irtam egy szoval is, hogy barmifele termeszetfölötti erövel, sorssal vitatkoznek? Imadom, hogy megmondjak, hogy, mivel vitatkozzak es mibe nyugodjak bele, pedig sorssal nem vitatkoztam, csak a hülye vitatkozokkal, azt viszont kellett. Bödületet nem hagyok valaszolatlanul. Amikor a sajat anyam kvazi lab alol eltetelevel vadolnak meg, es ezt meg terjesztik is, akkor azert engedtessek meg, hogy annyira legyen lehetösegem, hogy legalabb egy szemelyes helyreigazitast kerhessek.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • En is szemetsegnek erzem es keresem a modjat, hogy hogyan tudjak ezen tullepni. Azt is erzem, hogy azt csinalom, hogy “nem mondhatom el senkinek, elmondom hat mindenkinek”- alapon itt a blogon sirom el, hogy ez mekkora bödület, es talan ez sem fair. Nem tudom. Azt gondoltam, ha kiadhatom magambol legalabb igy, azzal legalabb valami jobb lesz. Es neha erzem, hogy tenyleg jobb. Terapias az iras. Remelem, nem haragszotok emiatt. Gondolkoztam azon egyebkent, hogy mit csinaljak, pereljem be a nenemet hirnevrontas, ragalmazas miatt? De akkor jogaszkodassal vadolnanak! Ugy latom, hogy nincs eszközöm ez ellen a bödület ellen, csak a kiiras, kibeszeles, pedig jogasz volnek, vagymi, es nincs eszközöm a hülye rokonaim ragalmai ellen! Ezismilyen?

        Kedvelés

      • Nagyon jól csinálod. Mondd csak, nehogy már ezt is te nyeld le. Hol voltak ezek az emberek, amikor anyukádat ápolni kellett? És miért lóg bele az ember szuverenitásába a pap?

        Kedvelés

      • “Hol voltak ezek az emberek, amikor anyukádat ápolni kellett?” Pont ezt kerdeztem en is tölük, valasz nem jött. Es azt is mondtam nekik, hogy en azert se tudok napirendre terni afölött, amit müvelnek, mert anyam mindig azt mondogatta nekem, hogy ha valami baj lesz, a rokonokra majd szamithatok. Ezert tolta a penzt a rokoni esküvökre, ezert ment, utazott akar ezer kilomert is, ezert volt oktober elejen is ott, mielött hazaerve rosszul lett. Es igen, hol voltak ezek a rokonok most es mit segitettek (volt egyebkent egy max. kettö ertelmes, amelyik segitett), de pont a testverei, a neneim, mit segitettek? Es mit segit az rajtunk, hogy azzal vadolnak minket, hogy tulkepp eltettük lab alol anyamat. Ja es a slusszpoent elfelejtettem mondani: anyu testverenek amiotaazeszemettudom on-off különelö (bantalmazo) ferje azt mondta, hogy ugy sem hiszik ök ezt igy el, hogy anyu ilyen gyorsan, a diagnozistol szamitott ket honapon belül meghalhatott, es majd ha lemegy a temetes eljönnek szabadjeggyel “magyarba” es a korhaztol kikerik a dokumentumentumokat es utanajarnak annak, hogy mi is törtent valojaban, mert nem hisznek nekünk. Ez komoly, en tenyleg nem talalok ki magamtol ilyen bödületeket! Irtam egy kommentet meg, ami talan delelött elveszett, vagy nem ment at, de most nem talalom, abban megirtam, hogy mit csinaltak velünk a temetesen is: a hatam mögött telebeszeltek a pap fejet es az egesz gyaszmise arra volt felfüzve, hogy sarja vegre eleget tett öse kivansaganak es hazahozta hamvait szülöföldben nyugodni, holott többször orakig mondtam korabban a nenemnek telefonban, hogy ezt honnan veszi, sürgösen felejtse el, anyamnak semmi ilyen kifejezett kerese nem volt, hogy hol akar eltemetve lenni, haldoklasa közben meg nem akartam ilyen lenyegtelen reszletekkel zavarni. Ja es beleiratta a nenem a vöfelygiccs stilusu versebe, amit a sirnal felolvastatott, hogy “ket testvere fajdalma a legnagyobb”. Erre felkaptam a fejem, mert ezen kivül meg az unokaja emlitödött “unokadat felnöni nem lathatod”, ferje meg lanya nem volt, a vers szerint, legalabbis emlitve sehol. Es elötte hetekben orakig mondtam neki telefonba, hogy eszebe ne jusson összehasonlitani itt a fajdalmakat, honnan tudja ö azt, hogy kinek mi van belül, meg mi ertelme van ennek? Feltamasztja a halottat? Szoval ilyen hökkenetek voltak. Meg meg sok ilyen apro reszlet, a rekedten hörögve orditozasos vegkifejletröl a nenem reszeröl nem is beszelve. Volt itt minden, leirjam, hogy hogyan zajlott a temetes? Egy kis zsurnaliszta-stilusu beszamolo kabare es tragikomedia elemekkel füszerezve? Na? 🙂 Na de komolyra forditva, nem akarok en itt untatni senkit a csaladi dramammal es tenyleg tartok attol, hogy mar igy is tul sokat beszeltem es nem akarom kidneppelni a blogodat lelki szemetesladamkent.
        Pap: na ezt en sem ertem, semmit sem ertettem, a következö leveleben totalisan legböl kapva olyanokat irt, hogy “penzen nem vasarolunk jocselekedetet”, “ha a halott kivansagat akarjak teljesiteni, felre kell tenni a kenyelmet” satöbbi. Utolag kiderült, hogy dragalatos neneim kavartak a hatterben, en csak irasban kommunikaltam a pappal, azt direkt az elejetöl fogva, hogy minden irasban igazolhato legyen, az is. Latok egyebkent neha (annyira nem jarok ilyen helyeken, hogy tenyleg csak neha) videki falusi papokat, akik tenyleg kiskiralyok es megmondjak mit kell gondolni, erezni! Ezek mit kepzelhetnek magukrol? Azt gondoljak, hogy ez sok paraszt pornep nem erez semmit, igy meg azt is a szajaba kell adni? Nem tudom. Mindenesetre multkor egy videki misen arra kaptam fel a fejem, hogy a pap az aldozas elött megmondta, hogy aki gyont vagy a teljes bünbanat allapotaban van, az jöhet aldozni. En meg neztem, hogy WTF? Nekem fövarosi eredetü, egyhazi iskolas, nem kezdö/alapszintü teologiai müveltsegem van meg anno gimiböl meg egyetemröl es csak neztem, hogy ez hol van benne az egyhaz tanitasaban? Nagyon keves jofej, nyitott es müvelt egyhazi szemelyt ismerek csak, de vannak egyebkent es bizonyara. A többinel meg kisebb-nagyobb-meg nagyobb hökkenetek…

        Kedvelés

      • Megall az eszem. Mi van emogott? AAA..nem is tudok mit irni ez kesz agyrem. Az emberi gonoszsag butasaggal elegyitve a legveszelyesebb tomegpusztito fegyver. Azt latom, hogy abban az orszagban a legtobb ember belelog masok szuverenitasaba, ezen valahogy valtoztatni kell. En pl. fuleszhez mentem fulzugassal meg decemberben. Par napom volt otthon. Erre leszurt, hogy mit kepzelek en, minek jovok ha nem tudok tovabbi vizsgalatokon reszt venni blablabla. Ugy beszelt velem mint egy taknyos kolyokkel, hat meg a lof@szt. Otthon akin (akad kivetel azert) valami egyenruha: reverenda, orvosi kopeny, bakterszerko stb van jo esetben pokhendive vagy leereszkedove, rosszabban hatalmaskodova valik. Nem art lassan tudatni veluk, hogy acsi! Bar egy orszag, ahol az ilyen szemlete politikai tamogatast elvez, nehez lesz . Bocs, kicsit eltertem, de elegge felboszultem a tortenetedtol.

        Kedvelés

      • Utoirat, a nenedhez. Embereket megzavarhat a gyasz, sokszot vadolnak masokat egy olyan halal eseten amire nincsenek felkeszulve, de ez akkor is tulzas.

        Kedvelés

      • Lehet, hogy nem fogalmaztam pontosan, söt biztos, ezert a tenyeket, röviden: anyukamek oktober elejen voltak egy hetig latogatoban a rokonoknal (masik orszag), ott talalkozott a növerevel is, ismerösökkel, baratokkal, akik most is azt mondtak nekem, hogy ugy lattak, vitalis, vannak tervei a nyugdijas eveire, viccelödik, ahogy szokott, satöbbi. Utana hazajöttek, következö heten rosszul lett, elment orvoshoz, kezdödött a vizsgalatsorozat, oktober közepe tajan kijött a diagnozis (rak, harmadik-negyedik stadium), en is akkor tudtam meg, mikor apam hivott ezzel a hirrel. Ra ket hetre mütet, az nem volt sikeres, abbol nem epült fel, remenykedtünk, hogy megis el tudja kezdeni a kemot, nem tudta. Karacsony elött negy nappal meghalt, elötte egy hettel mondta az orvos, hogy nem tehetünk semmit, bucsuzzunk el, en ez elött egy hettel ereztem meg, csak akkor meg senki nem jutott el eddig a bizonyossagig en is csak sejtettem, es kerdeztem anyamat, hogy beszeljünk-e, beszelhetünk-e erröl, hogy mit szeretne kimondani, megbeszelne, ha megsem, megis? Vegül megadatott a tartalmas bucsu lehetösege es ez nekem nagy kegyelem, hogy igy tudtam elengedni. Es amikor az utolso hetvegen ott voltunk bucsuzni nala, en hivtam fel a most engem kvazi anyam lab alol eltetelevel vadolo nenemet, anyam testveret, hogy anyu haldoklik, szeretnem, ha legalabb telefonon el tudnanak bucsuzni (mivel arra panaszkodott, hogy betegeskedik es a masik orszagbol nem tudja vallalni a nagy utat, hogy szemelyesen is eljöjjön). En vittem be a telefont neki, ott alltam a fejenel. Es a temetes abban az orszagban, a szülöföldön is az en ötletem volt, miattuk, nem anyu kerese. Erre ezt kaptam, kaptuk. Tölük. Köszönettel. Csak senkinek ilyen rokont, meg ellensegnek sem!

        Kedvelés

      • Jo hogy leírtad részletesen igy tisztábban látni és nekem is jót tettél mert újra átgondoltam az apukám betegségét és nem fogom hibáztatni magunkat.
        Erről nem szoktunk beszélni de bennem sokszor felmerült gondolat.
        Ugy kezdődött hogy anyukám felhivott ,hogy még ugyanabban a városban lakom e és hogy apósom milyen gyógyszert szed feledékenység ellen .Kérdezem neki kell e , azt mondja nem hanem apukámnak .Megjegyzem ez februárban volt és karácsonykor nem voltamotthon ami tavollétem 8 éveben egyedi eset.
        Ekkor még nem mondták ,hogy baj van de pár napon belül szóltak hogy apukám a kórházban van, nem tudták még hogy mi okazza az elmezavart.
        Aztán kiderült a sok rossz közül a legrosszabb agydaganat de olyan rossz helyen hogy 4 városban egyetlen orvos se tartotta érdemesnek a műtétet csak ha mi ragaszkodunk hozzá.
        A tüneti kezelés elég jó állapotba hozta. Azt mondta azzal az ésszel el tudna élni. Jaj és az olvasás volt mindene , a tudás…
        Az onkológus három hetet mondott nekem….
        Nem mondtuk meg neki mi baja, azt mondtuk agyvérzés.
        Az operáló orvos akiről szó lehetett volna azt mondta ő nem lát emberileg esélyt , egy átok ahogy kinéz a daganat és hogy lebénulna egészen…
        Anyukám azt modta nem és mi nem erőltettük.
        Igaz pénzbe került volna de nem azért nem erőltettuk hiszen addig is nagyon összetarto volt a család és kikerült volna csak ő megmaradjon.
        Nem akartuk kitenni ennek a helyzetnek hogy bénultan, csövekkel a szájában végezze és hogy megmondjuk mi van a fejében ami végzetes.
        Akart elni ,kereste a segitseget de nem lehetett…
        Kerdezte hogy kire bízza magat 😦
        Maradt a tüneti kezelés, és elvitte 5 hónapig. Nagyon hálás volt anyukámnak azért amiért ugy ápolta. Én gyakran 2-3 hetenként mentem haza.
        Mondta apám jo hogy jöttem.Semmi se tart örökké.
        5 hónap volt.

        Kedvelés

      • Jaj! Öszinte reszvetemet szeretnem valahogy adekvatan kifejezni, csak nem tudom, hogy kinek mi esik jol: ha mondanak valamit, vagy ha nem? (Egyszer gondoltam arra, hogy irok valamit a nekem sms-ben reszvetelökröl, ill. azokrol az üzenetekröl, mert azok olyanok voltak többnyire, hogy inkabb ne irtak volna semmit! Tudna valaki egy kvazi illemtant irni reszvetelesböl?)

        Es meg az a reszletünk is közös, hogy hogyan mondjuk el azt, hogy vegzetes! En a mütet utan nem tudtam, hogy hogyan mondjam el anyamnak, hogy nem sikerült, a daganat (belrak) nagy reszet nem tudtak eltavolitani. Azt mondta az orvos, hogy en ne mondjam, majd ö beszel vele. A korhazbol kiengedes utolso napjaig tudtommal nem beszelt vele, illetve nem tudom, hogy elmondta-e neki, hogy ez potencialisan vegzetes. De nekem is ugy talalta az orvos, hogy sajnos nincs jo hire, de a remeny hal meg utoljara satöbbi. En meg ereztem, hogy mi lehet a feherköpenyesistenseg-maszatolas mögött…
        (Es most lattam csak, hogy megse veszett el a tegnap elveszettnek hitt kommentem, amire Evanak utaltam, csak akkor nem talaltam. Ezert is köszönöm, hogy valaszoltal, mert igy megtalaltam.)

        Kedvelés

  8. “Uram, adj türelmet,
    Hogy elfogadjam amin nem tudok változtatni,
    Adj bátorságot, hogy megváltoztassam,
    Amit lehet, és adj bölcsességet,
    Hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.” Ez ugrott be, miközben olvastam.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  9. Ilyenekre sokat gondoltam, mikor anyámról merengtem. Nagyon gáz neveltetés jutott neki, betegségek, férje halála, mikor ő 5 hónapos terhes volt velem. Volt rá esély, hogy javuljon az élete, és valahol mindig elbukott. Igen, volt benne sorsszerű is, de volt olyan is, mikor dönthetett volna jól, de nem tette. Mert félt, mert nem túl okos és tudatos. De kegyelmi pillanatai neki is voltak, közelről láttam, és nem tudta élvezni. Nem tudott benne lenni a jóban. Én azon vagyok, hogy ja jön, fel tudjak feküdni a hullámra. De valóban alázat kell ahhoz, hogy elfogadjam a megváltoztathatatlant. Sokat gondolok mostanában erre a versre, és próbálom az összeszorított öklöt lazítani, hogy férjen bele.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  10. “Istenem, adj türelmet, hogy elviseljem a hülyéket, mert ha erőt adsz, akkor agyonütöm őket!” – nekem meg ez jutott eszembe arról amiket írtatok…

    Nagyon szeretem ezt a Reményik-verset!! Egyszer 3. lettem vele egy versmondó versenyen… Örülök, hogy másoknak is jelent valamit! 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  11. Igen, szinte már jó. Olvasás közben úgy éreztem, csak egyetlen árnyalattal kellett volna távolabbra kerülnie a témától. Vagy ha meggondolom, talán egy lépéssel éppen közelebb, a pórusokig. De az meg már Pilinszky.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  12. “Nem vitázunk azzal, ha már nem szeretnek.” Én most épp ezzel nem vitázom.

    De amúgy meg semmivel se, amivel értelmetlen lenne. Sokat szoptam, mire idáig jutottam és most valószínűleg ezért is vagyok alapjában véve elégedett és nyugodt. Az, hogy majd elmúlik a rossz, nekem nagyon megnyugtató gondolat. Elmúlik. Csak ki kell várni. Addig akármit is lehet közben csinálni, míg várom, hogy elmúljon. Csomó jó dolgot. Szerencsém van. Mindig. Így persze könnyű.

    Ma is esik. Ma is megáztam. Csak víz. Majd megszárad. Elmúlik. 🙂

    Nagyon tetszett a poszt.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  13. Erről az jutott eszembe, amit Popper Péternél olvastam egyszer, de most megkerestem, és látom, hogy Pilinszky:
    “Pilinszky egy beszélgetés során egyszer azt mondta nekem, hogy: „Utállak benneteket, »pszi«-vel kezdődő foglalkozásúakat, mert tönkreteszitek az emberi életeket azzal, hogy azt hirdetitek, hogy az élet problémái megoldhatók. Ezáltal az ember ugyanis azt gondolja magában, hogy ő a hülye, mert nem tudja megoldani a gondjait önmagával, a szerelmével, vagy nem tud mit kezdeni az anyjával való kapcsolatával. Honnét veszitek ti ezt a marhaságot? Az élet problémái nem megoldhatók, csak elviselhetők. Te úgy gondolkozol, hogy az életben problémák vannak és megoldásokra van szükség, én meg úgy, hogy az életben tragédiák vannak és irgalomra van szükség” – vágta a szemembe Pilinszky.”

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Hoppá! Nekem is tetszik! Pontosan ez a bajom a wellness-szemleletü “you can fix it” alapallassal. (Van egy olyan papirom is, hogy un. “stresszmenedzsment-trener” vegzettsegem is van, ez pedig szemelyes elmeny utan/abbol is kiindulva.) A kiegesre van egy külön szemelyes allaspontom: nagyon zavar, hogy ezt a szakirodalom, sokan es az az iskola is, ahol en ezt a treneri izet tanultam atmeneti zavarnak, “you can fix it”-treningelhetö, technikatanulassal orvosolhato allapotnak allitja be. Holott lehet ez egy egesz rendszeredet megkerdöjelezö ertelem-krizis (nemetül jobb szo ra a Sinnkrise, igy hallottam elöször es ebböl forditottam magyarra, bocs a bena forditasert), vagy emelkedö zuhanas, ahogy Richard Rohr irja: annak hökkenesszerü meglatasa, hogy az eletben van egy csomo megoldhatatlan dilemma es irgalomra van szükseg es annak belatasara, hogy “you can not fix it”.

        Kedvelés

      • Ja en is 🙂 Amugy nemetül ugy all a papiron, hogy Burnout-Prophylaxe-Trainer, csak en forditottam igy. Ez se jobb, egy fokkal se 🙂 Papir.

        Kedvelés

      • Stresszmenedzsment-trener: magyarazzam a bizonyitvanyomat? Azert csinaltam meg egyebkent, mert azt gondoltam, segithetek ezzel magamnak is. Csinaltam amugy masfel evig rendes pszichoterapiat is, es utana elvegeztem ezt a papirt is. Az alapfoglalkozasom egyebkent jogasz, evekig igy dolgoztam, a stresszmenedzsment-trenerivel meg nem csinaltam semmit 🙂 Van, mint papir. Es közben fogalmazgatom magamnak a tanulsagaimat ebböl az egesz törtenetböl, a törtenetemböl, hogy itt valami oriasi rendszerhiba van es rossz helyen, wellnesszelve, müveszetterapiaval, sporttal meg miegymassal probalja az egeszsegmegjavito gepezetrendszer ezt “megszerelni”. Holott a gyökereknel van a problema: a rendszer nem hagy idöt, helyet, teret az egyeni elet ertelmenek megkeresese, megtalalasara, egyaltalan a kerdes felvetesere. Arra, hogy meg lehessen talalni a sok talmi mögött a feladatot a feladatban. Mondjak meg ilyen sok ahhh-ot? Nagyon benan hangzik ez igy, keresem, hogy hogyan lehetne ezt kevesbe patoszosan, kevesbe metaforasan, kevesbe kepekkel leirni. Kevesbe igy. (Nem ezo-hatassal.)

        Kedvelés

      • Kieg. : Az emelkedö zuhanas egyebkent, ha jol tudom, pont Pilinszky utan lett igy forditva; a Richard Rohr-könyv eredeti cime: Falling upwards.

        Kedvelés

      • “a rendszer nem hagy idöt, helyet, teret az egyeni elet ertelmenek megkeresese, megtalalasara, egyaltalan a kerdes felvetesere. Arra, hogy meg lehessen talalni a sok talmi mögött a feladatot a feladatban.”

        Bazz! :O

        Kedvelés

      • Miröl meseljek? A kiegesem törteneteröl? Vagy arrol, hogy mit gondolok a szakirodalom/szakgepezet/pszi-ipar eziranyu elmeleteiröl?

        Kedvelés

      • Jo meselek. Kettökor el kell mennem a gyerekert az oviba. Addig tudok irni. Husz perc, ami belefer azt irom. Lehet, hogy kicsit vagy nagyon szedett-vedett lesz, sietös.

        Kieges: öt eve volt. Addig mentem az elvarasoknak megfelelni akarasban az uton, jobbra-balra nezes nelkül. (Jaj, hogy irjam, hogy ne legyek sok es ne meseljem el az egesz elettörtenetemet?) Elsö generacios ertelmisenek keszülve, kompenzalva az otthoni elnemfogadast, a szüleim cirkuszaibol a tanulasba menekülve streber, versenyzös, szorongos, körömragos lany kepe. Aztan 12 evesen elmenekültem otthonrol (volt ra sok ok, bantalmazas, ezt most nem irom le reszletesen), “beutaltam magam” videkröl egy fövarosi, szigoru, bentlakasos egyhazi gimnaziumba. Megmentöm volt. Egyetem, külföldi ösztöndij, elötte a nagy szerelem, akinek sose voltam eleg jo, vekony, sportos satöbbi, de latta bennem a szegeny lanyban, a szorgalmamban a kesöbbi “penztermelö potencialt”, igy mondta szo szerint. Aztan posztgradualis tanulmanyok, hajtas tovabb, ott ismertem meg a (nemet) ferjemet, utana elkezdtem dolgozni menö-mano nemzetközi, csillivilli ügyvedi irodakban, hajtas, favagas. Közben ebben az orszagban is, ahol most elek elvegeztem a vizsgakat, kijöttem ide, itt is hajtas, közben innen ket masik orszagban rongyrazos esküvöszervezes, közben ugy hogy mar egy meg ennel is hajtosabb, menö-manobb, nemzetközibb, profibb es csillivillibb irodaban dolgoztam, latastol-vakulasig, Esküvö lement, szülök megkaptak a “mindenkinek megmutatjuk, hogy a mi lanyunk aztan”-t, ferjem meg a masik orszagban dolgozott, en egyedül költöztem, dolgoztam latastol szo szerint mikulasig, amikor is jött, hogy nem birom tovabb, elkezdtem mindenen bögni, de fel evig birtam meg az igat. Közben jol kiegtem, aztan ez atment depresszioba, kezdödött a terapia, elvesztettem a menö-mano allasomat, holott addig tök szorgalmas es tutijo voltam, masfel evig csak a munkanak eltem azon a helyen, itt ebben az orszagban, ahol most is elek es mikor hirtelen nem tudtam tovabb a nevemet sem leirni a papirra, azonnal kirugtak, pontosabban a fönököm azt mondta, hogy igy nem fogom tudni megirni a heti 60-70 ora munka mellett a ceg altal kivanatosnak tartott doktorimat (volt mar egyebkent 3 diplomam es ket cimem, de a magyar dr. itt csak magiszternek szamit, mindegy, ök teljesen cimkorsagosak). Szoval igy egyik naprol a masikra eltanacsolt, en meg azt sem tudtam mi van velem. Köpni-nyelni nem tudtam. Aztan munkanelküliseg, mert honapokig szoszerint olvasni sem tudtam (es az olvasas, iras, meg szobeli tanacsadas volt ugyebar a jogaszi munkam korabban), csak meredten ültem egy padon a parkban es bambultan magam ele, fizettem a terapiamat (itt csak engedellyel tamogat kb. 20%-ot a kassza a költsegböl es nekem olyan pszichologusom volt, akit nem tamogatott a kassza es menet közben nem volt eröm valtani, ujat keresni), rament az összes sporolt penzem (kisemmeremmondanimennyimertgutaütesösszeg), masfel evig gyogyszert is szedtem, utana amikor jobban voltam elvegeztem ezt a treneri izet, utana elhataroztam, hogy összeszedem magam testileg lelkileg a “gyerekprojektre”, jol is ment, baromi fit lettem fel ev alatt, aztan terhes lettem, örültem, aztan a hatodik hettöl ugy hanytam, mint a torkosbors, korhaz, infuziok honapokig, halalfelelem, sokkal rosszabb volt mint a depresszio legmelye, csak eljük tul!, terapia, nagyon profi szakembercsapatom volt, nagyon vigyaztak rank, örökhala! A vegen osz/születeshazas szülessel indultunk, csaszar lett, de igy is oriasi csodaelmeny volt harom nap tömeny szüles utan. Tuleltük. Azt hittem vege, most azt remelem, anyam halala es az ez utani vesztesegeim sorozata zarta/zarja le ezt az elmult 5 evemet es nyit meg valami mast, valami ujat. Ez az en emelkedö zuhanasom törtenete kivülröl diohejban. Az ertelmezest meg ami szemelyesen nekem ebböl összeallt, azt köv. irnam meg de rendesebben, szebben, nem igy futva.

        Kedvelés

      • Hű…
        Írd meg majd, nem futva.

        És bocsi, de a “torkosbors” szót lenyúlom. Tudom, kapkodtál, elírtad.

        Kedvelés

      • Figyu, M. szeretném, ha feliratkoznál a csokimisszióba. Valaki szeretne csokit küldeni neked. Aminek én is tökre örülök. 🙂 Mármint, hogy kapsz majd csokit.

        Tudnivalók:

        homlokán a barna jel

        Kedvelés

      • Hajnalkanak: nagyon szepen köszönöm, nagyon kedves ez a csokolademisszio es a szives fogadtatas. Megnezem rögvest a linket. Igertem, hogy irok a szemelyes velemenyeimröl es a törtenet szemelyes hozadekarol is, csak az a kerdesem, hogy hova irjam, hogy ne legyen sok es ne vekonyodjon el nagyon a komment az aljan?

        Kedvelés

      • M.-nek: egyik döbbenetből a másikba estem, miközben visszafolytott lélegzettel olvastam! Megsemmisülsz, újra felállsz, megsemmisülsz újra felállsz, és újra és újra és újra. És az a hihetetlen igyekezet és energiabedobás mindenbe és hatalmas eredmények, vállalások, váltások! És a konklúzió, amivel indítottál, nagyon tetszett! Lenyűgöző! Mély főhajtás a teljesítményed előtt. ❤
        Van e-mail címed? Hajnalkánál azt is leadhatod…. 🙂

        Kedvelés

      • Sista: köszönöm a reakciot! Van e-mailem, le tudom adni. Erdekes egyebkent, hogy pont a teljesitmenyt emeled ki, nagyon talalo, sokaig a teljesitmenykenyszer vitt, hajtott es tartott meg engem, aztan az is lett a “vesztem”, ha tetszik a kiegessel. Van meg több olvasatom is a törtenetre, es van olyan reszlet, amit a mai napig nem tudtam megemeszteni, peldaul, hogy ebböl engem mar soha sehol nem fognak “rehabilitalni”, hogy nem fog kiderülni, hogy nem en voltam a hunyo, peldaul abban, ahogy elveszitettem a munkamat: semmifele szakmai hibat nem vetettem, kinosan ügyeltem arra, hogy a munkaban hibatlan legyen a teljesitmenyem, akkor is, amikor mar javaban estem szet, darabokra, tartottam magam, minden maradek energiam (oriasi energiabedobast igenyelt egyebkent, ezt is jol latod) arra ment el, hogy kasirozzam a homlokzatot. Nem tudom, hogy mi erzödött meg ebböl, mindenesetre en nem mondtam, csak egyik naprol a masikra nem tudtam mar tovabb irni egy olyan munkat, amiböl csinaltam mar elötte többet es jol es tudtam hogyan kell, hirtelen az sem ment, hogy na ird mar le, hogy “engem igy es igy hivnak” es kiderült, hogy nem tudok mar gözerövel teljesiteni, erre szinte azonnal repültem. Nagyon sok sztorim van ebböl a vilagbol egyebkent, ez egy külön vilag, jaj, annyira szivesen leirnam, portrekat, formalodnak regota a szavak, szeretnek rendesen irni, nem igy futtaban kommentelve. Meg irok, csak ezt most igy elküldöm, megint futva, csak azert, hogy tudd, hogy nagyon köszönöm az ertö hozzaszolasodat!

        Kedvelés

      • Kedves M., régóta érzem, hogy nagyon hasonló lehet a cipőnk és most a mai soraid elég erősen érintettek. Ha tehetném, nagyon megölelnélek. De vedd úgy.

        “hogy kasirozzam a homlokzatot. Nem tudom, hogy mi erzödött meg ebböl, mindenesetre en nem mondtam, csak egyik naprol a masikra nem tudtam mar tovabb irni egy olyan munkat, amiböl csinaltam mar elötte többet es jol es tudtam hogyan kell, hirtelen az sem ment, hogy na ird mar le, hogy “engem igy es igy hivnak” es kiderült, hogy nem tudok mar gözerövel teljesiteni, erre szinte azonnal repültem. ” – hadd kérdezek. És te nem ezt tartod teljesen normális és jogos reakciónak _ebben_ a világban?

        Kedvelés

      • Kalüpszonak: en mar a korabbi kommentjeink soran is ereztem, hogy szeretnek bövebben elbeszelgetni erröl veled. Köszönöm, hogy most irtal es reagaltal! Engem is nagyon erdekelne, hogy te hogy latod ezt, veled mi törtent, hogyan kerültünk hasonlo helyzetbe? Ha kedved van, ird meg! En irom tovabb, a kerdesedre is a valaszt, csak akkor nyitok lent uj kommentet, hogy ne vekonyodjon el. Hajnalkanak is irom majd ezt, remelem, ö is megtalalja.

        Kedvelés

    • Akkor én vagyok az egyetlen, aki szerint Pilinszky fosson sünt. Tököm kivan az elviseléssel. Negyven éve viszem a vállamon a kibaszott elviselést. Nincsen olyan, hogy az élet problémái. Egyes problémák vannak. Anyámat nem tudom, csak elviselni. Önmagamat meg tudom tanulni és meg is tudom javítani. Picsába mindenkivel, aki azt mondja, hogy nem! Sajnálom, hogy ennyire káromkodom, de bassza meg az irgalmas világ, hogy még a segítőket is lehülyézik, amiért nyújtanak egy alternatívát. Kijafaszom mondta, hogy pszi-vel kezdődő tudományokkal megoldható az élet? Nem az, de tud adni mankót, vagy lámpást, vagy tükröt, mikor mi kell, hogy vagy a saját hajadnál fogva rángasd ki magad a szartengerből, vagy esetenként valaki másnak nyújts segítő kezet. Az egy dolog, amikor valaki zászlónak használja és dzsihádot hirdet vele, az megint szar. De elküldeni egész szakmákat a picsába, csak mert valaki úgy hiszi, hogy az életben tragédiák vannak? Az a tragédia, hogy ezt bántalmazott, elnyomott emberek így csont nélkül elhiszik.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Köszönöm.
        Nem nagyon akaródzott hozzászólni eredetileg, senkivel nem fogok vitatkozni arról, hogy mit tud a pszi….. és mit nem. DE. Én mindig elmondom, hogy nincsenek csodák, instant csodák meg végképp nincsenek, és hogy kurvára nehéz meló az önismeret, ha valaki jól csinálja (csináltatja), akkor meg főleg. Fájdalmasak a szembenézéseink, felismeréseink, igen, és sok a megtorpanás, meg néha hagynánk a fenébe az egészet. Mégis, azt látom, hogy jó segítőkkel vezethet egyfajta tudatosodás felé, amiből megszületik a megkönnyebbülés szép gyereke. Néha az is felszabadító, ha megértjük, hogy _csak_eddig_ tudunk változni, gyógyulni, tovább nem fog menni, nincs hozzá külső/belső erőforrás.

        Kedvelés

      • Naja, tudom, hogy itt nem rendelésre megy a posztolás, de egyszer nem írnál egy vendégposztot arról, hogy egyáltalán hogy indul egy ilyen önismereti folyamat? Kihez, hová forduljunk, hogy megy ez, lépésről-lépésre? Engem ez nagyon érdekel, miközben iszonyúan félnék belekezdeni. Nagyon kevés tudatossággal élem az életemet, egyszerűen csak teszem, amit kell, közben meg azt sem tudom, merre van az előre.

        Kedvelés

      • Bánatkő, nekem nagyon jólesik, hogy szívesen olvasnál erről tőlem, meg az őszüléssel kapcsolatban is jeleztétek többen, hogy érdekes lehet a téma, de az a helyzet, hogy én nem tudok írni, mármint jól írni, ütősen írni, irodalmi értéke pedig végképp nincs a mondataimnak, márpedig az én megélésem szerint itt minden írás, a vendégpostok is, nagyon komoly esztétikai élményt adnak.
        Kérdezésben vagyok jó

        Kedvelés

      • Ne izélj már, Naja! Írd meg, naaa!

        Ha az esztétikai élményt növelnéd, mellékelj egy fotót a poszthoz és máris el van sikálva.

        Kedvelés

      • “az is felszabadító, ha megértjük, hogy _csak_eddig_ tudunk változni, gyógyulni, tovább nem fog menni, nincs hozzá külső/belső erőforrás” – na, itt tartok én, és nem is annyira rossz! (nem mintha mindig könnyű lenne, és vannak bizonyos emberek és körülmények, akikre/amikre múlhatatlanul szükségem van, hogy időről időre vissza tudjam állítani az egysúlyomat).

        Kedvelés

      • Ha eddig a megértésig nem jutok el… talán nem is élek, kinyiffantom magam még az első férjem oldalán, egyetlen menekülési útvonalként. A szakításaim mind úgy zajlottak, hogy foltoztam a kapcsolatot, terelgettem a pasast, és nagyon nehéz volt felismerni, hogy magától semerre se megy, sőt, ha nem vonszolom, még vissza is ténfereg a startmezőre. És ezt felismerni is fájt, kimondani még jobban fájt, végigcsinálni iszonyúan fájt és egyáltalán nem volt könnyű, annak biztos tudatában sem, hogy ez a helyes lépés, és mindannyian jobban járnánk a másik nélkül. De ha nem csinálom végig, belenyomorodtam volna testileg-lelkileg. Pedig arra is mondták nekem, hogy fejjel a falnak, kisgyerekkel de munka nélkül egyedül, és voltam is annyira padlón, hogy azt hittem, sosem kelek fel, és nem kaptam kegyelmet, magamnak kellett reszkető inakkal, az idegességtől összehányva magamat, könnyben ázó arcomat a gyerek elől rejtegetve, de továbblépni.

        Kedvelés

      • Fú, egyetértek, nekem sem tetszik ez a Pilinszky-idézet, és nekem nagyon furcsának hat pont ennek a blognak a kontextusában. Hát nem arról van szó, hogy ez a blog enyhhely sokunk számára, segít, változásra, változtatásra késztet? Végre nem arra csitít, hogy elviseljük az élet tragédiáit, hanem (ha közvetve is) arra serkent, hogy – amikor, amin lehet – változtassunk? Akkor mit számít az, hogy van, akinek ez a blog hozza meg a változást, másoknak meg valamilyen pszi-s terápia? Mi van, ha valaki egy pszichoterápia hatására lesz képes kilépni a bántalmazó kapcsolatából? A poszt persze arról beszél, ami felett nincs befolyásunk, Pilinszky viszont nem, vagy nem csak. És amikor arra jó a pszichoterápia, hogy elviselhetőbbé tegye az elviselhetetlent? Vagy arra, hogy rádöbbentsen, hogy nem mi vagyunk a hülyék, mert nem tudjuk megoldani a problémáinkat az anyánkkal, szerelmünkkel stb.?

        Az “irgalom” meg a “kegyelem” szó meg nekem kissé nehezen értelmezhetőek, üresen pátoszosnak hatnak. Bocsánat a sudrimudriságomért, de pontosan mire gondolt a költő, amikor azt mondta, hogy “az életben tragédiák vannak és irgalomra van szükség”? Hogy arra van szükségünk, hogy a tragédiák közepette Isten vagy a sors megkönyörüljön rajtunk?

        Kedvelés

      • A kegyelem szerintem a spiritualitásra utal, ami egyesek életében vallás formájában van jelen, másoknak meg máshogy. Ugyanis szerintem (is) az is kell még a keverékbe.
        Ami a blog terápiás hatását illeti, és ezzel most biztos nem leszek népszerű, nagyon örülök, hogy ilyen szemnyitogató és tényeg nagyon kellett ide nekünk, de ettől gyógyulást várni (ott, ahol valóban arra van szükség, és nem “csak” pillanatnyi megkönnyebbülésre), legalábbis illúzió, és próbálok finoman fogalmazni. (Tudom, hogy nem ezt állítottad, de már többször támadt olyan benyomásom a kommenteket olvasva, hogy van, aki ezt várja.)
        A traumák, függőségek, önpusztítás nem tréfadolog, és az abból való felépülés úgyszintén. Hajlok rá,hogy egyetértsek Najával és tovább is fűzzem az ő gondolatmenetét: ha terápiában vagy és – a kezdeti eufória után 😀 – nem érzed picsa nehéznek és küzdelmesnek ( de egyúttal katartikusnak is), akkor valamit nem jól csinálsz, vagy nem jó helyen.

        Kedvelés

      • Megríkatott Képviselőné ez, meg Bajuszcic is.
        Nagyon fáj a terápia, úgy fáj, mint egy műtét.
        De szükséges.
        Utána is fáj, maga a gyógyulás.

        Kedvelés

      • És még – sokszor – a gyógyulás következtében veszteségek is érnek. Mert úgy már nem kellesz esetleg olyannak, aki fontos volt. És még gyászolni is kell emiatt, kapcsolatokat. Az is fáj. De jó esetben jönnek más, jobb kapcsolatok, amik már nem fájnak.

        Kedvelés

      • Nálam ezek a járulékos veszteségek mind beletartoznak a “terápia” vagy “felépülés” feliratú halmazba. Igen, ezért IS olyan nehéz.

        Kedvelés

      • Pontosan. Pilinszky meg csodálatos költő volt, de valljuk be, fogalma sem volt, hogy mi a pszi. dolga.

        Kedvelés

    • Én is olvastam ezt, Matifa, és nagyon igaznak tartom, akkor is igaznak tartottam, most meg még jobban.
      Különben szerintem az nagy tévedés, hogy a pszichoterápia mindent megold.
      Nem old meg, felhozza azt, ami a mélyben van, más nézőpontot mutat, de, hogy ezzel mit kezdesz, az rajtad múlik.
      Utána kell nagy erő, mert a régi minta nagyon erős, húz vissza.
      Meg irgalom is kell, igen, a magad gyengeségeihez főleg, de másokhoz is, akik jóindulatúak ugyan, de ők maradtak ugyanabban, amíg te kiléptél.
      Az irgalom nekem egy fontos szó, sok ember van, akit nem szeretek, de együttérző vagyok általában.
      Persze, van, akivel nem vagyok, és nem is tudnék az lenni, de ilyen szerintem mindenkivel van.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Jah, azt is Poppernél olvastam (egy időben ő volt a soros istenség nálam), hogy a pszichoterápia kb arra jó, hogy egy tudatlan szomorú emberből csináljon egy, a bajáról nagyon sokat tudó szomorú embert 🙂

        Kedvelés

      • “a pszichoterápia kb arra jó, hogy egy tudatlan szomorú emberből csináljon egy, a bajáról nagyon sokat tudó szomorú embert :)”
        Nagyon igaz ez is, tanúsíthatom!

        Kedvelés

      • Én például sokat. vagy legalábbis az átlagnál többet tudó szomorú vagyok, és ez a tudás elég ahhoz, hogy ne nyomorítsa meg tehetetlenséggel a mindennapjaimat. Enélkül a tudás nélkül nem tudnék magamról sem gondoskodni, nemhogy a gyerekemről. Ha a pszi tudományok csak ennyit adnak meg nekem, már az is százszor több, mint amit bármi mástól kaptam. Esetemben tehát a pszi tudás a kegyelem. Erre varrjak gombot.

        Kedvelés

      • Foxitroll, ez velem is így van.
        Engem a terápia nem boldoggá tett, hanem megtanított látni.
        Attól én még lehetek szomorú, ha mondjuk a családomra nézek, mondjuk nővéremre, akiben a testvérségnek nyoma sincs, de a sisterhoodnak se, vagy jóapám ekézését hallgatom, aki soha le se szarta azt, hogy mi van velem igazából.
        Ez szomorúvá tesz, mert ebben nem lesz változás soha.
        De az, hogy boldogabb vagyok, mint a terápia előtt, az nem kétséges.
        Bár többször vagyok szomorú, de legalább tudom, hogy miért.

        Kedvelés

      • “testvérségnek nyoma sincs” ezt de jól írod. Igen, a terápia megtanít látni, és már rengeteg mindenbe bele se mész. Vagy csak úgy teszel, mintha belemennél, és közben jól szórakozol. Szóval engem a terápia remekül szórakozni is megtanított embereken, szituációkon, nem véletlenül érdekelne több Naja pszichodrámájáról.

        Kedvelés

      • Azt hiszem, azt írtam korábban, hogy az őszi csoportunk kísérleti jellegű lesz, de addig is szeretnénk tapasztalni, előkészíteni azt a csoportot. A folyamat első lépése holnap lesz, tartunk egy gender-témájú workshopot. Többen is érintettek a blog-ról, ők, ha akarják, majd megírják a tapasztalataikat. Én mindenképp beszámolok, hogy vezetőként mit láttam.

        Kedvelés

      • De jókat írsz, foxitroll! Szavakba öntötted, amit pontosan ugyanígy érzek és élek meg én is.

        Kedvelés

    • Ezzel nekem egy bajom van: hogy Pilinszky téved a pszi-ket illetően. Ez egy elképzelés a pszi-kkel kapcsolatban, amit egyes (szerintem tévúton járó) pszi-k igazolhatnak is, de az, hogy az élet problémái megoldhatók, nem a pszichológia/pszichiátria általános felfogása. Nem egy pszi pont azon dolgozik, hogy az élet problémái elviselhetőek legyenek. Mások azon, hogy a megoldható problémák (mert VANNAK megoldható problémák is) megoldódjanak. Meg azon, hogy a páciens felismerje a különbséget.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Igen, Elviselhetőbb, és/vagy élhetőbb legyen az élet, és hogy ne a tehetetlenség érzéséből rugózzanak el a döntéseink.

        Kedvelés

  14. Ezt a gyerekek még tudják, ugye? Én felejtem csak el.
    Mindhárom gyerekem adottságként kezeli a rosszat a szomorút, tudják, hogy hamarosan elcsitul, szűnik és a remény állandóan velük lakik. Mikor veszítjük vajon el ezt a csodás képességünket?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  15. Nagyon szép ez a vers, de valahogy ezek nekem sosem mennek át. igen, lehet vitatkozni a sorssal, van amikor kell vitatkozni vele. Rengeteg ember nem vitatkozik vele, de még csak fel sem emeli a szavát, meg sem kérdőjelezi. Van olyan fal, amibe bele lehet bontani, csak meg kell vizsgálni, hogy ez olyan fal-e, aminek neki zúzhatom a fejem. Ha igen, akkor bátran lehet üvöltve rohanni felé.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Igen. Valahogy úgy élem meg egyébként, hogy ahhoz, hogy — esetleg valamikor — magától megnyíljon az ég, ahhoz sokszor nem elhagyható előtte a sírás, átkozódás, egetostromló akarat, meg a tompa kábulat. Csak garancia nincs, sajnos, a fene egye meg.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Nekem a ‘kegyelem’ szó is fura. Nyilván azért, mert ez feltételezi, hogy valaki megkegyelmez nekem, valaki kezében van a sorsom, aki ‘kegyesen’ újra rajzolja a sorsom. Ezzel én nem tudok azonosulni. A dolgok csak megtörténnek, vagy nem.

        Kedvelés

      • Nyilván mindenkinek tiszteletbe tartom a hittét, értékrendjét. Én azonban nem keresek sorsszerűséget. Csak ezt akartam mondani.

        Kedvelés

      • Sára,
        nekem se vallásos értelemben tetszik ez a vers.
        Én például nem feltétlenül a probléma megoldását látom kegyelemnek hanem az olyan pillanatokat amikor megnyugodsz, ugy érzed hogy helyén vannak a dolgog még akkor is ha közben terheket viselsz.Ha erő jön valahonnan…Mikor érzed, hogy van erőd elbírni….

        Kedvelés

      • Ilyen értelemben tök jó, a kegy, kegyelem szó valamiért nekem nem jön be.
        Érdekes ez, hogy az ember honnan merít erőt és ezt minek nevezi. Az a tapasztalatom, hogy minél inkább képes valaki sok dologban örömet találni, annál inkább jól van. Huh de nagy közhely ez, de tényleg így látom. Irigylem azt, akinek sok az ‘ öröm-forrása’ . Ezen a kifejezésén így még nem is gondolkodtam 😀

        Kedvelés

      • Kontextusból kiemelve is idegen a számomra. Olyan szavakat sem szeretek, mint a batyu vagy a rózsa 😀

        Kedvelés

  17. Én most zúztam szét a fejem, fáj is, mint a szar!
    Tele a tököm a hülyékkel! Meg azzal is, hogy én mindig mondom, addig, amig nem állítanak le. Ha nem mondja, nem tudom, hogy baja van, csessze meg!! Kitöröl, megsértődik, elegem van belőlük!! Nem szól, ha beszélek, csak ül ott bambán, kirugta a csaja, mondom, kihasznált. Te olyan negativ vagy, mindig csak a rosszat látod.
    Ez. A tisztánlátás a negativizmus.
    Fáj nekem ez most.
    És rá kell jönnöm, hogy a családomban nincs helye az őszinteségnek. De van saját kis családom, saját gyerekem, vele lehetek őszinte, és magammal, meg a férjemmel is, ez azért megnyugtat.
    Csak most fáj, most rossz. Mert elvesztettem már több barátot emiatt, most folyton a veszteség, a helytelenségem, rosszaságom jön szembe. Hogy én vagyok sok, nehéz, én miért mondom, miért szólok, miért tudom, miért hiszem azt, miért, miért??
    Én egy nagy miért vagyok. És most dühös vagyok az elmaradottságra. Magamra is, mert megint nem tudtam befogni azt a nagy pofámat.
    Anyám is ilyen. 😀

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • “De van saját kis családom, saját gyerekem, vele lehetek őszinte, és magammal, meg a férjemmel is, ez azért megnyugtat.
      Csak most fáj, most rossz. Mert elvesztettem már több barátot emiatt, most folyton a veszteség, a helytelenségem, rosszaságom jön szembe. Hogy én vagyok sok, nehéz, én miért mondom, miért szólok, miért tudom, miért hiszem azt, miért, miért??”
      Mintha a sajat helyzetemet is megfogalmaztad volna, szinte szorol-szora!

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  18. Ez ma annyira szép volt, hogy ki kell bújnom a közel kilenc hónapja tartó olvasói státuszból. Néhány évvel ezelőtt korai klimaxot diagnosztizáltak nálam, s azt mondták az orvostudomány jelenlegi állása szerint nem lesz gyerekem. Aztán lett. Egy, aki erőből, természetet megerőszakolva, lombikban fogant, s aki mindösszesen 8 hetet fejlődött bennem. Akkor éltem meg azt, hogy a “lehetetlenség kőfalán véresre zúzzuk a koponyánkat.” És akkor mondtam, hogy itt van vége, nem babrálunk többet laboratóriumban, nem ülünk hosszú órákat várótermekben, reménymorzsákat szedegetve, pozitív gondolatokat mantrázva. Fél évvel később, az orvostudomány jelenlegi állást meghazudtolva, megfogant a most 2,5 éves fiam.
    Azt gondolom, hogy megtanultam ezt a jó-rossz váltakozást, de a mai napig előfordul, hogy fellázadok. Most, hogy apám gyógyíthatatlan betegsége egyre inkább elhatalmasodik, s egyre több a fekvős, fulladós nap, s egyre kevesebb a mosolygósabb, kicsivel nehezebb fejet hajtani a Sors előtt.
    Még egy gondolat a menstruációról. A nyáron, pont a fenti diagnozisnak köszönhetően, több, mint négy hónapig nem jött meg. S amikor hosszú idő után újból, akkor nagyon boldog voltam. Megint egészségesnek, de leginkább egésznek éreztem magam. Meg, hogy működik a testem.
    Harminchat éves vagyok, a férjemmel együtt neveljük a kisfiunkat. Hét éve vagyunk házasok. S egy ideje azt érzem, hogy nem teljesen így, ilyen formában szerettem volna házasságban élni.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  19. Lehte, hogy most nagy marhasagokat irok vagy pontatlanul fejezem ki magam, de azert elmondom. En valahogy ugy vagyok a sorsszeruseggel, hogy a sors reszben, valami olyasmi ami szoros osszefuggesben van a karakterunkkel. Akkor gondoltam erre, amikor egy lengyel baratnom meltatlankodott, hogy egyik ismeroset egy nagyon jo, szelid, kedves embert (norol van szo) mindig vadallatokkal hoz ossze a sors, akiktol elobb-utobb csak rosszat kap. En gyakaran azt latom, hogy szemelyisegunkbol adodo mechanizmusok menten adunk valaszt bizonyos kihivasokra, reagalunk esemenyekre, emberi megnyilvanulasokra.. stb, amelyek szinten egy bizonyos iranyba vezetnek, ha maskepp reagalnank masfele vinnenek. Ez alatt nem azt a biznyos “bevonzod” elmeletet ertem, alapvetoen nem ertek egyet vele, nem szeretem ha minden tortenesre rahuzzak mint egyeduli magyarazatot. (velem egyszer tortent ilyen, amikor az egyetemi szigorlaton 2 tetelt nem tudtam a 47-bol es annyira fostam, hogy kihuzom oket, hogy ki is huztam mindkettot hehe..) Szoval, ha csak Eva altal emlitett esetet nezzuk ott is ket fele valasz volt ugyanarra a helyzetre, ami nyilvan mas fele vezetett. Az egyikuk elvezte az uszast a masik meg nem is uszott valoszinuleg. Az most mindegy melyik a helyesebb reakcio, (nekem persze az elso) en azt erzem, hogy a szemlyisegembol adodoan ltalanossagban eleg kiszamithato, hogy mikent dontok, (mondjuk neha sikerul meglepnem magamat). A jo hir az, hogy szerencsere valtozunk, tanulhatunk, fejlodunk is es ha el akarjuk kerulni a rossz donteseket, ami tenyleg csak rajtunk mulik (ami nem, arrol nincs mit beszelni az mas teszta van olyan is) meg fogjuk tudni tenni. Azt, hogy egy veszteseget vagy egyeb tragediat hogyan elunk meg ez megint csak szemlyiseg fuggo en ez ellen soha nem hadakoztam, ha szetcsusztam valami miatt akkor azt teljes gozzel tettem, de tudtam, hogy felepulok es miutan felalltam megyek tovabb. En is erzek egyfajta kiegyenlitodest, valahogy mindig van es a szar dolgokat sem feltetlenul elem meg annyira pocseknak. Mondjuk nekem a gyerekkorom megprobaltatasait es egy mely banatos idoszakot leszamitva nem voltak sulyos eletszakaszaim, tulajdonkeppen azokat is szeretem, mert nelkuluk nem az lennek aki vagyok. Ezt azert irom, mert tudom, hogy sokan nagyon nehez elethelyzetekben vergodnek vagy teljesen kiszolgaltatva es ott fentiek leirasa kevesbe ervenyes.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • “En valahogy ugy vagyok a sorsszeruseggel, hogy a sors reszben, valami olyasmi ami szoros osszefuggesben van a karakterunkkel.”
      Nekem az jutott eszembe, hogy nem csak a karakterünkkel van összefüggésben, hanem a neveltetésünkkel. Pl. sok bántalmazott gyerekből lett felnőtt nő (karakter szempontjából teljesen különbözőek) miért választ(?) magának bántalmazó partnert? Úgy értem, hogy statisztikailag gyakrabban, mint a gyerekkorban nem bántalmazottak.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Igen, igy. A karakterbe en mar beleertettem mindent tokkalvonoval, neveltetest es gyerekkort is. En is egy bantalmazott tunderborso gyerek voltam es teny, hogy belefutottam egy bantalmazoba 20 evesen es ot nem, de masokat rogvest kikerultem. (viszont a pofont neki is ugy adtam vissza mint a villam, volt is pislogas
        😉 Semmifele bantalmazast nem viselek el, de nem csak magammal kapcsolatban, hanem mas nok, ferfiak, gyerekek vagy allatok fele megnyilvanulot sem.Semmire nincs szabaly. Kibol milyen felnott lesz az lutri, meg hasonlo kozegbol is teljesen mas karakteruve valhatnak a gyerekek. Biztos itt mar szerepet kapnak az orokolt vonasok is. En ugyanattol a banasmodtol amitol a masik retteg megerosodom es el is hiszem, hogy kemenyen ellen tudok allni a masik akaratanak. Nalunk ez a tesommal nagyon megfigyelheto volt. Kicsinek felt rettenetesen en viszont szembementem apammal, feltem en tole, de tojtam ra ( 6 evesen megvedtem anyamat is batyamat is, persze utana kaptam szijjal meg mogyorovesszovel, 14 evesen kenytelen voltam vedekezeskeppen visszautni, nagyon rossz volt, rettenetesen megviselt, de megtettem) . Felnottkent en elfogadhatatlannak tartom az agressziot, tesom viszont agresszivve valt. Apamat soha nem bantottak a szulei, anyukamat sem, talan elcsattant nehany pofon, de ok ketten megis a testi fenyitesben lattak az egyetlen nevelesi eszkozt. (mondjuk anyu inkabb csak engem csepelt, tesom beteges volt) Ez is tok erdekes. Hogy lehet ez? Ok miert ezt az utat valasztottak? (tesom inkabb csak verbalisan agressziv, gyerekeiert el-hal es soha nem bantotta oket, anyukam pedig igyekszik evtizedek ota mindent kiegyenliteni.)
        Alapvetoen en is ugy gondolom, hogy a donteseink iranyitjak a sorsunkat es sajnos gyakran egyetlen rossz valasztas is hosszu idore meghatarozhatja az eletunket. De ugyanaz a szemelyiseg aki a rossz dontest hozta tud hozni mindig egy masikat ami kivezetheti, de hat itt lehet egy kis bibi, mert mi van ha az illeto tudja mit kellene tennie de gyenge, fel vagy beteg…akarmi. Szoval ez sem mindig olyan egyszeru. Pilinszkyvel nagyon egyetertek, ha tobb irgalom lenne onmagunk es masok fele, nem is nagyon lenne szukseg lelekbuvarokra. Istenem, hogy en mennyit beszelek. Ne haragudjatok ezert. 🙂

        Kedvelés

      • Kovetkezetesen “FONIXTOLLNAK” olvastam a nickneved most vettem csak eszre, hogy nem az. Korabban irtad, hogy Pilinszkyvel nem ertesz egyet. Erre reagalnek. En ugy ertelmezem az o “irgalom-elmeletet”, hogy egyszeruen tiszteletben tartjuk egymas szabadsagat,egymas szuverenitasat nem sertjuk meg, elsosorban nem elvarasok menten elunk ugy mint megfelelesi kenyszer vagy eppen masok fele tamasztott elvarasok. (ez persze soha nincs igy teljesen a valosagban, de torekedni lehet ra, sot) Nem alazunk es gyotrunk meg senkit sem szandekosan sem a “rossz hajlamainktol” iranyitottan, sem pedig sertettsegunkbol fakadoan. Az empatiat, egyutterzes kepesseget nem dobjuk sutba…stb De szamomra mindez nem azt jelenti, hogy masok disznosagait, aljassagait tetlenul el kellene viselni vagy masok fajdalmat allandoan aterezve onmarcangolni. Nekem az irgalom, csunyan fogalmazva amolyan tisztesseges banasmod meg olyan valakivel szemben is aki nem feltetlenul a szivem csucske. Aki pedig annyira elfogadhatatlan szamomra, azzal nincs mit tenni.

        Kedvelés

    • Lucerna Igen teljesen értem, amit írsz.
      A jog ill. kriminológia is kimondja, hogy vannak ún. victim-alkatok, tehát áldozat típusú emberek.
      A gondolkodási metódus is megváltoztatható.
      Ezt hívják szemléletfejlesztésnek.
      Az egyik típusú gondolkodás gerjeszti a problémákat, a másik megoldja.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • En pusztan egy laikus vagyok, csak figyelek es ugye a sajat tapasztalat. Te Nadja hivatasszeruen foglalkozol a pszichologiaval ha jol sejetem? Arrol mit gondolsz, hogy a szemleletfejlesztes nem is lehet olyan konnyu, meg szakember segitsegevel sem. Vagy tevedek? Fugghet ez az eletkortol vagy hogy milyen melyek a “bevesodesek’?
        Ha igy sikerul megvaltoztatni, akkor az tartos marad-e es a szemelyiseg melyeig hatol-e?
        Olyan sok embert latok aki kitorni keptelen a onmaga szabta-kapta korlatok kozul…

        Kedvelés

      • Lucerna
        Nem én foglalkozok pszichológiával hanem NAJA.
        Véletlenül hasonló a nicknevünk. 🙂
        Igen a szemléletfejlesztés nagyon nehéz, gyakorolni kell!
        Itt nem szeretnék untatni senkit ezzel.
        Ha szeretnél erről beszélni esetleg, jelezd. Köszi!

        Kedvelés

      • Vannak áldozat típusú emberek, lehet, viszont ha nincs bántalmazó, akkor nincs áldozat se.
        Ha valaki áldozat típus is, akkor is ott van a másik fél, akinek a felelőssége az, hogy ezzel visszaél, vagy sem.
        Ha visszaélt, akkor az az ő hibája, nem az áldozaté.

        Kedvelés

      • Igen csak az a saját felelősségünk, hogy felismerjük-e a bántalmazót és mennyire mélyen köteleződünk el vele egy kapcsolatban.
        A Wahorn András mondta egyszer, ha valaki két hétnél tovább együtt él egy alkoholistával, akkor az ő róla is sokat elárul.

        Kedvelés

      • Hát ez persze jó és igaz. De mit lehet vele kezdeni? Akkor aki vele marad, az oka valaminek, hibáztatható, vagy mi? Úgy kell neki?

        Kedvelés

      • Hat, biztosan nem, nem kell ugy neki, egyetertek, de en megsem igazan tudom anyamnak megbocsajtani, hogy apammal maradt 17 eves koromig. (en voltam akkor a valasi tanujuk is) Sajnos ez van. Nem o vedett meg engem/minket azzal, hogy kilep egy tarthatatlan hazassagbol, hanem engem tologatott maga elott es nekem, kesobb mar a batyamnak kellet ot megvedeni apamtol. Irhatnek errol egy regenyt. A gyerekszemevel van felelossege a bantalmazott anyanak, meghozza nagyon is sok, foleg ha fenyegetettseg es az eletveszely altalanos egy gyerek eleteben. En nem tudom csak az apamat karhoztatni, meg akkor sem, ha tudom, hogy anyukamnak esetleg akkor meg idejeben nem ertek meg a belso lehetosegei vagy feletetelei a valasra. Igyekszem megerteni, sot elfogadni, hogy ugy donott akkor, marad, de megbocsajtani bar mennyire szeretem es sajnalom ot, egyelore nem tudom. Talan egyszer, jo lenne.

        Kedvelés

      • Ó, ez egész más, így már értem. Mondjuk persze nehéz ügy, mert szerencsétlen társadalmilag is jól bele volt nyomva a kulimászba a jó asszony kötényével, meg a kell a gyereknek az apa, meg a többi baromsággal, plusz mit tudom én, anyagilag is milyen lehetőségei voltak, szülői támogatás vagy éppen ellenszél volt. Anyám pl. azért nem dobta ki a kártyás. piás apámat, mert azt hitte, hogy én biztos ragaszkodom hozzá (kell az apa a gyereknek). Mikor aztán rájött, hogy én is szabadulni akarok tőle, azonnal kitette a szűrét. Ettől függetlenül a te érzésedet, indulataidat értem, és nyilván nem kérdőjelezem meg.

        Kedvelés

      • Ha már van x gyerek, nagyon nehéz a kiszállás.
        De ha még az ismerkedés fázisában derül, akkor az ég szerelmére miért marad vele?

        Kedvelés

      • Mert akkor még nem is olyan. Mert az apjához képest szuperlény. Mert a pasi olyan helyzeteket teremt, ahol kifelé agresszív, megvédi a nőt, ami imponál. Mert egyedül lenni nem tud/mer, jobbat meg (azt hiszi) úgysem talál. Meg még millió ok és ezek tetszőleges kombinációja.

        Kedvelés

  20. Tetszik, mint legtöbbször 🙂
    De én nem hiszek a sorsban, csak a választásokban.
    Mindannyian folyamatosan választások előtt állunk. az, hogy éppen mit döntünk tudatosan vagy kevésbé tudatosan, nem eleve meghatározott.

    És: de én bizony vitatkoztam és gyűlöltem az egész menstruációs szarakodást, 1000* inkább borotválkoztam volna naponta (vagy nem, de az az én választásom lett volna 🙂 ), szerencsére már kiöregedtem belőle 😀

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • En azt gondolom, -fent utaltam ra-, hogy a szemelyisegben bujhat meg valamifele elrendeles, meghatarozottsag. Pl.; ha valaki visszahuzodo, felenk nagy valoszinuseggel nem lesz a tarsasag harsany kozponti figuraja, hacsak meg nem tanulja az ellenkezojet. Szerintem ez igaz a valasztasainkra is. Ugy valasztunk ahogy a karakterunk engedi vagyis valamelyest behatarolja a donteseinket sot a lehetosegeinket is. (persze a szemelyiseget lehet fomalni, alakitani)
      Ebbol adodik az, hogy a sors egyreszt “erdem'” masreszt meg pont az ellenkezoje, amikor azt latjuk, hogy gyakaran az oly jo emberek gornyedeznek iszonyatos terhek alatt, akik pedig konnyebb eletet erdemelnenek (ezt feszegette a lengyel baratno)
      Az en fiatal eveimre nem volt jellemzo a “dontes” mivel tudatossagom gyenge labakon allt. Sodrodas volt inkabb ami annyi hulyesegbe bele vitt, hogy kesz csoda, hogy tuleltem…;-)

      “…jo sors csak ott van hol kez es elme ugyes,
      balsors uzi mind ki sziveben szereny, aki felszeg…”

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Én úgy választottam, hogy kb.8-12 éve kemény tisztogatást végeztem, átgondolva, hogy a környezetemben lévő emberek közül ki az aki igazán számít és fontos, aki nem a véremet szívja, hanem kölcsönösen adunk is egymásnak.
        Ennek következtében több emberrel teljesen megszakítottam a kapcsolatot és megszűnt minden feszültség, megfelelési kényszer okozta túlterheltség.
        Nem kell már időt pazarolnom önző, energiavámpír emberek társaságára.
        Megtanultam kedvesen, udvariasan nemet mondani.
        Ahol csak tudom egyszerűsítem az életemet és igyekszem a lehetőségeimhez képest a legkényelmesebbé tenni azt.
        Nem vagyok hajlandó kiszolgálni a családtagjaimat, csak betegség esetén.
        Ha túl sok az itthoni feladat valamikor belehúzok, de igyekszem felosztani, megbeszélni, ki mit tud bevállalni.
        Igen lehet, hogy közhelyes, de szerintem is az elsődleges szempont, hogy jól érezzük magunkat,

        Kedvelés

      • Bólogatok intenzíven, éppen két ember próbál megint egy már nagyon nehezen lezárt játszmát újranyitni velem, egy harmadik irányítása alatt. Én csak nagyon nyugodtan mosolygok és nem válaszolok.

        Kedvelés

      • NADJA-nak a korabbai hozzaszolasahoz, nem ide passzol, mar nem engedte beilleszten. Nalunk anyukam szamara mar az eskuvo elott kiderult milyen is az apam. Ha Nagymamam nem lep kozbe, a legenybucsujan bizony megveri az anyukamat valami hulyeseg miatt, hogy elgurult a boroskancso vagy mi. Mondjuk akkor megfordult a fejeben, hogy nem kene ehhez a fickohoz felesegul mennie, de szegyellt mar akkor viszakozni. Draga jo anyam bevalassa szerint nem is volt szerelmes apamba, csak egy korabbi csalodas utan ugy dontott ferjhez megy. Kar volt neki.. bar akkor en most nem lennek…szoval kitudja ? 😉 Gyerek mellet nehez persze lelepni es ha nem rolam az en burkemrol lett volna szo, biztosan en is jobban megertenem. De mi akartuk, hogy vege legyen, kertuk ot, hogy hagyjuk el apamat, a szulei tamogattak volna, csak az anyagi indokok erosek voltak es az ebbol adodo felelmei. Viszont 12 eves koromtol anyu ossze-vissza uatazgatott, minket ott hagyva apam kenyere-kedvere. O valahogy igyekezett pihenoket beiktatni maganak, megtehette, felnott volt, de mi gyerekek nem utazhattunk csak ugy el kulfoldre, akarhova. De szar volt, mert hianyzott masreszt meg jo volt, mert legalabb ra nem kellett vigyazni. Ertem en ot is, de akkor is. Folyamatosan ugy erzem, ha igazan mi lettunk volna fontosak neki akkor nem hazardirozik a testi epsegunkkel, eletunkkel a sajatjat is beleertve. De, hozzateszem, tenyleg evtizedek ota igyekszik jova tenni es ezert becsulom anyukamat es egyben sajnalom is, hogy annak a gyonyoru, kedves nonek milyen boldogtalan elete volt.

        Kedvelés

  21. Jó, és mit kezdjen ezzel a szöveggel az, ki nem hisz sem sorsban, sem elrendeltetésben, sem istenben, sem semmi transzcendensben?
    Én nyavalygok, ha rosszkor jön a menszesz, nekem ez nem örömünnep meg újjászületés, hanem egy megkerülhetetlen macera. Ha hideg van, fagy és metsző szél, azt személyes sértésnek bírom venni. Vitatkozom.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  22. Egyébként a tengerparton menstruálást pont nem érzem olyan nagyon sorsnak. Életemben egyszer voltam Thaiföldön (céges út, szóval nem választhattam időpontot), és akkor úgy döntöttem, hogy eszem ágában nincs azt a hetet telibe menstruálni 40 fokban 5 kirándulással, szóval átállítottam egy héttel későbbre. Nem mintha mindenkinek minden hónapra ajánlanám 🙂 de egyszer egy életben meg lehet tenni és nem hiszem, hogy a Sors fejbesom érte.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  24. pont egy éve beszélgettünk erről a teraszodon. nagyjából ugyanezt mondtam: hogy van sors, nem lehet kitérni előle, de a feladatokat a tőlünk telhető legjobb és legemberibb módon (értsd: hozzánk méltó módon) kell megoldani, és jó lenne, ha csak a mi részünket oldanánk, s a másikét/másokét nem. de hogy van igazság a dolgok egymásutániságában. épp ezért én nem pörölök a sorssal, de minden mással, amiben változtathatok, igen. az autóbalesettel nem pörölök, de azzal az orvossal, aki azt mondja, a balesetet túlélő ember többé nem kel fel az ágyból, már igen. 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Ez az a technika lehet, amit én is alkalmazok új helyzetekben. Megkeresem a határát a megváltoztathatónak és megváltoztathatatlannak. Odáig megyek és ott nézek szét. ez azzal jár, hogy ezerszer feladom magam, és születek újjá egy -egy helyzetben, mint ápoló, barát, alkalmazott, főnök, szomszéd és útitárs.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  25. De gyönyörű, szépséges írás ez.
    Összeborzongok tőle, nagyon szép, nagyon igaz!

    “Lehet bűvészkedni, hogy bevonzottuk, meg minden, egész iparág épül erre. Én ebben nem hiszek. Szerintem Sors van, valaki adagolja nekünk a könnyűt és a nehezet. Nekem a Nagyonnehéz mellé sok vibrálóan könnyűt és édeset is adagolt. Látom a tudatosságot ebben. Valaki bölcs. Valaki úgy intézi, hogy könnyű ugyan ne legyen, de méltó legyen. Sok-sok váratlan örömmel.”

    Pont így gondolom az utolsó betűig, csak én nem ‘Sors’-nak hívom, mert az az eleve elrendelés az én szótáramban, végzet, abban nem hiszek, ebben hiszek.

    Nem véletlenek játékszerei vagyunk, az a Valaki tudja, hogy mit miért ad, mi meg később látjuk, hogy miért volt.
    Erőt is ad, és mindig küld valakit/valamit, amiért érdemes csinálni.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  26. Sokat nézem esténként az eget, a csillagokat, és tisztán érzem, hogy nincs itt semmiféle felsőbb akarat, szeretet és hasonló emberi képzelgés, amik pont ugyanolyanok mint az ezo-ipar agymenései, a szövegben említett bevonzás. Közönyös a világegyetem. Senki se számolja a lehulló leveleket, senki se számolja az emberi tetteket. Bár óriási igényünk van, hogy legyen valami értelme a dolgoknak, mert különben kerülget minket az őrület, de semminek semmi értelme. Az élet forrong a Földön, folyton alkalmazkodik a változó környezethez és ennyi. Hogy az embernek van egy adattároló agyveleje, kb. lényegtelen. Vagy hasznos fejlesztés és elősegíti a faj hosszútávú fennmaradását vagy nem az és a faj kihal. Ez sem érdekel senkit se, se a papucsállatkát, se a réti sast, de még a legközelebbi rokonainkat, a csimpánzokat sem.
    A bevonzás, a Sors, és az Isten akarata totál egyek, a rendre, értelemre vágyó elménk termékei. Pedig értelem nincs, csak az élet forrongása.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  27. Én azokhoz tudok kapcsolódni, amiket vica57 és zsuzska27 írtak. Hosszú lesz, ne haragudjatok!
    Nem hiszek a sorsban. Sem az eleve elrendelésben, se a többiben. Bocsánat (remélem nem bántok meg senkit), de nekem ez egy hangyabokányival jobb csak, mint a bevonzás, ami ugye, hát na ne…. Ez nekem egy bullshit, de tényleg, végiggondoltam ezerszer.

    Azt gondolom, hogy az ember döntéseket; racionális és érzelmi döntések egész sorát hozza meg az élete folyamán attól függően, hogy milyen tényezőket kell figyelembe vegyen és miket hajlandó figyelembe venni azokból a körülményekből, információból, jelenségekből, amik őt körülveszik.
    A minket körülvevő körülmények, lehetőségek, stb egy része adott, egy része azonban szabadon alakítható. Adott például a genetika (milyen betegségekre vagyunk hajlamosak, miben erős a szervezetünk – valószínüleg nem leszünk soha a büdös életben 190 magasak, ha a szüleink és minden felmenőnk 160 magas volt, hát ugye), az időjárás, a tényleg megváltoztathatatlan dolgok, mint például a fizika, kémia és biológia törvényei. De részemről itt véget ér a dolog, ennyi meg egy bambi. A többi, rajtunk múlik és azon, hogy mennyire vagyunk figyelmesek, tudatosak, alázatosak. Ha nem vagyunk azok, akkor rossz döntéseket fogunk hozni, mert vagy leszartunk valamit és magasabbra helyeztük az egónkat, és azért, vagy nem vettük észre, nem ismertük fel és azért. Akkor nem leszünk képesek változtatni a jelen helyzetünkön és a jövőnkön. A rossz döntéseinkből (és másokéból) pedig mindig le kell vonni a konklúziót és tanulni kell. Aki alázatosan és okosan figyel, nem rest gondolkodni, az érti az összefüggéseket és jól dönt, képes megváltoztatni a “sorsát” – értem ez alatt az eleve adott lehetőségeit, úgy mint ahogy egy örökölt gyenge immunrendszert erősíthet, tanulhat, olvashat, hogy szakmát váltson, felemelkedhet, odafigyelhet arra, mit eszik, hogy mondjuk görcsöket, fájdalmakat enyhítsen, stb-stb. Vannak határok és vannak keretek, persze, és vannak helyzetek, amikben nagyon nehéz jól dönteni és a helyzetünkön (nem sorsunkon) fordítani. De szerintem nincsen sors és eleve elrendelt végkimenetelek és forgatókönyvek. Ha valakinek rossz valami, akkor azon próbáljon meg változtatni: nem fák vagyunk, hogy ne tudjunk elmozdulni bármilyen irányba.

    És hogy a menstruációra is kitérjek, ha valakinek problémás, fájdalmas, baromi erős a menstruációja, akkor derítse ki miért, genetikai okai vannak-e, vagy az ő szervezete működik másképp, érzékeny-e valamire, összefügg-e más biólógiai folyamataival. Próbáljon ki gyógynövényeket, amik enyhítik a tüneteit, stb. De ne mondjuk már neki, hogy ez egy klassz dolog és fogadd el. Hát szerintem meg épp hogy ne fogadd el, figyelj oda és találd ki, mennyire és hogy tudsz rajta változtatni. Én kurvára gyűlölök menstruálni és nekem aztán senki ne mondja, hogy ez az újjászületés és megkönnyebbülés, hogy nem vagyok terhes, mert mindjárt levetem magam a hetedikről. Ha ez az újjászületés, akkor én kész vagyok az életből távozni. Nem a hasam fáj, hanem szétrobbanok a hormonoktól. Szó szerint. Előtte 1-2 napig sírok, szomorú és levert vagyok, és le akarnak szakadni a melleim. Most szedek valami gyógynövényes nyavalyát, amit a női nőgyógyászom ajánlott a kivizsgálás után, és most jobb százszor. De ehhez is az kellett, hogy orvost váltsak, ne fogadjam el, hogy “hát önnek az a problémája, hogy így működik a szervezete, majd elmúlik ez a kellemetlenség” és utána menjek, döntsek…. Mivel az új nőgyógyászom nő, így egyben az első orvos is aki hajlandó volt komolyan venni, hogy úgy fáj a mellem, hogy nem tudok aludni, ha pedig a pasim megpróbál megölelni, én letépem a karját és talán ez nem normális. Nem vagyunk egyformák. Biológia és biológia törvényei igen, de ez a legkevésbé sem sors és értsük meg mi miért történik, értsük meg az összefüggéseket és tegyünk meg minden tőlünk telhetőt.

    Szerintem leginkább azokra az eseményekre és összefüggésekre mondjuk, hogy sors, amiket másképp nem, vagy nehezen tudnánk elfogadni, így könnyebb valami nagyobba, nálunk hatalmasabba kapaszkodni. Vagy ha a magyarázat és az összefüggések rendszere fájdalmat gerjeszt vagy bonyolult, így se kedvünk, se energiánk beleásni és akkor ott a kézenfekvő megoldás: sors. Hát nekem ez elfogadhatatlan.
    Nekem elfogadhatatlan például, hogy egy nagyon jó barátom tavaly, 29 évesen meghalt rákban. Az apukáját is ez vitte el viszonylag fiatalon. Régóta voltak panaszai. Későn ment orvoshoz. Pont. A genetika adott, igen, de az rossz döntések sora volt, hogy nem figyelt oda és nem reagált, csak amikor már késő volt. Ez nem sors. És nem az életből akart elmenekülni – könyörgöm ilyet nekem senki ne mondjon. És nem lelki okai meg mi voltak…. Sok hozzájáruló tényező volt bizonyára, Stresszes volt a munka is, de a helyzet ez: rosszul döntött és nem figyelt oda magára. És nem tudom elfogadni, hogy ebbe belehalt. Nagyon haragszom és nem a sorsra…..
    Na jó, befejezem, mert ma kicsit túlcsordul bennem a minden, azt hiszem. Bocsánat!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • ezt igy gondoltam én is, mig a férjemnek nem volt autóbalesete. olyan dolog volt, ami nem rajtam, az én döntésemen, tudatosságomon, ügyességemen múlott, mégis az én életemet (is) derékba törte. miért????!, mikor én oly tudatosan éltem? hogy nála vminek egyenes következménye volt, az egy dolog. de nálam? nekem mit kellett ebből tanulnom? ha úgy gondolkodom, mint itt néhányan, akkor sarkon kellett volna fordulnom, és kisétálnom a helyzetből. nem én generáltam magamnak, nem vagyok felelős érte, nem veszem magamra. nem várok választ, csak gondolkodjatok el az ehhez hasonló életfordulatokon. vagy amikor genetikailag minden stimmel, és mégis születik egy menthetetlenül fogyatékos gyermeked, akinek az idő múlásával csak romlik a helyzete. mit csinálsz vele? s magaddal?

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Ribizli, gondolod, hogy más életében nincs ilyen? Mindenkinek van. Más helyzetét, körülményeit és döntéseit nincs is jogom megítélni. Vannak ilyen helyzetek, igen, hogy autóbaleset, tragédia egy utazás során, teljesen váratlan betegség…. Ne gondold, kérlek, hogy ezeken nem gondolkoztam akkor és később is. Akkor sem gondolom, hogy ez sors és rám mérte valaki a feladatot, a terhet, vagy más kapcsán nekem adta az örömöt. Mások döntései és azok következményei is hatással vannak az életünkre. Az ő döntéseik következményeit vagy viseljük, vagy kisétálunk. Döntöttem már így is és úgy is. Mindkettő nehéz. Ezekben a helyzetekben, ha felvállalom, az az én döntésem, ha pedig nem, az is. A felelősség mindkét helyzetben az enyém. Van, hogy nincs jó döntés, mert lehetetlen választani.
        Amikor hasonló tragédia kapcsán helyt álltam, azt gondolom erős támasz voltam. Viszont tönkrementem bele. Más alkalommal pedig úgy döntöttem, hogy elsétálok. Nem álltam helyt. Vállalom a döntésem, de csalódtam magamban és azóta is megvetem magam érte, mert egy barátom számított rám és rám volt utalva…. Viszont mindenki mást ezerszer jobban megértek és elfogadom a döntését, aki nem vállalja fel ezeket.
        Én csak azt mondom, hogy vannak helyzetek és körülmények, amik minden képzeletet felülmúlnak, de nekem ez sosem lesz sorsszerű, soha.

        Kedvelés

      • Nem csak a rossz van különben, amikor azt érzed, hogy ez most valami más, mint a racionális döntéseid következménye, és miért kaptam vajon, miért én…?
        Van, amikor kapsz egy jót ajándékba, nem akartad, nem kérted, nem is remélted, és hirtelen ott van.
        Lehet bármi, barátság, szerelem, gyógyulás, lehetőség…
        Nekem volt ilyen, nagyon megköszöntem az életnek, mert ajándék volt.

        Kedvelés

      • ,,Van, amikor kapsz egy jót ajándékba, nem akartad, nem kérted, nem is remélted, és hirtelen ott van.” Kapsz? kitől?
        Ez az, ami szerintem nincs. A jó ugyanúgy jön, mint a rossz. Nem azért, mert kiérdemelted, hanem mert a körülmények így alakultak. Az autóbaleset is ilyen, meg a nagy találkozás az igazival is.

        Kedvelés

      • Nekem ez nem sors, hanem random. Shit happens. Rohadtul fáj és nem lehet vele mit kezdeni, de nekem a sors az egy részletes terv, ahol mindennek van valami felsőbbrendű oka. Nem hiszek se a tervben, se az okban, se a felsőbbrendűségben. Kiábrándult dög vagyok, de ez van. Néha három citromot dob a gép, néha egy narancsot, egy hetest meg egy kerekesszéket, és nincs hol reklamálni.

        Kedvelés

    • kedves fviki,

      nagyon szeretem a józan embereket akik a tudásra, logikára helyes életvitelre alapoznak. Tanulni is akarok toluk.
      Szerintem a te véleményed a sorsrol, élethelyzetekről mégsem tér el olyan nagyon más véleményektől. Attól függ hogy milyen szögből nézzük ugyanazt és már változik a kép.
      Ha teszem fel sorsnak csak az elmult életemet tekintem ami már megtörtént velem vagy azokat a valóságokat ami adott számomra pl veleszületett betegség ,beteg gyerek a szülőnek,
      vagy egyáltalán a menstruáció a nőknél( mert lehet tenni ellene -át is lehet operáltatni magad de valaki mégis fog szülni mert ez a biológiai működés természetes menete)

      Te is írod hogy alázat ami =elfogadom mert nem tehetek másként.

      De a tudatos észleléseinken kivül az érzelmeink is a valóságot tükrözik és az érzelmi folyamatainkról szól a bejegyzésben szereplő vers is szerintem .
      Nem vagyunk robotok. Érzelmeink nagyon sok mindent jeleznek. Ha tudnánk irányítani , kezelni őket az elfolytáson kivül azt hiszem sokat segítene rajtunk.

      A mosoly, sírás, harag,düh szerintem ugyancsak életfunkció akárcsak a menstruáció. Okozhatnak testi fájdalmat is ugyancsak.
      (Pl hogy a menstruacio az elet aramlasat jelenti en allitom mert nekem mar nincs es erzem, bar amig volt sokat szenvedtem ahogy te is leirtad)
      Miért kapunk egy mosolytól energiát ,miért blokkol le egy fintor?
      Szerintem a testünknek még sok olyan funkciója van amit még nem fedeztünk fel teljesen.Ha ki tudnam aknazni oket most en pl uj energiakra lelnek bozonyosan(az en koromban 🙂

      Valami ilyesmiket akartam írni nemtudom átmegy-e neked ebből a kifejezésmódból valami. Szeretném ha igen.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  28. Ez egy nagyon bölcs írás, úgy éreztem, ebből bizony van mit tanulnom. Én például a menstruációm (nagyon fájdalmas) fogadását soha nem tudtam ilyen bölcsen kezelni. Hiába tudom az eszemmel, hogy _az_ Természet, áramlás, megújulás. Az eszem tudja, de a lelkem vinnyog, dühös és sértődött. (Kicseszés! Igazságtalanság!) Hát ezen a ponton még van hova fejlődnöm…
    “Nem vitatkozunk az alapvető működésekkel.”

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  30. Szia Éva, sziasztok!
    Ez az én beköszönőm és bemutatkozásom.
    Ezt a posztot mindenkinek el kellene olvasnia.

    Éva, ma 10 hónapja találtam ide Hozzád. Egy vers kapcsán. Ma 10 hónapja halt meg a szerelmem. Nyirokmirigyrákban, 6 hét alatt. Két kisgyerekkel kísértük Őt az útján. Vigaszt kerestem és útmutatást. valami fényt, ami nem engedi, hogy elessek. Találtam egy verset Nálad, amit kísértetiesen hasonló élethelyzetedben írtál. Sokat segített, aznap is, és azóta is sokszor. Köszönöm.

    Szóval, ez a poszt az én hitvallásom is. Sorssal nem vitatkozunk:-)

    Margó

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  31. “A lehetetlenség kőfalán nem zúzzuk véresre koponyánkat.”
    Én mindig ezt csinálom.
    Ezt is csináltam egész életemben, sorskönyv, vagy generációkon átívelő mintázat, vagy genetika…?
    Nem hajlottam soha, én nem hajlok, hanem török, mint egy öreg fa.
    Nem hiszek semmiben, semmi bevonzós hablatyban, a többiben pláne nem, de azt hiszem, hogy van egy nagyobb Erő, aki engem sokszor megállított, hogy “ezt már ne”, “ne erre, hanem arra menj”, én még küszködtem volna, de már nem lehetett.
    És jó volt, hogy nem lehetett, utólag látom.
    A mi akaratunk véges, van, amikor rossz irányba visz, akkor lép közbe valamilyen Erő, vagy hívhatjuk másnak is.
    A “kegyelem” nekem szép szó, akkor élem át, amikor megnyugszik a lelkem.
    Nem attól, hogy végre szépre cseréltettem az összes ajtót, meg új csempém van, vagy bármi ilyesmi hogy, ki van pipálva, OK, mert ezek csak külső dolgok.
    Nekem az a kegyelem, ha jól vagyok magamban magammal.
    Ha ez van, én marha hálás vagyok.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  32. Sziasztok,
    néhány hete követem a blogot.Tetszik,egyre jobban tetszik az a nyílt,őszinte kommunikáció,ami itt folyik.

    A “sorssal nem vitatkozunk” mondat tegnap nálam is telitalálat volt.A vers sorai – ki tudja hányszor olvastam már ezelőtt- most kaptak igazán értelmet.
    Hiszem,hogy a Sors nagy dramaturg.Rendezi a színpadot és nekünk nincs más választásunk,mint eljátszani a ránk szabot szerepet.
    Néha sírunk,néha nevetünk…

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  33. “Valaki bölcs. Valaki úgy intézi, hogy könnyű ugyan ne legyen, de méltó legyen. ”
    Ajjaj, nekem ezzel is van bajom, nagyon is. Gyakorlatilag pont annyi, mint a bevonzással. Persze, méltó, meg csak akkora teher, hogy bírd. Ha mégsem, akkor az a te hibád. Van, akinek úgy intézi, hogy könnyű ugyan ne, de méltó. Van, akinek nagyon is könnyű, de méltatlan – na jó, méltatlant persze ő csinál belőle, talán épp, mert túl könnyű. Másnak meg olyan nehéz, hogy képtelenség méltóvá tennie, beleroppan, megőrül, öngyilkos lesz vagy “csak” mérhetetlenül boldogtalan, mert pl, öngyilkos nem lesz egy rendes … (keresztény, muzulmán, de asszem hindu/buddhista sem, mert az meg viszi a következő életére a teendőket).
    Nem hiszek a bölcs intézőben. Gép van, automata, randomszám generátorral. Kinek mit dob, szerencsekerék a TV lottóhúzásból. Csak ebben negatív eredmény is létezik, nem csak nyerni és nemnyerni lehet, de meglevőt elveszteni is, az életnek nevezhető minimumnál is mélyebbre csúszni. A legrosszabb, ha az alagút végénél jársz már, feltámad a remény – és akkor a vonat jön szembe, mert a gép épp odaviszi. A felcsillanó remény elvesztése a folyamatos sötétségnél is rosszabb.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Nekem ezzel a mondattal az a legnagyobb bajom, hogy jó kis áldozathibáztatást lehet belőle csinálni. Mert ugye ha a valaki bölcs, akkor a te hibád, ha nem bírod (tudom, hogy Éva nem ezt írta! De nagyon sokaknak azonnal jön ez a lépés).

        Kedvelés

      • Laci, én értem, amit írsz, vagyis érteni vélem.
        Igazad is van, mert lehet belőle áldozathibáztatás, és az is, hogy áldozat maradsz.
        Szerintem ilyen értelemben nincs ‘Sors’, nincs megírva az életed, az életedet te írod.
        Az, hogy milyenre írod, rajtad múlik, és tudsz rajta változtatni, mondjuk úgy, hogy elmész terápiába.
        Az én tapasztalatom ez nyilván, de nekem onnan új időszámítás van.
        Viszont úgy gondolom, hogy minden Sorkönyvelemzés, játszmaelemzés, racionalitás és tudatosság fölött van olyan, amikor olyasmi jön az életedbe, amit nem is vártál, lehet jó is, meg rossz is.
        Az, hogy ezzel mit kezdesz, az a te döntésed, ebben is szabad vagy.
        Az életünkben a legnagyobb részt mi írjuk, de vannak váratlan helyzetek, és akkor abban helyt kell állni, a lehető legtisztességesebben.
        Van, amit egyszerűen nem mi választunk, azt viszont választhatjuk, hogy hogyan éljük meg.

        Kedvelés

      • Egy ismerősöm egyszer azt mondta: szerencse az, ha a lehetőség képességgel találkozik. Jönnek a dobások a gépből. Rosszak és jók. Leépítés van, és kitesznek? Rossz. Talán a képességeiden is múlott valamennyire. Két napon belül új állásod van. Nem dobták hozzád, de elég könnyen azért. Jó. Nyilván a képességeidet figyelembe vették, de azért szerencse is, hogy volt státusz, állás, amit be kellett tölteni.
        Tervezni lehet, sőt kell is. De rugalmasnak is kell lenni, ha váratlan dolog jön. Merev ragaszkodás az elképzelésekhez biztos vereséget eredményez.
        “azt viszont választhatjuk, hogy hogyan éljük meg.”
        De jó ez!

        Kedvelés

      • Ez nagyon igaz.
        Pláne nekem, mert én mindent megtervezek, és ha valamire azt mondtam, hogy “én ezt akarom”, akkor orrvérzésig csinálom, kitaláltam, és akkor azért mindent…
        Aztán valamikor nem jön össze, és sehogy se rajtam múlt.
        Na, akkor mindig azt mondom, hogy most az Élet szólt közbe, és ebbe bele kell nyugodni.
        Nekem ez egyébként nagyon nehéz, és szenvedés, mert nagyon keményfejű vagyok, amit én akarok, az úgy lesz.
        Általában igen, de van, amikor nem, és utólag mindig látom, hogy úgy volt jó.

        Kedvelés

      • “keményfejű vagyok, amit én akarok, az úgy lesz”
        Ismerem, én is. Egy ideje erősen dolgozom azon, hogy ne így legyen. Nagyon kemény kőfalon nagyon véresre törtem a fejem. És azóta sok sorstársammal beszéltem, és látom, hogy mások még véresebbre, és tulajdonképpen iszonyú szerencsés vagyok (ha nagyon egómnál vagyok, akkor azt is hozzáteszem, hogy és okos meg intelligens, de azért ezen hamar túlteszem magam), hogy csak annyira. Nem szólva azokról, akik a sokadik után már nem is állnak fel, mert közben szó szerint elönti őket a szar (aminek a nagyját ráadásul ők termelték meg a kemény … fejükkel), még ott a fal tövében, félig ájultan. Tény, hogy minél inkább képes vagyok engedni, annál jobban érzem magam. És minél inkább el tudom fogadni, hogy nem jön minden össze – annál inkább el tudom magamat is fogadni olyannak, amilyen vagyok. Ez nem jelenti, hogy nem akarok jobb, okosabb, szebb lenni, és nem törekszem fejlődésre, de a tökéletesség már nem elvárás, sőt még csak nem is cél. Khm. Mármint általában.

        Kedvelés

      • Ez nagyon nehéz!
        Nekem azért, mert én mindig azt mondtam, hogy amit akarsz, azt érd el, és tegyél bele mindent.
        De sokszor tettem rengeteg energiát fölösleges dolgokba.
        Az ilyen típus önpusztít teljes erőbedobással, mint én, ezt is tudom.
        Ismerem magam, ezért tettem le a cigit is, már kezdett nagyon rosszra fordulni a függőség.
        Nehéz, nekem nagyon, letenni a fegyvert, aztán lesz, ami lesz.
        Nehéz!

        Kedvelés

      • Jó hogy ide hoztad a függést! Mert ez maga a függés, hogy AKAROM, és akkor MEGLESZ. Jó kapcsolatot AKAROK (társfüggés), tökéletes AKAROK lenni a munkában (workoholizmus), sok pénzt AKAROK nyerni (játékfüggés). Nem jó a kapcsolat, a munka, nem tudom hazavinni a nyereményem (egy játékfüggő mondta egyszer, hogy nem az volt a gond, hogy nyerjen, az sokszor megvolt. Az volt a gond, hogy hazavigye. Nem elitta, vagy ilyesmi, addig ült a játékteremben, míg végül csak elverte a nyereséget, nagy pénzeket, százezreket, szvsz milliókat), nem tudok egy buliból a saját lábamon hazamenni. Mi a teendő? Jobban akarom, megmutatom, hogy de, sikerülni fog. A párom közben megcsal, adósság van már a családi házon is, a harmadik delíriumos rohamomat éltem túl nagyjából. de azért próbálkozom. Illetve AKAROK.
        Nehéz, nagyon nehéz. Életünk legnagyobb veresége belátni, hogy nem megy. Első látásra. Nekem fél évembe került, míg beláttam, elfogadtam, hogy a legnagyobb nyereségem. Másoknak évekbe, megint mások sosem látják be, hogy valójában nyertek vele. Ezek az emberek boldogtalanok általában, siratják a veszteséget.

        Kedvelés

      • Nagyon igaz!
        Függő voltam én is, egyrészt fitnesz-függő (Legyél tökéletes sorskönyv), és cigifüggő (Dögölj meg sorskönyv).
        Összeadva: Dögölj meg tökéletesen!
        Szép útravaló!
        Ezt írták meg nekem a családomban: Küszködj és dögölj bele!
        Ugyanaz, mint az Akarat, nem mindig visz jó irányba.

        Kedvelés

      • Az Akarat, jaja. Ugye alkoholisták, általában szer- és játékfüggők megkapják, hogy gyenge az akaratuk (de érdekes, a munkafüggők soha!). Túrót! Ép az, hogy be akarják bizonyítani, pl. alkeszek, hogy tudnak normálisan inni. És néha sikerül tényleg megállni az első pohár után, marha nagy akarattal – persze másnap már nem. Mert azt AKARJÁK, hogy normálisan igyanak. de hát alkoholisták! Betegség, nem tudnak normálisan inni, ez nem akarat kérdése, vagy annyira, mint cukorbetegnek a normális vércukorszint tartása akarattal (értsd: diéta nélkül). Olvastam egy érdekes dolgot ezzel kapcsolatban. Túrót nincs akarat. Csak épp rossz irányba megy. Olyat akarok, ami képtelenség. Ha olyat akarok, amire képes is vagyok, azt meg tudom tenni. Ha olyat, ami képtelenség, akkor frusztrálódom – és tönkreteszem az életem. Nem, az Akarat belátás és önismerete nélkül nem visz jó irányba – jön a fal, meg a véres fej. minél erősebb az akaratod, annál véresebb!
        Nagyon érzékletes, ahogy írod. “Dögölj meg tökéletesen!” Basszameg. Nekem az “élj elég jól” szimpatikusabb.

        Kedvelés

      • “élj elég jól”
        Ez de szép!
        Jó lesz új alapnak, köszönöm szépen!
        Az akarat mindenhatósága valóban egy nagy mítosz, van, amikor nincs tovább…
        Ez a nagy átok, amit hozol a perfekcionista szüleidtől, vagyis én hozok.
        Az meg megint igaz, hogy amennyi energiát a marhaságokba beleteszünk, abból hegyeket lehet elhordani, csak lásd, hogy miért érdemes.

        Kedvelés

      • Hegyeket lehetne – de ha nem teszi az életed boldogabbá, akkor minek? Igen, értelmes cél, lehetőségek felmérése, és főleg: annak belátása, hogy egy csomó, egyébként vitathatatlanul értelmes és szép célnál is kellemesebb egy jó beszélgetés vagy egy óra/nap/hét/… boldogságos semmittevés!
        Az akarat mindenhatóságával kapcsolatban lásd ötletemet a ricinusolajjal meg a bezárt wc-kkel: lehet bizonyítani, ha valaki hisz benne.

        Kedvelés

      • Nincs. Semmire. Esélyeket lehet javítani, veszélyeztető tényezőket csökkenteni.
        “Csak egy parti, csak egy parti/de jó lapokat hozzá nem garantál senki/Ez egy igen-igen kemény, kemény világ.” Remélem, nem ágyazza be:

        Kedvelés

      • Értem, hogy a te életedet írtad, valahol lejjebb talán írtam is, hogy ott a gond, mikor általános igazságnak tekintik, és szép áldozathibáztatást kerekítenek belőle. A te életedre igaz lehet, azzal nekem nincs vitám. A szemforgató megmondókkal van vitám, akik a szarban levőt nyomják még mélyebbre az “ami nem öl meg, megerősít”, stb. szöveggel.
        A másik, hogy naná, hogy te IS teremtetted. És ez már független Istentől vagy lottósorsolástól, mármint attól, hogy melyik az igaz. Van, ami vagy sors, vagy véletlen – és vannak a te döntéseid, küzdelmeid. Amit te raktál bele, vagy hoztál ki belőle.

        Kedvelés

  34. Kalüpszonak: “És te nem ezt tartod teljesen normális és jogos reakciónak _ebben_ a világban?”
    Na most tenyleg nem tudom, hogy ezt a kerdesedet jol ertem-e (irtunk mar az online metakommunikacio hianyanak sulyos problematikajarol :-), hogy dramai modon fejezzem ki magam). De irom, amit gondolok, aztan te mondod, hogy ez neked eleg-e valasznak.
    Hogy azonnal repültem, amikor nem tudtam mar gözerövel teljesiteni, hogy az normalis es jogos reakcio-e? (Na arrol meg irok reszletet, hogy ez a repüles pontosan hogy is volt, de elöbb talan a valaszt.)
    Ebben a közegben, marmint ha azt nezem, hogy potencialisan mi lehetett a fönököm fejeben (bar azt nem tudtam meg, hogy tenylegesen mi is volt), akkor nyilvan ez egy logikus reakcio volt. Ugy is, hogy ha azt nezem, hogy 2009-ben ez a tema meg nagyon uj itt ebben az orszagban es meg csak mostanaban lattam hirekben, hogy elkezdtek legalabbis precendensnek remelt pereket kieges ügyben. Mostmar a csapbol is a prevencio folyik karrierportalok hireiben is, na erröl is megvan a velemenyem. En sosem alltam be a harsogok köze, hogy ez egy oriasi veszely es preventive legyetek szivesek treningelni, akkor sem, amikor a trenerkepzes közben kicsit annak a hatasa ala kerültem, hogy igenis lehet technikakat tanulni es azzal “boldogsagra valo kepesseget begyakorolni” (ejnye, de rosszul hangzik ez igy leirva is!), de szerencsemre vagy sem jött a terhessegem es az utolso trenervizsga letetelenek kvazi masnapjan indult a veszes hanyas es a megannyi komplikacio es kaptam megint egy nagy taslit, hogy “acsi a nagy akarassal, itt semmi sem lesz ugy, ahogy azt te elkepzelted es akartad!”, ugyhogy at kellett ezt a nagy akarast meg egyszer gondolnom.
    Szoval visszaterve: logikusnak tünik a repültetesem abban a kontextusban, amiben gondolom, hogy gondolhattak, persze ugy, hogy en voltam a passziv elszenvedö es aldozat, ugy nekem baromi igazsagtalannak erzödik mind a mai napig. Es ez az, amin nagyon nehezen tudok tullepni.
    De leirom konkretan, hogy hogy volt az en kiegesem es kvazi kirugasom es annak következmenyei es abbol talan jobban erthetö lesz.
    Irtam a futtaban, egy lelegzetvetelre vegigirtban, hogy az esküvöm utani honapokban kezdtem el bögni. Akkor nagyon sokat dolgoztam, ev vege volt, friss hazas voltam es a ferjem meg nem volt itt velem, egyedül költöztem be a majdani üres lakasunkba es csak remeltem, hogy a ferjem par honap mulva utanam jöhet, ha munkat kap itt (mondjuk nagy szerencse volt, hogy ez viszonylag gyorsan tisztazodott, mert az esküvö elötti heten elküldött egyetlen palyazata bejött es megkapta az allast es meghozza jot, jo helyen ma is ott van es elegedett es jofej a csapata – szoval az uj ev elsö honapjaiban utanam jött). A böges mar telen jelentkezett, persze a munkahelyen mindig elbujtam a WC-ben es egyebkent is külön kis szobaink voltak, tehat nem meredt az irodaban senki a kepembe, csak a kepernyö, de a gipszfalak eleg vekonyak voltak. Akkor elmeseltem az egyetlen nem közvetlen munkatarsamnak, akiben biztam (a könyvtar igazgatoja), hogy elegge faradt vagyok, ill. ö kerdezett ra es a kezembe nyomta a pszichologusa kartyajat. Elmentem hozza, ö azt mondta, ez kieges, ev vege van, vegyek ki legalabb ket szabit, aludjak, vitaminok es ne csinaljak semmit. Azt hittem, jo ez eleg is lesz, ezzel a svunggal kitartok majd a következö szabiig, vartam a ferjemre, mert az uj munkahelyen fel evig nem vehetett ki szabit, nyomtam meg fel evig es nyaron megint hevesebben jelentkeztek a hirtelen bögesek a munkahelyen, a szobamban egyedül, a monitorra meredve, hogy ezt a következö mondatot mar nem tudom leirni, ennek sosincs vege, hogy egyik projekt, nagy allasfoglalas kimegy, mar jön is a következö, nincs visszajelzes, termeszetes az, hogy a legprofibb szinvonalon kell dolgozni, az a minimum, hogy iszonyatosan hatekony vagy, mert mi vagyunk a legtutibbak, a regio vezetö irodaja, satöbbi, allandoan nyomattak ezt a megaloman egodumat, amiböl total elegem volt. Meg hogy itt minden nagy legalabb 150 szazalekot kell teljesiteni, hat ez embertelen! Nekik sosincs menstruaciojuk, vagy azt is gepesitettek mar? Emlekszem, hogy megyek a hosszu folyoson a belvarosi (aranykalitka) puccos irodajaban, jobbra balra kis szobak, mindenki kussolva dolgozik, allo napig egy szot nem szol a szomszed szobaban a kollegajahoz, azzal is emailen kommunikal, ahelyett, hogy kicsit megmozgatna elült ülepet es atfaradna tiz lepest a masik szobaba (nem az mar qurvara nem lenne hatekony!) szoval kiballagok a konyhaba egy kavera es közben azt erzem, hogy ez egy puccos börtön ahol a börtöntölteleket nem csikos ruhat viselnek, hanem draga öltönyt, es minden nap önkent utaljak be magukat ide, jo van ebedszünet, kimehetsz, de tulajdonkepp csak aludni meg zuhanyozni jarsz haza. A szobamban az ablakot ugy tudtam kinyitni, ha felalltam az iroasztalra, egyszer azt gondoltam, azt sem venne eszre senki, meg a szomszed szobaban sem, hogy veletlenül kilepek az ablakon az ötödikröl. Szoval jöttek ezek a gondolatok, meg a böges. A fönököm elment szabira, az utolso feladatoszto emailjeben ram akart bizni egy nagy projektet, ha visszajön a szabirol indul, meg ha majd partner leszek a cegnel, akkor igy meg ugy lesz. Szoval ebböl is gondolom, hogy nem akart kirugni. Aztan visszajött a szabirol, az elsö heteben jött nekem az, hogy egyik nap mar nem tudtam odairni az allasfoglalasba azt az egy automatikus mondatot sem, leblokkoltam, ebedszünetben sirva hivtam a ferjemet, hogy baj van, nem tudom tovabb, ö meg hivta a pszichologusomat, aki azonnali intervenciora hivott minket masnapra. Ebed utan összeszedtem magam es bementem a fönökömhöz, mondtam, hogy nagyon elfaradtam es szeretnek jövö hetre mindenkepp szabadsagot, mert fel eve nem voltam mar es… Erre ö: jo, de gondolkozzak el alatta, hogy hogyan tovabb, mert igy nem fogom tudni megirni a doktorimat (nekik csak a hatodik cim miatt kellett, mert akkor többet szamlazhatnak ki az ügyfelnek, ha van meg egy cimem, erted? basszus!) a heti 60-70 ora munka mellett es akkor talan egy kisebb irodat kellene keresnem. Mivan? Eddig en voltam a mintastreber, semmi szakmai hibat nem vetettem, nagy projektet akart ram bizni, most meg ez? Melyik kollega armanya lehetett a hatterben vagy mi? Teljesen leblokkoltam, sokk, kijöttem, masnap megint sokk, intervencio pszichologusnal: azonnal ki kell irnia az orvosnak legalabb ket-harom het betegszabira, különben nem tudok leallni, gyogyszer is kell mar, ami este kiüt, hogy aludni tudjak! Akkor mar honapok ota nem tudtam rendesen aludni, agyaltam ejszaka, szorongtam, hogy nem tudok tovabb tökeletes lenni es teljesiteni, meg az alatt a fel evben elkezdtünk a pszichologussal a gyerekkorban kutakodni a teljesitmenykenyszer okarol, de ezt akkor nem vettem meg komolyan ill. menekültem, nem akartam belatni, hogy mekkora a baj.
    Az egy het szabit tehat a haziorvos megtoldotta ket het betegszabival, a vegen en mondtam, hogy legalabb egy napra vissza kellene mennem a munkahelyre elszamolni a fönökömmel, mert ez igy tök hülye helyzet volt, tulajdonkeppen jelezte a szabin elött, hogy igy is ugyis mennem kell. En meg tudtam, hogy kirugni nem rughat ki jogilag, mert arra nincs oka, semmit nem csesztem el es ha megis felmond nekem, ö is tudta, hogy azt birosag elött siman megtamadhatom. En meg tudtam, hogy en önkent nem fogok felmondani, mert jelenleg munkakeptelen vagyok (a harom het szabi, betegszabi alatt csak bamultam magam ele egesz nap a parkban, vagy aludtam 12-14 orakat gyogyszerrel, egy oldalnyi akarmilyen regenyszöveget nem tudtam elolvasni allo nap, pedig korabban imadtam olvasni, most ket mondatot sem fogtam fel egy egesz nap alatt), es ha felmondok, munkanelkülit sem kapok, ami itt fel evre jar, ha elötte eleg ideig dolgozott az ember. Tehat maradt a “mosolygos, bekeben valunk el” c. közös megegyezesnek alcazott gyakorlatilag igy is ugyis mennem kell, mert nem tudok teljesiteni kirugas. Egyszer sem szoltam be, korrekt voltam, kihuztam a hatam es a szemebe neztem, ö meg hebegett-habogott. Sosem artottam neki, a vegen megköszöntem, hogy tanulhattam a ketsegkivül impozans szakmai tudasabol. Ennek ellenere azota nem köszönt az utcan, ha veletlenül elmentünk egymas mellett, elforditotta a fejet, a többi kollega is, onnantol fogva megszüntem letezni (csak azzal az egyik kollegaval maradt meg priviben a kapcsolat, aki a pszichologust ajanlotta). Szoval ez, hogy utana mintha nem is leteznel, soha nem lattak volna, csak azert, mert többe nem tartozom az elegans öltönyösök es kiskosztümösök vilagaba! Fullgáz!
    Az egesz több okbol igazsagtalan, föleg ugy, hogy az un. karrieremnek, szakmai eletemnek teljesen löttek ezzel. Gyakorlatilag jo fel evig tenlyeg munkakeptelen voltam, aztan ujra nagy elannal elkezdtem palyazni, akkor visszaestem, utana lejart a munkanelkülim betegszabistul, kerestem egy reszmunkaidös allast, na azt talaltam is, tiz honapig birtam, el sem merem meselni, mert nagyon szenvedtem a vegere, de leirom azt is. Volt korabban egy hobbim, a borszakertes, tenyleg tanultam is borakademian, meg ilyenek, gondoltam ha mar olvasni es jogi szövegeket irni nem tudok, ha legyen valami, ami legalabb biztositast meg penzt hoz, mert mar a ferjem is elkezdett aggodni, hogy az összes sporolt penzemet kiadtam a terapiara es hogy fogjuk ezt tovabb birni anyagilag (ugyebar egy nagyon jo fizetestöl estünk el azzal, hogy elvesztettem a munkamat, korabban joval többet kerestem maganszferaban robotolva, mint a ferjem közszferaban, es amikor friss hazaskent este tizkor hazaertem a munkabol, nyusziszemmel vart, hogy ö mar vacsorazott, mert nem birta kivarni, amig en ejszaka hazajövök a bürobol, de itt a meleg leves, amit fözött). Szoval felvettek az itteni legismertebb borceghez, ahol azt hittem, majd elborszakertegetek, amig jobban leszek, de a borszakertegetes es ajanlas csak egy minimalis resze volt a munkamnak, a nagyobb resze kemeny fizikai: üvegek pakolgatasa, borosdobozok emelgetese raktarbol ki-be tizenhuszon kilok cipelgetese volt. Ahogy kiegesileg jobban lettem egyre nött a frusztraciom, hogy vajom az eszemmel mi lesz, ezert tanultam-e ennyit, hogy itt tulajdonkeppen fizikai munkat vegzek es hallgatom a nyolcaltanost vegzett, vilagot nem latott taplo kollegak kreten sexista poenjait az en több nyelvet beszelö interkulturalis hatteremmel. Közben papiron doktoriztam, ami azt jelenti, hogy magabol a doktoribol persze egy szot sem irtam, de megcsinaltam utolso erömorzsaimbol az összes kredittargyat es levizsgaztam. Vegül felmondtam ezen a helyen, utana irtam Londonba egy doktori szeminariumra egy dolgozatot, amit ott elöadtam es megvedtem, az nagyon jo lett, ott gyözödtem meg elöször, hogy ket ev utan ujra tudok irni, tudomanyosan es angolul es talan megsem kellene a kukaba dobni ezt a sok jogi diplomat es eröfeszitest. Utana gondoltam, hogy megint elkezdek palyazni, el is kezdtem es falakba ütköztem: gyanus volt ez a nagy kihagyas, ket ev es ezalatt a doktori sem keszült el, ejnye, itt biztos valami sumak törtent, lattam a szemeken, hogy azt gondoljak, valamit nagyon elcseszhettem az elözö helyen es luzer vagyok szakmailag, igy tutira kirugtak. En meg nem tudtam, hogy hogyan csomagoljam a kiegest, meg a kalvariamat, hogy cseberböl vederbe estem, nyuszi voltam. Akkor kezdtem el a trenerkepzest es kezdtem keszülni a terhessegre (ha mar munka nem lesz, akkor gyerek, ugyis az volt az interjukon a problemajuk, hogy harminc vagyok, hazas es mik a terveim csaladalapitas teren: komolyan volt olyan jogasz interjuztato, aki igy tette fel a kerdest, hogy “kollegina, tudom, hogy tilos a kerdes /itt is törvenyileg elöirva tilos/, de meg kell kerdeznem, hogy hogyan all a csaladtervezes”. Hö? Most komolyan, nincs annyi esze, hogy ugyis hazudni fogok, akarmi van, ö meg ugyis azt fog gondolni, amit akar, akarmit is mondok?). Amugy a terhessegre elviekben es lelekbe mar a depi alatt elkezdtem keszülni, ugy jöttem ki a depiböl reszben, hogy elkezdtem szülestörtenetek olvasni, de ez egy külön törtenet. Szoval terhesseg, azt leirtam, most jart le januarban a 20 honapos gyesem, lassan öt ev kihagyasom van. A profilom nagy nemzetközi irodakban gazdasagi jogi tanacsadas volt több nyelven: ezt se a gyerek, se a munkaidö miatt nem folytathatom, nem is akarnam nyilvan, de a kihagyas miatt fel sem vennenek. Közszferaban az a baj, hogy külföldi vagyok. Van meg tervem, hogy hogyan valthatnek, fogok is, de akkor is löttek az un. karrieremnek. Nem is ez a lenyeg, hanem az, hogy pedig abban a munkaban volt olyan resz amit szerettem es jol csinaltam, csak nyilvan nem ott es nem annyit kellett volna dolgoznom, mert az embertelen.
    Ezert erzem igazsagtalannak. Jönnek meg a tanulsagaim is, csak leirtam megint a törtenet reszleteit, hogy jobban erthetö legyen. Amugy a mult felevben a doktori kepzeseben, amit papiron meg mindig csinalok, felvettem egy targyat az egyetemen, amit a volt fönököm jegyzett. Arrol mar beszamoltam egy kommentben, hogy milyen vitam volt itt az exminiszterasszonnyal. Pont azon a vitan nem volt ott a fönököm, biztos felt tölem. 🙂 Az elsö elöadason demostrative nem akart eszrevenni, pedig ott ültem a pofajaban egy meterre töle, a masodik sorban, direkt, hogy itt vagyok, nem felejthetsz el, mintha sosem leteztem volna! A masodik alkalom utan, mikor vitaztam az egyik elöadoval, a vegen odajött szeles almosollyal, hogy de örül nekem es most hol dolgozom? Mondtam neki, hogy most a gyerekemnel. Ja, de örül, fiu, vagy lany? Mintha szamitana valamit… Aztan elhuzott, sietnie kell. Decemberben, mikor visszajöttem anyutol elbucsuzva megirtam neki, h most nem tudok bemenni az aktualis “Money makes the world round” c. elöadasra (a hianyzast elöre jelezni kellett irasban), mert a haldoklo anyamtol jövök es megirtam neki mindent, hogy mi volt öt eve es azota is annak következmenyeitöl szenvedek, ök pedig nem latjak a lenyeget. Termeszetesen nem jött ra valasz.
    Na ez igy most nagyon hosszu lett. Bocs.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Hajnalka, Kalüpszo, tavasztunder, Lucerna, Sista, Ellie (és remélem, nem hagytam ki senkit, de ha véletlenül igen, nem szándékos): tegnap este annyira meghatott a sok ölelés és a válaszaitok, hogy nem tudtam tovább írni, elfáradtam és nem jött volna át a köszönönetem és hálám a megértésért úgy, ahogy azt szerettem volna. De tudjátok meg, hogy ez engem nagyon meghatott, na! Este jönnék még és leírnám amit még szeretnék a sorshoz, csak most nem vagyok gepközelben (gyorsan telefonról pötyögtem).

        Kedvelés

    • Szorítok, az én karrierem csupa lóugrás, egyszerűen így alakult, otthon volt NGO és nagy nemzetközi ügyvédi irodák, kiégés, aztán külföldön konzulens cégek meg nemzetközi szervezet, most épp karrierváltásban vagyok, szóval nem lehetetlen karriert építeni, szerintem amúgy is elég laza a definíciója. Írnék többet, de páran vadásznak az életemről szóló kommentekre, így majd esetleg jelszavasban vagy egyszer blogtalin. Én már nem vállalok eszelős határidőket, megkérem a tudásom árát, most csinálok egy kutatói hálózatnak ingyen dolgokat, mert ebbe az irányba is építkezem, de nem tervezem soha többet széthajtani magam. Szerintem a világ abba az irányba halad, hogy az embereknek nem egy, hanem több karrierje lesz.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Szia M, eddig csak olvastalak, és nagyon köszönöm amit leírtál.
        A karrierhez: nem tudom, ismeritek-e a vízszintes karrier fogalmát (carriére horizontale)? Már nem emlékszem hol olvastam évekkel ezelőtt, és angolul most sem találok rá anyagot, csak franciául. A lényege, hogy nem felfelé építkezik az ember (multinál, egy vagy több cégnél ugyanazt csinálva, csak egyre feljebb lépve), hanem “vízszintesen”, azaz életében többször váltva, akár időnként egymás mellett futtatva két, egészen eltérő tevékenységet (amig pl. az új fel nem épül annyira, hogy teljesen át lehessen rá állni). Nekem ez nagyon szimpatikus, és évek óta ennek jegyében élek és dolgozom. Érdekes, inspiráló így gondolkodni a “munkáról”, vagy ebben az esetben inkább tevékenységeket mondanék.
        Nagyon sok erőt kívánok Neked az új karriered megtalálásához! 🙂

        Kedvelés

      • Olaszorszagbajöttem: Igen, hallottam mar a vizszintes karrierröl, en is valahogy igy kepzelem el, hogy hogyan es mikent foghatnek az ujba valami atmenettel. Most inkabb az van, hogy sok minden erdekel, van nehany tervem, es azon töröm a fejem, hogy hogyan tudjam megvalositani ugy, hogy az atmeneti idöben, amig bevetel lesz belöle ne kopjon fel az allunk. Sok kisebb projektben gondolkodom es nem akarok fulltajmban gürizni, szeretnek persze rugalmas idöbeosztast es emberhez melto eletet, olyan keretekkel, mint amilyenekröl Eva is ir. Körvonalazodnak. A terveim egyik-masikahoz jo lenne, ha tarsra talalnek, mert a megvalositas sok munkaval es apro lepesek tömegevel jarna, meg persze kellene hozza anyagi forrast is talalni. Keresem ennek az utjat. Van egy tarsadalmi munka is, amelyben vannak remenyeim, de az most olyan stadiumban van, hogy eppen arrol döntünk többen nemsokara, hogy folytatjuk-e es felepitjük-e a sajat helyi NGO-nkat, mert most eppen a nemet “anyaceg” elengedte a kezünket: elsö generacios ertelmiseginek keszülö iskolasok, diakok tamogatasa a tartalom, a kezdemenyezes celja. Az egyik (egeszen mas jellegü) ötletemet/almomat meg akartam osztani itt a blogon is, mert olyan helyröl lenne szo, ami talan a blogközössegnek is talalkozo tereül szolgalhatna. Leirjam? Erdekelne egyaltalan, hogy ez bena-e ötletnek-e tartatik-e?

        Kedvelés

      • En orulnek neki, de majd Eva mondja, lehet-e… 🙂
        Igen, az a legnehezebb, hogy az atmenetek alatt is elni kell valamibol. Es hogy olyankor rengeteg energia a regit meg fenntartani, mig az ujat epited. Es olyan is van, hogy egy otlet megsem jon be… mindez kulfoldon, ha lehet, meg nehezebb (termeszetes, hogy a tarsadalmi halod nem olyan suru, mint otthon). A jo (uzlet)tars nagyon fontos, egymast huzzatok, egyutt epitkeztek -epp ezert nehez megtalalni az ‘igazit”. En is benne vagyok egy ilyen helyzetben (mar elorebb), nagyon at tudom erezni!

        Kedvelés

      • Nekem kompetenciam nincs de erdekel az otleted. A tobbiek majd elmondjak mi a helyzet veluk. De miert ne osztanad meg velunk? Lehet, hogy raharapunk mint a sicc.

        Kedvelés

    • Hahó M., te vagy én, vagy én vagyok te? Már ha nem veszed rossz néven. Hátborzongatóak a párhuzamaink: erdélyi, durva teljesítménykényszer, posztmodern – high-end rabszolgasors etc. a profilunk is stimmel … még asszem azt is belőttem melyik konkurens irodáról írtál :D. Na, komolyra fordítva: csak annyi van, hogy én meg magam szálltam ki. Egészen hasonló okok miatt. Akkor és ott, amikor már nemmunkáról már csak azzal a taxissal beszélgettem, aki hazavitt hajnalonta a melóhelyről, illetve a fürdőkádban is az ügyfelekkel telefonáltam. Egyetlen percre sem tudtam kikapcsolódni, lekapcsolni a képernyőt, kikapcsolni a telefont és csak ezen és mindig csak ezen járt az agyam, akármit is csináltam. Egészen rémisztő voltam saját magamnak. Cserébe viszont imádtam és nehéz lejönni erről a cuccról. Tudom, ahogy csináltam kúra, viszont nem gyógyír volt valamire, ahogy az sem, hogy egyáltalán és ahogyan kiszálltam. Ez utóbbi rémisztően nehéz volt akkor, egyrészt mert nekem ez tényleg addiktív volt, ott mindig azt a tükröt tartották elém, amelybe jó volt belenézni. Másrészt meg nagyon komolyan húztak vissza, komplett idiótának nevezték, amikor végleg kimondtam, hogy gémóver.
      Ami a kérdésemet illeti: abszolút értelek, átérzem és azt is látom, hogy mit, miért érzel ebben igazságtalannak. Mert az. Csak arra gondoltam, hogy ez valahogy természetes, szükségszerű ezek között a színfalak között, nem? Úgy értem, amint bármilyen szempontból rizikó leszel, akkor csá. És akkor nincs se isten, se ember. És utána sem.
      Remélem nem nagyon rébuszok, de egyrészt lassan nyílok, másrészt bizonyos kötelékek miatt a témában kínosan óvatos vagyok a nettel, illetve ez az egész ma már bennem jórészt konzerv, merthogy a gyerekek mellett még egy ilyet sose, kizárt, s ma már teljesen másról álmodom, ami eléggé összeférhetetlen. Viszont beszélhetünk privátim is, talán egyszer még személyesen is. Ölellek ismét és ha van terved, az nagyon jó, szorítok neked hozzá.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Te Kalüpszo! En ugy erzem, hogy hán mán akkor megösmerkedhetnénk szíves-örömest személyesen is, persze csak ha te is szeretnél és nem veszed indiszkrét tolakodásnak. Hajnalkához fordulok ez ügyben. Ès írok még pár felvetésedre, csak én iszonyú lassú vagyok ám, és néha nagyon intró, és fel kel dolgoznom a sok élményt és gondolatot, amíg újra extróba tudok fordulni. Talán a Hajnalkának elkezdett válaszban folytatom akkor, ott keresd!

        Kedvelés

      • Én is úgy érzem, jelentkezz csak, ha és amikor úgy érzed.
        Ja és amúgy nem kell sietned semmivel, de kíváncsi vagyok, miket forgatsz a fejedben, mit érzel a szituval kapcsolatban.

        Kedvelés

  35. “Szoval ez, hogy utana mintha nem is leteznel, soha nem lattak volna, csak azert, mert többe nem tartozom az elegans öltönyösök es kiskosztümösök vilagaba! Fullgáz!”

    hej M., sajnalom, de semmikepp se hibaztasd magad, velem kisertetiesen hasonlok tortentek tavaly. Oleles.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Köszönöm. Igyekszem nem hibaztatni magam, de sokaig vertem am falba a fejem, hogy miert nem mondtam meg ezt, meg azt, meg miert nem neztem jobban utana, hogy mi lehetne meg a lehetösegem abban a szorult helyzetben es szegyent ereztem es a szegyen guzsba kötött, nagyon sokaig. Csak kabe fel-egy eve döntöttem el, hogy kilepek az aldozatszerepböl es aktivan kiallok, megmutatom, hogy itt vagyok, tuleltem es olyan hamar nem söpörhetnek le vegleg a porondrol. Azert ebben nagy küzdelem van es sok-sok kin, es nem csinalom jol…

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • No, nem igazán kotyognék bele, de pont azért haladsz jól, mert kiléptél ebből a stációból. Abba is hagyom, azt hiszem, nem szeretnék siettetni semmit abból, ami benned zajlik. Be is fogom ízibe.

        Kedvelés

  36. Ady némiképp tömörebb Reményiknél:
    AZ ÚR ÉRKEZÉSE

    Mikor elhagytak,
    Mikor a lelkem roskadozva vittem,
    Csöndesen és váratlanul
    Átölelt az Isten.

    Nem harsonával,
    Hanem jött néma, igaz öleléssel,
    Nem jött szép, tüzes nappalon
    De háborus éjjel.

    És megvakultak
    Hiú szemeim. Meghalt ifjuságom,
    De őt, a fényest, nagyszerűt,
    Mindörökre látom.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Egy Írországba szóló repülőjegy képében ölelt át az Isten éppen. Virágok, egy kedves barát, lovak, tengerparti barangolások, és ez közvetlenül Magyarország után lesz.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  37. Hajnalkanak: A magamnak leszürt tanulsagaimrol…
    Sok van es lassan formalodtak bennem es mindig mas megvilagitasba kerültek. A legtöbbje kerdeskent.
    Elöször volt a sokk es a düh, hogy a nagy igyekezet utan nem ezt erdemeltem volna. Nyilvan ez nem erdem kerdese! Aztan elkezdett derengeni valami, hogy okokat es okozatokat kerestem, es ugy ereztem muszaj ezt megtalalnom, különben ha ezt sem latom, akkor vegkepp szetesek: ha azt a magyarazot talalom csak ra, hogy ezt dobta a gep es ez csak egy shit happens-alapu kicseszes, akkor azzal nem tudok tovabb elni es igen, talan ekkor az is megtörtenhetett volna, hogy öngyilkos leszek, De voltak kereteim, amelyek meg omladozva igy-ugy, de tartottak. Peldaul az, hogy tudtam, hogy megkeresem es talalni is fogok valami szamomra ertelmes es elhetö magyarazatot, ami megtart, amiböl majd ujjaepithetem magam. A keret nem utolso sorban es nem mellesleg a vallalos neveltetesem volt. Azt nem tudom, hogy ezt nevezhetem-e hitnek, mert az akkori hitem egeszen biztosan gyermeki volt. A mai, az anyam halala utani hitem egesz mas, sokkal kevesebb van meg, nagyon keves dereng, de az szilardan es azert nagyon megküzdöttem. Majd leirnam egyszer szepen, de azt tenyleg nagyon atgondolva es nem sietve, hogy milyen volt az utolso ora anyammal es mit adott nekem. Itt hagyta nekem a beavatodast a halal miszteriumaba es ez lett vegül a pozitiv öröksege. Amugy nagyon küzdelmes volt a kapcsolatunk evekig es rossz es martuk egymast es satöbbi, de a halalos agyan az utolso heten ö mas valaki volt, mint akit eddig ismertem. Megigazult. Nagy volt es valami hihetetlen erövel es meltosaggal es halkan szenvedett, nem sirt, könnyre sem volt ereje mar es azt mondta nekem egy-egy nagy lelegzetvetellel, hogy vegig tudja mondani a mondatot, hogy “Ne sirj, ez ezzel jar!”
    A halala utani hetekben olvastam az emlitett R.R.-könyvet es abban taltam meg azt a leirast, amelyik az ö ebbeli allapotara illet: R.R. ezt “igaz én”-nek irta (nagy betüvel forditottak, majd megnezem az angol eredetiben is, mert a magyar forditassal bajaim voltak). Szoval en azt ereztem, hogy anyamnak ott megnyivanult az igaz enje a haldoklasban.
    De mondom, erröl egyszer irnom kellene valami epkezlab rendeset.

    Folytatom, csak most hivott a ferjem, hogy mennem kell ki mert a kapu elött varnak. Este jövök.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Folytatom, közben most latom csak, hogy mennyire elkanyarodtam az eredeti temamtol. Igyekszem ehhez visszakanyarodni es összeszedetten irni (nehez, mert szetszort vagyok, megint elment a delelött hiabavalo hivatali telefonalgatassal, nemzetközi nyugdijat inteztem es ugy tünik vannak, s na vannak meg debilnek tünö hivatalszolgak abban a karpati honban, ahol gyakran hallani, hogy “s”-öt mondanak “és” helyett. Mondom: varjon mar, legyen szives meg egy percet, meg egy kerdesem van, hogy ez mit jelent, milyen hataridökre lehet szamitani? Erre közbevag a kerdesembe, hogy, “egeszseget kivanok!” es sietve ramrakja a telefont.)

      A kiegesre annak idejen a pszichologusomnak volt egy olyan aforizmaja is, hogy “jobb egy kieges harminc elött, mint egy szivinfarktus negyven körül”. Ö ugy ertelmezte, hogy jelzett a szervezetem, hogy nem birom tovabb a tempot, es jobb, hogy igy jelzett, mint kesöbb drasztikusan es visszafordithatatlanul. Erre tudtam is epitkezni, csak utolag ugy erzem, hogy talan ez az ertelmezes is inkabb a fizikai wellness iranyaba tolta a terapiat, abba az iranyba, hogy “elromlott a müködökepes gepezet, hat javitsuk meg, hogy ujra müködökepes legyen.”
      Na ezt le kell irnom pontosabban.

      A pszichologusom annak a bizonyos intervencios beszelgetesnek a vegen megkerdezte, hogy beutaljon-e klinikara par hetre. Mondom, mi van? Nem megyek klinikara. Mondta, hogy jo, ha megigerem, hogy bizhat abban, hogy nem vagyok szuicid hajlamu. Mondom, mi van? Akkor mar fel eve jartam hozza, kiderült a vallasos neveltetesem, kiderült, hogy ezek a keretek eleg erösen tartottak eddig es a shouldok, mustok, ezek azert annyira meghataroznak, es az omladozo falak ellenere is tartanak, hogy ha volt is öngyilkossagi gondolatom, mindannyiszor arra jutottam, hogy megtenni nem lenne merszem, nem akarnam, tudom, hogy az eletem meg ebben a kilatastalan sötetsegben is ertek es arrol nem en döntök, hogy ez tenyleg igy van-e. Mondtam is neki, meg a ferjemben, hogy en bizom annyira magamban, hogy ezt az alapot nem döntöm le es ha ök nem adjak meg a lehetöseget, hogy lehessen annyi önhatekonysag-tapasztalatom, hogy erre a bizalomra epithessek, akkor megette a fene az egesz terapiat, mert akkor mire fogunk alapozni? Ha nem elhetem meg, hogy kompetens vagyok abban a döntesben, hogy nem ölöm meg magam es bizom magamban annyira, hogy ezt tenyleg nem teszem meg, tehat ha elveszik tölem meg ennek a kompetencianak megelesi lehetöseget is, akkor tenlyeg mire alapozzuk, hogy kepes leszek arra, hogy kimasszak ebböl az allapotbol, amiböl senki nem fog kimaszatni, kihuzni, ahol kell önerö, proaktivitas, mert a pszichologus egyedül, az en közremüködesem nelkül nem fog meggyogyitani (termeszetesen ugy ertve, hogy ez nem is feladata).

      Ej, de keservesen megy ezt rendesen megfogalmazni, es megint szalad az idö, egy ora mulva mennem kell a gyerekert…

      Elertem, hogy nem küldtek klinikara es kuralodni sem, igy nem kerültem bele az intezmenyes wellnessgepezetbe, de magaba a gepezetbe vegül igen, de ezt is leirom, csak elöbb az intezmenyekröl.

      Nemet nyelvterületen letezik es elterjedt mar a burnout-terapia, wellness-hotelekbe küldik hat-tiz hetre a kiegett pacienst, ott szigoru napirend, torna, dieta, csoportos beszelgetesek, terapia, festökurzus, megtanuljak elhatarolni magukat a bünös munka vilagatol es nemet mondani (Van mar erröl sok könyv, ismert embertöl is, pl. Miriam Meckel a legfiatalabb nemet professzornö (most mar nem annyira fiatal) is megirta ezt, ö is volt klinikan, kuran). Aztan kijönnek a valo vilagba es oda a napirend es jönnek a gonosz energiavampir ismerösök, kollegak, a verszivok es sokan visszaesnek, nem tudjak atültetni a wellnesskuran, steril környezetben megtanultakat a nem steril, hus-ver hetköznapokra. Szoval ezt en elöre lattam es nem akartam. Inkabb otthon, a negy fal között, a sajat kupimban nyomatom a lelki wellnesst.

      Nem a kurat, mint terapiat akarom tamadni, ha valakinek ez jo, ez segit, lelke rajta, csak azt latom, hogy ez is gepezet, amelyik beszippanthat, es iszonyatos penzek mennek el benne.

      Egyebkent engem is beszippantott, nem kerültem el en se es bar menet közben ereztem, hogy ez az egesz wellness-terapia nem vezet a celomhoz (egyaltan mi a celom?), nem volt eröm ezzel kiallni es megmondani ezt pszichologusomnak, aki nyilvan sokat segitett es volt sok jo is, abban amit adott, de azt nem mertem megmondani neki, ami nem jo, amiben nem erzem jol magam. Es gyenge voltam, meg labilis, ilyenkor a bizalmi viszony atmegy hatalmiba, en azt ereztem, hogy hatalma van felettem es erre csak sokara jöttem ra, hogy ez nem oke, ez mar sok. Ahhoz jobban kellett lennem, mire ezt ki is tudtam mondani. Szoval elküldött shiatsu masszazra, meg biofeedbackre, meg ilyenek, ezek erdekes kiegeszitö micsodak is?, emelik a komforterzetemet, de azt ereztem akkor is, hogy a nagy kerdeseimre ezek tutira nem fognak valaszt adni, ezzel nem oldodik meg semmi, viszont ramegy egy csomo penz, ingem-gatyam (a kassza ebböl semmit sem tamogatott, se a terapiabol) es en munkanelküli vagyok es ez mar szoritja a hurkot a nyakam körül es szorongok… es, es nekem idö kellene, hogy magamban egyedül szetszedjem es összerakjam magamat.
      A pszichologusom annyira tartott es betablazott hetente az idöpontokkal, hogy az mar sok volt es neha egy het alatt nem sokra jutottam es hiaba mondtam, ö ezt jobban tudta, persze ezt nagyon erelyesen tudta kommunikalni is (egy nagyon erös es karakteres femko nö, neha talan csernusos elemekre hasonlito eszköztarral), en meg nem tudtam az enyemet es akkor olyan allapotban is voltam, hogy kepes voltam inni valaki szavait, aki megmondja, hogy merre van az arra. Nehez ez. Es nehez ez a pszichologusnak is, hogy jol segitsen. Ma mar tudnek nyilvan olyat keresni, aki jobban passzolna, de akkor eröm sem volt utanezni, hogy ki mas lehetne meg, meg akkor ujra kellett volna kezdeni az addigi munkat, a nem volt ehhez kedvem es annyira ajult allapotban voltam. Persze ezt most nagyon nehez megbocsatani magamnak, nem is ment ez eddig.

      Szoval wellness-ipar… Jartam egyebkent festeni is, depis festök klubjaba, müveszetterapianak hivtak. Na ez jo volt abbol a szempontbol, hogy rezonalt az elveszett kezmüves ambicioimra es regen szerettem festeni. Csodaltak is a csoporttasak, hogy micsoda impulziv, dühös, husevövirag-kepeket festek, akar el is lehetne adni galeriaba, es hogy szinte megtamadom a vasznat, olyan lendülettel, mint egy nagy müvesz! Wow! De ket kurzus utan el is jöttem, mondtam magamnak, hogy “gyerekek, nem nem ez az, ami elvezet, kivezet a sötetsegböl, hogy festünk itt valami impulzivat es abba interpretaljuk az aktualis lelkiallapotunkat! Jo ez, eszköznek, egynek jo, csak nekem nem ez az, ami megadja a valaszt a kerdesre. Egyaltalan mi is a kerdes, gyerekek?”

      Most latom, hogy ez megint hosszu lett, elküldöm most a felenel, hogy nehogy elvesszen. Mindjart irom tovabb.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • M. a pszichológus megállapításával egyetértek annyiban, hogy nyilván jobb. A többit nyilván nem ugyanúgy képzelem, ahogy ő. Merthogy szerintem az a kérdés inkább, hogy az a struktúra, a környezet, benne az elvárás- és jutalmazási rendszer, peer pressure, egyebek illetve ezekhez képest az én életminőségem változik-e ilyentől és ettől?! Legalábbis nekem ez volt. És akkor az alapból eléggé komoly szabadságvágyamat még bele sem kalkuláltam. Az én válaszom az volt, ami nem embernek való, az attól nem lesz jobb, embernek valóbb, hogy az embert dresszírozzuk-masszírozzuk benne ilyen-olyan terápiákkal, egyebekkel, ahhoz az ember igazítani nem lehet, csak beletörni. Akármilyen korosztályú, akármilyen nemű, akármilyen családi állású estébé kollégámra néztem, potenciális magamat láttam és hervasztó volt a perspektíva. És még azt is gondolom, hogy az ilyesmi történések alkotják a főszabályt. Na ezt csak azért írtam, hogy szerintem nem az egyént kell igazítani, hanem olyan működéseket kellene kialakítani, amelyekben az egyén sem fizikailag, sem sehogysem nem jut el idáig. (Az más kérdés, hogy szerintem a jelenlegi szemléletben nehezen lehet érdek másféle működéseket kiépíteni és azokat fenntartani /értsd: fínanszírozni/). Nekem egyébként – más mellett – fizikai jelzés is kellett, hogy fel tudjak állni, mert amúgy nagyon ki van találva az egész. Úgy értem egy csomó más jelzésnek nemhogy nem hittem, egyszerűen észre sem vettem szinte.

        Kedvelés

      • Nagyon tanulsagaos szamomra amirol irsz es Kalupszo velemenye is. Szivesen olvasom a folyatatst. 🙂 En ehhez erdemben azert nem tudok hozzaszolni, mert meg sosem voltam kiegve. Ahogy azt erzem, hogy “szorit a cipo” kilepek belole. (Mondjuk igy meg ossze-vissza csapong az ember.)
        De nagyon erdekel ez a tema. koszonom, ha tovabbra is megoszotod velunk.

        Kedvelés

      • “Ahogy azt erzem, hogy “szorit a cipo” kilepek belole.” Tök fontos ez a mondat. Azért emelném ki és kizárólag a saját nevemben írom, beszélek: ez az, mármint, hogy szorít az a cipő, na azt nagyon nehéz észrevenni és ehhez képest lépni is, egyszerűen van, hogy nem lehet/nem tudod/nem akarod/nem áll módodban észrevenni. Tehát erre próbáltam utalni a végén, hogy én is alig, sokáig egyáltalán nem vettem észre, hogy ez a cipő tulajdonképpen baromira szorít. Főleg nagyon nehéz észrevenni ezt ifjú, netalántán tehetséges titánként, aki nagyon nem mellesleg sok pénzt is tud így csinálni, magának is (mer’ ugye tudjuk, hogy nem, de mégis: money makes the world go round :(), és ezért, meg a sok egyébért, amit írtam fentebb egyszerűen leszáll a köd. Ez az én meglátásom, persze csak utólagosan vagyok nagyon okos, de M., illetve más is, aki zsebelt be már hasonlót, nagyon kíváncsi vagyok, hogy te hogy élted ezt meg, azelőtt, hogy nagy baj lett, éreztél-e, láttál-e bármit, mit?

        Kedvelés

  38. Uhh, hogy én mennyiszer vitázom a sorssal… Van, ami ebből hiszti, például minden nyáron kiakadok, hogy miért van kurva meleg, morgok, mondogalódok – feleslegesen persze. Ha nagyon zavarna az éghajlat, már emigráltam volna Izlandra, vagy Svédországba, annyira azonban nem zavar, de mégis szarul érzem magam tőle és akkor fenntartom magamnak a morgáshoz való jogot.
    Máskor haragos vagyok, dühös, átkozódom, és nem és nem fogadom el, és foggal-körömmel küzdök – aztán lehet, hogy nem lesz semmi értelme, mert van, ami ellen tök felesleges harcolni, de legalább elmondhatom, hogy nem rajtam múlt.
    Megint máskor csöndesen lázadok, igát húzva, küszködve, alázatosan, hogy nem, nem, nem hagyom és akkor is kihajtom, meglesz, jobb lesz, kivárom, míg eredményt hoz, ha a belem szakad is.
    Aztán meg olyan is elfordul, hogy tök laza vagyok és hagyok mindent a francba, nem idegeskedek, nem stresszelek, elfogadom, ami van, nem vitázom, és majd csak lesz valami alapon állok hozzá. Szerintem egy kicsit ellentmondásosan állok hozzá.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  39. Kalüpszonak: “Az én válaszom az volt, ami nem embernek való, az attól nem lesz jobb, embernek valóbb, hogy az embert dresszírozzuk-masszírozzuk benne ilyen-olyan terápiákkal, egyebekkel, ahhoz az ember igazítani nem lehet, csak beletörni.”
    Hü, hogy ezt en miert nem tudtam ilyen pontosan es tömören megfogalmazni? Tetszik, ahogy folytatod a gondolataimat es megfogalmazza sokkal jobban, amit en nem tudok rendesen.

    “ez az, mármint, hogy szorít az a cipő, na azt nagyon nehéz észrevenni és ehhez képest lépni is, egyszerűen van, hogy nem lehet/nem tudod/nem akarod/nem áll módodban észrevenni. Tehát erre próbáltam utalni a végén, hogy én is alig, sokáig egyáltalán nem vettem észre, hogy ez a cipő tulajdonképpen baromira szorít.” Kalüpszo, ezt nyugodtan irhatod az en nevemben is!
    Lucernanak is ez lenne akkor az en valaszom is: az en tapasztalatom is az volt, hogy nem lattam meg idejeben, hogy ez merrefele megy es egy feltartoztathatatlan. Ezt a szakirodalom egyebkent szakin ugy fogalmazza megy, hogy a Freudenberger-fele 12 allomasos kiegesi lepcsön a hatodik staciotol mar nem tudsz öneröböl kiszallni, nem veszed eszre es lefut a program. Legalabbis ezt mondjak abban az iskolaban is, ahol en tanultam ezt a burnout-prophylaxe trenerit, es tovabbkepzeseken is ez a kiindulopont, meg a temarol alapvetöen maskepp gondolkodni probalo szakember is ezt veszi alapul (ezt es a Maslach Burnout Inventoryt hasznaljak szakmai körökben bevezetökent, ahogy eddig lattam).

    Most ezt igy gyorsan elküldöm, jövök majd vissza Kalüpszo kerdesere valaszolni, csak beteg lett a gyerekem es most felebredt es megint csak igy futtaban tudtak nekifogni az irasnak es megint nem sikerült…

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Annyira gyorsan küldtem, hogy at sem tudtam futni rajta es tele volt elirassal. Bocsanat.

      Ott tartottam, hogy ez feltartozhatatlan.
      Lattam-e elötte, hogy baj lesz?
      Nem, azt sem tudtam, hogy ilyen letezik es es hogy potencialisan a munkakepessegem (is) tet, ezt senki sem mondta, maximum a szot hallottam valahol mashol, nem ott es nem ebben a kontextusban: ott, azon a helyen tabu volt. Az a környezet arrol szolt, hogy egobol nyomattak a gigaloman tökeletessegmitoszt, ebbe nem fert bele a haszontalan, a nyereseget nem termelö, a nem elszamolhato es kiszamlazhato ora, teljesitmeny es a szemely, aki ezzel elakad. (Van nehany portre a fejemben, egyszer jo lenne ezeket leirni, elmeselni, hogy milyennek lattam ezt a környezetet es benne az embereket, amikor körülneztem.) Lattam mar ekkor is, hogy itt valami nem stimmel, az ünnepelt, sikeres szakember sulyos szemelyisegzavar jegyeit mutatja, es ijesztö a hiatus a lelkekben, csak senki nem meri hangosan feltenni a kerdest, hogy “es magat ez boldogga teszi?” (Azota is banom hogy elszalasztottam helyzeteket rövid, de ütös kerdesekre, peldaul amikor az egyiknek beleptem az irodajaba es ramszolt, hogy hozza ne erjek ahhoz a vazahoz, mert egy hires kortars müvesz munkaja es frissen veve is harmincezerbe kerül (euroba, persze), es a hata mögött a falon egy nagyon szep festmeny, ismert es elismert müvesztöl, nyilvan egy vagyonba került es mivel egesz nap hattal ül neki, meg csak nem is latja, egesz allo nap). Sokaig csak azt ereztem, hogy a szarmazasommal, a multammal, a csomagommal baromira nem passzolok bele ebbe a jolfesült es elere vasalt vilagba, optikailag egy misfit vagyok, de ugy gondoltam, hogy a teljesitmenyemmel majd valamit felmutathatok es megallom a helyem. Igy is lett, szakmailag jo voltam, es szorgalmas es gyorsan tanultam es egtem azert, hogy meg jobb lehessek, mert az optimum volt szamukra a minimum. Mas volt az anyanyelvem, egyetem utan kerültem ebbe az orszagba, igy nem ismertem azokat az egyetemi sztorikat es a nevek sem mondtak joforman semmit, akikröl ök sztoriztak. Melyviz, megis harom nyelven tudtam szakmailag azt a szintet hozni, amit maguktol is elvartak az anyanyelvükön. Elöfordult, hogy annak, aki gyakran emlegette az interkulturalis kompetenciat es hasonlo hangzatos lozungokat nem egyszer egy külföldi kirandulos varosnezes vagy nyaralas volt az egyetlen közvetlen tapasztalata a kulturak közötti interakciorol es nem jart meg abban az egy oranyira autoutra levö tavoli szomszedos orszagban sem, amelyben keleti, tehat periferian tengödö kollegai dolgoztak (ehhez kepest en ugyebar eleve interkulturalisnak születtem :-)). Egy ideig azt gondoltam, hogy visz majd a teljesitmeny es az, hogy szakmailag bizonyitok, aztan azt lattam, hogy nagyon kellene ide az is, hogy egobol tudjam fekve kinyomni a nagyszerüt es nekem az sosem ment: nekem sosem volt ekkora önbizalmam. Nalam amiotacsakazeszemettudom alaptetel volt, hogy mindenert iszonyuan meg kell küzdenem, semmi nem hullik az ölembe es semmit nem adnak ingyen.

      Hü, de elrepült az idö, ejszaka közepe, ez hogy törtent ilyen gyorsan? Elmegyek aludni. Majd holnap folytatom.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Eh, ezek a helyek mind egy kaptafa, ehhez képest és a korábban írtak miatt mindenki csak valamelyest misfit lehet, legalábbis szerintem, fokozatok azok persze vannak. Még akkor is, ha tendenciózusan kívülálló vagy.
        Ezen a groteszkül neurotikus váza-jelenségen, meg annak ezerféle megnyilvánulásán, amelyekből igen, egész karakterek bontakoznak ki, pedig azonnal szétröhögtem magam, ahogy felhoztad. Na felénk barátibb volt a hely, a társaság, de a számlázható/elszámolandó időegység az percekben volt mérhető, ha érted, mire gondolok … Az interkulturális izé meg szintén fel van tupírozva, holott rendszerint csak arról szól, ki milyen időzónából telefonál, illetve ki, milyen pénznemben, milyen árfolyamon fizet és korántsem arról, hogy te, honnan, hová, miért, hogyan.

        Kedvelés

    • M. nem nagyon szeretnék beletenyerelni abba, hogy mikor és merre guruljanak ki a te gondolataid. Nem ezért írom ám.
      Ezeket a stációkat én nem ismerem, nem is tudtam/tudok róla, azt sem tudom, hol voltam ebben. Mindenesetre elmondhatatlanul nehéz volt kiszállnom, majd azt feldolgoznom, évekbe tellett. Egyébként mi az 5. és a 6. stáció? És a 7.? Ha nem hosszú, vagy fárasztó ez neked. Bár tudod mit, majd inkább egyszer máskor, máshol, ha nincs beteg gyerek.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  40. Visszajelzés: nyomok egy kis píárt | csak az olvassa — én szóltam

Hozzászólás a(z) pikareszk bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .