Rendszeresen és szándékosan idegesítem olvasóimat, lássuk csak: autó, kötés-horgolás, mosogatógép, turkáló, akciólesés, mobiltelefon, ex-Európa. Hogy nem, nem, nem, nem. Én nem. El is mesélem szempontjaimat.
Nem azért, hogy hozzám viszonyítsatok. Én nem vagyok életmódmodell, én gondolatokról írok. És ezek olyan jelenségek, hogy igazán elfér melléjük egy másik szempont.
Én csak úgy írtam, ami eszembe jutott. Ma már van olyan pozícióm, amelyből szólok, hogy várják, elhiszik, amit mondok. Vigyáznom kell, tétje van. Nem könnyű ez, mert mondanám ugyanúgy.
Ez is olyan poszt. Magamról mesélek.
Én vagyok az a Budapesten született leány, aki soha, semmilyen vidékre nem vágyott költözni. Semmi nosztalgia és még annál is kevesebb illúzió. Engem nem vonz a kiskert, önellátás, állattartás, ameddig a szem ellát, gólyakelepelés, szőttesek, házi túró, szívbéli bakonyi asszonyok (Kapolcs sem, sajna). Nem hiszek abban, hogy ott egyszerűbbek, közvetlenebbek a népek, s hogy igazabb bármi is, a táj szebb, az alma jobban harsan.
Én itt szeretek az olvadó aszfalton. Szeretem ezt a Pestet — innen Budáról. Zsombékok a mocsárban, libbenek egyikről a másikra. Megélem a városom. Nézem a fényeket, a komikus pillanatokat, jelzőim torlódnak fel. Abszurdumaival együtt is, mindenestül az enyém. Egyszerre nézem közelről és hunyorítva, az összképét. Szerelmes vagyok Budapestbe, a koszosba, az abszurdba, az esetlegesbe, helyeibe és egészébe. Abba, amelynek épületeit annyit magyarázta nekem János. Abba, ahol a színházaim állnak. Soha nem tudnék máshol élni.
Én az olyan helyeket szeretem, mint a Petőfi Irodalmi Múzeum kertje, vagy a Tabán. Az Apor Vilmos tér, a Margitsziget északi része, a Nemzeti Színház, a régi Gozsdu udvar, a Francia intézet, az Egyetem tér, a Lukács fürdő, a Gyógyfű utca… a Gusto.
A Gusto a Frankel Leó utcában. Döbbenten konstatáltam ma 2007-es randevúink színhelyét, ahonnan a Toldyból vagy a Bambiból tekertem át. És hogy egyáltalán megvan még. Mosolygott András, aki ott lót-fut és mosolyog rendületlen nyugalommal. Felismert, noha tízszer ha voltam itt: miért ne lenne. Mondom, mert minden elköltözik, átépül, tulajdonost vált, bank lesz a helyén.
Itt töltötte Albert Györgyi utolsó hónapjait. Hm, hm, nem is tudtam ezt:
2008. október 3-án halt meg Budapesten, amikor is éppen egy interjúra indult a TV2 Aktív című műsorába. A tévécsatorna taxit küldött érte a Café Gustohoz – amely kedvenc törzshelye volt –, de a gépkocsiban, a Frankel Leó utcai lakása előtt rosszul lett. A kiérkező mentők 45 percig küzdöttek az életéért, de nem tudták megmenteni. A diagnózis szerint légzési és keringési elégtelenség okozta a halálát.
Icipici és kopott. Bisztró — van, aki szigorúan kifőzdének mondaná. Házias és olyan személyes, amit soha, sehol nem tapasztaltam még. Carpacciótól rakott krumplin át tiramisuig ível a szűk, de változó kínálat. Ma volt palócleves is. Homályos beltér, az utcán apró dohányzósátor, inog a levesed, ha bárki végigmegy a deszkákon. Valamihez jól nyúlnak itt. Kedélyesek a betérők. Megáll az idő.
Aki ide jár kajálni, naponta jön. Kicsit izmos, nagyon társasági férfiak most. Az aktuális érkező végigméri a többieket, mindenkinek köszön, lapogatják egymást Andrással. Sporttáska, kék cipő, anekdoták. TippMix. Kedves feleséged jobban van? A konditeremből ketten is pártot alapítottak! Megbeszélik a csajokat. (“Á, ez a Gabinak túl vékony lenne.”) Néznek engem is. De ez a hely a kisember diadala, én nem haragszom. Megetted az összes savanyúságot? Hoz az Andris másikat.
Egy órám van. Eszem, iszom, telefonálok, figyelek, létezem.
Ne várjatok semmi különöset. A józan egyszerűség a mámoros itt. Egyszerűen nem rontják el, annyi. Egyszerűen személyes viszonyban van borsőrlővel és régi-új vendéggel is, aki elédteszi az ételt. Egyszerűen értelmes a kérdés, hogy kérsz-e cukrot, édesítőt. (Nem.) Egyszerűen elhiszed, hogy számítanak a dolgok. Gondolkodsz, beszélgetsz, újságot olvasol. És legyen még egy kávé, hát persze.
Zsolti is itt van, és 2007-ben is itt volt. Zsolti öregszik. Zsolti hoz egy fej káposztát. Zsolti downos.
csak az olvassa. én szóltam 
a guszto külön univerzum. de a kifőzde az utolsó, ami eszembe jutna róla. a kifőzde: párás, zsíros, meleg szagok. a guszto: klub. vagy akvárium.
KedvelésKedvelés
Vagy fotómontázs. Azok a fejek,édes istenem.
És a túloldalon Nagymama konyhája? A Lukácsnál. Az kifőzde, de milyen!
KedvelésKedvelés
igen igen! egy időben a frankelban volt az irodám, járam mindkét helyre sűrűn. a gusztoban tényleg megállt az idő.
KedvelésKedvelés
Én Moháccsal vagyok így. A világ közepe, ide gyökerezem. Örülök, ha más hellyel is lehet így.
KedvelésKedvelés
Az az utolsó mondat hozzátesz még valami nagyon jót. Anélkül is tetszene, de így még inkább.( Én is szerelmes vagyok Budapestbe.)
KedvelésKedvelés
Mindenkinek megvan a kedvenc helye attol fuggoen ,hogy hol talalt meghitt pillanatokra.Nekem tetszik a nagyszuleim faluja mert ott voltam bekén hagyva.Hianyzott a stressz .Maganyosan setalgattam ,szedret,makkot,csipkebogyot gyujtottem. Erdekes ,hogy meg a falu tajszolasat is szerettem valosaggal simogatott -azzal a tajszolassal szemben ami arra a falura volt jellemzo ahol laktunk,ami zavarta a fulemet es a lelkemet.
Barmely ismeretlen hely erdekel, de szuksegem van olyan emberre aki ismeri es ertelmet visz bele.
Sajnos nagyon ritka olyan emberre talalni aki erdeklodik ,tudasa van es masoknak is atadja azt.
Ezert is olvasom a blogot.Itt talalok Gondolatokat amit mindig keresek, erdekessegeket ujdonsagokat.
A fiammal ujraolvasom A koszivu ember fiait. Ott olvastam a fogasrol amit epp aminap magyaraztatok el nekem 🙂
KedvelésKedvelés
“…aki soha, semmilyen vidékre nem vágyott költözni. Semmi nosztalgia és még annál is kevesebb illúzió. Engem nem vonz a kiskert, önellátás, állattartás, ameddig a szem ellát, gólyakelepelés, szőttesek, házi túró, szívbéli bakonyi asszonyok (Kapolcs sem, sajna). Nem hiszek abban, hogy ott egyszerűbbek, közvetlenebbek a népek, s hogy igazabb bármi is, a táj szebb, az alma jobban harsan.”
Na ez az, ezt én is érzem. Vidéken lakom. De olyan helyen, ami nem hagyományos falu, tópart, idegenforgalom, szóval itt nem tartanak nagyon tyúkot, disznót, nem ülnek esténként az öregek a kispadon a ház előtt. (Mikor gyerek voltam, a nővéremmel számoltuk a padokat minden faluban, amin átutaztunk, ez egy játék volt.) Másfél évig laktam nagyvárosban, külföldön. Mennék is, maradnék is. Gondolkodunk rajt. De a belvárosban nem szívesen laknék, a Kissvábhegyen például igen, de ott drága minden. Csak azért az, mert járok arra, és tetszik. Lehet, van más is, ami tetszene.
KedvelésKedvelés
Egy időben én is jártam oda, egy barátnőmmel. Kedves hely, én se kifőzdének mondanám.
KedvelésKedvelés
Nekünk van egy vidéki házunk, de nagyon pestiek vagyunk. És amikor a szomszédasszonyom átjön, mindig ki akarja csikarni belőlem, hogy, ugye, mennyivel jobb ott. Pedig nem jobb, csak más, és őszintén szólva, nekem hiányzik a villamoscsilingelés, két nap után öröm hazajönni. 🙂 Még akkor is, ha alig várom a hétvégéket, hogy megnézzem, mi bújt ki a kertben. De nem tudnék ott élni, és nem értem, hogy miért nem tudják mások elfogadni, hogy nem ugyanaz jó mindenkinek, és várják olyanoktól a saját életformájuk megerősítését (meg győzködnek), akiknek más az elképzelésük a jó élettérről. Nem hogy Pestről, de a 4/6-os vonaláról se költöznék el sose. 🙂
KedvelésKedvelés
Én hasonlóképpen kötődök a szülőfalumhoz, zsigerből, ösztönösen – ott éltek a szüleim nagyszüleim, dédszüleim, ükszüleim, sőt a család egy része már azelőtt is. Nagyon szeretem azt a tájat, szinte betegesen kötődök hozzá.
Urbánus nem vagyok, bár élvezem a város kényelmét, hogy van központi fűtés, hogy minden közel van, hogy este is nyitva a bolt, hogy nem kell hajnali ötkor kelnem és sokat buszoznom, hogy beérjek a munkahelyemre. De nagyjából nekem ennyi a város, ahol jelenleg élek: nem igazán vagyok eljárós, kevés olyan program van, ami érdekelne, az éttermek, cukrászdák, kávézók között csak kevés van, ahol jól tudom érezni magam.
Budapest nekem a nagy vízfej, valahol dühítő is, hogy zömében csak ott vannak rendesebb munkahelyek, fizetések, és mindenki azzal jön, hogy költözzetek fel Pestre, meglátjátok milyen jó lesz. Nem szeretnénk, de turistaként nagyon szívesen látogatok oda. Gyönyörű helyek vannak, sok barátom él fent, és sok érdekes program is van, ám ott élni már csak a rettentő magas albérletárak miatt sem szeretnék.
KedvelésKedvelés
Pont így érzem. Nekem Budapest, és minden nagyobb város kiváló turista látványosság. Szívesen megyek oda, szeretem a kultúrát is, amit ott találok meg, de pár nap után légszomjam van. Még a budai hegyoldali utcákon is. Viszont ha sose jutnék ilyen helyekre, akkor is rosszul érezném magam.
KedvelésKedvelés
Kicsit most fejbe lettem rúgva, mert a Petőfi Múzeum felkavart egy nagy adag állóvizet, ami iszaposabb, mint amire emlékeztem. Utoljára boldogan jártam ott, jó tíz évvel fiatalabban, húsz centivel a talaj fölött lebegve. Az volt a törzshelyünk, amikor még/már csak többes számban tudtam magamról beszélni. Oda jártunk csókozlózni, hogy megszűnt a külvilág, és eltűnt a hideg, a lélegzetünk látszott de nem csípett. Az a kert nézte, hogyan kerekedik a pocakom, velünk együtt latolgatta, elérem-e az egyméteres körméretet. Akkor még hittem a hepiendekben, néztem a Károlyi kert játszóterén rohangáló kisgyerekeket, latolgattam, melyikre fog hasonlítani a miénk. Ma már a környékre se megyek, Elkerülöm a Margitsziget rózsalugasával meg a budai Sissi-szoborral egyetemben, mint túl fájdalmas emlékeztetőket arra, ami lehetett volna.
KedvelésKedvelés
❤
KedvelésKedvelés
😦
❤
KedvelésKedvelés
Nagy ölelés! 😦
KedvelésKedvelés
Ó… tényleg ölelés!
KedvelésKedvelés
Nekem az egész családom vidéki, a szó legnemesebb, ideológiai értelmében. 😀 És nagyon sokáig én sem láttam Egernél tovább. Gyerekkoromban nyaralni sem jártunk, még a Tisza-tóra sem, nem hogy nagyvárosba vagy ne adj’ Isten külföldre. Iskolával voltam pár helyen, Németországban, Angliában, de akkor még rettenetesen magammal voltam elfoglalva, nem figyeltem oda arra a bizonyos értelemben nagyon felszabadult szemléletre, ami a nyugat. Nemigen láttam az orromnál tovább.
Eger – az maga volt a világ, kis ékszerdoboz, világmegváltó kocsmák, mindenki ismer mindenkit, de jó is ez, de szívmelengető, nincsen közöny, ó, micsoda hazug retorika, és mennyire elhittem még akkor. 😀 Budapestre költözve meg iszonyatosat tágult nagyon hirtelen a látóköröm, a férjemmel főleg, aki bejárta az egész világot, és meggyőződéssel állítja, hogy Budapest egy kisváros, és bizonyos értelemben szörnyen kelet. Na igen, nekem Egerhez képest meg maga Amerika. 😀
Ma visszamenni a szülővárosba, istenem, látom azt a rettenetesen karót nyelt, merev gondolkodást, a pszeudokeresztény mázat, amivel minden le van öntve, Presser Gáborra 22:02-kor kihívják a rendőrséget a Magyar Dal Napján, és félbe kell hagynia a koncertet. Az a kultúra, hogy Bánk Bán, 30-as évekbeli deklamációval, és de szép-de jó ez a hazafiság, lengedez a nemzeti színű lobogó a kis parasztház kalocsai mázas kerítésén, csonkig égnek a gyertyák, de szépen prédikált a pap múlt vasárnap, hallottad Jolikám? Képzeld, a Döbrenteyt megcsalja a felesége, azzal a szocialista képviselővel szűrte össze a levet, tudod, aki olyan sármosan őszül. Micsoda dolog, most meg válna, felrúgja azt a szép családot, pedig milyen szép két kislány, katolikus iskolába járnak, szoktam őket látni a húsvéti körmeneten, mindig ők viszik a köcsögfát.
És iszonyú nyugdíjas tempó, ó, nagyon, beérek a városba, és harminccal mennek az autók, pedig a sebességhatár ötven (bocs, Éva), mindenki ráér, ráér pletykálni, polgári körbe járni, száraz pogácsát rágni a Magyar Nemzeti Érzelmű Katolikusok Színházkedvelő Szakosztályának jótékonysági estjén, ahol a Borlovagrend Hölgy Tagjai hozzáértő szemöldökkel kóstolgatják a merlót, és a bevételt a Kalocsai Palóc Délvidék néptáncosai kapják, mert a múltkor is olyan szép volt az üveges tánc az IX. Egri Borkedvelők Éves Onanizáló Versenyén.
Köldöknézés, intellektuális faszverés a szavakkal, egyenes gerincű nemzeti érzelem, családi tűzhely, egri bor, törökfürdő, Marica grófnő, kádéenpé. Akárhányszor hazamegyek, érzem, ahogy húz lefelé a kisstílűség és a szűk látókör örvénye. Ékszerdoboz, aha.
KedvelésKedvelés
Hogy te milyen zseniálisan megírtad, miért húzódozom a hazalátogatásokkor mindig. Enyém is ékszerdoboz, csak kisebb.
KedvelésKedvelés
Nagyon jol jellemezted a kisvaros hangulatat. En is elmenekultem gyermekkorom varosabol ma sem kötődöm hozza eppen a tudatlansag miatt. De szeget utott a fejembe az öcsém mondasa hogy neki a kisvaros is sok…Ő nem lokalpatriota egyaltalan, csak szeret nyugodtan elni, ő anyam tamasza ,oszinte baratai vannak ;
sok jo fotot keszit es gyonyorü megrazo verseket ir.
Azert azt hiszem, hogy az ember megszentelheti a helyet.
KedvelésKedvelés
Ó, ne máááá bajuszcic, én eddig szeretem Egert! 🙂
KedvelésKedvelés
„Én úgy szeretem már Rodostót, hogy soha el nem felejthetem Zágont” 🙂
KedvelésKedvelés
Hú de igaz:)) Sokfele laktam, de minden kisváros ilyen, többé vagy kevésbé. Szívemből szóltál.
KedvelésKedvelés
Hű, ez nagyon jó lett! Barátnőm él kisvárosban és amikor náluk voltam, rájöttem, hogy a kisvárosok egyesítik magukban a nagyváros és a falu minden hátrányát.
KedvelésKedvelés
Ez de jól van mondva. 🙂 Csak kérdés, hogy mi egy nagyváros nálunk? A Budapest utáni a legnagyobbak is kicsik.
Pedig én nagyon tudnék bírni egy kisvárost. Ilyesmit: (nem baj?)
Villányi László: Korszerűtlen
Szeretek naponta végigmenni gyerekkorom
utcáin, s a boltban ugyanazon a nyelven
kérni kenyeret, mint harminc év előtt;
szeretek újra meg újra találkozni kedves
arcokkal, bólintani merengő lányok felé,
vagy felriadni, ha rámköszönnek ők;
szeretek sétálni a temetőben, megállni
egy sír előtt, hiszen apámtól tudom:
hajdan ki volt a város legszebb asszonya;
szeretek ellátogatni padokhoz, ahol
megérintettem valaki kezét vagy mellét,
s álmában ismétlődik majd mozdulatom;
szeretek innen útra kelni messzi városokba,
s visszatérve Esti Kornélba botlani,
ne bizonygasd hát: itt élni reménytelen.
KedvelésKedvelés
Egyébként, ha már én: megőrjít a fészbuk. Nemrég lett profilom hosszú ellenállás után, és azóta is minden bejelentkezéskor nekem szegezi a kérdést: “Magdolna, where did you grow up?”, próbálkozik, ajánlgatja középiskolám városát, a kerületemet, a fővárost, vagy felajánlja, hogy legalább ikszeljem be neki, hogy “I dont have a hometown.” Hm, asszem beikszelem. Végülis tényleg nincs. Végiglaktam Kelet-Magyarországot Békéstől Hevesig (Eger is megvolt évekre) háromezres falutól a fővárosig, most angyalföldi panellakó vagyok. De ha tényleg azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne, akkor vesztésre állok. Nem tudom, tényleg azért vagyunk? Jó lenne, biztos ezért is van ez a kisváros-nosztalgia bennem, közben utálom, hogy ha kiderül, honnan származom (vagyis mondjuk így, hová megyek haza anyámhoz), máris mondják, hogy akkor biztos ismerem ezt meg azt. Biztos nem. Annyi helyen laknék szívesen, mindenhol tudtam, tudok szeretni dolgokat – de otthon lenni sehol sem sikerült. Annyi koleszban és albérletben laktam, hogy a véremmé vált, hogy lepapírozzam magam alatt a vécét. Mindig azt mondogattam, hogy az ember ott van otthon, ahol rá mer ülni a vécédeszkára. És képzeljétek, itthon is papírozom. Nem tudom – ez tragédia? A férjem szerencsére csak röhög rajta.
Nagyon szívesen költöznék külföldre (laktam és dolgoztam más fővárosokban is), mondjuk Európán belül – de nem gondolom, hogy otthonra tudnék lelni bármelyik helyen is. Lehet, hogy ez valami zsigeri buddhizmus?
KedvelésKedvelés
Hát te továbbfejlesztetted: nem valahol, hanem bárhol otthon vagy.
KedvelésKedvelés
🙂 Köszi!
Jó lenne amúgy, de sajnos nem, ez valami alapvető érzés, nem otthontalanság, csak nem-otthonosság, nem gyötrő, csak valahogy nem tudok úgy igazán hátradőlni és feltenni a lábam a világban. Biztos nem a helyekkel, meg a világgal van a baj 🙂 De azért jól érzem magam, azt hiszem.
KedvelésKedvelés
Ez egy nagyon kúl hozzászólás, kösz, jó olvasni.
KedvelésKedvelés
Villányi Laci is maradt aztán Győrben…. ott bolyong a Bem-tér és a Széchenyi-tér között barna elnyűtt táskájával a vállán.
KedvelésKedvelés
Wow, bajuszcic, baromi jó összefoglaló!
Mostanában én is egyre gyakrabban gondolok így a vidéki életre, pedig vannak jó élményeim is róla.
KedvelésKedvelés
Bajuszcic! De jókat nevettem rajta! 😀
KedvelésKedvelés
Nagyon jól leírtad. Ó, az enyém is ékszerdoboz, nem is, hanem a megálodott valóság. Itt is vannak taláros borlovaghölgyek meg borlovagok, XIV. keszeg/bor/szőlő/hal/bordal és kutyafüle fesztivál, szentel a pap, avat a polgármester, onanizálnak a borkedvelők. Ugyanaz a máz ugyanazon a köcsögön.
KedvelésKedvelés
“Ugyanaz a máz ugyanazon a köcsögön.” Annyira tömöreket bírtok mondani.
Egyébként bajuszcic, nem is mondtam, hogy igen, nagyon jól írtad ezt is. Amúgy is jövök neked csokival.
KedvelésKedvelés
Bajuszcic annyira jól megfogalmazta, a néptánc, a borturizmus, a “csiholjunk abból is attrakciót, amiben nincs”, vigyük ministrálni a gyereket, mert jól mutat, magyarok találkozója, Koppány Nembéli Karaul sámán imája, meg a nagyon nagy magyar verset mond (na jó, ez már egy másik vonal, de itt erősen jelen van). Aztán vagy oda sem dugjuk az orrunk, vagy lemegyünk saslikot enni és sírva röhögünk.
KedvelésKedvelés
Blogtalcsira nagy kosárral megyek! 😀 😀
KedvelésKedvelés
Szép fonott legyen! 😛
KedvelésKedvelés
Na ezen jót nyerítettem! 😀 Hadd jegyezzem meg, nem vagy te normális! 😀 ❤ Én szeretem Egert. Pest, illetve Buda, egészen pontosan Budapest mellől költöztem ide Eger mellé, és nekem nagyon megfelel ez a tempó, néha még sok is tud lenni, de csak mert ritkán járok oda. Nekem sokkal személyesebb és otthonosabb érzésem van itt, mint Pesten volt. Nem akarok visszamenni abba az ámokfutásba, amit ott tapasztaltam. Nekem ez a méret a pont megfelelő. Ennek ellenére szeretem Pestet is, különösen Budát, a XI. kerületbe jártam iskolába is és dolgozni is, imádom a Gellért hegyet, a 47-49-es vili vonalát oda-vissza, a 19-est is, különösképp! De ahogy Laci írta: "Szívesen megyek oda, szeretem a kultúrát is, amit ott találok meg, de pár nap után légszomjam van. Még a budai hegyoldali utcákon is. Viszont ha sose jutnék ilyen helyekre, akkor is rosszul érezném magam."
Jó érzés, hogy nekem nem idegen Budapest, simán jól eltájékozódom benne, bárhova odatalálok, nem félek tőle.
KedvelésKedvelés
A Gustós történetről meg majd mesélek személyesen.
KedvelésKedvelés
Budapestet így én is nagyon szeretem. Krúdy jutott eszembe, ahogy a posztot olvastam. Csupa jó hangulat, íz.
Valahogy mégis, mióta beleszerelmesedtem, összefeküdtem annyi más kis és nagy vidékkel, Budapest, és főleg Pest, nekem már nem az, mint lelkes tíz éve. Sokkal kritikusabb vagyok, viszonyítok, kevesebb a kötődés is.
Egy hete a hetesen a Ferenciektől a Bosnyákig ragadok, nem látok embert, csak tömeget, megbotlok a lépcsőn buszra fel, megtapos valaki, ja, gyerekkel? (bocs), ülök, bámulok ki a szürke ablakon, soksávos az út, gépek és gépek és kurvára nem kapok levegőt. Bosnyákra érve elfogy az oxigén. Arra gondolok, hogy a János-hegy, aztán kendővel letakarom a gyerek fejét (miért is? úgyis szíja).
Engem főleg ez rémít, az oxigénhiány, hogy a rakpartról nem érzem a víz illatát, hogy gyalog kisebbség vagyok, mert a gép hatalmasabb.
Pedig!
KedvelésKedvelés
Én sem gabalyodtam soha vidéki nosztalgiába, gémeskúttal, madárcsicsergéssel, meg rohattkoránkeléssel. Vérbeli nagyvárosi lány vagyok. Az USA-ból csak és kizárólag New York érdekel, azt egyszer szeretném látni, belemerülni a lüktetésébe a világ egyik legnagyobb metropoliszának, ahol folyamatos a kulturális jelenidejűség és állandó a párbeszéd a világ minden szegletével. Ez Pestben nincs meg. De legalább van egy (NYC-hez képest) kedvesen avítt bája. És igen, hamarosan Budáról szeretném szeretni Pestet is. Úgy nekem már bőven tökéletes lenne minden.
KedvelésKedvelés
“kulturális jelenidejűség” – De jó ez a kifejezés! Nem hallottam még.
KedvelésKedvelés
Ó, szegény Albert Györgyi és az ő titokzatos halála. Vajon delirium tremens? Beleférne. Pedig nagyon akart élni, jól élni. Sajnálom, hogy nem sikerült neki. Olvastam az utólsó két könyvét, nagyon foglalkoztat a sorsa, talán mert látok hasonlóságokat a szorongásaink között.
KedvelésKedvelés
Igen, nagyon próbálta, és a társa is megvolt hozzá – igazi társa. Bennem nagyon erősen megmaradt valamelyik könyvéből, hogy ő gyerekkorában mennyiszer hallotta, hogy “a húgod szép, te meg tanuljál.”. És a Máté Gáboros sztorik, jaj…
Mindamellett, és ezt igazán csak mellékesen teszem hozzá, mert annyira nem is lényeges, de elég rosszul megírt könyv mind a kettő.
KedvelésKedvelés
Társ ügyben nem tudok nyilatkozni, empirikus úton kialakult alapelvem, hogy kívülről lehetetlen egy párkapcsolatot reálisan megítélni, még akkor is, ha személyesen ismered a feleket, hát még ha csak könyvben olvasol róla. Amit kb lehet tudni, hogy AGY rettegett az egyedülléttől, valamint szélsőséges megfelelési kényszere volt, ezen kívül súlyos szenvedélybeteg (ezek nyilván összefüggnek). (Kegyetlenül őszintén ír erről a depresszió-könyvében, amiről nyilván sok mindent lehetne mondani mindenféle szempontból, öngyógyítási kísérletnek szánta, rosszul sült el.) Egy ilyen helyzetben az “igazi társ” szerintem egyszerűen értelmezhetetlen. (Amúgy az alső könyv megjelenése után elvált az utolsó férjétől is, nyilván ez is hozzájárult a zuhanáshoz.)
KedvelésKedvelés
Őt én is nagyon szerettem és teljesen ledöbbentett a halálhíre. Talán egyszer el fogom olvasni a könyveit is. Nagyon őszintének éreztem mindig.
KedvelésKedvelés
Én Szentendrével vagyok így. Gimnáziumba jártam oda csak, nem volt a lakhelyem, de a festők városának legtöbb szegletét ismerem, emlékek hozzá. Tizen-korai huszonéveim legfontosabb eseményei itt estek meg velem. Imádom. Oda (is) hazavágyom.
KedvelésKedvelés
Én ott éltem húsz évig, a szüleim ma is ott laknak, de a városba magába ritkán jutok le. Olyankor engem is elkap a heveny nosztalgia, a tizenéveskori kocsmázások, rég megszűnt kocsmákban, rég eltűnt barátokkal, és néha eljátszom a gondolattal, hogy egyszer hazaköltözöm, de sosem fogok.
KedvelésKedvelés
Sosem lett az enyém Budapest. Kislányként egy faluban éltem, hegy tövében, cseresznyefa árnyékában. Az összes pöttyös könyv hősöm panelban lakott, ezért minden vágyam volt, hogy egyszer én is ott élhessek. Megvolt. Egy fejezetnyi. Jó is volt, kaland. A lakótelepi srác férjem meg mindig a hegyre vágyott, el is költöztünk a főváros zöldjébe és én, aki egy többhektáros tájvédelmi körzet közepén voltam kamasz és mókusok ébresztettek reggelente (Magyarország nyugati ékszeresládikája, Kőszeg és minden, amit bajuszcic írt, copy-paste), sose értettem, miért kell annak örülni, hogy az erkélyünkről látszik egy dombsáv, amin a fogaskerekű megy amúgy. Mikor elég lett Budapest (nem utáltuk, nem volt giccsromantika a naplementében poroszkáló birkanyájról, csak felismertük, hogy elég), jöhetett a vidéki kisváros-lét, szigorúan nem ládika. Az agglomeráció nem és nem. Nekem olyan ott, mintha a férfiak elmentek volna háborúba. Csak anyák és gyerekeik. Meg a terepjárók. Rég tudom magamról, hogy kisvárosi lány vagyok, nem a rámköszönés, hanem a lépték miatt. Kilenc év után is kívülállóként a helyi pletykákból-intrikákból kimaradok (de azért szórakoztat, Móricz regény), de megkapom a sétatávolságot, a pont elég nagy, hogy ne ismerjenek – pont elég kicsi, hogy ismerjenek élményt, azt a néhány méltó barátságot, ami nagyon értékes a bennszülöttek közt, nekünk, “gyüttmenteknek”, meg a teraszra itt is behajló cseresznyefát. A fővárosban azt éreztem, folyton beleütközik a lelkem valamibe: házakba, metróba, emberekbe. Itt megmártózik a Balatonban.
KedvelésKedvelés
Tetszett. Hogy ti mind milyen jol irtok !
KedvelésKedvelés
“Nekem olyan ott, mintha a férfiak elmentek volna háborúba. Csak anyák és gyerekeik. Meg a terepjárók.”
Hú de pontos kép ez!
KedvelésKedvelés
Igen, ez nagyon durván jó rajz!
KedvelésKedvelés
Nagyon tetszik, amit írsz! A poroszkáló birkanyáj megakasztott, vihogtam egy kereket rajta 😀
KedvelésKedvelés
Én Budapesten vagyok vidéki lelkű, nem bírom elviselni az aszfaltot, a városközpont felé csak végszükségben, elkerülhetetlen esetben megyek, és gyűlölöm, amikor office-napom van, és 50 percet kell utaznom, autóban, dugóban, pedig a hét többi napján simán működik a home office, távmunkában gyakorlatilag mindent el tudok intézni. Peremkerület legszélén, zöldövezetben lakunk, ez itt még szinte falu, és ha tehetném, ki se tenném a lábam innen. Teljes skizofrén vagyok, mert a lelkem meg kozmopolita, csak fizikailag ne kelljen megmozdulnom. Mindezt több évnyi külföldi élet, több kontinens után.
KedvelésKedvelés
En is szerettem volna tavmunkat de sajnos nincs olyan szakmam amit vegezhetnek otthonrol. Tul keson ebredtem fel. Bizony nehez nap mint nap megkuzdeni az elemekkel amig az ember a munkaba jut.
KedvelésKedvelés
” Szerelmes vagyok Budapestbe, a koszosba, az abszurdba, az esetlegesbe, helyeibe és egészébe. Abba, amelynek épületeit annyit magyarázta nekem János. Abba, ahol a színházaim állnak. Soha nem tudnék máshol élni.” Nagyszerű érzés,amikor az ember úgy érzi: a helyén van,pont ott és pont úgy,ahogy jó neki,ahogy mindig is képzelte.Azt hiszem,most néha már én is úgy érzem ott vagyok,ahol lennem kell,ahol talán mindig is szerettem volna lenni.Igaz ezért át kellett gyökereznem,nagyon fájdalmas volt számomra,aki mindig is ragaszkodó,múlthoz kapaszkodó voltam-vagyok.
Másik fájdalmam : ” mert minden elköltözik, átépül, tulajdonost vált, bank lesz a helyén.” -tudom,a változás elkerülhetetlen,számomra mégis zavaró ha egy -egy üzlet,mozi,bármi szinte havonta változtat tulajdonost,profilt.Olyankor elbizonytalanodom,félek …..minden le-és kicserélhető…….Nagyanyámék még a vasfazakat is megfoltozták.Én meg kidobom.És ettől lesz érték az örökölt csorba levesestál.
KedvelésKedvelés
🙂
KedvelésKedvelés
Budai zöldövezetben élő, elitgimibe járó, a kultúrát napi szinten habzsoló, – új könyvek megvétele a megjelenés napján, Zeneakadémia naponta, Műcsarnok vagy múzeumok heti egyszer, első magyar rockopera (ez nem az István a király volt!), a hetvenes évek avantgarde-ja, tűrt és tűrhetetlen művészet fogyasztó – kamaszkorom után, mint valami Rousseau, falura költöztem, (nem elsősorban a természet, hanem a szegénység miatt) akkor már népes családommal együtt és nagy boldogságban éltünk: autó, számítógép, tévé, telefon, víz, gáz nélkül, úgy kábé tíz évig. A társadalomból való kivonulás majdnem sikerült; eddig tartott, míg rájöttem, hogy néhány dolgot, amit a civilizáció nyújtani tud, mi sem nélkülözhetünk. Például munkát, iskolát, a megélhetéshez szükséges anyagiakat. Mindezekért ingáznunk kellett a fővárosba, de már nem tudnék itt élni, pedig valaha az otthonom volt. Turistaként nézem Budapestet, és úgy tetszik is, ha erre járok. Az utcákon naponta sétálgatni nem oly vonzó, és nagyon büdös van. A legnagyobb élményem a biciklis közlekedés, amit itt nagyon élvezek, a legjobban a kultúra hiányzik. Amire már képtelen vagyok, hogy beüljek a színházba vagy koncertre egész nap munka után. A faluban bosszant, hogy nincs járda, közösségi terek, hogy télen este nincs hova menni, és a parasztok beszántják a kiránduló útjainkat. De magam ültettem a kertünk fáit és magam ástam ki a pöcegödröt is. És volt, hogy negyven ember sátorozott nálunk és hajnalig szólt a zene és égett a tűz és a saját borunkat ittuk. Az biztos, hogy a vidéki élet sokkal több energiát igényel és rengeteg lemondással jár.
KedvelésKedvelés
Nekem akkora hiányjeleim voltak kultúrából életem első 18 évében, hogy még nem bírtam telítődni, pedig már több mint 10 éve élek Pesten, de azóta csak tobzódom!
És aaaaannnyira imádom ezt, hogy péntek éjszaka gondolok egyet és másnapra van színházjegyem!
Viszont az is igaz, hogy ahogy öregszem egyre inkább hiányzik egy zsebkendőnyi zöld!
KedvelésKedvelés
imadom Londont. Amikor eljutok a belvarosaba, akkor fulig ero szajjal maszkalok 10 ev utan is, es nem hiszem el hogy itt elek. Hogy itt elhetek, ezen a gyonyoru, sokszinu helyen. Tegyuk hozza hogy jo kornyeken lakom, London nem mindenhol ennyire szuper am. Ennel jobban talan csak Sydneyt imadnam. es Zuglot is szeretem. nyaralni par napot. es Gyongyost is, a kedvenc ettermembe elmenni, vagy turazni a Matraban. es Miskolcot is, megnezni hol voltam gyerek. es Godollot is, a gyonyoru egyetem epuletet es a diofat az alberletem kertjeben.
KedvelésKedvelés
most hogy mindjart koltozunk egy masik lakasba, mit csinaltam a lakas megnezese utan? elmentem a legkozelebbi pubba, bemutatkoztam szepen, elvegre torzshelyem lesz es utana atballagtam a kifozdebe es ott is koszontem, hogy tudjak majd mi a kedvencem amikor arra jarok. mert Londonban is szeretem megteremteni a sajat kis kozegemet. ah, orakat tudnek regelni Londonrol.
KedvelésKedvelés
Gyöngyösre hova? Nekem még újdonság, még nem ismertem ki. De voltam már jó étteremben. 🙂
KedvelésKedvelés
Elárulod, hogy Gyöngyösön melyik a kedvenc éttermed? Épp készülök oda egy barátnőmhöz, és szeretem a jó helyeket…
KedvelésKedvelés
hat az jo sok eve volt. a huszarkertben csinaltak szuper finom brokkoli es hagymakrem levest cipoban
KedvelésKedvelés
Rákerestem és csak ezt találtam: http://www.giardinetto.hu/kepgaleria.htm
Erre gondoltál?
Nem tudom, hogy a “Jó sok éve” az mennyi, mert azt írják, hogy 2000-ben nyitottak, így gondolom előtte más étterem volt ott.
A tippet azért köszi!
KedvelésKedvelés
Gyöngyösre én is kíváncsi lennék… Nekem az a vidék volt az, ahonnan csak menekülni akartam és el is menekültem (12 évesen).
KedvelésKedvelés
Majd beszámolok, ha visszajöttem, hogy hol voltunk és milyen volt! 😉
Sajnálom a menekülésedet! 12 évesen, hogy a viharba lehet menekülni?
KedvelésKedvelés
Úgynevezett vidéki nagyvárosból Budapestre költözni (pláne apám korrekt, demokratikus döntése alapján: megyünk és kész) 15 évesen elég nagy sokk volt. Aztán fél év alatt belejöttem, a mai napig nincs jobb hely Budapestnél, főleg nyáron. Nekem még a nyócker sem para.
Engem borzalmasan irritál a kisvárosok fentebb is leírt belterjessége, a mindenki mindenkit ismer tempó, az, hogy “illik” (szokás?) tudni, ki a polgi (sőt, pógi), a professzor úr, menő vállalkozó. Mennyivel szabadabb Budapest, ahol egész napot lehet csavarogni úgy, hogy nem találkozom egyetlen kellemetlen (sőt, bármilyen) ismerőssel, arctalan a tömeg, mégis gyakorlatilag akárkivel összetegeződhetek, nincs a vidéki-falusi elviselhetetlen kíváncsiskodás, pofázás, politikai elkötelezettség számon tartása, nem követnek tekintetek a függönyök, kerítések mögül.
Falun (nyaraló) agyvérzést kapok attól, hogy mindenkinek ólomként csordogál a vére, mindenki ráér, ha egy nyomorult lityi tejet akarok venni, akkor is végig kell hallgatnom a pénztáros és Mari néne hosszú percekig tartó kárálását, már ha egyáltalán 5-6 percen belül előkerül egy eladó. Egyszer kaptam postán 20.000 Ft-ot, esküszöm ez volt az esemény a faluban. (Az első kézbesítéskor nem voltam otthon, de amíg hazacaplattam, kb. négy-öt atyafi állított meg: Vóútt ám a postás, nagyon sok pénzt hozott, húszezer forintot, bizony, eeee kee’ mennyi érte a postára, sok pénz! – nyilván a postás bácsi leadta a drótot, hogy sok pízt hozott a dokiékhoz.)
Ahol most élek, divatos Budapest környéki település, a “gyüttmenteket” lenézik azok, akiket 1945-ben, a kiebrudalt svábok után telepítettek ide, igazi őslakos gyakorlatilag nincs, de azért verik a mellüket – borzalom.
Budapest fasza hely, bár tény, hogy a belvárosba szigorúan csak bringával vagy motorral lehet menni, a Gusto meg úgy tűnik, megér egy próbát.
KedvelésKedvelés
Idegen szót talaltam ismet. -nyócker?
KedvelésKedvelés
Nyolcadik kerület. 🙂
KedvelésKedvelés
🙂 koszi magamagátmegmutassa…
KedvelésKedvelés
én is laktam a nyóckerben, a Szigony utcában, meg a Mammut 2 helyén egy bérházban, meg Budaörsön, meg Óbudán, ami a fővárost illeti.
KedvelésKedvelés
Ó, ott én is (a Szigonyra merőlegesben), de nagyon szenvedtem, megrögzött budai vagyok (ráadásul észak-budai panellakó, szóval nem tudom, mire fel a rossz érzés, de nem és nem tudtam megszokni ott).
KedvelésKedvelés
Nekem megvolt a durvábbik feléből a Szigony utca (18 évesen egy cseppnyi félelem nélkül járkáltam haza este 6-ig tartó laborok után a sötétben, sose bántottak) meg a Bethlen utca, ahol egy cigány csávó hátulról megfogta a seggem, én meg üvöltözve kergettem végig az utcán, hogy szétrúgom a tököd, te rohadék 😀
És laktam a Budai Vár aljában, este 11-kor felszaladtam a Bécsi Kapuhoz, ha olyan kedvem volt, beleszagolni a szélben a cseresznyevirágillatba, laktam Kőbányán, laktam a Belvárosban, a Váci utcától eggyel feljebb, ahol mindenfajta ember megfordul.
Akkor is Angyalföld a legjobb. Szocreálromantika, pont annyira lepukkant, hogy még kedves legyen, sok öreg a házak előtt és még több kisgyerek, és mindenfelé elvisz a bicikliút.
Vidéken meg Pécs. Ütni tudnám az asztalt, annyira fáj, hogy ellehetetlenítették munka, élet és méltóság szempontjából azt a gyönyörű várost, aminek a levegője is annyira más, hogy lelépek a vonatról és megcsókolnám a földet, olyan boldog leszek. A mai napig nem tudom eldönteni, hol élném le szívesen az életemet, tanyán, városban vagy falun. Mindenben látok szépet is meg taszítót is. Rábízom magam az Életre, sodor ahova sodor.
KedvelésKedvelés
Mennyi érdekes dolgot írtok, és milyen jókat!
Részemről teljes a tudathasadás – agglomerációban élek most, de már laktam Budapest több pontján is. Vidéki nagyváros zöldövezetében voltam gyerek, aztán jött a főiskola, és Budapest, albérletek hosszú sora a város több kerületében, majd panellakás kétszer is Csepelen, majd agglomeráció, ez már a második település. Asszem most megtaláltam a tutit, itt jól érzem magam.
Ha kell, Budapest tömegközlekedéssel is félóra alatt elérhető, a sok-sok költözés után már nem célom egy újabb.
De nagyon szeretem a nagyvárosokat – nem feltétlen élni bennük, csak úgy céltalanul csámborogni az utcán, felszívni a hangulatokat (turista?), ízeket, hangokat, álmélkodni az épületeken, a szobrokon, kincseket találni, ami mellett lehet, hogy mások szó nélkül elmennek.
KedvelésKedvelés
Én valahol két világ között ragadtam. Már nem vagyok otthon, még nem vagyok itthon. Augusztus 31-én költöztem a fővárosba, de még mindig nem érkeztem meg. Valószínű gyászolok még sok mindent, a válást, a költözést, kapcsolatokat. 6 éves koromtól minden nyáron két hét nyaralás nagyon okos, nagyon művelt keresztmamámnál Budapesten, aki kitűnő érzékkel adagolta a libegő/állatkert/könyvár/színház/múzeum arányokat. Aztán Pestre, bölcsészkarra jártam egyetemre. Utána is, mindig minden alkalmat megragadtam és kerestem is, hogy jöhessek. Egyébként én városi lány vagyok, belvárosi. Hiányoznak otthoni kedvenc helyek – ahová tornára jártam, vagy a játszótéri pad, ahol olvastam, A FŐ TÉR. Ahonnan jövök, már elég nagy ahhoz, hogy legyen minden, még elég kicsi, hogy bejárható legyen. Elég nagy, hogy hozzám már ne jusson el a rólam szóló pletyka (a szemét karrierista, aki elhagyta a férjét), elég kicsit, hogy a boltos néni 7 után is beengedjen 1 liter tejért, hogy hazavigyek egy rakat ruhát a kedvenc boltokból próbálni.( Vagy lehet, hogy csak 240 km túl sok és már ide nem ért “fel” a hír. Mindegy is. ) Most Budapest széle, 2/A- akinek ez mond valamit, iskola miatt, ami nem igazán jött be, és én is azt érzem, mint Naja, hogy utálom az irodai napokat, amennyit lehet, távmunkázom. Végül is 4 évig is így csináltam, heti 1 max 2 napot voltam irodában. Bérelt házban élünk, van terasz és madárcsicsergés, de olyan, mintha Győrbe járnék vásárolni, Sopronba színházba. Karácsonykor kb 5 órát voltunk otthon szüleimnél jöttünk-mentünk. Még megvan az otthoni belvárosi lakás, már nem költöznék vissza. Valami hasonlót én is érzek, amit bajuszcic ír, már fullasztó lenne. A 9 éves lányom megtalálta a rollert a pincében, most két hete iskola után nekiindul az utcának és jó az is, hogy itt el lehet engedni. Jó az is, hogy irodai napokon Joséphinéknál ihatok cafe lattét akár kókusztejjel és vehetek finom szendvicset, ha csak arra van idő. Remélem, ahogy múlik az idő, egyre több “jó, hogy” lesz . Most ventilláltam egy adagot, jól esett. 🙂
KedvelésKedvelés
Szombathelyre ismertem, ahogy írsz a városról ahonnan költöztél.
de lehet, tévedek.
én nem tudom mi vagyok. hovavalósi vagy? erre sosem tudtam igazán válaszolni.
budapesti szülőkkel kisvárosban nőttem fel.
eger 20 év
szombathely 10 év
budapest 15 év
(hoppá! két év hova lett???)
KedvelésKedvelés
Igen:) Fősulira jártál Szombathelyre?
KedvelésKedvelés
Igen, aztan ott ragadtam meg egy kicsit.
KedvelésKedvelés
Szüleim vidéken, én pedig a gyerekkoromat Budapest külső kerületiben töltöttem. Mindig kertes házban laktunk, majd az iskolát már városiasabb környéken kezdtem, majd kulturált lakótelep Budán.
Igen, luxus volt a zöldövezetből viszonylag rövid idő alatt beérni a belvárosba. Élveztem, hogy minden közel van, a család barátai, rokonok, ismerősök, a rengeteg szórakozási, kikapcsolódási lehetőség, fesztiválok, koncertek. Hogy munka után bárhová be lehet ülni beszélgetni, kávézni, a polgári miliő, az épületek szépsége, a hangulat.
Viszont a rengeteg utazás, dugóban állás, átszállások a munkahelyre. A tülekedés, nyomorgás a reggeli, délutáni csúcsforgalomban, nem túl kellemes emlékek. Belefáradtam a rengeteg költözésbe, laktam belvárosi gettóban is, ahol a kutyaszar fogadott minden reggel, a Városliget közelsége sem lendített sokat a hangulatomon.
Nekem szükségem van arra, hogy elvonulhassak, a nyugalomra, csendre, de a társasági életre is vágyom. Nem akartam vidéken élni, de a sors úgy hozta. Maradtam budapesti lokálpatrióta, aki élvezi a vidéki lét előnyeit a várostól 30 km-re. Nem rohangálnak csirkék a kertben, veteményest sem gazolok. De élvezem, hogy hozzájuthatok finom, egészséges ételekhez, amiben nincs min. 5db E. Élvezem, hogy a palacsintám gyönyörű sárga a friss tojástól, hogy a reggeli kávét a saját kertemben ihatom, hogy nem fúrnak, dübörögnek a fejem felett, hogy élvezhetem a tavaszt, a jó levegőt, hogy közel a Duna, ahol kajakozhatunk, hogy lehetnek kutyáim, nem foglalkozom a belterjesekkel, pár ember barátságát fogadtam csak, megszokták, hogy ilyen vagyok, éljük a saját életünket sűrűn hozzánk látogató barátokkal. Itt is vannak nagyon jó éttermek, cukrászdák.
Nekem az autó szabadságot, függetlenséget adott, és azért a vezetés élménye sem mellékes számomra, itt vidéken pedig létszükséglet is. A mosogatógép nekem fontos, felszabaduló idő, energia, puhább bőr.
Mikor Montreálban voltam, akkor tudatosodott bennem, hogy márpedig én európai ember vagyok. Szívesen élnék pár hónapot Londonban vagy Amszterdamban is, majd mennék tovább Provence-ba.
KedvelésKedvelés
végre egy nő, akinek a vezetés mint élmény megvan!
KedvelésKedvelés
Igen nagyon szeretem! 🙂
KedvelésKedvelés
Jaj, ez a bejegyzés is megfogott, szorongat rendesen. Jaj! Èn is urbánus és én is Budapest, te csodás-koszos! Ès el vidékrö´l és nem vágyom vissza oda, és Budapest volt a mentsváram, pedig kilenc-tíz éves koromban láttam elö´ször: otthonom lett ez a Budapest. Ès mégis, mégis ma külföldön élek, egy másik fö´városban és érzem, hogy ez soha nem lesz annyira enyém, mint Budapest! Jaj! Ma is a szívem szaggatódik! (Ráadásul épp most vágják a szép nagy fát a házunk elö´tti kis téren, jaj! Dráma! A gyerekem feszülten figyeli a láncfü´rész pusztítását az ablakból.)
Utalás Albert Györgyire: ez is megrendített… Nekem 2008. okóber 4-én volt az esküvö´m (Budapesten), elö´zö´ éjszaka semmit sem aludtam, tudtam, hogy jó adag alapozóra lesz szükség, hogy a szemem alatti karika menyasszonyosnak nézzen ki… és akkor reggel a fodrásznál az elsö´hír a rádióban, amit meghallok, hogy Albert Györgyi szívrohamban meghalt. Hirtelen elkezdtem fuldokolni a fáradtságtól és jött a pánik, hogy mi van, ha a templomig sem jutok el? Ö´rült nap volt és biztosan nem a legszebb, sö´t! Egyszer majd megírom, talán…
KedvelésKedvelés
Írd meg, kérlek!
KedvelésKedvelés
Híresen főváros függő vagyok, genetikailag is kódolva vagyok – még a dédanyám is itt született. Érzem a várost, minden lüktetését – látom a lila hajnalt novemberben a Szabadság hídon, a gyönyörű tiszta Dunát szeptemberben, amikor evezünk apámmal a Rómain, és hogy milyen érzés átevezni a Megyeri híd alatt? Érdekel is a város, járok sétálni, felfedezni – főleg hogy hol laktak a felmenőim /árvaháztól palotáig/ és hülye kérdéseket teszek fel: az a „rágcsálóféle” mi a parlamenten? A Kazinczy utcában a villamossági múzeum régen elosztó volt? Használom a várost is, az új metrótól (mert ott tesz le a buszom) a belvárosig (mert ott nőttem fel) , imádok sétálni, felfedezni új és régi helyeket – itt a blogon is elláttok mindig felfedezni való helyekkel, ízekkel és látvánnyal. Értem én, ha valakinek vidékre húz a szíve, mert ott nőtt föl, de meggyőzni és kicsinyíteni az én szerelmemet nem tudja. Bűz, kosz, bűnözés és hajléktalanok tömege, leáll a metró, késik a vonat, elterelés és dugó – az mind-mind van. De itt van a Szent István Park, a Pozsonyi út, tudom hol volt a Balzac utcában a házasságkötő terem, mekkora volt a parkban a medence, hogy csak felugrottunk a hajóra és átvitt a Margit-Sziget-re, hol volt a „Glázner” (ma is pékség), és melyik volt a „kisápisz” és a „nagyápisz”, az öcsémmel hol vettünk gesztenyepürét. Bárhová elmegyek, megnézem, még élvezem is egy darabig, de aztán viszketni kezd a hiány.
KedvelésKedvelés
Érdemes ezeken elgondolkodni. Hogy miért is? Ragaszkodunk helyekhez? Megszerettük? A sejtjeinkbe épült? és biztosan Így valahogy.. Én Óbudai vagyok-. innen csak lábbal előre visznek el- szoktam mondani viccesen. Ó Békásmegyeren nőttem fel a mamával (nagymama) aztán itt dolgozom most is, boltot nyitottam, kis ékszerboltot, három évig kerestem a megfelelő panel lakást itt Rómain (agyrém!! ) de nekem fontos volt!! Aztán most megosztom valakivel, és ő kedvesen elvitt egy parfümőrhöz vásárolni. Szagolgattam, szagolgattam és mindig csak egyhez tértem vissza.- a mama illatához. Ha beleszagoltam éreztem a MAMA békásmegyeri házának az illatát, a mama illatát..jó emlékek, bevésődések, választások.
KedvelésKedvelés
Nahát, a Gusto még létezik? El kell mennem, lánykoromban hostesskedtem velük 🙂 De jó, hogy említed!
Én Székesfehérváron nőttem fel, szerettem ott, négyemeletes lakótelep a város szélén, hasonló korú gyerekek a házban, bandázás. Ma már élmény sétálni a belvárosban, ha hazalátogatok, sok minden megváltozott, nem csak a városképben, hanem a hazában is. Egy éve ment el Édesanyám, ha a házhoz közeledve nézek fel a konyhaablakba, éget a hiánya. Mindig kukucskált, hogy mikor jövök.
Budapestre kerültem tanulni, kollégium, albérletek, aztán első lakásként hasonló lakótelep, mint a fehérvári. Házasságunk eleje, csak kettesben. Aztán gyerekekkel, jó volt, hogy közel volt minden, iskola, gyerekorvos, bolt.
3 éve költöztünk egy házikóba, ugyanabban a kerületben. Lett egy kutyánk is. Szeretek itt.
Nekem a közvetlen környezet a fontos. A többihez lehet alkalmazkodni.
KedvelésKedvelés
Hello, en is szekesfehervari. Kezdetben mini csaladi, majd lakotelepi 10 emeletes a varos szelen, bandazas, minden megvolt. 😀
Aztan fösuli Budapesten, felköltöztem 5 evre, imadtam a pörgest, az elmenyeket. Lakas a Bartok Bela uton, a Villanyin, Erzsebeten, a nyockerben (Nepszinhaz utca, wohohoooo!) es Köbanyan.
15 eve Baden-Württemberg egy kedves kis szeglete. Varoska külterülete, tiszta, nyugodt, kocsit-hazat nyitva felejthetem, bünözes alig. Szomszedok figyelnek egymasra, anelkül, hogy tolakodnanak egymas eletebe. Hus, tej, tojas a helybeli gazdasagbol. Tartomanyi fövaros 20 perc kocsival, az allatkerttöl a szinhazakon at (operahaz is) a hajokirandulasig minden elerhetö. De odaköltözni soha. A tavolsagok amugy is összezsugorodtak itt: hetvegi program 200 km-re? Nem tema! Parizs 4 ora alatt, Zürich alig több, mint 2. Imadok igy elni. Nekem ezt is jelenti az intereuropaisag.
KedvelésKedvelés
Pesten születtem, de csak tizenöt éves koromtól kezdve élek itt, akkor kezdtem gimnáziumba járni – viszont amíg vidéken éltem, olyan voltam, mint a Párizs térképét nézegető és képzeletben az utcáin járó Emma Bovary. Volt térképem, volt fantáziavilágom, és a fejemben lévő alternatív univerzum az összes szereplőjével együtt mindig Budapesten játszódott, a kilencedik kerületben, ott, ahol később ténylegesen iskolába jártam – több szál futott a fejemben, több kisvilág, több szereplőcsoport, de mindig Pesten. Volt egy novellakezdeményem, amelyik azt a (nem valós, a családom még mindig vidéken él) élményt dolgozza fel, hogy Pestre költözöm, lakásba. Valamiért mindig is ide akartam jönni, lehet, azért, mert realizálódott bennem, hogy itt nem kell mindenkinek köszönnöm, és nem tartják bunkóságnak a rám jellemző távolságtartást, nem ismer mindenki mindenkit.
Majdnem tíz éve élek már itt, több kerületben is laktam már, nem is tudnám elképzelni, hogy máshol éljek (az országon belül, persze. Egy-két külföldi várost szívesen kipróbálnék, nem is kis időre, de itthon tartósan csak itt).
KedvelésKedvelés
“lehet, azért, mert realizálódott bennem, hogy itt nem kell mindenkinek köszönnöm” — ú. Ú.
Ú.
KedvelésKedvelés
Ú…?
KedvelésKedvelés
Egyébként félreértés ne essék, én nem vagyok bunkó, legalábbis nem tartom magam annak, de ami gyerekkoromban volt, hogy köszönök valakinek, és utána az elmondja anyáméknak/nagyszüleimnek, hogy
– én olyan pestiesen köszönök, ez milyen pesti tahó már (?)
– egy gyerek nem köszön úgy felnőttnek, hogy jó napot kívánok, azt kell mondani, hogy csókolom, mert kész,
és ez nem egy darab emlékezetes alkalom, hanem rendszeres dolog volt. Arról nem is beszélve, amikor ráköszönök valakire, az meg rám szól, hogy hát nem tudtad, hogy idegeneknek nem szokás köszönni? – én azóta mindig szorongva megyek végig az utcán, azt is leginkább biciklivel, mert az gyors és suhan, és gyorsan eltűnök az emberek mellett a szégyenérzetemmel együtt. Ez Pesten nincs, senki nem szólogat be, hogy rosszul köszönök, mert nem kell mindenkinek, aki szembe jön.
KedvelésKedvelés
Ú.
KedvelésKedvelés
Nekem nagyon tetszett az írás, szuper lett. A hozzászólásokat olvasva eszembe jutott pár emlékkocka. Eger, várnézés. Hócipőnk tele vele. Mire kifakadt valaki az osztályból: Mi a f….t nem lőtték szarrá azok az idióták? Utána azt néztük, hogy kellett volna lőni a várfalat.
KedvelésKedvelés
Én sose tudom, mi vagyok, urbánus vagy vidéki-e, szerintem kisvárosi, bár pont kisvárosban sosem éltem. Az ütős volt, mikor hétfőtől péntekig Piliscsabán laktam, a paradicsom kertjében, majd bejöttem a városba hétvégére (ma sem értem, minek, csak egy mosógépet kellett volna venni), és már a Bécsi út elején éreztem a különbséget. Vidéken vannak évszakok, vannak illatok, vannak távolságok, vannak tágas terek, van napfelkelte és naplemente. A Bécsi úttól kezdve büdös van, a házaktól nem is látszik a horizont, nem tudod, mennyit mész, mert a metró marha gyors, a térdig érő hó értelmezhetetlen, mert csak az út szélén van, ha van, és koszos, és virágot se tudsz szagolni az út mellett. Aztán visszajöttem és beletörődtem. Lehet, hogy nem kellett volna.
A férjem nagy álma, hogy vidéken éljünk, de ha nincs munka, nincs költözés. Pedig kipróbálnám, aztán lehet, hogy visszajönnék megint.
KedvelésKedvelés
Jóbazz, nem is a Bécsi úton kell nyomulni.
KedvelésKedvelés
Szerintem egész Pest büdös, na jó, a nagyon zöld külkerületek nem. Most mit tegyek, ha feljebb nem jutottam soha?
KedvelésKedvelés
Egy jó grillparti?
KedvelésKedvelés
😀
KedvelésKedvelés
Oké! Nagyon kíváncsi vagyok!
KedvelésKedvelés
A légszennyezéttségi térkép szerint Rákospalota az egyik legszennyezettebb része Budapestnek 🙂 (A Belvároson kívül) Ez kb minden kerületre igaz, ahol autópálya-kivezető szakasz, vagy légifolyosó van.
KedvelésKedvelés
a szabadságfok ami méri a belső jól létet szerintem
ehhez aztán hozzájön, hogy az adott lakhelyen milyen mértékben és távolságban és színvonalon elérhetőek a kulturális, sport egyéb infrastrukturális szolgáltatások.
mi Gyöngyivel egy helyen lakunk. nekem – de azt hiszem Gyöngyinek is – családi gyökereink is vannak ebben a kerületben. én utálom, hogy ismeret és tudás, valódi érdeklődés nélkül tudnak lesajnálni, akik megtudják, hogy ez bizony kőbánya.
pedig zöld, jó levegő – légszennyezettségi térképen az óhegy park a legtisztább terület, mondjuk lehet azért, mert nincs mérő szerelve a környéken 🙂 – nagyon jó közlekedés, kerékpárral minden elérhető távolságban van. és igen nekem is -ahogy képviselőné írta – kicsit kinyílt a város abban az értelemben, hogy érzem a belváros hangulatát kerékpáron.
budára át tekerek többször is egy héten. arrogáns, nagyon gáz autósok tömege. két percenként dudálnak és majdnem elütnek a napszemüveges, nagy autós népek.
nem, nem szeretnék buda/pest viszonylatot témaként,csak több kommentben előjött, hogy Budapest élvezhető Budáról nézve.
ha valaki nem szabad, akkor tök mindegy honnan nézi
KedvelésKedvelés
Azt én is szeretem, hogy sok zöld van, hogy tizenöt perc alatt jobbnál jobb játszótereket lehet elérni, hogy sok vásárlási lehetőség van, két művház, most már mozi is a közelben, de valahogy pont az ablak alatt megy el a busz, szélcsendben pont szmog van, és pont kutyaszarba lépek, ha kimegyek a házból. De simán ver a kerület bármilyen vidéki kisvárost kultúra szempontjából, ez igaz.
KedvelésKedvelés
érdekes lelkivilágba enged bepillantást a kapu előtt hagyott kutyaszar.
15 éve lakom itt. azóta járok a parkba futni. azóta van változás: eleinte nem lehetett úgy futni, hogy ne figyeljek nagyon a kutyaszarra, és rendszeres volt a futócipőmön a kutyaszar.
mostanra ez nagyot változott. ez jó. és a kutyatartók is változtak. ez jó.
eleinte nagyon el akartam innen költözni. mostanra az előnyök átbillentek és nagyon is jól érzem itt magam.
most pedig, hogy biciklivel járok már nincsenek azok a régi, visszatérő terveim, amiket dugóban ülve kovácsoltam magamnak: még egy év, még egy év, még egy év és elköltözünk vidékre. a dugóban ülés személyiség- és tudatformáló hatású. a hatások csak és kizárólag lehúzóak, nyomorítóak. lelket szorongatóak.
KedvelésKedvelés
Ugyanez a kerületi buszokon meg a villamosokon. Pont ma beszéltem egy erdélyi nagyváros panelben felnőtt fiával, aki nagyon szeret itt lakni, nem költözne máshova. Viszonylag közel a városközponthoz, ő a zöldet emelte ki és az embereket (amíg beszélgettünk, három kocsi dudált ránk, ismerősök mentek haza). Mi meg a fiammal jöttünk a tanítványomtól bringával. Minél többet gondolkodom és beszélgetek erről, annál több pozitívum gyűlik. Lehet, hogy nem messzire kéne költöznöm, csak pár házzal odébb?
KedvelésKedvelés
Jaj,de jo!
Most ertem haza bicoval.
Ahogy atgurulok a park vonalaban levo korforgalmon egesz mas levego fuj az arcomba, erdo illat, mintha egy masik varosba erkeznek.
Nagyokat szippantottam a levegobol.
Ha kozben nem ikarus, hanem volvo suhan az uton a hazunk elott, akkor fura gondolnom a fanyalgasra, ha kobanya szoba kerul.
KedvelésKedvelés
Én imádom, mindig is itt akartam élni! Szóval:
KedvelésKedvelés
Ja, azt meg kihagytam, hogy egyébként Párizs. Én ott vagyok otthon. Egyszer rábeszélem a férjemet, és kiköltözünk. Neki mindegy, ő mindenhol otthon van.
KedvelésKedvelés
Gyerekkoromat falum, felnőttkoromat nagyvároson töltöttem/töltöm, szerintem ideális kombináció. Gyerekként napszám csavarogtunk, csatalngoltunk a környéken, bandáztunk, szomszédoltunk és télen-nyáron a szabad levegőn voltunk – talán innen ered, hogy a mai napig szívesebben vagyok a szabadban mint zárt helyen, időjárástól függetlenül. Este anyám kiállt az udvarra, elkiabálta magát, hogy hazahívjon és én a harmadik utcából meghallottam és hazaballagtam 🙂 Nagyon szabadok voltunk, a szüleinknek nem kellett minket féltenie semmitől, többek között, mert mindenki ismert mindenkit, tehát lényegében mindig szem előtt voltunk.
Felnőttként jobb a város, a nyüzsgés, a kényelem, a szórakozási lehetőségek, a viszonylag közeli munkahely. És amióta biciklivel járok, Budapest feltárta előttem az igazi, szép arcát, a rejtett zugait, a benne élő embereket és azt az érzést, hogy milyen könnyen és gyorsan bármelyik szegletébe eljuthatok, a mámorító szabadságot.
Nem sok olyan hely van a városban, ahol nem szívesen mászkálok, úrilány létemre a nyóckerben is otthon érzem magam, nem rívok ki, mulatságosnak (sőt, némiképp példaszerűnek) találom az ottani mediterrán életstílust.
Egy dolog van, ami miatt komolyan neheztelek Budapestre, helyesebben a lakóira .- a szégyenletesen kevés fa és zöldterület, a kertkultúra és az élhető közterek teljes hiánya, bár ezen a téren mutatunk azert némi fejlődést. Ez utóbbit annyira fájlalom, hogy szinte minden előnyt ellensúlyoz a szememben.
KedvelésKedvelés
Tök fontos, összegző igényű, amit írsz. A bicikli, az fontos faktor.
KedvelésKedvelés
Én nem tudom mi vagyok. Urbánus nem, vidéki nem.
Vidéken nőttem fel, képviselőné rólam is írhatta volna “Gyerekként napszám csavarogtunk, csatalngoltunk a környéken, bandáztunk, szomszédoltunk és télen-nyáron a szabad levegőn voltunk” Mindenhova biciklivel mentünk, nem azért hogy sportoljunk, hanem mert ez volt a tömegközlekedés 😀 . Volt itt Pesten is bringám, szabadság, függetlenség. Ellopták. Mind a kettőt. Kiakadtam rendesen, hogy elvették tőlem a szabadságom, függetlenségem, és egyáltalán hogy ezt hogy merészeli bárki megtenni. Azóta sem vettem másikat.
A városban szeretem, hogy vannak lehetőségek mozi, színház, lehet rácsodálkozni szép helyekre épületekre…aztán vagy kihasználom vagy nem. Elveszhetek a tömegben, nem foglalkoznak velem.
Vidéken szeretem, hogy kilépek anyu házának kapuján és már a szabadban vagyok, ott vannak gyerekkorom ismerős helyei, emlékei. De suttyogok, gyorsan tekerek, hogy ne lássanak, ne kelljen hallani, hogy “jaj de régen láttalak”… “anyudtól hallottam”…
KedvelésKedvelés
Sajnálom a bringákat! Ismered a mondást? Olcsó bringa, drága lakat, sokáig a tiéd marad 🙂 Persze igazából szerintem ez főleg szerencse kérdése, bár egy jó lakat valóban lendít az ügyön.
KedvelésKedvelés
Budapest nem, nagyon nem. Évekig jártam oda dolgozni, naponta ingáztam, de engem nemhogy elvarázsolni nem tudott, egyenesen féltem benne. Utáltam, hogy nagy (én még a saját szülővárosomban is képes vagyok eltévedni, nem vicc), büdös, és főként iszonyatosan közönyös. Mindenki faarc, egy nagy lélektelen massza nekem. Turistacélpontnak és bevásárlóközpontnak jó.
Szülőhelyem szintén nem. Az egész megye nem, sivár, reménytelen, szürke, vagy inkább penészzöld.
Ahol már majd’ 20 éve élek, ez egy 3000 lelkes község, az ország teljesen más vidékén, Itt jó. Itt zöld, szó szerint és szinesztéziailag is. Nagyon szeretem azt, hogy ismerem az embereket, hogy a közösség itt még építhető, igénye van az embereknek a köz érdekében együtt lenni, hogy felhívhatom vagy emalt küldhetek a polgármesternek, hogy ma valamikor beugranék hozzád, mikor lenne jó? és ő válaszol, hogy gyere be 2 körül, és ez így működik. Hogy a kultúrházban az alulról jövő kezdeményezéseknek éppúgy helye van, mint a budapesti vendégszereplőknek.
Hogy mindenki tud mindenkiről mindent, nekem erre nincs fülem. Vagy nagyon unalmasak vagyunk, és rólunk nem nagyon ,,tudnak mindent”, vagy tényleg nem hallom vissza. Ez így remek.
KedvelésKedvelés
Szeretem Budapestet innen messziről. Lehet, hogy van olyan része, ahol tudnék lakni, de már nem vágyom oda napi szinten. Sose laktam ott, bejárós voltam suliba, munkahelyre. Elszoktam tőle, lelassultam, Ott tanultam meg vezetni, ez nagy előny! Ismerem, nem idegen, nem ijedek meg, ha meg kell keresni egy helyet, rengeteg kiindulópontom van, ami alapján tájékozódom benne. Furcsa kicsit, mert ha megyek, olyan, mintha hazamennék sok év után, és már idegennek érzem magam, és úgy érzem, ezt látják is rajtam.
KedvelésKedvelés
Sose értettem, mit nem lehet szeretni Budapesten. Van benne vár, folyó, hegy, sziget és rét, vannak benne nagy emeletes lakóházak olyan díszes homlokzattal, hogy Párizs megnyalná az ujját, vannak a mesés körfolyosók, és vannak kis kertes házak, ahol az utca fölött összeborul a fák lombja, hogy kánikulában is kellemes alatta biciklizni. Ha rámosolyogsz a flaszteren sétáltatott kutyára, a gazdája szívesen ered szóba veled, ha az előkertben gazoló nénit öreganyámnak szólítod, elmeséli, mitől nőnek ilyen nagyra a rózsái. Ha gyalog mész át a hídon, a szél minden alkalommal kitisztítja a fejed, és a Margitszigeten senkit se érdekel, ha monokinizel is.
Én szeretek plázázni is, főleg esőben, kicsit olyan, mint egy extranagy játszóház. Sétálgatunk, nézelődünk, egyikben vicces szökőkút van, másikban vízesés, néha beledobunk egy érmét és kívánunk egy nagyot. Aztán leülünk a kajáldáknál, lányom kelyhes fagyit kap, én tejeskávét tejszínhabbal. Nézegetjük a tömeget, találgatjuk, azt a szőke lányt hogy hívják, szerinted mi a foglalkozása? Miből gondolod? Beszélgetünk, nézzük a sokszínű embert, meséinkkel még tarkábbra színezzük őket. Pár óra múlva kisimultabban megyünk haza, vásárolni se kellett.
Ha uncsi a délután, azonnal tudok mutatni egy mozifilmet, amit megnézhetünk, vagy elmehetünk táncházba, nini, ebben a művházban kézműves délután van, a másikban ásványkiállítás. Megnézzük megint a Természettudományi Múzeumot, vagy inkább elmegyünk a cápakertbe? Anya, menjünk oda jógázni, ahol múltkor voltunk együtt. Mikor megyünk megint kisvasutazni, kalandparkba, arra a naaaaagy játszótérre, Duna partra kavicsot dobálni? Nyáron megint lesz Mesterségek Ünnepe, utcabál, biciklis felvonulás, kirakodóvásár, sétálóhíd, tüzijáték?
A lepukkant, omladozó ház oldalában még ötvenhatos vagy tán világháborús golyók ütötte lyukak tátonganak, tíz lépéssel arrébb vadiúj dizánjpanel épül. A BKV bérlet nem olcsó, de jól kihasználható, gyerekkel szinte mindig kapunk ülőhelyet. Nézd anya, egy fa nőtt a ház tetején! Kit ábrázol ez a szobor? Anya, ez a ház úgy néz ki, mint egy bálna! Villamosozunk este a Lánchíd felé? Léccilécci?
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: derék jó mesteremberek | csak az olvassa — én szóltam