Most zaklatott a blog, nem kerül ki naponta fél hatkor a bejegyzés: nagyon dolgozom máson, a reszelő csúnya sebet ejtett a blogírásban kardinális jobb mutatóujjamon, illetve Babadávid lázas.
Azért ma röviden: az árulkodás tabuja. Örülök, hogy ez a téma felmerült a tegnapi Civilek éjszakáján, ahol Molnár Gabriellával beszélgethettem, köszönöm neki és a szervezőknek!
Milyen erős bennünk A Pál utcai fiúk ethosza. Nemecsek, a kis halott a hős. A betyárbecsület megsértésének, aljaskodásnak, spicliségnek tartjuk, ha egy gyerek elmondja, hogy mások megsértették a mindenkire kötelező szabályokat — amitől az azokat betartó relatív hátrányba kerül –, avagy hogy őt bántották.
Az árulkodásnak nevezett bizalomteli jelzés oltalmat vár a felnőttől, például a gyerekek körében megdöbbentő mértékű erőszaktól, bullyingtól és mobbingtól. A betyárbecsület nem stimmel, mert a gyerekek világában nincsen egyenlőség: egyes, erősebb helyzetű vagy idősebb gyerekek vagy csoportok könnyedén kicsinálnak, akár öngyilkosságba is hajszolnak másokat.
Mi mindenről nem tudunk! A legtöbb kamasz például azért nem szól az őt érő internetes zaklatásról, mert bűnösnek érzi magát, mint Amanda Todd, aki maga ment bele veszélyes helyzetbe, vagy mert fél, hogy mindenképpen őt hibáztatnák vagy tiltanák el építő módon a facebooktól vagy a barátaitól.
Az áldozathibáztatás egyik markáns példája az árulkodás tilalma. Az árulkodókat pont úgy hibáztatjuk és szaglásszuk körül, ahogy a gyermekmolesztálás bejelentőit. Úgy kérdőjelezzük meg a szavahihetőségüket, úgy bagatellizáljuk a mondandójukat, úgy hessegetjük el a helyzet komolyan vételéből következő teendőt, úgy nem teszünk semmit, és hallgatunk inkább. Emlékeztek az ask.fm-es ügy szociáldarwinista kommentjeire?
aki hülye haljon meg.
A gyenge elbukik, az erős életben marad.Aki képtelen az írott internetes szavak súlyát mérlegelni annak sok szerencsét az életben!két hetet sem adok nekik egy munkahelyen sem.
A világ kíméletlensége adott, azt nem vitatjuk, hozzá kell szokni. Ezt képesek leírni embertársaink a halálba hajszolt lányokról szóló híradás alatt.
Aki árulkodik, az mindig bajban van: vagy valós bántás érte, vagy instabilnak érzi a helyzetét, és így próbál előnyre szert tenni. Értsük meg és szeressük őket, ne akarjuk etikátlanságon vagy hazugságon rajtakapni, és ne mondjuk, hogy oldjátok meg egymás között, hiszen ennek kudarca miatt fordult hozzánk a gyerek. Árulkodjon csak, jobb az, mit a néma sorvadás vagy a kétségbeesetten drasztikus válasz.
csak az olvassa. én szóltam 
Köszönöm ezt a bejegyzést! Pár hete gondolkoztam ezen. Hogy ez a “ne árulkodj!” mekkora egy szemét dolog volt gyerekkoromban és mennyire utáltam mindenkit, aki ezt mondta. Az elcsigázott és nyúzott felnőttek lerázása van benne. Hogy nekem ide ne gyere rinyálni, oldd meg, hagyj engem békén! Neked kuss a neved, én ezt már nem oldom meg. Holott ez 10-ből 8 alkalommal segítségkérés a gyerek részéről, mert nem tudja érvényesíteni az érdekeit, bántják. Mennyire emlékszem: szólok zsúron az anyukának hogy a lánya rúgdos, vagy belém harapott háromszor: ne árulkodj! Majd mikor megérkezik értem az anyukám, ő lesz lebaszva, hogy én árulkodom és ezért nem vagyok jólnevelt. He?!
Másik emlékem: ötödikes vagyok, új iskola. A nyolcadikosok rendszeresen bántanak, fogdosnak. Szólok otthon, félek tőlük, sírok. Hát… ők bemenjenek-e beszélni a tanárnővel? Ööö. 11 éves vagyok, szólok, hogy baj van, szerinted?! Jó, akkor bemennek, szólnak. Tanárnő: nem szép dolog árulkodni, de ez tényleg nagyon “rossz dolog”, majd beszél a két fiúval.
Elég rossz emlékek. Azt hiszem hozzám nem tud egy gyerek olyan problémával vagy gonddal fordulni, hogy én ne vegyem komolyan, vagy hogy egyáltalán ez a kifejezés eszembe jusson…
KedvelésKedvelés
Az emberek nem okosak… Hát az árulkodás az nem ez. Az az, amikor tényleg “mószerol” a gyerek, érezhetően csak azért, hogy a másikra mondhasson valami cikit. Az is jelent valamit, és oda kell rá figyelni, de egész más műfaj. De amikor két mondatból lehozza a felnőtt, hogy na ez árulkodás, pl ilyen baszogatós-szekálós esetben, amikor a gyereknek tényleg szar, és tényleg az ő kárára történik valami, akkor kibukik belőlem a zanyád.
KedvelésKedvelés
minden szavával
bírtam, amikor a verbálisan bántalmazó unokatesó szülei, mikor szóltam azért, hogy nem kellene cseszegesse aljasul az én gyerekemet, annyit feleltek, hogy rájuk kellett volna bízni, hogy megoldják egymás között – visszakérdeztem: aha, szóval, ha valahányszor a te gyereked szóban terrorizálja az enyémet, mire az enyém gyomorszájon vágja, akkor is bízzuk rájuk ugye? és nem fogsz hozzám jönni, hogy csináljak már valamit…
farizeus dolog ez nagyon
KedvelésKedvelés
De mi van akkor, ha az árulkodó valójában az agresszor? Azaz provokálja a másik gyereket, és amikor az reagál – leginkább: odacsap -, rohan árulkodni, hogy bántott a Peti, a Jancsi, a Zsuzsi!
Ez jellemzően a kisebb/gyengébb/lány gyerekek által követődik el.
Aztán a felnőtt vagy meghallgatja mindkét/több felet, vagy nem, de mindkét esetben egyszerűen csak azt mondja, ő a kisebb/gyengébb/lány, te vagy a nagyobb/erősebb/fiú, add neki oda, engedd meg neki, hagyjad, hadd csinálja.
(Saját élmények a fiam kiskorából, amikor az uncsitesói is itt laktak. Nem, nem tőle hallottam, szomszédnéni mesélte, aki látta, mi folyik az udvarunkban… Ehhez hasonló élmények vezettek oda, hogy egy idő után egyáltalán nem volt hajlandó játszani velük, de még ezt sem ő maga mondta, A sógornőm tette szóvá, miért hagyom elkülönülni, félrevonulni. Akkor már a szomszéd néni beszélt velem. Én pedig megmondtam a sógornőmnek, hogy ha B. egyedül akar játszani, akkor egyedül fog játszani. Pont.)
KedvelésKedvelés
“De mi van akkor, ha az árulkodó valójában az agresszor?” Na ez az. Az én lányom osztályában volt egy kislány aki sorban odament a gyerekekhez, azzal a szöveggel, hogy “csak úgy játékból, rúgj meg egy kicsit!” persze 4-ből 3 elhajtotta, de volt aki tényleg szót fogadott neki. Erre a kislány visítva szaladt a tanár nénihez, hogy a “Bence engem direkt megrúgott!” és persze minden előzményt letagadott. Emlékszem a bátyám engem rendszeresen halálba cukkolt, amikor pedig kiakadtam ás neki estem, vagy mondtam neki valami sértőt, akkor ment panaszkodni, hogy én csúnyán beszélek (mert azt ugye nem szabadott) és rohadtul élvezte, hogy én húzom a rövidebbet.
KedvelésKedvelés
Nekem a lányom hajlamos erre, elsősorban a bátyjával szemben. Anyja nagy nehezen elhitte. De fel nem fogja a mai napig sem igazán. Ütni nem szabad, aki sír, annak van igaza. Ez a két “igazság” van a fejében. Lányom ott, ahol nem működik, nem csinálja. És lassan azt is kezdi felfogni, hogy ha sokszor járatja le magát, akkor előbb-utóbb akkor sem hiszek neki, ha igaza van.
Igen, egyetlen dolog működik ellene, hogy megkérdezzük a másik felet is.
KedvelésKedvelés
Bevallom töredelmesen én is mondtam már a gyerekeimnek, hogy ne árulkodjanak, de én nem ilyesmit értek ez alatt, amiről itt szó van. Például amiket FarkasViki írt, az egyértelműen egy bajban lévő gyerek segítségkérése, semmi köze az árulkodáshoz. Viszont például rosszul evő gyereket bemószerolni a szüleinél, hogy “Pistike, nem ette ám meg az ebédet, mer’ én láttam, hogy suttyomban kidobta” és utána várni a hatást, hogy Pistikét majd jól megszidják. Vagy az osztályterembe belépő tanárnak elmondani, hogy Juliska és Mariska suttyomban beszélgettek, pedig csöndben kellett volna maradni és tessék nekik intőt adni, az lehet, hogy az “így próbál előnyre szert tenni” kategória, amit Éva is említ vagy más lelki oka van, de én ezt akkor sem tudom díjazni na.
KedvelésKedvelés
Erről a fajta árulkodásról nekem is van egy alapélményem (és a szőr feláll a hátamon tőle, bevallom hősiesen). Amikor az auti fiam elkezdett oviba járni, nehezen szokta meg az újdonságokat, és ebédidőre volt, hogy elfáradt és nem ette meg az ebédet vagy “rosszalkodott” (játszott a kajával, vagy túlreagálta, ha valaki hozzáért vagy leült a helyére). Mindig azzal búcsúztam el tőle reggel, hogy ha sikerül megennie az ebédet és viszonylag jól viselkedik, akkor nézhet “bolygós zenét” délután (a gyerek rákattant a csillagászatra, és a youtube-ról letöltött csilagászatos klipekkel jutalmaztam, napi 20 percet nézhette a tabletemen, és ez jó motiváció volt neki ahhoz, hogy megpróbálja türelmesebben elviselni az óvodai ingeráradatot). A többi gyerek mindig hallotta a “bolygós zenés” megbeszélésünket, és miután kifaggatták a fiamat arról, hogy mi is az a bolygós zene, mindig drukkoltak neki, hogy sikerüljön jónak lennie, hogy legyen délután bolygós zene.
Kivéve egy gyereket, aki akárhányszor meglátott, amikor ebéd után jöttem a fiamért, mindig kirohant elém, és kaján arccal bemószerolta a fiamat (pont, ahogy Vacskamati írta), hogyaszongya “a Márk ma nagyon rossz volt, nem ette meg az ebédet, és rosszalkodott is, ne legyen ma neki bolygós zene!!” És várta a hatást, hogy én majd jól felháborodok és leszidom a fiamat. És én csak néztem a gyerekemet, ahogy boldogan mesélte az élményeit és a tenyerembe számolta a kavicsokat, amiket nekem szedett ajándékba az udvaron, és annyira hálás voltam a sorsnak, hogy ilyen gyereket dobott a gép nekem, aki a félelmetes intelligenciája ellenére borzasztó naiv, mindig is az lesz (pont olyan, mint az Úr az űrből sorozatban a Mork, ha még valaki emlékszik rá), és abszolút hiányzik belőle mindenféle rosszindulat, és nem olyat, mint ez a másik kisfiú, aki alig várja, hogy megérkezzek és virtuálisan belerúghasson egy olyan gyerekbe, aki soha nem ártott neki (úgy, hogy neki ebből semmi előnye nem származik, azon kívül, hogy a másiknak rossz lesz).
Na az ilyen árulkodás, az tényleg egy más kategória.
KedvelésKedvelés
“neki ebből semmi előnye nem származik, azon kívül, hogy a másiknak rossz lesz” Én pontosan ezt a fajta “mószerolást” nevezem árulkodásnak semmi mást. Sőt, szerintem egy jogos panaszt (például egy iskolai taperolást vagy erőszakot) árulkodásnak gúnyolni, kifejezetten sértő és gusztustalan féreg dolog! Le is vagyok döbbenve, hogy sok önmagát kompetensnek tartó felnőtt, ezeket képes így nevezni és ezzel relativizálni a hozzáforduló gyerek valós és komoly sérelmeit.
KedvelésKedvelés
Ebben abszolút egyetértek veled. Lehet, hogy pont ez a vízválasztó, ha a gyerek saját magáról beszél, a saját problémáját mondja el, az teljesen más kategória, mint amikor a másikat akarja csak eláztatni. Nem is értem, hogy lehet egy kalap alá venni ezeket.
KedvelésKedvelés
A probléma valószínűleg abból ered, hogy talán nem mindig nyilvánvaló, melyik kategóriába illik az adott eset.
A saját fiamra vissza térve, ő egy végtelenül jószándékú, agressziómentes kisgyerek volt, aki inkább megvédeni nem tudta magát, nem hogy másokat bántson. Az árulkodós uncsitesó pedig nagy manipulátor volt.
KedvelésKedvelés
Igen, szerintem a ne árulkodj felszólítás ezeknek szól, akik manipulációs szándékkal akarják a felnőtteket a saját oldalukra állítani. És sajnos sokszor sikerül is nekik, mert olyan jól előadják. Ez nagyon veszélyes tud lenni. Jó példa volt erre egy fiúcska a lányom csoportjából, aki mindig szekálta a lányomat, anélkül, hogy ezt bárki észre vette volna, majd, amikor a lányom már nem bírta elviselni, odacsapott és ő lett az, akik megbüntettek 😦 Otthon mesélte nekem, hogy a fiúcska csípte, rúgta, megszúrta a ceruzával és ha az óvónéni rákérdezett, akkor tagadta.
KedvelésKedvelés
Egyetértek veletek! Nekem a múlt héten volt egy árulkodós élményem, megérkeztünk a nagyokkal az oviba, és amikor búcsúztam tőlük,az egyik kislány hozzám szaladt azzal,hogy a fiam eltörte az egyik kisfiú szemüvegét. Az óvónéni hallotta és leszerelte, mert ez tényleg az az árulkodós kategória, hogy a kislány figyelemre vágyik, középső gyerek a családban stb.. Kellemetlen volt.
Szófia! Én dolgoztam autista gyerekekkel gyógypedagógusként ovikban, (most az egy hónaposommal itthon vagyok) és láttam már sokféle hozzáállást gyerekektől, leginkább a hihetetlen elfogadás és tolerancia jellemző (sokkal inkább,mint a felnőttek részéről,erről tudnék mesélni …). Valószínű a szóban forgó kisfiút sajnálni kellene,hogy neki nem jutott olyan normális szülő,akitől a kellő figyelmet megkapja, nem az ő hibája. Ettől függetlenül nagyon bántó dolog és az óvónőnek oda kellene figyelnie erre szerintem, ha ez rendszeres.
KedvelésKedvelés
összeszorult a szívem, amikor ezt olvastam. a neurotipikus gyerekek igazi kis gecik tudnak lenni. nagyon jó orruk van annak kiszagolására, hogy valaki “más”.
KedvelésKedvelés
légyszi, ne így
KedvelésKedvelés
Van néhány ilyen kolléganőm, akik ebből jelesre tudnának vizsgázni. Állandóan figyelnek mindenkit és képesek éjjel tizenegykor telefonálni a főnöknéninek, ha valaki valamit tévedett. Hányingerem van az ilyenektől.
KedvelésKedvelés
Igen, nekem is az az árulkodás, hogy X csúnyát mondott, Y evett egy csokit, stb.
KedvelésKedvelés
Nagyon nehéz kérdés. Mert egyrészt elvárok tőlük némi önállóságot nemcsak a zoknifelvevésben, hanem a konfliktuskezelésben is. És nem bánom, ha eközben nehézségeket is átélnek.
Másrészt evvel nem szoktatom-e őket arra is, hogy olyankor is csendben legyenek, amikor szólniuk kellene?
KedvelésKedvelés
Igen, ez az. Én nem tudom, hogy a fiam miért nem szólt egyszer sem nekem, hogy a kisebbek szekálják. Azt feltételezem, hogy az anyjuk mehetett folyton “igazságot tenni”, mert ezt szokta a saját két gyereke között is, Így B- azt hihette, hogy tényleg el kell viselnie mindent a kicsiktől.
Az biztos, hogy enyémgyerek rémesen védetlennek érezte magát, ÉVEKKEL később mondta el (valami más kapcsán bukott ki belőle), nagyon rosszul esett nekem, hogy azt hitte, nem védtem meg. Akkor meséltem el neki, mit mondtam a sógornőmnek, egyébként nem csak mondtam, hanem oda is figyeltem, játszhasson egyedül, ne lógjanak a nyakán.
KedvelésKedvelés
Nekem az árulkodásról a testvérügyek ugrottak be elsőre (ott nagyon nem szeretek igazságosztó Mátyáskirály lenni). A külvilággal szemben még sose éreztem elítélendő árulkodásnak, ha megosztották a gondjukat.
KedvelésKedvelés
Ez a másik, a nyakán lógás. Lányom rosszul viseli, ha kimarad bármiből, akár a nagyobb egyedül játszása, akármi. Egyszerűen mindig pont ott van, ahol a testvére, annak meg az agyára megy, és hiába mondja. Aztán egyszercsak tele lesz a cipője, és ráordít, ellöki, megüti. Akkor aztán jön az igazságszolgáltatás általában, azaz aki sír, annak igaza van.
KedvelésKedvelés
A fenti testvérpárból a lány az idősebb, neki is rémesen derogált, hogy az anyjuk mindenüvé küldte vele az öccsét 🙂
Akkor már nem laktak itt, csak a leveleiből értesültem a megpróbáltatásairól. hát komolyan esettanulmány lehetne az a levelezés…
Ők ketten amúgy is nagyon kutya-macska testvérek voltak, furán megcserélt természettel, amennyiben a kisfiú volt a manipulátor, a hízelgős-simulós, de ugyanakkor hisztis és duzzogó is, a kislány inkább magának való, mogorva volt, aki leginkább semmit sem tudott kezdeni magával. Egyszerűen nem emlékszem, hogy valaha is láttam volna valamivel elmerülten játszani.
KedvelésKedvelés
” furán megcserélt természettel”
Ööö…ezt most hogy?
KedvelésKedvelés
Adott egy fiú-lány testvérpár, és a kislány a kifejezetten goromba, magának való. A fiú pedig vagy cicásan hízeleg, vagy hisztizik és duzzog.
Azért ez inkább fordítva szokott lenni, nem?
Jó, nincs túl nagy merítésem az egészen kicsi gyerekekből, és valószínűleg nem is jól fogalmazom meg, egyszerűen látni kellett volna.
Ne feledjük, ez a 1989-1992 közötti időszak, akkoriban még idehaza szó se volt a gyerekek gendersemleges neveléséről. És nem is arról van szó, hogy mondjuk a kislány autókázna, meg fára mászna, a fiú meg inkább az anyunak segít és gondoskodik. Az emberekhez való kapcsolatról van szó, arról, hogy a kislány rideg, magának való, minden kedvesség nélkül, állandóan mogorva volt. Viszont a brutalitásig őszinte.
Az öccse pedig az ellenkezője.
Szerencsére nagyrészt kinőtte a kislány a problémásabb vonásokat, a fiúról ezt kevésbé tudom mondani, nincs annyira közeli kapcsolatom vele.
KedvelésKedvelés
Na, amindenit neki.
A kislány már többször is panaszkodott bizonyos osztálytársaira, hogy bunkók (főleg egy bizonyos), folyton szekálják. Most harmadikos. Most merte kimondani, hogy miket csinálnak vele már első osztály óta. (Biztattam korábban többször is, hogy ha valaki bántja, mondja el nekünk, mert különben nem tudunk segíteni.)
Az a fiú meg egy-két haverja konkrétan szexuálisan zaklatja a lányokat az osztályban már két éve, és nem történik semmi. Az eszem megáll. Jövő héten beszélünk az ofővel meg a szülőkkel is. Iszonyat. Kilencévesek!! Azt mondta a fiú a lánynak, hogy “gyere velem dugni”, és két társával szünetben leteperték az asztalra a gyereket.
A lány a részletekről szemmel láthatóan nem akart beszélni, annyira kellemetlen volt neki. Még jó, hogy elmondta, mi történt.
KedvelésKedvelés
Te jó ég. :-O
Remélem, eredményes lesz a beszélgetés.
KedvelésKedvelés
Huh, a hideg kiráz! Barátnőm gyerekeihez egyébként, szintén egy kilenc-tíz éves gyerek ment oda a játszótéren, letolta a nadrágját, miközben azt kiabálta a kicsiknek, hogy szopjatok le.
KedvelésKedvelés
Huuuh.
Ehhez képest semmi, hogy 4.-es koromban az egyik osztálytársam minden szünetben odajött hozzám és a fülembe mondta: Megöllek!
Pár alkalom után félni kezdtem tőle és nem igazán akaródzott suliba mennem, ezért otthon kikérdeztek, mi a baj, a szüleim meg szóltak a tanító néninek. A srácot jól elkalapálták otthon (szegény amúgy is rengeteget kapott az alkoholista apjától, szó szerint hülyére verték), onnantól békén hagyott.
KedvelésKedvelés
A zaklató gyereke(ke)t valószínűleg szexuálisan bántalmazzák/ták. Érdemes jelezni a gyermekvédelmiseknek/családsegítőnek.
KedvelésKedvelés
Jó ötletet adtál.
KedvelésKedvelés
Az enyém is most 9. Most ez már téma náluk. A ki kivel jár, a tabletek a kézben, sutyiban csempészve a suliba. Nézett már szexes tartalmat szinte mind. Alit 3-4-nél volt ez odahaza megbeszélve, helyre téve. Most mesélik egymásnak, hogyan van a szülés és a születés.
A fiúk közül most kezd bátornak számítani aki ki mer kezdeni egy lánnyal – a lányok már elválnak a “hülye csipogók” státusztól.
Nagyon kell, hogy ki mit visz otthonról.
KedvelésKedvelés
nekem is hasonló tapasztalatom a kilenc évessel. már sokmindent tudnak a közösülésről, gyerekszületésről, mindent megbeszélnek. ezért úgy döntöttem, előre megyek. beszéltünk a gyermekmolesztálásról, pedofiliáról, incesztusról. a legutóbbi kérdés, amivel előállt, az volt, hogy azonos neműeknek lehet-e gyermekük. úgyhogy megbeszéltük a biológiai és a társadalmi oldalát. teljesen értette. külön kitértünk arra, hogy néha érdemesebb kiegyensúlyozott, de legalábbis vidám homoszexuális kapcsolatban gyereknek lenni, mint diszfunkcionális, netán bántalmazó heteroszexuális házasságban.
KedvelésKedvelés
Néha…?
KedvelésKedvelés
Fontos téma, nagyon jó, hogy írsz erről Éva! Általános iskolás koromban gyakran voltam áldozata a szekálásnak, pedig végülis semmi olyan különösebb tulajdonságom nem volt, amiért “megérdemeltem” volna: sem szemüveges, sem kövér, sem sovány, sem óriás bibircsókot birtokló nem voltam. Asszem az volt töbek közt a “bűnöm”, hogy ügyetlen voltam a fociban, ezért gyakran elestem, és ugye a fiúk között a hierarchiát a futballteljesítmény adja. Aki focista, az menő, kész. Aki ahelyett mondjuk olvasni szeret, picit introvertáltabb, ő lesz a kapcarongy.
Árulkodni? Volt, hogy megpróbáltam. Nos, a legtöbb tanár nem szeret ilyesmivel foglalkozni, vállat von, mit szóljon ő bele a gyerekek vitájába. Van, aki kifejezetten értésemre adta, hogy védjem meg magam, különben meg is érdemlem. “Mit hordasz a gatyádban?” – ordította nekem, úgy 10 évesen a tornatanárnőm.
A tanárok szemében én lettem a “problémás gyerek”, nem a terrorizálóim.
A sok szekálás emléke évekkel később is visszatért rémálmok formájában. Tiszta poszttraumatikus stressz szindróma: az érzés visszatér, ez a “kör közepén állok” és mindenki engem aláz, támad. Pedig végülis fizikailag sosem vertek meg durván, lelkileg tapostak agyon, a biztonságérzetem, az önbizalmam lett nullára pofozva, hogy én egyedül vagyok, ők sokan vannak, erősebbek.
Hogy kéne ezt megoldani? Nem tudom. Mivel a tanároké az egyik legalulfizetettebb szakma, ezért ma már bőven nem a legjobbak mennek tanárnak. Őket tanítsuk meg konfliktuskezelésre? Reménytelen. Ötlet?
Ahogy én látom, a legtöbbször a csoportban van egy fő agresszor, akinek a kedvében járása érdekében száll be a többi. És a bántalmazott tényleg úgy érzi, hogy mindenki ellene van. Könnyű azt mondani egy külsősnek, hogy “üsd ki a bandavezért”, nem fogja merni. Illetve egyszer bekattanhat a bántalmazott, de attól irgalmazzon az ég. És persze, hogy kkor is ő lesz a hibás, a “bolond”, stb.
KedvelésKedvelés
Fiúknak még nehezebb. A lányoknak jobban elnézik a segítségkérést.
Kihegyezett variáció: a 12 éves fiam szólt, hogy a tesi tanárja valami brutálisan bántalmazza őket verbálisan. A fiam kivan az állandó üvöltéstől, szidalomtól és trágárságtól. Bementem a suliba és jeleztem a tanárnak, hogy beszéljen a gyerekkel tisztességesen. A következő órán a többiek előtt szégyenítette meg, hogy segítséget kért az anyjától.
Miféle abszurd gondolkodás ez? Ekkora egyenlőtlenségben elvárni a gyerektől, hogy maga oldja meg a problémáját? Ráadásul éppen a bántalmazó veti a szemére a “gyengeséget” és szégyeníti meg emiatt.
KedvelésKedvelés
Szólj az igazgatónak. Írásban. Opcionálisan, a nyomaték kedvéért a fenntartó és az iskolaszék (ha van) is kaphat másolatot. Következő lépés az ombudsman. A gyerek pedig azonnal szóljon, bármilyen további sérelem éri.
KedvelésKedvelés
Dolgoztam sokat iskolában, csatlakozom képviselőnéhez. Írásban, átvetetve, másolat fenntartónak, szülői szervezetnek (nem okvetlenül kell iskolaszéknek hívni, de minden iskolában kell ilyennek lennie), és érzékeltetve, hogy mint a gyerek jogait hordozó személy, be kell hogy vonjanak minden további fejleménybe. (Pl. jegyzőkönyv, hogy szóban közölték az illető tanárral, hogy nem kéne ilyet csinálni stb.) A jogait ismerő szülőktől eléggé be szoktak tojni az iskola vezetői, és ilyenkor nyilvánvaló, mert azért nem teljesen hülyék, hogy ha a gyereken próbálják leverni, akkor még sokkal rosszabbul járnak hosszú távon. Tudatosságot és éberséget tanítanak az ilyen helyzetek a gyereknek és a szülőnek is.
KedvelésKedvelés
Ezeket a fasiszta tesitanárokat én kiküldeném túlélőtúrára az őserdőbe. Aki visszatér, azt felvenném, de csak kápónak.
KedvelésKedvelés
Az milyen már, amikor a pofa felveszi a susogós melegítőt, sípot akaszt a nyakába, és ettől mindjárt úgy érzi, hogy ő Bear Grylls.
KedvelésKedvelés
Basszus, és éppen olyan. Ápolatlan susogós, hatalmában feredőző fasiszta.
Köszi a tippeket!
KedvelésKedvelés
Ja, és az átlag magyar tornatanár 45 fölött egyáltalán nem kevésbé pocakos, mint bármelyik átlag magyar polgár. A középiskolai Imi bá’ nálunk tekintélyes pókhassan rendelkezett, továbbá rendszeresen vöröslött a feje a szesztől. De azért tahó módon leordította a gyerek fejét, aki nem tudta megcsinálni a szekrényugrást, holott neki még a székről felállás is sokszor kihívást okozott.
Ja igen, abúzus a tornaórán: http://index.hu/belfold/2013/07/16/jon_a_tornatanarok_kora_erre_szamitson/
KedvelésKedvelés
Tornatanár idióta. Alkalmatlan a pályára. Menjen őrmesternek inkább. Nekünk egyébként ex katona tornatanárunk volt, szerintem túlzásba is vitte a fegyelmezést, de nem ordított és nem szégyenített meg senkit.
KedvelésKedvelés
Én az árulkodást mindig információforrásnak tekintettem. Sosem szóltam emiatt még rájuk, inkább meg szoktam köszönni a híreket. 🙂
KedvelésKedvelés
ezzel így vagyok én is. nem leshetem őket minden pillanatban árgus szemekkel.
KedvelésKedvelés
Az én fiam is ezt mondogatja, amikor megkérdem, hogy miért árulkodik. Anya, ha én nem mondom el,akkor te honnan fogod tudni? És mivel ő még abban a hitben él, hogy én mindent tudok, érv nélkül maradok. Az árulkodás nagyon sokszor figyelemhajhászás. Mindent megtennének néha egy kis figyelemért.
KedvelésKedvelés
Erre írom, hogy mindig jelez valamit.
KedvelésKedvelés
Elég nehéz az intézetben megértetni, hogy nem minősül vamzerkodásnak, ha valaki tud arról, hogy a társa mérgezi magát, vagy szétlopja a mi közös tulajdonunkat, esetleg a társai tulajdonát és ezért valaki más sozól nekem. Az főként nem árulás, ha titokban bántva van vagy megfélemlítve ês segítséget kér. Közügy miatt vagy önvédelemből igenis szólni kell. Mondd ezt el olyan kamaszoknak, ahol az erő rendezi a viszonyokat. Abszolut téves képzetek vannak az árulásról.
KedvelésKedvelés
Ezek tisztázására lehetne például azokat a remek erkölcstan órákat felhasználni. Hogy legyen közös nevező, mi az árulkodás és mi nem az. Onnantól már a tanárnak is könnyebb 🙂
KedvelésKedvelés
Az árulkodás növeli az ellentétet, nem megoldja. Mondd meg az illetõnek, ha bajod van vele, mondd, meg hogy változtasson. Csak akkor árulkodj, de az már nem árulkodás, ha az nem használ. Az árulkodás megfutamodás. Nem tanít meg szembenézni, szembe mondani a saját véleményünket. Mondja meg a Kati néni, Pistikének, hogy nem szabad a hajamat húzni.
KedvelésKedvelés
Szimpatikus első komment, érzékeny álláspont, lecövekeltél az Erő mellett, nehogy az agresszornak valami bántódása essék! Tömör tanácsok, meg vagyunk világosodva — gondolom, a bejegyzést sem sikerült végigolvasni.
KedvelésKedvelés
Most elképzeltem, amint a 15 kilós négyévesem megmondja a 35 kilós 10 évesnek, hogy ne lökdösődjön. Ettől meg a 10 éves meglepődik, bocsánatot kér és engesztelésül visz neki egy szál virágot. Ettől a képtől meghatódtam. Kár, hogy csak a képzelet szüleménye.
KedvelésKedvelés
Az én lányom kilenc évesen 21 kiló.
Épp tegnap jött hozzám a suli udvarán, hogy olyan csúnyát mondott rá egy harmadikos, hogy azt ő nem is szívesen ismételné el… Nekem ez nem árulkodás, főleg, mert az ügyeletes tanítónő lepattintotta ezzel a szöveggel már előttem: én odamentem a kislányhoz, és elmagyaráztam neki, hogy így nem beszélünk, főként nem az én lányommal…
Van egyébként egy aranyos történetünk is (és valójában ezért kezdtem el írni): amikor elsős volt a gyerek, a szomszéd teremben levő negyedikesek elkezdtek focizni az üvege kupakjával. Az én cingár lányom felháborodva közölte velük, hogy szégyelljék magukat, hogy ilyet tesznek egy náluk kisebb gyerekkel.. és a nagyok megszégyenültem visszaadták a kupakját (gondolom, a megdöbbenéstől) 🙂
KedvelésKedvelés
Az tényleg nagyon fair, hogy elvárjuk egy ovis vagy alsós gyerektől, hogy olyan hatékony kommunikációs stratégiákkal rendelkezzen, ami még a felnőttek nagy többségének is csak álom:)) Legyen a gyerek önbizalomtól duzzadó, asszertív, érvényesítse sikeresen az érdekeit, és bizony mondja meg Pistikének, hogy márpedig ne húzza a haját. Próbálkozhat netán Gordon-módszerrel vagy zsiráfnyelvvel is, hátha akkor kevésbé bántja meg Pistike lelkének fodrait (kérlek, Pistike, ne húzd a hajam, mert az nekem fáj és szomorú leszek tőle). Mert akkor majd Pistike bizony magába száll, és megérti, hogy nem szabad fájdalmat okozni Nünükének, mert amúgy nem azért csinálja az egészet, hogy lássa sírni Nünükét (amire biztos megvannak a maga okai, nem kétlem). És ha Nünüke karakán módom ámde lágyan, kedvesen megmondta a véleményét Pistikének, akkor Pistike vezeklésképpen virágot hoz majd neki, és elsétálnak a naplementébe kézenfogva.
A megfutamodásról meg csak megboldogult nagymamámat tudom idézni: “Szégyen a futás, de b*ssza meg, aki kerget!” Ha a szemüveges, nyápic Ödönkére rászáll a bikanyakú Pistike és vidám bandája, és mondjuk a vécébe nyomkodják a fejét barátságosan reggelente, akkor nemigen látok a megfutamodáson kívül más stratégiát. Nehéz úgy szembenézni, ha az ember feje a vécében buborékol, már csak anatómiailag is.
KedvelésKedvelés
Nagyon jól szórakoztam. Főleg a zsiráfnyelven 🙂 A virág nekem is eszembe jutott, a naplemente nem. Pedig így teljes a kép 😀
KedvelésKedvelés
Potyog a csillámpor a monitorról …
Amúgy imádom, mikor azt mondják, hogy “a pedagógus eszköztelen az agresszióval szemben” – hát akkor mi a fenének vannak azok a pedagógiai eszközök???
KedvelésKedvelés
Néhány éve tolmácsoltam egy kanadai drámapedagógus workshopján (Kathleen Gallagher), ami pont a “bullying” témát járta körül. Nagyon szemléletformáló volt, reveláció reveláció után, és nemcsak nekem, a viszonylag kívülálló tolmácsnak, hanem a drámatanároknak is, akik részt vettek rajta. Körbejárta a jelenséget, a terrorizálás dinamikáját, a hangadó csoportot, a “cinkos némákat”, akik szép lassan belesodródnak a terrorizálás egyre durvább formáiba, és az áldozatot, akinek a legkevesebb a mozgástere a képletben (mert pont irreális lenne tőle várni a megoldást az összes többi erőpozícióban levő szereplő helyett). Voltak valós történetekből kiragadott momentumok (a hideg kirázott), önreflexív játékok, tudatosító gyakorlatok, egy rahedli pedagógiai eszköz, az egész jelenség megértésére, kezelésére, feldolgozására, a gyerekek közti mediációra (és itt hangsúlyosan nem a háromnegyed által említett “igazságosztó Mátyáskirály” szerepében), úgyhogy eszközök vannak, csak hozzá kellene tudni férni. (OFF: most elkezdhetném ragozni, hogy ha a tanároknak nem három mellékállásban kellene takarítani/korrepetálni/éjszakánként fordítani, hogy éhen ne haljon a család, és lenne sokkal több értelmes támogatott továbbképzés, akkor mennyivel előrébb lennénk, de nem kezdem).
KedvelésKedvelés
Azt viszont kezdhetnéd, ha van időd, hogy írj egy bővebbet erről a workshopról. Borzasztóan érdekel a nézőpontod, amit tanultál belőle, ahogyan a helyzeteket kezelni lehet. (Én 6 évig éltem egy ilyen osztályban, ahol a dráma szakkör volt a megmentés. Máig azt gondolom, ott tanultam a legtöbbet. – Ezért van az erős személyes érdeklődésem)
KedvelésKedvelés
Engem is nagyon érdekelne. Borzasztóan lefedetlen terület a pedagógus(tovább)képzésben! Persze szemléletváltás kellene hozzá, de valahol el kell kezdeni.
KedvelésKedvelés
Oké, majd előkotrom a jegyzeteket (a Drámapedagógiai Magazinban mintha írtam volna összefoglalót anno), és könyvet is kaptam az előadótól, azt is megpróbálom kihalászni a dobozaimból, ha egyszer a végére jutok a költözködésnek és minden előkerül:)))
Az mindenesetre megmaradt bennem, ahogy a tanár nem erőfölényből kezeli a gyerekeket, hanem partnerként, és komolyan veszi a piszlicsárénak tűnő nyomorukat is, mert sokszor az csak a jéghegy csúcsa, és mire már eljut egy gyerek addig, hogy segítséget kér, már javában benne vannak egy jól fejlett Legyek urás helyzetben.
KedvelésKedvelés
Tökjó lenne! Jó költözködést – már ha az egyáltalán lehet jó 🙂 -> szóval inkább túlélhető költözködést Neked, ha pedig oda jutsz, írj erről – ha Éva engedi, akár posztban is…
KedvelésKedvelés
Nincsenek eszközeik. Valaha volt Makarenko, azt már nem lehet, de nincs más helyette. Lenne, de nincs rá attitűd. A felnőttbeszéd- tanárbeszéd még ma is a hatalomra és fegyelemre apellál. Vajmi kevéssé látja a gyereket. Márpedig a mai gyerek öntudatos, nehezen lenyomható, vagy ha mégis, az gerinctöréssel jár.
Az egész rendszert kellene átrendezni, a tanároknak tanulni ( nemcsak elmenni továbbképzésre), az oktatási rendszert átformálni, kevésbé megmondósra, inkább használni a gyerekek képességeit (szabad, csoportos tanulás, projektek). A tanárnak koordinálni, nem minden áron meghatározni. A mostani gyerekekben rengeteg lehetőség van, de teljesen más eszközökkel kell azt kihozni belőlük, mint 41 évvel ezelőtt.
És igen, a fegyelemről alkotott fogalmainkat is át kellene alakítani.
KedvelésKedvelés
Nemsokára ha így megy tovább annak is örülni fogunk, ha lesz, aki bemegy az iskolába vigyázni a gyerekeinkre napközben.
KedvelésKedvelés
Képviselőné – igazad van. Ugyanakkor mi okozói tudunk lenni az eseményeknek, nem csak elszenvedői, mert mi itt tudjuk, hogy hol vannak, lennének a beavatkozási pontok. Nem lehet az ilyen mellett csak úgy elmenni.
Nekem összességében jó tapasztalataim vannak a tanítókról. Jó szándék, tudásvágy. Sokszor kevés az idejük utána olvasni, neten keresni, de tanulnának ők. Csak hát sok van ami nem ingyenes, fizetni érte, pláne munkaidőben elmenni nem nagyon tudnak. Viszont ha nem kioktató hanem valóban figyelmes segítő szándékkal közeledek, mindig nyitottság fogad. Kell adni eszközöket, ha kevés van náluk. Aki el tudja fogadni, élni tud vele, hátha példa lesz a másiknak … én hiszek ebben!
KedvelésKedvelés
Összességében tényleg elfogadhatóak, csak sajnos szinte mindenütt vannak nem a pályára valók is, akik megmérgezik a gyerekek iskolai életét.
Biztosan nagyrészt azért, mert eszköztelennek érzik magukat. Ahogy így visszagondolok, leginkább fegyelmezési problémát bizonyít a magatartásból az egész osztálynak kiadott tantárgyi egyes alsó tagozatban (bár a konkrét esetben, hát kíváncsi lennék melyik harmadikos osztály ül végig csendben egy felolvasást a nagyüzemi mezőgazdaságról 1993-ban, amikor éppen azok szétverése folyik amúgy), órába folyton belebeszélő szuperagyú kölyökre rászállás és az osztály ellene hangolása felsőben.
De az a néhány, akinek inkább kapa lett volna a kezébe való kréta helyett, éppen eléggé meg tudja keseríteni egy-egy gyerek életét.
KedvelésKedvelés
meg hát az a baj, hogyha odáig fajult a helyzet, hogy a gyerek bullying áldozata lesz, ott már nem nagyon lehet mit tenni. a bullying ugyanis azokkal szokott történni, akik eleve magányosak és a közösség perifériáján vannak. aki feljebb van a ranglétrán, és vannak barátai, azokat nem bántják. és annak, hogy miért kerül egy gyerek a közösség perifériájára, oka van. csakhogy ezekkel az okokkal senki sem foglalkozik, nem figyelnek oda rá.
szerintem az, aki bullying áldozatává lett, nem nagyon tehet semmit. ha csendben tűr, akkor végigszenvedi az iskola 12 évét. ha védekezik, akkor meg ő lesz a problémás gyerek. van a fórumunkon olyan Asperger-szindrómás srác, aki fizikailag is nekiment a piszkálódóknak… ezzel azt érte el, hogy őt bélyegezték agresszornak, és végül eltávolították az iskolából.
KedvelésKedvelés
Ez az álláspont legfeljebb egyenrangú felek között tartható, gyerekek közt még talán ott se.
A segítségkérést én egyébként nem tartom megfutamodásnak. Se a gyerek, se egy alkoholista, se gázos párkapcsolat, … esetében.
És még abban az esetben is, ha önállóan oldja meg a gondját, ha ezt elmeséli megtisztel a bizalmával. És az én dolgom, hogy támogassam.
KedvelésKedvelés
Középső lányom szólt az osztálytársainak, akik az oviablak alatt cigiztek, hogy nem kéne, és miért nem. Azt is elmondta nekik, hogy ha még egyszer meglátja őket, szól az osztálytanítónak. Megtörtént, szólt, nem volt következménye. Pusztán annyi, hogy emiatt jelentkezett a leányka a diákönkormányzatba, hátha ott több esélye van ilyen helyzetekben épeszű tanárokra hatni. Sajnos már most, 17 évesen is az a tapasztalata, hogy amelyik tanár normálisan reagál ilyen helyzetben, az nincs döntési pozícióban.
KedvelésKedvelés
Jogos. Inkább én mondom meg Pistikének, hogy ne húzza, mikor látom, hogy aki eddig mert neki szólni, az még egy nagy rúgást is kapott. És Pistike épp kétszer akkora mint én, tehát tuti, hogy jól megijed majd tőlem.
KedvelésKedvelés
“a gyerekek világában nincsen egyenlőség: egyes, erősebb helyzetű vagy idősebb gyerekek vagy csoportok könnyedén kicsinálnak, akár öngyilkosságba is hajszolnak másokat.” – ezt kicsit bővebben nem értem, hiszen a felnőtt(-nek is nevezhető) világra ez legalább annyira igaz. mondjuk a gyerek nem önálló, ezzel szemben borzasztó sok felnőtt sem önálló – nem az anyagi önellátásra gondolok, hanem az érzelmi és értelmi önállóságra, autonómiára. mégis hol az a világ, amit szembeállíthatunk a gyerekekével?az elnyomás nem a gonoszkodó gyerekek sajátsága, sőt, nekem épp úgy tűnne (gyermeki és későbbi, felnőtt tapasztalataim alapján is), hogy ilyenkor az elnyomó felnőtt viselkedéseket emulálják. a “felnőtt” elnyomás nagyobb része társadalmilag elfogadott és megkövetelt. ez pedig egy fontos kontextusa a betyárbecsületnek.
maga az árulkodás csak abban különbözik (mondom felnőtt fejjel) a sima tájékoztatástól és információmegosztástól, hogy a történet egy konkrét elnyomó (tipikusan bántalmazó, agresszív) esetet is tartalmaz, ami olyan stresszt, fájdalmat, és mindenféle szenvedést okoz, ami külső beavatkozásért kiált – és amit nem feltétlenül az árulkodó maga szenvedett el: árulkodni mintha legalább olyan gyakran be nem avatott, külső megfigyelők szoktak.
mindez engem nagyon emlékeztet a felnőttek fohászaira és imáira az atyaistenhez meg a szűzanyához. persze gyerekként még hatékonyabban tudtunk mozgósítani hatalmas isteneket a megtiport érdekeink védelmére. ezt a párhuzamot továbbgöngyölítve, az árulkodás vagy felsőbb hatalmi beavatkozáshoz folyamodás egyszerre általános gyakorlat és félig-meddig tabu. kiszolgáltatottságot ismerünk el vele, és ez lealacsonyít a többiek előtt. persze mindenki ehhez folyamodik végső szükség esetén.
hogy ezt az egészet miért nem vagyunk képesek (még felnőttként vagy felnőttkorúként sem) normálisan, hibáztatás, bűntudat, lealacsonyítás, szégyen nélkül gyakorolni és értelmezni, az szerintem elválaszthatatlan attól a szégyenkultúránktól, amiben a szüleink és társadalmu(n)k felnevelt. komolytalan felvetésnek hathat, hogy nem tudom, lehet-e egy ilyen mozzanaton (árulkodás elfogadhatósága) változtatni az egész építmény hathatós szétverése nélkül…
KedvelésKedvelés
Amit idéztél tőlem, a betyárbecsülettel kapcsolatos. Hogy azért kérjük rajtuk számon, mert feltételezzük, hogy ők egyenlően, egyformán gyerekek, egyik olyan, mint a másik, tessék összetartani, és mi állunk felettük.
A felnőttek világa, hát igen — most vagyok túl egy jeleneten, árulkodtam. Besétál ide egy ember, kinyitja a teraszkaput, fúr-farag, nézem, ki ez. Kiderült, áthelyezi a villámhárítót. Nem tudom altatni a beteg kicsit, tele van minden szeméttel, száradó ruhára hull a malter, és ha nem megyek ki, nem szólt volna. Bérlő vagyok, engem nem kell tájékoztatni. Látom ám, hogy a műemlék tornyon fúrogat, keresztbe-kasul, ereszcsatornán kívül vezeti a villámhárítót, bassza szét a torony eddig harmonikus falát fusimódra, kérdezem, biztos, hogy jó lesz ez így? Erre: elhiheti, hogy értek hozzá. Felhívom hát a közös képviselőt, hogy biztos jó-e ez így, és legyen szíves máskor szólni,ha itt valami munkálat van, ne mászkáljanak ismeretlenek a teraszon. NEM ISMERETLEN (neki), A TULAJDONOSOKKAL EGYEZTETTÜNK, persze, nekik tök mindegy, nem az ő teraszukon fúrnak. Elkezdi darálni a jogszabályt, KÖTELES VAGYOK TŰRNI, KÖZÖS HASZNÁLATÚ TERÜLET, pajzsként, rámfeszül a hatalmával, csak meg ne kelljen hallani a normális, emberi kérést, hogy ne állítsanak minket kész helyzet elé így. Elpöttyinti, tudom ám, hogy maga levelezGET az önkormányzattal! Mondom, tessék? Kiabálva mondja, hogy én nem hagyom őt szóhoz jutni, és hány ember hallja ott az irodájában, amit beszélünk. Bő fél éve nem beszéltem vele, kíméletlen, kegyetlen. Szíve joga írni, azt mondja. Mondom, persze, annak írok, akinek jólesik, nem kell ezt sem engedélyezni, sem észrevételezni, hagyja már ezt a kádárista házmester-hangot, hogy rajtam a szeme, ön nem a főnököm, ön a ház ügyeit képviseli abból a pénzből, amit én és a többiek mint bérlők vagy tulajdonosok befizetünk, én önnek nem tartozom felelősséggel, mégis úgy tesz, mint valami végrehajtó szerv, ön viszont mind a tulajdonosoknak, mind a bérlőknek felelősséggel tartozik. Tudom, milyen a nő, mégis mindig megpróbálom úgy kezelni, mintha végezné a munkáját, és normálisan elmondani neki, mi a gond, és várni, hogy túllásson azon, hogy de őket megbüntetik a villámhárító miatt, meg prioritás, meg nincs pénz, és nem irreleváns, fölényes fordulatokkal jön, és nem kénye-kedve, szimpátiája, hatalminak vélt helyzete dönti el, hogy egy tök érthető emberi kérést figyelembe vesz-e vagy nem. Na és most árulkodni fogok az önkormányzatnak is, mert ezt addig csinálja, ameddig nem kap jelzést.
KedvelésKedvelés
Nekünk is volt ilyen főnökösködő közös képviselőnk. Már akkor sem értettem a jelenséget, pedig a Kádár rendszerben szocializálódtam. Azóta leváltottuk, de csak azért, mert lopott is, és az már átvitte a tisztelt lakótársak ingerküszöbét is.
KedvelésKedvelés
Az én anyukám tizenkilenc évesen háromperhármas ügynök volt. Olyan helyen dolgozott egy évig, ahol mindenki az volt, egy nemszocialista ország követségén volt huszonkettedik (titkárnő) kávéfőző Mancika. Havonta találkozott a “kapcsolatával”, minden alkalommal elmondta, hogy ő maximum azt tudja, ki milyen kávét szeret, illetve hogy a hercegprímás bácsi már megint üzent, hogy az ott dolgozók ne hordjanak miniszoknyát, mert az erkölcstelen, és ő látja ezt az erkölcsi fertőt az ablakából, ha feláll egy sámlira és jól kihajol. Viszont most anyámnak van egy ilyen árulkodós dossziéja valahol. Ha politikus akarnék lenni (nem), akkor most tehetnének a szememre hányást, hogy már a zanyám is…
KedvelésKedvelés
Ez a bejegyzés nekem most nagyon rosszul esik annak ellenére, hogy tisztában vagyok a mögötte meghúzódó jó szándékoddal. Mesélek egy kicsit a munkahelyemről. Van ott egy főnök és négy seggnyalója, akik pokollá teszik minden munkahelyemen töltött percemet, mert állandóan ott a fenyegetés a levegőben, hogy figyelünk! és ha tévedsz megmondunk a főnöknéninek. És mondanom sem kell, hogy ettől az állandó görcstől hatványozottan annyit tévedek. Éjszaka már nem bírok aludni. Gondolkodtam már, hogy miért. Hiszen én nem félek a főnöknénitől! Akkor mi ez a stressz? A gesztus. Hogy ezt ők élvezik. Hogy a legkisebb tévedésemet is ellenem használják. Hogy nincs kegyelem. Hogy nincs önreflexiójuk. És, amíg a munkahelyen ezen négy seggnyalónak szinte korlátlanul bármit szabad, addig én retteghetek, mert az én kis bűnöm nem megbocsájtható. Ez az egyenlőtlenség, igazságtalanság. Amikor valaki attól érzi többnek, jobbnak magát, ha mindenki mást rossznak lát, és befeketít. Az árulkodás nekem ezt jelenti. Azt, amit te árulkodásnak nevezel, az inkább segélykérésnek nevezném.
KedvelésKedvelés
Leplezd le őket, utána pedig menj el onnan. Ebbe bele lehet betegedni! Ne tedd!
KedvelésKedvelés
Tervezem, hogy elmegyek. Tényleg megbetegít. Amíg betegszabadságon voltam, addig kivirultam. Most, hogy visszamentem, kezdődnek az álmatlan éjszakák. A vicc az, hogy a munkámat nagyon szeretem és szerintem jól is csinálom. Csak a körítéssel nem tudok mit kezdeni 😦
KedvelésKedvelés
Akkor egész biztosan máshol ugyanezt sokkal, de sokkal jobban fogod csinálni! Sok-sok erőt kívánok a lépéshez! Okosan!! 😉 🙂
KedvelésKedvelés
Nincs esély máshova menni? Ez megbetegít téged.
KedvelésKedvelés
Nos, ma apa felhívta a lány osztályfőnökét, aki azt mondta: tudja, hogy piszkálják a lányokat a fiúk, legutóbb ezért szétültette a lányt meg az őt szekáló fiút. Nem tudom, a szexuális zaklatásról mennyit tud a tanárnő, de mivel évek óta csinálják többekkel, biztos eljutott a füléig. Eszméletlen. Szétültette, bazmeg.
KedvelésKedvelés
Az, eszméletlen.
Engem anno azért “ültettek szét”, mert panaszkodtam otthon (úgy 12 évesen talán), hogy a srác rém büdös.
Tényleg az volt, retkes, mosdatlan, 15 év körüli túlkoros kamasz, bugyborékoló hormonokkal.
Egyébként jóindulatú volt, csendes, azért tették mellém, hogy legalább legyen kiről lelesnie a leckét, és ezzel nem is volt semmi bajom, csak lett volna barátságban a vízzel, szappannal.
ILYEN esetekre megfelel a szétültetés, de szekálás ellen nem!
Borzasztó, hogy nem találnak valami megfelelőbb megoldást. Adél és Szófia említett új eszköztárt, na azt kellene alkalmazni…
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: Női hangok a MÜSZI-ben / Civilek Éjszakája | Hungarian Women's Lobby
Kéne alapítsunk egy falut… Valahol otthon lennék benne 🙂
KedvelésKedvelés