beszélnünk kéne a fogamzásról

Csak a korának megfelelően, hm, mindig csak a kérdésre válaszolni, nem többet, nem túlterhelni.

Ma megkérdezték. És én minden kérdésre feleltem, de nem csak a kérdésre feleltem, mert olyat, amitől értelme lesz az egésznek, nem lehet kérdezni, annyi tudásuk és szempontjuk nincsen. Aki csak a kérdésre válaszol, az egy kicsit szándékosan homályban hagyja a gyerekét, hiszen a gyerek nem tud mit kérdezni, és erről a témáról az egész világot átölelve, csodálatosan, lelkesülten lehet beszélni, és érdemes is.

Csakazolvassa egyedülálló, önmegtartóztatásban élő anya élesben is kipróbálja az itt írtakat — épp egy éve volt –:

mit mondjak a lányomnak

szóval a gyerekeink felvilágosításáról

(nagyon korrekt írásoknak tartom ezeket, ami ritkán esik meg velem egy év után is, de hű, mennyit vitáztam még értelmetlenül értetlenekkel akkoriban),

az utóbbiból idézek is:

Szülőtársaim, a szexben, úgy, ahogy azt a Jóisten megteremtette, SEMMI gyanús nincs. Nem terheli meg a lelket, nem zavar össze, nem feldolgozhatatlan. Hacsak nem üzenjük azt a viselkedésünkkel, a feszengésünkkel, a félbehagyott mondatainkkal, hogy az.

“Én nem akarnám részletekkel traktálni, csak arra válaszolnék, amit konkrétan kérdezett. Minden mást is addig a pontig mesélek, amíg érti (meg persze én). Ha mesélni kezdenék olyan részletekről, ami neki már magas, semmi nem lenne tisztább utána.”

Semmi sem magas. Minden csodálatos, hívogató és örömteli. Összetartozás és eksztázis, amit egyszer ő is átél majd, és minél kevésbé tiltott a gyümölcs, annál szerencsésebben. Utálom ezt a tizennyolc-karikás, “mi, mocskos felnőttek tudjuk, mi a csízió, de ti még kis ártatlanok vagytok, nektek ez nem való”, a gyerek igenis létező szexualitásáról és kíváncsiságáról tudomást venni nem akaró általános felfogást. Ugyanezt a médiában is. Ami nem való egy tizenöt évesnek, az senkinek sem való.

— tehát ezt a mentalitást tesztelem három egész harminchárom és öt egész harminchárom éves gyermekeimen; közülük a nagyobb látott engem nagy pocakkal és vajúdni is (otthon szültem a legkisebbet), és emlékszik is rá.

Aszongya a Julis, de hajnali fél tízkor ám, így a hasamat csapkodja: jó, itt voltam, de hogy kerül a kisbaba a hasadba?

Mondom, először is, nem kisbaba még, amikor odakerül, hanem icipici csíra.

Ekkora voltam! (decuki-hangsúllyal mutat ölelve egy kb. héthónapos magzatot) Amikor születtél, akkora voltál, de amikor a hasamba kerültél, icipici.

De hogy kerültem oda?

Várjál, mondom azt is.

Egy pillanatra átsuhan rajtam, amit ilyen helyzetek átélői, szülőtársaim mindig mondanak, de inkább csak az árnyéka a zavarnak, a halogatás vágyának, a félelemnek, hogy rosszat mondok. Aztán arra gondolok: mi rosszat mondhatok? mivel árthatok? mi ez a görcs, mi is a Nagy Titok igazából, amiről csak tökéletesen szabad beszélni, amikor annyi butaságot hallanak mindenről, mindenhonnan, erről is? Inkább a helyzet szépségét élvezem, felbecsülöm a lehetőséget, és belecsapok a húrokba.

Az anya hasában vannak ezek a kis magok. Itt (mutatom), kétoldalt, várnak, készülődnek. Már neked is ott vannak.

Erre már Babadávid is csapkodja a hasamat, szépen vagyunk.

Apukáknak nem lehet gyerekük?

De várjál, Julis. Minden gyerek két ember gyereke: az apukáé meg az anyukáé. Az apukáknak még sokkal több ilyen magjuk van, és a fütyijük alatt tartják őket.

De hogy kerül a hasába.

És amikor az apa meg az anya nagyon szereti egymást — elszégyellem magam –, amikor nagyon szeretne csak ketten lenni, olyan érzésük van, hogy mindjárt megeszik egymást…

— mint te Babadávidot?

Valami olyasmi…

Akkor az apuka fütyijéből az anyuka hasába áramlik a puncin át a sok mag. A punci belül, ami nem látszik, ilyen cső. Pont úgy áll, akkora, hogy beleillik annak a fütyije, akit nagyon szeret. Mert az ilyen nagyon jó, csiklandó érzés.

Na és amikor a legjobb, akkor kilő, és találkozik ott bent a nő testében a sok-sok versenyfutó mag közül egy, a legügyesebb a nagy, várakozó petesejttel, és belefúródik és nagyon boldog. A többiek szomorúan visszafordulnak.

— ez itt egy kicsit fölösleges, de nem hiszem, hogy árt, meg összezavarja őket — De van, amikor ez nem megy, és akkor az orvosok kiveszik a férfinak meg a nőnek is a magjait, és egy kicsi üvegben találkoznak, esetleg egy tűvel bejuttatják a nagy petesejtbe a kicsi legfürgébbet, és amikor egyesültek, néhány nap után teszik be a nő hasába, és ott ugyanúgy nő a baba, és nagyon boldogok a szülők. Ilyen gyerek a… (nem jut eszembe, ők nem ismernek olyat, csak én). De a legtöbbször a szerelmeskedéstől lesz gyerek.

És az állatok is így?

Igen, az emlősállatok, akik szoptatják a kicsinyeiket, a zsiráf, a kutya, a sün, az egér, a denevér, de ők nem szeretik annyira egymást. És nem is annyira zavarja őket, ha más is látja.

De nem mindig lesz gyerek, és nem mindig azért szerelmeskednek. De van, amikor nagyon szeretnének, és azért. Nem mindenki akar gyereket, van, hogy inkább csak azért szerelmeskednek, mert nagyon jó nekik, nagyon szeretnének egészen közel lenni egymáshoz.

A nagy testvéreteket például nagyon akartuk, tudtuk, hogy lesz, de neki nem János az apukája, és Babadávidot is vártuk Jánossal.

fél gyertyával

És engem is?

Nem. Te meglepetés voltál. Nagyon-nagyon örültünk, amikor később észrevettünk, de előtte nem tudtuk, hogy leszel. Az ilyen gyerekeket szerelemgyereknek hívják, és mindig nagyon szépek.

Megmutatom ezt a versenyfutást, meg hogy milyen nagy a felnagyított petesejt a kicsi versenyfutókhoz képest. Nem is futnak, hanem úsznak.

— internet, képet keres, reméli, hogy a sperm meets egg cell keresőkifejezésre nem jön fel rusnyaság, és nem, viszont ICSIről is van kép, nem fáj neki? nem —

Kicsit nézték, de ennyi volt, mert aztán Babadávidnak pisilnie kell, és a napnak e szakában nekem is viszket az illyreceptorom.

De még kérdezi Julis, talán mert a szomszédasszonyom a negyediket várja: és te miért nem szülsz még gyerekeket?

De ki lenne az apukája?

Ja, igen, János meghalt.

Kell apuka is. Már sokan vagytok, nem lehet nagyon sok gyereke az embernek, sokszor fáradt vagyok, és az anyukák mást is szeretnének csinálni. Egyébként lett volna még egy, amikor János még élt, de ő egész pici korában, ekkora volt, meghalt a hasamban.

*

Vidám volt az egész és kedélyes, átélhető és szerves; nincs hiányérzetem.

Miben voltam tudatos?

A bensőségességet, az örömet sikerült hangsúlyozni, meg a gyerekszeretetet, a saját sorsukat, és a vágyat. Vágy, férfi-nő, hüvelyi aktus, ejakuláció, fogantatás, örömmel várt gyerek, a természet tékozló bőkezűsége, lombik, vetélés — ezekről sikerült beszélni. Örülök, hogy megemlítettem, hogy gyereket várni azért nem okvetlenül vicces, hanem feladat.

Nem használtam terminusokat, csak egyszerű metaforákat; egyszer mondtam a spermiumot.

Nem állítottam, hogy a dolog csak házasságban működik.

Nem állítottam, hogy a szexuális aktus célja a gyerek, az örömöt emeltem ki, mert nem gondolom, hogy a fogantatásról lehet a szexualitás legalább vázlatos motivációja nélkül beszélni.

Elválasztottam az állati és az emberi szexualitást, ami a hagyományos felvilágosítás legnagyobb csapdája, de ez csonka így.

Nincs hiányérzetem, de megjegyzem a következőket, mert szeretem végigvinni a gondolataimat. Biztosan lesz még szó velük a témáról, és hogy ne valami önkényes, manipulált, szenteskedő valóság kerüljön a tudatukba, azért veszem sorra ezeket, azért töröm a fejem.

Nem lehetett beszélni arról, hogy nem mindig örülnek a meglepetésnek — ez nagyobb tabu, mint a fütyibedugás vagy a jó érzés, és biztos nem csak nekem. Ne kerülgessük: az abortuszról. (Lehetséges-e beszélni róla? Hogyan, mikor? Hogy aztán majd középiskolában nézzék meg a Néma sikolyt? Ne beszéljünk az abortuszról, de akkor hogy kerüljük el, hogy a gyerek mint a szex szükségszerű és automatikus következménye, célja, öröme legyen bemutatva?)

Nem lehetett beszélni arról, hogy nem mindig szeretik egymást azok, akik “szerelmeskednek”.

Nem lehetett beszélni arról, hogy nem mindig egyforma a két fél vágya, nem mindig vannak érzelmek, és nem feltétlenül olyan jó ez mindenkinek (rutin, kikényszerített/megvett szex, nemi erőszak).

“Kilő” — nem okvetlen akkor, és főleg nem az ejakulációtól jó a nőnek, szóval az orgazmus leírása elégé férficentrikus lett, biztos mert az életem is az, vagy talán mert ott szól a fejemben a rengeteg halott mondat a felvilágosító könyvekből, és nem sikerült erről kialakítanunk kézenfekvő, élő beszédmódokat. Hogyan lehet vajon a fogamzásról beszélni, és közben a nő öröméről is?

Nem lehetett arról beszélni, amikor nem lesz gyerek: a meddőségről is épphogy, és egyáltalán nem az örömszerzés ezer más formájáról, a szexualitás nem heteroszexuális megnyilvánulásairól, vagy a fogamzóképességen túli (előtti? jézusom, de csak nem ijedek meg a saját gondolataimtól), tehát: időszakán kívül eső aktusokról.

Nem akarok minderről beszélni ekkora gyerekekkel, de egyszer majd kell, mert ez is a szexualitás része, sőt: a szexualitásnak nagyon kis szelete az, amikor a hüvelyi behatolásból gyerek fogan; igaz, most az volt a kérdés, hogyan fogan.

Tőletek azt kérdezem: hogyan lehet a nagyon szép eszmék mellett valahogy a szexualitás egészéről, árnyoldalairól is beszélni, akkor, amikor itt van az ideje, okosan, prevenciósan, ijesztgetés nélkül, mint a skandinávok csinálják biztos ügyesen? Szokták rám mondani, hogy túlintellektualizálom a gyerekeimet — nem tudom, én az okos szavakban és a nyíltságban hiszek.

Meséljetek, titeket hogy avattak be, és az milyen volt; ti hogy, és miért úgy beszéltetek, beszéltek a szexualitásról a gyerekeitekkel, esetleg tanárként.

240 thoughts on “beszélnünk kéne a fogamzásról

  1. Nagyobbik lanyommal (9) most estunk at a pedofilia-kerdesen. Azt nemigen lehetett szepen elmondani, de elertem a celom. Majd nemokostelefonrol leirom reszletesen.

  2. Imádlak.
    Nagyon klasszul csináltad.

    A “csak akkor feleljünk, ha a gyerek kérdez” – amit szerintem egy nagy pszichológustól is olvastam – tabusítja a kérdést. Egész nap a gyerekkel vagyunk, egymillió dologról beszélünk anélkül is, hogy kérdezné, az evésről, a nyárról, József Attiláról, és akkor van egy téma, amire csak akkor felelünk, ha kérdi, és pont annyit, amennyit kérdez. Ezzel pontosan leveszi a gyerek, hogy a felnőttnek kínos a téma.
    Én örökbefogadó vagyok, a “megmondjuk-e a gyereknek és mikor, hogy örökbefogadott?” egy hasonló tabukérdés. Épp most olvastam erről egy klassz kiadványt, ami azt javasolja: ne várjuk meg, amíg a gyerek kérdez, kezdjen a szülő magától beszélni erről. Mert ezzel példát mutatunk a gyereknek, hogy erről lehet beszélni, ő is kérdezhet, nem tabu.

    (Ma szerintem a halál témája hasonló tabu a felnőttnek. Érdemes ezzel is foglalkozni. Nálunk most ez folyamatos téma, a négyéves sokat kérdez, mindenki meghal-e, ő is, mikor, stb. Igyekszem úgy felelni, hogy ne alakuljon ki benne egy permanens rettegés a haláltól, ami bennem megvan. Hogy az élet részének lássa. Nagyon irigylem azokat, akik laza természetességgel viszonyulnak a témához.)

    Nagyon nagy feladat, hogy ma a szülő megbízható információforrás maradjon a szexualitás témájában.
    Nekem anno a szüleim ezt a vonatot elengedték. Nem bűnnek, inkább amolyan nélkülözhetetlen, kicsit gusztustalan műveletnek mutatták be a szexualitást. Nem alakult ki őszinte párbeszéd, későbbi dilemmáimban nem tudtak elkísérni.

    Példa. Talán nyolcéves voltam, és megkérdeztem apámat, egy nőnek férj nélkül is lehet-e gyereke. Én úgy értettem, hogy szükséges-e férfi a fogantatáshoz. Apám szerintem máshogy értette, mert pirulva azt mondta, hogy végülis férj nélkül is lehet. Teljesen félrevitt, utána egy darabig a szűznemzésben hittem. Ma viszont egy nyolcéves lehet, hogy már pornót is látott (én a nagy igazságot végül a nagynénémnél talált felvilágosító füzetből tudtam meg 10 évesen), szóval még gyorsabban kell a szülőnek lenni, hogy partner maradjon a diskurzusban.

    Én igyekszem hozzád hasonlóan nyíltan és pozitívan állni a témához, a veszélyeket sem elhallgatva. A négyévesnek épp most magyaráztam el, hogy idegen nem érhet a nunijához.

    • Apámmal egyáltalán nem tudtam a szexről beszélni, a 9 évvel idősebb bátyámmal lehetett volna biztos, de nem volt olyan a viszonyunk, ő élte a maga életét. Anyám letudta azzal, hogy vett pár felvilágosító könyvet (Gólya hozza? volt az egyik).
      Az akkor feleljünk ha kérdez dolgot én valahogy úgy értelmezem, hogy ne nyomjuk a témát, ne üljünk le azzal, hogy na gyerekek, akkor most ez a téma, apa/anya jól elmondja, hogy is van ez. Hanem legyen természetes, hozhassa szóba a gyerek, érezze, hogy nem kínos a téma.

  3. Nálunk elég sokat van terítéken a téma,mert a tesók is viszonylag témaérzékeny korszakban jöttek, és az ismerőseink között is sok a nagycsaládos, sorra jönnek a babák. Én még a mesterséges megtermékenyítésről nem beszéltem nekik, de az örökbefogadásról igen, mert legkisebb gyerekemnek volt egy tejtestvére, aki örökbefogadott baba volt. Kicsit karcolgatjuk már a családtervezéstémáját is szokták kérdezgetni, hogy a nénik akik szörnyülködnek, hogy hogyan bírok velük, ők nem szoktak szeretkezni, vagy hogy csinálják, hogy ne legyen ennyi gyerekük. Egyenlőre addig jutottunk, hogy, az a biztos módja, ha valaki nem akar gyereket, de mivel szeretkezni nagyon jó érzés, általában nem mondanak le róla, hanem más módon próbálnak védekezni, hogy az apamag és az anyamag találkozzon. Ritkán, de előfordul, hogy Isten a védekezés ellenére összetalálkoztatja a magokat, és olyan is van, hogy nem védekezik a nő meg a férfi, és mégsem találkoznak a magocskák, ezért nem lesz babájuk.
    A nemi örömről velem elég “tankönyvízű” stílusban beszélt apukám annak idején, kicsit tartottam tőle, hogy én tudok-e oldottabb lenni. Amikor szóba kerül a fiaimmal a téma, én kicsit nyögve-nyelősnek hallom magam, de amikor ők beszélgetnek róla egymással, akkor annyira természetes stílusban teszik, hogy úgy érzem, jó munkát végzek. Én a szeretkezés, egymáshoz bújás kontextusában szoktam velük erről beszélni, nem annyira szorosan kapcsolódva a fogamzáshoz… Most, hirtelen az jutott eszembe, hogy egyszer megkérdezték, hogy meddig tart a szeretkezés, és akkor azt válaszoltam, hogy, amíg mindkét fél olyan jól nem érzi magát, hogy úgy érzik elég volt, már nincs szükségük rá. Tarthat órákig, vagy pillanatokig is. És itt mondtam, hogy a legtöbb lánynak tovább kell szeretkeznie, ahhoz, hogy igazán jól érezze magát, a fiúknak pedig gyakran 1-2 perc is elég lenne. Viszont a fiúk meg tudják oldani, hogy kivárják a saját nagyon jó érzésüket, és tudnak addig szeretkezni, amíg a lány is egészen jól érzi magát.
    Erőszakra már utaltam nekik, de nyíltam még nem került szóba. Mondtam már, hogy, amikor mindketten kedvet éreznek rá, akkor nagyon-nagyon jó érzés a szeretkezés, de amikor csak az egyik akarja, akkor nem szabad, mert tudjátok, hogy a simogatás, a puszi is milyen jó érzés, mégis milyen rosszul esik, amikor nincs kedvetek hozzá és a tesótok mégis erőlteti.
    Nekem az a tapasztalatom, hogy a “nagy beszélgetések” elég ritkák, inkább egy-egy könyv fölött történnek. De nap, mint nap tesznek föl egy-két kérdést. A legjobb érzés, amikor egymásnak válaszolgatnak, és olyan válaszokat, mint amit magam is fogalmaznék.:)
    6 és 4 éves a két nagy, a legkisebb még nem kérdez…:D

  4. Engem az intimbetét-cégek világosítottak fel. Körülbelül 11-12 éves koromban “csak-lányoknak” osztályfőnöki órán kaptunk csomagokat termékmintákkal meg helyes kis könyvecskével, amiben benne voltak az alap információk. Utána meg ezekből kiindulva utánaolvastam a könyvtárban. Otthon semmi, de semmi kérdésre nem válaszoltak. Hallgattak. Aztán nem kérdeztem. Illetve, egyszer apám azt válaszolta a “Mire való a tampon?” kérdésre, hogy orrvérzéskor kell használni. Amikor megjött, és anyám észrevette a véres termékmintát fürdéskor, adott pénzt betétre. De a kis falusi boltocskában aznap épp nem volt egészségügyi betét, csak vékonyka tisztasági, szaladgálhattam cserélni a budiba. Hála az intimbetét-cégek marketingeseinek meg a könyvtárnak, nem volt traumatikus élmény az első vérzés. De akkor is szomorú, ha egy gyerek felvilágosítását ennyire lepasszolja a családja.

    • Engem senki nem világosított fel, talán a suliban egyszer volt valami, de már nem emlékszem rá.
      Mikor először megjött, azt hittem, valami halálos betegség kapott el, egyetlen szerencsém volt, hogy van nővérem.

      A szex a családban tabu volt, meg úgy nagyjából semmiről se beszélgettünk emlékeim szerint soha, nem is annyira meglepő, hogy férjhez mentem 17 évesen.

      Ugyanúgy én sem világosítottam fel a gyerekemet. Erről meg már lecsúsztam.

      • Egy ismerős lánytól hallottam, hogy mikor a pasijával elment valahova kirándulni, az anyja próbált a témáról beszélni, de akkor is kb. úgy, hogy vigyázzon, meg mi lesz ott. Egyetem vége felé volt a lány. Mire mondta, hogy “anya, csak nem gondolod, hogy még szűz vagyok?” Hát ennyi volt a szex téma.

  5. nagyon jó!
    Engem anyám úgy világosított fel, kb 12 éves koromban, hogy kezembe nyomta a “Gólya hozza?” c. könyvet. Aztán a féltesómmal, aki fiú volt és egy évvel idősebb, megbeszéltük, hogy a menstruáció, az a dugás. Aztán elolvastam, és már tudtam, hogy nem. Volt egy könyv, “Tinilányok könyve”, volt benne szó mindenről, fejezetenként, és rajz is a nemi szervekről. Anyámmal soha, egyszer sem beszéltük meg.
    Van egy nagyon szép és aranyos könyv, a “Sehány éves kislány”, azt lapozgatjuk a lányommal, 6 éves, de még nem kérdezte, hogy kerül a baba hasba. De azt tudja, hogy neki ott nagyon jó volt. Viszont kérdezi, hogy mikor lesz kistesója.
    Szerintem ez, amit te elmondtál, nagyon jó, emészthető, és egy anyukától/apukától kell hallani, nem könyvből, 12 évesen. Valahogy én is így szoktam élettani dolgokról beszélni, egyszer talán a fiamnak elmondtam, de nem volt rá nagy hatással, biztos lesz még róla szó.

    Ez a mondat meg különösen értékes “Ami nem való egy 15 évesnek, az senkinek sem való”

  6. A Sehány éves kislány nekünk is megvolt, nagyon szerettem, örülök, hogy még mindig lehet kapni.Ugyanilyen rajzokkal van egy könyv, “Nekem két születésnapom van”. Örökbefogadott gyerekeknek szól.
    Nálunk még nem aktuális a felvilágosítás témája, de nem tartok tőle. Ennek az lehet az oka, hogy a szüleim jól kezelték, édesanyámmal mindig tudtunk, és a mai napig is tudunk a szexualitásról beszélni. Nagy ajándék tőle nekem.

    • De jó!
      Volt még egy könyv, már nem tudom a címét, elsőben lapozgattuk, le volt rajzolva, hogy ha anya és apa szorosan összebújnak és egymáshoz érintik a testüket, megfogan a baba. Korán elkezdett érdekelni a dolog, harmadikban bebújtam a vendégfiúval a spájzba, és összeérintettük. Kicsit aggódtam, hogy mi lesz, de nem lett semmi.

      • Én meg azt olvastam valami könyvben, hogy attól lesz a gyerek, ha a szülő akarja. 10-12 évesen volt is egy ilyen parám, hogy ne akarjam, mert akkor gyerekem lesz.

        • Ezt én is így gondoltam, amire apukám közlése ráerősített.

          Aztán a gyerek tényleg a fejemből pattant ki, de ez már más történet:-)

        • Jaj, én is hogy aggódtam! Egyik barátnőm szüleinek a hálószobájában volt egy ilyen kamu terhességi teszt, ami úgy működött, hogy bele kellett nézni, és akkor vagy azt láttad, hogy igen, vagy azt, hogy nem. Hogy én hogy rettegtem, hogy azt mutatja, hogy igen! Tizenegy évesen! 😀

        • 😀 En mindig jokat derultem annak idejen az ifjusagi magazinok hasabjain latott kerdeseken, (pl szobafikusztol terhes lehetek-e, mert azt almodtam, hogy….) egyszeruen nem tudtam elkepzelni, hogy tenyleg, lehet ez, vagy csak poen, hogy valaki ennyire nem… ma mar inkabb sirnek egy ilyen kerdes hallatan, pedig engem sem vilagositottak fel annak idejen.
          Bar kaptam egy konyvet, hogyan lesz a baba, de a kerdeseimre pl hogy ‘apa, mi az a pornofilm’? es a szaftosabbakrol nem is beszelve, csak azt a valaszt kaptam, hogy ‘majd ha nagy leszel megtudod’… ‘de honnan fogom megtudni’? csend. Termeszetesen megtudtam en mar az oviban az ovitarsaktol, furcsa is volt, hogy ok honnan tudjak, irigykedtem, pedig ok is csak a nagyon alapokat tudtak, majd kesobb az iskolaban, reszletesebben. Mindig is hianyoltam a beszelgeteseket anyammal, mert oke, hogy a biologiai reszevel tisztaban vagyok, de a hozza kapsolodo erzeseimmel nem tudtam mit kezdeni, s amikor megjott az elso menstruaciom, annyira szegyelltem, hogy egesz nap bogtem es nem mertem lemenni a szobambol. Felve mondtam el anyamnak, s hogy legalabb apunak ne szoljon, de szolt, es masnap tudta az egesz falu, jottek, hogy dragam, el sem hiszem, hogy igazi nagylany lettel, sullyedtem el a nagykozonseg elott, es utaltam magam, meg az egesz noisegem…
          Apammal sosem vagytam beszelni errol a temarol, (de lehet, ez mar csak ennek a kovetkezmenye) de a bizalmas, diszkret, teljeskoru infot mindig hianyoltam anyammal. Ugy erzem, nokent ez kozelebb hozott volna minket akkor is, ha….

          • Nekem 11 évesen jött meg először a menzeszem, és előtte egy barátnőmnél már olvastam róla egy amerikai felvilágosító könyvben . És ott azt írták, hogy az első menstruáció az nagyon nagy esemény és nagyon nagy szó, és ezért újabban a nagyvárosokban az a szokás, hogy összeül a rokonság és ünnepelnek, mindenki boldog, az ünnepelt tortát kap és nagylányos ajándékokat. Én meg belegondoltam, hogy Budapest az nagyváros, és elkezdtem gondolkodni rajta, hogy milyen tortát kérek majd. Aztán megjött, és persze nem volt ott semmilyen party, le lettem ordítva, hogy mit képzelek, miért mondom el apámnak meg akarom elmondani a nagybátyámnak, meg hogy mossam ki azonnal a bugyimat, mert véres lett és hogy erről nem beszélünk, pláne nem bulizunk miatta, mert ez titok.
            Egyébként ez a tinilányokkal bugyimosatás ez tök megalázó, ráadásul hülyeség is, mert simán kiszedi a gépi mosás nem kell előmosni, sztem csak azért találták ki, hogy a „bűnös” titkolni való véres holmi nehogy hozzáérjen a többihez . (Nyugodtan hozzáérhetne, minden tiszta lesz végül, plusz ha megszárad már nem ken össze semmit.)
            Szal az egészet igazságtalan baromságnak tartottam és évek kitartó munkájával végül elértem, hogy az egész menzesz kevésbé legyen tabu a családunkban és a betéteink meg a tamponjaim pl. nyitott polcon legyenek a fürdőszobában. (Amit apám csak ezért fúrt fel. )

            • De ez olyan borzasztó, nálunk ugyanez volt. Mondjuk eszembe sem jutott volna elmondani anyámon kívül senkinek, de tőle is az jött, hogy “szégyelld magad” és igen, a bugyimosás… Ultrával, mert az jól kimarta a kezem… Felvilágosítás, persze… “elmehetsz, de ha terhes leszel, nem hagyom, hogy elvetesd” – 16 voltam, szűz, és táborba akartam menni, nem randira… és nincsenek szavaim, még most sem, pedig időszerű, és köszönöm Éva, ebből most sok ötletet loptam.

            • Szégyelld magad? Az anyád mondta? Meg a tábor előtti szöveg. Atyaég! Hát ez aztán mérgező szülő. Van mit kiheverned 😦
              Mondjuk téged nem vigasztal, de őt sem irigylem. Mit gondolhat(ott) magáról, a testéről.

            • Hát, a vért az én eddigi tapasztalatom szerint mosógéppel nem lehet kimosni, mivel azt csak a jéghideg víz oldja. A meleg, akár már a 30 fokos is a későbbiekben kimoshatatlanná fixálja az anyagban a vérfoltot. Plusz sokkal könnyebb kimosni, ha nem száradt még bele az anyagba, tehát azonnal.
              Nekem egyik mosógépemen sincs hideg mosás, meg véres anyag sose gyűlik össze egy egész mosásnyi.
              Szerintem a véres bugyit merő praktikus ésszerűségből mossák külön és azonmód, és nem valamiféle lányokat büntető célzattal.
              Legalábbis én ezt mindig így éreztem, és ezt beszéltem meg a lányaimmal. Akik szorgalmasan beáztatták hideg vízbe a bugyikat és szépen ott is hagyták… volt, hogy apuka mosta ki végül és persze azért csóválta közben a fejét 🙂
              A problémák lekerülése végett mindenesetre menzesznapokon hasznos nem fehér bugyit hordani, hanem olyat, aminek a színe harmonizál az esetleg örökre bennmaradó vérfolttal:)

            • Nekem mindig tökéletesen kijön 40 fokon, mosógéppel, még beleszáradva is. Büntető célzatúnak az ingerültség és az erről nem beszélünk hozzáállás miatt éreztem, meg a magyarázat teljes hiánya miatt. Például nem volt indoklás, hogy miért mossuk külön, hideg vízben kell stb., hanem csináld gyorsan és titokban. Egyébként anyukám azóta nagyon sokat fejlődött a témában.

        • Nekem meg pont az volt a hidegzuhany, amikor megtudtam, hogy nem elég nekem akarnom, férfi is kell hozzá, sőt aktívan cselekednie kell hozzá a férfinek. 🙂 Attól kezdve folyton rettegtem, hogy én még egyetlen alkalomra sem fogok tudni rávenni senkit, és nem lesz gyerekem. Aztán mégis lett, eddig három, elég hamar, sőt olyan apjukat sikerült kerítenem, aki nemcsak nemzés céljából engedi meg nekem, hogy melléfeküdjem 😀
          A gyerekeim ezzel szemben kiröhögik Peti, Ida és Picurit, hogy nem a szülők döntik el, hogy legyen baba, hanem Isten. (Tudják, hogy lehetséges védekezni is, lásd feljebbi hozzászólásomat.) Meg nem tudom már melyik könyvben volt, hogy amikor úgy dönt a pár, hogy legyen gyerekük akkor szeretkezik. És akkor teljesen fel voltak háborodva, hogy milyen butaság, nem is ezért szeretkeznek az emberek, hanem mert jó érzés nekik. És még mellesleg baba is lehet belőle. Amit ők a mi családunkból kiindulva úgy vesznek, mint habot a tortán… Különben emlékszem, hogy mennyire nem tudtam megemészteni kislányként én sem, amikor először hallottam arról , hogy valaki nem akar gyereket…Az olyan volt az akkori eszemnek, mint az, hogy valaki nem szereti a tejcsokit.

          • hát ez azért elég durván hangzik, abortusz-szempontból: ha én lennék a lányod, és tudnám, hogy a fogamzásgátló módszerek nem tökéletesek, és Isten kezét látnám a meghibásodásukban, akkor nem mernék addig szexelni, amíg nem kerülnék olyan helyzetbe, hogy megszülhessem, ami esetleg megfogan, mert a vakszerencse az egy dolog, de Istennel ujjat húzni…?

            Persze ha ez az átadni kívánt hozzáállás, akkor semmi baj, sikeres volt a módszer. Amúgy én sokáig keresztény alapon abortuszellenes(mármint saját magamon, nem mások méhébe beleszólva) voltam, érzelmileg abszolút megértem.

  7. Mekkora könyvet olvasok! Háy Jánosra kaptam rá, nagy kobak. Novelláskötet: Házasságon innen és túl. Szeplő c. novella, pont témába vág. Aki nem olvasta még, forrón ajánlom!

  8. Nekem akkor tartott mami egy kimértebb kiselőadást, amikor már amúgy is képben voltam, mivel ez a beszélgetés akkor történt, amikor nekem megjött, a 13. szülinapom előtti nyáron. Addigra… könyörgöm, kortárscsoport, naná, hogy kiderítettünk már mindent. Tízévesen volt egy barátnőm, aki már eléggé fiúzott, és ő is sok mindent mondott, meg igazából már olyan 6 éves korom környékén megtaláltam a család férfitagjainak eldugott, számomra furán izgalmas magazinjait, aztán elkezdtünk információkat gyűjteni a barátnőkkel. Hehe, emlékszem, micsoda kérdéseink voltak, teljesen belezavarodtunk a túl gazdag szóhasználatba. 😀 Mindent egybevetve anyum nagyon durván elkésett a felvilágosítással, bár szerintem kérdezhettem volna, de valahogy nem kérdeztem kiskoromban, már akkor is magamban, csendben kerestem a válaszokat a kérdéseimre. És amúgy meg is találtam mindent, és a saját testemet is meglehetősen jól ismertem már 9 évesen is. De ha nem vagyok olyan okos gyerek, mint voltam, eléggé el lettem volna veszve. Az egész felvilágosítás-dologból az maradt meg, hogy amikor olyan tíz-tizenegy évesen el akartam olvasni A nap szerelmesét (amiben elé gyakran van szeretkezés), akkor anyum azt mondta, hogy oké, mostmár szerinte elég nagy vagyok hozzá. Meg az, hogy miután megjött, elkezdett nagyon félteni, nehezen engedett olyasmit, amit addig simán: sulibuli, barátokkal elmenni ide-oda, nagyon szigorúan vette az időre hazaérést, meg az addig tök megengedett “sminkelést” (már amennyiben egy 12 éves kislány sminkel, gondolhatjátok), és az meg, hogy fiúm legyen, teljesen elképzelhetetlen volt, amikor “volt” (egy hétig), azt titokban kellett tartani, meg minden. Mondjuk már akkor is megértettem, elvégre ő 17 évesen már megszülte a tesómat, és nem akarta, hogy utána csináljam. Jaj, nem irigylem tőletek ezt az élethelyzetet a gyerekeitekkel, egyelőre nem nagyon tudom, én hogy fognék neki. Ez, ahogy leírod, Éva, nagyon kereken és megnyugtatóan hangzik, elteszem ezt a posztot magamnak, jól jöhet még, ha aktuális lesz, köszönöm.

    • valahogy én is magamtól tudtam meg, nem is emlékszem, hogy hogy meg mikor, de az tuti, hogy másodikban már vettünk titokban cosmopolitant a barátnőmmel, és abban pont le volt írva, hogy hogyan szerezz örömet magadnak, tíz lépésben. de azt tudom, hogy tízévesen is már aktívan érdekelt a szex, de azért szerencsére akkor még nem lett ebből semmi, csak elloptunk z újságostól még pár pornóújságot is 🙂
      mondjuk ennél viccesebb volt a menstruációról szóló felvilágosításom, mert mikor nyolc éves voltam, és ültem a retyin, és unalmamban elkapartam egy szúnyogcsípést a lábamon, ami vérzett, és beletöröltem a bugyimba, aztán meg bedobtam a szennyesbe, akkor anyám megijedt, hogy én már most, és ijedtében jól felvilágosított a menstruációról (a többiről nem, vagy legalábbis nem emlékszem), és akkor mondtam neki, hogy én ezt már tök tudom, de most speciel csak elkapartam egy szúnyogcsípést. de hogy honnan tudtam, fogalmam nincs már.
      apám ezért ki is találta, amikor tizenhat voltam, hogy jön a felvilágosítás, én meg felvilágosítottam, hogy nekem kár magyarázni, mert már nem vagyok szűz, de aztán kiderült, hogy ő se hülye, és a kotongumi fokozott használatáról szeretett volna felvilágosítani, amit ugyan szintén tudtam, de valóban nem alkalmaztam, mert azt gondoltam, hogy nekem úgyis biztos szerencsém lesz. hát volt is, de a gyerekemmel nem is tudom, mit csinálnék, ha ugyanezt gondolná. remélem, az én dörgedelmeim a koton használatáról majd jobban átmennének…
      a bravóban más is olvasta a szobafikustzt?? basszus, azt hittem, azt csak én olvastam 🙂 az volt a legjobb rovat. azt is loptuk az újságostól. oh, happy 90s. utólag egyébként valóban szomorú az a rovat.

      • A szobafikusz, meg a leheteketerheshaabalatonbanmegcsikizettegyhal, valamint a bennemmaradtanyukámkedvencgolyóstolla, igen, mind megvolt, imádtam 😀 Sikongtunk a röhögéstől rajta már akkor is.

          • Láttátok a filmet: Nőm, nejem, csajom? Érdekes, hogy kapálózik a felnőtt anyuka, hogy megmagyarázza, kitől van a gyerek. Szívszorító.

        • Nekem az a sztori maradt meg, amikor egy srác vázát használt önkielégítés céljából. Egyszer azonban el kellett törnie, mert valaki közeledett. Gyászolta és afelől érdeklődött, hogy lesz-e neki valaha olyan jó, mint a vázával. Sokszor eszembe jut, hogy vajon lett-e neki jobb? A Bravot csak ezért a rovatért vettük: Szerelem, szex, gyengédség…

          • A vázás fiúra én is emlékszem. Meg arra a lányra, aki arra kért tanácsot, mit tegyen, mert a vőlegényének mindig feláll, ha kisgyerekhez vagy állathoz nyúl. A másik meg azért volt tanácstalan, mert a pasija azt kérte tőle, nyávogjon szex közben. Meg a lány, aki állítólag attól esett teherbe, hogy megmosdott a bátyja után a lavórban.
            De micsoda válaszok is voltak, hajjaj!

  9. hú örülök a témának, foglalkoztat egy kérdés egy ideje és ide vág. tudnátok ajánlani olyan valamit, filmet, videót, vizuális cuccot, ami kamaszoknak szól és a szex gyakorlati kérdéseivel kapcsolatosan világosít fel? könyv is jó lenne, ha nincs más, de inkább valami olyat keresek ami nagyon a mai kamaszok vizuális igényeire van gyúrva.
    miért csodálkozunk azon, ha a gyerekek pornót néznek, ha nincs alternatíva a szex gyakorlati dolgainak tanításában, ők meg igyekeznének tanulni, hallani a szexről? nem is értem. ha belegondolok egészen beleszörnyedek, a társadalmi és vallásos prüdéria és a legitimált elnyomó férfiszex eredményeként nincs rendes gyakorlati szexuális képzés a gyerekeknek, van viszont a tök gáz pornó, ami együtt az egyre gázabbnak tűnő szexuális kultúrát növeszti. klassz.

    nálunk a felvilágosítás különben ha jól emlékszem a menstruálástól indult, anya klotyón ül, bíbelődik, gyerekek kérdezik mi ez, aztán jöttek a kérdések. a kiskamaszfiú simán kérdez ilyet mikor begaloppozik a fürdőszobába és látja mi van, hogy “á, megint menstruálsz?” és megy tovább, nem nagyon érdekli az egész. nálunk amúgy ez a téma elsősorban a kölcsönös tisztelet oldaláról van definiálva, és mivel ez a kérdés eléggé áthatja a mindennapi értékelhangzásokat, így a szex ezen keresztül is aránylag természetesen tematizálódik. sajnos elég sokat néznek tévét, viszont a gázos dolgokat így folyamatosan tudjuk kommentálni és mellé tenni egy értékrendet. ez különösen a (társadalmi) nemi relációkban nyomatjuk, tematizálunk abortuszt és homoszexualitást is. mivel a fő irány a tisztelet, az autonómia és egymás élni hagyása, így én azt gondolom, hogy a tények ezek mentén szép sorban és nem annyira feltűnően mennek át. ami nagyon hiányzik, az a gyakorlati kérdések megtanítása, megmutatása, ezért is kérdeztem, hogy nem tudtok-e ilyet.

    még valami, hogy furcsa módon, az utóbbi időben leginkább ezt a blogot találtam olyannak, amit például férfiaknak és fiúknak hasznosnak tartok elolvasni szex témában. a téma nem gondolom, hogy optimális, a megközelítés sem, viszont nagyon őszinte a nő, és elég jó és illúziók mentes képet fest a szex technikai részéről (legalábbis egyféle nézőpontból). csak annyira jó lenne, ha lenne valami hasonló, de kicsit pozitívabban megközelítve: http://kurvavagyok.blog.hu/

    • Néhány éve vettem egy könyvet a keresztfiamnak. Nagyon nagy, nagyon drága könyv, a címe sajnos nem ugrik be, de utána tudok nézni. Nagyon bőven, részletesen írnak mindenről, rengeteg esztétikus fotóval, mindenről, technikáról, lelki részről, betegségekről de tényleg mindenről. Ha érdekel, megkérdem a címét.

    • Én az ilyen blogot nem ajánlgatnám fiatal férfiaknak egyáltalán…. ugyanaz, mint pornóból megtanulni, hogy hogy hogyan kell(ene) szeretkezni. Eleve maga a megközelítés, de tárgyi baromságok is vannak benne, legalábbis a nyalás és az intim borotválkozás terén, én ezeket olvastam el 🙂
      De a felvilágosító weboldal ötletét támogatom, beindult a fantáziám 🙂 Tud valaki ilyenről esetleg?

    • Jutubon van pár film, a Spektrum-ból vannak felvéve, a férfi és a női dolgokról is nagyon részletesen beszélnek civilek is és a narrátor is. Nagyon jól szemléltet minden fontos dolgot. Most egyet találtam, de pár napon belül, ha érdekel, előkeresem a többit is.

      Remélem nem ágyazódik… raktam utána space-t 🙂

    • Lady Gaga a Howard Sternös interjújában mond néhány szót a témában, a linken az interjú rövidített változata, szó van benne drogról is, a végén pedig a szexről, lányoknak.

      Nyersen fordítva: “Őszintén, a szexszel várnod kéne, amíg tudsz, mert nőként nem is élvezed huszonéves korod közepéig. 17 éves korodban azt sem tudod hogy működtesd, ami odalent van, és nem kéne próbálkoznod…” A teljes verzióban még benne van, hogy később jutsz el oda, hogy “fully intimate” (hogy fordítanád?) lehess valakivel.
      Nekem ezt felszabadító volt hallgatni, szerintem sok lánynak ma is az. Nem a tabuk, az aggodalom, meg a ‘nem való neked’ üzenet, hanem egyszerű tapasztalat. Azt hiszem hiteles lehet kamaszoknak is, gondolom ő nem minősül bigott vén szarnak 🙂
      Többen beszélhetnének ilyen őszintén erről.

        • Na igen, nem az a baj, hogy nem tudja élvezni, vagy nem tudja, hogy hogyan működnek az izmai, hanem a társadalmi része. Hogy egy 16-17 éves csaj jósansszal belefut egy huszonéves, komplexusos csávóba, aki már tapasztalt vén rókának érezheti magát mellette és eldicsekedhet a haverjainak, hogy “magának neveli fel” (broáf) a lányt. Vagy egy éretlen kissrácba, akivel aztán valóban inkább érdekes, mint jó. Persze ezzel kapcsolatban se minden fekete és fosbarna, vannak jó történetek is, csak egy 16-17 éves (sőt, úgy egyáltalán tizennel kezdődő korú) lány eleve hátrányból indul. Az más kérdés, hogy ki mennyire életrevaló ebben a korában és mennyire tudja szemberöhögni azokat, akik őt akarják hülyének nézni. De ha ki is röhögi őket, akkor, is begyűjthet egy adag rossz tapasztalatot.

  10. Nálunk Apa volt aki leült velem, nem emlékszem pontosan hány éves lehettem, kb. alsós ált.isk. Komoly volt és helyes, arra emlékszem, nagyon sokszor elmondta, milyen fontos, hogy ez a nőnek jó legyen. Gondolom Anyám késői ön- és test-ismeretét és prűdségét próbálta nálam ‘javítani’ hogy legyen lehetőségem örömet lelni ebben. Sikerült, bár az, hogy tudtam ők elsősorban nem egymásban találták ezt meg, mégis együtt vannak, okozott némi fejtörést, de mostanra elfogadtam. Az ő életük az, az enyém ez. A mi lányunk még bölcsis picike, kacag, ha ruha nélkül lát minket és élvezettel ismételi az új szavakat: pocak, cici, punci.

  11. Nekem szerencsém volt anyámmal, nagyon nyílt volt ilyen téren, és mindent elmondott az első kérdésre. És én is így adtam tovább a gyerekeimnek.

    Az abortusszal általános iskola 7. osztályában találkoztam először, osztályfőnöki óra keretében megnéztük a Néma sikolyt… Akkor nagy hatást gyakorolt rám, és keményen elítéltem az abortuszra vállalkozókat. Jellemző, hogy két osztálytársnőm már nem jött el az egyéves osztálytalálkozónkra, mert otthon babáztak. Szerintem szörnyű hiba volt levetíteni nekünk ezt a filmet abban az életkorban.

    Aztán pár éve megnéztem, mert valaki belinkelte a feltöltött videót, és megállapítottam, hogy az évszázad leggázosabb, egyoldalú „felvilágosító” terméke. Szóval nem gondolnám, hogy bármikor ezzel a filmmel kéne bárkit felvilágosítani az abortusz kapcsán.

    És bizony nagy tabu, annyira, hogy egy ismerősömnek súlyos beteg babát ültettek be mesterséges megtermékenyítéssel, és a tulajdon orvosa nem végezte el a műtétet, mert a „beteg gyereknek is joga van az élethez”, és az ő hitvallásával összeegyeztethetetlen, hogy egy fej nélküli, amúgy életképtelen babát elhajtson…

    Kellene valami jobb, érzékenyebb hozzáállást támogató, valódi felvilágosítást nyújtó műsorblokk erről. Na, meg persze nyitottabb közönség.

  12. Mi korán kezdtük (3-4 éves korban), Peti, Ida és Picuri segítségével, minden gyerekem nagyon szerette, én is. Talán csak az orgazmusról nem beszél, de különben helyes könyv, persze skandináv. Később beszéltünk magáról a szexről is, de arról már sajnos nem akartak igazán részletesen, bár ha gondjuk volt, elmondták. Most a harmadikkal rá leszek kényszerítve, hogy alaposan végigvegyem vele: mi a szex, mi a szerelem, lépésről-lépésre hogyan szexelnek, hetero-homo, ki mit csinálhat, hogy lehet kilépni egy helyzetből. Ugyanis autista és az ő esetükben nagyon fel kell készülni, hiszen a szociális képességeik egészen mások. De szexelni nyilván ő is fog, legalábbis remélem, kár lenne kihagyni, elég jó buli.:)

    • Ez nálam is nagy feladat lesz, az én fiam is autista (inkább aspie), nagyon intelligens, csak fogalma nincs a társadalmi elvárásokról… Megjelent lelki szemeim előtt, ahogy a buszon minden átmenet nélkül egyszercsak fennhangon társalogni kezd majd az orgazmusról és társairól, én meg pisloghatok, mint hal a szatyorban… Vagy az óvodában népnevelő célzattal előadja az újonnan szerzett ismereteit, jesszus pepi, majd kapom az ívet a szülőin, csak győzzem kapkodni a fejem. Még csak most lesz 5 éves, és egyelőre még nem merült fel a kérdés, bár együtt fürdenek a 2 éves hugival, és a kuki vs. punci toposz már előkerült, de fogalmam nincs, hogy ha aktuális lesz, hogy tálaljam neki úgy a témát, hogy ne hozzon vele zavarba senkit, és ne nézzen ki tőle még ufóbbnak, mint amilyen már amúgy is. (elvileg vannak ilyen szülőtréningek, ahol direkt erről beszélnek, lehet, hogy majd benevezek egy ilyenre).

      • Szófia, csak most láttam a hozzászólásodat, Veled is szívesen beszélgetnék! (Az én fiam is aspie, pontatlanul fogalmaztam az előbb.)

      • igen, az Egy Másik Útnál van ilyen szülőtréning, egy barátnőm volt rajta, azt mondja, nagyon jó. enyimlány is be akarta vinni a felvilágosító könyvét az óvodába, mondtam, kérdezze meg az óvónénit. szerintetek akarta?:) bezzeg a kisjézusról lehetett az oviban beszélni.

    • Szia! Tudnánk mi valahogyan beszélgetni privátban? Nekem is van egy autista fiam, aki a korának megfelelőnél sajnos sokkal jobban érdeklődik a lányok és a testi dolgok iránt – miközben képtelen megfogalmazni a kérdéseit és a gondolatait. Éppen erre készülök, hogy valahogyan szép lassan és okosan elkezdjem “felvilágosítani”. Hátha tudnánk egymásnak segíteni! Köszönöm!!

  13. Óvodában ( nem tudom, miért ) volt egy olyan elképzelésem, hogy a fiúk egyszercsak lányok lesznek, a lányok meg fiúk, és előre sajnáltam a fiúkat, hogy majd terhesek lesznek. (Érdekes, most is parázom a gyerekvállalástól).
    Aztán a Sehány éves kislány nekem is megvolt.
    Asszem 7 éves voltam, mikor pornót néztek a szüleim videón, én meg titokban belenéztem a galériáról (mindig ezt csináltam, akkor is, ha más filmet néztek). Aztán elmeséltem az iskolában a fiúknak, meg lerajzoltam, amit felfogtam belőle (semmit). A tanárok meg behívták a szüleimet, hogy miket rajzolok.
    Na, aztán 9 évesen célirányosan megvetettem anyukámmal a Peti, Ida, Picuri-t, amit megkaptam, de azzal a feltétellel, hogy csak később olvashatom el (mert valami későbbi életkor volt ráírva a könyvre). Persze, hogy már akkor elolvastam. Nektek ez megvolt?
    Ezen kívül anyukám ilyesmi könyveit olvasgattam, hogy Szex, szerelem, család, és hasonlókat, amik roppantul kimérten, szakmai nyelven, emellett prűden fogalmaztak. De olvastam mindent, Káma Szútrát, Illatos Kertet, sőt, A másik nem-et is! Mindent, amit a polcon találtam, már 12 évesen.
    Mondani, azt soha nem mondtak semmit..

    • Akama szutrat en is elolvastam hetedikben a nyariszunetben, es amikor ezt kozoltem a tanarnenivel, aki melyen vallasos magyar es hittan tanar volt, majdnem ott esett ossze….
      Nalunk nem a tabu resz volt a problema egyebkent, hanem, hogy a mindenfele dolgokhoz kapcsolodo erzelmekrol nem volt szabad beszelni es ez maig igy van.

  14. nalunk termeszetesseg van, meztelenul maszkalunk otthon, lathatjak amint betetet cserelek menstrualasnal, minden kerdesre valaszolok tabuk nelkul es amikor egy varandos baratnommel talalkozunk akkor szoba kerul a baba, fogamyas, szules temakor is. egyenlore nem nagyon erdekli a 4.5 evesemet, a sehany eves kislanyt akkor olvastuk amikor a kicsit vartam. kicsit meglepodtem amikor meselte hogy az oviban a baratnoje azt akarja jatszani a lanyommal hogy bebujnak a kishazba, lehuzzak a bugyijukat es egymast nezegetik, de csak annyit kertem hogy ha ot zavarja a dolog akkor szoljon a baratnonek hogy koszi de o inkabb mast jatszana. a ferjem nagy gyerekeivel is probalok beszelgetni szexrol es megadni nekik a lehetoseget hogy nyugodtan kerdezzenek tolem vagy a ferjemtol. nemreg megkerdeztem a 4.5 evest hogy na mi a a fo kulonbseg a fiuk es a lanyok teste kozott? es ele alltunk meztelenul az apjaval egyutt. jol megnezett minket es azt mondta hogy apanak szoros az arca

    • hehe, es mit fogsz neki mondani, amikor pl azt kozli veled hogy nem anya, nem zavar, sot, kivancsi vagyok a fiu baratom micsodajara is?…

      nekem volt egy osztalytarsam, mindenkit letaperolt, ravett, hogy mutogassak, simogassak egymast, egyszer ranyitottunk a wcben is amint egy lanyon fekudt, szoval nem igazan lehetett leallitani. feltunk tole, meg a hazit is ketten vittek…

      • engem nem zavar hogy kivancsi a gyerek 🙂 tolem megnezheti a fiuk micsodajat is ha megmutatjak neki, bar sok ujat nem fog latni, merthogy az apjaet mar latta 🙂 de nem az en lanyom akarta mutogatni magat, hanem a baratnoje kerte meg ra. amint kiderult a dolog, a baratnot leallitotta az anyja meg az ovoneni a mutogatasrol.

        • Ez ebben a korban elég természetes dolog. Kevés az az óvodai csoport, ahol nincs két-három gyerek (néhol több), akik kíváncsiságból tanulmányozzák egymást. Amíg egyik félnek sem rossz és nincs külső személy (általában felnőtt) aki szégyenérzete ébresszen bennük, addig nincs baj. Szépen finoman le lehet állítani a dolgot. Beszélgetni kell a témáról nagyon nyíltan és akkor megszűnik a sötétben tapogatózás is. (Tapasztalat beszél belőlem, három ovis csoportomból kettőben megjelent ez a jelenség. Első alkalommal lefagytam és nem reagáltam. Utánanéztem a dolognak és utána már tudtam kezelni a helyzetet. Erre valahogy elfelejtettek minket a tanítóképzőben felkészíteni.)

    • “megkerdeztem a 4.5 evest hogy na mi a a fo kulonbseg a fiuk es a lanyok teste kozott? es ele alltunk meztelenul az apjaval egyutt. jol megnezett minket es azt mondta hogy apanak szoros az arca”

      Nagyot röhögtem, hosszasan, és felolvastam a férjemnek. És most kezet fognék veled, Semese. Nekem ebből egyértelműen az jön le, hogy a te gyerekeidnek nem tabu a meztelen test, nem lesznek szexuális elfojtásaik, és kis valószínűséggel lesznek testképzavaraik. Én is örülnék egy ilyen válasznak! 🙂

    • Eléggé realistán, mégis egyszerűen ábrázolja a dolgokat. Egyáltalán nem mézesmáz, szó van a terhesség alatti hisztiről-rosszullétről, a baba érkezése utáni fejetlenségről, nuku alvásról, testvérféltékenységről, veszekedésről, babasírásról, mégis valahogy minden szitunak az a vége, hogy nagy boldog család vagyunk. Szex röviden van leírva, az explicit dolgok stilizáltan ábrázolva. Örökbefogadás, nagycsalád, csonka család, minden van.
      Szerintem most amúgy nem lehet kapni…

      • Kb fél éve kiadta a Móra kiadó, nem puhaborítós, mint régen, hanem keménytáblás könyv, de semmi egyébben nem különbözik 🙂 A kedvenc részem, amikor anyuka otthon a kisbabával és a két nagyobbal, mindenki nyíg, apa hazaér, majd közli, ezt nem bírja, ő megy is, erre anyuka:, azt már nem, az újszülöttet apa kezébe nyomja és elmegy otthonról sétálni 🙂

    • Én abból tudtam meg a lényeget, ráadásul felnőtt felügyelete nélkül, anyámnak ugyanis nem volt sansza a kezembe adni a könyvet, hamar megtaláltam és elolvastam magamtól. Meg a barátnőim is. Szerintem nagyon jó, nem maradt hiányérzetem nyolcévesen. 🙂

  15. van fent a youtube-on pár szülésvideo, és találtam köztük olyat is, amit többször is szívesen végignéztem, és mikor odajött a lányom, nem akartam kikapcsolni, elmagyaráztam, nagyon tetszett neki. Semmi nem látszott premier plánban, de mindent lehetett tudni. Otthonszülős, medencés, apás, nagytesós.

  16. blaci200:
    “Mondjuk téged nem vigasztal, de őt sem irigylem. Mit gondolhat(ott) magáról, a testéről.”

    Igen. 😦 Bigott katolikus anyja volt és alkoholista, bántalmazó apja… a következmény a végtelenségig prűd nő, egy-egy félmondatból raktam össze, mert ilyesmiről beszélni sosem lehetett nálunk.

    • Klassz 😦
      Neked maradt a feladat, hogy a jó kis családi vonalat megszakítsd. De legalább te normális életet élhetsz, mert felismerted.

  17. Nekem van egy olyan édes sztorim a legkisebb lánnyal,
    aki kábé 3 évesen a család együtt fürdött, és azt mondja : apu, jó, tudom, hogy ez itt a fütyid, de alatta az a gubanc, az micsoda ?
    Apja kicsit unva már az örök témát : kislányom, ne kíváncsiskodj annyit, meg amúgy is, kérdezd inkább anyádat !
    Azt a nagy, elkerekedett szemet ha idézni tudnám ! “Mért, anya is kíváncsiskodott ?”

  18. Amikor a második gyereket vártuk, a lányom 4 éves volt. Nagyon sokat kérdezett, én fiatalon nagyon nem tudtam mit válaszoljak, hát szereztem egy kis könyvet (Hahó, megérkeztem! volt a címe) ebben képekkel nyomon követhető volt a magzat fejlődési stádiuma. úgy volt tálalva, hogy valaki kibérelte anya pocakját. A könyvet kiolvastuk, minden este elnéztük és a lányom egyre több és több kérdést tett fel, míg eljutottunk ahhoz a kérdéshez is, hogy hogyan jutott be a kisbaba a pocimba. A könyvet félre tettem és egy saját kis történettel sikerült végre tiszta képet adni a lányomnak a fogamzásról. Kicsit megszépítettem, hogy élvezettel hallgassa. Elmondtam, hogy apukának a fütyije tele van magocskákkal és az én hasamban is vannak magocskák. Amikor erősen szeretjük egymást, akkor össze bújunk és apuka a magocskáit beszórja a hasamba és ezekből lesz a kisbaba. Akkor a lányom nagyon elégedett volt a válaszommal, azóta minden anatómia könyvet kitanulmányozott a témába, már csak az érzelmekről szoktunk beszélni, amelyek közelítenek egymáshoz két embert annyira, hogy a nagy egyesülés létrejöjjön. Ez már sokkal jobban érdekli. Szoktam a rossz bácsikról is beszélni neki, és szoktam arról is, hogy mennyire különbözően nevelik a fiúkat és a lányokat és hogy ennek milyen hátulütői lehetnek rá nézve és hogy hogyan tud majd védekezni ezek ellen. Nem kis feladat!

  19. Amikor a 2. gyereket vártuk, akkor nézegettük sokat a fiammal (4 éves volt), azt a könyvet, amelyikben igazi fényképek vannak hímivarsejtről, petesejtről, magzatról (Születés a címe talán). Megbeszéltük a papa és mama magocskát, szóval a biológiai oldalát klasszul végigvettük.
    Van a könyvben egy rész, ahol rengeteg spermácska van óriásiban lefényképezve, ennek kapcsán elmondtuk, hogy bizony csak 1 papa magocska jut be, az igazi győztes. Hát ez annyira tetszett neki. Hónapokig teljesen odavolt, hogy abból a sok-sok spermából Ő lett a győztes. Aztán néhány hónap után egyszer csak elkomorult és megkérdezte, hogy mi lett a többi spermával. Mondtuk, hogy azok nem nem maradtak meg. “Meghaltak?” Hát igen, mondtam.
    Akkor a téma itt meg is állt, aztán több vonalon futott tovább.
    Amikor a halál volt napirenden (5 éves korában), akkor egyszer a játszón, miután épp magábafordulva játszott odajött hozzám és ezt mondta “jobb lett volna, ha nem én nyerem meg azt a papa magocska versenyt, akkor nem kellene a testemben meghalnom”. Hát elég felkészületlenül ért ez ott a játszón (ezen mentüünk utána még néhány kört).
    Vissza a teremtés sztorihoz: szóval egy jó darabig rendben volt ez a papa-mama magocska sztori, amíg egyszer csak fel nem tette a kérdést, hogy hogyan is jut be a papa magocska a mama magocskához. Na ekkor jött a szerelmeskedés, intimitás, papa fütyije mama puncijába téma. Egy darabig hallgatta, aztán egyszer csak megszólalt: “jó, ennyi elég lesz”.
    Aztán megint eltelt néhány hónap és vissza-vissza hozta a témát, mindig annyit engedett be belőle, amit még be tudott fogadni. Most már tudja, hogy ez nagyon jó dolog egy pár között, de még nagyon brrrr dolognak tartja.

  20. A gyerekek fél lábbal még egy olyan (valóságos! )világban élnek, ami földi viszonylatokban a mesékhez áll a legközelebb – ez nem véletlen. Az a fajta felvilágosítás, amit itt olvastam, számomra kőkemény materializmus, vagyis pusztán a biológiai szempontja – némileg “lebutítva” – annak a történésnek, aminek eredménye egy gyermek megfoganása. Egészen biztosra veszem, hogy egy 5 év körüli gyereknek nem erre van szüksége. A téma nem tabu, nem mocskos, nem ciki, de egyszerűen egy gyereknek az életkori sajátosságainak megfelelően kell tálalni, olyan oknál fogva, amiképpen pl. a mászás időszakában sem egészséges a járásra tanítani. A kisgyerek a képekben él, mesékben, hasonlatokban – ez itt nem az, mégha annak is tűnik a “magocskák versenyével” , ill. a két magocska találkozásával illusztrálva. Materializmus. Figyelem, ismerem, tanulmányozom a gyermeki lelket… Féltek pl. egy olyan választól, hogy “az angyalok helyezik bele az anya pocakjába”? (Szerintem jobban megragadná a lényét, mint a fenti magyarázat). Van egy idézet: “If you want your children to be intelligent read them fairy tales.” (Einstein)

    • De hogy helyezik bele? Hol? És hány angyal kell hozzá? És ez az én őrangyalom, akihez imádkozni szoktunk este? Miért teszik bele anya hasába? Apa akkor hogy lett az apukám? Az angyal az a Szentlélek, akitől Jézus is született? Én is Isten fia vagyok? Anya, te láttál már angyalt vagy álmodban tették oda? Milyenek az angyalok? Aranyosak? Csillogó a szárnyuk? Kész van már a baba, mikor oda teszik? Vagy csak kicsike? És akkor már él? És engem az égből hoztak az angyalok? És apa örült neki?
      Ilyeneket kérdeznének, és tudom, hogy egy idő után belezavarodnék.
      Én is kaptam ezt az idézetet a facebookon 😉 😉 ;), és olvasok/unk is tündérmeséket a gyerekeknek, minden este. Csak közben nem nézem hülyének őket. Azért, mert én is figyelem a gyermeki lelket. Bocs, kicsit durva lett, de valahogy nekem az Éva-féle megoldás jobban tetszik. Az angyalok másra vannak lefoglalva, legalábbis nálunk.

      • Két dolog jutott eszembe (miután kioldottam az enyhe gyomorgörcsömet, bocsáss meg, de bennem nagyon megfeszült valami ettől az “angyalok teszik oda”-gondolattól):
        – A valóság milliószor érdekesebb, izgalmasabb, összetettebb, gyönyörűségesebb, mint az összes tündérmese együttvéve. Mindenben. A világ működésében, összefüggésekben, emberek sorsaiban (főleg ott!). Akkor meg miért adnék kevesebbet pont a számomra legfontosabbnak, a gyerekemnek?
        – A tündérmese-válaszok (nem az esti mesék, hanem a ténykérdésekre adottak) legnagyobb veszélye éppen az, hogy egyszer csak muszáj lesz megismernie a tényeket. És akkor annak a szegény gyereknek már jóval komolyabb trauma lesz, minthogy kirángatod a talpa alól az addigi valóságát, mindent, amiben hitt, csúnyán mondva a paradigmát, ami meghatározza a világlátását. (Rájönni, hogy nem a gólya/Mikulás/Jézuska hozza mindenkinek fájt picit, ugye?) Ha a gyerek lelkének megkímélése a cél, akkor szerintem pont hogy finomabb az a módszer, ha az első perctől a valóság talaján járunk, mert akkor kereten, valóságmezőn belül marad akkor is, amikor szembesül az élesebb, húsbavágóbb részletekkel – pl. a saját vágyaival.

        • És akkor még arról nem is beszéltünk, hogy a valóságra való rádöbbenéssel együtt a szülő elveszti a hitelességét. A gyerek elkezd gondolkodni, vajon miben hazudott még a szülő.

          • Ez azért így, általánosságban egyáltalán nem igaz. 11 éves voltam, mikor elmondták a szüleink, hogy nincs nyuszi stb., de akkor már bő egy éve kérdezgettük őket. Soha fel nem merült benem ennek kapcsán, hogy másban is hazudnának (ahogy nem is tették)
            Szerintem ha valaki nem hitt ezekben/nem tartja jónak az nem tudja hitelesen képviselni ezt a gyerekei felé sem, és nem is kell. A fa együtt díszítésnek, és az ajándékoknak is meg van a maguk varázsa, ahogy a Jézuskának is.

            Fogamzás kapcsán viszont nálunk se volt soha szó angyalkáról, ugyan annyira részletes felvilágosítást, mint csakazolvassa nem adtak, de mindig is tudtuk, hogy a gyerekek apamagból, és anyamagból lesznek.

            • Én igazából nem is állítom, hogy így lenne, csak gondolkodom róla. Az angyalkás hozzászólás kapcsán jutott eszembe a gyerek Mikulás története, és tovább gondoltam. Olyanok jutottak eszembe, hogy volt amikor a sógornőm vásárolni ment, és nem akarta magával vinni a gyereket, azt hazudta, hogy orvoshoz megy. Ezt a gyerek csont nélkül elhitte, és nem hisztizett, hogy menni akar vele. Én meg ilyen esetben bevállaltam a hisztit is akár. Ebből jött nekem, hogy talán az is hazugság, ha hagyjuk a mesehősöket valóságosnak gondolni. De most azon is gondolkodom, hogy a kettő nem ugyan az.

            • “Soha fel nem merült benem ennek kapcsán, hogy másban is hazudnának ”
              Pontosan. Hát gondoljátok el, soha semmilyen mesét, amiben óriások, boszorkák, fehérlófiák szerepelnek, nem mondhatnánk el ezzel az erővel. Shakespeare hazudik a Viharban, Aesopus a fabulákban? Fekete István a Vukban?

            • Nem ugyanaz a kettő, ahogy a gyereki konfabuláció és a valódi hazugság sem ugyanaz. És az, hogy a gyerek gyakran konfabulál, nem jelenti, hogy ne hazudhatna valóban, valódi hazugsággal. Ugye mondjuk “tényleg” beszél egy mesehőssel, vagy más fantáziájabeli lénnyel, ez konfabuláció. Ha azt állítja, hogy nem tudja, hogyan tört össze a tányér (de nem ő volt!), amit a szemed láttára dobott a földre, akkor hazudik. A mese és a hazugság nagyon különböző dolog. Mondjuk az egyik lényeges különbség, hogy hagyhatod megélni a mesét, esetleg ráhagyod, hadd színezze még tovább – de ha konkrétan rákérdez, hogy ezek léteznek-e a valóságban, akkor őszintén válaszolsz, az igazat. A saját igazságodat persze, ha egy vallásos szülőt kérdez a gyerek, akkor az ő válasza nyilván az, hogy angyalok vannak a valóságban.

            • Értem, így már tisztább a kép. Nekem a nyuszi/a Jézuska valahogy soha nem is minősült hazugságnak, utólag se. Egy nagyon szép gyerkori szertartás volt (nem jut eszembe rá szó)

              Minden más téren nálunk is igazmondás van. Nem mondom, hogy orvoshoz megyek, ha nem oda megyek, fognyűvő manó nálunk sincs, na meg gólya se.
              Érdekes egyébként az én 5 éves fiamat ez még egyáltalán nem izgatja. Pedig mostanában emlegeti, hogy ő régen a pocakomban volt.

          • Ez így önmagában egyszerűen butaság. Szívből ajánlom a mesepszichológiai tanulmányokat, a mesék gyógyító, nevelő hatásáról szóló rendkívül gazdag irodalmat.

          • zsuzsi 1969 (nem tudom, hogy jó helyre írom-e)! Ha megfigyeled, egy szóval sem állítottam, hogy buta vagy, azt mondtam, hogy “ez így önmagában butaság”. Maga az állítás butaság, ezt most is fenntartom, akárki mondja is. Nem feltétlenül buta, aki butaságot mond, butaságot mondhat okos ember is. Igen, ezt butaságnak tartom, hiszen hatalmas mennyiségű, bárki számára hozzáférhető tanulmány létezik már, ami cáfolja és kizárja az állításod.

            • Ha elolvastad volna, amit irkáltam itt ebben a témában, láthatnád, hogy én ugyan nem állítok semmit. A témában teljesen járatlanként rögtön írtam, hogy kizárólag 2 db gyerekkel van tapasztalatom, és a saját neveltetésemből és világnézetemből indultam ki, illetve abból, amit a gyerekeim a későbbiekben elmondtak. A többi csak öncélú tovább gondolás volt. Nyilván érdekel a téma, másként nem fordítanék rá ennyi időt, de nincsenek nekem állításaim, pláne szilárd és megmásíthatatlan véleményem. Ha majd lesz unokám, és megérem, esetleg akkor tudom hasznosítani amiről itt szó van.

        • Amennyiben VALÓSÁGNAK a kézzelfogható és érzékszervekkel érzékelhető világot érted, úgy a világnézeti meggyőződésed a materializmus, s ilyen felfogással igazad van. Semmi gondom vele, csak nem abszolutizálható. Számomra az anyagi világ a valóságnak csak egy szelete, létező, igen, végtelenül érdekes, csodálatos, lenyűgöző. Csakhogy az én világképemben van egy másik fele is, amiről ugyanez elmondható. Ez számodra hazugság, ezért nem tudunk beszélgetni. De ha van kedved, olvasd el, amit lentebb írtam.

          • Szerintem mi nagyon nem egyről beszélünk. Én is materialista vagyok (illetve nem, mert az is egyfajta hit, hiszen soha senki nem bizonyította még be azt sem, hogy Isten NEM létezik), szóval szkeptikus vagyok, hitetlen. Jelenleg azt gondolom, hogy CSAK az érzékszervekkel érzékelhető világ létezik.
            De ennek része a fantázia, a gyermeki is. És egyáltalán nem gondolom, hogy baj, ha a kisgyermekekre – akikről millió tanulmány bizonyította már, hogy NEM tesznek éles különbséget a fantázia és a valóság között – ráhagyjuk, hogy higgyenek, amit akarnak. Ez egyszerűen NEM materializmus/idealizmus kérdése.

    • Azon felül, hogy nem vagyok hivő/vallásos, nálam ez az angyalos magyarázat nem jönne be, bár nekem nincs tapasztalatom tipikus gyerekkel, a kicsi 2,5 éves és még nem kérdez ilyet, a “nagy” meg aspie, és 4,5 évesen az foglalkoztatja, hogy a Vénuszon miért van melegebb, mint a Merkúron, pedig a Merkúr közelebb van a naphoz. Mr Spock a fasorban sincs. Ha ő kérdez rá a fogantatásra, biztos nem ködösítenék angyallal, azzal együtt, hogy amúgy mesélek neki rengeteget, élvezi is, de mindig tudni akarja, hogy ezek igazából is léteznek, vagy csak a mesében.
      Aztán persze lehet, hogy én is rajta vagyok a spektrumon, mert amennyire emlékszem, kiütéseket kaptam gyerekkoromban a hasonló magyarázatoktól, pedig sok párhuzamos valóságot futtattam az agyamban már akkor is (volt görög mitológiás kattanásom 6 éves koromtól, és úgy volt tele a világ nimfákkal, najádokkal meg egy csomó más izével, hogy az agyam fele közben tudta, hogy ez alternatív valóság, csak nagyon élveztem). De ha kérdeztem valamit a világ működéséről, akkor nagyon sértőnek éreztem, ha megpróbáltak lepattintani valami leereszkedő, “gyereknek való” työtyögéssel. Szóval a materializmus szerintem nem mond ellent a mágikus világlátásnak, jól elférnek a vinyón egymás mellett, és a “képek, mesék, hasonlatok” a valóság plasztikus magyarázatát is segítik.
      Szerintem ha egy gyerek megkérdezi, hogy hogy került be a hasamba, akkor tényleg tudni akarja, mint azt, hogy mitől megy az autó és miért fehér a jegesmedve, és nem mellébeszélésre kíváncsi. És a valóság (a fizika világa is, de a biológia vagy pl. a csillagászat mindenképpen) van olyan lenyűgöző és csodálatos, mint akármilyen angyalos izé, amit ki tudunk találni a saját korlátozott fantáziánkkal.
      Uff, mondta a biológus.

    • A fiam 2 éves volt, Mikulás járt a szüleimnél. Csizmával, ablakkal, varázzsal, ahogy kell. A gyereket érdekelte, hogy hogyan tette bele a Mikulás a csizmába az ajándékot. Szegény apukám minden fantáziáját elővette, de semmi válasz nem elégítette ki a gyereket. Aztán végül elmondtuk neki, hogy mi tettük bele a csizmába, és ez egy szép mese, amit minden évben eljátszunk a gyerekek örömére. A fiam azért hozzátette, hogy akkor se hazudjunk neki. 🙂 Utána az óvónéni jól letolt, mert mindenkinek elmondta az oviban, hogy mit tudott meg.

      • A gyerekeim szerint van Mikulás, sőt angyal is karácsonykor, meg nyuszi húsvétkor. De azt is tudják, hogy a gyereket nem angyal meg gólya meg nemtudommi hozza. Az egyik mese, a másik kvázi hazugság – szerintem. Ja, a fiam szerint nincs Isten, a lányom szerint meg van.
        Mikulás hogy teszi a csizmába az ajándékot? Nem nekem kell azt tudni, kérdezze meg a Mikulást 😉
        “Szóval a materializmus szerintem nem mond ellent a mágikus világlátásnak, jól elférnek a vinyón egymás mellett, és a “képek, mesék, hasonlatok” a valóság plasztikus magyarázatát is segítik.”
        Nagyon tetszik.

        • Biztosan így van, nekem csak a sajátjaimról van kellő tapasztalatom. A karácsony nálunk az együtt készülődés, karácsonyfa dísz készítés, fa öltöztetés ideje. Angyalka nálunk nem volt, nem is tudtam volna hitelesen képviselni. A nyuszi a mi vidékünkön nem volt divat, rá is csodálkoztam később, mikor megismertem. Egyébként a meséket sem szerették, mindig ki kellett találnunk olyan történeteket, amik a napközben velük történteken alapultak.
          Biztosan oka, hogy én magam nem vagyok fogékony semmi misztikusra, és ezt éreztettem velük is. Meg hát nekem egyszerűbb volt (főleg a Mikulásos eset után) mindenre őszintén válaszolni. Igazság szerint nem tudnám most sem eldönteni, hogy mire érdemes valami mesés választ adni, és mire őszintét. Aztán az is lehet, hogy megfosztottam így őket egy varázslatos világtól, utólag ez már nem fog kiderülni. Már felnőttek, de eddig még nem hányták a szememre. Az viszont kiderült, hogy a mindig őszinteségem nem volt rossz, mert a bizalom megvolt közöttünk mindig is, még kamasz korukban is.

          • “Aztán az is lehet, hogy megfosztottam így őket egy varázslatos világtól”
            Lehet. Ld. Bruno Bettelheim. A gyermeki fantázia csodálatos dolog, de nyilván attól még kiélheti a fantáziáját, ha te nem vagy hajlamos a misztikumra. Abban nem értünk egyet, hogy a mesebeli lények le nem tagadása hazugság volna. Csokitojást hozhat a nyuszi, ez fantázia. Gyereket tényleg ne az angyalka hozzon már.

    • angyal??? nalam ezt szimplan hazugsagnak nevezik, merthogy nem angyal tette oda a gyereket. es en nem hazudok a gyereknek. nem hiszunk fognyuvo manoban, fogtunderben, mikulasban, jezuskaban sem. es minden este olvasunk meset amivel nem azt akarom megmagyarazni neki hogyan mukodik a kenyerpirito, fogamzas vagy a hetkoznapi vilag ot erdeklo esemenyei.

      • Nem értem. Fognyűvő manós mesét elolvastuk nekik, nem gondolom, hogy hinni kezdtek benne, ez a számukra érthető megfogalmazása a baciknak. Egy darabig.
        Mesék: soha nem hallanak olyan mesét, amiben nem valós lények szerepelnek?

        • de olvasunk tunderes es varazslos meset, de amikor azt kerdezi hogy mukodik a kenyerpirito, nem azt valaszolom, hogy gyere elmeselem neked hogy az angyalka hogyan alkotta meg a kenyerpiritot. es a hasamba sem az angyal teszi a babat. szandekosan nem keverem benne a valosagot a mesevel. a tunderes mese es a beszelo nyul utan is elmondom hogy ezek a valosagban nem leteznek, ezek csak kitalalt tortenetek. amikor megkerdezi mitol romlik el a foga akkor nem fognyuvo manokkal jovok hanem elmondom neki hogy attol hogy nem vagy nem eleget ,esetleg rosszul mosol fogat, ezen kivul meg lehet ettol es ettol. pont ma voltam fogorvosnal, elmeseltem neki elotte hogy megyek, majd delutan elmondtam neki hogy voltam, megmutattam neki a lyukat amit a fogorvos talalt, elmondtam neki miert lyukadt ki, elviszem magammal a fogorvoshoz amikor megyek fogtomesre es megkertem az orvost hogy ellenorizze a lanyom fogat is. bent is maradhat a rendeloben amig az en fogamat tomik, ha akar akkor meg kimehet. en nem fognyuvo manozok neki.

          • Na, éreztem, hogy félreértem. Igen, a valóság történéseit az ő tudásának megfelelően, de valóságosan mondom el. És hát voltak sajnos fogorvosnál ők is, fogmosás ide-oda, gyárilag rossz a foguk, ha nem is annyira, mint az apjuké.
            A mese megint más. Nekem ebbe a “mese más” dologba belefér, hogy mikuláskor a Mikulás járkál, húsvétkor meg a nyuszi. Nyilván sokkal izgisebb nekik úgy keresgélni egy erdei tisztáson, hogy fontosodva visszaszaladok, hogy siessetek, egy nyulat láttam valami kosárral, mint úgy, hogy apa szórta szét az édességet. Így buli van, úgy nyilván azt mondanák, hogy ha szétszórtam, szedjem én össze.

            • az enyemek tuti nagyon izgatottan szednek az edesseget akkor is ha en dugom el nekik. jatek abbol lesz amibol csinalunk. 🙂 nem vagyunk egyformak

            • Amikor én gyerek voltam, apám szeretett ilyesmiket csinálni. Mi meg úgy tettünk, mintha elhinnénk, mert az ő öröme tetszett nekünk. Mai napig jókat sztorizunk rajta, hogy olyan volt, mint egy cuki kisgyerek. 🙂

            • Pont most csináltam végig egy ovisoknak szóló tábort, 4-7 évesek voltak benne. Végig ők voltak a kelták (volt rengeteg világépítő játék, ebben jók vagyunk), és én voltam a viking, aki jött elfoglalni a földjüket. Ki kellett állniuk rengeteg próbát, hogy végül békét köthessenek a vikingekkel, és iszonyú lelkesen vetették bele magukat, miközben tudták, hogy egyszerre vagyok a Szofi, akivel jókat lehet hülyülni, és a következő pillanatban a viking, aki a kincseikre akarja rátenni a kezét. Fáradhatatlanul rohangáltak a 40 fokban és keresgélték az elrejtett kincseket, sillabizálták a rúnáimat, időnként megpróbálták elfoglalni a (nemlétező) sárkányhajómat, és full komolyan vették az egészet, miközben tudták, hogy ők se kelták, én se vagyok viking, és az egész egy ovis tábor. Annyira párhuzamosan tud futni a fejükben a két valóság, és annyira tudják élvezni a mesét és a varázslatot akkor is, ha tudják, hogy én szövöm köréjük az egészet, hogy utólag se bánom, hogy az enyémeknél kimaradt az angyalka meg a nyuszi (illetve nem maradt ki, de tudják, hogy ez csak mese).

            • pont erre gondoltam en is, hogy talan jo modszer lehet, ha azt mondom hogy elrejtettem nektek edessegeket, de husvet van, ezert tegyunk ugy mintha a nyul rejtette volna oket oda. es onnantol kezdve lehet tanakodni hogy na hova rakta az a nyul a csokitojasait.

            • Semese, nekem ez nagyon erőltetettnek tűnik. Én teszem el, de tegyünk úgy. Jó, de minek? Őszintén szólva nekem ez a hűdemindig őszinték vagyunk, valami olyasmit sugall, hogy neked ez tabu. A mesés, csak a fantáziában levő dolgok. Jójó, játsszunk velük, ha a gyerek szereti, de mindenképp legyük nagyon racionálisak, azért tisztázzuk.
              Mondjuk meséled a Fehérlófiát, azt azzal kezded, hogy itt ez a mese, de jó előre tisztázzuk, hogy ez meg az nem lehetséges, a valóságban nincs, csak ebben a mesében?

            • amikor eloveszek egy mesekonyvet, arrol o is pontosan tudja hogy az mesekonyv. es mesek vannak benne, amik nem valodiak. jatszunk mi is szerepjatekokat a lanyommal, amikrol tudja hogy most jatszunk. szerepet. en hazugsagnak erzem ha olyan dolgokat hitetnek el veluk amik nem igazak es o meg azt gondolna roluk hogy igazak.

            • OK. A te gyerekeid, a ti életetek. Nem értünk egyet, és ebben valahogy nem is beszélünk egy nyelvet. Te azt gondolod, hogy hazudnál, ha … Én meg úgy gondolom, hogy neked a nem-reális “világ” már-már tabu.

            • zsuzsi1969:
              “Én hiszek még a Télapóban,
              csak ráhagyom Anyára és Apára,
              hogy ők hozzák az ajándékot,
              hadd örüljenek.”
              Ágai Ágnes

            • Megkérdeztem a fiamat, nem hagyott a lelkiismeret. Azt mondja, hogy ő nem hitt benne, és emlékszik rá, milyen boldog volt, hogy a gyanúja (miszerint tőlünk kapja az ajándékot) beigazolódott. És csakúgy, mint Semesénél, nálunk is mindig tudták, hogy most mese következik. Bár (már írtam valahol) nem szerették a meséket, inkább a valóságból vett történeteket kedvelték. A fiam egyedül az Oroszlán királyt szerette, még most is tudja fejből az egészet. ( 21 éves)

            • “valami olyasmit sugall, hogy neked ez tabu.
              Én meg úgy gondolom, hogy neked a nem-reális “világ” már-már tabu.”

              nem kedvelem ha kitalaljak hogy en mit gondolhatok, erezhetek, legyel szives kerdezni, lehetne mondjuk akar beszelgetni is. megerteni ki miert tesz es mond dolgokat. en nem sugallok, en mondok.

            • Semeséhez
              Én is akartam kérdezni, mi az a nem reális világ?
              Mi a jó a gyereknek abban, hogy elhitetünk vele olyasmit, amiről tudjuk, hogy mese? Én nem vettem észre a felnövésük során, utólag ők sem mondják, hogy bármi hátrányuk lett volna.

            • Semese:
              “mi a nem realis vilag szerinted?”
              Nyilván a mese, meg a nyuszi. Én nem szeretném mindig tisztázni a gyerekeimmel jó előre, hogy ez most nem valódi, nehogy elhiggyétek. Rájuk hagyom, mit hisznek el belőle.
              Tegnap rájöttem, miért zavar ez. Néhai bátyám, mikor unokaöcsém nekiállt fantáziálni – pl. hogy tigrist látott az erdőben -, mindig ledorongolta, hogy miért mond ilyen hülyeségeket. Az akkor nagyon zavart. Nyilván nem mondom, hogy a te viselkedésed ilyen, csak előjön az a rossz érzés.
              Nem mondom, te mit gondolsz, miért csinálsz valamit, azt mondom, mi jut róla eszembe.

            • zsuzsi1969
              “Én nem vettem észre a felnövésük során, utólag ők sem mondják, hogy bármi hátrányuk lett volna.”
              Egyrészt könnyen lehet, hogy nem is volt hátrányuk. Másrészt viszont: hogy vetted volna észre, pláne ők honnan tudnák, hiszen azt sem tudod, ők pláne, hogy mihez képest.
              Egyébként nem mondom, hogy rossz tisztázni, hogy a mese nem valóság – csak szeretném megérteni, miért rossz, ha meghagyom nekik gyermekkorban a nyusziban meg a varázslókban meg a mittudoménmiben való hitet.

            • ” csak szeretném megérteni, miért rossz, ha meghagyom nekik gyermekkorban a nyusziban meg a varázslókban meg a mittudoménmiben való hitet.”
              Én nem mondom, hogy rossz. Onnan indultam, hogy az akkor 2 éves gyerekem minden áron akarta tudni, hogyan kerül az ajándék a csizmába. Az igazságtól boldog volt, mert voltak sejtései, és beigazolódtak. Többször leírtam, hogy csak a saját gyerekeimről tudok nyilatkozni. Nyilván a mi világnézetünk is befolyásolta őket pici koruktól, mert nem hallottak angyalkákról és semmi másról.
              Én pont az ellenkezőjét kérdezem, mint te. Miért baj az, hogy nulla spirituális hajlammal rendelkező család a kérdésre az őszinte választ adja?
              Egyébként amikor az óvodában észt osztott ezzel kapcsolatban, elmagyaráztuk, hogy vannak emberek, akik máshogy gondolják, és az sem butaság.

            • zsuzsi1969
              Szerintem elbeszélünk egymás mellett (süket csónakos esete 😉 )
              Ha rákérdeznek, én is igazat mondok. Nyilván az én igazságomat. Én azt nem értem, hogy amíg maguktól nem kezdenek kételkedni, addig miért kell nekem magamtól, előre elmondani, hogy mondjuk boszorkány nem létezik?

          • szerintem nagyon nem egyrol beszelunk. arra a kerdesre hogy hogy kerul a baba a pocakba, ha en azt valaszolom hogy az angyal tette oda, az az en szememben hazugsag. ha azt valaszolom hogy van apa mag meg anya mag az nekem rendben. es a magok melle meg elmeselhetem hogy hat igy tortenik, de azert van ennek egy masik resze is hogy a lelek, az angyal, meg isten, az nekem is ok. ha az angyalos tortenet kiegesziti a valosat azzal szerintem nincs semmi gond.

      • Annak, hogy valami történik a “valóságban”, nem kell ellentmondásban állnia azzal, hogy egy másik síkon annak megvan mondjuk a pszichikai, vagy spirituális kísérője, vetülete. Mondok egy példát: a mai orvostudomány némely ágazatai elismerik, hogy egy betegségnek nemcsak fizikai, hanem lelki oka is van. Például a rák esetében fizikai szinten van ugye a degenerált sejtosztódási folyamat (mondjuk így nagy általánosságban), de ennek hátterében mindig van lelki ok is (meg nem bocsájtás, elzárkózás a külvilágtól, lemondás a saját szükségletekről, meghátrálás, feloldatlan konfliktusok… stb.) A két tényező nagyon jól megfér egymás mellett a pszichoszomatikus orvoslásban, egyik nem zárja ki a másikat. Attól, hogy egy gyerek megfogan a szülőpár által, számomra nem zárja ki, hogy ezt a folyamatot bizonyos angyali lények, erők segítsék. Hogy még érthetőbb legyek: van egy festő, aki egy lelki átélését mondjuk absztrahálva megfesti festék, vászon és ecset segítségével. A kép létrejöttében egyaránt szerepe van a festő lelki tartalmának és a fizikai eszközöknek. Egyszerre. Más síkon. Egymást támogatva…

        • Miért csak fizikai eszköznek tekinted a férfit és a nőt, mikor a biblia szerint Isten saját képére teremtette az embert? Ez nagyon degradáló, olyan mintha valami fizikai bábok lennénk és a lélek valahol tőlünk függetlenül pl. Isten által létezne????

          • Kiváncsi lennék, ezt vajon melyik mondatomból szűrted le…Pont én vagyok az, aki itt azt képviseli, hogy mennyire áthatja életünket e lelki-spirituális elem, és enélkül képviselni bármit is, materializmus. A példához visszatérve: attól, hogy azt állítom, hogy a festék, ecset és vászon az ESZKÖZ a festőnek a lelki tartalma megjelenítéséhez, távolról sem degradáltam le ezek szerepét. A fogantatással kapcsolatban is éppen azt gondolom, hogy nem magyarázható pusztán a fizikai testek egyesülésével, hiszen ennél jóval többről van szó. Számomra nincs külön fizikai, meg pszichikai, meg spirituális világ. Egy világ van, együttműködésben. Totálisan félreértettél.

        • Ehh, most magyaráztuk el a gyereknek, hogy mi a genetikai mutáció, ezek után a nyuszi mehet a levesbe… 🙂 (Már rég nem hisz benne, meg nem is nagyon nyomattuk a nyuszitémát sose, ahogy a karácsonyi ajándékot sem a Jézuska hozta, a Mikulás viszonylag sokáig tartotta magát, de csak mert a gyerek ragaszkodott hozzá, oviban, nagyszülőktől, innen-onnan kapta az ívet.)

          • Hehe, az enyém a nyuszi után szedi az édességet, pedig épp eleget simogatott már törpenyúltól magyar óriásig. Ja, és látta a vért mikroszkóp alatt, meg Elzász-Lotaringiáról beszélget. Elférnek ezek egymás mellett (ahogy a racionalitás és az érzelmek 😉 )

    • Úgy gondolom, a magocska és nem petesejt, és egyéb apróságok pontosan elegendően misztikusak. Túl tárgyilagos akkor lenne, ha komolyan el lenne magyarázva az mindentől. De ez még bőven a misztikum kategória. Nem mindegy az sem, hogy hol és hogyan él a gyerek. A magocskát én is 5 éve mesélem a különböző korú gyerekeimnek. De egyértelmű, hisz minden évben ültetünk növényeket, figyeljük ahogy csíráznak lesz a magból növény, növeszt levelet, stb. Nem mondom, hogy a paradicsomot az angyalok hozták. Ültettük, neveltük, kellett jó idő, szerencse, valamennyi kikelt, valamennyi nem. A különleges paprikákból 10 magból lett 3 palánta, abból egy termő növény. A misztikum az, hogy melyik és miért marad meg. A lányom ezek mellet az infók mellett látja a növények tövében a tündért aki segít neki nőni. Az angyalok támogatják őket. Láttak már bagzó macskát, kakast a tyúk hátán, mit mondtam volna: lovacskáznak? Miért lesz egyik tojásból tyúk? Miért esszük meg a másikat. A csoda a varázslat ott van az életben annak ismerete mellett.
      A gyerek képekben él. Igen ezért várakoznak az általa ismert kis magocskák, ezért versenyeznek az apamagok. Kiváló képek, szuperül elképzelik, szurkolnak, izgulnak.
      Egyébként miért nem a bölcsőbe teszik az angyalok akkor már? Miért kell a gyereknek elmondani hogy a baba a pocakban volt? Mi a különbség? Én csak azt látom, hogy azt nehezebb eltitkolni, tehát ezt az infót meg kell adni. Azt, hogy hogy jön ki, nehezebb eltitkolni, tehát elmeséljük. Amit könnyebb, azt meg ködbe burkoljuk.

      A lányokat én is elkezdtem már védeni is. Kell, hogy tudják, mi a normlis mi nem, vagyis például fürdéskor megbeszéljük, a puncijukhoz nem szabad senkinek nyúlnia, csak nekünk, és az óvónéninek, amikor megtörli. Beszélünk arról, hogy mik azok a dolgok, amiket nem csinálhat senki, nem ütheti meg, nem nyúlhat a ruhája alá, a bugyijához, a puncijához, popsijához. Ugyanúgy fontos ez minthogy nem fogadhat el idegentől ételt, italt cukorkát. Honnan tudná, hogy szóljon, ha ilyen történik, hanem beszélem meg vele. Szóval nálunk ez is téma, sokszor pl fürdés közben, amikor ugye arról is szó esik, hogy a testünk fontos, óvjuk, tisztán tartjuk, minden részét.

      • Mi ugyanezt toljuk a fiúgyereknek, mint amit az utolsó bekezdésben írtál a lányaidról. Hogy senki nem nyúlhat hozzá, kivéve mi, esetleg orvos, de ott meg úgyis vele vagyunk.

        • Az enyémek már nagyok (kisebb is 6 és fél). Hacsak nincs baj, akkor mi SEM nyúlunk már hozzá. Illetve semmiképp, ha baj van (nem volt még), akkor irány az orvos. Természetesen ők egymásnak sem. Már tudják, hogyan kell tisztálkodni

      • Egy kis kiegészítés: mi nem azt mondjuk, hogy senki sem nyúlhat hozzá, hanem ő döntheti el, hogy ki nyúl hozzá. Nem akarom a későbbi örömét elrontani. És még figyelek is erre.

        • Ezzel az az egyetlen probléma, hogy az egyik ismerős kislány (10 éves, nem enyém) mindenkinek megengedné… Szóval jogos az észrevételed, de vszeg az esetek jó részében kell mellé kiegészítés is, hogy kinek engedje meg, kinek nem.

    • Meg még egy elkésett hozzászólás az intelligenciáról meg a tündérmesékről. Az Einsteines idézetnek (“If you want your children to be intelligent read them fairy tales.” (Einstein)) annyiból igaza van szerintem, hogy amit az intelligencia alatt értünk, az valami olyasmi, hogy az ember könnyedén tud nagy adathalmazt kezelni az agyában, nem megjegyezni, csak műveleteket végezni vele, zsonglőrködni egy nagy csomó infóval (és hogy utána elfelejti-e az egész cuccost, az mindegy is, az intelligens ember nem szükségszerűen telefonkönyv). Azaz hogy bele tudunk-e ideiglenesen ugrani egy alternatív világba, ahol adott szabályok szerint kell játszani és tudjuk-e kezelni a belső szabályokat, rugalmas-e az agyunk annyira, hogy szimultán fusson a hétköznapi valóság és mondjuk a kvantumfizika vagy a klingon nyelv rendhagyó ragozása. Erre tényleg jó tréning a tündérmese, a mitológia vagy a fantasy. De ehhez nem feltétlenül kell, hogy ezt jószándékból összemossuk a valósággal, mert az okozhat katyvaszt a gyerek fejében, és simán lehet, hogy az arra hajlamosokban bizalomvesztést is. Sőt, ha a gyerek leveszi, hogy ez egy alternatív valóság, akkor még többet tanul a világokból való ki-be ugrálásról (ez az érzés gondolom velem együtt minden addikt könyvmolynak ismerős:))))
      (meg amúgy az intelligencia túlnyomórészt genetikailag meghatározott, mint a testmagasság, nem lehet növelni, max kihozni a gyerekből a gének által engedett maximumot, de ez mondjuk már csak öncélú szőrözés).

      • Én az intelligenciát ennél sokkal kitágítottabban értelmezem. Feltételezem, hogy Einstein is, hiszen fizikájával meghaladta az anyagelvű tudományos világképet, felfedezéseit mélységesen átszőtte a spiritualitás, mondhatjuk, hogy matematikai képletben bizonyította, hogy létezik az anyagi világon kívüli (minek nevezzük?) spirituális (?) világ, ami még csak ellentétben sem áll az anyagi világgal, pusztán rezgésszint-különbség van közöttük. Én intelligencia alatt azt a fajta gondolkodást értem, ami képes ilyen dimenziókban, vagyis ebben a kitágított értelmezésben működni. Erre jók a mesék, mítoszok. Amit Te írsz, arra szerintem pont nem, legfeljebb a meseipar torzszülött termékei, amiket egyenesen a gyermekek ellen elkövetett bűncselekmény kategóriába sorolnék.

  21. Ideológiai különbség van köztem és a velem egyet nem értők között, ezért nem lehet valójában vitatkozni. Mert ez hasonló kategória lenne, mint amikor két vallás harcol, vagy inkább egy hívő és egy hitetlen harcol, hogy melyiküknek van igaza. Meggyőzhetetlenek egymás számára. De azért fogok részletesen is válaszolni, amit lesz időm. De vigyázat: Waldorf-elvek következnek!

      • Én azt mondtam, amint látod, hogy “nem lehet vitatkozni” (!), mert az csak egy terméketlen harc lenne (ami ugye nem jó!), ergo nem akarok harcolni! De ne kelljen ilyen szájbarágósnak lennem… És már elnézést, de hadd legyen fontos.

    • Kíváncsi vagyok, mégis mivel lehet indokolni a valóságtól teljesen elrugaszkodott magyarázatot.

      Az én anyám (az itt fórumozók többségénél egy generációval idősebb vagyok) igazán őszintén vallásos katolikus volt, zárdaiskolában nevelődött, de nem jutott eszébe fals válaszokat adni, ha kérdeztem.
      Igaz, hogy nem sokat magyarázott, de akkoriban ez nem is úgy működött, mint ma, hiszen még TV sem volt mindenütt, nemhogy pornólapok, meg szexualitást bemutató filmek. Nagyjából a nemiség csúcspontja a Körhinta c. film, meg még itt-ott egy -egy csók a filmekben.
      Azt persze tudtam, hogy a fiúknak van fütyijük, a lányoknak nincs, mert doktorosdit eléggé sokat játszottunk, meg különben is láttam (és irigyeltem, próbálkoztam .-) ) őket állva pisilni. 🙂
      A pajtásaim többségének kérdezni sem volt szabad ezekről a dolgokról, és a mi otthoni liberálisnak nevezhető anya-lánya kapcsolatunkat jelzi, hogy én mégis mertem kérdezni. Igaz, jól bevezetve: Anyu, kérdezhetek valamit? De biztosan? De nem haragszol meg? Mindezt 6-7 évesen .-)
      A kérdéseim elég furák voltak, az állatvilághoz kapcsolódtak, ezért nagyon egyet értek a blogíróval, hogy nem túl szerencsés onnan venni a hasonlatokat. Mert én azt kérdeztem, hogy a férfiak és a nők is azt csinálják-e, mint a kutyák? a kisbaba úgy születik-e, mint a boci? Sajnos anyu csak azt válaszolta mindkettőre, hogy Úgy.
      Nem igazán tudta szegény, hogy mit mondjon, szerintem neki még ennyit se mondtak annak idején.
      Aztán amikor “nagylány” lettem, ez mindkettőnket váratlanul ért, mert én csak 12 éves voltam, neki meg 15 évesen jött meg, és nem számított rá. Én nem tudtam, mi az, csak a véres bugyit dugtam el, csak nem eléggé és megtalálta. Onnantól megmutatta, mit csináljak a vattával, meg persze mondta, hogy nem betegség, de lesz minden hónapban, én meg kétségbe estem, hogy olyan sokszor., mert egyből kiszámoltam, hogy az még mennyi a klimaxig 🙂
      És karácsonyra kaptam a tárgyban könyveket.

      A fiamnak megvettem az itt emlegetett Peti, Ida és Picuri könyvet, különösebben nem érdekelte a téma, de bizonyára azért sem, mert nem született testvére, hogy látott volna terhesen. azért valahogyan csak felvilágosítódott 🙂

      Na és persze voltak az iskolai felvilágosítások általánosban, amikor előbb a fiúkat küldték ki az osztályfőnöki óráról, majd a lányokat 🙂

      A fiamnak viszont a középiskolában óvszert, meg AIDS-ismertető könyvet osztogattak. Aztán elmondta, hogy eldicsekedett a haveroknak, hogy az ő szülei még szexelnek .-) 🙂

    • Az elvek/ideológiák nagyon veszélyesek, tapasztalatom szerint. Inkább elválasztanak minthogy összehoznának, ahogy írtátok harcos attitűdöt hív elő az emberből mintsem empátiát, elfogadást a máshogy gondolkodóval szemben.

      • Jónéhány reakció rendkívüli módon ledöbbentett. Sokatok, akik véleményetekkel valójában hazugságnak tartjátok a gyermeki tudat számára felfogható valóságközvetítést (mesék, képek), tudjátok-e, hogy egyben mindazt a hatalmas mennyiségű mesét, mítoszt, filozófiai és vallási elképzelést, archetípusos képet, művészeti alkotást (főleg a lírára gondolok a rengeteg metafórával, költői képekkel, megszemélyesítésekkel), amit az emberiség évezredek során kiművelt magából egyetlen mozdulattal elsöpritek az útból, mint hazugságot? Erre gondoltam ugyanis… és még sok másra… Nem arra, hogy mi felnőttek, okosak vagyunk, a gyerek meg butuska, mondjunk neki valami gyagya hazugságot, aztán ha nagyobb lesz, rájön, hogy jól átvertük, s majd vagy kiheveri, vagy nem… Jajjj. Elmondom, mire gondoltam, ne cáfoljatok, mert nem tudtok, mert egy világképem van, amiért legfeljebb hülyének tarthattok, de a hazuggá nyilvánításához éppúgy bizonyítékokra lenne szükség, mint az enyémnek, de nekem sincs bizonyítékom, csak világképem, ahogy mondom, amiben hiszek. Gyorsan elhadarom, azért, hogy nem vagyok vallásos a szónak a “templombajáró katolikus hívő” értelmében. De eleve fogékony vagyok, nyitott arra, ami nem kézzelfogható valóság. Nem vagyok fantaszta, elmémet filozófiai, pszichológiai, vallásbölcsészeti, pedagógiai tanulmányokon edzettem, szintén újságíró. De a lényeg: amiről én beszéltem, az nem az, hogy a gyerekeknek a valóságtól elrugaszkodott magyarázatokat kell adni. A valóságot kell nekik átadni, abban a formában, amennyire az számukra felfogható. Amikor egy 5 éves, egy 10 éves, egy 15 éves kérdez arról, hogy hogyan lesz a kisbaba, akkor mindannyiójukat az az ősi kérdés foglalkoztatja, hogy “honnan is származom én?”. Nem hiszem, hogy vitatéma lenne, hogy mindannyiuk számára a válasz ugyanaz (hiszen nem akarunk hazudni), de másképp tálalva, mivel még más a világképük. Pl. egy 5 évesnek nem intellektuális a tudata, sokkal inkább ahhoz hasonló, mint amilyenben az emberiség abban a korszakában élt, amikor a nagy mítoszok születtek. Képi, és ennek megfelelően érzelmi is. Számára a nemiség még nem azt jelenti, mint egy serdülő számára, nem hiszem, hogy a spermiumok harcában ragadná meg a lényeget. Kielégíthetjük kíváncsiságát pillanatnyilag, de a nagy kérdésére, hogy ki vagyok én, nem kap választ. Egy gyermek “ösztönösen” érzi, hogy ez nem lehet ő. Hall egy történetet a megtermékenyítésről, még ha meseszerűen is, de ez még nem ő, nem valószínű, hogy önmagának érzi. Persze jöhet az ellenvetés, hogy mi a végső válasz a kérdésre: “ki vagyok én?” – oké, mindenkinek hite szerint, de óriási felelősség! Azt kérdezitek, hogy akkor én hogyan tálalnám az ötévesemnek? Őszintén szólva fogalmam sincs, ami a konkrétumot illeti, nekem még csak 1 és 2 és fél évesek, viszont azt tudom, hogy az a hangulatot és érzést közvetítené, hogy ő valami örök és halhatatlan, s nem véletlenül találkoztunk éppen mi, hogy dolga van a Földön, “öszötönösen”, tudatalatt érezze, hogy van értelme a létezésének, erre kiváncsi ugyanis… a kicsi gyermek elsősorban biztonságot keres… olyasfélét, hogy ő volt, van, lesz… ez kell a lelkének. És ez nem hazugság. Az én világképemben nem hazugság. A fizikai megtermékenyítés csak a jéghegy csúcsa.
        Másodsorban pedig tájékozatlanságnak tartom, ha valaki a meséket, mítoszokat, legendákat, képeket pusztán az emberi elme önkényes, ad hoc szüleményeinek tartja, minden valóságos alap nélkül. Magasan művelt tudósok, kutatók ezrei foglalkoznak ma már a mesék, mítoszok magasabb értelmezésével, pszichológiai hatásaival, megkérdőjelezésüket balgaságnak tartom a laikusok részéről. Húsvéti nyuszi, Mikulás, angyalok… mindez nem csak kitaláció. Tudjuk, hogy a Mikulás-figura mögött valóságos személy, Szent Miklós püspök alakja áll a maga legendájával, a húsvéti nyuszi és a piros tojások mélységes szimbolikus jelentéssel bírnak a golgotai eseményekre vonatkozóan (pl. a magyar ősműveltségben régen a Szűz csillagképét Nyúl csillagképnek nevezték, ezzel függ össze, de ez nagyon messzemenő téma), de hadd mondjam még a kételkedőknek, hogy figyi, akkor ti hazugságnak tartjátok a verseket is? Amikor egy költő képekben fogalmazza meg a VALÓSÁGOT? Ugye nem? Mert én erre gondoltam. Egy költő élményét tudná kommentálni egy pszichológus is, egy természettudós is. Ugye értitek? Mert amit a költő mond, az nem hazugság, egyetértünk? Egyszerűen költői. Egy gyermek tudata is költői – ha úgy tetszik- , képi, érzelmi… Aki ennek megfelelően képzi egy gyermek lelkét, az azt készíti elő, hogy később annál egészségesebben tudja majd intellektuális módon IS megérteni a valóságot. Erre gondoltam. Erre gondolhatott Einstein is (?).

        • Csak hát mivel én nem gondolom, hogy örök vagyok és halhatatlan, nem fogom ezt sugallani a gyerekemnek sem. Nem is tudnám.
          A kicsi gyerek pedig kérdez fáradhatatlanul. Hova dugod a tampont? Hogy került a baba a hasadba? Lenyelted? Hogy jön ki onnan? A Mikulás Dani apja volt? Miért van a városban sok Mikulás? Erre én csak konkrétat tudok válaszolni.
          Azt még hozzátenném, hogy minden földhözragadtságom ellenére sikerült igazán intelligens gyerekeket nevelnem.

        • Na. Ebben nincs is vita. Én az angyalos fogantatással kapcsolatban lennék gondban, mert mi vallásos, templomba járók vagyunk, és az angyalok mást csinálnak: imádják az Istent a mennyben, őrangyalok vannak, akikhez lehet imádkozni, ők hozzák a karácsonyfát is. Minden, amit írsz, stimmel. Kifejezetten a fogantatást én nem így mesélném, de benne van az is a történetben, hogy a gyerekek is Isten gyermekei, mint ahogy mi, felnőttek is. Én azt mondtam neki, hogy mielőtt a hasamba került, Isten nagyon akarta, hogy ő legyen, és pont ilyennek gondolta. Nem a véletlen műve, hogy találkozott-e az apamag az anyamaggal, és hogy pont az, és pont akkor. És ha valaki meghal, akkor máshol lesz, de élni fog. Még nem meséltem nekik a tesójukról, aki 9 hetes magzat korában halt meg, de ő angyalka lett, majd egyszer azt is elmondom nekik.

          • Igen, ez szép, én annyiban látom máshogy, hogy számomra léteznek a születést segítő angyalok, lények is. Lehet, hogy ez az egyházi terminológiában ebben a formában nincs benne.

          • Pontosan. Nyilván édesanyámnak is ezért sem jutott eszébe olyan meglehetősen profán dolgot, mint a megtermékenyülés, angyalokkal misztikussá tenni.
            Ami a többi részét illeti, nem tudom, hogy miért nem mondott hasonlókat, és már megkérdezni sem tudom tőle. Lehet, mert tudta, úgysem hiszem el.

            • Szerintem a megtermékenyülés nem profán dolog. Új élet kezdete, és én a saját életemre sem tudok úgy gondolni, hogy random esemény. De itt tényleg világnézeti különbségek vannak, nem is győzködnélek róla.

            • Természetesen világnézeti dolgokról én sem kívánok vitatkozni, főleg nem a jelenlegi téma kapcsán 🙂
              Lehetséges, hogy nem túl szerencsés megfogalmazást használtam, de: ne feledjük, hogy generációs különbségek vannak közöttünk, és az én anyám számára a nemi élet, mint olyan, meglehetősen profán dolog volt. Éppen ezért minden tiszteletem az övé, hogy egyáltalán MEGPRÓBÁLKOZOTT beszélni róla.
              Szerintem messze túlteljesítette a korabeli szülők ezirányú teljesítményét, elég, ha csak azokra a bődületes baromságokra gondolok, amiket hallottam a többi gyerektől, akiket a szüleik jobb esetben elhajtottak, rosszabb esetben fel is pofoztak, ha érdeklődni merészeltek.
              Szerintem rajtam kívül senki, senki nem kapott pl. könyveket erről, pedig azért akkoriban is lehetett már venni, ha nem is valami nagy választékban.

              Nálunk a meztelenkedés fel sem merült. Anyunak – amíg a nekem szóló könyveket meg nem vette – egyetlen könyve volt hasonló témáról, az Anyák könyve (nem tudom, ki írta), ez a teljes fogantatás-szülés-gyermeknevelés kérdéskört felölelte, nekem nem volt szabad nézegetnem sem, mert voltak benne rajzok a nemi szervekről. Amikor nagyobb lettem, és nyilvánvalóvá vált, hogy jobb, ha kapok valami információt, mert sok marhaságot hallok a többiektől, akkor odaadta elolvasni, majd megvették nekem a hozzáférhető, kamaszoknak szóló könyveket is.

        • Húsvéti nyúlról, mint ősi keresztény/golgota szimbólumról:
          “A húsvéti nyúl egyes források szerint a 16. századi Németországban vált a keresztény ünnepkör részévé”; “A tojás, ahogy a nyúl is, már az ókor óta termékenységi szimbólumok: mivel a nyulak nagyon sok utódot nevelnek fel, a tavaszi napforduló idején a föld megnövekvő termékenysége jelképének tartották őket”

          • Igen, de mivel ezek archetípusok is, rengeteg értelmezése van. Én csak egyet érintettem. Ez is egy eredete a húsvéti nyúlnak, de a források szerint van ennél régebbi is.

            • Igen. A források sokfélék, vannak hitelesek, és vannak olyanok, amik maguk is inkább a fantázia termékei. Pl. a Nyúl vs Szűz csillagképről milyen forrásod van?

        • ELKEZDTEM SZISZTEMATIKUSAN VALASZOLNI NEKED, AZTAN BELEFARADTAM. IME A FELIGKESZ EREDMENY
          “Sokatok, akik véleményetekkel valójában hazugságnak tartjátok a gyermeki tudat számára felfogható valóságközvetítést (mesék, képek)”
          SEMMI BAJOM A MESEKKEL AMIG A GYEREK IS TUDJA HOGY AZT MOST MESE.
          “tudjátok-e, hogy egyben mindazt a hatalmas mennyiségű mesét, mítoszt, filozófiai és vallási elképzelést, archetípusos képet, művészeti alkotást (főleg a lírára gondolok a rengeteg metafórával, költői képekkel, megszemélyesítésekkel), amit az emberiség évezredek során kiművelt magából egyetlen mozdulattal elsöpritek az útból, mint hazugságot?”
          NEM SEPRUNK LE SEMMIT DE HA A GYEREK AZT KERDEZI HOGY KERULT O A POCAKBA, AKKOR NEM MESET MESELEK, HANEM A KERDESRE VALASZOLOK
          “A valóságot kell nekik átadni, abban a formában, amennyire az számukra felfogható.”
          KIVALOAN ERTI EGY 4.5 EVES AZ APA MAGOCSKA ES ANYA MAGOCSKA TALALKOZIK ES A PUNCIN AT MEGY BE AZ APA MAG AHOGY A KISBABA IS ALTALABAN OTT JON KI
          “mindannyiójukat az az ősi kérdés foglalkoztatja, hogy “honnan is származom én?”
          EZ MIERT OLYAN BIZTOS? MIERT NEM LEHET HOGY AZT KERDEZI AMIRE KIVANCSI, KONKRETAN HOGY HOGYAN MENT O ANYA POCAKJABA ES HOGYAN JOTT KI
          “egy 5 évesnek nem intellektuális a tudata, sokkal inkább ahhoz hasonló, mint amilyenben az emberiség abban a korszakában élt, amikor a nagy mítoszok születtek. Képi, és ennek megfelelően érzelmi is”
          EZT SZIMPLAN NEM ERTEM
          “Számára a nemiség még nem azt jelenti, mint egy serdülő számára, nem hiszem, hogy a spermiumok harcában ragadná meg a lényeget.”
          EN MEG HISZEM, HISZEN A KERDESERE VALASZOLOK, ESETLEG MUTATOK NEKI KEPET, FOTOT
          “Kielégíthetjük kíváncsiságát pillanatnyilag, de a nagy kérdésére, hogy ki vagyok én, nem kap választ. Egy gyermek “ösztönösen” érzi, hogy ez nem lehet ő.
          NA EZT MEGINT MIBOL GONDOLOD
          AZ EN TAPASZTALATOM AZ HOGY EGY 4.5 EVES NAGYON IS A PRAKTIKUS DOLGOKRA KIVANCSI.

          • Nem lehet, egyébként, hogy kicsit ez is gyerekfüggő? A szocializáción túl. Bennem hatalmas affinitás van a más, nem hétköznapi, nem föltétlenül kézzelfogható iránt, úgy, hogy közben semmiféle vallási tudásom, tapasztalatom, élményem nincsen, sőt, ennél kicsit durvábban, az egész egyház létjogosultságát megkérdőjelezem sötétebb napjaimon és a hittel szemben is inkább csak távolságtartó tisztelettel bánok (pontosabban hívő emberekkel). De például simán belefér nekem a népek sokféle mitológiája, az istenek, a sárkányok, az ír mondavilág, a latin-amerikai hitvilág, a hegyi népek “furcsasága”, de belefér ez az újhullámos teremtéstörténet is, ami megkérdőjelezi az evoluciót és azt mondja, valahol, valamikor, valakik beleszóltak az ember fejlődésébe, belefér a más értelmes lények létezése, a természet hatalma, a lelkek vándorlása. Szóval, nekem például természetes, hogy a fogantatásnak van egy korrekt biológiai magyarázata, amit simán használok, de ezzel egyidőben miért ne lennének tündérek vagy koboldok az erdőben, miért ne járnának a manók éjszaka, miért ne láthatna a gyermekem valakit/valamit a hátamnál, akinek csak úgy spontán integet a semmiből? Nem tudom. Lehet, ezután nehéz lesz bármit is komolyan vennetek tőlem, pedig ezzel egyidőben egy nagyon is materialista munkát végzek, földhözragadt vagyok, zéró művészi érzekkel, és csak pszichodrámán derült ki, hogy valahol lappang bennem egy nagy adag spontaneitás, de azóta sem találom 🙂
            Egyszóval, amire ki akarok lyukadni ezzel az ismételten szócséplő hozzászólással, hogy nem lehetséges, hogy megfér egymás mellett a materialista a meséssel, anélkül, hogy bármelyiket is túlmagyaráznánk a gyermeknek?

          • Szerintem mindenkiben van spiritualitásra igény, a gyerekek meg kifejezetten nyitottak a transzcendensre, sokszor még akkor is, ha a családban senki nem képviseli ezt a vonalat. A nagy mítoszok: megmagyarázzák, hogy lett a világ, hogy lehet élni, kit lehet imádni, kit lehet szeretni. ugyanez a gyerekek fejében is megfordulnak, kíváncsiak rá: hogy lett a világ? melyik hőssel lehet azonosulni? Mint a mesék, na.Teljes érzelmi bevonódás.
            Szerintem is elfogadható a valóság olyan közlése, ami az ő szintjükön van, ha pl anyamag, apamag. Ez teljesen az ő szintjük.
            Ma volt a fiam szülinapja.Elővettem a fotóalbumot, születése körüli fotókkal. Nagyon érdekelte, és megnéztük, hogy mekkorát nőtt, és kipróbálta, hogy már nem férne vissza. Marha vicces volt.

          • Bocsánat, akkor én is csak félig készen válaszolnék, visszafelé sorrendben a nagybetűsekre:
            1. Mert így gondolom. Te miből, gondolod, hogy igen?
            Igen, vannak az életben praktikus, hétköznapi, a tárgyi tudásra vonatkozó kérdések, amikre nagyon is praktikusan kell válaszolni. Szerintem az ember eredete, fogantatása, születése nem ilyen (még ha biológiai szinten ez nagyon is praktikus) – már abból is tudhatjuk, hogy filozófiai és vallási irányzatok többezer éves témája, ezért a magyarázatát is ilyen többlettel kezelném. Az, hogy egy 4 és fél éves praktikus dolgokra kiváncsi, nem áll ellentmondásban azzal, amit mondtam. Amikor lemerül az elem a kisautóban, kihúzzuk a fiókot, új elemet keresünk, és elemet cserélünk. Kell hozzá csavarhúzó is.
            2. Pedig ez a lényeg. Nem tudom jobban elmagyarázni.
            3. Igen, konkrétan erre kiváncsi, így fogalmazza meg, nyilván nem úgy teszi fel a kérdést, mint egy filozófus. Amiről én beszélek, az egy tudatalatti mozgatórugó a praktikus kérdése mögött.
            4. Az a “valóság”, ami a fogantatást a nő és a férfi mag egyesülésének tekinti pusztán, azt sugallja, hogy létem kizárólag két ember együttlétének a terméke, és

  22. “Hogyan lehet vajon a fogamzásról beszélni, és közben a nő öröméről is?”

    Ez engem nagyon megdöbbent azóta, mióta tudom, hogy a fogamzáshoz egyáltalán nem szükséges a nő öröme. Sokat mond, nem?

  23. Akad itt némi gondolkodnivaló számomra, van amiben segítséget is kérek 🙂

    Nálunk 3 éves korom környékén történt az első felvilágosítás, a maggal, amit apu betesz anyunak a hasába. Azt hiszem, ez nagyjából elég is volt nekem, ugyanis vannak legendák arról, hogy egyrészt egy ideig arról győzködtem apámat, hogy copfos magot tegyen anyám hasába, hogy kislány testvérem legyen, majd volt egy nagy jelenetünk, amikor ebéd után almát eszegetünk, és a tányéron felgyűlt magok közül egyet kiválasztok, odaadom apámnak, hogy íme a mag, most akkor ezt jól be lehetne tenni. Apám meg csak ül nagy komolyan, bólogat, felpillant és annyit mond: “Katja, ezt bízd csak rám”.
    Aztán valahol 5 éves korom környékén rajtakaptam őket, pontosabban rosszat álmodtam, átmentem hozzájuk és hát ott voltak elég félreérthetetlen pozícióban. Ettől iszonyatosan kiakadtam, és gondolkodom, hogy vajon mitől, de azt hiszem előzetesen hiba csúszhatott a rendszerbe, ugyanis nálunk elég sok erotikus film fordult meg. Az elsők között volt videónk, így amikor megjelentek az első tékák (meg a külföldről becsempészett kazetták), akkor azért nagy filmnézések voltak otthon, és erotikus, (mostani szemmel nézve) szoft pornó biza megfordult a lakásban. Az alapművek, mint a 9 és fél hét, vagy a Postás kétszer csenget, ma már lehet, hogy az óviba is vetítik, de én arra emlékszem, hogy ha ezeket olyan órákban nézték, amikor én még ébren voltam, akkor anyám eltakarta bizonyos jeleneteknél a szemem, amiből, gondolom most, azt csapódhatott le nekem, hogy ez valami rossz és csúf dolog. Ezt nem tartom, így utólag, különösebben okos húzásnak a részükről, bár apám pl. azt sem tudta, szerintem, évekig, hogy épp hány éves vagyok és mi való abban a korban. Szóval, lehet, hogy emiatt úgy gondoltam, hogy az én szüleim nem csinálhatják azt a csúnya, rossz dolgot, teljesen kiakadtam az omniózus éjszakán. Anyám kiült velem a konyhába, töltöttünk vizet és beszélgettünk. Hogy ezt csinálják a felnőttek, akik szeretik egymást, ez is egy formája a szeretet kimutatásának, hogy ez jó dolog, semmi csúnya és rossz nincs benne, és része ez is a magbehelyezésnek. Lassan megnyugodhattam, de az biztos, hogy még egy ideig zavart, mert ezután többet nem akartam testvért, mert tudtam, hogy a szüleimnek csinálniuk kell azt, hogy legyen testvérem.
    Idővel ez is lecsendesedett, testvér is lett, egyre többet beszélgettünk anyámmal, a menstruációról, fogamzásról, de orgazmusról, örömszerzésről nem annyira. Voltak könyvek, nem emlékszem a címükre, magazinok, bennük erotikus írásokkal, ezt tudom, hogy akkor is, azóta is vonzottak, ma is nagyon sok erotikus regényt olvasok. Kamaszkorom nagy könyve volt a Szeretem a mostohámat Llosától (anyámtól kaptam), aztán kiderült, hogy vannak még barátnők, akiknek ez a könyv volt a fordulópont a fiatalkori szexuális nevelésükben.

    Tudom, hogy a Discovery-re hivatkozni szinte olyan, mint a Nők Lapjára, mégis most egy ottani adásból inspirálódom: a női orgazmus célját kutatták, ugyanis eddig ennek kb annyi célja volt, mint a vakbélnek, mármint orvosilag. A lényeg, hogy a kutatás azt eredményezte, hogy orgazmus közben nagyobb a petesejt vonzó ereje, nagyobb valószínűséggel vonzza be (ilyen kontextusban használhatom?) a hímivarsejtet. Így lehet leginkább összekapcsolni az orgazmust a megtermékenyítéssel … gondolom.

    És akkor a kérdésem: a lányom 14 hónapos, szinte születésétől fogva fürdik a nagy kádban az apjával, nagyon szeretjük mind a hárman. Ám, valahogy az elejétől fogva természetes volt számunkra, hogy a férjem fürdőnadrágban van ilyenkor, igazából soha nem próbáltuk racionalizálni a döntést, nem tudom, hogy valami prűdéria lehet a mélyén, amivel nem nézünk szembe, vagy tényleg befolyásolhatjuk a gyermek szexuálpszichológiai fejlődését ha a pucér/gatyás apjával érintkezik, nem tudom? Szerintetek van ennek valami jelentősége, szokjunk le a nadrágról, mert egészségesebb úgy, vagy igazából tök mindegy?

    • Együtt mi nem fürödtünk a gyerekekkel, de sokat mászkáltunk előttük meztelenül. Olyan is volt, hogy valamelyikünk fürdött éppen, és a gyereknek akkor lett halaszthatatlan közlendője, bejött, leült a kád szélére. Úgy tűnik nem okozott ez gondot nekik. Manapság sem látszik rajtuk, hogy esetleg zavarba jönnének, ha ruha nélkül meglátnak.

    • Nekem ugyan nincs gyerekem, de szerencsére azt tapasztaltam itt, hogy azért beleszólhatok a “nagyok” dolgába, és elmondhatom, mit gondolok 🙂
      Én nem igazán pártolom bizonyos kor felett a gyerek előtti meztelenkedést, részben mert nem tudhatjuk, mikor sértünk vele határt, ő ugyanis nem tud szólni. De ezt biztosan családja válogatja, ha amúgy is laza a légkör, akkor biztos nincs vele gond. Azt tudom, hogy engem gyerekkoromban nagyon zavart volna. Szerintem fontos, ugyanúgy, mint a gyerekére, a szülő szeméremérzetére is tekintettel lenni, tehát semmiképp sem jó a “lazaság” kedvéért ránk erőltetni valamit, amivel kapcsolatban bármilyen okból kényelmetlenül érezzük magunkat.

      • Egyetértek. Akárhányszor láttam gyerekkoromban anyámat meztelenül, mindig kényelmetlenül éreztem magam, pedig nem sokszor fordult elő. A pedofil keresztapám pucérkodása meg végképp nagyon rossz volt.

        • Hát mi bizony mászkáltunk a gyerekek előtt meztelenül, meg ők is persze előttünk. Nem zavarja őket, egyértelmű. Vagyunk olyan viszonyban, hogy szóljanak, ha igen. Szeméremérzet: valljuk be, a szemérem alapvetően szocializáció következménye, vagy mondjuk függvénye. Nem hiszem, hogy van természetes szeméremérzet (ld. Gulliver a nyihahák országában).
          Basszus pedofil keresztapa. Kedves kis gyerekkori emlék. Azért így nem csoda, ha a pucérkodáshoz negatív érzések kapcsolódnak. Én a magam részéről jól ellennék egy nudista társadalomban.

          • Irigylem azokat, akik nem szégyenlősek. Engem asszem az anyám látott tiszta csupin utoljára. Meg tán a pedofil keresztapu, fordulna ki a szeme.

            • “Engem asszem az anyám látott tiszta csupin utoljára”
              Őőő. Meg az épp esedékes partnered, gondolom.
              Keresztapu. Na ja, csatlakozom a jókívánsághoz. Ha nem vagyok nagyon indiszkrét: szüleid tudtak erről?

          • A partnereim sem. Stranra sem mennék semmi pénzért, pl. Az apámat nem ismertem, a többiek, hogy mit tudnak, fogalmam sincs, akkoriban nem volt téma, én nem is tudtam, hogy ez rossz és nem normális, csak éreztem. Kis simi-simin kívül a durvább dolgokat megúsztam, nem beszéltem róla senkinek.

            Ha én sem vagyok indiszkrét, mi a foglalkozásod?

          • Csakhogy baromira nem nudista társadalomban élünk,
            A gyerek persze hogy mászkál meztelenül, de az még nem jelenti, hogy a felnőttnek is kell. Vegyük csak azt, hogy egy felnőtt genitáliái teljesen máshogy néznek ki, mint egy gyereké. Ez ijesztő lehet egy gyereknek. Mondom, lehet, Sajnos nem vonhatjuk ki magunkat a végtelenül ás öncélúan átszexualizált, a meztelenséget és a szexualitást tabuként és azt beteges módon kezelő társadalom hatása alól és nem tehetünk úgy, mint ha ez nem lenne.

            • Abból, hogy otthon KICSIT pucérkodunk (értsd: látják, ahogy öltözöm, esetleg ahogy megfürdöm), még tökéletesen tisztában vannak ők is azzal, hogy a társadalom nem nudista (bár azzal, hogy mi a nudizmus, még nincsenek). Csak épp én nem kezelem tabuként.

            • Képviselőné, a párom exfelesége is ilyesmit gondolhat. Eredmény: az ötéves lány hetekig kérdezte tőlem, hogy “neked miért ilyen a könyököd?” mire rájöttem, hogy a mellemről beszél, de még a nevét sem tudja, mint ahogy azt sem, hogy a felnőtt nőnek nem lapos. Ezt szeretnéd? Szerintem az lehet inkább ijesztő, ha a gyerek sokáig nem lát felnőttet meztelenül, aztán egyszercsak meg igen (vö: a zárdában nevelkedett, onnan férjhez adott lány frászt kap a férje szakállától, mert olyat még nem látott). Szerintem az egészséges testséma kialakulásához viszonylag hasznos alap, ha az ember a saját szüleit látja meztelen. Nyilván ha Neked ez kényelmetlen lenne, ne tedd, de én minden kétkedőt inkább támogatnék, mint lebeszélnék.

      • Az én 14 hónapos, egyedi, megismételhetetlen, helyrehozhatatlan tapasztalatom semmivel sem tesz engem tapasztaltabb szülőve, mint téged, ugyhogy nekem jöhet minden vélemény 🙂

        Velem érintkezik teljesen meztelenül is, van amikor én fürdök vele, vagy együtt alszunk és felcsúszik a hálóingem, vagy egyéb hasonló esetek, egyelőre az égatya világon mindenre nyitottan és kíváncsian reagál, megbeszéljük, hogy anyának és neki is van cuncija, aztán már rögtön valami egyéb érdekli.

        Az a nagy gondom (úgy általában az egész gyerekneveléssel), hogy egy dobásod van összesen. Nincs replay, nincs lehetőség visszamenni és kipróbálni egy másik módszert, hogy az vajon jobb-e, minden döntés kétesélyes és csak sok évvel később derül(het) ki, hogy egyaltálan megközelítőleg is jól csináltad-e? És akkor sem különösebben mérvadó az eredmény, mert rajtad (és a másik szülőn kívül) még ott van az a millió egyéb faktor, ami befolyásolja a fejlődését, és amire gyakran semmi ráhatásod nincs. Na, de gondolom, ez nem az én egyéni nagy fájdalmam, inkább azt gyakorlom, hogy maximálisan bizzunk abban a döntésben, amit meghoztunk és flexibilisen figyeljük a gyerek reakcióit.

        • Szerintem ez teljesen gyerekfüggő is. Nekem 3 van, a nagylányt mindenféle meztelenkedés zavar, volt idő, hogy visítva zavart ki mindenkit, még engem is, ha VÉLETLEN benyitottunk amikor zuhanyzott, pedig függöny van meg átláthatatlan műanyag izé. A középső, ő fiú, ő érdeklődőbb, kicsit zavarban van a meztelen testtől, de látszik, hogy érdekli és kérdez. Nem sűrűn lát meztelenül, fehérneműben többször, vagy hátat fordítva öltözködni is. Engem is így neveltek, ilyen szégyellősen. A kicsi pedig teljesen nyitott, teljesen nyitott, kérdez, beszél, ha meglát, akkor tetszik neki és mutogat és kérdez és nevetgél. Szerintem ebben nincs általános középút. Figyelni kell a gyerek reakcióját és aszerint “adagolni” neki a dolgokat, pontosabban mutatni vagy nem mutatni. Az a jó, ha tudja, hogy kérdezhet.

          • szerintem is a gyerekre kell figyelni es magunkra. ha nekem termeszetes hogy meztelenul mutatkozom a 4 evesem elott es nem latom hogy ot zavarna, akkor mutatkozom. reszemrol nagyon nagyon orulok hogy most hogy Pesten vagyunk vegre meztelenul rohangalnak a lanyaim a kertben. szuletesuk ota van rajtuk pelus vagy bugyi. a furdesen kivul szinte soha nincsenek meztelenul. en szeretnem ha latnak magukat, ha termeszetes lenn nekik a meytelenseg is, ha nem gondolna a puncijarol hogy az budos, szegyellni es takargatni valo. ismetlem, az idosebb 4 eves nalam, nyilvan maskepp mukodik a dolog amikor ferjem tini gyerekei nalunk vannak

            • Én a nyolcéves fiam előtt már nem nagyon meztelenkedem. Látom rajta, hogy neki kicsit kínos. A lányom még mindig akar velem együtt fürdeni, de azt meg én nem szeretem, mert nem akarom egy kád vízben tenyészteni az én esetleges mindenféle belső női tartalmaimat, hogy esetleg elkapjon valamit. De szeret a meztelen bőrömhöz bújni, viszont akkor is mindig van rajtam valamilyen ruha. Én meg nagyon szerettem a nagymamámmal együtt fürdeni, még kisiskolás koromban is beültünk együtt a kádba, az elveszett szappant kellett mindig keresni. Mondjuk anyámat ritkán láttam, és ő nem is volt az az odabújós. Jó volt egy meleg anya-szerű testhez préselődnöm a meleg vízben, és a hátát is kellett mosnom, ezekre szívesen emlékszem.

        • Én nem mondanám, hogy a gyereknevelésnél egy dobásod van csak.
          Folyamatosan vannak újabb és újabb dobásaid, hiszen nem úgy működik a nevelés, hogy az első kézbevételkor eldől, mit hogyan fogsz a továbbiakban csinálni, mire hogyan reagálsz, stb.
          Rengeteg a korrigálási lehetőség, csak oda kell figyelni a gyerekre és nem mereven ragaszkodni a saját eredeti elgondolásaidhoz, bármilyen jószándékúak legyenek is.
          A gyerek is neveli a szülőjét, együttesen alakítják a játékszabályokat, kivéve a prokrusztészi szülőt.

          • Igen, ezzel nagyon egyet tudok érteni. Már kicsi, de pozitív változásnak is vannak látványos eredményei. Én is szorongtam, hogy, jaj, örökre elbaltáztam, de nem. Tényleg rá lehet hangolódni a gyerekedre, és menet közben korrigálni. Nekem a fiammal nehéz, aki sok karaktervonást örökölt az apjától (vagy tanult el), ezért őt nekem nehezebb elfogadnom, de már tudom, hogy mi működik vele, s mi nem, magamon kell változtatnom, ha jól akarom őt terelgetni.

    • Ő, ezt nem értem. Miért mond sokat? Biológiai tény, de mit mond?
      Egyébként ha belegondolsz, hogy nemi erőszakból is születhet gyerek, meg a szar házasságokban az orgazmust hírből sem ismerő nőknek (ld. Jablonczay Lenke) is lett gyereke, akkor ez nem meglepő.

        • “blaci, elvesztettem a fonalat és most nem jövök rá, ezt mire írtad?”
          Nem, én vesztettem el (vagy a blogmotor). Én cris256-nak válaszoltam. Erre:
          “Ez engem nagyon megdöbbent azóta, mióta tudom, hogy a fogamzáshoz egyáltalán nem szükséges a nő öröme. Sokat mond, nem?”

        • Vettem 😉
          Hát igazságtalan, de biológiai tény. A természet nem igazságos, mondhatni szarik rá. De nem azért van így, mert a pasik hímsovének (mondjuk a tény lehetőséget ad arra, hogy a férfiak se foglalkozzanak a nők orgazmusával, ha kellene, a nők elnyomása máris nehezebb lenne, tehát a hímsovinizmus bizonyos mértékig következménye ennek a biológiai ténynek). Mondjuk a halaknál lehet, hogy igazságosabb a helyzet, nem tudom, a hímeknek van-e orgazmusuk, miközben kiengedik a vízbe a spermát.

  24. Nekem mindkét felfogás tetszik, a magocskás és az angyalos is, nem hiszem, hogy kizárná egyik a másikat. SZVSZ a kettőből áll össze a számukra elfogadható egység, hogy valóban mi történt és ennek milyen felsőbb jelentése van. Azt pl. még egyikőtök sem írta, de nálunk arról is szó volt, hogy ők választottak ki minket szüleiknek, mert ide szerettek volna jönni hozzánk. A mesék nem hiszem, hogy megzavarnák a valóságképüket, hiszen mindenféle magyarázat nélkül érzékelik ösztönösen, hogy mi tartozik a “kenyérpirító” világába és mi a “tündérek” birodalmába, Ez egyébként nem múlik el a gyerekkorral, nálam legalábbis nem múlt el, a mai napig (44 éves vagyok) élvezem a meséket, vannak olyan hangulataim, amikor összemosódik a kettő, de ezzel nyilván nem vagyok egyedül. Pár nappal ezelőtt láttam az A faun labirintusa c. filmet, ez pl. korrekt példája a mese és a valóság összefonódásának.
    A meztelenséggel kapcsolatban pedig nálunk automatikusan változott a helyzet, két fiam van (15 és 17) , kiskorukban, mivel kicsi köztük a korkülönbség, ők fürödtek együtt, kimaradt a szülővel való fürdés. Sokáig nálunk is zavartalanul működött a meztelenkedés, aztán eljött egy kor, amikor már kifejezett jelentéssel magukra csukták a fürdőszobaajtót, elvárták tőlünk is és kopogtak, ha mi voltunk benn és rászoktattak, hogy mi is így tegyünk. Fehérneműben azért lehetek előttük 🙂
    Sajnos nem emlékszem, hogy nálunk hogy volt, miket kérdeztek, mikor picik voltak, az biztos, hogy az ún. szexuális felvilágosítás témakörből apjuk határozottan kivonta magát, nekem voltak próbálkozásaim, és elég sok iskolai foglalkozáson is hallhattak a témáról. Gimiben a 16 éves fiamnak vetítették le a Néma sikolyt – legalábbis gondolom ez az a film, amiben a magzat ellenállását mutatják, miközben kiszakítják a méhből. Elmesélte otthon, hogy nagyon megrázó volt, továbbá volt olyan osztálytársa, aki rosszul lett közben. Én nem láttam még, kíváncsi vagyok rá.
    A bejegyzést olvasva most ismét megemlítettem a férjemnek, hogy kéne beszélnie velük a szexről, a férfi szerepről, de most is elutasította, azt mondta, neki sem beszélt róla senki, majd maguktól rájönnek.

    • Végéhez: vagy rájönnek, vagy nem. Jobb, ha beszél velük valaki, de ha tabu (a férjed révén), akkor vsz nem fogják a gyerekek kezdeményezni.

    • A Néma sikolyhoz pedig: szigorúan magánvélemény, hogy annak a filmnek a kötelező megtekintése 15-16 éves gyerekek számára (miközben egy meztelen test miatt már 18+ karikát kap egy film!) lényegében gyerekbántalmazás. Büntetném. Nem igaz, hogy nem lehet kíméletesebben beszélni a teherbe esésről és az abortuszról.

    • Van egy kiállítás Pesten, a Kontraszt kiállítás, középiskolásokat várnak. Református kezdeményezés, problematikus társadalmi jelenségekre hívják fel a figyelmet, és azt hiszem, abortuszról is van egy video. A sulinkból vittek osztályokat, és dicsérik a tanárok. Ismeri valaki?

  25. re: valóság kontra mese és szimbólumok, a két dolog nem zárja ki egymást, sőt. az “igaziból” és “játékból” olyan kategóriák, amiket felnőttként is használunk. amikor pl irodalmat olvasunk, külön felszólítás nélkül is fel fogjuk függeszteni a valódi/nem valódi realitás szűrőnket, hogy belemenjünk a játékba- és ez fordítva is működik, amikor fehér köpenyes szemüveges férfi magyaráz valamit grafikonokkal alátámasztva, azt hajlaosabbak leszünk bizonyított és “tudományos” (valójában épp ellenkezőleg, cáfolhatatlan) ténynek tekinteni, ezekre a kettős mércéinkre apellál egyébként a rekmlámszakma egy része. azt nem tudnám, hogy milyen életkorban alakul ki ez a “műfajérzékenység”, amivel kapcsolni tudunk az egyik és másik kritikai üzemmód között, de hogy már kis gyerekként használjuk, az nyilvánvaló.
    ezért úgy gondolnám, hogy egyik megközelítés sem követelhet magának kizárolagosságot, mert a realitásérzék nem esik csak az egyik vagy másik kategóriába. ahogy, megjegyzem, jó esetben még a felnőtt szexualitás sem…

    • “milyen életkorban alakul ki ez a “műfajérzékenység”, ”
      Véleményem szerint – de valami rémlik fejlődéslélektan téren is – folyamatosan alakul ki, és egyénileg változó tempóban. Mondjuk te is írod, hogy már kisgyerek korban is használjuk.

  26. Fúúúú! Nem tudom végigolvasni a kommenteket, mert szétfeszít a saját mondókám. Aztán megyek vissza olvasni. Szóval két hete unokatesó született. Ez most megint felszínre hozta a dolgot. Nekünk Judy Hindley: Hogy működik a tested? c robotos könyve képileg, sok mindent helyrevágott. Ráadásul okosan, gyereknyelven. Akkor voltak 2 és 3 évesek.

    Előtte és azóta is volt szó nálunk szülésről, császármetszésről, ICSI-ről, (de ezt az így fogant gyerek letiltotta). Beszéltünk már gumiról, pesszáriumról, tablettáról, spirálról. Varratokról a hüvelyben, intimtornáról. Ma értelemszerűen a hüvely kettős funkciója merült föl és a méretkülönbségek. Régebben nem hüvelynek hívtuk, hanem babalyuknak (baba ki és bejárat). Nagyon fontos különbségtétel volt a fiúk Sem én sem a 6 éves lányom nem érzi úgy, hogy bárkit túlterheltünk. És igen, én biztos rohanok, de nekem megvoltak az első szatír élményeim 7-8 éves koromra és mivel tabu volt én sem mertem róla beszélni, de tisztátalannak éreztem magam.
    Ezek után a mai kérdés: Mi van, ha gyereket akarnak, de betegséget nem?

    Igen, az abortusz, a nem kölcsönös vágy és még egy rakás dolog hátra van. Meg van kezdve a téma, bármikor lehet folytatni és már eleget tudnak, hogy kérdezzenek.

    • Mármint a gyerekek kérdezték, hogy “Mi van, ha gyereket akarnak, de betegséget nem”? Ez alatt mit értettek? Sérült gyereket?
      Huh, nem irigyellek.

  27. Szívesen fogadok ötletelést az alábbi témában: adott egy majdnem 11 éves kislány. Néhány dolgot tud, pl. azt is, hogy ő örökbefogadott (jól össze is zavarja, hogy volt egy édesanyja, akivel hónapokig együtt élt, és aki nem a mostani anyja). Amikor 3 éve várandós voltam, beindult a kérdezősködés a babatémában (az anyja elég prűd, ezért főleg tőlem). Az apjától akkor kapott egy rövid képeskönyvet is, amiben lerajzolták azt is, hogy az apa fütyije behatol az anyába. Ezt a könyvet az apja is sokat olvasta neki, ő is sokat nézegette egyedül. Ennek ellenére ha egy puszit váltunk a párommal, sokszor egyből kérdezi, hogy most ment-e át apa félbabája belém. Rengetegszer elmondtuk neki, hogy a puszik és csókok alatt nem történik ilyen, de valahogy extra lassan akar ez az információ eljutni az elfogadásig. Engem kezd zavarni az értetlensége. Van valamelyikőtöknek hasonló tapasztalata?

    • Nekem nincs, de már sokkal kisebb gyerekek is felfogják, elfogadják, szerintem vastagon benne van, hogy neki elég speciális a helyzete. Biztos, hogy nem értetlenség, hanem gubanc. Nem vagyok pszichológus, de vannak barátnőim, akik azok, mikor együtt vagyunk, mindig ragad rám belőlük okosság…

  28. Éva drága, én ettől a bejegyzéstől és a hozzászólásoktól olyan bátorságot kaptam, hogy ihaj! Köszönöm.
    Eddig is őszintén beszéltem a gyereknek (nem egészen 3 éves, öcsi világra jötte egy hónap múlva esedékes), ha kérdezett (és hozzád hasonlóan ilyenkor nem csak a feltett kérdésre válaszoltam igennel, nemmel), de egyre jobban aggódtam, hogy a gyerek továbbadja ezeket az információkat az anyósomnak. Mert tényleg ezt teszi. Anyósom baromi prűd, és szerintem ezt érzi a gyerek (vagymi?), mintha tanítani akarná a nagyanyját, mert csak neki mondta el százszor (mindig minden előzetes témafelvetés nélkül), hogy a lányoknak cuncijuk van, a fiúknak fütyijük, meg hogy anyának véres a cuncija, ezért ma nem fogunk együtt fürdeni, meg hogy az anya lába között nyílik majd egy rés, és ott bújik ki a testvérkéje.
    Ezeken röhögök, de kínosnak is érzem anyósom előtt, ő mindig gyorsan eltereli a témát ilyenkor. Nem mondanám azt, hogy a bejegyzés megerősített abban, hogy jó úton járok, mert ezt eddig is tudtam, de egy naaagy adag lelki erőt és ihletet kaptam, hogy a jövőben lazábban vegyem, és ne tartsak a “következményektől”.

  29. Visszajelzés: anyám nem egy démon | csak az olvassa — én szóltam

  30. Visszajelzés: miért viszolygunk a szüleink szexualitásától? | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s