Hatásos ez a jegyzet, de… félálomban logikai hibát érzékelek. Így kezdődik:
Ami anyánk utolsó tolófájása és az utolsó kenet között van, az nemcsak felelősség-, hanem kockázatvállalás is. Hát hogyne, el lehet lézengeni, gyenge oldalszélben néhány uborkás szendviccsel is át lehet utazni a földi léten, elnyűni közben pár cipőt, nézelődni erre-arra. Meg lehet úszni komolyabb ütközések [nélkül], néhány halovány különbékével úgy, hogy közben tartósabb érzelmeket csak 20 dekánként veszünk ki a fagyasztóból. Helyt lehet állni – kell is –, más kérdés, hogy az emberi-erkölcsi-állampolgári és mindenféle kikezdhetetlenséget valaki majd megköszöni-e, ha a műsor a végéhez ér. Ugye nem… A mai ember az élettől ugyanis sokkal jobban fél, mint a haláltól.
Én nem akartam kommentálni a hegymászók halálát: most hallgatni kell, de legalábbis semmi harsánykodás, és azoknak sem ártana a csend, akik szerint Erőss Zsolt hős. Ezen az íráson megdöbbentem és elkedvetlenedtem. Nem szeretem az árnyalatlanságot. Tételmondat: a teljes, emelt fővel vállalható, valamirevaló emberi létezés, az élet, aminek tétje van, nem okvetlenül látványos, életveszélyes és méregdrága.
Aztán:
Tökéletesen súlytalan, hogy ki hogyan ítéli meg az ő hozzáállását és választását. Nem mérvadó, hogy valaki anyaként fúj rá, mert itt hagyott két gyereket…
Nekem ez döbbenet. Fúj rá? És: anyaként? Nem mérvadó? Egyébként annyira nem súlytalan az ítélet, hogy maga a publicisztika is másból sem áll, csak ilyenekből. Ja, persze, neki Erőss Zsolt hős, akkor szabad megítélni, hangoskodni, és akkor az nem súlytalan. Aki ebből él, ne felejtse el, hogy erre van az újságírás, a facebook, az ilyen ítéletekre, meg gondolkodni egy kicsit, csak úgy, megosztani, ki mit gondol, és a világunk azért remekül elműködget abból, hogy az emberek kíváncsiak, és szeretnek véleményt nyilvánítani. Egyébként beszélhetünk, beszéljünk is a magyar kommentkultúráról, mert van mit, de nem erről volt szó a jegyzetben.
…vagy olyan hülyézi le, aki azért is megdicséri magát, ha az Éjjel-nappal Budapest közben nagy műgonddal törli ki a seggét.
Ismét egy kissé túlzó kontraszt. Tudom én, hogy erőseket meg vulgárisakat írni, az már olyasmi, mint a bátorság, a nagyság, a villogó szemű adyendre. De azért tán nem csak annak van baja az életveszélyes magashegyi mászás újkeletű heroizálásával, aki ennyire véglény. Egyébként fel is fordulnátok az ilyen véglények nélkül, médiamunkások.
Ha kívánhatnék, úgy is, mint leendő egy-napig-belügyminiszter, azt kívánnám, többen legyenek az olyanok, akik elvannak a maguk hétköznapi teljesítményével, láthatatlan harmóniáikkal, örömeikkel, akik nem a meggazdagodáson és címlapra kerülésen törik a fejüket feszt, mert az élet nem csak teljesítmény. Jaj, bár ne vágynának ennyien és ennyire frusztráltan világhírre, rekorddöntésre, ne lenne ennyi majdnem zseni, talmi feltaláló, önjelölt guru, extrémsportoló, féltehetségű író.
És:
Vannak kivételes emberi teljesítmények. Erőss Zsolt leugatása, eltűnésének, vérképének és özvegye lelki állapotának firtatása nem tartozik közéjük.
És még mennyi minden nem! Tessék egyesével az emberek arcába szegezni a kérdést: te rendkívüli vagy? Mit tettél ma? Az ebéded elsőrangú-e? A papírzsepidet kézzel varrták? A félálomban írt kommented világszínvonal?
A rendkívüli emberek, a profik szükségképpen kevesen vannak, de egyrészt nem feltétlenül kockázatos és látványos tevékenységeket űznek, másrészt a rendkívüliségüket csodálni nem kötelező. És eléggé általánosan mondható, hogy a családtagjaik nemigen tűnnek boldognak. A nagy teljesítménynek nagy az ára. Azért volna jó, ha nem képzelné a ma igen elterjedt híresember-őrületben mindenki géniusznak magát, mert a család akkor is szív, ha a teljesítmény mégsem jön össze.
Bizony, az emberi létezés, és, mint látjuk, az újságírás is leginkább favágás. Még ha “bátor” és patetikus is. A világ már csak olyan, hogy csordogál meg zúdul, nem mindenki szikla benne, és főleg nem meder. Van néhány rendkívüli ember, és vannak a többiek — gyerekek, hát kik is ezek?: akikből él a rendkívüli ember, az ő olvasója, nézője, drukkere, és az definíció szerint nem rendkívüli. Az olvas, néz, drukkol, éppen azért, mert azt a teljesítményt ő nem tudja, mert az kivételes. És dumál. Van, hogy irigy, de leginkább visszajelzést ad, értékel, válogat. A hőseit is megválogatja. Szíve joga.
Jól ismerjük ezt, amikor a Nagy Ember teljesítményét bírálják, és jön a teljesen irreleváns személyeskedés: te mit tettél le az asztalra? Engem a Radnóti Színház régi vendégkönyvében fegyvereztek le így: te mondanád el azon a színpadon az Anyám tyúkját, csak az első versszakot, mindjárt rájönnél, micsoda remek színész Kocsó Gábor! Valamint az operakritikus csak ne pofázzon, ő nem is tud énekelni. Olyasvalaki mondja ezt, aki szintén nem tett le semmi különöset az asztalra, nem színész, és nem tud énekelni, leginkább egy értelmes mondatot leírni sem mindig, csak neki valamiért tetszik az adott produkció. Hazabeszél. Vagy nagyember-fetisiszta. Azt ő is tudja: nagy ember nem lehet mindenki, mert hát akkor kihez képest — az is valami, ha érintheti őket. Én ismerem a Kiss Tibit. Én tudom, miről szól a Most múlik pontosan. De az a sok buta! Most mindenki azt írja: ő ismerte Erőss Zsoltot, s ha ismerte, akkor csodálja is, persze. Ezzel is kiemelkedett a tömegből, ha már máshogy nem megy, és nem megy, csak nagyon szeretné, ha menne.
Én is nagyember-fetisiszta vagyok, írja majd erre Gem, vagy inkább kultúrabolond, hasonló hajlamokkal, de nem gondolom, hogy aki nem rajong a színházért, zenéért ugyanígy, az minek él. Kinek mit jelent a hegymászás, mit az autóversenyzés, a színház, és mit a Kiss Tibi szövege, eldönti magának, meg még beszélget is róla. Lehet csodálni a rendkívülieket, érteni a dalt, lehet beszélgetni, de kioktatni másokat nem kell. Ugye nem kötelező egyforma érzékenységgel és érdeklődéssel bírni? És ezen kívül fontos és immár a rendkívüli ember egyedi esetétől független téma az, hogy amikor az egyes jelenségekről beszélgetünk, akkor mi a közérdek. Vannak sokan, akiknek tünet csak, automatikus reakció, másoknak viszont pedagógiai, szerkesztői meg törvényhozói felelősségük, hogy mit állítanak piedesztálra, ki legyen a példakép. Át kellene ezt gondolni és sokat vitázni róla. Kiválni a tömegből? Úgy tűnik, ez mostanában az értékrend csúcsa. (Alighanem így gondolkodott Kevin és Breivik is.)
Az Isten óvjon az olyanoktól, akik ezeket a nagyra rajzolt “I”gazságokat beveszik.
Innen:
csak az olvassa. én szóltam 
Napok óta ilyesmiken gondolkodom, nem a hegymászós történet váltotta ki, az csak rátett egy lapáttal. Olyan, mintha megérezted volna, miről szeretnék olvasni ma reggel. Érdemben most nem kommentelek, mert nagyon is a magam életére nézve forgatom vissza ezt a bejegyzést (röviden: rájöttem, hogy büszke vagyok magamra), Erőss Zsolttal kapcsolatban pedig én a hallgatást választom.
“A világ már csak olyan, hogy csordogál meg zúdul, nem mindenki szikla benne, és főleg nem meder.” Szépséges.
KedvelésKedvelés
…bár érdekes, kontextusból kivéve mennyire máshogy fest ez a mondat. Azt hiszem, inkább itt kell hagyni, természetes környezetében, ebben a szövegben, különben kiszárad és facebook-bölcsességgé lesz. Úgyhogy itthagyom.
KedvelésKedvelés
Annyira szívemből szóltál ma reggel (megint). Talán megköveznének most sokan ezért, de én annyira el vagyok foglalva a saját életem élésével, hogy híreket is alig-alig, és azt vettem észre, hogy azóta sokkal nyugodtabb vagyok. Röstellem, de én erről is lemaradtam, meg az A.J. esetét is csak most olvastam, mikor az arcomba tolták FB-n.
Szerintem az van, hogy “a sztárok” köztünk élnek, sokszor annyira észrevétlenül, hogy fel sem tűnik a környezetüknek, hogy kik is azok….
KedvelésKedvelés
Évus, megint kiköptem egy galuskát. Én csak megkérdeztem magamtól, hogy mozdul-e előre a világ attól, hogy Erőss Zsolt feljut a csúcsra, vagy hogy Schumacher hányszor volt forma1 világbajnok, stb. stb. Lesz-e kevesebb bántalmazás, éhező, elhagyott gyerek, jobb lesz-e az emberek közötti kommunikáció ettől? Nem. Akkor miért folynak ők a csapból is? Miért olyan fontos, hogy ki nyeri a foci vb-t? Szánalmas, amikor a tv előtt ülve olyan boldogok a foci szurkolók, amikor magyar gól születik: mintha eljött volna a messiás… Közben azokról nem beszélünk, akik valóban tettek azért, hogy a világ egy kicsivel jobb legyen. Pl. Semmelweis Ignácról. Bennem kérdés, hogy miért van szükség versengésre, egyáltalán ilyen sportokra, ahol a teljesítmény a lényeg: különben lehet a másik anyagyilkos vagy pedofil, ha élsportoló, neki mindent elfelejtünk…
KedvelésKedvelés
Effélét nem vállaltak, leginkább önmaguk érdekli őket, nem a Nobel-békedíjra gyúrnak, de mellesleg megmutatják mindannyiunknak az emberi teljesítőképesség határait, az eltökéltség (akaratot nem írhatok) diadalát. Igen, mint az úszóbotrány is mutatja, nekik többet szabad.
KedvelésKedvelés
Erőss Zsolt ha az erejét, eltökéltségét mondjuk egy az erőszak /bántalmazás elleni kampányra fordította volna, vagy legalább adott volna egy ilyen címet az expediciónak, hogy másszunk az elhagyott gyerekekért vagy bántalmazott gyerekekért, nagyobb tiszteletet éreznék iránta.
KedvelésKedvelés
Az emnberekenek szükségük van hősökre, ahhoz, hogy a saját kis különbejáratú hőstetteiket véghez tudják vinni, vagy legalább álmodozni tudjanak róla. NIncs ezzel semmi gond, a hősöknek is megvan a maguk helye az életünkben és a világ is előrébb jut általuk, csak nem úgy. Még azzal is használnak, ha ellenállást, elhatárolódást váltanak ki. Inkább ilyen hőseink legyenek, mint olyanok, mint a viszkis rabló, mert na, az tényleg durva volt.
KedvelésKedvelés
Viszkisnek is van egy története… És nem az éhező gyerekektől lopott pénzt… Nem buzdítok senkit bankrablásra, csak viszkis, mint elrettentő példa jár előttünk, hogy mi válhat egy olyan emberből, aki nem kap lelki útravalót. Különben ő most kerámiázik, a börtönben töltött időt a javára fordította. Beszélgetnék vele, mielőtt elítélném.
KedvelésKedvelés
Szerintem nem baj, ha nézik, ha örülnek a győzelmeknek, góloknak. stb. A baj akkor van, amikor ebből áll az élet, az ember a tv előtt tehetetlennek érzi magát, sokkal kevesebb örömöt ad, mintha maga csinál valamit a környezetében (mégha nem is világrengető dolog, csak egy helyi apa-fiú kupa), ha tevékenyen részt vesz, ha él. Csak nézni a hősöket, még ha tényleg hősök is, nem visz előre. Ha mindig a te csapatod nyer a vb-n, az sem ad annyit, mintha kapálod a kerted, és látod, hogy már a paradicsomfejek zöldellenek. Vagy nem is tudom, milyen példát lehetne erre hozni…
KedvelésKedvelés
Vagy csak egyszerűen apa focizna a kertben a gyerekkel… már az is többet adna.
KedvelésKedvelés
Hát ilyesmin én is elgondolkodom néha és amikor ezt elmondom valakinek (pl, hogy mi értelme van a vb-nek, raliknak, rekordok könyvében jegyzett baromságoknak) az a minimum, hogy hülyének néz.
KedvelésKedvelés
‘Én csak megkérdeztem magamtól, hogy mozdul-e előre a világ attól, hogy Erőss Zsolt feljut a csúcsra, vagy hogy Schumacher hányszor volt forma1 világbajnok, stb. stb. Lesz-e kevesebb bántalmazás, éhező, elhagyott gyerek, jobb lesz-e az emberek közötti kommunikáció ettől? ‘
Szia!
Én ezt kissé demagógnak találom. Úgy gondolom, hogy a Forma1-nek és a focinak meg kellene férnie a gyerekek jóltápláltságával. Normális esetben nem kellene szembeállítani őket, mert külön természetű ügyek. Közhely, de az fut ma, ami üzlet.
Én sportrajongó vagyok, szeretem a futballt, nem érzem magam szánalmasnak azért, mert örülök egy gólnak. Örömmel, élvezetből nézem, szórakozásból.
Nem szabadna, hogy ez a gyerekétkeztetés alternatívájává emelkedjen..
😦
Másrészt egyetértek azzal, amit arról írsz, hogy minden el van annak felejtve, aki élsportoló. Meg annak is, aki politikus, meg annak is aki tanár, meg annak is aki rendőr. Akikre rábízzuk magunkat, akik felelnek értünk – mégis érv az emberi gyengeség mellettük (sokszor bebizonyosodik, szimpla üzleti megfontolás tárgya, hogy kit mentenek meg ezredjére is, és ki az akit hagynak ‘leesni’), amikor olyasmit tesznek, amik szerintem a pozíciójukból fakadóan elfogadhatatlan. A bennük bízókon túl a saját kollégák azok, akik emiatt az attitűd miatt legtöbbször szégyenkeznek, és veszítenek, például a presztízsükből.
(félreértés ne essék, egyik szakmát sem ekézem, csak olyan példákat hoztam, amelyekben szerintem igenis fontos, hogy milyen az adott pozíciót betöltő egyéb téren való előmenetele is – lásd pl Szepesi, aki a jéghegy csúcsa, mert ő csak hangosan kimondja, amit mindenki tud)
KedvelésKedvelés
Ezt nem nevezném demagógnak. Ezt gondolom. A forma 1 és a foci sem a sportról szól, inkább üzlet ezért már szinte élvezhetetlen. A sportot pénz nélkül is lehet élvezni, a pénzt fordítsák jobb dolgokra. A többivel egyetértek.
KedvelésKedvelés
Igen, üzlet.
De attól még a foci önmagában jó, és nyilván a Forma1 is annak, aki szereti.
Azt érzem demagógiának, ha megkérdezzük, hogy a Forma1 Magyar nagydíjtól lesz -e kevesebb éhező gyerek? Mert nyilván nem, de nem is volna feladata megszűntetni a gyermekéhezést. Amellett kellene léteznie, így értettem.
Sport nincs pénz nélkül szerintem… Úgy értem, kivitelezhetetlen, de amit írsz, hogy a pénz tönkretette, szintén igaz. Nincs már meccs, amiről biztosan tudnám, hogy játsszák -e vagy csak eljátsszák, a bíró igazgat vagy csak igazít..?
Ez a focit szerető embereknek, és a becsületes játékosoknak maga az undor.
KedvelésKedvelés
Pikareszk, én ezt tartom. Az én értékrendemben az efajta teljesítmény-hajhászat, mint a forma1, a leges legutolsó helyen van. Az tutti, hogy ha nekem lenne annyi pénzem, mint amennyi nincs, nem arra költeném, hogy egy F1 csapatot, vagy Foci csapatot szponzoráljak. Még az időmet is sajnálom attól, hogy az ilyent nézzem. Mindenkire rá van ez bízva. Én akárhonnan nézem, ez az ügy sehogy sem ér ennyit, hogy ennyi pénzt és időt áldozzanak rá. Nem mozdítja előbbre a világot semmilyen szinten. Ugyanez a véleményem a fegyvergyártásról is, csak a köbön. Én úgy látom, hogy teljesen hiába vitatkoznék veled erről. Az ilyen extrém sportok művelői rendszerint férfiak, az élvezői is azok. Csak az érdekelne, hogy miért figyelnek jobban egy F1-es pilóta életére, vagy egy Hegymászó életére az emberek? Miért nem inkább a saját életükkel foglalkoznak? Azért demagógia, mert kényelmetlen ezt hallani?
KedvelésKedvelés
Szia!
Nos, annyira nem áll távol a véleményünk. Én egy fillért sem költök Forma1-re, focira néha egy jegy árát, de olyan helyen élek, ahol érdemes néha kimenni egy meccsre, és mint írtam, szeretem. Nő vagyok, szeretem a focit, most mit csináljak :)?
Nem értek azzal egyet, hogy addig, míg ilyen mértékű gondok vannak, többek közt a gyermekétkeztetés terén, addig az előbb említett két ‘sportra’ (szerintem a F1 nem sport, csak nagy volumenű mecsboxozás- de ez magánvélemény) rengeteg pénz elfolyik.
De attól még, nem írnám le egyiket sem, végleg, mert nem magával a sporttal van a baj. Nem tudom, így már érthetőbb -e, hogy mit gondolok?
Szerintem a vita elvén való ismeretszerzés, tanulás jó is lehet.
Nekem nem kényelmetlen hallani, hogy erre jobban figyelnek az emberek, miért lenne kényelmetlen? Az a kényelmetlen, hogy ennyi eszük van.
Kicsit úgy érzem, kiforgatod a szavaimat, és nem értem miért..
KedvelésKedvelés
Hát az az utolsó mondat, hogy a “Műlába nyomába sem érhetünk.”, hát ez egy kicsit idegesít. Az én, meg sokak nevében ezt azért ne jelentse ki senki. Sokunknak megvan a maga hegye, amit mászik vagy nem, ugyanúgy magánügy, és teljesítmény, siker, boldogság, vagy kudarc, persze, nem feltétlenül halálos. Ha a világ csúcsára vágyik valaki, szíve joga, engem meg nem érdekel. Legyen ez az ő saját, személyes és szűk környezete ügye, boldogsága, sikere vagy tragédiája. Az külön téma, hogy valaki miért tűz ki maga elé ilyen célokat, hogy valaki miért akar dacolni a halállal, vagy miért kívánja azt, de most nem ez a lényeg. Nem tudom, miért nagyobb tragédia egy Valaki halála, mint a valakié. Minden szavaddal azonosulni tudtam, csodáltam a tiszteletteljes visszafogottságodat. Csak felbosszantott a “Válasz arra, hol van Erőss Zsolt”. Amit egyébként sose olvastam volna. Nekem egy kicsit átsütött rajta a l’art pour l’artos odabasz++s fogja be mindenki és szégyellje el magát. Bahhh…
KedvelésKedvelés
Igen, most mindenkinek kell Erőss Zsolt, hogy ezzel a saját jóságát, hegymászáshoz való hozzáértését, erkölcsi fölényét, helyes életvitelét igazolja. Ez a kegyeletsértés.
KedvelésKedvelés
Meg lehet kovezni erte,es igen halottrol jot vagy semmit (miert is?), de miert istenitunk/enek egy oncelu tevekenyseget? Mit ad a vilagnak globalisan,hogy felmentek vagy sem? Van tudomanyos eredmenye mely szolgalja az emberiseget? Vagy szorakoztat,gyonyorkodtet? Dehogy. A szponzori penz bizony sok helyen jobb helyen lett volna. Azt gondolom, ha az embernek gyereke van,nem kockaztat feleslegesen. Kiveve ha függő,igen nagy F-el. Minden ilyen extrem sportrol igy gondolkodom, nem talalok nagy kulonbseget az ittas vezetes es ekozott. Ha nincs haboru unatkozunk/nak? Le a kalappal a sportolói teljesítmény és kitartás előtt, de mire ez a szenzációhajhászás? 😦
KedvelésKedvelés
En csak csendben meg azt kerdeznem, hogy nem furcsa-e, hogy a serpak rohogve es strandpapucsban (na jo, nem, tulzok, de annyira talan nem is 🙂 megmasszak ezeket a hegyeket, raadasul nelkuluk egyik nagyakaratu nyugati sem tudna megtenni ugyanazt, na ezek a serpak nev nelkul, dicsoseglistak nelkul teszik azt, amire sulyos penzeket es enegiakat aldoznak ezek a nyugati emberek, sajat “meghosiesedesuk” fenyeben es elismereseben sutkerezve. Ez is valami olyasmi, amivel mi itt nyugaton elszorakoztatjuk magunkat, mikozben a helyieknek ez nem (akkora) teljesitmeny, es nem kernek erte elismerest (ellenben azt a penzt, amibe ez kerul, esetleg masra is tudnak kolteni – de most mar nagyon populista lettem…).
KedvelésKedvelés
Ha már hegymászó, akkor nekem inkább Reinhold Messner, aki először ment fel tökegyedül és oxigén nélkül a Mount Everestre. Erről kis jóindulattal el lehet mondani, hogy eddig ilyen nem volt, ezáltal tudtuk meg, hogy az emberi szervezet erre is képes, mission completed.
A Tátrában volt szerencsém olyan srácokhoz, akik a csúcson lévő turistaházakba viszik fel a söröket, meg ezt-azt. Na, az tényleg vicces, hogy ott lihegnek a turisták másfélmilliós magashegyi ruházatban (olyan helyen, ami persze nem könnyű terep, de azért egy normális sportcipőben fel lehet menni), és elhúz mellettük valaki klottgatyában, buszvezető-atlétatrikóban és vietnami papucsban, és ott van a hátán egy harminckilós doboz, és még fütyörészik is közben, ha jó a kedve.
KedvelésKedvelés
Szerintem a hegyekhez születni kell…Odaszületni.. Alföldi lányként egy keserves évembe került, mire fel tudtam mászni a Gran Sasso majd háromezer méteres egyik csúcsára, mert csak ámultam és irigykedtem, hogy az ottani lakosoknak a hegymászás olyan program, mint nekem az, hogy elszaladok bevásárolni, és én meg tíz perc után kiköpöm a tüdőmet és légszomjtól hörgök hegyre fel, szóval a beilleszkedési program része volt, hogy Gabriella tudjon hegyet mászni elájulás nélkül . Az akkori férjemnek volt türelme “felnevelni” a feladathoz, és igen, egyszer sikerült felmásznom olyan magasra is. Csodálatos dolog, pláne a felfelé vezető 10 órás út, a végén azt hiszem, négykézláb, enyhe eszméletlenségben értem a célhoz.. Na persze isteni érzés volt ránézni a világra fentről, és marha büszke voltam magamra, utána két hétig nem nagyon tudtam járni a dagadt térdeimmel, de a lelki békém nagyon megvolt. De sose váltam bennfentessé…
KedvelésKedvelés
És ráadásul mennyire modoros és patetikus..
KedvelésKedvelés
“Mivel bátoríthatnám még önöket, hogy vágjanak csak neki az életnek?
Ifjú hölgyek, mondhatnám, és kérem, figyeljenek, mert most kezdődik a peroráció, önök szégyenletesen tudatlanok. Sohasem tettek egyetlen felfedezést, aminek bárminemű jelentősége lett volna. Sosem rendítettek meg egy birodalmat, nem vezettek seregeket csatára. Nem önök írták Shakespeare drámáit, és még egyetlen barbár törzzsel sem ismertették meg a civilizáció áldásait.
Van valami mentségük?
Könnyű azt felelni, miközben rámutatnak a földgolyó utcáira, tereire, erdeire, ahol fekete, fehér, tejeskávészínű lakók nyüzsögnek, akik mind serény kereskedéssel, vállalkozással és udvarlással vannak elfoglalva, hogy: egyéb dolgunk akadt. Ha nem végezzük el, a tengereken nem jár senki, a gazdag földek helyén sivatag van. Mi szültük, neveltük, mosdattuk, és tanítottuk hat-hét éves koráig azt az egymilliárd-hatszázhuszonhárommillió emberi lényt, aki a statisztikák szerint pillanatnyilag a világon van, és ez, ha némelyikünknek volt is segítsége, időbe telik.” (Virginia Wolf: Saját Szoba, 1929)
KedvelésKedvelés
De jó ez! Az antifeministák is mindig a hadvezérekkel meg az elektrotechnikával, valamint a hídépítéssel jönnek. Ja, és a legjobb séfek is férfiak, tudtátok?
KedvelésKedvelés
És a bombagyártáshoz is értenek nem mellesleg …
KedvelésKedvelés
Ez tetszett
KedvelésKedvelés
Szuper vagy, Hirlando, de ezt már mondtam. Nem baj, azért mondom megint.
KedvelésKedvelés
Sokan istenítik ezt a cikket, én viszont nem látok benne semmi rendkívülit. Sőt, igencsak lenézőre sikeredett annak számára aki nem ugyanúgy a rendkívülit látja E. Zs. életében.
Igen, elismerem, hegymászásban jó volt. De hányan és hányan vagyunk legalább annyira jók olyan téren ami nem kap ekkora reklámot?
És ahogy valaki itt fennebb írta, nem mindnyájunk jólétéért, hanem magukért csinálták. Nem tudom miért kell mindig azzal jönni, hogy ha nem lettek volna ilyen emberek akkor a mai napig az ősember szintjén lennénk. Baromság. Ha nem lettek volna olyan emberek mint ő is volt, ma sem tudnánk mi van 8000 fölött. Vagy 7000 fölött. És ez nem nagy veszteség az emberiség számára. Ami ott van, azt legtöbbünk nem akarja megélni, és valljuk be, nem is fontos nekünk a mindennapi életünkben.
Lehet az emberiség előrehaladásáért tenni úgy is, hogy az ember nem hagy 2 árvát maga után. Lehet nekimenni az ismeretlennek, de úgy, hogy abból élve jöjjünk vissza. Persze, ezt az életformát sem ítélem el, de akkor olyan ember űzze, akinek semmi más felelőssége nincs. Most, hogy már gyermekem van, én nem látok mást a csúcsmászásaikban, mint felelőtlenséget.
Egyébként ez az első, hogy leírom: nem tartom rendkívülinek azt, ha valaki egészségesen öngyilkos lesz, mert továbbra is azt mondom: semmi közünk nem kéne legyen az életéhez. De ahhoz már igen, ha őket tartják példaképnek. Hadd döntsük már mi el, hogy kit akarunk annak látni!
KedvelésKedvelés
Szia, maradj köztünk, ha van kedved, nagyon pezseg az élet!
Amíg társadalomban élünk, amely rengeteget ruház egy-egy tagja felnevelésébe, egészségügyi ellátásába, egyáltalán nem magánügy az öngyilkosság sem. Tudom, hogy ez antiliberális álláspont, de én már inkább baloldalinak érzem magam: aki a közjavakat igénybe veszi, tartozik valamiféle felelősséggel a köznek.
Nagyon szeretném elkerülni, hogy most bántsuk az emlékét, elemezzük, mi történt Erőss Zsolttal. Engem az zavar, hogy hányszor történik még meg, hogy valaki a halálától lesz ekkora hős, közismert és nem az életében. Most attól ennyire fontos a hegymászás, hogy Erőss Zsolt és Kiss Péter meghalt, ez nagyon szomorú és aggasztó.
Meg hogy mindig kell valaki, valami tragédia ürügynek, hogy általa igazoljuk, hogy mi jók vagyunk. Én nem bírom a hatásvadász fordulatokat, és csalódottan látom, mennyire okos ismerőseim tapsolnak ennek a rendkívül manipulatív cikknek.
Roppant érdekes a kommentváltás e cikk alatt, tanulságos, ahogy a Balázs Pártos nevű hozzászólóra reagáltak:
http://444.hu/2013/05/22/balszerencse-es-egy-rossz-dontes-miatt-veszett-el-a-ket-magyar-hegymaszo/
KedvelésKedvelés
Elolvastam a Balázs hozzászólására a válaszokat. Nagy baj van a szövegértéssel sokunknál, akik viszont támadták őt. Balázs nagyon érthetően és érvekkel alátámasztva írt valamit (amivel egyetértek) aztán jöttek a támadások. Érvek nélkül. Ez a reakció komoly frusztráltságra mutat rá szerintem. Én nem szeretem azt, amikor valaki sérteget attól a pillanattól kezdve amikortól elfogytak az érvek. És hát ott elfogytak rendesen. Mert arra már nem lehet érvelni, hogy apaként ment el oda ahonnan nem jött vissza, hiszen az egy tény. Mint ahogy az is tény, hogy a gyermekei árvák maradtak kizárólag amiatt, hogy az apjuk nem tudott (nem akart?) nemet mondani saját magának.
És hogy senki ne legyen képes megérteni a támadók közül azt, hogy Balázs nem a hegymászás ellen beszélt, hanem az efféle hőssé avatás létjogosulatlanságáról, az is mutat valamit.
Aztán meg az őellene kommentelők nagyrésze is csak fotel-hegymászó. Akik a hegymászást csak tévéből ismerik. Akkor mégis milyen jogon oktatnak ki a hegymászás fantasztikusságáról? Ők talán tudják milyen érzés ott fenn? Na meg egyáltalán, miért kellene nekem tudnom, ha nem érdekel? Aztán meg ha érdekel de nem merem kipróbálni akkor inkább olyant kérdek aki volt ott és tudja. Szóval ez a bort-iszom-vizet-prédikálok dolog is zavaró.
Egyébként engem is meglepett az, hogy olyan emberek fogadták nagyon pozitívan a cívishír-cikket akiről nem feltételeztem volna, hogy az ilyen primitív dolgok mennek nekik… az a hangvétel… Ki ez a mittudoménmilyen Helga, hogy engem mesterséges neuronnak nevezzen? (egyáltalán: mi a mesterséges neuron és mi köze a Kancsendzöngához?) Meg anyázzon? gusztustalan…
KedvelésKedvelés
Jó ég. Félúton feladtam. Balázs jól bírta.
KedvelésKedvelés
Hehe, kicsi a világ, ő az én férjem. 🙂
(valamikor sokat írt, blogot is, mint te, éppen a gondolatmeneteibe szerettem bele, ezt nem is feltétlenül kommentnek szántam, inkább csak neked, mert nem szoktam semmi személyeset írni, és ez egy remek, és semleges alkalom erre, olvasok is csendben tovább…)
KedvelésKedvelés
Milyen szépen írod!
KedvelésKedvelés
És még annyi, hogy nem az irigység beszél belőlem (és belőlünk), mint ahogy azt próbálják sokan szuggerálni a “másik oldalról”, amikor merjük nem méltatni a tettüket. Köszönöm, megvannak a sikereim, nem kell ahhoz másé, hogy jól érezzem magam.
Másrészt pedig: nem értek a hegymászáshoz. De azért nem, mert az én választásom az, hogy nem érdekel! Szakmailag végképp nem tudom megítélni mit tett jól vagy rosszul. De amikor még lent volt, és a gyermekeit itthagyta akkor nem szakmai döntést hozott!
Az is érv, persze, hogy az ember akkor sem biztos, hogy megéri a gyermekei felnőttkorát, ha nem mászik hegyet. El is fogadom, mert ez pontosan így van. De azért legtöbbünk mégis megéri, mert nem teszi ki magát tudatosan, önként a halálnak fiatal apaként/anyaként.
KedvelésKedvelés
Egyetértek, szívből.
KedvelésKedvelés
Sziasztok,
a véleményem az, hogy méltó az lett volna, hogy ha megjelenik mondjuk egyetlen cikk, melyben elmondják mi történt, részvétüket és sajnálatukat fejezik ki, majd szép szavakkal megemlékeznek a sportoló eddig elért sikereiről. Számomra ez lett volna a befogadható, korrekt és pont elég. Sajnos mint általában lenni szokott, fröcsög a média, a kommentek, a pro és kontra.
Erőss Zsolt egy sportoló volt, akit szerencsétlen baleset ért. Illik ilyenkor részvétet nyilvánítani annak, aki úgy érzi. Sokan úgy gondolják, hogy muszáj megítéli valakit, muszáj véleményt formálni, elemezgetni úgy, hogy egyáltalán nem is ismerik az egész sztorit, nem ismerték az embert.
Szerintem Ő csak egy egyszerű ember volt, egy sportoló, aki magyar színekben “játszott” és a sportágában komoly eredményeket ért el. Ennyi és nem több.
Másrészt pedig van számomra valami nagyon undort keltő, ebben a sokszor itthon tapasztalható reakcióhullámban…
Tudom , hogy nem leszek népszerű most, ide lőjetek :).
KedvelésKedvelés
Én értelek, de az újságírás már csak olyan, hogy lecsap a sokakat érdeklő témákra, és vég nélkül rágja őket, mert ebből él. A kommentelőknek meg ugyan, ki szabhatna gátat? Ki ne írjon, mit nem szabad leírni, ma, amikor pont erre van a facebook, a közösségi média, hogy bárki bármit? Az érdekes, hogy miért így reagálnak az emberek, de én a demokrácia bizonyítékának és fontos lehetőségnek látom, ha sokat beszélgetnek a népek bármiről. Ha lehet bírálni a nagy tekintélyű embereket is, bárkit, bárhogy.
És attól a tipikus érvtől meg kivagyok, hogy:
mondjuk ilyen előzménnyel: (– Erőss Zsolt felelőtlen volt, a lehetetlent kísértette.)
— De neki a hegy szerelem volt, ti ezt nem érthetitek!
KedvelésKedvelés
Igen, ebben van igazság, de azért mégis…
Valójában azt nem értem, hogy mit kell ezen rágódni és a másik ami furcsa, hogy ilyen indulatokat kelt az egész ügy. Nem értek egyet azzal sem, akik az égig magasztalják, és azokkal sem, akik köpnek egyet. Valahol minden sport veszélyes, sőt az egész élet veszélyes, ha úgy vesszük. Értem én a médiát is, hír kell, fel is kell fújni kicsit, meg hát figyelmet is kell elterelni erről-arról, szóval mindig kell valami mócsing amit odadobnak az embereknek. Csak ezt jelen esetben etikátlannak és kegyeletsértőnek tartom. Emberek élnek, meghalnak, elsiratjuk, eltemetjük Őket, megadjuk a tiszteletet a gyászolóknak és a végtisztességet nekik. Ez lenne a normális számomra ebben az esetben.
KedvelésKedvelés
“Nem értek egyet azzal sem, akik az égig magasztalják, és azokkal sem, akik köpnek egyet.”
Nekem tök sértő, hogy a másik oldalt így jellemzed. Szerintem senki sem köp, belátható és józan érveik vannak azoknak is, akik szerint nem hős, és vigyázzunk a mítoszteremtéssel.
“Valahol minden sport veszélyes, sőt az egész élet veszélyes, ha úgy vesszük.”
Ez nagyon relativizáló érv, jaj. Futni, akár maratont is nagyságrendekkel veszélytelenebb, mint a csak kivételes erőnlétű, adottság, pénzű keveseknek való egzotikus hegymászás, és akkor még nem beszéltünk a tollaslabdáról vagy a kosárról. Nézz utána, mi történik a szervezettel akár csak hétezer méter fölött. Nagyon nem mindegy. Szerintem a hobbisportok és a profi sport, illetve a sima sportok és az extrémsport között van egy fontos határ.
Engem az vágott még mellbe, hogy Hilda egy négy- és egy kétéves gyerekkel maradt özvegy. Én is, de…
KedvelésKedvelés
A “köp egyet” nem ide vonatkozik, nem az észérvekre, hanem az indulatokra. Pontosan a facebookon olvastam egy hosszú kommentet, ami számomra megdöbbentő volt:
“Tudod, Zsolt magának kereste – nem a bajt, hanem az őrületes önteltségből fakadó végzetet. Nem volt elég a figyelmeztetés, amit mindenki megkap az őrangyalától.
De, hogy magával vitte immár 6. társát, ezt a fiatal, relativ tapasztalatlan srácot a halálba, ez BŰN. Halálos bűn. “A hetedik Te magad légy” – irta valaki, és teljesen egyetértek vele. ”
majd: “Nem ott és akkor keletkezik a felelősség. Amikor elindulsz Budapesten a reptérről, és viszed azokat, akiket a hamis hirneveddel, a média cinkosságával stb. megőrjitettél.
De, persze, az őrületnek pont az a lényege, hogy nem tudod, mit teszel. Erre jó példa a pénzemberek világa (lásd pl. a Bennfentesek c. filmet), akik teljesen elhitték magukról, hogy érinthetetlenek, bármit megtehetnek, bárkit megvehetnek. Asszem cezarománia a szép, régi szó rá.”
Nem másoltam be az egészet, csak azokat a szavakat amiken megütköztem.
Borzasztóan sajnálom a feleségét és őszinte részvétet érzek, nagyon nehéz lehet neki és a gyerekeknek most. De nehéz lehet az ilyen fenti szöveget is olvasnia, (remélem nem jut el hozzá).
Én, mielőtt megfogalmaznék egy ilyen véleményt, meggondolnám százszor, hogy leírom-e. Nem oszt és nem szoroz már az ügyben, viszont akik itt maradtak és szerették, azok most nagy fájdalmat élnek át és erre szerintem tekintettel kellene lenni.
Szerintem is lehet, sőt kell is bírálni a “nagy” embereket, de ha lehet, még addig, amíg élnek.
KedvelésKedvelés
Nem, nem minden sport ennyire veszélyes, sőt a sokat idecitált “utcán közlekedni is veszélyes” sem párhuzamba állítható a számok tükrében. Közlekedési balesetben például Magyarországon 100.000 lakosból 11.55-en halnak meg.
http://www.tarsadalomkutatas.hu/termek.php?termek=TABRA-A-034
Tehát az esélyünk, hogy közlekedési balesetben haljunk meg alig több mint 0,01%! Ezzel szemben egy nyolcezer méter feletti csúcsról az esély, hogy nem jön vissza a hegymászó kb.25%, de például az Annapurna esetében ez 40,8%(!). Gondoljunk bele, akárhogyan is bagatellizáljuk ezeket a számokat, szimplán a halálozási esélyeket nézve, ez olyan mint két golyóval oroszrulettezni!
KedvelésKedvelés
Ez egy félmondat kiragadása csak, nem ez volt a mondanivalóm lényege.
KedvelésKedvelés
Érdekes kommentek, köszönöm az olvasónak a linket:
“Ami fura, hogy az Everest-mászás óta szerzett ismertsége miatt a közvélemény számára ez a “high risk” típusú attitűd a hegymászás szinonimája. Pedig ez egyfajta stílus, e mellett létezik ezer más mászóattitűd, és azért jó, hogy Bede ismertette a Soria-interjút, mert ebből kiderül, hogy máshogy is lehet. Persze a magashegyi mászás mindig eszméletlenül kockázatos marad, de ugyanakkor baromi béna olyan polarizáltan felfogni a dolgot, hogy “vagy nyolcezer méteren próbálgatod a határaidat, vagy otthon ülsz és tévét nézel”.”
“Azt tudom, hogy van növény-, és hóhatár, de véleményhatárról még nem hallottam. … Hány méter felett lehet véleménye az embernek ebben a kérdésben?
Továbbá ezt a gondolatmenetet követve: miről lehet az embernek véleménye a fotelből, és miről nem? Van-e különbség a fotelben és a széken ülő ember véleményalkotási jogában? Egyébként karfa nélküli székben ülök az íróasztalomnál, ebben a helyzetben például gasztronómiáról lehet már véleményem, vagy csak akkor, ha a konyha ördöge vagyok? Kínzó kérdések ezek…”
KedvelésKedvelés
🙂
KedvelésKedvelés
Van az egyházjogban egy ilyen fogalom, hogy “állapotbéli kötelezettség”, ami az élet sok területére vonatkozik, de gyakorlatilag pl. azt jelenti, hogy ha én most jelentkeznék karmelita apácának, mert elhívatást éreznék, elhajtanának azzal, hogy jöjjek vissza, ha már felneveltem és kirepítettem őket. Van több ismerősöm – férfiak, mert ugye nőkről fel sem tételezik az emberek… – akik extrém sportokat űztek, aztán mikor gyerekük lett, átgondolták a kockázatokat, és áttértek mondjuk a sziklamászásról a hegyibringázásra, és azt is csak óvatosan.
Nem jártam soha ötezer méter fölött, nem akarom megmondani én sem senkinek a tutit, és persze a fotelben vagy az utcán is utolérhet bárkit bármi.
KedvelésKedvelés
Azért nem bármi. A fotelt, az utcát aligha kerülheted el, a Himalája nem jön szembe naponta.
KedvelésKedvelés
Világos, ezzel csak azt akartam (a saját meggyőződésem ellenében) megérteni, hogy milyen gondolatmenettel juthat el oda valaki, amit most valahol pl. kommentben olvastam, hogy “nem volt felelőtlenség családosként felmászni, mert az utcán is elüthette volna a hetes busz”. Az utcára muszáj kimenni, a hegyre meg senkit sem pisztollyal kényszerítenek.
Azt nekem is döbbenetes olvasni, hogy odafönn egy csapat tagjai úgy viselkednek egymással vészhelyzetben, mintha a szél fújta volna őket össze egy kupacba.
KedvelésKedvelés
Ezzel de egyet tudok érteni! Pontosan.
KedvelésKedvelés
Vartam,hogy irj errol a jelensegrol es orulok neki, hogy feltetted. Sokat gondolkodtam es csak ezekre jutottam -ez most nem a media tema. Szval meg lehet kovezni erte,es igen halottrol jot vagy semmit (miert is?), de miert istenitunk egy oncelu tevekenyseget? Mit ad a vilagnak globalisan,hogy felmentek vagy sem? Van tudomanyos eredmenye mely szolgalja az emberiseget? Vagy szorakoztat,gyonyorkodtet? Dehogy. A szponzori penz bizony sok helyen jobb helyen lett volna. Azt gondolom, ha az embernek gyereke van,nem kockaztat feleslegesen. Kiveve ha függő,igen nagy F-el. Minden ilyen extrem sportrol igy gondolkodom, nem talalok nagy kulonbseget az ittas vezetes es ekozott. Ha nincs haboru unatkozunk?
KedvelésKedvelés
Éva, bocs, ez is idekerült véletlenül, aztán most este feltettem amit elmentettem végül, mert reggel azt írta ki, nem ment fel. sry!!!
KedvelésKedvelés
nekem az első reakcióm az volt, hogy hát na bumm, meghalt, tudta, hogy ez lesz, vállalta. aztán a másik, amit írtam az aktuálisban, hogy aki ilyet művel, annak jár a bizalom, de azt ugye meg is kell szolgálni (ott sem fejtegettem ezt a részét igazán, szerintem ennyiből is érthető, mire gondolok)
de valahogy mégis megérintett a halála, és nem tudom, miért, valami olyasmi jutott eszembe, hogy igen, ő legalább valami extatikus állapotban halt meg és nem egy kórházi ágyon rettegve. de mondjuk ha választhatnék, úgy akarnék meghalni, mint nagy Ingmár a Jeruzsálemben.
a híresség meg… bizonyos körben szeretnék ismert lenni a jó munkámról, de eddig nem nem lettem az. én sokakat ismerek onnan, de csak emberként, valahogy mindig csak a körön kívül szaladgálok.
és nem is tudom, mikor voltam mélyebben, amikor diplomás munkanélküli voltam, vagy amikor takarítottam a diplomámmal – és ez az utóbbi volt az, ami ráébresztett, hogy vagyok én, meg van az, amit csinálok, és útszéli munkásként is ugyanolyan értékes ember vagyok, mintha megadatik, hogy nekem való munkát végezzek – mert ez az utóbbi sajnos leginkább szerencse dolga. mert aki igazán tehetséges, az is valami miatt tudja érvényesíteni ezt, aki meg középszerű, mint én, annak még nagyobb szerencse kell. és aztán jön a dilemma, hogy tényleg középszerű vagyok? volt, hogy jobbnak gondoltam magam, de az mindig csak pillanatnyi volt, és alapvetően nem hiszem el, mert akiknek elhinném, nem mondták, nem mondják. volt, hogy a középszerűnél is rosszabbnak tartottam magam, de akkor meg talán nem jutottam volna el idáig sem.
szóval nehéz, nagyon nehéz átlagemberként normális önbecsüléssel rendelkezni, és nem vágyni a külső elismerésre, nem is sikerül nekem sem.
KedvelésKedvelés
Rendkívül érdekes, amit írsz, nekem azért, mert, ahogy az első hozzászólásomban említettem, én pont ilyesmiken gondolkodom hetek óta. Az utolsó mondatod különösen megfogott.
Van ez a szó, hogy “középszerű”, és ha jó alaposan megnézzük, akkor a közép, az valami máshoz képest van. Ki mondja meg, mi az, ami alacsonyabban van, meg ami magasabban annál? Ha te azt mondod magadról, hogy középszerű, akkor kikhez képest? Te döntöttél-e róla, vagy valahonnan kívülről emelted be a kategóriák definícióját? Szerintem kívülről, egy az egyben. Mindig másokhoz mérjük magunkat. Abból, amit leírsz, az derül ki, hogy küzdesz ez ellen, és próbálod a mindenséghez mérni magad, és látod azt, hogy milyen nehéz, én pedig örülök, hogy megint nem vagyok ezzel egyedül.
A meghalás módjáról: ez is egy társadalmi konstrukció szerintem, hogy hát ő legalább nem ágyban, párnák közt… furán morbid ez, latolgatni, hogy hogyan jobb meghalni. Neked, az egyénnek, tulajdonképpen tökmindegy, a többiek azok, akiknek nem mindegy. (Remélem, értehtő, hogy most nem az árván maradt gyerekekre gondoltam.) És már megint itt vannak ők, a többiek, hogy vajon majd mit fognak gondolni, hogy fognak reagálni. Olyan nehéz ezt kizárni.
KedvelésKedvelés
Bizony nem mindegy a hozzátartozónak!
A végelgyengülésben elhunyt nagymamám és a hosszú alkoholizmust követő májcirrózisban elhunyt nagypapám halálát sokkal könnyebb volt feldolgoznom, mert láttam, hogy már csak fáj az élet nekik, el kell engedni őket. Az agyvérzésben teljesen váratlanul, viszonylag fiatalon elhunyt nagymamám halálát a mai napig nem bírom elfogadni, és most is könnybe lábad a szemem, pedig 8 éve volt. Én inkább lassan halnék meg, ha egyáltalán lehetne válogatni, hogy legyen idő elfogadni, elbúcsúzni, beletörődni.
KedvelésKedvelés
Visszatérő gondolat: Öncélú tevékenység a hegymászás. Érdemes ezt egy kicsit tovább gondolni.
Az aki hegymászásra adja a fejét olyan testi és lelki erővel rendelkezik, hogy az már önmagában is egy különleges érték, amit akaratlanul is közvetít a környezete felé. Még nincs szó extremitásról, csak arról, hogy valaki a sok lehetséges hobbi közül a „hegyekben járkálást” választja. A célok –gondolom én- egyre magasabbak, egyre nehezebbek lesznek, amik eléréséhez, az embernek is „nőni” kell: akaratban, erőben, elszántságban és nem utolsó sorban lélekben. Minden olyan tulajdonságát, ami hátráltatná, le kell vetkőzni, összpontosítani kell a „feladatra” és a csúcs elérésekor a megszerzett tapasztalatokból okulva lehet tovább lépni.
Az “emberiség” szempontjából mindegy, hogy milyen magas és hány csúcs elérésével valósulnak meg ezek a kívánatos személyiségváltozások, de az mindannyiunk számára kedvező, ha sok erős akaratú, elszánt, kiváló fizikai tulajdonságokkal -önbecsüléssel rendelkező, kiegyensúlyozott és boldog ember él köztünk. (Ne felejtsük el azt sem, hogy ezek az emberek a hétköznapokban tűzoltók, ipari alpinisták, geológusok, térképészek vagy ők azok, akik túravezetőként megmutatják, hogyan juthatunk fel teljesen biztonságosan valamelyik tátrai csúcsra. Ők tesztelték azt a hátizsákot, amivel vasárnap olyat jót túráztunk a Bakonyban, miattuk lett olyan könnyű és meleg a dzsekink és nekik köszönhetjük, hogy 10 perc alatt „felvertük” sátrunkat a Balaton partján, ami még esőben sem ázott be.)
Nem vonom kétségbe, hogy bélyeggyűjtéssel, sakkozással, focival, közös énekléssel, hímzéssel vagy bármilyen más tevékenységgel hasonló személyiségfejlődést és boldogságot lehet elérni, de az egy másik út, másfajta ember lesz tőle boldog. Van egy nagyon kis része az embereknek, akik hegyet másznak és így teljes az életük.
KedvelésKedvelés
Ez a természetes nő, aki a tragédia másnapján interjút adott,
most a hét végi bulvárújságok címlapján úgy látható, mint a mai modern magyar egyen-nő :
egyen-stylist stílusban, 2 mm széles, ívelt szemöldökkel, kálmánolgás tépett-egyenes hajjal,
talpigsminkben, felismerhetetlenül. (amúgy pl. Kálmán Olga is túl értelmes és túl egyéniség ahhoz, hogy értetlenül álljak előtte, vajh miért enged magából nap mint nap madárijesztőt csinálni…)
Ez valami döbbenet. Miért kell ezt művelni minden nővel ? Azzal is, aki a héten özvegyült meg, meg bárkivel, akit kamerák elé tolnak ???
Miért engedte ezt megtenni magával ő is ? Vajon egy férfival is ezt csinálnák ?
Erőss Zsoltot pl. kellene-e hasonlóképp feltuningolni ahhoz, hogy kameraképessé váljon ?
Ha nem, akkor őt miért nem kell átalakítani, a mellette élt nőt meg miért kellett?
A feleségéből miért csináltak ilyen egyen-madárijesztőt ?
Éva, ha te ilyet hagysz magadból valaha is, egy világ dől össze bennem.
KedvelésKedvelés
Most lesz fotózás, és nem én döntök. A szemöldökömhöz nem engedek nyúlni!
KedvelésKedvelés
😀
KedvelésKedvelés
Kicsit megdöbbentettél, és nem tudom, hogy gondoltál-e bármi konkrétra, vagy csak véletlen jött így az utolsó bekezdés eleje, mert ha van valaki, aki nem nagyember-fetisiszta, hát az én vagyok. A bejegyzés (eleje-közepe) olvasása közben gondoltam is, hogy megjegyzésben felhozom majd erről a kedvenc vesszőparipám, de most így elbizonytalanodtam.
KedvelésKedvelés
Vagy esetleg pont azért, mert én biztos nem?
KedvelésKedvelés
Rám mondtad, és joggal.
KedvelésKedvelés
Ja, félreértettem a mondatszerkezetet, kioszthatsz egy feketepontot nekem. (Nem azért, mert elsőre félreértettem, hanem azért, mert nem álltam meg gondolkozni rajta, hogy hogy is lenne logikus a bekezdés.) Remélem, hogy azért nem túlságosan tapostam a lelkedbe a véleményemmel, engem valóban általában zavar, amikor (az én rövid mértékem szerint) túlságosan felnéznek valakire. Akkor is, amikor időnként az a valaki én magam vagyok. (Talán egyedül a kisgyerekeimtől nem zavar, mert számukra az a világ rendje, hogy anya a mindenható.)
KedvelésKedvelés
Van itt valaki, aki ott volt szombaton az olimpián Alsóörsön?
Nekem ez a “sport”. Mikor egyszerre sokan csinálják ugyanazt, de mindenki saját magával versenyez, nem a másik négyszázzal. És a két kilométert mindenki lefutja, ha nem is mindenki a saját lábán. Nincs reklámbevétel, nincs szponzor, nem a dicsőségért futnak, hanem mert fut mindenki 🙂
KedvelésKedvelés
Igen, én ott voltam. (-: Ez volt a harmadik w. olimpiánk a gyerekekkel, ezúttal a lányunk volt résztvevő. Jól kitalált, lelkes dolog, nagy élmény.
KedvelésKedvelés
http://www.teamhoyt.com
Nekem ő pl. példakép lehet. Erőss Zsolt soha, az aktuális rész alatt megírtam, miért nem.
Egyébként nagyon szimpatikus volt, ahogy Palya Bea búcsúztatta a face-en: ismerte, kedvelte, a feleségével is volt valami kapcsolata. Személyes, melegszívű, normális hangon írt róla. Nem általánosított, nem szerepekbe kényszerítette, attól az embertől búcsúzott, akivel találkozott.
Egyébként most már sokadik helyen találkozom azzal a gondolattal, hogy a nárcizmus mint társadalmi jelenség mennyire kezd általános lenni. Kitüntetjük, segítjük, pártoljuk. Aki a tömegből kilóg, azonnal fotózzuk, mindegy, mit csinál, mert ő legalább egyéniség. Mi meg nem.
Hát az én dédanyám nem mászott hegyet, nem szerepelt egy óriásplakáton sem, csak éppen felnevelt hatalmas szegénységben 5 gyereket, eltemetett kettőt, később az életben maradtakból is egyet. Elviselte az alkoholista férjét, kuporgatta a pénzt, hogy tudjon a gyerekeinek adni. Közben a falu szegényeit mindig behívta, miatta nem volt senki hajléktalan, nevelte a leányanya lányának is a gyerekét zokszó nélkül, meg anyámat is, minden nyári szünetben. 92 évesen halt meg, mély hitben és bizalommal az örök élet iránt. Nem pletykázott, nem hangoskodott, a média sem foglalkozott vele. Szerintem az ilyen emberek a hősök.
KedvelésKedvelés
Akkor az a hősiesség, hogy “elviselte”, “kuporgatta”, “zokszó nélkül”? Speciális női hősiesség ez?
KedvelésKedvelés
Abszolúte. Esélye sem volt a háború után, hogy kiugorjon belőle. Össze volt kötve a férjével és a gyerekeivel. És csinálta. Számomra azért hős, mert olyan ereje volt hozzá, ami nekem nem lenne. Mert tudott 92 évesen örülni nekünk, nevetni, ha valaki vicceset mondott, és nem azért, mert annyira ostoba volt. Hanem azért, mert adni akart, és szeretett élni.
KedvelésKedvelés
Érdekes dolog ez, hogy írjunk-e róla vagy ne. Először én is úgy voltam vele, hogy ne, de igazából nem hagyott nyugodni, sőt azóta is sokszor eszembe jut. A kommenteken én is kiakadtam, hiszen megy az okoskodás, meg hogy mi lett volna a felelősségteljes. Pl. a spanyolt piedesztálra emelték, de olvastam egy olyan érvet is, hogy a magyaroknak szűkösebbek az anyagi forrásaik, és ezért vállalnak több kockázatot. Meg ugye azt is mondták, hogy jön a monszun, és most gyorsan tovább haladtak. Persze nem biztos, hogy ez motiválta Erősséket, hanem tényleg az volt bennük, hogy “na, ezt most megmutatom”. De ezt nem tudhatjuk. Meg az is érdekes, hogy sokan úgy értelmezték, hogy “miatta halt meg” Kiss Péter, és szegény ilyen fiatalon meghalt. (Erről az jut eszembe, mikor az Amelie-ben megvitatják, hogy miért csak a fiatal és szép emberek halálát kell sajnálni.) Amivel egyetértek, tényleg fiatal volt, de ez az ő választása volt, bármennyire karizmatikus személyiség is Erőss Zsolt.
Azon is sokat gondolkoztam, hogy “itt hagyta a két gyereket”. Ezt részben arra értik, hogy megfontoltabban kellett volna döntenie, illetve mások szerint egyáltalán nem is szabadna többet másznia annak, akinek gyereke van. Ez utóbbi kapcsán nekem az jutott eszembe, hogy a felesége nem tehette meg, hogy elmenjen, ő tényleg visszavonult a gyerekek miatt, és akkor ez megint az egyenlőtlenség egy formája.
Amúgy szokása a médiának (amit ugye a fogyasztók tartanak fenn), hogy fölkap valakit, és akkor tényleg a csapból is ő folyik, előtte meg utána a kutya se tudja, ki ő. Az olimpia kapcsán például minden újság címlapján ott virított Szilágyi Áron, abból kiindulva, hogy micsoda dicsőséget szerzett a hazának, meg egyébként is jóképű gyerek. Közben meg a vívósport sokkal kevesebb támogatást kapott, mint más, népszerűbb sportágak. Vagy hasonlóról számoltak be a cselgáncsozók is. De mondhatnám Fliegauf Benedeket is, akit szintén azután kaptak föl, hogy külföldön felfigyeltek rá. Egyszerűen nem válik szét a valóságshow-s celeb a sportolótól, sakkozótól stb. Az is jellemző szerintem a jelenlegi állapotokra, hogy eltűnése előtt a fő hír róla az volt, hogy viszi a székely zászlót. Jó, hogy nem az alaptörvényt.
Egyébként én csak egyszer jártam Erőss Zsolt közelében, kb. tíz éve voltam egy előadásán. És pont azzal az érzéssel jöttem ki onnan, hogy ő tuti, hogy hegymászás közben fog meghalni, nem otthon az ágyában. (Ezt nem most találom ki.) És szorosan ehhez kapcsolódott, hogy nem lennék a felesége. De ugyanúgy ott van mondjuk a barátom öccse, aki hivatásos katona, az ejtőernyős felderítőknél van (egyelőre itthon), és mondjuk az ő felesége se lennék hasonló okból. Persze nem teljesen jó a példa, mert a katona elvileg életet ment, a mászás meg nem. De akkor létezne egy olyan ultimátum, hogy vagy ne csináld, vagy maradj örökké egyedül?
Bocsánat, hogy ilyen hosszú lett a komment. Én egyébként itt írtam róla: http://virezma.wordpress.com/2013/05/25/hoparduc/, de nem azért, hogy ezáltal többen olvassanak, hanem mert felzaklatott. Egyébként ez a “Válasz arra, hol van Erőss Zsolt” valóban elég ostoba és kioktató módon lett megírva. Talán az én bejegyzésem is, elismerem. Rengeteg dolgot meg lehetne még itt beszélni ennek kapcsán, de ami még bosszant, hogy most micsoda bevételt csinálnak majd a könyveiből. Mint például Zámbó Jimmyről is még mindig jönnek ki a könyvek, emlékek, vallomások. Ez az, ami számomra gusztustalan.
KedvelésKedvelés
Valami 15 évvel ezelőtt egy angol hegymászónő maradt a K2-n. Egy kicsiny gyermeket hagyott félárván. Akkoriban kivétel nélül elmarasztaló véleményeket lehetett róla hallani, hogy mennyire felelőtlen volt, miért nem tudott a fenekén ülni. (Amúgy gyakorlott hegymászónak számított, megjárta az Everestet is.) Én is felelőtlennek tartottam, és tartom ma is (épp GYES-en voltam a kisfiammal). Ezt csak azért írom le, mert senki nem méltatta, hogy nahát milyen megszállott, és miért is kellene a TV előtt ülnie (bocs: mosogató előtt állnia), és hogyértsük már meg.
KedvelésKedvelés
Még elalvás előtt eszembe jutott erről a jelenségről, hogy Petőfi is részben a halála körüli misztikumnak köszönheti népszerűségét, illetve egyben korai halálának is. Kvázi hozzáolvassák az életrajzát a verseihez, gondolok itt most az “Egy gondolat bánt engemet” kezdetű versre. Arany meg ezzel szemben mintha még mindig a második helyen lenne. Ehhez hasonló számomra Kossuth és Görgey megítélése is. Hajlamosak vagyunk (a többség) a nagy merészek mellé/mögé állni. Illetve még Akhilleusz is eszembe jutott, aki mint ismeretes, a rövid életet és örök dicsőséget választotta. Ez nem szorosan kapcsolódik ide, csak elmélkedem annak kapcsán, ami szóba került, hogy Erőss miért nagyobb “hős”, mint a hétköznapi hősök, vagy mint az életben maradók. Az egyik mászó kolléga nyilatkozta, hogy az biztos, hogy az unokája is tudni fogja, ki volt Erőss Zsolt, és erről merült föl bennem, hogy ez valószínűleg igaz, de megéri-e.
KedvelésKedvelés
Szerintem ott a pont, az utolsó szavakban: megéri-e. Ezt mi soha nem fogjuk tudni, az ő esetében hogy van. Neki mindegy. A családja a gyász után amikor majd tisztább fejjel fog gondolkodni, megtudja. Mi csak annyit képzelhetünk el, hogy ilyen helyzetben nekünk megérné-e. Úgyhogy a magam nevében azt mondom: nem. Szerintem a post mortem hírnév, szeretet, csodálat meg minden már semmit nem ér. A halottnak azért nem mert nem tud róla már, a családjának azért nem, mert mindig a halottra emlékeztet és mindig feltép sebeket. De ezt csak így elképzelem, nem vagyok és nem is is akarok ilyen helyzetben lenni.
KedvelésKedvelés
“Dönthetünk úgy, hogy a hétköznapi értelemben vett biztonságot választjuk. Ha azonban úgy döntünk, hogy kiszakadunk a konvenciók világából, bemerészkedünk a hegyek birodalmába és saját erőnkből jutunk fel csúcsokra, bármekkorák is legyenek azok, akkor megtapasztalhatjuk az életet a maga egyszerűségében, ahol csak a jelen pillanat számít. Szembesülhetünk fizikai és szellemi korlátainkkal, és megtanulhatjuk leküzdeni őket. Ezeket a tapasztalatokat aztán kitűnően hasznosíthatjuk a mindennapokban. Persze lehet, hogy nem vagyunk elég bátrak, hogy megtegyük ezt a lépést. Erőss Zsoltra azonban mindig gondolhatunk, akitől inspirációt és motivációt meríthetünk az elénk gördülő akadályok legyőzéséhez. Hiszen mindenkinek megvan a maga Everestje.”
Innen: http://tv.eurosport.hu/hill-climbing/storynews_sto3770307.shtml
KedvelésKedvelés
Lehet, én nagyon földhöz ragadt vagyok, de az ésszerűtlen kockázat, vagy bármi ami ésszerűtlen, nekem nem tud jó példa lenni.
KedvelésKedvelés
Szerintem nem az ésszerűtlen kockázat az, amire példaként kéne tekinteni. A cikk sem erről szól
KedvelésKedvelés
“Erőss Zsolt élete megmutatja, hogy fel lehet állni abból a fotelből, ki lehet tűzni célokat, amikért aztán érdemes és kell is küzdeni. Netán kockáztatni, mert, ahogy azt Edmund Hillary, a Mount Everest első megmászója mondta, kockázat nélkül nincs győzelem. Zsolt példája reményt ad, hogy lehetetlennek tűnő helyzetekből is ki lehet kerülni, és mindig érdemes tovább küzdeni.”
Erre gondoltam. Van mikor nem érdemes küzdeni. De én túl földhöz ragadt vagyok, nem érintenek meg a nagy szólamok.
KedvelésKedvelés
Nekem a cikkel stilárisan van bajom. Patetikus, nem gördülékeny, üres lózungok tömege, tehát nem lehet igaz mert le style c’est l’homme.
KedvelésKedvelés
Ezt akartam mondani, csak nem tudtam ilyen jól. Köszi
Szoktam ám olyat, hogy mondom a véleményem, nem értik, és mutatom az írásaidat.
KedvelésKedvelés
De Erőss Zsolt ésszerűtlenül kockáztatott.
KedvelésKedvelés
Én nem tudom. Ha sokan állítjuk ezt magunk elé, hogy teljesítmény, kibírni, már csak egy kicsit, ezt a sok túlmunkát, ezt a nehéz kapcsolatot, ezt az idegtépő gyereket elviselni, az nem építő. Inkább aludjuk, függőágyban ringjunk egy jót. Főleg nőként, eszméletlenül túl vagyunk terhelve, és aki nem kér ebből, az lusta! Lazulni kellene, lelassulni — ez kellene a világnak, nem a teljesítményhajszolás, az összeszorított fogú kitartás meg az erről szóló közhelyes, pátoszteli szövegek. Nekem az, hogy nyolcezer méteren az oxigénhiánytól leáll az agy, hogy egy rossz mozdulat, és kilométernyit zuhan, hogy kurva hideg van és szél, nem mutat semmit.
“A Hegy áldozatot kér, Zsolt is tudta, hogy egyszer magához öleli a hegy, ő ott van jó helyen” — hogy nem érzik, milyen undorító, vakító giccs ez? Nem látszik a lényeg. A sok ember, akinek erre nincs lehetősége (akik körében Zsolt extra lehet), a itthon maradottak, a névtelen serpák, a sok szemét, a rengeteg idő az öncélú sportra. Erre a teljesítményre fizikailag és lelkileg csak rendkívüli emberek képesek, százezerből egy se. Miért legyen nekem példakép, aki ezt kibírja, mit tanulok tőle? Oxigén nélkül menni, vagy mit? Vagy egy olyan fogyatékkal élőnek, aki tényleg nem jut el sehova, mit üzen ez? A nyomorgóknak, azokat, akiket ideköt a munka, a gyerek? Minek ezzel frusztrálni mindenkit?
Az extrémsportolók, sebességőrültek, leugrálók adrenalinfüggéséről is megvan a véleményem. Itt lent miért nem érzi úgy, hogy él? Olyan csodálatos a világ, a hétköznapi élet is, miért nem elég olvasni, kapcsolódni, természetben lenni, színházba menni, paradicsomot ültetni, részt venni valamiben, ami másoknak segít, főzni valamit, ez miért olyan unalmas nekik (férfiak!!!), hogy ennyire szélsőségesen mást (és általában iszonyatosan drágát) éreznek az Igazi Életnek? Belül kell gazdagnak lenni, akkor érdekes a fűszál is.
Nem vagyok optimista: a megemelt ingerszintű, internetről tájékozódó és mindenre száját húzó nemzedék tagjai között sokkal többen lesznek az extrém sportolók és a halálos áldozatok is. És az ilyen sportolók, ha nem valami űrizét használnak, meg kiépített hangárt, csak használják a természetet, nem szeretik. Csak itt a hegyen az egyébként tilos, temészetromboló downhill miatt naponta vannak balesetek.
KedvelésKedvelés
Szerintem nem csak férfiaknak unalmas amit mondasz. A cikket nő írta. Anya. (ezen is megbotránkoztam amikor olvastam és aztán kiderült, hogy gyereke van.) (Nem akarok arra gondolni, hogy mit gondolna és mit tenne, ha a gyereke Zsolt nyomdokába lépne, bizonyára akkor is a tolófájásaira gondolna és a gyermeke ki és belégzésére, milyen undorító ez a degradálása az életnek)
KedvelésKedvelés
A cikket nő írta, de ő sem mászik hegyet, és a cikk hamis, hamisan patetikus, hatás- és kattintásvadász, beleáll a Nagy Érzelmek sodrásába, azt írja, amit olvasni szeretnének a könnyen meghatódók — úgy könnyű. Ő pontosan tudja, hogy nem az ő gyerekéről van szó, azért is ír ilyeneket.
KedvelésKedvelés
Lehet, hogy az is megkülönböztet minket egy hegymászótól, hogy ők semmi kivetni valót nem találnak abban, ha valaki a paradicsom ültetésben leli örömét.
KedvelésKedvelés
Igen, igen, minden sorral egyet tudok érteni.
KedvelésKedvelés
Maximálisan egyetértek azzal, hogy le kéne már lassulni, és rácsodálkozni a világra. Én a fővárosban élek, apukám viszont Kecskeméten, annak is a zöldövezetében, nem messze az arborétumtól. És amikor náluk vagyok, első nap szinte végig csak alszom, szerintem még a levegő is más ott, meg az élet ritmusa. Második nap meg nagy sétát szoktunk tenni az arborétumban, és olyankor beszéljük meg a nagy dolgokat, vagy mondjuk megkérdezgetem apukámat, hogy melyik milyen fa.
Viszont azzal nem értek egyet, hogy elvitatjuk a hegymászás mint hobbi létjogosultságát. Egy barátnőm például most volt a Kinizsi 100-as túrán, ami ugye arról szól, hogy 24 óra alatt kell végigmenni a 100 km-en. Ez ugyanúgy öncélú, meg valószínűleg nézelődni sincs ideje közben, de azt nem hiszem, hogy ezzel árt valakinek. Sőt ennyiből az is öncélú, hogy én hindit tanulok. Sőt, ha én olvasok itthon a szobámban, attól sem lesz jobb a világ, meg esetleg fogyasztom is az áramot, ha lámpánál olvasok. Nem vagyunk egyformák, nem kell, hogy mindenki ugyanabban lelje az örömét. Az már másik kérdés, hogy a hobbiját felelősségteljesen gyakorolja az ember. Például ha én a zebrán áthaladva olvasok, sanszos, hogy balesetet okozok vele.
És a gyerekvállalás témához kapcsolódva: én például tudom, hogy utána nem lesz / kevesebb lehetőségem lesz nyelvet tanulni, zenélni, moziba járni, épp ezért akarom most kiélvezni mindezt. És az is bennem van előre, amit más pároknál is látok, hogy a férfi utána is ott ül péntek este a zenekarban (most egy konkrét tapasztalatról beszélek, tudom, hogy ezt mások a kocsmával helyettesítik be), és ettől én biztos frusztrált leszek. De hallottam olyanról, ahol beosztották, hogy mindenkinek legyen heti egy szabad estéje, amikor nyelvórán, edzésen, barátnőkkel van.
KedvelésKedvelés
Nem az áram, nem a lámpa, nem az ártalom, nem a különleges hobbi, hanem hogy egy teljesen speciális dolog ennyire követendőként, abszolútként van beállítva. És amit a természettel csinálnak. Az El Camino is, a Kinizsi 100 is, annyira, amennyire. De a magashegyi mászás nagyon, nyilván nem cipeli le a szemetet, a rossz lámpát, és rengetegen vannak.
KedvelésKedvelés
Mi baj az El Camino-val?
KedvelésKedvelés
Semmi különös, csak ami a hegymászással: a jómódú emberek nagy mámorosan tömegesen használják a természetet. Lavinaszerűen.
KedvelésKedvelés
‘Semmi különös, csak ami a hegymászással: a jómódú emberek nagy mámorosan tömegesen használják a természetet. Lavinaszerűen.’
Ez azért nem teljesen így van. Nem voltam jómódú, mikor végigjártam, nem is értem, az anyagi helyzet hogyan kapcsolódik ide? Sokan nem jódolgukban mennek oda, csak azért mert megtehetik… Mámoros az voltam néha, a szabadságtól, amit az adott, hogy semmim se volt, csak amire nagyon szükségem volt az életben maradáshoz, és hogy a hajnali nap már lábon ér.
Hogy mennyire használtam ki a természetet.. Egy hónapnyi gyaloglással lehet hogy kevésbé, mint Budapesten egy hónapnyi tömegezéssel, nem? 🙂
Szemetet nem dobáltam el, szállások a falvakban, ahol eleve emberek élnek, étel a lehető legegyszerűbb, semmi előrecsomagolt, szeméttermelő.
Gondolom, hogy a természet tömeges érintése, eleve romboló, és erre célzol.
KedvelésKedvelés
(bocsánat egyébként az idézőjeles kiemelésért, és a külön válaszért, de sajnos nem találtam a ‘hozzászólás’ opciót a kommented végén. nem tudom, mi lehet az oka 🙂 )
KedvelésKedvelés
azt nem tudom, hogy 8000-ről lecipelik-e, de 3-4000-ről igen. De gyakran látom azt is, hogy a sziklamászók összeszedik a kirándulók szemetét is!
KedvelésKedvelés
A zebrán csak menj, akár olvass is, ott nem neked kell figyelni, ezt jelenti a zebra. Nem kell egyformának lenni, de mértéket tartani nem lenne rossz. Én azt nem bírom, ahogy mindenki feltűnősködik. A szabadidő tartalmas eltöltését nagyon is támogatom, de most a hegymászás valami norma, követendő cél lett, pedig átlagos szervezettel háromezer méteren sem bírnánk létezni. Meg az tűnt még fel, ahogy az újságírók imádják a halálzóna kifejezést. Olyan borzongató az egész.
KedvelésKedvelés
Így már értem. Az újságírás valahogy a bátorság és a vakmerőség határát mossa el ebben. És tényleg a felnövő generációt hülyítik be ezekkel az extrém dolgokkal, ugyanúgy, ahogy a detoxba is ők kerülnek.
Egyébként sajnos nem tehetem meg, hogy nem figyelek. Az én extrém sportom átkelni a zebrán a Kelenföldi Erőműnél. És közben jó pár trágár szó is elhagyja a számat. Emlékszem, erről is írtál, hogy akinek ott van a feneke alatt az autó, az már azt hiszi, övé a világ.
KedvelésKedvelés
“És az is bennem van előre, amit más pároknál is látok, hogy a férfi utána is ott ül péntek este a zenekarban (…), és ettől én biztos frusztrált leszek.”
Ettől általában én is ideges leszek, de még mielőtt átadná az ember magát ennek az érzésnek, érdemes megvizsgálni, vajon mennyire valós veszély, és – mivel sosem nulla a valószínűsége, tudniillik: társadalmi nyomás, mindentudó anyós, mindentudó szomszédnéni etc. etc. – felkészülni; megbeszélni a társsal, és majdan ragaszkodni a megbeszéltekhez (ez a legnehezebb). Persze én is csak kibicként okoskodom, de erősen foglalkoztat a dolog.
KedvelésKedvelés
a nagyobbik gyerekemnek szombat éjjel kettőkor elkezdett menni a hasa, megijedt és hozzám rohant. ennek következtében fel kellett mosnom az előszobát, a nappalit és a hálót. közben lezuhanyoztam a síró gyereket. aztán órákig zokogva hányt, tartottam elé a tálat, vigasztalgattam. a kétévesem menetrendszerűen ébredt reggel, és egyáltalán nem érdekelte, mivel telt az alvásra szánt időnk.
én ebből a perspektívából szemlélem a valóságot.
ez az élet, a maga egyszerűségében. a konvenciók világa, amiből az extrémsportolók menekülnek. az extrémsportolók feleségei otthon maradnak. feneket törölnek, hánytálat tartanak. az extrémsportolók feleségei nem kerülnek városszerte plakátokra. (de minek is, ugyan milyen irigylésreméltó életérzést adhatnának el?)
KedvelésKedvelés
és rögtönítélő bírósággal szabatnék ki 3 hónap letöltendő éjszakai kétszeri pelenkázást annak, aki még egyszer leírja, hogy E.Zs. felesége tudta mit vállalt. kezeket a magasba, aki gyerekszülés előtt TÉNYLEG tudta mit vállal.
KedvelésKedvelés
Igen, igen, igen. Én kifejezetten extrém létezésként éltem meg, mikor mindkét gyerekem, meg még én is beteg voltam. valahogy nem vágytam adrenalinbombára, sem pedig el innen, csak egy jót akartam aludni és meggyógyulni. nagy katarzis volt az első normális nap. Hihetetlen csúcsokat jártam meg, míg eljutottam oda. Aztán jött az éjjelente írt szakdoga a beszoktatós ovis meg az egyéves, járni tanuló mellett. mikor javasolták, hogy menjek PhD-zni a témámmal, meg járjak konferenciázni, mert érdekeseket írok, az is csúcs volt, és nem kellett hozzá extrém felszerelés. Ilyenek.
KedvelésKedvelés
Az rendben van, hogy mindenkinek megvan a maga Everestje. De miért úgy írják meg ezeket a cikkeket, hogy szégyellje magát, aki olyan gyáva, hogy nem mászik hegyet?
KedvelésKedvelés
Én nem mászok hegyet (legfeljebb csak dombokat), sok cikket olvastam a balesettel kapcsolatban, egyszer sem éreztem azt, hogy szégyenkeznem kéne. Szövegértési problémáim lehetnek?
KedvelésKedvelés
Én sem éreztem, hogy szégyenkeznem kéne, de valahogy azt sugallták a cikkek, hogy az én hétköznapi, küzdelmes, kitartást, összpontosítást, hihetetlen mértékű problémamegoldási készséget igénylő életem nem olyan érdekes, izgalmas, sok kihívást hozó, mint egy hegymászóé. Jelentem, van. Többször átléptem már a saját határaimat fizikailag is, szellemileg is, lelkileg is. Egy 1000 méternél magasabb hegyet sem másztam meg, saját csúcsaimat döngetem, és ha holnap meghalok, mert nem nézek körbe a járdán a fáradtságtól, senki sem fog cikket írni rólam és hősként tekinteni rám. Nem is vágyom rá. Élni akarok, és igaz célokért küzdeni. A hegymászás nem az.
KedvelésKedvelés
Engem a jelenség érdekel. Hogy miért érzi magáénak mindenki az ügyet, miért lett ekkora kommentözön.
Ilyesmire válaszol ez a cikk:
http://www.vasarnapihirek.hu/sport/kobe_vesve_a_kancsendzongan
Csak a “tudta, kinek vállal két gyereket” ne lenne benne.
De én is megőrülök, hogy most mindenki érzelmileg reagál, mindenki ért a hegymászáshoz, mindenki azt taglalja, hetvenhét áttéten keresztül hogy ismeri a hegymászókat, mintha így őrá is hullana a tragédiából valami dicsfény.
KedvelésKedvelés
Szia(sztok),
Uj olvasokent, hozzaszolokent udvozlok mindenkit.
Szeretnek reflektalni, amit irtal.
Hogy miert foglalkoztatja ez az embereket? Olyan egyszeru, mint Romaban a cirkusz es a kenyer.
Adott egy magyar ! hos ( nem olvastam kulfoldi oldalakon az esetrol ), a tortenet egyszeru es romantikus/kalandos/tragikus. Adott tehat a erdeklodes felkeltese es ( jo sokk cikkel, riporttal, megemlekezessel ) fenntartasa. Maga a “tortenet” mindenkiben kelt valamifele erzelmet es valljuk be, ezt a temat – gondolatoktol mentesen- ket banalis szempontbol lehet megkozeliteni erzelmi alapon: a csaladcentrikus es a hoscentrikus allaspont. Kinek-kinek erzelmi alkata, szemelyisege, multja etc. szabja meg az erzelmi reakciot.
En is elolvastam a cikket, a maszasrol, az eltunesrol. Volt egy kezdo erzelmi benyomasom, atgondoltam, majd finomitottam es atertekeltem azt. Ennyi es tovabb mentem. Van sajat eletem, problemaim, amivel nekem kell foglalkozni.
Amikor ki marad a finomitas, atgondolas dolog, akkor marad a feldolgozatlan erzelem, ami frusztraciot kelt es az ember ki akarja adni magabol, kulonosen, ha vannak sajat feldolgozatlan frusztracioi. Akkor meg hozza is csaphatod a sajatodat, mennyivel konnyebb valami nem kezzelfoghatohoz, semmi szemelyeshez hozzakotni es levezetni a feszultseget.
Persze ez igy durvan leegyszerusitett, de szerintem ez a lenyege.
Erdekes a blog, meg biztos visszanezek.
Abigel
KedvelésKedvelés
Szia, jó, hogy megérkeztél, olvass még! Tetszik a levezetésed!
KedvelésKedvelés
Ezt ma találtam:
http://tavolafikatol.blog.hu/2013/05/26/almomban_eross_zsolt_voltam
A szándékot érteni vélem, értékelem, de annyira sántít… vagy csak nekem?
KedvelésKedvelés
annyi csak, hogy ha nincs a nagy média hype, fogalmam sincs, hogy E.Zs. valaha a világon volt. ahogy a legtöbb nagynak, hősnek, vagy tudom is én, miknek nevezhető emberről nincs tudomása a többinek, akik csak simán emberek, vagy épphogy. na de az, hogy ki legyen az, akinek a története, emelkedése, bukása, tragédiája, magánélete aztán címlapokra kerül, az egy olyan hatalmi beállítódással és szimbolikus töltéssel terelt és terhelt folyamat része, amihez nem is szeretnék kapcsolódni.
hogy mégis betüremkedett az életembe ez a jelképpé tett szerencsétlen (bocsánat, nekem ő ennyi, nem ismertem és nem is lehet hozzá közöm, nem örülhetek jobban életének és nem sajnálhatom jobban a halálát, mint bárkinek, akihez semmilyen tapasztalat nem köt), azt olyan tömeghisztériának élem meg, mint amikor mindenki Eurovíziós vagy lebukott-a-híres-hatalmas-nemtomki’s lázban ég. semmilyen valóságtartalmat nem látok magamra nézve ezekben, szimbolikusan pedig kulturális és közösségi pótszerek, pótcselekvések ezek a cirkuszi látványossággá degradált emberek. tragédia nekem az, ha valaki elhiszi saját magáról, amivé a kontroll és a hatalom negyedik ága, a média nagyítja és torzítja és hazudja őt.
személyesen nem ismertem. nyilván ember volt, talán sokkal jobb hegymászó sokunknál, és ennyi.
a többit jobb lenne soha nem is hallani – na de álmodik a nyomor.
KedvelésKedvelés
Kis adalék: http://www.libri.hu/konyv/shara_grylls.fogom-a-kezed.html. A nagy ember felesége megmondja, “milyen az élet egy igazi férfi mellett”.
KedvelésKedvelés
Pont tegnap láttam a könyvesboltban, kezembe se vettem, gyorsan továbbálltam. Úgy utálom, ha ismert emberek osztogatnak életvezetési tanácsokat. Hogy jön ő ahhoz?
KedvelésKedvelés
Szerintem úgy voltak vele, ha már úgyis mindent kiadnak, aminek köze van Bear Gryllshez, adjon már ki valamit az asszony is. És tényleg, azt is kiadták. A magyar médiában is ezt látom, hogy elég egyszer széttenni a lábát valakinek a valóságshowban, és utána már lehet lemeze, könyve, tévéműsora. Az más kérdés, hogy ez a hírnév hány napig tart, meg hogy közben jó néhányan közülük idegösszeomlást kapnak, de akkor is dühít, hogy így lehet ma érvényesülni. (Nem csak így, persze.) Meg hogy erre van igény. Egyébként ugyanebben a hírlevélben láttam, hogy az Erőss Zsoltról szóló könyv most benne van a top 5-ben az eladási listán. No comment.
KedvelésKedvelés
“Olyan csodálatos a világ, a hétköznapi élet is, miért nem elég olvasni, kapcsolódni, természetben lenni, színházba menni, paradicsomot ültetni, részt venni valamiben, ami másoknak segít,….”
Mert sajnos nem elég. Nekem legalábbis nem. Valószínűleg igazad van abban, hogy belül kell gazdagnak lenni, de azért ne vedd figyelmen kívül, hogy te most életed sikeres szakaszában vagy, legalábbis ez jön le a blogodról, és én irigyellek is érte. Neked most nincs szükséged hegymászásra. (Persze konkrétan hegymászásra nyilván sosem volt szükséged. De elismerésre igen.) Én megfulladok a sikertelenségtől, a jelentéktelenségtől, az értéktelenségtől. És nem vagyok pótolhatatlan attól sem, hogy szültem egy gyereket. Én bizony irigylem Erőss Zsoltot, még halálában is.
„aki a közjavakat igénybe veszi, tartozik valamiféle felelősséggel a köznek.”
Aki eljut az öngyilkosságig, azt a legkevésbé a közjavak igénybevétele érdekli. Mellesleg nem kértük a közjavakat, mint ahogy a megszületést sem. Persze, tudom, az öngyilkosság önző, szemét, gyáva dolog. De van amikor a lelki kínok annyira elviselhetetlenek már, hogy az ember bármivel enyhítené, ami egy kicsit is reményt ad az enyhítésre, ha az egy zsilettpenge, akkor azzal. És nem igazán alternatíva egy pszichiátriai ágyon feküdni bedrogozva minden szabad gondolatunktól és emberi méltóságunktól megfosztva. Pusztán csak azért, hogy a környezetünk ne ítéljen minket önzőnek, szemétnek, gyávának és a közjavakat kihasználójának.
Tudom, ez a poszt nem az öngyilkosságról szól, de a kommented egy része igen, és én arra reagáltam. És félre ne értsd, nem gondolom, hogy érdemtelenül lennél sikeres a blogoddal, az irigység nem a te sarad, hanem az enyém. És nem csoda, hogy a főbűnök egyike…
KedvelésKedvelés
Értem, amit írsz, és nagyon érdekel. Társadalmi felelősség: az öngyilkost persze, nem érdekli, de ettől még van felelőssége. Az nem úgy megy, hogy ha engem nem érdekel, akkor nincs is. És Erőss Zsolt nem öngyilkos lett. És nem, nem szemét és gyáva dolog az öngyilkosság, hanem tragédia. Jó lenne úgy létezni, hogy minél kevesebb kár, szenvedés legyen belőle másoknak. Ez az, ami az öngyilkosnak szélsőségesen nem sikerül. Nem ítélem el, de van felelőssége. A pszichiátriai beteget sem ítélem el.
De igen, folyamatosan igénybe vesszük, kérjük, sőt, követeljük a közjavakat, mint amilyen az egészségügyi ellátás. Például amikor mentőt hívsz, vagy rámész egy útra, amit nem te építettél, akkor is kéred, elfogadod. (Miből is építenéd? A természet kincseiből. Hol? A tájban, amely szintén nem a tiéd.) Ezek etikai-filozofikus kérdések, és szerintem nem megkerülhetők.
Szerintem (az alapján, amit most írsz) neked nem a paradicsomon túli tevékenység hiányzik, hanem van egy problémád, egy önértékelési válságod/túlterheltséged/hibáztató környezeted/szereptévesztésed/elidegenedésed/válasznélküliséged, ami ha nem lenne, akkor a paradicsom (vagy bármi) is öröm tudna lenni, jelentős. A jóllét, a testi-lelki rend beszívja az értelmes tennivalót. Bármi is az. Amikor fuldokolsz, nem fog rád találni. Ha lesz erőd, igen. És akkor mintegy magától, nem szenvedés. Legalábbis én ezt élem át.
A látszat egyébként csal. Én életem egy kurvanehéz, fuldoklós időszakában vagyok, de egyrészt működik a csodálatos fordított arányosság, hogy ha nagyon rossz, akkor jön az áldás csőstül, másrészt megteszem magamnak, a gyerekeimnek és a világnak azt a szívességet, hogy nem omlok össze. Furán is néznek, de mindenki jobban jár így. Ha nagyon meggondolom, nem tudom, honnan maradt bennem ehhez erő fél év végstádium után. Történik velem ez az egész egyfelől, de meg is csináltam magamnak, valami sugallatot követve, kitartóan, másfelől. Semmilyen hátszelem nincsen, bárki utánamcsinálhatja.
És most van az, hogy mindenki (IRL ismerősök) megtalál, és azt érzem, segítenem kell, hát milyen vagyok, nem szégyellem magam a Benettonjaimban? Nem, nem szégyellem, mert nem erre törtem, soha nem hajtottam se pénzt, se sikert. És nagyon finoman próbálok segíteni. Halkan. Nincs időm, és nem akarok az ő sorsukon is görcsölni.
Nekem nagy ambícóim vannak, és sokat dolgozom. Engem az feszített korábban, hogy ez nem tudott belőlem kijönni. Ha nem lenne ez (írni) a nekem szánt, való feladat, akkor viszont nem ringatnám magam abba a hamis illúzióba, hogy nekem jár az extraizgalmas élet, hanem megtalálnám a nekem arányos életcélt, és ellennék a paradicsomaimmal, ami, megjegyzem, éppoly kreatív és jóféle tevékenység lehet, mint művésznek az alkotás, csak nincs hozzá közönség meg interjú.
Az nagyon nem mindegy, hogy valaki attól frusztrált, mert nem találja a módját, hogy kijöjjön belőle, ami benne van, vagy pedig azért, mert nincs is benne semmi. Nagyon erősen bátorítja a média meg az uralkodó értékrend, amelynek példája az Erőss Zsolt körüli hőskultusz is, hogy mindenki azt képzelje, hogy ő aztán, ő is…! Ezért kellene valami kevéssel is megelégedni, aztán kitör úgyis, aminek ki kell törnie. És leginkább meg “nem azé, akinek arra akaratja vagyon, sem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” Ezt betonbiztosan érzem, tudom.
KedvelésKedvelés
Általános jelenség szerintem (legalábbis itthon), hogy az emberek mindent természetesnek vesznek, hogy az nekik jár (pl. a tömegközlekedés). És akkor felháborodnak, hogy a rohadt komcsi ellenőr jegyet kér. Meg a büdös cigánytól miért nem kért. Már bocsánat, ezek nem az én szavaim, de kb. ez a logika működik. Illetve még az, hogy mennyi pénzt lenyúltak a békávé fejesei. Ez lehet, hogy igaz, de attól még a benzin pénzbe kerül, a buszsofőrnek is ennie kell stb. Illetve még amit arról írtál, hogy a természet kincsei nem a mieink, arról eszembe jutott, mennyire felháborít, mikor arról olvasok, hogy különböző csillagokat jó pénzért árulnak. De hát nem a mi tulajdonunk, itt a Földön senkié se. Az meg, aki pénzt ad érte, egy nagy marha. Mondjuk igazából a Föld nevű bolygón is kb. annyi tulajdonjogunk van, mint a világűr más részein.
Egyébként én is épp egy olyan fázisban vagyok, amit borderline kapcsán írtál, hogy sajnos nagyon azzal vagyok elfoglalva, hogy nekem miért nem sikerül. És itt részben megélhetésre gondolok, részben arra, amit úgy neveztél, hogy kitörjön, ami belül van. És ehhez valahogy az a dilemma is hozzájön, hogy vajon velem van a baj, és ha igen, mi a baj velem? És ebből a szempontból nekem nagyon kellenek a példák, például az is, amit itt látunk, hogy te elértél. Talán hülyén hangzik, de én 26 évesen már azon kesergek, hogy elrontottam valamit, lemaradtam valamiről. És jó látni, hogy a lehetőségek később is ott vannak, legyen az szerelem, kiteljesedés vagy más. Olyan jó volt az a poszt is a színes ruhákról. Azóta azon jár az eszem, hogy én is fölveszek végre valami harsányat.
KedvelésKedvelés
Nagyon örülök ennek! Én hiszek abban, hogy egyszer csak megtörténik. Aztán menjünk majd együtt színházba! tegnap voltunk, Sz. tanárnővel.
KedvelésKedvelés
Élni fogok vele.
KedvelésKedvelés
“Az nagyon nem mindegy, hogy valaki attól frusztrált, mert nem találja a módját, hogy kijöjjön belőle, ami benne van, vagy pedig azért, mert nincs is benne semmi.”
Vajon van olyan ember, akiben tényleg nincs semmi? És hogyan tudjuk meg azt, hogy bennünk van-e valami, vagy sem? Mert mi van, ha csak azért gondolja valaki, hogy nincs benne semmi, mert nincs önbizalma? De az is lehet, hogy azért, mert reálisan gondolkodik önmagáról… Nekem mondtak már mindenfélét. Azt is, hogy ne akarjak zseni lenni, mint a bátyám, mert nem lehet mindenki zseni (ezt anyánk mondta, de ma már nem emlékszik arra, hogy valaha is ilyesmit mondott nekem), meg azt is, hogy ezzel a tudással és tehetséggel sokkal többre mehetnék, csak hinnem kéne magamban. De mit higgyek? Valószínűleg erre csak én magam tudom a választ megtalálni..
KedvelésKedvelés
Igen, nagyon szubjektív. De ha nagyon sokaknak van katarzisa, akkor talán az zsenialitás.
A frenetikus, átütő tehetségre gondoltam valamiként.
KedvelésKedvelés
“Kollárék a tiszta hegymászás hívei: oxigénpalack és segítő serpák nélkül másznak, mert “a hegyet tiszteletben kell tartani”
…
A többi mászó, így a magyarok is azt szerették volna, hogy az utolsó jeges, csúszós szakasz legyen kikötelezve.”
Én ezt jól értem?
“Kollár Lajos szerint viszont nem a kötél fogyott el, hanem a serpák kedve és önbizalma a csúcs közelében, mert “hiába hívják magukat mászóserpáknak, hétezer méteren elfogy a bátorságuk”.
Kollár szerint ezután Soriáék “megrántották a vállukat, és a teljes udvartartással és operettlegénységgel levonultak a hegyről, aztán minket cseszegetnek, mert mi néhány szívességre megkértük volna őket, hogy Zsoltot és Petit segítség a táborban egy sátorral, amikor leérnek, ahelyett, hogy a serpákat cseszegették volna, hogy nem csinálták meg, amit kell”.”
http://www.maszol.ro/index.php/sport/13138-eross-zsolt-lalikam-annyira-legyengultem
Szerintem nagyon gáz büszkén hangoztatni, hogy serpák nélkül mászunk, mert a Jóisten úgy teremtette a hegyet, alkudozni, majd nem fizetni, de egyébként szeretni volna, hogy “az utolsó jeges, csúszós szakasz legyen kikötelezve” (a határozói igeneves szerkezet, amely elkerüli az alanyt: ki kötelezze ki?), és a spanyolokon, akik fizettek és serpákkal másznak, valamint a serpákon gúnyolódni (“megrántották a vállukat” — nyolcezer méteren mindenki magáért felel!)(“elfogy a bátorságuk”), burkoltan őket hibáztatni. Ez is olyan… magyar dolog.
“Kollár szerint éjszaka vagy hajnalban egyszerűen lehetetlennek tűnt, hogy bárkit riadóztassanak a a bajba jutott magyarok megmentésére, mert “nincs serpa, aki egy mozdulatot is tenne éjszaka a hegyen”. Kollár szerint ez a serpáknak sem volt érdekük, ők ugyanis nem fizettek nekik. Másnap mondta is neki valaki, hogy “ha nem kellett serpa, akkor gyertek le egyedül”.”
Különös tekintettel a Soria-interjúra:
http://444.hu/2013/05/23/carlos-soria-aki-nem-fizet-a-serpaknak-ne-varjon-toluk-segitseget/
KedvelésKedvelés
Úgy olvastam, hogy “a magyarok is azt szerették volna, hogy az utolsó jeges, csúszós szakasz legyen _kikövezve_.”
KedvelésKedvelés
“Kollár szerint mindketten nagyszerűen teljesítettek, de ilyen a hegy. Egy pillanat alatt megfordul egy szituáció és egy banánhéjon is el lehet csúszni.”
Basszátok meg, szégyelljétek magatokat. A szituáció nem egy pillanat alatt fordult meg, hanem rossz döntések sorozata vezetett idáig napok alatt. Nem a hegy ilyen, hanem a felelőtlen vezető. Aki rátarti és fölényes, de amikor segítség kell, akkor kér, egy olyan helyzetben, amelyben mindenki joggal félti az életét, és még utána is gúnyolódik és támad, ahelyett, hogy elismerné a felelősségét.
KedvelésKedvelés
Hát igen. Valószínűleg ezzel könnyen lerendezi a dolgot a lelkiismeretével. Majd a követlező expedíció tagjai esetében is annyi, hogy a hegyen a szituáció egy pillanat alatt fordul meg. Ami tud igaz lenni a hegyen, de ez esetben nem az. És ez a tiszteljük a hegyet ezért nem kell segítség, de teremjen rajta kötél, na ez végképp demagóg és röhejes.
KedvelésKedvelés
Megnéztem egy interjút Carlos Soria-val, amikor hazaért, és a reptéren mondott pár dolgot. Többek között ezt is: “a la montaña se va a vivir, no a morir”.. /nagyjából annyi, hogy a hegyre élni megyünk, nem meghalni/ Tényleg elég kritikusan nyilatkozott a többi hegymászóról.
KedvelésKedvelés
Körülbelül öt éve néztünk apámmal egy interjút Erőss Zsolttal. Apa, aki régen maga is hegymászó volt, csak annyit mondott: Ez az ember mászás közben fog meghalni. Mikor megkérdeztem, miért, csak lakonikusan annyit felelt: Mert nem tiszteli a hegyet…
KedvelésKedvelés
Itt van egy olyan érzésem, mintha a tiszteletet a félelem helyett használnák? Van köze a kettőnek egymáshoz?
KedvelésKedvelés
Aki nem fél, az vakmerő- a vakmerőség ritkán jár együtt a tisztelettel. Mert az alázat sem az erőssége..
Szerintem a félelem egy mértéke egészséges, mert megvéd olyan helyzetektől, amikben egyszerűen nem tudnánk helytállni.
KedvelésKedvelés
Rosszul vagyok Kollár Lajostól, végighallgattam a 4bakancson fent lévő interjúkat vele (még az előző kormányt is hibáztatja, viccen kívül), iszonyat lenézően beszél a sherpákról, Soriáról, oxigénnel mászókról, a nepáli adminisztrációról. Ha valaki expedícióvezető, akkor miért nem viselkedik vezető módjára? Alap, nem engedem fel a hegyre, ilyen hosszú mászásra, ennyire kevés vízzel, vagy leszedem a túl alacsonyan felállított csúcstámadó táborból. Az is egy bullshit, hogy nyolcezrest először mászó embernek nincs elmondva/nem tudja, hogy 8000 méter felett nem mászunk vissza, mert ott mindenki csak maga van, illetve nem sikerül megértetnie a fiatalabb mászóval, miért fontos az állandó rádiókapcsolat, itt totál nem stimmel valami. Teljesen egyértelmű, hogy az igazi vezető Erőss volt, aki folyamatosan felülbírálta Kollárt és erre ment rá az expedíció. Ő maga mondta, hogy nyolcezer méter felett mindenki maga van, de visszahívja a mászótársát, aki állítólag nem jelentkezik be egész idő alatt a saját rádióján. Mécs László nem véletlenül hagyta abba vele a mászást tavaly.
http://hvg.hu/sport.extrem/20120612_Mecs_Laszlo_interju
A család már összerakta, hogy nem stimmel a Kollár-féle sztori:
http://sport.hir24.hu/expedicio/2013/06/06/megrazo-video-osszeomlott-eross-zsolt-edesanyja/
KedvelésKedvelés
Ez tetszik:
“Családja nincs egyelőre, mivel azt vallja, hogy addig, míg ilyen extrém sportot űz, nem teheti meg, hogy családot alapítson, mert nem hagyhat árva gyerekeket maga után.”
KedvelésKedvelés
Próbáltam ugyanezt megvilágítani azon az oldalon, ami közzétette az édesanyja kiborulásáról szóló videót, de megkaptam egy férfitől, hogy a család fájdalma (szívása) az magánügy, nehogy emiatt Erőss legyen már a felelőtlen szemét amikor hős és a nemzet nagyobb dicsőségére mászott (utóbbiak persze közügy). Különben is, a párja is hegymászó volt és támogatta ebben, innentől ez az egész magánügy.
Lehet engem azért érint a téma érzékenyen, mert egész gyerekkoromban a mindennapok de a családi nyaralás is arról szólt, hogy mi jó az apámnak, aki Különleges ember (művész), így volt, hogy a bepakolt kocsit kellett kipakolni és nem mentünk nyaralni, mert olyan hangulatba került, szinte sose lehetett semmivel zavarni, mert egy pohár borral ringatózott a hintaszékben Bachot hallgatva mondván ő most a következő alkotáson gondolkodik, a szabadidő hasznos eltöltése az csak abban merült ki, ami az ő hobbija volt, így hétvégente madarakat kellett számolni a nádasban, kevés vízzel túrázni (az a férfias), amikor meg a nyolcvanas évek végén végre eljutottunk tengerre, az idő nagy részét a városi múzeumban kellett töltenünk kulturálódás címén, mondván csak a prolik heverésznek végig egy nyaralást a tengerparton. Nagyanyám el is magyarázta anyámnak, az ő feladata a háttér biztosítása a Különleges Embernek, ennek megfelelően a KE nemigen ment szülőire, viszont úton-útfélen dicsekedett az ilyen-olyan versenyeredményeimmel. Mivel jól ír, az egyetlen, amibe bekapcsolódott, az az egyébként jól megírt fogalmazásaim menetrendszerű átírása volt, aminek máig ható következményeit én viselem persze.
KedvelésKedvelés
De jól írtad le ezt, köszönöm!
KedvelésKedvelés
Nagyon jól megvilágítottad mi lehet az ok, és milyen érzés felnőni egy olyan családban ahol evidencia, a férfi dolgai fontosabbak és neki rendelődik mindenki alá. Viszont ehhez meglátásom szerint egyáltalán nem elvárás, hogy különlegesen legyen az illető, elég ha hímnemű. A környezetemben van olyan család, ahol nyáron rekkenő hőségben, elmentek két (6 és 10 éves) gyerekkel nyaralni 1 hétre, egy olyan horgásztóra ahol tilos fürdeni(!), mert apukának (aki foglalkozására nézve segédmunkás, viszont nagyon jól keres) a horgászás a hobbija. Mondanom sem kell anyuka már másnap hazajött a gyerekekkel teljesen kiborulva, mert a kicsik bediliztek, hogy bár 38 fok van és előttük a víz, mégsem mehetnek be. Ráadásul minden percben folyamatosan fegyelmezni kellett őket, hogy maradjanak csendben, mert elriasszák a halakat. Apuka persze nem jött haza, ő ott maradt és levonta a következtetést, miszerint mondta ő, ezekkel nem lehet nyaralni menni (ezért nem mentek addig se és ezután sem többet sehová).
Szeretném külön hangsúlyozni (mielőtt erre téved valaki a ffi hangról és szóváteszi, hogy nekem a segédmunkás már nem is ember), a segédmunkást természetesen nem degradáló szándékkal írtam, csak érzékeltetni szerettem volna, hogy nem elvárás “cserébe”, hogy különleges tehetségű, mondjuk elismert alkotóművész legyen a férj.
KedvelésKedvelés
Ó, persze, hogy nem kell különlegesnek lenni. Nálunk a nagypapám minden nap pontban 12-kor előjött a szobájából, és addigra terített asztal várta. Ez volt az alap. Ezt a rendszert szépen viszik tovább az anyósok is, amikor előadják a menynek, hogy hogyan kell gondoskodni az ő kicsi fiukról. Meg a másik, amit más nagypapáján is látok, hogy amit nő mond, azt maximum udvariasan végighallgatja, de túlzott jelentőséget nem tulajdonít neki. Vagy félbe is szakítja. Amit meg ő mond, azt rendszerint férfitársainak címzi, kb. mintha ott sem lennék.
Egyébként elgondolkodtam most ezen, mert az én párom is múzeumba szeret menni, és nem a tengerparton feküdni, és akkor majd miránk is haragudni fog a gyerek?
Nálunk egyébként apukám felesége tett olyan kijelentést, hogy most legyünk szívesek megcsinálni az ebédet, mert ma semmi mást nem szeretne csinálni, mint írni a könyvét. (Egyelőre magának ír, ne egy nagysikerű szerzőt képzeljetek el.) Persze most ezzel nem azt szeretném mondani, hogy férfinél ennek több létjogosultsága van. Nem tudom, hogy lehetne ezt megoldani. Talán úgy, hogy ebédidőben senki ne írja a könyvét, hanem osszák be, hogy az egyik főz, a másik mos, bevásárol, vagy valami. Én sokkal jobban szeretek úgy főzni, teregetni, babot fejteni stb., ha együtt csináljuk.
KedvelésKedvelés
““Kollárék a tiszta hegymászás hívei: oxigénpalack és segítő serpák nélkül másznak, mert “a hegyet tiszteletben kell tartani”
…
A többi mászó, így a magyarok is azt szerették volna, hogy az utolsó jeges, csúszós szakasz legyen kikötelezve.”
Én ezt jól értem?”
Ezt ember nincs aki értené szerintem! Akárcsak az oxigén palack nélküli mászás bravúrját ami, ha jól értem azt jelenti, hogy ők nem használnak oxigént, de mivel az általuk használt köteleket lehetetlen oxigénpalack nélkül kifeszíteni, ezért azt a munkát serpák végzik oxigénpalackkal (akiket egyébként szintén nem is használnak csak az általuk kifeszített köteleket). Mi van?
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: kitŰnni | csak az olvassa