nem bírom a kritikát, hát nem bí-rom

2013. márciusi bejegyzés

nem az a bajom, hogy férfi vagy, bár hogy ennek ehhez a fölényes, minősítő viselkedéshez van-e köze, annak én komplett blogot szenteltem

Na, most volt egy s más, ez fontos.

Ha szólnak nekem, hogy egy bejegyzés nincs jól megírva, hogy van ám pontosabb szakirodalom is, hogy összekevertem két szólást, vagy nem is kevesebb a szemérem elleni erőszak büntetési tétele, mint a nemié, meg kondoleál az a szó, nem kondeolál, akkor örülök, és sosem érzem magam megalázva, javítom, amit lehet.

Szólnak, hogy bántó voltam. Az szól, aki bántónak érezte, amit írtam. Mindig van feloldás és feloldozás.

Ha témákat ajánlanak, megköszönöm, figyelek máshol is, kutatom az inspirációt, van sok példaképem és összekacsintós blogtársam, vendégposztok is.

Ha azonban lenyomnak és manipulálnak, ha rejtélyes és fölényes a kritikus, ha a stílusom egészét, az alapvetéseimet, mentalitásomat, témáimat, félreértett szándékaimat, soraimat, ún. általánosításaimat éri a kritika, az nem ilyen. És nem, nem fogadom jól, te sem fogadnád jól, pajtás, pedig te nem is írsz ilyen blogot. A mormon se szereti, ha erősködnek, hogy de Buddha az mondta, hidd el, és a vegán se örül a rántottának.

De tényleg, gondoljatok bele: egy vadidegen? Aki így kritizál, sose látszik, álnéven nyomja leginkább. Miért hinnék neki? Mitől hinném el, hogy ugyan kicsit sarkos, kicsit sértő, kicsit nem ért, de biztos jót akart? Milyen alapon? Hogy épp erre járt? Meg az internet, ami nyilvános?

Nem hiszem, hogy az van, hogy ő engem építeni akar. Eleve összeszorított szájjal figyel, csendben olvas, egy nő, hát miket mond ez, ez akkora szám? Hát, érdekes, végül is. Először, van ilyen is, azt írja: tetszik. Pipás és Minden Áron is ezt csinálta, így ülhetett közénk. Aztán nem tetszik neki ez, nem tetszik neki az. Rajtakap következetlenségeimen, és örül. Vagy intellektuálisan különáll — William Harford, Asszem. Ő nem fog itt meghajolni a sok nő előtt, betagozódni közéjük, olyan nincs, ő MÁS, ő nem csápol itt nekem (milyen színesek, sokfélék ezek a csápolók, és jó felük sosem szólít meg engem, csak ír, kapcsolódik, itthon van! Jaj, de szeretik őket egységes, kritikátlan, Cippollaként delejezett tömegnek láttatni egyesek!).

Ő csak elmondja a véleményét, az is bűn?

Nem, nem bűn, hanem a szándékod, az a nem tiszta. Különállsz, vagy, ez a gyakoribb, elmondod ugyanazt, amit mindenki hajtogat, és szétunjuk már. Hogy ez férfigyűlölet, hogy pont azt csináljuk, ami ellen harcolunk, és én azt írom valahol, hogy…, és akkor most miért nem annak a jegyében, és ágálunk és fröcsögünk, meg azért a nők is, meg nézzük meg a másik oldalt, és ne általánosítsunk, és ő ismeri az autószerelő sógornőjét, és az elélvez análisan is, meg ez a harc nem segít, így nem érjük el a célunkat (mit hisz vajon célnak?) — mindazt leírja, amit én vagy hallottam már, vagy könnyedén, intuícióval vegyített tipizáló hajlamommal, stílusérzékemmel kikövetkeztetek ebből, ami körülvesz: a nők duhaj jókedvét, sarkos véleményét, szenvedélyes fejtegetéseit oly szűk szemmel méregető, jól ismert, nem túl innovatív közegből. Ebben a keretben hat támadásnak, ha válaszul leírom, hogy dehogy, és figyelj már. Ezen sértődnek meg, ilyenkor mondják, hogy cenzúrázom és üldözöm őket, meg hogy én nem viselem el, hogy más meg mást gondol, csak az egyetértő, rajongó olvasókat.

Szóval nem én vagyok a túlérzékeny: ez nem az a kritika, ami bárkit is építene, inkább a kedves olvasók egy része dugja be a szőrös lábát így az ajtórésbe, hogy nekem, hiszen hát nyilvános blogom van, el kell viselnem a kritikát, hát az hasznos és építő, neki joga van, és ugye nem üldözöm a másvéleményűeket?

Mindegyiknek baja van, mindegyik férfi, mind elmegy. Értem én ezt? És engem minősít? Miért nem tanultok meg jólesően vitázni, beszélgetni? Miért nem értitek, amit írok?

És az a nyomasztó még, amikor valamilyen szerepet körvonalaz nekem az olvasó, valamit, ami helyes lenne, jó lenne, mert végre itt vagyok én, micsoda siker, legyek világmegváltó, felelősséget kell éreznem minden szenvedő iránt, előre a lenini úton! Mozgalom, ilyesmi. De én nem tudok erről, nem vállaltam ilyen szerepet. Viszont hogy mit csinálok, azt én döntöm el, és az inspirációkat is én választom. Nagyon sokan nyomnak mindenfelől, hogy mi lenne jó. De csak a magam útján léphetek kedvvel. Hagyjanak már a tanácsokkal, ez nagyon erős bennem, mert nagyon sokat mondták nekem egész életemben, hogy milyen legyek, nem lesz ez így jó. És jó lett, úgy lett jó, ahogy sejtettem, valami szabálytalan módon, minden ellenében, áldástól kísérve. Ez nem önhittség, nem konokság, hanem finom belső iránytű. A saját utam.

Én sem tudom egyébként, mit akarok az írással. Írni akarok, ennyi biztos. Ezért mondom, hogy nem elsősorban feminista vagyok. Azáltal, hogy valami sikerül, valami jóleső, derül ki a cél. A blog történik velem, igen. Nem akarom, nem eltervezem, hanem lesz, sodor, jön, nagyobb, mint én, és egyre inkább az olvasók által lesz. Önkifejezés, önreflexió, memoár, gondolkodás, beszélgetés, stílusgyakorlat, terápia, közösség, kapcsolódás, ébresztő, pletykarovat, altató, vigasz, esély, jövőkép, kritika, érzékenyítés, ismerkedés, jókedv, gesztus, szerelmi vallomás, fitnesznapló, ujjongás, bocsánatkérés, hála, istentisztelet, ateizmus. Ez mind lett, értelmes olvasók közösségében, az internet segítségével, meg rendszeres szövegekkel.

Nem akarok tanácsokat kapni ahhoz, amit nem vállaltam, és amiben nem lennék jó. Értő olvasókat szeretnék, emellett látszani is, egy kicsit feltűnni, és, igen, megélni belőle, mert nem nagyon van más választásom egyébként: én ebben a rendszerben, ahol felszólítja a fővárosi iskola a tanárokat, hogy költésmegtakarításként ne használjanak nyelvkönyvet, és az erkölcstan tanárral összeérnek a dolgozatfüzeteim, tanár többé nem leszek. Meg jó is az, olyasmit csinálni hivatásként, ami ennyire lendületesen akar engem.

Szóval: írok és beszélgetünk. Írok mosogatógépről, erdei futásról, dinnyéről és cigányokról, vagy ami felidegesített a buszon, vagy kétsoros hangulatot, de abban is lesz egy jó metafora. Ez is kell. Leágazás, pitiáner téma, cikkajánló, irodalmi sűrűség, életmód, paródia, didaktikus érvelés, revideált álláspont, esettanulmány, motiváló poszt, észrevétel, feminista kiáltvány. Amikor kérdezem, mi legyen a téma, mindig az nyer, hogy: párkapcsolat, egyenlőtlenség, vagy: mindegy, ami jön. Akármi is, a blog érzékeny, személyes, van háttere, érzelmek fűződnek hozzá. Ne köss bele, ne mondd meg, hogy csináljam. Csak beszélgess.

És próbáld ki, ha olyan jól tudod, legyen blogod, nem semmi egy érzés.

53 thoughts on “nem bírom a kritikát, hát nem bí-rom

  1. “Csak beszélgess.” Ez a legjobb itt, akkor is ha ritkán szólok hozzá, mert akkor is úgy érzem, hogy velem beszélgetnek. Biztos nem értünk egyet mindenben (pl. én szeretek autóval járni 🙂 ) de a vélemény különbségünknek nem az a vége, hogy az egyikünk agresszívan odacsap. És ezt jó végre megélni, akár ilyen formában is. És biciklizz nyugodtan, ha te azt jobban szereted, amikor vezetek majd figyelek Rád is! 🙂

  2. én ezt sose értem, miért nem nyit saját blogot? persze vannak tanácsadó típusok, a rosszabb fajta, aki maga semmit sem mer csinálni, de szeret tanácsokat adni mondjuk a miniszterelnöknek, és büszke arra, hogy ő a tanácsadó testület, gondolom, ilyesmiről van szó. nekem ez fagyöngy-szindróma. ja, és aztán irtó hamar megsértődnek, és még te vagy a hülye, mert nem fogadod el a kéretlen tanácsot, hát rajtad nem lehet segíteni, ők csak jót akartak, de ha te ellököd a segítő kezet, boldogulj egyedül, majd megbánod, és visszasírod még őket. ja.

    • “én ezt sose értem, miért nem nyit saját blogot?” hát nem nyit, mert ott beszélgetni kellene és figyelni a másikra.ő meg nem ezt akarja, hanem ráerőltetni a látásmódját, magát a másikra. így előbb utóbb csak azok mennének a blogjára akik ugyanazt fújják amit ő, de a kórusból nehéz szólót énekelni. hogy fog ő akkor kitűnni a sokaságból? kényelmesebb és az egójának látványosabb egy MÁS blogon “úttörőnek lenni” és “téríteni”. Micsoda kihívás!

      • mert a saját blog rengeteg meló. gondolkodni, elmélyülni a gendertémákban, rengeteg idő és energia. megsértődni, kritizálni, fröcsögni két másodperc.

      • ja, és jellemző, hogy a f.érfi.hangon 3 ember kommentel egymással minden cikk alatt kilométereket. És ők járnak széttrollkodni minden női oldalt ugyanazokkal a módszerekkel.

        • …hogy ezek ennyire ráérnek, ez a passziójuk, és ilyenkor jut eszembe nekem is, amit már mások megírtak (lehet, pont te voltál?), hogy közben gondolom az asszony tartja a frontot otthon…

    • Igaz, milyen jó, hogy van ilyen, bár már százszor, százféleképpen elmondta É., hogy mi a stájsz, de nem “ment át” az üzenet a címzetteknek…

      Blogot nem nyit az illető, mert az melóval jár, kéretlen tanácsokat adni meg sokkal jobb buli. Micsoda önbizalma van, hogy azt gondolja, te kíváncsi vagy a tanácsra?

  3. napi szinten olvaslak és érzem mennyire jelen vagy a mondatokban.(hogy mekkora munka az, mekkora önfegyelem, koncentráció – tudom)
    szóval, szerintem aki ennyit dolgozik szavakkal(lételeme a megfogalmazás)…aki egész nap varr, annak nem kell megindokolni hogy mitől bök a tű.

  4. Éva, ez – de ezt mind tudod – társadalmi méretű jelenség (ez a reflexszerű férfi-besértődés). Idejönnek és utána megsértődve elmennek (kivéve 1-2).
    Nekem is csinálták ezt a gender témájú kurzusaimon, szerencsére voltak jó viták is. Jöttek a reflexes válaszok ott is, meg hogy ő nem olyan (én sem vagyok olyan, ettől még beszélhetek jelenségekről, nem?), meg az ő családjában a nők amúgy is olyan alávetettek, maguktól (!) azok stb., stb. Amúgy szerintem pár év múlva jobb lesz a helyzet, én nagyon bízom benne. Kitartás, és ez a blog nagyon sokat ad nekünk, nőknek. Remélem, az értő férfiaknak is.

      • Valami hasonló könyv már van. Magyarul azt hiszen A Behódolt Feleség a címe.
        http://www.amazon.com/Surrendered-Wife-Practical-Finding-Intimacy/dp/0743204441
        Valami olyasmit fejteget, hogy az egyenrangúság az ami káros és amit csak feminista hatásra erőltettek magukra a nők és az utóbbi évtizedekben szoktunk le egy sor nekik (férfiaknak) nagyon kellemes tulajdonságunkról. Például a behódolt nő nem utasítja el szexuálisan a férjét. Na persze…

        • Van itt egy ilyen róla,
          http://www.harmonet.hu/te_en_szex/53982-uj-divat-legy-behodolo-feleseg!.html

          ez nem nooooormális, mármint aki a könyvet kitalálta, aki állítólag feministának gondolja magát???

          “Meg kell adni a férfiaknak azt az érzetet, hogy ők az egyedüli urai a helyzetnek, a kezükben van a kontroll.”

          Milyen új, friss gondolat! De ezt trénerek tanítják vagy tanították ám az USÁ-ban. Csodálatos!

          “A behódolt feleség:

          Lemond arról, hogy ellenőrizze a férjét
          Tiszteletben tartja a férje gondolkodását
          Kifejezi a háláját azért, hogy a férje megajándékozza őt
          Kifejezi, amit akar anélkül, hogy megpróbálná ellenőrizni a párját
          Támaszkodik a férjére a pénzügyek tekintetében
          Arra figyel, hogy a család igényei beteljesüljenek -ezáltal a saját igényei is kielégüljenek
          Kifejezi saját igényeit, ugyanakkor tiszteletben tartja a férje óhaját.
          Manipulációtól mentesen él, nem kritizálja párját, _lágyan és elfogadóan_ viselkedik.”

          És ezt mint új párkapcsolati módszert reklámozzák. Mi van? Én tényleg nem értem. He? He? Ááááááá!

          • “lágyan és elfogadóan viselkedik.” Na, megint előjött. Azért időnként látjuk is, mennyire zavarónak tartják sokan, ha egy nő határozottan meg meri mondani mi a véleménye és mit tart elfogadhatatlannak. Akkor rögtön repül felé a válasz: “olyan agresszív és támadó vagy!”

            • De én ettől nyilván “boldog nő/feleség/asszony” leszek bmeg, hogy lágy és elfogadó leszek, mindenre bólogatok, mint egy kiskutya, és soha nem mondok ellent. Nyilván. Ettől ÉN boldog leszek.

          • hú, hát akkor létezik. van szerintem egy lazábban értett, tágabb verziója is (ezerféle alváltozatban), ami “visszatérés az Igazi Női(es)séghez” néven fut.

            • Húbakker. Ettől a könyvtől nagyon fölment a vérnyomásom, pedig csak az ismertetőt olvastam. És az a probléma, hogy sokan, akiknek fogalmuk sincs, miről szól a feminizmus, boldogan be is veszik ezt a maszlagot, a természet ősi rendjére, satöbbire hivatkozva. Érdekes módon viszont még egyikük sem tudott produkálni egyetlen feministát sem, aki azért volt boldogtalan, mert feminista, pedig gyakran hivatkoznak szerencsétlen, magányos emancipált nők tömegeire, akik rögtön boldogok lesznek, mihelyt alávetik magukat uruknak és parancsolójuknak.
              Amiről csakazolvassa ír, nem egyedülálló jelenség. “Ellenvéleményen” sajnos sokan a másik ledorongolását értik, vagy alapvető elveinek megkérdőjelezését. Az “építő kritika” kifejezést pedig mindenre ráragasztják, ami nem annyiból áll, hogy “hú de szar”.

  5. Még valami: “Miért nem értitek, amit írok?” – kérdezed. Vannak, akik tényleg nem értik (de az nyilván nem fogadható el számukra, hogy ők ehhez kevesek). Nem látják át, gendervakok vagy genderfélvakok, a társadalmi folyamatok-összefüggések ködösek, a biológiai-vulgárpszichológiaiak meg kényelmesek és közérthetőek (á, nem azok azok sem, csak irtózatosan le vannak butítva). Szóval van olyan, hogy nem érti. De majd meg fogja. Vagy nem, az ő dolga, nem a Te felelősséged.

  6. Nem is kéne elolvasni a “bejárat”-ot, elég a cím: csakazolvassa. Ha valaki már ezt sem képes elolvasni meg értelmezni, azzal tényleg kár szóba állni, nem lehet mindenki Einstein.
    Mondom ezt úgy, hogy nincs autószerelő rokonom, viszont élveztem már el análisan. Az említett kommentelőknek meg kívánom, hogy ne élvezzenek, csak banálisan.

    • Ez jó! 🙂
      Meg az összes többi hozzászólás is. Ez az amit nehéz tudomásul venni és elfogadni: Nem mindenki érti. Nem ugyanaz a szótárunk. Nem érdekli őket ilyen mélységekben a szavak igazi hatalma, nem ilyen formán figyelnek magukra, se másra, stb… mert nekik ez nem világuk. Beláthatnák ezt ők is végre. De ahhoz tudni kéne belátni.

    • számomra az, hogy csak az olvassa aki ismer és szeret nem egyenlő azzal, hogy csak az olvassa, aki egyetért. az ismeret hiányát elismerem, erre írtam az első benyomást, szerintem ez is ugyanolyan fontos és értékelendő visszajelzés, mert csak egyszer kaphatunk új ismerőstől.

      • Mi most haladunk valamerre, vagy mindenkinek visszavágsz?

        Te nem értesz egyet? Te mit gondolsz? Eddig nem derült ki, csak az nem, mi nem tetszik, és ez engem feszélyez. Az ördög ügyvédje pozíció hálás, csak némileg öncélú.

        Itt van viszont a névadó definíciója és kérése: nekem meg fontos, hogy hasonlóan gondolkozzunk, legyen néhány axióma.

        Például hogy a sarkos megfogalmazás nem bánt, nem agresszív, hanem láttatni akar.

      • Írd le, hogy mit gondolsz te! De ne úgy, hogy “szerintem neked nem kéne ennyire x-nek lenned”, meg “számomra mást jelent az egyenlőség”, tehát ne hozzám képest, ne rólam, hagyj engem egy kicsit, ne viszkessek már ennyire, hanem mondj valamit, ami te vagy, amiből kiderül, mit gondolsz. Egy kis intőpártiság volt eddig a kommentjeidben, más nem. Nem értelek, és a nem értés meg homályból minősítgetés gyanakvóvá és idegessé tesz.

        Nem fejtetted ki. Így, mondjuk:

        https://csakazolvassa.wordpress.com/2013/03/14/szeret-a-fiam-de/#comment-15372

        Ez ellenvélemény, nem fél, és ad szempontot.

        Idézet Adéltől: “az emberek leginkább úgy képzelik, a nézetkülönbségeknél valakinek mindenképpen veszíteni kell” — ezt felejtsük el.

  7. Nem összeszorított szájjal, inkább elkerekedett szemmel figyelek, hogy milyen indulatok szabadultak itt el, milyen pocskondiázás – a ti szavatokkal élve: fröcsögés – kezdődött mekkora egyetértésben. Kifogásoljátok a stílust, hogy nyers és bántó, de amit ti megengedtek magatoknak, az mennyiben különb nála? Én mikor pajtásoztalak le? Mikor vontam kétségbe az értelmi képességeidet? Mikor neveztem “autisztikus”-nak? Én ülök a magas lovon? Azt mondod nem tetszik, hogy megítélem a személyiséged, mégis határozottan tudni véled, hogy nekem valójában mik a szándékaim. Hát nem, kedves Csakazolvassa, kurvára nem te fogod megmondani, hogy mik voltak a szándékaim.

    Tényleg segíteni akartam, nem sikerült, elfogadom. Most már nem akarok segíteni, de a véleményemet igenis le fogom írni (amíg explicite meg nem kérsz rá, hogy ne tegyem). A szándékom a vita, nem akarom hagyni, hogy elégedetten hátradőlj, biztos igazad tudatában. Még hogy nekem van itt túlzott önbizalmam, olvassátok vissza, milyen határozottsággal jelentitek ki, hogy igazatok van. Más szemében a szálkát kiszúrjátok, de a sajátban a gerendát már nem.

    Látom nem én vagyok az első és biztos, hogy nem is az utolsó a sorban. Azt is látom a posztodból, hogy egész jól elhelyeztél az ellenségeid falán, lehet rám (is) kivetíteni az összes sérelmet és dobálni a sárral, mert betettem a csúnya-szőrös-férfi lábam ebbe a közösségbe.

    Erről most ez a véleményem, a hozzászólásaitok alapján ilyennek látlak titeket.

    • Egy: ne beszélj csúnyán.
      Kettő: te ide berontottál, mint az FBI a családi ebédre egy zsé kategóriás akciófilmben.
      Három: Ha az a khmmm… preferenciád, ami persze bárkinek lehet bármi, hogy ezt a közösséget oltod, akkor egészségedre.

        • Én nem kérek ilyet, hogy ne beszélj csúnyán, csak vicces, ahogy eltanulod a szavaimat. Fenchurch, szoktunk csúnyán beszélni, nyomatékosító meg módosítószói jelleggel, ha helye van, és ha nem gyalázás.

          • Nem eltanulom, tök tudatosan használom, amikor verbális agresszióról írok és a következő mondatomban direkt az általad használt vulgáris kifejezést használom vagy amikor gúnyosan írok arról, hogy gúnyos vagy. Ezek szandekosak a részemről, de nagyon szájbarágós sem szeretnék lenni 🙂

          • A csúnyán beszélést nem a konkrét “csúnya szavakra” értettem, hanem az egész komment stílusára. (Én is szoktam csúnyán beszélni, csak lehet, hogy nem az első viziten közlöm, hogy bazmeg, ez a kávé de szar.)

    • Most meg nagyon érzékeny lettél, pedig senki nem írta neked, hogy karót nyelt meg vélt sérelem meg ilyesmi, az az érdekes, hogy téged konkrétan senki nem említett a kommentekben, csak arra a sok szívesen feszülő, “nehogymárezittmegmondja” férfire utaltak többes számban, aki erre járt, aki “segíteni akart” — mert annnnyira segítségre szorulok, el se tudom képzelni enélkül, az ő Bölcsességük és Más Véleményük nélkül –, és aki egy percig nem írta, hogy neki miért jó itt lennie, semmi jót, soha, és akikre, mivel képtelen voltál leállni, egyre jobban hasonlítasz. És persze a választóvonal: Ti és Én. Első Nagy Én. Ti Nők, egyetértésben és ÉN. Csakazértse fogsz egyetérteni, nyilván, hiszen te nem vagy közülünk való, te más vagy. Másképp látod. De könnyű ez, de olcsó kis pózocska. Miközben válaszolni is csak epigonként tudsz.

      Basszus, legyen más a véleményed. Nagyon más. Ne tessék ez a blog. Mondd el. De légy eredeti. Légy itt, intenzíven. Vállald magad, tedd bele magad. Legyenek saját szavaid, ne az enyéimmel lőj már vissza. Pöttyet leleplez ez a “nem akarom, hogy hátradőlj igazad biztos tudatában”. Elhiszed nekem, hogy szerintem ez az igaz, és hogy nagyon sokat dolgozom a felismeréseimen és megfogalmazásukon, és főleg: hogy belül pontosabb az iránytű, mint egy semmijét sem vállaló ki tudja, kié?

      Neked mi a referenciád? Hogy én karót nyelt vagyok, meg agresszív?

      Nem különb a reakciók stílusa, amelyeket most oly gonddal elemzel. De te, te miért kezdtél olyan stílusban írni egy barátságos közegben, ha az a stílus kifogásolható? Arra reagálunk, miért fáj neked, ha olyan a fogadjisten is? Hogy miért olyan? Mert már nagyon elég volt, hogy azok, akik saját tartalmakat írhatnának az örök reagálás helyett, lehetnének sikeresek máshol, itt fanyalognak, méregetnek, engem elemeznek.

      Sajnálom, hogy még most sem érted, mi a gond, milyen lehet ezen az oldalon. A típussal van bajom, aki nem nyugszik, téged nem ismerlek. Nem az utolsó vagy, ez biztos, de ez nem engem minősít.

      • Hát magamra vettem ezeket a kommenteket, végülis név szerint meg lettem említve a posztban, tegnap hosszan vitáztunk, azért a kettő között csak van összefüggés, de azt láttam, hogy nem csak nekem szól, hanem annak a típusnak, akit innentől fogva én is képviselek. Ezért is mondtam a projekciós felületet. Tegnap pedig konkrétan az én hozzászólásaimra is kaptam olyan válaszokat, amelyek stílusban szerintem jóval durvábbak és bántóbbak voltak annál, amit én írtam rólad először. Tőled is.

        Azt kérdezed, miért kezdtem el olyan stílusban írni egy barátságos közegben? Mert úgy gondoltam, hogy ennyi kritika még bőven belefér. Úgy éreztem, nyitott a kérdés, és érdekel másnak a véleménye. Valóban nem mélyültem el a blogban, nem ismertem meg a normarendszert és nem futottam le a bejárt köröket.

        Ha az első kommentem után azt mondod, hogy “figyu, ez rosszul esett, légyszi ne írj ilyeneket”, azaz leírod az érzéseid anélkül, hogy visszatámadsz és olyan szavakat adsz többször a számba, amiket nem mondtam, mert ezek a te korábbi sérelmeidnek a rám történő kivetítései, akkor nekem is tök egyszerű lett volna azt mondani, hogy “ja bocs, oké”.

        De így, hogy folyamatosan visszatámadsz és az én kezdeti udvariatlanságomnál jóval durvább sértéseket vágsz a fejemhez (a többi kommentelőről nem is beszélve), nehéz ezt mondani.

        • Tedd nár le, hogy te és mi. Tedd már le. Okosabbnak tartottalak ennél, hogy ilyenekkel gyere. Én veled beszélek, nem a többiekkel, ha velük van bajod, nekik és egyesével mondd meg. Én nem írtam rólad sértőeket, pedig nem esett különösen jól az én szépséges blogomon, főművemen, hogy a semmiből elálltál azzal, hogy agresszív vagyok.

          Nekem mindegy, írsz-e vagy nem, sok mindent elbír a blog, nekem minden érdekesebb, mint amilyen elkeserítő. A trollpolicyről, mely kontinensünk leglazábbja, szerdán írok.

          Hogy én innen kitiltsalak, hogy ezt kiprovokáld, aztán lehessen mondani, hogy én nem hallgatok meg senki mást, és hős lehess, nem, nem, ez nagyon aljas kis manipulációcska megint. Annyira önleleplező az egész, a segítő szándék, minden.

          Csak bátran, nem zavar. Néha lesz véleményem, néha nem. Még mindig nem köszöntél be egyébként. Miközben nem hagy nyugodni a blog láthatólag.

          • “Okosabbnak tartottalak ennél” – én vagyok manipulatív?
            “Én nem írtam rólad sértőket” – dehogynem, csak te nem tartod annak, mert én is megsértettelek és innentől fogva úgy érzed, hogy jogodban áll visszavágni, amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. Folyamatosan leminősítesz, inszinuálsz, de úgy látszik ezt nem veszed észre. Azért válaszolok neked a saját szavaiddal, hogy lásd. Illetve azért, mert csak epigonként tudok válaszolni. Ó igen, gúny és szarkazmus, ezek sem jellemzőek rád.

            A semmiből előálltam, hogy agresszív vagy? Szerintem leírtam, hogy milyen viselkedésedet látom annak, és olvasva a hozzászólásaid, verbálisan agresszív vagy. Kurvára furcsa, hogy ezt nem látod.

            Tényleg nem hagy nyugodni a blog. Bár, ahogy írtad, nem érdekel és nem hat meg (tehát ne is próbálkozzak a benyalással, fordítom le magamnak), de azt láttam, hogy jól tudsz írni, amikor nem felesleges körökre (mint a FB vicc, és NEM a szánalmason történő megjelenés) pazarlod az erődet. Mint ez a mai poszt.

            Meg akarlak győzni az igazamról. Nem érzem magam emiatt sem hibásnak, sem bűnösnek, mert te is meg akarsz győzni engem a te igazadról, azon túl, hogy kijelented, igazad van.

  8. Nagyon idevág az alábbi videó, ha tehetitek, nézzétek végig, kicsit hosszú. A fantasztikus Brene Brown beszélgetése Oprah-val. Két alkalommal is érinti ezt a kérdést – a viszonyt az arctalan kritikával. Szerintem szép és igaz, meg sok erőt ad. Az egész, úgy, ahogy van elképesztően értékes. Ajánlom Brene Brown TED-es előadásait és könyveit is, már többször jutott eszembe, hogy posztolni kéne a blogra belőlük.
    http://www.oprah.com/own-super-soul-sunday/Full-Episode-Oprah-and-Brene-Brown-on-Daring-Greatly-Video

  9. Azért az hihetetlen,hogy a férfiak mennyire egy kaptafa,ahogy reagálnak itt a dolgokra.Tökre kiszámítható.Az ember előre tudja,mit fognak írni a következő hozzászólásban.Vicces,ahogy megy fel bennük a pumpa és magyarázni próbálják a bizonyítványukat. 🙂
    Én még ott tartok,hogy minden férfit majdnem gyűlölök,de legalábbis lenézek.Ebből ki kell jönnöm előbb-utóbb valahogy.Mert ez így nem jó nekem.

  10. Visszajelzés: elmondhatom a véleményem? | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s