mi a posztmodern?

Persze azonnal a módszertan jár az eszemben, amikor belém döbben a posztmodern. Hogy hogyan érzékeltetném ezt nyolc-tíz okos, érdeklődő érettségizőnek.

Posztmodern az, amiért, vagyis egy konkrét esemény elbeszéléséért a blogot indítottam eredetileg, de nem írtam le mégse: tavaly, április 14-én, bár a Protokollra volt jegyünk, nem tudtunk ellenállni a Százéves házak rendezvénysorozat egyik programjának: a Külügyminisztériumban (amely százéves volt) a hallatlanul művelt és européer Prőhle Gergely államtitkár fogadta az épület tervezőjének unokáját, aki nem más, mint Bálint András színész, színigazgató; a Protokoll című, színdarabbá is átdolgozott verses regény íróját, Térey Jánost és az igazi protokollfőnököt. Beszélgettek, zongoráztak, énekeltek.

A többi a művész úrnak írt üzenetemből, amelyre nemrég bukkantam rá.

…összeért az építészeti és a színházi szál. Volt a jegyre bőven jelentkező, mi tehát amoda mentünk családilag, bár megdöbbenésemre együtt villamosoztunk G-val (főszereplő színész, a szerk.) — hogy mit keres ő negyed hétkor túrabakancsban a villamoson, azt fel nem foghatom, be is kell énekelni, nem?

Szóval míg ti nyomtátok a Protokollt, mi az igazi külügyminiszterrel, sajtófőnökkel, Téreyvel és Bálint Andrással beszéltünk ugyanarról. Az államtitkárok pedig négykezest játszottak, azt lepontozta volna Karányi és Mátrai erőst, és az én emberemnek ugyan hallása nincs, de amilyen arcot Bálint András vágott, ahogy megszaporodtak a ráncai a pódiumon, azon röhögött. Én először a szegény Pröhle–Ódor pároson, akik egyébként önironikusan konferálták fel magukat, aztán a férjemen, aztán detektáltam, hogy előttem rázkódik Saly Noémi és Ritoók Pali (unokatestvérek), és amikor úrrá lettem a zene okozta sokkon, onnantól már én is rajtuk is. Kegyetlen volt. Merthogy a komolyzene is olyan, mint a protokoll: ha rendeltetésszerű, és hibátlan, észre sem igen vesszük, azonban ha kisiklik…! És Strauss Szeptember-dalát is hallottuk (ez az előadásban is felcsendül, a szerk.), felvételről, ezért igen hálásak voltunk.

A művelt és kedves Pröhle Gergely vezette a beszélgetést, Martonyi a bajszát pödörte, a protokollfőnök(nő) pedig váltig magyarázta, hogy a protokoll nem képmutatás és kötöttség, épphogy felszabadít, és ők nem olyan spleenesek ám, mint Mátrai, éjjelig dolgoznak, mindannyiunkért, de tényleg, végül mentette az estet egy Donizetti-áriával, akkor megállt a levegő, mert nagyon képzett hangja van. Térey meg elegánsan, kérdésekre nem válaszolva, tőmondatokkal éreztette, hogy ami a külügyben igaziból zajlik, az elég kínos. Aztán még dedikált is, és megállapította János, hogy én sokkal szebben írok (ennek örömére ma blogot nyitottam)

— ez volna itt az értesítés

(…)

Aztán János és BAndrás egyeztették a pogácsa-hasé-bor-háromszögben, hogy mégsem találkoztak személyesen, mert János, amikor pályája elején feltérképezte a szecessziót, a papájánál járt. Aztán buli volt a Fogasházban, és átjött a jegyet megkapó cimbora, és egyeztettük, ki mit élt át.

Aztán, posztmodern még egy másik este, szerda, 2013. január 16.: Nádasdy Ádám, a kitűnő nyelvész, egyetemi tanár, költő, műfordító, publicista a lányával, Nádasdy Vilmával magyar nótát énekel a Pepita Ofélia bárban.

https://www.facebook.com/events/464911030234711/

És nagyon komoly zenészek: Lázár Zsigmond hegedűn (kristálytiszta, virtuóz, életteli hegedűjáték élőben, hm!), Hegyi Dávid zongorán kísér: a kíséret profi, az énekesek amatőrök, de ez az amatőrség megemel, és nem csak azért, mert, mint a tanár úr mondja, a hiányosságot ügybuzgalommal és komoly érdeklődéssel pótoljuk. Szmoking (kiguglizza az ember, hogy nem, nem frakk), estélyi ruha, vérbő és értő amatőrség, és nagyon érzik, mit hogyan kell. A tanár úr énekel, szervez, konferál, kalauzol. Én leborulok az előtt, akinek van stílusérzéke, tudja, minek hol a helye, mi a jó poén és mi sértő, hogyan kell finoman műsorrá rendezni, összekötni a dalokat, aki értékel, párhuzamot von, definiál, minden közhelytől, sallangtól, kamutól mentesen, komoly iróniával,

Vidéken a telkeket kerítés választja el egymástól. Ezt vidéki barátaink mesélték. Ez a kerítés néha deszkából készül, és vékony — ami indiszkrécióra ad alkalmat.

, aki ki mer állni, és a dolgát teszi, és csillogóan okos — és, mert ilyenen azért volnának egy páran, mindezt hiúság és buta magamutogatás nélkül teszi, a még színészeket (sőt) is elkapó manír nélkül, önmagát adva, fegyelmezetten, egyébként pedig a szakmáján kívül, egyszerű zenekedvelőként.

A jól ismert genderfelfogást jeleníti meg…

és eléneklik, hogy Lányok, a legényt jól meg-becsül-jééé-tek.

Magyarnóta, így: igen. Megértős, beledöbbenős, más kontextusba helyezős. Parti Naggyal és másokkal, elemi a hatás.

És még posztmodern az is, ahogy mellém lép a premieren az írófejedelem, és én sírni kezdek, mert… de nem tudok erről írni, már írtam.

7 thoughts on “mi a posztmodern?

  1. “Lányok, a legényt jól megbecsüljétek” – különben nem jön ki a ritmus…vagy az nemk volt szempont ?
    Amúgy ennek van egy “feminista” változata is – nem túl szép, szerintem ezért nem is feminista.

    Kedvelés

  2. Visszajelzés: egyéves | csak az olvassa

  3. Visszajelzés: most kezdek élni | csak az olvassa

  4. Visszajelzés: tapsművészet | csak az olvassa — én szóltam

csak okos-jóindulatú írhat ide

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.