…ha nem nyom a cipő, már boldog vagyok, és nemhogy szőrös a lábam, de fogalmam nincs, hogy szőrös-e, mert nem láttam napok óta.
Olvasom a ragyogó blogkollegina bejegyzését, miközben tolom a Milkát. Igen, igen, igen.
Igen, nyomasztó a sok vékony, feszes, nagymellű nő.
Igen, ilyen (talán a modelleknél kicsit gömbölydedebb) nőkre verik a cerkát a fiúk.
Igen, szeretnék én is formásabb lenni.
És milyen jó lehet nekik, akik reflektorfényben bátran végigmennek fürdőruhában, nincs visszerük, nem remeg a combjukon a háj, és még csak a hasukat sem kell behúzniuk. Mennyi erő, sugárzás, hódolat!
És mégsem. Nem, nem, nem. Nem, mert igazából mi magunkat nyomasztjuk mindezzel. Senki, sem a főnökünk, sem a partnerünk, sem a barátaink nem várják, hogy ilyen formásak és simák legyünk. Mi is csak azért várjuk el, hiányoljuk ezt magunkban, mert női szocializációnk része a szorongás, amelyre a maga cellulitszereivel, káposztaleves-kapszuláival és szuper push up melltartóival mohó iparág települt, és azt mi tartjuk életben. Engem ez az iparág, még az értelmes magazinokban is sokkal jobban zavar, mint a testem hibái. Még pontosabban: az zavar, hogy ekkora sikere van, és nők százmilliói hajlandóak a szorongásbizniszt táplálni a szerek, ruhadarabok és magazinok megvásárlásával.
Ne csapjuk be magunkat: aki valamilyen alternatív idolra, például Tara Lynnre akar hasonlítani, ugyanúgy szorong. Aztán meg ugyanezek a magazinok leleplezik önmagukat: szörnyű ez a nyomás a nőkön, ez a sok mesterkélt példakép, éljen a természetes szépség. Kritikus cikkeket írnak arról a jelenségről, amelyet ők növesztettek ekkorává, és mi bólogatunk. Az ELLE tette két éve címlapjára Tara Lynnt, az ÉVA pedig jó másfél éve csak amatőr címlaplányokat tol az arcunkba; nyáron néhány harmincas-negyvenes megmutatta a fenekét és a fürdőruhás testét (de csak a kivételesen szépek, persze, “milyen szépek ezek a hétköznapi nők” — mikor lesznek valóban csúf, vagy akár csak hétköznapi arcú nők az újságokban?). Na, ehhez kell a vastag bőr, mert a következő oldalon meg, teszem azt, a mezoterápiáról olvasunk, az új szépségtermékek között pedig megint a striaellenes krémen tűnődhetünk el, még én is, igen. Össze is omlana a magazin, ha mi nem szoronganánk a testünk és az öltözködésünk miatt, mert elpártolnának a hirdetők.
Indítsunk már egy szépség- és divatmentes női magazint. Mit szóltok?
És főleg azért szorongunk annyit a tükör előtt, mert olyan luxusban élünk, hogy ráérünk azzal foglalkozni, hogy mutat a testünk, és, ami még fontosabb: addig sem használjuk. Hát törődött a tükörképével egy marokszedő parasztasszony száz éve? Vagy ma egy inuit eszkimó nő? És ugyan, kinek feszesebb a teste? Változtak az idők, városban élünk, az öltözködés és a test körvonala másféle és fontos kulturális kódrendszer, státusszimbólum lett. Nem ússzuk meg a szépség- és egészségkultuszt sem, valóban nincs kiszállás a körhintából. Mi a Milkát is akarjuk, a családi autót meg a feszes feneket is. Amellett rengeteg időnk lett, azt lakásban töltjük és fő tevékenységként szarul érezzük magunkat.
Pedig érezhetnénk magunkat szarul mástól is. Ugyan, közülünk kit zavar, hogy nem éri el már az ujjhegye sem a padlót, ha nyújtott lábbal előrehajol? Tudod-e egyáltalán, hogy le tudsz-e még menni hídba? De a combodon azt a dudort, azt persze tudod.
Nyugi, lányok, a mi testünk nem arra kell. Nem nézi senki, nem is létezik. Nem fotózzák se szűk ruhában, se meztelenül (és nem is csillámpúderezik meg fotosoppolják), nem kell elegánsan, vakuk kereszttüzében megjelennünk, nem lesi a zöldségestől az újságírón keresztül a producerig senki, hogy valójában milyen ráncosak vagyunk. Aki a szempilláját ki tudja festeni, és nem szélesebb derékban, mint seggben, már jó nőnek számít. Ez rossz és jó hír egyszerre.
Paradox módon épp a nagyon tökéletesek, a testüket munkaeszközként használók nyomasztják magukat a leginkább azzal, hogy mindig tökéletesek legyenek, hogy mások még tökéletesebbek, és hogy hogyan lehetnének még annál is tökéletesebbek. Ők tökéletlennek látják önmagukat, és, ami az igazi különbség: folyton nézik. Eszembe jut az a színésznő, aki ötven felé is bátran mutogatja a hasát, lábát. Csodálom közben, hogy Kováts Adél, mert hogy ő az, civilként viszont szemüvegben, korának megfelelő arccal néz rám a 168 Óra címlapjáról. Láttam a Vágyvillamosban farmerben és melltartó nélkül, fehér pólóban, hervadó huszonévesnek néhány hónappal ezelőtt, meg a Rítusban, nem sokkal régebben, majdnem meztelenül. Meg a másik, Szávai Viktóriára gondolok egyébként, akinek a szülése után is olyan hasfala van, amilyen nagyon sok sport után sem nagyon lenne nekünk halandóknak, és mégis elcsípem a tizedmásodpercnél is kevesebb görcsét az ágyjelenetében, ahogy behúzza, vagy még inkább, ahogy belé villan, hogy vajon hogy mutat. Most derült ki, hogy ugyanahhoz a pedikűröshöz járunk, és ezért is üzenem: jól, nagyon jól, ha a feje tetejére áll a művésznő, akkor is.
Csodálatos ám komplexusok nélkül élni, mondja ugyanebben az előadásban (Protokoll) egy másik fiatal nő. Azt gyanítom, mégis nekik vannak, lehetnek a legdurvább komplexusaik. Ők azok, akik nem mehetnek ki az utcára lenőtt hajjal, kérges sarokkal. Én meg csinosnak érzem magam, holott profi szemmel valószínűleg nagyon nem áll jól az a narancssárga nadrág; a kilóim száma, igen, akkor coming out: már nem is h-val kezdődik; ha nem nyom a cipő, már boldog vagyok, és nemhogy szőrös a lábam, de fogalmam nincs, hogy szőrös-e, mert nem láttam napok óta.
(Az anyaság eszményeivel ugyanígy vagyunk. Lapozgatjuk a kismamamagazinokat, vagy még inkább a mamamin kattintgatunk, megbámuljuk a Sparban azokat a mosolygós asszonyokat, akik oly türelmesen hajolnak a babakocsiba, és elirigyeljük a szomszédasszonyunk kreativitását. De mi, és hála Istennek, bátran ordíthatunk magunkból kikelve, zsíros hajjal, és megnyugodhatunk, hogy más is ezt teszi, vagy ha nem, akkor azért nem, mert sokkal több erőforrásból gazdálkodhat. Ez van: az anyaság is végül a nagy eszmék helyett a rögvalóság, a kényszerek eredője. Hogy azok a kényszerek élhetőek legyenek, ne csöpögjön a csap, védőnő és anyós inkább ne jöjjön, és ne zsírtahó legyen a férj, na, az a feladat. De hogy én kesztyűbábozzak kacagva és nyomasszam magam, amiért nem és nem megy valódi lelkesedéssel? Igen, porosodik a diavetítő, mert ha nyugodt tudok maradni, és a rengeteg tennivalót, helyzetet kedvesen, kiabálás nélkül kezelni, már az nagy teljesítmény. Az anyaságom se, a testem se nézegetni való.)
Megcsodálom Palvin Barbarát és a többit, mint valami műtárgyat. Ha olyan lennék, vagy olyasmi, nehéz életem lenne, gyűlölködve figyelne a többi nő, soha semmit nem tudhatnék a magam teljesítményének, és légyrajként szállnának meg a gázos figurák. Igen, a szép nő gyanús, az utcán sem mehet végig nyugodtan, mindenki őt lesi. Nem irigylem: más világ. Én használom a testem, és ha céljának megfelel, mint a hal, amely (Nádas Péter) forma és funkció egyben, akkor nem sírok amiatt, hogy szá nyolcvankettő a kiló. Jobban érzem magam mondjuk, ha nem tömítem el magam zsírral és egyszerű szénhidrátokkal, és ezekkel összefüggésben attól is, ha simán megy a nyolc meg a tíz kilométer futás (nem kocogás) kis emelkedőn is. De hogy a hasam milyen? Milyen, hát az enyém. A combom? Az már ilyen lesz, letagadhatatlanul biciklizős. Örülök, hogy van derekam, és felvehetek hátul nyitott felsőt, mert izmos vagyok, de néhány éve még melltartó nélkül is nyomultam. Bugyi-, hajfesték-, szemspirál- meg arckrémügyben pedig nincs kompromisszum. Jól érzem magam. Ámulok a régi fotókon, fiatal szépségemen, és javaslom, ti is örüljetek annak, hogy még olyan a testetek, mert csak rosszabb lesz.
Eljutottam odáig, hogy örülök, hogy a testem erős, egészséges. Szeretem már nem csak a parfümömet, hanem a testem természetes szagát is, a működését, logikáját, és egyre kevésbé harcolok ellene.
csak az olvassa. én szóltam 
Szerintem indítsunk.
És de jó neked, hogy csinosnak érzed magad! Az is vagy egyébként, sugárzol. És nem a nappali fényre gondolok, ahogy megcsillan a fenekeden.
KedvelésKedvelés
Ja és én egy teljes csomag sajtos rudat nyomtam be, amíg írtam, éjfél magasságában.
KedvelésKedvelés
Szép a tested, és látszik rajta, hogy jól érzed magad benne.
Engem az enyém elvisz 35-40 km-re gyalog, ha úgy akarom, felvisz a magas hegy tetejére, cipeli a harminckilós bevásárlást, és mégis mindenkitől azt kapom, hogy nem szép, hogy rémesen nézek ki, hogy hízzak. De ez vagyok én. És utálom, hogy mindenki meg akar változtatni. Soha nem volt komolyabb betegségem egy influenzánál, és még a tíz évig tartó parlagfű allergiát is sikerült megoldanom “okosba”. Látom az emberek szemében a pillantást, amikor végignéznek, és azon gondolkodnak, hogy anorexiás vagyok, vagy rákos?
És bár önvédelemből saját magam viccelődöm azon, hogy át lehet köpni a combjaim között, de mondom ezúton is, hogy nem vicces.
És persze teljesen másképp és mást és máskor eszem, mint az emberek többsége.
KedvelésKedvelés
Van pár érdekes kutatási eredmény arról, hogy az átlag alatti testtömegindexhez jobb egészség társul 🙂 (és nem az anorexiára kell gondolni)
KedvelésKedvelés
Felvisz a tested a hegyre? Fel, azt írod. Elbírja a táskát? El. Beteges vagy? Nem. Gondolom volna még pár példád, hogy miért van a tested teljesen jól úgy, ahogy van. Neked kell benne jól érezni magad, nem másnak.
KedvelésKedvelés
Nekem egy könyv rettentő sokat segített, hogy elfogadjam magam (sőt, abban is, hogy visszataláljak önmagamhoz). Azóta ajánlom boldog-boldogtalannak, mert úgy gondolom, másnak is segíthet. Nem abban, hogy lefogyjunk-meghízzunk, hanem abban, hogy ne a szépségideált akarjuk elérni, hanem a saját magunk súlyát akarjuk megtalálni. Nem fogyókúrás könyv, hanem a túl-(és túl kevés) súly lelki okait magyarázza el – közérthetően.
http://www.libri.hu/konyv/sulyproblemak.html
Azt pedig én is nap mint nap tapasztalom, hogy minél szebb, az ideálishoz minél közelebb álló valaki, annál inkább szenved saját tökéletlenségeitől.
KedvelésKedvelés
“Indítsunk már egy szépség- és divatmentes női magazint. Mit szóltok?”
jó, legyen benne imbuszkulcsokról is szó! 🙂
KedvelésKedvelés
Támogatom az ötletet 🙂 De a divat és szépség tippek mellett, vegyék ki a recepteket is! Nem mintha nem főznék, de arra ott vannak a szakácskönyvek és az internet.
KedvelésKedvelés
Most látom, előttem is volt egy receptes ötlet, egyre gondoltunk csak nem olvastam végig 😀
KedvelésKedvelés
Benne vagyok! Már lassan semmilyen magazint nem esik jól olvasni,már a Tolna Megyei Extrába is beszivárognak a szépségtanácsok 😀 Nem lehetne hogy békén hagyjanak az olyan dolgokkal, amiről csak az derül ki ( a cikkek nyomán) hogy nem jól csinálom?? 😀 és a receptekkel is hagyhatnak, ha extrát akarok enni, elmegyek étterembe. Lassan tényleg úgy vagyok az újságokkal, hogy á inkább lemegyek a térre vagy a fodrászhoz vagy akárhova és beszélgetek pár hús-vér emberrel. Az a baj a médiával, hogy kitalálják hogy a nőknek mire van szüksége mi meg elhisszük.
KedvelésKedvelés
Az én ideálom a szikár, sportos női test. A rögeszmém pedig, hogy negyven körül fogom elérni, mire a gyerekek elég nagyok lesznek ahhoz, hogy nyugodtan hódolhassunk olyan időrabló kedvteléseknek, mint a teljesítménytúrázás, a hosszútávfutás…
Addig megelégszem a heti párszor félórás testmozgással, igyekszem a legtöbb helyre gyalog menni, és a megváltoztathatatlan változások elfogadása céljából nézegetem pl. ezt:
http://theshapeofamother.com/
KedvelésKedvelés
“Megváltoztathatatlan változások” – hm… látszik, hogy beszéltek hozzám, miközben írtam… De úgyis értitek. Csíkok, lógó mell, stb…
KedvelésKedvelés
Veszélyes egy csaj vagy. Az ember említést tesz bizonyos kész keretekről, felnéz az égre, bágyadtan legyint. Megírjam? Másnap olvashatod. (Egyébként nem talált. Mármint a nekem szánt keret.) Na, bekapok egy káposztaleves kapszulát (nem kell főzni, nem lesz büdös a konyhában, napi fél kilót fogy tőle, de ha egy hét alatt 5 kilónál több menne le, függessze fel a szedését két napra, hogy elkerülje a jojó-hatást).
KedvelésKedvelés
No, csak kiugrasztottalak a bokorból. Írókkal ne beszélgess, vagy ne nagyon mondj semmit, ezt tanácsolom.
KedvelésKedvelés
Nem idevág, vagy mégis, lehet, hogy már olvastad is:http://magyarnarancs.hu/lelek/interju-terezanyuval-a-nok-nem-birjak-sem-fizikailag-sem-lelkileg-81981
KedvelésKedvelés
Nem, ez mai, kösz! Holnapig van a határidő, feltették gyorsan.
KedvelésKedvelés
a kétszászezer forint sztem megalázó. Ez is annyira, de annyira illeszkedik abba a hagyományba, hogy a nők munkája k.vára nincs megbecsülve. Még jó, hogy nem egy teszkós bevásárlókártya a tét. Senkinek nem szúrja a szemét?
Elég óccó reklám a Richternek, kb. kevesebb, mint egy egyoldalas reklám egy országos napilapban.
Ennél sokkal tisztább lenne egy erkölcsi elismerés, médiafigyelemmel.
De ha anyagi is, akkor legalább 2 milka.
hú, de felhúztam magam ezen..
KedvelésKedvelés
Tavaly jelöltek erre a díjra és valahogy beválasztottak a döntőbe. Viszont képtelen voltam a lájkold a képemet akcióra, úgyhogy hiába a nagy netes ismerősi kör, erősen lemaradtam. Viszont legalább jól megnéztek minket a gálán egy kétéves szaladgálóssal meg egy négyhetes háticsomaggal.
KedvelésKedvelés
Hát igen, a kísérlet sikerült, elég durva olvasottság lett.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: Ufónő vagyok « Eszter's Offtopic
Most lehet, hogy poénnak hiszed, de normálisabb korszakomban, amikor divatba jöttek hazánkban a különféle női, férfi, életmód magazinok azért elég gyorsan átjött, hogy olyan emberek nincsenek is. Még egy egy egy fiatal férfi, aki sportolt éppen belefért volna a magazinokba, de nekik nem kellett az arányos-e a mellem a seggemmel problémakörrel megküzdeniük. A csajok közül voltak a széles csípejűek, kis mellűek, nagy mellűek, fiús derekúak, de nem igazán számított. Sajnos nem nekünk termettek, ahogy mondtuk, csak minket néztek bokornak.
Szóval még akkor járt az agyam azon, mekkora sikere lenne egy olyan erotikus újságnak (hol volt még akkor az internet?) ahol igazi “telivér kancák” lennének. Volt egy olyan film ahol korosabb nők készítettek aktnaptárt. Tudjátok az milyen népszerű volt a fiúk körében?
A képet, amire azt hittem egyszeri jutalom, pedig eltettem, esküszöm nem verem rá. (ez most jó vagy rossz?)
Végére a szexista megjegyzés: Hú de lennék takaró!
KedvelésKedvelés
Zavarba hozol. A kalapot azért majd vedd le előtte.
Most ezt néztem:
és azon tűnődöm, hogy ez a Banderas milyen hisztérikusan tudott vajon két évtizeden át ennyi kiló maradni. Hogy mi ennek az ára. Szóval a férfiak is így vannak ezzel, és ők még kopaszodnak is. A pocakos operaénekesnő pedig nem kínos, de férfiben igen.
KedvelésKedvelés
Mi ennek az ára? Vagy szerencsés alkat és akkor semmi vagy iszonyú akaraterő és akkor sok idő, vagy józan ésszel és kiegyensúlyozottan él, és akkor ez csak egy következmény.
Közben eszembe jut, hogy kb 20 éve vagyok ~89 kiló. Még gondolkodom egy kicsit, hogy melyik kategóriába tuszkoljam be magamat,
KedvelésKedvelés
Az úgy volt, hogy … Ej, nem is tudom, hogy hol kezdjem, olyan hosszú. Éltem a kisgyerekes anyukák megszokott, bepunnyadt életét (elnézést azoktól akik nem aktívak és üdék, mert nekik nem ez a megszokott). Egyszer látom ám a Szárnyas Fejvadászon, hogy plus size modelleket keresnek. Én éppen az a méret vagyok, aki félve kérdezi meg a butikokban, hogy van-e esetleg még egy számmal nagyobb (Nem, csak ami ki van rakva.). Az Ulla Popkenből viszont szó nélkül kijön, mert nem meri megkérdezni az eladó hölgyet, hogy van-e esetleg kisebb. Nosza elküldtem két képet, amit mobillal készített valamelyik erősen kiskorú gyermekem. És láss csodát, castingra hívtak. De nem tudom, hogy jó-e ez nekem. Felutazni Pestre, csak azért, hogy néhány jó kép készüljön rólam? Azt se tudom, hogy lehet-e egyáltalán ezzel pénzt keresni? Persze apa kinevetett, majd röviden ecsetelte, hogy miket művelnek a modellekkel. Majd olyan zsarolósan azt mondta, hogy ha nagyon akarok persze menjek fel, de nem érti, ez rám nem jellemző és teljesen kifordultam magamból.
KedvelésKedvelés
Istenem, ha veled tarthatnék. Írj már mell-derék-csípőméretet, aztán harc első vérig.
KedvelésKedvelés
Hát, nem tudom pontosan, de a mell kb. olyan 90-100, márkától függően, a kosár mindig B. Lehet, hogy meglepő, de visszasírom azt az időt (és az meglepően sokáig tartott, majd három évtizedig), amikor nem találtam elég KICSI méretet. Én azt szerettem. Szemből nézve elég arányos, de ne forduljak oldalra. Ha rossz ruhát veszek fel, a mai napig megkérdezik, hogy: “Csak nem jön a harmadik? Ó, pedig már azt hittem.” Hát, igen két császár, kétszer átvágott hasizmok, nulla felülés. És Donald kacsa is elbújhat. Még nem döntöttem elmegyek-e. Nem hiányzik a megaláztatás. Ha mégis, majd beszámolok. Már csak dacból is el kellenen menni, de életem párjával, szerelmével nem ez kellene, hogy a motiváció legyen. Hol marad a támogatás, a biztatás, a bizalom?
KedvelésKedvelés
Igen, büszke lehetne rád. Jaj, én is mennék.
KedvelésKedvelés
Menj el!! Életed párjának meg mutass meg egy Meztelenül is szép vagyok-epizódot (az eredeti GOK WAN -osat, ha jól tudom a Viasat adta régen) – a modelleket nem mindig használják ki, és ez az egész több,mint öncélú magamutogatás 🙂 Talán a párodnak egy picit zavaró a hirtelen “öntudatra ébredés”, nyugtasd meg hogy nem lesz belőle Párizsba költözés és hasonlók, lehet hogy csak megijedt egy kicsit 🙂
KedvelésKedvelés
“Persze apa kinevetett, majd röviden ecsetelte, hogy miket művelnek a modellekkel. Majd olyan zsarolósan azt mondta, hogy ha nagyon akarok persze menjek fel, de nem érti, ez rám nem jellemző és teljesen kifordultam magamból.”
milyen szépen felsorakoztatta a zurad a hétköznapi hímsovinizmus eszköztárát.
gratulálok neki! és még tanfolyamra sem járt mindezért!
KedvelésKedvelés
azért az elhízás nem törvényszerű és semmi esetre sem természetes (és nem igazán mozgás kérdése), és gyakorlatilag az összes olyasmiben, amiben jelenleg hirtelen meghalni vagy csúnya lassan szenvedni szokás, az összefüggést mutat vele. szóval én azért nem mondanám, hogy szarjunk bele, mert ez a valóság, hacsak nem akarunk belenyugodni abba is, hogy ötvenévesen majd lőhetjük magunkat meg szedhetjük a vérnyomáscsökkentőt.
a probléma ott van, hogy ahelyett, hogy társadalmi szinten olyan mintákat alakítanánk ki (újra), hogy ez ne legyen probléma (mondjuk betiltanánk ill a dohányhoz hasonlóan ellehetetlenítenénk az édességeket, finomlisztet és könnyebben, olcsóbban elérhetőve tennénk a normális ennivalót), ahelyett hagyjuk, hogy az emberek elhízzanak (jobbára mert nem futja csak tejre meg kenyérre, illetve ha futná is úgy-ahogy, a kultúrája veszett el annak, hogy ne ezeken éljünk), aztán mutogatunk rájuk, hogy bezzeg a nemtomki enikő az biza nem hízik el, meg jönnek az ilyen jótanácsok, hogy ne együnk zsírt mert attól mi is zsírosak leszünk meg majd az ilyenolyan fogyókúra segít.
szóval én nem látok konstruktívnak azt sem, hogy a mostani nagyon nem egészséges „valóságra” hivatkozva azt kiáltsuk ki normálisnak. legyünk egészségesek, érezzük jól magunkat. ez önmagában jelent annyi szépséget, amire szükségünk van; és utána igazítsuk a szépségideált a valósághoz. mert a jelenleginek valóban nincs köze az egészségeshez (beleértve a változatosságot, amit ez jelent), legfeljebb annak illúzióját próbálja kelteni, az arcfénnyel, a ruhával, a fotosoppal.
KedvelésKedvelés
Fotóról megkérdeztem a pasimat, röviden áttekintve a poszt lényegét. Szerinte: “milyen szorongásai vannak ilyen seggel???” 🙂
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: szétplasztikázott sztárok | csak az olvassa
Visszajelzés: miket ír ez | csak az olvassa
Nekem úgynevezett tökéletes testem van, munka nélkül. Öröklött adottságok véletlen találkozása az uralkodó ideállal. És tök beteges vagyok. Mindig az voltam.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: te is lehetsz bombanő | csak az olvassa
Visszajelzés: Valahol elkezdődött… | L é l e k v i t a m i n
Ebből a bejegyzésből számomra az volt lényeges, hogy nem kesztyűbábozol. 🙂
A mamamit már várandósan sem szerettem, mert utáltam az ujjal mutogatást azokra, akik nem “olyanok”. Azóta sem változott a véleményem, noha van nálunk is a kezdetektől együtt alvás, igény szerinti szoptatás – bár ez múlt idő, “csak” két évig tartott -, hordozás – bár hátfájás miatt ez csak 13 hónapig tartott “éjjel-nappal”, és most már csak túrázásra, bulizásra korlátozódik (5 esküvő, 1 szilveszteri táncos mulatság, 1 bál két év és egy kicsi alatt).
Az elveszett boldogság nyomában c. könyv tartalmát sem akartam kényszeresen beleerőszakolni az életünkbe, noha ettől a könyvtől sokat kaptam.
Kimondottan értelmes, kimondottan erős akaratú, kimondottan jól és sokat beszélő, mondókázó, sokat kommunikáló, kimondottan jó mozgású (eddig nem, csak most kezdem félteni, hogy le fog esni innen, onnan, mert annyira izgága) lánykám van, és ebben nem kis szerepem van, én mégis, mégis néha azt érzem, hogy nem foglalkozom eleget a gyerekkel. A Liedlof könyvből az erre vonatkozó részt nem tettem magamévá. 😦
És a szomszéd csaj kesztyűbábozik a gyerekeinek/vel, és a gyerekek imádják, és gitározik nekik, én meg éppen hogy csak meg tudom különböztetni a “hegedűt a furulyától”. Pedig jó fej csaj, nem hivalkodik a tudásával, a hiba az én készülékemben van.
És van egy tökéletes sógornőm, aki tökéletesen neveli a gyerekeit, és türelmes, és kreatív (az adást én közvetítem), én meg nem vagyok olyan, én csak az internetről tudok néha majmolni egy-egy ötletet, jajjj…
Nem gondolom azt, hogy foglalkozásokra kell járatni a gyereket, különóra, stb., de a “sokat kell foglalkozni a gyerekkel, később meglesz a gyümölcse” társadalmi nyomás alá szépen befeküdtem.
Próbálok kimászni, és éppen jókor jön, hogy te sem kesztyűbábozol 🙂
Éva! A kiemelt és a hivatkozott írásaidat (és a hozzászólásokat, be sok jó van!) kb. egy hónapja olvasom, olvasgatom, igyekszem olvasni. Van még olyan, ami a gyereknevelésről szól, és ajánlanád nekem? (A gyomorgörcsös gyerekeinket olvastam, de a “Jakab” korosztálya érdekelne inkább.) Köszi.
KedvelésKedvelés
A tökéletes sógornőd tényleg tökéletes, és nekem aszongya, mikor én vágom a fejéhez: de nekem nincs blogom! (És nála maradt a laptopkábelem, így ma újat kellett vennem, mert elutaztak.)
Te meg isteni habcsókot sütsz, és gondolsz azokra, akik gyászolnak karácsonykor.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: a nyolcvankilós nőkről | csak az olvassa
Visszajelzés: otthon lenni egymás testében | csak az olvassa
“Az anyaságom se, a testem se nézegetni való.” Ez a mondat nagyon megfogott…bocs ha túl sok helyre kommentelek így egyszerre, de ritkán jutok géphez nyugis helyen, ahol olvasgathatok is 😀
Talán azért fogott meg ez, mert olyan változáson megyek most át, ami befelé fordít éppen. Nem hiszem hogy a terhességem miatt, mert nem nagyon foglalkozom vele (ha megmozdul akkor figyelek, de 15 hetes, még alig érzem.)
Talán öregszem, jó értelemben véve (az a baj, hogy ennek van rossz értelme), lehet hogy a horoszkópusom megmondaná a képletemből is hogy na, most megint valami érdekes fog történni, figyelj jól mert más leszel a végén mint amikor elkezdődött… 🙂
Kezdek befelé-fordulós lenni, ami a magánéletemet illeti. Nem érdekel, ki mit mond, mit vár el, skandallum-e amit gondolok vagy csinálok. Takarom a hasam (még jó hogy van munkahelyi egyenkötényünk) hogy senki se lássa hogy terhes vagyok, mert egész egyszerűen senkinek semmi köze hozzá. Talán próbálom az intim pillanatokat menteni, mert nem tervezünk több terhességet, ez az utolsó, ez az enyém 🙂 Talán a blogod miatt is van egy kicsit, hogy jókor találtam rá, de előtte kezdődött az érzés, hogy valami megint nem jó, valamit változtatnom kell – már éppen kezdtem nézelődni, hogy mi az, mikor belédbotlottam 🙂 utólag is köszi hogy elkezdted ezt. Dobálom le a köveket amiket cipelek 🙂
KedvelésKedvelés