miért szeretem tótawét például

Egyszer már linkeltem. Igen, fekete-fehér. Dühös. Liberális. Istentagadó. Irritáló. Van, aki szerint manipulátor.

És mindez nem számít, nem is azért, mert sok mindent megemészt a szenvedélyes újságolvasói gyomor (ez a jelzőcsokor most kevésbé sikerült, de késő van), hanem egyszerűen azért, mert az ember nem tudja nem észrevenni és elismerni, hogy

  1. milyen sokszor igaza van (és nem, nem azért, mert beillik a kész világnézetem alá, mert én is azt gondoltam előtte is, hanem meggyőz),
  2. tud magyarul, ami azért fontos, mert szövegeket ír, és egy-egy szövegén tanítani lehetne, hogyan kell jó jegyzetet vagy glosszát írni.

Nagyon le vannak nézve a véleményműfaj újságírói. Azok csak írogatnak, torzítanak, botrányt csapnak.

“Hahaha, buflák mócok, hát végig ott volt a hamu végig a tatyóban!” Ezt írta emberünk arról, hogy Bayer Zsolt elpöttyintette: Szőcs Géza nem véletlenül vitte fel az emelvényre a táskáját (TWÁ: “lompos bőrtáska”) a Nyirő-újratemetés helyett tartott megemlékezésen. Hogy egyetértek-e vele? Az mindegy, én egyébként nem tudom, erről mit gondoljak, csak néhány cikket olvastam róla, de ezeket az érveket is megfontolom. Nem vagyok én fekete-fehér, hogy:

TWÁ elítéli + én balos vagyok = szeretem,

avagy

TWÁ elítéli + én kezet csókolok Viktornak = fúj, büdös ballib, és ezt nevezik sajtószabadságnak, piha!

Nincs árnyalt véleményem a Nyirő-botrányről, azt viszont látom: amit a kolléga akar, azt jól csinálja. Mindarra, ami abszurd és szórakoztató ebben a történetben, éles fényt vetnek a sorai. Sodor, penge párhuzamai vannak, korrekt a szubjektív vonal, bár meglehetős (véleményműfaj volna), és hát a nyelvi bravúrok. Ez a publicista dolga ebben a műfajban. Nem az, hogy megírja, amit én gondolok (mit gondolok?), nem az, hogy tolja bárki szekerét, hanem hogy legyen neki saját, nagyon jellegzetes véleménye, és azt fejezze ki élményszerűen.

Ez kell “nekünk liberálisoknak”? Hogy megbotránkoztat? Ez a napi betevőnk? Mikor olvashatnánk szép és építő dolgokat is, példaképekről és bátorító történetekről, meggyógyult leukémiás gyerekekről, partiumi templomépítésről, sumér konferenciáról, olimpiáról, a magyar nemzet nagyszerűségéről — nekünk a gyűlölködés kell, a fikázás, a magyarok lejáratása?

Nem gyűlölködés. És kell, ez is kell. Nem a zsigereimet érinti, az önigazoló felháborodhatnékomat, hanem az elmémet. Nem érzelmi kérdés, hanem intellektuális. Erős, igen. Az a jó. Végre valaki, és végre jól. Kritikusan gondolkodni, de nem ám hőbörögve, hanem valódi érvekkel, tájékozódva sosem volt fáklyásmenet, most, az élet- és államformává vált hazugság korában, ahogy Hegedűs D. Géza mondta Géher István temetésén, meg végképp nem. Akit zavar az élesség, a “fröcsögés”, a harmonikus szellemi termékek e nagy barátai vajon hiányoztak az iskolából Dózsa Györgynél, Dobó Istvánnál, Rákóczinál, Petőfinél, Kossuthnál, Adynál, József Attilánál, Móricznál? Vagy csak nem értették meg, mit tud az indulat teremteni, ha erővel, tehetséggel párosul? (“Nekem személy szerint megmondom őszintén, de a stílusod bicskanyitogató”.)

Az, hogy lehet mindenfélét mondani és mondanak is, nem gyűlölködés, nem fröcsögés, nem szándékos provokáció, nem támadás az értékek ellen, hanem maga az érték. A szabadság nevű eszmény körébe tartozó érték. Igen, a szabadságnak vannak és legyenek korlátai. De aki egy cikket személyes sértésnek vesz, az ugyan hol tart a gondolkodásban, szövegértésben? Azok látják így, akik már rég kiformálták a maguk biztonságos burok-világképét, hallani sem akarnak semmiről, ami az igazságaikat megpiszkálja, és ezért nagyon kiborulnak mindenkitől, aki másképp látja.

A világ, és igen, én mondom ezt, nem fekete-fehér. Ezért vetek fel én is ezerféle témát, szempontot, ezért alakul úgy a bejegyzés, hogy igen, de nem, de nem mégis-e, de igen, és önkritika. Vagy paródia, ezerfelé vezető szálakkal. Nem gyűlöletből írok, ezen annyit gondolkodtam, de tényleg nem. Hanem kíváncsiságból. Ettől borultak ki a mamamik. Nem engem bánt valami, hanem megfigyelek, eltűnődöm, megformálom. Szempontok, tudások, érvek, érdekek sokasága kavarog a sajtóban is, és idővel alakulnak is a vélemények, mindenki változik, fejlődik, rájön. És főleg nem a “két oldal” vitatkozik. Nem két oldal van, hanem ezerkétszáz gondolkodásmód. (A két oldal már csak azért sem vitatkozhat, mert, á, biztos elfogult vagyok, de van a Magyar Narancs, van a Népszabadság, van a hávégé, a Figyelő, a 168 Óra, és kis túlzással azt mondhatnám: a szimmetriatengelyen túl, hát, alig valami. A Magyar Nemzet meg Hírlap van, a Heti Válasz van, a Demokrata van, a !barikád. Bojtár B. Endre — Bayer Zsolt? Tóth Ákos — Szentesi-Zöldi László? Ónody-Molnár Dóra — Seszták Ágnes? Valami van, de nem az igazi. Nem az oldal, hanem a színvonal miatt.) Nem úgy van, hogy itt ez a hangos balliberális sajtó, és az csak hajtogatja ugyanazt. Olyan sokan szidják az úgynevezett balliberális sajtót azok, akiknek évek óta nem volt a kezében napilap. Ha lett volna, tudnák, hogy ott is, nagyon is összevész Bächer Iván és Révész Sándor véleménye, Prohászkaszobor-ügyben,ugyanabban az újságban. Kegyetlenül megírják a zsidótemető-korrupciót a Magyar Narancsban. Megtámadja Gerő András Romsics Ignácot a Galamuson, és György Péternek is nekimegy Majtényi György a Magyar Narancsban (és milyen igaza van, ahogy hozzá is olvasok rögtön ezt-azt).

És hát ez az: aki igazán gondolkodik (és ilyen publicistából nincs túl sok), az folyamatosan mérlegel, az nem áll sehová igazán. Ami tűnhet úgy is: ennek semmi se szent, ez még a saját elvbarátait is megtámadja. Ezek folyton összevesznek, bomlik a tábor. (De a táboron belül is: most akkor te liberális vagy vagy nem?) De ez nem úttörőőrs meg akadályverseny.

Én is itt be-bedobom, hogy liberális vagyok. Hát nem egészen. Nem oldalak vannak, hanem mozaikok. Milyen liberális vagyok én? Én leginkább még liberális vagyok, de liberális, hogy azt mint egységes csoportot gyűlölhessék az arra hajlamosak, az nem vagyok. Közben vagyok még bizonyos témákban (anyanyelv, művelődés, abortusz, monogámia, drog) kifejezetten konzervatív, más területeken és leginkább meg progresszív, balos meg öko. Nem, nem emszpés, és nem is elempés.

És olvasok, figyelek, raktározok. Amikor azt tapasztalom, hogy valaki kiborul egy “ballib” publicisztikán, egyszerűen azért, mert műveletlen: nem tudja, hogy mi a különbség a hír, a tudósítás, a jegyzet között, nem érti a paródiát, szeretné, ha AZOK a nemzetvesztők nem is léteznének egyáltalán, és engem szól le emiatt, mert bezsúfolt valamelyik dobozába, pedig a magyartanárának kéne szemrehányást tennie, akkor azért el szoktam keseredni.

A pornót ostorozni a jól szituált negyvenes anyák körében: mindenki bólogat. A buta reklámok özönét, a horrort, pedofilokat, az erőszakos filmeket, az általános iskolás drogdílereket, a megvert gyerekek szüleit szidni: persze, szörnyű. Ezek a témák nagyjából egyértelműek, biztonságban háboroghatunk, nyilvánosan soha senki nem fogja bevallani, hogy a legizgatóbbak ám a tizenkét éves kislányok, lapít a szülői értekezleten is a közismert maffiózó. De mi van, ha Bogyó és Babóca kerül sorra, és nekünk az éppen tetszik? Az abortusztabletta? Az egyházi pedofília? A szólásszabadság? A meleg büszkeség napja? Az adóelkerülési technikák? Tudunk-e mit kezdeni az e témákkal kapcsolatos érvekkel, vagy úgy érezzük, a földbe döngöltek, megsértettek bennünket az identitásunkban? Kiborulunk-e a párhuzamon, képes beszéden? Tudunk-e olvasni egyáltalán?

Bizonyára lesz olvasó, aki libsi uszításnak tartja ezt a bejegyzést is, elkönyvel, berak a fiókjaiba, izgágán osztja a linket e-mailben, te, ezt figyeld. Nem az enyém a veszteség.

Olvassátok el ezt és ezt. Szándékosan linkelem fordítva, úgy jobb. Attól függetlenül, hogy mit gondolunk a “szörnyegyházról”: átjön, amit Tóta W. akar, vagy nem jön át? A hatása alá kerülsz vagy nem? Ezt lehet önmagában is tisztelni, akkor is, ha nem értünk vele egyet, vagy ha mi a hasonló véleményünknek másképp adnánk hangot. Nem, nincs ellentmondás, nem, a liberális nem attól toleráns, hogy bármit tolerál, és főleg nem attól, amint azt gúnyos butasággal számon szokás kérni, hogy neki minden tetszik. Milyen beszédes ez a néhány mondat (a szcientológus vezetőknek írja):

Hogy ez az érintetteknek sérelmes? Nem esik jól? Van ilyen. Együtt jár azzal a szabadsággal, amelynek köszönhetően szabadlábon vagytok.

16 thoughts on “miért szeretem tótawét például

  1. Nem hiszed el, de van szcientológus ismerősom is. Voltam is már videózáson, tréningeken, mert jó fej amúgy a srác, csak az a ciki, hogy minél tobbet láttam belőle, annál jobban kilógott a lóláb. A pszichológiát és a pszichiátriát pedig egyértelmű, miért támadják ennyire, de simán átlátni a szitán.

  2. Felsoroltál néhány lapot odafent a “szimmetriatengely” mindkét oldaláról (milyen érdekes, a “szimmetria” teljes, tükörképi azonosságot feltételezne…). És azt gondolom, hogy valóban, mindkét oldalon találni olyanokat akik ugyan más szemléletmódjuk fakadóan más megközelítéssel, de színvonalasan, jól tudnak megjeleníteni egy témát, közvetíteni egy véleményt, “tudnak írni”.

    Nekem az a bajom velük, hogy sajnos egy lapban szerepelnek olyanokkal, akiket viszont nem vagyok hajlandó még átfutni sem, (mert uszítóak, színvonaltalanok, ostobák, szervilisek, stb.).
    Ezért aztán nem veszem meg az újságokat sem.

    Tudom, így kizárom magam sok véletlenül fellelhető értéktől is, de szerintem igenis minősít egy játékost, hogy melyik csapatban focizik.

    Írjanak blogot.
    Akkor könnyebben tudom őket követni..
    :)))

  3. Visszajelzés: je ne suis pas charlie | csak az olvassa — én szóltam

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.