beképzelt interjú — a végén könyvajánló is van!

S. F.: Milyen érzés énblog szerzőjeként ilyen hamar ekkora népszerűségre szert tenni?

csakazolvassa: Mindig is írtam, óvodás korom óta, verset, levelet, naplót. Évek óta biztattak, akik fórumhozzászólásaimat, cikkeimet olvasták: neked könyvet kellene írnod. De nekem megvolt a terepem, intelligens nők között elmélkedtünk házasságról, gyerekekről és rasszizmusról. A blogom egy durva csalódás eredménye: onnan, ahol a nagyon felhígult olvasótábor néhány tagját irritálta igazságkereső alkatom és hávégéstílusom, ahogy egyikük fogalmazott, visszavonultam. De valahol muszáj, nagyon feszít, és ha én nem találtam közönséget, egészen extrém módon csináltam hülyét magamból vagy csak permanensen nyugtalan voltam. Naphosszat biciklizem, és folyton írok fejben, mi mást tehetnék a mondatokkal? Másrészt az évek alatt az életnek annyi furcsa fintora, olyan sok megrendítő élményem gyűlt össze, és annyian jelezték vissza, hogy amit írok, az segít: ébreszt vagy simogat, hogy elkezdtem. A blogom most az a hely, ahol igazam lehet. Akkor is, ha hét olvasóm van, sőt, akkor még inkább. Egy kicsit zavarban vagyok, ahogy a statisztikát nézem, és nagyon örültem, de el is kezdtem félni. De gondolom, ezen minden énblog-szerző átesik. Én azt hiszem, vagy így írok, nagyon kitárulkozóan, metszően, vagy sehogy. Értő olvasóim bizonyára tudják és úgy is olvassák, hogy — színvonaltól, rutintól függetlenül — ez irodalom. Nem azért, mert tele van idézetekkel és utalásokkal, és nem is azért, mert fikció (vagyis fikció, de nem azért, mert a fikció nagyon különbözne az életemtől), hanem a stilizáltsága, sajátos célja miatt.

S. F.: Mi a cél?

csakazolvassa: Egyrészt, bár ez nem irodalmi cél, a tapasztalat megosztása hatékony önterápia. Az irodalmi cél, hát…? A mondat. A pontos jelző. A szójáték. A rafinéria. Egy jó kaland legyen dalom. Hajnalban, az ideges szélben mentákra üljön észrevétlen. Mi más lenne?

S. F.: Igaz-e, hogy amióta így megnövekedett a népszerűsége (egyik napról a másikra huszonhétről négyszáznegyvenre ugrott az olvasói száma), már kénytelen cenzúrázni a blogját?

csakazolvassa: Én először is szóltam, hogy csak az olvassa. Nem felelek azért, ha nem szeret, mégis olvas. Másrészt szépen volnánk, ha Esterházy Péter feszengene, amikor édesanyja nemi szervéről ír. A férjem kért meg, hogy ne legyünk felismerhetőek. De a történetünk annyira egyedi, hogy biztosan felismer, aki hallott valamelyik szereplőjéről. Én vállalom ezt a kockázatot, nincs kedvem emiatt szorongani, másképp fogalmazni. Ha valamelyik szereplő szól, hogy vegyem le, leveszem.

S. F.: És a gyerekei is fogják olvasni, ha felnőnek?

csakazolvassa: Az szerintem patriarchális tabu, hogy a gyerekeink felnőttként sem láthatnak minket botladozó, útját kereső, néha deviáns fiatalnak, szexuális lénynek, és el kellene égetnünk az összes naplónkat. Mindazt, amit írok, a gyerekeimnek is szánom, én ugyanaz vagyok anyaként is, aki ezt a blogot írja. Sok hibám van szülőként, de kíméletlenül őszinte vagyok, magammal is. Ha valaki nem tudja vállalni az ifjúságát a gyerekei előtt, akkor azért egy kicsit nézegesse magát a tükörben.

S. F.: Kik az olvasói, mit tud róluk?

csakazolvassa: Ahogy elnézem, főleg nők, aminek nagyon örülök. A blog címére és a névadó József Attila-vers címére kerestek rá többen. Egy találat a “rizsfelfújt melegítése mikróban” és “Tompos Kátya”. A facebookon is linkeltek sokan, de nem az ismerőseim, nem tudom, hogy jutott el hozzájuk. Valószínűleg még több olvasóm lesz a színház iránt érdeklődők köréből, mert sok mai és egykori előadásról tervezek írni, az alkotók neveivel, és azt kidobja a kereső. Követőim (followers, a szerk.) is lettek, akik nagyon érdekes blogokat írnak.

S. F.: Én rájöttem egy kis internetes búvárkodás után, meg mert nem lógtam el a magyarfaktot harmadikban, hogy ki a művész úr. Mások tudják-e vajon?

csakazolvassa: Aki rájön, megérdemli, van egy-két kulcs, de hát számít ez? Nem olyasvalaki, akivel a butaújságok címlapján találkozni lehet. És nem Straub Dezső és nem Nagy Ervin, ennyit mondhatok.

S. F.: A művész úr tudja, hogy blogot ír, és azon ő is téma, ráadásul terjedelmes és megindító bejegyzésé?

csakazolvassa: Tudhatja, mert szóltam neki, hogy blogot írok, de nem érdekli. Ez a lényeg, erről szól az a bejegyzés is: ha érdekelné, nem írtam volna meg. Egy nap, amikor már hétszázezer olvasóm lesz, valaki megmondja majd neki, hogy ez ő.

S. F.: Hogy lehet, hogy feleségként ennyire elítéli a feleségeket?

csakazolvassa: A saját, erénnyé növesztett korlátainkat támadtam meg az Azok a szemét kurvák című írásban. Ezt jelentené feleségnek lenni?! De nem hiszek a sírig tartó kapcsolat eszményében, jót tenne mindannyiunknak, ha nem ez volna a kötelező gyakorlat iszonyatos szakadásokkal és kopásokkal. És nagyon kemény ítéleteket hallottam már a tisztesfeleség-lobbitól. Azt is gyanítom, a férjek nem pontosan ugyanarra vágynak, mint azt mi képzeljük, vagy amire mi vágyunk. És én ordítani tudnék a hazugságtól.

S. F.: Miért ennyire szenvedélyes ebben a témában?

csakazolvassa: A nehéz gyerekkorom, apahiányom miatt, és mert Ernő bácsi, a tesitanárom többször megalázott.

Viccel? Elképesztő történetekkel találkoztam a mi hároméves zárt Szeret a férjem, de… csoportunkban (“szeretem a férjem”, szokták félreidézve elszólni magukat, akik még nem ásták bele magukat a témába). Hihetetlen erő van a csoportban. Nem feltétlenül durvák a történetek, de ugyanaz a néhány változat ismétlődik mindenhol, háttértől, lakhelytől, gyerekszámtól függetlenül. Ugyanazokat a köröket futjuk, és nincs válasz, gyakorlatilag nincs fóruma a témának, egy-két elkötelezett szakemberen és többnyire lefordított, inkább szakmai anyagon kívül irodalma is alig van. Az összes nő magát hibáztatja, amikor a csoportba belép, kapaszkodik a reménytelenbe, és meg akarja menteni a kapcsolatot.

Hát hogy lehet, hogy a Nők Lapja lélektani különszáma és számos más női lap havonta ír kapcsolatokról, krízisekről, társfüggőségről, és közben teljesen vak arra, hogy mi itt a probléma? Azt sugallja: mindkét fél egyformán felelős. Pedig ez csak az egyenlő kapcsolatokban igaz, és ez a lózung semmi másra nem jó, mint bűntudatkeltésre, a segítségkérő elhallgattatására. Meg aztán mégis a nők olvassák a cikkeket lázasan, nem a férfiak. Azt sugallja: ha mi nők megtennénk a magunkét, felismernénk a hibákat, “megadnánk a párunknak, ami kell neki”, akkor jobban működne a házasság. És ez a szemlélet mindig a nők által elképzelt eszményhez viszonyít. Amelyben lakást dekorál és Itáliába utazik a pár. De mire vágyik az egyik és mire a másik, szembenéztünk-e ezzel valaha? Senki ne áltassa magát: teszem azt, tizenéves, meztelen női testek sorozatos látványát vagy a mélytorkos szexet anállal váltva nem tudja megadni a partnerének. Márpedig nagyon sokan titokban erre, a változatosságra és a felelősség, kölcsönösség elkerülésre vágynak, ugye, “ők le tudják választani a szexet az érzelmekről”. Csendben jelzem, szívesen leválasztanám én is, csak nincs hozzá pofám. És ez még csak az ágy. Mert mások meg a szabadságra vágynak, amit függőségben, az interneten vagy a hobbijukban, esetleg a munkájukban találnak meg. Nem akarnak ők párkapcsolatot, kézen fogva andalgást főműsoridőben. A munka, a karrier vagy a puszta pénzkereset ijesztően gyakran nő ürüggyé. A lényeg, hogy hagyják őket békén, ne akarjon tőlük lehetőleg semmit a gyerek vagy az asszony, legyen rend és nyugalom.

Nem lesz. Az eredmény pedig, hogy nem lesznek otthon, és ha hazajönnek, nem lesz kedvük semmihez. És ezek még nem is direkten bántalmazó kapcsolatok. Mi nők is sokszor azt szeretnénk, ha mindenki békén hagyna, de ha kielégítenénk ezt a vágyunkat, hát, kapnánk a fejünkre a környezetünktől, másrészt mi lenne akkor a gyerekekkel? Néha azért szó esik az egyenlőtlenségről, de például az egyik cikk szerint a probléma: a túlkontrolláló nő. A megoldás: “engedd át a tennivalókat, hagyd, hogy ő döntsön, bízz meg benne, ne ellenőrizgesd”. Oké. Kérdem én: ki kel akkor hatkor, mi kerül a tolltartóba, ki beszél a mord technikatanárral, mikor tömik be a gyerek fogát? Amiről elfelejtenek írni a színes magazinok, hogy mindez vaskos hatalmi kérdés: a pofátlanságot, teszem azt, hogy a férj azon lamentál három gyerek mellett, hogy szerelmes-e még a feleségébe, avagy egy kicsit elvonuljon ezen gondolkodni, az engedi meg magának, aki megteheti. Akinek ebben a helyzetben kevesebb a vesztenivalója, mert nem fognak neki ajtót mutatni így sem. Mert annyira szeretik? Még az is lehet. Mert közös a hitel? Mert “amúgy jó apa”? Mert ő hozza a pénzt? Mert bosszút állna? Nagyon gyakran.

S. F.: De akkor mi a megoldás?

csakazolvassa: Ha én volnék az állam meg a társadalom, én nem forszíroznám ennyire a hagyományos család egyeneszményét. A világos beszédet, a szembenézést, sokféleséget inkább. Nem kell mindenkinek megházasodni, gyereket vállalni. És nem stigmatizálnám ennyire az elváltakat vagy az alternatív utakat választókat: akik külön élnek, de működik a kapcsolatuk, vagy a homoszexuális viszonyokat. De nem hagynám azt se, hogy bántalmazó meg feleségüket zaklató meg tartásdíjat nem fizető férfiaknak ekkora tömege lehessen biztos benne: soha semmi következménye nem lesz a tetteinek. Hallotta, hogy egy vidéki bíróság azt javasolja, a készülő családjogi törvényben ne csak a jogerősen letöltendő szabadságvesztésre ítélt elvált asszonyokat lehessen megfosztani a férjük nevétől, hanem a férj kérésére azokat is, akiknek magatartása, életvitele erkölcstelen, veszélyezteti az exférj vagy annak családja érdekeit? Ugyan milyen esetek állhatnak emögött a javaslat mögött? Csak nem beleszeretett valakibe a bíró úr elvált felesége?

S. F.: Mit olvas, mit hallgat, milyen filmeket néz?

csakazolvassa: A könyvválasztásom a legtudatosabb: követem a kritikákat, ez is segít, mihez nyúljak. Most a Beszélnünk kell Kevinről című Lionel Shriver-regényt olvasom, előtte Sofi Oksanentől a Baby Jane-t, és Térey János Protokollját a színházi adaptáció miatt. Bodor Ádámtól a Verhovina madarait még nem fejeztem be január óta, de lehet, hogy Jakab beverte a fél fülbevalómmal együtt az ágy mögé. (Frissítés: nem, Londonban maradt, hazakerült.) Ian McEwan Szombatja is nagy élmény volt. Nincs tévénk és nagyon ritkán megyünk moziba, de dévédén láttam mostanában az Apacsok, a Mulholland Drive és a Hullámtörés című filmeket, háromféleképp reccsentem le. Legutóbb a Transamerica és a Volver című filmek zenéjét hallgattam, meg Keith Jarrett kölni koncertjét, ami egy szerelmem hagyatéka, illetve kénytelen vagyok Szalóki Ágit és Elvis-válogatást, ezek a fiam kedvencei. Nem lopok, töltögetek, nem másolok dévédét és cédét, ezt minden interjúban elmondom.

S. F.: Fogyókúrázik?

csakazolvassa: Nem, de azt sosem bánom, ha könnyedebben megy a nyolc vagy tizenkét kilométer futás.

6 thoughts on “beképzelt interjú — a végén könyvajánló is van!

  1. Visszajelzés: unatkoztok, látom… | csak az olvassa

  2. Felolvastam ŐNeki belőle. Tetszett. És rádöbbentett, hogy a bántalmazás fordítva is működik. Náluk Ő a szenvedő alany. Tényleg az, tanúja voltam nemegyszer… Borzasztó!!! A hisztéria… és nem boldog a hisztis sem. Már szétfelé mennek, de nem fognak egyik napról a másikra elválni egymástól. A hisztérika talán sose fog egészen…. bokszzsákra mindig szüksége lesz. Másikat nm fog találni, az tuti. :-/
    Jó hogy általad nevet kapnak az érzéseim és a gondolataim. Nekem jó. 🙂

      • Nem. Ezen már túl vagyunk. Otthon már kb 5 éve nem kap semmit ilyen téren. Hozzám nem csak szexért jön, hanem mindenért ami én vagyok. Persze tudom én, hogy nincs értelme húznia tovább, de elfogadtam, hogy neki szüksége van még időre. Nekem is. Most lettem egyedülálló, regenerálódom. Dobálom lefele a vastag vakolatot. Van időnk, kellünk egymásnak.

  3. Visszajelzés: tolonganak az újságírók | csak az olvassa

  4. Visszajelzés: többen vagyok | csak az olvassa

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s