Ez a poszt összefügg az előzővel. Azt röviden összefoglalom:

azért nem szállok be a gyerekvédelemmel kapcsolatos hergelődésbe, mert durván nem az, aminek tűnni akar. Jó ügynek akar tűnni, de a gyerekvédelem csak ürügy. Ez érzelmi jellegű, indulatos hangulatkeltés. Rengeteg az elhallgatás, hamisság, csúsztatás, nemcsak kommentelőktől, hanem véleményvezérektől és sajtómunkásoktól is. “Someone must be wicked so I can be good.” Mint minden demonstratív, neten hirdetett jóemberkedés, ez is alkalmas arra, hogy elterelje a figyelmet a felháborodók személyes kudarcairól, bűneiről, mulasztásairól, általában a felelősségről, valamint az össztársadalmi, józan megoldásról. Kívülre helyezi a gonoszt és jóvá avat.

A javítóintézetek körülményeit, vezetőit és nevelőit rendberakni szakpolitikai feladat. Nem értek hozzá, nem is teszek javaslatokat. De annyit mondok, hogy egyre kevésbé viselem el a sajnálatra alapozó követeléseket: “hibát követtek el, de jár nekik új esély”, “ha szerették volna őket, nem bűnöztek volna”, “mindenkiben lakik jó” – ez részben nem igaz, amennyire pedig igaz, azzal nem megyünk semmire.

Mindaz, amit skandináv gyakorlatként csodálok, csak gazdag országban reális – és még nekik sem sikerült felszámolni a társadalom kórságait. Sőt, épp a tolerancia hat a megoldás ellen, a befogadó politika következtében durván fokozódott a bűnözés például Svéd- és Németországban vagy az angoloknál. Mi még gazdag ország se vagyunk, nekünk a korláttalan bevándorlásról összeomlott volna a társadalmunk.

A szabálykövető segítőkészek élete állhat megértésből, edukációból, adományozásból, esélyteremtésből, mégsem fog megszűnni a világban a bánat, a bűn, a lecsúszás. Rendpárti eszközökkel sem fog megszűnni, de ezt tudtuk rég. Azt hittük, majd akkor másképp! Megértés, nyitottság, civilek, adományok. És bejöttek a megértés ajtaján a követelőzők. Hittem én, ó, milyen szenvedélyesen!, hogy empátiával, előítéletek lebontásával kiiktathatjuk a tragédiákat. Az összeset! Egész fiatalkoromat áthatotta ez az idealizmus, vásárra vittem a bőrömet, segítettem olyanoknak, akik kérték, és később belém rúgtak, rám haragudtak a nyomorukért – megdöbbentő, mennyire nem értettem a világot. De a hivatásos jóemberek csak hergelték a naivakat. Az áldozatvédelmet olyanok hangoztatják, akik simán hazudnak, meg is fordítják, ki az agresszor és kit bántanak, merő önzésből, mosakodásból.

Rosszul vagyok mindenkitől, aki felhasználja a Szőlő utcai ügyet a “mostmáraztán-látjátokmimegy” hatalomátvételre. Évek óta keresik a még durvább ügyet, azt mohón boncolgatják, ezzel szítják a hangulatot. “Ez már biztos elég lesz!”

Ebben a “független”, ellenzéki média is benne van, mi több, az élén áll. Minden szókimondó, gúnyos vagy pánikszerű híradás, vélemény ezt a célt szolgálja (közben meglepően kritikátlanok a népvezérrel szemben, akit még két éve sem zavart mindaz, ami a gyermekvédelemben és a korrupt NER-ben zajlik).

Védeni kell az esélyteleneket, az elit majd edukál, ez a dolga, hazug álmok papjai tűnnek, egyenlőség lesz, és akkor jön jó világ, de főleg: mi ilyen jók vagyunk. (Közben erőpárti, ítélkező, konzervatív értékrendjük is van, simán stigmatizálnak, leőrülteznek vagy – ítélet nélkül –zaklatónak nevezik azt, akinek a véleménye kellemetlen nekik. Nőgyűlölők, gyerekesen csúfolódók is vannak köztük.)

A “baloskodás” (baloldalra hivatkozó alakoskodás) egy agenda, sokkarú polip. Erről a bejegyzés végén írok.

Most a szerepjátékos gyilkosság kapcsán mutatok rá arra, hogyan működik az agenda, azaz miféle elfogultságokkal terelik a véleményeket, érzékenységeket, elégedetlenséget, következményként a választói akaratot.

Mint arról írtam is akkoriban, 2023 tavaszán hallgattuk a Telex Nyomozó podcastjét, izgalmas volt, hétről hétre, ide nem kell kötőjel, vártuk az epizódokat. Munk Veronika és Janecskó Kata minőségi újságírói munkát végzett. Hallgassátok meg ti is!

Most újra előkerült a koronatanú, ő a gyerekrugdosó Kovács-Buna Károly, a gyilkosság előtt és kis szünet (kirúgás) után is ott dolgozott, a podcastbeli megszólalásakor ezért volt fontos neki, hogy a magánélete, csajozása, szerepjátékozása és a gyilkosokhoz kötődő kapcsolata ne derüljenek ki.

Újrahallgattam most az egészet, és már látom a készítők korlátait, sugalmazásait (az agendát) és technikai (apróbb) hibáit is. Nagyra tartom Janecskó Katát, a könyveit, de hogy valaki ennyire ne tudjon artikulálni, előkészített-begyakorolt szöveget sem érthetően elmondani…!

Nekem mind a négy főszereplő (két elítélt, az áldozat és a koronatanú) elemien taszító. Nyilván ha a két újságírónő így gondolná, nem adhatnának ennek hangot, mert nem illik, na de két szereplő, különösen az idősebbik elítélt, M. Gergely kapcsán ájultan dicsérik az intelligenciáját, műveltségét, fejtegetései elmésségét. Ami megdöbbentő: igazságkereső, érzékeny emberként azt állítják az első börtönlátogatások után, hogy egyik szereplőnek sincs gyilkos vájbja, nem ilyennek képzelünk egy gyilkost, nem hidegek, nem ijesztőek, és amúgy is intelligensek. Na, ez az előítélet, és ezt kéne lebontani: ehhez a gyilkossághoz kellett agy, elidegenedettség, számítás, terv. A kitervelt és nyomeltüntetős, nehezen felfejthető gyilkosságokat éppen hogy intelligens emberek követik el, a szövögetés, a második epizódban méltatott döntéshozatali képesség és fantázia hasonló a szerepjátékos narrációhoz, de még a helyszín és az éles, gyilkos eszköz is a hasonlóság érzését kelti.

Ehhez képest kushad a baloldaliság, előítéletleleplezés a nagy profilozásban, amikor Andreát, az áldozat nyolc általánost végzett barátnőjét leprimitívezik, és maffiózó haverjával együtt alkalmatlannak gondolják gyilkosság megtervezésére. Pedig a maguk érdekében, pénzre vágyva vagy bosszúból igen rafináltak tudnak lenni a képzetlen, rosszul beszélő emberek is.

Az áldozat piti bűnöző volt, aki egyértelműen a külsőségekre hajtott, könnyű pénzre vágyott, és komolyabb bűnözőkkel állt kapcsolatban. A három megszólaló pedig önjelölt okoskodó, bölényegóval, álspirituális, filozofálgató tónusban. Nekem a legparább Gergely, aki 32 évesen ideje nagy részét számítógép előtt, a haverjaival együtt szerepjátékok előkészítésével és a játékkal töltötte, anyjával lakott annak lakásában (a narráció ezt az ő saját lakásaként említette), és nem végzett soha érdemi munkát, egy diplomát sem szerzett a nem is túl erős egyetemen, és azért is más volt a hibás.

Mindjárt utána Károly, a koronatanú jön nálam a parasági sorrendben: kimódolt, fura mondatai voltak, zavaros meggyőződései, és nem segített a hangja, beszéde mesterséges eltorzítása sem.

Így néz ki 2019-ben:

Az agenda: “megértjük az elítélteket”, dicsérjük őket: művelt, élvezettel beszélő, elméleti, tanárszerű, komplex mondatokkal, András pedig meleg, barna szemű, élénk tekintetű, intelligens.

Friss videóban:

M. Gergelyt saját hangján is egy gyötrelem hallgatni, világos (az egyetemi sztoriból, 3. rész), hogy irigy, lusta, élősködő és nőgyűlölő. Sőt, zseniális leleplezés is van (csak sugalmazva, a 10. részben): a két újságíró szerint nem ők a gyilkosok.

Agenda 2., Milanovich Domi szakértelmével megtámogatva: csak morális pánik volt a szerepjáték jellemtorzító, valóságtól eltávolító hatásáról szóló híradás, azok az amerikaiak mind ostobák voltak, nem értik az új jelenségeket. A szubkultúrába borult gyerek miatt ne aggódjanak a szülők: a szerepjáték (D and D) maga a jóság, nem fokozza az agressziót, épp hogy fantáziadús nyitottságot jelent és FEJLESZTI AZ EMPÁTIÁT. Te vagy a korlátolt, ha idegenkedsz!

Ahogy mondani szokás, ez a fejtegetés rosszul öregedett. Károly, a koronatanú, aki negyven fölött is szerepjátékozott, épp letartóztatásban van szadista gyerekverésért, vezetői felelősségért, bűnpártolásért – a leghangosabban a tettein persze a wmn hápog. Milanovich Domi közben még jelentősebb sajtószereplő lett, a wmn főszerkesztője. Őt mint pszichológust hívják a podcast készítői szakértőnek, csak mert egy másfajta (D&D) szerepjátékról pszichológusként cikket írt. Megállapításai azonnal a gyilkosok által is játszott M.A.G.U.S.-ra is kiterjeszthetők. Hiszen “nem úgy van az”! Mi tudjuk, mi edukálunk, mi romboljuk az előítéleteket:

Kezdetben számos előítélet felmerült a D&D-vel kapcsolatban. Ezek közül néhány, noha időközben a szerepjáték a geek kultúrából a mainstreambe vándorolt, még ma is tartja magát. Sokan aggódnak, nem zavarja-e össze a D&D a játékosokat, nem okoz-e tartós valóságvesztést a tudatukban, nem téríti-e őket rossz útra, nem lesznek-e önmagukra vagy másokra veszélyesek. A kutatások egyáltalán nem igazolták ezeket a félelmeket.

Egy vizsgálatból – amelyet szintén Henrich és Worthington idéz – például az derült ki, hogy a D&D-játékosok a kortársaiknál alacsonyabb értékeket mutatnak az Eysenck-féle pszichoticizmusskálán, tehát átlagban kevésbé agresszívak, elzárkózók, impulzívak vagy antiszociálisak (antiszociális az, aki másoknak árt).

…

…akkor élvezetesebb a játék, ha nem úgy döntesz, ahogy te magad döntenél, hanem úgy, ahogy a karaktered tenné.

Ez a finom különbségtétel, hogy egyszerre vagy önmagad és valaki más, segít begyakorolni azt a nagyon fontos mentális műveletet, hogy beleképzeld magad egy másik ember vagy élőlény helyzetébe.

KUTATÁS, persze megint önbevallásos, és csupa nem mérhető jellemzőből (stratégiai gondolkodás, döntéshozatal, érzékenység). Az agenda része a szakértők, a kutatás emlegetése, főleg olyankor, ha az egyedi esetben szemet szúr a visszásság. (Vö. “nem minden transz erőszakol nőket a vécében.”) Milyen buta, boomer is az, aki nem érti, hogy a szerepjáték építő hobbi! Kap egyet az ügyész is, aki hülyeségeket beszél szerintük (behúzta őket a fantáziavilág, nem tudtak különbséget tenni a valóság és a képzelet között): mennyire nem érti a játékot, de azért elítéli.

Lehet, hogy a szerepjáték olyasvalami, ami messziről tisztábban látszik, mint közelről? (Egyébként a transzneműség is olyan.)

Az agenda: értsük meg a furákat. A szubkultúrákat, geekeket, a nonbinárisokat, leszbikusokat, szorongókat, gyerekteleneket, gótikusokat, szétvarrottakat, furry kinkeket, kövéreket, füvezőket, ADHD-sokat, aszexuálisokat. Ha elhúzod a szád ezekre (el kéne menni kapálni!), akkor te előítéletes, zárt, rossz ember vagy. Bigott. Boomer. Morális pánikoló. Ne zavarjon, hogy emberölésről van szó! A döntéshozatali képesség fejlettsége csakis jó lehet, bár itt épp gyilkosságot szőttek.

Nem esik szó arról, hogy a harcos játékok áltörténelmi keretezése hogyan építi le az erőszakkal és hierarchikus renddel kapcsolatos borzadást (a Trónok harca pedig a szexuális erőszakot emelte izgalmas filmélménnyé). És ne legyen senkinek illúziója, ma már nemigen ülnek asztalok körül: ez sima, elidegenedett számítózós gamerkedés idegenekkel, szó nincs közösségről.

Milanovich Dominika tehát szakértő volt, aki arra vitte az álláspontot, hogy nem rombol a fantáziavilág és a szubkultúra, nem hajlamosít erőszakra és aljas terv szövögetésére. A készítők a tizedik részben kimondják a háromszor is elítélt párosra: nem ők voltak a gyilkosok. Vajon megkérdezte-e Dominikát azóta bárki, mit gondol most, Károly mennyiben lett empatikus. szerepjátéktól? Vagy épp a tolvaj Krisztián? Semmi összefüggés nincs a zavaros, amatőr, vérontós-gyilkolós sztorik, az eszképista lustaság, az egyetem el nem végzése és a bűncselekmények között?

Megtudjuk, hogy egy héten tipikusan harminc órát készül a narrátor (az egyik elítélt, M. G.), ennyi kell, hogy formálja a sztorit, karaktereket, aztán még tízet játszik. Az összesen egy teljes munkaidő! Állása nincs, az anyja tartja el. Az anyjához jön a NAV is végrehajtani a bűnügyi költséget, és az ügyvédeket is ő fizeti. A gyilkosság idején 32 éves ez a fiú, a megszólaláskor negyvenöt. Az agenda az, hogy ő milyen okos, elméleti, és kár érte, továbbá nem is gyilkos. (Én nem tudom, ki a gyilkos, de gyanítom, hogy volt hozzá közük.)

Akiket Domi a cikkben olyan érzékenyen megvéd, azok ráérnek, mert kamaszok, az edukatív cikk a szüleiknek szól. Szinte jótékony foglalkozásnak tűnik a szerepjáték, hovatovább hivatásos jóember vezeti:

(a mesélő) a játék során igyekszik odafigyelni arra, hogy a félénkebb, kevésbé domináns játékosok ötletei is megjelenhessenek. Az, hogy egyes résztvevők asszertívebbé (önérvényesítőbbé), míg mások türelmesebbé válhatnak – akár mesélői rásegítéssel –, csak egy a D&D lehetséges pozitív hatásai közül. 

A gyilkosság négy főszereplője azonban bőven felnőtt férfi volt. Felelősséget kellett volna vállalniuk. Gergelynek van egy gyereke, akire rá se nézett soha (nem éri ezt sem kritika a készítők, két anya részéről), nem látogatja senki a börtönben. Hárman munkanélküliek, ebből egy piti bűnöző (az áldozat), aki, ha nem hal meg, biztosan lebukott volna. A kocsija törlesztésére, drága ruháira fordította a láthatólag sok lopott pénzt. Egy pedig (T. András, elítélt) alkalmi munkákból él, sodródik. Mind a négyen érvényesülni akarnak, és intellektuálisak, de nem tanulnak komolyan (négyből hárman, épp Károly igen).

De nem, nem ártalmas a szerepjáték, és nem is utal lustaságra, zakkantságra, dehogy!

Én azt mondom, a realitástól eltávolodni, közben a valós tevékenységekben lustának, halogatónak lenni – ez mindenkit rombol. Ennek takargatására kell a játékfüggők különlegessége, izgalmas világa, a szubkultúra terápiás és jellemfejlesztő hatása, az autizmus.

Az agenda.

És van még az érdek, minden játékfejlesztő, sorozatkészítő és kendertermesztő közös érdeke: legyen addiktív. A 2023-as posztomból idézem:

A furabogárság, a transzneműség és a gémerkedés (mint megszállottság) nagy átfedést mutat. Igen, léteznek kamaszok, éspedig tömegesen, akik úgy veszítik el a valóságérzékelésüket, a világban való otthonosságukat, önbizalmukat (avagy: ezeket ki sem építik), hogy naphosszat egy sötét lyukban kucorognak, különböző színvonalú, szektaszerű álomvilágokban, gyenge minőségű animációkban találnak közösségre szintén számítógépfüggő idegenekkel. Fórumozgatnak, összevissza képzelegnek, órákig nem állnak föl, palackba pisilnek, fiú létükre női karaktereket választanak a fantáziavilágban. Több transznemű gamerről is tudok, akiknek a transzkodása a szerepjátékokkal párhuzamosan, a fantáziavilágban alakult ki, addikcióvá vált nekik a játék vagy a mangavilág, miközben a való életükben (munka, emberi kapcsolatok, jövedelem, közérzet) kínlódnak ma is.

“Nem lesz minden gémer gyilkos!” Na, szépen vagyunk, barátom. Kicsit alacsonyak a standardjaid. “Ez előítélet, tök mindegy, hogy szerepjátékoznak, minecraftoznak, sakkoznak vagy agyagoznak. Ha agyagoztak volna, akkor ők lennének az agyagozós gyilkosok?” – háborog egy kommentelő, érzékelhető érintettséggel (a válasz a kérdésre: igen).

Nos, nem tök mindegy. Vannak valós, kreatív tevékenységek – és vannak virtuális, zavaros, eleve addiktív hatásúra tervezett, mesterséges világok. Az egyikben az ismerőseiddel vagy, vagy olyan idegenekkel, akiket legalább látsz, vagy pedig az anyaggal magával, azt a két kezed érinti, a másikban pedig csak a pixelek, és fogalmad sincs, kik vannak jelen. Ma már a gémerkedésből, a gémertanácsadásból, tematikus YouTube-okból tömegek akarnak megélni. Mert az unatkozó, lusta, fel nem növő, szellemileg igénytelen emberek maradnak fiktív, amerikaias világokba és időigényes rajongásokba ragadva felnőttként is. Az se mindegy, hogy egy hobbi értelmes, építő-e, amely akkor sem nyír ki, ha szenvedéllyel csinálod, vagy pedig romboló függőség. És főleg: az idő. Idő és fókusz kell, ha valami jót akarsz az életeddel kezdeni. Ezt az időt, a legszebb éveit veszíti el az, akit behúz a fantáziavilág. Túl jó az életetek, hogy ez belefér.

Minden szörnyűség, amit újonnan látunk, összefügg a neten unatkozó, szellemileg igénytelen emberek elfajuló igényeivel, viselkedéseivel. (Pornó!)

*

Elolvastam ezt is, 38 oldal, 2022. őszi alkotmányjogi panasz.

http://public.mkab.hu/dev/dontesek.nsf/0/147565d3a376d574c125895d0060540f/$FILE/IV_2367_4_2022_Indkieg_anonim.pdf

A link azért lóg le az oldalról, mert nem törhető.

Tényleg érdekes.

Az Andrea-szál bennem is kételyeket hagy, mintha annak nem mentek volna utána eléggé (8. rész), épp csak utalnak rá, hogy járt arra, csontként ő is felvihette élettársa maradványait, és egyébként nehézsúlyú maffiózókkal volt kapcsolata. (Ezzel szemben abból gondolja a nyomozás, hogy Szabó Zoltán Krisztián a Pilisben halt meg, hogy a telefon mozgó celladatai szerint arra haladt 2010. április 17-én, és egy bizonyos időpont után kikapcsolták a telefont, nem jött több jel, semmiféle életjel, bankkártyaadat, hívás nem volt április 17. délelőttje után. A telefon nem lett meg egyébként.) Furcsa az is, hogy egyetlen tanú szavára ennyire adtak, “az egyetlen közvetlen bizonyíték” – mitől közvetlen egy sokéves emlék, “nem emlékszem pontosan”? Nem szemtanú!

Amitől tartózkodnék, ez pedig intellektuális igényesség kérdése: kommentelőként, kíváncsiskodva, másod- és harmadkézből ismerve a történetet okoskodni a nyomozók, ügyészek, bírók feje fölött. Több évig százak elemezték, mi történt, és nem biztos, hogy mindent megosztottak (volt lehallgatás is, és egy korábbi, mérgezéses szál is, ez az alkotmányjogi panaszban benne van). És főleg attól a polarizált logikától tartózkodnék, ami most a Redditen megy: hogy ha Kovács-Buna Károly szadista állat, akkor biztos ő a gyilkos.

Megemlítem még, hogy viszont a podcastben nem hangzott el, és talán a készítők sem figyeltek fel rá, hogy Károly a Szőlő utcában dolgozott a gyilkosság előtt (ez nem biztos, lehet, hogy csak utána kezdte) és utána is, ekkoriban pedig munkanélküli volt (a sajtó szerint gyerekverésért rúgták ki, és Juhász Péter Pál vette vissza később, már a gyilkosság után). A podcast készítése idején vezetőhelyettes.

Ez azért fontos, mert az áldozat autóját patyolatra takarítva, néhány személyes holmival, de okmányok, telefon nélkül fél évvel a gyilkosság után (!) a Szőlő utca 76. előtt találták meg – ez nincs különösebben közel sem a kiinduló Hungária körúthoz (Gergely otthonához), sem Pilisborosjenőhöz, ameddig a Nagy-Kevély felé menet autóztak cellaadatok szerint, főleg nem a csontok megtalálásának hegyi helyszínéhez, viszont a javítóintézettől (Szőlő u. 60.) szűk 200 méterre van.

*

A polip vette el a kedvem a “független” sajtó támogatásától.

A polip testének közepe a leegyszerűsített baloldaliság: “nem úgy van az”, előítélet, kirekesztés, védjük meg az elesetteket, felelősség a jövőért, segítés, empátia, csiribirivédelem. Feltűnő, hogy nem gyári munkások szervezik meg magukat, nem is éhezők, hajléktalanok, másvallásúak, börtönlakók, hanem rájuk hivatkozik és a nevükben kiabál a jólétben élő középosztály, sajtómunkások, állástalan értelmiségiek – és mindenki moralizál. “…A velük szövetséges értelmiség”. (A munkásoknak, tanulatlanoknak hatalmat? Ezek gyűlölnek minket! – írta egy feltűnően szuverén, idős nő a blogján, lesz poszt majd róla is.)

Az emberek csak alapjogaik tekintetében, a jog előtt és intézmények számára egyenlőek (és ez is csak elvileg van így és csak az ún. jogállamokban), egyébként hamar kiderül, és alapvetően meghatározza az életet, hogy az egyén miket tesz, mennyire hasznos. Ha nem így lenne, az baj lenne, mert akkor nem számítana a tanulás, a tehetség, a tettek. Nem járna jobb munkáért, magasabb végzettségért több pénz, bárki tunya-bamba követelhetne és kapna is elismerést, mindenki véleményét és érdekét egyformán tartanánk szem előtt. Azért is kamu az egyenlőség, mert egyenlőtlenségekre hivatkozó privilegizáltak, tanult emberek is eljátsszák a védendőt: luxusban élő melegek, celebstátuszban tetszelgő rákbetegek turnéznak a nehézségeikkel, kirekesztésről jajgatnak olyanok, akik pusztán a személyes problémák révén lettek sztárok – nemhogy nem a tehetségük révén, de még társadalmi elnyomottság révén sem.

Nagyjából ez zajlik az ellenzéki médiában, döbbenetes mértékben: jaj, ők mint autisták, “tudatos gyermektelenek”, transzneműek mennyire segítendők, őket mindenki félreérti, pedig nem is úgy van. És ezt nevezem agendának. Kb. “minden hülyeség, ami a szüleinknek megkérdőjelezhetetlenül alapvető vagy értékes volt”.

Az internet révén azoknak a jól vagy közepesen jól élő, esélydús egyéneknek lett áldozati hangjuk, akik ezt pajzsnak használják és elérést, sztárságot kaparnak maguknak. A polip egyik karja az LMBTQ+, elképesztő visszaélésekről hallgatnak, amikor az előítéletek ellen és jogokért küzdenek. A másik a vegánság, a fenntarthatósággal körítve, ez is agenda, komoly kapitalista érdekek vannak az élelmiszerhamisításban és a klímaügyi basztatásban is.

Polipkar a furabogarak védelme, átfedésben a transzneműekkel. Polipkar a magukra címkéket aggató “neurodivergens” panaszkodás, a valóság átkeretezése is. A jelek szerint (és mások mondják rám) én is autista vagyok, magasan funkcionáló, szóval a kitágított diagnózis miatt ez kb. az érzékeny, magas intellektus, ami előny, én legalábbis nem bánom (de pont ezeket elemezgetik idegenkedve. Tegyék, nekem jó az életem).

Összességében a trendi különcködés, közte a szerepjáték, a fantasy, a gamerkedés, a popzenészekért való rajongás, a tetoválásgyűjtögetés, a cosplay, a fanfiction és mindenféle netes eszképizmus szellemileg igénytelen. Azok csinálják, akik nem részesültek elég jó oktatásban és a szüleik sem mutatják meg nekik a természetet, a sportot, a könyveket. Kamaszkorban bocsánatos, de könnyen lesz belőle igénytelenség, improduktív élet. Harmincas férfiként nem itt kéne tartani. Ezt védelmezni, mentegetni bornírtság.

Egyre több véleményben, kiállásban ismerem fel a polipot. Mert persze a Mandiner és a megafonosok gázak, de róluk tudtuk eddig is, őket sose becsültük sokra. Na de az okosak árulása…? Tudniuk kell, hogy gyerekeknek pubertásblokkolót adni, az bűn! Mennybe meneszteni vádaskodó, kudarcaikért másokat okoló furákat, vagy a gyerekgyűlöletet csepegtetni módszeresen az elmékbe, csak mert a Fidesz a középosztály családjait támogatja…?! És egyébként nagyon elfogadóak, de aki szerint férfi, nő, család, munka, tanulás, az konzervatív, fujj.