Az a helyzet, hogy ha egyszer mondtál át, akkor nem mondhatsz bét – tudom, hogy nem ez az idézet, ez egy kifacsart közmondás. Az idézet az, hogy “beszédetek legyen igen, igen, nem, nem”, a Máté evangéliumából. (Kell a névelő, most nem magyarázom el, miért.)

Ha te valaminek tartottad magad és azt teljes szívvel hirdetted magadról, onnan szólaltál meg, kiélvezted az előnyeit, akkor utána nem mehetsz át simán abba, hogy “ó, engem csak átvertek, és igazából nem is vagyok én olyan, csak azt hittem, hogy…”, “rávett a társadalmi nyomás”, még úgy se, hogy “igen, de megvannak a hátrányai”.

Ilyen például az anyaság. Nem rendelt áru a TEMU-ról, amit visszaküldesz, mert nem PONT olyan, mint képzelted. Ha voltál boldog, büszke anya, akinek gratuláltak a gyerekeihez, ha felvetted a családi pótlékot, ha az volt az identitásod, hogy akarod a gyereket, és milyen jól vagytok együtt, egy család vagytok, akkor, ha utóbb összeomlasz és konfliktusaid kezdődnek, nem mehetsz át oda, hogy de minket átvert a társadalom meg a patriarchátus, és szülesztenek, csak rábeszéltek, és nem tudtuk, mit vállalunk.

Mindenkinek viselni kell a következményeket minden döntésében, egész életében, nem csak a felnőtteknek, már a kamaszoknak is. Ha gyereket akartál (vagy lett), akkor is viselned kell a következményeket, vállalnod a felelősséget, ha nem tudtad, mit vállaltál, ha csalódtál, ha pimasz, hálátlan és ostoba a kölyök. Ezt jelenti a felnőttség.

Ugyanígy nem lehet, hogy egész életedben monogám, nyugodt heteroszexuális voltál, de legalábbis nem a neten parádéztál, aztán amikor úgy fordul a közhangulat, a politikai széljárás, az internetes trendek, akkor te hirtelen queer leszel, másik nemű, szivárványos, és hirtelen nagyon megérted a Másokat, a kinky szexet (értsd: aláveted magad férfiak bizarr, fájdalmat okozó igényeinek), miközben az eltelt években megbecsülést és konkrét előnyöket szereztél abból, hogy heteroszexuális és monogám vagy. Ez nem megy együtt.

Az nem megy együtt, hogy kijelented magadról, hogy téged hogy megtiport az élet, milyen keveset keresel, vidéken mennyire nincs lehetőséged, a pasik átvertek, esetleg nyomorogva Londonban alig találsz munkát, és onnan is kiraknak (tán nem véletlenül), majd előadod a dívát és azt mondod, hogy te mindenkinél autonómabb meg felszabadultabb vagy. Ez nem megy egyszerre.

Nem arról van szó, hogy sikeres vagy öntudatos embereknek ne lehetnének válságaik, nehéz történeteik, hanem arról, hogy milyen készségesen bújtok áldozati bőrbe, ha úgy alakul.

Tegnap a Julia Roberts-es előzetest láttuk a mozink előtt, és a trailer utolsó szavai különösen ideillenek:

Nem tudsz két helyen állni, egyszerre díva lenni és áldozat. Azok az emberek, akiket én rendszeresen kritizálok, előhúzzák hol az áldozatiságot, hol pedig a hihetetlen sikereiket, öntudatukat, az értelmes életüket, a pökhendiségüket, az arroganciájukat – akkor, amikor az jön jól nekik.

Nem lehet, hogy odajössz balhézni az oldalamra, ezt most többeknek mondom. Van egy Nem nőnek való vidék nevű, közepesen jelentéktelen oldalgazda a Facebookon. Odajött provokálni, kiröhögni, állította, hogy ő csak úgy mellesleg írogat nekem vakon gépelve, nem nagy ügy, majd nekem panaszolta, hogy őt hogy bántották az iskolában. Egyébként tanárok gyerekei bántották főleg, ezt állítja – gondolom, úgy kellett volna értenem, hogy én is tanár vagyok, tehát a gyerekeim bullyk. Hogy vele mi történt húsz éve, ahhoz nekem semmi közöm (leginkább az történt, hogy nem vették fel tanár szakra és nem ő nyerte a versenyeket?). De megint: vagy-vagy. Vagy azt mondod, hogy leszarsz mindent és hatalmas pofával rúgsz abba, akibe már mindenki belerúgott, te pedig vihogtál. Én ettől nem vagyok áldozat, de tény, hogy belémrúgtatok. Vagy pedig nyavalyogsz valakinek, aki majd megért, és nem küld el a halál faszára, arról, hogy veled mi történt, és te milyen egy sebzett lélek vagy. Választani kell.

Ugyanezt elmesélhetném Magyar Péter helyezkedéseiről is, vagy Perintfalvi Ritáról, a szatyraival villamosozó Mérő Veráról… csak nincsen kedvem. Nem lehet valaki egyszerre áldozat és diadalmas, sikeres ember. Ez nem jön ki.

Nem azért nem jön ki, mert ne lehetnének mindannyiunknak személyes gondjai, hanem azért, mert mindenki látja, aki egy icipicit odafigyel és nem egy molylepke intellektusával rendelkezik, azt, hogy ti akkor rántjátok elő az áldozatiságot, amikor annak van haszna, és akkor a másikat, amikor mutatni akarjátok, hogy hú, nektek milyen jó, milyen sokra vittétek, milyen “wholesome” teljesek vagytok. Az sem megy egyszerre, hogy a wannabe provokatívan kiírogatja a sporteredményeit, miután egyébként évekig mocskolta az én edzéseimet, képtelen állításokat tesz a saját sportolásáról, érthetetlen öntudattal, nyilvános posztokban, és egyébként senki nem kérdezte, sohasem volt senkinek példaképe, nem volt blogja, sem mondandója, nem volt látványos eredménye semmiben. Majd odaírja, hogy neki van egy zaklatója, egy troll, aki neki a melléről (!) küld képet (a blogról szedték le), és őneki ettől PTSD-je van. Miközben végig engem koppintott, utánam loholt, rávetette magát az ezemre, és el is küldte, amit erre utalt, hogy tudjam. Ne viccelj már!

Jut eszébe: küldözgetés. Tegnap sok mindent megtudtam arról, részben a rendőrségen, hogy miféle hamisítások történtek azért, hogy engem beleugrasszanak valamibe, amit soha nem csináltam. Erre is azt  mondom, hogy egyszerre nem megy, hogy ti össze-vissza kenegettek, hazudtok, célozgattok, sejtettek, összekevertek történeteket, nekem tulajdonítotok olyan leveleket, amelyeket soha nem küldtem, és nem is küldenék senkinek. Közben pedig ti vagytok a megtámadott fél, meg “százötven áldozat” stb. Ez a szám csak azt jelenti, hogy ti százötven olyan személyt tudtok megnevezni, aki valamiért – a blogom miatt, a sport miatt, örökösödési vagy iskolai ügyben, BÁRMIÉRT annyira kiakadt rajtam, hogy nem tudott lenyugodni, a neten kezdett őrjöngeni, keverte a moslékot, utánam vetette magát. És én hányat tudok még! Olyat, akiről megírtam az igazat az össznépi alakoskodás, cukiság és képmutatás közepette. Persze hogy ordítanak! Lelepleztem a hazugságaitokat – és nem tudtok elmenni mellettem!

Aki ezt beveszi, az olyan is. Nem lehet, hogy ne lásd, hogy mindez mennyire zavaros, mocskos, alantas, és hogy mi mozgatja. A frusztráció mozgatja, és nem véletlen, hogy ugyanazok harapnak rá, akik Murinai Angélára is ráharapnak.

Senki, aki engem ismer, nem hitte el a vádjaitokat. Szokás engem úgy kezelni, éspedig a kavarás szervezői, a levélhamisítók állítják, hogy “ő most már kiírta magát mindenhonnan, vége van, mindenki megtudta róla, hogy milyen, egy szeény rákos nőt zaklat”. Egyébként a rákos nő ismét nagyon jól van, többéves tervei vannak. Hagyjuk már, hogy mindenre mindig az a válasz, hogy de ő áldozat. Most ismét megint díva.

Senki nem hitte el ezeket a vádakat, aki engem ismer, aki egyszer beszélt velem egy fél órát és nem átverni, használni akart. Aki normálisan, egyenrangúként közeledett, nem akart se leckéztetni, se leszívni az erőimet, sem semmit tőlem, amit nem adnék önként – ami nem normális. Nem normális olyanokat elvárni, amiket tőlem elvártak, hogy én mindenkit hallgassak meg, álljak az oldalára, mindenkinek adjak publicitást, bárkinek legyek a barátnője, az e-mailjére válaszoljak, a szempontjait megértsem – ez nem normális.

Én most már a jó gimnáziumokba, sőt a legelitebb helyekre tavaly bejuttatott diákjaimnak az öccseit meg húgait tanítom, betelt a naptáram. aki megbízik bennem, az ismer, látja, mennyire várják az órákat a gyerekek, mennyire színes a száraz nyelvtan. Menekítem ki a szörnyintézmény hatodikosait. Én nem vagyok áldozat. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ezek a jóemberkenők, a Facebookon harsány emberek ne lennének nevetségesen, egyben alantasan képmutató sunyik.

A karma, amit annyit emlegetnek! Most éppen úgy, hogy nekem azért van eltávolított anyajegyem, mert a karma. Vessük itt fel, hogy ki mindenki halt meg az elmúlt időszakban, vagy kinek lett olyan betegsége, hogy tényleg sírsz, és hallgassunk el. Ha ebből a bárgyú iskoláslány-dinamikából (letörték a tükrömet, meglöktek a villamoson –> gyehenna, kárhozat) bármit osztanék, elhallgattam volna a műtétet. Jó, tehát hagyjuk ezt: vagy van oka (bűn-előzménye) a ráknak, vagy nincs, én nem szégyellem és nem is tulajdonítok konyha-ezoterikus jelentőséget annak, hogy gyanús anyajegyem nőtt volt egy olyan területen, amit soha nem ért a nap. Ha valakit érdekel, mert leckéztetne: különösebben hisztérikus kenegetés nélkül továbbra is napozok, csak a heget kenem, és nem félek semmitől, máris úgy sportolok, ahogy két éve. 

Fogalmatok nincs, hogy miről beszéltek. Nincs ilyen, hogy karma. Nem következmény van, hanem ok van. Mindenki, aki szemét volt velem, eleve is nyomorult volt, élethiánya volt, hosszú e-mailekben számolt be arról, hogy nem találja a helyét, nem tudja, tehetséges-e, szeretne látszani, hatni, elérni valamit, identitást – úgy, ahogy tőlem látta. Tamásról beszélek, hogy boldogtalan, és ettől lett szemét utóbb. Mindenki, aki engem megalázni próbált, eleve zavaros pokolban élt. Nem áll föl egész nap a kibaszott számítógép elől, hogy gépen játszik, közösségi médiára beköltözve írogat mocskolódva locsog az edzésemről. Miből élnek ezek az emberek? Ja, de igen, bocsánat, szép karcsú táncosnő. 😀 Mennyire cserélnék vele! És ezek moralizálnak egy normális életet élő nő fölött!

Prostituált a neve ennek. Erről is terveztem posztot, hogy miért nincs ilyen, hogy sex worker, miért nem tud ez sehogy se megerősítő vagy szabad vállalás lenni, a feminizmus maradékával (lényegével) a meggyőződéseinkben biztosan nem. Én nem érzek felelősséget, sem sisterhoodot azokkal, akik maguk választották ezt, tudva, hogy veszélyes, shady, testrongáló, lélekölő, húsz évig se lehet csinálni, de nem képezték magukat más, jól kereső munkákra. Úgy döntöttek, hogy kiszolgálják és hergelik a dühödt, agresszív férfivágyat, az aszimmetriát. Azért nevezzük ezt striciljobbinak, mert egyérdekűek voltak: a férfi akar dugni (és még mi mindent: rongálni, összekenni, megalázni, eldobni), a nő meg eltűri, mert pénzt kap érte. “Rendesen szorítod a fogadat”. A szexualitás nem ilyen, ne legyen ilyen használós, mert ez a pokol. Az előnyeit, a keresletet éveken át élvezték, semmihez nem értenek, majd ők lesznek az áldozatok (valójában: roncsok). Semmiféle megértést nem tudok érzek. Aki eladja magát, az eladta magát, és az az ő döntése volt. Nem lehet visszakullogni ebben sem, hogy akkor én most mégis megértem, mi a Rendszer és feminista vagyok.

Illetve, de pont szerkesztettem egy könyvet, amit egy kedves barátnőm fordított, amikor itt voltak a Julie Bindelék konferencián 2019-ben. Arról szólt Rachel Moran könyve, hogy kijött a prostitúcióból, és sírva és döbbenten látta, hogy mennyire megvezették. Talán van ilyen. De ő aztán nem ugrott vissza bele, hogy ő egy menő prostituált.

Nincs ilyen, hogy vagy-vagy. El kell döntened, ki vagy, mi a fontos. Olyan döntéseket hozunk mindannyian, egész életünkben, amelynek nem látjuk előre biztosan az összes következményét. Viszont ha nem döntötted el, mit akarsz, ha nem aszerint élsz, aki valójában vagy, annak biztosan következményei lesznek. 

A bejegyzés az Alrite programmal készült, felmondott szöveg leirata.